L. A. – Az őrült város – L. A. Story (1991)

L. A. – Az őrült város – L. A. Story (1991)

Rendezte: Mick Jackson

A kép szerzői jogvédelem alatt állhat - www.originalfilmart.com

Steve Martin nagy kedvencem, ha a nyolcvanas évek komikusaiból kellene választanom. Ez a film mégis előrevetíti azokat a filozofikusabb munkáit, amiket már jócskán ötvenes évei után készített, elhagyva a kétezres éveket. Mégis, ez a filmje inkább emlékeztet egy Woody Allen hommage-ra, Allen nélkül. (Pl.: Manhattan, Annie Hall)

Van itt párkapcsolati probléma, kapuzárási pánikkal küzdő tévés személyiség, szeximádó fiatal nő, megcsalás, idegenből jött vendég, és némi misztikum. (Na jó, ez az utolsó nem jellemző annyira Woody Allenre, bár, az Eszement Harry...)
A film egyértelműen Steve Martin jutalomjátéka. Megmutathatja színészi kellékének legjavát, kihagyva a túlzó ripacskodást – azért kicsi maradt – és a túlzott szentimentalizmust is. Ehhez remek színészek asszisztálnak, akiket sajnos nem nagyon használtak ki tehetségükhöz megfelelően. Éppen ezért kifejezetten szórakoztató a korának szexszimbóluma, Marilu Henner-t fapicsaként, Richard E. Grant-et meg egyáltalán játszani látni.
Egy biztos; Steve Martin ugyan gondolkodó ember, itt mégis kicsit úgy éreztem, hogy a szabad döntéssel kicsit szembeállítja a sorsszerűséget, amely itt például egy öntudatra éledt világító jelzőlámpában ölt testet. De az is lehet, hogy Los Angeles szimplán az a város, ami jobban tudja, mire van szükséged, mint te magad...
A forgatókönyvbe belekerült még egy cica-mica is, mivel Martin sem tudta megtagadni, hogy az idősebb, kapuzárási pánikos pasik egyik fontos kliséje a fiatal - szinte tini - lányokkal való hetyegés.

Harris (Steve Martin) se veled, se nélküled kapcsolata Trudival (Marilu Henner) az utolsókat rúgja. Mikor kiderül, hogy közös ismerősükkel csalja a férfit, az végre elérkezettnek látja az időt, hogy az elvált, kissé bohókás, Angliából érkezett Sarával (Victoria Tennant) bonyolódjon komolyabb kapcsolatba, ez azonban annak ellenére sem egyszerű, hogy Harris-t misztikus erők, vagy inkább túl élénk fantáziája segítené. A saját korabeli nővel sokkal nehezebben találja meg a közös nevezőt, mint a bolti eladó Sandy-vel (Sarah Jessica Parker) és ha ez nem lenne elég, Sara korábbi férje (Richard E. Grant) is erősen a nő visszahódításán dolgozik, hiszen eleve az ő kérésére utazott Los Angelesbe a nő, az mellett, hogy akkor már egy átfogó cikket is írna kívülállóként a város életéről.

A fénykép szerzői jogvédelem alatt állhat - www.doyouremember.co.uk

A cikk megírásához Harris igyekszik segítséget nyújtani, azonban közeledése a nőhöz esetlen és bizonytalan, amiért az igyekszik kissé távol tartani magát tőle. Miközben a cikk készül és a két középkorú ember lassan megismerkedik egymással, egyfajta nagyítót/górcsőt is kapunk a nagyvárosi élet, azon belül Los Angeles abszurd oldaláról, ahol az embereket egyes éttermek csak gondos átvilágítás után hajlandóak fogadni, ahol a gazdagok gyakorlatilag építkezési versenyt folytatnak egymással szemben és ahol az ember már azért is kocsiba ül, ha a szomszédhoz akar beugrani, miközben a fegyverhasználatot is elég lazán kezelik, ha már az alkotmány olyan megengedő vele.

Tény, hogy az „L. A. – Az őrült városhoz” kell megfelelő hangulat és Steve Martin forgatókönyve nem csak szórakoztató, hanem néha kicsit abszurd is. A rendező, Mick Jackson egy erősen közepes rendezőként tett már le szórakoztatóbb műveket is – Tűzhányó (Volcano, 1997) – és ügyesebb rendezéseket is – Több, mint testőr (Bodyguard, 1992).
Sajnos, hiába pakolta bele néhány korának ismert komédiásait apró cameo szerepekben, még ez sem tudott dobni a film összhatásán: Rick Moranis, Chevy Chase, Kevin Pollak, Patrick Stewart.

50%

A film Mafab oldala: L. A. - Az őrült város (1991)

Robin Hood - Robin Hood (1991)

Robin Hood - Robin Hood (1991)

Rendezte: John Irvin

A film Mafab adatlapja: Robin Hood (1991)

Megtekintés: Csak ajánlani tudom, ha eddig lemaradtál róla.

2018-ban érkezik elvileg Taron Egertonnal egy új Robin Hood film. Ennek alkalmából pár mondatot írnék az 1991-es változatról. Nem az ismertebb, Costner féle kalandos és erősen hollywoodi feldolgozásról, hanem az angol John Irvin által rendezett, a valósághoz egy kicsit közelebb álló változatról, annak ellenére, hogy még szerintem is láttunk már mindent a témában, hiszen készült Robin Hoodról Disney rajzfilm, tévé sorozat és még olyan nagyágyúk is a karakter bőrébe bújtak már, mint Sean Connery vagy Russell Crowe.
A sok bába között pedig majdnem elveszett egy... másik bába.
Abban az évben, mikor Alan Rickman neve eggyé forrt a minőségi gonosz karakterek eljátszásával - igen, ez pont kellett még a Die Hard mellé - amikor Morgan Freeman nevét megismerte a szélesebb közönség (Én azonban egy tévéfilmben találkoztam vele először, ahol egy nem szimpatikus figurát keltett életre.) - igen, sokan Azeem karakterével ismerték meg a színészt - és Kevin Costner gyakorlatilag bármit csinálhatott már első rendezésének köszönhetően, szóval abban az évben elkészült egy sokkal hagyományosabb Robin Hood mozi, sokkal európaibb szemlélettel, sokkal kevesebb A listás színésszel.
Az egyetlen oka, hogy nem lett olyan sikeres és ismert feldolgozás, hogy mivel egy évben jött ki a Costneres kalandfilmmel, az amerikai moziforgalmazók, hogy védjék a bevételeiket a téma kapcsán, egyszerűen nem mutatták be a filmet széles körben, nagy vászonszámmal.
Lassan el is tűnt a süllyesztőben és a későbbi videómegjelenés és tévés bemutatók sem növelték meg az ázsióját.

Pedig egyáltalán nem egy rossz film. Persze, semmi extrát nem lehet már látni mai szemmel benne, annak idején, viszont, legalább annyiszor megnéztem, mint sokkal híresebb amerikai bátyját. Az oka, hogy szimpatikus volt Patrick Bergin és ráadásul egy sokkal fapadosabb, ezáltal realisztikusabb változata volt a Sherwood-i erdők fenegyerekének. Irvin nem titkolt célja volt az, hogy lehetőleg minél autentikusabban álmodják vászonra a történet szereplőit, akik létezése a valóságban egyelőre még erősen kérdéses, sőt, ebben a formában, nem is valós. Pedig, elvileg a 14. században már említésre kerültek Robin Hood történetek - amelyet vándor énekesek terjesztettek, főleg a köznépek által látogatott szórakozó helyeken, értsd. kocsma. - és lassan beépültek ezek a mesék az angol folklórba.
A témáról bővebben itt: Robin Hood.

A filmben találkoztam először Bergin-nel, az ír színésszel, akit majdnem sikerült megismertetni a világgal a kilencvenes évek első felében, azután, annak ellenére, hogy vagy egy tucatnyi remek filmben mutatta meg a tehetségét, szépen lassan hátracsúszott a B kategóriába.
Uma Thurman még sosem volt ennyire,,, csúnya, mint ebben a filmben. Ennek ellenére is szimpatikus a figura, habár, ha belegondolok, nem sok pozitív tulajdonságát ismeri meg a néző Marion-nek, igaz, ez nem az ő hibája. (Olyan gizda és még országának jövője is hidegen hagyja, stb. de ezek elég szexista kiszólások, tehát felejtsd el gyorsan.) Viszont a végén tetszik, hogy igyekszik tevőlegesen belefolyni a harcokba, még ha nem is elég "izmos" hozzá.
Rajtuk kívül, akiket ma már ismerek, akkor még csak szimplán szimpik voltak, az Little John megformálója és a legjobb Robin Hood haver - érdekes, Costneréknél mennyire más kontextusban kerül képbe Skarlát vili karaktere - Will Scarlett.
Történetesen, mindketten fontos karakterei lettek a mostanában olyan nagyon favorizált két kultikus sorozatnak.
Little John-t David Morrissey alakítja, aki a "The Walking Dead" egyik legkarizmatikusabb rosszfiúja volt, míg meg nem jelent Negan. A színész, meglepő, talán a hosszú haj miatt is, de alig öregedett a jó huszonöt év alatt, ami közben eltelt.
Owen Teale már közel sem járt ilyen jól. Will Scarlett-et alakító színész a rivális sikerű "Trónok harcában" formálta meg Havas Jon egyik felettesét és intrikusát a falon tett szolgálat közben, Alliser Thorne-t. A sorozatban mindkét színész kellemetlen körülmények között halálozott el, míg ebben a filmben a legkedvesebb, szórakoztató formájukat hozták.
Akik mellettük még említést érdemelnek, az két Európai színész, akik az angol arisztokráciát hozták a filmbe. az egyik a Nothingham bíróját kiváltó szerep, Roger Daguerre bárót alakító Jeroen Krabbé, a másik a normann Miles-t játszó Jürgen Prochnow. Krabbé kisujjból rázza ki a szerepet, míg Prochnow azért már hajlamosabb kicsit ripacskodni.
Edward Fox nyúlfarknyi megjelenése már nem tud hozzátenni a produkcióhoz.

A történet nincs túlbonyolítva. Sejthetőek a következő lépések. Aki sunyi, meglakol. A végén pedig kisüt a nap is hőseinkre.
Robin passzív-agresszív lázadozásának következményeként megfosztatik vagyonától. Ezzel a lökéssel rövid úton a törvényen kívüliek oldalán találva magát az országát megszálló idegenek kirablásában igyekszik tevőlegesen bizonyítani tehetségét.
Olyan jól megy neki, hogy hamarosan a király emberi mind a nyakában lihegnek, míg a pórnép meg igyekszik támogatni törekvéseiben.
Végül, miután elgurult mindenki gyógyszere, eljön az ideje a szemtől-szembe harcnak.
Hőseink természetesen győzedelmeskednek és még a király is hazatér, hogy támogassa őket.
Tipikus népmese.
Csoda, hogy talán meg sem történt?

65%

Ha megnéznéd:
- Robin Hood (1991)

Ricky története - Story of Ricky (1991)

Ricky története - Story of Ricky (1991)

Rendezte: Ngai Choi Lam

A film Mafab adatlapja: Story of Ricky (1991)

Megtekintés: Trash kedvelőknek kötelező.

Viszonylag lassan bukkantam a keleti kultúra ezen gyöngyszemére. Amikor gyerekként belevetettük magunkat a videós hétvégékbe, értelem szerűen az ilyen filmek viszonylag lassan vagy egyáltalán nem jutottak el hozzánk. A narrátoros filmeket kultiváltuk és bizony, sokkal többen beszéltek angolul, mint mandarin, kínai vagy japán nyelven. Amiket láthattunk, azokat meg a MOKÉP forgalmazta hazánkban - többnyire - és felirattal látta el, viszont, ezek épp ezért a konszolidáltabb darabok voltak, nem azok a mozik, amelyben a készítők fantáziája elborultan szárnyal.

Ricky története végigjárta a kötelező művészi rangsort; mangából anime, animéből pedig élőszereplős akció film.

A történet csapongó és logikátlan, ám valójában mivel úgyis csak egy keretet biztosít az agyatlan mészárlásnak, nincs is rá nagyon szükség. A jövőben a börtönök magánkezekbe kerülnek és üzleti befektetésként funkcionálnak. Ha nem lenne elég a bevétel, az igazgatók, akik teljhatalmú urak a falak mögött, egyéb pénzszerzési módokat is preferálhatnak, mint például kábítószer termesztés a C Blokk-ban. Vagy a B-ben.

Egy ilyen erőszakos börtönbe kerül be Ricky Oh (Siu-Wong Fan), akit gyilkosságért ítéltek el és visszaemlékezéseiből - vagy meditációs elpilledései között feltörő hallucinációiból - ismerhetünk meg jobban. Ricky nem túl beszédes és az észnek is híján van, viszont testi és harci adottságai miatt egyedül képes szembeszállni a börtön vezetőségével és a négy egymástól elkülönülő blokk bűnöző vezetőivel. Ricky a tipikus James Bond karakter: Mikor már egy sima fejlövés elég lenne a kiiktatásához, valahogy megmenekül. Sérüléseiből mindig felgyógyul a következő etapra és ezért a film bár folyamatosan halad a végkifejlet felé és szórakoztat, mégis, kissé szkeccs szerűen épül fel vagy inkább úgy, mint a nyolcvanas évek verekedős játékai, ahol a pixel harcos előre haladva aprítja az ellent és egyre erősebb főellenségekkel kell megküzdenie.

A Ricky... negatívuma, hogy néha teljesen logikátlanul folytatódik A-ból, B-be. Egy példa, amikor egy verekedés végeztével az igazgató, hogy bőrét mentse, megnyit Ricky alatt egy rejtett padlórészt és utána kiált, hogy innen már nem menekülsz. Itt vége is lehetne, csak akkor nem halad a cselekmény, ezért a következő jelenetben Ricky már a börtön udvarán fekszik megkötözve - a film alatt többször kiderült, mennyit is érnek a bilincsek, amiket ráaggatnak - és körbeveszik a rabtársak és őrök, hogy az igazgató parancsára végül élve eltemessék. Logikus... Azután persze a hevenyészett sírból is hasonló módon menekül meg.

Európai szemnek eléggé maníros és túljátszott a mozi, viszont olyan fokú brutalitást enged meg magának, ami főleg a keleti népekre jellemző, és csak elvétve találkozunk hasonlóval pl. amerikai vagy Európai filmekben. (Mondjuk a Balta sorozat ilyesmi.) A színészek egytől-egyig túltolják a karaktereiket, néha idegesítően. A keleti filmek színjátszása így számomra erősen olyan, mintha színházi berkekből érkeztek volna a vászonra. Ez kezdetben zavaró lehet - főleg, ha nem szoktál hozzá ezekhez a filmekhez. Ha felülemelkedsz rajta, akkor egy igazi szemetet kapsz, amit egyszer végig tudsz ülni és forgathatod a szemed. Annak, aki élvezi a videózás legaljaként aposztrofált Trash mozikat (pl. Troma produkciók) annak tökéletes esti program.
Mostanra sokat veszített erejéből, nevetségesnek is tűnhet. A De Santi fiúk - olasz filmesek - azóta jócskán rávertek a gore faktorra, amit a filmben látunk. (Pl. Adam Chaplin, 2011)

Ha szeretnéd látni: S T O R Y  O F  R I C K Y

60%

Figyeld:
- Az ötletes gore jeleneteket.
- A kiszakadó börtönfalat itt is huzalokkal rántották szét, akárcsak a Dűnében, és itt is látszik.
- A börtönigazgató félszemű helyettese a való életben a főszereplő, Ricky apja. Nincs hasonlóság.

New Jack City - New Jack City (1991)

New Jack City - New Jack City (1991)

Rendezte: Mario Van Peebles

Megtekintés: "Habkönnyű" akciófilm, szinte már gyermeki naivitással megálmodva. Érdemes megnézni.

Mario Van Peebles apukája meghatározó tagja volt a black-cinemának. Melvin Van Peebles ott volt, amikor az első, igazán fontos, kifejezetten a fekete fiatalokat megcélzó filmek elkészültek. Amerika a hatvanas-hetvenes években rádöbbent, hogy komoly fogyasztója a filmnek a fekete fiatal. Másrészt, a filmen keresztül lehetett tágítani a tudatukat, ráébreszteni őket, hogy éljenek a világban, ne csak létezzenek. Mario, apja örökségét tovább hordozva, elvárt volt, hogy kivegye részét a filmezés világából és ne csak mint színész, hanem mint direktor is. A "New Jack City" így lett az első mozis rendezése és sajnos ezt a magasságot később már nem tudta megugrani, pedig a film nem drámaiságában és mondanivalójában hordozza az erejét, hanem mert kisujjból hozza mindazt, amit egy ilyen témájú filmnek hoznia kell. Annak idején a hetvenes években volt nagy keletje az ilyen témának, bár, ott többnyire a fekete volt a jó fiú és a rossz mindenki más. A kilencvenes évek után is készültek bűn filmek, feketékkel a főszerepben, de egy két, kiváltságos rendezőt leszámítva, vagy jól megírt történetet, nálunk ezek nem vertek nagy hullámokat. A New Jack City, mind hangulatban, mind fényképezésben a Tresspass-hoz áll szerintem közel, igaz, témájában már annyira nem. Ott a "főhős" két fehér tűzoltó, akik rossz útra tévednek, ám rossz helyen, rossz időben. Hamarosan egy csapda szituációban kell megküzdeniük egy halom fekete bűnözővel. De ismétlem, ott a hangulat nagyon hasonló, a történet nem.





A "New Jack City" egyenesági leszármazottja "A sebhelyesarcú-nak". Egy nem fehér, Amerikában élő bűnöző felemelkedése és bukása. Intrika, rendőrök, árulás, erőszak. Minden, amit megkaptunk korábban pl. "A keresztapa-tól". Nem annyira összetett persze, nem olyan bonyolult. A főhős, Nino Brown (Wesley Snipes) a hatalom rabja lesz, ezzel feláldozva kapcsolatait és barátait. Egy idő uán a pénz annyira fontos része lesz az életének, hogy megrészegedve önnön hatalmától, szinte kiharcolja, hogy legközelebbi ismerősei ellene forduljanak. Hiába a halomban álló pénz és kábítószer, ha nincs, akiben megbízzon az ember.

Most ugrik a majom a vízbe... 

Hogy ne csak a negatív oldalt kelljen látnunk, másik szálként megismerjük Scotty Appleton-t (Ice-T), aki gyermekkorában drámai körülmények között elveszítette édesanyját és ez volt a katalizátora, hogy végletekig a bűnözők ellen forduljon, holott, elvileg, közöttük nőtt fel. Eredetileg egy félresikerült akció miatt parkolópályára helyezték, de annyira fontos lesz, hogy Nino kezén bilincs kattanjon, hogy visszakerül az öntörvényű zsaru egy akcióba, miközben hol az olasz-amerikai zsaru társával mennek szinte ökölre, máskor a feletteseivel anyázik egy sort. Viszont aranyból van a szíve, mely néhány jelenetből kiderül a számunkra: lehozza Pookie-t (Chris Rock) a narkóról, igaz ebben van némi önös érdek, hiszen a srác be tud épülni Nino kábítószer tanyájába, megment egy öreg papot a lincseléstől, amikor az fegyvert fog Ninora (Addigra már Scotty is beépült a bandába), és egy tűzharcban inkább egy kislányt ment ki, mint, hogy fedezékben lapuljon, ellenben Nino-val, aki korábban ugyanazt a kislányt élő golyóálló mellényként cipelte magával, míg el nem tudott bújni.

Bár Pookie szerepe nem is túl sok, nem is túl hálás, Chris Rock élete egyik legjobbját nyújtja, mint drogfüggő nepper.

Természetesen Nino kalandjai sokkal részletesebben vannak elmesélve, mint a zsaru oldal, hiszen a zsaruk csak a rajtaütések alatt mutatnak komoly aktivitást, míg Nino minden percben csinál valami suttyósságot. Először gyakorlatilag túszként tart fogva egy egész lakótömbnyi embert, hogy az épületben, a lakók között álcázva teríthesse a drogot. Másodszor, önfejű és ostoba módon beleköt az olasz maffiába, mert megteheti. Ezzel sikerül komoly ellenségeket szereznie, akik még a rendőrség felől is támadhatják. Gusztustalanul viselkedik a rokonaival, megalázza a barátnőjét. Egy igazi par... nem, az sértő a földművelőkre. Egy igazi ... na találjunk ki rá egy jó szót. Szóval, a forgatókönyv tesz róla, hogy a szélhámos, kezdetben belevaló fickó, a film végére egy undorító szemétláda legyen.
Aki film végén mégis vele azonosul, annak komolyan el kell egy szakemberrel beszélgetnie. Ettől függetlenül Snipes kiválóan alakítja a rossz fiút. Egyik legjobb jelenete, amikor volt barátnőjét megalázza és végül a hátán végiglocsolja a pezsgőt. Persze, amíg nem az ő faszával verik a csalánt, addig hawaii, napfény, simán megdugja az uncsitesó barátnőjét, de amikor kiderül, hogy ezért beárulták, mindjárt adja a sértettet.

Nem bonyolult film. Egy hibája talán, hogy kicsit túl rövid is és nincs rá mód, hogy pl. megismerjük a zsaruk magánéletét, múltját. Néhány gesztusra és monológra kell hagyatkoznunk, pedig Nick Peretti (Judd Nelson) figurája több figyelmet érdemelt volna a kezdetben arrogáns, később Scotty legjobb cimborája szerepében. Scotty-t is megnéztem volna mondjuk, miközben egy nővel flörtöl, mert így, kicsit egysíkú a karakter.

Ez a baj a maffiózókkal: Dollár ezreket költenek a kábítószeres pénzből baromságokra, de nincs az az isten, hogy esetleg az egyik munkásuk hazavihessen némi "munkát".

A filmből tehát hiányzik az a mélység, ami a Keresztapa sorozatban még benne van és jutott belőle a Sebhelyesarcúba is, amit én a játékidő rövidségének tulajdonítok. Ettől függetlenül kötelező darab, ha szereted az ilyen témájú filmeket.

A vége pedig egyszerű, akár egy pofon.

A film nehéz szülés volt, nagyon kevés pénzt adtak rá. Pl. a film elején a kerékpáros futásos üldözés autós ralli lett volna. Viszont, úgy vélem, a karakterekhez ez a verzió jobban illett. Van Peebles a maximumot hozta ki magából szerintem. Sajnos, később nem készített olyan markáns filmet, ami az utamba került volna.

70%

Once Around - Az igazi/ Egyszer fent... (1991)

Once Around - Az igazi/ Egyszer fent... (1991)

Rendezte: Lasse Hallström



Nem csak blockbustereket és agyon hype-olt filmeket szoktam megnézni. És nem csak horrort. Lasse Hallström filmjébe tök véletlenül botlottam bele. Néha nézegetem a kedvenc zeneszerzőim munkáit, amiket összegyűjtöttem a gépemen. Azután ellenőrzöm az imdb-t, hogy van e olyan, amiről lemaradtam. Azután megpróbálom megszerezni. Nem rendelem meg, hanem "levadászom", ami csúnya dolog, ellenben nem kerül annyiba, mintha minden filmzenét eredeti cd-n birtokolnék. Oké, szemét vagyok.
Másrészt meg filmekre is vadászom és ha van olyan, amelyikben minimum kellő számú híresség szerepel, vagy egyéb okból érdeklődésemre tart számot, azt szintén megnézem.

Így botlottam bele a magyarságban két címfordítással büszkélkedő "Once Around" című keserédes filmdrámába. Inkább dráma, mint komédia, hiszen főleg a karaktereken van a hangsúly és a szituáción. Lasse Hallström egyébként sem a harsány kacagásos mozik rendezőjeként ismert. A filmet fél szemmel kísértem, de azért lehetett követni.

Holly Hunter, Richard Dreyfuss

Renata Bella (Holly Hunter), nem kis család sarja, így amikor kiderül, hogy udvarolja, aki hosszú időn keresztül járt mézes bödönjére végül nem akarja magának az állandó éléstárat, sokan támogatják, hogy valósítsa meg önmagát. Bellának ez olyan jól sikerül, hogy munka helyett végül egy nála vagy kétszer öregebb udvarlóval tér haza. A család kezdetben viszonylag türelmesen fogadja a túlpörgetett és ezért néha irritáló Sam Sharpe-ot (Richard Dreyfuss), de mivel a milliomos közelebb áll korban a szülőkhöz, mint az édes kislányhoz, nem kevés feszültség gyűlik össze a családtagokban, hogy végül megvárna a megfelelő pillanatot, kirobbanjon. Sam pedig partner abba, hogy ez így legyen, még akkor is, ha isteníti Bellát, nem csak prédát lát benne, hanem az igazi szerelmet.

- Látod, az a vén kecske hajtott a lányunkra!!!
 (Danny Aiello, Gena Rowlands)

Apu (Danny Aiello) és anyu (Gena Rowlands) nagyon sokáig viseltetnek türelemmel a lányuk nem éppen hétköznapi választottja ellen. Kezdetben a család többi tagja szintén nemtetszését fejezi ki Renata-nak, de ő tárgyilagosan és szenvedélyesen védi szerelmét. Azután egy végső konfliktus után a Bella család rájön, mi a fontosabb nekik: nyugalom a lányuk nélkül vagy extrém szituációk megfejelve egy őrült vővel, és hirtelen szent lesz a béke. Sajnos, üröm az örömben, hogy közben Sam egészsége nem teszi lehetővé a filmek romantikus hosszú távú holtodiglan-holtomiglan-ját. Renata egy csöppséggel és pár millióval gazdagabban, de egyedül kell, hogy folytassa életét. Vajon megéri e neki? Mikor lesz újra kész odaadni a szívét egy másik férfinak?
Nem tudjuk meg, mert addigra a film magára hagyja a nézőt, egy végső, kissé giccses képsorral, mely emléket állít az elhunyt férjnek. Ha Renata élete kicsit érdekesebb lett volna, simán megér a film egy folytatást, amiben láthatjuk, mivé fejlődött szerelmük apró gyümölcse és merre tart Renata és családja. Nem ez történik.

Sam Harpe figuráját azonban nem lehet csupán annyival leírni, hogy ő egy túlpörgetett és irritáló milliomos. Sam bár élete delén jár, kicsit átlépve azt, belül egy szentimentális, magányos kisfiú, aki új családot szeretne magának. Nem csak egyetlen feleséget és egy babát, aki tovább viszi a génjeit, hanem egy komplett családot, annak összes rákfenéjével. Nem csak azért akar megfelelni Renata családjának, hogy áldást kapjon frigyükre, hanem azért is, mert bár üzleti tevékenységei révén hatalmas vagyont halmozott fel, nincs ezt kivel megosztania. Nem csak a feleségével szeretné, hanem annak hozzátartozóival egyetemben. Samhez türelem kell, de ha megérti az ember a motivációit, sokkal szerethetőbb karakterként emlékezünk majd rá, mint ami első nézésre számunkra kitűnik.
Renata pedig partner abban, hogy kiegészítse a nála idősebb férfi szeretethiányát. Nem által akár a családjának hátat fordítani, ha úgy érzi, kettőjük boldogsága legalább olyan erős kötelék lesz, mint ami eddig füzte családjához, testvéreihez.

Átlagos filmet kapunk, televíziós eszközökkel elmesélve, így szórakozásunk nem lesz tökéletes. Legalább a színészi játék kárpótol minket a szegényes kivitelezésért.

Nem ez Lasse Hallström legjobb filmje.
50%

Figyeld:
- A filmben fontos szerepet kap egy lágy nóta, a "Flying on the moon" Danny Aiello tolmácsolásában

Ha tetszett a film, látnod kell: "Kőkemény család" - hasonló beilleszkedési keserédes, hasonlóan halálesettel a végén, de még szerethetőbb karakterekkel!

A ritkán látott Laura San Giacomo, mint kishúg.

A filmhez "Az igaz" magyar cím sokkal jobban illik, mint a számomra értelmezhetetlen "Egyszer fent..." - Hacsak nem a főszereplő, Renata lelki állapotára akartak utalni vele. De annak meg nem sok értelme.