Rendezte: Rob Reiner
Stephen King ezen művéért nem rajongok túlságosan. Magam sem tudom miért. Talán, ha tippelnem kellene, azt mondanám: a horror ebben a műben nem rugaszkodik el teljesen a lehetségestől. A könyv - és film is - kb. olyan lehet az íróknak, mint Spielberg Cápája a tengervíz mellett nyaralóknak. Bemutatja a sötét oldalát valaminek, ami akár, kicsi ugyan a valószínűsége, mégis előfordulhat.Paul Sheldon (James Caan) sikeres romantikus regényfolyam írója. Nyolc kötetet adott ki egy Misery nevű hölgy múlt századi kalandjaiból, melyet főleg középkorú nő olvasói faltak, nem kevés pénzhez juttatva az írót. Viszont Sheldon már szeretne a kommerszből az értékesebb irodalom felé kacsintgatni, amely talán nem hoz pénzben annyit, amiért összeszorulna a kiadója szíve, viszont lehet, hogy kritikai körökben végre "írószámba" vennék.
Sheldon, babonás szokások miatt, valahova a Sziklás-hegységbe, egy csendes kis motelba vonul vissza, megírni élete új és talán fő művét, amely véletlenül sem pihegő mellű kisasszonyokról és párbajozó ficsúrokról szól. Az új mű elkészül és Paul elindul önkéntes száműzetéséből, vissza a világba. Viszont közben leesett a hó, csúsznak az utak és a megbokrosodott kocsit képtelen az úton tartani. Lecsúszik a mélybe és hatalmas szerencséjére egy nő, Annie Wilkes (Kathy Bates), képes kimenteni és saját házába szállítja, ahol megkezdi gyógyítását, a maga sajátos értelmezésében.
A "Tortúra" roppant nehéz mű, ha filmes adaptációra való átültetésről van szó.
Először is, mivel egy kamaradarabról van szó, kifejezetten jó színészeket kell találni a karakterek bőrébe. A film közel kilencven százaléka egy férfi és egy nő macska-egér játékáról szól. Rossz színészekkel lehetetlen a fojtó atmoszférát, a lelkileg megterhelő szituációt hitelesen visszaadni. James Caan előtt tucatnyi hollywoodi sztár dobta vissza Paul Sheldon szerepét; kinek ideje nem volt rá, ki nem érezte magát megfelelőnek, ki nem akart ilyen filmben részt venni, ki pedig imázsát féltette, hogy teljesen háttérbe szorul a női főszereplő mellett.
Ez mondjuk jogos feltételezés, mivel a film abszolút főszereplője egyértelműen a pszichopata nővér, aki az író első számú rajongója. Paul, az író, gyakorlatilag csak alájátszani tud az őrületnek, egészen a fináléig.
 |
| Kezdetben az őrület csak nyomokban tör felszínre... |
Annie Wilkes múltja sötét és haláltól terhes. Nem is tudunk meg eleget róla. Még a Paul által titokban átlapozott újságkivágásokat tartalmazó napló sem képes teljes képet festeni az Annie-ban élő lélekről. Néhány kiborulása és megnyilvánul csupán lazán árnyalja a nő hátterét, lelkivilágát, viszont nagyon kevés ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, honnan jutott el odáig, hogy végül az a beteg ember legyen, aki képes a külvilágtól elzárva, egyedül élni, választott börtönében, mégis elég kohézióval rendelkezzen, amikor adott egy lehetőség - a könyvben utalásra emlékszem, hogy talán ő a felelős a balesetért - megragadhassa azt.
Persze amit látunk, az ahhoz éppen elég, hogy a film végén ne az asszonynak szurkoljunk, mégis hiányzik valami kézzel fogható, amely magyarázatot ad tetteire. (Vagy csak én vagyok kíváncsibb a figurára)
Paul Sheldon kirakati bábú, amelyre a főszereplő ráerőlteti akaratát. Sheldon játékszer, melyen Annie kitöltheti beteges hajlamait. Egyetlen oka, hogy tovább tud életben maradni, hogy bár testileg rá van utalva a nőre, ez szellemi formában fordítva van, hiszen Sheldon agyában van valami - Misery lehetséges folytatása - amelyet viszont a nő akar megszerezni. A függőségi viszony erősen eltolódik, hiszen a nő bármikor képes akaratát a tehetetlen férfira erőszakolni. Szóval a határok kissé eltolódnak.
 |
| ...hogy végül az író rádöbbenjen, csak úgy menekülhet meg... |
Amiben a történet kicsit eltér a hasonló filmektől, regényektől, az az, hogy az alárendelt szerepében egy amúgy erős férfi kerül. Még ma is, ha erőszakról beszélünk, pl. családon belüli értelemben, az emberben elsőre az összevert nők képe jelenik meg, pedig, bármilyen hihetetlen, fordított példák is akadnak rendesen.
Itt ugyan nincs rokoni kapcsolat, ám ettől semmivel sem borzasztóbb a felvázolt eseménysor.
Vajon hány híresség karja kezdett lúdbőrözni King hatására, amikor az utcán, étterembe, esetleg könyv vagy lemezbemutatón odaszólt nekik egy ismeretlen a tömegből: - Én vagyok az ön első számú rajongója!
A filmben több félelmünk kel életre.
Félelem a hatalomtól, kiszolgáltatottságtól, bezártságtól, szabadság elvesztésétől, stb.
Sokat segít Barry Sonnenfeld kamerája a karakterek érzéseinek visszaadásában. Mivel a zárt szoba alapjában véve elég kicsi tér a beállításokkal való játékra, Sonnenfeld a nyomasztó hangulatot rengeteg arc közelivel és eseménysort mutató totál plánnal gerjeszti. Kathy Bates arcát, alakját többször fényképezik alulról, Paul szemszögéből, hogy kiemeljék ezzel a fenyegetettsét, amelyet sugároz magából. Egy bármikor kitörni kész vulkán.
Mivel a figurák sok mindent csinálnak a képen és ez nem lenne alapjában véve feltétlenül izgalmas vagy figyelemre méltó, Sonnenfeld azzal hangsúlyozza ki ezeket a tevékenységeket, hogy pluszban behelyezi a cselekvést a kép közepébe: pl. amikor Annie mintegy mellékesen locsolgatni kezdi a benzint Paul ágyára, láthatjuk a színésznőt, amint körbe sétál és beszéd közben a keze megrándul, locsol, majd közeli csak magát a kezet mutatja, miközben benzint spriccel a kis tartályból az ágyra.
Segít a nézőnek az apró részletekre fókuszálni.
 |
| ...ha olyanná válik, mint Annie és ölni fog. |
Hasonló képi világot és kidolgozást, hangulatban és vágásban még "A bárányok hallgatnak" című thrillerben véltem felfedezni. Pedig nem is ugyanazok dolgoztak a filmen.
Horrorfilmmel viszonylag ritkán nyernek színészek, de Kathy Bates teljesen jogosan érdemelte ki az Oscart.
A sztárok és rajongóik közötti konfliktusok hálás témái a hollywood-i filmeknek.
70%
