A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dokumentum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dokumentum. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. október 6., szerda

Britney kontra Spears - Britney vs Spears (2021)

Britney kontra Spears - Britney vs Spears (2021)



Rendezte: Erin Lee Carr

A film Mafab adatlapja: Britney vs Spears (2021)

Megtekintés
: Egészen biztos, hogy felkapott darabja lesz a Netflix szolgáltatónak a franchise-ot jelentő énekesnő sorsáról mesélő dokumentumfilm - akár még a nem rajongók körében is - de szerintem, ha egy dokumentumfilm főszereplője csak archív felvételekben van jelen - igen, tudom, hogy a téma miatt nem sikerült vele kifejezetten a filmhez forgatni, hisz amikor a film készült, apja egészen biztos mindent megtett, hogy ne készülhessen el a doku - akkor igen komoly hiányérzetem lesz.

Először is, ez a poszt rendhagyó lesz több értelemben is.
Az első, hogy a filmről nem fogok írni túl sokat. Egyszerűen nincs rá szükség. Szentesi Éva megtette ezt a wmn női magazin weboldalán egy hosszú cikkben és az annyira jó sikerült, hogy gyakorlatilag, ahogy utána néztem a dokut, egyszerűen olyan érzésem volt, mindent, amit látok, már elolvastam a cikkben. Ez egyeseknek szpojler lehet, másoknak nagy segítség. Szóval, ha nem akarsz rászánni a film megtekintésére egy estét, szánd rá a nyolc percet, amit Szentesi szentelt neki (érted...) és letudtad az egészet.

Másról fogok írni. Érinteni fogja Nritney-t is, persze, de nem a szokásos béna filmleírásos cikket hozom, hanem egy kevésbé szokásos, béna írást, arról, amik eszembe jutottak a film megtekintése alatt és után.

1. Európaiként, sőt, magyarként annyi rálátásom van az amerikai jogrendszerre, amennyit a filmekből és a netes cikkekből, érdekességekből néha látok. Márpedig, az nem is sok, ellentmondásos is, és nyilván, köszönő viszonyban sincs mindig a valósággal.
Mostanában készült egy mozi egyébként arról a viszonyrendszerről, amibe Britney is került a gyámság miatt, illetve, egy hasonló témáról, amit még nem néztem meg, de ezek után erősen rákerült a listámra. A film mellesleg a "Fontos vagy nekem" és bár úgy olvastam, részben erősen elrugaszkodik a valóságtól, mégis vannak benne olyan részletek, amik reflektálnak a valóságra. 
Amerikában állítólag egy rabló beperelt egy férfit, mert amikor a rabló betört hozzá, bennragadt a garázsában és napokig kutyakaját kellett ennie. Nem néztem most frissen utána, de mintha megnyerte volna a pert.
Volt egy másik különleges eset is, amiben egy nő miután elbotlott egy kisgyerekben egy játékboltban, beperelte a boltot és megnyerte a pert. Az ügy szépséghibája az volt, hogy a gyerek az övé volt.
Ez a hír egyébként nem tudom, mennyire valós, de itt egy oldal, ahol megemlítik: stella awards
Bevallom, bár szkeptikus vagyok a hírrel szemben, mégsem merem eltagadni, hogy megtörtént, hiszen annyi mindent hallani az amerikai jogrendszerről és perekről.

Ezekből indultam ki, amikor azon lamentáltam, hogy egy huszas éveiben járó pop-ikont, hogyan tud gyakorlatilag fogságba ejteni a saját apja, miközben az illető élete reflektorfényben zajlik. A film persze tesz fel kérdéseket és ad válaszokat, a világ innenső felén számomra ez kimeríti az abszurd thriller fogalmát. Magam is láttam olyan filmet, amiben a főszereplő hiába bizonygatja igazát vagy épelméjűségét, egyszerűen a rendszerrel egyedül szembe úszni lehetetlen. Említsem itt meg pl. Frances Farmer, amerikai színésznő esetét, aki a negyvenes években került a csúcsra, hogy azután botrányos, korát megelőző bipoláris személyiségként (ebben azért nem vagyok biztos, de az életéről szóló filmben mintha kicsit túl impulzív személynek tűnne) az állam rátegye a kezét és bedarálja a színésznőt, akinek sorsárra egy lobotómia tett pontot, örökre kiölve belőle a valódi személyiségjegyeit. Ebből film is készült, Jessica Lange remek alakításával, 12 évvel az igaz Farmer halála után. (Frances, 1982)

Arra akarok tehát kilyukadni, hogy az eset, amelyről a film szól, számomra nagyon nehezen befogadható és a másfél óra alatt sem értettem meg tökéletesen, hogyan is lehetséges mindez. És nem kívánok áldozatot hibáztatni. Sőt, igazat adok Britney-nek, hogy ezt az ügyet érdemben kell kivizsgálni és ha csak kicsit is kiderül, hogy egy összeesküvés áldozata, amelyben apja és a holdudvar a tehetségéből szedte meg magát, igenis, börtönbe kell kerülnie néhány embernek. Az apjának mindenképpen.




2. Semmit nem tudok Britney Spears munkásságáról, így nehéz lenne abból az aspektusból boncolgatnom az életét, hogy ki ő, mit végzett és honnan jutott el, hová.
Britney Spears egy pop sztárocska számomra, aki legalább olyan húzónév lett a zeneiparban, mint Madonna. Csakhogy, Madonna karrierjébe könnyebben beleláttam, hiszen akkor lett nagy, amikor tini voltam. Az ő slágereit hallgattam, amikor pl. az ember zenei ízlése a legerősebben alakul és rögzül be. Ez olyannyira igaz, hogy a "Material girl" szövegét fonetikusan leírva megtanultam és együtt énekeltem Madonnával. Természetesen ez még az Internet előtt volt, amikor egy-egy dal szövegét csak a zenei világban dolgozók vagy akik perfektek voltak a nyelvből, azok tudták írottan megszerezni. Én persze örültem a saját macskakaparásomnak és amikor valami magazinban még néhány pikáns képet is találtam Madonnáról - egyen pl. nagyon szépen látszott, hogy mennyire buja ott lent - hát volt néhány nedves álmom vele. Meg néhány alkalom, amikor önkezemmel vetetettem véget az izgalmaimnak.
Britney pedig legalább 10-15 évvel ezután érkezett meg, amikor már nem nagyon foglalkoztam a zenei fejlődéssel, ellenben, vendéglátósként, hallottam mindent, amit a mainstream áramlat az arcunkba tolt. Volt, akit megjegyeztem, egy-egy nekem tetszó szám után és volt, a futottak még kategória. Számomra Britney ilyen volt. A megtestesült amerikai tini, nedves álom élő manifesztációja. Olyasmi, amire első klipjeiben még rá is játszottak, az iskolai környezetben forgatott kislányos kosztümökkel. Mert akkor még persze az is volt.
Azután teltek az évek és készültek a dalai és én nem foglalkoztam vele, csak hallgattam, ha szólt. Legközelebb, ami fontos hír volt vele kapcsolatban, az a fejleborotválós korszaka lehetett, ami nem tudom, mikor történt meg vele az életvonalán, de megkockáztatom, hogy az apja kb. ekkor kezdett rátelepedni. A film amúgy nekem ebben nem segített, mert ezt a részt simán meg sem említik a dokuban, pedig emlékszem, majd' két évre elegendő muníciót adott anno a pletykákra, meg a rosszul sikerült, villámházassága. Ha valamikor tehát szüksége lett volna egy erős, felügyeleti kézre, az akkor lehetett volna.
Nem tudom, ez azért nem került a filmbe, mert jóval a gyámügy előtt történt, vagy a film készítői direkt nem akartak olyasmit megemlíteni, ami egy hangyfasznyit is az apa oldalára terelné az egyszeri néző szimpátiáját.
Az sem tetszett, hogy volt, aki úgy szólalt meg, hogy befogta inkább a száját. Mintha úgy piszkálgatnának egy hangyabolyt, hogy az ablakból kiabálnak egy társuknak, hogy a botot merre dugja be és, hogyan rázogassa.
Gyakorlatilag ebben a dokuban senkit nem hallunk megszólalni, aki az események közepében volt. Még azok vallomásai is kevésnek tűnnek nekem, akik pedig egyértelműen ott voltak Britney mellett. Például, a gyermekeinek az apja. Ha valaki, ő biztosan ki tudta volna borítani a bilit, ennek ellenére, a legkeményebb eset, amit felemlegetnek és ami árnyalhatná a karaktereket, az egy összeveszés, amikor a nagypapa, Jamie balhézik egyet az unokákkal, ami miatt az apa, Federline távolságtartási végzést kér ellene. És ez szerintem csupán egy, azokból a konfliktusokból, amikre utalgatnak, de kerek perec nem kerül szóba. 
Engem is zavar, hogy egy olyan ember felett gyakorolnak gyámságot, aki ugyanakkor képes turnékat végigcsinálni, olyan kimerítő fellépéseket, amit csak igazán erős, elhivatott művészek képesek megcsinálni. Nem olyan lusta pacákok, mint én. De ha Britney képes ilyen erőfeszítésre, miért is kell meghajolnia a bíróság döntése előtt? Nyilván ezek is bonyolult kérdések, aminek kifejtésére egyszerűen nincs időnk.
Hallunk neveket, akik Britney pénzéből élnek, halljuk, kik ők, de mivel nem hajlandóak megszólalni a filmben - még szép, hogy a legtöbb nem, és ezért is gondolom azt, hogy van ott vaj a fül mögött - be kell érnünk a másik oldal véleményével, történeteivel, azonban, egy ilyen komplex történetnél ez csak egy kóstolónak felel meg számomra. Mert ez az ügy sokkal nagyobb, sőt, megkockáztatom, amit a filmben is megpedzeget valaki, hogy precedens értékű lehet. Márpedig, pont ez az oka, hogy erős hiányérzetem volt a pillanatok alatt elrepülő film láttán és várom a korrekt lezárást.
Mert, ahogy Britney is mondja egy hangfelvételen, itt valakinek bűnhődnie kell.

https://www.instagram.com/britneyspears/



A film befejezésében megtudjuk, hogy állítólag a duko befejezésének idején kérte Jamie Spears a gyámság eltörlését és közben megnézhetjük már Britney Instagram oldalát is, amin az énekesnő erősen szexuális tartalmú meztelen fotókat posztol magáról. Hogy ez is egy kifejezése annak, hogy ledobná béklyóit, vagy egyértelmű jele annak, hogy felügyelet nélkül megkérdőjelezhető döntéseket hoz karrierje során, mindenki döntse el maga.
És, bár negyven évesen kifejezetten tetszetős a teste, lehet guvadt szemmel lesni őt, szerintem, meglettünk volna nélküle is, mert az eset ismeretében kifejezetten zavarba ejtő, szerintem.

60%

2015. november 15., vasárnap

Roger és én - Roger and Me (1989)

Roger és én - Roger and Me (1989)


Rendezte: Michael Moore

A film Mafab adatlapja: Roger and Me (1989)

Megtekintés: Dokumentum film Michael Moore-tól. Az első. Nem véletlenül, kötelező darabnak gondolom.

Michael Moore-ral az első találkozásom szerencsés volt, mindkettőnknek: ő egy Oscar-díjat kapott a filmjéért én pedig lehetőséget, hogy egy ideig jól működő filmes portál tagja lehessek, rengeteg filmbemutatóval a tarsolyomban. Ez a film volt a "Kóla, puska, sültkrumpli - Bowling For Columbine (2002)". (A magyar címhez tartozó linken Godzi álnéven publikáltam a kritikát, még 2003-ban!!!)

Azóta évek teltek el, láttam még Moore doksit és sajnos, rá kellett jönnöm, hogy bár a témák, amiket érint, tényleg fontosak, hogy jobban átlássuk, milyen bonyolult a világ, amelyben élünk, ugyanakkor egyértelmű, hogy Moore dokumentarista stílusa elítélhető módon mintha kissé egyoldalúan mutatná be a boncolgatott témát, pedig, ha valamit megtanulunk a világról - jobb esetben - az az, hogy semmi sem egyértelműen fehér vagy fekete.

Ennek ellenére nagyon örültem, amikor egyik kedvenc oldalamon végre belefutottam Moore korai gyöngyszemébe, hiszen, legyen bár kicsit/nagyon szubjektív a figura és látásmódja, az egyszeri néző, az átlag proli, mint én, természetes, hogy inkább az ő világnézetéhez érzi magát közelebbinek és nem a szemben álló, szivarozó, monoklit viselő nagyhatalommal, világcéggel és azok néha arctalan bürokratáival, ahogy egy élclap karikatúráin keresztül elképzeljük. Már a téma is és megközelítése mutatja a nézőpont irányát: Flint városában, több évtizednyi múltra visszatekintő pénzszerző gépezet felszámolás alá kerül. Az autógyárat bezárják, elbocsátják a lakosság nagy részét, akik eddig együtt éltek ezzel a vállalattal. Moore családját is érinti a téma, hiszen ahogy felnőtt, azt látta, mindenki itt dolgozik a környezetéből.


Már a film legelején húz egy egyenlőség jelet, amire épülhet a film: Ahogy Amerikában bezárnak tizenegy autógyárat, közben Mexikóban éppen akkor nyit a cég - General Motors - tizenegy másikat, ahol kb. hetven centes órabérrel számol a vállalat. Mi ez, hanem pofátlan haszonszerzési terv, hogy a részvényesek étvágyát kielégítsék? Moore gyakorlatilag arra építi az egész dokut, hogy személyesen tegye fel kérdéseit a General Motors aktuális igazgatójának, Roger Smith-nek, akinek Flint városa közvetlenül köszönheti, hogy gyakorlatilag koldusbotra jutott.

Moore a film alatt végig arra készül, hogy provokatív kérdéseit feltehesse Roger Smith-nek, de ebben nem kap segítséget a felvételek tanúsága szerint. Bárhol is keresi, ahol információi szerint összefuthat az igazgatóval, falakba ütközik. Közben, hogy ne egy szélmalomharcot nézzünk végig, színesíti a játékidőt a várost érintő gazdasági döntés hatásairól készült interjúkkal és monológokkal, melyben felváltva láthatunk érintett amerikaiakat, akik élete összeomlott és olyan embereket, akik valamilyen módon kapcsolódhatnak - sokszor esetlegesen és közvetve - a céghez. Rengeteg szempont ütközik a film során, ám a legtöbb ostoba közhelyek puffogtatásába fullad.

Moore ezzel a filmmel legalább egy tucat filmes díjat megnyert és elhintette a hírnevét a világban. Már ebben az első munkájában markánsan megjelennek a rá jellemző stílusjegyek, mint például a nyomulós és erőszakos stílusa, ahogyan igyekszik bejutni helyekre, a kis színes megjegyzések, amelyek viccessé tesznek szituációkat, a felváltott nézőpontok, és, hogy igyekszik a vélt igazát felnagyítani és nevetségessé tenni a másik oldal képviselőit. Néha egyszerűen hülyét csinál az interjúalanyaiból és talán ez az, amiért a legtöbb támadás éri munkássága során.
A filmmel kapcsolatban Moore-t fel is jelentette egyik "szereplője", amiért rossz színben tüntette fel a filmben és ez volt az egyetlen, amikor Moore elveszítette az ellen indított pert.
Ez persze talán nem éppen etikus dokumentumfilm készítés, viszont egyértelműen szórakoztató és befogadható darabokat ad a nézőnek.

A negatívumok ellenére is érdekes korképet kapunk Amerikáról, és néha bizony groteszk események tanúi lehetünk, miközben látjuk egy egykor szebb napokat megért város lassú pusztulását.
(A 100 dolláros beugrós, frissen nyitott börtönben zajló felavatási buli pl. nem semmi vagy amikor interjú közben a hölgy nyulat boncol.)
A film elején Moore nem nevez nevén egy magazint, amelyiknek alkalmazásába került, de kirúgták onnan egy címlap ötletének folyományaként. Ezt a pert a rendező megnyerte és többek között ebből, bingó játékok bevételéből és a házára felvett hitelből készítette a filmjét.

Rendkívül gyomorforgató a film utolsó tíz perce, amelyben felváltva láthatjuk a cég képmutatását támogató ünnepséget és egy fekete család kilakoltatását.
Mellékes tény, hogy mire elkészült a film nem tudták a filmet bemutatni Flintben, mert bezárt az összes mozi?

70%

Ha szeretnéd látni, akkor tessék: R O G E R  É S  É N