Remek és Remake: A kéz, amely a bölcsőt ringatja - The Hand That Rocks the Cradle (1992)

A kéz, amely a bölcsőt ringatja - The Hand That Rocks the Cradle (1992)

Rendezte: Curtis Hanson

A film Mafab adatlapja: The Hand That Rocks the Cradle (1992)

Megtekintés: Ha fiatal vagy annyira, hogy először a 2025-ös variációt fogod látni (Nem nagyon lehet remake-nek nevezni.) akkor kap értelmet az olyan boomer kijelentés, hogy régen minden jobb volt. Történetesen ki lehet jelenteni, hogy erre a mozira tökéletesen igaz.

Curtis Hanson rendező valamikor a kilencvenes években ragyogott a zeniten. A minőségi szórakoztatást simán a nevéhez lehet társítani, olyan rendezők mellett, mint John Badham vagy Richard Donner, azaz nem az a liga (Bár, Richard Donner esetében inkább tévedek!) de azért minőségileg szórakoztatott. Voltak kiemelkedő műfaji mozijai, mint a jelen tárgyalt pszicho-thriller, a Veszélyes vizeken, esetleg a Szigorúan bizalmas. Munkásságat leginkább Taylor Hackfordéhoz tudom hasonlítani, akivel rendesen keverem is. Mielőtt szóvá teszed a 8 mérföldet, jelzem, hogy Eminem filmes bemutatkozását a mai napig nem láttam és ez picit égő!

A Kéz, amely a ... egy tökéletes thriller, precíz, mesteri forgatókönyvvel és ha vannak is hibái, olyan dodró a lendülete, hogy nincs nagyon időnk mélyebben vizsgálgatnunk ezeket. Van az átlagamerikai család, akik belekeverednek egy kellemetlen helyzetbe és nem is tudnak róla. Lehet, hogy a filmnek köszönhetően alakult ki bennem, hogy nem szeretek embereket kirúgatni, még akkor sem, ha jogos is lehetne, mindenesetre, tudtommal sosem tettem ilyesmit és fórumokon is elítélem. Ugyanakkor itt azért volt alapja és innentől leszek szpojleres. (Ne felejtsd, ha a filmet eddig nem láttad, az nem az én hibám és ha csak most nem kapsz kedvet hozzá, ki tudja, megnéznéd-e valaha!)

Calire (Annabella Sciorra) szülés előtt álló kismama. Egy költözés után új szülészorvost kap (John de Lancie), aki a nő érzése szerint, visszaél kiszolgáltatott helyzetével. Egy pillanatra Claire és férje is elgondolkodik azon, hogy a feleség nem téved-e, értett félre valamit, de mivel nem egy pereskedésről szól a film (Habár, abban is lenne potenciál.) egyértelművé teszik a nézők számára is, hogy Dr. Mott sajnos egy szexuális ragadozó, igaz, nem a legelfajzotabb fajtából, amin persze lehetne vitatkozni. Azonban Claire feljelentésének nyomán haladva előkerülnek korábbi csontvázak is a szekrényből és a jó doktor rövid úton tesz pontot az ügy végére. Itt érdemes megjegyezni, hogy a férjet alakító színész és a negatív főszereplő, Rebecca De Mornay, nem találkoztak a forgatáson! Külön filmmisztika, hogy mindkét színész nevében ott vagy apró de szócska is, igaz egyikük kis betűvel, másikuk naggyal írja! (Filmmisztika, ez tetszik! Ne felejtsem el később is használni ezt, hasonló haszontalanságok miatt!!!)

Azzal, hogy Claire jogi útra terelte az ügyet, szegről-végről felelős lesz azért, hogy a doktor családja liírtásra kerül. Nyersen végiggondolva ez borzalmas. Arról van szó, hogy miután Mott doktor agyonlötte magát - a forgatókönyv nem avat be minket a családjuk életébe, ezért nem látunk közös jelentet a feleségével, ami tudatos döntésnek tűnhet, hogy lehetőleg minél jobban eltávolodjunk Peyton (De Mornay) karakterétől és könnyebb legyen majd ellene szurkolni, hiszen a doktor felesége kb. mindenórás. A férj elleni ügy miatt egy tárgyaláson a friss özvegy lába alól szó szerint kicsúszik a talaj és közben elvetél.

