Bárány - Lamb (2021)

Bárány - Lamb (2021)

Rendezte: Valdimar Jóhannsson

A film Mafab adatlapja: Lamb (2021)

Megtekintés: Kicsit úgy érzem, át lettem verve. Szerintem egyértelmű, hogy a film körül sokkal nagyobb a hype (már ha nagy hype az, hogy néhány fórumon szóba hozták a filmet és felmagasztalták, milyen érdekes koncepció, és a kollégám is szuperlatívuszokban méltatta a csavaros befejezést) mint amit megérdemel, még akkor is, ha egy kifejezetten hangulatos kamaradrámáról beszélünk.

Nem érzem elvesztegetett időnek a filmre szánt másfél órát, ezt leszögezem az elején. Azonban az elvárásaim sokkal nagyobbak voltak és ezt a morbid, kiszámíthatatlan befejezés sem tudta kielégíteni.

Maria (Noomi Rapace) és férje, Ingvar (Hilmir Snær Guðnason) a nagyvárosok zajától messze, hatalmas pusztaságok közepén vezetnek, gondoznak egy bárány tenyészetet. Dolgosan, ámde unalmas rutinnal telnek mindennapjaik, amelyek mögött egy tragikus esemény húzódik meg. Korábban Maria állapotos volt, de elvesztették a babát és azóta az asszony bár ellátja feladatait, de sosem lett a régi. Férje, amiben lehet támogatja, azonban rajta is sebeket ejtett a tragédia. Egy napon azonban egy csoda részesei lesznek, amikor egy korábban elcsatangolt, azonban végül hazatért bárány olyan ivadékot hoz a világra, amely talán csak az északi népek mondáiban létezhetett volna korábban. (Azonban Ada figurája nem része egyébként az Izlandi mondavilágnak) A félig bárány, félig emberi mutáns azonban érkezésével teljesen új jövőt nyit meg a házaspár előtt, és Maria szélsőséges tettet is képes végrehajtani azért, hogy az Ada névre keresztelt ivadékot megtarthassa és amolyan gyermek pótlékként felnevelje.

Közben ismét besétál a pár életébe Petur (Björn Hlynur Haraldsson), aki sok évvel korábban még Maria életének fontos része volt, de mára az asszony pontot tett a viszony végére. Petur pedig nem az az ember, aki könnyen elengedi azt, ami egyszer az övé volt. Minden együtt van hát ahhoz, hogy egyenletesen haladjunk egy tragikus befejés felé, azonban a klisés forgatókönyv húzásokat felrúgva a történet teljesen más irányba haladva jut el a drámai csúcspontig, közben feltéve magának néhány olyan kérdést, aminek megoldásával és feloldásával magára hagyja Mariat és a nézőt is.

Magam sem tudtam kiszaszerolni, hogy végül Sjón és a rendező mit kívánt üzenni a történettel, de miután Sjón a "Táncos a sötétben"-nel már megmutatta, hogy vonzódik a drámai és tragikus, nem feltétlenül igazságos történetek írásához, annyira nem lepődtem meg rajta, hogy a film nem pont oda tesz pontot, ahol emocionálisan helyes lenne. Maria érzései egészen addig a pontig helyén valóak, amíg végleges lépésre nem szánja magát a kis Ada mamájával kapcsolatban. Akkor belép a sötétségbe és onnan már sosem fog kilépni a fényre. Értem én, hogy szóba kerül a veszteség is, de annak feldolgozása, ebben a formában, inkább károsnak tűnik és Ingvar sorsára nézve igazságtalan is. Azzal azonban jól kufárkodik a forgatókönyv, hogy egy pontig várjuk a csattanót, hogy a pár zökkenőmentesen élhessen fogadott gyermekével, azonban a forgatókönyv tartogat egy olyan csavart, ami átrendezi a karakterek közötti függési viszonyokat és szinte már pálcát tör felettük, hogy elfogadóbbak legyünk a végkifejlettel.

Szpojlerezni nem szeretnék, mivel Jóhannsson nem véletlenül fejezi be a filmjét egy csavarral, amit előre lelőni, szerintem nagyon sokat ront a befogadáson. Kollégám, aki nagyon ajánlotta a mozit, szintén nem lőtte le a poént, habár, izzadt is rendesen, de utólag belegondolva, csak így működött megfelelően a film.

Filozofálgatni azonban tudunk és érdemes is, hiszen az elfogadástól a gyász feldolgozásáig, a továbblépésig sok mindenbe nyúl bele Jóhannsson filmje. Ráadásul ezt teszi egyenletes stílussal, erős hangulattal, kifejezetten szépen elkapott természeti képekkel és még a nagyon kevés CGI is a helyén van. Érződik, hogy a skandináv direktor korábban hollywoodi, A listás filmek látványvilágának készítésénél segédkezett korábban, mert itt, egyszerűen aminek kell, az tökéletesen a helyén van.

Talán csak a lezárás kérlelhetetlen tragédiája az, amit lehet, hogy oldottam volna valamivel.

Jóhannsson amúgy első nagyjátékfilmjét készítette el és a végeredményt látva, amely leginkább számomra a görög rendező, Yorgos Lanthimos munkásságára emlékeztet, aki egy állatos filmet, Homár címmel már készített és amely hasonlóan zavarba ejtő módon foglalkozott az emberek és állatok közötti kapcsolatról és kvázi az élet értelméről, legalább ilyen bizonytalan befejezéssel. Sajnálatos, hogy 2008 óta, amikor is Jóhannsson egy Dolor című kisfilmet rendezett és azzal tucatnyi kisebb filmes díjat besöpört, egy időre más munkák felé kacsintgatott, holott, látva filmjét, talán lehet, hogy jobban kellett volna a rendezői karrierre rágyúrni. Szükség van egyedi látásmódú rendezőkre és habár a Bárány közel sem annyira fifikás és erős mondanivalóval operáló dráma, mint az említett Homár, vagy Yorgos egyéb munkái, kezdőpontnak, origónak tökéletes.

Noomi Rapace pedig, ahogy elhivatott színészektől megszokhattuk, képes volt egy időre elvonulni egy állat farmra is, ahol többek között az állatok ellátásán kívül megtanulta azt is, hogy hogyan kell szakszerűen levezetni egy bárány születését. Mindezek mellett ez volt az első filmje, amiben Izlandi nyelven szólal meg.

Az enyhén WTF, lassú drámák kedvelőinek egy ajánlott darab a Bárány.

65%

A film hivatalos oldala: Lamb

Szpojleres gondolkodás... csak akkor olvasd el, ha láttad a filmet és te is keresed a fogódzót benne:

- Szerintem sokat elárul a történet elején, hogy mi is történhetett, amikor a kamera POV szemszögből mutatja, hogy valaki/valami érkezik a lovak közé és azok elmenekülnek. Ezzel jelezhették, hogy az állatok érezhették az érkező bárány mamában beállt változást, amely, megriasztotta őket. Ez pl. lehet utalás arra, hogy érezték, valami olyan erő ejthette teherbe az állatot, amely ösztönösen a menekülést váltotta ki a csapatnyi állatból. Tehát, mintha a bárány elcsatangolt volna és valami démoni lény hágta és termékenyítette volna meg, amely egyszerűen megrémiszti a természeti lényeket, mint pl. a lovak. Természetesen, a film megtekintése nélkül ezt a megállapítást nem tudtam volna megtenni. Így egészen biztos, hogy további apró kulcsmomentumuk találhatóak a filmbe "rejtve", mint akár a bárány bilitájának száma, amely Bibliai utalás is egyben. Jeremiás próféta könyve 31:15 - "Ezt mondja az ÚR: Hangos jajgatás hallatszik Rámában, és keserves sírás: Ráhel siratja fiait, nem tud megvigasztalódni, hogy nincsenek többé fiai."

Az utazás - I onde dager (2021)

Az utazás - I onde dager (2021)

Rendezte: Tommy Wirkola

A film Mafab adatlapja: I onde dager (2021)

Megtekintés: Mindenképpen. Alig 15 éve robbant be Noomi Rapace a filmes világba és mostanra eljutott oda, hogyha a nevét látom a stáblistán, akkor azt a filmet meg fogom nézni. Külön öröm, hogy egy másik remek színészt is kapunk ebben a kamaradrámában, Aksel Hennie személyében, aki egyedi fizimiskájával tett hozzá mostanra jó néhány amerikai mozihoz is. Két északi színész, akik most otthon dobtak össze egy remek kis véres horrort.

Már akkor megvett kilóra a film, amikor megtudtam az első percben, ki lesz a két főszereplő. Rapace-t nem kell bemutatnom, de ha szoktál európai, főleg skandináv krimiket, mozikat nézni, akkor talán Askel Hennie neve sem idegen számodra. A feje biztos nem. Olyan filmekben láttam a hazáján kívül, mint a "Herkules (2014)" a Sziklával, a "Mentőexpedíció (2015)" Matt Damonnal és ezeken kívül is néhány jó darab. Hennie-vel első találkozásom a "Max Manus (2008)" volt, amely egy történelmi mozi egy II. Világháborús szabotőr életéről. Tommy Wirkola nevén legalább egy percig gondolkodtam, mert tudtam, hogy ismerem. Azután beugrott és már mosolyogtam, mert biztos voltam benne, hogy két ilyen színésszel és ezzel a rendezővel nem csak remek kis filmet kell látnom, hanem, Wirkola eddigi stílusát ismerve, kellően véres darabbal leszek gazdagabb.

Hát, nem is kellett csalódnom! A "Náci zombik" remek bemutatkozás volt a horrorfilm kedvelők felé, majd a mainstream és mégis, kellően véres "Boszorkányvadászok" csak hab volt a tortán, még akkor is, ha úgy tűnik, Wirkola nyers, vér iránti szenvedélye eddig nem ásta be a Hollywoodi filmes birodalomba. A "Hét nővér-t (2017)" viszonylagos érdektelenség fogadta, pedig ebben mindjárt 7 Noomi Rapace remekelt. Ezek után Wirkola hazatért, hogy személyesebb darabot hozzon tető alá, amit szó szerint is érthetünk, hiszen legújabb mozija gyakorlatilag egy ház fedele alatt játszódik és egyszerre ötvöz magából egy töredék "Rózsák háborúját (1989)" és egy csipetnyi "Hóhalálábant (2021)".

Segítek: Egy értelmiségi, művész házaspár között a kapcsolat annyira megromlott, hogy egy családi nyaraláson igyekeznek orvosolni a felgyülemlett sérelmeiket egymás ellen, közben pedig néhány bűnöző is tiszteletét teszi a nyaralóban, bár tél van, és azzal fenyegetnek, hogy pontot tesznek a családi idill vagy inkább dili, végére.

Ehhez azonban a főszereplőinknek is lesz néhány keresetlen szava. 

