A McMullen család - The Family McMullen (2025)

 A McMullen család - The Family McMullen (2025)

Rendezte: Edward Burns

A film Mafab adatlapja: The Family McMullen (2025)

Megtekintés: Különleges film, fura kapcsolódás.

Nézem a McMullen családot és emlékszem az Ő az igazira, de van, amit nem tudtam: Ez a harmadik film a mostanra sorazatban! Ciki, de hiába kedveltem a második filmet, ha egyszerűen semmit nem tudtam, hogy volt korábban egy első rész is. A McMullen fívérek nekem teljesen kimaradt. Ezt azért érzem cikinek, mert az Ő az igazit legalább jháromszor láttam és kifejezetten kedvelem, olyannyira, hogy mikor megtudtam, hogy jön egy új epizód, azonnal meg kellett néznem. Erre felnézek imdb-re és ott az információ, hogy egy évvel korábban, 1995-ben már volt egy film, amelyben Burns felvezeti a McMullen család életét. Úgy is vehetem, hogy ez egy kései karácsonyi ajándék, mert most lesz mit megnéznem az év utolsó napján.

Az Ő az igazit, mint mondtam, szerettem. Nem állítom, hogy emlékszem rá, leszámítva néhány töredék részletet, de az megmarad az emberben, hogy kellemes volt az emléke. Ha nem így lett volna, nem sietek megnézni az új részt.

Első körben, hihetetlen, de majdnem 30 év eltelt mióta megismerhettük a McMullen családot! Max. 20 évet tippeltem volna, de a tények makacs dolgok. A McMullen fívérek 30 éves, a folytatás, az Ő az igazi pedig 29! Mostanra hőseink elhullatták nemcsak a tej, de valamennyi fogukat. A szereplők egy része nem tudott visszatérni, mert az eltelt évek alatt így vagy úgy elvesztettük őket. 

Az apát alakító John Mahoney sajnos 2018-ban elhunyt, a fontosabb női színészek pedig mind kicsekkoltak, kivétel nélkül, így már csak maximum említés szinten hallunk Jennifer Aniston, Cameron Diaz, Amanda Peet és Leslie Mann karaktereiről. Azonban visszatért Connie Britton, akit szerintem a Tiszta szívvel fociban ismertem és kedveltem meg. A három film egy felnövéstörténet és lehet, jobb lenne megnéznem az első részt, ami eddig valami csoda folytán nekem kimaradt és frissítenem egyet a második résszel, mert hiába láttam többször, talán pont a történet profánsága miatt nem emlékszem egy erős és szoros történetre, inkább, mint egy halvány tablóképként maradt bennem, habár a filmtörténelem egyik legviccesebb boxmeccsét is ebben a filmben láttam.

Szóval 29 évvel később vesszük fel a fonalat, amikorra mind Barry és mind Patrick (Michael McGlone) átnyergelt a szingli létre, ugyanakkor eltemették a szüleiket és az idősebb bátyjukat, Jack-et.

Két középkorú, elvált üzletember, akiknek az üzleti életben nincsenek gondjaik, azonban a párkapcsolataik csődbe mentek, ha nem számoljuk bele, hogy azért gyermekeik születtek. A történethez ott csatlakozunk, hogy Jack elvált és testvére válófélben van valamint párkapcsolati krízisben lévő lánya és szingli fia különféle okokból ideiglenesen hozzá költöznek. Barry ennek részben örül (csemetéi) részben pedig nem annyira (tesó). Mindenesetre a szíve arany a ház meg nagy, ezért a kényszelrakótárs szerepét bevállalja. A szokásos építkező, párbeszédcentrikus módon megismerjük a gyerekeket, akik egyébként már felnőttek és előkerül néhány szereplő, akik keresztezték az útjukat korábban, hogy miközben Barry ismét magára találjon és megtalálja a kapcsolatot a gyerekeivel, mi is megismerjünk mindenkit és együtt szúrkoljunk a McMullen családnak az egyesülésért, amely ilyen-olyan mód megtörténik.

Patty (Halston Sage) kedvese, Terrence (Bryan Fitzgerald) egy rossz ötlet hatására kitalálja, hogy a házasság előtt, amit amúgy már megbeszéltek, lehet, hogy mindkettőjüknek élnie kellene kicsit, ami konkrétan annyit jelent, hogy Terrence szeretne félre dugni. Barry fia, Tommy (Pico Alexander) nem találta meg az igaziját és inkább a hobbijainak él. Patrick meg valóságtagadásban él, és képtelen elfogadni, hogy a felesége nem akat többet vele élni, de legalább, rá nem jellemző módon, nem megy az agyára az örökös nyafogásával, és kesergésével, amit inkább a testvérének tartogat. Amíg úgy tűnik, hogy Patti kapcsolata tönkremenni látszik, addig Tommy lehet, hogy megismerte álmai nőjét, akinek az édesanyjának közös múltja van Barry-vel. Ez is oka a feszültségnek. Patrick-nak is ideje felnőnie és ezért pont kapóra jön neki, hogy elhunyt apjuk háza, amely a McMullen fiúk gyermekkorának helyszíne volt, eladásra került.

Szóval ismét egy párbeszédekben bővelkedő, enyhén feel good mozit nézhettem végig és egy jazz betétnek köszönhetően megvilágosodtam, hogy Burns filmes példaképe egészen biztos Woody Allen, hiszen a film(jei) leginkább ezt a stílust adják vissza. Ha megkérdeznéd Edward Burnst, hogy ki inspirált legjobban, egészen biztos vagyok benne, hogy Woody Allen nevét mondaná ki. 

Bárm ennyire is melankólikus a mozi, a végkifejlett már igazi Hollywoodi love stori befejezést kepott, korrekt módon elvarrt szálakkal, így megkockáztatom kijelenteni, hogy ezzel a filmmel Burns lezárta a McMullen trilógiát.

Halston Sage-nek külön örültem, mióta láttam őt kapcsolódni a Star Trek univerzumhoz. És igen, pontosan tudom, hogy eddig nem játszott Star Trek filmben, viszont 17 epizódon keresztül alakította Alara Kitant az Orville sorozatban, ami kb. megfelel egy Star Trek sorozatnak! (Néhány percig gondolkodtam is, hogy melyik sci-fi sorozatban ismertem meg a színésznőt, mert azt ugyan tudtam, hogy nem igazi Trekker filmben láttam, de a figura mintha abból az univerzumból érkezett volna.

Pico Alexander munkásságát nem ismerem, de kedves karaktert alakít, akit nem lehet nem kedvelni. A Patrikot alakító Michael McGlone szerintem nem öregedett olyan jól, mint Edward Burns és a karakter sem olyan tenyérbemászó, mint a korábbi filmekben. (Amiből az egyiket még mindig nem láttam...) 

A filmet mindenképpen ajánlom, de ti ha lehet, időrendben nézzétek meg a három filmet. Nálam az Ő az igazi olyan 80%, ez pedig legalább 70%-os.

Ha hibát találsz, kérlek jelezd kommentben! :)

Esküvő, rock, haverok - The Groomsmen (2006)

Esküvő, rock, haverok - The Groomsmen (2006)

Rendezte: Edward Burns

A film Mafab adatlapja: The Groomsmen (2006)

Megtekintés: Néhány Burns film megtekintése után - lehet, szerencsésen botlottam beléjük - úgy vélem, Burns sokkal jobb rendező és forgatókönyvíró, mint színész.

Több moziját sikerült végignéznem - remélem, azokhoz is lesz szerencsém, amiket egyelőre nem mutattak be nálunk - és ezekből leszűrhető, hogy Burns-nek van érzéke a keserédes mozikhoz. Tud több, érdekes karaktert mozgatni a történeten belül és mivel tényleg van a figurákhoz és helyzetekhez érzéke, dramaturgiailag érdekessé tudja tenni számomra nem csak külső jegyeikben a karaktereket, hanem magát a szituációkat, háttértörténetüket is úgy építi fel, hogy érdekeljen engem, mi lesz a sorsuk. Ez már több, amit a legtöbb képíró forgatókönyv művész el tud érni. Burns - maradva ennél a mozinál - egy történeten belül több érdekes alakot is képes úgy mozgatni, hogy az együtt és külön-külön is működhessen. Igaz, hogy jelen filmnél, jobban belegondolva, sok, szappanoperákba való történetszálat kapunk, így együtt mégis egy koherens, keserű és egyszerre édes mozivá áll össze az egész, ami talán még azért is elkísér minket - értem úgy, hogy akár többször újra tudom nézni, ezt pl. már vagy ötször sikerült eddig, de mindig fedeztem fel benne új részleteket - mert, miután kikapcsolom a lejátszót és felállok a fotelből, motoszkál bennem azért, hogy karaktereink útja vajon merre vezethet tovább. Manapság nagyon fontosnak érzem, hogy érdekeljen a figura sorsa, hogy eltöprengjek azon, vajon mit hozhat az egyébként fiktív figurák jövője, hiszen egy jó mozi akkor működik a legjobban művészetként, ha a befogadót arra ösztönzi, hogy azután is foglalkozzon vele, miután nincs "előtte"- Ebből a szempontból Burns filmjei - mint írtam, azok, amiket láttam - jól teljesítenek.

