Kedves politikus, aki szerint az utca a hazaárulók játszótere:
Én, aki kimentem az utcára, negyven éve vagyok ugyanaz az ember.
Negyven éve megszülettem - magyarnak és erre lehetek büszke.
14 éves korom óta dolgozom ilyen-olyan formában.
Ez idő alatt semmit nem változtam, csak öregedtem.
Nem lettem gazdag, nem lettem fontos ember.
A nép fia, az utca embere vagyok.
Te változtál!
Te lettél politikus!
Te lettél "fontos" ember!
Ha valaki lehet hazaáruló, az szerintem te lehetsz.
Én negyven éve ugyanaz vagyok.
És szerintem, már nem sokáig leszel fontos ember.
Mert mi, akik ugyanazok vagyunk, mióta élünk, el fogunk kergetni minden minket sértegető, élősködő senkit.
Mi, akik az utcára mentünk, mi szavaztunk nektek bizalmat.
Ti éltetek vele vissza.
Legalábbis, nagyon úgy tűnik számunkra.
Ezért megyünk ki az utcára.
Ti nem tanultok a történelemből?
Amikor a nép kiment az utcákra, akkor azok, akiknek bizalmat szavaztak, valamit nagyon rosszul csináltak.
Nem olvastok történelemkönyveket?
Mindig, amikor az emberek, nagy csoportokban kivonultak az utcára, akkor változások jöttek.
Mert ami addig volt, nem működött.
Nem a nép hibája.
A tiétek.
Mi lennénk a hazaárulók?
Nem hiszem.
Mi csak élni akarunk.
Ha úgy érezzük, hogy akiket oda ültetünk, fölénk, hogy képviseljék az érdekeinket és nem azt teszik, amit elvárunk, az utcákra vonulunk.
Mint most.
Szerinted?
Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem. Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
2014. november 19., szerda
Score: Legend (2011-09-11)
Jerry Goldsmith - Legend
 |
| A film Jerry Goldsmith filmzene borítója: |
A két főszereplő, Mia Sara és Tom Cruise, egyik a világsiker, másik a feledés előtt.
Mia Sara ismerős lehet még a "Meglógtam a ferrarival" című John Hughes vígjátékból és az "Időzsaru" című sci-fiből.
Tom Cruise-t nem kell bemutatni.
A film és zene története:
Ridley Scott két nyomasztó, mégis kultikus sci-fi filmje után - Alien, Blade Runner - könnyedebb vizekre evezett és belevágott egy fantasy mesefilmbe, amire a moziba járó nézősereg nem lett vevő. Pedig a "Legend" remek mesefilm... ha szeretjük a műfajt.
Scott tényleg kihozott mindent a történetből. Remek színészek - csak néhány név a húzónevek (akkor még persze nem volt az) mellett - David Bennent (Bádogdob), Robert Picardo (Star Trek: Voyager), Tim Curry (Rocky Horror Picture Show), Kiran shah (A Jedi visszatér).
A díszletek művi mivoltát ellenpontozták a stúdióba befújt tollak, pihék, azt az illuziót keltve, hogy a szabad ég alatt készültek a felvételek.
Habár Ridley Scott és Jerry Goldsmith között a munkakapcsolat már az Alien film alatt sem bizonyult zökkenőmentesnek, a tapasztalt róka zeneszerző érezte a feladatban a potenciált, ezért elvállalta a munkát. A film score részét ő szerezte, a dalszövegeket pedig - bár ezt igen kevesen tudják - John Bettis, aki a stáblistán meg sincs említve.
Külön érdekesség, hogy a film európai változata alatt csendülnek fel Goldsmith motívumai, míg egy amerikai verzió alá az akkoriban igen sikeres szinti-zenekar, a Tangerine Dream komponált sokkal felejthetőbb muzsikát.
A Legend zenei anyaga több kiadást is megélt/megért.
Kiadták mind Goldsmith, mind a Tangerine Dream munkáját, és Goldsmith csodálatos muzsikáját több változatban is.
Mielőtt a film végleges változata forgalomba került volna, ismét kreatív vita alakult ki az erős akaratú rendező és a hangjegyeket mesterien kezelő zeneszerző között. Goldsmith, miután kifizették, vissza sem nézett a projektre, úgy kiszállt.
Viszont előtte rengeteg hanganyagot készített és rögzített a történethez, így már a hathatós segítsége nélkül is képes volt összeállítani a stáb a musztereket.
Nem félek kijelenteni: Goldsmith zenéje a film legerősebb mozaikja!
Nálam abszolút favorit. A film nem része a top tízes listámnak, de ha filmzene, akkor annyi kedvencem között, első helyre merem tenni Goldsmith nagy-zenekari, koncertterembe való muzsikáját.
A mester itt már használni kezdte a szintetizátort és azt vegyítette a fúvósokkal, vonósokkal, karénekkel.
Ajánlott darab, hallani kell.
Hátsó borító egy complette score kiadáshoz:
A képen Tim Curry a "Sötétség urának" maszkírozva.
Ha figyelmesen hallgatjuk az albumot, hamar kiderül, mennyire részletes és kidolgozott a zenei világ. Még ha nem láttuk is a filmet, akkor is életre kell lelki szemeink előtt a jó, a gonosz, a misztikum és varázslat.
Goldsmith sosem titkolta vonzalmát az elektronikus hangszerekért. Úttörő volt a maga nemében, ahogyan a gép által keltett hangokat beleépítette a zenészek munkájába, egybemosva őket. Zenéje önálló életre kell, megállja helyét magában is.
01 Track: Goblins
Hogy aztán az Amerikai változatban végül mégis a főleg szintit használó Tangerine Dream készítette zenék csendülnek fel, annak egyetlen oka, hogy egy Sid Sheinberg nevű producer azt tanácsolta a stábnak, hogy a nem sokkal előtte bemutatott Tom Cruise film sikerét kellene ismét meglovagolni és ha már a siker - Kockázatos üzlet - zenei anyagát a TD készítette el, akkor megint rájuk kell bízni, hogy a filmet sikerre vigyék.
A film nem lett siker Amerikában.
Sajnos Európában hasonló lett a helyzet.
Sheinberg ötletei nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A filmet a célkorosztály egyszerűen utálta. Talán azért is, mert akiket megcéloztak, azoknak kissé komolyra sikeredett.
Hosszú évek teltek el, amíg kialakult egy viszonylag kicsi rajongói tábora.
Nem kell a szádba rágnom: ebben nagy szerepe volt Goldsmith zenéjének!
A Tangerine Dream féle változat a film megjelenésének évében már a polcokon volt. 95-ben ismét piacra dobták. Fogyott, fogyott, de lekörözte a Goldsmith verzió, melyből folyamatosan adagolták a bővített változatokat a gyűjtőknek, melyet megnehezített a kiadók közötti jogi viták.
A bővített változat alternatív scénákat is tartalmaz és olyan darabokat, melyet a kivágott jelenetek alá kevertek.
12 Track: Darkness
Goldsmith legjobbjai - csak néhány a 250 darabos repertoárból:
Ómen
Szörnyecskék
Rambó sorozat
Elemi ösztön
Majmok bolygója
Jerry Goldsmith: Legend
100%
Ismétlem: 100 %!!!
Egy jó házasság - Stephen King's: A Good Marriage (2014)
Egy jó házasság - Stephen King's: A Good Marriage (2014)
Rendezte: Peter Askin
Stephen King folyamatosan ontja magából jobb és rosszabb történeteit, amelyek végül megfilmesítést kapnak, jobb vagy rosszabb kivitelben. Az "egy jó házasság" mind alapanyagként, mint végtermékként inkább a "rossz" felé tendál. Nem vállalhatatlan, viszont az alapanyag egyértelműen inkább rövidfilmre elég és nem másfél órára, mint amire elnyújtották. És még a vége sem meglepő. Sajnos.
King már régen bebizonyította, hogy nem egyértelműen horror író. Szinte minden műfajban írt történetet és azon kívül is sok mindenben kipróbálta magát: rendezett - amitől úgy elvették a kritikusok a kedvét, hogy soha többé nem tett ilyet - zenél egy zenekarban, forgatókönyveket ír és még a képregény bizniszbe is beszállt. Jelenleg két sorozata fut a tévében és rengeteg terve van a jövőre nézve. Kisebb történeteit pedig egészen olcsón le lehet opciózni, ha szimpatikus számára az, aki a történetet akarja feldolgozni. Egy dollárért. Talán ez az egyik oka, hogy annyi rövidfilmet készítenek a műveiből.
Az "Egy jó házasság" is ilyen novellából lett kissé megnyújtva. Nincs sok értelme, ám így Joan Allen, a remek színésznő kapott egy testhez álló feladatot és szereplési lehetőséget.
Peter Askin húsz év alatt öt filmet rendezett, ráadásul egyik sem lett eddig igazán nagy siker. Hozzánk el sem jutottak, talán ha valamelyik tévécsatorna műsorra nem tűzte őket. Ötödik próbálkozása sem lesz szerintem nagy durranás, King neve ellenére sem.
A történet egészen egyszerű és gondolom, az író nagyon jól adja vissza a szereplő gondolati világát benne, amit viszont átteni a vászonra, nem mindig könnyű. Itt sajnos minimális erőlködést kapunk a forgatókönyvtől. A belső vívódás kimerül kéztördelésben és néhány hangosan kimondott gondolatban. A film ráadásul megtévesztő is: a feléig azt hihetnénk, hogy minden csupán a háziasszony fejében zajlik le, de bármilyen hihetetlen, nem. Amitől a legjobban félne, valóra válik... már az a rész, hogy a férje rájön, hogy tudja a kis titkát.
A film pedig egészen érdekes irányt venne, ha egy meghasadt nő szemén keresztül látnánk az eseményeket, ehelyett egyszer csak kiderül - és nem nagyon érezni a határvonalat - hogy amit látunk, nem puszta képzelgés, hanem valóság. Hoppá!
Darcy (Joan Allen) és Bob (Anthony LaPaglia) középkorú házaspár - sőt, abból lábalnak kifelé - akik egy jól menő érmekereskedésben érdekeltek, sőt, Bob ezek mellett ügyvéd is, sok sikeres üggyel a háta mögött. Kisvárosban élnek, két gyermekük felnőtt és kirepült a családi fészekből. Tiszta idill az egész, leszámítva, hogy Bob néha motelekben alszik, mert munkája elszólítja őt a városból. A nem otthon töltött időt is hasznosan tölti, mert hol egy érmevásárra látogat el, néhány ritkaság megszerzésének reményében vagy megöl egy fiatal nőt...
Mert Bob Anderson a kispolgári álca/álarc mögé rejtőzve egy Beadie nevezetű sorozatgyilkos, aki középkorú nőket gyilkolászik és incselkedik a rendőrséggel. Felesége, Darcy teljesen véletlenül jön a szörnyű titkokra rá, amikor férje vidéken tartózkodik. Természetesen végigzongorázza az összes lehetőséget, hogyan folytassa tovább az életét, mert így, egy rémisztő gyilkossal, ez lehetetlen. Hagyja a fenébe az egészet és őrizze meg a férje sötét titkát? Mi lesz akkor a lelkiismeretével? Ha szól a hatóság, hogyan fognak a gyerekek reagálni? Nem fogják elítélni az anyjukat is és az apjukat is? Mekkora lenne a szégyen? Hogyan éljen ezek után Darcy? Megáll vajon a lábán?
Ezer hasonló kérdés merülhet ilyenkor fel, amelyeket szerintem a novellában viszont láthatunk, itt azonban nem nagyon van rájuk idő. Talán egy összeszedettebb forgatókönyvvel működhetne. A film viszont kb. olyan lett, mint egy hasonlóan King novella rétestészta változata, "A golyó" című film. Sok filozófia, ami nem tud kibontakozni és ezért egy unalmas, érdektelen filmet eredményez.
Ráadásul az "Egy jó házasság" nagyon olcsón és ötlettelenül lett befejezve. Sem csavar, sem egy poén, sem egy igazi, Kingre jellemző ötlet, amitől kicsit megborzongunk.
Ami marad, az Joan Allen jutalomjátéka - bár meg sem közelíti pl. Kathy Bates alakítását a Tortúrában - és Anthony LaPaglia súlytalan karaktere. Egy vérszegény akció jelenet és egy beteg nyomozó, akit Stephen Lang kelt életre.
Egyszer érdemes megnézni, ha rajongók vagyunk.
50%
Figyeld:
- Kristen Connolly szeme gyönyörű. Szeretném megint főszerepben látni! (Ház az erdő mélyén)
Ha megnéznéd:
- Egy jó házasság (2014)
Rendezte: Peter Askin
Stephen King folyamatosan ontja magából jobb és rosszabb történeteit, amelyek végül megfilmesítést kapnak, jobb vagy rosszabb kivitelben. Az "egy jó házasság" mind alapanyagként, mint végtermékként inkább a "rossz" felé tendál. Nem vállalhatatlan, viszont az alapanyag egyértelműen inkább rövidfilmre elég és nem másfél órára, mint amire elnyújtották. És még a vége sem meglepő. Sajnos.
King már régen bebizonyította, hogy nem egyértelműen horror író. Szinte minden műfajban írt történetet és azon kívül is sok mindenben kipróbálta magát: rendezett - amitől úgy elvették a kritikusok a kedvét, hogy soha többé nem tett ilyet - zenél egy zenekarban, forgatókönyveket ír és még a képregény bizniszbe is beszállt. Jelenleg két sorozata fut a tévében és rengeteg terve van a jövőre nézve. Kisebb történeteit pedig egészen olcsón le lehet opciózni, ha szimpatikus számára az, aki a történetet akarja feldolgozni. Egy dollárért. Talán ez az egyik oka, hogy annyi rövidfilmet készítenek a műveiből.
 |
| A film komoly hibája, hogy nem lehet tudni, hol ér véget a fantázia és lép életbe a valóság. Ezzel kihagy elég sok ziccert a kész darab. |
Az "Egy jó házasság" is ilyen novellából lett kissé megnyújtva. Nincs sok értelme, ám így Joan Allen, a remek színésznő kapott egy testhez álló feladatot és szereplési lehetőséget.
Peter Askin húsz év alatt öt filmet rendezett, ráadásul egyik sem lett eddig igazán nagy siker. Hozzánk el sem jutottak, talán ha valamelyik tévécsatorna műsorra nem tűzte őket. Ötödik próbálkozása sem lesz szerintem nagy durranás, King neve ellenére sem.
A történet egészen egyszerű és gondolom, az író nagyon jól adja vissza a szereplő gondolati világát benne, amit viszont átteni a vászonra, nem mindig könnyű. Itt sajnos minimális erőlködést kapunk a forgatókönyvtől. A belső vívódás kimerül kéztördelésben és néhány hangosan kimondott gondolatban. A film ráadásul megtévesztő is: a feléig azt hihetnénk, hogy minden csupán a háziasszony fejében zajlik le, de bármilyen hihetetlen, nem. Amitől a legjobban félne, valóra válik... már az a rész, hogy a férje rájön, hogy tudja a kis titkát.
A film pedig egészen érdekes irányt venne, ha egy meghasadt nő szemén keresztül látnánk az eseményeket, ehelyett egyszer csak kiderül - és nem nagyon érezni a határvonalat - hogy amit látunk, nem puszta képzelgés, hanem valóság. Hoppá!
