Fall - Fall (2022)
Rendezte: Scott Mann
A film Mafab adatlapja: Fall (2022)
Évente kijön néhány olyan mozi, amiben igen szűk térben, az emberi félelmekkel néznek szembe a főszereplők. Itt, ugyan eredendően a két női főszereplő nem fél a magasságtól, ellenben én, a néző, még a fotelban ülve is belekóstoltam, hogy mi is a tériszony és milyen érzéseim vannak, ha szembesülök vele. Mert az egészen biztos, hogy magam sosem fogom keresni a necces szitukat, hogy érezhessem, ahogyan a heréim visszahúzódnak a gyomromba. A "Fall" ezt az érzést adta meg nekem a lakás biztonságában. Talán ezért érzem úgy, hogy a tucatnyi mozi közül, ami hasonló alapszitut mesél el, ez a film nekem egy picit emlékezetesebb marad.
Félre ne érts, a "Fall" nem különösebben egy jó film. Nagyjából végig kiszámítható és a csavar is (mert mibe ne tennének már egy picit csavart a stáblista előtt?) olyasmi, amit mostanra már legalább egyszer láttál másik moziban. Azt sem állítanám, hogy a főszereplők különösebben jól átadnák számomra a karaktereik érzéseit és az egyetlen, számomra ismert névként a forgatókönyvbe erőszakolt Jeffrey Dean Morgan szereplését sem érzem nagyon indokoltnak. A helyszín megválasztása és egyébként az alapötlet egynek elmegy és abban sem vagyok biztos, hogy a CGI tökéletes lenne (ezt addig nem is fogom megtudni, amíg személyesen nem mászom fel egy ilyen magas adótoronyba) mégis, rendesen behúzott a mozi és egy percig nem éreztem unalmasnak, még akkor sem, amikor picit leült e cselekmény. Oké, mostanában már láttam néhány filmben olyan jelenetet, amiben női hősök rúgták fel a fizika szabályait és olyan akrobatikus mutatványokat végeznek el, amiket egy valódi ninjának sem hinnék el (emlékeztetnélek itt Chloë Grace Moretz repülőgép szárnyán tett kirándulását az "Árny a felhők között" című, enyhén abszurd háborús drámájában) ezért azon már meg sem lepődtem, hogy egy szöszi harminc közeli biztosító kötél nélkül ugrál fél kilométer magasságban. Nyelek egyet ilyenkor és ha a kamera közben perspektívát váltva még jó pillanatban is mutatja meg az őrjítő magasságot, behúzom fülem és farkam, utóbbit szó szerint.
Azért amikor elkezdődött a film és kiderült, hogy száz percet is tudnak mesélni arról, amit szinopszis alapján nyolcvan percre lőnék be, tudtam, hogy lesz kötelező drámázás, felszínre kerül némi eltitkolt ellentét is, ami már ismerős lehetett a "Barlang"-ból is és talán a legkomolyabb konfliktust generálta abban a remek horrorban. A kezdő képsorok meg, szolgaian nem másolták a "Függő játszma" vagy a "Jég és Föld között" kezdő képsorait,mégis visszahozta azoknak a moziknak az emlékét. Mondjuk, én szeretem, ha eszembe jutnak korábban látott filmek, miközben valami aktuálisat nézek, így, ha neked is van pici hajlamod a nosztalgiára, lehet, hogy belefutsz az érzésbe.
 |
| Grace Caroline Currey |
Szpojlerezni nem akarok és nem érzem indokoltnak, hogy mély-elemzést kanyarítsak a film mellé, így annyit jegyzek még meg, hogy a színésznőknek van még hova fejlődni, ellenben kifejezetten eye candy-k voltak és egy pötty horrort is sikerült belecsempészni az egyébként túlélő drámába. Szerintem még érdemes megemlíteni néhány cápás filmet is, amikor emberek vízbe esnek és nehezen menekülnek ki a szituból, de itt csak az empatikus képességeimet citáltam ide, hiszen sem az "Elsodródva", sem hasonló tartalmú társait nem láttam még. Egyszerűen, csak érzem, hogy a reménytelenség a menekülésre ott is ennyire erősen van jelen. (Azok alapján, amit hallottam a filmről)
 |
| Virginia Gardner |
Ahogy először írtam, ezt a filmet látnod kell. Ha nem azért, mert kihagyhatatlan filmélmény, akkor azért, mert ha fogékony vagy, érzéseket fog belőled kiváltani. Nekem masszív gyomorideget sikerült okoznia, főleg, amikor a kamera megmutatta, amit korábban csak az álmaimban láttam. Márpedig, gyermekként visszatérő álmom volt, hogy hasonló magasság vagy mélységből tekintek a világra. És néha bizony, elveszítettem az egyensúlyom, ami után csak repültem... vagy zuhantam.
65%
Egy youtube videó, amiben kiéltem kezdő kreativitásom:
