A kaptár: Raccoon City visszavár - Resident Evil: Welcome to Raccoon City (2021)

 A kaptár: Raccoon City visszavár - Resident Evil: Welcome to Raccoon City (2021)

Rendezte: Johannes Roberts

A film Mafab adatlapja: Resident Evil: Welcome to Raccoon City (2021)

Megtekintés: A hónapban két film is elém került (A Szellemírtókat még nem láttam) amelyik nagyjából húsz éves franchise múltra tekinthet vissza. Egyikről korábban írtam - "Mátrix: Feltámadások" - a másikkal vártam néhány napot, hogy mit is akarok kezdeni a témával. A mostanában rám egyre inkább jellemző, inkább emlékekre épülő érzéseimről mesélek, mintsem a szárazabb, filmes adatokkal telepakolt kritikával. Asszem.

Az első Kaptár (2002) nem azért tetszett annak idején, mert olyan kiemelkedően jó zombies horror lett volna. Nálam a sikere sokkal inkább azért jöhetett létre, mert nagyon tetszett a nyomasztó, föld alatti technikával telezsúfolt környezete és a kiváló zene. Nem Milla Jovovich miatt, sem a színészi alakítások mélysége vagy a történet komplexitása. Egyszerűen egy korrekten összepakolt horror-akció mozi, amin lehetett izgulni is, drukkolni is. Volt egy egészen jó hangulata, néhány megfelelő érzelmi vagy történeti pillanat. Talán ennek köszönhető, hogy a balatoni nyaralások alatt a "Csillagközi invázió" után úgy emlékszem, ezt láttuk lent a legtöbbször.

Azután jöttek a folytatások, változó színvonalon, néhány animációs epizóddal felhúzva, és egyre érdektelenebben fogadtam őket, mert nem tűntek másnak, mint gyorsra vágott videójáték trailereknek. Persze Jovovich lubickolt a karakterben, de ettől még nem ájultam el és az egyre terebélyesebb Umbrella univerzum mind inkább röhejes erőlködésnek tűnt számomra. Ez azért is lehetséges, mert a játéknak sosem voltam sem kedvelője, sem művelője. Talán, ha 10 percet szánhattam a Resident Evilre az életemből, mert a lassú és nehézkes irányítás, a váltakozó kameraállásokkal teljesen idegen volt tőlem. 2-3, a képernyőn lépkedésnek köszönhető gyors oda-vissza külső nézet és már el is döntöttem, hogy ez engem semmilyen formában nem fog sokáig lekötni. Így is lett. Gyakorlatilag, ahogy írtam, talán 10 percet játszottam vele és sosem éreztem hiányát. Persze, azt tudtam, hogy mekkora név a platformon, meg belefutottam vele foglalkozó játék bemutatókba is, azon kívül azonban csak a filmek maradtak és azok, amennyire hallottam, nem túl közeli barátságot ápolnak az ősforrással.

Közben teltek az évek, sokan, köztük magam is, temettem a sorozatot, erre kijött néhány kósza hír, egy trailer és valami olyan ígéret, hogy a Reboot, vagy mi, sokkal közelebb fog állni az eredeti RE játékokhoz. Ezt olyan nehéz nem lehetett betartani, ha tudjuk, hogy a 2002-es első rész is csak nyomokban tartalmazta a koncepciót. Az előzetes pedig nagyjából tetszett is, ezért, amin lehetőségem volt, nekiugrottam a mozinak is.

Itt kellene dicsérnem a végterméket, azonban nem fog menni. Az tény szerintem, hogy a hangulata azért nem lett rossz. A fényképezése kifejezetten tetszett, a helyszínek is szépek. Az egész kiállítása kifejezetten korrekt. Azonban a végeredmény kicsit klisésnek, összecsapottnak tűnik, olyan apró, számomra logikai hibákkal, amik a filmet nem tartják a realitáson belül, még akkor sem, ha az élőholtak gyilkos városkája eleve nem éppen realista alapötlet. Az biztos, hogy nagyon sok finom részletet emeltek át a játékok világából, néha csak képeket, háttér elemeket, de van, hogy zenei motívumot, ami mondjuk egy, a játékkal foglalkozó promócióban hangzott csak el. 

