Nyom – Clue (1985)

Nyom – Clue (1985

 Felismered a trailer zenéjét, melyik filmben hallhattad?

Rendezte: Jonathan Lynn

A film Mafab adatlapja: Clue (1985)

Megtekintés: Egyszer valahol olvastam, hogy a társasjáték-filmek között ez a mű az alap. Van egy sejtésem, hogy félreértettem valamit.

Valójában ez a film tényleg egy népszerű, még nálunk is ismert társasjáték alapjait felhasználva készült, azonban nem merném azt állítani, hogy a kész mozi hiánypótló alkotás. Sőt, ha ez alapján kellene megvennem a játékot, egészen biztos, hogy tovább porosodik a bolt polcain.

A játék wikipédia oldala, sok információval!

Rendben van, hogy egy olyan játékról beszélünk, amely családi szórakozás. Ez azonban morális kérdéseket mozgat meg bennem: Valóban szükség van olyan játékra, amelyben egy gyilkossági ügyet kell a csemetéknek kilogikázniuk? Nem mintha az lenne az elvem, hogy neveljünk puhány kölyköket. És nem mintha a népmese univerzum nem eleve a horror műfajjal járna kéz a kézben. De na...

A játék népszerűsítéséhez pedig olyan személy csatlakozott, mint John Landis, aki készített korábban és utána is remek komédiákat. Hogy úgy érzem, ebben mégsem bízott eléggé, azt abból merem kikövetkeztetni, hogy az erősen kamaradarab történet rendezését lepasszolta egy olyan újoncnak, akinek ez volt az első mozija (!). Oké, születtek már ilyen kooperációból csodák is, hogy mindjárt a legjobb filmek egyikeként aposztrofált „A remény rabjait” hozzam fel példának, amit Rob Reiner rendezett volna, ha Frank Darabont átengedte volna a forgatókönyv írása után a gyeplőt. De nem engedte és végül elsőfilmesként egy olyan alkotást tett az asztalra, amilyet talán az ismertebb kollégája sem tudott volna összehozni. Állítólag Darabont makacssága ellenére végül Reiner a háttérből segítette a törető kollégát, azonban ennek "hivatalos" nyomát nem találni az imdb-n.

Itt azonban az van, hogy olyan, mintha híres rendezőnk kihátrált volna a projecktből és odaadta volna valakinek, aki ha esetleg nem hozza a kötelezőt, akkor sincsen baj, hiszen miről beszélünk? Egy hihetetlenül sikeres játékról, amely azt sem fogja megsínyleni, ha a belőle készült adaptáció elhasal.
Nem néztem utána, hogy végül világszinten sikerről beszélhetünk-e a filmmel kapcsolatban, ám miután rászántam a másfél órát, kétlem, hogy meggyőzte volna a kritikusokat. Mert végül, amit kapunk, az egy bohózat, amely leginkább a „Meghívás egy gyilkos vacsorára” című műre emlékeztet. Mintha annak lenne a kelekótya kistestvére. Mellesleg a "Meghívásban..." is akadnak blőd poénok, ott azonban a karakterek rendesen a helyükön vannak, míg itt gyakorlatilag a nevük, ami kapcsolódik a játékhoz, azonban a figurákban rendesen turkálni kell, hogy a néző megtalálja a kapcsolatot, mint pl. az autóik színe, mert a ruháik valami kifacsart humor miatt, ellentétesek a neveikkel.

A szereposztás nem rossz. Többen, akik benne voltak, akkoriban voltak a csúcson (Madeline Kahn, Tim Curry) néhányan valójában sosem lettek elég ismertek (Michael McKean) míg mások pont ettől az évtől emelkedtek fel Hollywood csúcsára, hogy végül megállapodjanak valahol a biztos középszerűségben (Christopher Lloyd, akinek Vissza a jövőbe című moziját szintén ebben az évben mutatták be.). Főszereplő nem is lehet, a történet lényegét tekintve, leszámítva talán Curry-t, aki talán a legtöbb lehetőséget kapta a moziban. Még két nevet ismerek a stáblistáról. Mindketten nők és mindketten ekkoriban tündököltek, hogy a kilencvenes évek után masszív mellékszerepekre kárhozzanak: Colleen Camp és Lesley Ann Warren.

