A McMullen család - The Family McMullen (2025)

 A McMullen család - The Family McMullen (2025)

Rendezte: Edward Burns

A film Mafab adatlapja: The Family McMullen (2025)

Megtekintés: Különleges film, fura kapcsolódás.

Nézem a McMullen családot és emlékszem az Ő az igazira, de van, amit nem tudtam: Ez a harmadik film a mostanra sorazatban! Ciki, de hiába kedveltem a második filmet, ha egyszerűen semmit nem tudtam, hogy volt korábban egy első rész is. A McMullen fívérek nekem teljesen kimaradt. Ezt azért érzem cikinek, mert az Ő az igazit legalább jháromszor láttam és kifejezetten kedvelem, olyannyira, hogy mikor megtudtam, hogy jön egy új epizód, azonnal meg kellett néznem. Erre felnézek imdb-re és ott az információ, hogy egy évvel korábban, 1995-ben már volt egy film, amelyben Burns felvezeti a McMullen család életét. Úgy is vehetem, hogy ez egy kései karácsonyi ajándék, mert most lesz mit megnéznem az év utolsó napján.

Az Ő az igazit, mint mondtam, szerettem. Nem állítom, hogy emlékszem rá, leszámítva néhány töredék részletet, de az megmarad az emberben, hogy kellemes volt az emléke. Ha nem így lett volna, nem sietek megnézni az új részt.

Első körben, hihetetlen, de majdnem 30 év eltelt mióta megismerhettük a McMullen családot! Max. 20 évet tippeltem volna, de a tények makacs dolgok. A McMullen fívérek 30 éves, a folytatás, az Ő az igazi pedig 29! Mostanra hőseink elhullatták nemcsak a tej, de valamennyi fogukat. A szereplők egy része nem tudott visszatérni, mert az eltelt évek alatt így vagy úgy elvesztettük őket. 

Az apát alakító John Mahoney sajnos 2018-ban elhunyt, a fontosabb női színészek pedig mind kicsekkoltak, kivétel nélkül, így már csak maximum említés szinten hallunk Jennifer Aniston, Cameron Diaz, Amanda Peet és Leslie Mann karaktereiről. Azonban visszatért Connie Britton, akit szerintem a Tiszta szívvel fociban ismertem és kedveltem meg. A három film egy felnövéstörténet és lehet, jobb lenne megnéznem az első részt, ami eddig valami csoda folytán nekem kimaradt és frissítenem egyet a második résszel, mert hiába láttam többször, talán pont a történet profánsága miatt nem emlékszem egy erős és szoros történetre, inkább, mint egy halvány tablóképként maradt bennem, habár a filmtörténelem egyik legviccesebb boxmeccsét is ebben a filmben láttam.

Szóval 29 évvel később vesszük fel a fonalat, amikorra mind Barry és mind Patrick (Michael McGlone) átnyergelt a szingli létre, ugyanakkor eltemették a szüleiket és az idősebb bátyjukat, Jack-et.

Két középkorú, elvált üzletember, akiknek az üzleti életben nincsenek gondjaik, azonban a párkapcsolataik csődbe mentek, ha nem számoljuk bele, hogy azért gyermekeik születtek. A történethez ott csatlakozunk, hogy Jack elvált és testvére válófélben van valamint párkapcsolati krízisben lévő lánya és szingli fia különféle okokból ideiglenesen hozzá költöznek. Barry ennek részben örül (csemetéi) részben pedig nem annyira (tesó). Mindenesetre a szíve arany a ház meg nagy, ezért a kényszelrakótárs szerepét bevállalja. A szokásos építkező, párbeszédcentrikus módon megismerjük a gyerekeket, akik egyébként már felnőttek és előkerül néhány szereplő, akik keresztezték az útjukat korábban, hogy miközben Barry ismét magára találjon és megtalálja a kapcsolatot a gyerekeivel, mi is megismerjünk mindenkit és együtt szúrkoljunk a McMullen családnak az egyesülésért, amely ilyen-olyan mód megtörténik.

Patty (Halston Sage) kedvese, Terrence (Bryan Fitzgerald) egy rossz ötlet hatására kitalálja, hogy a házasság előtt, amit amúgy már megbeszéltek, lehet, hogy mindkettőjüknek élnie kellene kicsit, ami konkrétan annyit jelent, hogy Terrence szeretne félre dugni. Barry fia, Tommy (Pico Alexander) nem találta meg az igaziját és inkább a hobbijainak él. Patrick meg valóságtagadásban él, és képtelen elfogadni, hogy a felesége nem akat többet vele élni, de legalább, rá nem jellemző módon, nem megy az agyára az örökös nyafogásával, és kesergésével, amit inkább a testvérének tartogat. Amíg úgy tűnik, hogy Patti kapcsolata tönkremenni látszik, addig Tommy lehet, hogy megismerte álmai nőjét, akinek az édesanyjának közös múltja van Barry-vel. Ez is oka a feszültségnek. Patrick-nak is ideje felnőnie és ezért pont kapóra jön neki, hogy elhunyt apjuk háza, amely a McMullen fiúk gyermekkorának helyszíne volt, eladásra került.

Szóval ismét egy párbeszédekben bővelkedő, enyhén feel good mozit nézhettem végig és egy jazz betétnek köszönhetően megvilágosodtam, hogy Burns filmes példaképe egészen biztos Woody Allen, hiszen a film(jei) leginkább ezt a stílust adják vissza. Ha megkérdeznéd Edward Burnst, hogy ki inspirált legjobban, egészen biztos vagyok benne, hogy Woody Allen nevét mondaná ki. 

Bárm ennyire is melankólikus a mozi, a végkifejlett már igazi Hollywoodi love stori befejezést kepott, korrekt módon elvarrt szálakkal, így megkockáztatom kijelenteni, hogy ezzel a filmmel Burns lezárta a McMullen trilógiát.

Halston Sage-nek külön örültem, mióta láttam őt kapcsolódni a Star Trek univerzumhoz. És igen, pontosan tudom, hogy eddig nem játszott Star Trek filmben, viszont 17 epizódon keresztül alakította Alara Kitant az Orville sorozatban, ami kb. megfelel egy Star Trek sorozatnak! (Néhány percig gondolkodtam is, hogy melyik sci-fi sorozatban ismertem meg a színésznőt, mert azt ugyan tudtam, hogy nem igazi Trekker filmben láttam, de a figura mintha abból az univerzumból érkezett volna.

Pico Alexander munkásságát nem ismerem, de kedves karaktert alakít, akit nem lehet nem kedvelni. A Patrikot alakító Michael McGlone szerintem nem öregedett olyan jól, mint Edward Burns és a karakter sem olyan tenyérbemászó, mint a korábbi filmekben. (Amiből az egyiket még mindig nem láttam...) 

A filmet mindenképpen ajánlom, de ti ha lehet, időrendben nézzétek meg a három filmet. Nálam az Ő az igazi olyan 80%, ez pedig legalább 70%-os.

Ha hibát találsz, kérlek jelezd kommentben! :)