Valami Amerika 3. - Valami Amerika 3. (2018)

Valami Amerika 3. - Valami Amerika 3. (2018)

Rendezte: Herendi Gábor

A film Mafab adatlapja: Valami Amerika 3. (2018)

Megtekintés: Ha tetszett az első két rész, akkor ezt is zabálni fogod.

Pedig a harmadik rész egy rossz vígjáték. Amiben vannak jó pillanatok és megoldások. Emlékszel még az első részre? Én már nem nagyon, de abban, amennyire emlékszem, voltak nyugisabb pillanatok is - pl. kis kifli - nagy kifli párbeszéd - míg a harmadik rész gyakorlatilag összevonta az első két rész legnegatívabb kvintesszenciáit, mint ripacskodó előadásmód, hangmagasság, egyebek.

Egyebek alatt főleg azt értem, hogy a Valami Amerika 3., ahogy a címében benne foglaltatik, rendkívül ügyesen idézi meg az amerikai filmgyártás legrosszabb komédiáit, igaz, magyar helyszíneken, és magyar viszonylatban. Mostanra már nincs karakter, aki ne önmaga karikatúráját hozná. Nagyjából ennyi maradt, mert a történet - igaz, vannak benne elég jól eltalált részletek is, gondolok itt a flashback vlogra - úgy ahogy van, egy hatalmas blöff.

Az első filmben voltak szerethető slágerek, amikből rendesen karaoke sikerek lettek, a mai napig énekelhetőek. A második mindezt megfejelte egy remek kis musical előadással, amibe így szintén kerültek új dalok és a képi világon is hagyott nyomot. A harmadik rész azonban lusta dög és újrahasznosít. Mi pedig megkajáljuk, hiszen kétszer ettük, kétszer ízlett.

Scherer Péter

A mozipénztáraknál jelen pillanatban a Valami Amerika 3. az utolsó kb. 15 év leglátogatottabb mozija. Nem azért, mert remek szórakozás, és szájról-szájra terjedne a film híre. Nem. Ha a pletykaláncra hallgatnánk, egy hét után alig menne el rá... egy fenét! Olyan nagyon ki vagyunk éhezve a nosztalgiára, és olyan rég nem találkoztunk a Várnai fivérekkel, mellesleg, már nagyon szeretnénk, ha végre ők törnének borsot a szélhámos Alex orra alá, hogy vígan és dalolva vonulunk el megnézni, mit hozott össze nekünk Herendi úr. Ő pedig összehozta nekünk ezt a blöfföt. A röhej az, hogy elégedetten álltam fel a fotelből a végén és csak mosolygó emberek hagyták el velem együtt a termet, akik úgy érezték, kaptak valamit.

Nagy Ervin

Kaptunk egy mekis kaját. Olyat, amilyet már kétszer kaptunk, csak most happy meal. Olyat, amit amíg eszünk, nem rossz, nem rossz, de az íze is hamar elhagyja a szánkant és a gyomrunkat sem tölti meg teljesen.
Tehát, a film nézői ki voltak éhezve, hogy régi ismerőseinkkel találkozzanak. Mert bevallom, nem volt olyan rossz a szerencsétlenkedő trió. Hiányoztak már. Ám, ha valakinek ez nem elég, rajtuk kívül még annyi karaktert hoztak be, hogy kapkodod a fejed az új karakterek és megformálóik láttán. Szóval, akinek nem elég amit ismert, annak itt az új. azután az egész film hangulata elment amerikásba, kaszkadőr munkával, lövöldözéssel, börtönnel és nehézfiúkkal.
Van nekünk vörös hering, meg Mission: Impossible szerepcsere, meg bérgyilkosok, szökés, szülés. Akár egy helyzetkomikumra építő fergeteges francia komédiában. Csak ez magyar. És kicsit olcsóbb. És sokkal hiteltelenebb, mint a korábbi etapok. Mert mostanra a forgatókönyv még csak véletlenül sem akarja elhitetni velünk, hogy amit látunk, az megtörténhetne. Nem.
Azt már ellőtték két részben és mostanra csak az abszurd maradt.

Stohl András

Így be lehetett hozni Alexet harmadszor is, így sikerült végre, az első rész óta eljutnia szerelmespárunknak az első gyermek születéséig, így visszakaptuk Timit. Minden ott folytatódik, mint korábban, csak hangosabb és elborultabb.

A film egyik csavarja miatt kénytelenek pl. Szervét Tibinek egy másik karaktert is kiosztani. A zenéket gyakorlatilag két szám képviseli - főcím + stáblista - minden másra ott az East End a korábbi részből. Jó sok homofóbia, ezért meleg poén is kellett, ha már sitt. Mostanra már tényleg bekerült nemzetünk színészeinek színe java. És egy csomó beszólás egészen vicces. Aztán van olyan jelenet, amelyet eddig egy Sandler vígjátékban tudtam volna csak elképzelni. Miért ő? Mert kifejezetten utálom a filmjeit és amelyik jó, az sem miatta lett az... De az a vipera... Ott mély volt a kuss a nézőtéren és nekem sem kellett visszafognom magam, mert el sem tudtam rajta mosolyodni, csak átpillantottam a barátnőmre, hogy ő is kínosan feszeng-e? És igen.

Szóval, van egy filmünk, amelyik nem olyan jó, inkább rossz, de zabálni fogjuk egy ideig és nem haragszom rá ezért. Kell a bevétel, hiszen most dübörög a filmgyártásunk. Ha erre a középszerre ülünk be, akkor legyen, üljünk be erre, de legalább van egy filmünk, amelyik végre lenyomott egy Marvel mozit, ami nem kis szó. Mellesleg, véleményem szerint, az egyik legrosszabb Marvel filmet, de ne kicsinyítsük az érdemét a hazainak.

A Valami Amerika 3. több sebből vérzik, de tartja magát.
Herendi Gabi szerint nem lesz több része a Várnai fiúk kalandjainak, de szerintem még egy negyedik, kerek és tényleg elegáns epizóddal kellene elbúcsúztatni a hőseinket.
Egy olyan részben, amelyikben Tamás (Pindroch Csaba) Bűnös városáról kiderül, hogy masszív rajongó tábora van egyetemisták között és tudjuk, hogy ők a jövő reménységei. Egy olyan részben, amelyikben Ákos (Szabó Győző) néger kisfiáról kiderül, hogy elcserélték és ezért nem kell azt hinnünk, hogy a harmadik részre agytevékenysége lesüllyedt a barátnője, Timike (Oroszlán Szonja) szintjére. Egy olyan részben, ahol végre András (Hujber Ferenc) is megtalálja a helyét és nem akar kamikaze pilótaként fejjel ugrani minden verembe. Egy olyan részben, amelyikben Tamás felesége, Eszter (Ónodi Eszter) végre nem őrlődik kétségek között, hogy kihez húz a szíve. És egy olyan részben, amelyikben Alex (Szervét Tibor) komoly bajba kerül, de a három tesó kirántja a bajból, mert van bennük zsivány becsület és képesek felülemelkedni a problémákon, haragon, mert ez az, amiért megszerettük őket annyira, hogy vártuk már ezt a filmet.
Várok egy olyan búcsút, amelyikben a film címe ismét értelmet nyer.
És akkor elégedetten engedem őket útjukra, tudván, hogy valóban boldogan élnek, amíg meg nem halnak.

65%

Különvélemény: A filmet kifejezetten ajánlom moziban megtekinteni. Ennyivel szerintem igazán támogathatod a színészeinket, rendezőnket és a filmiparunkat. Nem, ne hivatkozz nekem se politikára, se azokra, akik kezében ott a gyeplő. Mindazok, akik benne voltak ebben a filmben, megérdemlik, hogy legalább egyszer a gyöngyvásznon nézd meg, amit összehoztak.

(A cikkben szereplő képek a Vertigomédia tulajdonában vannak!)

Amikor először találkoztunk - When We First Met (2018)

Amikor először találkoztunk - When We First Met (2018)

Rendezte: Ari Sandel

A film Mafab adatlapja: Amikor először találkoztunk - When We First Meet (2018)

Megtekintés: Komédia az "Idétlen időkig" nyomvonalán. Aki fogékony az időcsavaros filmekre, annak ez is tetszeni fog.

A forgatókönyvíró, John Whittington eddig két LEGO moziban tudta megmutatni karakterépítő tehetségét és szerintem, ott talán kicsit jobban is teljesített. Egészen biztosan látott olyan mozikat, mint a "Hirtelen 30", a "Segítség, felnőttem!" vagy az "Idétlen időkig", mert az "Amikor először találkoztunk" kicsit emlékeztet ezekre a mozikra is, igaz, néha csak másodpercekre. (Pl. a Segítség, felnőttem! Zoltar nevű masináját idézte meg számomra az ódon fotógép, a lámpácskájával, öreg külsejével, még akkor is, ha szerkezetileg nem sok közük volt egymáshoz. Bár, az egyik egy üzenetet dobott ki magából, a másik meg fényképeket, szóval ez is majdnem stimmel...)
Mellesleg a Netflix néhány nappal Valentin nap előtt mutatta be a filmet, így a romantikus estén lesz mit néznie a fiatal szerelmeseknek, mert a mozi egyébként ha nem is tökéletesen, de elég jó kis randifilm összességében.

A film jól fel van építve, pont, ahogyan elvárjuk egy átlagos vígjátéktól. Pont ez az egyik negatívuma, a meglepetés hiánya. Noah (Adam Devine) az átlagos szomszéd fiú, aki egy Halloween partyn megismerkedik Avery-vel (Alexandra Daddario). A film azt a tipikus helyzetet mutatja be, hogy van olyan, mikor egy hullámhosszon vagy a másikkal, lehetnétek a tökéletes pár, de valamiért - ki érti ez és ebben a film sem tud segíteni - hirtelen a fiú átkerül a "lehetséges pasi" kategóriából a "legjobb barát" zónába. Ez az a terület, ami egy átlagos srácot azonnal taszít, ha többet látnak bele egy nőbe, mint amit az adni kívánna.
Noah is tudja, hogy ez nem fog így működni, ám tenni nem tehet semmit és ugrunk három évet az időben, azaz visszatérünk a kezdő képsorokhoz, hogy kiderüljön, hiába volt kémia, jelenleg Avery épp Ethan-hez (Robbie Amell) kötik gyengéd szálak és az esküvőt tervezik.
Mit tehet ilyenkor az egyszeri végtelenül és reménytelenül szerelmes legjobb barát? (Mert mint kiderül, Noah és Avery baráti kapcsolata azért legalább működött és így Noah ismeri Ethan-t is, sőt, Avery kissé fura barátnőjét is, Carrie-t (Shelley Hennig), aki Avery kérésére hazaviszi Noah-t, aki a számára tragikus esemény legelején kiüti magát nem kevés alkohollal.

Eddig a film ránk bízza, hogy megkedveljük a fontosabb karaktereket és nem is éreztem szájbarágósnak, hogy felépítse a kapcsolati hálót. Pedig, lehet, hogy erre is rá kellett volna gyúrni, hogy a végén jobban felépítsék Noah karakterének döntését, ne érezzük kicsit "légből kapottnak".

Szóval, Carrie leadja Noah-t annak legjobb barátjánál, Max-nél (Andrew Bachelor), aki mindig igyekezett a legjobb tanácsokat adni barátjának, csak nem feltétlenül megfelelő volt azok hatásfoka.
Noah végül félig önkívületi állapotban beül az Avery-vel már egyszer használt, ódon fénykép készítő masinába, hogy megörökítse életének legszomorúbb napját az utókornak, és közben alkoholos delírium határán még azt kívánja, bárcsak visszacsinálhatna mindent és azon a reggelen ébredhetne, amikor megismerte Avery-t.
Innentől kezdve pedig egy kedves, időcsavaros mozit élvezhetünk, amelyik néhány lehetőséget kibontogat, mik más ziccereket kihagy, míg végül hősünk rádöbben, hogy mire is van szüksége, hogy az élete boldog legyen.

Adam Devine fizimiskáját korábban néhány komédiában volt sikerült kifognom és azokban, szerepe szerint, jól hozta a negatívabb, bunkó vagy épp ripacs karaktereket. Mostanra azonban elege lehetett a másodhegedűs szerepből és bevállalt egy igazi főszerepet, ráadásul egy igen hálás témában. Devine nagy szerencséje, hogy bár a fizimiskája tényleg nem szépfiús, liliom tiprós, megfelelő környezetben tud szimpatikus és szerethető is lenni.
Daddario nagyon jól adja alá, csuklóból, vagy ha már nő, akkor inkább csípőből hozza a barátnő figurát. Van köztük megfelelő kémia is, ami szükséges hozzá, hogy elhiggyük, ők ketten barátok.
A kötelező fekete karakternek Bachelor szintén jó választás. Szerencsére úgy írták meg Max szerepét, hogy ne legyen túl sztereotip, és ne csinálja azokat az idegesítő manírokat, amit a fekete színészekkel csináltatnak, főleg, ha a humor világából érkeznek a filmbe.
A Carrie-t játszó Hennig is szemrevaló teremtés és ügyes komika. Mondjuk az ő karakterének bemutatását jobban kidolgoztam volna, már csak azért is, mert a film végének egyik fontos sarokpontja lesz a figurája, ezért elmélyítettem volna a jeleneteit, amik bemutatják, hogy milyen kapcsolati hálóban található ő Avery és Noah életében.
Amell, meg mint a szépfiú Ethan, remek választás, mert jól működik együtt a többiekkel.
Az öt fontos karakteren kívül senkit nem emelnék ki, pont, mert a forgatókönyv sem teszi. Egyszerűen, nincs másokra sok időnk. Komikus mellékkarakterek kapnak egy-egy mondatot, de semmi több. Ami talán még bele kellett volna, hogy férjen a filmbe, azok - ha már esküvő is lesz... - Avery, Ethan és Noah szülei lettek volna, hiszen az esetleges rokoni karakterek elejtett megjegyzései is eléggé el tudnak mélyíteni egy adott karaktert, ha arra lenne szükség.
Ebből a szempontból Whittington forgatókönyve igen puritán.
Természetesen a fotógép varázslatára itt sem kapunk magyarázatot - ezt nem is érezzük ilyen moziknál szükségesnek.
Az egész film kiállása a mozi és a tévé között lavíroz. Végül a Netflix adásba küldte, így viszonylag gyorsan eljutott hozzánk is, független forrásból.
A képi világ letisztult, a zene kellemes, jók a betétdalok, habár, azokból lehetne több is.
A történet lehetett volna kicsit csavarosabb, de nem unatkoztam rajta és ezek után szívesen nézek meg olyan filmet, amiben a fura arcú Devine a főszereplő.
Jól megoldották, hogy Noah időugrásai között eltelő három évet ne kelljen végigvinnie, így az eredménye egy-egy visszalépésének vele együtt minket is meglephet.
Ha tetszett a film, akkor ajánlom még a több lehetőséges filmek közül pl.: Idétlen időkig, Időről időre, A Lé meg a Lola, Boldog halálnapot!. Azután ott vannak azok a filmek, amiben a szereplők egy korábbi időpontba ugranak, hogy számukra vagy már megélt korba kerüljenek (Megint 17) vagy amikor korukban előre ugranak (Hirtelen harminc, Segítség, felnőttem!).
Azután külön kategória, amikor egy szereplő átkerülve a barát zónába, esetleg megkísérli mégis meghódítani szíve választottját, mint a "Csak barátok - Just Friends (2005)" című filmben.

65%

Ha megnéznéd:
- Amikor először találkoztunk (2018)

A Gránit-hegy hősei - Only the Brave (2017)

A Gránit-hegy hősei - Only the Brave (2017)

Rendezte: Joseph Kosinski

A film Mafab adatlapja: Only the Brave (2017)

Megtekintés: Film egy csapatnyi hősről, akikről sosem tudtunk volna, ha nincs ez a mozi.

Mi, itt, Európában, legalábbis. És nem ez az egyetlen hasonló, megtörtént eseményeket feldolgozó drámai történet. Hollywood és úgy egyébként a filmgyártás, évente legalább egy hasonló alapkoncepciójú mozit kikönnyez magából, amely, ha szerencséjük van, eljut a nézőkhöz és ha megfelelően sikerült feldolgozni, szimpatikus karakterekkel, érdekes megvilágításba helyezve, személyesebbé tenni a tragédiát, szinte a szobába hozva a karaktereket, akkor egészen kellemes visszajelzéseket kaphat a mozi, kezdetnek mindjárt azt, hogy jelentős bevételt termel vissza a gyártási költségből. Mert amúgy a műfaj, vitathatatlan, eljut a szívekig, de ha az egyszeri néző választhat egy mozi kínálatából, nem feltétlenül egy ilyen történetre kíváncsi, hiszen a mindennapi robot után nem túl szórakoztató olyan emberek sorsát megismerni, aki velünk ellentétben olyasmivel keresik a kenyerüket, ami a vesztüket is okozza.

Ha kissé szélesebb spektrumba helyezzük magát az eseményeket, akkor nem sok különbség van egy háborús drámát bemutató, tesztoszteron mozi - Katonák voltunk, A fegyvertelen katona - között, vagy egy veszélyes munkát, hivatást taglaló, tragikus lezárást kapó dráma között. Nem ugyanaz, kivétel a váz: Csapatnyi ember, többnyire tipikusan férfiak, kritikus helyzetben, vezető és újonc is, katasztrofális kimenetelű események sodrásában, sok áldozat, néhány túlélő, sírás, vér, verejték, pátosz, szeretet, stb.

Ha nem akarunk ekkora territóriumon barangolni, akkor maradjunk a tipikusan veszélyes munkakörökön belül és a megtörtént események csapásán. Akkor is marad elég téma, mint pl.: vízi-mentők (Hullámtörők, 2006), halászok (Viharzóna, 2000) és, hogy frissebbek is bekerüljenek, bányászok (A harminchármak, 2015) és olajfúró munkások (Mélytengeri pokol, 2016). Még a sort bővíthetnénk sok címmel, de maradjunk a kifejezetten valós eseményeket feldolgozó szegmensben.

Kosinski szereti a színészeit, ellenben a karakterépítésből nem túl erős. Nyilván hosszabb lett volna a film, ha mondjuk a főszereplő Brendan (Miles Teller) karakterét jobban kiemelték volna és talán ezért olyan elnagyolt a kábítószerfüggő fiatalember kijózanodásának a cselekményszála. Kedvelem Tellert a Whiplash bemutatója óta, de itt kevésnek éreztem, amit a figurájából kihoztak, bár, ez inkább a forgatókönyvírók érdeme. Sean Flynn újságíró cikkéből húzták fel magát a drámát, és beszélgettek a csapat egyetlen túlélőjével, Brendan McDonough-gal is, mégis, egyszeri befogadóként, volt, amit hiányoltam. Brendan a film elején jön le a kábítószerekről, de, hogy mi a motivációja, hogy elhagyja káros szenvedélyét, vagy, hogy hogyan birkózik meg a leszokást kísérő hiányérzettel, fájdalommal, valahogy elengedi a film, pedig tényleg ez az, ami a figurát közelebb hozhatta volna hozzám. A másik főszereplő, Eric Marsh (Josh Brolin) karaktere már nem ennyire hézagos, bár, tőle is szívesen láttam volna, hogy miért lett ez az egész tűzoltási mánia ennyire fontos szenvedély - amely már-már felér Brandon kábítószerezésével - és kicsit mélyíthették volna még a kapcsolatának milyenségét feleségével, Amandával (Jennifer Connelly), mert a két veszekedésük, amely arról szól, hogy Amanda végül tovább lépne a családi fészek útján és gyereket vállalna, míg Eric köti az ebet a karóhoz és azt szajkózza, hogy nem is akar változtatni és annak idején a nő ebbe belement, tehát, hagyják a baba projectet a fenébe. Részemről megértem, hogy miért ódzkodik az egésztől, de Amadna karaktere elég erős hozzá, hogy akár egyedül is bevállalja a gyereket és talán meg is tenné, ha érezni, hogy az a helyes út. Eric esetében kicsit úgy érzem, hogy a könnyebb utat akarja választani döntésével és ezt érezhette a karakter is, hiszen végül rábólint az asszony kérésére.
Viszonylag fontos szerepet kap még a helyi tűzoltó erők parancsnokát alakító Jeff Bridges, aki egy röpke jelenet erejéig megidézi egyik legfontosabb karakterét, a country énekest is, egy városi buli alkalmával, ezért érdemes eredeti hangsávval megtekinteni a filmet. Bridges 2009-ben egy Bad Blake nevű énekes eljátszásáért kapta Oscar-díját, az "Őrült szív" című filmben.
A tűzoltó parancsnok jobb kezét alakító James Badge Dale pedig gyerekszínészként kezdte (az 1990-es "A legyek Ura" drámában), majd egy sor komolyabb sorozatban és moziban szerepelt, mire végül a Vasember 3. után elkezdtem figyelni a munkásságát. Itt kicsit talán kevés is a jelenléte, de legalább szimpatikus figurát hoz.
Sajnos, hiába jelenik meg a stáblistán Andie MacDowell neve is, a színésznő kimaradt az emlékezetes pillanatokból, viszont dicséretes, hogy rajta nem látszik, hogy agyon lenne plasztikázva, ellenben sok kortársával, ismert színésznőkkel.
Taylor Kitsch néhány éve komoly reménység lehetett, olyan filmekkel a háta mögött, mint pl. a John Carter vagy a Csatahajó, mostanra mégis átküzdötte magát a masszív középmezőnybe és rendre olyan szerepeket fogad el, amelyek a stáblistán a negyedik-ötödik helyre predesztinálják.

A film zenéje kellemes, de semmi kiemelkedő, a fényképezés pedig szép, bár a CGI sok helyen kicsit "poros". A lángoló medvét inkább álomképként dekódoltam, úgy nem volt elnagyoltsága zavaró.
Amit még hiányoltam és egy ilyen filmben szeretem, ha kitérnek rá, az a szereplők munkájának metódusa, annak jobban kiemelése, akár, ha kell, kicsit szájbarágósan is, hiszen nem vagyok hegyi tűzoltó, nem tudom, miről szól az egész, mire figyeljek, mit kellene látnom. Nagyon kellett figyelnem, hogy a lángoló események értelmét össze tudjam szedni, hiszen nem mozgok ebben a világban, viszont, hogy a drámát jobban átérezzem, nem ártana kicsit mélyebbre ásva, közelebb hozni hozzánk, nézőkhöz, hogy mit is csinálnak ők pontosan, mik a hibalehetőségek és miért történik az velük, amit a film végén látunk. Valójában, egyszer már megnéznék egy kialakuló és mindent felperzselő erdőtüzet a valóságban is, nem számítógéppel generálva, hiszen nekem, aki nem él ebben, roppant nehéz elhinnem, hogy mennyire másodperceken múlhat néha, hogy ki marad életben. Egy biztos: A végén biztos igyekeztem volna minden faágat kivágni a közelemből, egy nagy tisztást létrehozva, amire sajnos a Gránit-hegy tűzoltó csapatnak már nem volt esélye. Úgy éreztem, hogy a tűz is túl gyorsan ért oda, ők is hamar feladták a védelmi körletet "felhúzni", és azok a tűzálló hálózsákok, amivel meg viszonylag sokat is foglalkozik a mozi, úgy látszik, sokat nem érnek, amikor kellene... De szerintem ezt a véleményemet csupán a tehetetlen harag mondatja velem, amikor azt kell látnom, hogy közel húsz, remek ember, apa, testvér és barát, ennyire hiábavalóan, tehetetlenül hal meg. A film kerüli az amerikaiakra oly jellemző fene nagy pátoszt, ezért a végső eseményeket egészen gyorsan lezavarják, szinte minimalizálva a drámai, könnycsalogató hatást. Ha úgy vesszük, igyekeztek ízlésesek maradni.

Nem feltétlenül a legjobb film ebben a témában, de érdemes megnézni, hiszen vannak mindennapi hősök, akikre csak az ilyen mozik irányíthatják rá a figyelmet.

Különvélemény: A cím szerintem kicsit félrevezető Brendanra nézve, hiszen ha rosszul értelmezem a címet, akkor "Csak a bátrak... halnak meg" a tragédia során, azonban Brendan egyedüli túlélőként nem azért maradt életben, mert gyáva lenne, hanem mert olyan parancsot kapott korábban a felettesétől, amelynek köszönhetően ő ki tudott menekülni a tüzes pokolból, igaz, neki sem sokon múlt, hogy nem égett meg. Szóval a "Csak a bátrak" direkt fordítás helyett inkább valami olyasmi lenne a helyes cím, mint a "Bátrak voltak" vagy hasonló formula.
De ez csak az én szőrözésem...

65%

Ha megnéznéd:
- A bátrak (2017)

A film zenéjének youtube válogatása: soundtracksandyou.blogspot.com - Only the Brave (2017)

Brazilok - Brazilok (2017)

Brazilok - Brazilok (2017)

Rendezte: Rohonyi Gábor, Kiss M. Csaba

A film Mafab adatlapja: Brazilok (2017)

Megtekintés: Habár a téma sokaknak lehet, hogy érdektelen, ettől függetlenül a "Brazilok", ha kellően képesek vagyunk kikapcsolni, akkor egy kellemes másfél órás kikapcsolódás.

Vajon tudunk e, mi Európa közepén, filmet készíteni a Brazilokról? Futball nemzetként - kb. annyira vagyunk jelenleg azok, mint lovasnemzet - természetes, hogy tudunk filmet készíteni a foci sportjának egyik meghatározó népéről. De mekkora hülye vagyok, hiszen a cím valójában nem is rájuk utal, hanem Acsa városkájának perifériáján élő roma magyarjairól - illetve akkor már az egész országéról, nem igaz? - akiket fehér bőrű szomszédaik, lealacsonyító gúnnyal csupán braziloknak neveznek. Mivel az argó szlengben a romákat illetve cigányokat - lehetnek különbözőek - nemes egyszerűséggel "brazil" gyűjtőnévvel emlegetjük.
Nem is emlékszem, melyik humoristánknak köszönhetjük ezt az elnevezést, de mintha homályosan emlékeznék valami "brazil gépsor" címzésre...

Sajnos, mivel filmünk sok szereplője amatőr színész, illetve, inkább fogalmazzunk úgy, hogy átlagpolgár, és a névmemóriám meg pocsék, nem nagyon fogok tdni róluk beszélni, pedig egészen szimpatikus kis brigádot sikerült összerántani a mozi kedvéért.

Acsa városkájában egészen jól megvannak egymás mellett fehérek és feketék. Igaz, a rendőrség néha vegzálja a kokerókat, a polgármester is elnéz felettük, néha pedig egy jó asszony megvédése miatt valaki akár egy évre is sittre kerülhet. Ennek ellenére megy itt az élet, fennforgás minimális, kapát még nem ragadtak és csak amiatt kell izgulni, hogy nem megfelelő helyről lopnak el egy-egy közlekedési táblát.
Nagy esemény, amikor végre kiengedik a böriből Puporka Áront (Nagy Viktor Dániel - Néhány jelenetben a fiatal Judd Nelson jutott róla eszembe) aki igyekszik revánsot venni az egy éves kényszerpihenőért, annyira azonban nem ostoba, hogy újra visszakerüljön a hűvösre. A megoldást végül a falu viszonylag új papja (Bánki Gergely) szállítja, akinek biztos kedvenc mozija volt a "Menekülés a győzelembe (1981)". Kitalálja, hogy az idei falu-foci hb-n (helyi bajnokság) indulhassanak a közösség roma fiataljai is, és egy idegenből kapott levél tartalma pedig azzal kecsegtet, hogy aki megnyeri a porban rúgott tornát, az kimehet egyenesen Brazíliába, hogy a helyszínen szurkolhasson kedvenc csapatának a vb alatt. Bosszúnak meg éppen megfelelne, hogy kicsit szétrúgjanak pár fehér lábszárat a kreol bőrű srácok.
Áron miután sikeresen tiszteletét teszi a polgármesternél (Fekete Ernő), hirtelen felindulásból befizeti a nevezési díjat, hogy azután izgulhasson egy sort, mivel eléggé szétzüllött csapattal kell csodát csinálnia.

Ha ez nem lenne elég, Áron kishúga (Farkas Franciska) is kezd eladó sorba kerülni (vagy inkább takarítónő, attól függ, mire van igény), csak mintha nem a megfelelő fiúk kerülgetnék. Az egyikük pedig, amolyan tipikusan drámai "Rómeó és Júlia" helyzetet generál, hiszen nem más ő, mint az oly erősen gyűlölt alpolgármester Józsi (Schmied Zoltán) fia, a kis vörös Török (Dóra Béla). De semmit sem rágnak a szánkba, még a tanulságot sem.

Lehetett volna a film egy igazi sztereotip szemétség és bár azért vannak erre utaló jelenetek, összességében egy pozitív filmecskéről beszélünk, szerethető főhősökkel, akik kivételesen a másik oldalt erősítik. Ezt annak tudatában jelentem ki, hogy munkám miatt volt szerencsém megismerni mindkét magyar kultúrát is és ha valaki, hát én simán lehetek rasszista. Azután jön ez a kis kedves film és nekik szurkolok. Nem csak azért, mert a forgatókönyv azért igyekszik a bőrszíntől függetlenül befeketíteni a fehéret, hanem mert az egyszeri néző az elnyomott mellé fog állni, neki kell, hogy drukkoljon.

Lassan pedig összeáll a kép, van amit homályban tart, mást viszont - táblalopási biznisz - egyértelműsít.
A humora kedves, néha olcsó, többnyire az eltérő kulturális szlengből táplálkozik.

A női szereplők Franciskán kívül nem kaptak lehetőséget, így Dobó Kata örülhet, hogy legalább a filmbemutató vele indul. A nagypapa figurája szintén borzalmasan elnagyolt. Más filmekben megszokhattuk, hogy a "nagy öreg" éleslátása, illetve tapasztalata néha pont áthidalja a generációs szakadékot és megoldja a helyzetet. A nagypapa itt csupán komikus kellék és még csak ki sincs használva. (Gryllus Dorka cameozik egyet, Gáspár Laci pedig megmutatja humorát, pontosabban humoros helyzetbe hozzák...)

A történet mesélője pedig lehetett volna egy második Regős Bendegúz és örültem volna neki, mert a kezdet - a narrátor szöveggel - pont ezt igyekezett alátámasztani, ám hamar elfelejtjük, hogy az egészet egy kissrác, Fingi (Lakatos Erik) meséli el a saját szavaival, mert a kissrác és a szavai is mellőzöttek lesznek.
Szóval, filmes arányok még erősen hibádzanak, amúgy viszont egészen jó.

A film jelenleg megtalálható a youtube-on, de ha van rá mód, támogasd azzal, hogy vagy moziban nézed meg, vagy megveszed dvd-n.

65%

Amerikai pasztorál - American Pastoral (2016)

Amerikai pasztorál - American Pastoral (2016)

Rendezte: Ewan McGregor

A film Mafab adatlapja: American Pastoral (2016)

Megtekintés: Kötelező azoknak a szülőknek, akik úgy érzik, épp elveszítik a gyermeküket. De megoldást nem kínál.

Ewan McGregor első rendezése Philip Roth Pulitzer-díjas dráma-regényéből készült el, közel tíz év előkészület, jogi herce-húrca és egyéb gáncsoskodás után. Sajnos, a kész mű talán kicsit papírízű lett, de összességében nincs a rendező-színésznek miért szégyenkeznie. Roth pedig nem először nyúl tabu témához, mert visszatérő motívum nála a polgári életből valamilyen kilógó kisember drámája.
A pastoral szó jelentése a filmben inkább átértelmezett, mint direkt, és leginkább az emberben kialakuló hitről mesél. Két hit csap össze itt és megoldást, feloldozást nem kapunk egyiktől sem, véleményünk azonban lehet.

A "Svéd" Levov (Ewan McGregor) a suli egykor közkedvelt foci sztárja, elvette középiskolai szerelmét, a szépségverseny győztes Dawn-t (Jennifer Connelly), hogy szépen behelyezkedjenek az Amerikai álom által diktál középkategóriás kispolgári életbe, életérzésbe. Nagy autó, jó munka - lehetőleg valami családi örökség - nagy föld vagy megbecsült kertvárosi környezet, hétvégén hússütés, sörözés, néha rácsapunk a titkárnő fenekére, máskor pedig kikérjük a lelkipásztor(ál) tanácsait, megjelenő lelki válságaink legyőzésében, ha esetleg elfelejtenénk, hogy mi is a szerepünk az USA gazdasági és politikai körforgásának gyűrűjében. Azután egy napon gyermekünk, aki már korábban is jelét adta másként gondolkozásának, olyan kérdéseket tesz fel, vagy olyasmit kér tőlünk, amely a komfortzónánkon kívül esik, ezért érdemben nem tudunk neki válaszolni, ami miatt bizalmát részben el is veszítjük. Azután a kérdések lelki válsággá terebélyesednek és azt vesszük szre, hogy egy idegennel osztozkodunk a fedél alatt. Merry (Dakota Fanning) pontosan ilyen körülmények között távolodik el szüleitől, hogy azután az átlagpolgár felmenők számára teljesen elidegenítő véleményét végül egy robbantásos merénylettel súlyosbítsa.

A szülei teljesen összetörnek. Dawn-on az őrület jelei jelentkeznek, de Seymour sem jár jobban, mivel megszállottan igyekszik felkutatni a fiatal lányt, aki valamikor a lánya volt. Az FBI nem könnyíti meg a dolgukat,ugyanakkor ha valaki el akar tűnni  a szülei elől, azt a hetvenes években könnyen megtehette, hiszen ez a Vietnam körüli korszak zavargásos időszak volt, amely rendesen megdolgoztatta a hatóságokat. Merry pedig miután még egy robbantásban részt vesz, eltűnik a világ szeme elől, kérdéseket hagyva maga után, amelyekre Seymour tovább keresi a válaszokat.

A film eléggé biztonsági játékot játszik, nem is érzem, hogy kellőképpen körbejárná a témát.
Először is, nem sokat tudunk meg arról, hogy Merry vallási és ideológiai meggyőződése vajon miből táplálkozik, ha otthon a családja nem vall semmilyen szélsőséges nézetet. Sajnos a film - nem tudom, a könyv vállalkozik e ilyesmire - nem mutatja be érthetően - talán senki sem tudná elmagyarázni ezt - hogy egy átlagos amerikai lány mitől érez késztetést aziránt, hogy szembeforduljon egy rendszerrel, hogy mindenféle erkölcsi fölényre hivatkozva végül kioltsa ártatlan emberek életét. Merry is meghasonlik az eseménysor végére, mint kiderül, mégis szükségét érezném, hogy egy ilyen dráma ne csupán a szülők kétségbeesésére korlátozódjon, hanem engedjen bepillantást abba is, hogy a gyermek miért, mikor, milyen körülmények között lép le a helyes útról, hogy végül - bár eredetileg humanista szándékok vezérlik - egyszerű népellenség váljon belőle. Nincs idő a film játékideje alatt, hogy megfelelően bemutassák Merry pszichológiai leépülésének stációit, pedig talán érdekesebb lenne, mint maga a szülői dráma, amit látunk.

A szülői részt sem érzem kiforrottnak, hiszen Levov-ék szinte izoláltak maradnak a tragikus esemény után. A meggyilkolt benzinkutas özvegye gyakorlatilag felmenti őket és a városka többi lakója sem érzi kötelességének, hogy Levovék portájára hányjanak, pedig, ha van amit megszoktunk hasonló filmekből, hogy a hozzátartozók állandó atrocitásnak vannak kitéve, ha egy családtag valami közösség elleneset tesz.

Merry önmagából kifordulása nálam kb. Anakin Sith pálfordulására emlékeztet, ami egyszerűen nem logikus, ezért úgy gondolom, a válaszokat az elme feltérképezésében kell keresni. Mert bármit is gondoljunk, aki háború ellenes tüntetőként benzinkutat robbant fel, az nem normális. Jó példa arra, mennyire nem logikus az elméje a lánynak, amikor apját pocskondiázza, amiért nem áll a feketék oldalára a zavargások idején:
- De hiszen a nálunk dolgozó emberek 80%-a fekete! - válaszolja az apja kétségbeesetten, hiszen mi sem természetesebb, hogy így a közösség rengeteg fekete tagjának biztosít megélhetést.
Merry pedig, egyáltalán nem logikai úton, pusztán mert lázad, lefitymálva jegyzi meg erre: - Akkor te egy hős vagy!
Vagyis, tehet az ember bármit, a lány elméje már nem gondolkodik reálisan és te csak a rossz lehetsz, miközben amit ő gondol, az a tökéletes igazság.
Mintha nem lenne fekete és fehér között átmenet.
Márpedig ez a fajta gondolkodás roppant veszélyes.

Végül Merry (Dakota Fanning)vezeklése is hiábavaló és ostoba, hiszen miután meghasonlik igazságkeresése közben és megölt három rendőrt egy pokolgéppel, vállalja az önkéntes száműzetést. De annak mi értelme van? Semmi...
Először is nem nézel szembe a felelősséggel, amivel több ember halálát okoztad. Gyáva hozzáállás.
Másodszor, azzal, hogy visszavonultan élsz, egy állatgondozóban molyolva, azzal nem törlesztesz a társadalomnak. Természetesen az sem törlesztés, hogy a börtönben rohadsz meg, de azzal legalább bizonyítod, hogy a konvenciók felett nem állsz és elfogadod a társadalom rád rótt büntetését, ha már ennek a társadalomnak akartál példát mutatni korábbi szélsőséges tetteiddel.

Elhiszem, hogy nem csupán Merry felelőssége az események láncolata. Elhiszem, hogy olyan szereplők is benne voltak, akik a fiatal lány naivitását kihasználták és szektás módszerekkel irányították őt. Elhiszem, hogy tiniként bizonyos otthoni viselkedésmintákat látva azt negatívumként élte meg, hiszen a tinik "élete" a lázadásról szól.
Elhiszem, hogy az otthoni fegyelem legkisebb jelét is személyes támadásnak érzékelte, mert éreztem ezt korábban magam is.
Sok mindent elhiszek.
Ám azt nem, hogy a kallódó tiniket fel kellene menteni, ha elsodorja őket valami hasonló eseménysor. Nem. Azok  a tinik, amikor először nemet mondanak apunak, vagy anyunak, hogy azután egy idegen karjaiba meneküljenek, aki esetleg karizmatikus kisugárzásával a világból, otthonból, családból képes ellenségképet kreálni, éppen olyan hibásak, mint maguk az imposztorok.
A tini, aki lázad a világ ellen és elveszik ebben a lázadásban, maga is hibás, mert hagyta, hogy az ostoba érzelmek legyőzzék a racionális gondolkodását. Márpedig racionalitás nélkül nincs rendszer és rendszer nélkül nincs, csak káosz.
Káoszt okozni, direkt, pedig bűn, mivel társadalom ellen való.
Márpedig a társadalom része vagyunk mi is, nem állunk felette.
Merry pedig ezt felejti el, amiért később vezekelnie kell.
Ha valamit otthonról magával kellett volna vinnie az útra, az az, hogy a káosz nem jó. Ha erre sem volt képes, akkor mentálhigiénés problémái vannak, amelyek kordában tartásáért nagy részben ő  a felelős.
Egy biztos, hogy az ilyen mentalitású fiatalokat ki kell szűrni és segíteni kell helyes irányba terelni őket.

A film befejezése szikár, szinte már összecsapott. Egyértelmű , hogy nem érdemelt hőseink életútja hepiendet, mégis úgy vélem, A "Svéd" mint családapa, nem érdemelte ezt a sorsot.
Persze, ilyen események után mi lehetne megnyugtató befejezés számunkra?

Színészeink remekek, a dramaturgia kissé hézagos, a motivációk pedig legalább annyira ziláltak, mint a valóságban is előfordulnak. Ez az egy oka van, hogy nem érezhetem negatívumnak Merry karakterének felépítését, hiszen pont olyan, mint bármelyik hasonló fiatal, aki elveszíti a logikusságát.

A fényképezés remek, de kissé tévéfilmes. McGregornak még van mit tanulnia a rendezésről.
Jennifer Connelly kaphatott volna több szerepet is, habár legalább az apósjelölttel (Peter Reigert) való vitája egy remek jelenet.
David Strathairn pedig sokkal jobb színész, hogy ilyesmire pocsékolják el.

65%

Ha megnéznéd:
- Amerikai pasztorál (2016)

Az igazság ligája - Justice League (2017)

Az igazság ligája - Justice League (2017)

Rendezte: Zack Snyder

A film Mafab adatlapja: Justice League (2017)

Amúgy gyönyörű a poszter

Megtekintés: Persze, ha rajongó vagy, de most döbbentem rá, hogy engem a Marvel istálló jobban szórakoztat.

Mondjuk, nem tudom, mit vártam a filmtől, amikor a korábbi két etap - "Az acélember", "Batman Superman ellen" - sem lett a szívem csücske. Snyder rendkívül felkészült iparos, egyedi látásmóddal, ezt nem vitatom, ugyanakkor, szerintem, a mesélés vizualitása bőven rámegy a mese minden más területére, ezzel, szinte kiölve a lelket a moziból, nem hagyva mást, mint egy csillogó vázat, amelyből hiányzik az élet. Pedig érzem én, hogy igyekszik, elővesz jó karaktereket, mellékszereplőket, akik nem fontosak, mégis színesítik az összképet, humort is szuszakolna a történetbe, mégis, olyan izzadtságszagúnak, műterminek, sterilnek érzem a végeredményt.

Nehéz megmagyarázni. "Pókember: Hazatérés", "A Galaxis őrzői", vagy épp a DC-s Wonder Woman-nél nem éreztem ezt a színpadias, műtermi hatást, pedig a játékidő legalább ugyanakkor része készült CGI-jal. De azokat élőbbek éreztem. (Talán, mert maga a negatív hős is sokkal emberibb volt, nem egy motion capture technika mögé bújt bitparádé. Nem tudom.)
Egyszerűen másnak éreztem és szórakoztatott. Jobban vonzanak azok az ellenség képek, amelyek fel tudnak némi pszichológiai alapot mutatni, nem csupán a semmiből jött megtestesülései az ellenségnek.

Most azonban a szokásos rombolást kellett végigülnöm - majdnem elbóbiskoltam - és közben nem nagyon tudtam izgulni sem. Eleve kezdem unni ezeknek az akármilyen főgonoszok motivációit. Valahogy belebuzultak a leigázásba. A világok legyőzése, bekebelezése, az "elképzelt" ellenségek legyőzés, stb. Még csak egy olyan érthető lelki pluszt sem kaptam, hogy ez valamiféle bosszú hadjárat, vagy félreértésre épülő világlenullázás. Nem. Már megint jön egy olyan korábbi őserő, amely pusztított egy ideig, dacoltak és szembeszálltak vele, hogy azután hosszú időre - persze, hogy nem örökre - megszabaduljanak tőle, hogy az aktuális moziban újjá szülessen, materializálódjon, kiszabaduljon egy eddig megfelelő fogságból, vagy csak simán felébredjen, mert álmában, ki tudja, hol, lerúgta magáról a takarót és dideregni kezdett.
A válasza pedig, hogy elhozza a poklot, amit csupán a főhősök tudnak megakadályozni. Gyerekkoromban, hogy szerettem a képregényeket, pedig tényleg, alig szóltak a szuperhősös képkockák másról, minthogy jön egy antagonista, aki akar valamit, ezért erőszakos, a főszereplő hős meg letöri a szarvát, néha szó szerint...

Jelen gonoszunk pedig olyan hatalmas volt egykor, hogy egy egész csapatnak kell megfékeznie őt és torz seregét, amelyet korábbi jobb sorsra érdemes áldozataiból eszkábált össze. Mindezt két órában és végig keresem azt, amitől ez engem felvillanyozhatna.
Batman (Ben Affleck) és Alfréd (Jeremy Irons) például szokás szerint kegyetlenül hihető főszereplők. Batman, aki hús vér ember, belekeveredik egy közel isteni csatába és nem törik a gerincét, dehogy. Alfréd, meg az ötvenes komornyik, akinél nyugodtabb és jól-öltözöttebb embert még nem láttam képregény moziban, állítólag egymaga megtervez és létrehoz minden kütyüt, amit főnöke akciói közben használ, még néha olyanokat is, amit komplett fejlesztő csoportok is évek kemény munkájával hozhatnának létre. Persze én vagyok a gyökér, mert Cyborg esetében nem akadok fenn rajta, hogy egy ember félig elgépesedik, de egy gazdag playboytól elvárom, hogy ne kettesben építgessen erőgépeket egy komornyikkal...

Supermanért (Henry Cavill) egy percig nem izgultam. Tudtam, hogy visszatér. Most komolyan, elhiszem, hogy van olyan képregény, amelyikben legyőzetik, elpusztul, hallottam ilyenről, persze, de most tényleg elhitte bárki, hogy néhány mozi után temetik a fejőstehenet a franchise kiötlői? Hagyjál már. És néhány karaktertől eltekintve itt azért nem várok, nem is látok komoly karakterfejlődéseket. Nolan, na, ő tudott a témához még hozzátenni, de Snyder nem erős az ilyesmiben. Márpedig, ha egy ellenséggel Superman szembe kerül, akkor ott egyértelmű számomra az egész kimenetele. És ne,... nem érdekelnek a leágazások, amik kijöttek füzet formájában, amiben pl. Deadpool kiírt egy teljes képregény univerzumot, mert ez nem az a mozi.
Ez csak egy szokásos vizuális orgia a sorban, amelynek nagyot kellene durrannia, de mást sem látok benne, mint pixel tűzijátékot és néhány jelmezes színészt, akik röpködnek, esnek, kelnek.
Azért sem izgultam, mert megjelenését megerősítették a neten fellelhető szpojlerek. Fenn volt a neve az imdb-n, ami persze nem feltétlenül biztos, hiszen karaktere flashback-ben is előfordulhat, de azért a poszterre kitett apró piktogram illetve, hogy a trailerben Alfréd valakinek nagyon örül, hogy megjelent, ugyanakkor, még véletlenül sem mutatták a karaktert, egyértelműsítette számomra, hogy csakis Supi lehet az, akinek örülünk.

Cyborg (Ray Fisher) karakteréről sosem hallottam és ennek megfelelően egy percig sem érdekelt, hogy benne lesz a filmben. Életemben már annyi Cyborgos mozit és emberből géppé alakuló metamorfózist ültem végig, hogy egyelőre ez az újabb közönyösen pattant le rólam.

Aquaman is inkább tűnik számomra ember formájú környezetvédelemnek, mint akcióhősnek, tehát, hiába a Trónok harcás Jason Momoa karizmája, nem érdekel ő sem.

Flash (Ezra Miller) lett volna a film vicces karaktere, de hiába kagylóztam a sötét vetítő teremben, poénkodásai erőltetettnek hatottak és meg sem közelítették az új Pókember film bájos tinis megközelítését. Amit meg a karakterről tudni akartam, azt a tévésorozat elmesélte már, nem is rosszul. Amikor pedig tényleg odatehették volna magukat Flash-sel kapcsolatban a vizuális megközelítésben, akkor maradt a klisés villámlás és elmosódó háttér. Furcsálltam, hogy az X-Men-es jelenet nem idéződött meg akkor, mikor Flash kimenekíti az elrabolt embereket, vagy éppen megtolja a teherautót. Vagy nem akartak plagizálni, vagy nem volt elég kreatív a csoport, aki foglalkozott a karakterrel.

Akinek tényleg örültem, az a Wonder Woman, mert egyelőre Gal Gadot megjelenése elviszi a jeleneteit.
Persze, biztosan érdekesebbek lettek volna számomra a csapat többi tagjai, ha vagy van előéletük, vagy jobban kidolgozzák őket.

A sok bába között pedig elveszett Diane Lane, Amy Adams és J.K. Simmons. Amber Heard meg gyönyörű volt Mera szerepében, de rá nem jövök, hogy ő az, ha nem olvasok utána.

A filmzene most Danny Elfman munkája és nem túl erős score, bár a régi klasszikus motívumok másodpercekre visszaköszönnek. Halkan, ám felismerhetően, ami némi nosztalgiát tesz a filmhez.

A stáblista végét meg érdemes kivárni.

Különvélemény:
Nem értem, miért vonzódnak ezek a képregény-filmek ennyire a kockához, mint idomhoz? Miért pont kocka? Az van az Amerika kapitányban is, A Transformers egyik részében is, itt meg mindjárt három... A kocka, amely maga az erő, vagy ami magába zárja azt. És mikor tudjuk meg, hogy ezt a hatalmas erőt ki tette bele???
- Jaj, te buta, biztos ezzel együtt alakult ki, hogy a nagy képregény kedvelőket, akik hasonló felnőtt játékokban lelik örömüket, kockának hívják... Tuti, valahol ott kell keresgélni...
- Dehogy, csak vicceltem.

65%

A pusztító - Demolition Man (1993)

A pusztító - Demolition Man (1993)

Rendezte: Marco Brambilla

A film Mafab adatlapja: Demolition Man (1993)

Megtekintés: Kissé megkopott, alibi akciós akciófilm, de egyszerűen imádni való.

A "Demolition Man" az a fajta akciófilm, amelyik ezer sebből vérzik. Elvileg egy utópiáról mesél, amelyben nincs helye a bűnözésnek és erőszaknak, ugyanakkor a forgatókönyv igen könnyedén átsiklik olyasmik felett, amik létrejötte nem valósulhatna meg ennyire közel az események kezdéséhez. Mert ahhoz, hogy pl. a lakosság ennyire "átalakuljon" és elfelejtse pl. hogy egy bűnözővel hogyan kellene bánni igazoltatáskor, ahhoz, úgy vélem, a filmben felemlegetett 36 év, egyszerűen kevés. Ettől függetlenül a mozi kellemes kis brainstorming, hogy vajon, milyen is lenne az a bizonyos szép és új világ, amelyet ha nem is így, de a fantasztikus irodalom egyik tartópillére is megálmodott egy könyvében, és akinek nevét tisztelgésből beépítették a filmbe, a kezdő Sandra Bullock karakterének. Lenina Huxley (Sandra Bullock) ugyanis egy fiatal rendfenntartó, San Angelesben, akinek Lenina neve egy karakteré a "Szép új világból", míg a Huyley, Aldous Huxley írótól lett kölcsönözve.

A film 1993-ban készült és 1996-ban kezdődik, amit igen sötéten festett meg. Ebben szuper-bűnözők harcolnak szuper-zsaruk ellen. Két ősellenség összecsapását láthatjuk a film elején. John Spartan (Sylvester Stallone - szójáték a spártai szóval) épp lecsapni készül a tökéletesen gonosz pszichopata Simon Phoenix (Wesley Snipes - A főnix talán utalás rá, hogy a rossz-fiú képes akár a pokolból is visszatérni, hogy hősünk nemezise legyen, habár, végül pont nem tűzből születik - egy hatalmas robbanást ugyan túlél - hanem a jégből olvasztják ki) búvóhelyére, ahol végül győzedelmeskedik rendőrünk, viszont a korábban elrabolt túszok életét már nem tudja megmenteni, ezért - szerintem elhibázott döntés, de akkor nem lenne film - kyrokamrába száműzik Phoenix-szel együtt.
A jövő közben sterilizálódik. Egy olyan utópiába kerülünk, amilyenre nincs is szükség talán. Az erőszak, szex és tucatnyi más bűnös vagy kevésbé bűnös élvezet száműzve lett a világból, akár egy lázongó csoport, akik jelenleg a föld alatt húzzák meg magukat és onnan hajtják végre gyermeteg támadásaikat a rend ellen.
Valaki közben elősegíti Phoenix szökését a jégbörtönből, annak agyába telepítve egy parancsot, amely arra ösztönzi a bűnözőt, hogy eltegye láb alól a lázongók vezetőjét, Edgar Friendly-t (Denis Leary), aki máskülönben, hogy a jelenlegi világrend bosszantja - nem mintha fogalma lehetne elvileg a korábbiról - egy barátságos figura és csupa olyasmiket szeretne megélni, amikről, csakúgy, mint a filmben bárki, aki harminc körüli, vagy alatti, csupán csak hallhatott. (Ennek ellenére elég érzékletesen mesél mindarról, amit megtenne, miközben a rendőrségen még az is komoly kutatómunkát igényel, hogy rájöjjenek, mit jelent a 187-es kód, miközben a kötelékben bőven ötven felettiek is dolgoznak. Teszem hozzá, szerintem Leary nyúlfarknyi szerepét annak köszönheti, hogy az MTV zenei csatornán egy időben, még a film bemutatása előtt bemutattak egy rövid, fekete-fehér kisfilmet, amelyben hasonlóan szenvedélyesen sorol egy rap-nek is beillő monológot.)
Szóval, a film egyik hibája a következetlenség. Ezért vannak infók, amiket tudnak szereplőink, más dolgokra meg őszintén rácsodálkoznak. Ez mondjuk humorforrásnak is kiváló, itt megemlítve a három kagylót...
Phoenix megjelenése olyan erőszakhullámot indít el a városban, amely után borítékolható Spartan kiolvasztása is. (Hülye Simon Phoenix, ha szökés helyett először elintézi befagyasztott vetélytársát, nincs az egész balhé, bár gondolom, nem volt tudomása arról, hogy ellensége is ugyanott "vendégeskedik".)
Spartan rácsodálkozik erre a habos, műanyag világra, ám igen hamar feltalálja magát, hogy elkapja Phoenix-et.
A befejezés pedig kiszámítható.
Győznek a jók! De ez nem szpojler!

Brambilla rögtön egy mozifilmre kapott bizalmat, amit azzal hálált meg, hogy összedobott egy remek kis akciómókát, amely akcióban nem is annyira erős. Nem tudhatjuk, mi került a vágószoba padlójára, de pl. miután Jesse Ventura - egy időben ő is volt Kaliforniai kormányzó, mint Schwarzenegger, akinek neve előkerült a filmben - karakterének története egy az egyben eltűnik a film végső leszámolása alatt, úgy vélem, a producerek és a rendező között lehetett némi ellentét. Ezt erősíti meg az is, hogy Brambilla filmes karrierje ezek után erősen közelített a nullához. (Négy évvel később egy gyengécske krimi, utána néhány sorozat epizód és rövidfilm. Nem tudom, hogy a viszonylag amúgy erős kezdés után mi történt.)

Ez volt az első film, amelyben láthatta korosztályom Sandra Bullock-ot és itt azonnal bele is szerettünk. Erre rátett egy lapáttal az egy évre rá bemutatott "Féktelenül - Speed (1994)" és meg lett pecsételve a sorsom/sunk. Sokan, negyvenes srácok, feltételezem, hogy egy időben szerelmesek voltunk ebbe az állgödrös, egyiptomi vágott szemű leányzóba, akinek széles a csípője, kicsik a mellei és a nózija sem kicsi. Bullock innen datálhatóan hozta a szomszédlány figurát és bár néhány filmje már készült korábban, ezeket főleg akkor ismerhettük meg, miután a nevét megismerte a világ. Addig korábbi próbálkozásai a tékát polcán vagy sosem nézett tévék műsorán jelenhetett meg. A filmben alakított rendőrnő legalább annyira imádni való - amikor toppant, hogy Spartan hagyja el a hálószobáját - mint a későbbi Annie, a buszos akciófilmből.

Feltűnik még rendőrfőnökként Bob Gunton, aki életében egy szerethető figurát nem alakított, és még talán az ilyen alakításokban állt hozzá közel, bár, mint akadékoskodó főnök, azért nem hazudtolja meg magát az egyébként roppant szeretetreméltó színész. Egy időben még a csapból is az ő filmjei folytak.

Az egész balhé kirobbantója és talán a filmben kissé korán is "lövik" le a poént, a városka egyik vezetője, Dr. Raymond Cucteau szerepében az angol drámai színész, Nigel Hawthorne, aki a forgatás alatt igen nehezen jött ki amerikai, akciós kollégáival. Talán azért, mert Hawthorne színészi kvalitásai messze túlnőttek Stallone és Snipes tehetségén.

Benjamin Bratt először ebben a filmben alakítja Bullock rendőr kollégáját, hogy pár évvel később, egy vígjátékban ügynököket alakítsanak, akik között működik a kémia, legalábbis a "Beépített szépség" első részének végéig.

És felvillan Jack Black arca is, de nem ez miatt lett ismert a színész.

Szóval, van egy remek alapanyagunk a filmhez, amelyben két ember a harcát némi kihagyással folytathatja a jövőben. Ez nem igazi időutazás, habár, laza keretek között akár belefér abba a műfajba is. Ha esetleg egy időben olvastál Nemere István könyveket, találkozhattál hasonló történettel a magyar írótól is. (Meg még ki tudja, hogy ez a téma mennyi írót ihletett meg a film bemutatója előtt?)
Holtak harca címmel az író 1986-ban publikált egy regényt, amelynek cselekménye és főbb vonalai, nagyjából 75%-ban megegyeznek a kész filmmel. Végül Nemere nem vállalta a pereskedést a filmkészítő céggel, mivel anyagilag nem tudta volna megfinanszírozni azt.

Egy interjú Nemere Istvánnal!

A film jelmezei, helyszínei és úgy egyben a környezet, tereptárgyak, járművek, mind fantasztikusan sikerültek. Ami azonban nem lett tökéletes azok a film akció jelenetei, amik néha túl rövidek, ötlettelenek és hányavetiek. Néha meg annyira meg vannak vágva, hogy azt sem tudod, mi után, mi következik.
Az már az első akciójelenetben kiderül, hogy Brambilla tehetsége nem az ilyen jelenetek leforgatásában csúcsosodik ki. Szépen mozog a kamera, elég a mozgás is a robbanások között, mégis, kissé üresek ezek a pillanatok. Spartan a film elején megérkezik egy helikopterrel, földet ér, ugrik néhányat, szalad egyet, közben eltöri vagy két fickó nyakát és máris Phoenix-szel áll szemben, hogy verekedjenek egyet. Az egyetlen, amiért ezek a verekedések emlékezetesek, azok nem maguk a koreográfiák, hanem a két színész hírneve, illetve a végső leszámolás brutalitása, a fagyasztással. A felsorolt apró hibák ellenére a Demolition Man a kilencvenes évek egyik legszórakoztatóbb filmje.

Töfi:
- A film negatív hősét alakíthatta volna Jean-Claude Van Damme, Steven Seagal és Jackie Chan is. Chan azért nem vállalta el, mert nem kívánt rossz-fiúként debütálni Hollywoodban, mert image rombolónak találta.
- Kuvaitban a filmet "Rambó a rombolónak" címezték. Okosan!
- A filmben a General Motors járművei láthatóak.
- Craig Sheffer egy cameo szerepben jelenik meg a producerkedés mellett.
- A film nyitójelenetében felrobbantott épület bontás alatt állt és az MTV csatorna versenyt hirdetett annak elnyerésére, hogy ki nyomhassa meg a nagy piros gombot.
- Brambilla egyik kedvenc filmje a Mechanikus narancs volt és onnan emelte át a bűnözők nyeglén erőszakos viselkedését.
- Denis Leary később "nagy szarnak" nevezte a filmet.

65%

Ha szeretnéd látni:
- A pusztító (1993)

Titokzatos bőr - Mysterious Skin (2004)

Titokzatos bőr - Mysterious Skin (2004)

Rendezte: Gregg Araki

A film Mafab adatlapja: Mysterious Skin (2004)

Megtekintés: Bárki is a célközönség, nem az anyád az és nem is a gyereked.

Gregg Araki el akarta mondani ezt a történetet és el is mondta. Én pedig most is vallom azt a nézetemet, hogy alapjában azt szeretem, ha egy film az elgondolkodtatás mellett elszórakoztat. Az rendben van. Az sem feltétlenül baj, ha szórakoztatás közben mélyebb sóhajokat sajtol ki belőlem, vagy esetleg, megfelelő tálalás esetén, akár könnycseppeket.
Azt azonban annyira nem kedvelem, ha egy film feszengést vált ki belőlem és ha a témája miatt eleve kizökkenek belőle.
Márpedig a "Titokzatos bőr" témája az egyik legkeményebb, amit vászonra lehet vinni: a pedofília. Ez az, ami fórumokon is a legszélsőségesebb vélemény nyilvánításra ragadtatja az embereket. Az átlag néző - ismerőseim pl. - ezt a témát kedvelik legkevésbé filmben.
Mert mindenki volt gyerek és sokuknak van gyereke.

A legszomorúbb, hogy mégis van ezeknek a filmeknek létjogosultsága, hiszen néha pont ezek a művek segítenek jobban odafigyelni a környezetünkre és ezzel talán, akarva vagy akaratlanul is tenni tudunk ellene.
Persze ne arra gondolj, hogy felgöngyölítünk bűnszervezeteket, de esetleg adunk néhány tanácsot a környezetünkben élő kölyköknek, hogy ha esetleg "történik valami", akkor védettebben álljanak az szituációhoz.

Nem tudom, hogy manapság milyen oktatásrendszer dívik az iskolákban és, hogyan készítjük fel a jövő generációját olyasmire, mint a visszaélés a kiskorúakkal és annak kezelése. Valójában arra sem emlékszem, hogy az én gyerekkoromban hogyan oldották meg szüleink az ilyesmit. Mintha valami cukros bácsiról beszéltek volna...
Akinek nem volt ilyesmiben része, az adjon hálát érte a karmájának, ha hisz benne. Sajnos, bizonyos felmérések szerint, azért az egész világon, globálisan, igen nagy százalékban éri a gyerekeket valamilyen szexuális atrocitás. Ez az egyetlen oka, hogy nem zárkózom el teljesen a filmtől, hiszen igyekszik viszonylag nem túl hatásvadász módon felhívni erre a problémára a figyelmet. Egyedül a téma kényessége miatt lehet számunkra maga a mozi zavaró. Én végig feszélyezve éreztem magamat és mindezt annak ellenére, hogy a felvételek elkészítésénél különösen ügyeltek arra, hogy a gyerekszínészek lelki fejlődését ne zavarják meg túl profán mód felvett jelenetekkel. Mert, a készítőket is "zavarja" a téma.
Meg az egyszeri nézőt is, mint engem.

A film két fiúról szól, akik közül az egyik homoszexualitását azután fedezi fel, hogy legkedvesebb tanárja bevezeti ocsmány és deviáns világába, míg a másik fiú blokkolja emlékeit, egészen odáig jutva, hogy azt képzeli, idegenek rabolták el, mert az igazság annyival befogadhatatlanabb számára. A fiúk kezdenek felnőni, de az elszenvedett abúzus miatt komoly lelki terhet cipelnek vállukon, amelynek súlyát végül együttesen igyekeznek ledobni magukról.

A szereposztásban több olyan színésszel is találkoztam, akiket kedvelek más művekből. A főszereplő mindjárt az azóta eltelt 13 évben igen sok blockbusterben és kiemelkedő moziban nyomuló Joseph Gordon-Levitt. Ha azt gondoltad eddig, hogy csak egy szépfiú - valójában nem igazán jóképű - aki szerencsés volt a szerepválasztásaival, akkor nézd meg ebben a filmben és kiderül, hogy mennyire bevállalós volt kamaszként. (A film készítésekor persze már elmúlt 22, csak eléggé tinis volt a fizimiskája.) Úgy látszik, generációnk nagy színészei mind elvállalnak egy-egy neccesebb karaktert is, hogy komolyan vegyék őket szereposztó berkekben.

Az anyukáját gyermekkorom egyik nedves álma, Elizabeth Shue alakítja. Itt még csak 41 éves volt a hölgy, de már elhagyták a főszerepek - Az utolsó abszolút főszerepe számomra "Az árnyék nélkül" volt, azóta alig "találkoztam" vele.

Chris Mulkey apafigurája csupán egy beugrós szerep, amit a színész egy napos forgatással lezavart. Az ilyenektől duzzad az a filmográfia 200 cím fölé... Mulkey hitvallása is az lett, mint sok korabeli színésznek - Michael Madsen, Billy Zane, stb. - hogy egy kérdéses főszerep helyett inkább tíz cameo és beugrás, jobban hoz a konyhára.

Michelle Trachtenberg inkább eyecandy, a cselekményhez nem éreztem, hogy érdemben hozzá tudna tenni.

Bill Sage igazi szerepálma: A pedofil tornatanár.

Richard Riehle az igazi szerepfaló. Közel 400 film jelenleg a filmográfiája és ha megnéztél idén tíz amerikai filmet, könnyen lehet, hogy egyben legalább alakított valamit. Én, ha meglátom a stáblistán a nevét, korábban mindig mosolyogtam, mert általában a szereplése kimerül 4-5 percben. Itt alig két percet van vásznon és ezalatt sikerült elérnie, hogy undorodjam tőle.
Billy Drago, aki sosem tudott kitörni a rosszfiú szerepkörből, kb. ugyanazt a karaktert kapta, mint Riehle: egy kiéhezett perverz öregembert.
Hát köszi, srácok!
Hol vannak a nagy filmsikerek, mint a (Riehle) Hivatali patkányok, Az őslakó vagy (Drago) Aki legyőzte Al Caponét?

Scott Heim könyvét 1995-ben fejezte be és kiadót rá egy évre talált hozzá. miután színpadra állították, utána találkozott vele Gregg Araki.
A film, hogy viszonylag könnyedebb hangon szólaljon meg - persze elég nehéz ezt a témát tompítani - használ képvágásokat és narrátor technikát is. Sok arc-közelivel igyekszik a belső vívódásokat megmutatni.
Hiába igyekezett az operatőr és a rendező, hogy olyan keveset mutasson, amennyit csak lehet, a komfortzónámat átlépte a film és néhány beállítást még így is kissé explicitnek tartottam.

65%

Ha megnéznéd:
- Titokzatos bőr (2004)

Verdák 3 - Cars 3 (2017)

Verdák 3 - Cars 3 (2017)

Rendezte: Brian Fee

A film Mafab adatlapja: Cars 3. (2017)

Megtekintés: Sosem lesz olyan szórakoztató és többször nézős darab, mint az első, de gyerekek vagy gyermek lelkű felnőttek esetében egyszer le lehet tudni.

Aki valami fontos stádiumban dolgozik egy animációs cégnél, előbb vagy utóbb eljut arra a szintre, hogy maga is készítsen egy CGI mesefilmet. Legalábbis erre tudok csak gondolni, hogy egy franchise esetében nem valamelyik, korábban már bizonyított rendező ült a direktori székbe, hanem az elsőfilmes Brian Fee.
Csakhogy, úgy vélem, nem elég egy filmhez, hogy a szakma csínja és binyja a kezünkben van. Nem elég, hogy ha látjuk az eszközöket, akkor abból ki tudjuk hozni a legtöbbet. Nem. Magunkból is ki kell hozni a legtöbbet és ehhez bizony látnoki képesség szükséges. Plusz, olyan magas fokú kreativitás, amelyik nem csak élettel tölti meg a vásznat, hanem rendesen megtornáztatja az agyunkat is.

Ott van például Brad Bird. Ő készítette a "Hihetetlen család" című akciós, James Bond és szuperhős katyvasz animációs mesefilmet. Az az ember viszonylag egy zseni. Képes a remek karakterek mellett sok nüanszi apróságot beépíteni a filmjébe, aminek köszönhetően rendesen kapkodnunk kell a fejünket és még az is lehet, hogy egy rakás érdekes részlet elkerüli a figyelmünket első megtekintésnél. Ennek az egyetlen filmjének a megtekintése után megjegyeztem a nevét, mert úgy véltem, ha olvasok róla, hogy jön egy új Brad Bird film, akkor azt nekem látnom kell, egyedi vizuális látásmódja miatt. Talán, mert nem áll meg a klisék visszaforgatásánál, hanem csavar azokon és hozzá tesz, hogy meglepjen. Kb. mint Joss Whedon.
Brian Fee-nél ezt nagyon nem érzem. Ő simán visszaböfögi, amiket korábban látott és nagyon minimális kalandfaktort helyezett el ebben az amúgy sem bonyolult mozijában. Ezért volt hiányérzetem, mikor kijöttem a moziból és ezért fogom inkább az első részt újra nézni és nem ezt.

A "Verdák 3." egy kicsit nosztalgiázik az első rész koncepcióját felhasználva.
Az epizódok mind visszavezethetőek korábbi filmekre.
Az első rész, azon kívül, hogy egy feltörekvő és sikerre éhező autóról mesél, aki a győzelemért él, még le is koppintotta a "Doc Hollywood" című Michael J. Fox romantikus komédiát.
A második rész a komikus mellékszereplőre koncentrálva elvitt minket a kalandfilmek és James Bond világába.
A harmadik etap pedig visszakanyarodva ismét a győzni akaró, egyenesbe jövő autót állítja középpontba, akinek azonban fejlődött annyit a jelleme, hogy rádöbbenjen, nem feltétlenül kell nyernie ahhoz, hogy sikeres legyen, ezért aztán tudni kell azt is, hogy mikor kell félreállnia. Nos, rengeteg ilyen mozi is készült, amelyben a főszereplő inkább utolsó pillanatban egy "zöldfülűnek" adja át a siker lehetőségét, ám nekem valamiért a megoldást tekintve pont egy magyar film, a "Swing" jutott eszembe a befejezés húzása miatt.

Az első percekben feltűnt, hogy a képi világ, bár már az első részben is gyönyörűen sikerült, mostanra is tudott finomodni. Néhány animált autó szinte életre kelt. Ez a részletfinomság azonban még nem érzem, hogy elég lenne, hogy elájuljunk.

Mivel animációs filmeket nálunk főleg szinkronosan mutatnak be és mi is így láttuk egy barátommal, felesleges részemről arra kitérni, milyen hihetetlen munkát is végeztek a megszólaló sztárok. :)
A magyar szinkron viszont igyekszik szellemes lenni és szójátékokat erőltetni valamennyi mondatba. Ezek fele azonban nem elég vicces.
A képi gegeken is lehetett volna még mit emelni.
Ettől függetlenül azért nézhető.
65%



Ha megnéznéd:
- Verdák 3 (2017)

Gyilkosság a Fehér Házban - Murder at 1600 (1997)

Gyilkosság a Fehér Házban - Murder at 1600 (1997)

Rendezte: Dwight H. Little

A film Mafab adatlapja: Murder at 1600 (1997)

Megtekintés: Húsz éve került mozikba ez a thriller és évente újra tudom nézni. Ez annak is köszönhető, hogy remek karaktereket alakítanak jó színészek és a történet sem faék egyszerűségű.

Egy fiatal nőt, bizonyos Carla Town-t (Mary Moore) holtan találnak a Washingtoni elnöki Fehér Házban. Mivel gyilkossági ügyről van szó, bizonyos protokoll-helyzetek kikerülésével bevonnak a nyomozásba egy városi rendőrhadnagyot, Regis-t (Wesley Snipes) is, majd a nyakára szabadítanak gátló/segítő tényezőnek egy ügynököt (Diane Lane), akinek kezdetben nem az a fő feladata, hogy sikeres legyen az együttműködésük (sokkal inkább Regis féken tartása), azonban hamar összecsiszolódnak, amikor rádöbbennek, hogy a szövevényes gyilkossági ügy valószínűleg egy politikai összeesküvés apró szelete, amely komoly kihatással lehet az ország politikai életére, kezdve azzal, hogy az aktuális elnököt (Ronny Cox) lemondatnák bizonyos befolyásos, elitista körök.

A film elkészülésének idején nagyon ment Snipes szekere és szívesen vállalt be tökös figurákat. Regis nyomozó története pedig egyértelműen összerímel egy korábbi alakításával, amelyet Michael Crichton regényének filmváltozatában játszott el, az 1993-as Gyilkos napban - Raising Sun, amelyben szintén egy nő meggyilkolása volt egy összeesküvés katalizátora, szintén egy zárt környezetben, csak ott az amerikai kultúra ütközött a japán szemlélettel. Meglepődtem, hogy a forgatókönyvírói kreditben nincs átfedés a két történet között. Aztán még ott van a Clint Eastwood féle "Államérdek" - Absolute Power (1997), amely szintén egy hasonló, az elnököt érintő gyilkossági ügyről szól.

A film tipikus nyomozós akciófilmes kliséket követve épül fel.
Az első percekben, a történettől szinte független akciójelenetben ismerhetjük meg Regis karakterét, aki egyedül intézi el az öngyilkos hajlamú aktakukacot (Charles Rocket) egy forgalmas útszakaszon, mielőtt az orvlövészek tennék el láb alól az egyébként egyértelműen idegileg összeroppant férfit. (Szomorú, hogy a színész végül 2005-ben valóban önkezével vetett véget az életének. Elvágta a saját torkát! - A nyomozás során idegenkezűségre utaló jeleket nem találtak, így további nyomozást nem folytattak halálának ügyében.)
A film kezdése persze jó apropóját adja annak, hogy megismerjük a társát (Dennis Miller), aki a humoros beszólásokért felelős a filmben, hogy a drámaiságot kicsit ellensúlyozzák. Miller tipikusan az a színész, aki a főszereplő mellé kerülhet segítőnek, komikus karakternek, aki néha feláldozható is.

A kötelező körök után Regis megjelenik a gyilkosság helyszínén, ahol persze a Fehér Ház fontosabb karaktereit ismerjük meg és egymáshoz való viszonyukra is kapunk pici rálátást. A történetben itt már elkezdődik a titokzatoskodás és a figurák befeketítése, hogy legyenek gyanús alakok, akik terveinek miben létéről találgathat a néző.
Regis és Nina Chance (Diane Lane) ügynök között kezdetben feszült a kapcsolat - melyik hasonló krimiben nem az - főleg, mert az egyik karakter egy laza fekete férfi a másik pedig ennek ellentéteként egy karót nyelt, fehér nő.
Az persze hamar kiderül, hogy Nina annak ellenére, hogy egy savanyú picsának (Bocsánat, de tényleg kicsit ebbe az irányba terelik a néző véleményét a nő stílusával.) tűnik, bőven nem az. A szabályok betartása csupán a sportolói múltjának folyománya lehet, hiszen egykori olimpikonként megszokta, hogy van a feje felett valaki aki irányíthatja és engedelmesen kell törtetnie a céljaiért. Regis logikusan érvel, lassan bogozza ki a szövevényes kapcsolati rendszert a meggyilkolt nő körül és közben Nina rádöbben, hogy bár kerülendő lenne az esetleg kirobbanásra váró botrány, lelkiismerete azt mondja, ahelyett, hogy pusztán megfigyeli és akadályozza Regis-t, inkább teljes mellszélességgel álljon ki mellette, akkor is, ha ez visszaüthet rájuk, hiszen ezzel az életük és karrierjük is veszélybe kerül.

Alan Alda, Wesley Snipes

Közben jobban megismerjük Regis-t is, aki lehet, hogy egy kőkemény nyomozó, ennek ellenére mégis magánéleti válságban van, egy hajszálnyira attól, hogy kilakoltassák. Visszatérő poén, hogy a nyomozás közben igyekszik valakit találni, akinek lehet befolyása a lakásának lebontását szorgalmazó cég bizottságánál, hiszen mind a szomszédok macerálják, mint "fontos embert", mind pedig a hobbija - egy hatalmas történelmi tablóként funkcionáló terepasztal - akadályozza az egyszerű elköltözést.
Nináról sokkal kevesebbet tudunk meg, azonban az kiderül, hogy szenvedélyes nyomozó azon belül, hogy ügynök is és nem hajol meg a felettesei előtt sem, ha úgy érzi, valami nincs rendben az üggyel kapcsolatban, mivel rendkívül erős az igazságérzete. Felettese pedig (Daniel Benzali) tipikusan a gyanús figura, ám gyakorlott nézőt nem tudnak félrevezetni.

Fontos karakter még a Fehér Ház biztonsági főnöke, Jordan, akit Alan Alda, Woody Allen egyik kedvenc színésze alakít. Látszólag a férfi mindent megtesz azért, hogy hamar pontot tegyenek a nyomozás végére és lecsukják a gyilkost, mert az ügy egyértelműen rossz fényt vet az elnökségre és környezetére.

A nyomozás csak elsőre tűnik bonyolultnak, pont, mint a Gyilkos napban. Lassan összeáll a kép az elejtett megjegyzésekből és a főszereplők összerakják a puzzle darabokat.
Végül a film több ponton hepienddel zárul. Milyen szerencse, hogy az elnök rendelkezik kellő befolyással a ház lebontásának meggátolásában.
Szerethető akció-krimi-thriller, amelyben még Snipes sem az a legyőzhetetlen akcióhős, mint sok másik filmjében. Itt még rendesen megküzd egyik éjszakai támadójával, harcművészeti tudását nem előtérbe tolva. (Máskor szarrá ver mindenkit.)

Kap egy feszült jelenetet az ügynöknő, valamit a humorforrás kolléga, hogy egyenletesen ki legyenek használva a színészek.
Nem hibátlan mozi, sokadik megtekintés után azért találni benne kisebb dramaturgiai bakikat. (Pl. Az elején Regis ártalmatlanná teszi Jeffrey-t, de a többi rendőr, mikor odaérnek, miközben Regis lelép, csak állnak a fekvő férfi felett és ráfogják a fegyvereiket. A valóságban egy pillanat alatt megbilincselik és viszik is. Pl. Regis-t meglepi a házába betörő férfi, amikor hátulról rátámad. A pasas ennél fogva simán kinyírhatta volna a nyomozót és vége a filmnek, ehelyett kergetőznek egy sort.)

Dennis Miller, Wesley Snipes

Remek nyomozós film, kliséi ellenére. Amikor kijött, már akkor sem volt teljesen friss, de a kilencvenes években sok tucat hasonló mozi készült, ezért megvolt a helye közöttük. Az akciójelenetek finomításra szorultak volna.
A zenéje (Christopher Young) hangulatos, ahol kell, jól hozza a feszültséget.
Ha van rá időd, hallgass bele:

65%

Töfi:
- Bruce Willis volt eredetileg kiszemelve Regis szerepére, de a színész kilépett.
- Vicces, de a trailerben Regis egy helikopterrel érkezik a Fehér Házhoz, azonban a filmben ezt a részt újravágták, mivel helyi nyomozóként tök felesleges volt ez a belépő.
- A film Margaret Truman regényciklusának egyik kötetét vette alapul. Truman könyvei mind fontos helyszíneken történt gyilkosságokat meséltek el. Mindegyik címe "Gyilkosság a..." valahol. Margaret Truman egyébként egy korábbi elnök, Harry S. Truman lánya!