Azonban ez pontosan az a film, amiben nem igazán lehet megmutatni a tehetséget, hiszen a célközönséget úgy kellett belőni, hogy a család együtt nézhesse meg a filmet. És pont ez az egyik legfontosabb motívuma a filmnek: Egyszerűen nem képes komolyan vennie magát és így ez a lehetőség a nézők számára is elveszik. Ugyanis, nem tudom, láttam-e már olyan krimit, ami megfelelően tálalt volna gyilkossági ügyet a fiatalabb korosztálynak, ugyanakkor nem annyira lebutítva, hogy apu is élvezhesse azt a gyerekkel. Ezt a filmet pedig nem fogja az egész család élvezni. A színészek produkciói nagyjából kimerítik a burleszk mozik humormagvait, amelyeket akkor fedezett fel a filmgyártás, amikor megjelent a hangos film. Így, amit látunk, nem vicces, hanem nevetséges, sőt, néha ciki. Számomra a díszletben kóválygó színészek sosem voltak szórakoztatóak, ha úgy éreztem, a mondanivaló hézagait kell betömködni. Márpedig a játék nyomozása, amely aprólékos logikára épül, elveszik, mert a filmes karakterek egytől-egyig impotensek a gondolkozásban és végül a konklúziót a lakáj vonja le, Wadsworth (Tim Curry), igaz, ő rögtön több verzióban. Sajnos, nem más ez, mint lusta maszatolás, pedig egy feszesebb és érdekesebb forgatókönyv megmenthette volna a filmet. Például egy olyan, hogy mindhárom lehetséges változatot más karakter vezeti le előttünk, a saját képen belüli és kívüli tapasztalataiból. Azonban ne várjunk ilyen csavarosságot, hiszen a tizenéves korosztályt is le kell ültetni és még az ostoba hozzáállás ellenére sem túl egyszerű.

Az már eleve mindegy is, hogy a játékra felhúzni egy kerek történetet, szinte lehetetlen feladat. Itt mégis majdnem sikerült, bár, pont azt nem értettem, minek keverték bele a film elején a közjátékot, amikor a "Mustársárga" tábornok a valódi nevén bemutatkozna, a komornyik Wadsworth leinti, hogy hagyatkozzanak azokra a nevekre, amit ő talált ki az érkező vendégeknek. Teljesen felesleges és indirekt a történet szempontjából. Ha már úgyis a komikum a fő irányvonal, miért nem maradtunk annál, hogy a karaktereknek valójában ez a neve és kész???

A másik, hogy hiába ennyi remek karakter ha a történet előre haladásával kiderül, nem nagyon tud velük mit kezdeni a forgatókönyv és csak csetlenek meg botlanak.

Akad pozitívum is: A film befejezése bár erősen kimódolt, mindhárom változat egészen jól sikerült. Merthogy, a Clue egy olyan film, aminek három befejezést – valójában négyet, de az utolsó változatot a készítők is szégyellték és sikeresen eltüntették – forgattak le és ezeket keverve juttatták el a filmszínházakba. Ennek köszönhetően még ma is sokan élnek, akik egy befejezés szerint ismerik a mozit... Mindenesetre, később, mikor megjelent otthoni forgalmazásra a film, már mindhárom lezárást beillesztették, sőt, az egyik mellé odabiggyesztették, hogy ez a valódi, míg a másik kettő elmejáték. Ez amennyire jó húzás, annyira ki is rántja a szőnyeget a kevés néző alól, aki a kissé szétszórt forgatókönyvet eddig követni tudta.

Ettől függetlenül részemről egyszer nézős szórakozás és már ez előre vetítette, hogy táblás, asztali társasjátékból, bizonyos esetekben eléggé segglyukból előrángatott ötlet egy kerek filmet felépíteni. Itt is az a probléma, hogy ragaszkodtak hozzá, hogy valamennyire "játékban maradjanak". Persze, ez másik oldalról meg pozitív is, mint említettem. Így azonban a komolyságát teljesen elveszíti a film és nem krimiként funkcionál, ami izgalmas, hanem bohózatként, amely színházba való és nevetséges, bazári poénkodással – nem poénokkal... – operál.

Ha már operál, mi annak a játéknak a neve, amikor van egy baba teste, rajta kis égők és a drótokat hozzá érintve tudjuk megnézni, mi a baja? Az melyik játék is volt...?
Talán szabadabban kellene kezelni az alapanyagokat. Ha készülne játék a „Ki az úr a tengeren”-ből, egészen biztos, abból is pont a lényeg nem működne a vásznon – a kötvények, rakományok papírjainak vásárolgatása – és ami mellékes a játékban, arra lehetne építeni – lásd a szerencsekártyákat, pl. a kalóztámadással!

Le a kalappal Tim Curry kaszkadőr munkája előtt.

Mindegy. Egynek elmegy. Azonban, ha jó kamaradarabot akarunk látni, amely egy épületben játszódik , sok ismert színésszel és Tim Curry is benne van, akkor nézzük meg inkább ezredszer Stallone Oscar című vígjátékát, mert ott a bárgyú poénokra rengeteg tényleg vicces jelenet, párbeszéd is jut.

A „Clue”-ban gyakorlatilag vagy ötven perc után nevettem fel először, amikor a ház vendégei megpillantva a pár perce meggyilkolt cselédlány holttestének a látványára az égvilágon semmilyen érzelmi kitöréssel nem reagáltak, csak elfordulnak és elcsoszognak. Az vicces volt! Azon felröhögtem!

A végén jegyezném meg, hogy a filmben megjelenő rengeteg játékos utalást egyedül azért nem szedegettem össze, mert magam ezzel a játékkal ha játszottam is valaha, az olyan régen volt, hogy semmire nem emlékszem belőle.

45%

Kongó - Congo (1995)

Kongó - Congo (1995)

Rendezte: Frank Marshall

A film Mafab adatlapja: Congo (1995)

Megtekintés: Amikor kölyökkoromban moziban megnéztem, nagyon jó filmnek tetszett. Újranézve kevés pozitívuma maradt számomra.

Ezen a filmen alig segített a nosztalgia faktor, mert a kilencvenes évek közepe táján már nem volt nehéz filmekhez jutni, egyre kevesebb tiltott gyümölcs maradt, hiszen a hivatásos film-orgazdák bármit megszereztek és a videótékák is burjánzottak az országban. A Kongónak nem sok nosztalgiája van, hiszen mikor megjelent, már könnyű volt kalandfilmeket beszerezni, ez pedig ellavírozott a mainstream akció mozi és a B kalandfilmek farvizén. Mostanra, ami miatt még érdekes lehetett számomra ez a film, az négy pontban:
1. Michael Crichton sztár-író tollából adaptálták.
2. Jerry Goldsmith kiváló zenéje.
3. Elég kalandos történet.
4. Tele van ismert arcokkal.

Hátrányai:
Nem a legjobb Crichton regényből adaptálták és elég kiszámítható a történet is. Az ilyet hívom Tarzan filmnek. Történnek az események és a végéig a teherhordó bennszülöttek mind elhaláloznak, míg végül csak Tarzan és Jane marad életben. Erre a filmre ez még erősebben igaz, hiszen a legtöbb fekete karakter, aki katona és teherhordó, a film fináléjában elhalálozik. Végül persze csak a főszereplőink maradnak meg - ahogy megszokhattuk, pedig de érdekes lenne egy olyan mozi, aminek a vége felé pont azok esnének ki a filmből, akik korábban főszereplő szerű fontosságot kapnának.
Hogy miért érzem ezt hátránynak?
- Mert roppant kiszámíthatóvá teszi a forgatókönyvet.
A fényképezés ellenben elég suta és sok jelenetben sajnos egyértelműen látszik, hogy az atmoszféra-teremtés nem bírt kitörni a stúdió falai közül.
A rosszak rosszak, a jók jók. Alig vannak szürke figurák. Unásig megszokott panelekből épül fel a film.
Tehát, pozitívum, hogy pörögnek az események, de negatívum, hogy csupa olyasmit látunk, amit bármelyik kalandfilmben már meghatottunk.
A sok ismert arc között alig akad igazi sztár és a főszereplőnk fizimiskája számomra nem elég szimpatikus. Nem tudom, hogy jobb lett e volna a film Bruce Campbell-el, mert ő is jelentkezett Dr. Peter Elliot szerepére.