A magyar címválasztás keresve sem lehetne rosszabb egy ilyen fekete humorban és vérben tocsogó filmről lévén szó. Az utazás kb. a film első pár perce, kivétel, ha átvitt értelemben is használjuk, azaz, egy párkapcsolati tréningnek tekinthetjük még, amely azáltal lesz eredményes, hogy a közös életveszélynek köszönhetően, az elhidegült házaspár rohamtempóban roboghat végig az elmúlt éveket számba véve, hogy dacszövetséget kötve döbbenjenek rá, szükségük van egymásra. Akár csak azért, hogy együtt küzdjenek meg egy kínzó problémával. Az eredeti, norvég cím magyarítása, a "rossz napokban" talán sokkal kifejezőbb, hogy árnyalja, a holtodiglan témáját. Eh, mindegy, nekünk a szokásos borzalmas címválasztás jutott. A film értékéből csak akkor von le, ha az egyszeri néző teljes érdektelenséget mutat az egyébként teljesen érdektelen cím iránt.

Csak akkor lemarad erről a remek komédiáról. Már a drámán belül. 

Lars (Aksel Hennie) majdnem sikeres rendező, éppen csak a környezete érezteti vele, hogy a tévéfilmek dirigálása azért nem egyenes út az olyan sztárdirektorok panteonjába, ahol a Spielbergek, Scorsese-k, vagy Hitchcock-ok tanyáznak. Érzi ezt Lars is, bár, ez nem olyan nehéz, ha a nejed is rendre a fejedre olvassa. Lisa (Noomi Rapace) pedig olvassa kegyetlenül. Egyrészt minden keserűségét Lars magas homlokára, másrészt azt a halom forgatókönyvet, amiket rendre eljuttat hozzá a menedzsere és amik megvalósításából nem nagyon lesz semmi, mert Lisa pont ugyanolyan középszerű színésznő, mint ahogy férje rendezői zsenijéről vélekedik.

Azonban mindketten eljutottak életükben arra a pontra, ahol pontot tennének, arra a pontra. Márpedig, pont, pont, vesszőcske, készen van a tervecske.

Egy hétvégi kiruccanás, utazás végén megpihennének Lars apai örökségében, egy gyönyörű erdészházba, hogy ott aztán lezárhassák a múltat. Végérvényesen.

A fogaskerekekbe azonban több lapátnyi homokszemcse kerül, így nagyon gyorsan egy olyan szituációban találják magukat, amiben a középosztálybeli értelmiség nem nagyon szokta. Nem elég, hogy az egymás közötti kibékíthetetlen ellentéttel is meg kell küzdeniük, de még három, frissen szökött, magasan kvalifikált és erőszakos bűnözővel is, akik erősen visszaélnek a házaspár addigra nem létező vendégszeretetével.

Wirkola nem hazudtolja meg magát. Nem tudom, volt-e előképe a történetének, aminek forgatókönyvét hárman vetették papírra, de egészen ügyesen lavíroznak jelenetről jelenetre a végkifejletig és mondhatni, hogy a lezárás is a helyére került, többé-kevésbé. Teljesen nem lettem még így sem meggyőzve persze minden motivációról, de a lényeg nem is a tökéletesen felépített pszichológiai alapokon van. Így viszont a film jutalomjáték két remek színésznek, és külön élvezetes, hogy a bűnöző trió tagjait is remek színészek alakítják.

Unalmas téli estéket - legalábbis egyet - biztosan fel lehet dobni ezzel a mozival. Ha emlékezetes marad, az pedig a pörgő sztori mellett egyértelműen Rapace és Hennie érdeme, akik lubickolnak ebben a szerepben. Minden gesztusukat érdemes figyelni, főleg az első húsz percet, ahogyan megismerjük őket. Mind a vér és a humor is finoman van adagolva. Nincs finomkodás, ha a gore-ról van szó, de ez egy Wirkola mozi esetében nem kell, hogy meglepő legyen, hiszen a Náci zombik második részében már megmutatta a direktor, hogyan kell hagyni, hogy elszaladjon az emberrel a ló. Már, ha véres történetet ír.

Annyiban visszalépés ez a film, hogy nem is mozgat annyi szereplőt, nem is nagy léptékben gondolkodik, mégis, biztos helye van a home invasion mozik között. Csak ajánlani tudom.

Szeressük a Netflix-et, amiért nem csak amerikai filmeket erőltet a piacon, hanem hetedhét határba kinyújtja hatalmas markát és bizony, elcsípi azt, amit érdemes megmutatni a szélesebb közönségnek. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem baj, ha nem amerikai munkákat erőltet, mert mintha, minden egy kicsit érdekesebb lenne a kínálatukban, ami nem amerikai. Bár, megnéztem volna, mit hoz ki ebből a témából Wirkola, ha egy hollywoodi stúdió égisze alatt rendezheti meg ezt a filmjét.

Talán nem is kell erre sokáig várni.

De addig nézd meg ezt!

80%

Oxigén - Oxygen (2021)

Oxigén - Oxygen (2021)

Rendezte: Alexandre Aja

A film Mafab adatlapja: Oxygen (2021)

Megtekintés: Aja, ha elengedte magát, elég jó kis véres mozikat dobott össze, pedig a "Magasfeszültség" nem is lett kedvencem, mégis kedvelem, mert ha más nem, legalább egy jelenetbe becsempész valami kis beteg gore-t. Erre mondjuk nem lehet építeni egy karriert és szerintem, én is inkább a hangulata miatt kedvelem azokat a filmjeit, amiket láttam. Aja a már majdnem szerzői filmes rendező. Akinek már majdnem van egy utánozhatatlan stílusa. Majdnem.

Christie LeBlanc forgatókönyve nyomokban más, hasonló klausztrofób történeteket tartalmaz magában. Ha van összehasonlítási alap, az nem véletlen, hiszen a zárt térben forgatott mozik elég réteg műfajt képviselnek, nem is nagyon koptatták el még a témát, talán azért sem, mert egy mikrokörnyezetbe zárt karakter köré nehéz egy nagy volumenű mozit felépíteni. Egyszerűen, ha nincs elég ötlet, vagy a megvalósítás nem túl ügyes, unalomba fulladhat az egész, ráadásul, sokan nem azért néznek egy apró "dobozt" szórakozásképen, hogy abban a történet egy apró dobozon belül bonyolódjon. LeBlanc nem túl tapasztalt író, hiszen ez az első komolyabb munkája -értsd. egész estés mozi - így van benne nagyot markolás, megfelelni akarás, érdekes ötletek, jó, bár kiszámítható csavarok, enyhe logikátlanság, stb. Amolyan, most megmutatom darab, amin még lehetett volna csiszolni. Nem is maradt meg minden apróság fejben, pedig alig pár napja néztem meg. Ettől függetlenül érdekes a koncepció, ami miatt érdemes adni neki egy esélyt, ráadásul, csak egy Aja.

Azt itt kiemelném, hogy Robin Coudert erős és szuggesztív zenéje nélkül fele annyira sem hatásos a mozi, még akkor sem, ha az operatőr, Maxime Alexandre nagyon sokat ki tudott hozni a szűk helyszínből, illetve az egyéb flashback jelenetekből, a külső felvételekről nem is beszélve, amikből néhány különösen szépen sikerült, csak ha többet írnék, lehet, hogy lelövök pár poént.

A történet szerint, ami nem bonyolult első percben, egy fiatal nő (Mélanie Laurent) felébred egy különleges koporsóban és a beépített mesterséges intelligenciával folytatott párbeszéd és néhány, a koporsóból kezdeményezett híváson keresztül igyekszik kitalálni, ki ő, mit keres az apró fülkében és mi történik vele. Mindez, másfél órában, a lehetőségeket nagyon ügyesen kihasználva, az ilyen rejtély megoldó filmekre jellemző egyenletes tempóban, amikor minden percben egy új mozaik darab kerül a hős kezébe, hogy közelebb kerüljön a megoldáshoz, de ahhoz nem elég, hogy egyszerre legyen minden világos sem számára, sem a nézőnek. Felületes megtekintésnél néhány logikátlanság is előkerülhet, azonban szerintem, ha odafigyelünk, sok részlet a helyére kerül végül és bár a lezárásban is van egy kis kérdőjel, azért kielégítő lehet a lezárás is.

Laurent ha nem is liblingem, de a "Becstelen brygantik" óta kedvelt színésznő. Már abban a filmben is elég tehetségesnek tűnt, bár, az nem egy nagy etwas, hiszen Tarantino kifejezetten erős gárdát hozott össze háborús drámájában. Az Európai színészek kifejezetten erősek benne. Itt szinte a teljes játékidő rá épít, hiszen pont az a lényeg, hogy egyedül, a nulláról építi fel a történetét. Az a néhány flashback vagy hang, akik szólnak hozzá, nem képesek ellopni a show-t, de ez jobb is. Laurent néhány jelenetben kifejezetten erős és ami plusz, hogy voltak olyan kifakadásai, amik szerintem megfelelnek a valóságnak is, ha mondjuk velem történik ilyesmi.

A környezet igényes, a trükkök - nem sokra volt szükség a film szempontjából - kifejezetten jól sikerültek. Aja jól kufárkodik az alapanyaggal, bár, szerintem annyira nem terepe ez a fajta minimál környezet. Főleg nem a "Sziklák szeme" után. Azonban, ujjgyakorlatnak kiváló és megmutatta, hogy a direktor egy kamaradarabot is képes izgalmasan elkészíteni.

Noomi Rapace producerként jelent meg, miután a főszerepet nem tudta elvállalni. Talán nem is baj, hiszen a Prometheus-ban már megkapta a saját szarkofág jelentét.

Akinek még a színészi játékát nem fogják tudni értékelni a magyar nézők, az a francia Mathieu Amalric, aki a koporsó intelligens vezérlőegységének kölcsönzi a hangját. A Netfilxen ugyanis szinkronnal is elérhető a mozi, ami miatt valószínű, hogy sok magyar néző nem fogja hallani a színész kellemes orgánumát. Amalric-tól egyébként sem állnak távol az ilyen fura, képen kívüli szerepek, mert amikor pl. a "Szkafander és pillangóban" alakította az agyvérzésben (?) lebénult szerkesztőt, szinte végig az "Ő", szemszögéből látjuk csak a környezetét, így itt is főleg a hangjára, mint belső monológra hagyatkozhatunk. Ettől függetlenül, ha szereted a James Bond mozikat, találkozhattál a színésszel, mert az egyik legrosszabbnak kikiáltott "A Quantum csendjében" ő volt a fő antagonista. 

Azért, néhány éve - fenét, 11!!! - Ryan Reynolds már készített egy kifejezetten erre a darabra emlékeztető filmet, "Élve eltemetve" címmel. Mégis kicsit profán lenne kijelenteni, hogy LeBlanc onnan orrozta volna el az ötletet magát, hacsak az alapkoncepciót nem. Az nem segít, hogy mindkettőben a legfontosabb tényező az oxigén elfogyásának veszélye. 

Már 2002-ben is készült egy film, amely a kifejezetten szűk teret használta a cselekmény helyszínének, a "Fülke" címmel. De ezeken kívül is egyre-másra jönnek ki a hasonló, igen szűk térben játszódó filmek, például a pár éve bemutatott, dán, "A bűnös" című thriller, amely egy diszpécser irodájában bonyolódott. Persze, rengeteg címet tudnánk bedobálni, amelyik a zárt teret használja - többnyire egy szobát, házat, hogy elmeséljen valamit, azonban ezt a fajta, szűk környezetet, sokkal kevesebb és jellemző is az ilyen filmekre, hogy ha más nem, a szereplők gondolatban járnak távol, és emlékeiket, képzelgéseiket kiviszik a szűk térből. Lásd, pl. az "Ördög" című horrort, amely elvileg egy liftben ragadt néhány ember sorsát meséli el, mégis látunk egyéb eseményeket az épület körül, vagy pl. az ágyhoz kötött Jessie (Carla Gugino) szenvedései a "Bilincsben" című Stephen King adaptációban, ahol meg a gyermekkori emlékek és hallucinációk emelik ki a nézőt a szoba fogságából.

Hiába, a szuper-kicsi környezet elég necces, ha a figyelmet akarjuk fenntartani.

Alfred Hitchcock is tervezet egy ilyen koncepcióra épített filmet, de végül nem tudta megvalósítani azt.

A legteljesebb szórakozást a mozi akkor tudja nyújtani, ha előtte nagyjából semmit nem olvasunk a filmről, sőt, elkerüljük a bemutatókat is. Egy rosszul megválasztott vágás felfedhet valamit, ha más nem, tudat alatt és oda a cselekménybe épített meglepetés. Aki sok olyan filmet nézett már meg, amiben fontos a történetet tovább gördítő csavar, így is elképzelhető, hogy idő előtt kitalál fontos részleteket. Szóval, inkább kerüljük el az ilyen cikket is, mint amit most olvasol, ha a filmet még nem láttad!

Miután végeztél, azért előkerülhetnek kérdések a cselekménnyel és a logikával kapcsolatban. Ezekkel majd valamikor máskor foglalkozunk.

60%

Stockholm – Stockholm (2018)

Stockholm – Stockholm (2018)

Rendezte: Robert Budreau

A film Mafab adatlapja: Stockholm (2018)

imdb.com

Megtekintés: Jó magam először a Die Hard első részében találkoztam a furcsa pszichológiai jelenség fogalmával, igaz, ott valamiért a számomra kevésbé ismert „Helsinki szindróma”-ként említik meg.  Nem nagyon értem, hogy egy pszichológiai kifejezésnek miért terjed el két Európai városnévvel a megnevezése, de hát nem végeztem pszichológiai tanulmányokat. Mellesleg talán nem ezzel a névvel ugyan, de hasonló lelki folyamatok játszódhatnak le az emberekben, amikor hosszú ideig, hónapokig, évekig, vagy egy életen át megfelelni akarnak egy erősebb akaratnak, egy elnyomó személynek, mert valamiféle függőségi viszonyt realizálnak, amely azonban nem vezet érzelmi stabilitáshoz, főleg azért, mert az elnyomó képtelen racionális érzelmekkel viselni a másik, alárendelt fél felé.

Lars Nystrom (Ethan Hawke), eredetileg svéd, bár sok évig Amerikában cseperedett munkanélküli tolvaja egy szép napon besétál a Stockholmi központi bankba, hogy túszejtés után elmondja követeléseit. Innentől pedig egyenes út vezet a végkifejlethez, ami köszönő viszonyban sincs Lars eredeti terveivel. Merthogy, Lars nem túl okos fiú, de ami még rosszabb, helyzetéből adódóan, hogy vajból van a szíve. Az eredményes akcióhoz pedig ez rossz mixtúra. Ugyan azt még eléri, hogy barátját kiengedjék a börtönből és a bankhoz szállítsák, azonban minden más kitörési kísérletük rendre kudarcba fullad, csupán azért, mert Lars mint említettem, nem is okos, de ráadásul nem gyilkos típus. Ha az lenne, talán egyetlen túsz kivégzésével eléri, hogy a rendőrség simán félreálljon az útjából, azonban viselkedése gyakorlatilag felbátorítja a helyi rendőri erőket, hogy figyelmen kívül hagyják a férfi akaratát és minden eszközzel próbálják elfogni. A huzavona pedig lassan felőrli Lars idegeit és egyetlen megnyugvása, hogy különleges érzelmi viszony alakul ki közötte és fogvatartottja, egy törékeny, lelkileg manipulálható családanya, Bianca között.

A filmben tehát kapunk egy kis látleletet abból, hogy hogyan alakulhat ki vonzalom és függőségi viszony túsz és túszejtő között, feszült helyzetben. Ez egy bonyolult folyamat, amely témában számolatlan tudományos értekezés jelent már meg. A film fokozatosan mutatja meg nekünk, hogyan képes szélsőséges helyzetben a psziché megzavarni egy rettegő embert. Azonban választ nem kapunk arra, hogy a psziché, miközben igyekszik feldolgozni a rá mért traumát, valójában mennyire talmi és felesleges érzéseket közvetít önmagának. Nincs illúzióm: egy ilyen kapcsolat, tűnjön bármilyennek, nem lehet egészséges!

A filmet kicsit hosszúnak éreztem, azonban a színészek jók, a kevés külső helyszín ellenére egészen jól adták vissza az adott érát, pusztán a színekkel, kosztümökkel és frizurákkal. A képi világ és a zene egészen átlagos, ahogyan a lezárást sem éreztem tökéletesnek. Az utolsó perc kifejezetten hirtelen számomra. Láttunk már hasonló történeteket, hasonló befejezést is, ám magát, a Stockholm szindróma kialakulását már sokkal kevesebb filmben dolgozták így fel, kizárólag erre fókuszálva. A „Nincs alku”, ami most eszembe jutott hirtelen és ott is inkább csak erős szimpátia alakult ki a szereplők között, a gyengédebb érzelmek a történet sajátosságából, kimaradtak. A másik ilyen mozi a "Kánikulai délután", de azt meg újra kellene néznem, olyan rég láttam. Denzel Washingtonnak is volt hasonló mozija, amelyben gyermeke egészségügyi ellátása miatt okoz túszhelyzetet, igaz, amennyire emlékszem, ott a szerelemnek nincs szerepe, hiszen a karakter példás családapa és felesége otthon várja. Pár percet még a magyar "Túsztörténetben" is szentelnek ennek az alkotók, amikor a Svidrony Gábor által játszott alakított kisebbik fiú kicsit összegabalyodik a lányiskola egyik szabadelvűbb tanulójával.

Ethan Hawke

Ethan Hawke tehetsége sokkal inkább előjön az ilyen, alacsonyabb költségvetésű filmekben, mint amikor valami nagyobb költségvetésű darabban kap néhány percet. Kedvelem a fickót és vannak filmek, amik szerintem kifejezetten miatta érnek kicsit többet, pedig az igazi munkái – Mielőtt sorozat vagy a Sráckor – eddig kimaradtak nekem. Ha jobban belegondolok, szégyellhetem magam, hogy gyakorlatilag a kommersz oldalát ismerem inkább.

A banki alkalmazott, gyermekes anyuka, Bianca Lind figuráját pedig a skandináv mozi ügyeletes egyik csillaga, Noomi Rapace hozza, aki számomra sokkal inkább érdekes, mint vonzó, és aki kicsit benne ragadt a drámai skatulyában, aminek köszönhetően vagy tíz filmben láttam tőle a kemény asszony alakját. Még amikor esendő volt, akkor sem volt teljesen az. Ezt biztos a „Tetovált lány” image-nak köszönheti és amiből talán sosem fog kitörni. Várom már, mikor látom majd egy kifejezetten komikai szerepben, mert eddig tiszta olyan, mint Michelle Rodriguez. Az a nő, aki lenyom mindenkit, és sosem lesz anyuka fiának kis barátnője.

Mark Strong, mint Lars sittes barátja, azt hozza, amit megszoktam tőle. Semmi többet. Tíz éve azt sem tudtam, hogy létezik, - enyhe túlzással, hiszen már 1999(!) volt szerepe a "A Napfény íze" című magyar családtörténetben és az ismert neveket felvonultató "Napfényben" is tiszteletét tette - ma meg minden harmadik nagyobb produkcióban belebotlom. Nála pozitívum, hogy mind negatív, mind pozitív oldalon, változatos műfajokban kipróbálja magát. Ezért is kedvelem a pasast. Pont ezért, ideje visszanéznem néhány régebbi filmjét. Tiszteletből!

Ha van negatívuma a filmnek, akkor az, hogy Robert Budreau sokkal erősebb forgatókönyvíró, mint rendező. Így pedig ez az egész nem több, mint korrekt. A végeredmény egy nem túl pörgős, nem túl izgalmas és érdekes dráma, remek hangulattal és színészekkel.

50%

Mark Strong, Noomi Rapace, Ethan Hawke

Hét nővér - Seven Sisters (2017)

Hét nővér - Seven Sisters (2017)

Rendezte: Tommy Wirkola

A film Mafab adatlapja: Seven Sisters (2017)

Megjegyzés: Wirkola már első filmjével belopta magát a szívembe, ezért mindig érdeklődve várom aktuális munkáját.

A Vertigo Média végül csak bemutatja Wirkola rendező és Max Botkin - Kerry Williamson forgatókönyvíró páros agymenését, amely a nem túl távoli és egyben antiutópiába vezet bennünket, ahol a föld túlnépesedése miatt már nem lehet engedély nélkül szülni és családonként csupán egy gyermek engedélyezett.

A filmet a trailer megtekintése után nagyon vártam: Korábbi bejegyzés!

Mint említettem, amikor először botlottam egy film főcímében Wirkola nevébe, utána már nem volt kérdés, hogy a továbbiakban figyelni fogok rá. A hatalmas mű címe: Halott hó - Død snø (2009), amely a keresztségben a roppant kifejező és tökéletesen spojleres "Náci zombik" címet kapta. Néhány egyenetlenséget leszámítva egészen gyorsan megtalálta stílusjegyét a direktor, ami nem más, mint a gore jelenetek szinte kiszámíthatatlan alkalmazása. A későbbiekben roppant stílusosan volt képes a vért és pusztítást vászonra vinni. Első amerikai munkája ugyan kereskedelmileg talán nem durrant túl nagyot - bár még így is összekaristolt közel 300 millió dollárt - de megismertette a nevét a horrorkedvelőkkel. Az amerikai debütálás a "Boszorkányvadászok" volt, amely a mozibemutató finomkodó 88 perces vágása után kapott egy vágatlan változatot is, pedig már az első változat sem volt éppen finomkodó. (Sok véres jelenet ellenére azért csak átcsuszatolták a filmet a korhatár-bizottságok.

Az alapötlet talán nem túl eredeti és több híres író is elfilozofálgatott már hasonló történeteken a sötét jövőt illetően - az imdb Kurt Vonnegut nevét említi meg példának (A 2B0N2B című novellát itt tudod magyar nyelven elolvasni.) - vagy emlékezzünk a Fortress című Stuart Gordon sci-fire, amely sokkal sötétebb jövőképet festett meg és amelyben bűn engedély nélkül szülni és börtönbüntetés jár érte. Nem csoda, hogy visszatérő témája ez a fantasztikus irodalomnak, hiszen a túlnépesedés mind égetőbb problémánk és logikus gondolkodással hamar rádöbbenhetünk, hogy annak csökkentése, megállítása a közeljövőben valóban reális megoldást kívánhat, hacsak nem kívánjuk felélni a föld tartalékait és mintegy önpusztításba hajszolni magunkat.

A forgatókönyv szerint a jövőben már csak egyetlen gyermeke lehet egy családnak és ezért iker szülésnél a kiválasztott egyeden kívüli többi testvért egy kifejezetten megőrzési célra elkészített hibernáló komplexumba gyűjtik össze, hogy ha a világ valami úton-módon megoldást talált a túlnépesedés megelőzésére, a többi gyermeket is kiengedhessék. Természetesen az egész alapötlet bűzlik, hiszen reálisan mi oka lenne bárkinek, hogy mind több gyermeket "tároljon" drága körülmények között, várva valami olyasmire, ami precíz és hideg logika szerint nem nagyon következhet be. A hibernálás eleve kérdéseket vet fel és nem technikai értelemben, hanem morálisan: Pl. a lefagyasztott gyermekek családja értelemszerűen leéli az életét. Tegyük fel, valamikor a jövőben helyreáll a lakosság növekedésének a kérdése és ki lehet venni a lefagyasztott gyermekeket... Kérdés: Ki fogja őket felnevelni, milyen családi gondoskodásra számíthatnak, ha közben esetleg a vér szerinti rokonaik elhunytak?
Ha meg a népesség nem kezd csökkenni, akkor ezek a jéggyerekek örökké "rabságban" fognak maradni?
És még sok hasonló, ebből fakadó kérdés, amelyre a film végül egy nem túl elegáns, ám annál kiszámíthatóbb választ mutat be.

Főszereplőnk Svédország jelenlegi egyik legfontosabb exportcikke, Noomi Rapace, akinek színészi játéka olyan intenzív volt bemutatkozó - legalábbis a szélesebb közönség ezzel a filmmel ismerte meg - "A tetovált lány" című moziban, hogy azóta több, mint egy tucat amerikai és Európai mozifilmben kapott lehetőséget, hogy A listás, akár Hollywoodi sztár legyen belőle. Rapace egyelőre él a lehetőséggel, és bár arca egyáltalán nem az a klasszikusan vett szép pofi, ezen apró hiányossága mellett bőven kárpótol minket kisugárzása és remek színészi játéka, amelyet ebben a filmben mindjárt hét (!) különböző szerepben élvezhetünk, ugyanis Rapace némi biológiai mutáció miatt mindjárt hetes ikrek formájában jött a világra, akiket nagyapjuk, Terrence (Willem Dafoe) igyekszik megvédelmezni és elrejteni a külvilág elől, ez azonban szinte lehetetlen feladat.

Terrence végül talál egy többé-kevésbé hihető megoldást: A hét lány a hét különböző napjain hagyhatja el a házat (Innen ered a nevük is, ahogy azután egymást hívhatják), hogy egyforma időt tölthessenek a külvilágban, annak eljátszva, hogy egyetlen személyről van szó. Persze ha belegondolunk, ez is egy elég kimódolt dramaturgiai húzás és a valóságban sem működne tökéletesen. Erre hamar felhívja a forgatókönyv a figyelmünket, miután egyikük kilóg a kényszerrabságból és egy olyan sérüléssel tér haza, amelynek gyógyítására nincs mód, sőt, hogy a jövőben ne legyen belőle problémájuk, a többi hat testvérre is drámaian kiható lépéssel kell számolniuk.

A történet valójában akkor kezdődik el, amikor "Hétfő" nem érkezik haza este a munkából és másnap az értetlen testvéreknek végül jobb híján folytatniuk kell a színjátékot, anélkül, hogy a kérdésükre, amely a film egyik címváltozata is volt korábban - Mi történt Hétfővel? - tudnák a választ. Természetesen amellett, hogy a látszatot igyekeznek megőrizni, nyomozniuk is kell, hogy biztosítsák a túlélésüket, hiszen felnőttek esetében már közel sem olyan könyörületes a kormány, mint gyermekekében és ezért félő, hogy ha kiderül a testvérek létezése, hamar likvidálhatják őket.

Wirkola jól kufárkodik a forgatókönyvvel, igyekszik a stílusára jellemző véres jeleneteket is nem öncélúan és megfelelően adagolni. Fontos szerepben feltűnik a mostanában - mióta megbotoxolta az arcát - hanyagolt Glenn Close is, akit évek óta nem láttam normális filmszerepben... tévésorozat szerep itt nem ér.
Rapace odateszi magát a hét alakításban és bár történetileg nem túl logikus, hogy a testvérek egymástól ennyire elütő egyéniséggé cseperedtek, nekünk nézőknek kellemes hét, különböző alteregóként figyelni a színésznő játékát, ami még a CGI adta lehetőségek mellett sem volt egy egyszerű feladat, a teljes egészében Romániában forgatott akció-sci-fi film esetében.
Wirkola magával hozta néhány színészét korábbi filmjeiből, bár, ők nem biztos, hogy tudnak majd élni a lehetőséggel és talán a lábukat sem sikerül majd megvetni az amerikai filmpiacon, azonban jó látni, amikor Európai színészek keverednek tengeren túli kollégákkal.
A forgatókönyvre ráfért volna még némi politúr, főleg, hogy Botkin első forgatókönyv vázlata már 2010 óta kering filmgyártó berkekben. Legalábbis a jövőkép és az első fél óra komplexebb felépítése miatt, hogy kidolgozzák az eljárás körüli körítést, hiszen ha nekünk, nézőnknek is vannak ezzel kapcsolatban kérdésünk, akkor a filmben bemutatott társadalomnak is kell, hogy legyen, és csak akkor működik megfelelően egy antiutópia, ha a benne foglaltak legalább valamennyire logikusan vannak felépítve.
Ettől eltekintve a film bőven nézhető darab, agytornának kiváló.

