Hóhalálában - Till Death (2021)

Hóhalálában - Till Death (2021)

Rendezte: S.K. Dale

A film Mafab adatlapja: Till Death (2021)

Megtekintés: Nem Megan Fox az, aki miatt elindítok egy filmet. Most sem így történt, mégis jól szórakoztam.

S.K. Dale eddig rövidfilmekkel szórakoztatott minket, azonban kapott lehetőséget, hogy egész estés filmben is megmutassa tehetségét. Felemásnak érzem a végeredményt: Dale-nek szerintem van érzéke a feszültség megteremtéséhez, ellenben úgy érzem, a színészvezetésben van hova fejlődnie. Nem a Nem a Hóhalálában lesz az a film, amiből megtudom, Megan Fox kiemelkedő színésznő.

Fox már akkor sem volt a szívem csücske, amikor először találkoztam vele a "Transformers" című moziban. Tipikusan annak az amerikai nedves álomnak tűnt, akit mindenáron lenyomna a torkunkon Hollywood, hogy tessék, ilyenek a lányaink.

Nekem meg el kell hinnem, hogy tökösebb a főhősnél, varázstükör szerint is a legszebb a környéken, úgy javít kocsit, mint Lajosbá' és a végén a suli különcét is ágyba viszi. Mindezek, nem az ő hibái, valahogy mégis sikerült egybemosnom a karaktert a színésznővel. Nem volt nehéz, mert külseje adott volt a sztereotip, hím-soviniszta hozzáálláshoz. Fox külsőre az a nő, aki nem tud úgy elmenni egy építkezés mellett, hogy a védősisakos, izzadt apu-testek ne füttyögnének utána elismerően. Persze, lehet, ha egyikükre rámutatna, hogy "Gyere szépfiú!", akkor zavart hallgatás lenne a válasz.

Mindegy, ezek a saját, szubjektív paráim, amikre nem lehet építeni.

Ha ezeket feldolgozom, még akkor is ott marad, hogy nem tartom kiemelkedő színésznőnek, sőt, inkább a testi adottságait sejtem az álomgyárban betöltött valutája mögött, nem a színészi teljesítményt. Ezt olyan jól eltettem egy üvegbe, hogy ha meglátom a nevét egy poszteren, nem hagy ki a szívem, egy ütemet sem. Szerintem most is elengedtem volna ezt a másfél órás történetet, ha nem olvasok bele a szinopszisba, ami viszont, annak ellenére, hogy első blikkre hajazott Stephen King "Bilincsben", című, általam kevésbé kedvelt regényére, úgy véltem, adok neki egy esélyt. 

Általában ugyanis, van valami titokzatos izgalom abban, hogy az ember belekerül egy olyan szituációba, amit a bemutató felfestett. Tudniillik, hogy a főszereplő úgy ébred, hogy mellette egy holttest van, és ezek után össze kell rakni a kirakós darabkáit, akár emlékszik valamire korábbról, akár nem.

Persze, a rend kedvéért megemlítem, hogy a film szinopszisa több ponton is hibásan lett megfogalmazva, így, kicsit átvertek, hogy megnézzem, ám nem hiszem, hogy ez szándékos lett volna. Egyszerű figyelmetlenség.

Tehát, nekiültem egy thrillernek és horrornak aposztrofált, leginkább tévés filmnek tűnő másfél órának és tudtam, hogyha nem éri el az ingerküszöböm, akkor hamar feladom a megtekintését. Végül, nem kellett ez miatt bosszankodnom, mert Dale filmje, ha sem sokat nem is markolt, sem nem is fogott, egészen élvezhető kis filmecske lett, apró, általam vélt hibái ellenére.