Amy a gorilla nyugtató martinit szürcsöl.

A történet szerint a nagyvállalat TraviCom vezetője (Joe Don Baker) egyetlen fiát küldi Kongóba, hogy a hegyek mélyéről a cég számára elengedhetetlenül fontos kék gyémánt lelőhelyét felkutassa. Charles Travis (Bruce Campbell) meg is találja amit keres, de mielőtt kellő információt tudna adni a lelőhely pontos koordinátáiról, valami megtámadja. A cégnél dolgozik Charles menyasszonya is, Karen (Laura Linney) mint kommunikációs szakértő - vagy valami hasonlóan mondvacsinált terület - és a leendő apóstól azt a feladatot kapja, hogy felhasználva bármennyi anyagi hátteret, de kutassa fel a fiát. Persze, utóbb kiderül, hogy közel sem az egyetlen örökös megtalálása az elsődleges, hanem, hogy a kék gyémánt a vállalat kezébe kerüljön, mert az bebetonozná a cég helyét a kommunikációs piacon.
Karen felkeresi a gorilla kutató Peter-t (Dylan Walsh), mert annak van egy "beszélő" majma és a cég úgy véli, roppant fontos lehet a párosuk később, a nyílt terepen. Kapnak is egy erőltetett magyarázatot, hogy miért is a cég csapódik hozzájuk társutasként és miért nem inkább Karen és emberei utaznak csak a helyszínre. Ne boncolgassuk, hogyha olyan fontos az a kék gyémánt, akkor egy ilyen gazdag cégnek biztosan akadna néhány szerencsevadász a tarsolyában, akiket ki lehet küldeni az expedícióra, nem feltétlenül egy nő keze alatt, aki talán sosem mozdult ki a laborjaiból. Mindegy, így végül Peter és Amy nevű gorillája utazhat kongóba, mellettük pedig feltűnik még egy erősen likviditási gondokkal küzdő ex-román, ex-polgár, Homolka (Tim Curry) aki remek színész, de itt is a szokásos ripacs közeli figurát hozza.
Eredetileg Homolka lenne a tőke, de miután kiderül, hogy politikai okok miatt a pénztárcáját bevarrták, amolyan kéretlen útitársként marad a nyakukon. Mondjuk azt sem értem, hogy minek viszik magukkal végül, amikor kiderül, hogy nem sokat tehet a bandáért, azon kívül, hogy így színesebb a társulat. Ja nem, a színekről a Peter segédje, Richard (Grant Heslov), a vezetőjük, Munroe (Ernie Hudson) és az Afrikai helyi erő, Wanta kapitány (Delroy Lindo, kinek nevét nem is találjuk a stáblistán) gondoskodik.

Temérdek veszélyes szituáció után kalandoraink megérkeznek a kongói dzsungelbe, ahol egyrészt szembesülnek azzal, hogy valami ősi dolog elpusztította az első kutató csapatot, másodsorban pedig azzal, hogy nem volt hiábavaló az útjuk.
Végül, amikor már úgy tűnik, a gazdag cég kizsákmányolja Afrikát, az anyatermészet nemes bosszút áll és isteni közbeavatkozásnak köszönhetően egy vulkánkitörés apropójából elnyeli az egész expedíciót, alig hagyva valakit hátra.
Ennél profánabb befejezést nem is írhatott volna Crichton.
Amikor a tudomány és nyers erő már majdnem megnyerné a harcot a természet felett, végül egy természeti katasztrófa legyőzhetetlen akadályt gördít hőseink útjába és ezzel egycsapásra megoldja valamennyi dilemmánkat.
Karen végső gesztusára így valójában nincs is szükség, amelyben Charles Travis harácsoló apját megbünteti. Elég lett volna, ha visszamegy és közli, hogy mindent elnyelt a vulkánkitörés. Persze a reális felégetés után gondolom a karakter az utolsó hidat is fel akarta perzselni, amely ehhez a mohó céghez kötötte, mint lehetséges jegyes.

