Kőkemény család - The Family Stone (2005)

 Kőkemény család - The Family Stone (2005)

Rendezte: Thomas Bezucha

A film Mafab adatlapja: The Family Stone (2005)

Megtekintés: A "Kökemény család" mindenképpen egy ajánlott karácsonyi mozi. Kezdetben azt gondolnád, hogy egy komédia, de Thomas Bezucha szeretne valamit elmesélni a történettel és ezért igyekszik ízlésesen lavírozni a humor és dráma között. Olyan tökéletesen sikerül ez a művelet, hogy a film ezért lett számomra többször nézős darab.

Valójában, ez az egyetlen olyan mozi, amiben kifejezetten tetszik Sarah Jessica Parker... játéka. A színésznőt nem azért nem kedvelem, mert Kim Catrall miatta nem volt hajlandó a Szex és New York rebootban szerepelni, bár, ez is egy lehetséges ok lenne. Ha választanom kellene, egyértelműen Catrall! Ám Parkert már akkor sem kedveltem, amikor először találkoztam vele. (Árral szemben - Stirking Distance (1993) Igen, tudom, hogy már feltűnt a Gumilábban (Footloose (1984)) és valójában az 1991-es L. A. - Az őrült város (L. A. Story) tette fel a térképre, de azt hiszem, amiket én láttam tőle akkor, ebben volt talán a legfontosabb szerepe. Mások szerint meg a Hókusz-pókuszban (Hocus pocus (1993)) mint Sarah boszorkány (Állítólag néha a forgatásokon is hozza a boszi attitűdöt).

Néhány filmben láttam persze utána is, de sosem kerestem a filmjeit, nem lettem követője. Ellenben a "Kőkemény család" valahogy elém került és kifejezetten tetszett. Talán, mert toronymagasan kiemelkedik a középszerű ünnepi mozik közül. Ez főleg annak köszönhető, hogy a film a rendező, Bezucha szerelemgyereke volt és a siker érdekében mindent megtett, hogy a filmben látható családról elhigyjük, hogy valódi. Ezt azzal érte el, hogy a forgatás előtt közel egy hónapra összezárta a színészeit egy házba, ahol megszokták és ráhangolódtak egymásra, hiszen a film fontos része, hogy a szereplők között meglegyen a kémia, amibe azután egyikük barátnője kívülállóként csöppen bele, hogy a nő, Meredith (Parker) élesen kilógjon a sorból.

A Stone család pedig nem nagyon könnyítik meg a nő dolgát, mert az anyuka, Sybil (Diane Keaton) és a legfiatalabb gyermek, a kezdetben kifejezetten irritáló Amy (Rachel McAdams) zsigerből elutasítják az erkező üzletasszonyt, mondván, hogy nem lesz soha képes beilleszkedni a családba és a legidősebb fiú, Everett (Dermot Mulroney) érezhetően nem is szerelmes belé igazán, pusztán valamiféle személyes dacból akarja elvenni, hogy így elszakadhasson végre az anyja köténye mellől. Meredith ráadásul nem elég, hogy karót nyelt és kissé tartózkodó, valójában egy sérülékeny nő, aki görcsösen küzd azért, hogy elfogadják és megszeressék, miközben, úgy nőhetett fel, hogy ez a megfelelési kényszer az élet minden területén meggátolta a kapcsolatok kialakításában. Amikor végül néhány kellemetlen közjáték után már-már elmenekülne a család nehéz természete elől, amin a leendő hitvese sem sokat tompít, utolsó ötletkét Meredith az ünnepre hívja a hugát, aamerika másik végéből, hogy belőle merítsen erőt, hiszen Julie (Claire Danes) mindenben szöges ellentéte: laza, kedves és azonnal képes elfogadtatni magát másokkal. 

