A film Mafab adatlapja: Nighthawks (1981)
A Fantom az a film, ami mai szemmel nevetségesnek hat és borzalmasan rosszul öregedett. Pont, mint az a néni, aki még mindig rikító ruhákat viselne, a foga pedig rúzsfoltosan kerül közszemlére. A rendező Bruce Malmuth számomra sosem jelentette a minőségi, hanem inkább a szórakoztató szórakozást. Másik mozija, ami miatt felejthetetlen számomra a direktor, az „Ölve vagy halva”, ami a filmes bakik néhány igazi nagyágyúját képes felvonultatni, mind forgatókönyvileg, mind a vágás, rendezés terén. Mondjuk, akkor nem is említettem, hogy az eredeti rendező Gary Nelson volt, aki főleg családi mozik és tévésorozatok között mozgott jól, és miután otthagyta a produkciót, lépett Malmuth a képbe. Hab a tortán, hogy Stallone rivalizálni kezdett Hauerrel és erősködött, hogy két változatban készüljön el a film: Egyikben a zsaru figurája kapott erősebb hangsúlyt, másikban pedig a terrorista. A tesztközönség valamiért Hauer karakterének szavazott bizalmat, amit az akkor frissen felemelt sztár-Stallone nem nagyon viselt el, ezért ismét megvágatta a filmet, hogy Wulfgar jeleneteiből sok a vágószoba padlóján végezte.
Hasonló butaságok itt is maradtak bőven. Az egyik, eleve az alapötlet és a hozzá rendelt költséghatékony és egyenesen ostoba befejezés, amivel szerintem nem sok akciófilm büszkélkedhet. Még egy filmben persze talán benyelem, ám úgy vélem, a valóságban Wulfgar végső lépése úgy logikátlan – mondjuk van még pár – ahogy az író, David Shaber megírta.
Röviden Wulfgar (Rutger Hauer) Anglia legkeményebb terroristája utolsó munkájával – levegőbe repít egy exkluzív boltot – még saját frakcióján belül is kihúzza a gyufát, ezért, mivel máshoz sem ért, elhagyja az öreg kontinenst és Amerikában próbál szerencsét, ahol azt a hatalmas ötletet eszeli ki, hogy helyi terrortámadásokat visz véghez, melyben az épp kezdődő ENSZ találkozó tagjai is érintettek és tudása legjavát annak a csoportosulásnak fogja felkínálni, akik a legtöbbet fizetik szakértelméért. (Mintha a korábbi hírneve és pl. az ominózus bolti robbantás erre eddig nem lett volna elég...)
A forgatókönyv másik fontos történetszála a kőkemény New York-i zsaru, Deke DaSilva (Sylvester Stallone) aki fittyet hány a parancsokra és a rosszfiúkat saját, „gyermeteg” módszereivel igyekszik a hatalom kezére játszani, melynek az első képkockákon mindjárt tanúi lehetünk, mikor a kifejezetten kisportolt rendőr nőnek álcázva magát addig „alakítja” a védtelen női áldozatot a város rossz hírű negyedében, míg be is gyűjt néhány Piszkos Harry filmeket idéző skalpot és ebben társa, a későbbi Lost sorozat főszereplőjének a nevét ellopó karakter, Matthew Fox (Billy Dee Williams – Lando Carlissian) lesz segítségére.
Ketten az utca rémei, akik a jelentésekkel nehezen bíbelődnek, ellenben olyan szakmai tudással és arroganciával vannak felvértezve, hogy a felettesükkel minden egyes beszélgetés kölcsönös üvöltözésbe kell, hogy torkolljon és akkor még DaSilva nem is egy beépített zsaru, csupán egy akadékoskodó nyomozó.
Wulfgar némi arcplasztikai kitérő után – melyben meggyőznek minket róla, hogy ez annyira rutin feladat, hogy napok alatt végbemegy, különösebb rehab nélkül – alá Face/Off – persze az államokban pont e két kopó területét nézi ki következő lépésként bűnözői idő-gráfiájában, így egyértelmű, mi lesz a film vége.
Angliából a helyi erők megsegítésére érkezik a városba Hartman (Nigel Davenport) aki egy gyorstalpalón igyekszik kiképezni vagy két tucat helyi zsarut Wulfgarból és a terrorista életvitelből, mely előadásokon tippelhetünk, kikkel van a legtöbb probléma és utána kik lesznek legközelebb a tűzhöz. Igen. DaSilva és Fox, mint az osztály renitense és a balhékat tompító jó barát vesznek rész az eligazítás sorozaton, ahelyett, hogy eleve olyan szakértőket rendelne a terrorelhárítás illetve az FBI a városba, akik eleve szakértői a jelenségnek. Ehelyett kakaskodó és elkényelmesedett fánkzabáló helyi erőknek igyekszik egy Európai bűnüldöző napi pofa-vizitben megmutatni, kivel állnak szemben.
Megtörténik az első csörte is, amelyben egyértelmű lesz, hogy Wulfgar bizony a város vendégszeretetét élvezi és megvannak az eszközei hozzá, hogy nyomot hagyjon a polgárok kedélyállapotán. Ezt el is éri egy hajnali robbantássorozattal, melyben a képen belül egy épület alsó szintje ég ki egy dekoratív, de visszafogott robbanásban, míg Wulfgar telefonon már arról tájékoztatja a városi rendfenntartókat vagy újságot (ellentmondásos a szinkron értelmezése és a felirat sem segít sokat), hogy ez csak a kezdet és direkt repült a levegőbe több pénzüggyel foglalkozó épület. Nagyzol tehát a gyerek rendesen.
Ezek után az Európai inspektor és DaSilva között lezajlott a beszélgetés, amely segített a helyére tennem ezt a komédiát. Első körben Davenport egy vasdarabot szorongat a kezében – elég gyorsan hozzá került az ominózus fontos darab, miközben a robbantás hajnalán vagyunk még és első körben azért kell némi idő a pusztulás átvizsgálásához is, nemde? – és felhívja DaSilva és Fox figyelmét, hogy az eddigi gyanú, hogy Wulfgar itt tombol, ezennel beigazolódott (Tehát nem volt biztos???). Ezek után DaSilva – mégsem olyan hülye – felteszi a logikus kérdést, hogy ugyan miért ilyenkor, hajnalban és nem akkor, amikor nyüzsögnek ott a lehetséges áldozatok. Erre Hartman válasza meggyőzött arról, hogy David Shaber csapnivaló író: - Ez a módszere!
Aha. Tehát ez a fajta visszafogott, hajnali robbantás, minimalizált áldozatokkal annak a Wulfgarnak a módszere, aki rögtön a film elején szemrebbenés nélkül robbant fel többek között egy gyönyörű eladónőt és tucatnyi egyéb vásárlót, köztük gyerekeket is, akit még korábbi megbízói is inkább a föld alatt látnának brutalitása miatt, mert kifejezetten nagyban űzi a gyilkolást. Na, Shaber, elmész te is a picsába, hogy nem tudod eldönteni, hogy a.) vagy b.).
És miért tett így Wulfgar? Mert másnap érkezik a városba az ENSZ nagykövetei és Wulfgar tervei között szerepel, hogy majd jól alájuk tesz.
Persze ilyenkor nincs egy protokoll, hogy ENSZ találkozó ugrik és Amerika egy másik pontját kerül megszervezésre, mert ilyen lépés lenne a logikus és a valóságban nyilván előre megtervezett forgatókönyvek szerint zajlik le a csere, miközben Wulfgarnak nem lenne lehetősége sem arra, hogy idejében megtudja az áthelyezett találkozó helyszínét, sőt, az előkészületeit is újra kellene szerveznie.
De az túl logikus lépés lenne, ezért maradunk a városon belül és inkább az egész stresszes helyzetet rátoljuk a helyi rendőrségre, ami szintén úgy érzem, kissé kevés biztonságtechnikai szempontból.
Wulfgar tehát boldogan folytatja ámokfutását és néha csak néhány méteren múlik, hogy a közte és DaSilva közötti macska-egér párbaj nem ér véget a film felénél.
Törvényszerű, hogy a segítő karakterek közben mind kiiktatásra kerülnek, hogy a végső meccset a két fontos név között lehessen lejátszani, pontosan tudva, mi is lesz a befejezés. A forgatókönyv azonban még itt is elég gyávácska, mert míg a kevésbé szimpatikus Hartmantól megszabadulunk egy hozzá nem méltó kivégzésben, addig Fox csupán ideiglenesen kerül parkolópályára, hogy ezzel kivegye a filmből az amúgy korábban felesleges comic relief karakterét. A női gonosztevőt pedig udvariasan itt is meghagyják valaki másnak, hogy mégse a szeretheő - na hagyjuk - DaSilva gyilkolja meg.
A lezárásig még kapunk némi akció szerűséget, meg a James Bond filmekre jellemző jelenetet, melyben a két ősellenség szemtől szemben találkozik, de nem ölik meg egymást – illetve a gonosz hagyja ki a ziccert, rá egyáltalán nem jellemző módon – hogy végül a lezárás tökéletesen érdektelen és ostobára vágottan megmutassa, milyen okos ez a DeSilva gyerek és milyen hülye ez a Wulfgar srác. (A befejezés ostobára vágása azért sikerült egyébként, mert a stúdió nem megfelelő fejesei kivágatták a durvább részeket - pl. a végső fejlövést - így hiába feccölt bele Dick Smith annyi energiát a jelent elkészítésébe, végül ebből egy összecsapott "valamit" látunk a képernyőn.)
A forgatókönyv pedig mostanra annyira nem tud magával mit kezdeni, hogy még egy egysorosra sem futja a stáblista előtt. Pedig az olyan gyors lezárású mozik, mint pl. a Die Hard is beemelt legalább egy rövid párbeszédet a főhős és egy mellékszereplő között, hogy érezzük, megy minden tovább, itt azonban némán ül zsarunk a lépcsőre, hogy a néző pedig némán álljon fel a fotelból, hogy vajon nem nagyobb leszámolást terveztek-e ide, csak elfogyott a büdzsé? (Nem az fogyott el, hanem a stúdió bátorsága...)
Nagyjából harminc év csúszással néztem meg a filmet, pont egy nappal Rutger Hauer halálhíre előtt... és most fejeztem be, mert érnie kellett a mondandómnak. Malmuth zsenije nem a koherens filmrendezésben rejlik, itt is kiderült számomra. A „Fantom” alig valamivel lépi túl egy krimi kereteit és az egyetlen, aki miatt nézhető, az Hauer, mert a figurája tényleg érdekes(ebb), mint DaSilva fárasztóan macsó karaktere, aki a film alatt kétszer beszél ex-barátnőjével és egyik esetben sem tudtam elhinni, hogy ez a férfi és nő korábban egy ágyban aludt (is). (Ez ismét a stúdió és a végső vágás sara, mivel a legtöbb közös jelenetüket, amely mélyítette volna a kapcsolatukat, szintén kivágták, hogy felpörgessék az eseményeket.)
Mondjuk Hauer játékán is lenne mit csiszolni, mert míg a film eleji robbantás alatt tökéletes, ahogy hidegvérrel elhagyja a robbantás helyszínét és telefonálni megy, addig a hajnali, pénzügyi negyedbeli robbantás alatt már először is elég erősebb megrebben a szeme mikor elkezdődik a balhé, utána meg olyan izgatottan nézi saját munkásságát, mintha nem pont a precíz, unott nyugalom és a zsigeri vérszomj lenne az óvodai jele. Gondolom, a rendező instrukciója volt, ez a nagy izgalom...
Mellékesen:
Hartman meggyilkolása is megér egy külön fejezetet a buta megoldásokban. Az, hogy a bérgyilkos Shakka (Phersis Khambatta – Star Trek a mozifilm) egy elvileg védett épületben lövi le, majd szőrén-szálán eltűnik, már eleve röhejes, mert feltételezi, hogy a bundába öltözött filigrán női gyilkos rendelkezik egy teleport készülékkel – oké, hogy DaSilva futva és késve érkezik, de az esemény nagyságát tekintve, hol a picsában kártyázott a többi rendőr, kommandós és ügynök??? – ám utána olyan logikus párbeszéd is elhangzik Hartman holtteste felett, mint a:
- És még hátra van a nagy játszma! (DaSilva, miközben a fejét vakarja.)
- Honnan tudja? (Kérdezi pökhendin a rendőrfőnök.)
- Mert kezdek rájönni annak a rohadt alaknak az észjárására!
Ez valami vicc? Persze, hogy nem a nagy játszma volt, cseszd meg, hiszen Hartmant simán kivégezhette volna saját országukban is, idióta! Egyértelmű, hogy csak egy régi ellenség kiiktatása volt a meggyilkolása, nem kell ehhez olyan nagy dolgokról pofázni, mint bűnözői pszichológia! Persze, hogy nincs még vége, tökfejek, hiszen Wulfgar egyértelművé tette, hogy a szándéka egy nagy dobás, amivel korábbi renoméját állítaná vissza...
Azért tegyük hozzá, hogy a Videovox szinkronja azért ugyanebben a jelenetben azért sokkal árnyaltabb, kár, hogy Szakácsi Sándor munkáját két esetben is lecserélték és még a felirat is inkább az első változatot erősíti.
Itt van azért a Videovox szinkronja, ami kicsit intelligensebben áll a jelenthez:
- Nem áll jól a szénája! (DaSilva, miközben fejét vakarja.)
- Honnan veszed? (Kérdezi érdeklődve a rendőrfőnök)
- Kezdek rájönni, hogy gondolkozik az a szemét!
Nem nagy különbség, de azért... Ennek fényében érdemes több szinkronnal is megtekinteni a filmet. Már csak a szinkron munkák megfigyelése miatt is.
Ez a mozi a nyolcvanas években emlékszem, kifejezetten erős darabnak számított. Még kis filmfotókat is lehetett kapni róla, bár, az hazánkban később a Rambo és Cobra párosnak lett inkább köszönhető.
Egyszer érdemes megnézni, azonban sokat, ma már, nem érdemes várni tőle.
Isten veled Rutger Hauer! Te azért odatetted magad! Köszönjük!
Töfi:
- Hauert azzal rémisztgette a stáb néhány tagja, hogy Stallone az üldözéses jelenethez lépcsőházakban edzve készül fel. Később alaptalan volt Hauer félelme, mert az északi színész simán lesprintelte a kollégáit.
- Hauer első forgatási jelenete pont az volt, amit a filmben a végén látunk. Az egyik lövéshez speciális hámba helyezték, amit állítólag Stallone kérésére a kaszkadőr koordinátorok elég durván megrántottak, hogy Hauer kicsit megsérült az attrakció közben. Mikor megtudta, hogy Stallone volt a ludas a durva bánásmódért, felkereste a kollégát és megígérte neki, hogy még egy hasonló poén és megmogyorózza.
- Hauer annak ellenére befejezte a forgatást, hogy véletlenül és drámaian pont közben hunyt el egyik legjobb barátja és az édesanyja is. A színész csak néhány napra hagyta ott a forgatást, majd folytatta a munkát. Végül nem bánta meg a döntését, mert, mint mondta, ennek a produkciónak köszönhette, hogy megismerte a nevét a világ.
- A film felépítése nem véletlenül lett olyan szikár. David Shaber eredetileg a Francia kapcsolat harmadik részének szánta, de miután Gene Hackman nem mutatott érdeklődést harmadszor is Popeye Doyle karaktere iránt és a fekete zsaru szerepére kiszemelt vicces karakterre nem nyerték meg Richard Pryort, az eredeti stúdió, a 20th Century dobta a tervet és az Universal csapott le rá.
- Végig figyelemmel kísérték a film forgatását, hogy lehetőleg ne kapjon X besorolást. Végül megkapta annak ellenére, hogy viszonylag sok akció és erőszakos jelenetet kivágtak vagy megkurtítottak.
60%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide tessék írni, ha van mit: