2016. október 11., kedd

Purge: Választási év - The Purge: Election Year (2016)

Purge: Választási év - The Purge: Election Year (2016)


Rendezte: James DeMonaco

A film Mafab adatlapja: Purge: Election Year (2016)

Megtekintés: Lehet, hogy a színvonal a közepest karcolgatja, de az alapötlet tetszik annyira, hogy érdekeljenek az újabb részek, így ez is.

Már az első Purge esetében rengeteg kérdés merült fel bennem, amire az Ethan Hawke féle első rész nem sok választ adott meg. Csak egy: Az infrastruktúra hogyan birkózik meg azzal a rengeteg halálesettel, ami történik? Itt nem arra gondolok, hogyan hantolják el a holtakat, habár az is megérne egy filmet, hanem, hogy a rengeteg áldozat között biztos voltak olyanok is, akik valamilyen formában fontosak a társadalomnak. Ügyvédek, orvosok vagy csak egy ritka vércsoportú donor, stb. Egy éjszaka alatt a terror végigsöpör a városon és másnap a fél kollektíva nem jelentkezik be melóra, mert vagy nem él vagy éppen a vért mossa a kezéről, vagy a temetést készíti elő a közeli hozzátartozóknak.
Érezhette DeMonaco is, - rendező és forgatókönyvíró is, sőt, valójában az egész franchise-t ő találta ki - hogy túl sok kérdést von maga után az egyébként szerintem zseniális alapötlet, amelyet talán már elsütöttek hasonló köntösben, témában, de ez a változat elég modern és durva, hogy egy egész sorozat épüljön rá. (DeMonaco már írja a negyedik részt és előzetes tervben van egy televíziós sorozat is, ha mindez nem lenne elég!)

Az első rész egy mikrokörnyezeteben játszódott, - egy házon belül - míg a másodikban már kimerészkedtünk a városba. A harmadik rész bejárja azt, egészen és felvet néhány kérdést, amelyet talán még én sem boncolgattam az első két rész alatt.
De még mindig vannak kétségek, hiányosságok, kérdések.
Pl. A boltos, aki a saját portáját kénytelen megvédeni a cukorka lopó elmebeteg kiscsajoktól - akik csoda, hogy korábban nem kerültek még börtönbe viselkedésük miatt - miért is nem lövi őket szarrá, mikor az épület tetejéről simán megtehetné, miközben pontosan tudja, hogy a ribancok szemrebbenés nélkül végeznének vele és még visszatérnek, erősítéssel? Ki az a hülye, aki ebben a szituban ad egy második esélyt, mikor már korábban bebizonyosodott, hogy az teljesen felesleges lovagias gesztus az adott szituban?

Egyértelmű az ártó szándék. A tököm gondolkodna, hogy szarrá lője őket.

De ez mellékszál. A főszereplő Leo Barnes, (Frank Grillo - Amerika kapitány: Polgárháború, Fehér pokol) aki már a második etapban végiglövöldözte a filmet és végül felszámolt egy gazdag elitből álló csoportot, akik ezen az estén élték ki szadista hajlamaikat. Néhány évvel később, Leo valahogy az egyik aktuális szenátor, Charlie Roan (Elizabeth Mitchell - Frequency, Lost - Eltűntek) első számú testőre lett, bár nagyjából fingom sincs, hogyan kerülhetett bele a testületbe, mert nem emlékszem, hogy a második részben említették volna, hogy a belbiztonságnál dolgozna, de nem most láttam a filmet... Charlie azt a magasztos célt tűzte ki maga elé, hogy megszünteti a Purge éjszakáját, amit elvileg a szegények nagy mértékben támogatnának is, mivel eddig főleg ők szopták meg az egész balhét. A gazdagok ellenben ellenzik és egy klikk már fel is bérelt egy csoport katonát, zsoldost vagy ki tudja milyen hátterű fegyveres csapatot, akik a Purge éjjelén igyekeznek likvidálni a szenátorasszonyt. Mondjuk, korábban nem hiszem, hogy ezt a balhés éjszakát szavazás útján hozták be a köztudatba, hiszen most az emberek nagyobb részben nem állnak ki a lehetőség mellett, ezért az előzetes számadatok szerint Charlie nagyon esélyes, hogy megnyerje a közelgő választást és megszüntesse a vérengzést. Ellenfele a vaskalapos, bigott és semmilyen eszköztől vissza nem riadó Edwidge Owens miniszter (Kyle Secor), akinek más tervei vannak.

Tökéletes célpont

Ahogy várható, Charlie rejtekhelyét elfoglalják, embereit Leo kivételével megölik, ezért menekülniük kell és valahogy túlélni a következő kb. tizenkét órát. Közben belefutnak néhány elmebetegbe és segítő szándékú emberbe is, akik közül vannak, akik egyetértenek a szenátor terveivel, ezért önként állnak a duó oldalára és akár az életüket is képesek feláldozni a nőért, aki változást hozhat.

Az alapötlet egyszerű és nagyszerű. Úgy B filmes cucc, ahogy van. Minden résszel egyre többet tudunk meg erről a világról és egyre elborultabb lesz az amit be kell fogadnunk. Míg az első részben is akadtak morálisan problémás figurák (a szomszédok, akik irigységből akarják a főszereplőt és családját meggyilkolni) és agyilag zoknik is, (a kissrác, aki úgy gondolja, imponálni fog szíve választottjának, ha simán lelövi az apját, mint egy kutyát) itt már elmegyünk a szimpla túlélő horror irányába is (a bohócnak öltözött brigád, az orosz purge-turisták (milyen durva ötlet ez már???) vagy az iskoláslányok, akik átruccantak a Battle Royale-ból.).

Már a Mad Max 2.-ben is menő volt vérző emberekkel kidekorálni a kocsikat.

Frank Grillo jól hozza az akcióhőst, aki azért nem Seagal vagy Schwarzenegger, de osztja a halált, amikor kell, A mellékszereplők kedvelhetőek és jól alakítanak. Mondjuk a szenátor szerepére egy ismertebb arcot hoztam volna be, de sajnos, az első rész Ethan Hawke és Lena Headey után már nem hiszem, hogy sikerül komolyabb színészt megnyerni a sorozathoz, pusztán, mert sokadik részről van szó. De azért soha rosszabb szereposztást. Mykelti Williamson neve legalább ismert a szakmában, a többiek meg majd azok lesznek.

A fényképezés nem rossz, de néha kicsit belemászunk a szereplők aurájába. A zene is oké a képek alatt, de mostanra egyetlen motívumát fel nem tudnám idézni.
Az akciók közepesek, mivel azért pénzzel nem tömték tele a producerek a mozit, viszont annyit eddig még hoztak a részek, hogy rábólintsanak egy következő fejezetre.
Igazából, ha tényleg sikerül összehozni a televíziós sorozatot, arra leszek kíváncsi, mert véleményem szerint DeMonaco abban adja meg azokat a válaszokat, amiket a három rész megtekintése közben megfogalmaz a néző magában. Mert egy sorozatban lesz a nüanszi baromságokra is idő.
Apró humor azért jutott a filmbe, pl. amikor a boltos segéd politikai tippeket ad a szenátornak, amik végül be is jönnek vagy a drón, amely jön, lát és pusztul, de, hogy kié volt?

60%

Ha megnéznéd:

- A bűn éjszakája (2013)
- A megtisztulás éjszakája (2014)
- Purge: Election Year (2016)

A jók, balról jobbra: Mykelti Williamson, Frank Grillo, Joseph Julian Soria, Betty Gabriel

2016. október 7., péntek

Mielőtt megismertelek - Me Before You (2016)

Mielőtt megismertelek - Me Before You (2016)


Rendezte: Thea Sharrock

A film Mafab adatlapja: Me Before You (2016)

Megtekintés: Nem randifilm, mert kurva cikis együtt könnyezni első alkalommal a választottaddal.

Szpojleres:
Jojo Moyes forgatókönyvíró (első forgatókönyv) és Thea Sharrock rendező (első mozifilm rendezés) közös filmje nem tipikusan csajos mozi, ami a pesszimista befejezést illeti. Sose gondoltam volna, hogy két csinos bombázó milf egy hepiend nélküli mozit fog összedobni, habár, ha belegondolunk, a történet lezárása sorsszerű és teljesen logikus. Sőt, jobban belegondolva, csak így lehetséges, ha a férfi igazán szeret...
Pedig sikerült a világ legédesebb apró dundikrumpliját megszerezni a főszerepre, akinek a szemöldöke két önálló élőlény. Még sosem volt ennyire édes Emilia Clarke és sosem volt ennyire kis dundibogár sem. Az ember legszívesebben kirángatná a vászonról és vinné, vinné magával. A hölgyek gyakorlatilag Remake-kelték a nagy sikerű francia keserédes "Életrevalók - Intouchables (2011) filmet, kicserélve a problémás férfi ápolót egy nőire és az idős, életunt milliomost egy fiatal, életunt milliomosra. A befejezés sem teljesen ugyanaz és bizonyos szempontból talán bevállalósabb is, de pont ezért nem lesz akkora közönség-kedvenc darab, mint francia társa és az mellett is nehéz elmenni, hogy elsőre álláspontot foglal az eutanázia mellett, amely még ma is sokak szemében vörös posztó. És igen, itt is megvan a "kultúrák közötti "szegény-gazdag" ellentét felszínes bemutatása, amikor Lou először jut el egy komolyzenei koncertre Will segedelmével és ott tapasztalja meg, hogy a gazdagságnak vannak előnyei is. (Meg mikor kiutaznak külföldre és a tengerben áztatja az izmos kis virgácsait.)

Ennek ellenére is sok pozitív pillanata van a mozinak, bár ezek zöme pont Emilia Clarke-hoz köthető, így kijelenthetjük, hogy ő a komikus szál a filmben, ami viszont a befejezést tekintve kissé visszás is. az első másfél óra kedves, borongós romantikáját végül felváltja egy komoly morális kérdés, amelynek kidolgozottsága nem elég a maradék játékidőre és a két főszereplő szempontjából sincs tökéletesen kifejtve, kidolgozva.

Miért akarnak minden filmben beállítani egy komolyzenei koncertet úgy, mintha a csórók azokra sosem jutnának el, ha akarnak? (Clark/Clarke arcjátéka megér egy misét)

Lou Clark (Emilia Clarke) nagyon rá van szorulva a munkára, mivel édesapja jó ideje nem talál megfelelő munkát, anyja háztartásbeli, húga pedig elköltözött otthonról. Végül egy lehetőséget kap, hogy a nagyon gazdag Treynor család tragikus balesetben, mellkastól lefelé lebénult örökösére, Will-re (Sam Claflin) vigyázhasson, apu (Charles Dance) és anyu (Janet McTree) beleegyezésével, sőt, később kiderül, hogy volt rejtett szándékuk is a cserfes és élet-igenlő lány felfogadásával.
Lou nyílt és tiszta jellemének köszönhetően azonnal összebarátkozik Will ápolójával, Nathan-nel (Stephen Peacocke) aki szinte a kezdetektől elviseli a sérült fiú rigolyáit és lassan megtöri a jeget Will szívéhez is, akinek első reakciója az új emberek felé a teljes eltaszítás.
A napok lassan telnek, Lou kezd beilleszkedni és, ahogy hasonló filmeknél is előfordult már, a férfi és a nő között valami sokkal mélyebb alakul ki, mint gondolták volna.

Igen, elcsattan a csók. Biztos volt.

Eredetiség így nem sok van a filmben, hiszen tucatnyi hasonló mozi készült már, amely a beteg és az ápolója közötti kapcsolat alakulását boncolgatja. (Pl. Mégis kinek az élete?, A szerelem erejével. stb.) Néha a befejezés cukormázas hepiend, máskor kevésbé szirupos dráma.
Volt még lehetőség a filmben. Will és Lou között még lett volna helye néhány komoly beszélgetésnek, filozofálgatásnak az életről, szerelemről és lehetőségekről. Ha úgy veszem, kicsit felszínt karcolgató a mozi.
Utólag persze belemagyarázhatjuk, hogy Lou képviseli a női hozzáállást, amiben az érzelmek dominálnak és nincs konkrét terv a jövőre nézve, míg Will a tipikus férfi, aki logikusan igyekszik gondolkodni a kérdésben és visszavonhatatlan döntést szorgalmaz.

Mondjuk, annak örülök, hogy tök egyedül ültem neki a filmnek, mert hamar sikerült ráhangolódnom a szitura és húszpercenként kellett könnyeznem, holott éppen semmi hagymásat nem csináltam a konyhában.
A befejezés pedig számomra nem kielégítő, hiszen az elmúlás engem nem szórakoztat.
Megértem éppen, csak nem leszek tőle boldog.

65%

Ha megnéznéd: Mielőtt megismertelek (2016)

További filmek:

- Életrevalók (2011)
- Mégis, kinek az élete? (1981)

Hogy tud valaki ilyen arcot vágni???

A hét mesterlövész - The Magnificent Seven (2016)

A hét mesterlövész - The Magnificent Seven (2016)


Rendezte: Antoine Fuqua

A film Mafab adatlapja: The Magnificent Seven (2016)

Megtekintés: Szereted a western filmeket? Akkor ez is csúszik, akár a sör.

Szpojleres:
Nehezen tudnám behatárolni Fuqua stílusát, hiszen annyi műfajban kipróbálta már magát - és a legtöbb az akcióba is belefért. Barnás, meleg színű szűrő, férfi főhősök, CGI robbantás, por és hamu, állandó színésztársak, lassítások. Ezek biztos benne vannak egy Fuqua filmben.

Van abban valami morbid humor, hogy mikor Chisolm (Denzel Washington) miután végzett a feladatával és hat társával végül sikeresen megvédte Rose Creek-et, az aktuális kisvárost, akit a zsarnok bankár és bandita, Bogue (Peter Sarsgaard) sanyargatott, kilovagol a szarrá lőtt városból, és a városlakók imába foglalják a nevét és megköszönik neki, hogy segített rajtuk. Közben gyakorlatilag újra kell építeni valamennyi házat és legalább kétszáz holttestnek kell végső nyughelyet biztosítani. Idilli kép, ahogy a megmaradt három mesterlövész kilovagol a naplementébe, mint akik jól végezték dolgukat, miközben mögöttük már semmi nem lesz ugyanaz. De ne legyünk hálátlanok, hiszen egy sokkal erősebb várost és közösséget hagynak maguk mögött, mint amibe először betették a lábukat. Egy olyan Rose Creek-et, amely már képes lesz megvédenie magát, hiszen látták, hogy kell, kaptak kezdőlökést és talán sokaknak még tököt is sikerült növeszteniük. A női főhősnek, Emma Cullen-nek (Haley Bennett) egészen biztos.

Annyiban bátor vállalás a film, hogy inkább a férfi nézőknek fog kedvezni; csupa marcona pisztolyhős és karakter, ész nélküli lövöldözés és semmi romantika. Igen, hiába imádom Bennett táskás szemeit, mivel a film elején párját ritkítják, a továbbiakban a forgatókönyv nem erőszakolt rá egy banális és hiteltelen szerelmi szálat. Romantikában Fuqua egyébként sem volt soha erős, amennyire emlékszem.
A rendező néhány interjúban megemlíti, hogy filmjében igyekezett a japán eredeti "A hét szamuráj - The Seven Samurai (1954) szellemiségét megjeleníteni, de ennek ne dőljünk be. Kurosawa több, mint három órás opusa sokkal jobban fókuszált néhány karakter bemutatására és az akciók is monumentálisabbak voltak, amennyiben monumentális, hogy fehér lepedős tömegek feszülnek egymásnak, kerti szerszámokkal, botokkal és néhány szamuráj karddal. Az új "Hét mesterlövész", eleve a műfaji kategória miatt, egyértelműen a korábbi, 1960-as változat Remake-je, igaz, fazonigazítás után: A gonosz itt félig üzletember, a bemutatkozás - főleg a nőgyilkos baltás indián - sokkal brutálisabb, a csapat összetoborzása valahogy sokkal profánabb, a főszereplők figuráit alig ismerjük meg - bár, a korábbi változatban is volt, akiről alig tudtunk meg valamit és valahogy a két órába nem sikerül a karakterépítést sem olyan szépen belevinni, viszont több a humor. Egyszerű humor. Még Chris Pratt is árnyéka önmagának. A "világ legjobb szeretője" beszólás egyenesen fájt tőle, mivel a filmet tekintve üres szócséplésnek tűnt.


Ettől függetlenül a film végig izgalmas, nem unalmas, hamar elrepül a két óra. Újranézése azonban nem feltétlenül javasolt, mert azért végig megvolt bennem az az érzés, hogy az egész hajaz azokra a kaszkadőrparádékra, amiket direkt ilyen célra felépített kirakatvároskákban szoktak a kíváncsi turistáknak bemutatni, és ennél nem sokkal több, hiszen valami hiányzik belőle, ami a korábbi változatban benne volt. Talán a kémia. A két főszereplő közötti dinamika is jobban tetszett a 60-as változatban, pedig Yul Brynner és Steve McQueen elég nehezen tudott együtt dolgozni a szakmai rivalizálásuk miatt - Brynner a második részbe (Mivel az elsőben részproduceri tevékenységet is folytatott) már nem hívta vissza McQueen-t, pedig az túlélte az első részt. Mondjuk, a második rész minősége nem is említhető egy lapon/napon az elsőjével, ezért kérdéses, hogy McQueen egyáltalán részt vett volna benne, miután elolvasta a forgatókönyvet. Szerintem nem.

A mesterlövészek kompániája, ha lehet, még eklektikusabb, mint korábban. Míg Kurosawa mozijában nagyjából mind japán szamurájok voltak a főszereplők, és később is főleg kemény amerikai pasasok alkották a védőket, addigra mostanra Fuqua a politikai korrektség jegyében a lehető legszélesebb spektrumból szedegette össze a srácokat, így jutott közéjük mexikói haramia, indián vadász és egy keleti késforgató is. Nehéz elképzelni, hogy ezek az egyébként a saját poklukat megjárt emberek ilyen kevésért áldozzák fel magukat, ám a film nem is arról szól, hogy mennyire reális az alapötlet, hanem a bátorságról és összetartásról.
Az akcióknak van ereje, a helyszín - Rose Creek - rendesen fel van építve, hozza a kötelezőt. Hogy mi hiányzik mégis? Az eredetiség. Nem gondolom, hogy nem volt szükség leporolni a korábbi változatokat, hiszen vannak filmtémák, amiket érdemes és jó újra és újra előszedni, ha másért nem, hát azért, hogy mai sztárokat láthassunk olyan szerepben, amiben régebbi hírességek már tetszelegtek.


Denzel Washington pont olyan kemény, mint mostanában bármelyik Fuqua moziban. Csak a jelmeze változott a "Védelmező" óta. Chris Pratt igyekszik felnőni a feladathoz és legalább kap egy belevaló jelenetet a figurája és nem erőltetik a nézőre a végén. Ethan Hawke remek, bár kissé kamunak tűnik a kezdetben megcsömörlöttsége, majd hirtelen feltámadt harci kedve. Ebben gondolom cél volt, hogy kicsit összecsengjen a hatvanas változatból Brad Dexter Harry-jével, aki szintén kis időre letiplizik, majd a végére nagyobb elánnal érkezik vissza (Hogy szinte azonnal és teljesen mellékesen lelőjék.)
Akinek az egész egy jutalomjáték, a mostanra mellékszerepekbe töppedő Vincent D'Onofrio, aki kiváló a prémvadász ösztönlény és gyilkológép szerepében. Itt is meghal, mint mostanában sok filmben (Jurassic World-ban pl. ahol együtt nyomta Chris Pratt-tel), viszont legalább addig elég emlékezetes a figurája.
A többiek pedig egyszerűen túl kevés időt kapnak, főleg a mexikói (Manuel Gracia-Rulfo) karaktert nézve. Az indián (Martin Sensmeier) és a keleti (Byung-hun Lee) legalább jót is harcol.


A zene James Horner utolsó munkája, amelyet elkészített, még a film elkészülése előtt. Fuqua már le is tett róla, hiszen a nagyszerű zenész elhunyt, mielőtt a film elkészült volna, ám a családja tudott róla, hogy a zeneszerző annyira akarta ezt a munkát, hogy már jóval korábban elkészített egy remek kottát a film lehetséges képei alá, amelyeket végül csupán össze kellett rendezgetni. ebben Simon Fraglen volt a produkció segítségére. Néhány fúvós-futam ismerős is lehet korábbi Horner munkákból (Pl. Aliens)

Annyira nem voltam elájulva a kész filmtől, mint szerettem volna, viszont mivel vártam már egy Remake-t, kedveltem a mozit.

65%

Ha megnéznéd: A hét mesterlövész (2016)

Korábban:

A hét mesterlövész (1960)

A hét szamuráj (1954)

2016. október 5., szerda

A gyereknepper - Life With Mikey (1993)

A gyereknepper - Life With Mikey (1993)


Rendezte: James Lapine

A film Mafab adatlapja: Life With Mikey (1993)

Megtekintés: Ha nem Michael J. Fox a főszereplő, a kutya sem nézte volna meg ezt az unásig koptatott történetet.

"- Mik ezek a rettenetes hangsúlyok?
- Nézd haver, én Brooklynból jöttem, úgyhogy örülj, hogy egyáltalán tudok beszélni!"

Ha megmarad az eredeti cím - "Élet Mikey-vel" - az közel sem lenne olyan érdekes, mint az enyhén kétértelmű magyar megfogalmazás. Az "Élet Mikey-vel" egy sorozat címe, míg a gyereknepper feltételez némi szexuális felhangot is. Nagyjából a cím ezért érdekesebb is, mint a kész produkció.

Michael Chapman (Michael J. Fox) egykor egy televíziós sorozat kedvenc kis tököseként lassan megkopó hírnévre tett szert, amit nem kamatoztatott elég jól az évek során. Bátyja, Ed (Nathan Lane) ellenben igen és öccse sikerét meglovagolva egy gyerek színészeket foglalkoztató ügynökséget üzemeltet, aminek reklámarca az egykori kedvenc, Michael. Az üzlet azonban közel sem megy olyan jól, mint kellene és szükségük lenne már egy húzónévre, akinek sikereit az ügynökség kamatoztathatná, hiszen jelenleg csupa olyan gyerkőccel dolgoznak, akikben több a kedv, mint tehetség.

Michael az utcán botlik bele a nem túl ügyes tolvajlányba, Angie Vega-ba (Christina Vidal), aki ellenben tehetséges hazudozó, ahonnan egyetlen lépés csupán a színjátszás. Michael érzi, hogy Angie roppant tehetséges, bár, kamerák előtt szüksége van még kezdő lökésre. Szerencséjükre, a viharos megismerkedésüket hamarosan egy komoly reklámszerződés megkötése tetőzi be és hiába megbízhatatlan üzlettárs Michael és hazudós kis méregzsák Angie, rá kell döbbenniük, hogy ellentétes habitusuk ellenére szükségük van egymásra, ha boldogulni akarnak az üzleti életben.

Ha ismerősnek tűnik a történet, az azért van, mert kisebb-nagyobb eltérésekkel ezer hasonló film készült, amiben egy gyerek és egy felnőtt igyekszik vagy kénytelen összecsiszolódni, egy közös cél érdekében, legyen az bármilyen banális, vagy egyenesen élet-halál kérdés. Már Chaplin híres "A kölyök - The Kid (1921)" című mozijában is az a kémia volt a történet mozgatórugója, hogyan képes egy felnőtt és egy csibész közösen előnyökhöz jutni, egymásra utalva. A gyereknepper ennek sokkal modernebb, ugyanakkor kevésbé maradandó feldolgozása. Mert sajnos, a film kevés pozitívummal rendelkezik: Michael J. Fox az egyik és az elsőfilmes Christina Vidal a másik.
Közöttük működik a kémia és Fox betegsége sem ütközött még ki a viselkedésén. Nathan Lane hozza szokásos mellékalakot, amely skatulyából már majdnem kitört, mikor Robin Williams oldalán megformálta a meleg élettársat a "Madárfészekben - The Birdcage (1996)", ám végül nem sikerült neki a nagy áttörés, amit talán kevésbé sztár alkatának is köszönhet.

Christina Vidal, Cindy Lauper

Lapine filmje egyetlen igazán eredeti pillanatot nem tud felmutatni és ebben főleg Marc Lawrence eredetiséget nélkülöző forgatókönyve a ludas. Még azt az ütőkártyát sem tudják rendesen kijátszani, hogy a Chapman testvérek keze alatt tucatnyi fiatal sztárpalánta fordul meg. Egy ötletesebb forgatókönyvbe simán beépítették volna a srácokat és nem csupán néhány bemutatkozó szereplés erejéig, rövid montázsokba. Szerencsére, legalább egyikükre azért nagyjából odafigyelt az író, így nem egyedül Angie-nek kell elvinnie a showt, hanem pár vicces jelenetben megismerhetjük David Krumholtz-ot, aki egy Barry nevű, elkényeztetett de éppen nagyon jól kereső gyereksztárt alakít és szintén ez az első filmes munkája, mint Vidal kisasszonynak. ebben a tekintetben legalább nem rossz a film, mert a két főszereplő gyereket sikerült tényleg tehetséges emberkékre osztani.

A mellékszerepekre sikerült megszerezni pl. Cindy Laupert, aki a nyolcvanas években próbált betörni a filmes piacra, ám ez nem sikerült, de azért rendre elfogadott kisebb-nagyobb mellékszerepeket. Egy rivális menedzser apró szerepében feltűnik Victor Garber, aki inkább színházi és karakterszínész és a Titanic moziból vagy az Alias sorozatból lehet ismerős. Még kevesebb lehetőséget kap Rubén Blades, és mintha az ő karakterét nem is sikerült volna rendesen megmagyarázni a film végére, csupán kellett egy mondvacsinált indok, amivel dramaturgiailag "nincs útban" a film során. Egy apró cameo szerepben pedig szintén itt mutatkozik be mozifilmben először Kevin Zegers, aki azóta azért elég jól kinőtte magát, főleg drámai alkotások fontos szerepeiben. (Transamerica, Ira - Sétáló hullák)
A szokásos befolyásos ember szerepkőrben pedig az idén elhunyt David Huddleston jelenik meg, aki a kultikus rangra emelkedett "A nagy Lebowski - The Big Lebowski (1998) címszerepében lett ismert rajongói körökben.

Michael J. Fox, Christina Vidal, Nathan Lane

A téma nem rossz és a film is kedves a szokásos körökkel megspékelve - félreértés, sértődés, elszakadás, könnyes kibékülés, végül mindenki happy. Ettől függetlenül szerintem ez Fox kevésbé érdekes és sikeres filmjeinek sorát bővíti és inkább hétvégi matiné szekcióban érdemes vele foglalkozni, mert egy felnőttnek nem elég érdekes. Tipikus Disney családi mozis marhaság. Talán azért sem talált nálam utat a film a szívemhez, mert nálunk nincs akkora múltja a gyereksztároknak, mint odakint. (Néhány kivételtől eltekintve.)
Mindenesetre három évvel később készült a "Jerry Maguire - Jerry Maguire (1996)", ami a sportmenedzserek életébe enged bepillantást és ha a fekete Angie-t átfordítjuk a gyerekes és fekete Rod Tidwell-re, akkor egy igen hasonló történetet kapunk. Csak abban sokkal jobban bemutatják a karaktereket és valahogy összeszedetettebb a végeredmény is.

45%

Ha megnéznéd: A gyereknepper (1993)

Töfi:
- Más címen is futott a film: "Felejts el!" - Give Me A Break
- Eddie Murphy is esélyes volt a főszerepre, de végül inkább a "Dzsentlemanust - The Distinguished Gentleman (1992) választotta.


A film soundtrackja - soundtracks and you

2016. szeptember 30., péntek

31 - 31 (2016)

31 - 31 (2016)


Rendezte: Rob Zombie

A film Mafab adatlapja: 31 (2016)

Megtekintés: Még mindig igyekszik művészi lenni, de most nem áll jól neki.

Rob Zombie azt nyilatkozta, hogy ez a legvéresebb filmje. Még szép, mert ez nem igaz. Valahogy rá kell venni a sok léha horrorfilmfogyasztót, hogy kidobjanak pénzt egy totálisan középszerű gyilokhorrorért, amelyben szebb napokat is látott B-C kategóriás színészek nyíratják ki magukat centekért. Még, hogy a legvéresebb. Az a Halloween Remake két része volt. Valahogy nincs szívem két, különálló filmként kezelni őket, annyira "egyben" vannak. Az véres volt. Ahogy a csávónak Michael Myers az arcába lép, pl. Az zsigeri volt, gusztustalan és visszavonhatatlan.

Itt semmi olyat nem kaptam, amit ne láthattam volna már unásig, ismeretlen nevű direktoroktól. De nem a nagy Rob Zombie-tól! A rendező, aki kedves nejét, Sheri Moon Zombie-t tologatja az összes mozijába, (Meg gondolom, szabadidejében is.) mert vagy annyira szerelmes belé, vagy annyira olcsó munkaerő, vagy annyira jó színésznő. (De nem az. Ha az lenne, nem 14 munkából állna össze a filmográfiája, tizenhét év alatt.)
A szokásos brigád utazik a hetvenes évek végén a kisbuszban, csak most az átlagéletkor nem húsz, hanem negyven, meg egy kicsi. Szívják a füvet, ótvar erőltetett szöveggel butítják egymást, csecset és foghíjas mosolyt villantanak és körbeutazzák Amerikát, hogy bazári szórakozásban részeltessék a kisvárosi vagy még annál is kisebb közösségek beltenyészet tagjait. Szerencsétlenségükre sikerül egy igen gazdag pasas útjába kerülniük, aki évente egyszer áldoz rá, hogy másokat feláldozzon egy maga által szervezett menekülős játékban. (Nagyon ígéretesen hangzik, ráadásul, kielégíti azon fogyasztók igényeit, akiknek korábban olyan kedvenceik voltak, mint Menekülő ember, Battle Royale vagy A kockázat ára. - Észrevetted, hogy amúgy ez a téma a horrorfilmeken kívül főleg anti és egyéb negatív jelzős utópiákban fordul elő, főleg népszórakoztató modulként, amolyan jövőbeni "Kenyeret és cirkuszt!" részeként?)

Simán összekapkodják a csapatot. A felesleg torkánt reflexből elvágják, a maradék pedig kap egy esély a túlélésre. Ha képesek tizenkét órán keresztül túlélni a feltehetően valami hatalmas kastély vagy/és gyártelep alatt elterülő kazamata rendszerben, szabadon távozhatnak. Embereink menekülnek és káromkodnak. Az üldözők szintén. Aztán elszabadul a pokol és mindenki mindenki ellen. Ez lehetett volna szórakoztató is, de nem az. Még az első ellenség, a törpe tényleg egy érdekes karakter, addig a többiek már fárasztóak.
Az áldozatok közül egyedül a mostanra összeaszalódott Meg Foster-nek tudtam kicsit drukkolni, de pusztán azért, mert valamikor egy jó nőnek tartottam - igen, a jéghideg kék szemei ellenére - és ritka filmes megjelenéseit számomra kedves filmekhez tudtam kötni: Elpusztíthatatlanok - They Live (1988), He-Man - az univerzum mestere - Masters of the Universe (1987). Igen, jól érzed, hogy a szegény Foster néni kb. harminc éve volt a csúcson. Mostanra rendesen elveszítette báját és szomorú látni, hogy az egykor a hűvösen szexis nőből mostanra egy kókadt virágszál lett. No, nem telhetetlenkedem, csak örülök, hogy ismét láttam.


A másik, aki egykor komoly favorit volt drámai színész szakon, mostanra meg úgy jellemezhetem, hogy a remek színész, aki minden szart bevállal; Malcolm McDowell. A 73 éves aktor 250 (!) produkcióban mutatta meg magát, ami nem egy rossz karrier. Vele kapcsolatban csak az fáj, hogy mostanra teljesen elkopott az a nimbusz, amit komoly alakításaival sikerült felépítenie és egyértelműen megélhetési színészként tudok rá tekinteni. Hogy mikor láttam utoljára szerethető karakterként? A Hősök sorozatban, ám ott is rossz fiút alakított. Mondjuk, ami jó benne, hogy azért 5-10 szarra jut egy-egy nívós munka.
Van kb. két perce a filmben Tracey Walter-nek is, aki, mikor még voltak lehetőségei és nem trágyákban égette magát, bagóért, akkor épp Conan (Schwarzenegger) társaságában forgatta a kést vagy Jóker jobbkezeként intézte az üzletet, míg Nicholson ráunt és egy hiba után visszakézből lelövi. (Conan, a pusztító, Batman - A denevérember) Lucky Leo szerepe egy kb. egy órás munka és egyetlen pozitívuma, hogy Sheri Moon Zombie simogatja meg a farkát, vagy legalábbis annak a helyét.

A cím jelentőségére nem jöttem rá, miért pont 31, hiszen Sheri éveinek száma ennél több és a játk ideje is megáll tizenkét óránál. Biztos, nem figyeltem eléggé, ezért maradtam le a 31 lényegéről.
Ami viszont zavart, hogy hasra-ütés szerűen dobálódzik a szervező, Father Murder (McDowell) a játékosok odd-szaival, miközben egyáltalán nincs rá semmilyen utalás, hogyan is képesek követni a játékosok cselekvéseit, hiszen kamerát, kamera képet nem mutatnak és a film során még véletlenül sem kerül elő technikai személyzet, aki végigkíséri az akciók lefolyását, őrült szervezőnk és bájos vén kurva tettestársai mégis tökéletesen percre készek az infókból, hogy épp ki halt meg, ami minimum egy zárt láncú kamerarendszert feltételez.
Ebből kimaradunk.
A másik, ami zavart, hogy nem derül ki pontosan, hol is vagyunk helyileg. Szereplőink tizenkét órát kapnak a menekülésre, ami idő alatt gyakorlatilag végigbukdácsolnak egy kazamatarendszeren, egy teljes gyárkomplexumon és néhány kellemesen bereflektorozott helyiségen. Mindenesetre feltételezhető, hogy nem egy vidéki farm alatt összehordott két szalmabála és három hordó között kell keresztülnyomakodniuk. Tizenkét óra! Ebből kb. ha egyet töltenek az ellenség kiiktatásával, a többi idő alatt szerintem nagyjából eljutunk a fővárosból a Velencei tóra. Itt meg végig sikerül házon belül maradniuk, holott folyamatosan mozgásban vannak. Szóval, az arányok kicsit el vannak mérve.


Az ellenségek nagyon kitaláltak. (Ilyen névvel, hogy Sex és Halál. Hát, fantasztikus. Azért visszasírtam a Mad Max Master Blastert. Vagy a Menekülő emberes pankrátorokat.) Nem is lehet őket komolyan venni, az egyetlen Richard Brake kivételével, akinek mindig olyan az arca, mintha az utcán élt volna hosszú évekig, napfényen és kannás boron. Mondjuk, lestrapált külseje ellenére csipázom a faszit és ha felülemelkedem a ripacskodásán, akkor még mindig ő volt a legjobb színész a stáblistán. Nem is csoda, hiszen csak jó színész lehet, aki magára öltötte a Trónok harcának egyik legbaljósabb figurájának a szerepét: The Night's King. Azért sokat tompít a figura hitelességén a sok agyzsibbasztó monológja, amelyekbe vegyíti a konyha-filozófiát a nyálköpködős haraggal.
Az is necces, hogy összesen hárman - McDowell meg két öreglány - állnak a játék mögötti fogadások hátterében és mindhárom személy bőven benne van a hetvenben. Azért elvárná az ember, hogy ilyenkor egy egész kis kompánia legyen élet-halál ura, akik pergő montázsban cserélgetik a sorsjegyeiket. Itt meg McDowell benyög valamit, a másik kettő meg bólogat rá.
Volt hiányérzetem és Rob Zombie-tól ez számomra nagyon kevés.

Ezt a témát - emberek belekényszerítése egy túlélős játékba, gazdag emberek a háttérben, küzdelmes elhalálozások - már sokan és sokféleképpen feldolgozták. Nem érzem, hogy rendezőnk bármit hozzá tudott volna tenni a témához, amit amúgy meg kedvelek. Csak nem így.

40%

Ha szeretnéd látni: 31 (2016)

Ha valaki rájön, mit akar jelenteni a 31, kérem írja meg kommentben.


Ha hasonló filmek érdekelnek:
- Menekülő ember
- Battle Royale
- A kockázat ára

2016. szeptember 26., hétfő

Szellemirtók - Ghostbusters (2016)

Szellemirtók - Ghostbusters (2016)



Rendezte: Paul Feig

A film Mafab adatlapja: Ghostbusters (2016)

Megtekintés: Nem állítom, hogy vártam rá, mint egy falat kenyérre, de annak ellenére, hogy nem egy maradandó darab, egyszer nézhető.

A problémám egyes újrahasznosított ötletekkel, hogy az eredetiség minimalizálása miatt nem nagyon vágyom többször megnézni az adott filmet. Emlékszem a régi Szellemirtókra. Talán, mert sokszor láttam és nagyon kedveltem az egész show-t. Közben felnőttem, öregedtem és az életem sem úgy alakult, hogy egyetlen örömöm a filmek megnézése legyen, talán ezért sem vágyom rá, hogy a 2016-os változatot rongyosra nézzem és ez nem egyértelműen a csajok hibája, akik játszanak benne, bár tény, nem érzem őket annyira hangsúlyosan jó karakternek, mint az első két rész, vagy eredeti mozik férfi karaktereit. Valahogy az a kémia, ami megvolt a férfibarátságban az első részekben, nekem itt kissé hiányzik és olyan szedett-vetett az egész produkció. A közellenség (Neil Casey) motivációja sincs rendesen a számba rágva, pedig érdekelt volna, hogy mitől lett az, aki és, hogyan volt képes arra, amit véghezvisz, bár, igyekeztek a karaktert felépíteni, néhány perc azonban erre nem volt szerintem elég. (Mondjuk amikor besétál a koncertre vagy az étteremben ülve látjuk, azért ott viszonylag sokat megtudhatunk róla.)

A film két legemlékezetesebb karaktere számomra a Thor srác (Chris Hemsworth) és az enyhén leszbikus beütésű technikus bébi (Kate McKinnon). Pedig a főszereplők pont nem ők. Ez azért gáz.

A Szellemirtóknak már a kilencvenes években be volt tervezve egy folytatása, csak Dan Aykroyd ötlete annyiba került volna már akkor, amennyit most sem költöttek rá a harmadik illetve inkább Reboot epizódra, pedig az sem volt kevés. Engem érdekelt is volna egy harmadik etap, hiszen az elsőt nagyon kedveltem és a második is viszonylag szerethető lett, plusz érdekelt volna, hogy a karakterek sorsa merre halad tovább, mondjuk tíz évvel az első rész után. Mennyire lett volna rutin feladat egy szellem befogása, kivel jön össze Louis Tully (Rick Moranis) karaktere és Dana gyermeke, ha már kissrác, látja e a halott embereket. A tervek azonban túl impozánsak voltak - vagyis kurva sokba kerültek volna - és a brigád lassan letett a harmadik részről.


Közben eltelt közel harminc év és akadt producer, aki úgy vélte, ha beleöl valamennyit a filmbe, az megtérül és hozhat is valamit a konyhára. Mivel már férfiak harcoltak a szellemekkel, a koncepció azt lett, hogy most csajszikat kéne a plazma köpő rémségek után küldeni, de nem voltak elég bátrak, mert, hogy a női nézőknek ne csak cickókat meg seggeket kelljen röhögve bámulni, betettek egy félisten férfiszínészt, hogy az elviccelje saját tehetségét és mutasson valamit a gyengébb nemnek. Nem véletlen az a fotó a szaxofonnal...

Ha a négy bige nem lenne elég - és bevallom, férfi nézőként tényleg nem azok, hiszen egyik sem testesíti meg a szexi tünci, ágyba rángatásra alkalmas eye-candy-t - a csinos csajok mellett, ami a férfi nézőket megmozgatja, az vagy a menő kocsik vagy a szentimentális múltba révedés. Mivel a filmben sok kocsit nem használnak - nem indokolt - de volt korábban két rész, még a jelenlegi negyvenesek gyerekkorából, marad a szentimentális visszatekintés. Hát akkor ha lehetséges, hozzuk be egy-egy cameo és mellékszerep erejéig az első két rész fontosabb színészeit. Mivel rebootról van szó, egyértelmű, hogy utalást nem lehetett tenni arra, hogy korábban már volt néhány szellemeket vadászó pacák, ezért a régi aktorok most teljesen új figurák bőrébe bújhattak. Nagyjából mindenkinek lehetőséget adtak egy esetleges folytatásban való megjelenésre is (Ernie Hudson simán visszatérhet, mivel rokoni szál fűzi a kvartett legnagyobb testű tagjához, míg Bill Murray szerintem direkt vállalta, hogy már az első újrában pórul jár, bár karaktere nem hal meg, csak sokáig élvezi a kórház vendégszeretetét, de talán így nem kell ismét megjelennie a történetben. Teszem hozzá, ha jobban megnézitek az első két részt, Murray már abban sem rajongott azokért a taknyokért, amiket a nyakukba zúdítottak a forgatás alatt, nem véletlen, hogy az első rész végén alig lett habos - a többiek rá is kérdeznek, hogy csinálta - és a második részben inkább elmegy randizni Dana-val (Sigourney Weaver), ahelyett, hogy a társaival a metró szerelvények sínjei alatt csordogáló ektoplazmikus üledékbe ugrana fejest.) Sajnos a szemüveges tudóst megformáló Harold Ramis 2014-ben maga is átsétált a fénybe, így ő már nem vehetett részt ebben a moziban és Rick Moranis is eléggé visszavonult a filmvilágtól, miután felesége elhunyt és nem kapott kellő támogatást a környezetétől. 1997 óta csak hangként jelenik meg produkciókban, vagy esetleg dokumentumfilmben szólal meg és ehhez annyira tartja magát, hogy a harmadik/remake/reboot részhez sem sikerült elcsábítani, ami viszont szerintem nettó hülyeség a részéről, de tiszteletben tartom.
Sigoruney Weavert is sikerült bedobni, de rá egészen a stáblistáig kell várni, viszont ő is visszahozható karakter. A stáblista másik finomsága a női nézőknek kedvez, mert Chris Hemsworth végigtáncikálja, hogy nedves legyen a bugyi.
Dan Aykroyd mint sokat látott taxis ugrott be egy percre, hogy monológjába beépítse az eredeti főcímdal szellemekre vonatkozó sorát és a blazírt egykori titkárnő és telefonos kisasszony, Annie Potts is tiszteletét teszi egy szálloda recepciós minőségben. Aykroyd mondjuk sosem távolodott el a produkciótól teljesen: most is benne volt, mint executive producer.
Az egyetlen, akit hiányoltam, az állandó seggfej és kellemetlen ember karakterében brillírozó William Atherton, aki az első részben igyekszik megkeseríteni hőseink életét. Sebaj, helyette behozták rövid időre Charles Dance-ot, és Ed Begley Jr.-t de mindkettőnek fájóan alulírt szerep jutott. Dance mintha mostanában a mennyiséget preferálná minőség helyett.
Andy Garcia pedig számomra WTF, hogy mit keres ebben a moziban. Oké, öregszik és nem jönnek a szerepek (Ami meg nem igaz), de ez neki méreten aluli megmérettetés, mint enyhén pöcs polgármester. A jobbkezét alakító Cecily Strong meg összeteheti a kezét, mert a többi mellékszereplőhöz képest kifejezetten hálás szerepet kapott.


Melissa McCarthy ugyanazt tette hozzá, mint eddigi filmjeihez és kezd olyan lenni számomra, mint egy női Adam Sandler. Az egyértelmű főszereplő pedig Kristen Wiig, aki elég jól táncol és kedvelem is. McKinnon a titkos favoritom, mint már írtam, Leslie Jones, a negyedik tag volt a legkevésbé szimpatikus, mert a figurája az a tipikus hollywoodi klisés negga drabális csajszi, aki állandóan pofázik, mindentől rovázik és bármi baj éri, előkerül, hogy ő fekete. Lassan a filmekben a korrektség jegyében a feketéket le lehetne cseréni vágott szeműekre.

A történet nem bonyolultabb, mint az első kettő. a humor kiszámítható - poénosnak szánt blőd szövegek, esés, kelés, rombolás. Már most alig emlékszem valamire a filmből.
Azért, nem csak a színészek terén igyekeznek rájátszani a nosztalgiára:
Előkerül a híressé vált logó, kicsit kreatívabb formában kitalálva. Megkapjuk az ikonikus autót, bejutunk a védjeggyé vált épületbe. A zöld zabagép is visszatér, ám nem erőltetik túl jelenlétét és még az egykori Stay Puff habcsókember is tiszteletét teszi, bár a bicskanyitogató pusztulása számomra érthetetlen forgatókönyvi húzás, amelyet beáldoztak egy olcsó svájci bicskás poén miatt, igaz, itt nem habcsókként találkozunk vele, hanem hatalmas balonként, de gondolom, ha már szellem, ugyanúgy trutyivá robban, ha viszont meg az a finom, vastag anyag, amiből egy ilyen hatalmas balon készül, az nem szakad atomjaira, ha megszúrják egy bicskával. Nem tudom, mi ez a svájci bicska mánia ott az USA-ban, de most jött ki egy egész film, amely egy holttest svájci bicskaként való felhasználásról mesél, és az egykori Harry Potter a főszereplője: Az ember, aki mindent tudott - Swiss Army Man (2016).
A stáblista után pedig - amit te azért nem tudsz, mert olyankor már kimenekültél, hogy feléleszd elült seggedet - még Zuul-ra is marad egy másodpercnyi idő, hogy legyen egy magkezdeménye a folytatásnak.


Nos, most várok egy prequelt, amelyben gyerekek - fiú gyerekek - mesélik el az eredeti szellemirtók gyermekkorát és rajongását a kísértetekhez. Mert miért ne, ha a Stranger Things olyan ügyesen megidézte a témát.

50%

Ha megnéznéd: G H O S T B U S T E R S  (2016)

Töfi:
- Kristen Wiig már játszott együtt sci-fiben Weaver-rel: Paul - Paul (2011)
- Charles Dance már játszott együtt Weaver-rel, A végső megoldás a halálban - Alien 3 (1992) és ott volt közös jelenetük. Viszont mindkét film egyfajta harmadik rész.
- Chris Hemsworth már játszott együtt Weaver-rel a "Ház az erdő mélyén - The Cabin in the Woods (2012) című filmben, bár közös jelenetük nem volt.
- A hang amelyik főgonoszunkat felzavarja, hogy a fürdőszobában tegyen rendet, a rendezőé.
- Kate McKinnon, a négyes legtökösebb tagja abban az évben született, amikor a mozikban bemutatták a legelső részt!!! Atyaisten, de öreg vagyok!
- Kristin Wiig filmbeli nevét - Erin Gilbert - két korábbi Julia Roberts karakterből vonták össze: Erin Brockovich, Eat, Prey, Love
- A filmben töménytelen utalás van a háttérben a korábbi részekre vagy barátokra, színészekre.
ghostsfromourpast.com



2016. szeptember 25., vasárnap

Prérifarkas Blues - Varsity Blues (1999)

Prérifarkas Blues - Varsity Blues (1999)


Rendezte: Brian Robbins

A film Mafab adatlapja: Varsity Blues (1999)

Megtekintés: Nem tudom, mennyire hiteles, mint sportfilm-sportdráma a Prérifarkas Blues, de nekem tetszik és néhány évente újra tudom nézni.

Az "Egyetem Blues" címet a magyar keresztségben gyorsan megváltoztatták az egyetemi csapat nevére (Prérifarkasok), mert az sokkal érdekesebb, mint az eredeti változat, habár, megkockáztatom, azért van egyetem szó az eredeti címben, mert ezzel utalnak rá, hogy amit látunk, nem egy adott helyhez köthető valójában, hanem bármelyik hasonló mentalitású iskolában megtörténhet, vagy megtörtént már Amerikában: Annyira rányomja a sport szeretete a bélyegét néhány kisváros életére, annyira e körül forog minden, hogy teljesen alárendelik magukat ezek a srácok a "nép akaratának" és ezzel sokszor saját életüket teszik tönkre, amit nem is feltétlenül vesznek észre akkor, azonnal, hanem majd egyszer, a jövőben, amikor végigelmélkedik a múltjukat és felteszik a banális kérdést; - Hol rontottam el?

Jonathan "Mox" Moxon (James Van Der Beek) viszonylag hamar felteszi a kérdést magának, hiszen ő a film "lelkiismerete" és motorja, róla és döntéseiről szól a film. Morálisan, etikailag szinte kikezdhetetlen figura, amolyan igazi kisvárosi hős, aki ha arról van szó, készségesen alárendeli magát a köz akaratának, ha azzal egyet tud érteni - pl. egyáltalán nem érzi szükségét, hogy Lance Harbor (Paul Walker) nevű iskolatársával versengjen, pedig azonos poszton vannak, olyannyira nem, hogy amikor bárki erre hívná fel a figyelmét, akkor finoman megjegyzi, mennyire játék ez az egész és nem veszi komolyan - és harcolni is kész az igazáért, ha úgy érzi, ellenfele nem áll felette morálisan - pl. az apjához fűződő ambivalens viszonya, vagy ahogyan a futballedzővel, Bud Kilmer-rel (Jon Voight) felveszi a kesztyűt.


Bud Kilmer akár egy prédikátor, irányítja a nyáját. Jól jellemzi a figurát az első buzdító beszéde.

Semmit nem tudok az amerikai futballról. Hiába láttam tucatnyi mozit a témában, rögbi, futball, amerikai futball, kosárlabda, jéghoki, stb. nekem nagyjából egyre megy, mert nem maga az adott sport köt le és annak szabályai, hanem a kritikus pillanatok, amelyek eldönthetik a játék kimenetelét vagy a karakterek felépítése, bemutatása és a környezetüké, valamint a közös reakciók, kölcsönhatások, ezek elegye. Így, annak ellenére is tökéletesen szórakoztat egyik-másik darab, hogy valójában fingom sincs róla, "mit látok", mert nem azt nézem...

Mox és addig élvezi a játékot, amíg nem veszi észre azt, amit a színfalak eltakartak korábban. Azt hiszem, talán az első arcul csapást akkor kapja, amikor véletlenül szemtanúja lesz annak, hogy a fanatikus edző, Kilmer, bárkit képes feláldozni a csapat sikeréért, mert a felszín alatt nem az a mozgatórugója, hogy támogassa a gyerekeket a jó eredmények eléréséért, hanem az, hogy veretlenül vonulhasson vissza, hogy elmondhassa, hogy közel három évtizedig ő volt a legeredményesebb sportedző az egyetemi ligák (vagy mi a neve náluk) történelmében. Aztán Mox szemtanúja lesz, hogy Lance térdébe titokban injekciót adnak és előtte becsuknak egy ajtót, ami egyértelműsíti, hogy tilosban jár. De vajon tényleg ő jár e tilosban vagy a fanatikus edző, aki nem csak a gyerekekre, de az egész West Canaan-i közösségre rátelepedik és sikerei farvizén lavírozva nyomást tud gyakorolni bárkire, aki szembeszegülhetne vele?
Egyértelműen Kilmer a negatív szereplő. Még a sportolói is utálják, viszont tartoznak a közösséghez annyira, hogy ellenérzéseiket sokszor félretéve lenyeljék a békát és tegyék, amit az edző mond. A módszerei megkérdőjelezhetőek, viszont hosszú évekig eredményesnek voltak mondhatóak, csak azt ne felejtsük el, hogy közben az ember hány fiatal ember lelkét törte, életét keserítette meg. Mox végül ezért száll szembe vele és kettőjük párharca adja a mozi gerincét. Kilmer viselkedése alapján még csak nem is kedveli Mox-ot, és erre sincs különösebb oka, pusztán nem érzi, hogy a fiú közelebb vinni a céljai eléréséhez, így kénytelen-kelletlen használja később majd, mikor Lance végleg kiesik a képből.


Mox másik vonalon is kénytelen kérdéseket feltenni magának, hogy mi a helyes és mi nem. Barátnőjébe ugyan nem szerelmes, de mikor hirtelen a suli bálkirálynője dörgölődik hozzá, mert Mox egy csapásra felemelkedik a kispadról és eredményes lesz, a fiú végül nem használja ki a helyzetet és nem hagy teret a kísértésnek. Józan esze azt súgja, hogy egyetlen szex valakivel, akit gyerekkora óta ismer, többet árthat a lelki fejlődésnek és a megítélésének és önbecsülésének - meg még ezer más apróság miatt - mintsem érdemes lenne megtennie.
Apjával is nehéz a kapcsolata, mivel a szülő önmaga elszalajtott lehetőségeinek megvalósulását akarja a fia karrierjében viszont látni, ami viszont nem teljesen egyezik Mox álmaival. Ebből adódóan sok közöttük a súrlódás.

A filmben van még idő, hogy egyéb szereplők humoros - a tanárnő és másodállása, Tweeter (Scott Caan) kicsapongásai, Mox öccsének vallási hóbortja - pillanatokkal ajándékozzanak meg, és marad pár perc a drámaiságra is - Billy Bob sorsa és hajnali önvallomása, Wendell kifakadása a lehetőségeiről a jövőben.


Bár, a forgatókönyv szerint a film főszereplője James Van Der Beek, számomra mégis a film legnagyobb varázslója Jon Voight, akit itt lehet imádva gyűlölni. Az az ember egy eszméletlen alakítást nyújt a filmben, állandó rágózásával és remekül megírt, a végtelenségig aljas beköpéseivel, amivel mindig pontosan oda tud szúrni a gyerekeknek - mert ne felejtsük el, hogy valójában a film hősei egyetemista kölykök - ahol a legjobban fáj és sok esetben benn is marad a tüske. Végül, mikor mindent "elveszít", ahogy tapsolva kimegy az öltözőből, mintegy magát győzködve, hogy "- Gyerünk, gyerünk!", akkor az egy eszméletlen erős jelenet és minden aljassága ellenére is szánni való az idős edző, ahogyan végül eltaposták őt a diákjai, mert az ő olvasatában nem álltak mellé. Ha van 10 legjobb Jon Voight karakter lista, akkor Kilmer edzőnek feltétlenül szerepelnie kell rajta.
Hozzá képest Beek csak végiglavírozza a mozit.
Kiemelhető még a film két legdrámaibb sorsú szereplője a filmből:
Lance Harbor (Paul Walker) olyannyira alárendeli magát az edző hajtásának, hogy végül ennek köszönhetően sérül le véglegesen és edzőként lesz kénytelen helytállni a városban, a korábbi ösztöndíjas lehetőségektől elesve. Walker szerepe nem túl markáns a filmben, viszont ő indítja be a cselekményt, sérülésével. Walker sajnos már nincs velünk, elhunyt 2013-ban, egy sajnálatos autóbalesetben.
Billy Bob (Ron Lester), akinek hatalmas termetével egyértelműen arra született, hogy blokkoló legyen, mire az egyetemre került, annyira rossz állapotban van a gyerekkora óta űzött sporttól és az erőszaktól, amit abban kapott, hogy bármikor elég egy ütést a fejére, amitől megborulhat. (Bár, a film végére betesznek egy apró megjegyzést, hogy a CT vizsgálata nem hozott negatív eredményt, de azóta már tudjuk, hogy van olyan betegség, amelyik kifejezetten az ehhez hasonló erőszakos sportokhoz köthető - lásd. "Sérülés - Concussion (2015)" ) Ron Lester, mikor megelégelte, hogy főleg a súlyához köthető karaktereket kell filmekben és sorozatokban játszania, kísérleti jelleggel gyomorgyűrű műtéten esett át. Ez sikerült, a színész hamar fogyni kezdett és ezzel együtt már a szerepek is elkerülték... 2016-ban hunyt el vese és májelégtelenségben.
Mox barátnője a filmben Amy Smart, akiről sokat nem tudok mondani, viszont csinos pofiját mindig kedveltem és a nevét is könnyű megjegyezni. Kár, hogy ennél mélyebb benyomást nem tudott nagyon rám tenni.
Wendell, a fekete fiú szerepében Eliel Swinton, aki viszont annak ellenére, hogy ez az egyetlen filmes tapasztalata, egészen jó a néhány percében. Swinton később végigjárta a film mondanivalóját: előbb profi amerikai-futball játékos lett, majd egy sérülés miatt visszavonulni kényszerült.
Ali Larter Darcy nevű kisvárosi aranyásójaként ebben a filmben debütált mozivásznon és mindjárt egy emlékezetes jelenettel; Mox-ot meghívja a házukba, miután előző "szerelme", Lance végleg lesérül, és úgy igyekszik behálózni a fiút, akit gyerekkora óta ismer, hogy egy szál semmiben, csupán a megfelelő helyeken tejszínhabbal és két szem cseresznyével letakarva sétál át hozzá a szobába, hátha a fiú megérti az egyértelmű célzást. Az összképen az sem ront semmit, hogy a valóságban borotvahabot kellett a kellékesnek használnia, mivel a tejszínhabok túl hamar olvadtak meg a reflektorlámpák fényétől.

Jonathan megkísértése: Te bevállalnád?

W. Peter Iliff forgatókönyve nem sok újdonságot mutat, ami a filmet illeti, viszont amit innen-onnan összeszedett, az egységes és élvezhető végtermék, ráadásul bárhol történhetne, bármilyen témában, mert a lényeg a főszereplő benyomásai.
Brian Robbins a nyolcvanas években színészként kezdte, majd átnyergelt a rendező-író-producer pályára. Ez a film egy korrekt rendezés tőle, de mostanában, 2012 óta nem állt kamera mögött (2016) és utolsó munkáiban Eddie Murphy-vel égették magukat. (Norbit, Ezer szó, Az üresfejű)

A filmet 1998 első felében forgatták 16 millió dollárból és 1999 januárjában mutatták be Amerikában. Csak hazájában közel 60 milliót hozott moziban és 80 millió fölött jár a kölcsönzési díjakból befolyt összeg, világszerte.

Habár én nem feltétlenül ájultam el Beek alakításától, azért volt, aki igen; 1999-ben nyerte Teen Choice Awards-ot és MTV Movie Awards-ot is. Ellenben, amit nehezen hiszek el, hogy Voight semmilyen fontos jelölést nem kapott ezért az alakításáért, pedig bőven megérdemelte volna.

Lehet, hogy a film amúgy klisés - mint sportfilm, valóban megszokott panelekből építkezik - ettől függetlenül értő kézzel lettek összeállítva a megfelelő panelek. Kedvelem. Egyébként a film végtelenül patrióta és egy kissé gejl pátosszal nyakon öntött monológgal indít, ami, ha nem kedveljük az USA-t, akkor visszatetsző lehet, ám úgy érzem, ez is egy kontraszt a film mondanivalója és a látott események között.
Nálam simán 80%

Ha szeretnéd látni: P R É R I F A R K A S  B L U E S  (1999)