A Gránit-hegy hősei - Only the Brave (2017)

A Gránit-hegy hősei - Only the Brave (2017)

Rendezte: Joseph Kosinski

A film Mafab adatlapja: Only the Brave (2017)

Megtekintés: Film egy csapatnyi hősről, akikről sosem tudtunk volna, ha nincs ez a mozi.

Mi, itt, Európában, legalábbis. És nem ez az egyetlen hasonló, megtörtént eseményeket feldolgozó drámai történet. Hollywood és úgy egyébként a filmgyártás, évente legalább egy hasonló alapkoncepciójú mozit kikönnyez magából, amely, ha szerencséjük van, eljut a nézőkhöz és ha megfelelően sikerült feldolgozni, szimpatikus karakterekkel, érdekes megvilágításba helyezve, személyesebbé tenni a tragédiát, szinte a szobába hozva a karaktereket, akkor egészen kellemes visszajelzéseket kaphat a mozi, kezdetnek mindjárt azt, hogy jelentős bevételt termel vissza a gyártási költségből. Mert amúgy a műfaj, vitathatatlan, eljut a szívekig, de ha az egyszeri néző választhat egy mozi kínálatából, nem feltétlenül egy ilyen történetre kíváncsi, hiszen a mindennapi robot után nem túl szórakoztató olyan emberek sorsát megismerni, aki velünk ellentétben olyasmivel keresik a kenyerüket, ami a vesztüket is okozza.

Ha kissé szélesebb spektrumba helyezzük magát az eseményeket, akkor nem sok különbség van egy háborús drámát bemutató, tesztoszteron mozi - Katonák voltunk, A fegyvertelen katona - között, vagy egy veszélyes munkát, hivatást taglaló, tragikus lezárást kapó dráma között. Nem ugyanaz, kivétel a váz: Csapatnyi ember, többnyire tipikusan férfiak, kritikus helyzetben, vezető és újonc is, katasztrofális kimenetelű események sodrásában, sok áldozat, néhány túlélő, sírás, vér, verejték, pátosz, szeretet, stb.

Ha nem akarunk ekkora territóriumon barangolni, akkor maradjunk a tipikusan veszélyes munkakörökön belül és a megtörtént események csapásán. Akkor is marad elég téma, mint pl.: vízi-mentők (Hullámtörők, 2006), halászok (Viharzóna, 2000) és, hogy frissebbek is bekerüljenek, bányászok (A harminchármak, 2015) és olajfúró munkások (Mélytengeri pokol, 2016). Még a sort bővíthetnénk sok címmel, de maradjunk a kifejezetten valós eseményeket feldolgozó szegmensben.

Kosinski szereti a színészeit, ellenben a karakterépítésből nem túl erős. Nyilván hosszabb lett volna a film, ha mondjuk a főszereplő Brendan (Miles Teller) karakterét jobban kiemelték volna és talán ezért olyan elnagyolt a kábítószerfüggő fiatalember kijózanodásának a cselekményszála. Kedvelem Tellert a Whiplash bemutatója óta, de itt kevésnek éreztem, amit a figurájából kihoztak, bár, ez inkább a forgatókönyvírók érdeme. Sean Flynn újságíró cikkéből húzták fel magát a drámát, és beszélgettek a csapat egyetlen túlélőjével, Brendan McDonough-gal is, mégis, egyszeri befogadóként, volt, amit hiányoltam. Brendan a film elején jön le a kábítószerekről, de, hogy mi a motivációja, hogy elhagyja káros szenvedélyét, vagy, hogy hogyan birkózik meg a leszokást kísérő hiányérzettel, fájdalommal, valahogy elengedi a film, pedig tényleg ez az, ami a figurát közelebb hozhatta volna hozzám. A másik főszereplő, Eric Marsh (Josh Brolin) karaktere már nem ennyire hézagos, bár, tőle is szívesen láttam volna, hogy miért lett ez az egész tűzoltási mánia ennyire fontos szenvedély - amely már-már felér Brandon kábítószerezésével - és kicsit mélyíthették volna még a kapcsolatának milyenségét feleségével, Amandával (Jennifer Connelly), mert a két veszekedésük, amely arról szól, hogy Amanda végül tovább lépne a családi fészek útján és gyereket vállalna, míg Eric köti az ebet a karóhoz és azt szajkózza, hogy nem is akar változtatni és annak idején a nő ebbe belement, tehát, hagyják a baba projectet a fenébe. Részemről megértem, hogy miért ódzkodik az egésztől, de Amadna karaktere elég erős hozzá, hogy akár egyedül is bevállalja a gyereket és talán meg is tenné, ha érezni, hogy az a helyes út. Eric esetében kicsit úgy érzem, hogy a könnyebb utat akarja választani döntésével és ezt érezhette a karakter is, hiszen végül rábólint az asszony kérésére.
Viszonylag fontos szerepet kap még a helyi tűzoltó erők parancsnokát alakító Jeff Bridges, aki egy röpke jelenet erejéig megidézi egyik legfontosabb karakterét, a country énekest is, egy városi buli alkalmával, ezért érdemes eredeti hangsávval megtekinteni a filmet. Bridges 2009-ben egy Bad Blake nevű énekes eljátszásáért kapta Oscar-díját, az "Őrült szív" című filmben.
A tűzoltó parancsnok jobb kezét alakító James Badge Dale pedig gyerekszínészként kezdte (az 1990-es "A legyek Ura" drámában), majd egy sor komolyabb sorozatban és moziban szerepelt, mire végül a Vasember 3. után elkezdtem figyelni a munkásságát. Itt kicsit talán kevés is a jelenléte, de legalább szimpatikus figurát hoz.
Sajnos, hiába jelenik meg a stáblistán Andie MacDowell neve is, a színésznő kimaradt az emlékezetes pillanatokból, viszont dicséretes, hogy rajta nem látszik, hogy agyon lenne plasztikázva, ellenben sok kortársával, ismert színésznőkkel.
Taylor Kitsch néhány éve komoly reménység lehetett, olyan filmekkel a háta mögött, mint pl. a John Carter vagy a Csatahajó, mostanra mégis átküzdötte magát a masszív középmezőnybe és rendre olyan szerepeket fogad el, amelyek a stáblistán a negyedik-ötödik helyre predesztinálják.

A film zenéje kellemes, de semmi kiemelkedő, a fényképezés pedig szép, bár a CGI sok helyen kicsit "poros". A lángoló medvét inkább álomképként dekódoltam, úgy nem volt elnagyoltsága zavaró.
Amit még hiányoltam és egy ilyen filmben szeretem, ha kitérnek rá, az a szereplők munkájának metódusa, annak jobban kiemelése, akár, ha kell, kicsit szájbarágósan is, hiszen nem vagyok hegyi tűzoltó, nem tudom, miről szól az egész, mire figyeljek, mit kellene látnom. Nagyon kellett figyelnem, hogy a lángoló események értelmét össze tudjam szedni, hiszen nem mozgok ebben a világban, viszont, hogy a drámát jobban átérezzem, nem ártana kicsit mélyebbre ásva, közelebb hozni hozzánk, nézőkhöz, hogy mit is csinálnak ők pontosan, mik a hibalehetőségek és miért történik az velük, amit a film végén látunk. Valójában, egyszer már megnéznék egy kialakuló és mindent felperzselő erdőtüzet a valóságban is, nem számítógéppel generálva, hiszen nekem, aki nem él ebben, roppant nehéz elhinnem, hogy mennyire másodperceken múlhat néha, hogy ki marad életben. Egy biztos: A végén biztos igyekeztem volna minden faágat kivágni a közelemből, egy nagy tisztást létrehozva, amire sajnos a Gránit-hegy tűzoltó csapatnak már nem volt esélye. Úgy éreztem, hogy a tűz is túl gyorsan ért oda, ők is hamar feladták a védelmi körletet "felhúzni", és azok a tűzálló hálózsákok, amivel meg viszonylag sokat is foglalkozik a mozi, úgy látszik, sokat nem érnek, amikor kellene... De szerintem ezt a véleményemet csupán a tehetetlen harag mondatja velem, amikor azt kell látnom, hogy közel húsz, remek ember, apa, testvér és barát, ennyire hiábavalóan, tehetetlenül hal meg. A film kerüli az amerikaiakra oly jellemző fene nagy pátoszt, ezért a végső eseményeket egészen gyorsan lezavarják, szinte minimalizálva a drámai, könnycsalogató hatást. Ha úgy vesszük, igyekeztek ízlésesek maradni.

Nem feltétlenül a legjobb film ebben a témában, de érdemes megnézni, hiszen vannak mindennapi hősök, akikre csak az ilyen mozik irányíthatják rá a figyelmet.

Különvélemény: A cím szerintem kicsit félrevezető Brendanra nézve, hiszen ha rosszul értelmezem a címet, akkor "Csak a bátrak... halnak meg" a tragédia során, azonban Brendan egyedüli túlélőként nem azért maradt életben, mert gyáva lenne, hanem mert olyan parancsot kapott korábban a felettesétől, amelynek köszönhetően ő ki tudott menekülni a tüzes pokolból, igaz, neki sem sokon múlt, hogy nem égett meg. Szóval a "Csak a bátrak" direkt fordítás helyett inkább valami olyasmi lenne a helyes cím, mint a "Bátrak voltak" vagy hasonló formula.
De ez csak az én szőrözésem...

65%

Ha megnéznéd:
- A bátrak (2017)

A film zenéjének youtube válogatása: soundtracksandyou.blogspot.com - Only the Brave (2017)

Fantasztikus négyes - Fantastic Four (2015)

Fantasztikus négyes - Fantastic Four (2015)

Rendezte: Josh Trank

A film Mafab adatlapja: Fantastic Four (2015)

Jamie Bell nem járt jól ezzel a szereppel...
hiszen nem is látszik a legtöbb promóciós anyagon.

Megtekintés: Ha láttad a korábbi két részt - amelyet igyekeztek függetleníteni ettől a balsorsú darabtól - akkor semmi újat nem tud neked mutatni ez a film

Eddig nem írtam erről a képregényfilmről, pedig, ha a bemutató környékére időzítettem volna egy cikkecskét, biztos rengeteg plusz olvasóm lehetett volna. Lusta is voltam és egyébként is rengeteg remek cikk jelent meg a filmről akkoriban - és fog még ezután is.

Azt nem akarom boncolgatni, hogy a rendező és a stúdió közötti viszony mennyire mérgesedett el, sem azt, milyen sokan kritizálták a filmet előttem. A saját meglátásaimat szeretném csupán hozzáfűzni a filmhez, ami szerintem, ha tájékozódtál a világhálóról az eddigi kritikákról, akkor nem lesz nagy újdonság.

Először is, a film - még akkor is, ha nem nagyon ismerem a képregényt, bár pár epizódot elolvastam - nem jeleskedik a karakterépítésben. Hiába kezdünk hét évvel korábban, ha a forgatókönyvnek csupán két szereplőt sikerül a gyerekkortól bemutatnia és azt sem túl szellemesen. Persze, mondhatnád, hogy a 2005-ös epizód még erre sem vette a fáradtságot, én meg azt állítom, hogy bár ott gyermekkor nuku, ettől függetlenül, pár gesztus és mondat is képes volt jobban árnyalni a karakterek közötti kapcsolatrendszert és ami ezzel jár.
Ha egy forgatókönyv nagyot markol, akkor legyen bevállalós. Mennyivel több lett volna, ha megtudjuk, hogy Susan (Kate Mara) végül hogyan került a Storm családba és Johnny (Michael B. Jordan) miért olyan kívülálló? És ehhez sem kellett volna túl sok ötlet, csupán pár perc. (Pl. Susan simán lehetett volna egy hasonló kvalitású tudós - akár Dr. Franklin Storm (Reg E. Cathey) korábbi munkatársa - egyetlen gyermeke és egy rosszul sikerült kísérlet után gyakorlatilag a tudós társ vette volna gyámság alá, aki akár titkon még lelkiismeret furdalást is érezhetett, amiért balul sült el a kísérlet.
Johnny, meg azt érezte volna, hogy apja inkább a kislányra koncentrál a baleset óta és amíg nem világosodik meg, hogy apja felelősnek érzi magát a tragédiáért, addig nem lenne igazán jó mostohatestvér, egészen addig, amíg, míg rá nem döbben, mekkora teher ez az apjának és onnantól, mint értelmes fiú, teljesen újraértékeli a kapcsolatát a lánnyal és apjával. (Szép jelenet lehetett volna mondjuk egy olyan, amiben Franklin a meghalt tudós fényképét nézegeti sírva - aki akár nő is lehetett volna, nem igaz? - és motyogva bocsánatot kér a hibájáért, amiből Johnny rádöbben, mi is történt. Majd Johnny besétál Sue hálószobájába és nézi az alvó lányt és betakarja. Ne mondd, hogy nem lett volna drámai és karakterépítő!)

Vagy vegyük Reed (Miles Teller) és Ben (Jamie Bell) kapcsolatát. Tényleg annyi történt, hogy az órán fura srácra felfigyel egy másik és amikor lehetőség van, lógni kezdenek együtt? Esküszöm, még az is megfordult a fejemben, hogy Ben kissé homokos karakter, akinek bejön a kissé lányosan cicás Reed. De, hogyan épül fel a barátságuk???
Van egy órai bemutatkozás, majd Ben családjának roncstelepén összefutnak és Ben érdeklődik Reed dolgai iránt. Ezt azért felvezethették volna némi plusz jelenettel, nem?
Pl. Ben néha lelép otthonról bátyja zaklatása elől és belefut Reed-be, aki mondjuk - hány amerikai filmben ellőtték már - rakétát tesztel valahol egy tisztáson. A rakéta kilövése akár sikerül, akár nem, a két gyerek tátott szájjal nézné és összehaverkodhatnak, mert van közös érdeklődés a kísérleteken kívül. (Még azt is eltudom képzelni, hogy Ben ad valami gyakorlati tanácsot Reed-nek, amit az kifelejtett a számításaiból, hogy a rakéta magasabbra menjen; pl. akár a külsejére kent festék állaga, ami repülés közben megváltoztatja az irányt és így legalább megtudnánk, hogy Ben nem teljesen hülye, csupán jobban szeret visszahúzódva figyelni az eseményekre.

Azután azt sem tudjuk meg, hogy Ben mitől is olyan nagy ász harcos, hogy ő legyen az erő a csapatból. Amennyire emlékszem, Ben Grimm, kevésbé volt okos, viszont annál tökösebb és bevállalósabb, ha bunyóról volt szó. Itt a filmben ez a bevállalósság semmilyen formában nem köszön vissza, egészen addig, míg meg nem kapja a képességét, holott, ha jobban belegondolunk, minden képesség valahol visszaköszön a karakterek viselkedésében.

Reed Richard igyekszik súrlódásmentesen élni napjait, és amikor készíti a kísérleteit, igyekszik egyszerre ott lenni minden pillanatnál, minden fázisnál. Hogy teheti ezt meg leginkább? Ha nyúlik, mint a gumi és innen elvesz egy fiolát, onnan elemel egy csavarkulcsot és mivel a szerelendő rész valahol öt méter magasban van, hirtelen ott van és összerakja az egészet. Milyen vidám is lenne neki így élnie és dolgoznia!

Ben, annak ellenére, hogy jó barátja Reed-nek, kicsit mufurc fiú, magának való. Nehéz megközelíteni őt érzelmileg, mert külsőleg olyan, mint egy szikla. Erős is, ha kell, átgázol mindenen, ha a barátjáról van szó, így, amikor megkapja a képességét, egy nagy halom kőtömb lesz belőle.

Susan, múltja miatt visszahúzódó, igyekszik nem kitűnni a többiek közül, még a szépségét sem hangsúlyozza kihívó ruházattal, feltűnő sminkkel. Érzelmileg ő is nehezen nyílik meg, ezért lett láthatatlan és ehhez mérten láthatatlan erő birtokosa.

Johnny pedig kirobbanó formában van és viselkedése is energikus, akár a tűzgolyóé, amivé változott.

Doom-ról (Toby Kebbell) nem is beszélve, hiszen egész életében sérelmeket gyűjtött magába, hogy végül önmaga legyen a pusztító pestis, amely elemészt minden élőt. A bőre pedig fémes, ami akár jelentheti azt is, hogy egy páncél, amely mögé még azok sem láthattak be, akik közelről ismerték a figurát.Legalább a száján keresztül sztorizhattak volna valamit a gondolatairól a film közben, pl. politikai hozzáállását a világhoz. Szülőországáról is mesélhetett volna valami rémtörténetet, hogy árnyalja a karakter hátterét.
De ez csak buta szócséplés tőlem, hiszen valójában a kínai mitológia öt eleméről beszélünk. (Tűz, fa, fém, víz, föld)

Ben karakterét is tudták volna árnyalni, ha bekerül egy jelenet a filmbe, amikor a tesó letámadja és pofozni kezdi, Ben pedig nem hagyja magát. Nem baj, ha először nem győzi le, de ha felökleli, az még jobb. Mindenesetre izgalmasabb, mint a jelenet, ami végén anyu védi be a kamu pofonokkal, amit rázúdít a bátyóra. Igazán belefért volna egy atyai/anyai saller, nem csak ezek a tologató mozdulatok.

A legkevesebbet Doom-ról tudjuk meg, így számomra hiteltelen, hogy a srácból a film végére a Sith lovagokat megszégyenítő módon váljon ellenséggé. Oké, ott ragadt egy évre és végig erre szívta fel magát, de azért voltak korábban érzelmei, még Susan iránt is valami. Legalább keveredett volna valami a gyilkos szándék mellé a puszta gyilkolási vágyon kívül. Esetleg sértettség, hogy magára hagyták, hogy Sue nem lett a babája, bármi.
Ha ekkora nagy pszicho volt a srác, az miért nem derült ki a hosszú évek folyamán, amíg együtt dolgozott a Storm családdal? Semmi pszichológiai tesztelés? Semmi családi beszélgetések, közös paint ball harc, sörözés?
Nem úgy beszéltek róla, mintha teljesen idegen lenne számukra, mégis, ezeket a közösségi morális és etikai béklyókat úgy rázta le magáról a film végére, mint a szart.
Az is érdekes csata volt: Mindenkinek lerobbantja a fejét vagy összeasszítja, kivétel annak a négy személynek nem, akik képesek megfékezni.
Meg is fékezik, kerek nyolc perc alatt, egy olyan semmilyen csatában, amilyet rég nem láttunk képregény filmtől.
Azért, néha egy ilyen főgonoszt beengednék egy árvaházba vagy iskolába, kiskölykök közé, hogy a fene nagy mészárlós kedve, amivel az egész földet porig alázná, vajon milyen formában materializálódna a gyerekek között. Mert oké, amikor minden filmes gonosz a föld pusztulásáért ágál, ám megint más, amikor győzedelmeskednének és a végén mi történik? Az egyetlen ősgonosz ott ül egy nagy halom lerombolt épület és holttest között. Hurrá! Volt értelme élnem! Semmi nem maradt! Akkor most mit is kéne csinálnom? Ő.... ő.... aha....

Nem tudom, mi volt a készítők szándéka, hiszen az első rész - már ha lesz folytatása ennek a mozinak - mitológiailag ugyan megalapozott a figuráknak, ám sok szórakoztató nem volt benne. Hiányzott belőle a képregényes humor, a meglepő fordulatok, a drámai színészi játék. Az egész olyan, mintha egy több órás kalandfilm elejét láttuk volna. Megismerhettük a szereplőket, viszont, hogy mi lesz velük, az várat magára.

Részemről akkor inkább a korábbi két változat, amelyben a színészek is kedvelhetőbbek voltak. Itt eleve nem értem, miért kellett az eredeti figurától merőben eltérő és silány külsőre változtatni a kőembert? Rendben, a kőember filmen egyértelműen gáz, de képregényről van szó, nem királydrámáról. (Egy másik szereplő meg nyúlik, mint a tészta... az sem vehető komolyan.)

Nem írom le a film történetét, mint ígértem és nem elemezgetném a rendező és a stúdió közötti feszültséget sem. Részemről csak néhány gondolatot villantottam meg - nem is mindent - ami eszembe jutott a film megtekintése közben.
Remélem, kicsit szórakoztató volt!

Ha nem és inkább megnéznéd a filmet, semmi akadálya:
F A N T A S T I C  F O U R

65%

Érdekességek, feleslegességek:

- A két jóbarát, Ben és Reed, mindketten játszottak már olyan művész karaktert, akiket tanulmányaik során az apjuk nem különösebben támogat. Reed, Miles Teller dobost alakított a "Whiplash - Whiplash-ben (2014), míg Ben, Jamie Bell táncost a "Billy Elliot - Billy Elliot-ban (2000)! (Ha csak az élőszereplős filmjeiket nézzük, akkor pont ez a két filmjük van elsőként kiemelve az imdb oldalán is.) Ezt az infot magamtól szaszeroltam ki, ám szerintem az imdb is megemlíti. Most utána is nézek! :)
- A rendező, Josh Trank és a stúdió között úgy elmérgesedett a kapcsolat, hogy Trank megígérte, többet nem forgat képregényfilmet és a végső változat, ami moziba került, azt nélküle fejezték be és vágták össze.
- Elképzelhető, hogy az összecsapott befejezés mögött az is állhatott, hogy a megfilmesítési jogok lejárata egy éven belül volt.
- A rendezői változat közel két és félórásra lett vágva.
- Az első film, amelyben a kőembert 100% CGI hozta létre.
- Lányok, akik nem lettek Susan Storm: Sasha Pieterse, Emmy Rossum, Margot Robbie, Saoirse Ronan, Allison Williams, Dakota Fanning, Samira Wiley, Alice Eve
- Fiúk, akik nem lettek Reed Richards: Anton Yelchin, Kit Harington, Jack O'Connell, Richard Madden, Jonathan Rhys Meyers, Adrien Brody
- Stan Lee cameo, se plusz jelenet a stáblista után.

Atyaisten!

Whiplash - Whiplash (2014)

Whiplash - Whiplash (2014)

Rendezte: Damien Chazelle

Közhely, de a "Cél szentesíti az eszközt?"

Megtekintés? - Kötelező. Hangulatfüggő, de rákattanhatsz.

Chazelle nevét érdemes megjegyeznünk, mert a 2015-ös Oscar-gálán a filmje egészen biztos, hogy be fog söpörni valamilyen díjat. Nem állítom, hogy sokat, hiszen erős lesz a mezőny, de ez a film nem távozhat díj nélkül. Olyan nincs.

Emlékszel legalább egy olyan filmre, amelyben a kiképző őrmester szarrá szívatta a katonáját, hogy végül a kezdetben elvileg lúzer figura kinőve magát, a hadsereg szeme-fénye legyen? Tudod, amikor a tiszt keze alatt, akár az agyag, formálódik a karakter, erősödik, hogy végül bebizonyítsa, a kiképzőtisztnek volt igaza; az a fiú egy igazi harcos. Vannak ilyen filmek.

A Whiplash - hangzása ellenére nem egy vízbe csobbanást imitáló szó, hanem az ostorcsapásra utal, amely egy jazz szám címe, ami körül a film "bonyolódik". A bonyolódik nem jó szó, mert a másfél órás film teljesen követhető, érthető, átélhető, szerethető és a többi...

J.K. Simmons néha kísértetiesen emlékeztet az "Acéllövedék" című Kubrick film kiképzőtisztjére.

Andrew (Miles Teller - nem vagyok dobos, de amit mint átlagnéző látok a vásznon, az alapján a srác zseniális színész) egy viszonylag előkelő zeneakadémián tanulgatja a dobolás művészetét. Szemet vet rá a suli legegocentrikusabb zenei zsenije, aki a suli berkein belül egy zenekart üzemeltet és azzal rendszeresen fellép, különböző zenei megmérettetéseken, Fletcher, a karmester (J.K. Simmons - aki szintén zseniális ebben szerepben, amelyben valósággal lubickol!) és behívja másod dobosnak egy próbára.
Fletcher-nél ez úgy néz ki, hogy egy részt gyakorolnak egy adott számot, másrészt, Fletcher szarrá aláz valakit a zenekarból. Megteheti? Talán igen, ha tudjuk a motivációit, amelyek legbelül teljesen jogosak és tiszták. Csak megérteni, az a nehéz és az utat követni, amit az öntörvényű zseni kijelöl, az lehetetlen... szinte.

Andrew szeretne kiváló zenész lenni. Meg is van erre minden esélye, hiszen képes orr/kézvérzésék gyakorolni és még a frissen megszerzett barátnőjét (Melissa Benoist) is simán és logikusan beáldozza, hogy terveit valóra váltsa. Egyetlen akadály az útjában maga Fletcher lehet. Fletcher barátkozik, Fletcher példát statuál, Fletcher maga az ördög. Verejtéket iszik és trágárságot köp. Megalázza Andrewt. Gyakorlatilag porrá zúzza a fiú egoját, akár azt a bizonyos agyagot a korongon. Lassan formálja a saját képére. Mert, amit Andrew, tapasztalatlan tizenkilenc éves suhancként nem tudhat, az az, hogy a mestere színjátékot játszik, melynek egyetlen célja, hogy a legtöbbet és a legjobbat hozza ki a fiú játékából. Ehhez nem által gusztustalan húzásokat is bevetni. Először kedvesen faggatja a fiút a családjáról, hogy azután a legváratlanabb pillanatban a megszerzett információ birtokában visszaszúrjon a fiú szívébe. Amit egyik kezével ad, azt a másikkal elveszi. Mesél neki a zene nagyjairól, hogy az arcába fröcskölje: - Te sosem leszel az!
Andrew, pedig naív és egyre dacosabb. Nem akarja, nem tudja észrevenni a jeleket, amiket a mentor sugároz magából. (Pl. elmeséli egy zenész életéből a motivációt, hogy miért akart és lett kiváló muzsikus az illető, hogy utána rögtön hasonló helyzetbe hozza a fiút a színpadon.) Andrew csak annyit érzékel mindebből, hogy Fletcher bár egészen magas szintű zenei géniusz, mint ember egy köpedelem.

Teller gyerekként tanult dobolni, de a film miatt fel kellett frissítenie az ismereteit. Eszméletlen színész, érdemes figyelni rá.

Azután kiborul a bili. Fletcher egyik volt diákja öngyilkos lesz és a tanári és szülői közösség fejeket követel. Kapóra jön, hogy Fletcher és Andrew egy fellépés alatt végül a tettlegességig eljutnak. Andrew úgy érzi, elege lett és feladja álmait, Fletcher pedig kereshet magának más munkát.

Véletlenül keresztezik egymás útját ismét, aminek folyománya, hogy Fletcher meghívja a tehetséges srácot egy fellépésre. Ezer néző, reflektor, komoly feladat. Andrew boldog, hogy színpadon állhat. Fletcher pedig, aki még mindig mentora, megadja a végső lökést, amelynek a végén a fiú vagy a mennybe megy, vagy örökre elhullik. Minden azon múlik, hogy a tanár jól mérte fel a fiú képességeit és tudását és jól kufárkodott az agyag formázásával.
Andrew, már csak rajtad múlik!!!

Ez a film zseniális!
Látnod kell, ha szereted: J.K. Simmons-t (Pl. ő volt J. Jonah Jameson a Pókember sorozatban - A Sam Raimi féle változatban)
Látnod kell, ha: valaha is tanultál valamilyen hangszeren és mára vagy zenész lett belőled, vagy feladtad, mert nem voltál kitartó.
Látnod kell, ha: szereted a zenét, azon belül pedig rajongsz a jazz-ért. (Ami azért elég réteg zene és hangulat függő, még nekem is, pedig én szeretem.)
Látnod kell, ha: már találkoztál ezzel a témával katonai vagy sportfilmben, mert a zenei világon belül viszonylag ritka az ilyen film. (A táncos filmeket, mint Flashdance vagy Step Up, most felejsd el.)
Látnod kell, ha: van másfél órád és azt egy drámára szánnád, amelyiknek a költségvetése nem hollywoodi, ellenben a megvalósítása komoly tehetségről, tudásról és precizitásról tanúskodik. (Chazelle jól ragad meg pillanatokat, a csöpögő verejtékről, a hangszerből kifolyatott nyálról, a kották soraiba berajzolt plusz információkról.)
Látnod kell, ha: úgy gondolod, hogy egy dobosról szóló film csak unalmas lehet, mert számodra a dobolás puszta ricsaj és egyáltalán...
...meg fogsz lepődni.

Simmons arcjátéka lenyűgöző. Az utolsó percekért érik neki egy díj.

Néha már izgatottabban fészkelődtem a fotelben, mintha egy horrorfilm utolsó perceit néztem volna. Teller engem tökéletesen meggyőzött, mint elborult zenész és Simmons sem egyszerű figura.

Kedvenc pillanatok:
 - a montázsok
- Simmons káromkodásai
- Teller gyakorlásai
- A pillanat, amikor a vége koncerten, ami kb. tíz perc puszta zene és háború, Teller cintányérja félre billen, így mintegy megadja magát és félő, hogy a fiú kiesve a ritmusból, feladja sajátos párbaját a karmesterrel, mire Simmons mellette terem, megigazítja a cint és aprót bólint a fiúnak. Akkor már Andrew is tudja és a néző is, hogy Fletchernek volt igaza és tanításai célba értek: a színpadon tanúi leszünk, ahogy Andrew-ból egy zseniális zenész születik meg.
Innentől pedig vége a versengésnek, mert nem marad más, mint a kölcsönös tisztelet és a zene szeretete. Gyönyörűen fejezik be, egymást támogatva a koncertet.
- Paul Reiser, mint apuka, aki nem kezeli túl jól a fia kirohanásait és tehetségét sem ismeri el. Kezdetben.
- Amikor kiderül, hogy Connelly behozása harmadik dobosnak csupán a "kiképzés" része.

Negatívumok:
- Talán pár perccel lehetne hosszabb.
- Több Simmons, több Teller.
- Megnéztem volna egy jelenetet, amelyben mondjuk tíz évvel később, a két főszereplő egy koncerten együtt tolja, figyelve a másik apró rezdüléseire, mert egyszerűen kiváncsi vagyok a karakterek további sorsára.
- A szerelmi szál tőlem lehetett volna kicsit nyálasabb.

Mester és tanítványa: Vajon ki bírja tovább és mi lesz a konklúzió?

100%
Nem kérdés!

2015, február 22.-én, a 87. Oscar-díj átadáson a film három díjat nyert, köztük J.K. Simmons megkapta a legjobb férfi mellékszereplő díjat. Gratulálok neki!