Eredetileg ráadásul két, a horror világában két ismert név is érdekelt volt kezdetben a film miatt, mert az első vázlatokat szépen kidolgozták James Wan és Greg Russo közösen, majd mindketten kihátráltak, hogy inkább a szintén videójáték alappal és hasonló utat bejáró Mortal Kombattal töltsenek el némi időt.

Claire Redfield (Kaya Scodelario) néhány év után visszatér abba a kisvárosba, ahol gyermekként cseperedett, majd egyszer csak az apja terrorja elől lelépett, hátrahagyva öccsét, Christ (Robbie Amell). Claire az év egyetlen, legszarabb napját választja a hazatérésre, amikor a minden is elbaszódik. A városkát fenntartó cég, az Umbrella elátkozott tevékenységeinek köszönhetően pont ez a karácsony közeli este az, amikor a város utolsó túlélői hosszas fertőző betegeskedés után bezombulnak és rátámadnak azokra, akik még nem azok. A történetben még találkozunk olyanokkal, akiknek nevei a játékból lehet ismerős és néha együtt, máskor szétválva igyekeznek átverekedni magukat az ellenségen, miközben szűkös határidejük is ketyeg visszafelé, mert a szimpatikus óriásvállalat, amelyik évtizedekig mérgezte a környéket, mostanra úgy döntött, hogy a problémát gordiuszi csomónak tekintik és egy komolyabb rakétatámadással orvosolják. 

Ebből az alapötletből egy rém szórakoztató mozi is lehetett volna és végül azt merem mondani, hogy a horror rajongóknak, akik a kevésbé szofisztikált tartalmakat kedvelik, tetszeni fog ez a jellegében Carpenter ostrom filmjeinek tematikáját is megidéző mozi. Sötét kisváros, néhány lakó, misztikus jelenségek, járkáló holtak és a múltba temetett rémület miatt a mozi ha kiemelkedő nem is, de szórakoztató tud lenni. Ha nem foglalkozunk olyan kérdésekkel, amikkel boncolgatósabb nézőként fogok foglalkozni.

Néhány észrevétel:

A helyi prof, William Birkin (Neal McDonough) akinek sokkal több köze van a városban zajló eseményekhez, mint néhányan gondolják, miért vár a távozással az utolsó pillanatokig, miközben családja van? Hülye?

A szellemváros miért tűnik olyan kihaltnak a film elején, és ha annyira elköltözött már mindenki, honnan kerül elő annyi holt az este folyamán? Ez vonatkozik arra a létesítményre is, ahova a rendőrök kimennek és alig látszik élet nyoma, majd mégis, mikor elszabadul a pokol, egy városnyi köpenyes és egyéb zombie jelenik meg, hogy megölje a szereplőket.

Miféle vírus az, amely ilyen, kvázi egy időben lett mindenkin úrrá? 

Miféle hatalommal bírhat egy konzorcium, amelyik megengedhet magának egy rakétatámadást egy város ellen? Ha ilyen hatalmuk van, miért nem tettek meg minden lépést, hogy a város ne jusson ilyen szellemváros sorsra, aminek elpusztítását egészen biztos ki kell majd magyarázniuk?

A legtöbb filmben, ahol kisvárosi rendőrséget ismerünk meg, nagyobbak esetében is, amikor virágzik a hely, alig van néhány rendőr. Itt, miközben végig arról van szó, mennyire a végét járja a város és mindenki elmenekül, mégis van kamion forgalom és a helyi rendőrség 6-8, lényegében ütőképes egyedből áll, nem 3-4 alakból, akik inkább iskolai tanárnak tűnnének.

Még sok ilyen apróság basztatott közben. Nem állítom, hogy így jó filmet nézni, de még a valóságot felülíró filmeknél is vannak olyan logikai lépések, amit a néző elvárhat. Ha ezekből túl sok kezd foglalkoztatni, kiesem a cselekményből. Az biztos, hogy sose költözöm olyan városba, amelyiket egy nagyobb vállalat tart életben.

Mindezek ellenére sem unatkoztam a filmen, de nem lesz olyan kedvenc, mint az első Kaptár. Azért merem ajánlani megtekintésre.