Darcy (Joan Allen) és Bob (Anthony LaPaglia) középkorú házaspár - sőt, abból lábalnak kifelé - akik egy jól menő érmekereskedésben érdekeltek, sőt, Bob ezek mellett ügyvéd is, sok sikeres üggyel a háta mögött. Kisvárosban élnek, két gyermekük felnőtt és kirepült a családi fészekből. Tiszta idill az egész, leszámítva, hogy Bob néha motelekben alszik, mert munkája elszólítja őt a városból. A nem otthon töltött időt is hasznosan tölti, mert hol egy érmevásárra látogat el, néhány ritkaság megszerzésének reményében vagy megöl egy fiatal nőt...
Mert Bob Anderson a kispolgári álca/álarc mögé rejtőzve egy Beadie nevezetű sorozatgyilkos, aki középkorú nőket gyilkolászik és incselkedik a rendőrséggel. Felesége, Darcy teljesen véletlenül jön a szörnyű titkokra rá, amikor férje vidéken tartózkodik. Természetesen végigzongorázza az összes lehetőséget, hogyan folytassa tovább az életét, mert így, egy rémisztő gyilkossal, ez lehetetlen. Hagyja a fenébe az egészet és őrizze meg a férje sötét titkát? Mi lesz akkor a lelkiismeretével? Ha szól a hatóság, hogyan fognak a gyerekek reagálni? Nem fogják elítélni az anyjukat is és az apjukat is? Mekkora lenne a szégyen? Hogyan éljen ezek után Darcy? Megáll vajon a lábán?
Ezer hasonló kérdés merülhet ilyenkor fel, amelyeket szerintem a novellában viszont láthatunk, itt azonban nem nagyon van rájuk idő. Talán egy összeszedettebb forgatókönyvvel működhetne. A film viszont kb. olyan lett, mint egy hasonlóan King novella rétestészta változata, "A golyó" című film. Sok filozófia, ami nem tud kibontakozni és ezért egy unalmas, érdektelen filmet eredményez.
Ráadásul az "Egy jó házasság" nagyon olcsón és ötlettelenül lett befejezve. Sem csavar, sem egy poén, sem egy igazi, Kingre jellemző ötlet, amitől kicsit megborzongunk.
Ami marad, az Joan Allen jutalomjátéka - bár meg sem közelíti pl. Kathy Bates alakítását a Tortúrában - és Anthony LaPaglia súlytalan karaktere. Egy vérszegény akció jelenet és egy beteg nyomozó, akit Stephen Lang kelt életre.
 |
| A szerző és a főhősnője. |
Ez a film nem lesz nagy siker.
Viszont szépen beillik a King novelláiból készült több tucat darab közé.Egyszer érdemes megnézni, ha rajongók vagyunk.
50%
Figyeld:
- Kristen Connolly szeme gyönyörű. Szeretném megint főszerepben látni! (Ház az erdő mélyén)
Ha megnéznéd:
- Egy jó házasság (2014)
Tökéletes bűnözők - Takers (2010)
Tökéletes bűnözők - Takers (2010)
Rendezte: John Luessenhop
Ezt a filmet már láttam egyszer. Csak akkor "Szemtől szemben - Heat" címmel. Luessenhop filmje simán beillik egyfajta tiszteletadásnak Michael Mann filmje előtt. Ez kicsit olcsóbb, kicsit szimplább. Már, amennyire a téma engedi.
Gordon Jennings (Idris Elba) egy olajozottan működő csoport tagja, akik rablásokra specializálták magukat. Sajnos az üzlet nem olyan nagy volumenű, ezért újra és újra fegyvert kell ragadniuk, hogy talán majd egyszer megcsinálják a nagy bulit. Egy nyomozó, Jack Welles (Matt Dillon) állandóan a nyomukban van, épp csak annyira lemaradva, hogy a fiúk elvégezhessék a munkát.
Azután bevesznek a csapatba egy volt társat, aki régebben több évet ült miattuk és nem köpött. Ez persze nem jelenti azt, hogy megbízhatnak benne.
Korrekt bűnfilm, több szálon fut, néha kicsit átmegy művészieskedésbe (oroszok leszámolása a hotelben), sok karakterrel, akiknek, úgy ahogy, mélysége is van. Sok barna szűrő.
Paul Walker pedig hozza a kemény fiút. Jól.
70%
Túl sokat nem lehet róla mondani. Ha fél szemmel nézed, simán elfelejted pár hét után. A "Szemtől szemben" valahogy sokkal jobban beégett.
Mit lehet elmondani a filmről?
Pl. a bizalom nem kifizetődő. Az árulás mindennapos és mindegy, melyik oldalon.
Megismerjük a rendőröket. Néha a szerencsén múlik egy nyom.
A nehézfiúk pedig érző lelkek. Problémákkal. Családdal.
Nem lehet csak úgy kilépni.
100 perc.
Valamiért nem lesz a kedvenc filmem, pedig meg van benne minden, ami kell.
Hangulat is.
Fordulatok.
De...
Luessenhopnak még tanulnia kell.
(Ez meg nem is igazi vélemény. Nem szoktam ilyen keveset írni egy filmről, erről mégsem tudok.)
Rendezte: John Luessenhop
Gordon Jennings (Idris Elba) egy olajozottan működő csoport tagja, akik rablásokra specializálták magukat. Sajnos az üzlet nem olyan nagy volumenű, ezért újra és újra fegyvert kell ragadniuk, hogy talán majd egyszer megcsinálják a nagy bulit. Egy nyomozó, Jack Welles (Matt Dillon) állandóan a nyomukban van, épp csak annyira lemaradva, hogy a fiúk elvégezhessék a munkát.
Azután bevesznek a csapatba egy volt társat, aki régebben több évet ült miattuk és nem köpött. Ez persze nem jelenti azt, hogy megbízhatnak benne.
Korrekt bűnfilm, több szálon fut, néha kicsit átmegy művészieskedésbe (oroszok leszámolása a hotelben), sok karakterrel, akiknek, úgy ahogy, mélysége is van. Sok barna szűrő.
Paul Walker pedig hozza a kemény fiút. Jól.
70%
Túl sokat nem lehet róla mondani. Ha fél szemmel nézed, simán elfelejted pár hét után. A "Szemtől szemben" valahogy sokkal jobban beégett.
Mit lehet elmondani a filmről?
Pl. a bizalom nem kifizetődő. Az árulás mindennapos és mindegy, melyik oldalon.
Megismerjük a rendőröket. Néha a szerencsén múlik egy nyom.
A nehézfiúk pedig érző lelkek. Problémákkal. Családdal.
Nem lehet csak úgy kilépni.
100 perc.
Valamiért nem lesz a kedvenc filmem, pedig meg van benne minden, ami kell.
Hangulat is.
Fordulatok.
De...
Luessenhopnak még tanulnia kell.
(Ez meg nem is igazi vélemény. Nem szoktam ilyen keveset írni egy filmről, erről mégsem tudok.)
2014. november 17., hétfő
Féktelenül - Speed (1994)
Féktelenül - Speed (1994)
Rendezte: Jan De Bont
A Speed nem feltétlenül egy viszonylag olcsó party drog, hanem a kilencvenes évek egyik legütősebb, legpörgősebb akciófilmje, amelyik A listás sztárt csinált Keanu Reeves-ből és elindította Sandra Bullock-ot a világhírnév felé. Azután dolgoztak még együtt, csak sajnos, annak nem lett ilyen visszhangja.
Jan De Bont operatőrként kezdte a filmes szakmát és első filmrendezése volt a Féktelenül. Hibái ellenére, talán a legjobb filmje is egyben. A Graham Yost által szállított forgatókönyvben benne volt minden, ami az íróra és a kor akciófilmjeire jellemző: tökös főhős, csinos és védtelen partnernő, karizmatikus, de minimum veszélyes ellenség, hihetetlen kalandok, vicces beszólások, akció-akció hátán. Yost szinte összes filmje erre a kaptafára lett ráhúzva, egészen a kétezres évekig, amikor végre tudott váltani.
A történet nem túl bonyolult: kiábrándult rendőrünk bombatámadással akarja az anyagi helyzetét feljavítani. A levesébe beleköp egy fiatal rendőr, ezért miután a terv kudarcba fullad, kieszel egy másikat és a fiatal rendőrt amolyan sakkjátszma partnerként, kihívja maga ellen.
Feleslegesen.
Ha nem olyan izgága és nem teszi személyessé, talán másodszorra sikerül a terv és leléphet a pénzzel.
Howard Payne (Dennis Hopper) egy rosszul sikerült rendőrségi akció következtében megsérül, ezért leszerelik a megnyomorodott bombaszakértőt. Az aranyóra és a sovány nyugdíj, mellyel a szemét kinyomják, csak arra elég, hogy új városba költözzön és kitalálja az évszázad bűnügyét; egy felhőkarcoló liftjébe pokolgépet helyez és megzsarolja a várost, hogy fizessenek neki három millió dollárt, vagy egy tucat emberrel repíti levegőbe a felvonót.
Jack Traven (Keanu Reeves) őrmester és társa megakadályozza a merényletet. Payne hoppon marad, Jack pedig kitüntetést kap. Az öreg bombás viszont ezt nem hagyja annyiban és kieszel egy még bonyolultabb tervet, hogy váltságdíjhoz jusson; bombát szerel egy buszba, amely miután átlépte az ötven mérföldes sebességet, ha ötven mérföld alá lassít vissza, levegőbe repül.
Hogy biztos legyen, hogy a busz nem áll meg több megállóban és a terv idő előtt füstbe menjen, Payne megadja Jacknek a járatszámot és az fel is küzdi magát a buszra, hogy figyelmeztesse az utazókat. Annyit azonban sikerül késnie, hogy a szerkezet már működésbe lépett, ezért megállni nincs mód. Versenyt futnak az idővel, mert nem elég, hogy a terrorista figyeli őket, de különféle akadályokat gördít az útjukba a sors.
A Féktelenül a kilencvenes évek egyik legnagyobb mozis sikere lett. Én magam kb. háromszor néztem meg filmszínházban a filmet!
Kedvenc jelenetem, amikor elfogy a híd és egyetlen esélyük a túlélésre, egy vad ugratás a több tonnás járművel.
Csodálatosan tudnak repülni a buszok!
"- Van valami ami megállíthatja a felvonót? - Igen... a pince!"
Jack Traver egy igazi laza csávó. Szíve is helyén, mersz is van. Csak kedvelni lehet. És szinte mindent egymaga csinálna.
Annie (Sandra Bullock) meg simán imádni való a kotnyeles, de bártor tanulólány szerepében, aki végül a buszt kénytelen a városon keresztül vezetni.
A cselekmény szinte végig pörög. A drámai szitukat jó tempóban váltogatja az akció.
Mai szemmel már könnyebb kiszúrni a film hibáit, akkoriban viszont elég menő mozinak számított.
Érdekességek:
- Sandra Bullock tényleg megtanult olyan buszt vezetni a film kedvéért.
- A Fox a tesztvetítések után kiosztott kérdőívek egyéb rubrikájában többszőr találkozott azzal a megjegyzéssel, hogy a film olyan izgalmas volt, hogy sok néző inkább visszatartotta a vizelési ingerét, hogy ne maradjon le az izgalmas cselekményről.
- A film humoros beköpéseinek nagyját Joss Whedon írta. (Tudjuk, aki a Firefly sorozatért és a Bosszúállókért felelt!)
- Bullock rágógumis jelenete rögtönzés vége lett.
- Amikor Reeves a busz után fut és ráver az ablakra, ami betörik, az véletlen volt, de olyan jól sikerült, hogy benn maradt a filmben.
- Reeves kb. 90%-át maga csinálja a filmben a fizikai eseményeknek. Elég kevés munkát adva ezzel a kaszkadőrének.
- Tarantino felajánlotta a rendezői segítségét amikor hallott a fim tervéről, de nem kapott lehetőséget. Ettől függetlenül a Féktelenül az egyik kedvenc filmje a kilencvenes évekből.
- A néger színész, Glenn Plummer jogosítványát a jelenteinek forgatása előtt két nappal vették el, amikor Reeves-szel a busz mellett akcióznak a sportkocsival.
- Kb. Két tucat színésznő utasította vissza a szerepet, amivel végül Bullock befutott.
- Eredetileg a Dodgers stadionban körözött volna a busz, de arra a produkció nem kapott engedélyt.
Bullock és Reeves csupán a forgatás előtt két héttel csatlakozott a stábhoz. Előtte rengeteg nagyobb sztár kezében megfordult a forgatókönyv, de visszadobálták.
- Volt egy olyan terv, hogy a merénylő Jack barátja, Harry lenne - akit akkor még a tervek szerint Ed Harris játszott volna - de később a szkriptet megváltoztatták és külön merénylőt írtak bele.
- A haverkodó turista karakterét eredetileg egy váratlan halál-jelenettel akarták kiírni, ám végül elvetették ezt az ötletet is.
80%
Rendezte: Jan De Bont
Jan De Bont operatőrként kezdte a filmes szakmát és első filmrendezése volt a Féktelenül. Hibái ellenére, talán a legjobb filmje is egyben. A Graham Yost által szállított forgatókönyvben benne volt minden, ami az íróra és a kor akciófilmjeire jellemző: tökös főhős, csinos és védtelen partnernő, karizmatikus, de minimum veszélyes ellenség, hihetetlen kalandok, vicces beszólások, akció-akció hátán. Yost szinte összes filmje erre a kaptafára lett ráhúzva, egészen a kétezres évekig, amikor végre tudott váltani.
A történet nem túl bonyolult: kiábrándult rendőrünk bombatámadással akarja az anyagi helyzetét feljavítani. A levesébe beleköp egy fiatal rendőr, ezért miután a terv kudarcba fullad, kieszel egy másikat és a fiatal rendőrt amolyan sakkjátszma partnerként, kihívja maga ellen.
Feleslegesen.
Ha nem olyan izgága és nem teszi személyessé, talán másodszorra sikerül a terv és leléphet a pénzzel.
Howard Payne (Dennis Hopper) egy rosszul sikerült rendőrségi akció következtében megsérül, ezért leszerelik a megnyomorodott bombaszakértőt. Az aranyóra és a sovány nyugdíj, mellyel a szemét kinyomják, csak arra elég, hogy új városba költözzön és kitalálja az évszázad bűnügyét; egy felhőkarcoló liftjébe pokolgépet helyez és megzsarolja a várost, hogy fizessenek neki három millió dollárt, vagy egy tucat emberrel repíti levegőbe a felvonót.
Jack Traven (Keanu Reeves) őrmester és társa megakadályozza a merényletet. Payne hoppon marad, Jack pedig kitüntetést kap. Az öreg bombás viszont ezt nem hagyja annyiban és kieszel egy még bonyolultabb tervet, hogy váltságdíjhoz jusson; bombát szerel egy buszba, amely miután átlépte az ötven mérföldes sebességet, ha ötven mérföld alá lassít vissza, levegőbe repül.
Hogy biztos legyen, hogy a busz nem áll meg több megállóban és a terv idő előtt füstbe menjen, Payne megadja Jacknek a járatszámot és az fel is küzdi magát a buszra, hogy figyelmeztesse az utazókat. Annyit azonban sikerül késnie, hogy a szerkezet már működésbe lépett, ezért megállni nincs mód. Versenyt futnak az idővel, mert nem elég, hogy a terrorista figyeli őket, de különféle akadályokat gördít az útjukba a sors.
A Féktelenül a kilencvenes évek egyik legnagyobb mozis sikere lett. Én magam kb. háromszor néztem meg filmszínházban a filmet!
Kedvenc jelenetem, amikor elfogy a híd és egyetlen esélyük a túlélésre, egy vad ugratás a több tonnás járművel.
Csodálatosan tudnak repülni a buszok!
"- Van valami ami megállíthatja a felvonót? - Igen... a pince!"
Jack Traver egy igazi laza csávó. Szíve is helyén, mersz is van. Csak kedvelni lehet. És szinte mindent egymaga csinálna.
Annie (Sandra Bullock) meg simán imádni való a kotnyeles, de bártor tanulólány szerepében, aki végül a buszt kénytelen a városon keresztül vezetni.
A cselekmény szinte végig pörög. A drámai szitukat jó tempóban váltogatja az akció.
Mai szemmel már könnyebb kiszúrni a film hibáit, akkoriban viszont elég menő mozinak számított.
Érdekességek:
- Sandra Bullock tényleg megtanult olyan buszt vezetni a film kedvéért.
- A Fox a tesztvetítések után kiosztott kérdőívek egyéb rubrikájában többszőr találkozott azzal a megjegyzéssel, hogy a film olyan izgalmas volt, hogy sok néző inkább visszatartotta a vizelési ingerét, hogy ne maradjon le az izgalmas cselekményről.
- A film humoros beköpéseinek nagyját Joss Whedon írta. (Tudjuk, aki a Firefly sorozatért és a Bosszúállókért felelt!)
- Bullock rágógumis jelenete rögtönzés vége lett.
- Amikor Reeves a busz után fut és ráver az ablakra, ami betörik, az véletlen volt, de olyan jól sikerült, hogy benn maradt a filmben.
- Reeves kb. 90%-át maga csinálja a filmben a fizikai eseményeknek. Elég kevés munkát adva ezzel a kaszkadőrének.
- Tarantino felajánlotta a rendezői segítségét amikor hallott a fim tervéről, de nem kapott lehetőséget. Ettől függetlenül a Féktelenül az egyik kedvenc filmje a kilencvenes évekből.
- A néger színész, Glenn Plummer jogosítványát a jelenteinek forgatása előtt két nappal vették el, amikor Reeves-szel a busz mellett akcióznak a sportkocsival.
- Kb. Két tucat színésznő utasította vissza a szerepet, amivel végül Bullock befutott.
- Eredetileg a Dodgers stadionban körözött volna a busz, de arra a produkció nem kapott engedélyt.
Bullock és Reeves csupán a forgatás előtt két héttel csatlakozott a stábhoz. Előtte rengeteg nagyobb sztár kezében megfordult a forgatókönyv, de visszadobálták.
- Volt egy olyan terv, hogy a merénylő Jack barátja, Harry lenne - akit akkor még a tervek szerint Ed Harris játszott volna - de később a szkriptet megváltoztatták és külön merénylőt írtak bele.
- A haverkodó turista karakterét eredetileg egy váratlan halál-jelenettel akarták kiírni, ám végül elvetették ezt az ötletet is.
80%
Sírok között - A Walk Among the Tombstones (2014)
Sírok között - A Walk Among the Tombstones (2014)
Rendezte: Scott Frank
A tökéletes altató.
Nem úgy értem, hogy a történet csavarjai olyan jól épülnek fel, hogy a néző gyanakvását altatja el, hogy végül egy érdekes csavarral felrázzon, elképesszen minket, hanem szó szerint: elaltat.
Többszöri nekirugaszkodás után sem bírtam egy ültő helyemben végig nézni. A rendezés, vágás, fényképezés és a zene tökéletes elegyének köszönhetően a film első, legkésőbb második harmadára az agytevékenység egy monoton zúgássá erősödött a fejemben, amely belekényszerített az ágyamba, ahol először még igyekeztem a hangra koncentrálni, majd a fal felé fordultam és durmi. Lehet, hogy bennem van a hiba, ám ha egy krimi közel két óra alatt nem tud ébren tartani, akkor úgy vélem, ott komoly gondok vannak.
A film első pár perce még egészen korrekt főhajtás Don Siegel rendező, Piszkos Harry filmjei előtt. (Siegel 1991-ben hunyt el, amikor a film története indul a flashback-kel és egyszer utalás szinten Clint Eastwood nevét is megemlítik a film közben, szóval, van némi áthallás az erőszakos zsaru történetébe...) Mind a szituáció, amelybe Matt Scudder (Liam Neeson) a főszereplő belekeveredik, mind a megoldásba, ahogyan egymás után, utcai pisztolypárbajban legyőzi a fegyvereseket, azt leszámítva, hogy Piszkos Harry sosem ejtené el a fegyverét. Az elsőt még a kocsi mellől lövi ki, a második a menekülő kocsi sofőrje, míg a harmadik után kicsit futnia is kell, hogy végül egy FPS játékot utánzó beállításban végül azt is padlóra küldje. Mintha egy hetvenes-nyolcvanas évekbeli krimit látnánk. Az erőszakosabb fajtából.
Scudder lenullázza a védelmi pénzt követelő mini bandát, és közben halálosan megsebesít - igaz teljesen vétlenül - egy kislányt is, hogy a felelősség terhe alatt felhagyjon az ivással és leszereljen a köteléktől. Azonban csak a nyomozáshoz ért, ezért maradva a kaptafánál, magánkopóként tevékenykedik tovább. A nyugisabb fajta magánszimat, aki főleg egyszerű szívességeket vállal, rázós ügyekbe, ha nem muszáj, nem keveredik bele.
Magányosan tolja befelé vacsoráját kedvenc falatozóinak egyikében, amikor egy lepukkant fiatalember megkéri, hogy a testvérének segítsen. Hamar kiderül, hogy a tesó nem éppen legális ügyekkel keresi a pénz és a feleségét elrabolták. Scudder tudja, hogy az ilyen ügyek komolysága miatt azt kifejezetten az FBI-jal kellene intéztetni, mégis belegabalyodik a se nem túl szövevényes, se nem túl megterhelő nyomozásba. Mert mire Scudder képbe került, az asszonykát meggyilkolták, így neki tulajdonképpen csak a tettes felkutatása maradt, hogy a férj önmaga teljesítse be a bosszúját. Ami viszont nem megy simán, mert ahány szemtanú, annyi vélemény és még a kábítószer-ellenes csoport is belekeveredik, hiszen a férj díler. De lehet, hogy a gyilkosok is... vagy nyomozók... vagy csak két aberrált állat...
Scott Frank, gondolom, viszonylag hűen adaptálta Lawrence Block író krimi regényét. Mindenesetre az író több műve is megjelent nálunk és egyébként is a világon mindenhol bestsellerek a könyvei.
Scudder figurájával már 1986-ban találkozhattunk filmen, amikor Jeff Bridges alakította a kopót a "Egy lépés a halál" című, nem túl ismert krimiben.
A "Sírok közöttnek" van egyfajta elég erős noir-os hangulata, ami nagyon kevés ahhoz, hogy végül egy jó filmet kapjunk. Igyekeznek hatvan éves korára Liam Neeson-ből akciósztárt faragni, amivel semmi bajom, mert egészen hihető számomra a kiállása miatt, de, hogy nem a "Sírok között" fogja ezt a vonalat erősíteni, lassú tempójával és érdektelen történetével, az egészen biztos. Részemről, amíg Neeson tudja hozni az erőskezű odacsapok figurákat, addig inkább az "Elrabolva" és a "Non-Stop" kategóriájú filmeket kellene gyártania, tonnaszám. Vagy, mint a "Fehér pokol" farkasvadásza. Mert azok sokkal inkább magukkal ragadják az egyszeri nézőt, mint ez a közel két órás altató.
30% Ha az összhatást tekintem.
Amúgy lehetne több is, mert szépen van fényképezve, jók a színészek, kellemes a zene, csak nem szórakoztat. Untat és altat.
Biztos vagyok benne, hogy Block regényei lebilincselő szórakozást tudnak nyújtani, hiszen a könyvben könnyebb megjeleníteni a szereplők belső monológjait. (Nem lenne sikeríró, ha nem lennének jók a könyvei!) Több megjelent magyarul. Érdemes adni neki egy esélyt. Szigorúan könyvben!
A noir-hoz a film kevés.
A noir nyomozók erős szarkasztikus humorral bírnak.
Kevés, hogy lepusztult utcákat és szakadó esőt látunk.
Kevés a nyomott hangulat és a szürkés, barnás szűrés.
És hiányzik egy markáns női karakter, akiért a nyomozó szíve megdobbanhat.
A szövevényes bűnügy is kimaradt, a végén nagy csavarral.
Rendezte: Scott Frank
A tökéletes altató.
Nem úgy értem, hogy a történet csavarjai olyan jól épülnek fel, hogy a néző gyanakvását altatja el, hogy végül egy érdekes csavarral felrázzon, elképesszen minket, hanem szó szerint: elaltat.Többszöri nekirugaszkodás után sem bírtam egy ültő helyemben végig nézni. A rendezés, vágás, fényképezés és a zene tökéletes elegyének köszönhetően a film első, legkésőbb második harmadára az agytevékenység egy monoton zúgássá erősödött a fejemben, amely belekényszerített az ágyamba, ahol először még igyekeztem a hangra koncentrálni, majd a fal felé fordultam és durmi. Lehet, hogy bennem van a hiba, ám ha egy krimi közel két óra alatt nem tud ébren tartani, akkor úgy vélem, ott komoly gondok vannak.
A film első pár perce még egészen korrekt főhajtás Don Siegel rendező, Piszkos Harry filmjei előtt. (Siegel 1991-ben hunyt el, amikor a film története indul a flashback-kel és egyszer utalás szinten Clint Eastwood nevét is megemlítik a film közben, szóval, van némi áthallás az erőszakos zsaru történetébe...) Mind a szituáció, amelybe Matt Scudder (Liam Neeson) a főszereplő belekeveredik, mind a megoldásba, ahogyan egymás után, utcai pisztolypárbajban legyőzi a fegyvereseket, azt leszámítva, hogy Piszkos Harry sosem ejtené el a fegyverét. Az elsőt még a kocsi mellől lövi ki, a második a menekülő kocsi sofőrje, míg a harmadik után kicsit futnia is kell, hogy végül egy FPS játékot utánzó beállításban végül azt is padlóra küldje. Mintha egy hetvenes-nyolcvanas évekbeli krimit látnánk. Az erőszakosabb fajtából.
Scudder lenullázza a védelmi pénzt követelő mini bandát, és közben halálosan megsebesít - igaz teljesen vétlenül - egy kislányt is, hogy a felelősség terhe alatt felhagyjon az ivással és leszereljen a köteléktől. Azonban csak a nyomozáshoz ért, ezért maradva a kaptafánál, magánkopóként tevékenykedik tovább. A nyugisabb fajta magánszimat, aki főleg egyszerű szívességeket vállal, rázós ügyekbe, ha nem muszáj, nem keveredik bele.
Magányosan tolja befelé vacsoráját kedvenc falatozóinak egyikében, amikor egy lepukkant fiatalember megkéri, hogy a testvérének segítsen. Hamar kiderül, hogy a tesó nem éppen legális ügyekkel keresi a pénz és a feleségét elrabolták. Scudder tudja, hogy az ilyen ügyek komolysága miatt azt kifejezetten az FBI-jal kellene intéztetni, mégis belegabalyodik a se nem túl szövevényes, se nem túl megterhelő nyomozásba. Mert mire Scudder képbe került, az asszonykát meggyilkolták, így neki tulajdonképpen csak a tettes felkutatása maradt, hogy a férj önmaga teljesítse be a bosszúját. Ami viszont nem megy simán, mert ahány szemtanú, annyi vélemény és még a kábítószer-ellenes csoport is belekeveredik, hiszen a férj díler. De lehet, hogy a gyilkosok is... vagy nyomozók... vagy csak két aberrált állat...
 |
| A kezdő képsorok egy tényleg noir-os krimit ígérnek. Scott Frank jól felmondja a leckét, a hetvenes évek krimi-akció filmjeiből. |
Scott Frank, gondolom, viszonylag hűen adaptálta Lawrence Block író krimi regényét. Mindenesetre az író több műve is megjelent nálunk és egyébként is a világon mindenhol bestsellerek a könyvei.
Scudder figurájával már 1986-ban találkozhattunk filmen, amikor Jeff Bridges alakította a kopót a "Egy lépés a halál" című, nem túl ismert krimiben.
A "Sírok közöttnek" van egyfajta elég erős noir-os hangulata, ami nagyon kevés ahhoz, hogy végül egy jó filmet kapjunk. Igyekeznek hatvan éves korára Liam Neeson-ből akciósztárt faragni, amivel semmi bajom, mert egészen hihető számomra a kiállása miatt, de, hogy nem a "Sírok között" fogja ezt a vonalat erősíteni, lassú tempójával és érdektelen történetével, az egészen biztos. Részemről, amíg Neeson tudja hozni az erőskezű odacsapok figurákat, addig inkább az "Elrabolva" és a "Non-Stop" kategóriájú filmeket kellene gyártania, tonnaszám. Vagy, mint a "Fehér pokol" farkasvadásza. Mert azok sokkal inkább magukkal ragadják az egyszeri nézőt, mint ez a közel két órás altató.
 |
| Barangolunk a helyszíneke... unatkozunk... elalszunk. |
30% Ha az összhatást tekintem.
Amúgy lehetne több is, mert szépen van fényképezve, jók a színészek, kellemes a zene, csak nem szórakoztat. Untat és altat.
Biztos vagyok benne, hogy Block regényei lebilincselő szórakozást tudnak nyújtani, hiszen a könyvben könnyebb megjeleníteni a szereplők belső monológjait. (Nem lenne sikeríró, ha nem lennének jók a könyvei!) Több megjelent magyarul. Érdemes adni neki egy esélyt. Szigorúan könyvben!
A noir-hoz a film kevés.
A noir nyomozók erős szarkasztikus humorral bírnak.
Kevés, hogy lepusztult utcákat és szakadó esőt látunk.
Kevés a nyomott hangulat és a szürkés, barnás szűrés.
És hiányzik egy markáns női karakter, akiért a nyomozó szíve megdobbanhat.
A szövevényes bűnügy is kimaradt, a végén nagy csavarral.
2014. november 11., kedd
Blog: Vida Ildikó tolmácsolásában
Az megvan, hogy a NAV elnöke elment a jó-baráthoz beszélgetni?
Biztos láttad a videót, amely szánalmas, mint állat.
Mi nem tetszik?
Először is az, hogy ez elvileg azért egy fontos megbeszélés kellene, hogy legyen. Nem spontán, beállítok, várok az épület előtt, aztán lesz, ami lesz.
Nem így működik, hiszen itt fontos - FONTOS - emberekről van szó.
Telefonos egyeztetés, kerekasztal beszélgetés, zárt vagy nyilvános variáció, stb.
Ezzel szemben, a NAV elnöke és ügyvédje, mint két utca embere, az épület előtt vár, hátha a Jó-barát kijön eléjük?
Ne nevettess már!
Ezek után, sietve beérik az emberüket, az persze angolul mond valamit, (Kért időpontot egyeztetésre?) mire Vida: - Nem értem mit mond, tolmácsot szeretnék kérni... - mindezt maga elé.
Könyörgöm, ha nem beszél angolul, miért nem vitt eleve egy tolmácsot? (Talán Goodfriend tud magyarul, csak, hogy beégesse, nem így szólt hozzá???)
És azt, hogy tolmácsot szeretne kérni, azt kinek is címezi?
Az ügyvédjének?
Akkor így kellene: - Légy szíves, fordíts nekem, mert nem beszélem a nyelvet!
Vagy az ATV riportereinek címezi?
Az meg milyen már? Tőlük kér segítséget? (Mintha kötelező lenne a riportereknek egy tolmáccsal interjúra menni.)
Egy NAV elnök?
Ma?
Európában?
Hogy került oda ez a nő???
Van egyáltalán érettségije? (Nekem van és volt angol nyelv benne...)
Még oroszul tanult?
Gondolom, ha lovári vagy zsadányi lenne a nyelv, azt tudná. (merő rosszindulat tőlem.)
Vagy orosz?
Ilyen fontos pozícióba hogyan kerülhetett a nő, ilyen hozzáállással?
Nekem kellemetlen az egész.
Ma, Magyarországon egy ilyen fontos személy nem képes angolul gagyogni pár szót?
Hát egy könyvesboltba is érettségivel, nyelvtudással veszik fel az embert, hiszen annyi a külföldi hazánkban.
De oké, nem tanulta, nem érti. Elfogadom.
De akkor legyen már annyi alázat benne, hogy intéz magának egy fordítót és nem a kamera előtt égeti be magát, hanem odaállítja harmadiknak és bemutatja és rajta keresztül intézi a mondandóját. Mint egy profi.
És nem mint egy lókupec.
Még az kellett volna, hogy Győzikésen magyarázni kezdje: - Nem érteeeeem! Halllllooooodddd! He?
Biztos láttad a videót, amely szánalmas, mint állat.
Mi nem tetszik?
Először is az, hogy ez elvileg azért egy fontos megbeszélés kellene, hogy legyen. Nem spontán, beállítok, várok az épület előtt, aztán lesz, ami lesz.
Nem így működik, hiszen itt fontos - FONTOS - emberekről van szó.
Telefonos egyeztetés, kerekasztal beszélgetés, zárt vagy nyilvános variáció, stb.
Ezzel szemben, a NAV elnöke és ügyvédje, mint két utca embere, az épület előtt vár, hátha a Jó-barát kijön eléjük?
Ne nevettess már!
Ezek után, sietve beérik az emberüket, az persze angolul mond valamit, (Kért időpontot egyeztetésre?) mire Vida: - Nem értem mit mond, tolmácsot szeretnék kérni... - mindezt maga elé.
Könyörgöm, ha nem beszél angolul, miért nem vitt eleve egy tolmácsot? (Talán Goodfriend tud magyarul, csak, hogy beégesse, nem így szólt hozzá???)
És azt, hogy tolmácsot szeretne kérni, azt kinek is címezi?
Az ügyvédjének?
Akkor így kellene: - Légy szíves, fordíts nekem, mert nem beszélem a nyelvet!
Vagy az ATV riportereinek címezi?
Az meg milyen már? Tőlük kér segítséget? (Mintha kötelező lenne a riportereknek egy tolmáccsal interjúra menni.)
Egy NAV elnök?
Ma?
Európában?
Hogy került oda ez a nő???
Van egyáltalán érettségije? (Nekem van és volt angol nyelv benne...)
Még oroszul tanult?
Gondolom, ha lovári vagy zsadányi lenne a nyelv, azt tudná. (merő rosszindulat tőlem.)
Vagy orosz?
Ilyen fontos pozícióba hogyan kerülhetett a nő, ilyen hozzáállással?
Nekem kellemetlen az egész.
Ma, Magyarországon egy ilyen fontos személy nem képes angolul gagyogni pár szót?
Hát egy könyvesboltba is érettségivel, nyelvtudással veszik fel az embert, hiszen annyi a külföldi hazánkban.
De oké, nem tanulta, nem érti. Elfogadom.
De akkor legyen már annyi alázat benne, hogy intéz magának egy fordítót és nem a kamera előtt égeti be magát, hanem odaállítja harmadiknak és bemutatja és rajta keresztül intézi a mondandóját. Mint egy profi.
És nem mint egy lókupec.
Még az kellett volna, hogy Győzikésen magyarázni kezdje: - Nem érteeeeem! Halllllooooodddd! He?
2014. november 10., hétfő
Tortúra - Misery (1990)
Tortúra - Misery (1990)
Rendezte: Rob Reiner
Stephen King ezen művéért nem rajongok túlságosan. Magam sem tudom miért. Talán, ha tippelnem kellene, azt mondanám: a horror ebben a műben nem rugaszkodik el teljesen a lehetségestől. A könyv - és film is - kb. olyan lehet az íróknak, mint Spielberg Cápája a tengervíz mellett nyaralóknak. Bemutatja a sötét oldalát valaminek, ami akár, kicsi ugyan a valószínűsége, mégis előfordulhat.
Paul Sheldon (James Caan) sikeres romantikus regényfolyam írója. Nyolc kötetet adott ki egy Misery nevű hölgy múlt századi kalandjaiból, melyet főleg középkorú nő olvasói faltak, nem kevés pénzhez juttatva az írót. Viszont Sheldon már szeretne a kommerszből az értékesebb irodalom felé kacsintgatni, amely talán nem hoz pénzben annyit, amiért összeszorulna a kiadója szíve, viszont lehet, hogy kritikai körökben végre "írószámba" vennék.
Sheldon, babonás szokások miatt, valahova a Sziklás-hegységbe, egy csendes kis motelba vonul vissza, megírni élete új és talán fő művét, amely véletlenül sem pihegő mellű kisasszonyokról és párbajozó ficsúrokról szól. Az új mű elkészül és Paul elindul önkéntes száműzetéséből, vissza a világba. Viszont közben leesett a hó, csúsznak az utak és a megbokrosodott kocsit képtelen az úton tartani. Lecsúszik a mélybe és hatalmas szerencséjére egy nő, Annie Wilkes (Kathy Bates), képes kimenteni és saját házába szállítja, ahol megkezdi gyógyítását, a maga sajátos értelmezésében.
A "Tortúra" roppant nehéz mű, ha filmes adaptációra való átültetésről van szó.
Először is, mivel egy kamaradarabról van szó, kifejezetten jó színészeket kell találni a karakterek bőrébe. A film közel kilencven százaléka egy férfi és egy nő macska-egér játékáról szól. Rossz színészekkel lehetetlen a fojtó atmoszférát, a lelkileg megterhelő szituációt hitelesen visszaadni. James Caan előtt tucatnyi hollywoodi sztár dobta vissza Paul Sheldon szerepét; kinek ideje nem volt rá, ki nem érezte magát megfelelőnek, ki nem akart ilyen filmben részt venni, ki pedig imázsát féltette, hogy teljesen háttérbe szorul a női főszereplő mellett.
Ez mondjuk jogos feltételezés, mivel a film abszolút főszereplője egyértelműen a pszichopata nővér, aki az író első számú rajongója. Paul, az író, gyakorlatilag csak alájátszani tud az őrületnek, egészen a fináléig.
Annie Wilkes múltja sötét és haláltól terhes. Nem is tudunk meg eleget róla. Még a Paul által titokban átlapozott újságkivágásokat tartalmazó napló sem képes teljes képet festeni az Annie-ban élő lélekről. Néhány kiborulása és megnyilvánul csupán lazán árnyalja a nő hátterét, lelkivilágát, viszont nagyon kevés ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, honnan jutott el odáig, hogy végül az a beteg ember legyen, aki képes a külvilágtól elzárva, egyedül élni, választott börtönében, mégis elég kohézióval rendelkezzen, amikor adott egy lehetőség - a könyvben utalásra emlékszem, hogy talán ő a felelős a balesetért - megragadhassa azt.
Persze amit látunk, az ahhoz éppen elég, hogy a film végén ne az asszonynak szurkoljunk, mégis hiányzik valami kézzel fogható, amely magyarázatot ad tetteire. (Vagy csak én vagyok kíváncsibb a figurára)
Paul Sheldon kirakati bábú, amelyre a főszereplő ráerőlteti akaratát. Sheldon játékszer, melyen Annie kitöltheti beteges hajlamait. Egyetlen oka, hogy tovább tud életben maradni, hogy bár testileg rá van utalva a nőre, ez szellemi formában fordítva van, hiszen Sheldon agyában van valami - Misery lehetséges folytatása - amelyet viszont a nő akar megszerezni. A függőségi viszony erősen eltolódik, hiszen a nő bármikor képes akaratát a tehetetlen férfira erőszakolni. Szóval a határok kissé eltolódnak.
Amiben a történet kicsit eltér a hasonló filmektől, regényektől, az az, hogy az alárendelt szerepében egy amúgy erős férfi kerül. Még ma is, ha erőszakról beszélünk, pl. családon belüli értelemben, az emberben elsőre az összevert nők képe jelenik meg, pedig, bármilyen hihetetlen, fordított példák is akadnak rendesen.
Itt ugyan nincs rokoni kapcsolat, ám ettől semmivel sem borzasztóbb a felvázolt eseménysor.
Vajon hány híresség karja kezdett lúdbőrözni King hatására, amikor az utcán, étterembe, esetleg könyv vagy lemezbemutatón odaszólt nekik egy ismeretlen a tömegből: - Én vagyok az ön első számú rajongója!
A filmben több félelmünk kel életre.
Félelem a hatalomtól, kiszolgáltatottságtól, bezártságtól, szabadság elvesztésétől, stb.
Sokat segít Barry Sonnenfeld kamerája a karakterek érzéseinek visszaadásában. Mivel a zárt szoba alapjában véve elég kicsi tér a beállításokkal való játékra, Sonnenfeld a nyomasztó hangulatot rengeteg arc közelivel és eseménysort mutató totál plánnal gerjeszti. Kathy Bates arcát, alakját többször fényképezik alulról, Paul szemszögéből, hogy kiemeljék ezzel a fenyegetettsét, amelyet sugároz magából. Egy bármikor kitörni kész vulkán.
Mivel a figurák sok mindent csinálnak a képen és ez nem lenne alapjában véve feltétlenül izgalmas vagy figyelemre méltó, Sonnenfeld azzal hangsúlyozza ki ezeket a tevékenységeket, hogy pluszban behelyezi a cselekvést a kép közepébe: pl. amikor Annie mintegy mellékesen locsolgatni kezdi a benzint Paul ágyára, láthatjuk a színésznőt, amint körbe sétál és beszéd közben a keze megrándul, locsol, majd közeli csak magát a kezet mutatja, miközben benzint spriccel a kis tartályból az ágyra.
Segít a nézőnek az apró részletekre fókuszálni.
Hasonló képi világot és kidolgozást, hangulatban és vágásban még "A bárányok hallgatnak" című thrillerben véltem felfedezni. Pedig nem is ugyanazok dolgoztak a filmen.
Horrorfilmmel viszonylag ritkán nyernek színészek, de Kathy Bates teljesen jogosan érdemelte ki az Oscart.
A sztárok és rajongóik közötti konfliktusok hálás témái a hollywood-i filmeknek.
70%
Rendezte: Rob Reiner
Stephen King ezen művéért nem rajongok túlságosan. Magam sem tudom miért. Talán, ha tippelnem kellene, azt mondanám: a horror ebben a műben nem rugaszkodik el teljesen a lehetségestől. A könyv - és film is - kb. olyan lehet az íróknak, mint Spielberg Cápája a tengervíz mellett nyaralóknak. Bemutatja a sötét oldalát valaminek, ami akár, kicsi ugyan a valószínűsége, mégis előfordulhat.Paul Sheldon (James Caan) sikeres romantikus regényfolyam írója. Nyolc kötetet adott ki egy Misery nevű hölgy múlt századi kalandjaiból, melyet főleg középkorú nő olvasói faltak, nem kevés pénzhez juttatva az írót. Viszont Sheldon már szeretne a kommerszből az értékesebb irodalom felé kacsintgatni, amely talán nem hoz pénzben annyit, amiért összeszorulna a kiadója szíve, viszont lehet, hogy kritikai körökben végre "írószámba" vennék.
Sheldon, babonás szokások miatt, valahova a Sziklás-hegységbe, egy csendes kis motelba vonul vissza, megírni élete új és talán fő művét, amely véletlenül sem pihegő mellű kisasszonyokról és párbajozó ficsúrokról szól. Az új mű elkészül és Paul elindul önkéntes száműzetéséből, vissza a világba. Viszont közben leesett a hó, csúsznak az utak és a megbokrosodott kocsit képtelen az úton tartani. Lecsúszik a mélybe és hatalmas szerencséjére egy nő, Annie Wilkes (Kathy Bates), képes kimenteni és saját házába szállítja, ahol megkezdi gyógyítását, a maga sajátos értelmezésében.
A "Tortúra" roppant nehéz mű, ha filmes adaptációra való átültetésről van szó.
Először is, mivel egy kamaradarabról van szó, kifejezetten jó színészeket kell találni a karakterek bőrébe. A film közel kilencven százaléka egy férfi és egy nő macska-egér játékáról szól. Rossz színészekkel lehetetlen a fojtó atmoszférát, a lelkileg megterhelő szituációt hitelesen visszaadni. James Caan előtt tucatnyi hollywoodi sztár dobta vissza Paul Sheldon szerepét; kinek ideje nem volt rá, ki nem érezte magát megfelelőnek, ki nem akart ilyen filmben részt venni, ki pedig imázsát féltette, hogy teljesen háttérbe szorul a női főszereplő mellett.
Ez mondjuk jogos feltételezés, mivel a film abszolút főszereplője egyértelműen a pszichopata nővér, aki az író első számú rajongója. Paul, az író, gyakorlatilag csak alájátszani tud az őrületnek, egészen a fináléig.
 |
| Kezdetben az őrület csak nyomokban tör felszínre... |
Annie Wilkes múltja sötét és haláltól terhes. Nem is tudunk meg eleget róla. Még a Paul által titokban átlapozott újságkivágásokat tartalmazó napló sem képes teljes képet festeni az Annie-ban élő lélekről. Néhány kiborulása és megnyilvánul csupán lazán árnyalja a nő hátterét, lelkivilágát, viszont nagyon kevés ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, honnan jutott el odáig, hogy végül az a beteg ember legyen, aki képes a külvilágtól elzárva, egyedül élni, választott börtönében, mégis elég kohézióval rendelkezzen, amikor adott egy lehetőség - a könyvben utalásra emlékszem, hogy talán ő a felelős a balesetért - megragadhassa azt.
Persze amit látunk, az ahhoz éppen elég, hogy a film végén ne az asszonynak szurkoljunk, mégis hiányzik valami kézzel fogható, amely magyarázatot ad tetteire. (Vagy csak én vagyok kíváncsibb a figurára)
Paul Sheldon kirakati bábú, amelyre a főszereplő ráerőlteti akaratát. Sheldon játékszer, melyen Annie kitöltheti beteges hajlamait. Egyetlen oka, hogy tovább tud életben maradni, hogy bár testileg rá van utalva a nőre, ez szellemi formában fordítva van, hiszen Sheldon agyában van valami - Misery lehetséges folytatása - amelyet viszont a nő akar megszerezni. A függőségi viszony erősen eltolódik, hiszen a nő bármikor képes akaratát a tehetetlen férfira erőszakolni. Szóval a határok kissé eltolódnak.
 |
| ...hogy végül az író rádöbbenjen, csak úgy menekülhet meg... |
Amiben a történet kicsit eltér a hasonló filmektől, regényektől, az az, hogy az alárendelt szerepében egy amúgy erős férfi kerül. Még ma is, ha erőszakról beszélünk, pl. családon belüli értelemben, az emberben elsőre az összevert nők képe jelenik meg, pedig, bármilyen hihetetlen, fordított példák is akadnak rendesen.
Itt ugyan nincs rokoni kapcsolat, ám ettől semmivel sem borzasztóbb a felvázolt eseménysor.
Vajon hány híresség karja kezdett lúdbőrözni King hatására, amikor az utcán, étterembe, esetleg könyv vagy lemezbemutatón odaszólt nekik egy ismeretlen a tömegből: - Én vagyok az ön első számú rajongója!
A filmben több félelmünk kel életre.
Félelem a hatalomtól, kiszolgáltatottságtól, bezártságtól, szabadság elvesztésétől, stb.
Sokat segít Barry Sonnenfeld kamerája a karakterek érzéseinek visszaadásában. Mivel a zárt szoba alapjában véve elég kicsi tér a beállításokkal való játékra, Sonnenfeld a nyomasztó hangulatot rengeteg arc közelivel és eseménysort mutató totál plánnal gerjeszti. Kathy Bates arcát, alakját többször fényképezik alulról, Paul szemszögéből, hogy kiemeljék ezzel a fenyegetettsét, amelyet sugároz magából. Egy bármikor kitörni kész vulkán.
Mivel a figurák sok mindent csinálnak a képen és ez nem lenne alapjában véve feltétlenül izgalmas vagy figyelemre méltó, Sonnenfeld azzal hangsúlyozza ki ezeket a tevékenységeket, hogy pluszban behelyezi a cselekvést a kép közepébe: pl. amikor Annie mintegy mellékesen locsolgatni kezdi a benzint Paul ágyára, láthatjuk a színésznőt, amint körbe sétál és beszéd közben a keze megrándul, locsol, majd közeli csak magát a kezet mutatja, miközben benzint spriccel a kis tartályból az ágyra.
Segít a nézőnek az apró részletekre fókuszálni.
 |
| ...ha olyanná válik, mint Annie és ölni fog. |
Hasonló képi világot és kidolgozást, hangulatban és vágásban még "A bárányok hallgatnak" című thrillerben véltem felfedezni. Pedig nem is ugyanazok dolgoztak a filmen.
Horrorfilmmel viszonylag ritkán nyernek színészek, de Kathy Bates teljesen jogosan érdemelte ki az Oscart.
A sztárok és rajongóik közötti konfliktusok hálás témái a hollywood-i filmeknek.
70%
2014. november 9., vasárnap
A sötétség után - The Philosophers (2013)
A sötétség után - The Philosophers (2013)
Rendezte: John Huddles
Huddles író-rendező saját kamaradrámáját adaptálta filmvászonra. A direktor nem túl termékeny: három film közel 17 év alatt. Viszont mindig sikerült terveihez ismert színészeket megnyerni...
A 2013-as "Filozófusok" kapott egy sokkal érdekesebb alcímet, hogy az átlag intelligenciájú néző ne lapozzon azonnal tovább a moziműsorban, ha belefut. "After the Dark". Erre nagy szükség van, hiszen a film gyakorlatilag nem más, mint egy gondolatkísérlet, egy brainstorming, amely egyetlen helyszínen játszódik - iskolai tanteremben - és ezen az sem változtat, hogy a kimondott és elképzelt gondolatok vizuálisan mind megjelenítődnek a nézők előtt. Így, bár valójában ki sem mozdulunk a helységből, mégis kapunk elég akciót és látványt, amely segít érthetőbbé és szórakoztatóbbá tenni a száz percnyi filozófia órát.
A feltevés egészen ötletes és a megvalósításban van kraft, egyedül az a zavaró, hogy maga az elmélet, amelynek kibontogatása végül már-már átmegy komolytalanba, alig valamivel másabb, mint mondjunk egy olyan kifejezetten Amerikában elterjedt szerepjáték, amelyben a fiatalok körbe ülik az asztalt és kártyákkal, kockákkal győzik meg a másikat, hogy figurájuk értékes és túlélő a nagy kalandban.
A film is egy hasonló kalandjátékot elevenít fel - hasonló tematikájú könyv jelent meg magyarul is. Tanárunk felvázolja a szituációt: Világégés, föld alatti bunker, amely tíz embernek nyújt egy évig tartó védelmet, ami ha letelt, végre elhagyhatják a kényszerű börtönt és benépesíthetik ismét a bolygót. (És a feltételezés szerint több ilyen bunker található elszórtan a földön.) Csupán az a baj, hogy ők, a teremben húszan vannak, plusz a tanár. A feladat, kidilemmázni, hogy ki legyen aki bekerülhet a védett objektumba. A nehezítés, hogy első körben a tanár kioszt egy kártyát mindenkinek, rajta különböző szakmákkal, hogy elmélázhassanak, kinek a munkája lehet fontos a későbbiekben, amikor be lesznek zárva. Eleinte logikai úton próbálják végigvinni a gondolatjátékot, amiben a tanárnak nem jut hely, hiába említi meg, hogy ő lehet a Jolly Jóker. Mert mint kiderül, a játék közben változhatnak a szabályok, ami a kísérlet végkimenetelét erősen befolyásolhatja.
Második körben a kapott kártyákat kihajtva mindjárt mindenki kap egy plusz tulajdonságot, amely a logikai érvelés mellett elterelgeti a tanulókat az érzelmi döntések felé. Ez talán a film legizgalmasabb szakasza.
Végül pedig egy jópofa variációt is megismerhetünk, amikor optimálisan csak egy egyéves bulit látnak a bunkerbe költözésen. Itt már karistolgatjuk a komédia határát.
A film lassan indul be, néhány diák erkölcsi kérdést csinál abból, hogy ne vegyenek részt ebben a gondolatkísérletben. Ez a film legfárasztóbb része, hiszen nincs másról szó, mint beszélgetésről. Mégis, van, aki nem akar a részese lenni, ilyen-olyan okból - ami nekem csak simán a tanulás alóli kibújásnak tűnne, hiszen egy brainstorming az nem fájhat. A tanár azonban hamar megzsarolja őket jegyeik lerontásával, így az eszetlen ellenkezést megtöri az erősebb befolyás. (Mindenféle filozófia nélkül...)
A kísérlet - a beszélgetés - azonban már kilép a terem keretei közül, hála a forgatókönyvnek és zöld háttérnek és még így is van némi kamaradarab íze a filmnek, enyhén színházi hangulattal, pedig a zöld háttér és CGI mindent megtesz, hogy a szituációt a nézők és a szereplők realitásába hozza.
A zene sejtelmes és hangulatos a fényképezés meg szép, bár érezhető, hogy főleg studióban forgott a film és később, trükkel került bele a látvány.
A szereplők elfogadhatóak. A tanárt játszó James D'Arcy egészen delejes alakítást nyújt. Tetszett, hogy néhány korábbi gyerekszínészt felismertem fiatal felnőttként. A Kémkölykös Daryl Sabara és a Harry Potteres Bonnie Wright.
A másfél órás gondolatkísérlet végére pedig még egy kis halvány csavarfélét is kapunk, habár erre olyan nagy szükségünk nem lenne.
A film Mafab adatlapja: A sötétség után - The Philosophers (2013)
65%
Először furán fog hatni a film hangulata és felépítése, de ha a nézőben van affinitás a gondolkodásra, el tud szórakozni a felvetett kérdésekkel és újakat is kitalálhat. Mindenesetre ha a jövő filozófusait ilyen tanórákkal képezik ki agyalásra, úgy vélem, magam már képesített agymenő vagyok. (Hiszen magam is el szoktam ilyen "marhaságokon" gondolkodni...)
Rendezte: John Huddles
A 2013-as "Filozófusok" kapott egy sokkal érdekesebb alcímet, hogy az átlag intelligenciájú néző ne lapozzon azonnal tovább a moziműsorban, ha belefut. "After the Dark". Erre nagy szükség van, hiszen a film gyakorlatilag nem más, mint egy gondolatkísérlet, egy brainstorming, amely egyetlen helyszínen játszódik - iskolai tanteremben - és ezen az sem változtat, hogy a kimondott és elképzelt gondolatok vizuálisan mind megjelenítődnek a nézők előtt. Így, bár valójában ki sem mozdulunk a helységből, mégis kapunk elég akciót és látványt, amely segít érthetőbbé és szórakoztatóbbá tenni a száz percnyi filozófia órát.
A feltevés egészen ötletes és a megvalósításban van kraft, egyedül az a zavaró, hogy maga az elmélet, amelynek kibontogatása végül már-már átmegy komolytalanba, alig valamivel másabb, mint mondjunk egy olyan kifejezetten Amerikában elterjedt szerepjáték, amelyben a fiatalok körbe ülik az asztalt és kártyákkal, kockákkal győzik meg a másikat, hogy figurájuk értékes és túlélő a nagy kalandban.
A film is egy hasonló kalandjátékot elevenít fel - hasonló tematikájú könyv jelent meg magyarul is. Tanárunk felvázolja a szituációt: Világégés, föld alatti bunker, amely tíz embernek nyújt egy évig tartó védelmet, ami ha letelt, végre elhagyhatják a kényszerű börtönt és benépesíthetik ismét a bolygót. (És a feltételezés szerint több ilyen bunker található elszórtan a földön.) Csupán az a baj, hogy ők, a teremben húszan vannak, plusz a tanár. A feladat, kidilemmázni, hogy ki legyen aki bekerülhet a védett objektumba. A nehezítés, hogy első körben a tanár kioszt egy kártyát mindenkinek, rajta különböző szakmákkal, hogy elmélázhassanak, kinek a munkája lehet fontos a későbbiekben, amikor be lesznek zárva. Eleinte logikai úton próbálják végigvinni a gondolatjátékot, amiben a tanárnak nem jut hely, hiába említi meg, hogy ő lehet a Jolly Jóker. Mert mint kiderül, a játék közben változhatnak a szabályok, ami a kísérlet végkimenetelét erősen befolyásolhatja.
Második körben a kapott kártyákat kihajtva mindjárt mindenki kap egy plusz tulajdonságot, amely a logikai érvelés mellett elterelgeti a tanulókat az érzelmi döntések felé. Ez talán a film legizgalmasabb szakasza.
Végül pedig egy jópofa variációt is megismerhetünk, amikor optimálisan csak egy egyéves bulit látnak a bunkerbe költözésen. Itt már karistolgatjuk a komédia határát.
A film lassan indul be, néhány diák erkölcsi kérdést csinál abból, hogy ne vegyenek részt ebben a gondolatkísérletben. Ez a film legfárasztóbb része, hiszen nincs másról szó, mint beszélgetésről. Mégis, van, aki nem akar a részese lenni, ilyen-olyan okból - ami nekem csak simán a tanulás alóli kibújásnak tűnne, hiszen egy brainstorming az nem fájhat. A tanár azonban hamar megzsarolja őket jegyeik lerontásával, így az eszetlen ellenkezést megtöri az erősebb befolyás. (Mindenféle filozófia nélkül...)
A kísérlet - a beszélgetés - azonban már kilép a terem keretei közül, hála a forgatókönyvnek és zöld háttérnek és még így is van némi kamaradarab íze a filmnek, enyhén színházi hangulattal, pedig a zöld háttér és CGI mindent megtesz, hogy a szituációt a nézők és a szereplők realitásába hozza.
A zene sejtelmes és hangulatos a fényképezés meg szép, bár érezhető, hogy főleg studióban forgott a film és később, trükkel került bele a látvány.
A szereplők elfogadhatóak. A tanárt játszó James D'Arcy egészen delejes alakítást nyújt. Tetszett, hogy néhány korábbi gyerekszínészt felismertem fiatal felnőttként. A Kémkölykös Daryl Sabara és a Harry Potteres Bonnie Wright.
A másfél órás gondolatkísérlet végére pedig még egy kis halvány csavarfélét is kapunk, habár erre olyan nagy szükségünk nem lenne.
A film Mafab adatlapja: A sötétség után - The Philosophers (2013)
65%
Először furán fog hatni a film hangulata és felépítése, de ha a nézőben van affinitás a gondolkodásra, el tud szórakozni a felvetett kérdésekkel és újakat is kitalálhat. Mindenesetre ha a jövő filozófusait ilyen tanórákkal képezik ki agyalásra, úgy vélem, magam már képesített agymenő vagyok. (Hiszen magam is el szoktam ilyen "marhaságokon" gondolkodni...)
2014. november 8., szombat
Tammy - Tammy (2014)
Tammy - Tammy (2014)
Rendezte: Ben Falcone
Ben Falcone három tucat vígjáték és komédia szerep után úgy vélte, képes megrendezni egy egész estés szórakoztató filmet. Elsőre mindjárt egy kifejezetten nők számára írt, nőkről szóló keserédest hozott össze. Férfiként nehezen tudtam élvezni.
Tammy (Melissa McCarthy) egy igazi lúzer, de ami még rosszabb, nem az a szeretni való fajta, hanem az idegesítő, önsorsrontó, kihanemén féle. Egy gyorsétteremben dolgozik, ahonnan kirúgják, mivel megbízhatatlan munkatárs. Mikor hazaér, kiderül, hogy férje a szomszédasszonnyal csalja, aki fele akkora, mint Tammy. És a férje még főzött is neki valami finomat. A szemétláda.
Tammy hirtelen ötlet hatására kapja magát és hazamegy, hogy új életet kezdjen. Szerencsére, anyja csupán két háznyira lakik Tammy-ék házától, így pár perccel az arculcsapás után, a férje helyett már az anyjával veszekedhet a semmiről sem szóló életéről. Tammy kimenekülne hiábavaló életéből, ám nagyanyja nem engedi el egyedül. Ketten lázadnak és indulnak el az Amerika körüli turnéra, hogy Tammy végre embert faragjon magából és a nagyanyja láthassa végre a Niagara vízesést. Közben történnek velük vicces és kínos események; rendőrségi ügy, rablás, öregszex, leszbi buli és becsúszik egy mély barátság is.
Melissa McCarthy közepes formáját hozza. A szövegei közel sem olyan viccesek, mint a "Női szervek"-ben, és nem is olyan idegesítő a figurája, mint "A személyiségtolvajban". Tammy-t nehéz megkedvelni, hiszen nagy a szája, de nincs mire. Az a fajta ember, aki bemegy az étterembe, veri a palávert, végül 10 cent jattot sem hagy, mert nincs annyi sem a zsebében. Nem egy barátnak való ember.
Úgy érzem, jó színésznő, de valahogy beskatulyázták az idegesítő seggfej szerepébe és nem elég erős művész ahhoz, hogy elvigyen egy filmet a hátán. Még akkor sem, ha mellé olyan sok "húzónevet" pakolnak.
A Tammy viszont egyszemélyes shownak sem elég, olyannyira kevés benne a humor. Megismerünk egy kisvárosi lányt, aki elcseszte az életét és valószínűleg az életben nem lesz semmiben sikeres. Látni érdemes ezt? Egyáltalán nem.
És Susan Sarandon bedagadt lábát is ki bírtam volna hagyni, hiába 68 éves a színésznő és nem várható el tőle, hogy negyvenes pumákat alakítson a vásznon. Köszönöm, nem! Inkább maradjon kellemes emlékem róla a nyolcvanas-kilencvenes évekből.
A filmet igazából az menti meg a teljes érdektelenségtől, hogy remek karakterszínésznők szerepelnek a kövér komika mellett. Allison Janney, mint édesanya, aki már nagyon unja lánya viselt dolgait és belefásult a felesleges vitákba. Susan Sarandon a szókimondó és alkoholista nagymama. Bemutatni nem kell, mindenki ismeri a nevét, aki szereti a filmeket. A kikapós szomszéd lány szerepében Toni Collette nevetgél közel három percig, ami sértő egy ilyen színésznő kvalitásait tekintve. Kathy Bates, mint öreg leszbikus barátnő, kellemes emlékeztető, hogy él egy ilyen remek színésznő. Sandra Oh pedig szintén teljesen eltékozolt tehetség, annyi remek dráma és a Grace klinika után. Dan Aykroyd pedig szinte cameo.
A Tammy sok elsőfilmes rendezői hibával rendelkezik. Nem elég érdekes, a karakterek nem feltétlenül szerethetőek, néhány forgatókönyvi húzás és jellemfejlődés logikátlan, nem követhető. A humor faktor teljesen esetleges és buta. Még McCarthy zsenialitása sem tud átütni a forgatókönyvi hiányosságokon és ötlettelenségen. El tudsz rajta mosolyodni, nevetni azonban nem biztos, hogy fogsz. Főleg nem, ha férfi vagy.
Mert nem neked szól.
Elvileg a nőknek szólna, nekik viszont idegesítő lehet, ahogyan megformálják benne őket. Egydimenziósan, nevetségesen.
30%
Rendezte: Ben Falcone
Ben Falcone három tucat vígjáték és komédia szerep után úgy vélte, képes megrendezni egy egész estés szórakoztató filmet. Elsőre mindjárt egy kifejezetten nők számára írt, nőkről szóló keserédest hozott össze. Férfiként nehezen tudtam élvezni.Tammy (Melissa McCarthy) egy igazi lúzer, de ami még rosszabb, nem az a szeretni való fajta, hanem az idegesítő, önsorsrontó, kihanemén féle. Egy gyorsétteremben dolgozik, ahonnan kirúgják, mivel megbízhatatlan munkatárs. Mikor hazaér, kiderül, hogy férje a szomszédasszonnyal csalja, aki fele akkora, mint Tammy. És a férje még főzött is neki valami finomat. A szemétláda.
Tammy hirtelen ötlet hatására kapja magát és hazamegy, hogy új életet kezdjen. Szerencsére, anyja csupán két háznyira lakik Tammy-ék házától, így pár perccel az arculcsapás után, a férje helyett már az anyjával veszekedhet a semmiről sem szóló életéről. Tammy kimenekülne hiábavaló életéből, ám nagyanyja nem engedi el egyedül. Ketten lázadnak és indulnak el az Amerika körüli turnéra, hogy Tammy végre embert faragjon magából és a nagyanyja láthassa végre a Niagara vízesést. Közben történnek velük vicces és kínos események; rendőrségi ügy, rablás, öregszex, leszbi buli és becsúszik egy mély barátság is.
Melissa McCarthy közepes formáját hozza. A szövegei közel sem olyan viccesek, mint a "Női szervek"-ben, és nem is olyan idegesítő a figurája, mint "A személyiségtolvajban". Tammy-t nehéz megkedvelni, hiszen nagy a szája, de nincs mire. Az a fajta ember, aki bemegy az étterembe, veri a palávert, végül 10 cent jattot sem hagy, mert nincs annyi sem a zsebében. Nem egy barátnak való ember.
Úgy érzem, jó színésznő, de valahogy beskatulyázták az idegesítő seggfej szerepébe és nem elég erős művész ahhoz, hogy elvigyen egy filmet a hátán. Még akkor sem, ha mellé olyan sok "húzónevet" pakolnak.
A Tammy viszont egyszemélyes shownak sem elég, olyannyira kevés benne a humor. Megismerünk egy kisvárosi lányt, aki elcseszte az életét és valószínűleg az életben nem lesz semmiben sikeres. Látni érdemes ezt? Egyáltalán nem.
És Susan Sarandon bedagadt lábát is ki bírtam volna hagyni, hiába 68 éves a színésznő és nem várható el tőle, hogy negyvenes pumákat alakítson a vásznon. Köszönöm, nem! Inkább maradjon kellemes emlékem róla a nyolcvanas-kilencvenes évekből.
 |
| - Te Susan! Leszek valaha olyan nagy színésznő, mint te? - Már most kétszer akkora vagy...! |
A filmet igazából az menti meg a teljes érdektelenségtől, hogy remek karakterszínésznők szerepelnek a kövér komika mellett. Allison Janney, mint édesanya, aki már nagyon unja lánya viselt dolgait és belefásult a felesleges vitákba. Susan Sarandon a szókimondó és alkoholista nagymama. Bemutatni nem kell, mindenki ismeri a nevét, aki szereti a filmeket. A kikapós szomszéd lány szerepében Toni Collette nevetgél közel három percig, ami sértő egy ilyen színésznő kvalitásait tekintve. Kathy Bates, mint öreg leszbikus barátnő, kellemes emlékeztető, hogy él egy ilyen remek színésznő. Sandra Oh pedig szintén teljesen eltékozolt tehetség, annyi remek dráma és a Grace klinika után. Dan Aykroyd pedig szinte cameo.
 |
| A kisember kisboltot rabol? A "Nekem 8"-at lehetetlen felül múlni. |
A Tammy sok elsőfilmes rendezői hibával rendelkezik. Nem elég érdekes, a karakterek nem feltétlenül szerethetőek, néhány forgatókönyvi húzás és jellemfejlődés logikátlan, nem követhető. A humor faktor teljesen esetleges és buta. Még McCarthy zsenialitása sem tud átütni a forgatókönyvi hiányosságokon és ötlettelenségen. El tudsz rajta mosolyodni, nevetni azonban nem biztos, hogy fogsz. Főleg nem, ha férfi vagy.
Mert nem neked szól.
Elvileg a nőknek szólna, nekik viszont idegesítő lehet, ahogyan megformálják benne őket. Egydimenziósan, nevetségesen.
30%
A megtisztulás éjszakája: Anarchia - The Purge: Anarchy (2014)
A megtisztulás éjszakája: Anarchia - The Purge: Anarchy (2014)
Rendezte: James DeMonaco
A jövő Amerikája meghonosította az Európai eredetű Walpurgis-éji boszorkányszombatot, csak kicsit a saját képére formálta, melynek köszönhetően az örömtüzek többé nem fából összehordott máglyák, hanem égő autó és emberroncsok.
2023-ban kialakult a "megtisztulás" éjszakája nevű 12 órás erőszakáradat az Újvilágban. Ennek lényege, hogy az év egyetlen napján, 12 órán keresztül szabad a vásár, bármilyen bűn elkövethető, beleértve a gyilkosság is, melynek köszönhetően bárki orvosolhatja erőszak útján az őt ért valós vagy képzelt sérelmeit. Egyfajta társadalmi gőzszelepként funkciónál, melynek elcsavarásával a frusztrált nép kiengedheti a gőzt.
Sajnos nem működik tökéletesen, mert valahogy a leginkább ártatlanok maradnak fenn az erőszak rostáján. Ezt jó érzékkel vette észre egy titokzatos csoport karizmatikus vezetője és folyamatos audiovizuális kapcsolatban igyekszik ráébreszteni az átlagembert, hogy a "megtisztulás éjszakája" lassan a gazdagok obszcén játékához asszisztáló vérengzésorgiává degradálódott.
Az őrmester (Frank Grillo) otthon készülődik. Fegyvereket tesz a táskájába és a falra ragasztott fényképeket nézegeti, hogy tudjuk, komoly feladatra készül a következő tizenkét órában. Valakivel le akar számolni? Vagy simán egy bérgyilkos megbízás, aminek most eleget lehet tenni jogi következmények nélkül?
Frank Grillo fokozatosan építette be magát az akciófilmes műfajba. Főleg televíziós munkák közben becsúszott a Tom Cruise féle "Különvélemény", melyben egy Pre-zsarut játszhatott, marcona fizimiskájának köszönhetően. Második találkozásom vele "A szökés sorozat" elszánt és tapasztalatlan ügyvédje, aki végül az állami szintű konspiráció áldozatává vált, még valamikor az első évad során. Azután egyre komolyabb, fontosabb filmekben kapott orvos, rendőr, ügynök karaktereket. Pl. Az "Amerika kapitány: A tél katonájában" meg kellett küzdenie magával a kapitánnyal is.
Shane (Zach Gilford) és neje, Liz (Kiele Sanchez) a férfi családjához igyekszik, hogy együtt vészeljék át az éjszakát, amely valószínűleg az utolsó közös éjszakájuk a válás előtt. Hiába indultak el időben, a megsérült kocsi miatt végül a senki földjén találják magukat, és egyetlen esélyük, ha az árnyékba bújnak. A sors éppen az őrmester kezei közé kergeti őket, így együtt menekülhetnek.
Eva (Carmen Ejogo) törődött pincérnő, akinek kevés fizetése a gyermekére és halálos beteg apjára megy el. Éppen fizetésemelést kérne főnökétől, amit az megtagad. Eva-nak lenne oka, hogy akár erőszak útján orvosolja haragját, ő mégis inkább bezárkózik kis lakásába egyetlen lányával, Cali-val (Zoe Soul). Persze semmi sem ennyire egyszerű. Előbb egy sértődött szomszéd igyekszik szexuális agresszióját rajtuk kiélni, azután maszkos fegyveresek rángatják ki őket az utcára, egy számukra ismeretlen cél érdekében.
A véletlen az ő megmentésükre sarkallja az őrmestert, hogy végül az ötfős kis csoport egymásra utalva verekedje végig magát a lángoló és véres városon.
DeMonaco teljesen beleszeretett az általa kitalált, több hasonló történetet magában egyesítő erőszakos antiutópiát. Van ebben némi "Battle Royale", tetten érhető némi "Menekülő ember", az alapkoncepció meg enyhén emlékeztethet John Carpenter "Menekülés New Yorkból-jára", igaz, ott egy lezárt város lett szabad zóna, ha erőszakról van szó, itt meg a teljes államok változik hadszíntérré.
Megidéz minden olyan akciófilmet, amelyben emberek menekülnek a végzetük elől és közben szépen fogyatkoznak. Pl. "Az ítélet éjszakája" című akciófilm, amely a magyar címválasztás miatt még rá is rímel jelen filmünkre.
DeMonaco az első részben csupán felskiccelte a történetet, itt már kimerészkedett nyílt terepre, hogy kicsit teljesebb képet kapjunk erről a világról. Az árnyalás ellenére sajnos kevés a lényegi információ, amit már az első rész során - A bűn éjszakája - nem találtunk ki. Talán a tervezett harmadik rész bővebben mesél nekünk arról, amit tudnunk kell és érdemes.
A film az első részhez képest, több karaktert és akciót mutat meg, de sajnos hiányzik a húzó név, mint az első rész Ethan Hawke-ja. Szóval, lehet, hogy nagyobb büdzsével dolgoztak, ettől függetlenül nem lett a film jobb mint túlélődráma kistestvére. Ez is kb. ugyanaz, csak közben futkároznak.
Ettől függetlenül a téma "finomsága" miatt biztosan lesznek rajongói a sorozatnak, hibái ellenére is. Én az vagyok.
55%
Elmélkedjünk:
Az alapkoncepció egy akciófilm esetében egészen jópofa, ám ha logikusan végiggondoljuk, mint "megtisztulás éjszakája" egyértelműen elhibázott és kivitelezhetetlen fantazmagória.
Először is, a lényege, hogy a társadalom számkivetettjeitől megtisztítsuk a társadalmat. De ez nem működik, hiszen pont az ártatlanok és gyengék esnek áldozatul az erőszakra hajlamos egyedeknek.
Szóval a gyilkosok levadásszák a gyengéket, így másnap több erőszakos ember marad életben. Ez megtisztulás? Egyértelműen nem.
Azután a film nem tér ki rá, hogy ha már tömegek, csoportokba verődve mészárolják egymást, közben miért nem szabadul el a pokol és rabolnak, fosztogatnak? Az emberek egyik negatív tulajdonsága, hogy a káosz közben is saját érdekeiket nézik, ezért ha kitör a balhé, mindig látunk a filmekben pár embert, akik kirakatokból lopják a tévét. Itt ehhez képest szinte csak egyszerű céllövöldévé silányul a háttérkép.
Azután a film nem tér ki arra sem - biztos komolyabb brainstorming kell hozzá - hogy miféle infrastruktúrára ható következményei vannak egy ilyen mészárlásnak.
Az oké, hogy a tehetősebbek védett falaik mögé vonulnak vissza - bár az első rész pont azt mutatja meg, mennyire nem segít egy páncélozott otthon sem... - de ettől függetlenül mennyi "vétlen" áldozata lehet az eseménynek, aminek köszönhetően másnap nincs, aki kinyissa az újságos standot, megfőzze a reggeli kávét, vagy felvegye a műszakot a kórházban, mint ápoló vagy orvos. Mert nem csak a sallang hullik el.
Azután meg a másnap... Sok ember veszíti el hozzátartozóit és barátait. Vannak, akik kivárják az egy évet a bosszúra?
Arról már nem is beszélve, hogy az éjszaka után milyen komoly takarítási hadjáratot, renoválást és hullaszámlálást kell végrehajtani. Győzi ezt egy ország?
És ezzel csak a felszínt karcolgattam.
Akárcsak DeMonaco filmje.
Rendezte: James DeMonaco
A jövő Amerikája meghonosította az Európai eredetű Walpurgis-éji boszorkányszombatot, csak kicsit a saját képére formálta, melynek köszönhetően az örömtüzek többé nem fából összehordott máglyák, hanem égő autó és emberroncsok.
2023-ban kialakult a "megtisztulás" éjszakája nevű 12 órás erőszakáradat az Újvilágban. Ennek lényege, hogy az év egyetlen napján, 12 órán keresztül szabad a vásár, bármilyen bűn elkövethető, beleértve a gyilkosság is, melynek köszönhetően bárki orvosolhatja erőszak útján az őt ért valós vagy képzelt sérelmeit. Egyfajta társadalmi gőzszelepként funkciónál, melynek elcsavarásával a frusztrált nép kiengedheti a gőzt.
Sajnos nem működik tökéletesen, mert valahogy a leginkább ártatlanok maradnak fenn az erőszak rostáján. Ezt jó érzékkel vette észre egy titokzatos csoport karizmatikus vezetője és folyamatos audiovizuális kapcsolatban igyekszik ráébreszteni az átlagembert, hogy a "megtisztulás éjszakája" lassan a gazdagok obszcén játékához asszisztáló vérengzésorgiává degradálódott.
Az őrmester (Frank Grillo) otthon készülődik. Fegyvereket tesz a táskájába és a falra ragasztott fényképeket nézegeti, hogy tudjuk, komoly feladatra készül a következő tizenkét órában. Valakivel le akar számolni? Vagy simán egy bérgyilkos megbízás, aminek most eleget lehet tenni jogi következmények nélkül?
Frank Grillo fokozatosan építette be magát az akciófilmes műfajba. Főleg televíziós munkák közben becsúszott a Tom Cruise féle "Különvélemény", melyben egy Pre-zsarut játszhatott, marcona fizimiskájának köszönhetően. Második találkozásom vele "A szökés sorozat" elszánt és tapasztalatlan ügyvédje, aki végül az állami szintű konspiráció áldozatává vált, még valamikor az első évad során. Azután egyre komolyabb, fontosabb filmekben kapott orvos, rendőr, ügynök karaktereket. Pl. Az "Amerika kapitány: A tél katonájában" meg kellett küzdenie magával a kapitánnyal is.
 |
| A gazdagok játékához a szegények asszisztálnak. |
Shane (Zach Gilford) és neje, Liz (Kiele Sanchez) a férfi családjához igyekszik, hogy együtt vészeljék át az éjszakát, amely valószínűleg az utolsó közös éjszakájuk a válás előtt. Hiába indultak el időben, a megsérült kocsi miatt végül a senki földjén találják magukat, és egyetlen esélyük, ha az árnyékba bújnak. A sors éppen az őrmester kezei közé kergeti őket, így együtt menekülhetnek.
Eva (Carmen Ejogo) törődött pincérnő, akinek kevés fizetése a gyermekére és halálos beteg apjára megy el. Éppen fizetésemelést kérne főnökétől, amit az megtagad. Eva-nak lenne oka, hogy akár erőszak útján orvosolja haragját, ő mégis inkább bezárkózik kis lakásába egyetlen lányával, Cali-val (Zoe Soul). Persze semmi sem ennyire egyszerű. Előbb egy sértődött szomszéd igyekszik szexuális agresszióját rajtuk kiélni, azután maszkos fegyveresek rángatják ki őket az utcára, egy számukra ismeretlen cél érdekében.
A véletlen az ő megmentésükre sarkallja az őrmestert, hogy végül az ötfős kis csoport egymásra utalva verekedje végig magát a lángoló és véres városon.
 |
| Az őrmester mire észbe kap, már négy ember életéért felelős. |
DeMonaco teljesen beleszeretett az általa kitalált, több hasonló történetet magában egyesítő erőszakos antiutópiát. Van ebben némi "Battle Royale", tetten érhető némi "Menekülő ember", az alapkoncepció meg enyhén emlékeztethet John Carpenter "Menekülés New Yorkból-jára", igaz, ott egy lezárt város lett szabad zóna, ha erőszakról van szó, itt meg a teljes államok változik hadszíntérré.
Megidéz minden olyan akciófilmet, amelyben emberek menekülnek a végzetük elől és közben szépen fogyatkoznak. Pl. "Az ítélet éjszakája" című akciófilm, amely a magyar címválasztás miatt még rá is rímel jelen filmünkre.
DeMonaco az első részben csupán felskiccelte a történetet, itt már kimerészkedett nyílt terepre, hogy kicsit teljesebb képet kapjunk erről a világról. Az árnyalás ellenére sajnos kevés a lényegi információ, amit már az első rész során - A bűn éjszakája - nem találtunk ki. Talán a tervezett harmadik rész bővebben mesél nekünk arról, amit tudnunk kell és érdemes.
 |
| Az erőszak erőszakot szül. Talán nem jó a rendszer...? |
A film az első részhez képest, több karaktert és akciót mutat meg, de sajnos hiányzik a húzó név, mint az első rész Ethan Hawke-ja. Szóval, lehet, hogy nagyobb büdzsével dolgoztak, ettől függetlenül nem lett a film jobb mint túlélődráma kistestvére. Ez is kb. ugyanaz, csak közben futkároznak.
Ettől függetlenül a téma "finomsága" miatt biztosan lesznek rajongói a sorozatnak, hibái ellenére is. Én az vagyok.
55%
Elmélkedjünk:
Az alapkoncepció egy akciófilm esetében egészen jópofa, ám ha logikusan végiggondoljuk, mint "megtisztulás éjszakája" egyértelműen elhibázott és kivitelezhetetlen fantazmagória.
Először is, a lényege, hogy a társadalom számkivetettjeitől megtisztítsuk a társadalmat. De ez nem működik, hiszen pont az ártatlanok és gyengék esnek áldozatul az erőszakra hajlamos egyedeknek.
Szóval a gyilkosok levadásszák a gyengéket, így másnap több erőszakos ember marad életben. Ez megtisztulás? Egyértelműen nem.
Azután a film nem tér ki rá, hogy ha már tömegek, csoportokba verődve mészárolják egymást, közben miért nem szabadul el a pokol és rabolnak, fosztogatnak? Az emberek egyik negatív tulajdonsága, hogy a káosz közben is saját érdekeiket nézik, ezért ha kitör a balhé, mindig látunk a filmekben pár embert, akik kirakatokból lopják a tévét. Itt ehhez képest szinte csak egyszerű céllövöldévé silányul a háttérkép.
Azután a film nem tér ki arra sem - biztos komolyabb brainstorming kell hozzá - hogy miféle infrastruktúrára ható következményei vannak egy ilyen mészárlásnak.
Az oké, hogy a tehetősebbek védett falaik mögé vonulnak vissza - bár az első rész pont azt mutatja meg, mennyire nem segít egy páncélozott otthon sem... - de ettől függetlenül mennyi "vétlen" áldozata lehet az eseménynek, aminek köszönhetően másnap nincs, aki kinyissa az újságos standot, megfőzze a reggeli kávét, vagy felvegye a műszakot a kórházban, mint ápoló vagy orvos. Mert nem csak a sallang hullik el.
Azután meg a másnap... Sok ember veszíti el hozzátartozóit és barátait. Vannak, akik kivárják az egy évet a bosszúra?
Arról már nem is beszélve, hogy az éjszaka után milyen komoly takarítási hadjáratot, renoválást és hullaszámlálást kell végrehajtani. Győzi ezt egy ország?
És ezzel csak a felszínt karcolgattam.
Akárcsak DeMonaco filmje.
2014. november 2., vasárnap
V/H/S: Viral - V/H/S: Viral (2014)
V/H/S: Viral - V/H/S: Viral (2014)
Rendezték: Justin Benson, Gregg Bishop, Aaron Moorhead, Marcel Sarmiento, Nacho Vigalondo
A V/H/S: Vírusvideó a sorozat harmadik darabja és a legelszálltabb, ugyanakkor legerőtlenebb szkeccsfilm a három rész közül. Ezen a viszonylag érdekes átvezető film sem segít, mert míg az első két részben egy viszonylag hétköznapi keretet kapott a film, addig itt már maga a köztes kitöltés is teljesen agyament szituáció. Így pont az veszett el a filmből, amiért élvezni tudtam az első két részt.
A V/H/S filmek egyik erőssége az volt, hogy a megnézett felvételek legalább egy kicsit emlékeztettek azokra, amiket akár tényleg fellelhetnénk egy komoly found footage gyűjtő archívumában, míg a harmadik rész már annyi kamerát, perspektívát, vágást, trükközést, mosást, vasalást, szárítást vonultat fel, hogy pont ez a "meghittség" hiányzik, halt el, ami miatt könnyebb volt befogadni az előző két rész. (Pedig azért abban is voltak démonok, zombik, szellemek)
Most simán azt mondanám: Fiúk, kicsit túlpörögtetek!
A kerettörténet egy autós üldözés, mely a városkában körbe-körbe zajlik, miközben emberek zavarodnak meg, rendőrök terelgetik a forgalmat és unatkozó fiatalok igyekeznek a tévében sugárzott autós üldözésbe kerülni. Nyoma sincs az egy helyszínes, szinte már unalmas első két filmen átívelő keretes megoldásnak. Itt már magába a kollektív őrületbe csöppenünk, magyarázatok nélkül, úszva az árral. De nem lettem jobban felizgatva, csak bólogattam: Aha, oké...
Az első film a legerősebb és legkoherensebb. Dante (Justin Welborn tapasztalt horrorfilmes színész) kisvárosi senki, aki szeretne a világ legnagyobb illuzionistája lenni. Talál egy köpenyt, aminek segítségével bőven túlhaladja elképzeléseit. Több kamera, több trükk, míg végül egy egész pofás kis "alkonyzóna" epizódot kapunk. Csak pl. amikor a kommandósok puskáira szerelt kamerákat látjuk, azonnal beugrik, hogy ezt már ellőtték pl. az Afflicted (2013) című vámpíros found footage-ban vagy a Wer (2013) című szinte testvér darabban, amelyik viszont a farkasember mítoszt öregbíti. A történet meg simán koppintja "Az erő krónikája" (2012) című sci-fi drámát, csak gyorsított tempóban.
Dante végül nem illuzionista, hanem egyenesen a nagy varázslóvá avanzsál, míg végül emberére akad egy hozzá hasonlóan törtető fiatal nőben és akkor két erős akarat csap össze a hatalomért. A befejezés borítékolható, mégis a legérdekesebb része lett a szakaszokra osztott mozinak.
A második film egy sikeres kísérlet meséje, melynek köszönhetően főszereplőnk megnyit egy kaput a mellettünk létező alternatív világba, hogy ott azután hamar rádöbbenjen, bár elsőre ugyanaz a világ fogadja, mégis, vannak lényegi különbségek.
Groteszk epizód, kicsit Cronenberg szájízt hagy maga után, felidézve a Kanadai rendező legkorábbi munkáit, amely a dráma és bio-horror keverékét képezték.
A szegmens nem lenne rossz, viszont a gagyi effektek és nem túl okos felépítés - már a kamerakezelésé - sokat ront az élvezetén.
Az utolsó rész pedig maga az őskáosz.
Néhány gördeszkás srác kamerákkal felszerelkezve dokumentumfilmet forgat és belekeveredik valami démon imádó szekta kegyhelyébe, ahol a srácok hullanak is, meg nem is, mert ketten átmennek Rambó-ba és kiirtanak mindenki.
Zavaros, túlfényképezett, túlvágott, túl... túl... túl... mesterkélt és buta.
A befejezése pedig kicsit visszaköszön a második részből, ahol már láttunk világra jönni egy hasonló démont, így izgalmasnak sem mondanám.
Jelen tárgyalt filmünk ezért sajnos nem tudta megugrani az első rész újdonságát és a második rész szépen kivitelezett epizódjait, pedig a zombis történet már ott is erősen elszakadt a még "hihető" kategóriából.
Azért remélem, még fognak készülni V/H/S filmek, mert a koncepció nem rossz és ötlet meg, gondolom, lenne elég.
Ebben a részben a technika kicsit elnyomta a történetet.
A kevesebb, lehet itt pont több lett volna.
50%
Az első részről itt írtam: V/H/S egy finom kis found footage kooperáció.
Rendezték: Justin Benson, Gregg Bishop, Aaron Moorhead, Marcel Sarmiento, Nacho Vigalondo
A V/H/S: Vírusvideó a sorozat harmadik darabja és a legelszálltabb, ugyanakkor legerőtlenebb szkeccsfilm a három rész közül. Ezen a viszonylag érdekes átvezető film sem segít, mert míg az első két részben egy viszonylag hétköznapi keretet kapott a film, addig itt már maga a köztes kitöltés is teljesen agyament szituáció. Így pont az veszett el a filmből, amiért élvezni tudtam az első két részt.A V/H/S filmek egyik erőssége az volt, hogy a megnézett felvételek legalább egy kicsit emlékeztettek azokra, amiket akár tényleg fellelhetnénk egy komoly found footage gyűjtő archívumában, míg a harmadik rész már annyi kamerát, perspektívát, vágást, trükközést, mosást, vasalást, szárítást vonultat fel, hogy pont ez a "meghittség" hiányzik, halt el, ami miatt könnyebb volt befogadni az előző két rész. (Pedig azért abban is voltak démonok, zombik, szellemek)
Most simán azt mondanám: Fiúk, kicsit túlpörögtetek!
A kerettörténet egy autós üldözés, mely a városkában körbe-körbe zajlik, miközben emberek zavarodnak meg, rendőrök terelgetik a forgalmat és unatkozó fiatalok igyekeznek a tévében sugárzott autós üldözésbe kerülni. Nyoma sincs az egy helyszínes, szinte már unalmas első két filmen átívelő keretes megoldásnak. Itt már magába a kollektív őrületbe csöppenünk, magyarázatok nélkül, úszva az árral. De nem lettem jobban felizgatva, csak bólogattam: Aha, oké...
Az első film a legerősebb és legkoherensebb. Dante (Justin Welborn tapasztalt horrorfilmes színész) kisvárosi senki, aki szeretne a világ legnagyobb illuzionistája lenni. Talál egy köpenyt, aminek segítségével bőven túlhaladja elképzeléseit. Több kamera, több trükk, míg végül egy egész pofás kis "alkonyzóna" epizódot kapunk. Csak pl. amikor a kommandósok puskáira szerelt kamerákat látjuk, azonnal beugrik, hogy ezt már ellőtték pl. az Afflicted (2013) című vámpíros found footage-ban vagy a Wer (2013) című szinte testvér darabban, amelyik viszont a farkasember mítoszt öregbíti. A történet meg simán koppintja "Az erő krónikája" (2012) című sci-fi drámát, csak gyorsított tempóban.
Dante végül nem illuzionista, hanem egyenesen a nagy varázslóvá avanzsál, míg végül emberére akad egy hozzá hasonlóan törtető fiatal nőben és akkor két erős akarat csap össze a hatalomért. A befejezés borítékolható, mégis a legérdekesebb része lett a szakaszokra osztott mozinak.
A második film egy sikeres kísérlet meséje, melynek köszönhetően főszereplőnk megnyit egy kaput a mellettünk létező alternatív világba, hogy ott azután hamar rádöbbenjen, bár elsőre ugyanaz a világ fogadja, mégis, vannak lényegi különbségek.
Groteszk epizód, kicsit Cronenberg szájízt hagy maga után, felidézve a Kanadai rendező legkorábbi munkáit, amely a dráma és bio-horror keverékét képezték.
A szegmens nem lenne rossz, viszont a gagyi effektek és nem túl okos felépítés - már a kamerakezelésé - sokat ront az élvezetén.
Az utolsó rész pedig maga az őskáosz.
Néhány gördeszkás srác kamerákkal felszerelkezve dokumentumfilmet forgat és belekeveredik valami démon imádó szekta kegyhelyébe, ahol a srácok hullanak is, meg nem is, mert ketten átmennek Rambó-ba és kiirtanak mindenki.
Zavaros, túlfényképezett, túlvágott, túl... túl... túl... mesterkélt és buta.
A befejezése pedig kicsit visszaköszön a második részből, ahol már láttunk világra jönni egy hasonló démont, így izgalmasnak sem mondanám.
Jelen tárgyalt filmünk ezért sajnos nem tudta megugrani az első rész újdonságát és a második rész szépen kivitelezett epizódjait, pedig a zombis történet már ott is erősen elszakadt a még "hihető" kategóriából.
Azért remélem, még fognak készülni V/H/S filmek, mert a koncepció nem rossz és ötlet meg, gondolom, lenne elég.
Ebben a részben a technika kicsit elnyomta a történetet.
A kevesebb, lehet itt pont több lett volna.
50%
Az első részről itt írtam: V/H/S egy finom kis found footage kooperáció.
2014. október 31., péntek
Vers: Szegény Magyarország
Szegény Magyarország (by Fekete Tamás Jerryco)
Este van, este van,
ki-ki nyúl a lomba.
Csöves tapogat, vaj'h mit rejt,
a kitett kuka gyomra?
Fal mellett, márványon,
nyugszik a jó öreg,
Lakása, sosem volt,
Kihűlt testet hoz a regg'.
Emberek, polgárok,
fásultan csak mennek,
Egy tekintet sem esd,
a fekvő jóembernek.
Napjaink, csekkjeink,
Számolva, s számolatlan.
Ami kis vagyonom volt,
Politikusainknak adtam.
- Éhes vagyok, szól hozzám,
szinte bárki, ki kisebb nálam.
A szegénység mértékétől,
a 4-es metróba, esik le az állam...
Adósság-hátizsák,
nyomja el a vállam,
Nekem fáj, hogy mivé lett,
Mára ez az állam!
ki-ki nyúl a lomba.
Csöves tapogat, vaj'h mit rejt,
a kitett kuka gyomra?
Fal mellett, márványon,
nyugszik a jó öreg,
Lakása, sosem volt,
Kihűlt testet hoz a regg'.
Emberek, polgárok,
fásultan csak mennek,
Egy tekintet sem esd,
a fekvő jóembernek.
Napjaink, csekkjeink,
Számolva, s számolatlan.
Ami kis vagyonom volt,
Politikusainknak adtam.
- Éhes vagyok, szól hozzám,
szinte bárki, ki kisebb nálam.
A szegénység mértékétől,
a 4-es metróba, esik le az állam...
Adósság-hátizsák,
nyomja el a vállam,
Nekem fáj, hogy mivé lett,
Mára ez az állam!
2014. október 28., kedd
Zene és szöveg - Music and Lyrics (2007)
Zene és szöveg - Music and Lyrics (2007)
Rendezte: Marc Lawrence
Marc Lawrence nem tudom, hogy meleg férfi e, de bele van rendesen buzulva High Grant-be. Következő filmjének is ő a főszereplője... Ez nem baj, amíg ilyen kellemes és szórakoztató papírzsepi gyűrögető darabokat dobnak össze, mint a "Zene és szöveg", melynek felütése, a Pop! formációjának erősen A-ha együttes hangulatú klippje egészen zseniálisan foglalja össze, mire számíthattunk egy fiúzenekartól a nyolcvanas években.
A film elején gyorsan megismerjük mindkét fontos karaktert, hogy eldönthessük, kivel akarunk azonosulni. Nem lesz nehéz. Pasik Grant-tel, nők Barrymoore-ral. Még akkor is, ha Sophie Fisher (Drew Barrymoore) karaktere kissé elnagyoltan és szájbarágósan akarják elmagyarázni, hogy a hölgy szertelen, problémás és komplexusos. Igazából, már a szereplő beírása a történetbe egy kicsit erőltetett, hiszen úgy kerül a valamikor híres zenész látómezejébe, hogy a virágait igyekszik meglocsolni. Nem is sikerül elsőre, mert megsérül közben. Ember legyen a talpán, aki egy ilyen nőt alkalmazna a továbbiakban. Nekünk viszont szükségünk van rá, hiszen miről szólna a film, ha nem kezdenének egymással valamit???
Jó, lépjünk túl Sophie karakterének a forgatókönyvbe erőszakolásán.
Alex Fletcher (Hugh Grant) vagy jó húsz éve tagja volt egy igen sikeres fiú szintipop csapatnak. Azután egy menedzser meggyőzte a formáció vezetőjét, hogy bár így sem rossz, rúgja fel a barátságot és kezdjen szóló karriert a fiúk nélkül. Alex az elszakadást nehezen vészelte át - drogok, kurvák - ám új menedzsere (Brad Garrett) végletekig mellette áll és szervezi neki a bénábbnál bénább fellépéseket, amivel azért valahogy a víz felszínén tudnak evickélni.
Hatalmas szerencse ragyog rájuk, amikor a zenei világ új üdvöskéje, Cora Corman (Ashley Bennett) szerelmi csalódásának hatására előrángatja az egykor sikeres zenészt, hogy írjon nekik egy közös dalt, hiszen valamikor - azért nem olyan régen lehetett Cora fiatal kora miatt - nagy rajongója volt Fletcher bácsinak és zenéjének.
Alex persze szívesen felújítaná valamelyik régi slágerét az alkalomra, ám Cora tiszta lappal indít: teljesen új sláger kell!
Alex pedig inkább zeneszerző, mint szövegíró.
Nagy mázli, hogy Sophie, aki akkor lépett az életébe, ötletelés közben gagyog valamit két virágváza között és Alex felfigyel rá. Kiderül, Sophie az mellett, hogy idegesítően rendetlen és fóbiás, született szövegíró. (Ez amúgy egy másik munkája; reklámszöveget ír a családi cégnek).
Magyarra fordítva persze a kiötlött borzalmasan gagyik és felszínesek, de nekünk el kell hinnünk, hogy a dalkészítés közben egy kisebb csoda születik.
Azután azt vesszük észre, hogy igen, a banális szövegek ellenére megalkotnak egy nagyon ütős kis nótát, amely mindkettőjük karrierjét új magasságokba emelheti.
Ha csak erről szólna a film, lineárisan egyenesen vezetne a hepiendbe, ezért meg kellett kicsit kavarni. Nem túl hangsúlyosan, épp csak annyira, hogy a játékidő elérje a száz percet és elszórakoztassa a nézőt.
Hibái ellenére a film eleget is tesz az elvárásoknak.
Kedvesek a mellékszereplők. Chris riley a menedzser karaktere maga az álommenedzser, aki a film szerint akkor is kitart védence mellett, amikor már bárki más passzolná. Nincs is ilyen menedzser az életben...
A másik, Sophie Fisher nővére, a hét évvel idősebb családanya, Rhonda (Kristen Johnston). Johnston eszméletlenül jó színésznő. Néhány villanással festi meg nagyon hihetően a keménykezű családanyát és jófej anyukát, aki hárpia természetének ellenére imádja családját és fordítva.
Ashel Bennett első mozis szerepében aranyosan ábrázolja az ezoterikus és egyéb "maszlagokat" magába ivó, gyermeki lényű előadóművészt. Karaktere egyébként egy finom karikatúrája a hasonló sztárcsemetéknek, akik szabad kaptak az élettől az önkifejezésre, ha volt valamiben tehetségük. Cora hátterét sajnos nem ismerjük meg. Nem tudjuk, honnan jött, hogy lett az aki, ettől függetlenül egészen jól felfestik nekünk a figurát olyan szövegekkel, mint amikor lebácsizza Alex-et, vagy arról kesereg, hogy kemény két hónap után dobta a pasija, vagy éppen a tetőre invitálja Sophie-t egy bulin, ami, bármilyen meglepő, de odafent van!!! Imádni való.
A fényképezés egészen jó, annak ellenére, hogy a film nagyja szobákban, stúdiókban, galériákban játszódik. A vége koncert képi világa már megidézi a nagy teres koncertek hangulatát.
A zene pedig pont annyira jó, amennyire csak lehetett ennyi amatőr "zenésszel". Hugh Grant hangja ugyan nem olyan dörgedelmes, ezért végig valahol a halk és erőtlen között mocorog, mégis, nem kellemetlen hallgatni. Ashley Bennett pedig igazi gyereksztár. Hangja inkább aranyos, mint jó, viszont ellenpontként a slágereik egészen jól ki lettek találva.
Drámai szálnak még kapunk egy kellemetlen figurát, Sophie egyetemi tanárát, aki könyvet írt kurta-furcsa kapcsolatáról a lánnyal és ami sikeres könyvként hírdeti Sophie életre valótlanságát. Sajnos ez a száll nincs túl jól bemutatva, ezért, a sorok között olvasva, a néző hajlana az felé, hogy Sophie valóban kicsit beteg "agyilag". Persze mivel ő a főszereplőnk, kénytelenek vagyunk az ő oldalára állni a tanár (Campbell Scott) ellenében, ami csak azért könnyű, mert Campbell az alig három percében nagyon jól hozza a lekezelő művészt.
A Zene és szöveg legalább annyira könnyed, mint amennyi a hibája és forgatókönyvi hiányossága. Kicsit olyan, mint az igazi élet: Hirtelen, habkönnyű és szerethető.
Bármikor újranézhető. Meg is tettem többször.
A drámai részek kicsit esetlenek, ezért lesz végül olyan bájos az egész.
Azt hiszem erre mondják, hogy habkönnyű.
75%
Rendezte: Marc Lawrence
Marc Lawrence nem tudom, hogy meleg férfi e, de bele van rendesen buzulva High Grant-be. Következő filmjének is ő a főszereplője... Ez nem baj, amíg ilyen kellemes és szórakoztató papírzsepi gyűrögető darabokat dobnak össze, mint a "Zene és szöveg", melynek felütése, a Pop! formációjának erősen A-ha együttes hangulatú klippje egészen zseniálisan foglalja össze, mire számíthattunk egy fiúzenekartól a nyolcvanas években.
A film elején gyorsan megismerjük mindkét fontos karaktert, hogy eldönthessük, kivel akarunk azonosulni. Nem lesz nehéz. Pasik Grant-tel, nők Barrymoore-ral. Még akkor is, ha Sophie Fisher (Drew Barrymoore) karaktere kissé elnagyoltan és szájbarágósan akarják elmagyarázni, hogy a hölgy szertelen, problémás és komplexusos. Igazából, már a szereplő beírása a történetbe egy kicsit erőltetett, hiszen úgy kerül a valamikor híres zenész látómezejébe, hogy a virágait igyekszik meglocsolni. Nem is sikerül elsőre, mert megsérül közben. Ember legyen a talpán, aki egy ilyen nőt alkalmazna a továbbiakban. Nekünk viszont szükségünk van rá, hiszen miről szólna a film, ha nem kezdenének egymással valamit???Jó, lépjünk túl Sophie karakterének a forgatókönyvbe erőszakolásán.
Alex Fletcher (Hugh Grant) vagy jó húsz éve tagja volt egy igen sikeres fiú szintipop csapatnak. Azután egy menedzser meggyőzte a formáció vezetőjét, hogy bár így sem rossz, rúgja fel a barátságot és kezdjen szóló karriert a fiúk nélkül. Alex az elszakadást nehezen vészelte át - drogok, kurvák - ám új menedzsere (Brad Garrett) végletekig mellette áll és szervezi neki a bénábbnál bénább fellépéseket, amivel azért valahogy a víz felszínén tudnak evickélni.
Hatalmas szerencse ragyog rájuk, amikor a zenei világ új üdvöskéje, Cora Corman (Ashley Bennett) szerelmi csalódásának hatására előrángatja az egykor sikeres zenészt, hogy írjon nekik egy közös dalt, hiszen valamikor - azért nem olyan régen lehetett Cora fiatal kora miatt - nagy rajongója volt Fletcher bácsinak és zenéjének.
Alex persze szívesen felújítaná valamelyik régi slágerét az alkalomra, ám Cora tiszta lappal indít: teljesen új sláger kell!
Alex pedig inkább zeneszerző, mint szövegíró.
Nagy mázli, hogy Sophie, aki akkor lépett az életébe, ötletelés közben gagyog valamit két virágváza között és Alex felfigyel rá. Kiderül, Sophie az mellett, hogy idegesítően rendetlen és fóbiás, született szövegíró. (Ez amúgy egy másik munkája; reklámszöveget ír a családi cégnek).
Magyarra fordítva persze a kiötlött borzalmasan gagyik és felszínesek, de nekünk el kell hinnünk, hogy a dalkészítés közben egy kisebb csoda születik.
Azután azt vesszük észre, hogy igen, a banális szövegek ellenére megalkotnak egy nagyon ütős kis nótát, amely mindkettőjük karrierjét új magasságokba emelheti.
Ha csak erről szólna a film, lineárisan egyenesen vezetne a hepiendbe, ezért meg kellett kicsit kavarni. Nem túl hangsúlyosan, épp csak annyira, hogy a játékidő elérje a száz percet és elszórakoztassa a nézőt.
Hibái ellenére a film eleget is tesz az elvárásoknak.
Kedvesek a mellékszereplők. Chris riley a menedzser karaktere maga az álommenedzser, aki a film szerint akkor is kitart védence mellett, amikor már bárki más passzolná. Nincs is ilyen menedzser az életben...
A másik, Sophie Fisher nővére, a hét évvel idősebb családanya, Rhonda (Kristen Johnston). Johnston eszméletlenül jó színésznő. Néhány villanással festi meg nagyon hihetően a keménykezű családanyát és jófej anyukát, aki hárpia természetének ellenére imádja családját és fordítva.
Ashel Bennett első mozis szerepében aranyosan ábrázolja az ezoterikus és egyéb "maszlagokat" magába ivó, gyermeki lényű előadóművészt. Karaktere egyébként egy finom karikatúrája a hasonló sztárcsemetéknek, akik szabad kaptak az élettől az önkifejezésre, ha volt valamiben tehetségük. Cora hátterét sajnos nem ismerjük meg. Nem tudjuk, honnan jött, hogy lett az aki, ettől függetlenül egészen jól felfestik nekünk a figurát olyan szövegekkel, mint amikor lebácsizza Alex-et, vagy arról kesereg, hogy kemény két hónap után dobta a pasija, vagy éppen a tetőre invitálja Sophie-t egy bulin, ami, bármilyen meglepő, de odafent van!!! Imádni való.
A fényképezés egészen jó, annak ellenére, hogy a film nagyja szobákban, stúdiókban, galériákban játszódik. A vége koncert képi világa már megidézi a nagy teres koncertek hangulatát.
A zene pedig pont annyira jó, amennyire csak lehetett ennyi amatőr "zenésszel". Hugh Grant hangja ugyan nem olyan dörgedelmes, ezért végig valahol a halk és erőtlen között mocorog, mégis, nem kellemetlen hallgatni. Ashley Bennett pedig igazi gyereksztár. Hangja inkább aranyos, mint jó, viszont ellenpontként a slágereik egészen jól ki lettek találva.
Drámai szálnak még kapunk egy kellemetlen figurát, Sophie egyetemi tanárát, aki könyvet írt kurta-furcsa kapcsolatáról a lánnyal és ami sikeres könyvként hírdeti Sophie életre valótlanságát. Sajnos ez a száll nincs túl jól bemutatva, ezért, a sorok között olvasva, a néző hajlana az felé, hogy Sophie valóban kicsit beteg "agyilag". Persze mivel ő a főszereplőnk, kénytelenek vagyunk az ő oldalára állni a tanár (Campbell Scott) ellenében, ami csak azért könnyű, mert Campbell az alig három percében nagyon jól hozza a lekezelő művészt.
A Zene és szöveg legalább annyira könnyed, mint amennyi a hibája és forgatókönyvi hiányossága. Kicsit olyan, mint az igazi élet: Hirtelen, habkönnyű és szerethető.
Bármikor újranézhető. Meg is tettem többször.
A drámai részek kicsit esetlenek, ezért lesz végül olyan bájos az egész.
Azt hiszem erre mondják, hogy habkönnyű.
75%
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)