Fél év telik el, mire ismét találkozunk szereplőinkkel és mikor Peyton, a korábbi özvegy a Bartel családhoz csapódik, mint egy lehetséges dajka, és egyértelmű, hogy nem pozitívak a szándékai. Innentől a film a kilencvenes években megszokott műfaji filmek gerincét magába olvasztva halad a tragikus és erőszakos végkifejletig. Ha otthon vagy az éra mozijaiban, talán eszedbe jutnak olyan, hasonló mozik, mint az Egyedülálló nő megosztaná (szintén 1992) vagy a Csendes terror (1990).

Amanda Silver, az író, egészen mesterien építi fel a cselekményt, megidézve Patricia Highsmith munkásságát, akiről csak szexistán, de elismeréssel tudok nyilatkozni, mert Agatha Christie mellett a thriller irodalom egyik megkerülhetetlen alakja, annak ellenére, hogy NŐ! És itt azért emelem ki, hogy nő, mert megtisztelem ezzel! (Feminista fröcsögést nem kérek!) Ráadásul Highsmith még élt a film forgatásának idején, így akár láthatta is azt. Highsmith nevéhez fűződik Tom Ripley karaktere, akinek neve lehet, hogy így semmit nem mond neked, pedig kifejezetten tehetséges egy fickó volt és több filmen keresztül gyilkolászta azokat, akik az útjába álltak. Silver regénye mintha csak fejet hajtan tehát Highsmith előtt, annyira feszesen lett megírva, épp, csak minimális halállal, de magas izgalomfaktorral. Valójában, a filmben nem is látunk vért. Hanson nem tobzódik az erőszakban, sőt, talán pont ebben a leggyengébb, ennek ellenére mégis tudunk szurkolni Bartel családnak, de egy ideig azért Payton Flanders (Rebecca De Mornay) céljait is érthetjük. Végül azért az őrület lesz a karakteren úrrá és nem marad más lehetőség, hogyha nem érkezik ki a rendőrség, egyszerűen meg kell szabadulni az elmeháborodott nőtől.

Rebecca De Mornay talán soha nem volt ilyen jó és gyönyörű! Azzal, hogy végül őt választották, millió férfiszívet állítottak az oldalára, a barna és sokkal visszafogottabb szépségű Sciorra mellett. A férjet játszó Matt McCoy, aki idén májusban töltötte be a hetvenet és láthattuk Hanson más filmjében is, jól játszik alá a női karaktereknek és a forgatókönyv is óvatos, nem koszolja be a figurát, habár, könnyen megtehette volna. Én simán elbuktam volna ott, ahol ő nem! De De Mornay, abban a vizes hálóingben...

Fontos mellékszereplők még a család barátja és Michael Bartel korábbi szerelme, Marlene Craven (Julianne Moore) akinek ez az első mozifilmes szerepe! Fontos mellékszerepben még feltűnik Ernie Hudson is, aki 76-tól színészkedett, de 1984-ben a Szellemírtókkal lett viszonylag világhírű. Solomon, az enyhén értelmi fogyatékos kertész és ács karaktere, néhány perces jelenlétével is belopja magát a nézők szívébe. A család elsőszülött gyermekét, Madeline Zima alakítja, aki Moore-hoz hasonlóan először szerepelt filmben, de később inkább a tévésorozatok világában lett ismert és többek között megdugta, David Duchovny karakterét a Kaliforgia sorozatban. Igen, jól olvastad! Ő dugta... végeredményben.

Hanson ügyesen lavírozik a mozi és tévéfilm határán. A forgatókönyv ugyanis annak ellenére, hogy gyönyörűen építi fel a cselekményt, azért nem túl nagy volumenű darab. Ennek ellenére a beállítások és vezetés tekintetében nem lett a végeredmény unalmas, és mint említettem, talán csak a lezáró jelenetsor lett egy kicsit egyszerűbb, túlzásoktól mentes. A gore semmilyen formában nem jelenik meg a filmben, de ez a kilencvenes évek mainstream filmjeire nem is volt jellemző. A legdurvább jelentek egyik például csak annyi, hogy egy férfi levesz a kezéről egy gumikesztyűt. Mondjuk, ahhoz, hogy értsd, látnod kell a filmet. 

Azután eltelt több, mint 30 év és valaki jó ötletnek gondolta, hogy készítsen egy Remaket a filmből, ami inkább egy Reboot. Vagy még az sem. Értem, hogy mit látok, de megnézve a friss Bölcső filmet, számomra inkább csak egy változat volt.

The Hand That Rocks the Cradle (2025)

Egyszerűen nem tudok Remake-ként gondolni a 2025-ös filmre. Már eleve a felütése egy enyhén álomjelenetnek tűnő lakástűz, ami sejthetően ha nem álom, vagy előrevetíti a jövőt, vagy megidézi a múltat. Tippeltem az egyikre. Tévedtem! :) 

In medias Res megismerjük a két főszereplőt és a jól felépített 92-es kezdését felejtsük is el gyorsan, mert ez a feldolgozás teljesen más alapokra helyezi a történetet, alig hagyva meg valamit abból a drámából, aminek a végén a teljes Mott család kiírtásra került. Persze itt is lesz motiváció és talán még árnyaltabb, kinek kellene szurkolnunk, de a forgatókönyv képes lenne arra, hogy mindkét oldal felé szimpátiát gerjesszen, nem használja ki a lehetőségeit és bár kicsit meginogtam a végére, de azért tudtam, hogy kinek szurkoljak.

Caitlin Morales (Mary Elisabeth Winstead) embereknek ad jogi tanácsokat szociális ügyekben. A filmből tudtam meg, hogy a főbérlő nem emelheti csak úgy meg a bérleti díjat! Nem tudom, ez mennyire valóságos és gondolom, lehetnek államonként eltérések, de nem hiszem, hogy ezeket a jogvédőket nagyon kedvelhetik feléjük. Épp egy friss kliensnek, Pollynak (Maika Monroe) ad tanácsokat, hogyan ússza meg a lakbéremelést és már az első jelenetben érezni, hogy ez a két nő összességében gáz. Két tehetséges színésznőről van szó, de már az első snittben érezni, hogy harapható  a feszültség, pedig az ilyen pszicho mozik lényege lenne, hogy lassan építkeznek fel (kép)kockáról-(kép)kockára. Itt azonban amint meglátjuk őket, valami zsigeri balsejtelmem volt. Ennek okán elgondolkodtam, hogyha valakinek van egy sötét folt a múltjában és az elméjében dúló vihart nem képes elcsitítani, akkor, hogyan tud annyira funkcionálni, hogy frigyre lépjen egy olyan pasassal, akivel nem érezhető semmilyen kémia az égadta világon és szűlt neki gyereket is? 

Caitlin-t ugyanis az első perctől mikor megismerjük, valami mardossa belül. Mert így írták meg. Én elhiszem, hogy van az úgy, hogy tettünk valamit, ami miatt képtelenek vagyunk társadalmilag és szociálisan elfogadhatóan funkcionálni, de ahogyan a főszereplőt megismerjük, olyan érzésem volt, hogy aki ilyen traumán van túl (És akkor semmit nem tudunk a trauma természetéről) az sosem lesz képes feldolgozni azt és ezért olyan mélyen dolgozik benne a negatív érzés, hogy olyan pozitív lépések, mint tartós kapcsolat kialakítás, házasság és gyermekvállalás, eszméletlen távol álljon tőle. Azonban Caitlin a forgatókönyv szerint ezek ellenére valahogy egyben maradt. A karakterről azok a horrorfilmes szereplők jutottak eszembe, akik a többiekkel együtt mennek befelé a baljóslatú házba, de míg a többiek nevetgélnek, kiabálnak és pattintják a sört, addig a főszereplő (mert általában pont ő lesz az) idegeskedve nézi a ház oromzatát, amely ház közben elnyeli a társait, akik azután persze majd meghalnak, ahogy kell és én csak azon gondolkodom, hogy vajon mi történik a szereplő fejében, hogy már most ideges, amikor senki más nem az?

Rövid idő múltán Caitlin közelében megjelenik a korábban kitanított Polly, aki munkát keres és mivel Caitlin épp nincs túl jó bőrben (valszeg sosem volt) kap az alkalmon és alkalmazza a lányt, aki körül nincs minden rendben.

Nem nagyon kell beszélni a filmről, de tudok. Szóval, mint Remake, teljesen értelmezhetetlen. Ami feszültség van benne, az főleg a vágásnak és a zenének köszönhető, mert anélkül inkább csak lassú és unalmas. A szereplők főleg néznek.

Azután mivel egy Disney filmet nézünk előkerül egy kis gender-lobbi és bevallom, mostanra kurva unalmasnak érzem ezt. Ráadásul rendesen propaganda íze lesz az egésznek, mikor a gyereket is belekeverik, igaz, dramaturgiailag legalább kihasználták annyira, hogy a szereplők között könnyebben robbanjon a feszültség. A férj, Miguel (Raúl Castillo) pedig talán az egyik legrosszabb férj ever, legalábbis az a fajta támogatás, ami a korábbi Bölcsőben épp csak megingatta Michaelt, Miguelnél folyamatosan generálódik, azaz alig érezni, hogy támogatja a feleségét, pedig akkor talán a családért is jobban izgulnánk. Eleve elbaszottnak érzem, hogy egy olyan jelenettel indít a film, ami elviszi a fókuszt. Az első filmnél is bemutatták, mi a katalizátor, de ott a jelenben vagyunk és így sokkal frissebb a cselekmény háttere, mint itt. Valahogy egyenetlen az egész történet felépítése, senkivel sem lehet azonosulni. Ide is beraktak egy barát karaktert, aki segít megfejteni a múltat és hasonló a sorsa, mint Marlene-é, de közel sem olyan karizmatikus jelenség (konkrétan egy tutyimutyi pasas) ellenben legalább, ha már nem olyan érzékeny a forgatókönyv, bele is tehettük azt a gore-t, amit 92-ben kispóroltak. 

Egyértelmű, hogy a két film közül a régebbit ajánlom, a 25-öset csak akkor, ha tudni akarod, milyen, amikor egy történetet frissítenek és annak egyáltalán nem volt értelme. Nem nézhetetlen, de felesleges újrázás.

Kéz, amelyik (1992) (80%) és Kéz, amelyik (2025) (45%)

r

Kate - Kate (2021)

Kate - Kate (2021)

Rendezte: Cedric Nicholas-Troyan

A film Mafab adatlapja: Kate (2021)

Megtekintés: Az egyetlen ok, amiért minél gyorsabban látni akartam, az Mary Elizabeth Winstead. Méghozzá úgy, hogy nem is tartom a kedvenceim között.

Megöregedtem. Ahogy ez megtörtént, szép lassan, előkerült egy teljesen új generációnyi filmrendező, akiknek munkásságát, nevét, egyáltalán nem ismerem. Nincs ezzel baj, hiszen a legtöbb stílusban egyébként sem ér fel azokhoz a nevekhez, akiket korábban megjegyeztem. Nicholas-Troyan szintén egy ilyen név. Előző filmjéről már csak azért sem tudom megítélni - A Vadász és a Jégkirálynő - mert egyszerűen nem néztem még meg a filmet. Végig... Sejtésem szerint a film legalább vizuálisan rendben lehetett, hiszen Troyan (ez nem egy óvszer márka???) korábban pont ilyesmivel foglalkozott a filmiparon belül. Vizuális effektekkel.

Winstead-et pedig a Végső állomás 3. részében memorizáltam, hogy azután, sok kisebb szerep után eljusson John McLane pikírt lányának szerepéig a Die Hard 4. és vizuálisan talán legerősebb részében. Hatalmas szemei és nőies alakja miatt - értsd, nem volt vékony, hanem inkább husi - kifejezetten tetszetős hölgynek tűnt. Az évek elrepülte, Winstead kicsit megnyúlt, megerősödött és mostanra, mintha női akcióhősként érezné jól magát. (Néha ruházata és testfelépítése enyhén emlékeztet Sigourney Weaver Ripley karakterére.)

A "Kate" tökéletesen beáll abba a vonalba, amely címében egyetlen női nevet tartalmazó, erős női karakter erőszakos kalandjait meséli el. Nem tudom, ki volt az első, de szerintem Luc Besson "Nikitájával" eredeztethető ez, bár visszaszívom. Mintha a blaxploitation idején előkerült volna néhány fekete nővér, akik hasonló alapú mozikban igázták le a férfiakat. (Foxy Brown, Cleopatra Jones) Besson talán inkább egy új szintre emelte ezeket a hölgyeket azáltal, hogy néha a férfiakat megszégyenítő akaraterővel és végsőkig, önmagukból kifacsart energiával zárták rövidre a kalandjaikat, amelyben a legtöbbször kifejezetten erős, maszkulin férfiakat amortizáltak le, néha már komikus képekben. A "Nikita2 talán még komolyan vehető változata volt ennek az alműfajnak, de pl. a 2019-es Anna már-már paródiája annak, amit az akciófilmekről megszoktunk. Ebben madárcsontú, törékeny modell lány gyilkolja halomra a közelharcra szakosodott, kőkemény férfiakat, néha balett-táncosi koreográfiákra. Mondjuk, mintha Anna tényleg valami hasonló miliőből érkezett volna.

Winstead-nek nem ez az első akciófilmes figurája, hiszen a Will Smith sci-fi, Gemini emberben már hozott egy tökös női katonát és Vadásznőként a képregényfilmes "Ragadozó madarakban" meg mintha a mostani film főszereplőjének közeli rokonát személyesítette volna meg.

A történet alapja, hogy a főszereplő egy kőkemény bérgyilkos, aki rádöbben, hogy megmérgezték és napjai sincsenek hátra, ezért utolsó óráit azzal tölti, hogy igyekszik felkutatni azt, aki hamarosan bekövetkező haláláért felelős lehet. Ha ismerős a történet, nem véletlen, mert Jason Statham már készített erre az alapra egy elborult akciófilmet (Crank - Felpörgetve (2006), és ott már kimaxolták a témában fellelhető őrületet, főleg, mivel megtámogatták egy folytatással is.

Troyan mozija közel sem olyan szürreális, Winstead pedig sokkal sérülékenyebb és empatikusabb karakter. Ettől függetlenül, elbírt volna még néhány szépen megkomponált harci jelenetet, bár, az is igaz, hogy amit beletettek, az tetszetős és le a kalappal a színésznő előtt, hogy végigcsinálta a forgatást, még akkor is, ha sok jelentben kaszkadőrök helyettesíthették. Ha így is történt, akkor is jobban tetszett a női amazon ilyen megközelítése, az Angelina Jolie féle műmájerkodással szemben, mert Winstead alkatánál fogva egy picit maszkulinabb, vastagabb. No, nem sokkal, csak egy pöttyet fiúsabb, mégis inkább elhiszem, amit itt látok, azzal szemben, amit pl. a Tomb Raider filmek vagy a Salt ügynök akart letolni a torkomon. (Bár, a Salt ügynök egy kifejezetten kellemes akciófilm, még így is.)

Szóval, korábban Kate (Mary Elizabeth Winstead) elvégzett egy munkát, aminek köszönhetően valakik később halálos sugárzással fertőzték meg. Főnöke, Varrick (Woody Harrelson) szerint az ázsiai hatalmi harcok áldozata lett a lány, de komoly segítséget nem tud neki nyújtani, lévén, egy árnyéktársaságnak dolgoznak mindketten. Kate a minimális információkkal igyekszik lépésről lépésre kinyomozni, ki áll a közelgő halála mögött, mely során közeli kapcsolatba kerül a korábbi munkája miatt elárvult fiatal lánnyal, Ani-val (Miku Patricia Martineau). Ani ráadásul nem elég, hogy lelkiismeretfurdalást okoz a bérgyilkosnőnek, még a rokona is a feltételezett gyilkosának. Ketten kötnek tehát dacszövetséget, hogy Kate elérje a célját, ám ez közel sem egyszerű, hiszen egészségi állapota óráról órára romlik.

Néhány pici csavar és jól elkészített akció végén kapunk egy korrekt lezárást.

A film gyenge pontja azonban, hogy a történet miatt, ahogy romlik Kate állapota és egyre nehezebben tud talpon maradni, az akciók értelem szerűen az ő esetében nem egyre grandiózusabbak lesznek a filmidő előre haladtával, hanem kicsit megúszósabbak, hiszen, ha a hölgy még haldokolva, vért köhögve is olyan elánnal ütné az ellent, mint az első órában, nem lenne hihető az állapotára felhúzott karakter viselkedése. Egy haldokló ugyanis csak a szamuráj-filmekben képes méh leszámolni egy hadsereggel. Valahogy egyébként is az ázsiai és környező népek sajátossága a szereplők halálának pátoszossá tétele. Néha, mintha sosem lehetne őket legyőzni. Lásd a török és indiai filmeket is mellé, amikben szintén képes a karakter halálában is megváltani a világot.

A forgatókönyv azonban egészen jól fel lett építve, hogy ahogy haladunk, mégse kelljen átmenniük abszurdba és akcióra is maradjon idő.

Összességében tehát a Kate nem is feltétlenül új, nem is grandiózus, azonban egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Winstead tényleg kellemes jelenség.

A fényképezés remek, a zene ugyan nem kiemelkedő, de a képek alatt kellemesen tesz a hangulathoz. Troyanra meg érdemes figyelni, mert kicsit több pénzből és jobb forgatókönyvből egészen biztos, hogy kifejezetten ajánlott akciófilmeket tud majd még összedobni.

65%

Cloverfield Lane 10. - 10 Cloverfield Lane (2016)

Cloverfield Lane 10. - 10 Cloverfield Lane (2016)

Rendezte: Dan Trachtenberg

A film Mafab adatlapja: Cloverfield Lane 10. (2016)

Megtekintés: Remek kis kamaradráma, meglepetésekkel, egy "elsőfilmes" rendezőtől.

Remélem, hogy Trachtenberg fog még kapni lehetőséget egész estés filmek forgatására, mert ahhoz képest, hogy nagy rutinja nem volt ezek készítésében, elég korrekt kis thrillert rántott össze az amúgy nem túl vaskos alapanyagból. Persze, azt se feledjük el, hogy ha a forgatókönyvet okosan nem vonják össze a pénz előteremtő stúdióban egy korábban bemutatott és sikeres found footage mozival, a jegyeladásokból befolyó bevétel töredéke lehetett volna a végeredménynek, a két főszereplő karizmájának vagy inkább szakmai respektjének ellenére is.

A korábbi film a Cloverfield, amely New Yorkban játszódott és egy búcsúbuliból indult, hogy a főszereplők végigmeneküljenek a városon egy hatalmas szörnyeteg elől, amellyel közben a sereg már felvette a harcot, vajmi kevés sikerrel. Ennek ellenére a folytatás már a városon kívül játszódik, és még csak nem is szigorúan véve egy tanyán, hanem egyenesen a föld alatt kiépített kellemes pánikszobában illetve annak egy nagyobb változatában, amolyan túlélő bunkerben.

A főszerepben egy igazi amerikai fiatal nő áll, Michelle (Mary Elizabeth Winstead) aki éppen túl van egy szakításon és új életet kezdene. Ebben segít neki a bunker gazdája, Howard (John Goodman), mert véletlenül tanúja lesz Michelle autóbalesetének és hirtelen ötlettől vezérelve magával viszi, hogy együtt vészeljék át azt, amiről közben Howard tudomást szerzett. Még hozzájuk csapódik Emmett (John Gallagher Jr.) aki Howard szomszédja és korábbi segítőtársa a bunker felépítésében.

Miután Michelle felébred a baleset okozta ájulásból, szinte azonnal gyanakodni kezd Howard-ra és Howard teszi alá a lovat, hiszen igen hamar elkezdi lefektetni a maga játékszabályait, hiszen gyakorlatilag ő a hely korlátlan ura. Michelle igyekezne tovább állni, de a két férfi többé kevésbé sikeresen meggyőzi őt arról, hogy odakint sokkal nagyobb veszélyek leselkednének rá, mint amik a föld alatt érhetik. Szerencsére dramaturgiailag úgy építik fel a történetet, hogy pont csak annyival támogassák meg Howard karakterének állításait, hogy Michelle karaktere lebegjen a hazugság és igazság mezsgyéjén, nem tudva, mit higgyen el a férfi állításaiból és mit kezeljen fenntartással. Eleve egyik ilyen dramaturgiai húzás Emmett figurája, aki alig zavar vizet, de arra jó, hogy amolyan kívülállóként elcsitítsa Michelle ébredező gyanakvását, hiszen, míg Howard-nak nehezen hiszi el azt, amit a külvilágról a férfi mond, addig Emmett egy sokkal szimpatikusabb férfi és viselkedése tökéletesen ellentéte a fenyegető Howardénak. Amikor meg már ez sem elég Michelle-nek, hogy szó nélkül meghajoljon Howard akarata előtt és kitörni készül, akkor varázsütésre megjelenik egy amúgy teljesen egyfunkciós szereplő, aki csak azt hivatott elérni, hogy Michelle megmaradjon a fenekén. Ezt a részt kissé erőltetettnek is tartottam.

John Goodman nagyon jól hozza a figurát, szinte lubickol a szerepben, hiszen mostanában elég ritkán kap igazi lehetőséget jó filmekben. Itt bepótol mindent. Szerencsére a forgatókönyv lassan adagol információkat a karakterről, így fokozatosan rádöbbenünk, hogy lehet, hogy egyrészt Howard nem hazudott a külvilág állapotáról, de ettől függetlenül komoly legalább annyira veszélyes a társaira, mint amitől 'óvja" őket. Teljesen motivációi nem derülnek ki a filmből, marad gondolkodni való, viszont egyértelmű, hogy sötét titkai vannak.

A film macska-egér játék az erős akaratú ötvenes évei végét taposó vidéki férfi és a harmincasba még be sem lépett, önálló városi lány között. Amíg ők megvívják csatájukat a föld alatt, odafent egészen más irányt venne a történet, ám az már csak egy kis plusz a történetben, amolyan hab a tortán. Így lesz az egyszerű thriller egyben dráma és sci-fi is. Szerencsére több réteget tudtak a végső forgatókönyvbe pakolni, külső és belső ellenséggel, pszichológiai mélységgel, amely főleg Howard motivációival foglalkozik. (Engem különösen érdekelt volna, hogy többet tudjak meg a családjáról, a lányáról, annak halálának körülményeiről, hogy utána hogyan igyekezett feldolgozni a traumát, nem e ő maga okozta és, hogy vajon Michelle-en kívül hány áldozata volt már, különböző módokon, miket tett velük, stb. Howard karaktere ezért nagyon összetett és a film játékideje alatt elég keveset tudunk meg róla, azok is inkább csak töredékek, amelyek néha több kérdést vetnek fel, mint amennyire megválaszolnak.)
Michelle karakterére is érdemes jobban odafigyelni, hiszen nem véletlen, hogy épp a film kezdődik úgy, hogy kilép egy kapcsolatból, amely valószínűleg nem működött és a lány, talán hirtelen ötlettől vezérelve igyekszik szakítani, erre azonnal belekényszerül egy másik függőségi viszonyba és talán pont ezért is kétkedő végig az álláspontja és ezért van olyan nehéz dolga vele Howard-nak. Rosszkor találkoztak, hiszen Michelle azon a ponton van, amikor változtatni akar az életén és nem gyönge áldozat lenni többé egy kapcsolatban. Ez az egyik oka, amiért a két főszereplő állandóan egymásnak feszül. Howard pedig, bizonyos jelekből - bár nem egyszerű kihámozni a motivációit - de egyértelműen valamilyen kapcsolatot akar kiépíteni a lánnyal.

A hangulatos trailer berántja az embert - úgy indul, mint egy kedves családi mozi, amely egyre fenyegetőbb lesz - és egyszer tényleg érdemes rászánni a mozira az időt, már csak Winstead miatt is, aki lehet, hogy még nem elég jó drámai színésznő, viszont dekoratív és kellemes a szemnek. Az eredeti filmzene nem hagyott bennem mély nyomot, viszont a soundtrack albumra biztos került fel néhány klasszikus, többek között a trailerben is hallott Ritchie Cordell nóta, a I Think We're Alone Now, amely a trailer ritmusához lett igazítva és így rendkívül hangulatos közel két percet eredményezett. A másik nagy kedvenc Frankie Avalon előadásában Edward Marshall szerzeménye, a Venus.

Elképzelhető, hogy még készülnek Cloverfield mozik, más szereplőkkel, más történetekből, melyeket majd egy szörnyinvázió köt össze, bár, ennél a filmnél ez eléggé elhanyagolható tényezőként jelenik meg. Azért a befejezés nem volt rossz és van benne tökösség. Egyetlen hiányossága a filmnek, hogy nagyjából kiszámítható, nagy meglepetések nincsenek benne.


70%


Ha szeretnéd látni: 1 0  C L O V E R F I E L D  L A N E

Töfi:
- Elvileg az első és egyetlen választás Michelle szerepére eleve Mary Elisabeth Winstead volt.
- Kezdetben a forgatókönyvnek semmi köze nem volt a Cloverfield történethez, egészen addig, míg J.J. Abrams és a Bad Robot fel nem vásárolta és össze nem olvasztotta a thrillert és a korábbi sci-fi-t. Talán ez volt annak is az oka, hogy csendben forgatták le és a stáb gyakorlatilag teljesen titokban dolgozott, lehetőleg sehol nem nevezve nevén a filmet, amíg el nem készült.
- A filmben Goodman karaktere egy tini filmet néz, az "Álmodj rózsaszínt - Pretty in Pink (1986)" - amelyről néhány napja írtam - amelyben a női főszereplő, Molly Ringwald ruhákat tervez és készít. Ez egy finom utalás, hogy később Winstead is ruhát tervez és készít, amelyben el tudja majd hagyni a bunkert, ha esetleg odakint tényleg mérgező a levegő, ahogyan Howard állítja.
- Winstead a szörny szájába egy molotov-koktél dob, hogy azzal megállítsa. Korábban tett hasonlót, "A dolog - The Thing (2011)"-es változatában.
- Abrams korábban már felhasználta az ötletet a bezárt emberekkel és mérgezett levegővel a Lost sorozatában.
- A filmet időrendben vették fel, így volt olyan jelenet, ahol, pót-forgatás miatt, később Goodman-re álszakállat kellett ragasztani.

Ha esetleg letöltenéd a film zenéjét, itt talán megtalálod: F I L M S C O R E