Blog: Amerikában egy 80 éves férfi agyon lőtte a hozzá betörő, elvileg terhes nőt

A cikk egyik elérhetősége.
Tudom ajánlani a kommentek elolvasását. Milyen kevesen álltak a "terhes" nő oldalára.
Agyonlőtte a nőt.

De gondoljunk bele, hogy a betörésre induló nőket esetleg kiképezik egy ilyen esetre...

- Örülök, hogy mind itt vagyunk. Két hete találkoztunk utoljára. Üljetek le. Ti is ott az ablak mellett. Bizonyára emlékeztek, legutóbbi "Hogyan törjünk be terhes nőként!" szemináriumunkra. Ott folytatnám, ahol abba hagytuk. De vannak új arcok is... Szia. Megtudhatjuk a neved és hogy hányadik hónapban vagy?
- A nevem Kolompár Rozál és három napos vagyok. Három napja az uram rendesen alám vágott, azóta minden nap hányok és...
- Köszönöm, ennyi elég lesz. Szóval, mi itt tanácsokat adunk terhes hölgyeknek, hogyan járjanak lopni. Hogyan ne veszélyeztessék a magzatot, stb. A tolvajlás, rablás veszélyekkel járhat a magzatra, babára nézve. A mi feladatunk, hogy gyakorlati tanácsainkkal megkönnyítsük a mindennapokat, amikor lopni jártok. Az első pont, bizonyára emlékeztek, hogy a lehetséges áldozat szokásait jól fel kell térképezni. Mivel a betörésre kiválasztott házat valószínűleg először kívülről tudjuk megvizsgálni, nem árt odafigyelni a következőkre:
a.) a ház forgalma. Okos terhes betörő nem dolgozik olyan környezetben, ahol átjáróház van. Bejárónő, sok unoka, kíváncsi szomszédok, öreg barátok, stb. Csak olyan nyugdíjashoz érdemes betörni, akinek se kutyája, se macskája. Akihez nem jár a postás, a körzeti orvos. Aki lehetőleg a periférián él, vagy a prérin, de számítható nála némi bevétel. Ez a pont tehát a feltérképezés része.
b.)

és így tovább.

A Grand Budapest Hotel - The Grand Budapest Hotel (2014)

A Grand Budapest Hotel - The Grand Budapest Hotel (2014)

Rendezte: Wes Anderson

Anderson filmjének sok köze nincs fővárosunkhoz, sem a magyarokhoz, habár, jobban belegondolva, a cím mellett még az egyik karakter neve is magyar vonatkozású. Talán a filmbeli kitalált ország (Zubrowka) egyfajta változata országunknak. (Már, ha az osztrák-magyar monarchián belül keresgélünk...) Igaz, nekünk nincsenek ilyen szép tájaink és patinás szállóink, és természetesen a Zubrowka egyértelműen egy lengyel vodkafajta, de azért mégis...! Szeretnénk, ha ez a mese nálunk vált volna egy történelem részévé. Végül csak visszakanyarodhatunk hazánkhoz, hiszen az inspiráló mű, ami alapján Anderson elkészítette tablóját, attól a Stefan Zweig-től ered, aki csak "hazánk fia", hiszen 1881-ben született Bécsben, az akkori Osztrák-Magyar hazában. Ma már természetesen Ausztria...

Anderson filmje egy hangulatot közvetít. Bohókás, agressziótól sem mentes, szórakoztató hangulatot. Képei, beállításai annyira egyediek, hogy semmivel nem téveszthető össze, története több mesélőn keresztül, flashback formájában jut el hozzánk, parádés színészi alakításokkal és eszméletlen zenei világgal, amely szinte végig él a hasonlóan egyedi képek alatt. Még a durva pillanatok is kapnak némi lágyságot a groteszk beállításoknak köszönhetően.

Talán ezért Anderson filmje nem mindenki számára könnyen emészthető, befogadható. Képei középre pozicionált fókusza egyeseknek fárasztónak tűnhet. Az egész film emlékeztet egy egyedi és precízen kreált színházi darabra. Díszletei vattacukor illatúak, karakterei súrolják az önparódia határát. Néha kikacsintanak más filmekre. (Ralph Fiennes, mikor a náci erőszak ellen fakad ki, megmosolyogtató azok után, milyen hihetően alakította Amon Goetz szerepét a Schindler listájában...) Sok remek színész szinte cameo szintjén jelenik meg, sok teret nem kapnak kibontakozni. Kár az olyanokért, mint Tilda Swinton, Edward Norton, Jude Law vagy Jeff Goldblum. Owen Wilsonért kevésbé. Valahogy a játékidő nem tud velük eleget foglalkozni.

Már azért megéri megnézni, hogy lássuk, Ralph Fiennes mennyire megállja a helyét egy komédiában.

Anderson filmje egy hotel port... concierge-éről mesél, látványosan, terjengősen. M. Gustave (Ralph Fiennes) kb. az 1900-as évek elején egy viszonylag híres múltú hotelben tesz vendégei kedvére. Olyan jól végzi a munkáját, hogy egyik idős hölgyvendége - a felismerhetetlen Tilda Swinton - rá hagyja családjának legfontosabb műkincsét, egy festményt. Az örökösök persze lázadnak, Gustave pedig egyetlen megbízható emberével, a háborús tevékenységű országából menekült Mustapha Zero-val (Tony Revolori) mindenre képes, hogy megmentse magának az értékes zsákmányt. Épp ezért talán ő sem túl szerethető karaktere ennek a színes és már-már marcipántól illatos tablónak. Az abszolút főszereplő a csendes Zero, aki felcseperedvén megosztja kalandjait a nézővel egy közvetítőn keresztül. Közben kapunk vicces párbeszédeket, abszurd humort és némi vért is. És mi nem fogunk unatkozni.

Felsorolni is nehéz, mennyi világsztárt zsúfolt rövid darabjába a rendező. Anderson filmjei annyiban hasonlítanak Woody Allen munkásságára, hogy ő is rengeteg nagy nevet tud rávenni a mókázására szerzői filmjeiben.
Képi világa azonban sokkal kimódoltabb. Filmjei inkább mozgó képes mesekönyvek, mint gördülékenyen, moziként értelmezhető darabok.

De ha van hangulat hozzá, nagyon szórakoztatóak.

80%

Figyeld:
- Eszméletlen jó színészek fognak felbukkanni.
- A képi világ fantasztikus.
- Kár a szóért: látni kell!!!

Blog: Öltöny, nyakkendő, agy nélküliség

Ha nem állok ott és nem látom a saját szememmel, nem hiszem el.

Könyvesbolt szerű stand az aluljáróban. Mellette, két méterrel, fotókészítő automata.
Van összefüggés?
Ki gondolná?

Az öltönyös, nyakkendős, aktatáskás gondolta.
A könyveket nyálaztam át - akkoriban volt pénzem könyveket venni, nem csak olyat, amit később elolvastam - mikor mellém állt ez a figura és belekezdett:
- Csináltam képeket magamról és kérek róla ÁFÁ-s számlát.
Félve néztem a hang irányába. A bolondok veszélyesek.
- Tessék? - kérdezte az eladó, hangjában benne volt a rejtélyek iránti értetlenség. Pl. egy olyan rejtély, hogy miért tőle kérnek számlát valamiről, amihez elvileg, öltönyösünk érkezéséig, köze sem volt.
- ÁFÁ-s számlát kérek.
- Tőlem?
- Maga van itt, nem?
- A fotóautomata nem tartozik hozzám.
- Hát akkor kitől kéne számlát kérnem? Maga dolgozik itt.

Valami ilyesmi. A beszélgetés elment az enyhe káromkodós beszólogatás irányába. Öltönyös lázadt, a könyves az értelmi képességeit kérte számon. Nem az én számon...
Én meg rökönyödve figyeltem a nyakkendőst és arra gondoltam, hogy a választékos ruhához és drága aktatáskához - amiben ezek után, akár késkészlet is rejtezhetett - nem feltétlenül árusítanak megfelelő agyat. Vagy ha igen is, tulajdonosuk nem biztos, hogy tudja azt megfelelően használni.

A könyves közben rám nézett, azzal a kérdéssel az arcán, amit leginkább "maga is hallotta ezt, vagy hallucinálok"-ként tudnék dekódolni.
Végül a nyakkendős távozott, de három perccel később, mint kellett volna.
Csak remélni tudom, hogy visszament egy alternatív valóságba, ahol a seggfejek számlát kapnak a pattogatott kukoricáról, melyet az állatkereskedésben kérnek.

Apropó, van egy történetem a pattogatott kukoricáról.

Hogyan rohanj a veszTedbe - A Million Ways to Die in the West (2014)

Hogyan rohanj a veszTedbe - A Million Ways to Die in the West (2014)

Rendezte: Seth MacFarlane

Az "Amerikai fater" kiötlője rendezett egy macis filmet, ami telitalálat volt. Még nagyobb fejszébe vágta a fát, vagy át... mert megtette magát a főszereplőnek. Nem mondom, hogy tehetségtelen csepűrágó, csak sajnos főszerepre erőtlen. Itt. Máshol még remek lehet. Bár, ha a koncepció része, hogy főhősünk, a birkapásztor, Albert (Seth MacFarlane) teljesen kilógjon a miliőből, akkor célt értek, és mindent értek.

Albert egy töketlen srác, tele bizonytalansággal és félelemmel, sőt, barátnője is épp faképen hagyta. Albert baráti támogatást kap két lúzertől, kik szerelmesek, de nem szexelnek, mert egyik szűz a másik kurva, ami durva, meg egy femme fatale-tól, kinek férje áhít a vérre, bandita és gyilkos, és nem túl okos. Albert szemén keresztül közben megtapasztalhatjuk, milyen gyilkos is a vad nyugat, nyugtot nem hagy. Fröcsög a vér, ropog a tűz, pisztoly se kell a halálhoz, az házhoz jön. Közben Albert szerelmes lesz vagy csak beüt egy falat füves süti, mi kiüti. Indiánok és repülő birkák, cameó hegyek, hogy én is boldog legyek.

A film vicces, középen azonban leül és alig akar felállni. Charlize Theron egyenesen egy divatlapból lépett ki és a gonoszok is viszonylag skatulyából léptek elő. Nem elég mocskos a film egy westernhez, paródiának kevés az idézet, vígjátéknak pedig nem elég a poén, ami inkább az első fél órában tornyosodik fel, majd átmegyünk romantikusba. Vannak szarós, böfögős viccek, vagy annak leágazásai, utalások nagy westernekre - amiket európai néző szemünk nem fog felismerni. Vannak jó dumák, némi pisztolypárbaj, de ami a western lényege, az kicsit elsikkad.

Neil Patrick Harris, Amanda Seyfried, Charlize Theron, Seth MacFarlane

A por, kosz, ördögszekér és verejték szinte teljesen kiirtva ebből a képeslap filmből. A konklúzió szájba rágós, a negatív figura nem elég hangsúlyosan köcsög - leszámítva az öreg aranyásót. Nem mondom, hogy csalódás a film, mégis, inkább többen nézzük, sörözgetve, akkor jobban ütnek a poénok. Egyedül eléggé láttam, egynek oké kategória.

A magyar címválasztás meg egyértelmű és erőltetett utalás a Tedre, csak felesleges, mert akik ismerik MacFarlane munkásságát, annak elég a poszterre egy "Az Amerikai fater" alkotójától. akik meg nem, azoknak teljesen értelmetlen. Szükségtelen az eredeti cím totális kiforgatása, habár Albert néha tényleg kissé öngyilkos módra ugrik bele a párbajba. Egybe.

Egy birka a sok bárány között...

A halálesetek emlékeztetnek a Zombieland random gyilkosságaira és néhány ismert arc behozása kellemes pillanatokat okozhat. A filmet amúgy nem viszik el a hátukon és bár Seth néha egészen jól szól a western korszak visszásságairól, nem elég, hogy végig ébren tartsa a figyelmünket.

A kamera mozgás is inkább tévéfilmes, mint széles vásznú, a zene viszont, igaz, nem tartogat nagy pillanatokat, ám a gonosz motívuma, rövidségében is jól eltalált, egy klasszikus trillát meg behoznak egy vicces cameo jelenetig.

A trailer túl sok poént süt el.
Giovanni Ribisi nem kapott elég szerepet, belőle többet is szerettem volna látni.

55%

Blog: Vasárnapi pincepörkölt

A vasárnapi pincepörkölt valójában már pénteken elkezdett "készülni". Az akciós husit megvettem és tudtam, hogy lesz belőle valami. Így kezdődik, kicsiben.
Persze, ahogy szoktuk, vásárlás közben megint elfelejtettünk valamit: hagyma. A pénztárnál jutott eszembe, de Jana meggyőzött, hogy nekik van otthon egy mázsa, majd hoz belőle. Közel három kiló húshoz. Az azért nem kevés hagyma.
Azután Jana, mielőtt filmezni (gy. k. este megnézni valami horror-t, vagy mást) kezdtünk volna, átszaladt némi vacsoráért (gy. k. sokszor nálunk eszi meg a kajáját) és hozott hagymát.

4 kis fej hagymácska a pörkölt alapba.

Jana már régebben mesélt róla, hogy néha, hétvégenként ő szokott bográcsban főzni a többiekre. A 4 db hagyma érkezése után ezt elég nehéz elképzelnem. Aki szokott főzni, főleg bográcsban, az tudja, hogy az étel alapja - magyar ételről beszélünk - természetesen a sok hagyma. Nem egy kiló, hanem a sok. Pl. amennyi a hús, kb. annyi a hagyma is. Az adja a vastag szaftot. (Ezek után megkérdőjelezem Jana szakácsi kompetenciáját. Feltételezésem szerint a nők dobálják a holmikat a bográcsba, Jana közben issza a sört és néha belekavar a masszába, ami nála kimeríti a főzés fogalmát. Csak így lehet...)

Szóval a négy hagymácska további legalább két kiló hagymácskát kívánt, ha tényleg oda akarom tenni a pörköltet.

Szombaton erre esély sem volt; dolgoztam. Stefivel, kedvenc öcsémmel. Van egy másik is, de ezt most hagyjuk. Stefivel dolgoztunk és meccset néztünk azzal a három vendéggel, aki meccset jött nézni. 

Utálom a focit, alig tudtam magam lekötni... amíg nem kezdtem takarítani. Hajnalban Miló érkezett és gondoltuk, megyünk Tecsóba. Az kellett, a hagyma miatt. Meg ami még eszembe jutott. Hiszen pörkölt, jó pörkölt, nem készül csak húsból és hagymából.

Vettem egyéb összetevőket. Miló kirakott otthon én felbattyogtam a cuccal és körbenéztem a konyhában.

Borzadályos kupleráj.

Koszos konyhában nem lehet finomat főzni. Vendéglátós tapasztalat. Szakaszosan kezdtem takarítani és előkészíteni az anyagot. Néha megszakítottam egy cigivel, a kora reggeli várost bámulva. Nem voltam éppen friss, de tudtam, ha lefekszem, csak este kelek fel, lustán és a melegtől bágyadtan, főzéshez kedv nélkül...

Szóval, mosogatás.

Itt már a nagyját kidobáltam, de mosogatni kellett.

Néha eszméletlen dolgokat találok a csapban.

Mennyivel egyszerűbb lenne a papírtányér.

Igazi agglegény pult.

Ezeket a képeket nem teszem ki nagyban. Nekem kellemetlen.

Azután pedig előkészülés.

Tűzhely lemosva, lábas kimosva. Persze, mikor kipakoltam a hozzávalókat, kiderült, hogy kicsi lenne az edény. előkerült hát a "nagy".

Hagyma, paprika, a többit nem is mondom...

Ennek köszönhetően hosszú percekig könnyeztem az erkélyen. Már azt hittem, többé nem tudom kinyitni a szemem, annyira égett, hogy egész éjjel fent voltam. Meg csípte a hagyma is.

Azután pedig lehet főzni...

Hagymás alap.

Recept:

Kevés olaj, kb. 30-40 dkg csécsi szalonna.

Ha nem emlékeznél, a csécsi szalonna az a piros szar!

Apróra vágva.

Rá a hagyma, fűszerek, pirítani kezdem, de már dobálom rá a felvágott lecsó paprikát. Nem sokat, 5-6 darabot.

Amikor lepirult, akkor mehet rá a kockára vágott hús...

...megkavarom és kész is. Rászedtem a tésztára és faltam, befelé...

Ja, elfelejtettem, hogy én bealudtam és Cic fejezte be a főzést.

Pedig fontos részlet!

A pincepöri viszont kiváló lett és Cic most nem sózta el.

Blog: Pofán lőtt az öcsém

Tegnap meló közben pofán lőtt az öcsém...

(Tudom, hangzatos a cím, de nem kívánok sem a life.hu, sem az origo.hu cikkkatyvasztóinak babérjai törni!)

Tegnap délután kisebbik és használhatóbb öcsémmel dolgoztam. Amikor vele melózom, az mindig öröm, mert Stefi örökölte apánk vaskos és spontán humorát, ami néha bizony bizarr jelenetekben és kitörésekben nyilvánul meg. Tegnap esti humorbon-bonja emlékezetesre sikeredett.

A ketchup-os flakonok sorban az asztalra kerültek. Sok vendég volt, ettek, ittak. Főleg ittak. Egyszerre több pizzát toltunk ki, így végül az utolsó ketchupos flakont is ki kellett vennem a hűtőből. Stefi persze vinnyogott, hogy azt nem viheti ki, mert üres, meg kell tölteni. Amire időnk nem volt, lévén, hogy sokan ettek és ittak. Főleg ittak.

Stefi, hogy állítását bizonyítsa - gy.k. demonstrálta, mennyire üres a flakon - arcomra irányította a piros hengert, majd közepes erősséggel összenyomta, hogy a levegő el tudja hagyni a készséget. Megtette. A levegő távozott és vele együtt az a kb. egyetlen deka vörös pempő is, amely pizzára kevés lett volna, de az arcomra, alternatív arcpakolásnak tökéletesen megfelelt. Ketchup szeplő kente össze asszonynyálhoz szokott orcám és szemüvegem.

Máskor és mást talán reflexből vágok pofán, de mivel a massza ellenére is láttam, hogy Stefán legalább annyira meglepődött, mint én, elmaradt a fizikai erőszak. Maradt a verbális szitok áradat. Persze szigorúan tompítva, mert volt is bent vendég, másrészt mert a szituáció abszurditásában éreztem a komikumot. Nem csak ő, én is röhögtem...

Azután arcot mostam és szemüveget.

Beígértem Stefinek egy véres bosszút, amin egyelőre gondolkodom. Akcióját nem hagyhatom megtorlás nélkül, csupán nem tudom, mit találjak ki neki, ami kb. egyenlő súllyal helyezkedik el a bosszú oksági láncolatában.
A mustáros fürdő túl snassz lenne.
Az energia italába azonban még mindig csempészhetek fekete őrölt borsot.



Igen. azt hiszem ezt kell tennem.
Ezt súgja a kis ördög aki a vállamon lakik. A bal vállamon.

Volt a jobb oldalon régen egy kis fehér ruhás angyalka is, de azt már régen lepöcköltem a picsába...

(Ha a címhez bármilyen szexuális mentális képet párosítottál, komoly bajok vannak veled!)

Blog: A terhes mama felzabál mindent...

avagy hogyan lehet leszokni a pattogatott kukoricáról!

Rövid leszek...

Laura, kolléganőm, amikor terhes volt - kellemetlen szó, cseréljük is le egy sokkal pozitívabb kicsengésűre - szóval, amikor állapotos volt, úgy dolgozott a PB-ben, hogy automatikusan és szisztematikusan is átváltott porszívó üzemmódba. Ez abból állt, hogy azon kívül, hogy bármit megevett a konyháról (ezért is vezették végül be a limitált étkezést a személyzet részére - míg a szakácsok stikában esznek, addig a felszolgálók már behordják a kaját.) Laura azt is magába szippantotta, amit a többiek vásároltak össze. Néha engedélyt kért erre, néha csak simán... megtörtént. Finomságok, csokoládék, édességek tűntek el egy többiek számára ismeretlen fekete lyukba... nevezzük Zoénak.
Laura anyuka szépen gyarapodott és bizony a kis fekete lyuk egy ragyogó szépséggé kerekedett!
Ha valamid eltűnt a hűtőből és rákérdeztél Lauránál - kizárásos alapon csak ő jött szóba - a válasza is megvolt a történésre: - Nem én ettem meg, hanem a Zoé!
Ez egyszerre volt vicces és bántó, hiszen Zoét még csak le sem lehet baszni, hiszen anyja hasában tökéletes védettséget élvezett az elmarasztaló véleményektől.

Egyik napon vettem egy zacsi diákcsemegét. Ritkán kívánom meg, évente talán egyszer. Ez az egyszeri megkívánás egybe esett azzal az idővel, amikor Laura bármilyen, emberi fogyasztásra alkalmas bármit magába szippantott.
A zacsi tasi mogyi magi bent maradt melóban és gondoltam, majd másnap élvezem ki az akciós termék örömeit. Csoda, hogy nem volt avas, mert sajnos előfordul az ilyesmi a leértékelt csonthéjasok között. Hogy nem volt avas, azt abból tudtam meg, hogy másnap, mire délután beértem, az, ami avas lehetett volna, már nem volt többé a zacskóban. Szőrén-szárán eltűnt. Mind egy szálig. Ami viszont megmaradt, az a diákcsemege másik összetevője: a mazsola.
Az egy zacsi tasiból maradt nekem egy fél tasi mazsi.
- Laura? Te etted meg a diákcsemegét?
- Nem én, hanem a Zoé... de a fele megmaradt!
- Az nem a fele, hanem csak a mazsola!
- Azt nem szeretem... mármint a Zoé!

Ennyi kellett hozzá, hogy bosszúm iszonyatos orkán erejű széllé dagadjon és tudjam, ezt a kellemes mazsi zacsit meg fogom valamilyen formában hálálni. Nem azért, mert irigylem, hanem mert úgy lettem nevelve, hogy ha már veszek magamnak valamit, abból szeretek én is fogyasztani. (Zoli, a kesudióért még jövök neked eggyel!!! Figyelj a hátad mögé.)

Mellesleg a viszonylag olcsó, leakciózott diákcsemege, mivel csak mazsolát tartalmazott, átvedlett nem olcsó kategóriás zacskó mazsolává. Ami félig üres...

Pár héttel később egy pár moziból jött, söröztek és miután távoztak, otthagyták a használt mozijegyeket, üres poharaikat, pénzt és borravalót, meg egy nagy doboz pattogatott kukoricát.
Nem szeretem különösebben, így beraktuk a pultba, néha csíptünk belőle és mikor késő este 'Drás megérkezett Cherry nevű vizslájával, aki arra van betanítva, hogy vacsora előtt szép és kifejező barna szemeinek csáberejét kihasználva összekoldulja  a gazdája által végigjárt valamennyi kocsmából a vacsorájának egyik felét, úgy gondoltuk, a kutyusnak adjuk a kukorica nagyját.

Cherry vizsla busa fejecskéje buzgón járt a dobozban, de 'Drás hamar leállította, mert a vizslák székletét erősen fogja a pop corn. Egy-két sör után távozott, mi meg bent hagytuk a maradékot a pult végében, hiszen holnap is van nap. Amit ma nem tud az eb megenni, majd holnap lesz szuperebb...

Másnap szintén dolgoztam és hát, mire megérkeztem, Laura bent volt. Mert nappalos műszakban dolgozott. A számunkra lényegtelen pop corn pedig előkelő helyet foglalt el abban a táplálkozási láncban, melynek csúcsán jelenleg Laura és egy leendő állampolgár, Zoé csücsült.
Meglepődtem, amikor Laura szorgosan pottyantotta a szájába a fehér és amorf, táplálkozástani szempontból felesleges nasit.
- Te eszed a kukoricát???
- Nem én, hanem a Zoé!
- De hát ebből a dobozból tegnap a Cherry zabálta a kukoricát!

Mint amikor nyár elején hirtelen felhő borítja be az eget, úgy szürkült el Laura arca. Az éppen a szájába ugrani készülő szem megállt az állától húsz centire.
- Ne már, komolyan?!
- Laura, szerinted? Valaki behozta a mozi után a kukoricát és itt hagyta. Miért ennék mi meg az idegenét?

Ildike még hozzátette, ritka éleslátásról téve tanúbizonyságot:
- Laura, mi nem is árulunk pop cornt. Sejthetted volna, hogy nem a miénk.

Nem tudom, milyen gondolatok futottak át Laura agyán, ám csak annyit mondott: - Ne már, mindjárt elhányom magam! (Szerintem egyébként, mivel Laura száján többnyire az volt, amit éppen gondolt, szerintem amikor azt mondta, mindjárt elhányja magát, akkor éppen arra is gondolt.)
- Laura, kutya után eszel kukoricát? - kérdeztem, hangos, hangsúlyozva, hogy a hányást, ha tényleg ki akar kívánkozni, még jobban elősegítsem. Az ördög, a kis köcsög, dolgozott bennem.
- Ez majdnem olyan, mintha kutyaeledelt ennél...

Soha olyan gyorsan nem került pattogatott kukorica a szemetesbe, mint akkor, pedig állítólag, egy új-mexikói denevérbarlangban talált barlangrajz szerint közel 3600 éves a pop corn története!
Ha érdekel mélyebben a pattogatott kukorica története, olvass bele itt! (külső link - nem linkelek!)

Laura valójában az eset óta bizonytalan, hogy a Cherry evett e előtte a zacskóból vagy nem, de mi váltig állítjuk, hogy nem, hogy ne legyen rosszul a szentem.
Zoé gyorsan cseperedő, egészséges kislány, még akkor is, ha édesanyja néha "kutyaeledellel" igyekszik pótolni szervezete felépítését...

(Utóirat: Cherry soha nem dugta bele fejét a zacskóba. Ha így tett volna, mi sem eszünk a kukoricából és nem is hagyjuk a pultban, hogy más egyen belőle. Az egyetlen ok, amiért a poént elsütöttem, az az alkalom szülte szituáció volt. Másrészt, meg, hogy iszonyú gyorsan kapcsolok, ha hülyeségről van szó, és mikor megláttam Laurát, falatozva, azonnal eszembe jutott a tréfa.

Laura két éve nem evett kukoricát. Semmilyent...

Most próbálom továbbfejleszteni magamat, hogy emberek ezreit hasonló módszerrel szoktassam le a dohányzásról. Még nem tudom, hogyan kapcsolom össze a két dolgot...

Magáért beszél...

Blog: Budapest - nyálkás eső, avagy levelem a rossz időnek

Blog: Budapest - nyálkás eső

Kedves rossz idő!

Tegnap, láttam, mindent megtettél, hogy munkánk kollégámmal, teljesen hiábavaló legyen. Már munkába menet láttam, hogy szorgalmasan igyekszel tevékenységünket megnehezíteni, hiszen ha te tombolsz, nekünk nem megy a teraszunk, nincsen kint vendég.
Bent meg - ha tombolsz - megáll a levegő és izzadni kezdünk, mint kurva a templomban.
Rossz idő... az egyetlen, aminek örültem veled kapcsolatban, hogy legalább nem árultál zsákbamacskát. Mivel már a munkahelyemre érkezéskor javában adtad magad, tudtam, hogy az asztalra való apró reklámokat, a párnákat a székre és a rongyokat a padokra nem kell kivinnem. Köszönöm. Köszönöm, hogy jeleztél előre, hogy ha figyelmetlen vagyok, szarrá áztatsz mindent, amit kiviszek, így nem tettem meg.
Haha!

Rossz idő, mivel korábban keltél, mint én, ezt elbasztad!
Ismerlek már. Tudom, milyen kéjesen áztatsz szarrá mindent, ha teheted és ne felejtsük el, a kiaggatott virágokkal ezt meg is tudtad tenni. De azt felejtsd el, hogy az újonnan vásárolt párnáinkat tönkreteszed, szmogos esőcseppjeiddel, amellyel amúgy egyenletes szürkeséggel vontad be a várost.

Kedves rossz idő!
Nem tudom mire számítottál a vasárnappal kapcsolatban. Szerintem azt gondoltad, hogy majd jól alánk dörgölöd fellegeid és mi ez
ért egyetlen vendéget sem fogunk látni.
Hát ezt beszoptad!
Volt vendégünk!
Több vendégünk volt, mint egy hete, amikor a jó idő tette nálunk tiszteletét.
El kell áruljam, hogy amíg te a város felett gyűjtögetted erődet, hogy könnyeiddel a közlekedést tedd próbára, ahogy szoktad, addig mi dolgoztunk, mert sokan eljöttek, hogy nálunk ebédeljenek!
Remélem olvasod a soraimat és tanulsz belőle!
Hiába vagy te a rossz idő, hiába van felettünk, emberek felett akkora hatalmad, ha mi éhesek vagyunk. Mert az éhes ember megeszi a vasszöget is! Az éhes embert nem ijeszti meg némi csapadék, ha gyomra korog. A konyhánk meg egyébként is egyre jobban fejlődik!
Rossz idő.
Amíg te a port mostad a kanálisba, mi tányér nagyságú rántott szeleteket tettünk asztalra és balzsamos ecetben megforgatott salátákat. Igen, ment némi hamburger is a pocakokba és azért, néhány aranyszínűre barnult pizza is. Mert mi dolgoztunk, habár, te pofátlanul igyekeztél belekavarni a napunkba.

Rossz idő.
Mi, a városi emberek, ismerünk téged!
Ismerjük, alattomos rosszindulatodat.
Ismerjük, hogy mekkora boldogságot okoz neked, ha elereszted krokodil könnyeid és bedugul a forgalom, autók futnak egymásba.
Ismerjük már, milyen az, hogy víztől csöpögő loboncodat megrázod és akkor mi, kis porszemek, félve a víztől, nyirkosságtól és náthától, ki sem mozdulunk a szobáinkból.
Hát ezt benézted!
Engedd meg, hogy nevessek rajtad.
Ez a vasárnapunk mozgalmas volt!
Voltak vendégeink!
Igaz, neked köszönhetően nem sokan vállalkoztak, hogy a teraszon költsék el ebédjüket, ám odabent, azért ment a móka.

Kedves rossz idő!
Legközelebb megint vasárnap dolgozom! Ezt jó, ha tudod, mert aznap ismét szívesen látlak!
Gyere nyugodtan, taknyozd csak össze az utcát, mi meg bent dolgozunk!
Ha jól viselkedsz, bekukkanthatsz az ablakon, mi meg bentről mosolygunk rád!

Jó vasárnapot adtál nekünk!
Mi szeretünk, rossz idő!

Tim Robbins "A remény rabjai" című filmből

Másnaposok viadala - The Hungover Games (2014)

Másnaposok viadala - The Hungover Games (2014)

Rendezte: Josh Stolberg

Aha. Ez a film pontosan az az értéktelen paródia, amely azt képzeli, attól lesz, vicces, hogy a már más filmből megismert szituációkkal pakolja tele a vásznat és random utalásokkal, amiket az elmúlt évek blockbustereiből kapirgált össze. Sokat elárul egy filmről, ha az ember tíz perce nézi, de még el sem tudott mosolyodni rajta. Pedig műfaji besorolás miatt kellene mosolyognom.
Ehelyett kényelmetlenül feszengek, mert egyrészt az "Éhezők viadala" sikerét meglovagoló paródiát láttam pár hónapja és bár az is egy baromság volt, abban legalább látszott némi ötletelés.
Itt csak a "Másnaposok" és az "Éhezők viadalának" scriptjeit vonták össze és elvileg megfejelték agyament humorral. Csak valahogy azt, amit jelen mű készítőinek kellett volna hozzátenniük, az nem nagyon látszik.
A film tényleg szánalmasan ötlettelen.

Néhány jóbarát legénybúcsút rendez, - meleg barátjuknak, aki férjhez fog menni (milyen eredeti, a kötelező meleg humor nem hiányozhat egy amerikai filmből) -  ami túl jól sikerül. Egyikük - kicsi, szakállas, tele drogokkal és tervekkel: ismerős? - mintegy mellékesen szóba hozza az "Éhezők viadalát", de olyan szájbarágósan és erőltetetten, hogy a néző felhördül. Azután a mellékszereplőnk, biztos, ami biztos, a könyv karaktereit helyettesítő szereplőket, mind a könyvben játszott szerep szerint szólítja meg, de a poén forrása itt az, hogy a filmbeli karakterek állandóan kijavítják, hogy a nevük más. Fantasztikus. Utálom az ilyen kikacsintásokat, ha ennyire izzadtságszagúak. Gondolom erre azért van szükség, hogy az amerikai átlagnéző, aki hülye lehet, mint a segg, az is pontosan értse, melyik filmre tettek utalást és azon belül kire.

Szóval, a film tíz perce megy és puszta szánalmat érzek a látottakkal kapcsolatban. Értem én, hogy ha már paródia, akkor felidézzük az eredetit, de kurva kevés csak skiccszerűen másolni valamit. Kell bele eredetiség is, nem kevés. Régen a ZAZ trió tudta, mitől jó egy paródia. Náluk a jelenetek égtek a hülyeségtől. A háttérben olyan baromságok, plusz poénok történtek, hogy az ember többszöri megtekintés után is talált bennük vidulni valót. Ezzel szemben a "Másnaposok viadala" fele annyi ötlettel bombázza a szemet és, hogy le ne maradjunk róluk, azt mind egyenesen beledobálja az arcunkba, hogy lássuk. Pl. amikor felébrednek a buli után - amit a sorozathoz illeszkedően most sem látunk - az asztalon találnak egy gépezetet, amelyen egy műbroki táncol. Az egyikük be is kapcsolja, hogy lássuk, milyen mókás a táncoló broki. Hát itt aztán nagy buli lehetett! Hú, de nagyot nevettem!

Valahogy már a sorozat sem volt szórakoztató a második résztől. Negyedszerre pedig, hiába paródia, már unalmas a felforgatott hotelszoba.
A szereplők meg csupa ismeretlen arc, B filmekből, pocsék színészi tehetséggel. Aki ismerős, az is már túl van a pályafutása csúcsán és csak húzónévként kerülhetett a project-be.
Már nem tarom viccesnek, ha más filmes karakterek neveivel szórakoznak. Az sem vicces, hogy a főszereplők, egy másik film főszereplőinek a nevét viselik. Itt például a négy gyökér egyenesen átvette a "Másnaposok" főszereplőinek keresztnevét. Mint Bradley (Cooper) vagy Zach (Gala...fikanis). Ettől még nem fogom szarrá röhögni magam.
Az sem lesz vicces, hogy Willy Wonka neve átváltozik Willy Wanker-re. Leszarom, hogy ez beszédes név és többlet jelentése van. Fáraszt.

Utálom.
Nézem, de utálom.
Utálom, hogy egy házi készítésű youtube videóban több poént találok, mint egy moziforgalmazásra készült, egész estés filmben.
Utálom, hogy pénzt adnak ilyesmire Hollywoodban és ami röhejesebb, erre a szarra elmennek a nézők és pénzt adnak rá.

A tizedik percig ezt éreztem, de nézem tovább...

Oké, ha eddig sírtam, hogy szájbarágós ez a fos, akkor most jött el a Kánaán. A tizedik perc után ugyanis bemutatják a körzetek játékosait, akik majd lemészárolhatják egymást. Itt megkapunk mindent, amit kell.
Bábukat Ted-del a mackóval az élen, Johnny Depp néhány ismert karakterét, meztelen csöcsöket és horrorfilm szörnyeket. Ésatöbbi. A film írói kiélhették végre magukat.
Azt nem mondanám, hogy szórakoztató, amit látok, de legalább színes.

Ez még csak az első fél óra volt.

Nem  panaszkodhatom, mint férfinéző, mert csöcs az van rogyásig. Érezni, hogy csak annyi a funkciója, hogy legyen mit nézni. Az ötvenedik perc körül elmosolyodtam. Elég bárgyú poén volt pedig.

Azután meg szép lassan vége lett.

10%

Figyeld:
- Néhány szép vágókép a természetről. (Fotó lent)
- Stáblista megérkezik végre!
- A forgatókönyv készítői milyen szépen lavíroznak a kiskorú szex határvonalán... (Komolyan beteg emberek élnek ott!) De azért a csaj melle jóféle...

Persze a filmbeli kisasszony arcát közben nem mutatják a mellel egyszerre, de ettől még nem kevésbé beteg a körülmény, amiért megmutatják...

Ha tetszett:
- Egyértelműen legközelebb ehhez a Flamó-túsa áll (amiről már itt írtam!)
- Csajozós film
- Bazi nagy film
- Katasztrófafilm
és társaik.

A film ivós játékra termett:
A nézőnek minden esetben innia kell:
- ha csupasz mellett lát
- ha megölnek valakit
- ha elvileg poén lett volna a filmben, de mi még befüvezve sem röhögünk rajta
- amikor kínosnak érzünk egy jelenetet
- ha valami ismert film kikacsintást vesz észre.

Garantáltan 20 perc után készek leszünk...

Ha érzed a késztetést, hogy látnod kell, akkor egyik kedvenc oldalamról megszerezheted a megtekintésre: M Á S N A P O S O K  V I A D A L A

Remake: Elpuskázva - Delivery Man (2013)

Elpuskázva - Delivery Man (2013)

Rendezte: Ken Scott

Végre egy nem teljesen unalmas és érdektelen vígjáték Vince Vaughn főszereplésével, mely inkább a keserédes műfajra hajaz, és sok ziccert kihagy, mégis szórakoztató.

Különösebben nem rajongok Vince Vaughn-ért. Talán mert túl magas... túl laza... vagy mert nála is azt érzem, mint Owen Wilson-nál, hogy nem tud színészkedni, csak beleugrik a filmbe. Pedig ez nem teljesen igaz. Vaughn néha bevállal komolyabb filmeket, szerepeket, csak mire elhinné róla az ember, hogy jó színész, kijön valami olcsó, bazári portékával. De nem vészes.

Legújabb komédiájának a témája elgondolkodtató: Mi történik, ha az ember valamikori sperma-donorként megtudja, hogy túl sikeres volt és kb. félezer gyermek biológiai apukája, és a gyerekek negyede személyesen is nagyon kíváncsi az apukára?





A történet, értő kezekben, akár egy tévé sorozat alapjaihoz is elég lett volna, hiszen, kicsi elvontsággal, David Wozniak (Vince Vaughn) története majdnem egy szuperhős történet. Egy férfi, akinek hirtelen hatalmas felelősség szakad a nyakába és meg kell vele birkóznia. Közel 150 gyerek szeretné megtudni, ki ő, mivel foglalkozik, honnan jött. A gyermekek éntudata miatt, hiszen amíg nem tudják, ki az apjuk, magukkal sem biztos, hogy teljesen tisztában vannak. Nem mintha egy apa nélkül felnőtt ember ne lehetne tökéletes egyéniség, mégis, bent a fejben, randalírozhat egy kis manó, aki terelheti az embert bizonyos irányokba, mint például különleges vonzódás valamihez, hobbi, viselkedés, stb.

Szerencsére David nem egy tökéletes seggfej, csak valamikor pénzre volt szüksége és abból lett a bonyodalom. Jelenleg sem seggfej, csak rosszul mérte fel a lehetőségeit és kicsit elúszott anyagilag. Történetesen jókor jönne számára egy pereskedés a spermabankkal, hiszen kitöltötte a formanyomtatványt, amely szerint örök életére anonim fog maradni. Igen, de mi van, ha 150 fiatal felnőtt pedig tudni akarja, ki ő?
150 az 1 ellen.
Vannak felmerülő morális és etikai kérdések.

Azután David gondol egyet és mielőtt az ügynek komoly sajtó visszhangja lenne, elindul, hogy csokorba gyűjtse a kölykeit. Sajnos, a film játékideje nem nagyon ad lehetőséget rá, hogy a főszereplő remek fickó valamennyi magzatát megismerjük.
Másrészt érthetetlen számomra, hogy a gyerekek mitől olyan "normálisak". Oké, egy kis kábítószeres kilengés még belefér, meg egy túlzóan ragaszkodó enyhéd pszicho egyed, de többségében a kölykök csinosak, értelmesek és sikeresek. Kevés az igazi konfliktus. Az igazán drámai terület meg szinte a levegőban marad lógva. Ryan, a tolókocsis beteg fiúcska története pl. lehetett volna érdekesebb, teljesebb, ha bevállalósabb a forgatókönyv, de megjelenése túlságosan felületes.

Cobie Smulders nem illett bele a képbe... Robin Scherbatsky-nak oké az "Így jártam anyátokkal" című sitcom-ban, de itt valahogy kicsit kilógott számomra.

David (Vaughn) éppen a gyerekek papírjait rendezgeti a falon, akár egy
speciális adventi naptárat. Minden találkozás után egy újabb találkozás.

Másrészt hiányolom az anyukákat.
Hol vannak az anyukák?
Ezek a kölykök már mind leváltak a tojáshéjról? Sehol egy aggódó mama? Már eleve kizártnak tartom, hiszen a mesterséges megtermékenyítést vállaló nők pont mivel utolsó mentsváruk egy ismeretlen donor, nagyon tudnak ragaszkodni a gyermekeikhez. Ehhez képest a film nemhogy felületesen mutatja be őket - ne felejtsük el, a gyerekekkel anyuka is jár - hanem egyszerűen nem vesz róluk tudomást.
Mintha igazából csak az apuka lenne fontos.
Pedig azért megnéztünk volna egy csokrot azokról a karakterekről, akik a filmbeli gyerekeknek életet adtak. Bennük is lett volna lehetőség.
Azért David számára sikerült a filmbe beszuszakolni egy elég erőtlen szerelmi szálat. Végig azt éreztem, hogy túl erőltetett.
Mennyivel érdekesebb és feszültebb helyzeteket teremtett volna, ha valamelyik gyermekének az anyukájával hozza össze a sors. Akár még azelőtt, hogy kiderülne, ő az apa.

Talán, ha kicsit erősebb a forgatókönyv és beletesznek még húsz percet, jobban megismerjük a karaktereket. Pl. A Wozniak családot, akikről nem sokat tudunk meg. Kárpótlásul legalább David ügyvéd barátjának, Brett-nek (Chris Pratt) van pár jó jelenete.

A történetben sokkal több humor és dráma rejtőzött szerintem. Ken Scott és Martin Petit forgatókönyve inkább amolyan skicc, mint a kész festmény.

60 %

A film egyetlen hibája, hogy szögegyenes koppintása - Remake-je - egy Kanadai produkciónak, így sajnos nem eredeti ötlet. Ellenben egészen hűek maradtak az eredetihez.: Starbuck (2011)





Figyeld:

Oké, van amelyik pl. részegségig issza magát, de vele sincs gond.
- Taxi!!!

- A gyerekek túl "szépek".
- Vaughn magához képest visszafogott.

Blog: Ki a trehányabb?

A nők és férfiak között nehéz egyértelműen vonalat húzni, hogy ki a trehányabb.
De azért egy apróság:

Ilyen az, amikor az elszámolós papírt használom és ráírás után ott hagyom.

És ilyen az, amikor a kolléganő ír rá valamit, majd visszateszi... vagy inkább nem.

Ez olyan tipikus "felhajtott vécé-deszka" "lehajtott vécé-deszka" eset.

Vérmesék - The Family (2013)

Vérmesék - The Family (2013)

Rendezte: Luc Besson

Nagyon régóta várjuk sokan, főleg rajongók, hogy Besson visszatérjen közénk és ott folytassa, ahol "Az ötödik ellem"-mel abbahagyta. Azóta sem hagyott fel a rendezéssel, csak valahogy mintha nem ugyanaz lenne a célközönsége, mint akiket magához édesgetett pályafutásának első felével. 97 után elkészített egy felszínes és szenvelgő történelmi drámát az Orleans-i szűzről (Jeanne d'Arc, az Orleans-i szűz), szentelt időt egy gyermekmese sorozatnak, amely átmenet "A zöld urai" és a "Hangyaboy" között (Artúr és a villangók), összedobott egy fekete-fehér keserédest (Angel-A) és lezongorázott egy életrajzi drámát (The Lady). Gyakorlatilag 15 év alatt semmi értékelhető a fanatikusoknak. A forgatókönyvek és produceri munkák nem érnek!

Végül, 2013-ban ismét egy ígéretes filmmel jelentkezett, amely egy New York-i maffiózó családról mesél, akinek feje miután társai ellen vallott, kénytelen a tanúvédelmi program keretén belül ideiglenesen Normandiában lébecolni. A reklám egy kellemes akció blődlit vázolt fel, a végeredmény azonban közel sem olyan humoros, mint amennyire sejteni lehetett és a Luc Besson érzékenységből sem sokat kapunk vissza, sem akció, sem karakterábrázolás terén. Sajnos a film mind ötlet és vérszegény, éppen csak az unalom innenső oldalán egyensúlyozik. Rajongóknak kötelező, hisz mégis Robert De Niro a főszereplő, van benne Tommy Lee Jones és kicsit megidézi az aranykort, amikor olyan filmeket dobott ki a színészóriás, mint "Keresztapa 2.", "Casino" vagy a "Nagymenők". Apropó, nagymenők: A film egyik tényleg jópofa húzás, amikor Giovanni-t (Robert De Niro) elhívják egy filmvetítésre, mivel a helyiek úgy hiszik, amerikai író, hogy beszéljen a filmről és annak hitelességéről. A film pedig nem más, mint a "Nagymenők". Az eredetileg kiírt mozi kópiáit ugyanis valahogy elkeverték...

- Uram, mindennapi szétverhető mellékszereplőmet add meg nekem...!

Ez a szentimentális kikacsintás még nem teszi jó filmmé a "Vérmeséket". Tudom, hogy borzalmas a magyar cím, de a film megtekintése után már érthető, miért a címválasztás. A "Vérmesék" egyfajta vámpírfilmre lehetne asszociáció. A filmbeli család pedig gyakorlatilag egy igazi energiavámpír, vámpír család. Környezetükre nézve maximálisan kártékonyak. Bárkivel kerülnek hosszabb-rövidebb kapcsolatba, még ha a Manzoni család a legnagyobb jóindulattal is viseltetik a másik iránt, valahol kisiklik a dolog és az illet nem jár jól. Legjobb példa erre, hogy új otthonukban Giovanni észreveszi, hogy a víz nem megfelelő minőségű. Gondolja, végigjárja az utat, hogy a szennyezett folyó tiszta ivóvízzel árassza el a környék lakóit. Útját pedig betört fejek szegélyezik és mire végül a csapból kellemes, kristálytiszta víz kezd csordogálni, akkora meg a város lakosságát amortizálják le a Manzoni család nyomában loholó pribékek.

Frank/Giovanni, miközben a maga profán módján igyekszik beilleszkedni a nyugodt, kisvárosi létbe, unalomtól és belső késztetéstől hajtva írni kezdi a nagy művet, egy könyvet, ami az életéről szól. Még alig gépel le pár oldalt, amikor az FBI máris kétségbeesésének ad hangot, a készülő könyvvel kapcsolatban, mintha az nem az asztalfióknak íródna, amolyan önkifejező naplóként, hanem egyenesen a New York-i bestsellerek polcára készülne. A film humoros pillanatai, amikor Frank gépelése közben megelevenednek az átélt emlékek, mert a flashback-ek kicsit megidézi a Nagymenők töredezett elmesélő módját. Pár viccesebb fantázia pillanatot leszámítva még a könyv ami humorral szolgál a filmben, ezért nehéz a "Vérmeséket" megjelölni vígjátékként. Legjobb esetben talán komédia.

A film egyetlen nyertesei a négytagú család, a Manzoniék. Csoda, ha a film végén már nem szurkoltam értük annyira. Sajnos, a film egésze alatt nem sok olyasmit tettek, ami miatt igazán szimpatikusak legyenek a néző számára. Hasonlóan az unalmas és irritáló "Személyiségtolvaj" című komédiához.

A film számomra egyszer nézős. Az egyetlen, aki érzelmeket tudott kicsikarni belőlem, az a tinédzser lányt alakító Belle (Dianna Agron), habár a szerelmes kirohanását leszámítva ő szintén csak egy pszichopata, mint apja, Giovanni és anyja, Maggie (Michelle Pfeiffer).

- Ne izélj! Megnézzük a Nagymenőket és besöpörjük a tapsot!

Mazoniék igyekeznek beilleszkedni, kevés sikerrel. Kerti partit rendeznek a környékbelieknek, hogy bemutassák, milyen egy amerikai sütögetés - ami különösen javallott szerintem, ha az ember tanúvédelmi program keretében lapít. Közben az egykori társak nyomozgatnak a lelépők után, kiiktatva valamennyi szemtanút, segítséget, míg végül egy újságcikkben elsütött olcsó nyelvi poénnak köszönhetően szimatot fognak és becserkészik az azóta már Blake nevű családot.

Mire megérkezik a gyilkos különítmény a kisvárosba, a család majdnem atomjaira hullik. A fiúk az iskolai kihágások felelőssége elől igyekszik Párizsba távozni, Belle pedig szerelmi csalódása okán a másvilágra. Maggie-n pedig erőt vesz a klimax, míg Frank/Giovanni pedig a mozizás után szinte önvallomást tesz kb. száz helyi lakos előtt, hogy később legyen kit kinyírni, hisz szemtanú nem maradhat a szakmájában... Talán a következő részben.

A két FBI ügynök olyan szépen végigviszi a filmet, hogy a végén bántó, ahogy kiírják őket...

A végső leszámolás viszonylag izgalmas, de azért furcsa, hogy gyakorlatilag a brigádot a két kiskorú intézi el, míg anyu és apu egy rosszfiúval szarakodik. Meg az ügynököt játszó Tommy Lee Jones besegít a végén. Tehát a kölykök felnőnek az apai örökséghez, ha úgy tetszik. Kár, hogy a hasonló filmekben, valahogy mindig kiöregedett verőlegényeket küldenek a főhős nyomába, hogy azért ne legyen nehéz legyakni őket. Máskülönben a családdal való találkozás előttig tökéletesen működő és gyilkolászó brigád - hisz kiiktatják először a rendőrséget, majd a tűzoltóságot is - simán kicsinálná a Manzoniékat.

Mindegy...

55%

Akire érdemes figyelni a filmben az Dianna Agron. Nagyon szexi és tehetséges.
Luc Besson meg mintha kicsit takaréklángon égne.

Movie 43: Botrányfilm (2013)

Movie 43: Botrányfilm (2013)

Felsorolni is nehéz, kik működtek közre ebben a botrányos és szórakoztató szkeccsfilmben, mind rendezőként, mint szereplőként. A dolgot nehezíti, hogy a baromság kétféle vágásban látott napvilágot, kétféle kerettörténettel - igaz egyik sem jobb, mint a másik. Vulgar all star.
Néhány fotó talán visszaadja az érzést, ami az embert hatalmába keríti, amikor ezt a trágár mókaságot nézi.

Robin randizni próbál a Supergirl-lel, de Batman állandóan bekavar. Egy epizód a kevésbé elborultak közül.

Első randi a tokatökű világfival. Kate Winslett komédiázik, Hugh Jackman meg egy állat.

Gerald Butler mint ír szerencsemanó, kettős szerepben.

Liev Schreiber furcsa gyereknevelési tanácsai bemutatják, mi lehet a baj Kevinnel...

A film egy nagy adag "Gálvölgyi show" amerikai módra az elborult fajtából. Oscar-díjas színészek égetik benne magukat - vagy komédiáznak önfeledten - olyan szituációban, melyeket bizonyára totálisan agybeteg emberek találtak ki, szinte minden tabut felrúgva, áthágva.

A szöszi picsa kipróbálná a kakiszexet a fiújával, de az végül le se szarja. A sportos srác mély torkozik a rajzfilm cicájának, igaz az aberrált kandúr álmaiban. Fárasztó szerelmi vallomás egy kisboltban. Első menzesz az első csók közben. Első randit feldobhatjuk a "Felelsz vagy mersz!" játékkal. stb.

Egyszeri megtekintésre ajánlani tudom, habár nem tartom sem jónak, sem filmnek. Csupán azért kell látni, mert ilyet SZERENCSÉRE ritkán látni.

30%

Figyeld:

- Naomi Watts, mint anyuka. Akarom...!

- Halle Berry és a hüvelytus. (Ember, ez a nő Oscar-díjas, baszd meg!!!)

- Elizabeth Banks és Beezel a cica. Jó az a nő!