Rendezte: Denis Villeneuve
A film Mafab adatlapja: Dune (2021)
Leszögezném, hogy Denis Villeneuve szerintem egy nagyon tehetséges rendező, ritka stílusjegyekkel, a lassú, kimért és precíz történetmeséléshez elengedhetetlen tehetséggel. A filmjei azonban, nem a látványosságuk miatt érdekesek számomra, hiszen, ha belegondolok, vizualitása legyen bármennyire is egyedi, a sci-filmjein kívül nem igazán derül ki róla, mennyire mestere a képi világnak és sci-fijei is inkább a földhözragadtabb látványvilághoz húznak inkább és nem a Disney vagy képregényes fantasztikumok már-már pop-corn és rágógumi ízű CGI orgiáihoz. Azaz, van persze az olyan mozikban is kellő varázslat, mint a "Blade Runner 2049 (2017)" térhatású női entitása akivel "K" osztja meg otthonát, vagy az "Érkezés (2016)" félhomályba vesző tripodjai és füstszerű nyelvük felejthetetlen filmes pillanatok, ugyanakkor mégis úgy érzem, hogy sokkal puritánabb a végeredmény, mint mondjuk bármelyik Wachowski agymenés. És ezt nem negatívumként jegyzem meg, csak nálam valamiért a Villeneuve mozik pont a kiállításuk miatt nem feltétlenül a rongyosra nézem kategória. Mert valahogy hiányzik belőle az a képi diszkógömb pörgés, ami miatt egy pergő ritmusú Marvel filmet inkább újranézek.
Azt persze elismerem, hogy ha al-műfajba akarom erőszakolni a Dűnét és teszem azt, cselekménye miatt rásütöm, hogy űropera, akkor azzal át is kell címkéznem a Csillagok háborúja univerzum filmjeit, amik mellette nem lehetnek mások, mint a kicsit hanyagoltabb kistesó, az űroperett. Tehát, a Dűne a felnőtt film liga a sci-fin belül és ebben a ligában nagyon kevés film osztozik vele. Hirtelen talán csak Kubrick 2001. Űrodisszeája kerülhetne mellé és igen, Kubrick látásmódja erősen emlékeztet Villeneuve-éra. Azaz fordítva.
Igen. A "Dűne" egy felnőtt film. Nem a könnyen emészthető futószalag tartalom, bár, ha végignézed és figyelsz, a története - már az, amit vászonra vittek - nem sokkal több, mint egy királydráma. Itt pedig belebonyolódhatnék abba, hogy a forrásmű, Frank Herbert író fantasztikus univerzuma mennyire részletes és mennyivel több, mint amit Villeneuve vissza tudott adni az első részben. Ez azonban nem a rendező hibája. Így nem is érzem, hogy ezért elmarasztalni illenék. Még a művészfilmes fronton tevékenykedő mexikói Jodorowsky is több, mint 10 órás mozifilmként tudta elképzelni az első regényt, amiből, talán érthető okokból, nem is lett semmi. (Talán sajnos, mert ugyan Jodorowsky-tól csak 2 filmet láttam, de így is ki merem jelenteni, hogy ha valaki akkoriban képes lett volna fogást találni a regényen, akkor az ő.) Azonban erről is ezer cikket találsz a neten, így ezt sem elemezgetem tovább.
 |
| Timothée Chalamet és Rebecca Ferguson néz |
Az, hogy a film eseményeit nézve egyértelmű lett számomra, mi lehetett az egyik fő inspirációja George R. R. Martinnak, amikor a "Tűz és Jég dala" sorozatot papírra vetette. Ebből készült a kiváló Trónok harca sorozat, amely a 2010-es évek pop-kultúrájának szerves része lett a televíziós sorozatok között. Mondjuk, ez sem volt titok, mert mintha erről is találtam volna írásokat a világhálón.
Nehéz írnom a filmről. Egyrészt, nyilván, egyszeri nézőként kell kezelnem, akinek nem feladata tudni, valójában mennyire összetett az eredeti forrásmű, hogy Herbert mennyire új utakat keresett a regényében, amikor az Arrakis bolygón játszódó, politikával, intrikával és filozofikus vallástörténettel átszőtte a képzelete teremtett világot.
Akik olvasták a regényeket (talán nem is mindet) és sikerült eljutniuk az utolsó lapokig, többnyire egyetértenek abban, hogy nem egy átlagos fantasztikus regény és nagyon kevés hasonló írásmű vetekedhet vele. Ha példát kellene felhoznom, akkor esetleg a Tolkien fantasy világát érdemes párhuzamba állítani és legismertebb trilógiáját, a Gyűrűk Urát.