Külön tetszenek Carpenter munkásságára tett utalások, pl. a fényképezés stílusában vagy a feliratok betűtípusa. Sok, korábbi RE forgatókönyvet átrágtak, köztük George A. Romero változatát is, amit még a 2002-es első részhez írt, de kukázták, explicit világa miatt.

65%

Mortal Kombat - Mortal Kombat (2021)

Mortal Kombat - Mortal Kombat (2021)

Rendezte: Simon McQuoid

A film Mafab adatlapja: Mostal Kombat (2021)

Megtekintés: A film még akkor is szórakoztató hentelés, ha nem ismered a videójátékot, ami alapján életre hívták.

Életemben nem voltam egy nagy spíler - játékos - ezért pár mondatban össze tudom foglalni az előéletemet, a verekedős játékok terén: Nem szeretem őket. A legtöbb verekedős játék semmi mást nem jelentett nekem, mint, hogy rángatom a kontrollert és szerencsésnek érzem magam, ha egy-egy betanult kombóval leterítem az ellenfelet. Valójában, amikor gyerek voltam, ezek a programok roppant repetitívek voltak számomra, ezért nem szórakoztattak. Talán akadt néhány, amivel, unalom okán, elszórakoztam - Thrill Kill - de összességében nem én voltam a célcsoport.

1995-ben, a Flamex szárnyalt és bemutatta moziban a "Vartál gombot" című akció szemetet, amit abban az időben, kb. húsz évesen, úgy éltem meg, hogy a verekedős filmek fantasy-ba oltott csúcsa. (Később láttam forgatási videót, amiben kiderültek olyan finom részletek, hogy pl. a páros lábbal fejrúgást úgy kivitelezték, hogy a kaszkadőr két kezére húzták a nadrágot és a cipőt, majd felülről vették, ahogyan a stunt-men felfelé üt kezeivel és a gyors vágásnak köszönhetően, máris azt az illúziót kaptuk, hogy Liu Kang milyen ügyesen rúg fejbe valakit hátra szaltó közben.) Igen, akkoriban azt hittem, hogy amit látok, az sport szempontból, valami elképesztően csodás valami. Hát nem.

Néhány éve újranézve, kiderült, hogy a legtöbb verekedés szarrá van vágva és, hogy a Sonja Blade-t alakító Bridgette Wilson mennyire gyenge közelharcban. Igen, mostanra, a rosszul öregedett mozi inkább tűnik műfaj paródiának, ezért ráfért egy Remake-Remastered, főleg, hogy közben olyan kritikán aluli darabok is a franchise-ba keveredtek, mint a második rész, amit sosem bírtam végignézni. Kb. Johnny Cage haláláig tudtam eljutni, ahol nem azért adtam fel, mert Cage annyira a szívem csücske lett volna, hanem azért, mert ennyi is elég volt, hogy kiderüljön, nem egyszerű minőség romlásról beszélünk, hanem, mintha egy A listás stúdió után az Asylum kapott volna lehetőséget a folytatásra.

Azt hiszem, ennyiből is kiderült, hogy nem állíthatjuk, hogy hiányoltam volna ezt a filmet, azonban, talán mégis szorult belém annyi nosztalgia, hogy ha már elkészült, megnézzem, mert az előzetes azért nem sikerült rosszul. Hiroyoki Sanada megjelenése amerikai filmekben valamiért még akkor is érdekes lehet számomra, ha a filmben 2 percet sem szerepel és megölik - Avangers: Végjáték - márpedig a trailer szerint fontos szerepe lesz a filmben. Lett is, bár nem pont úgy és nem is teljesen logikusan, ahogyan elképzeltem, de sebaj. Sanada egyébként elég régi motoros a szakmában és gyermekkorom egyik kedvenc, mai szemmel meg már értékelhetetlen sci-fi kalandfilmjében is játszott, "Az üzenet az űrből" című klasszikusban, ami gyors válasz volt a Star Wars-ra és, hogy az amerikai piac és érdekelt legyen, behúzták Vic Morrow-t is, aki alig néhány évvel később hunyt el egy forgatáson, helikopter baleset miatt, ami megreformálta a kaszkadőr és színészi munkát az álomgyárban.