Edward Burns-szel első találkozásom egy háborús dráma volt, amiben nem állítom, hogy ő lett volna a leggyengébb láncszem, de nem éreztem kiemelkedőnek sem a szereplők közül. Ez volt, az egyébként kiváló és fontos filmes mérföldkő, a "Ryan közlegény megmentése - Saving Private Ryan (1998)". Miért érzem ezt a mozit olyan fontosnak? Mert pasasként, aki szereti a háborús mozikat, köszönhetően a rendezésnek, megvalósításnak, hatalmas gyöngyvászonnak, ez volt az első film, amelyet úgy bírtam végignézni, hogy közben elmerengtem azon, hogy a háborúnak mennyire nincs is romantikája - amit mi férfi nézők legalábbis felépítünk magunkban róluk, hogy a hősök felmagasztosulnak, erkölcsileg van jó és rossz, stb. - és egy háborúban nincs más, csak kín és halál. Burns az egyik fiatal katonát alakította, aki többször megkérdőjelezi a kapott parancsot, azután pedig szerencsésen túléli a lehetetlen küldetést, ami a film gerincét adja. Játéka számomra korrekt volt, de talán jóképű fizimiskája, vagy tipikus amerikai kisugárzása miatt nem éreztem alakítását kiemelkedőnek. Csak szimplán korrekt.

Aztán tovább ismerkedve az Amerikai filmes univerzummal, találkoztam néhány olyan mozival - volt, amelyik még a Ryan közlegény előtt készült - amelyek stáblistáján Burns nem csak színészként, hanem íróként, rendezőként is megjelent. Akkor jöttem rá, hogy lehet, hogy színészi kvalitásaiban csupán erős közepes a srác, de íróként, rendezőként sokkal magasabb ligában játszik. Mindezt úgy, hogy nem ám pörgős akciófilmeket, vagy kedvenc műfajaimat, látványos sci-fit vagy véres horrort készít, csak egyszeri/egyszerű mozikat emberekről, akiknek kapcsolati válságaik vannak, érzéseik, amelyek megfejtésre várnak. Lehet, hogy egyik-másik figurája elnagyolt, hogy pár részletet elken, szárnyaszegett módon zár le, de azért többnyire a felvetett kérdésekre igyekszik egy kielégítő választ találni és az általam látott is szerzői darabok egyik fontos, visszatérő motívuma, hogy a férfi karakterek mit tesznek meg a kapcsolataikért és ami még fontosabb, keresi, hogy bemutathassa a pillanatot, amikor a férfi, végleg elhagyja a "gyerekkort", hogy elkezdjen felelős, érett emberként viselkedni.

Az "Esküvő, rock, haverok" című munkája is több figurán keresztül, több olyan történetet gyúr össze egy baráti társaság tagjai köré, ahol nagyon fontos az, hogy éretten kell gondolkozniuk, szembenézve a problémáikkal. Hogy ez nekem miért tetszik annyira? Talán, mert Burns filmje egyfajta módja annak, hogy nézőként tippeket kapjak, amelyeket akár a saját problémáim megoldásában is kamatoztathatok. A filmben nagyon fontos központi téma a megbocsátás és elfogadás. Ezt tucatnyi oldalról járjuk körbe, úgy, hogy van, amelyik nyilvánvalóbb, míg másik a felszín alatt lappang. Van, amelyik egyértelmű lezárást kap, másik pedig ugyan homályban marad, de legalább elindul valami pozitív irányba.

Öt gyerekkori barát egyikük esküvőjére készül. A nagy nap előtt a városba érkezik a banda - korábban együttesük is volt, iskolai sikerekkel és ez tartotta össze őket - tékozló fiúja is, aki súlyos terhet cipel a vállán, miközben egyik barátja már azóta haragszik rá, mióta lelépett a városból. A kvintett tagjai a nagy nap érkezése előtt zenéléssel, italozással, lelkizéssel igyekszenek ismét összecsiszolódni, ellenérzéseiket félretenni és megbeszélni a múltat, hogy az esküvő napján már ne robbanjon semmilyen érzelmi töltet, beleértve a házasság kétségei között vergődő ifjú férjjelöltet is.
Nagy-vonalakban.

Paulie (Edward Burns) arra készül, hogy állapotos jegyesét, Sue-t (Brittany Murphy) oltár elé vezesse, de az utolsó napokban nem elég, hogy a leendő asszonyka hormonális kitöréseit el kell viselnie, megelőlegezve azt, hogy ez vár majd rá a házasságban, még bátyjának, Jimbo-nak (Donal Logue) pesszimista hozzáállását és megjegyzéseit is fel kell dolgoznia, mert az folyamatosan támadja kapcsolatukat. Jimbo egy ideje kiállhatatlan arcát mutatja az öccse felé és feleségével, Jules-szal (Heather Burns) is elutasítóan viselkedik. Valami rágja és ahelyett, hogy felfedné érzéseit, inkább, mint a skorpió a tanmesében, megmar mindenkit, aki kapcsolatba kerül vele. Mike (Jay Mohr), Paulie unokatesója harminchárom évesen képtelen felnőni és éretten kezelni a szakítását gyönyörű barátnőjével. Visszajár a lány házához, ezzel alaposan próbára téve a lányt és annak testvérét. Mike egyébként is nehezen képes feldolgozni vélt és valós sérelmeit, amit a múltban szerzett, mivel a városba a jeles alkalomra hazaérkező TC-t (John Leguizamo) is folyamatosan egy korábbi, TC elutazása előtti balhéra emlékezteti, amikor is TC elemelte Mike egyik kedvenc baseball kártyáját és magával vitte, mikor lelépett a városból. Mike dühe azóta sem csillapodott, hogy hosszú évek teltek el, egészen addig, míg egyik friss vitájuk során végül TC ki nem böki, mi volt a valódi oka annak, hogy egyrészt szó nélkül lelépett és másodsorban Mike "kegytárgyát" elemelte.
TC-nek közben ki kell békülnie apjával is, mert mielőtt elhagyta a kisvárost, hogy máshol építse fel életét, csúnyán összevesztek.
Az ötfős baráti társaság legstabilabb tagja, aki igyekszik az esküvő alkalmából ismét összeterelni a kis formációt, az Dez (Matthew Lillard), akinek bejött a felnőtté válás, hiszen családja van, két gyerekkel és a feleségével is jól megvannak. Paulie többnyire vele beszéli meg felmerülő kétségeit. Az öt srác Dez kocsmájában sokszor beszélget érzéseiről, de a legfontosabb titkaikat lassan fedik fel a többiek előtt és talán nincs is megfelelő tanács mindenki számára, mert az élet bonyolult és ahhoz, hogy megfelelő mederbe tereljük, szükség van arra is, hogy legyen bennünk is hajlandóság a változásra, ne csak mi akarjuk a megváltoztatni a világot.

Az egész film életszagú, remekek a karakterek, érdekel minket, mi történik velük. Néha közel is érezhetjük egyik-másik figurát magunkhoz. A mellékszereplők is helyükön vannak. Talán egyedül Murphy ripacskodás közeli állapotos asszonykája tűnt kicsit soknak nekem. Megrögzött agglegényként elgondolkodtam azon, ha ilyen lenne a barátnőm, nekem is szükségem lenne erős baráti ráhatásra, hogy bevállaljak egy esküvőt.
A magyar címfordítás szokás szerint elcseszett, de nem is olyan semmitmondó, mint az eredeti cím.

Az egész film tévéfilmes keretek között mozog, de összességében remek mozi.

80%

Ha szeretnéd megtekinteni:
- Esküvő, rock, haverok (2006)

Töfi:
- A filmben az a John Mahoney alakította volna Burns apját, aki korábban, az "Ő, az igazi - She's the One (1996)" című kapcsolati drámában már egyszer eljátszotta ezt a szerepet, de végül a jeleneteit a film hosszúsága miatt kinyesték a végső változatból. Sajnos, mert a korábbi filmben remekül működtek együtt.

Sorozat: Mob City (2013) második méltatás...

Mob City (2013) Első évad. 1.-6. Rész

Frank Darabont szeret jó filmeket kiadni a kezei közül és szeret olyan témákba belenyúlni, melyekről úgy gondolja, jó filmanyagot adnak.
Készített már több sikeres Stephen King adaptációt, útjára engedte a kultikus zombie-dráma képregényt a televízióban és most ez.
Saját összeesküvés elméletem, de szerintem a Mob City azért rekedt meg csupán a hatodik epizódnál, mert Darabont emlékezett, mi történt a Walking Dead-del, hogyan túrták ki belőle és nem akart ismét abba a hibába esni, hogy elkezdi a sikeres sorozatot, majd a főnökök kirántják alóla a produkciót. Ezért lett olyan a Mob City, amilyen. Ez a saját szubjektív véleményem.

John Buntin regényéből Darabont rakta össze a tervezett első évad hat epizódját. A negyvenes évek Amerikájában játszódik a történet, amikor a Los Angeles-i rendőrség már nagyon szeretné lekapcsolni Bugsy Siegelt a rafinált és könyörtelen maffiózót. Néhány csavart leszámítva a sorozat tipikus bűnügyi filmes jegyeket visel magán. Van itt jó zsaru, rossza zsaru, szürke zsaru, zsarolás, bérgyilkosok, femme fatale, leszámolások, nyakkendős bűnözők, szocipaták, vér és halál. A sorozat erőssége pedig elsősorban a Darabont féle precizitás és finomságok. A hat rész megfelel egy hosszabb mozifilmnek. Egy hajnal alatt le lehet és érdemes darálni. Az első rész a ráhangolódás. Sokan nem szeretik a lassú, noir stílusú filmeket. Az első ötven perc az ilyen nézőket szűri meg. Aki itt feladja, egy remek filmélménytől kímélte meg magát. Aki viszont túl van az első ötven - és talán legvontatottabb ötven percet, míg megismerjük a főbb karaktereket - percen, jól fog szórakozni. Darabont főleg a kedvenc színészeivel dolgozik, sokukat egyenesen a Walking Dead stábjából emelte át, ám vendég sztárokat szintén foglalkoztat, így szinte mind a hat részre jut valami húzónév. Jó, nem De Niro, Pacino szintű aktorokról van szó, de Edward Burns, Simon Pegg és Ernie Hudson megjelenése kellemes pozitívum. Robert Knepper-ről már nem beszélve, aki sokaknak már csak örökre T-Bag marad a "Szökés" sorozatból.

Darabont biztonsági játékot játszott. Az első hat rész nagyjából egy kerek egész. A néző nem lesz bosszús, ha nincs folytatás, hiszen a fő történetszálat eléggé sikeresen elvarrták, és a megpedzegetett folytatást, ha nem kapnak támogatót a folytatáshoz - nem folytatták - akár el is lehet hagyni.

A főszerepre sikerült a Walking Dead feltörekvő sztárját, Jon Bernthal-t átemelni. Bernthal ott is zsarut játszik, megkérdőjelezhető morális és etikai hozzáállással. Amíg ott a nézők többsége ellene szurkolt, addig itt szimpatikusan hozza a szürke egyenruhást, aki a kavargó folyóban evickél, több part között, ahonnan kapja az áldást. Múltja homályos, vannak benne titkok, amiket lassan bont ki a sorozat. Azért hamar kiderül, hogy a kőkemény zsarunak a szíve puhább a vajnál, ha exnejére kell gondolnia. Mozgatórugójának a lényege a hűvös szépség, Alexa Davalos.

A történetről nem írok. Látni kell.
A díszletek tökéletesek, a városkép gyönyörű, a jazz néha kicsit sok, de atmoszférateremtő hatása van. Sok aktor jelent majd a rutinos sorozatnézőnek kellemes pillanatot. A film eléggé hozza a mozis hatást, amolyan "Gengszterosztag" stílusban.

Miló barátommal hajnalban ugrottunk neki a sorozatnak, mert korán értem haza, volt idő filmezésre. Miló nehezen hangolódott rá, sőt, az első rész végére némi bóbiskolást mutatott a monitor előtt, ám a második résztől figyelmesen követte a filmeket és nem kérdezett hülyeségeket. Illetve egyszer, hogy ehet e a süteményből, amit egy kedves barátosném sütött, de ez nem tartozik a filmhez.

80%

A filmről már írtam korábban itt: Mob City

Második megtekintésre is 80%-os nálam.

Kedvenc rész:
Amikor a szemtanút elkapják és a két zsaru is kap a golyókból, a védett házban.

Leggagyibb jelenet:
Ebben megegyeztünk Milóval; a banános ánusz bünti. Nem azért mert sok, hanem mert kicsit... gagyi.

Különvélemény:
Nem baj, hogy nem tudták folytatni a sorozatot. Magam nem rajongok a bünügyi noir műfajáért, hiszen amit el lehetett a témában mondani, azt számomra már elmesélték olyan filmek, mint a "Volt egyszer egy Amerika", a "Szigorúan bizalmas" és a "Gengszterkorzó" sorozat. Egy jó sorozatot a csúcson kell abbahagyni, hiszen utána már csak a hanyatlás várható. Annak ellenére mondom ezt, hogy bízok Darabont zsenijébe, ám úgy érzem, a sorozat, ha tovább nyújtják, hamar önismétlő és klisés lett volna. Legalább nem estek abba a hibába, mint "A szökés" készítői.

Ryan közlegény megmentése - Saving Private Ryan (1998)

Ryan közlegény megmentése - Saving Private Ryan (1998)

Rendezte: Steven Spielberg

Egyértelműen Top10-es Spielberg film a háború brutalitásáról. Azon belül pedig elfilozofál egy érdekes kérdésen: Egyetlen ember élete többet érhet e, mint mondjuk egy szakaszé?





A film keretes felépítésű. Először a jelenben vagyunk, ahol megismerünk egy idős férfit, aki családjával a második világháborús elhunyt katonák temetőjében egy sír felé igyekszik, hogy lerója kegyeletét.
A keresztek fehérek és átvált a kép a fekete tankelhárító csapdákra, melyek ellepi Omaha beach-et, ahol történetünk indul, 1944. június 6.-án., egyenesen a Normandiai partraszállással.

Vin Diesel, mint Caparzo

Miller százados (Tom Hanks) szemén keresztül, őt követve figyelhetjük meg a háború poklát. Az egyik pillanatban még egy lélegző, gondolkodó katona, a másikban pedig deformált, élettelen húscsomó. Embertelen képek, melyből kiölték a háború pátoszát, hősiességét. Olyan drasztikusak a képek, hogy több országban igyekeztek megcenzúrázni a mészárlást. Volt, ahol Spielberg személyes közbenjárására volt szükség - pl. Indiában - hogy végül mégis bemutatták a teljes változatot.


Ha láttad az első 25 percet, nincs többé illúziód arról, hogy a háborúskodás jó móka. A 60-as évek háborús filmjeinek hamis képeit a "Ryan" tökéletesen
felül írja. A "Piszkos 12", "Kelly hősei" és társai remek filmek, de sehol nincsenek, ha a brutális öldöklés hű megfestéséről van szó.




Miller csapata tetemes veszteségek árán beveszi a partszakasz rájuk eső részét. Hamarosan új, lehetetlennek tűnő feladatot kapnak. A hadsereg parancsnokságról érkezik a feladat: Miután egy Ryan nevű család három fiúgyermeke közel egy időben hunyt el a második világháború harcaiban, Marshall tábornok (Harve Presnell) személyes ügyének tekinti, hogy hazahozassa a negyedik, legkisebb Ryan fiút, James Francis Ryan-t (Matt Damon) az édesanyjához.


A kényes és életveszélyes missziót pedig a veterán Miller nyakába varrják. Kap némi szabad kezet és félinformációkból megtudja, hogy akit keresnek, azok valahol az ellenséges vonalak senki földjén ragadhatott. Miller magához veszi a legjobb embereit - illetve akik inkább megmaradt a keze alatt - és egy tolmácsot, aki sosem látott háborút és megkezdik a road movie-t.

Jeremy Davies, mint Upham

A film közepe tehát egyfajta háborús road movie. Éles helyzetek, egy tévedés - másik Ryanre bukkannak rá - néhány pokoli szituáció, míg végül eljutnak a szétlőtt francia faluba, Rienne-be, amely egy fontos katonai logisztikai célpontra épült, egy hídra, melyet meg kell védeni az ellenséges csapatoktól. Ryan történetesen a szedett-vetett csapat egyik tagja és etikai kérdést csinál a parancsból, mely szerint hazamehet; a testvérei már meghaltak, azon változtatni nem lehet, de az itteni "testvérei" még élnek és amíg nem érkezik meg az erősítés, nem hagyja őket hátra.

Edward Burns, mint Reiben

Egyrészt érthető, hogy a vezérkari főnök miért akarja haza hozatni a fiút. Másrészt érthető, hogy Ryan miért mond ellent a parancsnak. Senkinek nincs igaza... vagy mégis? Ryan szimpatikus karakter lesz azáltal, hogy nem akarja hátra hagyni társait, ugyanakkor ambivalens az érzésünk, hiszen az utána küldöttek miatta "kénytelenek" maradni a csatában és gyakorlatilag, önkéntelenül feláldozzák az életüket, érte.
A film szereplői is boncolgatják ezeket a kérdéseket és nincs fehér vagy fekete, jó vagy rossz döntés.

A film vége egy a partraszálláshoz hasonló város ostrom és végül, egy szép váltással átsiklunk a jelenbe, a sírnál álló Ryan-be, aki Miller százados sírja előtt kéri meg a feleségét, hogy erősítse meg; nem hiába hoztak érte áldozatot.

Giovanni Ribisi, mint Wade a felcser

Gyönyörű fényképezés, remek színészek. Egy részük befutott, a többség a független filmek világában érvényesült, ki sorozatban. A zene John Williams munkája, nem tolakodó és amikor megszólal - viszonylag ritkán - akkor szépen aláfesti a látottakat.

Érdekességek:
- A keretes szerkezetet megerősíti, hogy Miller százados a film eleji és végi csatában mindkétszer megsüketül rövid időre, kb. azonos időben.
- Spielberg nem vezeti félre a nézőit; habár Miller megjelenésével arra asszociálhatunk, hogy ő állt a film elején a sír mellett, a vágás nem használja ki az öreg alteregót, hanem a keresztekről vált át az Omaha Beach-re, míg a film végén viszont egyértelműen Ryan arca öregedik hozzá a sír mellett forgatott jelenethez. Szóval a "tévedés", akinél jelentkezett - mint nálam is - a néző "hibája".
- A szereplőket a filmben apró szerepet kapó Dale Dye készítette fel a filmszereplésre. Tom Hanks már ismerte egy másik forgatás kapcsán, de a többi, fiatal reménységnek, emberpróbáló volt a rövid, de intenzív kiképzés. Egyedül Matt Damon-t kímélték meg a procedúrától, hogy a többi színész és közötte még érezhetőbb legyen a feszültség.
- Horvath őrmester (Tom Sizemore) eredetileg felajánlották Michael Madsen-nek. Ő maga helyett hozta a cimboráját, Sizemore-t.
- A film végi város és ostrom a forgatókönyv fikciója.

Tom Hanks, mint Miller százados

- James Doohan, a Star Trek filmek Scotty-ja és világháborús veterán, személyesen gratulált Spielberg-nek, amiért olyan élethűen ábrázolta a D-Day napi partraszállást. James Doohan a háborúban elveszítette a jobb kezének középső ujját.
- A film eseményeit megtörtént eset inspirálta, habár kicsit másképpen. A filmben példaként felhozott levéllel ellentétben a valóságban csak két testvér halt meg, a többiről kiderült, hogy élnek.
- Apró szerepekben feltűnnek ma már sokkal ismertebb nevek: Dennis Farina, Paul Giamatti, Leland Orser, Ted Danson, Nathan Fillion.

100%

wikipédia: Ryan

Sorozatok: Mob City (2013)

Sorozatok: Mob City (Kezdés: 2013, de a folytatás még kérdéses)



Miután Frank Darabont kreatív összeférhetetlenség okán menesztve lett a "The Walking Dead" showrunnere szerepkörből, átnyergelt a TNT channel-hez, ahova átmentette néhány színészét a zombies sorozatból és elkészített egy hasonlóan nívós, filmélmény szerű kaleidoszkópot, ezúttal a negyvenes évek Amerikájáról, bemutatva a nyakkendős bűnözők és lepukkant rendőrök világát. Hogy lesz e folytatása a 6 részes képeslapnak, jelen idő szerint a jövő zenéje, ettől függetlenül a "Mob City" első évada kalandos szórakozás azoknak, akik a.) szeretik a negyvenes években játszódó kosztümös filmeket ill. b.) akik rajonganak a karakterközpontú, viszonylag lassú felépítésű, krimi-drámákért.




Joe Teague (Jon Bernthal) átlagos rendőr, ami az észbeli képességeket illeti, ugyanakkor átlagon felüli képessége van kiosztani egy nagy verést az arra érdemesnek, vagy éppen állni azt, ha ő kapja. Ügyei felgöngyölítésénél nem éppen az esze dominál. Csapatán belül némi tiszteletet azzal tudott kivívni magának, hogy ha komoly zrí van, ő az első sorban található meg, nem bujkál a többiek háta mögé. Homályos katonai múltjáról apró információ morzsákból rakjuk össze egy belül megtört, de krízis helyzetben hidegvérrel döntő és működő férfi lélekrajzát. Volt szerelme zsarolási ügybe keveredik. Joe rövid időn belül az események közepébe csöppen és bár a rendőrség érdeklődését is felkelti a város egyik komoly bűnözőjét érintő ügy, Joe amolyan magányos farkasként kezelve dolgait, szépen lassan beleássa magát a problémák mélyére. Egy idő után pedig kérdéses, hogy sikerül e életben maradnia és életben tudnia barátait, kollégáit, szeretteit.

Edward Burns (Ryan közlegény megmentése), Robert Knepper (A szökés, Hősök), Milo Ventimiglia (Hősök)

Bugsy Siegel (Edward Burns) kegyetlen, öntörvényű maffiózó. Kezelhetetlen ember, aki saját maga alatt vágta a fát, szembe ment bárkivel, hogy céljait elérje. Egyik terve, hogy miután 1931-ben Nevada állam igent mond a szerencsejátékra, Bugsy előre látva a jövőt, egy kaszinó-város tervez a sivatag közepére. Tervei veszélybe kerülnek, amikor kiderül, hogy egyik gyilkosságáról felvételek készültek, melyek a bíróság kezébe kerülve, azonnal kivonnák a forgalomból. Történetesen a zsarolónak köszönhetően Joe, a rendőr és Bugsy útja keresztezi egymást. A többit pedig látni kell. Néha a történelem és a film messzire elkerüli egymást, azonban a film élvezetén ez mit sem ront, hiszen nem a történelem lecke, hanem a szórakoztatás a lényeg.

Frank Darabont stílusos direktor. Képes mozit varázsolni a tévé képernyőjére. Ráadásul tud jól választani témát, ezért egyelőre úgy tűnik, amibe belenyúl, az a nézőnek szórakozás. A "Mob City" például még azoknak is érdekes lehet, akik nem vonzódnak a bűnügyi filmekért, vagy a kosztümös darabokért. Darabont filmje köszönhetően a kellő figyelemmel kiválogatott stábnak, visszarepít minket a múltba. A fényképezés minősége hozza a "The Walking Dead"-nél megszokott szélesvásznú érzést. A zene tökéletesen illeszkedik a képek alá, a színészek pedig egytől egyig remekek.

Hogy lesz e folytatása a 6 epizódos etapnak, egyáltalán nem biztos, hiszen Joe története nagyjából le lett zárva - persze kiskapu akad. Addig is, megtekintésre csak ajánlani tudom a sorozatot.

Figyeld:
- A filmbeli lövöldözések és leszámolások gyönyörűen vannak felépítve, fényképezve és többnyire lassítva. A hangkeveréssel olyan, mintha mi is a helyszínen lennénk. Ezek mellett még realisztikusak is.
- Rengeteg ismert arc köszön vissza, más sikeres sorozatokból. El sem kezdem felsorolni.
- Simon Pegg kivételesen nem humorizál. Illetve mégis, de nem úgy...
- Jon Bernthal mint Shane a "The Walking Dead"-ből, nem tudta sokáig élvezni a sorozat sikerét, amiért most Darabont itt kárpótolja. Megérdemelten. Bernthal eszméletlenül jó a vert verőlegény szerepében.

80%

Ha ezt látod, egy gödörből felnézve... baszhatod.