A következő címkéjű bejegyzések mutatása: edward norton. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: edward norton. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 25., vasárnap

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) - Birdman (2014)

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) - Birdman (2014)


Rendezte: Alejandro González Iñárritu

Megtekintés? - Színházkedvelők azért előnyben.

Miről is szól a film számomra? Hol is kezdjem?

A színészek élete habcsók álom. Azt gondoljuk, hogy ha valaki egyszer sikeres volt és mi emlékszünk rá, akkor az illető talán megrekedt az emlékeink fonatában és tartósan abban él, amit gondolunk. Riggan 'Birdman' Thompson (Michael Keaton) valamikor szupersztár szintű színész volt egy képregény figura megformálásáért. Csinált néhány epizódot a filmből, majd kiszállt, hogy...
...kiszállt, hogy onnan kezdve minden elbaszódjon.
Fokozatosan csúszott le a B ligába, majd még mélyebbre. Akik emlékeznek rá, azok is csak a régi sikerrel kapcsolatban teszik ezt. Hogy az utána lévő bő két évtizedben mit csinált, senkit nem érdekelt. Az utcán még felismerik, de senki nem kapcsolja össze a nevével a minőségi szórakozást.
Riggan változtatni akar. Érzi, hogy nincs sok hátra, végleg eltűnik a süllyesztőben vagy meglepi valamivel a közönséget. A meglepetés egy Broadway darab, melyet kedvenc könyvéből adoptál a színpadra. Úgy véli, hogy a történetben és a szerepben van annyi, hogy a kritika a vállára emelje és körbe hordozza a reflektor fényében. Szüksége van rá, hogy érezze: létezik.
A bemutatóig alig néhány nap van és a másik férfi főszereplő kiesik egy baleset miatt.
Riggan meg van győződve róla, hogy ő okozta a galibát. Mert Riggan enyhén tudathasadásos személyiség, aki kialakított magának egy képzelt világot, melyben tele-kinetikus képességei vannak és ha úgy tartja kedve, repülni tud. Hiszen egykor ő volt a rettenthetetlen Birdman.
Napjai vannak hátra, hogy gatyába rázza a darabját, szereplőit és az életét.

Többlet jelentés: Riggan-t a múltja állandóan sötét árnyként kísérti.

A film a színház illúziójáról is mesél. Emberek kapcsolatrendszeréről. A művészetről, a varázslatról, a félelemről, amelyet egyetlen kritikus kiválthat, az Internet hatalmáról, a haladásról.
A hazugságról.
Hazugságról önmagunknak és azoknak, akikkel együtt dolgozunk, élünk.
Riggan képzelgései, önszuggesztiója segít feldolgozni a gondolatát, hogy mennyire mellőzött lett?

Iñárritu filmje nehéz darab. Nagyon sok párbeszéd és közben - titkos vágásokkal megoldva - egyetlen jelenetsor füzér, melyre a kis etapok igazgyöngyként lettek felfűzve. A kamera végig a szereplők aurájának perifériáján mozog. Felemelkedik, körbe jár, betolakodik a személyes szférába. És ennek ellenére, a film gördülékeny, nem unalmas. Bár, némi ráhangolódás nem árt.

Többlet jelentés: Ki nem álmodott még arról, hogy félmeztelenül kell a tömegben keresztülfutnia? Visszatérő álommotívum, amikor az ember feszült mert kiszolgáltatottnak érzi magát.

Keaton zseniálisan hozza a megkopott fényű egykori sztárt. Nem lehet nem párhuzamot vonni a filmbeli karakter és az egykori Batman élete közé. Már az alapján, amit az átlag néző és rajongó láthat. Ami a függöny előtt zajlik, zajlott. Keaton a Denevérember filmjei bemutatása körül volt a csúcson. Később is kapott jobb-rosszabb szerepeket, ám lassan átvándorolt a megbízható, de mellékszereplő kategóriába. Nem tudjuk, hogy Michael Keaton erre hogyan reagált az elmúlt húsz évben, viszont láthatjuk, hogy Riggan, a fiktív színész, hogyan igyekszik mindezt feldolgozni. Több, kevesebb sikerrel.

Riggan annak ellenére, hogy még a családját is beáldozta a szakma oltárán, valójában úgy érzi, nem alkotott maradandót. Annak ellenére gondolja ezt, hogy még a mai napig megszólítják emberek, hogy közös képet készíthessenek megkopott hősükkel. Riggan azonban tudja, hogy ez talmi hírnév. Jól mutatja az a képsor, amikor a kövér hölgy közös fotót készít vele, miközben gyermeke azt sem tudja, ki az a bácsi, akiért anyu rajong.
Riggan, ki tudja miért, úgy gondolja, hogy a színházban megmutatott tehetsége valamiért sokkal maradandóbb lesz, mint amit korábban szerzett a jelmezes hősként.
A sikerének útjában áll azonban az egész világ:
Lánya, Samantha (Emma Stone) ugyan asszisztensként dolgozik a keze alatt, mégis nem képes leszokni a fűről, ami miatt már a rehabot is megjárta. Nem akar az apja agyára menni, viszont sosem alakítottak ki klasszikus apa-lánya kapcsolatot.
Menedzsere, Jake (Zach Galifianakis) nem igazán hisz benne, hogy Riggan képes helyt állni a darabban, ezért egyre lejjebb igyekszik nyomni a büdzsét. A látszat az, hogy a végletekig mellette áll, azonban Jake már elbizonytalanodott és kétségek gyötrik. (Galifianakis egészen jó ebben a visszafogott szerepben. Végre nem az idegesítő idiótát játssza. Nem ő a legidegesítőbb karakter a filmben)
Második vezető színésze, Mike (Edward Norton) aki az utolsó pillanatban ugrik be a darabba, hiába naprakész a feladatból, ha közben önmagát akarja megvalósítani és magasról szarik Riggan come back-jére.
A darabban feleségét alakító Lesley (Naomi Watts) viszont önmagában nem bízik eléggé és, hogy ne legyen egyszerű, egykor Mike-kal is volt kapcsolata, miközben kétségei között vergődve mégy egy leszbikus affért sem képes elfojtani magába.
A volt feleség szintén feltűnik, hogy megtörje Riggan koncentráló figyelmét és mindennek a tetejében szembesül vele, hogy a legbefolyásosabb színházi lap vezető kritikusa szent céljának tekinti, hogy cikkében megsemmisítse a darabot, amelyet persze még nem is látott.

Többlet jelentés: Gyakori fantázia és álom jelenet, hogy elszakadunk a földtől és repülünk. Riggan le akarja győzni önön korlátait. Vajon sikerül-e neki?

A színházi világ esszenciája egyetlen filmben.
Az operatőri munka - Emmanuel Lubezki - pazar.
A zene - volt szerencsém külön is meghallgatni a zenei albumot - érdekes és eklektikus (lenne), ha nem illene a képi világhoz és mondandóhoz. Antonio Sanchez dobszólókra épülő score-ja kísérleti jellegű munka. Amikor először hallottam, kicsit féltem tőle, viszont a képek alatt nem tűnik olyan disszonánsnak.
A színészi játék egészen kiváló. Keaton két jelenetben is hihetetlen alakítást nyújt. Érik az az Oscar.

Többlet jelentés: A múlt és jelen "összecsapása".

Különvélemény:
Lehet, hogy kicsit túlértékeljük a filmet a netes hype-nak köszönhetően. Lehet, hogy nem más ez, mint egy filmdráma egy öregedő színészről, érdekes képi megoldásokkal elmesélve.
Egy biztos: akik szuperhősös képregényfilmre számítanak és ennek megfelelően ülnek be a filmre, azok keserűen csalódni fognak.

A film mondanivalója többnyire a szereplők arcán keresztül mesélődik el. A bőr alatt...

80%
Keaton első megjelenése megidéz egy másik képregény hőst...

Amikor néztem, eszembe jutott a:
- A Ryan Reynolds, a képzelt szuperhős című - eredeti címe Paper Man - keserédes filmdráma, melyben egy író kerül hasonló művészeti megcsömörlésbe, miközben néha beképzel magának egy képregényhős karaktert, aki párbeszédeket kezdeményez vele a gondolatairól. A címválasztás ott pocsék volt és becsapós.

A Birdman alcíme viszont egyfajta kulcs lehet a film befejezéséhez. :)
...Mr. Manhattan-t a Watchmen című kultikus képregényből.

2014. június 17., kedd

A Grand Budapest Hotel - The Grand Budapest Hotel (2014)

A Grand Budapest Hotel - The Grand Budapest Hotel (2014)

Rendezte: Wes Anderson

Anderson filmjének sok köze nincs fővárosunkhoz, sem a magyarokhoz, habár, jobban belegondolva, a cím mellett még az egyik karakter neve is magyar vonatkozású. Talán a filmbeli kitalált ország (Zubrowka) egyfajta változata országunknak. (Már, ha az osztrák-magyar monarchián belül keresgélünk...) Igaz, nekünk nincsenek ilyen szép tájaink és patinás szállóink, és természetesen a Zubrowka egyértelműen egy lengyel vodkafajta, de azért mégis...! Szeretnénk, ha ez a mese nálunk vált volna egy történelem részévé. Végül csak visszakanyarodhatunk hazánkhoz, hiszen az inspiráló mű, ami alapján Anderson elkészítette tablóját, attól a Stefan Zweig-től ered, aki csak "hazánk fia", hiszen 1881-ben született Bécsben, az akkori Osztrák-Magyar hazában. Ma már természetesen Ausztria...

Anderson filmje egy hangulatot közvetít. Bohókás, agressziótól sem mentes, szórakoztató hangulatot. Képei, beállításai annyira egyediek, hogy semmivel nem téveszthető össze, története több mesélőn keresztül, flashback formájában jut el hozzánk, parádés színészi alakításokkal és eszméletlen zenei világgal, amely szinte végig él a hasonlóan egyedi képek alatt. Még a durva pillanatok is kapnak némi lágyságot a groteszk beállításoknak köszönhetően.


Talán ezért Anderson filmje nem mindenki számára könnyen emészthető, befogadható. Képei középre pozicionált fókusza egyeseknek fárasztónak tűnhet. Az egész film emlékeztet egy egyedi és precízen kreált színházi darabra. Díszletei vattacukor illatúak, karakterei súrolják az önparódia határát. Néha kikacsintanak más filmekre. (Ralph Fiennes, mikor a náci erőszak ellen fakad ki, megmosolyogtató azok után, milyen hihetően alakította Amon Goetz szerepét a Schindler listájában...) Sok remek színész szinte cameo szintjén jelenik meg, sok teret nem kapnak kibontakozni. Kár az olyanokért, mint Tilda Swinton, Edward Norton, Jude Law vagy Jeff Goldblum. Owen Wilsonért kevésbé. Valahogy a játékidő nem tud velük eleget foglalkozni.

Már azért megéri megnézni, hogy lássuk, Ralph Fiennes mennyire megállja a helyét egy komédiában.
Anderson filmje egy hotel port... concierge-éről mesél, látványosan, terjengősen. M. Gustave (Ralph Fiennes) kb. az 1900-as évek elején egy viszonylag híres múltú hotelben tesz vendégei kedvére. Olyan jól végzi a munkáját, hogy egyik idős hölgyvendége - a felismerhetetlen Tilda Swinton - rá hagyja családjának legfontosabb műkincsét, egy festményt. Az örökösök persze lázadnak, Gustave pedig egyetlen megbízható emberével, a háborús tevékenységű országából menekült Mustapha Zero-val (Tony Revolori) mindenre képes, hogy megmentse magának az értékes zsákmányt. Épp ezért talán ő sem túl szerethető karaktere ennek a színes és már-már marcipántól illatos tablónak. Az abszolút főszereplő a csendes Zero, aki felcseperedvén megosztja kalandjait a nézővel egy közvetítőn keresztül. Közben kapunk vicces párbeszédeket, abszurd humort és némi vért is. És mi nem fogunk unatkozni.


Felsorolni is nehéz, mennyi világsztárt zsúfolt rövid darabjába a rendező. Anderson filmjei annyiban hasonlítanak Woody Allen munkásságára, hogy ő is rengeteg nagy nevet tud rávenni a mókázására szerzői filmjeiben.
Képi világa azonban sokkal kimódoltabb. Filmjei inkább mozgó képes mesekönyvek, mint gördülékenyen, moziként értelmezhető darabok.

De ha van hangulat hozzá, nagyon szórakoztatóak.

80%

Figyeld:
- Eszméletlen jó színészek fognak felbukkanni.
- A képi világ fantasztikus.
- Kár a szóért: látni kell!!!