A történet azonban lassan a dráma és a romkom határán kezd ügyesen egyensúlyozni és bár van benne egy karakter, akinek viselkedése számomra kissé hiteltelen, ha ettől eltekintek, kifejezetten kellemes a mozi és karaktereinek kapcsolati hálója. Pofátlan lennék, ha nem mondanám el, hogy ami kicsit zavar, az Everett viselkedése, mert elvileg ő viszi oda Meredith-et a farkasok elé, nem elég, hogy a támogatásáról sem biztosítja megfelelően, amikor Julie megérkezik, hát, hogy úgy mondja, egy nem túl szép gesztus tőle, hogy gyakorlatilag beleszeret a hugicába. De, ha alszom rá egyet, akkor elfogadom azért, mert valójában Everett nem szereti igazából Meredith-et és, hogy senkinek ne legyen az ünnepe teljesen elrontva, azért a család középső gyereke és egyben a középső fiú, (öt gyerek van, 2 lány, 3 fiú) Ben (Luke Wilson) valamiért azonnal megkedveli a kimért és karót nyelt Meredith-et és bár első körben nem éppen ügyesen közelít a lányhoz, lassan kiderül, hogy társaságában az egyébként merev üzletasszony, aki sehol sem érzi biztonságban magát és szinte képtelen megnyílni mások előtt, hirtelen megváltozik és az a laza csaj lesz, akit Julie természetéből fakadóan állandóan mutat.

A film az elfogadásról mesél és 2005-ben már ízlésesen foglalkozik a meleg szerelemmel (a család legfiatalabb fiú tagja, Thad (Tyrone Giordano) ugyanis homoszexuális és afroamerikai párjával érkezik az ünnepekre) kényesen ügyelve arra, hogy azoknak se legyen kellemetlen és tolakodó a páros kapcsolata, aki kifejezetten nem nyitott erre. A film legerősebb jelenete talán pont az, amikor Meredith, az egyik vacsora alkalmával igyekszik a meleg fiúval kapcsolatban néhány kényes kérdésre választ kapni, de mivel pont a kapcsolatok feltérképézésében és az önkifejezésben nem túl erős, félreértik, hogy végül a családfő, a máskülönben nyugodt és talán legtoleránsabb férj és apa, Kelly (Craig T. Nelson) fojta csúnyán a szót a nagyvárosi lányba. Azonban, ha jobban belegondolunk, a kérdés, amivel Meredith kissé felzaklatja a családot, teljesen jogos lehetne más körülmények között, pusztán félreértik, hiszen a két álláspont, a család, aki ebben él és Meredith, aki most csöppent csak ebbe, egyszerűen túl naiv és tájékozatlan. A film igyekszik a karakterek közötti beszélgetésekbe és gesztusokba csomagolni a humort, hogy ne erőltesse a profán viccelődést, bár, a reggelire előkészített étel sorsa azért miközben a két idősebb tesó épp kvázi megvív Meredith kezéért, kissé burleszk szerű és nem feltétlenül illik az összképbe, igaz, nem is zavaró és talán pont ez az a pillanat, amikor végül a felgyülemlett feszültés kissé oldódik a család és a nagyfiú által oda citált merev Meredith között.

A film lezárása egyszerre hepiend és kicsit drámai, de ezt inkább meghagyom a nézőknek. Ha tetszett pl. Az "Igazából szerelem" vagy kedveled az elgondolkodtató család ünnepekkel foglalkozó szerethető mozikat, ez a te filmed. És sokadik megtekintés után végre megértettem a címben rejlő kettősséget is, ami egyszere a család, másrészt pedig egy fontos apróság, amely jelképezi a generációk közötti erős kapcsolatot és szeretetet.

80%

Töfi: - A színészek tanárral tanulták meg a jelbeszéd alapjait, de a rendező koncepciója az volt, hogy nem baj, ha nem sajátítják el tökéletesen, mert állítólag felmérések szerint sok családban, ahol hallássérült is él, a többi családtag sem feltétlenül tanulja meg professzionális szinten a jelelést, hanem csak annyira, hogy azért elboldoguljanak egymással.

- Tyrone Giordano valóban halláskárosult.

A vadnyugat fiai - Young Guns (1988)

A vadnyugat fiai - Young Guns (1988)

Rendezte: Christopher Cain

A film Mafab adatlapja: Young Guns (1998)

Megtekintés: Egyre inkább meggyőződésem, hogy azok a filmek, amik a nyolcvanas, kilencvenes években készültek, amikor már bőszen videóztam és mégis kimaradtak számomra, nem véletlenül lettek kihagyva. Mostanában már pótoltam néhány elmaradásomat és sok esetben éreztem azt, hogy valójában, jó érzékkel kerültem el ezeket a mozikat. Mert lehet, hogy a kölyök énemnek még tetszettek volna, azonban most, felnőtt fejjel, be kell látnom, hogy ezek között bőven akad mostanra elrozsdált alkotás. És ezeken az sem segít, hogy sztár szereposztásuk van - mert ha kihagytam őket, akkor mostanra talán ez az egy pozitívum, ami megemlíthető velük kapcsolatban. Mondjuk, a fene sem érti, hogy egy olyan mozit, amiben benn lövöldözik egy Estevez, egy Sheen és még egy Sutherland is, miért nem éreztem úgy, hogy látnom kell? Több, mint harminc év elmúltával nem húzom az idegedet: A vadnyugat fiai összecsapott alkotásnak tűnik számomra, amely úgy western, hogy valahogy pont annak az esszenciáját hagyja ki. Unalmas, a főhőst lehetetlen megkedvelni, és az akció jelenetek - egy jó részük kifejezetten improvizált akciózás volt - különösebben nem is érdekesek, nem is látványosak.

Ilyen „A vadnyugat fiai” című western, és most, hogy megnéztem, egyáltalán nincs kedvem a második részre is időt pazarolnom. De azért megnézem majd.

Ha úgy veszem, laza betekintést nyerek Billy, a kölyök életútjába, azaz abba, ahogyan ebben a filmben elképzelték a legendája bemutatását. Mert még nekem sem ismeretlen ez a név, amelyről persze annyit tudok, hogy az amerikai vadnyugat egyik fenegyerekét takarja, aki talán a mi Rózsa Sándorunk vagy egyéb betyárunk újvilági megfelelője. Törvényen kívüli szabadharcos, akit végül utolér megérdemelt büntetése. Mert hiába a toposzok, hiába a legenda, mítosz építés, Billy a kölyök egy könyörtelen gyilkos.
Még akkor is, ha a szimpatikus Emilio Estevez alakítja.

Billyt felkarolja egy Amerikába emigrált angol úriember, John Tunstall (Terence Stamp) aki a vidék második legnagyobb marhakereskedője. Azonban az első számú marhakereskedő, a már ide született Murphy (Jack Palance) a vadnyugat legkönnyebb módján igyekszik félreállítani a konkurenciát: lelöveti, ahogy kell.

Ezt azonban John mentoráltjai nem nézik jó szemmel és egy olyan adok-kapok kerekedik ki a konfliktusból, hogy mell nem marad szárazon. Elönti mindent a vér.

Azonban én egy viszonylag pörgős akciófilmet vártam, vidámat, rugalmasat, frisset, ha már olyan neveket rángattak bele, mint Charlie Sheen, Kiefer Sutherland és még páran. Pl. egy olyan kis habkönnyű lövöldözést, mint amilyen a "Három testőr" lett, csak az meg kardozással. Valami fiatalosat. Ehelyett egy suta dramaturgiában tobzódó, tévéfilmes képi világú és ízű mozit sikerült látnom, amiben a főszereplőként megjelenő Billy leginkább egy pszichopata, aki röhögve lő szitává bárkit, miközben körülötte elhullanak a sokkal jobb sorsa érdemes „barátai”, akiket a film szerint ráadásul elég frissen ismert meg, hogy valódi érzelmi kötődés alakulhasson ki közöttük. Talán pont ezért is olyan hányaveti a karakter és ugrik fejest a balhéba, melynek folyománya, hogy végül nagyjából fél Amerika a nyomukban van és a vérükre szomjazik. Azt ki merem jelenteni, hogy ilyen barátokra nekem nem lenne szükségem.

Azt hittem szórakoztató lesz a film számomra, azonban a western műfaj nem itt kezdődik. Ez csupán megpiszkálása a ponyvaváltozatának, amelyben győz a jobbik rossz. Aki egyértelműen a húzónév lehetett volna, Charlie Sheen, sikeresen megkapta a társaság egyik legrövidebb szerepét. Karakterét legalább olyan banálisan írt(j)ák ki a történetből, amilyen banális történeteket olvasni a régi vadnyugat híres pisztolyhőseiről. Azonban amikor filmen látod, elgondolkodsz, hogy egy-egy lövöldözés mennyire esetleges lehetett és mennyire nem a tudás, mint inkább a karma volt segítségedre.

A vége felé már azon agyaltam, hogy vajon ezek után miről szól majd a második rész, mert ezt folytatni ha nem is lehetetlen, ám tök felesleges. Billy miközben vert helyzetben beszorítják komáival egy épületbe, van olyan szerencsés, hogy sikeresen megszökik és még Murphy, az ősellenség sorsáról is tud gondoskodni. Kétlem, hogy ezt, így, ebben a formában képes lenne ember véghez vinni, azonban a film otromba vágása, az erőltetett lassítások és a forgatókönyv mind segít, hogy elhiggyük, fél tucat ember képes meglógni egy égő házból, amit vagy negyven fegyveres vett körbe és erős tűz alatt tart, ráadásul, a fontosabb ellenségeket még ki is lövik közben. Azonban western filmben még akkor sem feltétlenül keresnék hitelességet és történelmi hűséget, ha azt a fellelt bizonyítékoknak megfelelően sikerült megőrizni az utókornak.

Nem olvastam utána Billy életútjának, ezért akár igaz is lehet, ami itt történik, azonban pl. Billy utolsó lövése, számomra kimeríti a „belenyúlok a forgatókönyvbe, más néven az isten ujja” fogalmát. Ismerve az akkori fegyverek pontosságát, tudva, hogy a hadsereg egy szakasza is pont ott volt, stb. erre így tesznek a gonosz sorsára és a film végére pontot? Okay.

Sikeres lett ez a film annak idején? Annyira biztos, hogy megért egy folytatást.
Összességében „A vadnyugat fiai” papír ízű, buta western-dráma, melyben a kvázi hősök szétlövöldözik a környéket, végül sikeresen megszöknek. Valójában végig úgy tűnik, hogy Billy bosszú-hadjáratát követjük, amit társai, tessék-lássék igyekszenek segíteni és persze a banda egy része rajta is veszt.

Nem sikerült megszeretnem azokat, akikért szurkolnom kellene, még akkor sem, ha John karaktere kifejezetten ezt segítette volna elő.
Remek szereplőgárda, tévéfilmes megvalósítás. A rendező, Cain, munkáival nem verekedte be magát a legjobb rendezők közé, és bár egy évvel korábbi rendezése videón elfogadható kis siker lett - Az új diri - mai szemmel szintén egy elég idejét múlt kis darabról beszélünk.

Korábban említettem, hogy nem tudjuk pontosan, mi történt akkoriban, de pl. Tunstall, akiért bosszút állnának, a valóságban 24 évesen hunyt el! Ebből kiindulva, kezeljük lazán a cselekmény elfogadását, ami amúgy megfelel a legtöbb hasonló témájú westernnek.

40%

Insidious: A gonosz lélek - Insidious: Chapter 3 (2015)

Insidious: A gonosz lélek - Insidious: Chapter 3 (2015)

Rendezte: Leigh Whannell

A film Mafab adatlapja: Insidious: Chapter 3 (2015)

Megtekintés: Akik rajongói a sorozatnak, erre is beülnek, de ha józanul ítélik meg a filmet, észreveszik, hogy valójában mostanra pukkadt ki a Insidious lufi.

Kezdjük a pozitívumokkal:
Még vannak ijesztő pillanatok a filmben. Nagyjából három olyan jelenet van, amely rendesen frászt hoz a nézőre és egy tucat, ami csak megbizgerálja az ingerküszöböt.
Dermot Mulroney-t szeretjük vásznon látni.
Csipázom Leigh Whannell-t.
Ha eszembe jut más is, hozzá írom.

Negatívumok:
Alig két hete néztem meg a filmet és komolyan erőltetnem kell az agyam, hogy a teljes történet eszembe jusson illetve kedvezően tudjak írni a filmről.
Az ijesztgetés nagy részét már unásig ismerjük a J-horror filmekből és a mostanában látott - visszamenőleg mondjuk 8 év alatt - amerikai társaiból.
Pl. van benne olyan is, amit nagyon utálok: Egy teljesen inkoherens pillanatban váratlan hangeffekttel hozzák ránk a frászt. Mondjuk, amikor egy macska beszalad a folyosóra és megjelenését egy hideg-rázós hegedűfutammal támogatják meg. (a macskától nem ijedne meg a néző, de a macska és nyekergés kombó zsigeri félelmet vált ki, csak ez tart kb. 2 másodpercig és a film megtekintése utánra tökéletesen elenyészik.
Whannell-nek van érzéke a félelemkeltéshez e nélkül is, most mégis, ragaszkodik az olcsó hatásvadászathoz, mert valószínűleg még a stáb is érezte, hogy az alig nyolcvan perces műben nincs elég kohézió.

