Kőkemény család - The Family Stone (2005)

 Kőkemény család - The Family Stone (2005)

Rendezte: Thomas Bezucha

A film Mafab adatlapja: The Family Stone (2005)

Megtekintés: A "Kökemény család" mindenképpen egy ajánlott karácsonyi mozi. Kezdetben azt gondolnád, hogy egy komédia, de Thomas Bezucha szeretne valamit elmesélni a történettel és ezért igyekszik ízlésesen lavírozni a humor és dráma között. Olyan tökéletesen sikerül ez a művelet, hogy a film ezért lett számomra többször nézős darab.

Valójában, ez az egyetlen olyan mozi, amiben kifejezetten tetszik Sarah Jessica Parker... játéka. A színésznőt nem azért nem kedvelem, mert Kim Catrall miatta nem volt hajlandó a Szex és New York rebootban szerepelni, bár, ez is egy lehetséges ok lenne. Ha választanom kellene, egyértelműen Catrall! Ám Parkert már akkor sem kedveltem, amikor először találkoztam vele. (Árral szemben - Stirking Distance (1993) Igen, tudom, hogy már feltűnt a Gumilábban (Footloose (1984)) és valójában az 1991-es L. A. - Az őrült város (L. A. Story) tette fel a térképre, de azt hiszem, amiket én láttam tőle akkor, ebben volt talán a legfontosabb szerepe. Mások szerint meg a Hókusz-pókuszban (Hocus pocus (1993)) mint Sarah boszorkány (Állítólag néha a forgatásokon is hozza a boszi attitűdöt).

Néhány filmben láttam persze utána is, de sosem kerestem a filmjeit, nem lettem követője. Ellenben a "Kőkemény család" valahogy elém került és kifejezetten tetszett. Talán, mert toronymagasan kiemelkedik a középszerű ünnepi mozik közül. Ez főleg annak köszönhető, hogy a film a rendező, Bezucha szerelemgyereke volt és a siker érdekében mindent megtett, hogy a filmben látható családról elhigyjük, hogy valódi. Ezt azzal érte el, hogy a forgatás előtt közel egy hónapra összezárta a színészeit egy házba, ahol megszokták és ráhangolódtak egymásra, hiszen a film fontos része, hogy a szereplők között meglegyen a kémia, amibe azután egyikük barátnője kívülállóként csöppen bele, hogy a nő, Meredith (Parker) élesen kilógjon a sorból.

A Stone család pedig nem nagyon könnyítik meg a nő dolgát, mert az anyuka, Sybil (Diane Keaton) és a legfiatalabb gyermek, a kezdetben kifejezetten irritáló Amy (Rachel McAdams) zsigerből elutasítják az erkező üzletasszonyt, mondván, hogy nem lesz soha képes beilleszkedni a családba és a legidősebb fiú, Everett (Dermot Mulroney) érezhetően nem is szerelmes belé igazán, pusztán valamiféle személyes dacból akarja elvenni, hogy így elszakadhasson végre az anyja köténye mellől. Meredith ráadásul nem elég, hogy karót nyelt és kissé tartózkodó, valójában egy sérülékeny nő, aki görcsösen küzd azért, hogy elfogadják és megszeressék, miközben, úgy nőhetett fel, hogy ez a megfelelési kényszer az élet minden területén meggátolta a kapcsolatok kialakításában. Amikor végül néhány kellemetlen közjáték után már-már elmenekülne a család nehéz természete elől, amin a leendő hitvese sem sokat tompít, utolsó ötletkét Meredith az ünnepre hívja a hugát, aamerika másik végéből, hogy belőle merítsen erőt, hiszen Julie (Claire Danes) mindenben szöges ellentéte: laza, kedves és azonnal képes elfogadtatni magát másokkal. 

