Halál a Níluson - Death on the Nile (2022)

 Halál a Níluson - Death on the Nile (2022)

Rendezte: Kenneth Branagh

A film Mafab adatlapja: Death on the Nile (2022)

Megtekintés: Ha láttad az előzőt, akkor egyértelmű. Ha kedveled a csavaros krimiket, akkor is szórakoztató lehet. Ha kifejezetten szereted Branagh munkásságát, talán nem ez a legjellemzőbb alkotása, sőt, talán kicsit kommersz, azonban ki hagyná ki egy kedvence munkáját? Agatha Christie rajongóinak szintén kötelező. Ki maradt ki?

Bevallom, a "Halál a Níluson" szinte embert próbáló feladat volt számomra. Már a megtekintése. Elalvás nélkül. Értem ez alatt, hogy nem tudom, élettanilag léptem következő szintre, vagy a tavaszi fáradtság elnevezésű letargia és depresszió palást borult a vállamra, azonban mostanában egyrészt nagyon nehezen kezdek bele egy új film megtekintésébe, másrészt, amikbe belekezdem, rendre bele is alszom és ébredés után bizony nem mindig van kedvem visszatérni a már megkezdett történetbe, mintha elalvásom a film hibája lenne, nem a szervezetemé. Szóval itt azt hiszem egyszerre sikerült letudnom az első órában kifejezetten turisztikai tablóra hajazó mozit, amely sokkal inkább emlékeztetett egy "Miért utazz el Egyiptomba" National Geographic dokura, mint Anglia első számú krimi írójának aktuális feldolgozására. Igen, szerintem Anglia első számú krimi írója nem férfi, hanem nő. Agatha Christie. És lehet, hogy ismertségben Miss Marple és Hercule Poirot egy pöttyet alul marad sherlock Holmes-szal szemben, én mindezek ellenére is Christie-t tartom a Number One-nak és nem Sir Arthur Conan Doyle-t.

Ez ízlésbeli kérdés, amin kár vitázni. Én sem fogok. Ráadásul, a regény, ami miatt ezt gondolom, sem az idős hölgyet, sem a belga magánnyomozót nem tartalmazza a szereplői között, hiszen a "Tíz kicsi néger" című kamarathrillerben egyikük sem jelenik meg. Mégis, talán mert kellő időben olvastam a könyvet, a mai napig úgy érzem, hogy ez a mű a krimi és rejtélyes bűnügyi irodalom csúcsa. Ha nem hiszed, olvasd el. Lehet, hogy nyelvezete és szerkezete miatt, te, a modern világ szülöttje nem fogod annyira értékelni, mint én, ám bízom benne, hogy még te is elismered, hogy a regény megírásához egy zseni gondolkodásmódja szükséges. Rám olyan hatással volt, hogy a mai napig szívesen kezdek neki minden olyan filmnek vagy sorozatnak, amelyik alapjául az 1939-ben megjelent regény szolgált. A belga nyomozó múltjából megismerhető részleteket mind a filmhez találták ki, mivel az írónő a figurának nem írt ilyen részletes életrajzot.

A "Halál a Níluson" szerintem már kategóriákkal alatta marad a magasztalt műnek, mégis érdemes megnézni a moziban, több okból is.

Branagh remek rendező, akinek látásmódja és perfekcionizmusa visszaköszön a vászonról, hiszen a mai, CGI uralta filmes világban - igen ez a film is egészen biztos nagy mértékben épült a számítógép generálta látványra, ami a helyszíneket illeti - ez a film kicsit visszahozza a régi Hollywoodi iskola stílusát és fényét. Kényelmes tempóban mutatja be a szereplőket - és még így is úgy érzem, néhányukkal nem foglalkozik eleget a forgatókönyv - kellő részletességgel kalauzol el minket az angol arisztokrácia világába. A regény két évvel a "Tíz kicsi néger" előtt jelent meg és az írónő a legjobb idegenben játszódó művének tartja.

A rövid összefoglaló szerint Simon Doyle (Armia Hammer) és kedvese Jacqueline (Emma Mackey) útját keresztezi a Jacqueline korábbi barátnője, a tehetős Linnet Ridgeway (Gal Gadot) aki rövid úton le is csap Simonra és sikeresen elszereti a barátnője elől. Hogy ez csak azért sikerül neki, mert ez képezi a történet egyik fontos elemét, az más kérdés, de elég az hozzá, hogy míg Linnet és Simon fényűző életét igyekszik élni Egyiptomban, körülvéve magukat olyan családtagokkal és ismerősökkel, akik nem feltétlenül örülnek a párocska közelgő esküvőjének, rendre megjelenik Jacqueline is a közelükben, hogy Linnet és Simon ne felejtsék el, honnan indultak.

Miközben a trió és holdudvara egy se veled, se nélküled trippen vesz részt, hozzájuk csapódik Hercule Poirot (Kenneth Branagh) is, a belga magándetektív, akinek híre és a társaság egyik tagjának, az első részből megismert Bouc-nak (Tom Bateman) hathatós közbenjárása után első sorból figyelheti a tragédia kibontakozását, amely végül egy gyilkosságban csúcsosodik ki. Többet nem is árulnék el, csak néhány apróságot megjegyeznék.

Nem nagyon értettem, hogy a bajusz, amely ikonikus védjegye lett a nyomozónak, miért ilyen háttér-történetet kapott. Illetve drámaiság szempontjából teljesen oké, csak a megvalósítás sántít számomra. Poirot kedvese találja ki, hogy a harctéren szerzett szörnyű arcsérülésének elfedésére tökéletes lenne a bajusz. Ez rendben is lenne, de akinek van  durva vágásból szerzett sérülése, az pontosan tudja, hogy a sérült területen mennyire nem szabályosan fog a szőrzet kinőni. Arról nem beszélve, hogy a filmben látható sérülés durvább része nem is maga a száj felső részének felhasadása, hanem Poirot jobb arcának elroncsolódott szövetei, amelyeknek később azonban semmilyen nyomát nem lehet felfedezni a karakteren. Szerintem ez kb. olyan hiba, mint amikor a "Kés alatt" sorozat arról akart meggyőzni az első évad befejezésében, hogy már áll ott a plasztikai sebészet, hogy egy férfi arcára gyakorlatilag ráoperáljanak egy teljesen másik férfi arcát, aki egy létező személy. Hát, elnézve a sok elrontott színésznő és színész operáción átesett arcát figyelve még bőven nem tartunk itt.

A másik, hogy értem én, hogy a krimi rejtélye miatt viszonylag sok karaktert kellett mozgatni a szereplők között és a gyanúsítottak listáját növelendő szükséges volt rájuk építeni néhány negatív múltbéli eseményt, azonban valahogy idegennek és erőltetettnek tűnik számomra, ahogyan ezeket az embereket az író sikeresen egyben tartja az események sodrásában. Ebből a szempontból sokkal logikusabb volt a "Gyilkosság az Orient Expresszen", hiszen ott a cselekmény jellege adta a karakterek egyidejű megjelenését a helyszínen. Itt viszont bennem volt az az érzés, hogy csak azért vannak ennyien, hogy legyenek páran, akikre majd lehet mutogatni. Ennek ellenére a megfejtés meg viszonylag profán is lesz.

Mondjuk az is érdekelt volna, hogy a hajó személyzetének ide-oda pakolása hogyan is működött a helyszínen, mert onnan, ahonnan én néztem - az ágyból - olyan volt, mintha minden éjszakára kivitték volna őket a partra, hogy ne legyenek a gazdagék útjában, és reggel, mikor haladtak tovább, visszatértek volna. Lehet, hogy nem voltam elég figyelmes, de ha belegondolok, hogy helyileg hol is járunk, szerintem logisztikai öngól ilyen lépésekre egyetlen pennyt is fecsérelni, hiszen, a sivatag közepén, megfelelő szállásra vinni a népeket, majd reggel vissza, hogy korán elindulhassanak, totális idő és pénzpazarlás. Vagy abban az időben tényleg tele volt hotelekkel vagy minimális kényelemmel felszerelt barakkokkal a Nílus partja, hogy egy ilyen utazást így le lehessen vezényelni?

Még nagyon zavart, amikor a hajón megjelenik Jacqueline a korábbi események fényében és annyival letudjuk ott tartózkodását, hogy "elővételben vette meg a jegyet". Tényleg? Ezért nem tudom én, a milliomos, aki kvázi megvette a hatalmas hajót, kitenni a hölgyet a partra, hogy ne kelljen a fancsali képét néznem, amiért elvettem a jövendőbeliét? Ezt ki hiszi el? Ma a kis provokátort úgy basznák ki a fedélzetről, hogy a lába nem érné a földet, mindegy, hogy a jegyét mikor vette meg. 

A pillanat, amikor Armie Hammer-ről kiderült, hogy ő a következő Ted bundy.

De ezeken felül kell emelkednem, ha elfogadom a cselekményt. Azonban pont az ilyen, engem picit zavaró megoldások miatt érzem kicsit modorosnak, kimódoltnak a krimi alapját. Persze ettől függetlenül van pozitívum is.

Az előző részhez mérve a második rész kicsit "véresebb", ha lehet ilyet mondani egy visszafogott erőszakossággal dolgozó mozi esetében és mintha a híres nevekből is picit kevesebb akadt volna számomra, az első résszel szemben.

Érdekesség, hogy Bouc karaktere nem szerepelt a könyvben, csak technikai okból írták át a figurát, hogy Poirot mellett legyen még valaki, aki összekapcsolja a filmeket. a többi szereplőnél is történtek átalakítások, változtatások vagy kihagyások. A film 2019 óta hánykolódott a stúdiónál, mert előbb a Covid járvány, utána pedig az Armie Hammer körüli botrány hátráltatta a bemutatót.

A film operatőri munkájában törekedtek a szimmetriára, amely Poirot karakterének is fontos igénye, kényszeres viselkedése.