A történet szerint, Emma (Megan Fox), aki történetünk idejére sikeres üzletasszonnyá nőtte ki magát, párjával ünnepelni készül az este folyamán. A férje, Mark (Eoin Macken), sikeres ügyvéd, aki főleg bűnözőket mosdat ki a szarból és első mondataival elhelyezi magát egy olyan karakter bőrébe, ami miatt sejtjük, hogy a férj és feleség közötti kapcsolat egy erős függőségi viszony, csak nem tudni még, kinek mennyire. Azonban Emma viselkedése és arcjátéka annyira merev és kellemtelen, hogy még a legvakabb pasas is érdeklődve kellene, hogy arról faggassa, mi ez a világfájdalom. Ellenben Mark valamiért nem erőlteti a dolgot, ami egyrészt utalhat arra, hogy ez a fajta nihilista figyelmetlenség az oka annak, hogy Emma nem érzi jól magát vele, vagy - szpojler - Mark csak ma nem reagált a hűvös viselkedésre, mivel a későbbiekben kiderül, hogy már megvolt az aznapi A terve.

Az biztos, hogy igen hamar feltettem magamnak a kérdéseimet, hogy milyen érzés lehet nőként olyan férfi mellett élni, aki ennyire kontrollmániás, férfiként meg azon agyaltam, hogy hacsak nem vagyok egy szociopata vagy aspergeres személy, végig ülnék-e egy vacsorát egy olyan hideg és savanyú nővel, amilyennek Emma tűnik. És ez csak az első tíz perc. Azonban a feszültség érezhető és kifejezetten tetszett, hogy a főcímben bemutatott lüktető világváros után az egész történetet kihelyeztük a pusztába, bár, ez költségkímélés éppen úgy lehetett, mint a covid miatti megkötés.

Mark, a régi szép - egyáltalán volt nekik olyan valaha? - idők emlékére elviszi az asszonyt egy, az életük korábbi szakaszában fontos szerepet betöltő hétvégi lakba, ahol, úgy tűnik, hogy Mark tesz egy erőtlen kísérletet, hogy kicsit rendbe hozza a közöttük kialakult hideg viszonyt. Ezen az sem segít, hogy Emma egy kicsit poszt-traumatikus stresszben szenved, miután majdnem megölte egy férfi, akit a napokban engednek ki. 

Nem szívesen szpojlereznék tovább, mert sokat rontana a film befogadásán, de elég az hozzá, hogy vannak feszült és kifejezetten jó pillanatok, ám akadnak olyan megoldások is, amiket a valóságban szerintem borzalmasan nehéz lenne így kivitelezni, ám, befogtam a számat és igyekeztem csak sodródni az árral.

Néhány apró csavarra így is fussa, meg szinte feleslegesen beszuszakolt mellékszereplőre - Emma szeretőjének szerepe kb. "A ragyogás" Hallorann-jának a minőségét idézte meg - és a szűk tér behatárolt környezetében nagyjából sikerült végig egységes izgalmi szintet fenntartani, bár, volt, ahol rezgett a léc. Csak egy példa: A filmekben sokszor használt jelenet, amikor a negatív szereplő meghallja, hogy mocorog valami a helységben, de mire oda ér és a sarok vagy szekrény mögé les, addigra a korábban ott bujkáló főszereplő addigra elhúzta onnan a belét. Ráadásul olyan csendben, hogy elképzelhetetlen számomra, hacsak a másik nem süket. Igen, szerintem nesztelenül eltűnni egy tereptárgy mögül, miközben egy szobában vagyunk, ami nem nagyobb, mint 4-5 méter, ne tudjon már valaki másodpercek alatt elsunnyogni úgy, hogy a másik nem észleli, még akkor sem, ha esetleg a környezet odakint kifejezetten zajos. Itt meg még azt sem mondhatjuk, hogy kitört egy komolyabb hóvihar.

Úgy gondolom, Mark motivációja is bőven túlírt és esetleges a végeredményt tekintve, de ez a forgatókönyvíró sara, aki igyekezett összeállítani egy érdekes és feszült thrillert. Rengeteg hasonló mozit sikerült már látnom és a "Hóhalálában" egyáltalán nem a legrosszabb próbálkozás. Nem feltétlenül eredeti vagy kiemelkedő, azonban, ha egy ültemben végig bírtam nézni, annyira nem lehet rossz. (Még-ha ez egy igen gyenge érvelés is mellette.)

65%

Volt bennem félsz az indítással kapcsolatban, hogy túlságosan emlékeztet majd a "Gerald szenvedélyére", ám félelmem alaptalannak bizonyult.