A harmadik rész eleve kamu. Előzményfilmet látunk, amelyben szellemvadászaink kooperálni kezdenek egymással. Szellemvadászok? Ne vicceljünk. Egy számítógépes guru, aki a reklámért felelős, egy videós "szakember" aki a helyszínen rendezi be a szellemvadász filmstúdiót és egy néni, aki ha nyugodtan ülhet pár percig egy kényelmes széken, simán átmegy horrorfalvára, hogy tompított fényű lámpákkal körbesétáljon néhány sötét folyosón, míg végül összetalálkozik az aktuális ijesztgető démonnal/lélekkel/szellemmel és rövid jelképes párnacsata után elkergesse a picsába. A néni a szellemet. Kb. ennyi és ez nem vicces, de nem is vicces. Ezért moziba fáradni, megvenni a kukoricát és üdítőt, befurakodni a helyünkre, elnémítani a telefont és elfészkelődni a fotelben, nem nagyon éri meg. De legalább, mire elaludnánk az ügyesen álmosító üzemmódban rendezett fimen, hirtelen vége is lett.

Az Insidious nem éri meg a mozijegy árát. Felületes nézőnek talán maga lesz a film a varázslatos horrorbirodalomból, nagy F-fel. Bárki másnak egyszeri szösszenet, kevés para faktorral és értékelhetetlen végjátékkal.
A röhej, hogy amíg van pénz a sorozatban - tehát, amíg az egyik rész nem hasal el csúfosan a mozipénztáraknál - addig több-kevesebb rendszerességgel várhatóak a következő epizódok.

Quinn (Stefanie Scott - meg kell zabálni és felfedezhető némi Tarantino lábfétise előtti tiszteletadás is a filmben a hölgyön keresztül...) elveszítette anyukáját és mivel úgy érzi, van még valami, amit anyu el akar mondani neki bizonyos poltergeist jelenségeken keresztül, így apja (Dermot Mulroney) nélkül felkeresi az egykori médium nénit, Elise-t (Lin Shaye) aki persze pont mostanra érzi úgy, hogy neki a szellem-bizniszből elege lett.
Néhány jó tanáccsal útjára bocsájtja a kislányt, ami sajnos nem lesz elegendő a szellemi világ ellen, mert lassan kiderül, hogy nem feltétlenül anyu az, aki kapcsolatot keres a kislánnyal, hanem egy gonosz identitás, amely abban a házban vert tanyát, melybe a Brenner család költözött pár hónapja.
Kezdetben Quinn értetlenül áll az események előtt, azután ő már sejt valamit, mire apa áll értetlenül az események előtt. Ekkor hívnak két szellemirtót, akik irtó szellemesek, ellenben választott szakmájukon belül teljesen kezdők. Hamar rájönnek, hogy a csapat csak Elise-sel teljes és szerencséjükre Elise is kapott jeleket, hogy még ne hagyja abba azt, amiben olyan jó.
És miben jó Elise?
Elvileg a gonosz lelkek lenullázásában, bár, a filmből nem sok derül ki. Elise egy szegényes díszletben ténfereg, lökdösődik egyet az aktuális gonosszal, majd simán visszatér közénk. Ennél még a Poltergeist-ben is nagyobb kraft volt.
Részemről a film hatalmas csalódás.
Semmi zsigerit nem éreztem benne. A "Valami követben" igen, itt nem. Mások szerint a "Valami követ" egy unalmas szar - ezekkel a szavakkal illette ismerősöm - de ezzel nem tudok egyet érteni, mert nálam működött az a zsigeri gyomorbaj, amit várok egy filmtől. És abban volt mondani való. Itt hiányoltam a konklúziót.

40%

Na, most mert szerintem nem egy nagy szám, attól, te, aki rajongó vagy, meg kell, hogy nézd, méghozzá az egyik kedvenc oldalamon akár!
Ha már ott vagy, csak kattints a "megosztások" gombra...

Mondd, hogy nem csak nekem volt egyfajta Darth Maul Deja Vu-m az utolsó képkocka láttán...