A női démonok nyalják a kést... (Pl. Evil Dead)

A játék 1992-ben jelent meg, játéktermekben, hogy ketten is tudják csépelni, és csak utána került át konzolokra, egyebekre. Első körben rendkívül egyszerű verekedéses programként kezdte, hogy hamar átkerülhessen a lakásokba is, komplett univerzummal megtámogatva, így mostanra, saját mitológiája lett. Ami különlegessé tette, hogy rengeteg gomb-kombinációval lehetett a figurákat különleges mozgásokra bírni, ráadásul, a harcok végére valami véres kivégzéssel lehetett pontot tenni. Ez pedig szimpatikussá tette a virtuális vérre szomjazó fiatalok körében, kicsit lenyomva az akkor már egyeduralkodó Street Fightert.

Mostanra pedig a Mortal Kombat iparággá nőtt, amely huszonöt év után - bocs, ha az első film utáni szarokat nem számolom hozzá - megérett egy újraindításra. Szerintem, az alapanyag egyszerűsége miatt ez sikerült is.

Szokás szerint nem kell ezt túlbonyolítani. A rossz és jó örök harcát egy halálos kimenetelű verekedés-verseny hivatott eldönteni. Mi ez, ha nem egy baromság, már eleve? Ha én vagyok a gonosz, aki uralni akarom a világot, nem fogok mindenféle szabályrendszerek mentén leigázni egy világegyetemet. Dehogy. Összegyűjtöm az embereimet, lerohanom azokat, akik veszélyesek lehetnek és utána ülök a trónomon. Az olyan kielégítő.

Itt azonban van egy rítus, vagy kódex, amelynek meg kell felelni és többé-kevésbé ezt el is fogadják a küzdő felek. Persze, belefér, hogy néha versenyen kívül ugrunk a másiknak - sporteseményeken is rendre előfordul, hogy a küzdőfelek már a reklámkampány alatt egymásnak mennek - és lesz, ami lesz. Nem nagyon lehet mit hozzá tenni ehhez, mint, hogy a főhősünk múltja titkot rejt, ő maga nem tud semmit erről a világról, habár, pont neki kellene és mint a legkisebb szegénylegény, meg kell találjon magában valamit, amivel felvértezve végül legyőzheti az ősellenséget.

Na, attól nem kell izgulnod, hogy ezek a klisék fel lesznek rugdalva, mint Kano, a gyakorlatok alatt.

Kapunk egy kis múltat, hogy legyen oka a jelenben a főszereplőnek fejlődni valahova, meg melyik fantasyban nincs egy olyan hős, akiről kiderül, hogy a származása nem a sarki pék? Cole Young (Lewis Tan) pont egy ilyen mindennapi apuka hős. Igyekszik valahogy a felszínen maradni, főleg illegális bokszmeccsek segítségével, és hamar kiderül, hogy a szerepe a világban ennél sokkal több. Kalandozásai közben sorban megismerjük a többi karaktert is, ahogy szintén előfordul. Lassan világossá válik a tét is és kezdődhet a buli, ami egy verekedős játék esetében, ami ráadásul talán az első volt a szülőket megbotránkoztató játékok sorában, véres harcai miatt, kifejezetten szép gore jeleneteket is produkál. Az egyik karaktert egyenesen ketté trancsírozzák és akkor tudtam, hogy igen, ez nem egy gyerekbarát darab, hanem a felnőtt rajongóknak szól, akik együtt öregedtek a franchise-zal. A franchise, pedig mostanra a mozis világban beérett. Szépen.

Igyekszenek komolyan venni a rajongókat, akik koruk miatt már megnézhetik a filmet, ezért nem szépítenek a történeten. Ezek a harcok a halálig tartanak és nem túl szépek. Annak ellenére, hogy a játékot nem kedveltem, üdvözítő, hogy ilyen film készült végre hozzá, amiben a technikai megoldások, talán Kano (Josh Lawson) lézertekintetét, és Goro herceg megjelenését leszámítva - fegyverek, víz és fagyás effektek, füst, köd, stb. - kifejezetten jól sikerültek. Külsősként, talán még a fogatókönyvön dolgoztam volna kicsit, mert abban némi háborgást véltem felfedezni. Pl. Ha a gonosz végre bejutott az embereivel a templomba, akkor miért nem törekedtek rá, hogy akit legyőznek a jók közül, az le legyen győzve? Rendesen. Nem csak úgy odabasszuk a falnak, aztán majd felébredhet!