A történet azonban lassan a dráma és a romkom határán kezd ügyesen egyensúlyozni és bár van benne egy karakter, akinek viselkedése számomra kissé hiteltelen, ha ettől eltekintek, kifejezetten kellemes a mozi és karaktereinek kapcsolati hálója. Pofátlan lennék, ha nem mondanám el, hogy ami kicsit zavar, az Everett viselkedése, mert elvileg ő viszi oda Meredith-et a farkasok elé, nem elég, hogy a támogatásáról sem biztosítja megfelelően, amikor Julie megérkezik, hát, hogy úgy mondja, egy nem túl szép gesztus tőle, hogy gyakorlatilag beleszeret a hugicába. De, ha alszom rá egyet, akkor elfogadom azért, mert valójában Everett nem szereti igazából Meredith-et és, hogy senkinek ne legyen az ünnepe teljesen elrontva, azért a család középső gyereke és egyben a középső fiú, (öt gyerek van, 2 lány, 3 fiú) Ben (Luke Wilson) valamiért azonnal megkedveli a kimért és karót nyelt Meredith-et és bár első körben nem éppen ügyesen közelít a lányhoz, lassan kiderül, hogy társaságában az egyébként merev üzletasszony, aki sehol sem érzi biztonságban magát és szinte képtelen megnyílni mások előtt, hirtelen megváltozik és az a laza csaj lesz, akit Julie természetéből fakadóan állandóan mutat.

A film az elfogadásról mesél és 2005-ben már ízlésesen foglalkozik a meleg szerelemmel (a család legfiatalabb fiú tagja, Thad (Tyrone Giordano) ugyanis homoszexuális és afroamerikai párjával érkezik az ünnepekre) kényesen ügyelve arra, hogy azoknak se legyen kellemetlen és tolakodó a páros kapcsolata, aki kifejezetten nem nyitott erre. A film legerősebb jelenete talán pont az, amikor Meredith, az egyik vacsora alkalmával igyekszik a meleg fiúval kapcsolatban néhány kényes kérdésre választ kapni, de mivel pont a kapcsolatok feltérképézésében és az önkifejezésben nem túl erős, félreértik, hogy végül a családfő, a máskülönben nyugodt és talán legtoleránsabb férj és apa, Kelly (Craig T. Nelson) fojta csúnyán a szót a nagyvárosi lányba. Azonban, ha jobban belegondolunk, a kérdés, amivel Meredith kissé felzaklatja a családot, teljesen jogos lehetne más körülmények között, pusztán félreértik, hiszen a két álláspont, a család, aki ebben él és Meredith, aki most csöppent csak ebbe, egyszerűen túl naiv és tájékozatlan. A film igyekszik a karakterek közötti beszélgetésekbe és gesztusokba csomagolni a humort, hogy ne erőltesse a profán viccelődést, bár, a reggelire előkészített étel sorsa azért miközben a két idősebb tesó épp kvázi megvív Meredith kezéért, kissé burleszk szerű és nem feltétlenül illik az összképbe, igaz, nem is zavaró és talán pont ez az a pillanat, amikor végül a felgyülemlett feszültés kissé oldódik a család és a nagyfiú által oda citált merev Meredith között.

A film lezárása egyszerre hepiend és kicsit drámai, de ezt inkább meghagyom a nézőknek. Ha tetszett pl. Az "Igazából szerelem" vagy kedveled az elgondolkodtató család ünnepekkel foglalkozó szerethető mozikat, ez a te filmed. És sokadik megtekintés után végre megértettem a címben rejlő kettősséget is, ami egyszere a család, másrészt pedig egy fontos apróság, amely jelképezi a generációk közötti erős kapcsolatot és szeretetet.

80%

Töfi: - A színészek tanárral tanulták meg a jelbeszéd alapjait, de a rendező koncepciója az volt, hogy nem baj, ha nem sajátítják el tökéletesen, mert állítólag felmérések szerint sok családban, ahol hallássérült is él, a többi családtag sem feltétlenül tanulja meg professzionális szinten a jelelést, hanem csak annyira, hogy azért elboldoguljanak egymással.

- Tyrone Giordano valóban halláskárosult.

