A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sylvester stallone. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sylvester stallone. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 10., szombat

Fantom az éjszakában - Nighthawks (1981)

Fantom az éjszakában - Nighthawks (1981)



Rendezte: Bruce Malmuth

A film Mafab adatlapja: Nighthawks (1981)

Megtekintés: Minden filmsztárnak van olyan mozija, amit még sosem néztem meg elejétől végéig, vagy szimplán elfelejtettem. Stallone filmográfiájából több mozit ki tudok emelni. Egyik a Fantom az éjszakában, amelynek többször nekiültem, de valahogy tekergetésen kívül sok mindenre nem emlékszem belőle, talán, csak hogy Rutger Hauer többek között ezzel utazott át Hollandiából Amerikába. Természetesen indulásból megkapta a negatív főszerepet, mert az USA szereti az importált színészeket első körben a sötét oldal ügynökeként bemutatni.

A Fantom az a film, ami mai szemmel nevetségesnek hat és borzalmasan rosszul öregedett. Pont, mint az a néni, aki még mindig rikító ruhákat viselne, a foga pedig rúzsfoltosan kerül közszemlére. A rendező Bruce Malmuth számomra sosem jelentette a minőségi, hanem inkább a szórakoztató szórakozást. Másik mozija, ami miatt felejthetetlen számomra a direktor, az „Ölve vagy halva”, ami a filmes bakik néhány igazi nagyágyúját képes felvonultatni, mind forgatókönyvileg, mind a vágás, rendezés terén. Mondjuk, akkor nem is említettem, hogy az eredeti  rendező  Gary Nelson volt, aki főleg családi mozik és tévésorozatok között mozgott jól, és miután otthagyta a produkciót, lépett Malmuth a képbe. Hab a tortán, hogy Stallone rivalizálni kezdett Hauerrel és erősködött, hogy két változatban készüljön el a film: Egyikben a zsaru figurája kapott erősebb hangsúlyt, másikban pedig a terrorista. A tesztközönség valamiért Hauer karakterének szavazott bizalmat, amit az akkor frissen felemelt sztár-Stallone nem nagyon viselt el, ezért ismét megvágatta a filmet, hogy Wulfgar jeleneteiből sok a vágószoba padlóján végezte.

Hasonló butaságok itt is maradtak bőven. Az egyik, eleve az alapötlet és a hozzá rendelt költséghatékony és egyenesen ostoba befejezés, amivel szerintem nem sok akciófilm büszkélkedhet. Még egy filmben persze talán benyelem, ám úgy vélem, a valóságban Wulfgar végső lépése úgy logikátlan – mondjuk van még pár – ahogy az író, David Shaber megírta.

Röviden Wulfgar (Rutger Hauer) Anglia legkeményebb terroristája utolsó munkájával – levegőbe repít egy exkluzív boltot – még saját frakcióján belül is kihúzza a gyufát, ezért, mivel máshoz sem ért, elhagyja az öreg kontinenst és Amerikában próbál szerencsét, ahol azt a hatalmas ötletet eszeli ki, hogy helyi terrortámadásokat visz véghez, melyben az épp kezdődő ENSZ találkozó tagjai is érintettek és tudása legjavát annak a csoportosulásnak fogja felkínálni, akik a legtöbbet fizetik szakértelméért. (Mintha a korábbi hírneve és pl. az ominózus bolti robbantás erre eddig nem lett volna elég...)


A forgatókönyv másik fontos történetszála a kőkemény New York-i zsaru, Deke DaSilva (Sylvester Stallone) aki fittyet hány a parancsokra és a rosszfiúkat saját, „gyermeteg” módszereivel igyekszik a hatalom kezére játszani, melynek az első képkockákon mindjárt tanúi lehetünk, mikor a kifejezetten kisportolt rendőr nőnek álcázva magát addig „alakítja” a védtelen női áldozatot a város rossz hírű negyedében, míg be is gyűjt néhány Piszkos Harry filmeket idéző skalpot és ebben társa, a későbbi Lost sorozat főszereplőjének a nevét ellopó karakter, Matthew Fox (Billy Dee Williams – Lando Carlissian) lesz segítségére.

Ketten az utca rémei, akik a jelentésekkel nehezen bíbelődnek, ellenben olyan szakmai tudással és arroganciával vannak felvértezve, hogy a felettesükkel minden egyes beszélgetés kölcsönös üvöltözésbe kell, hogy torkolljon és akkor még DaSilva nem is egy beépített zsaru, csupán egy akadékoskodó nyomozó.

Wulfgar némi arcplasztikai kitérő után – melyben meggyőznek minket róla, hogy ez annyira rutin feladat, hogy napok alatt végbemegy, különösebb rehab nélkül – alá Face/Off – persze az államokban pont e két kopó területét nézi ki következő lépésként bűnözői idő-gráfiájában, így egyértelmű, mi lesz a film vége.


Angliából a helyi erők megsegítésére érkezik a városba Hartman (Nigel Davenport) aki egy gyorstalpalón igyekszik kiképezni vagy két tucat helyi zsarut Wulfgarból és a terrorista életvitelből, mely előadásokon tippelhetünk, kikkel van a legtöbb probléma és utána kik lesznek legközelebb a tűzhöz. Igen. DaSilva és Fox, mint az osztály renitense és a balhékat tompító jó barát vesznek rész az eligazítás sorozaton, ahelyett, hogy eleve olyan szakértőket rendelne a terrorelhárítás illetve az FBI a városba, akik eleve szakértői a jelenségnek. Ehelyett kakaskodó és elkényelmesedett fánkzabáló helyi erőknek igyekszik egy Európai bűnüldöző napi pofa-vizitben megmutatni, kivel állnak szemben.

Megtörténik az első csörte is, amelyben egyértelmű lesz, hogy Wulfgar bizony a város vendégszeretetét élvezi és megvannak az eszközei hozzá, hogy nyomot hagyjon a polgárok kedélyállapotán. Ezt el is éri egy hajnali robbantássorozattal, melyben a képen belül egy épület alsó szintje ég ki egy dekoratív, de visszafogott robbanásban, míg Wulfgar telefonon már arról tájékoztatja a városi rendfenntartókat vagy újságot (ellentmondásos a szinkron értelmezése és a felirat sem segít sokat), hogy ez csak a kezdet és direkt repült a levegőbe több pénzüggyel foglalkozó épület. Nagyzol tehát a gyerek rendesen.

Ezek után az Európai inspektor és DaSilva között lezajlott a beszélgetés, amely segített a helyére tennem ezt a komédiát. Első körben Davenport egy vasdarabot szorongat a kezében – elég gyorsan hozzá került az ominózus fontos darab, miközben a robbantás hajnalán vagyunk még és első körben azért kell némi idő a pusztulás átvizsgálásához is, nemde? – és felhívja DaSilva és Fox figyelmét, hogy az eddigi gyanú, hogy Wulfgar itt tombol, ezennel beigazolódott (Tehát nem volt biztos???). Ezek után DaSilva – mégsem olyan hülye – felteszi a logikus kérdést, hogy ugyan miért ilyenkor, hajnalban és nem akkor, amikor nyüzsögnek ott a lehetséges áldozatok. Erre Hartman válasza meggyőzött arról, hogy David Shaber csapnivaló író: - Ez a módszere!

Aha. Tehát ez a fajta visszafogott, hajnali robbantás, minimalizált áldozatokkal annak a Wulfgarnak a módszere, aki rögtön a film elején szemrebbenés nélkül robbant fel többek között egy gyönyörű eladónőt és tucatnyi egyéb vásárlót, köztük gyerekeket is, akit még korábbi megbízói is inkább a föld alatt látnának brutalitása miatt, mert kifejezetten nagyban űzi a gyilkolást. Na, Shaber, elmész te is a picsába, hogy nem tudod eldönteni, hogy a.) vagy b.).


És miért tett így Wulfgar? Mert másnap érkezik a városba az ENSZ nagykövetei és Wulfgar tervei között szerepel, hogy majd jól alájuk tesz.

Persze ilyenkor nincs egy protokoll, hogy ENSZ találkozó ugrik és Amerika egy másik pontját kerül megszervezésre, mert ilyen lépés lenne a logikus és a valóságban nyilván előre megtervezett forgatókönyvek szerint zajlik le a csere, miközben Wulfgarnak nem lenne lehetősége sem arra, hogy idejében megtudja az áthelyezett találkozó helyszínét, sőt, az előkészületeit is újra kellene szerveznie.
De az túl logikus lépés lenne, ezért maradunk a városon belül és inkább az egész stresszes helyzetet rátoljuk a helyi rendőrségre, ami szintén úgy érzem, kissé kevés biztonságtechnikai szempontból.
Wulfgar tehát boldogan folytatja ámokfutását és néha csak néhány méteren múlik, hogy a közte és DaSilva közötti macska-egér párbaj nem ér véget a film felénél.

Törvényszerű, hogy a segítő karakterek közben mind kiiktatásra kerülnek, hogy a végső meccset a két fontos név között lehessen lejátszani, pontosan tudva, mi is lesz a befejezés. A forgatókönyv azonban még itt is elég gyávácska, mert míg a kevésbé szimpatikus Hartmantól megszabadulunk egy hozzá nem méltó kivégzésben, addig Fox csupán ideiglenesen kerül parkolópályára, hogy ezzel kivegye a filmből az amúgy korábban felesleges comic relief karakterét. A női gonosztevőt pedig udvariasan itt is meghagyják valaki másnak, hogy mégse a szeretheő - na hagyjuk - DaSilva gyilkolja meg.

A lezárásig még kapunk némi akció szerűséget, meg a James Bond filmekre jellemző jelenetet, melyben a két ősellenség szemtől szemben találkozik, de nem ölik meg egymást – illetve a gonosz hagyja ki a ziccert, rá egyáltalán nem jellemző módon – hogy végül a lezárás tökéletesen érdektelen és ostobára vágottan megmutassa, milyen okos ez a DeSilva gyerek és milyen hülye ez a Wulfgar srác. (A befejezés ostobára vágása azért sikerült egyébként, mert a stúdió nem megfelelő fejesei kivágatták a durvább részeket - pl. a végső fejlövést - így hiába feccölt bele Dick Smith annyi energiát a jelent elkészítésébe, végül ebből egy összecsapott "valamit" látunk a képernyőn.)


A forgatókönyv pedig mostanra annyira nem tud magával mit kezdeni, hogy még egy egysorosra sem futja a stáblista előtt. Pedig az olyan gyors lezárású mozik, mint pl. a Die Hard is beemelt legalább egy rövid párbeszédet a főhős és egy mellékszereplő között, hogy érezzük, megy minden tovább, itt azonban némán ül zsarunk a lépcsőre, hogy a néző pedig némán álljon fel a fotelból, hogy vajon nem nagyobb leszámolást terveztek-e ide, csak elfogyott a büdzsé? (Nem az fogyott el, hanem a stúdió bátorsága...)

Nagyjából harminc év csúszással néztem meg a filmet, pont egy nappal Rutger Hauer halálhíre előtt... és most fejeztem be, mert érnie kellett a mondandómnak. Malmuth zsenije nem a koherens filmrendezésben rejlik, itt is kiderült számomra. A „Fantom” alig valamivel lépi túl egy krimi kereteit és az egyetlen, aki miatt nézhető, az Hauer, mert a figurája tényleg érdekes(ebb), mint DaSilva fárasztóan macsó karaktere, aki a film alatt kétszer beszél ex-barátnőjével és egyik esetben sem tudtam elhinni, hogy ez a férfi és nő korábban egy ágyban aludt (is). (Ez ismét a stúdió és a végső vágás sara, mivel a legtöbb közös jelenetüket, amely mélyítette volna a kapcsolatukat, szintén kivágták, hogy felpörgessék az eseményeket.)

Mondjuk Hauer játékán is lenne mit csiszolni, mert míg a film eleji robbantás alatt tökéletes, ahogy hidegvérrel elhagyja a robbantás helyszínét és telefonálni megy, addig a hajnali, pénzügyi negyedbeli robbantás alatt már először is elég erősebb megrebben a szeme mikor elkezdődik a balhé, utána meg olyan izgatottan nézi saját munkásságát, mintha nem pont a precíz, unott nyugalom és a zsigeri vérszomj lenne az óvodai jele. Gondolom, a rendező instrukciója volt, ez a nagy izgalom...

Mellékesen:
Hartman meggyilkolása is megér egy külön fejezetet a buta megoldásokban. Az, hogy a bérgyilkos Shakka (Phersis Khambatta – Star Trek a mozifilm) egy elvileg védett épületben lövi le, majd szőrén-szálán eltűnik, már eleve röhejes, mert feltételezi, hogy a bundába öltözött filigrán női gyilkos rendelkezik egy teleport készülékkel – oké, hogy DaSilva futva és késve érkezik, de az esemény nagyságát tekintve, hol a picsában kártyázott a többi rendőr, kommandós és ügynök??? – ám utána olyan logikus párbeszéd is elhangzik Hartman holtteste felett, mint a:
- És még hátra van a nagy játszma! (DaSilva, miközben a fejét vakarja.)
- Honnan tudja? (Kérdezi pökhendin a rendőrfőnök.)
- Mert kezdek rájönni annak a rohadt alaknak az észjárására!

Ez valami vicc? Persze, hogy nem a nagy játszma volt, cseszd meg, hiszen Hartmant simán kivégezhette volna saját országukban is, idióta! Egyértelmű, hogy csak egy régi ellenség kiiktatása volt a meggyilkolása, nem kell ehhez olyan nagy dolgokról pofázni, mint bűnözői pszichológia! Persze, hogy nincs még vége, tökfejek, hiszen Wulfgar egyértelművé tette, hogy a szándéka egy nagy dobás, amivel korábbi renoméját állítaná vissza...
Azért tegyük hozzá, hogy a Videovox szinkronja azért ugyanebben a jelenetben azért sokkal árnyaltabb, kár, hogy Szakácsi Sándor munkáját két esetben is lecserélték és még a felirat is inkább az első változatot erősíti.

Itt van azért a Videovox szinkronja, ami kicsit intelligensebben áll a jelenthez:
- Nem áll jól a szénája! (DaSilva, miközben fejét vakarja.)
- Honnan veszed? (Kérdezi érdeklődve a rendőrfőnök)
- Kezdek rájönni, hogy gondolkozik az a szemét!

Nem nagy különbség, de azért... Ennek fényében érdemes több szinkronnal is megtekinteni a filmet. Már csak a szinkron munkák megfigyelése miatt is.
Ez a mozi a nyolcvanas években emlékszem, kifejezetten erős darabnak számított. Még kis filmfotókat is lehetett kapni róla, bár, az hazánkban később a Rambo és Cobra párosnak lett inkább köszönhető.
Egyszer érdemes megnézni, azonban sokat, ma már, nem érdemes várni tőle.
Isten veled Rutger Hauer! Te azért odatetted magad! Köszönjük!


Töfi:
- Hauert azzal rémisztgette a stáb néhány tagja, hogy Stallone az üldözéses jelenethez lépcsőházakban edzve készül fel. Később alaptalan volt Hauer félelme, mert az északi színész simán lesprintelte a kollégáit.
- Hauer első forgatási jelenete pont az volt, amit a filmben a végén látunk. Az egyik lövéshez speciális hámba helyezték, amit állítólag Stallone kérésére a kaszkadőr koordinátorok elég durván megrántottak, hogy Hauer kicsit megsérült az attrakció közben. Mikor megtudta, hogy Stallone volt a ludas a durva bánásmódért, felkereste a kollégát és megígérte neki, hogy még egy hasonló poén és megmogyorózza.
- Hauer annak ellenére befejezte a forgatást, hogy véletlenül és drámaian pont közben hunyt el egyik legjobb barátja és az édesanyja is. A színész csak néhány napra hagyta ott a forgatást, majd folytatta a munkát. Végül nem bánta meg a döntését, mert, mint mondta, ennek a produkciónak köszönhette, hogy megismerte a nevét a világ.
- A film felépítése nem véletlenül lett olyan szikár. David Shaber eredetileg a Francia kapcsolat harmadik részének szánta, de miután Gene Hackman nem mutatott érdeklődést harmadszor is Popeye Doyle karaktere iránt és a fekete zsaru szerepére kiszemelt vicces karakterre nem nyerték meg Richard Pryort, az eredeti stúdió, a 20th Century dobta a tervet és az Universal csapott le rá.
- Végig figyelemmel kísérték a film forgatását, hogy lehetőleg ne kapjon X besorolást. Végül megkapta annak ellenére, hogy viszonylag sok akció és erőszakos jelenetet kivágtak vagy megkurtítottak.

60%

2017. október 12., csütörtök

A pusztító - Demolition Man (1993)

A pusztító - Demolition Man (1993)


Rendezte: Marco Brambilla

A film Mafab adatlapja: Demolition Man (1993)

Megtekintés: Kissé megkopott, alibi akciós akciófilm, de egyszerűen imádni való.

A "Demolition Man" az a fajta akciófilm, amelyik ezer sebből vérzik. Elvileg egy utópiáról mesél, amelyben nincs helye a bűnözésnek és erőszaknak, ugyanakkor a forgatókönyv igen könnyedén átsiklik olyasmik felett, amik létrejötte nem valósulhatna meg ennyire közel az események kezdéséhez. Mert ahhoz, hogy pl. a lakosság ennyire "átalakuljon" és elfelejtse pl. hogy egy bűnözővel hogyan kellene bánni igazoltatáskor, ahhoz, úgy vélem, a filmben felemlegetett 36 év, egyszerűen kevés. Ettől függetlenül a mozi kellemes kis brainstorming, hogy vajon, milyen is lenne az a bizonyos szép és új világ, amelyet ha nem is így, de a fantasztikus irodalom egyik tartópillére is megálmodott egy könyvében, és akinek nevét tisztelgésből beépítették a filmbe, a kezdő Sandra Bullock karakterének. Lenina Huxley (Sandra Bullock) ugyanis egy fiatal rendfenntartó, San Angelesben, akinek Lenina neve egy karakteré a "Szép új világból", míg a Huyley, Aldous Huxley írótól lett kölcsönözve.

A film 1993-ban készült és 1996-ban kezdődik, amit igen sötéten festett meg. Ebben szuper-bűnözők harcolnak szuper-zsaruk ellen. Két ősellenség összecsapását láthatjuk a film elején. John Spartan (Sylvester Stallone - szójáték a spártai szóval) épp lecsapni készül a tökéletesen gonosz pszichopata Simon Phoenix (Wesley Snipes - A főnix talán utalás rá, hogy a rossz-fiú képes akár a pokolból is visszatérni, hogy hősünk nemezise legyen, habár, végül pont nem tűzből születik - egy hatalmas robbanást ugyan túlél - hanem a jégből olvasztják ki) búvóhelyére, ahol végül győzedelmeskedik rendőrünk, viszont a korábban elrabolt túszok életét már nem tudja megmenteni, ezért - szerintem elhibázott döntés, de akkor nem lenne film - kyrokamrába száműzik Phoenix-szel együtt.
A jövő közben sterilizálódik. Egy olyan utópiába kerülünk, amilyenre nincs is szükség talán. Az erőszak, szex és tucatnyi más bűnös vagy kevésbé bűnös élvezet száműzve lett a világból, akár egy lázongó csoport, akik jelenleg a föld alatt húzzák meg magukat és onnan hajtják végre gyermeteg támadásaikat a rend ellen.
Valaki közben elősegíti Phoenix szökését a jégbörtönből, annak agyába telepítve egy parancsot, amely arra ösztönzi a bűnözőt, hogy eltegye láb alól a lázongók vezetőjét, Edgar Friendly-t (Denis Leary), aki máskülönben, hogy a jelenlegi világrend bosszantja - nem mintha fogalma lehetne elvileg a korábbiról - egy barátságos figura és csupa olyasmiket szeretne megélni, amikről, csakúgy, mint a filmben bárki, aki harminc körüli, vagy alatti, csupán csak hallhatott. (Ennek ellenére elég érzékletesen mesél mindarról, amit megtenne, miközben a rendőrségen még az is komoly kutatómunkát igényel, hogy rájöjjenek, mit jelent a 187-es kód, miközben a kötelékben bőven ötven felettiek is dolgoznak. Teszem hozzá, szerintem Leary nyúlfarknyi szerepét annak köszönheti, hogy az MTV zenei csatornán egy időben, még a film bemutatása előtt bemutattak egy rövid, fekete-fehér kisfilmet, amelyben hasonlóan szenvedélyesen sorol egy rap-nek is beillő monológot.)
Szóval, a film egyik hibája a következetlenség. Ezért vannak infók, amiket tudnak szereplőink, más dolgokra meg őszintén rácsodálkoznak. Ez mondjuk humorforrásnak is kiváló, itt megemlítve a három kagylót...
Phoenix megjelenése olyan erőszakhullámot indít el a városban, amely után borítékolható Spartan kiolvasztása is. (Hülye Simon Phoenix, ha szökés helyett először elintézi befagyasztott vetélytársát, nincs az egész balhé, bár gondolom, nem volt tudomása arról, hogy ellensége is ugyanott "vendégeskedik".)
Spartan rácsodálkozik erre a habos, műanyag világra, ám igen hamar feltalálja magát, hogy elkapja Phoenix-et.
A befejezés pedig kiszámítható.
Győznek a jók! De ez nem szpojler!