Delroy Lindo apró szerepben, mielőtt befutott karakterszínész lett volna.

Frank Marshall korábban már elkészített egy sikeres horror-komédiát a pókokról és egy kőkemény túlélő drámát az Uruguay-i rögbi játékosokról, akik lezuhantak az Andok közepén. Érdekes mód, korábban a "Pókiszony - Arachnophobia (1990)" és így a két korábbi nagyfilmjének leggyengébb jelenetei azok voltak, amelyek a forró dzsungelben játszódtak. Ez a Pókiszony első pár perce, amikor a tudósok rovarokra vadásztak a fák között. Már ez is elég művinek érződött. A hidegben játszódó "Életben maradtak - Alive (1993)" egyértelműen reálisabb hatást gyakorolt rám, mint nézőre. A Kongó komoly hiányossága, hogy képeskönyv szerű a dzsungel és a történések benne. Ezért lesz a végső összbenyomás inkább szórakoztató matiné, mint komolyan vehető kalandozás.

Van egy apró törés a film dramaturgiájában.
30:20 körül: A három szerencsevadász, Karen, Munro és a legkevésbé fontos Homolka leülnek az afrikai helyi főnök asztalához egy hotelben és a lehetőségeikről beszélgetnek: Ha eleget fizetnek, akkor bejuthatnak a dzsungelbe a majommal.
A helyi főnök, Wanta, mivel ismeri Homolkát hírből, elzavarja a tárgyalóasztaltól.
35:30 körül: Később, a filmben, pár perc telik el, de közben a szereplőink előkészítik a repülőgépet az útra, Munro a gép mellett meglátja Homolkát, aki érdeklődik tőle, hogy mikor érik el az esőerdőt.
Munro pedig ekkor kérdez rá, hogy: - Herkermer Homolka, nemde? Még mindig Salamon városát keresi? - közben Homolka kezet nyújt, de Munro nem fogadja a gesztust, Karen pedig figyeli őket és rákérdez, miről beszél Munro, aki elmeséli, hogy Homolka tagja volt egy korábbi, szerencsétlenül járt expedíciónak.
Nos, ennek a beszélgetésnek így, helye inkább a Wanta kapitánnyal (magyar szinkronban századosként említik) folytatott tárgyalás előtt lett volna, mert utólag fura, hogy Munro leült vele egy asztalhoz, ha most még a kezét sem fogadja el, mert tudja, miféle figura.
Mellesleg Munro karaktere volt a színész, Ernie Hudson kedvenc szerepe.

65%

Ha szeretnéd látni: K O N G Ó

A filmnek a Williams cég készített flipper-változatot.

Hír: Az - It előkészületben a Remake

Több éve előkészületek folynak Stephen King kisvárosi múltidézős horrorjának a Remake-eléséért.
Dan Lin (Lego kaland, Sherlock Holmes), a producer, aki azt ígérte, a film sokkal hűbben fogja követni a könyvet, mint az első - és mellesleg sikeresnek mondható - tévéfilmes változat.
Még egyelőre semmi sem biztos, de rendezőként már megnevezték Cary Fukunaga-t, aki eddig nem csinált nagy durranást.
Nem tudni, hogy a 1990-es változat ikonikus gonosz bohócának alakítója, Tim Curry részt vesz e bármilyen formában a projectben.

Gingerclown - Gingerclown (2013)

Gingerclown - Gingerclown (2013)

Rendezte: Hatvani Balázs

A poszter egészen szép.

Szeretni akartam ezt a filmet. Szeretni, mert egy magyar fiatalember rittyentette össze, amolyan low-budget módra. Szeretni, mert magyar és horror, ami ugye, nem egy megszokott párosítás. Szeretni azért is, mert ugyan amerikai stílusban készült. (Suli sportolói, régi, uszonyos verdák, angolul beszélnek.) Szeretni, mert a gonosz szerepekre a B filmek és a nyolcvanas évek ismert neveiből verbuváltak (más körülmények között biztos) ütőképes színész stábot. Szeretni, mert a Budapesti elhanyagolt vidámparkban forgatták, mellyel akár még új löketet is adhattak volna a látogatottságnak. Nem rajtam múlt, hogy végül csalódottan értem az első 3D-s magyar-amerikai horror végére. Mentségemre szóljon, hogy becsülettel végignéztem, habár már a felénél tudtam, nem éri meg a ráfordított időt. Bár, voltak fórumok, ahol azt olvastam, Hatvani Balázs egyfajta horrorkomédiának szánta a filmjét, ahhoz viszont túl kevés a poén benne. Sem szövegi, sem képi. Az a néhány filmes idézet pedig ide kevés.

A hullámvasút, mint díszlet...

A film roppant hangulatosan indult. Háttérben elborult, de ötletes montázs, előtérben néha olvashatatlan feliratok. Sokszor, mire kisilabizáltam volna egy-egy nevet, már jött a következő. Alatta másodvonalbeli filmzenéknél árnyalatnyival alig jobb eredeti score szólt. (Az én kényes filmzenéhez szokott fülem hallását vettem mérvadónak.)  Gulya Róbert amúgy egészen pofás munkája. Nem féltem a fiatalembert, hiszen már több tucat produkció zenéjének elkészítésében vett rész, köztük nem kevés amerikai filmében. Fogunk róla hallani, ha így folytatja. Másrészt az elmúlt évek nem egy magyar sikerfilmjének komponált muzsikát. Pl. S.O.S. Szerelem!, Made in Hungaria, és Megdönteni Hajnal Tímeát, hogy mást ne mondjak! )

A felütés, hol is indulhatna máshol, mint a csillagos ég alatt, valahol a Hollywood felirat mögött, négy, egyébként szép old timer szerű amerikai kocsival, melyek segítenek belőni a történet idejét, valahova a nyolcvanas évekbe. Sajnos, hamar kiderül, hogy a alkotói kedv kimerül az átlagos amerikai tini horrorfilmekben unásig látott klisék abszolút szellemtelen visszaböfögésében.

Ennyi nagy névvel nem lehet hibázni...

Biff (Michael Cannell-Griffiths) kiköpött kistestvére a Vissza a jövőbe filmek Biff és egyéb neveken illetett Tannenjének. Arrogáns, barátnőjét kigúnyoló, sportkabátos majom, akinek viselkedése amúgy predesztinálná, hogy senki ne keresse a társaságát. Itt azonban, ahogyan más amerikai filmekben megszoktuk, ő a suli sztárja. A baráti társaság meg gyakorlatilag egyetlen bólogató tömeg, önálló akarat és személyiség nélkül. Amíg Biff elsőre, hombár nagyságú fejének köszönhetően tényleg elmenne egy ostoba csatárnak, addig a néha bevillantott barátai még véletlenül sem úgy néznek ki, mint akik elbírnák a labdát. Barátnőiket még kevesebbet mutatja a kamera, pedig amennyire látszik, a ruhájuk és a frizurájuk egészen jól sikerült. Kár, hogy a kamera nem nagyon dolgozik totál plánokkal, hogy a csinos arcokat jobban megnézhessük.
Biff folyamatosan osztja az észt. Már egy perc után elgondolkodtam, hogy a történet szerint a nője miért viseli el ezt a seggfejet? Oké, minden hasonló tematikájú történetben van egy kötelező köcsög, de itt hatványozottan jelenik meg az "Éjjel-Nappal Budapest!" színészeinek eszköztárát hiányosan felvonultató karakternek. A barátnő, Jenny (Erin Hayes) hiteles paródiája a lenézett barátnőnek, aki csak vergődik elnyomó párja mellett. Néha lázad, odamondogat pár becsmérlő szót, de foganatja semmi.
Harmadik fontos szereplőként megjelenik Sam Tully (Ashley Lloyd), a szomszéd srác, aki persze kötelezően vonzódik Jenny-hez, pedig a párbeszédekből azt lehet sejteni, hogy Sam még csak egy osztályba sem jár senkivel a brigádból, annyira más világ. Mondjuk azt sem értem, mit keres ott éjjel, a Hollywood felirat mögött egy kerékpárral, miközben akik a suliban a legtöbbet vegzálják, reflektorokkal világítják meg a kerékpár nyomvonalát. Ja, ilyen, amikor egy szereplő kihívja maga ellen a sorsot és belép egyedül egy elátkozott helyre. (Aha, amit később meg is tesznek, hiszen erről szól a film.)

Persze a románc létrejön...

Biff, bekóstolja "hősünket" és meglebegteti előtte, hogy ha az elátkozott vidámparkból hoz valami ereklyét neki, akkor Jenny automatikusan csinál vele valamit. Ez a rész elég homályos így számomra, mert ilyen felajánlást normális ember csak akkor tenne, ha már kész rá, hogy megunt babájával szakítson. A film szerint Biff szimplán hülye. Sam némi nyomásra (Biff tenyere a tarkóján és a többiek becsmérlő nevetgélése) végül megembereli magát és rááll az alkura. A társaság ezek után átteszi székhelyét a vidámpark egyik nem éppen főbejáratához és Biff lefekteti - nem a csajt - a szabályait. Sam kap két órát éjfélig, hogy előrukkoljon valami értékessel a lezárt terültről. Közben a társaság elejtett beszólásaiból körvonalazódik egy elátkozott vidámpark sötét múltja. Ennek ellenére Sam átmászik a kerítésen. Kis idő múlva, teljesen ésszerűen és logikusan, Jenny követi. Kicsit később Biff is utánuk megy, aminek sok értelme megint nincs, hiszen ő választotta ki a két órás limitet, de egye fene. Amin meglepődtem, hogy a többi fiatal kint maradt, pedig egy horrorfilmnél elvárja az ember, hogy ha már sötét, félelmetes helyszín, akkor azt tele kell rakni mellékszereplőkkel, akiket fel lehet koncolni. A film ezt a ziccert is kihagyja. (Igaz, így nem olyan klisés, mint amikor mindenki beszabadul oszt indulhat a menet.)






Hatalmas pofonokat osztogat innentől a film. A "szörnyek" kb. az Andrássy úti bábszínház szellemiségében készültek. A párbeszédek a két fiatal között majdnem csak a "menjünk innen el"-ig terjednek, ennek ellenére nem légvonalban takarodnak ki a helyről, hanem szépen bejárják minden zegét és zugát. A képek szépek, arra nem nagyon panaszkodnék, bár azért, amikor Biff osztja az észt Sam-nek az elején és az arca árnyékba kerülve szinte láthatatlan a néző számára, azt a rosszul bevilágított helyszín rovására írnám. Másrészt, egy olyan helyről van szó a filmben, amelyet halálesetek miatt közel húsz éve bezártak. Ennek ellenére elég tisztességes fénytechnika világítja be a tereket és a legtöbb vásári móka is működik. Ez számomra elfogadhatatlan egy olyan vidámpark esetében, amelyet nyilván a város nem lát el árammal.

Nem kicsit átverős poszter, ami pofátlanul azt sugallja, hogy Stephen King
Pennywise bohóca visszatért a 25 éves szendergésből...

A szörnyek nagyon gázak. Persze, az amerikai filmgyártás a nyolcvanas évek körül kitermelte a saját szar szörnyeiből álló filmjeit - hogy mást ne mondjak: The Goblin - és gondolom, túl sok pénzt sem lehetett felkanalazni a támogatók zsebéből, mégis, egy horrorfilmnél, ha szörnyes, sok múlik a mumus megjelenésén. Itt a mumus addig működik, amíg a kezeit látjuk, vagy esetleg az árnyékát. A rémek megjelenése a pókasszonyt és a bicikliző zombi (?) kislányt leszámítva a trash kategóriába illik. Velük kapcsolatban, ami viszont erős pozitívum, hogy olyan A lista kapirgáló színészek szólaltatják meg őket, mint Lance Henriksen a Bolygó neve: a halál-ból, vagy Sean Young a Szárnyas fejvadászból. Még kötelező megemlítenem személyes kedvenc B színészemet, Brad Dourif nevét, aki a létező összes horrorszerűségben képes volt megjelenni. (Több mint 150 filmje van és ezek tetemes része sci-fi, horror, vagy hasonló nyalánkság.) Dourif részt vett a Gyerekjáték című horrorsorozatban, mint a gyilkos baba, Chucky eredeti hangja. Sőt, lánya tovább vitte a staféta botot, hiszen a sorozat hatodik epizódjában a lánya játssza az egyik főszereplőt. A másik színészlegenda Tim Curry, akinek a nevét sokan nem ismerik, de ha azt mondom, ő az angolnyelv-tanár az Oscar című Stallone filmben, beugrik a csóka arca. (Kár, hogy olyan kultikus filmekben dolgozott szinte észrevétlenül, mint a Legenda, Vadászat a Vörös Októberre vagy Stephen King A valami-je, ahol szintén gyilkos bohócot formált meg. Legnagyobb szerepe viszont a Rocky Horror Picture Show transzvesztita tudósa. Michael Winslow, a Rendőrakadémia hangutánzó zsarujának hab a tortán, igaz, hogy hangképző tehetsége itt silány humorforrásként szeretne funkcionálni. Hatás nélkül...

Tehát van egy rakat nem rossz színészünk - sőt - és a szájukba adtak egy rakat olyan szar dumát, amely se nem érdekes, se nem vicces, se nem... semmi. A legtöbb, amit így hozzátettek a filmhez, az annyi, hogy a szörnyek képesek beszélni. Ha a film egy kicsit is igyekezett megidézni a Fantasztikus labirintus manó világát, akkor az nem sikerült maradandóan. Amúgy pozitívum, hogy van néhány kikacsintás jobb filmekre. Csak, hogy egyet lelőjek, előkerül Sam hátizsákjából a Grays sport almanach. Hogy nem tudod hova tenni? Hát, barátom, vedd elő a Vissza a jövőbe második részét és pótold hiányos ismeretedet.






Összegzés és tömörítés:
Pozitívum:
Nagy nevek, hangulatos képek, elfogadható zenei világ.
Negatívum:
Szar színészi játék - már ha beszélhetünk ilyesmiről, ék egyszerűségű és kiszámítható történet, pongyola párbeszédek, logikátlanságok, borzalmas bábok.

30%
Két dolog miatt merem ajánlani: Tiszteletből, hogy összehozták a fiúk és tapasztalatszerzésből, hogy ha te hozod össze, ne így tedd!

Kérdés a végére:
Biff végül miért is hal így meg???
Lerázta a bőrét a gyors autópálya???
Vagy leette közben valami a húsát???
WTF???

Különvélemény:
Ha ezt a filmet egyfajta tiszteletadásként vagy műfaji, zsánerkomédiának szánták, akkor viszont azért nem működik, mert erre a nézőt a film nem vezeti rá. Ahhoz, hogy egy film humorosan mutasson tükröt az általa megidézett filmeknek, ahhoz a tükörképet torzítani kell. Rengeteg apró ötlettel, akár angol humorba oltott jelenetekkel sikeres lett volna ez a transzfúzió, így viszont a film simán beáll abba a sorba, amelyben azok az amerikai horrorfilmek kapaszkodnak össze, amit az ember egyszer ha végi bír nézni, majd automatikusan törlődik az ember agyából. (Nem annyira, hogy véletlenül újra belefusson, mert a címére talán emlékezni fog: Hú, ezt láttam és soha többet nem nézem meg!)