A "Hét nővér" egy igen szórakoztató, kalandos utazás egy lehetséges, negatív jövőképben, amelynek megtekintését csak ajánlani tudom, apró, logikátlanságai ellenére is. A befejezés pedig teret enged sok filozofálgatásnak a testvéri szeretet, családi kötelékek kohéziójáról.

70%

Ha megnéznéd, akkor irány a mozi: 2017.November.23.-tól a film a mozikban!

Trailer: Seven Sisters a.k.a. What Happened to Monday? (2017)

Seven Sisters a.k.a. What Happened to Monday? (2017)

Tommy Wirkola norvég filmrendező 2007-ben kezdte meg filmes ámokfutását, amelynek második állomása a "Halott hó (Magyarul Náci zombik) - Dead Snow (2009)" olyan underground hírnevet szerzett neki, hogy meghívta Hollywood, hogy mindjárt rendezzen egy korhatáros mesefilmet, kifejezetten felnőtteknek. Ez lett a "Boszorkányvadászok - Hansel & Gretel: Witch Hunters (2013)", amely szűk 50 millióból gazdálkodott kb. és összesen felkúszott 220 millió bevétel fölé, ami nem rossz eredmény, ám egyelőre a film végén is meglebegtetett második rész egyelőre parkolópályára került. Az első hétvégi alacsony eredmények nem szegték Wirkola kedvét és hazájában összecsapta a Náci zombik még elborultabb és abszurdabb folytatását, amit viszont egyértelműen nem lehet egy percre komolyan venni.

Három év hallgatás és halogatás után végül Wirkola ismét Amerikában összedobta a Netflixnek két nem túl tapasztalt forgatókönyvíró közös gyermekének szkriptjét, a "Hét nővér" című sci-fi poszt-apokaliptikus akció drámát, amely még bemutató előtt kapott új címet: What Happened to Monday?
Max Botkin és Kerry Williamson története egy olyan jövőben játszódik, ahol már erősen korlátozva van a gyermekszületés és az állam erős kezekkel és mindent behálózó figyelemmel követi állampolgárainak fejlődését. Egy anyukának hét ikerlánya születik, akiket a kormány igyekezne megsemmisíteni, ha nagyapjuk (Willem Dafoe) nem rejtené el őket és taníttatná saját szakállára. (Az alapötlet már több sci-fiben előkerült, pl. legutóbb hasonló konfliktussal indult a Terra Nova című sorozat, amely egy évadot élt meg.) A cég könyörtelen vezetőjét Glenn Close alakíthatja.

Technikai okok miatt a hét lánygyermeket a hét napjairól nevezik el. Később az eredeti cím pont az unalmas népmesei felhang miatt lett lecserélve a sokkal érdekesebb, szójátékos új címre, amely keretbe is foglalja a történetet.

A lányok a külvilágtól teljesen izolálva nőnek fel és a legkevésbé különc testvér tartja a kapcsolatot a mindennapi élettel, miközben a többiek saját világukban fejlődnek egymástól teljesen eltérő karakterekké. Azután egy napon az első lánnyal, Hétfővel (Monday - Noomi Rapace) történik valami, kiszivárog némi infó és a teljes államapparátus a nyomukban kezd loholni. Az egyébként hét eltérő habitusú személyiségű lány pedig együtt keresi a válaszokat és igyekszik kiutat találni a szorult helyzetükből.

Remélem a címváltoztatás nem megy majd a kész mű kárára, hiszen nem egy esetben fordult már elő, hogy egy utolsó pillanatban lecserélt cím milyen sokat ronthat egy kész mű megítélésén. Szerencsére a Netflix nem sajnálja a pénzt egyelőre a filmjeibe ölni és számomra a trailer roppant meggyőző lett. Noomi Rapace jó színésznő, ám valahogy eddig nem került túl közel a szívemhez, pedig a 44. gyermekben - Child 44 (2015)kifejezetten tetszett az alakítása. Most, úgy érzem, lehet, hogy új színésznő kedvencem lesz, ha a szintet a film tartja és nem lőttek el minden petárdát a bemutatóban!
Főleg, hogy mind a hét karaktert a svéd származású színésznő játszott el, ami külön megnehezítette a felvételt, lévén, néhány jelenetet hétszer is fel kellett venni és számítógépes trükkökkel összemosni. Így el is húzódott a teljes egészében Romániában forgatott mozi forgatási ideje, közel 100 napra. Érdekes adalék, hogy eredetileg nem Wirkola volt a kiszemelt rendező a projekt élére, bár a korábbi direktor, Morten Tyldum szintén Norvégiából importált direktor, csak ő inkább a "Kódjátszmát - The Imitation Game (2014)" választotta. Az éppen a babérjain ülő Wirkolát ezután keresték meg a film forgatókönyvével és miután igent mondott rá, rövid előkészületek után Európába települt a stáb. Az utómunkálatok miatt mostanra kerülhet majd a film a világhálóra.
Wirkola nem felejtkezett meg azokról sem, akikkel együtt indult el felfelé, ezért korábbi horrorfilmjeiből több színészt is "átmentett" kisebb szerepekre az amerikai produkcióba, ezért előfordulhat, hogy a Náci zombik rajongói ismerős arcokkal is találkozhatnak.