Csépeltem itt neked a szót, miközben ezeket már mind megírták előttem, ráadásul, a jelenlegi filmről gyakorlatilag semmit nem mondtam még. Csak gondoltam, hogy megemlítem, hogy vannak olyan művek, amelyek kontextusban működnek nagyon jól és ha belőlük készül egy-egy film, annak sikere inkább azokon fog múlni, akik jobban ismerik Herbert univerzumát, mint azok, akik semmilyen előzetes információval nem rendelkeznek.
És itt arra akarok most végre kilyukadni, hogy tökéletesem megértem azokat, akik beültek a filmre, semmit nem tudnak Frank Herbertről és a 2 és fél óra után csalódottan állnak fel a moziszékből, mert a Dűne sokkal inkább volt egy nagyon hosszú prológus vagy trailer, mint egy szórakoztató kaland-sci-fi.
A néző csalódottsága - már akinek van - nyilván nem róható fel a film készítőinek, hiszen, már az is dicséretes, hogy belevágtak egy ekkora matuzsálem mamutfenyőbe a fejszéjükkel. Ugyanakkor a nézőknek sem róható fel, hogy a történet teljes megértéséért és megkedveléséért ragadjanak könyvet és olvassák el a regényt/regényeket. Pedig, pont egy ilyen filmnél fontos lehet.
Sokszor előkerül filmeknél a kétoldalú véleménycsere, hogy adott film megértéséhez nem árt tudni, miből készült, amire meg a másik oldal logikusan riposztol vissza, hogy az egyszeri nézőnek nem kötelező tudnia, hogy a megtekintett film ki fia, borja és nem mindenki akar a megtekintésnél több időt szánni egy-egy filmes produktumra.
Így ismétlem magam, hogy megértem azokat, akiknek a film nem adta azt, amit azoknak adhatott, akik "be voltak avatva". Emlékszem, amikor moziban megnéztem a Gyűrűk Ura első részét, előttem egy sorral egy fiatal lány csalódottan fakadt ki a barátjának, hogy: - Akkor most ennek nincs is vége? (Ó, ha tudta volna, hogy még a következő etappal sem lesz, csak majd a harmadikkal, kb. 2 évvel később.)
 |
| Zendaya és Timothée Chalamet néz |
Én pedig valahol a két oldal között vagyok. Láttam David Lynch 1984-es feldolgozását és kifejezetten kedveltem. Pontosan tudtam, hogy ez egy epikus mű és hiába Villeneuve, legyen bármilyen pazar rendező, nem fogja számomra azt adni, amit sokan vártunk. Talán, mert az 1984-es filmtől megkaptam mindent amit akartam. (Igen, pedig az is kapott rendesen negatív kritikát, hogy mennyire nem tudta visszaadni a regény szellemiségét.) Kaptam legalább egy tucat világsztárt, ami pont abban az időben érkezett számomra, mikor rendkívül fogékony voltam a filmes világra és csak úgy ittam be magamba a színészek arcát és neveit. Azután ott volt a látványvilág, amelyben volt még azóta is egészen remek trükk-effekt (Homokférgek) és olyan is, amelyik már akkor is karcolgatta a röhej kategóriát (3D erőtér testpáncél) az összkép valahogy mégis működött. A színész gárda nem csak színes és illusztris volt, hanem kifejezetten tehetséges. (Nálam még a zöldfülű Kyle MacLachlan is a helyén volt, enyhén nőies vonásaival, kicsit talán még tökéletlen játékával. Ráadásul, mintha mindenki csak húzta volna fel a többiek teljesítményét is.) A karakterek is el lettek találva, bár, gondolom, ez a könyvnek köszönhető, mégis, úgy éreztem, mindenki a helyén.
És nem elég, hogy voltak monumentális díszletek, jutott némi horror, a Harkonnen bárón keresztül a cselekménybe és az a zene!
A Toto együttes szintipop zenéje sokáig szerves része volt a zenei kultúrának, az Africa című számuk még karaoke bárokban is fel-felcsendül, de szerintem nagyon kevesen gondolták, hogy egy filmzenét is sikeresen el tudnak készíteni. Pedig sikerült. Nem kicsit,... nagyon! Nem tudom, hányszor hallgattam meg a filmzenei albumot.
Ezeket a már bennem rögzült érzéseket kellett volna megugornia Denis Villeneuve-nek. Sajnálom, de nem sikerült.
Az mondjuk pofátlanság lenne, ha felemlegetném, hogy Lynch lezárta a filmet. Aki tudja, az úgyis jogosan fitymálhatja azt a mozit is, mert a vége, ahogy hallom, egyenesen hentesbárddal lett összevagdosva, így annak a filmnek az esetében sem beszélhetünk teljes és hű feldolgozásról, hiszen, nem került minden vászonra, vagy a végleges bemutatott verzióba.
Szóval, azt hagyom is.
De számomra a két Dűne között volt egy lényeges különbség: A Lynch féle, valahogy szórakoztatott, míg Villeneuve filmjénél valahogy végig vártam azt a "történjen már valami" pillanatot. Mert az egész hosszú, elgondolkodtató és minden ízében tabló szerű. Mintha egy mozgóképes vizuális képeskönyv lenne, kevés érdemi szöveggel, pedig, még azt is igyekeztek korrektül beleszuszakolni úgy a forgatókönyvbe, hogy egyszerre legyen érthető és ne túl szájbarágós.
Egészen biztos, hogy végig bennem volt az az érzés, amikor úgy várok valamit.
A fényképezés pazar volt, de ugye, Villeneuve. A zene eszméletlenül jól passzolt a képekhez és rendesen adta a hangulatot, de ugye, Hans Zimmer és istállója. A színészi gárda is pazar volt, ugyanakkor nem éreztem, hogy arra törekedtek volna, hogy hozzák azt a pazar szereposztást, amit Lynchnek sikerült. azaz, itt is van jó néhány húzónév, olyan is, akik egyedül is eltolják egy film szekerét, azonban - és ez köszönhető annak is, hogy manapság egyre nehezebben jegyzem meg az új színészeket - legalább fele annyi jelenlegi sztárt tudnék név szerint megemlíteni a fontos szerepekben, mint az 1984-es film esetében.
Többet szerettem volna kapni ettől a feldolgozástól. Katarzist. Vagy valami olyat, amit korábban nem láttam még. De nem éreztem azt, hogy jobbat kapok, csak azt, hogy mást.
Az egyetlen, ami volt olyan különleges és érdekes, hogy azzal szintet léptek szerintem a régihez képest, az a rovarra emlékeztető csapatszállító légi járművek, mert, ahogy azt Kenny is említi a vlogjában - ajánlom mindenkinek a RetroShock! csatornát - az valami eszméletlenül el lett találva.
Persze, lehet, hogy én tévedek és ráfoghatjuk, hogy a régi élvezeti értékén sokat emelt a nosztalgia, meg, hogy a videózás őskorában sikerült látnom a filmet, amikor sokkal fogékonyabb voltam és még minden annyira frissnek tűnt a fantasztikus filmekben.
Az is lehet, hogy a színészgárda miatt érzek többet a régihez, de azért a mostaniban is vannak kedvencek. (Rebecca Ferguson! Az a nő!)
Nem hinném, hogy a színészek miatt nem kedveltem meg ezt a mostani. Oké, Timothée Chalamet számomra kissé nyálas gyereknek tűnik, de azért a játéka szerintem nem volt rossz.
Talán az a bajom, hogy ezt a mozit nem tudom összevetni mindazzal, amit korábban már láttam és azokhoz képest, nem szépítem, így, a történetileg kiherélt Dűne, a két és fél órájával, nekem hosszú is volt és nem is túl szórakoztató. De erre mintha utaltam volna.
 |
| Josh Brolin és Oscar Isaac néz |
Nagyon sok mindenről dumálhatnék még a filmmel kapcsolatban, de pont azért nem nagyon látom értelmét elemezgetni a végeredményt, mivel tudjuk, hogy a forrás-regény nem felhasználóbarát.
Villeneuve filmje tehát szerintem mindent megtett, hogy megragadja a néző figyelmét, a történet epikussága is lejön a vászonról, épp, csak nem éreztem, hogy jót szórakozom.
Megfoghatatlan érzés, pont, mint a regényciklus szellemisége.
Ajánlom ettől függetlenül megtekintésre, ha ismered a regényt vagy szereted a nagy léptékű filmeket. Ha kedveled, ha nem az akción van a hangsúly, hanem a hangulaton. A Dűne egy hatalmas, epikus hangulat. Ami akkor működik igazán, ha neked is épp megvan hozzá a hangulatod.
Azonban a film arról szól, hogy mindenki a jövőbe... néz.
65%
Van egy olyan érzésem, hogy a kezdeti elragadtatás a filmmel kapcsolatban lassan enyhülni fog és a rajongók is helyén kezelik majd a mozit. Sokak szerint az évtized sci-fije a Dűne. Lehet. De ettől még nem ez lesz az a sci-fi, amit évente újra akarok majd nézni.
Ja, és volt benne egy Zendaya is. Az első részben inkább csak bio-díszletként.
Természetesen amikor kész lesz és bemutatják a második részt, azt is moziban nézem meg, mert megérdemli, hogy támogassuk egy jeggyel a filmet. Ajánlom ezt neked is.
De mint az elején említettem, azt is elfogadom, ha ezt csak a tévén darálod le.
 |
| Rebecca Ferguson... ...néz! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide tessék írni, ha van mit: