Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Nagyon jó poszter, csak kurvára nincs szerepe a figurának a filmben. Nem kevés plusz pénzt tolhattak a számlájára, amiért ennyi reklámot rá építettek...
Előre le kell szögeznem, hogy ez a 47 ronin kb. annyira az eredeti történet feldolgozása, mint a Jancsi és Juliskának volt a "Boszorkányvadászok". Ha az tetszett, akkor nagyjából ez is fog.
Mi maradt ebből a filmben? Az éra és a nevek... nagyjából. A többi, ami fantasy-vá tette a filmet, pedig egyértelműen a hollywoodi gépezet - még akkor is, ha esetleg pont Hollywood keze nem volt benne olyan mélyen - agymenése.
Amúgy a Ronin című filmben - itt írtam róla - egy rövid monológban gyönyörűen, sallang mentesen felidézik a 47 ronin történet, így ha láttad De Niro filmjét, ismered a történetet.
Kai-t (Keanu Reeves) a félig európai fiút, démonok nevelgették fel az erdőben. Csináltak vele mindenféle szexuális bisz-baszt - azaz elbaszták vele az időt. Amíg cseperedett, addig megtanult némi démonológiát. Ettől nem lett éppen legyőzhetetlen x-men, de azért tudott, ha akart. A gond az volt, hogy ő amúgy nem nagyon akart.
Aszano nagyúr magához vette, felnevelte lánya mellett és tök jól ellettek volna a tatamin, ha a gonosz aktuális intrikus nem akarja olyan nagyon Aszano nagyúr földjeit. Akár népesség nélkül is.
A gonosz intrikus addig keveri a szart, míg kiborul a biliből és Aszano nagyúrnak - tisztességes okokból - önkezével kell véget vetnie magának. Miután ezt megteszi, a gonosz intrikus szélnek ereszti Oishi-t és további roninokat, akik mire elegendő vért találnak a pucájukban a bosszúra, 47-en lesznek.
Carl filmjében még elfér nem kevés boszorkányság, némi démonság, mészárlás és szépen fényképezett akciók. A valósághoz sok köze nem lehet, de egyszeri popcorn mozinak tökéletes szórakozás a film.
Sajnos, ha valakit érdekel a japán történelem, azt nem ebből a moziból fogja tudni magába szippantani. A film egyszerű szórakoztatás. A valóságot csak nyomokban lehet felfedezni benne. Kai figurája - a boszorkányról már nem is beszélve - olyan utakra vitte a művet, ahova nem lehet mosoly nélkül követni. A film ezért annyira mainstream, hogy abban hiba nincs. Megtekintése közben az ember visszasírja Akira Kuroszava "A hét szamuráj" című művét, amely bár egy teljesen más történet, még így is közelebb állhat a 47 ronin kalandjaihoz.
Figyeld:
- A filmet promotálták egy egész testét tetoválással borított fickóval, aki történetesen egy kalóz. A filmben két percet sem szerepel, sőt, a helyszín, ahová Kai kalandozásai közben eljut, teljesen mellékes és felesleges filmes kitérő.
- A boszorkány nem kicsit hajaz Electra egyik ellenfelére a bukott képregényfilmből.
- Állítólag a film egy részét nálunk forgatták. Nekem nem sikerült segítség nélkül felfedezni, melyiket.
45% - ha komolyan érdekelne japán
65% - ha szereted a butuska fantasy filmeket
Aha. Ez a film pontosan az az értéktelen paródia, amely azt képzeli, attól lesz, vicces, hogy a már más filmből megismert szituációkkal pakolja tele a vásznat és random utalásokkal, amiket az elmúlt évek blockbustereiből kapirgált össze. Sokat elárul egy filmről, ha az ember tíz perce nézi, de még el sem tudott mosolyodni rajta. Pedig műfaji besorolás miatt kellene mosolyognom.
Ehelyett kényelmetlenül feszengek, mert egyrészt az "Éhezők viadala" sikerét meglovagoló paródiát láttam pár hónapja és bár az is egy baromság volt, abban legalább látszott némi ötletelés.
Itt csak a "Másnaposok" és az "Éhezők viadalának" scriptjeit vonták össze és elvileg megfejelték agyament humorral. Csak valahogy azt, amit jelen mű készítőinek kellett volna hozzátenniük, az nem nagyon látszik.
A film tényleg szánalmasan ötlettelen.
Néhány jóbarát legénybúcsút rendez, - meleg barátjuknak, aki férjhez fog menni (milyen eredeti, a kötelező meleg humor nem hiányozhat egy amerikai filmből) - ami túl jól sikerül. Egyikük - kicsi, szakállas, tele drogokkal és tervekkel: ismerős? - mintegy mellékesen szóba hozza az "Éhezők viadalát", de olyan szájbarágósan és erőltetetten, hogy a néző felhördül. Azután a mellékszereplőnk, biztos, ami biztos, a könyv karaktereit helyettesítő szereplőket, mind a könyvben játszott szerep szerint szólítja meg, de a poén forrása itt az, hogy a filmbeli karakterek állandóan kijavítják, hogy a nevük más. Fantasztikus. Utálom az ilyen kikacsintásokat, ha ennyire izzadtságszagúak. Gondolom erre azért van szükség, hogy az amerikai átlagnéző, aki hülye lehet, mint a segg, az is pontosan értse, melyik filmre tettek utalást és azon belül kire.
Szóval, a film tíz perce megy és puszta szánalmat érzek a látottakkal kapcsolatban. Értem én, hogy ha már paródia, akkor felidézzük az eredetit, de kurva kevés csak skiccszerűen másolni valamit. Kell bele eredetiség is, nem kevés. Régen a ZAZ trió tudta, mitől jó egy paródia. Náluk a jelenetek égtek a hülyeségtől. A háttérben olyan baromságok, plusz poénok történtek, hogy az ember többszöri megtekintés után is talált bennük vidulni valót. Ezzel szemben a "Másnaposok viadala" fele annyi ötlettel bombázza a szemet és, hogy le ne maradjunk róluk, azt mind egyenesen beledobálja az arcunkba, hogy lássuk. Pl. amikor felébrednek a buli után - amit a sorozathoz illeszkedően most sem látunk - az asztalon találnak egy gépezetet, amelyen egy műbroki táncol. Az egyikük be is kapcsolja, hogy lássuk, milyen mókás a táncoló broki. Hát itt aztán nagy buli lehetett! Hú, de nagyot nevettem!
Valahogy már a sorozat sem volt szórakoztató a második résztől. Negyedszerre pedig, hiába paródia, már unalmas a felforgatott hotelszoba.
A szereplők meg csupa ismeretlen arc, B filmekből, pocsék színészi tehetséggel. Aki ismerős, az is már túl van a pályafutása csúcsán és csak húzónévként kerülhetett a project-be.
Már nem tarom viccesnek, ha más filmes karakterek neveivel szórakoznak. Az sem vicces, hogy a főszereplők, egy másik film főszereplőinek a nevét viselik. Itt például a négy gyökér egyenesen átvette a "Másnaposok" főszereplőinek keresztnevét. Mint Bradley (Cooper) vagy Zach (Gala...fikanis). Ettől még nem fogom szarrá röhögni magam.
Az sem lesz vicces, hogy Willy Wonka neve átváltozik Willy Wanker-re. Leszarom, hogy ez beszédes név és többlet jelentése van. Fáraszt.
Utálom.
Nézem, de utálom.
Utálom, hogy egy házi készítésű youtube videóban több poént találok, mint egy moziforgalmazásra készült, egész estés filmben.
Utálom, hogy pénzt adnak ilyesmire Hollywoodban és ami röhejesebb, erre a szarra elmennek a nézők és pénzt adnak rá.
A tizedik percig ezt éreztem, de nézem tovább...
Oké, ha eddig sírtam, hogy szájbarágós ez a fos, akkor most jött el a Kánaán. A tizedik perc után ugyanis bemutatják a körzetek játékosait, akik majd lemészárolhatják egymást. Itt megkapunk mindent, amit kell.
Bábukat Ted-del a mackóval az élen, Johnny Depp néhány ismert karakterét, meztelen csöcsöket és horrorfilm szörnyeket. Ésatöbbi. A film írói kiélhették végre magukat.
Azt nem mondanám, hogy szórakoztató, amit látok, de legalább színes.
Ez még csak az első fél óra volt.
Nem panaszkodhatom, mint férfinéző, mert csöcs az van rogyásig. Érezni, hogy csak annyi a funkciója, hogy legyen mit nézni. Az ötvenedik perc körül elmosolyodtam. Elég bárgyú poén volt pedig.
Azután meg szép lassan vége lett.
10%
Figyeld:
- Néhány szép vágókép a természetről. (Fotó lent)
- Stáblista megérkezik végre!
- A forgatókönyv készítői milyen szépen lavíroznak a kiskorú szex határvonalán... (Komolyan beteg emberek élnek ott!) De azért a csaj melle jóféle...
Persze a filmbeli kisasszony arcát közben nem mutatják a mellel egyszerre, de ettől még nem kevésbé beteg a körülmény, amiért megmutatják...
Ha tetszett:
- Egyértelműen legközelebb ehhez a Flamó-túsa áll (amiről már itt írtam!)
- Csajozós film
- Bazi nagy film
- Katasztrófafilm
és társaik.
A film ivós játékra termett:
A nézőnek minden esetben innia kell:
- ha csupasz mellett lát
- ha megölnek valakit
- ha elvileg poén lett volna a filmben, de mi még befüvezve sem röhögünk rajta
- amikor kínosnak érzünk egy jelenetet
- ha valami ismert film kikacsintást vesz észre.
Garantáltan 20 perc után készek leszünk...
Ha érzed a késztetést, hogy látnod kell, akkor egyik kedvenc oldalamról megszerezheted a megtekintésre: M Á S N A P O S O K V I A D A L A
A "Jégvarázs" egyrészt tanmese a szeretetről és a családi kötelékek fontosságáról, másrészt pedig egy x-men spin off, amiről eddig nem beszélt senki... (jah)
Anna és Elza két árván maradt kislány, akik a királyság, emberektől elzárt kastélyában cseperednek felfelé. Elzának van egy sötét titka, amelyet egészségügyi okokból el kell kendőznie/kesztyűznie húga elől: képes manipulálni a jeget, ennél fogva sosem issza melegen a koktélokat és ha nem figyel oda, azonnal odabasz a jégkereskedésnek.
Kristoff történetesen jégtömbök eladásával foglalkozik, ebből él meg, addig, míg Elza a királynővé koronázásának napján ki nem borul és elszabadítja a jeges poklot a bálon, amolyan Carrie White - Stephen King pirokinézissel foglalkozó tinédzsere - ellentéteként, fagyot hozva. Ebben mondjuk kicsit benne van Anna keze is, hiszen pont a koronázási ünnepre időzíti, hogy bejelentse nővérének, hogy első látásra beleszeretett egy jöttment fiúba és, hogy teljesen tönkre tegye az életét, hozzá is akar menni. Okos! Very smart! Ebből tudjuk, hogy mesét nézünk. Néhány perc beszélgetés után az éretlen agyú fiatal lány azonnal hozzámenne bárkihez, aki végighallgatja sületlenségeit. A valóságban ki kell dobnod egy slusszkulcsot az asztalra, azután mehet a móka...
Elza 18 év alatt sem volt képes maradéktalanul kordában tartani különleges képességét, de amikor kimenekül a városból és remetének áll, egy dalbetét alatt csodálatos részletességű új kastélyt varázsol magának a semmiből.
Anna érzi, hogy ha mint kisebb tesó nem tesz semmit, szép lassan befagy az egész ország segge. Elszalad az erdőbe, hogy előkerítse elbujdosott nővérét. Ez elég komplikált feladat, hiszen a nővérke egy hatalmas szikrázó kristálypalotában csücsül a legnagyobb hegy tetején-oldalán, alig pár órányira az élettől.
Közben Anna mellé csapódik Kristoff és jávorszarvasa, hogy legyen aki majd elfelejteti Anna első szerelmét. Mert az első választás bár tökéletesen idilli lenne - legalábbis a forgatókönyv írói tesznek róla, hogy elhiggyük - azért a konfrontáció és intrika miatt kiderül, hogy az első választás nem éppen a legjobb.
Kötelező szószátyár karakternek behoznak egy beszélő hóembert, aki alig marad le Eddie Murphy Shrek-es szamaránál.
Azután kapunk még némi kalandozást, harcokat, stb.
Összességében a filmben kevés a humor és kikacsintás, ezért felnőttek számára nem teljes szórakozás. Gyerekeknek elmegy.
Egy poént azért tartogat a befejezés:
szpojler
Már nem feltétlenül kell egy hercegi csók, hogy megtörjön az átok. Sőt... pasi sem kell.
Elég, ha a testvérek szeretik egymást és minden rendben lesz.
Pozitívum:
- Az Oscar-díjas betétdal, a "Let it Go, Let it Go" és még egy másik tényleg jó dal.
- Elza jelenete, amikor felhúzza új otthonát, gyönyörűen van animálva, felépítve.
Negatívum:
- Annyi mese után már nem tűnik elégnek. Sem nem elég a kaland, sem nem elég az elgondolkozás.
- Sajnos a jégvarázs csodája csak tárgyként van bemutatva: van és kész. Szinte semmit nem tudunk meg a képességről. Sem, hogy miért van, sem, hogy volt e jele a családban, stb. Pár szóban lerendezik. Elza is végig fél tőle, azután meg már nem... Tényleg meglepő, hogy kezdetben nem tudja uralni, azután meg felhúzza a Notre Dame-ot. :)
Végre egy nem teljesen unalmas és érdektelen vígjáték Vince Vaughn főszereplésével, mely inkább a keserédes műfajra hajaz, és sok ziccert kihagy, mégis szórakoztató.
Különösebben nem rajongok Vince Vaughn-ért. Talán mert túl magas... túl laza... vagy mert nála is azt érzem, mint Owen Wilson-nál, hogy nem tud színészkedni, csak beleugrik a filmbe. Pedig ez nem teljesen igaz. Vaughn néha bevállal komolyabb filmeket, szerepeket, csak mire elhinné róla az ember, hogy jó színész, kijön valami olcsó, bazári portékával. De nem vészes.
Legújabb komédiájának a témája elgondolkodtató: Mi történik, ha az ember valamikori sperma-donorként megtudja, hogy túl sikeres volt és kb. félezer gyermek biológiai apukája, és a gyerekek negyede személyesen is nagyon kíváncsi az apukára?
A történet, értő kezekben, akár egy tévé sorozat alapjaihoz is elég lett volna, hiszen, kicsi elvontsággal, David Wozniak (Vince Vaughn) története majdnem egy szuperhős történet. Egy férfi, akinek hirtelen hatalmas felelősség szakad a nyakába és meg kell vele birkóznia. Közel 150 gyerek szeretné megtudni, ki ő, mivel foglalkozik, honnan jött. A gyermekek éntudata miatt, hiszen amíg nem tudják, ki az apjuk, magukkal sem biztos, hogy teljesen tisztában vannak. Nem mintha egy apa nélkül felnőtt ember ne lehetne tökéletes egyéniség, mégis, bent a fejben, randalírozhat egy kis manó, aki terelheti az embert bizonyos irányokba, mint például különleges vonzódás valamihez, hobbi, viselkedés, stb.
Szerencsére David nem egy tökéletes seggfej, csak valamikor pénzre volt szüksége és abból lett a bonyodalom. Jelenleg sem seggfej, csak rosszul mérte fel a lehetőségeit és kicsit elúszott anyagilag. Történetesen jókor jönne számára egy pereskedés a spermabankkal, hiszen kitöltötte a formanyomtatványt, amely szerint örök életére anonim fog maradni. Igen, de mi van, ha 150 fiatal felnőtt pedig tudni akarja, ki ő?
150 az 1 ellen.
Vannak felmerülő morális és etikai kérdések.
Azután David gondol egyet és mielőtt az ügynek komoly sajtó visszhangja lenne, elindul, hogy csokorba gyűjtse a kölykeit. Sajnos, a film játékideje nem nagyon ad lehetőséget rá, hogy a főszereplő remek fickó valamennyi magzatát megismerjük.
Másrészt érthetetlen számomra, hogy a gyerekek mitől olyan "normálisak". Oké, egy kis kábítószeres kilengés még belefér, meg egy túlzóan ragaszkodó enyhéd pszicho egyed, de többségében a kölykök csinosak, értelmesek és sikeresek. Kevés az igazi konfliktus. Az igazán drámai terület meg szinte a levegőban marad lógva. Ryan, a tolókocsis beteg fiúcska története pl. lehetett volna érdekesebb, teljesebb, ha bevállalósabb a forgatókönyv, de megjelenése túlságosan felületes.
Cobie Smulders nem illett bele a képbe... Robin Scherbatsky-nak oké az "Így jártam anyátokkal" című sitcom-ban, de itt valahogy kicsit kilógott számomra.
David (Vaughn) éppen a gyerekek papírjait rendezgeti a falon, akár egy
speciális adventi naptárat. Minden találkozás után egy újabb találkozás.
Másrészt hiányolom az anyukákat.
Hol vannak az anyukák?
Ezek a kölykök már mind leváltak a tojáshéjról? Sehol egy aggódó mama? Már eleve kizártnak tartom, hiszen a mesterséges megtermékenyítést vállaló nők pont mivel utolsó mentsváruk egy ismeretlen donor, nagyon tudnak ragaszkodni a gyermekeikhez. Ehhez képest a film nemhogy felületesen mutatja be őket - ne felejtsük el, a gyerekekkel anyuka is jár - hanem egyszerűen nem vesz róluk tudomást.
Mintha igazából csak az apuka lenne fontos.
Pedig azért megnéztünk volna egy csokrot azokról a karakterekről, akik a filmbeli gyerekeknek életet adtak. Bennük is lett volna lehetőség.
Azért David számára sikerült a filmbe beszuszakolni egy elég erőtlen szerelmi szálat. Végig azt éreztem, hogy túl erőltetett.
Mennyivel érdekesebb és feszültebb helyzeteket teremtett volna, ha valamelyik gyermekének az anyukájával hozza össze a sors. Akár még azelőtt, hogy kiderülne, ő az apa.
Talán, ha kicsit erősebb a forgatókönyv és beletesznek még húsz percet, jobban megismerjük a karaktereket. Pl. A Wozniak családot, akikről nem sokat tudunk meg. Kárpótlásul legalább David ügyvéd barátjának, Brett-nek (Chris Pratt) van pár jó jelenete.
A történetben sokkal több humor és dráma rejtőzött szerintem. Ken Scott és Martin Petit forgatókönyve inkább amolyan skicc, mint a kész festmény.
60 %
A film egyetlen hibája, hogy szögegyenes koppintása - Remake-je - egy Kanadai produkciónak, így sajnos nem eredeti ötlet. Ellenben egészen hűek maradtak az eredetihez.: Starbuck (2011)
Figyeld:
Oké, van amelyik pl. részegségig issza magát, de vele sincs gond.
- Taxi!!!
- A gyerekek túl "szépek".
- Vaughn magához képest visszafogott.
Habár a történet egy gyilkossági üggyel kezdődik és utána gyakorlatilag egy tárgyalótermi dráma részesei lehetünk, a film nem egy bravúros nyomozásról mesél, tele apró fordulatokkal, bizonyítékok aprólékos felőrölésével, mint mondjuk a "12 dühös ember" című remekműben - vagy csak nagyon kis részben - inkább a kultúrák közötti ellentétekről, szembenállásáról szól.
Jack Moore (Richard Gere), szakmájának legjobbja, ha televíziós csatornák csomagjainak értékesítéséről van szó. Ahogyan a filmben is utalnak rá; az amerikai értékrendet árulja a keletnek, tudván, hogy az nem mutat tökéletes képet társadalmáról, ellenben fonák módon, pont a "fertőzött" amerikai kultúra az, amivel talán az elnyomott kínai népet fel lehet kicsit rázni, mondván: - Nézd, mennyi erőszak és szabadosság ömlik át Amerikából! Hát van erre szükségünk?
Jack éppen az évszázad üzletét igyekszik tető alá hozni. Szerződéseket még nem írtak ugyan alá, de már megkezdődött a kölcsönös édesgetés. Jack természetesen mint vendég egy idegen országban, sokkal többet tud profitálni az üzleti találkozóból, melynek megkoronázásaként mindjárt szállodai szobájába tud vinni egy csinos modellt, aki közben művész is. Meg valami fontos ember lánya...
A forró éjszakából hideg zuhany ébreszti hősünket. A szállodai szoba ajtaját szó szerint rátörik és alkoholos álmából felrázva közlik vele, hogy a csinos modell nem csinos többé. A másik szobában fekszik holtan és a jelek mind azt igyekszenek mutatni, hogy bizony Jack-kel szaladt el a ló. Azonban Richard Gere charme-ja miatt, mi, a nézők, azonnal tudjuk, hogy ez bizony egy tőrbe csalás volt. Az indokok még nem tisztázottak, de egyértelmű, valaki vagy valakik be akarták sározni a média kereskedőt.
A történet fonáksága akkor kezdődik, amikor kiderül, Kína és Amerika hiába található meg egy bolygón, keresve sem találni két különbözőbb jogrendszert. Jack egy Kafka-i rémálomban találja magát, ahol egyenes útja vezet a kivégzéshez, amely egy golyó lenne a tarkójába, amit a kínai állam kiszámláz a családnak. (Milyen "szerencse", hogy Jack-nek nincs már családja...) (Vagy mégsem?)
Az amerikai konzulátus tehetetlen, az ügy pedig lehetne precedens értékű is, ha a kínai törvénykezés nem burkolná be az egészet egy átláthatatlan, áthallhatatlan lepelbe, ahová végül egy nyitott és intelligens ügyvédnő, Shen Yuelin (Bai Ling) képes beszivárogni és segíteni Jack-nek, hogy az valahogy kikecmeregjen a gyilkossági ügyből. Kezdetben ugyan a nő sem áll ki mellette teljese mellszélességgel - illetve Jack számára tűnik úgy - ám később, ahogy a férfit a börtön falai között is támadások érik, el kell gondolkodni, hogy vajon ki áll az egész ügy mögött és miért akarják elhallgattatni a férfit.
"- Azt mondtam, hogy megsérti a bíróságot!"
Richard Gere feszülten figyel. Az élete a tét.
- Elhiszi, hogy szarok rá? Mivel büntet? Hogy kétszer végeznek ki?"
A film, mivel nem Kínában élünk, nem tudom, mennyire adja vissza hűen az ott uralkodó állapotokat. A filmhez néhány külső jelenetet gerilla módszerrel rögzítettek, engedélyek nélkül, más részeket pedig a felépített díszletek között, melyhez több ezer darab kiegészítőt szállítottak át a kommunista Kínából.
A fényképezés komor. Ezzel közelebb hozva hangulatilag a miliőt, melyben fogant. A zene, Thomas Newman munkája, kevésbé hangsúlyos, mint más filmjeiben. Itt inkább csak szolgai módon alásegít a leforgatott képeknek, alig lép előtérbe. Egyedül talán csak a vége főcím előtti búcsúnál érezhető "tolakodónak".
Richard Gere a film elején szinte már nyálasan kedves, behízelgő. Talán szükség volt a karakter ilyentén megformálására, hogy a későbbi tortúrák során élesebb legyen a kétségbeesett, rettegő karakter közötti kontraszt. Gere egyik legjobb szerepében.
Bai Ling pedig érzékenyen és gyönyörű. Kár, hogy később szinte bedarálta a hollywoodi gépezet és csak sztereotip figurák mellékszerepeire kárhoztatta.
Egy igazán jól elkapott pillanat: Itt úgy tűnik, az ügyvédnő
kineveti a vádlottat. (Bai Ling)
A filmben még olyan nevek tűnnek fel, mint James Hong, Bradley Whitford és Tzi Ma. Kár, hogy szerepeiket a forgatókönyv csak álcából veszi elő.
65%
Figyeld:
- A film első fele néha már-már művészieskedő, egészen az ébredésig.
- Nem a nyomozás részletessége az izgalmas, hanem az, mennyire más lehet két jogrendszer.
- A bírónő játéka nagyon kiemelkedő.
- A valódi indítékok egyszerűen és kiszámíthatóak, bár, ha belegondolunk, csak, hogy egy üzlet meghiúsuljon, kicsit véres a megoldás...
Ha ez tetszett:
- 12 dühös ember (A régi, Henry Fonda szereplésével)
- Gyilkos nap (Sean Connery, Wesley Snipes)
Egyértelműen Top10-es Spielberg film a háború brutalitásáról. Azon belül pedig elfilozofál egy érdekes kérdésen: Egyetlen ember élete többet érhet e, mint mondjuk egy szakaszé?
A film keretes felépítésű. Először a jelenben vagyunk, ahol megismerünk egy idős férfit, aki családjával a második világháborús elhunyt katonák temetőjében egy sír felé igyekszik, hogy lerója kegyeletét.
A keresztek fehérek és átvált a kép a fekete tankelhárító csapdákra, melyek ellepi Omaha beach-et, ahol történetünk indul, 1944. június 6.-án., egyenesen a Normandiai partraszállással.
Miller százados (Tom Hanks) szemén keresztül, őt követve figyelhetjük meg a háború poklát. Az egyik pillanatban még egy lélegző, gondolkodó katona, a másikban pedig deformált, élettelen húscsomó. Embertelen képek, melyből kiölték a háború pátoszát, hősiességét. Olyan drasztikusak a képek, hogy több országban igyekeztek megcenzúrázni a mészárlást. Volt, ahol Spielberg személyes közbenjárására volt szükség - pl. Indiában - hogy végül mégis bemutatták a teljes változatot.
Ha láttad az első 25 percet, nincs többé illúziód arról, hogy a háborúskodás jó móka. A 60-as évek háborús filmjeinek hamis képeit a "Ryan" tökéletesen
felül írja. A "Piszkos 12", "Kelly hősei" és társai remek filmek, de sehol nincsenek, ha a brutális öldöklés hű megfestéséről van szó.
Miller csapata tetemes veszteségek árán beveszi a partszakasz rájuk eső részét. Hamarosan új, lehetetlennek tűnő feladatot kapnak. A hadsereg parancsnokságról érkezik a feladat: Miután egy Ryan nevű család három fiúgyermeke közel egy időben hunyt el a második világháború harcaiban, Marshall tábornok (Harve Presnell) személyes ügyének tekinti, hogy hazahozassa a negyedik, legkisebb Ryan fiút, James Francis Ryan-t (Matt Damon) az édesanyjához.
A kényes és életveszélyes missziót pedig a veterán Miller nyakába varrják. Kap némi szabad kezet és félinformációkból megtudja, hogy akit keresnek, azok valahol az ellenséges vonalak senki földjén ragadhatott. Miller magához veszi a legjobb embereit - illetve akik inkább megmaradt a keze alatt - és egy tolmácsot, aki sosem látott háborút és megkezdik a road movie-t.
A film közepe tehát egyfajta háborús road movie. Éles helyzetek, egy tévedés - másik Ryanre bukkannak rá - néhány pokoli szituáció, míg végül eljutnak a szétlőtt francia faluba, Rienne-be, amely egy fontos katonai logisztikai célpontra épült, egy hídra, melyet meg kell védeni az ellenséges csapatoktól. Ryan történetesen a szedett-vetett csapat egyik tagja és etikai kérdést csinál a parancsból, mely szerint hazamehet; a testvérei már meghaltak, azon változtatni nem lehet, de az itteni "testvérei" még élnek és amíg nem érkezik meg az erősítés, nem hagyja őket hátra.
Egyrészt érthető, hogy a vezérkari főnök miért akarja haza hozatni a fiút. Másrészt érthető, hogy Ryan miért mond ellent a parancsnak. Senkinek nincs igaza... vagy mégis? Ryan szimpatikus karakter lesz azáltal, hogy nem akarja hátra hagyni társait, ugyanakkor ambivalens az érzésünk, hiszen az utána küldöttek miatta "kénytelenek" maradni a csatában és gyakorlatilag, önkéntelenül feláldozzák az életüket, érte.
A film szereplői is boncolgatják ezeket a kérdéseket és nincs fehér vagy fekete, jó vagy rossz döntés.
A film vége egy a partraszálláshoz hasonló város ostrom és végül, egy szép váltással átsiklunk a jelenbe, a sírnál álló Ryan-be, aki Miller százados sírja előtt kéri meg a feleségét, hogy erősítse meg; nem hiába hoztak érte áldozatot.
Gyönyörű fényképezés, remek színészek. Egy részük befutott, a többség a független filmek világában érvényesült, ki sorozatban. A zene John Williams munkája, nem tolakodó és amikor megszólal - viszonylag ritkán - akkor szépen aláfesti a látottakat.
Érdekességek:
- A keretes szerkezetet megerősíti, hogy Miller százados a film eleji és végi csatában mindkétszer megsüketül rövid időre, kb. azonos időben.
- Spielberg nem vezeti félre a nézőit; habár Miller megjelenésével arra asszociálhatunk, hogy ő állt a film elején a sír mellett, a vágás nem használja ki az öreg alteregót, hanem a keresztekről vált át az Omaha Beach-re, míg a film végén viszont egyértelműen Ryan arca öregedik hozzá a sír mellett forgatott jelenethez. Szóval a "tévedés", akinél jelentkezett - mint nálam is - a néző "hibája".
- A szereplőket a filmben apró szerepet kapó Dale Dye készítette fel a filmszereplésre. Tom Hanks már ismerte egy másik forgatás kapcsán, de a többi, fiatal reménységnek, emberpróbáló volt a rövid, de intenzív kiképzés. Egyedül Matt Damon-t kímélték meg a procedúrától, hogy a többi színész és közötte még érezhetőbb legyen a feszültség.
- Horvath őrmester (Tom Sizemore) eredetileg felajánlották Michael Madsen-nek. Ő maga helyett hozta a cimboráját, Sizemore-t.
- A film végi város és ostrom a forgatókönyv fikciója.
Tom Hanks, mint Miller százados
- James Doohan, a Star Trek filmek Scotty-ja és világháborús veterán, személyesen gratulált Spielberg-nek, amiért olyan élethűen ábrázolta a D-Day napi partraszállást. James Doohan a háborúban elveszítette a jobb kezének középső ujját.
- A film eseményeit megtörtént eset inspirálta, habár kicsit másképpen. A filmben példaként felhozott levéllel ellentétben a valóságban csak két testvér halt meg, a többiről kiderült, hogy élnek.
- Apró szerepekben feltűnnek ma már sokkal ismertebb nevek: Dennis Farina, Paul Giamatti, Leland Orser, Ted Danson, Nathan Fillion.
De jó volt ez a film abban az időben, amikor még fekete műanyag dobozokon tároltuk a néznivaló filmeket, amiken a minőség a tűrhető és a fos között ingadozott. Néha sikerült egyik-másik filmet szinkronosan megcsípni, volt amit narrátorosan. Attól függ, milyen gyorsan jutott el hozzánk, legális vagy fekete csatornákon. A Cyborg pl. nálam sosem volt a robotnő, már csak azért sem, mert ha egy robotnak emberi a formája és megtévesztésig nőt formáz, akkor az szerintem android és nem robot. Apró kifejezési különbség, de annyi baj legyen. A cyborg meg valami, ami valamikor emberi volt és egy részét géppel helyettesítették. De lehet, hogy rosszul tudom. Meg nem fontos...
Szóval, még Jean-Claude Van Damme be sem futott igazán, a Golan-Globus Productions meg éppen becsődölt. A legjobb pillanatban találkoztak. Menahem Golan és Yoram Globus (állandóan azt hittem, köze van hozzájuk a mustárgyártó cégnek, de nem) két Tiberias-i úr, akik között ugyan volt 12 év korkülönbség, ám ennek ellenére rendesen összekovácsolta őket a filmipar szeretete, melyet abban tudtak legjobban kiélni, hogy több tucatnyi B filmet szponzoráltak, producereltek. Közben néha becsődölt egy-egy cégük, mégis, újra és újra talpra bírtak állni. Egyik jellegzetes üzletpolitikájuk az volt, hogy húzó nevű színészeket "vásároltak fel", mondjuk 5-10 évre és ezalatt az idő alatt, orrba-szájba dobálták moziba az adott színész filmjeit. Charles Bronson tudna mesélni erről a feszített tempóról, amelynek köszönhetően a filmjei a minőségből átcsúsztak a mennyiségbe. Ennek ellenére G-G rengeteg ma már nagy nevet indítottak el a pályán, vagy tartottak a vászon közelében. A filmjeik minősége meg ugyan megkérdőjelezhető, de a többsége ezeknek a produkcióknak, szórakoztató, kellemes időtöltés volt.
Egyik legendás darabjuk a Cyborg, melyet Albert Pyun rendezett, aki az alacsony költségvetésű akciófilmek egyik királya. Ha lenne ilyen titulus. Pyun első filmje egyáltalán nem vetítette előre, hogy a direktor később fércmunkákba fog temetkezni. A nálunk kevéssé ismert - pedig bemutatták - "Talen kardja" című fantasy nem váltotta meg a világot, sőt, mára szinte nyomtalanul eltűnt. Ettől még egy szórakoztató darab volt. A második filmje enyhén kultikus státuszba emelkedett: Rádióaktív álmok.
Ezután meg jött a sok agyatlan lövöldözés és hentelés. Pyun kamerájához fűződik a "Captain America" 1990-es megfilmesítése. Nos, arról elég ennyi...
"Nem örülnél, ha beköltözne a szomszédba..."
A Cyborg valamikor a közeli jövőben játszódik. A világ egy nagy rakás kartondoboz és autóroncs. A díszlet egy része felhasználásra került volna a He-Man 2.-ben, csak mivel gyengén muzsikált az első rész és Dolph Lundgren sem erőltette a szerepet, így mielőtt a sok elő-munka füstbe ment volna, G-G kimentette amit lehet és leforgatták ezt a fél trash, akció szemetet.
A He-Man szál eltűnt a fenébe, maradt egy poszt-apokaliptikus világ, melyben gyilkos hordák tartják rettegésben a túlélők még kisebb csoportjait és fizetett szabad szerencsevadász harcosok vágnak utat az utazó helyett, ha el kell jutni A-ból, B-be. Ilyen megfizethető zsoldos Gibson, akit egy android nő, felkér, hogy vigye el Atlantába, ahol a benne rejlő információk kinyerése után elkészíthetnek egy ellenszert az adott világ legveszélyesebb vírusos halálos járványa ellen. Gibson motivációja a pénzről nagyon gyorsan átvált a bosszúra, hiszen pár flashback elárulja, van közös múltja a kalózok névre hallgató pribékekkel és az nem kellemes. Gibson Duracell nyuszi üzemmódba kapcsolva lohol az ellen után, egy nagy csöcsű barnával az oldalán, akit állandóan leütnek akció közben, így még őt is védenie kell. Hogy végül egyszemélyes harcát siker koronázza, abban sokat segít, hogy a kalózok vannak olyan hülyék, hogy mikor végre egyetlen tör döféssel elintézhetnék, inkább Jézust faragnak belőle és felhúzzák egy keresztre. Azután meg pislognak, mikor Gibson valahogy elébük kerül és felkészülten, harcra készen várja őket a célállomáson.
Mindezt szép lassításokkal és zavaróan gyors és sok vágásokkal vászonra festve.
Vál lövés. Csak két vágásnyi időt fáj.
Érdekességek:
A karakterek nagyjának hangszer vagy hangszergyártó cég a neve.
A "Gibson" név egyértelmű főhajtás a "Mad Max" trilógia előtt. Hasonló a két főszereplő múltja. Ralf Moeller első mozifilmje. Vaskos német ajkúsága miatt kénytelenek voltak szinkronizálni a színészt.
Albert Pyun a főszerepre Chuck Norrist szerette volna, ami tudjuk, hogy hülyeség, hiszen Norris az első jelenetben hazavág mindenkit és személyesen az ölében viszi a célállomásra az androidnőt.
A film első perceiben leleplezik az androidnőt, amit ma már valószínűleg meglepetésként a film végére időzítenének. A kilencvenes évek még nem volt olyan fifikás.
Nem hagyták kiteljesedni Pyun művészi vénáit a film elkészítése közben, mert a rendező egy szarrá lassított, fekete-fehér, töredékes félművész filmben gondolkodott.
Ami megmaradt a He-Man forgatásából és elkészült az esetleges folytatáshoz, sőt, egy előkészítés alatt álló Pók-ember film jelmezeit szintén felhasználták ehhez a filmhez.
A büdzsé hozzávetőlegesen millió alatti összeg, amit a bemutató hétvégéjén visszahoztak, hiszen nagyjából 3 milliót fialt az első hétvége.
Deborah Richter: Kacsaszáj, nagy cici, puha popsi.
A film még mai szemmel is szórakoztató. Sok egyéb akciófilmhez képest annyit nem romlott az összkép. Ellentétben azzal a sok olasz produkcióval, amelyek ebben az időben jöttek ki - nyolcvanas évek - és igyekeztek a Mad Max sikerét meglovagolni.
60%
Figyeld:
- A zene. Később sok Magyarországon bemutatott film alá bekeverték a szinkronstúdiók.
- Deborah Richter segge, ahogy fityeg, miközben, Nady a tengerbe rohan. Kiábrándító. A melle az nem rossz.
- A film enyhén megelőlegezi az "Ember gyermekét", bár közel sem annyira, mint a "2019", ami szintén nagy poszt-ap kedvenc.
- Pyun nagy nőgyűlölő.
Valahol a neten találtam egy videókazetta borító gyűjteményt, sok ritkasággal. Ezúton is köszönöm a feltöltőnek!!! A VICO kiadó az egyik legnagyobb lopós cég volt Magyarországon. Rengeteg filmet adtak ki videón, élvezhetetlen szinkronnal. Volt jogi problémájuk rendesen, mert nem minden esetben volt biztos, hogy fizettek a jogdíjakért.
