2016. március 11., péntek

Kongó - Congo (1995)

Kongó - Congo (1995)


Rendezte: Frank Marshall

A film Mafab adatlapja: Congo (1995)

Megtekintés: Amikor kölyökkoromban moziban megnéztem, nagyon jó filmnek tetszett. Újranézve kevés pozitívuma maradt számomra.

Ezen a filmen alig segített a nosztalgia faktor, mert a kilencvenes évek közepe táján már nem volt nehéz filmekhez jutni, egyre kevesebb tiltott gyümölcs maradt, hiszen a hivatásos film-orgazdák bármit megszereztek és a videótékák is burjánzottak az országban. A Kongónak nem sok nosztalgiája van, hiszen mikor megjelent, már könnyű volt kalandfilmeket beszerezni, ez pedig ellavírozott a mainstream akció mozi és a B kalandfilmek farvizén. Mostanra, ami miatt még érdekes lehetett számomra ez a film, az négy pontban:
1. Michael Crichton sztár-író tollából adaptálták.
2. Jerry Goldsmith kiváló zenéje.
3. Elég kalandos történet.
4. Tele van ismert arcokkal.

Hátrányai:
Nem a legjobb Crichton regényből adaptálták és elég kiszámítható a történet is. Az ilyet hívom Tarzan filmnek. Történnek az események és a végéig a teherhordó bennszülöttek mind elhaláloznak, míg végül csak Tarzan és Jane marad életben. Erre a filmre ez még erősebben igaz, hiszen a legtöbb fekete karakter, aki katona és teherhordó, a film fináléjában elhalálozik. Végül persze csak a főszereplőink maradnak meg - ahogy megszokhattuk, pedig de érdekes lenne egy olyan mozi, aminek a vége felé pont azok esnének ki a filmből, akik korábban főszereplő szerű fontosságot kapnának.
Hogy miért érzem ezt hátránynak?
- Mert roppant kiszámíthatóvá teszi a forgatókönyvet.
A fényképezés ellenben elég suta és sok jelenetben sajnos egyértelműen látszik, hogy az atmoszféra-teremtés nem bírt kitörni a stúdió falai közül.
A rosszak rosszak, a jók jók. Alig vannak szürke figurák. Unásig megszokott panelekből épül fel a film.
Tehát, pozitívum, hogy pörögnek az események, de negatívum, hogy csupa olyasmit látunk, amit bármelyik kalandfilmben már meghatottunk.
A sok ismert arc között alig akad igazi sztár és a főszereplőnk fizimiskája számomra nem elég szimpatikus. Nem tudom, hogy jobb lett e volna a film Bruce Campbell-el, mert ő is jelentkezett Dr. Peter Elliot szerepére.

Amy a gorilla nyugtató martinit szürcsöl.

A történet szerint a nagyvállalat TraviCom vezetője (Joe Don Baker) egyetlen fiát küldi Kongóba, hogy a hegyek mélyéről a cég számára elengedhetetlenül fontos kék gyémánt lelőhelyét felkutassa. Charles Travis (Bruce Campbell) meg is találja amit keres, de mielőtt kellő információt tudna adni a lelőhely pontos koordinátáiról, valami megtámadja. A cégnél dolgozik Charles menyasszonya is, Karen (Laura Linney) mint kommunikációs szakértő - vagy valami hasonlóan mondvacsinált terület - és a leendő apóstól azt a feladatot kapja, hogy felhasználva bármennyi anyagi hátteret, de kutassa fel a fiát. Persze, utóbb kiderül, hogy közel sem az egyetlen örökös megtalálása az elsődleges, hanem, hogy a kék gyémánt a vállalat kezébe kerüljön, mert az bebetonozná a cég helyét a kommunikációs piacon.
Karen felkeresi a gorilla kutató Peter-t (Dylan Walsh), mert annak van egy "beszélő" majma és a cég úgy véli, roppant fontos lehet a párosuk később, a nyílt terepen. Kapnak is egy erőltetett magyarázatot, hogy miért is a cég csapódik hozzájuk társutasként és miért nem inkább Karen és emberei utaznak csak a helyszínre. Ne boncolgassuk, hogyha olyan fontos az a kék gyémánt, akkor egy ilyen gazdag cégnek biztosan akadna néhány szerencsevadász a tarsolyában, akiket ki lehet küldeni az expedícióra, nem feltétlenül egy nő keze alatt, aki talán sosem mozdult ki a laborjaiból. Mindegy, így végül Peter és Amy nevű gorillája utazhat kongóba, mellettük pedig feltűnik még egy erősen likviditási gondokkal küzdő ex-román, ex-polgár, Homolka (Tim Curry) aki remek színész, de itt is a szokásos ripacs közeli figurát hozza.
Eredetileg Homolka lenne a tőke, de miután kiderül, hogy politikai okok miatt a pénztárcáját bevarrták, amolyan kéretlen útitársként marad a nyakukon. Mondjuk azt sem értem, hogy minek viszik magukkal végül, amikor kiderül, hogy nem sokat tehet a bandáért, azon kívül, hogy így színesebb a társulat. Ja nem, a színekről a Peter segédje, Richard (Grant Heslov), a vezetőjük, Munroe (Ernie Hudson) és az Afrikai helyi erő, Wanta kapitány (Delroy Lindo, kinek nevét nem is találjuk a stáblistán) gondoskodik.


Temérdek veszélyes szituáció után kalandoraink megérkeznek a kongói dzsungelbe, ahol egyrészt szembesülnek azzal, hogy valami ősi dolog elpusztította az első kutató csapatot, másodsorban pedig azzal, hogy nem volt hiábavaló az útjuk.
Végül, amikor már úgy tűnik, a gazdag cég kizsákmányolja Afrikát, az anyatermészet nemes bosszút áll és isteni közbeavatkozásnak köszönhetően egy vulkánkitörés apropójából elnyeli az egész expedíciót, alig hagyva valakit hátra.
Ennél profánabb befejezést nem is írhatott volna Crichton.
Amikor a tudomány és nyers erő már majdnem megnyerné a harcot a természet felett, végül egy természeti katasztrófa legyőzhetetlen akadályt gördít hőseink útjába és ezzel egycsapásra megoldja valamennyi dilemmánkat.
Karen végső gesztusára így valójában nincs is szükség, amelyben Charles Travis harácsoló apját megbünteti. Elég lett volna, ha visszamegy és közli, hogy mindent elnyelt a vulkánkitörés. Persze a reális felégetés után gondolom a karakter az utolsó hidat is fel akarta perzselni, amely ehhez a mohó céghez kötötte, mint lehetséges jegyes.

Delroy Lindo apró szerepben, mielőtt befutott karakterszínész lett volna.

Frank Marshall korábban már elkészített egy sikeres horror-komédiát a pókokról és egy kőkemény túlélő drámát az Uruguay-i rögbi játékosokról, akik lezuhantak az Andok közepén. Érdekes mód, korábban a "Pókiszony - Arachnophobia (1990)" és így a két korábbi nagyfilmjének leggyengébb jelenetei azok voltak, amelyek a forró dzsungelben játszódtak. Ez a Pókiszony első pár perce, amikor a tudósok rovarokra vadásztak a fák között. Már ez is elég művinek érződött. A hidegben játszódó "Életben maradtak - Alive (1993)" egyértelműen reálisabb hatást gyakorolt rám, mint nézőre. A Kongó komoly hiányossága, hogy képeskönyv szerű a dzsungel és a történések benne. Ezért lesz a végső összbenyomás inkább szórakoztató matiné, mint komolyan vehető kalandozás.

Van egy apró törés a film dramaturgiájában.
30:20 körül: A három szerencsevadász, Karen, Munro és a legkevésbé fontos Homolka leülnek az afrikai helyi főnök asztalához egy hotelben és a lehetőségeikről beszélgetnek: Ha eleget fizetnek, akkor bejuthatnak a dzsungelbe a majommal.
A helyi főnök, Wanta, mivel ismeri Homolkát hírből, elzavarja a tárgyalóasztaltól.
35:30 körül: Később, a filmben, pár perc telik el, de közben a szereplőink előkészítik a repülőgépet az útra, Munro a gép mellett meglátja Homolkát, aki érdeklődik tőle, hogy mikor érik el az esőerdőt.
Munro pedig ekkor kérdez rá, hogy: - Herkermer Homolka, nemde? Még mindig Salamon városát keresi? - közben Homolka kezet nyújt, de Munro nem fogadja a gesztust, Karen pedig figyeli őket és rákérdez, miről beszél Munro, aki elmeséli, hogy Homolka tagja volt egy korábbi, szerencsétlenül járt expedíciónak.
Nos, ennek a beszélgetésnek így, helye inkább a Wanta kapitánnyal (magyar szinkronban századosként említik) folytatott tárgyalás előtt lett volna, mert utólag fura, hogy Munro leült vele egy asztalhoz, ha most még a kezét sem fogadja el, mert tudja, miféle figura.
Mellesleg Munro karaktere volt a színész, Ernie Hudson kedvenc szerepe.

65%

Ha szeretnéd látni: K O N G Ó


A filmnek a Williams cég készített flipper-változatot.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: