Rendezte: Brian Robbins
A film Mafab adatlapja: Varsity Blues (1999)
Az "Egyetem Blues" címet a magyar keresztségben gyorsan megváltoztatták az egyetemi csapat nevére (Prérifarkasok), mert az sokkal érdekesebb, mint az eredeti változat, habár, megkockáztatom, azért van egyetem szó az eredeti címben, mert ezzel utalnak rá, hogy amit látunk, nem egy adott helyhez köthető valójában, hanem bármelyik hasonló mentalitású iskolában megtörténhet, vagy megtörtént már Amerikában: Annyira rányomja a sport szeretete a bélyegét néhány kisváros életére, annyira e körül forog minden, hogy teljesen alárendelik magukat ezek a srácok a "nép akaratának" és ezzel sokszor saját életüket teszik tönkre, amit nem is feltétlenül vesznek észre akkor, azonnal, hanem majd egyszer, a jövőben, amikor végigelmélkedik a múltjukat és felteszik a banális kérdést; - Hol rontottam el?
Jonathan "Mox" Moxon (James Van Der Beek) viszonylag hamar felteszi a kérdést magának, hiszen ő a film "lelkiismerete" és motorja, róla és döntéseiről szól a film. Morálisan, etikailag szinte kikezdhetetlen figura, amolyan igazi kisvárosi hős, aki ha arról van szó, készségesen alárendeli magát a köz akaratának, ha azzal egyet tud érteni - pl. egyáltalán nem érzi szükségét, hogy Lance Harbor (Paul Walker) nevű iskolatársával versengjen, pedig azonos poszton vannak, olyannyira nem, hogy amikor bárki erre hívná fel a figyelmét, akkor finoman megjegyzi, mennyire játék ez az egész és nem veszi komolyan - és harcolni is kész az igazáért, ha úgy érzi, ellenfele nem áll felette morálisan - pl. az apjához fűződő ambivalens viszonya, vagy ahogyan a futballedzővel, Bud Kilmer-rel (Jon Voight) felveszi a kesztyűt.
 |
| Bud Kilmer akár egy prédikátor, irányítja a nyáját. Jól jellemzi a figurát az első buzdító beszéde. |
Semmit nem tudok az amerikai futballról. Hiába láttam tucatnyi mozit a témában, rögbi, futball, amerikai futball, kosárlabda, jéghoki, stb. nekem nagyjából egyre megy, mert nem maga az adott sport köt le és annak szabályai, hanem a kritikus pillanatok, amelyek eldönthetik a játék kimenetelét vagy a karakterek felépítése, bemutatása és a környezetüké, valamint a közös reakciók, kölcsönhatások, ezek elegye. Így, annak ellenére is tökéletesen szórakoztat egyik-másik darab, hogy valójában fingom sincs róla, "mit látok", mert nem azt nézem...
Mox és addig élvezi a játékot, amíg nem veszi észre azt, amit a színfalak eltakartak korábban. Azt hiszem, talán az első arcul csapást akkor kapja, amikor véletlenül szemtanúja lesz annak, hogy a fanatikus edző, Kilmer, bárkit képes feláldozni a csapat sikeréért, mert a felszín alatt nem az a mozgatórugója, hogy támogassa a gyerekeket a jó eredmények eléréséért, hanem az, hogy veretlenül vonulhasson vissza, hogy elmondhassa, hogy közel három évtizedig ő volt a legeredményesebb sportedző az egyetemi ligák (vagy mi a neve náluk) történelmében. Aztán Mox szemtanúja lesz, hogy Lance térdébe titokban injekciót adnak és előtte becsuknak egy ajtót, ami egyértelműsíti, hogy tilosban jár. De vajon tényleg ő jár e tilosban vagy a fanatikus edző, aki nem csak a gyerekekre, de az egész West Canaan-i közösségre rátelepedik és sikerei farvizén lavírozva nyomást tud gyakorolni bárkire, aki szembeszegülhetne vele?
Egyértelműen Kilmer a negatív szereplő. Még a sportolói is utálják, viszont tartoznak a közösséghez annyira, hogy ellenérzéseiket sokszor félretéve lenyeljék a békát és tegyék, amit az edző mond. A módszerei megkérdőjelezhetőek, viszont hosszú évekig eredményesnek voltak mondhatóak, csak azt ne felejtsük el, hogy közben az ember hány fiatal ember lelkét törte, életét keserítette meg. Mox végül ezért száll szembe vele és kettőjük párharca adja a mozi gerincét. Kilmer viselkedése alapján még csak nem is kedveli Mox-ot, és erre sincs különösebb oka, pusztán nem érzi, hogy a fiú közelebb vinni a céljai eléréséhez, így kénytelen-kelletlen használja később majd, mikor Lance végleg kiesik a képből.
Mox másik vonalon is kénytelen kérdéseket feltenni magának, hogy mi a helyes és mi nem. Barátnőjébe ugyan nem szerelmes, de mikor hirtelen a suli bálkirálynője dörgölődik hozzá, mert Mox egy csapásra felemelkedik a kispadról és eredményes lesz, a fiú végül nem használja ki a helyzetet és nem hagy teret a kísértésnek. Józan esze azt súgja, hogy egyetlen szex valakivel, akit gyerekkora óta ismer, többet árthat a lelki fejlődésnek és a megítélésének és önbecsülésének - meg még ezer más apróság miatt - mintsem érdemes lenne megtennie.
Apjával is nehéz a kapcsolata, mivel a szülő önmaga elszalajtott lehetőségeinek megvalósulását akarja a fia karrierjében viszont látni, ami viszont nem teljesen egyezik Mox álmaival. Ebből adódóan sok közöttük a súrlódás.
A filmben van még idő, hogy egyéb szereplők humoros - a tanárnő és másodállása, Tweeter (Scott Caan) kicsapongásai, Mox öccsének vallási hóbortja - pillanatokkal ajándékozzanak meg, és marad pár perc a drámaiságra is - Billy Bob sorsa és hajnali önvallomása, Wendell kifakadása a lehetőségeiről a jövőben.
Bár, a forgatókönyv szerint a film főszereplője James Van Der Beek, számomra mégis a film legnagyobb varázslója Jon Voight, akit itt lehet imádva gyűlölni. Az az ember egy eszméletlen alakítást nyújt a filmben, állandó rágózásával és remekül megírt, a végtelenségig aljas beköpéseivel, amivel mindig pontosan oda tud szúrni a gyerekeknek - mert ne felejtsük el, hogy valójában a film hősei egyetemista kölykök - ahol a legjobban fáj és sok esetben benn is marad a tüske. Végül, mikor mindent "elveszít", ahogy tapsolva kimegy az öltözőből, mintegy magát győzködve, hogy "- Gyerünk, gyerünk!", akkor az egy eszméletlen erős jelenet és minden aljassága ellenére is szánni való az idős edző, ahogyan végül eltaposták őt a diákjai, mert az ő olvasatában nem álltak mellé. Ha van 10 legjobb Jon Voight karakter lista, akkor Kilmer edzőnek feltétlenül szerepelnie kell rajta.
Hozzá képest Beek csak végiglavírozza a mozit.
Kiemelhető még a film két legdrámaibb sorsú szereplője a filmből:
Lance Harbor (Paul Walker) olyannyira alárendeli magát az edző hajtásának, hogy végül ennek köszönhetően sérül le véglegesen és edzőként lesz kénytelen helytállni a városban, a korábbi ösztöndíjas lehetőségektől elesve. Walker szerepe nem túl markáns a filmben, viszont ő indítja be a cselekményt, sérülésével. Walker sajnos már nincs velünk, elhunyt 2013-ban, egy sajnálatos autóbalesetben.
Billy Bob (Ron Lester), akinek hatalmas termetével egyértelműen arra született, hogy blokkoló legyen, mire az egyetemre került, annyira rossz állapotban van a gyerekkora óta űzött sporttól és az erőszaktól, amit abban kapott, hogy bármikor elég egy ütést a fejére, amitől megborulhat. (Bár, a film végére betesznek egy apró megjegyzést, hogy a CT vizsgálata nem hozott negatív eredményt, de azóta már tudjuk, hogy van olyan betegség, amelyik kifejezetten az ehhez hasonló erőszakos sportokhoz köthető - lásd. "Sérülés - Concussion (2015)" ) Ron Lester, mikor megelégelte, hogy főleg a súlyához köthető karaktereket kell filmekben és sorozatokban játszania, kísérleti jelleggel gyomorgyűrű műtéten esett át. Ez sikerült, a színész hamar fogyni kezdett és ezzel együtt már a szerepek is elkerülték... 2016-ban hunyt el vese és májelégtelenségben.
Mox barátnője a filmben Amy Smart, akiről sokat nem tudok mondani, viszont csinos pofiját mindig kedveltem és a nevét is könnyű megjegyezni. Kár, hogy ennél mélyebb benyomást nem tudott nagyon rám tenni.
Wendell, a fekete fiú szerepében Eliel Swinton, aki viszont annak ellenére, hogy ez az egyetlen filmes tapasztalata, egészen jó a néhány percében. Swinton később végigjárta a film mondanivalóját: előbb profi amerikai-futball játékos lett, majd egy sérülés miatt visszavonulni kényszerült.
Ali Larter Darcy nevű kisvárosi aranyásójaként ebben a filmben debütált mozivásznon és mindjárt egy emlékezetes jelenettel; Mox-ot meghívja a házukba, miután előző "szerelme", Lance végleg lesérül, és úgy igyekszik behálózni a fiút, akit gyerekkora óta ismer, hogy egy szál semmiben, csupán a megfelelő helyeken tejszínhabbal és két szem cseresznyével letakarva sétál át hozzá a szobába, hátha a fiú megérti az egyértelmű célzást. Az összképen az sem ront semmit, hogy a valóságban borotvahabot kellett a kellékesnek használnia, mivel a tejszínhabok túl hamar olvadtak meg a reflektorlámpák fényétől.
 |
| Jonathan megkísértése: Te bevállalnád? |
W. Peter Iliff forgatókönyve nem sok újdonságot mutat, ami a filmet illeti, viszont amit innen-onnan összeszedett, az egységes és élvezhető végtermék, ráadásul bárhol történhetne, bármilyen témában, mert a lényeg a főszereplő benyomásai.
Brian Robbins a nyolcvanas években színészként kezdte, majd átnyergelt a rendező-író-producer pályára. Ez a film egy korrekt rendezés tőle, de mostanában, 2012 óta nem állt kamera mögött (2016) és utolsó munkáiban Eddie Murphy-vel égették magukat. (Norbit, Ezer szó, Az üresfejű)
A filmet 1998 első felében forgatták 16 millió dollárból és 1999 januárjában mutatták be Amerikában. Csak hazájában közel 60 milliót hozott moziban és 80 millió fölött jár a kölcsönzési díjakból befolyt összeg, világszerte.
Habár én nem feltétlenül ájultam el Beek alakításától, azért volt, aki igen; 1999-ben nyerte Teen Choice Awards-ot és MTV Movie Awards-ot is. Ellenben, amit nehezen hiszek el, hogy Voight semmilyen fontos jelölést nem kapott ezért az alakításáért, pedig bőven megérdemelte volna.
Lehet, hogy a film amúgy klisés - mint sportfilm, valóban megszokott panelekből építkezik - ettől függetlenül értő kézzel lettek összeállítva a megfelelő panelek. Kedvelem. Egyébként a film végtelenül patrióta és egy kissé gejl pátosszal nyakon öntött monológgal indít, ami, ha nem kedveljük az USA-t, akkor visszatetsző lehet, ám úgy érzem, ez is egy kontraszt a film mondanivalója és a látott események között.
Nálam simán 80%
Ha szeretnéd látni: P R É R I F A R K A S B L U E S (1999)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide tessék írni, ha van mit: