A következő címkéjű bejegyzések mutatása: richard pryor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: richard pryor. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. december 29., szerda

Dutyi-dili - Stir Crazy (1980)

Dutyi-dili - Stir Crazy (1980)

Rendezte: Sidney Poitier

A film Mafab adatlapja: Stir Crazy (1980)

Megtekintés: A nyolcvanas években, sőt, talán inkább a vége felé, a házimozi kezdett nagyon gyorsan elterjedni a háztartásokban. Rengeteg szabadidőt kiváltott azoknál a fiataloknál, akiknek volt és szerették bámulni a videón futott kazettákat. Egy Tom és Jerry rajzfilm válogatás pl. hosszú hetekre megoldotta, hogy a szülők dolgozhassanak, anélkül, hogy a kölykök zavarják őket. Közben viszonylag hamar kialakult a filmkalózok szűk és titokzatos rétege is. Néhányan egész komoly kis bevételeket gyűjtöttek össze abból, hogy horror áron másolták a szomszédoknak a hang alámondásos, friss, néha egy-két éves filmeket. Igen, akkor éveket vártunk az új mozikra és főleg a hetvenes, nyolcvanas évek első felében futó filmekkel volt tele a padlás. Igényesebbeknek persze jutott underground és művészfilmekből, soft és hard pornó, meg ázsiai kungfu filmek. Én az egyszerű hollywoodi mozikat kedveltem és az akció mellett a vígjátékok és komédiák voltak a kedvenceim, közvetlen, mielőtt beleszerettem a horrorba. A Dutyi-dili "csak" három éves csúszással érkezett meg és igen hamar kölcsönzői kedvenc lett. Úgy értve, hogy egyik haver adta kölcsön a másiknak. Szerintem én nem is akkor láttam, talán csak évekkel később, de erre nem is emlékszem, meg talán nem is fontos.

A Dutyi-dili a könnyebbik utat választó mozi volt. Sem túl fikikás forgatókönyv, sem túl eredeti koncepció. A klasszikus buddy mozik egyik fajtája, amikor nem az a lényeg, hogy a két főszereplő, akik teljesen eltérő karakterek, hogyan csiszolódnak össze, hanem amikor a már eleve elválaszthatatlan barátok (pl. Dumb és Dumber vagy Bud Spencer és Terence Hill filmjeinek egy része) egy számukra idegen helyzetbe kerülve kell, hogy helyt álljanak. Innen nézve pedig a sztori tökéletes iskolapéldája volt ennek a műfajnak.

Skip Donahue (Gene Wilder) a széplelkű és elvarázsolt állástalan forgatókönyvíró és nőhajhász, szerencsevadász cimborája, az alkalmi munkákból vegetáló Harry Monroe (Richard Pryor) az állandó sikertelenség után nyakukba veszik az országutat és a tervek szerint elindulnak valami melegebb, alkalmasabb helyre. New Yorkból kerekednek fel és egyenesen Hollywood felé veszik az irányt, de némi autó-problémának köszönhetően leragadnak félúton egy kisvárosban. Glenboroban. Itt, hogy az utazás folytatásához pénzt szerezzenek, Skip felhajt a helyi bankban egy jelmezes marketing munkát, de szerencsétlenségükre, amíg ebédszüneten vannak két zordabb és náluk lényegesen erőszakosabb arc kirabolja a bankot, a két cimbora jelmezében. Innen pedig a párosnak egyenes az útja a bíróság érintésével a börtönig. Az egyetlen, aki kiáll értük, egy kirendelt zugügyvéd, aki ráadásul teljesen alkalmatlannak bizonyul a védelmükre. Kezdetben.

Skip és Harry pedig bekerülnek az államapparátus zúzdájába, ahol kezdetben igyekeznek csak annyira beilleszkedni, hogy túléljék a napokat, de amikor megtudják, hogy a hivatalos fellebbezéseknek nem lesz foganatja, minden félelmüket lebirkózva kifundálnak egy többé-kevésbé ügyes szökési tervet és innentől azon kell csak izgulniuk, hogy a megfelelő társakkal összeszervezve elmenekülhetnek a naplementébe. Kicsit nehezít a terv végrehajtásában, hogy a börtönigazgató, Warden (Barry Corben a Miért éppen Alaszka? sorozatból!) illegális fogadásokat köt az évente megrendezésre kerülő bika és lóviadalokra, amelyek Skipet is indítani kívánja, miután kiderül, hogy Skip lehet nagyjából bármilyen tevékenységben csapnivaló, ellenben isteni tehetsége van torreádorként megülni a mű-bikát. Az igazgató hatalmas pénzt szimatol a férfi tehetségéből és igyekszik beszervezni, de Skip, naivan azt hiszi, ki tudja magát húzni a verseny alól. 



Végül, az győzi meg a részvételről, hogy az egyetlen lehetőség, amit a szőkésnél felhasználhatnak, ha azt pont a verseny alatt teszik meg. Innentől pedig nem is kérdéses, mire számítsunk, hiszen össze kell szedni a megfelelő embereket a szőkés lebonyolításához. Mellékesen Skip megismeri a védőügyvédjük unokahúgát, a csinos Meredith-et (JoBeth Williams), aki lassan megkedveli a frissen-sittest.

A történet nagyjából ék egyszerű és a főszereplők csetlése-botlása viszi előre, néha szinte szkeccs szerűen. A forgatókönyvet Bruce Jay Friedman követte el, akinek a Csobbanást is köszönhetjük, meg a Neil Simon színdarabjából filmre adaptál "The Heartbreak Kid-et 1972-ben, amelyiknek Ben Stillerrel készítettek Remake-t, "Agyő, nagy ő!" címmel. A két főszereplő szövegeinek nagy részét azonban a színészek rögtönözték, ezért rengeteg jelenetet újra kellett venni az elröhögések miatt.

A filmet nem kisebb név rendezte, mint a világ egyik legfontosabb fekete filmművésze, Sidney Poitier. Mondjuk, annak ellenére, hogy kifejezettem kedvelem Poitier filmszínészi munkásságát, rendezőként szerintem nem alkotott maradandót ezzel a filmmel. Ha nálunk nagy sikerrel futott is, az a kifejezetten remek szinkronnak köszönhető, amiből néhány örökbecsű mondat és részlet beszivárgott a mindennapokba, ha más nem, hogy ismerjük, hogy valahol hallottuk. Pl. Szakácsi Sándor kiváló szinkronjából átkerült egy sor Dopeman-ék egyik nótájába, a "Megbaszlak" címűbe. Lásd.: "Figyelmeztetem, ezzel a tónussal nem sokra megy nálam!" - Talán ez az egész számban a legértékelhetőbb momentum, főleg, hogy ez zárja le a dalt.


Bármilyen hihetetlen, a film elkészülésében nagy szerepe volt egy valódi börtönnek, ami akkor már néhány éve igyekezett saját versenyt szervezni, de ehhez nem kaptak támogatást. Végül a stúdió bartel (vagy barter) megállapodást kötött velük, azaz, ha sikerül megtervezniük egy megfelelően működő viadal-létesítményt és helyszínként használhatják a börtönt is, beleértve a rabok statisztaként való felhasználását, akkor pénzzel támogatják őket. Az üzlet megköttetett, így végül a filmben a legtöbb jelenetben valódi rabokat láthatunk. Kezdetben a produkciós stáb kicsit félt attól, hogy az elítéltekkel esetleg gond lesz a forgatás ideje alatt, de mint később kiderült, sokkal nagyobb volt Poitier és Pryor ázsiója annál, hogy a rabok szabotálják a munkát, sőt, többen igen lelkesen vetették bele magukat a filmes "szakmába", szám szerint 350 fő! Ennek az érdekességnek a fontossága abban rejlik, hogy egyébként a stábok általában nem működő börtönökben forgatnak, talán nem véletlenül. (Bár, itt pont rácáfoltak a helyszín veszélyességére...)

Mivel Poitier kilenc rendezéséből kettőben is főszerepet alakított Gene Wilder, kijelenthetjük, hogy ő volt a kedvenc fehér színésze, hiszen Poitier inkább fekete színészekkel forgatott egyébként. Grossberger szerepéért a hatalmas Erland van Lidth kifejezetten hálás volt Poitiernek, mivel a rendező a teljes forgatókönyvet a rendelkezésére bocsátotta, nem csak azokat a részeket, amikben a férfi szerepelt. Talán azért, mert Poitier tudta, hogy a hatalmas férfi, aki külseje miatt kapta meg a mániákus gyilkos szerepét, a valóságban operaénekesi álmokat dédelget és MIT diplomával rendelkezik. Nem is gondolnád, de a színész az MIT-n szerzett gyűrűjét a forgatás alatt is viselte a legtöbb jelenetben. Tragikus módon, 34 évesen, nagyon fiatalom szívroham végzett vele. Azoknak, akik a hetvenes és nyolcvanas években voltak fiatalok, azonban a mindössze 4 filmszerepével is emlékezeteset tudott nyújtani. Én magam, mind a négy filmjét láttam. Bizony!

A "Brass Rat" elnevezésű emlékgyűrű, amit csak az MIT végzős diákjai kaphatnak meg!

Grossberger, miközben a szökéshez készít egy szerszámot.

Wilder és Pryor szintén 4 filmben szerepeltek együtt vásznon, bár, Mel Brooks "Fényes nyergek" című western paródiájában mindketten dolgoztak, csak azért nem lett az ötödik filmjük, mert itt Pryor pusztán társíróként volt jelen. (Nem, egy egészen pici cameo szerepben sem tűnt fel!) A legsikeresebb mozijuk nálunk talán a Vaklárma volt, ismét csak a kiváló szinkron miatt (Amerikában a Dutyi-dili és az első hetekben átlépte a 100 milliós bevételt, ami a nyolcvanas években még ritkának számított.), de az utána mozikba küldött "Zsák a foltját!" csúnyán megbukott, és igazán komoly filmes megbízást már egyikük sem nagyon kapott. Pryor még becsúszott néhány apró mellékszerepbe, Wilder viszont egyenesen a televíziózás világába került át és többet nem készítettek vele mozifilmet, pedig még tizenöt évet élt, igaz, a filmezéssel 2003-ban végleg felhagyott. Szomorú belegondolni, hogyha a film nem bukik meg, talán még kaptak volna esélyt egy-egy közös filmben, bizonyítani, hogy mennyire jó párost alkotnak. Sajnos, azonban Pryor kábítószer függősége itt már nagyon erősen kiütközött a színész mindennapjain és az esti bulika után volt, hogy csak dél körül állt készen a forgatásra. Mindennaposak lettek a kínos szituációk, amelyekben Pryor allűrjei miatt sokszor állt a forgatás. Az is előfordult, hogy kizökkentették - egyszer egy görögdinnyehéj esett a lába elé és ez annyira felzaklatta, hogy csak azután ment vissza a díszletbe, miután a vétkes stábtagot kirúgták. Azaz Pryor igazi seggfejként viselkedett. Mindezek ellenére Poitier egy következő filmtervében ismét velük dolgozott volna, de Pryor végül kihátrál és szerepét Gilda Radner kapta meg, aki 1984-től azután Wilder felesége lett, A színésznő, 1989-ben bekövetkezett haláláig. Radner egyébként Wilder 4 felesége közül a harmadik volt.

A filmcím mellesleg egy szleng kifejezés és a börtönökben a hosszú ideig börtönben senyvedő, mentálisan erősen leépülő rabokra használják.

Ha akad a forgatókönyvnek felróható hiba, az talán az, hogy bár a film remek humorral indul, a történet vége felé mind jobban elveszti a komikus hangulatot és a befejezés is kicsit összecsapott, nem vicces, pusztán örölünk, hogy megmenekültek a hőseink. (Már, ha ez menekülésnek minősül...)


Töfik: 

- A filmben az erőszakos börtönőrt és egyben az igazgató jobb kezét játszó Craig T. Nelson és a korábban említett, Meredith-et alakító JoBeth Williams házaspárként jelentek meg Spielberg "Kopogó szellem" című misztikus családi horrorjában. (Azért Spielberg, mert állítólag több köze volt a rendezéshez, mint a direktorként megnevezett Tobe Hooper-nek.)

- Pryor egyik negatív húzása az volt, hogy a forgatás alatt nem volt hajlandó viselni a fakopáncs jelmezt, aminek egyébként kulcsfontosságú a szerepe a cselekményben, így ezekben a jelenetekben egy testdublőrt használtak a színész helyett. (Hát, srácok, lehet, hogy a csóka egy remek humorista és színész, de egyre inkább érzem azt, hogy közben egy igazi seggfej is.)

- Terveztek egy folytatást is, amely az előkészítési fázisban megrekedt. Sebaj, később készült egy hasonló mozi Eddie Murphy-vel és Martin Lawrence-el. Ez volt az "Életfogytig"

Néhány baki:

- Skip és Harry nem mentesültek automatikusan, hogy felmentették őket, mert segítettek két másik rab szökésében.

- Nem logikus és a filmben nincs is elmagyarázva, hogy a rabok miért különböző irányból szöknek ki, nem egyetlen úton.

- Meredith a végén skip-pel- tart, pedig a film során nem történik semmi olyan köztük, hogy a nő hirtelen meghozzon egy ilyen fontos döntést.

- A bankrablásnál a jelmezes rablókon tökéletesen látszik, hogy egy fekete és egy fehér férfi követi el a rablást, miközben a film története szerint két fehér férfiról van szó és a végén két fehér férfit tartóztatnak le. WTF?

- A cellákban az ágyak változnak vagy épp hiányoznak. Van, hogy eltűnik az egész, míg máskor az öt főre csak négy van a helyiségben.