A másik, ami elég megúszós húzásnak tűnt, az amikor Raiden (Tadanobu Asano) segítségével a teleportálás hatását tapasztaljuk meg a gonoszok szempontjából, ami így viszont eléggé előre hozta a film befejezését. Persze, gondolom, addigra rájöttek, hogy kicsit gyorsítani kell, mert olyan lassan építkeztek, hogy mire mindenki felkészült, már közel jártunk a másfél órához.

A végén a Sub-Zero (Joe Taslim) elleni ellenfél megjelenése is invalid lépésnek tűnt számomra, mert azt képzelném, ha az illető ilyen hatalommal rendelkezik, akkor korábban nem lehetett volna az a sorsa, ami. Ha viszont meg a főhős ereje segítette úgymond a világra, akkor meg Cole ereje lett irracionálisan túltolva. Összességében, persze, remek a végén a leszámolás, már, akivel le lehetett számolni rendesen, mégis, a harcok egy része roppant látványos, néhány másik meg nem túl érdekes vagy dinamikus. Főleg, amiben az amerikai színészek jelennek meg. De volt olyan adok-kapok is, ami még nézni is vicces volt.

Ha már vicc és humor, a film nagyon finoman alkalmazza. Vagy talán nem is, hiszen szinte az összes ilyen próbálkozás az egyetlen comic relief karakter szájából hangzik el, nyakon öntve szinte az összes káromkodással. amit emberünk kikerül a képből, annyi a humornak is. Ami talán nem is baj, de akkor viszont meg őkelme volt kicsit sok korábban...

A film végén van még egy nagyon jó beemelés, ami majd csak a következő etapban lesz kibontva, ám annak ellenére is felröhögtem, hogy mint ezerszer mondtam, nekem nem ez a terepem.

Tehát, fényképezés, gore rendben, forgatókönyv kicsit elnagyolt, de korrekt. A színészek hozzák a kötelezőt, de egyikük sem kiemelkedő. Technikailag azonban nagyon egyben van, látszik, hogy vagy költöttek rá, vagy foglalkoztak vele, mert a végeredmény nem tűnik olcsónak, ami egy elsőfilmes rendezőtől azért minimum oké. Kb. Mint a Godzilla Kong ellen, ami, bevallom, a három új Godzilla filmből a legjobban tetszett.

Ja, a zenét majd elfelejtettem: Ugyan felcsendül a 95-ös film legfontosabb motívuma, Benjamin Wallfisch score zenéje nekem erős közepes. Inkább hangulatban működik, mint dúdolható pillanatokban, melódiákban. Ha lesz a kezemben soundtrack album, kíváncsi leszek, megközelíti-e az első film zenei anyagát.

Ha ilyen lesz a folytatás, jöhet.

65%

Megszületik Jax (Mehcad Brooks)

Rampage: Tombolás - Rampage (2018)

Rampage: Tombolás - Rampage (2018)

Rendezte: Brad Peyton

Megtekintés: Mivel kedvelem a Szikla munkásságát, csak ajánlani tudom. De különösebben nem fog tetszeni, ha nem a te világod a Godzilla alapba ágyazott rombolós filmek.

Volt egy szabadnapom a baba nélkül, ezért ebédeltem egyet, utána sétáltam és választhattam, hogyha moziba mennék, Godzilla szerű lények és óriásrobotok rombolják szét a várost, vagy mutálódott hétköznapi állatok.
Mivel a két film főszereplői közül - John Boyega - Dwayne Johnson - a Szikla néven elhíresült pankrátor áll egyelőre közelebb a szívemhez, nem volt kérdés, hogy a "Joe, az óriásgorilla" egyik változatára ülök be, aminek a címe nem is lehetne lényegre törőbb: Rampage, azaz tombolás!

Persze, már rég nem elégít ki egy olyan mozi, amiben a hangsúly a vizuális zúzdán van. Ezen a mondanivalón gondolom főleg azok a felnőttek maradtak rajta, akik gyerekkorukban is előszeretettel inkább rombolták a homokvára, mintsem építették.
Be kell vallanom, amikor kölyök voltam, volt olyan időszakom nekem is, amikor a közelemben a játékból kő kövön nem maradt. A homokozóban elveszített matchboxok tudnának róla mesélni, hogy a kedvenc szórakozásom a földrengés volt. Volt egy könnyű-fából összeragasztott repülőgépem is. Az megismerkedett a házi King-Konggal, aki én voltam.
Ezeket azonban mára kinőttem és filmben sem feltétlenül a kedvenceim. Oké, amikor a "2012"-ben a limuzin menekül az önmagába forduló városból, azt mind jobban összehúzódva szoktam megnézni és eddig nem untam meg, ám, ha egy száz perces moziban a lényeg, hogy lények odacsapnak épületekre, amik leomlanak, akkor azért nem fogom lengetni a zöld zászlót.

Szóval, elöljáróban, a "Rampage" majdnem igyekszik. Ryan Engle forgatókönyvét végül négyen duzzasztották fel akciófilmmé és szerintem nincs okuk a melldöngetésre, habár vannak jobb pillanatok is.
A film felütése elsőre váratlanul ért, de persze kellett valami, ami megmagyarázza, miért történik minden. A tavalyi év egyik közepesen muzsikáló horror-sci-fijét (Élet - Life (2017)) erősen megidéző nyitány feszes, csak sajnos, ez a film talán egyik legerősebb jelenetsora is, amit utána nem egyszerű megugrani.
Egy űrállomás az utolsókat rúgja, és egyetlen túlélőként Dr. Atkins (Marley Shelton) mielőtt elhagyhatná, azt a határozott utasítást kapja, hogy amíg a kísérlet bizonyos anyagait nem mentette ki magával, nem jöhet vissza. Ezzel megágyaznak a film negatív szereplőinek, hiszen ebben a helyzetben, ha a munkáltató ilyesmit kér, az egy igazi genya főnököt sejtet. Dr. Atkins mindent belead az életéért, beleértve azt is, hogy a körülötte apróra hulló állomáson még az egyik kísérleti alannyal is kergetőznie kell, ami történetesen egy sertés nagyságúra fejlődött patkány és fogakban erős. Végig persze nincs a szöszi kutatónak szerencséje, ezért a mentőkabinba még eljut a cumóval, ám a földre már csak néhány meteorit formájában érkeznek meg, ami ugye, azt jelenti, hogy egyik kedvenc szöszim, Marley Shelton, aki a dokit alakítja, már a film elején kiesik a képből, szó szerint...

A kísérlet töredékei sikeresen hullanak le a David Okoye (Dwayne Johnson) által vezetett állatmenhelyre, hogy ott azután mutáljanak néhány lakót, beleértve Okoye személyes kedvencét, a gyermekkorában megmentett George névre hallgató fehér gorillát. George korábban meglepően magas intelligenciájáról tett tanúbizonyságot, mostanra viszont inkább az agresszióra való hajlama nőtt meg, ami távol áll korábban az állat hajlamaitól.

Eközben Chicagoban az egész balhé kirobbantói, egy kissé ripacs testvérpár, akik a titkos kísérleteiket nem véletlenül helyezték egyenesen a földön kívül, zuhanó értékpapírjaik értékét igyekeznék helyreállítani azzal, hogy begyűjtik a fertőzött alanyokat, további vizsgálatokra. Azonban a problémák erősen a fejükre nőnek. Claire Wyden (Malin Akerman), habár törékeny nő, sokkal erősebb, mint a bátyja, Brett (Jake Lacy) aki inkább kihátrálna az egész ügyből, akár veszni hagyva mindent. Claire felbérel egy vadász és egyben zsoldos csapatot, akiknek a sorsa borítékolható. (Poén, hogy a vezetőjük a Magic Mike és a True Blood szépfiúja, Joe Manganiello, aki sikeresen hozza a klisés karaktert, akit már korábban láthattál pl. a Jurassic Parkban is. Nagy duma, fegyverek, azután szevasz!) Mondjuk ezt legalább poénnak éreztem, mert abban a film nem nagyon bővelkedik.
Ne felejtsük, hogy négyen írták és a legtöbb, amit hozzá tudtak tenni, hogy átemeltek egy kis "Életet", "Jurassic Parkot" és "Godzillát" a művükbe.
Ami még működött, igaz, írhatták volna erősebbre is, az a kormány oldaláról érkező probléma-megoldó, Harvey Russell, akit a "The Walking Dead" és a "Watchmen" rossz-fiúja, Jeffrey Dean Morgan keltett életre. Néha még kicsit meg is idézi a "Walking Dead-es" karakterének, Negan-nek flegmázós, mosolygós kikacsintását.

A történet tehát semmi extra. (Nem csoda, ha azt vesszük alapul, hogy egy videójáték volt az alapja!)
A filmtörténelem talán két legbénább negatív főgonoszát is sikerült összehozni, ha nem számítjuk ide a vígjátékok és paródiák hasonló karaktereit. Brett Wyden szerepében Jake Lacy fájóan semmilyen, míg Malin Akerman legalább a kereteken belül tökösre sikerült, habár haláluk, mindkettő esetében, egészen olcsó és ostobácska. Ráadásul nem is váratlan vagy érdekes.
A filmben található néhány logikai baki, de nem bántóak, felejthetőek, habár a kedvencem megmaradt a fejemben, hogy hazaértem.:
Okoye kérdezi társát, aki korábban a Wyden cégnek dolgozott, hogy van e ellenszer, aki erre azt mondja, ismerve a páros női tagját, biztosan kitalált valamit, amivel megfékezheti a mutálódott állatokat. Pár perccel később náluk is egy szérum, amelyről megint Okoye kérdezi, hogy mennyire hatásos?
- Kell neki tíz perc! - jelenti ki Dr. Kate Caldwell (Naomie Harris) aki alig pár perccel korábban nem is tudott erről a szerről, és csupán feltételezte, hogy egyáltalán létezik! :)
Claire Wyden utolsó szava pedig felülírta a korábban felépített karakterben rejlő erőt. Mikor George, az óriás gorilla egészben benyeli, Claire még azt üvölti, hogy: - Ez nem ér! - tiszta dedó...

Brad Peyton nem először dolgozik a Sziklával, de kissé komolyabbra is vehetnék a "figurát". Mondjuk, sokat miért várnánk egy olyan mozitól, amely valójában egy jó harminc évvel korábbi Bally Midway Arcade automatából lett összeollózva?
Nem tudom, miért gondolták, hogy jó ötlet leporolni ezt a régi (1986) játékot, habár, végül-is annyira mindegy, hogy egy ilyen zúzda alapötlete honnan származik, ennek meg legalább talán volt némi rajongói bázisa.
A játékban azonban mindhárom szörnyeteg ember formájú, míg a filmben nagyjából ragaszkodtak az anatómiájukhoz, arról nem is beszélve, hogy míg a filmben egy forrásra vezethető vissza a mutációjuk, addig a videójáték mindhárom szörnyének különböző kiváltó okot talált ki.

köszönet a ballymidwaynek!

A film igen lassan készült el, ha tudjuk, hogy már 2011-ben cikkeztek róla, hogy a New Line Cinema esetleg megfilmesíteni és már 2015-ben szóba került Dwayne Johnson neve, mint lehetséges főszereplő.

A filmet sikerült moziban megnéznie a fiamnak és egy barátomnak is. Utána készítettek egy ajánló videót. Mondanám, hogy kritika, de ahhoz nem elég részletes. Viszont jól szórakoztam.

A film Mafab adatlapja: Rampage: Tombolás - Rampage (2018)

Látványos, klisés, bugyuta és kevés benne a poén.

55%

Ha megnéznéd:
- Tombolás (2018) Friss filmeknél borítékolható a gyenge minőség, ezrt azt ajánlom, hogy látványfilmeknél inkább ne sajnáld a jegy árát és nézd meg a filmet moziban!
Én is megtettem!