Brambilla rögtön egy mozifilmre kapott bizalmat, amit azzal hálált meg, hogy összedobott egy remek kis akciómókát, amely akcióban nem is annyira erős. Nem tudhatjuk, mi került a vágószoba padlójára, de pl. miután Jesse Ventura - egy időben ő is volt Kaliforniai kormányzó, mint Schwarzenegger, akinek neve előkerült a filmben - karakterének története egy az egyben eltűnik a film végső leszámolása alatt, úgy vélem, a producerek és a rendező között lehetett némi ellentét. Ezt erősíti meg az is, hogy Brambilla filmes karrierje ezek után erősen közelített a nullához. (Négy évvel később egy gyengécske krimi, utána néhány sorozat epizód és rövidfilm. Nem tudom, hogy a viszonylag amúgy erős kezdés után mi történt.)

Ez volt az első film, amelyben láthatta korosztályom Sandra Bullock-ot és itt azonnal bele is szerettünk. Erre rátett egy lapáttal az egy évre rá bemutatott "Féktelenül - Speed (1994)" és meg lett pecsételve a sorsom/sunk. Sokan, negyvenes srácok, feltételezem, hogy egy időben szerelmesek voltunk ebbe az állgödrös, egyiptomi vágott szemű leányzóba, akinek széles a csípője, kicsik a mellei és a nózija sem kicsi. Bullock innen datálhatóan hozta a szomszédlány figurát és bár néhány filmje már készült korábban, ezeket főleg akkor ismerhettük meg, miután a nevét megismerte a világ. Addig korábbi próbálkozásai a tékát polcán vagy sosem nézett tévék műsorán jelenhetett meg. A filmben alakított rendőrnő legalább annyira imádni való - amikor toppant, hogy Spartan hagyja el a hálószobáját - mint a későbbi Annie, a buszos akciófilmből.

Feltűnik még rendőrfőnökként Bob Gunton, aki életében egy szerethető figurát nem alakított, és még talán az ilyen alakításokban állt hozzá közel, bár, mint akadékoskodó főnök, azért nem hazudtolja meg magát az egyébként roppant szeretetreméltó színész. Egy időben még a csapból is az ő filmjei folytak.

Az egész balhé kirobbantója és talán a filmben kissé korán is "lövik" le a poént, a városka egyik vezetője, Dr. Raymond Cucteau szerepében az angol drámai színész, Nigel Hawthorne, aki a forgatás alatt igen nehezen jött ki amerikai, akciós kollégáival. Talán azért, mert Hawthorne színészi kvalitásai messze túlnőttek Stallone és Snipes tehetségén.

Benjamin Bratt először ebben a filmben alakítja Bullock rendőr kollégáját, hogy pár évvel később, egy vígjátékban ügynököket alakítsanak, akik között működik a kémia, legalábbis a "Beépített szépség" első részének végéig.

És felvillan Jack Black arca is, de nem ez miatt lett ismert a színész.


Szóval, van egy remek alapanyagunk a filmhez, amelyben két ember a harcát némi kihagyással folytathatja a jövőben. Ez nem igazi időutazás, habár, laza keretek között akár belefér abba a műfajba is. Ha esetleg egy időben olvastál Nemere István könyveket, találkozhattál hasonló történettel a magyar írótól is. (Meg még ki tudja, hogy ez a téma mennyi írót ihletett meg a film bemutatója előtt?)
Holtak harca címmel az író 1986-ban publikált egy regényt, amelynek cselekménye és főbb vonalai, nagyjából 75%-ban megegyeznek a kész filmmel. Végül Nemere nem vállalta a pereskedést a filmkészítő céggel, mivel anyagilag nem tudta volna megfinanszírozni azt.

Egy interjú Nemere Istvánnal!

A film jelmezei, helyszínei és úgy egyben a környezet, tereptárgyak, járművek, mind fantasztikusan sikerültek. Ami azonban nem lett tökéletes azok a film akció jelenetei, amik néha túl rövidek, ötlettelenek és hányavetiek. Néha meg annyira meg vannak vágva, hogy azt sem tudod, mi után, mi következik.
Az már az első akciójelenetben kiderül, hogy Brambilla tehetsége nem az ilyen jelenetek leforgatásában csúcsosodik ki. Szépen mozog a kamera, elég a mozgás is a robbanások között, mégis, kissé üresek ezek a pillanatok. Spartan a film elején megérkezik egy helikopterrel, földet ér, ugrik néhányat, szalad egyet, közben eltöri vagy két fickó nyakát és máris Phoenix-szel áll szemben, hogy verekedjenek egyet. Az egyetlen, amiért ezek a verekedések emlékezetesek, azok nem maguk a koreográfiák, hanem a két színész hírneve, illetve a végső leszámolás brutalitása, a fagyasztással. A felsorolt apró hibák ellenére a Demolition Man a kilencvenes évek egyik legszórakoztatóbb filmje.

Töfi:
- A film negatív hősét alakíthatta volna Jean-Claude Van Damme, Steven Seagal és Jackie Chan is. Chan azért nem vállalta el, mert nem kívánt rossz-fiúként debütálni Hollywoodban, mert image rombolónak találta.
- Kuvaitban a filmet "Rambó a rombolónak" címezték. Okosan!
- A filmben a General Motors járművei láthatóak.
- Craig Sheffer egy cameo szerepben jelenik meg a producerkedés mellett.
- A film nyitójelenetében felrobbantott épület bontás alatt állt és az MTV csatorna versenyt hirdetett annak elnyerésére, hogy ki nyomhassa meg a nagy piros gombot.
- Brambilla egyik kedvenc filmje a Mechanikus narancs volt és onnan emelte át a bűnözők nyeglén erőszakos viselkedését.
- Denis Leary később "nagy szarnak" nevezte a filmet.

65%

Ha szeretnéd látni:
- A pusztító (1993)

2016. április 3., vasárnap

John Rambo - John Rambo (2008)

John Rambo - John Rambo (2008)


Rendezte: Sylvester Stallone

A film Mafab adatlapja: John Rambo (2008)

Megtekintés: Kicsit talán rövidre vágott és inkább akció orientált lezárása egy sorozatnak, amely ,ár-már önmaga paródiájába fordult, ám végül megmenekült ettől.

Az érzések:

Amikor szárnyra kapott a híre, hogy Sylvester Stallone előveszi a szerencsemalacait, hogy ismét levágja mindkettőt - az olasz csődört és a vietnami veteránt - , elsőre nevettem. Szó szerint, felnyerítettem: - Igen! Még Rambo-t és Rocky-t! Az nagyon kell! – De nem gondoltam komolyan.
Rocky negyedik része (mintha valami ötödik is lett volna!) a sci-fi kategória falait feszegette, a Rambo pedig túl is lépte a határt. Sosem felejtem el azt a jelenetet, amikor Afganisztánban John és kiképzőtisztje (Richard Crenna) kettesben rendet vágtak az orosz, vagy szovjet, vagy milyen hadsereg soraiban.
Egyszóval, egyáltalán nem éreztem magamat fogékonynak egy újabb lenyúzott rókabőr megtekintésére.
Hiszen mennyi is ez a Stallone? Hetven? Nyolcvan? (1946.júl.06.)
Azután a Rocky Balboa kijött dvd-n, kikölcsönöztem és leültem, hogy megnézzem. Igazából azért, mert belül nem tudtam szabadulni egy érzéstől; így illik!!!
És nem csalódtam!

Azután eltelt egy év és eljött a nagy visszatérés ideje: John Rambo a mozikban.
Valahogy nem tudtam magam rászánni, hogy be is üljek rá, hiszen akkor esetleg valaki megláthat, hogy egy ilyen filmet nézek. Bár, a kritikák, amikkel én találkoztam, egészen jók lettek. EGY RAMBO FILMRŐL VAN SZÓ!
Most hazavittem a friss megjelenést és nekiültem, hogy a videós korszak egyik örökbecsű darabjának elvérzett leszármazottját kettétörjem, akár a velős csontot, kiszipolyozva belsejét, lefikázva, kiröhögve az öreg harcost.
Mekkorát tévedtem!


David Morrell emberekben csalódott, gyilkoló gépének negyedik története egyetlen mondatban elmesélhető. Semmit nem tesz hozzá a mondavilághoz, semmit nem vesz el belőle, és mégis üt. A röpke másfél óra (valójában a film közel 75 perc, csak még hozzá jött a stáblista) elrepül, de olyan vérorgiát kapunk ezalatt, hogy az akciófilmek szerelmesei is felszisszennek a gyönyörűségtől. Nem kell ide ész és értelem. Fehér békeaktivisták jönnek, Burmai hadsereg mészárol, Rambo segítségre siet, és ha lehet, mészárlásban még meg is fejeli a Burmaiak amúgy sem egyszerű stílusát.
Az összecsapások a CGI-nek köszönhetően a „Battle Royale”-t és a "Csillagközi invázió-t" idézik, repkedő testrészekkel és pixelvérrel terítve be a holttesteket és a vásznat. A film alatt kétszer töröltem meg a képernyőt. Kicsit alatta is felitattam…
Stallone magára vállalta a rendezést, amit nem sűrűn szokott megtenni, pedig az „Életben maradni” című táncos filmjét én kifejezetten szerettem. Talán sosem lesz egy olyan rendező zseni, mint amilyen a színészből direktorrá avanzsált Clint Eastwood vagy Sean Penn (mostanában Ben Affleck) lett, de a John Rambo egy határozottan kerek pogácsává egybegyúrt akciófilm, egészen jó fényképezéssel és még némi árnyaltságot sem nélkülöz, ha a karakterekről van szó. Persze nem olyan mélyen kutat, mint egy kamaradráma, de egy akciósztárból lett rendezőtől készült mozihoz képest egészen elfogadható szintet hoz.
Összességében nagyon elégedett voltam a filmmel, hiszen nem vártam tőle semmit mégis meglepett néhány dologban.

John Rambo-ról pár szót:
Rambo, Morrell kisregényének vietnami veterán hőse, aki a háború vége után egy eszmével kevesebben összeütközésbe kerül a törvénnyel, majd felbolygatja egy kisváros életét. A film annak idején „First Blood – Első vér” címmel került moziba és a regény fazonírozása után egy sokkal közönség barátabb főszereplőt mutatott be, mint az írott mű.
A könyvben Rambo már a rendőrőrsről való kitörés közben meggyilkolja az egyik seriff-helyettest, és a filmmel ellentétben a végén a főhős el is halálozik. A könyv akkora siker lett, megtámogatva a filmmel, hogy a szerzőnek, engedve az olvasók és kiadó nyomásának, folytatást kellett írnia az amúgy elég drasztikusan lezárt történethez. Nem olvastam mindent adoptált nagyfilmes könyvet, de hasonló megoldást az „Elveszett világ: Jurassic Park” esetében tapasztaltam még.
Ha az esztéta szemével nézem, elmondható, hogy a film egyfajta társadalomkritikai reflexió. Az állam bedarálja a fiatalokat egy háborúba, kiszipolyozza őket, de ezért cserébe csak a felszínen hálás nekik. A valóságban elfordul tőlük, szőnyeg alá seperné őket. Rambo egyetlen hibája, hogy nem tetszik a seriffnek, pedig csak egy volt katonatársát látogatná meg, illetve átutazóban van a városkában.. (Ki gondolná a magába fordult háborús hősről, hogy van olyan ember, akivel szívesen keresné a kapcsolatot? A későbbi részekben már szándékosan igyekszik magányos, kirekesztett maradni.)


A második és harmadik rész már közel sem lett akkora siker, magvas tartalmat is hiába keresnénk, mégis a videó korszakában, a kalózkodásnak és az olcsó, otthoni szórakozásnak köszönhetően a Rambo kultikus rangot vívott ki magának, mind Amerikában, mind Európában. Annak idején a feketepiacról lehetett a részeket beszerezni, lelakott kópiákról készült másolatoknak köszönhetően, tucatnyi gyatra narrátor szöveggel magyarítva. Ismertem olyat, aki szekrénye legalján tartotta a sorozatot, elzárva.

John Rambo tehát miközben egy leszerelt harcostársát igyekszik meglátogatni, összeütközésbe kerül a túlbuzgó és abszolút elítélhető viselkedésű seriff-fel és a kisvárosi rendfenntartókkal. A hosszú hajú fiatalember, miután ránézésre hippi státuszt kap és egy hideg vizes borotválást is beígérnek neki, úgy érzi, elég volt a kisvárosi vendégszeretetből. Mivel saját démonjai egészen az őrszoba pincéjéig üldözték, ahol az őt ért sértő és lealacsonyító aktus miatt kirobban belőle az állat, eléggé drasztikus ámokfutás után megszökik fogva tartói elől. A seriff (Brian Dennehy) presztízskérdést farag abból, hogy elkapja a loboncos és ápolatlan suhancot. Akkor még nem tudja, hogy egy katonai elitalakulat leghatásosabb élő fegyverébe kötöttek bele.
A városka erdeibe menekülő harcos hírére özönleni kezdenek a riporterek és megérkezik Rambo vaskezű kiképzője és talán egyetlen barátja is, aki ismerve embere képességeit és jócskán lefitymálva a helyi erők hasonló kvalitását, felszólítja a seriffet a megadásra. A film végére kiderül, neki volt igaza.
Rambo az első rész végén fogságba kerül és a második részben már, mint bevethető utolsó lehetőség jelenik meg. Azután megint, egy egész hadsereg ellen.
Itt filmszakadás és eltelt majd’ húsz év.


Végre, megtudhatjuk milyen lehet, ha valakire rásütik: „Nyugdíjas Rambo”. Hát, a filmet látva nem érzem sértőnek. A megcsömörlött háborús hős és vérengző fenevad visszavonulva éldegél a Burmai dzsungel szélén, kígyó befogásból és a turizmusból fenntartva magát. Nem érdekli senki és semmi, amíg egy amerikai szabadságjogi aktivista leányzó meg nem kéri, hogy kísérje őket az ellenség földjére. Rambo, talán, mert a szíve dobban meg, vagy, mert úgy érzi, ha eleget tesz a kérésnek, azzal törleszt valaki felé, elvállalja a munkát, de hamarosan rá kell döbbennie, hiába tette le a fegyvert, a fegyver veszi őt kézbe. Elfutni a múlt elől nem tud, mert aki vadász, az vadász marad örökké.

Összkép:7 pont (Izgalmas, pörgő, nincs mellé-duma)
Fényképezés:7 pont
Vágás:6 pont
Zene:8 pont (Brian Tyler igyekszik megidézni Jerry Goldsmith munkáját. A főmotívum ebben segít)
Színészek:7 pont (Stallone mint szokott. A vérmacsó zsoldosvezető kissé túlerőltetett, de nyilván azért kellett, hogy Rambo mellette kedvesebbnek tűnjön. A Burmai katonák elég durvák, de sajnos nagyon kevéssé ismerjük meg őket. Csupa kiirtható kellék. A szabadságjogi aktivisták szintén kötelező járulékos veszteség. Talán egy női húzónév elkelt volna a főszereplő mellé.)
Negatívumok:Sajnos semmi újat nem ad hozzá a karakterhez, a történethez, leszámítva, hogy Johnnak is van otthona, gyökere.
Egysíkú, kiszámítható karakterek.
Túl rövid játékidő. Hiába 87 perc a film, ebből 10 perc magába foglalja a stáblistát.
Kulcsjelenetek, csúcsjelenetek:A falu lemészárlása. (Nagyon realista, nagyon véres)
Rambo végső csatája. (Jason Vorheest megszégyenítő mészárszék)

Utóirat: Julie Benz ugyan nem lett A listás sztár, de a Dexternek köszönhetően azért mára emlékszem a nevére.

75%

A kritika nem friss. Korábban megjelent a jerrycomovie.com oldalán, amely anyagi és technikai okok miatt megszűnt.

Ha szeretnéd látni a filmet, akkor: J O H N  R A M B O 

2014. július 27., vasárnap

A feláldozhatók 3. - The Expendables (2014)

A feláldozhatók 3. - The Expendables (2014)


Rendezte: Patrick Hughes

Ők benne vannak.

A címével ellentétben, egyre inkább úgy érzem, hogy a film a nem feláldozhatókról szól. A forgatókönyv írói egyszerűen nem merték meglépni, hogy valakit hidegre tegyenek, csupán csak félre... Legalábbis a főszereplőink közül. Sajnos, a karizmatikus ellenség meg lassan egyetlen személyben képviselteti magát, míg csatlósai arctalan és levadászható masszává olvadnak össze. Ez lesz végül talán a franchise legnagyobb hibája: egyszerű és izgalom mentes agyaggalamb lövészetté silányul a tesztoszteron mozi. Ezen még az sem segít, hogy friss arcokat hívnak a kötelékbe, hiszen a film azt sugallja, hogy harcosaink érinthetetlenek. Akkor meg kinek szurkoljunk?

Farokméregetés, késsel...

Mindenesetre Stallone promóciós videóját párba állítva Schwarzenegger pár cikkel alább tárgyalt akció-drámájával párba állítva, kijelenthetem, hogy Stallone - talán mérete miatt - jobban mutat a vásznon, hihetőbb, hogy fékezhetetlen akcióhős. Schwarzi már túl darabos.

Rögtön, első körben egy szerencsés és nem túl látványos szöktetéssel indul a film. Az adócsalásért sittre jutott Wesley Snipes-ot menti ki a brigád, egy Denzali börtönből. Próbáltam a helynek nyomára akadni a neten, de gugli barátom számára ismeretlen tartománynak bizonyult. Mire a végére jutnak a fiúk a mentőakciónak, legyaknak egy komplett börtönvonatot és a hozzá tartozó teljes komplexumot. (Body count nem lehetséges, mivel a CGI robbanás nem teszi lehetővé, hogy összeszámoljuk a kis apró, mesterségesen generált figurákat.)
A srácok mindjárt, menekülés közben összemérik a farkukat, de nem tudjuk meg, kié a nagyobb.
Ezután Mogadishu, Szomália a célállomás, ahol öregjeink belefutnak egykori társukba és az azóta rossz útra tért Conrad Stonebanks-be (Mel Gibson). Sosem tartottam Gibson-t Shakespeare-i magasságú színésznek - nem, még a Franco Zeffirelli féle Hamlet ellenére sem - mégis kisujjból lejátszik mindenkit a stábból. Ezért is sajnálatos, hogy tudjuk, valószínűleg ő már nem lesz ott a folytatásban. Gibson karrierjét figyelve, teljesen érthető, miért vett részt ebben a marháskodásban. Komolyan ugyanis nem nagyon lehet venni a filmet.

Az apró Banderas a film titkos fegyvere.

Eddig sem voltak egyszerűek a leszámolások, hullott az ellen, ám mostanra, mire kifut a kaland, valóságos háborút vívnak hőseink az ellenséggel. Ha közben páran bekapkodnának golyókat, még izgulnék kicsit. Így semmi dolgom nincs, mint hátradölve, bárgyú mosollyal nyugtázni, hogy Antonio Banderas testhelyettesítője ellopja a show-t, és Ronda Rousey, egykori judó bajnok és MMA harcos egyáltalán nem ronda. Az ő párosuk a legnagyobb poén a filmben. Banderas pedig olyan öniróniávl rendelkezik, hogy aki eddig nem szerette, most kedvelni fogja. Teszem hozzá, simán átemelte a Csizmás a kandúr karakterét a Shrek című animációs sorozatból. Némi Zorro beütéssel.

A mozit nézve az ember kikapcsolhatja az agyát és fogadásokat köthet, legközelebb kiket fognak behozni még az akció mozik csillagai közül.
Néhány tipp: Cynthia Rothrock, Gina Carano - egyértelműen rossz oldal, Kurt Russell - stílusosan, kalóz szemkötővel -, Tony Jaa - Jet Li ellenében, Jesse Ventura - vicces cameoban, The Rock - mint Stallone elveszett fia, Vin Diesel - összecsaphat Statham-mel, Jason Momoa, Fekete László, Vinnie Jones -
 felöltöztetve a Juggernaut-nak, Hugh Jackman, Chris Evans, Al Pacino, mint háttérből szálakat irányító sötét alak, stb.
Szóval lassan mindenki.
Az akciók egyre elborultabbak, az ellenség egyre több és sajnálatos módon a főellenség jobb-kezeiben egyre kevesebb a karizma. Nem a karizom. Harrison
Ford megjelenése után várható Jabba feltűnése és Jet Lee rajongók kedvére kis kedvencünk is kapott két percnyi humort. Amit Schwarzi-val művelnek, azon sírva röhögtem.
A történet a tipikus leszámolós, bosszú és bajtársiasság témakör. Egy rakat zöldfülű csatlakozik kivénhedt ebeinkhez - akik saját környezetükben már nagy névnek számítanak - de senki nem esik ki. Pedig sokkal drámaibb lett volna egy igazán erős ellenféllel szemben társakat veszíteni. Eh, majd talán legközelebb.
Stallone már vagy mindenkit kiirtott, vagy maga mellé állított a sorozatban. Pletyka szinten legközelebb Pierce Brosnan-t láthatjuk kellemetlenkedni, de az még jövő zenéje. A humor és szentimentalizmus azonban egyre erősebben van jelen, ami segít
emészthetővé tenni a vászonról lecsurgó tesztoszteront.
A magyar előzetesben valami utolsó menetről hablatyolnak. Tévednek. Van még kraft a sorozatban. Ebbe a részbe annyi a sablon, hogy egy negyedik részhez biztos lenne pár új ötlet.

70%

Figyeld:
- Banderas kb. ugyanazt hozza, mint csizmás kandúrként.
- Schwarzi ikonikus "Get in/to the Chopper!" felkiáltása ismét elhangzik.
- Harrison Ford nagyon öregszik.


Három fake poszter, amit a filmhez készítettek a rajongók. Bármelyiküket szívesen láttam volna a filmben, de kimaradtak...