Sara Jessica Parker

L. A. – Az őrült város – L. A. Story (1991)

L. A. – Az őrült város – L. A. Story (1991)

Rendezte: Mick Jackson

A kép szerzői jogvédelem alatt állhat - www.originalfilmart.com

Steve Martin nagy kedvencem, ha a nyolcvanas évek komikusaiból kellene választanom. Ez a film mégis előrevetíti azokat a filozofikusabb munkáit, amiket már jócskán ötvenes évei után készített, elhagyva a kétezres éveket. Mégis, ez a filmje inkább emlékeztet egy Woody Allen hommage-ra, Allen nélkül. (Pl.: Manhattan, Annie Hall)

Van itt párkapcsolati probléma, kapuzárási pánikkal küzdő tévés személyiség, szeximádó fiatal nő, megcsalás, idegenből jött vendég, és némi misztikum. (Na jó, ez az utolsó nem jellemző annyira Woody Allenre, bár, az Eszement Harry...)
A film egyértelműen Steve Martin jutalomjátéka. Megmutathatja színészi kellékének legjavát, kihagyva a túlzó ripacskodást – azért kicsi maradt – és a túlzott szentimentalizmust is. Ehhez remek színészek asszisztálnak, akiket sajnos nem nagyon használtak ki tehetségükhöz megfelelően. Éppen ezért kifejezetten szórakoztató a korának szexszimbóluma, Marilu Henner-t fapicsaként, Richard E. Grant-et meg egyáltalán játszani látni.
Egy biztos; Steve Martin ugyan gondolkodó ember, itt mégis kicsit úgy éreztem, hogy a szabad döntéssel kicsit szembeállítja a sorsszerűséget, amely itt például egy öntudatra éledt világító jelzőlámpában ölt testet. De az is lehet, hogy Los Angeles szimplán az a város, ami jobban tudja, mire van szükséged, mint te magad...
A forgatókönyvbe belekerült még egy cica-mica is, mivel Martin sem tudta megtagadni, hogy az idősebb, kapuzárási pánikos pasik egyik fontos kliséje a fiatal - szinte tini - lányokkal való hetyegés.

Harris (Steve Martin) se veled, se nélküled kapcsolata Trudival (Marilu Henner) az utolsókat rúgja. Mikor kiderül, hogy közös ismerősükkel csalja a férfit, az végre elérkezettnek látja az időt, hogy az elvált, kissé bohókás, Angliából érkezett Sarával (Victoria Tennant) bonyolódjon komolyabb kapcsolatba, ez azonban annak ellenére sem egyszerű, hogy Harris-t misztikus erők, vagy inkább túl élénk fantáziája segítené. A saját korabeli nővel sokkal nehezebben találja meg a közös nevezőt, mint a bolti eladó Sandy-vel (Sarah Jessica Parker) és ha ez nem lenne elég, Sara korábbi férje (Richard E. Grant) is erősen a nő visszahódításán dolgozik, hiszen eleve az ő kérésére utazott Los Angelesbe a nő, az mellett, hogy akkor már egy átfogó cikket is írna kívülállóként a város életéről.

A fénykép szerzői jogvédelem alatt állhat - www.doyouremember.co.uk

A cikk megírásához Harris igyekszik segítséget nyújtani, azonban közeledése a nőhöz esetlen és bizonytalan, amiért az igyekszik kissé távol tartani magát tőle. Miközben a cikk készül és a két középkorú ember lassan megismerkedik egymással, egyfajta nagyítót/górcsőt is kapunk a nagyvárosi élet, azon belül Los Angeles abszurd oldaláról, ahol az embereket egyes éttermek csak gondos átvilágítás után hajlandóak fogadni, ahol a gazdagok gyakorlatilag építkezési versenyt folytatnak egymással szemben és ahol az ember már azért is kocsiba ül, ha a szomszédhoz akar beugrani, miközben a fegyverhasználatot is elég lazán kezelik, ha már az alkotmány olyan megengedő vele.

Tény, hogy az „L. A. – Az őrült városhoz” kell megfelelő hangulat és Steve Martin forgatókönyve nem csak szórakoztató, hanem néha kicsit abszurd is. A rendező, Mick Jackson egy erősen közepes rendezőként tett már le szórakoztatóbb műveket is – Tűzhányó (Volcano, 1997) – és ügyesebb rendezéseket is – Több, mint testőr (Bodyguard, 1992).
Sajnos, hiába pakolta bele néhány korának ismert komédiásait apró cameo szerepekben, még ez sem tudott dobni a film összhatásán: Rick Moranis, Chevy Chase, Kevin Pollak, Patrick Stewart.

50%

A film Mafab oldala: L. A. - Az őrült város (1991)

Ed Wood - Ed Wood (1994)

Ed Wood - Ed Wood (1994)

Rendezte: Tim Burton

A film Mafab adatlapja: Ed Wood (1994)

Megtekintés: Tisztelgés a világ - egyáltalán nem biztos ám - legrosszabb rendezője előtt. Ha szereted az életrajzi filmeket, ezen jól fogsz szórakozni.

Ed Wood neve úgy híresült el, mind szakmai, mind fogyasztói körökben, mint a világ legrosszabb rendezője. Ez annyiban igaz is, hogy rendezéseinek végeredményei sokkal inkább személyes performansz kísérletek (Annak ellenére, hogy ez a művészeti irányzat a hatvanas évek végén kezdett életre kelni), mint egybefüggő és élvezetes celluloid kalandok. Ez legyen a legnagyobb baj, nem igaz?

Ed Wood talán tényleg pocsék rendező, ám a filmből kiderül, hogy viszont ennek ellenére remek filmes. Miért? Mert képes személyes kisugárzásával olyan embereket megnyernie produkciói számára, akik egyébként lehet, hogy sosem foglalkoztatnák, nem adnának kezébe pénzt. Nem tudjuk, a valóságból mit emeltek a két órás filmbe át, ennek ellenére, ha bármi köze van a valód Edwar D. Wood Jr.-hoz a filmnek - és azért van - akkor biztos, hogy Ed Wood megnyerő figura volt, aki képes volt a semmiből létrehozni valamit, ehhez tudott pénzt szerezni, embereket és technikát. Saját vágyait beforgatta, alárendelte a munkájába és még arra is volt ideje, hogy egy megkeseredett, egykori hírességet pátyolgasson, egyengesse utolsó napjait. Ed Wood nem rendező, hanem filmes. Filmes, akiben buzog az alkotási vágy, aki a lelkét eladja, hogy amit elképzel, azt vászonra vihesse. Filmes, akinek vannak barátai, akik ha tűzbe nem is mennek érte, de sok stiklire kaphatóak. Filmes, aki eléri, hogy egy hetven éves öregember bohócot csináljon magából és egy gumiszörnnyel harcoljon a jeges vízben. Filmes, aki akár maga is megalázkodik, hogy elérje céljait, és ha végképp nem megy, akár a lelkét is eladja, ha nem is az ördögnek, de valamelyik vallásnak, amelyik jobban fizet.

Ed Wood abban az időben lett rendező, amikor még nem lehetett leellenőrizni túl könnyen egy imposztor szavahihetőségét. Elég, egy jól irányzott hamis állítás, hazugság, füllentés és máris kezünkben egy rövid lejáratú szerződés, amely feljogosít minket, hogy filmesként dolgozzunk. Ed Wood színházban kezdte, készített egy tévés produkciót, majd fejest ugrott a filmezésbe, miközben egyedül csak a rendezéshez nem volt tehetsége.
Ha producernek születik, kellő pénzzel a zsebében, ma legalább olyan híres filmkészítő lehetne, mint a sokak példaképe, Roger Corman.
Azonban Ed Wood szegény fickó volt, akinek nagyok voltak ugyan az álmai és ezért néha beérte azzal, hogy amit létrehoz, az alatta legyen a vágyainak.
Ismerte a filmkészítést - erre példa, hogy filmzenéi egészen jól sikerültek, vagy, hogy néha olyasmiket ad szereplői szájába, amik nem feltétlenül ostoba kijelentések - tudta kezelni az embereket, a legkevesebből is kihozta legtöbbet. Legismertebb műve a 9-es terv a világűrből, ami, ha odafigyelünk, egészen érdekes ötletekkel dobálódzik. Ennek ellenére, a keretes szerkezet és bevezető már elkészülésének idejében is elavult megoldás volt és Lugosi Béla szerepeltetése pedig teljesen felesleges, inkább csak amolyan tisztelgés az egykori példakép illetve kedvelt filmszínész előtt. A film rá is erősít kapcsolatára a magyar származású színésszel, amiért nekem duplán kedves figuraként kelt életre a rendező karaktere. Igaz, erősen próbára teszi az ifjú titánt az öreg, zsémbes művész, mégis, talán vele alakul ki a legerősebb kapcsolata az élete során. Sugallja a mozi.

Ed Wood, a filmezés mellett ember volt, akinek megvolt a saját drámája is, aminek gyökerét képes volt akár a vászonra vetítve megmutatni az embereknek. Nem véletlenül, terápiás célzattal készítette el a Glen or Glenda című drámát, amelyben egy olyan férfi a főszereplő, aki szabadidejében - ez így baromság... - javítok: aki mindennapjaiban szeret néha női ruhában parádézni. Ez meg így elítélő. Szóval, olyan férfi, aki női ruhában érzi jól magát. Ed Wood maga is crossdresser volt, aki még a háború alatt is képes volt melltartóban kimenni a harcmezőre, hogy az általa imádott nőket legalább ennyiben közelebb érezhesse magához. Ugyanis, fura viselkedése ellenére, Wood nem volt homoszexuális, sőt, kifejezetten szerette a nőket.

A film az ötvenes éveket veszi górcső alá, bemutatva első filmjeit, azok fogadtatását, kapcsolatát első komoly barátnőjével, majd a másodikkal. Bemutatja, hogyan ismerte meg az élő filmlegendát, Lugosi Bélát, akit Martin Landau alakít, ijesztően visszaadva az eredeti gesztusokat. Nem véletlen, hogy az idős művész harmadik jelölését végül Oscar-díjra váltotta.

Rajta kívül is elég erős a stáb, akit Burton mozgósít. Johnny Depp alakítása kissé ripacskodó néhány snittben, ám Bill Murray, Jeffrey Jones és a Vampira-t játszó Lisa Marie, mind remek választás. Marie vette pl. a fáradtságot, hogy az eredeti Vampira-t felkeresse otthonában és segítségét kérje a szerepre való felkészülésben. Erre  Johnny Depp-nek nem volt esélye, hiszen a film címszereplője 1978-ban meghalt. A történet drámaisága mellett bepillantást nyújt a filmkészítés szövevényes világába. Persze, kiderül itt is, hogy nem ár, ha van az embernek némi filmes hátszele, vagy egyéb tapasztalata. Wood azonban tiszteli a szakmát és még arra is van ideje, hogy hasonló sorsú, bár sikeresebb pályatársainak munkásságát kövese a saját törekvései mellett. Sarah Jessica Parker már az első percekben kineveti magát a "lófejes" megjegyzéssel. Patricia Arquette-nek viszont elég nehéz a dolga, hiszen a film utolsó harmadában jelenik csak meg. Szerencséje, a karakter, amit kapott, elég szerethető.

A fényképezés (Stefan Czapsky) néha kísértetiesen megidézi a régi filmek világát - szó szerint is - és a zene a jobb Howard Shore, bár, néha egyértelműen Danny Elfman munkáira emlékeztet.

85%

Ha szeretnéd látni, nosza: E D  W O O D !

Érdekességek:
- Az Ed Wood életét bemutató film többe került, mint a hírhedt rendező összes filmes munkájának költsége együttvéve.
- A forgatáson megjelent Ed Wood özvegye és jelezte, hogy Johnny Depp az egyik épp forgatott jelenetben egy az egyben olyan, akár az igazi Ed Wood volt.
- Tim Burton úgy vélte, hasonló kapcsolat lehetett Ed Wood és Lugosi Béla között, mint közte és Vincent Price között.
- Lugosi Béla gyermekének egyetlen kifogása édesapjának megjelenítésével kapcsolatban, hogy állítólag az öreg Dracula nem beszélt trágárul.
- Sarah Jessica Parker karaktere, Dolores Fuller a valóságban nem értett egyet a szerepével, mert ő nem a dekadens filmes világ miatt hagyta el Ed Wood-ot, hanem annak alkoholizmusa miatt. Erről a film nem beszél. Viszont legalább említést tesznek róla, hogy sikeres dalszövegíró lett belőle, aki Elvis Presley-nek is írt nótát.
- Fura véletlen, hogy a filmben van egy jelent, amelyben Orson Welles panaszkodik egy bárban Ed Wood-nak, hogy nem képes pénzt szerezni egy Don Quijote filmhez és később Johnny Depp érdekelt volt Terry Gilliam Don Quijote filmjében, amely végül financiális problémák miatt soha nem készült el. Eddig...
- Debra Winger nem fogadta el Dolores Fuller szerepét.