Youtube videóm a filmről. Természetesen nem olyan részletes, mint amit összehordtam írásban.

65% 

Sorozatajánló: Ozark (2017)

 Sorozatajánló: Ozark (2017)

Mostanában kicsit hézagosan írok filmekről. Talán, mert inkább sorozatokkal szórakoztattam magam és az egész estés filmek nem feltétlenül fogtak meg annyira, hogy írja róluk. Pedig, elvileg azért írok filmekről itt, hogy később emlékezzem, hogy mit láttam már, ennek ellenére több tucat mozi van, amit lepörgetek és végül egy sort sem szentelek neki. Talán kicsit meguntam, vagy sajnálom rá az időt, ezt magam sem tudom. De az is tény, hogy sokkal jobbak azok a posztjaim, amiket olyasmiről írtam, ami tetszett. Vagy nagyon nem. Tehát, amin később is tudtam gondolkodni.

Tehát, most egy sorozatról pár szót.

Az Ozarkba szokás szerint véletlenül botlottam bele. A leírása tetszett annyira, hogy rálessek. A főszereplő meg Jason Bateman, akinek vicces fizimiskáját kedvelem. Bateman gyerekszínészként kezdte, így nagyjából azt az utat járta be, hogy gyerekfilmek, azután meg komédiák, vígjátékok. Azonban, ahogy beért és férfi lett, filmográfiájában fel lehetett fedezni, hogy a vicces srác kategóriából igyekszik kitörni és olyan filmekben részt venni, amik szakmailag is érettebbek, ezért drámai szerepeket is keresett és a rendezést is elkezdte.

Az Ozark, témáját tekintve egy bűnügyi sorozat egy olyan családról, akik a szervezett drogkartell karmaiba kerültek és az életükért folytatnak könyörtelen harcot, mert a kartell nem az a buksisimogató fajta csoportosulás. 

Martin Bryde (Jason Bateman) könyvelő és ráadásul az a fajta, aki nem csak, hogy jó abban, amit csinál, hanem kiemelkedő. Bármilyen papírokban megtalálja a rendszert vagy épp a káoszt és annak forrását. Ez a tudása pedig felkelti egy bűnszervezet vezetőjének figyelmét és előbb behálózza Martint, majd bekebelezi és onnan nincs visszaút. A Bryde család pedig alkalmazkodik egy kialakult új helyzethez, elköltözik Chicago-ból, hogy a Missouri vidék perifériáján, Ozark városában szedje össze magát és a kartellnek azt a pénzt, amit Martin kollégája elsikkasztott a legveszélyesebb kenyéradójuktól.

Nem volt kérdés a költözés, mivel ez volt az egyetlen ötlet, amit Martin ki tudott találni, hogy életben maradjon: Ozark csendes vidékén, megfelelő pénzügyi alapokkal és a város területi adottságainak kihasználásával egy komoly pénzmosó hálózatot igyekszenek ott kiépíteni, ami talán nem vagy csak lassan szúr szemet az amerikai kormánynak.

A film első körben segít, hogy kicsit tisztábban lássuk, mi is az a pénzmosás és hogyan működhet az életben. Másodsorban meg azt látjuk, hogyha valaki ilyen illegális hálózatba kerül, óhatatlanul besározódik. Martin és felesége, Wendy (Laura Linney) minden egyes nap azért küzd, hogy életben maradhassanak és nevelésük van annyira liberális, hogy a fejük felett lebegő Damoklész kardjáról a két csemetének is beszámoljanak.

Az eddig kész 3 és fél évad pedig megmutatja, hogy Martin első könyörgésétől, hogy ne lőjék fejbe egy csendes raktárban, mert lopott (valójában ő nem volt benne a lopásban, de kezeskedett azért, aki igen) eljutottunk odáig, hogy a kartell pénzét, Martin számviteli tudását és Wendy korábbi, a politikában szerzett ismereteit mind felhasználják azért, hogy erős közösséget kovácsoljanak Ozarkból, szerezzenek maguknak némi hatalmat és nem utolsó sorban tevőlegesen közbeavatkozzanak a mexikói drogbáró, Omar Navarro (Felix Solis) és kvázi uruk, szakmai döntésébe és életébe, még úgy is, hogy mindentől függetlenül egy szó és az egész Byrde család egy acéltartályban végezhetné.

A Bryde família: Sofia Hublitz, Jason Bateman, Laura Linney, Skylar Gaetner

A sorozat közben megismerünk rengeteg kisstílű amerikait, akik igyekeznek talpon maradni és belekeverednek a Byrde család üzleti ügyeibe, illetve a környék valamennyi fontosabb bűnözőjét is sikerül így vagy úgy bevonni a történésekbe. Közben a két gyermekük életét is megismerjük, hogyan változik személyiségük, erősödik illetve torzul a rengeteg probléma megoldása utáni hajsza közepette. 

Természetesen amerikai és bűnügyi sorozat lévén hullanak a karakterek, mint a legyek és néha olyanok is, akikért korábban erősen izgulhattunk. 

Martin pedig végig szem előtt tartja, hogy a végső cél, hogy lehetőleg úgy fizesse ki a kartellt, hogy közben már a menekülésüket is megtervezze, ha kell, akár a Föld túlsó oldalára, csak soha többet ne kelljen hallaniuk a Navarro klánról. Eddig pedig úgy tűnik, hogy a felesége lesz ebben a legnagyobb gátlója, mert ahogy alakulnak a dolgaik és Wendy még a hirtelen, segglyukból előrántott öccsét is elveszíti, egyre inkább az a könyörtelen politikussá kezdi kinőni magát, aki egyenes ágú megfelelője Omar Navarronak, csak drogok nélkül... bár, ez sem igaz, hiszen Wendyék is érintettek és így a drogkereskedelem tagjaiként épp csak nem az ő családjuk a kartell tulajdonosa. 

A sorozat ráadásul sztár kategóriába emelte a helyi redneck sittes egyetlen lányát, az egész világra dűhös, ugyanakkor érzékeny és okos, Ruth Langmore-t alakító Julia Garner-t, akinek innen az ázsiója az egekbe szökött, főleg, hogy a sorozattal behúzott két Emmy-díjat is.

Csak ajánlani tudom, még azoknak is, akik nem kedvelik Batemant, mert bár akadnak vicces pillanatok és párbeszédek a filmben, nem oldja fel a drámaiságot annyira, hogy elkomolytalankodja a filmet.

80%

Julia Garner

Anya kontra androidok - Mother / Android (2021)

 Anya kontra androidok - Mother / Android (2021)

Rendezte: Mattson Tomlin

A film Mafab adatlapja: Mother / Android (2021)

Megtekintés: Kezd olyan érzésem lenni, hogy a Netflix presztízst csinál abból, hogy B filmeket vásároljon össze, csak, hogy idővel elmondhassák, a legtöbb sci-fi náluk van a mozi-tárban. Bár, jelen esetben ezt a filmet a Hulu követte el.

A rendező, Mattson Tomlin saját forgatókönyvéből készítette el ezt a sci-finek álcázott filmdrámát, egy anyáról, akinek le kell mondania elsőszülött gyermekéről, ha azt szeretné, a kicsi élete jobb legyen, mint amit nyújtani tudhat. A film pedig egészen jó is lehetett volna, ha Tomlin megtalálja a kényes egyensúlyt az akció és a drámázás között, de úgy látszik, valamiért az utóbbi érdekelte jobban és ezért a filmje végül egy be nem váltott ígéret lett.

Pedig milyen jól indul. Nem láttam mostanában minden filmet és sorozatot, amely az ember és androidok sorsára fókuszál és a Westworld-ot is elengedtem a harmadik évad környékén, ennek ellenére, kedvelem a műfajt, amelynek pl. a Terminátort vagy a Feltámad a vadnyugatot köszönhetjük. Itt a háztartásban használt, szolgáknak tartott műemberek lázadnak fel - ahogy megszokhattuk - és megkerülve a robotika törvényét, melyet egyetlen hasonló film sem kerül ki, legalább említés szintjén, szinte lenullázzák Amerika lakosságát. A túlélők kisebb, aránylag védhető csoportokra szakadva igyekeznek még ellenállni az öntudatra, vagy inkább csak mészárlás programozódott gépeknek, de nehéz harcolni egy olyan ellenséggel, amelyik sosem alszik vagy fárad el.

Amikor kitör az apokalipszis, Georgia (Chloë Grace Moretz) épp megtudja, hogy állapotos, pedig abban sem biztos, hogy megtartaná barátja, Sam (Algee Smith) gyermekét. Pillanatok alatt felfordul a világ és a két fiatal biztonságot keresve elmenekül a kisvárosból, ahol éltek. Hónapokkal később, mikor Georgia már minden órás, elhatározzák, hogy hallgatva a kósza hírekre, amik eljutottak hozzájuk, felkerekednek és megkísérelnek áthatolni egy senki földje területen, hogy eljutva az óceán partján várakozó egyik menekítő hajóval elmenekülhessenek a biztonságosnak kikiáltott Dél-Koreába.

A szinopszis teljesen felizgatott. Moretz-et eleve kedvelem, a fellázadó robotok meg egyébként is hálás téma, amennyiben szeretjük, hogy gépemberek gyilkolásznak le embereket. Fel is készültem egy kellemes mészárlós mozira és az egyetlen előzetes, amibe belefutottam, erősen rá is játszott erre, mivel olyan szépen vágták össze, hogy azt hittem, kemény adok-kapok várható. Azonban Tomlin, aki eddig rövidfilmeket készített, egyáltalán nem kelti azt az elsőfilmes és általam megszokott benyomást, hogy nagyjátékfilmes készítők sorába lépve igyekezne elkápráztatni és megmutatni, hogy mennyire jó is tud lenni. Nem. Filmje jó ötlet vet fel, de az olcsóbb utat választja, ráadásul, az akciók, amik a trailerben még érdekeseknek tűntek, a filmben már unalmasabbnak hatnak és nagyjából, be is kell annyival érnünk, amit láttunk a reklámban, mert Tomlin nem érzi az akciót, mint műfajt és amit meg készít, az feledhető, cseppet sem izgalmas.

Pl. a film elején, amikor elkezdődik a mészárlás, még rendben van, hogy a főszereplők nem azonnal kerülnek bele, hanem miután elkezdődik a sikoltozás, belesétálnak a már megkezdett durvulásba - lásd, Georgia épp a fürdőszobában lelkizik és a sikoltozásra megy vissza a többiekhez, hogy megnézze, miért szabadult el a buli. Majd kimenekülés az utcára, ahol olyan moziknál, mint a "Holtak hajnala", szépen megmutatja a rendező, hogyan szabadul el az örület és menekül meg hősnőnk. Tomlinnál azonban egy percet áldoz arra, hogy Sam és Georgia menekülni kezd és be kell érnünk a madártávlattal, hogy rögtön utána ugorjunk az időben. Ember! Hát azt akartam látni, ahogyan az androidok szétdobálják az embereket!

Oké, majd később... De később is csak némi futkározást kapunk, egy osonást és egy olyan, a haditámaszpont elleni lerohanást, ahol Georgia popsijába mászva egy röhejes EMP löket elintéz mindent, miközben ami érdekes lenne, off screen történik. Nagyjából minden off screen történik, ha már itt tartunk.

A két fiatal néha drámázik egy sort, és az egyetlen lépés, amiben tökös a forgatókönyv, az Sam sorsának alakulása, habár, lezárása szintén off screen, ami annak tudatában, hogy ha már dráma, akkor szép jelenet lehetett volna a végső búcsú, meghagyták a képzeletnek.

Egyszerűen a film nem is működik sem sci-fi, sem akció szinten. Az egyetlen ok, hogy nem aludtam be rajta, hogy végig lebegteti a bármi történhet a következő pillanatban érzést. A kb. egyetlen csavar pedig meg sem lepett, mert nem túl jó arányérzékkel építették fel.

Hogy mégsem rinyálom tele a párnámat, annak az az oka, hogy Moretz nagyon kellemes színésznő és valamiért tetszik, hogy a Netflix igyekszik annyi sci-fi műfajú mozi összeharácsolni, amennyit nem szégyell. Igaz, ez nem emeli ennek a mozinak a minőségét, amely végeredményben inkább felel meg a tévéfilmes kereteknek, annyira nem grandiózus. A végén pedig, a Dél-Koreai kapcsolat, azzal a 4-5 statisztával a mólón, valahogy alá is húzta, hogy a költségvetés nem nagyon szabadult el. Értem ez alatt, hogyha tényleg egy ilyen hajó jelentheti a túlélést, akkor miért csak Georgia alkudozik azzal az alig pár emberrel, hogy feljuthasson rá és miért nem több tucatnyi kétségbeesett ember szeretne átvergődni mindenen, hogy elhagyhassa a veszélyes amerikai földeket? 

Mégis, a mélypont az EMP válaszcsapásos jelenet, amelyben el kell hinnem, hogy egyetlen lány, aki több hónap nélkülözés és egy pár órás szülésen van túl, képes lábbal egy egyébként sem túl masszív kerítést megtartani, miközben egy tucat droid igyekszik áttörni rajta. De Moretz lába kitart, már-már sikerül megtörni, de... de nem! Hú, de kemény! De hol volt közben mindenki más? És ha az EMP jelenti a túlélést, amikor megszólalnak a szirénák, miért nem rohan oda egy tucat, állig felfegyverzett katona, hogy megvédjék vagy még jobbat mondok, megnyomják a gombot? Méretéből ítélve, elég nagy kell, hogy legyen a hatósugara, szóval, azt nem veszem be, hogy nem nyomkodják meg, csak ha az ellenség már rálépett a farkukra. Azt gondolnám, hogy amint betörnek a bázisra és felvijjog a kürt, legalább egy kommandós fogja magát és odarohan, hiszen, ettől függ az életük. Ehelyett az a kishölgy lesz a megmentő, aki ráadásul eleve nem is tudhatja, hogy a készülék létezik-e, hol van, vagy hogyan kell működtetni.

Csak úgy agyalgatok: Abba is csak felületesen gondolok bele, hogy miért készítene bárki olyan androidokat, amiket utána alig lehet hatástalanítani és milyen társadalom az, ahol olyan sok az android, hogy lázadás esetén kb. kiirtják az embereket. Ez már az "Én, a robotban" is egy igen furcsa problémát vetett fel nekem, hogy milyen az a világ, ahol egy ilyen bonyolult gépezet, mint a robotok, akár egy kisnyugdíjasnak is hozzáférhető technika. Vajon, melyik az a cég, amelyik olyan komoly bevételeket tud produkálni egy olyan termékből, amit bárki meg tud vásárolni és nyilván, nem mehet tönkre havonta... Itt ugyan egy félmondatot mintha tennének rá, hogy úri huncutság az android szolga, de ha egyet szét tudtak csapni a baseball ütővel, akkor az amerikai hadsereg mennyire nem lehetett toppon, hogy a film szerint, az történt velük, amit látunk: Nem lövik halomra az androidokat - amikből nyilván nem lehet végtelen emnnyiség használatban - hanem kis csoportokban próbálnak túlélni. Lesz valaha olyan társadalom a közeli jövőben, amelynek tagjai, akik ennyire sokféleképpen gondolkoznak, képesek annyi gépet a közösségre szabadítani, ami átveheti felette a hatalmat? Legalábbis egy annyira közeli jövőben, mint a filmben ábrázolt Amerika?

Ettől függetlenül persze még mindig azt gondolom, hogy igen izgalmas a történet felütése, és kár, hogy a megvalósítása ennyire olcsóra sikerült.

Tomlin tehát mint forgatókönyvíró, még fejlődésképes. Azt mondjuk aláírom, hogy a korábbi, lopakodós jelent az android táborban, egészen feszültre sikerült, és a kiabáló fogoly pluszban hozzátett. Mindentől eltekintve, végeredményben egy közepes. Nem a túl erős fajtából.

Moretznek ez már nem az első mozija, amiben a gyermekéért mindent igyekszik megtenni és karistolja a sci-fi határait. Az "Árny a felhők között" hasonlóan drámás agymenés volt, amiben valahogy a férfiak mellett Moretznek kellett megoldani a problémákat.

50%

Szellemirtók: Az örökség - Ghostbusters: Afterlife (2021)

 Szellemirtók: Az örökség - Ghostbusters: Afterlife (2021)

Rendezte: Jason Reitman

A film Mafab adatlapja: Ghostbusters: Afterlife (2021)

Megtekintés: Harold Ramis 2014-ben hagyta itt végleg a franchise-t. Korábban úgy tűnt, hogy ezzel vége is a sorozatnak, ám az első két rész rendezőjének, Ivan Reitman-nek a fia, Jason Retiman és Dan Aykroyd, Gil Kenan rendezővel triót alkotva egy méltó lezárást írt az eredeti két részhez, igaz, ehhez minden egyéb Ghostbuster-s darabot át kellett lépniük. Azonban szerintem ez így teljesen rendben volt. A történet egyfajta Remake-je vagy Rebootja is lehet az első résznek, hiszen rengeteg ponton kapcsolódik hozzá a cselekményben, ám nálam betalált, rendesen. 

A harmadik rész méltó búcsú Harold Ramis színész-rendezőtől. Mondjuk, Ramis szerintem inkább rendezőként alkotott maradandót (Idétlen időkig!!!), ám a "Ghostbusters: Afterlife" felvállalta, hogy illendően lezárja Dr. Egon Spengler történetét és ezt ennél szebben nem nagyon lehetett volna. Gondolom én. Hasonló érzelmi hullámvasutat Paul Walker halála után, a "Halálos iramban" sorozatból való kikocsikázása után éreztem. Ez azért lehet kicsit fura nekem, mert Ramis nagyjából tényleg csak ezzel a szerepével mutatta meg nekem a színészi vénáját. 

A stúdió egy ideje már szeretett volna új életet lehelni a márkanévbe, azonban a néhány évvel korábbi, női főszereplőkkel rebootolt mozifilm valamiért nem jutott el a közönség szívéhez, habár, összességében nem egy nézhetetlen alkotás, pusztán, talán kicsit szükségtelen? Az biztos, hogy nem segített neki az sem, hogy éppen a Metoo mozgalom talán legaktívabb időszakában került mozikba és a nézők egy része talán inkább egyfajta propaganda és érzékenyítő filmként tekintett rá, a színésznők kihasználásának a jegyében, mintsem önálló jogán megálló produkciónak. Amolyan, Hollywood annyi fájdalmat okoz azzal, hogy a nőket kizsákmányoljuk, így nesze, egy film, amivel aprót lépünk a rehabilitáció felé, sőt, a komikus és butácska mellékalak szerepébe szuszakoljunk be egy tipikus szépfiút, Chris Hemsworth-öt. (Nagyon remélem, csak én gondolkodom ennyire ostobán a filmről és nem ezért lett kritikailag olyan lenézett.)

Az új rész viszont úgy tűnik, tényleg annak fényében született, hogy korrekt, tisztességes módon folytassák ill. zárják le a sorozatot, így sikeresen telepakolták annyi utalással - főleg a kellékek tekintetében - hogy ember legyen a talpán, aki mindet ismeri és még a fontos szereplőket is sikerült visszahozni, úgy, hogy Bill Murray korábban már temette a franchise-t. A különbség a helyszín megválasztásában és a generációban érhető tetten, hiszen itt az unokák - egészen pontosan Spengler unokái - viszik tovább a családi örökséget, egy amerikai kisvárosban, ahol egyszerűen nincs szükség felhőkarcoló nagyságú szellemalakra és ennél fogva emberi léptéken belül maradunk. Nem állítom, hogy tökéletesen logikusnak érzem végi a sztorit, de feltételezem, a három forgatókönyv író összedugta a fejét és rendesen lekerekítették a történet éleit, amit lehet, első megtekintés után magam sem látok még teljesen. Azonban, ami manapság ritka, de úgy érzem, a harmadik Szellemirtók lett annyira kellemes, nosztalgikus mozi, hogy legalább még egyszer megnézzem és ezt manapság egyre kevesebb film tudja magáról elmondani. Az új Mátrix film is vissza-visszamutat az első részekre, ám ott nem éreztem azt eléggé kereknek és így a negyedik Mátrix film számomra amolyan felmelegített második fogás, míg ez a harmadik rész, inkább egy ízletes desszert, amely megkoronázza a vacsorát.

https://www.artofvfx.com/ghostbusters-afterlife-alessandro-ongaro-overall-vfx-supervisor/

Mondanom sem kell, hogy igazán csak az fogja élvezni, aki látta és szerette az első két részt és belül pont olyan örök gyereknek maradt meg, mint pl. Dan Aykroyd, akin érződik, hogy hazaért. Murray már nagyon megfáradt mostanra és szerintem inkább tisztességből vállalata el a finálét. Hudson pedig, mintha alig öregedett volna, így simán el tudom képzelni, hogy később, ha készül még pár etap, a belebegtetett gazdag üzletemberként előkerüljön. Az igazi főszereplők azonban a gyerekek, sőt, inkább csak a lányunoka, Phoebe (Mckenna Grace) aki simán leiskolázza a többieket. A kamera imádja és elég sokat is foglalkozik vele. Mellette a Stranger Thinges Finn Wolfhard, a tesó szerepében már sokkal klisésebb és a romantikus szál sem működik olyan jól közte illetve a helyi szép lány, Lucky (Celeste O'Connor) között. Tudjuk, hogy dramaturgiailag szükség lenne rá, azonban kicsit gyengére sikerült megírni és azzal sem kezdtek semmit, hogy a lány apja (Bokeem Woodbine) a helyi seriff.

Van néhány sztár, akik nyúlfarknyi szerepeik miatt szinte fel sem ismerhetőek, vagy a stáblista utánra maradtak, de volt, akit egyszerűen sehogyan sem tudtak visszacsábítani a búcsúzáshoz és ezért kicsit haragszom Rick Moranisra. Annie Potts legalább benézett Janine szerepében.

Szerintem kellemes családi film lett a harmadik rész, ha nem is túl eredeti. De a hangulat egyben van, a zenéje mintha az eredeti szerző, Elmer Bernstein kezei alól kerültek volna ki. A trükkök, a vágás, a díszletek is rendben vannak. 

Ritka az, amikor harminc évnyi szünet után sikerül ennyire hasonló hangulatban megalkotni egy folytatást és már ezért is le a kalappal a rendező, Jason Reitman előtt. Pedig, kisfiúként még személyesen fikázta a szellemirtókat a második rész egyik jelenetében. Az biztos, hogy a fiú nagyon megtanulta az apukától a leckéket és kiállásában egy az apuka stílusához nagyon közeli produktummal állt elő. A harmadik részeknek néha van egy kis átkuk, amit itt szerencsére nem éreztem. A harmadik rész szerintem semmivel nem rosszabb, mint a második rész volt.

70% simán jár neki.

Dutyi-dili - Stir Crazy (1980)

Dutyi-dili - Stir Crazy (1980)

Rendezte: Sidney Poitier

A film Mafab adatlapja: Stir Crazy (1980)

Megtekintés: A nyolcvanas években, sőt, talán inkább a vége felé, a házimozi kezdett nagyon gyorsan elterjedni a háztartásokban. Rengeteg szabadidőt kiváltott azoknál a fiataloknál, akiknek volt és szerették bámulni a videón futott kazettákat. Egy Tom és Jerry rajzfilm válogatás pl. hosszú hetekre megoldotta, hogy a szülők dolgozhassanak, anélkül, hogy a kölykök zavarják őket. Közben viszonylag hamar kialakult a filmkalózok szűk és titokzatos rétege is. Néhányan egész komoly kis bevételeket gyűjtöttek össze abból, hogy horror áron másolták a szomszédoknak a hang alámondásos, friss, néha egy-két éves filmeket. Igen, akkor éveket vártunk az új mozikra és főleg a hetvenes, nyolcvanas évek első felében futó filmekkel volt tele a padlás. Igényesebbeknek persze jutott underground és művészfilmekből, soft és hard pornó, meg ázsiai kungfu filmek. Én az egyszerű hollywoodi mozikat kedveltem és az akció mellett a vígjátékok és komédiák voltak a kedvenceim, közvetlen, mielőtt beleszerettem a horrorba. A Dutyi-dili "csak" három éves csúszással érkezett meg és igen hamar kölcsönzői kedvenc lett. Úgy értve, hogy egyik haver adta kölcsön a másiknak. Szerintem én nem is akkor láttam, talán csak évekkel később, de erre nem is emlékszem, meg talán nem is fontos.

A Dutyi-dili a könnyebbik utat választó mozi volt. Sem túl fikikás forgatókönyv, sem túl eredeti koncepció. A klasszikus buddy mozik egyik fajtája, amikor nem az a lényeg, hogy a két főszereplő, akik teljesen eltérő karakterek, hogyan csiszolódnak össze, hanem amikor a már eleve elválaszthatatlan barátok (pl. Dumb és Dumber vagy Bud Spencer és Terence Hill filmjeinek egy része) egy számukra idegen helyzetbe kerülve kell, hogy helyt álljanak. Innen nézve pedig a sztori tökéletes iskolapéldája volt ennek a műfajnak.

Skip Donahue (Gene Wilder) a széplelkű és elvarázsolt állástalan forgatókönyvíró és nőhajhász, szerencsevadász cimborája, az alkalmi munkákból vegetáló Harry Monroe (Richard Pryor) az állandó sikertelenség után nyakukba veszik az országutat és a tervek szerint elindulnak valami melegebb, alkalmasabb helyre. New Yorkból kerekednek fel és egyenesen Hollywood felé veszik az irányt, de némi autó-problémának köszönhetően leragadnak félúton egy kisvárosban. Glenboroban. Itt, hogy az utazás folytatásához pénzt szerezzenek, Skip felhajt a helyi bankban egy jelmezes marketing munkát, de szerencsétlenségükre, amíg ebédszüneten vannak két zordabb és náluk lényegesen erőszakosabb arc kirabolja a bankot, a két cimbora jelmezében. Innen pedig a párosnak egyenes az útja a bíróság érintésével a börtönig. Az egyetlen, aki kiáll értük, egy kirendelt zugügyvéd, aki ráadásul teljesen alkalmatlannak bizonyul a védelmükre. Kezdetben.

Skip és Harry pedig bekerülnek az államapparátus zúzdájába, ahol kezdetben igyekeznek csak annyira beilleszkedni, hogy túléljék a napokat, de amikor megtudják, hogy a hivatalos fellebbezéseknek nem lesz foganatja, minden félelmüket lebirkózva kifundálnak egy többé-kevésbé ügyes szökési tervet és innentől azon kell csak izgulniuk, hogy a megfelelő társakkal összeszervezve elmenekülhetnek a naplementébe. Kicsit nehezít a terv végrehajtásában, hogy a börtönigazgató, Warden (Barry Corben a Miért éppen Alaszka? sorozatból!) illegális fogadásokat köt az évente megrendezésre kerülő bika és lóviadalokra, amelyek Skipet is indítani kívánja, miután kiderül, hogy Skip lehet nagyjából bármilyen tevékenységben csapnivaló, ellenben isteni tehetsége van torreádorként megülni a mű-bikát. Az igazgató hatalmas pénzt szimatol a férfi tehetségéből és igyekszik beszervezni, de Skip, naivan azt hiszi, ki tudja magát húzni a verseny alól. 

Végül, az győzi meg a részvételről, hogy az egyetlen lehetőség, amit a szőkésnél felhasználhatnak, ha azt pont a verseny alatt teszik meg. Innentől pedig nem is kérdéses, mire számítsunk, hiszen össze kell szedni a megfelelő embereket a szőkés lebonyolításához. Mellékesen Skip megismeri a védőügyvédjük unokahúgát, a csinos Meredith-et (JoBeth Williams), aki lassan megkedveli a frissen-sittest.

A történet nagyjából ék egyszerű és a főszereplők csetlése-botlása viszi előre, néha szinte szkeccs szerűen. A forgatókönyvet Bruce Jay Friedman követte el, akinek a Csobbanást is köszönhetjük, meg a Neil Simon színdarabjából filmre adaptál "The Heartbreak Kid-et 1972-ben, amelyiknek Ben Stillerrel készítettek Remake-t, "Agyő, nagy ő!" címmel. A két főszereplő szövegeinek nagy részét azonban a színészek rögtönözték, ezért rengeteg jelenetet újra kellett venni az elröhögések miatt.

A filmet nem kisebb név rendezte, mint a világ egyik legfontosabb fekete filmművésze, Sidney Poitier. Mondjuk, annak ellenére, hogy kifejezettem kedvelem Poitier filmszínészi munkásságát, rendezőként szerintem nem alkotott maradandót ezzel a filmmel. Ha nálunk nagy sikerrel futott is, az a kifejezetten remek szinkronnak köszönhető, amiből néhány örökbecsű mondat és részlet beszivárgott a mindennapokba, ha más nem, hogy ismerjük, hogy valahol hallottuk. Pl. Szakácsi Sándor kiváló szinkronjából átkerült egy sor Dopeman-ék egyik nótájába, a "Megbaszlak" címűbe. Lásd.: "Figyelmeztetem, ezzel a tónussal nem sokra megy nálam!" - Talán ez az egész számban a legértékelhetőbb momentum, főleg, hogy ez zárja le a dalt.

Bármilyen hihetetlen, a film elkészülésében nagy szerepe volt egy valódi börtönnek, ami akkor már néhány éve igyekezett saját versenyt szervezni, de ehhez nem kaptak támogatást. Végül a stúdió bartel (vagy barter) megállapodást kötött velük, azaz, ha sikerül megtervezniük egy megfelelően működő viadal-létesítményt és helyszínként használhatják a börtönt is, beleértve a rabok statisztaként való felhasználását, akkor pénzzel támogatják őket. Az üzlet megköttetett, így végül a filmben a legtöbb jelenetben valódi rabokat láthatunk. Kezdetben a produkciós stáb kicsit félt attól, hogy az elítéltekkel esetleg gond lesz a forgatás ideje alatt, de mint később kiderült, sokkal nagyobb volt Poitier és Pryor ázsiója annál, hogy a rabok szabotálják a munkát, sőt, többen igen lelkesen vetették bele magukat a filmes "szakmába", szám szerint 350 fő! Ennek az érdekességnek a fontossága abban rejlik, hogy egyébként a stábok általában nem működő börtönökben forgatnak, talán nem véletlenül. (Bár, itt pont rácáfoltak a helyszín veszélyességére...)

Mivel Poitier kilenc rendezéséből kettőben is főszerepet alakított Gene Wilder, kijelenthetjük, hogy ő volt a kedvenc fehér színésze, hiszen Poitier inkább fekete színészekkel forgatott egyébként. Grossberger szerepéért a hatalmas Erland van Lidth kifejezetten hálás volt Poitiernek, mivel a rendező a teljes forgatókönyvet a rendelkezésére bocsátotta, nem csak azokat a részeket, amikben a férfi szerepelt. Talán azért, mert Poitier tudta, hogy a hatalmas férfi, aki külseje miatt kapta meg a mániákus gyilkos szerepét, a valóságban operaénekesi álmokat dédelget és MIT diplomával rendelkezik. Nem is gondolnád, de a színész az MIT-n szerzett gyűrűjét a forgatás alatt is viselte a legtöbb jelenetben. Tragikus módon, 34 évesen, nagyon fiatalom szívroham végzett vele. Azoknak, akik a hetvenes és nyolcvanas években voltak fiatalok, azonban a mindössze 4 filmszerepével is emlékezeteset tudott nyújtani. Én magam, mind a négy filmjét láttam. Bizony!

A "Brass Rat" elnevezésű emlékgyűrű, amit csak az MIT végzős diákjai kaphatnak meg!

Grossberger, miközben a szökéshez készít egy szerszámot.

Wilder és Pryor szintén 4 filmben szerepeltek együtt vásznon, bár, Mel Brooks "Fényes nyergek" című western paródiájában mindketten dolgoztak, csak azért nem lett az ötödik filmjük, mert itt Pryor pusztán társíróként volt jelen. (Nem, egy egészen pici cameo szerepben sem tűnt fel!) A legsikeresebb mozijuk nálunk talán a Vaklárma volt, ismét csak a kiváló szinkron miatt (Amerikában a Dutyi-dili és az első hetekben átlépte a 100 milliós bevételt, ami a nyolcvanas években még ritkának számított.), de az utána mozikba küldött "Zsák a foltját!" csúnyán megbukott, és igazán komoly filmes megbízást már egyikük sem nagyon kapott. Pryor még becsúszott néhány apró mellékszerepbe, Wilder viszont egyenesen a televíziózás világába került át és többet nem készítettek vele mozifilmet, pedig még tizenöt évet élt, igaz, a filmezéssel 2003-ban végleg felhagyott. Szomorú belegondolni, hogyha a film nem bukik meg, talán még kaptak volna esélyt egy-egy közös filmben, bizonyítani, hogy mennyire jó párost alkotnak. Sajnos, azonban Pryor kábítószer függősége itt már nagyon erősen kiütközött a színész mindennapjain és az esti bulika után volt, hogy csak dél körül állt készen a forgatásra. Mindennaposak lettek a kínos szituációk, amelyekben Pryor allűrjei miatt sokszor állt a forgatás. Az is előfordult, hogy kizökkentették - egyszer egy görögdinnyehéj esett a lába elé és ez annyira felzaklatta, hogy csak azután ment vissza a díszletbe, miután a vétkes stábtagot kirúgták. Azaz Pryor igazi seggfejként viselkedett. Mindezek ellenére Poitier egy következő filmtervében ismét velük dolgozott volna, de Pryor végül kihátrál és szerepét Gilda Radner kapta meg, aki 1984-től azután Wilder felesége lett, A színésznő, 1989-ben bekövetkezett haláláig. Radner egyébként Wilder 4 felesége közül a harmadik volt.

A filmcím mellesleg egy szleng kifejezés és a börtönökben a hosszú ideig börtönben senyvedő, mentálisan erősen leépülő rabokra használják.

Ha akad a forgatókönyvnek felróható hiba, az talán az, hogy bár a film remek humorral indul, a történet vége felé mind jobban elveszti a komikus hangulatot és a befejezés is kicsit összecsapott, nem vicces, pusztán örölünk, hogy megmenekültek a hőseink. (Már, ha ez menekülésnek minősül...)

Töfik: 

- A filmben az erőszakos börtönőrt és egyben az igazgató jobb kezét játszó Craig T. Nelson és a korábban említett, Meredith-et alakító JoBeth Williams házaspárként jelentek meg Spielberg "Kopogó szellem" című misztikus családi horrorjában. (Azért Spielberg, mert állítólag több köze volt a rendezéshez, mint a direktorként megnevezett Tobe Hooper-nek.)

- Pryor egyik negatív húzása az volt, hogy a forgatás alatt nem volt hajlandó viselni a fakopáncs jelmezt, aminek egyébként kulcsfontosságú a szerepe a cselekményben, így ezekben a jelenetekben egy testdublőrt használtak a színész helyett. (Hát, srácok, lehet, hogy a csóka egy remek humorista és színész, de egyre inkább érzem azt, hogy közben egy igazi seggfej is.)

- Terveztek egy folytatást is, amely az előkészítési fázisban megrekedt. Sebaj, később készült egy hasonló mozi Eddie Murphy-vel és Martin Lawrence-el. Ez volt az "Életfogytig"

Néhány baki:

- Skip és Harry nem mentesültek automatikusan, hogy felmentették őket, mert segítettek két másik rab szökésében.

- Nem logikus és a filmben nincs is elmagyarázva, hogy a rabok miért különböző irányból szöknek ki, nem egyetlen úton.

- Meredith a végén skip-pel- tart, pedig a film során nem történik semmi olyan köztük, hogy a nő hirtelen meghozzon egy ilyen fontos döntést.

- A bankrablásnál a jelmezes rablókon tökéletesen látszik, hogy egy fekete és egy fehér férfi követi el a rablást, miközben a film története szerint két fehér férfiról van szó és a végén két fehér férfit tartóztatnak le. WTF?

- A cellákban az ágyak változnak vagy épp hiányoznak. Van, hogy eltűnik az egész, míg máskor az öt főre csak négy van a helyiségben.

A kaptár: Raccoon City visszavár - Resident Evil: Welcome to Raccoon City (2021)

 A kaptár: Raccoon City visszavár - Resident Evil: Welcome to Raccoon City (2021)

Rendezte: Johannes Roberts

A film Mafab adatlapja: Resident Evil: Welcome to Raccoon City (2021)

Megtekintés: A hónapban két film is elém került (A Szellemírtókat még nem láttam) amelyik nagyjából húsz éves franchise múltra tekinthet vissza. Egyikről korábban írtam - "Mátrix: Feltámadások" - a másikkal vártam néhány napot, hogy mit is akarok kezdeni a témával. A mostanában rám egyre inkább jellemző, inkább emlékekre épülő érzéseimről mesélek, mintsem a szárazabb, filmes adatokkal telepakolt kritikával. Asszem.

Az első Kaptár (2002) nem azért tetszett annak idején, mert olyan kiemelkedően jó zombies horror lett volna. Nálam a sikere sokkal inkább azért jöhetett létre, mert nagyon tetszett a nyomasztó, föld alatti technikával telezsúfolt környezete és a kiváló zene. Nem Milla Jovovich miatt, sem a színészi alakítások mélysége vagy a történet komplexitása. Egyszerűen egy korrekten összepakolt horror-akció mozi, amin lehetett izgulni is, drukkolni is. Volt egy egészen jó hangulata, néhány megfelelő érzelmi vagy történeti pillanat. Talán ennek köszönhető, hogy a balatoni nyaralások alatt a "Csillagközi invázió" után úgy emlékszem, ezt láttuk lent a legtöbbször.

Azután jöttek a folytatások, változó színvonalon, néhány animációs epizóddal felhúzva, és egyre érdektelenebben fogadtam őket, mert nem tűntek másnak, mint gyorsra vágott videójáték trailereknek. Persze Jovovich lubickolt a karakterben, de ettől még nem ájultam el és az egyre terebélyesebb Umbrella univerzum mind inkább röhejes erőlködésnek tűnt számomra. Ez azért is lehetséges, mert a játéknak sosem voltam sem kedvelője, sem művelője. Talán, ha 10 percet szánhattam a Resident Evilre az életemből, mert a lassú és nehézkes irányítás, a váltakozó kameraállásokkal teljesen idegen volt tőlem. 2-3, a képernyőn lépkedésnek köszönhető gyors oda-vissza külső nézet és már el is döntöttem, hogy ez engem semmilyen formában nem fog sokáig lekötni. Így is lett. Gyakorlatilag, ahogy írtam, talán 10 percet játszottam vele és sosem éreztem hiányát. Persze, azt tudtam, hogy mekkora név a platformon, meg belefutottam vele foglalkozó játék bemutatókba is, azon kívül azonban csak a filmek maradtak és azok, amennyire hallottam, nem túl közeli barátságot ápolnak az ősforrással.

Közben teltek az évek, sokan, köztük magam is, temettem a sorozatot, erre kijött néhány kósza hír, egy trailer és valami olyan ígéret, hogy a Reboot, vagy mi, sokkal közelebb fog állni az eredeti RE játékokhoz. Ezt olyan nehéz nem lehetett betartani, ha tudjuk, hogy a 2002-es első rész is csak nyomokban tartalmazta a koncepciót. Az előzetes pedig nagyjából tetszett is, ezért, amin lehetőségem volt, nekiugrottam a mozinak is.

Itt kellene dicsérnem a végterméket, azonban nem fog menni. Az tény szerintem, hogy a hangulata azért nem lett rossz. A fényképezése kifejezetten tetszett, a helyszínek is szépek. Az egész kiállítása kifejezetten korrekt. Azonban a végeredmény kicsit klisésnek, összecsapottnak tűnik, olyan apró, számomra logikai hibákkal, amik a filmet nem tartják a realitáson belül, még akkor sem, ha az élőholtak gyilkos városkája eleve nem éppen realista alapötlet. Az biztos, hogy nagyon sok finom részletet emeltek át a játékok világából, néha csak képeket, háttér elemeket, de van, hogy zenei motívumot, ami mondjuk egy, a játékkal foglalkozó promócióban hangzott csak el. 

Eredetileg ráadásul két, a horror világában két ismert név is érdekelt volt kezdetben a film miatt, mert az első vázlatokat szépen kidolgozták James Wan és Greg Russo közösen, majd mindketten kihátráltak, hogy inkább a szintén videójáték alappal és hasonló utat bejáró Mortal Kombattal töltsenek el némi időt.

Claire Redfield (Kaya Scodelario) néhány év után visszatér abba a kisvárosba, ahol gyermekként cseperedett, majd egyszer csak az apja terrorja elől lelépett, hátrahagyva öccsét, Christ (Robbie Amell). Claire az év egyetlen, legszarabb napját választja a hazatérésre, amikor a minden is elbaszódik. A városkát fenntartó cég, az Umbrella elátkozott tevékenységeinek köszönhetően pont ez a karácsony közeli este az, amikor a város utolsó túlélői hosszas fertőző betegeskedés után bezombulnak és rátámadnak azokra, akik még nem azok. A történetben még találkozunk olyanokkal, akiknek nevei a játékból lehet ismerős és néha együtt, máskor szétválva igyekeznek átverekedni magukat az ellenségen, miközben szűkös határidejük is ketyeg visszafelé, mert a szimpatikus óriásvállalat, amelyik évtizedekig mérgezte a környéket, mostanra úgy döntött, hogy a problémát gordiuszi csomónak tekintik és egy komolyabb rakétatámadással orvosolják. 

Ebből az alapötletből egy rém szórakoztató mozi is lehetett volna és végül azt merem mondani, hogy a horror rajongóknak, akik a kevésbé szofisztikált tartalmakat kedvelik, tetszeni fog ez a jellegében Carpenter ostrom filmjeinek tematikáját is megidéző mozi. Sötét kisváros, néhány lakó, misztikus jelenségek, járkáló holtak és a múltba temetett rémület miatt a mozi ha kiemelkedő nem is, de szórakoztató tud lenni. Ha nem foglalkozunk olyan kérdésekkel, amikkel boncolgatósabb nézőként fogok foglalkozni.

Néhány észrevétel:

A helyi prof, William Birkin (Neal McDonough) akinek sokkal több köze van a városban zajló eseményekhez, mint néhányan gondolják, miért vár a távozással az utolsó pillanatokig, miközben családja van? Hülye?

A szellemváros miért tűnik olyan kihaltnak a film elején, és ha annyira elköltözött már mindenki, honnan kerül elő annyi holt az este folyamán? Ez vonatkozik arra a létesítményre is, ahova a rendőrök kimennek és alig látszik élet nyoma, majd mégis, mikor elszabadul a pokol, egy városnyi köpenyes és egyéb zombie jelenik meg, hogy megölje a szereplőket.

Miféle vírus az, amely ilyen, kvázi egy időben lett mindenkin úrrá? 

Miféle hatalommal bírhat egy konzorcium, amelyik megengedhet magának egy rakétatámadást egy város ellen? Ha ilyen hatalmuk van, miért nem tettek meg minden lépést, hogy a város ne jusson ilyen szellemváros sorsra, aminek elpusztítását egészen biztos ki kell majd magyarázniuk?

A legtöbb filmben, ahol kisvárosi rendőrséget ismerünk meg, nagyobbak esetében is, amikor virágzik a hely, alig van néhány rendőr. Itt, miközben végig arról van szó, mennyire a végét járja a város és mindenki elmenekül, mégis van kamion forgalom és a helyi rendőrség 6-8, lényegében ütőképes egyedből áll, nem 3-4 alakból, akik inkább iskolai tanárnak tűnnének.

Még sok ilyen apróság basztatott közben. Nem állítom, hogy így jó filmet nézni, de még a valóságot felülíró filmeknél is vannak olyan logikai lépések, amit a néző elvárhat. Ha ezekből túl sok kezd foglalkoztatni, kiesem a cselekményből. Az biztos, hogy sose költözöm olyan városba, amelyiket egy nagyobb vállalat tart életben.

Mindezek ellenére sem unatkoztam a filmen, de nem lesz olyan kedvenc, mint az első Kaptár. Azért merem ajánlani megtekintésre.

Külön tetszenek Carpenter munkásságára tett utalások, pl. a fényképezés stílusában vagy a feliratok betűtípusa. Sok, korábbi RE forgatókönyvet átrágtak, köztük George A. Romero változatát is, amit még a 2002-es első részhez írt, de kukázták, explicit világa miatt.

65%

Mátrix: Feltámadások - The Matrix Resurrections (2021)

 Mátrix: Feltámadások - The Matrix Resurrections (2021)

Rendezte: Lana Wachowski

A film Mafab adatlapja: The Matrix Resurrections (2021)

Megtekintés: Az igazi Mátrix rajongókat az ember meg sem próbálja lebeszélni erről a moziról és nekem az egyébként is csak ritka esetekben szokásom. Azonban arról nem vagyok meggyőződve, hogy szükség volt erre a folytatásra, ebben a formában.

Szpojleres okoskodás következik:

A héten két franchise új epizódját is megnéztem és mindkettő elől csalódottan álltam fel. Az egyik a Resident Evil legújabb, meg ez, a Mátrix: Feltámadások. Bevallom, ez a feltámadás olyan hoztam is, nem is ajándék. Első körben tisztázom, hogy a Mátrix, ha nem is szerepel nálam a Top10-ben, mindenképpen olyan filmes alkotás, amit egyszer látnod kell. Azután, hogy gondolatisága és technikai megoldásai mennyire hengerelnek le, az más kérdés. Az azonban biztos, hogy engem akkor vesztítettek el, amikor a második és harmadik etap a megjósolt egyetlen megváltó szuper fő Neo mellé még egyéb filozofikus rétegeket kezdett halomba pakolni és ezek egy részét nem értettem, másik fele meg nem is érdekelt. Vagy ezek keveréke. Oké, hogy jött a kulcsos, meg a Merovingi, a fehér öltönyös csóka a rengeteg monitorral, meg megváltás, lélek, psziché, stb. de ezek valahogy kívül esnek az én befogadó ingerenciámon. Nekem teljesen elég volt a snassz "leigázták a gépek a Földet és az emberiség átment akkumulátorba" magyarázat és ha ezen belül ötletelgetnek, akkor nincs semmi bajom. Mert a sci-fit, a fantasztikumot és misztikumot kedvelem, azonban amikor a spiritualitás ledobja a gyeplőt a fogat lovai közé, azt köszi, de nem bírom feldolgozni.

De Smith ügynök nem bírt a számítógépes seggén megmaradni, míg végül már azt sem tudtam, hogy mi valóság és mi rémálom, pont, mint Mr. Anderson az első film elején.

A három rész pedig szépen teljesített a pénztáraknál, de a visszajelzésekből arra is lehetett következtetni, hogy azért az átlagos néző, akárcsak én, nem volt elégedett a befejezéssel. Majdnem húsz évvel később pedig Lana Wachowski valamiért úgy döntött, hogy ha a tesó kicsit félre is áll, ő bizony elmeséli azt, hogy vajon Trinity és Neo túlélte-e, hogy egykor meghalt. Mert, mintha úgy emlékeznék, ez történt velük, miután annyi mindent feláldoztak a gépek elleni harcban.

Így azonban nekem már eleve nyögve nyelősnek tűnt a film, még akkor is, ha a létező összes lehetőség lezongorázása után egy önreflexív, a negyedik fal átlépésére törekvő folytatást hoztak tető alá. A film pedig így folytatás helyett tűnik nekem egyfajta csálé rebootnak vagy modernizált Remake-nek. Csakhogy valójában minden és egyik sem.

A történet olyan szépen követi az első rész cselekményeit, minimális változtatásokkal, hogy egyenesen irritált. Azután beemelik a végső fegyvert, ami már Besson Ötödik elemében is legyőzött mindent: az igaz szerelmet. Zseniális. Lehetne. De középszer. Nem mondom, néhány kikacsintás rendben volt, érezni lehetett a szatirikus élt is, ám a végső megoldásban szintet lépő szerelmesek története számomra nem volt érdekes. Neo (Keanu Reeves) és Trinity (Carrie-Anne Moss) számomra már eddig is éppen eléggé szerelmesek voltak. Mégis, valamiért most jött el annak az ideje, hogy ennek behódoljon mind a való, mind a fiktív világ?

Nem tudom, Lana mennyire jó rendező, de az akciós részek korábbi egyedisége úgy tűnik, a tesó, Lilly érdeme lehetett. Mert a film igyekszik néhány remek akció jelenetet becsempészni a történetbe, de a mai technikai színvonal mellett kifejezetten ötlettelenek a megoldások. Semmi katartikus, nagy pillanat. A kamera rossz tempóban vág, túl sok minden történik a képen és néha túl közel is vagyunk az eseményekhez, ezért az egész nem több, mint egy öld ahol éred csihi-puhi. Persze akadnak jópofa ötletek, pl. az épületből kamikaze üzemmódban kirongyoló bot-lakosság, de az egész olyan, mintha a Z, zombi Világháború olcsóbb kistestvére lenne. A vonatos jelenetnél meg eszembe jutott a Lambert féle "A préda (1995)", amiben a jakuzza igyekszik lemészárolni egy teljes szerelvényt. A korábbi akciójelenetek koreográfusai visszavonultak, vagy mi? Nos, valójában az történt, hogy Lana Wachowski valamiért úgy érezte, nincs szüksége másod stábra az akciójelenetek felvételéhez és ezért maga dirigálta le azokat is. Ha egy picit is "vájtszemű" vagy, fel fog tűnni, hogy ez egy elhibázott rendezői döntés. 

Tényleg vártam, hogy nagy dolgok történjenek, de sok pici érdekességet kaptam inkább. Viszonylag sok szereplőt visszahoznak ilyen-olyan formában, de azért érezni, hogy nagyon tudnak hiányozni néha azok az arcok, akik az első három részben olyan fontos karaktereket töltöttek be. Hugo Weaving és Laurence Fishburne hiánya számomra tovább csökkentette a folytatás létjogosultságát, hiába hangzott el a rendező szájából itt-ott, hogy eleve nem voltak tervben a mostani forgatókönyvben, miközben más hírekben meg állítólag Weaving egyéb munkái miatt nem tudott részt venni ebben. Elég nagy hiba, ha az ikonikus rosszfiút és az ikonikus tanító karaktert szinte mellékesen parkolópályára teszed. A Merovingit visszahozni ebben a formában meg kifejezetten felesleges volt. Néha úgy éreztem, hogy korábbi jelenetek azért köszönnek vissza a cselekményben és azért kapunk rájuk vizuális megerősítést is, hogy azzal emlékeztessék a korábbi nézőket, hogy "tudod, ez volt korábban". Erre azonban nem lett volna szükség. A folytatásokra az szokott jellemző lenni, hogy minden nagyobb. Itt viszont, mintha ... szóval, elvileg nem kaptak elegendő pénzt a forgatáshoz, ezért kellett beérnünk kicsit visszafogott képi világgal és CGI támogatással. Azonban egy ennyire a vizualitásra építő filmnél ez egyenesen egyfajta gyártói öngyilkosság.

A film javára írom, hogy két és fél órás hossza ellenére nem érződött annyinak, de lehet, hogy csak belealudtam, ami mostanra egy rossz szokásom lett.

Szép a fényképezés, ha épp nem történik valami, de azt is érezni, hogy a képi világgal, a fényképezés hangulatával is igyekeztek egy másik irányba haladni a korábbi kilátástalan poszt-apokaliptikus világból.

A zene szintén nem lett rossz, de az sem lett olyan fülbemászó, igaz, az eredetiben is inkább a remek dalbetétekre lehet emlékezni, nem feltétlenül az eredeti filmzenére. Bár, ezt most inkább mégis visszaszívom.

Végszó: Részemről felesleges, de ha szeretted korábban, ezt is látnod kell, az nem kérdés. Én fáztam ettől a filmtől. Valahogy éreztem, hogy nem kéne erőltetni. Szerintem igazam volt, de ugyanakkor ahhoz, hogy elhidd ezt nekem, jobb, ha te is rászánod az időt.

65% 

Bakugrás: Slumber Party Massacre (2021)

 Bakugrás: Slumber Party Massacre (2021)

A film Mafab adatlapja: Slumber Party Massacre (2021)

Nem vagyok benne biztos, hogy új műfaj lesz a bakugrás film-kritika, de abban viszont igen, hogy 86 percet rááldozni az életemből egy SyFy horror filmre, nagyon ostoba lépés lenne. Tekerve néztem meg a filmet, bár, ez így nem igaz. Inkább bakugrással, azaz, bakugrással, melyet az állapotsoron való nyomkodással idéztem elő. Laza csávó voltam, így kb. az első 30 percet eleve skippeltem. Tini horrorfilmnél mi érdekes történhet addig? Ha nem vagy Wes Craven, nem sok minden. Egy Drew Barrymore sem szerepelt a stáblistán, így engedtem egy kicsit a szerzői szabadságnak.

Szóval, egy tucat fiatal bulizik egy vidéki nyaralóban. Csupa meleg gyanús pasi és kb. ugyanannyi, de tökösebb csajszi. A gyilkos pedig, ahogyan minden egyes hasonló moziban, pont, ahogyan imádjuk, legyilkolászik mindenkit. Főleg a srácokat. Annak idején, az első Slumber Party idején nem tudom, hogy történt, de itt a srácok húzták a rövidebbet. Voltak egyébként horror franchise-ok, amiket néztem unásig: Péntek 13, Halloween, Freddy és voltak olyanok, amik teljesen kimaradtak nekem és pótlásukra sem nagyon látok esélyt: Lepreraccser, Silent Night, izé Night illetve a Slámber párti maszakre.

Tudtam, hogy a friss epizódot sem fogom elejétől a végéig megtekinteni, akkor se ha feliratos. Akkor se, ha szinkronos. Ez van, előítéletes lettem öregségemre és egyszerűen sajnálom az időt a szarról. Honnan tudom, hogy szar? Onnan, hogy amiben a gyilkos egy hatalmas fúróval grasszál és közben olyan teátrálisan faszfej arcot vág, mint a gyilkosunk, az műfajparódia, nem egy komoly mozi. Igen, úgy érzem, a horrorfilmek piacán van egy nem feltétlenúl szűk réteg, amely a horrorfilmen belül kb. olyan, mint a Disney tini filmek nagyja, amiben nagyon csinos színészek teátrális grimaszolással igyekeznek elhitetni a nézővel - lehet, hogy tévedek, és senkivel sem akarnak semmit elhitetni - hogy amit látunk, az megfelel a mai tini amerikai valóságnak.

Ha tippelnem kellene és a bakugrásnak köszönhetően a film leginkább a meleg férfi közösségnek igyekszik vagy egy rossz reklámot csinálni, vagy egyszerűen túl sok rossz férfiszínész jelentkezett castingra és őket ki bírták fizetni. Szerencsére, az utolsó percekre megszabadulunk tőlük - beleértve a gyilkost is - és a végső leszámolást a nők vívják meg egymás között.

Sem méltatni, sem lehúzni nem szeretném Danishka Esterhazy rendezését, hiszen, ahhoz túl keveset vettem igénybe a film hosszából, hogy elég hiteles legyek. Bár, az is igaz, hogy voltak filmek, amikből elég volt 5-10 percet látnom ahhoz, hogy borítékoljam, a többi is egy rakat szar. Első blikkre Danishka nem rokona magyar hazánkfia Joe Eszterhas-nak, amin nem tudom, miért csodálkozom, hiszen totál máshogyan írják a nevüket. 

Minden köpedék mondatom ellenére úgy vélem, a SyFy horrorja meg fogja találni a közönségét, főleg azok között, akik fogékonyak a Troma filmek stílusát megidéző röhejes filmek kedvelői között. A film csúcspontja meg egészen végig Hannah Gonera, aki nem tudom, mennyire jó színésznő, de mivel ő a főszereplő és jelenléte egyébként is elég erős, bízhatunk benne, hogy többre fogja vinni.

A film semmi újat nem fog neked mutatni, ha a horror a kedvenc műfajod és nem két filmet láttál eddig belőle. Ellenben egy baráti sörözős estéhez kellemes hátteret tud biztosítani, ha beszélgetnétek közben. A gore egészen vállalható. A többi meg olyan, amilyen egy olcsó tévés csatornától elvárható. A film egyszerűen korrekt. Semmi több.

50%

Spirál: Fűrész hagyatéka - Spiral: From the Book of Saw (2021)

 Spirál: Fűrész hagyatéka - Spiral: From the Book of Saw (2021)

Rendezte: Darren Lynn Bousman

A film Mafab adatlapja: Spiral: From the Book of Saw (2021)

Megtekintés: Lehet, hogy az alkotók agyondicsérik a Fűrész franchise aktuális leágazását, mégis úgy gondolom, hogy legalább annyira felesleges, mint a Kőr sorozat hasonlóan félre vitt epizódja, a "Körök (2017)" volt. Pedig elhiszem, hogy Chris Rock a szerelemgyerekének tekintette, csak a végeredmény tűnik nekem úgy, hogy az eredeti sorozat farvizén igyekszik még néhány dollárt kisajtolni a márkanévből, vagy egy korábbi krimiötlethez csak így tudtak pénzt szerezni.

Azt leszögezem, hogy a Fűrész sorozat alapötlete nem eredeti, ha emlékszünk a "Hetedik (1995)" című drámára. Az alapokat már abban is bőven lefektették, sőt, ahogyan a végén Mills detektívnek le kellett volna győznie a haragját a film végén, hogy elbukjon a gonosz, az kb. megfelel doktor Gordon végső harcával önmagával, hogy van-e benne elég kurázsi levágnia a saját lábát. És, ahogyan a jó doktornak a végén nem sikerült megállnia a saját lábán, úgy a folytatások is egyre ingatagabbak lettek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szórakoztam jól, de az érdeklődésem minden résszel egyre inkább mérséklődött és bár érdekes ötlet volt Rock és Samuel L. Jackson megjelenése a franchise sokadik részében, végig olyan érzésem volt, hogy ez a film nem Fűrész mozi, hanem egy rejtélyes krimi, amelyet átfazoníroztak, hogy beleférjen a koncepcióba. Rock egyébként egy interjúban említette, hogy ehhez a mozihoz erős inspirációt adott az előbb említett "Hetedik", meg a 48 óra című Walter Hill krimi-akciófilm, bár annak megjelenését annyira nem éreztem a kész filmben.

Talán, mert annyira más a hangulata. Talán, mert annyira túlhaladottak azok a csapdák, amelyek a nézőt igyekeznek elborzasztani. A korábbi részekben is voltak necces szerkentyűk, de itt gyakorlatilag mind olyan brutálisan kegyetlen, hogy végig az volt az érzésem, elszaladt a ló a két forgatókönyvíróval. 

A történet szerint most a titokzatos gyilkos a nagyváros rendőrei közül szedegeti össze az áldozatait, miközben Ezékiel nyomozó (Chris Rock) versenyt fut az idővel, hogy az ügyben érintett példaképét és egyben exnyomozó apját (Jackson) kimenekítse a gyilkos karmaiból.

A történet azonban kicsit erőltetett, a gyilkos motivációja még csak-csak, de módszerei erősen brutálisak, míg a végső magyarázat egyenesen röhejesnek tűnik a korrupciós szálra terelve. Néhány kikacsintás még belefér, többek között említésre kerül egy olyan New Jack City, amiben Rock még a szárnyait bontogatta, mint visszaeső kábítószerfüggő. 

Rock igyekszik a kemény zsarut hozni, Jackson már kicsit fáradtnak tűnik, a gyilkos leleplezése pedig egyáltalán nem üt, nem lep meg és nem is érdekes. A rendező ragaszkodott a bábu témához, így azt marionett változatban sikerült belecsempésznie a filmbe. A stáb néhány jelenetet engedély nélkül rögzített a városban, más helyszíneket a film sztárja szerzett meg, némi rábeszélésnek köszönhetően. A metró helyszínt pedig miután a büdzsé nem engedte meg, de Bousman ragaszkodott hozzá, némi vizuális trükközéssel építettek meg egy pincében.

Jelen esetben teljesen feleslegesnek érzem, hogy elkészült ez a film és a látottak ellenére sem tudom a sorozat részeként kezelni. Pont olyan érzésem van ezzel a mozival kapcsolatban, mint a Friday 13 5. részének a leleplezésénél, aminek végső csavarja rendesen megbolygatta a rajongók idegeit. Ha ismered azt a sorozatot, sejted, mire gondolok. (Ha nem ismered, akkor itt jegyzem meg, hogy az 5. részben nem Jason a gyilkos és ez teljesen kizökkentette azokat, akik Voorhees miatt ültek be a moziba. Ennek ellenére a film nem hasalt el a kasszáknál.)

Egyszeri szórakozásnak éppen megfelel, de ahogyan a rendező koncepciója is az volt, hogy kicsit más legyen a film stílusa, mint a korábbi Fűrész filmek, ezt szerintem sikerült annyira elérnie, hogy nem is tekintem a sorozat részének.

55%

A szerelem illata - Love Hard (2021)

A szerelem illata - Love Hard (2021)

Rendezte: Hernan Jimenez

A film Mafab adatlapja: Hard Love (2021)

Megtekintés: Nem tudom, mások, hogy vannak vele, de amikor több dráma meg krimi után vagyok túl, néha meg kell néznem egy-egy romantikus vígjátékot vagy valami hasonló butuska komédiát. Pont, mint amikor megkívánom a csokit. Nincs rá mindig igényem, de amikor igen, akkor kell. Nina Dobrev kandalló tűz langyi karácsonyi meséje a szerelemről, pedig pont megfelelő az ünnepekre, habár, olyan mélységig és magasságokig nem fog eljutni, mint a benne megidézett filmes elődök.

Hernan Jimenez eddig inkább szerzői filmesként volt ismert és "A szerelem illata" az első komolyabb filmes munkája, aminél hozott forgatókönyvből dolgozhatott. A film ahhoz képest egészen kellemes darab lett, hogy a szkriptet két olyan személy, Daniel Mackey és Rebecca Ewing szolgáltatta, akiknek komolyabb tapasztalata korábban nem volt még hollywood-i fronton. Ellenben az így is átjön, hogy kedvelik a filmeket és a családi romantikus mozikat, lopni sem félnek jobb filmekből, ami így inkább főhajtás vagy hommage, nem igazi plágium. "A szerelem illata" ezért lett végül egy nem elsöprően, de szórakoztató mozi, amely a család és szeretet fontosságáról mesél, kicsit döcögősen, és egy olyan szerepcserés film kliséivel, aminél az alapszituáció miatt egészen rövid ideig lehetett csak ezt a klasszikus filmes műfajt aposztrofálni. Értsd ezt úgy, hogyha a forgatókönyv jól építkezik a karekterekkel, akár az egész filmen keresztül átívelhet a szerepcserés botladozás, azonban itt, a kapcsolati háló olyan szűk teren belül mozog, hogy egész film alatt nem lehetett végigvinni, így óhatatlanul, kicsit túl korán is, "lebuknak" szereplőink. Sebaj, egynek még így is jó lesz.

Nina Dobrev akár karrier-ellenlábasa is lehetne mondjuk Anna Kendrick-nek, aki a másik olyan törékeny színésznő, aki kellemes a szemnek és elég jó komika ahhoz, hogy bedobhassák B filmek főszerepeibe. Neki például 2019-ben jött ki, szintén streamen keresztül bemutatva a "Noelle" című, karácsonyi és hasonlóan a szerelemről (is) mesélő filmje. Sőt, jobban belegondolva, egészen hasonló alapokon feküdt az a film is. 

Darren Barnet, Jimmy O. Yang

Itt Natalie (Nina Dobrev) egy leginkább bulvár témákban forgó lapnál másodrangú újságíró, akinek nem létező szerelmi életét sikerül aprópénzre váltva bemutatnia, ismerkedős alkalmazások kellemetlenségein keresztül. Azután, ahogy az várható, egy nap végre egy tényleg szimpatikus fiatalembert sikerül jobbra húznia és miután néhány estét átbeszélve eléggé egymásra hangolódtak, némi főnöki és barátnői ráhatásra, no, meg persze beüt Natalie-nál a carpe diem érzés is, nyakába kapja Amerikát és karácsony előtt néhány nappal meglepi azt a fiút, aki virtuálisan már egészen elcsavarta a fejét. Azonban a ház küszöbén egy apró kellemetlenséggel találja szemben magát: kiválasztottja nem teljesen úgy néz ki, mint az alkalmazás adatlapján. Sőt, hamar kiderül, hogy a város egyik szépfiújának az álarca mögé bújt, mert egyszerűen nem érezte saját magát elég érdekesnek ahhoz, hogy megtalálja a másik felét.

Natalie első körben hátraarcot csinálva faképnél hagyná a fiatalembert és egyébként roppant kedves családját, de Josh (Jimmy O. Yang) felajánl neki egy lehetőséget, hogy ne menjen kárba a lány hosszú útja: Ha az ünnepek néhány napja alatt eljátssza a családnak, hogy a barátnője (aminek egyébként Ázsiában már szép hagyománya van, mert hasonló ünnepekre színészek bérelhetők, hogy a család száját befoghassák és mintha már néhány amerikai filmben is találkoztunk volna ilyesmivel korábban, lásd pl. a Debra Messing főszereplésével készült "Lagzi-randit (2005)") és ő közben összehozza Natalit a fiúval, akinek felhasználta a fotóit, mivel a srác, Tag (Darren Barnet), a suliban Josh cimborája volt. Natalie némi hezitálás után kezet ráz az alkura, amiből persze következik, hogy a kisvárosban töltött napok egyre őrültebbek lesznek, főleg, miután Josh féltékeny bátyja, Owen (Harry Shum Jr.) és felesége, Chelsea (Mikaela Hoover) is hazatér az ünnepekre. Míg a szülők és a nagyi boldogok, hogy Josh végre talán felnő, addig Owen még mindig a családi figyelem középpontjában betöltött szerepéért harcolgat, mindezt úgy, hogy akár ezzel bekavarjon Josh és Natalie bugyuta tervébe.

A filmben fontos szerepet kapott az "Igazából szerelem (2003)" és a "Drágán add az életed (1988)" is, ami még a film eredeti címéből is visszaköszön. Kapunk néhány mondat vicces pop-kulturális utalást és egy igen remek üzleti ötletet, az emlékfakasztó gyertyák személyében. A filmnek ez az része kifejezetten tetszett, talán azért is, mert magam is szeretek illatosító pálcákat, gyertyákat használni. Az írók ötlete a nagypapa emlékét felidéző illatgyertyáról egy kifejezetten használható ötlet szerintem. Persze azt nem tudom, mennyire volt a szerzők eredeti ötlete, de tetszett.

Úgy tűnik, rendre az ünnepekre időzítenek néhány tucat filmet az amerikai filmkészítők, melyek egy része tévéfilm és néhány talán eljuthat moziba is. "A szerelem illata" ugyan pont nem elég nagy volumenű, hogy moziban kerülhetett volna bemutatásra, de teával, mézeskaláccsal felszerelkezve, bekuckózva a meleg takaró alá, azzal, akit szeretünk, kellemes kikapcsolódást nyújthat bármely estén. Arról nem beszélve, hogy a film zenei anyaga (soundtrack) elképesztően erős lett és ha mód van rá és megjelenik majd CD lemezen - nem tudom, kiadják-e - érdemes áldozni rá. 

50%

Nina Dobrev, Jimmy O. Yang