Amerikai bérgyilkos - American Assassin (2017)

Amerikai bérgyilkos - American Assassin (2017)

Rendezte: Michael Cuesta

A film Mafab adatlapja: American Assassin (2017)

Forrás: amazon.com

Megtekintés: Egy próbát megér, mert vannak benne pozitívumok.

Nem vagyok erős angolos, de kicsit zavaró nekem, hogy az orgyilkos szót bérgyilkosra változtatták, mert az assassin nem azt jelenti. Mitch valójában nem bérgyilkos, hiszen nem pénzért bérlik fel, hogy megöljön egy célszemélyt, de végülis, ez mellékes.

Egyszerűen nem tudom komolyan venni ezt a Jack Ryan koppintást, amely úgy indul, hogy miután egy amerikai srácnak nyaralás közben iszlám terroristák agyonlövik a barátnőjét és őt is megsebzik, durván másfél év alatt, a filmben nem látható háttérsegítséggel vagy annak hiányával, de sikerül olyan mélyen beépülnie egy iszlám sejtbe, hogy gyakorlatilag egy szobába kerül azzal, akinek a parancsára megölték a barátnőjét. Ja, hogy közben felépített egy hamis arab identitást, amelybe nem elég, hogy a nyelv megtanulása is belefért, de még a vallási szöveg értelmezése és elemzése is, ha véletlenül egyik „társa” csak úgy belekérdezne, hogy mit gondol Allahról és a többi, az hab a tortán.

Ezek után a CIA egy akció közben megkaparintja magának és beszervezi egy főleg terror ellenes, enyhébben belső politikai játszmába, melynek tétje, hogy felrobban-e egy atombomba Amerika partjai közelében a hadiflotta közepén, vagy nem.

Ja, és főhősünk az összes létező főnöki utasítással szembe megy, mert a hátszele mindentől megóvja, mondván: a legjobb terrorellenes ember, aki valaha amerikainak született. Mintha azért lenne hátszele, mert a csúnya gaz terrorista bácsik megölték a barátnőjét és ez elég indok lenne arra, hogy tegyen, amit akar, ha a lényege a veszélyes elemek kiiktatása.

Jack Ryant legalább kevésbé hihetetlen körülmények között mutatták be az olvasóknak és viszonylag földhözragadtabb akcióknak köszönhetően sikerült megakadályoznia a világ kvázi pusztulását, míg Mitch Rapp (Dylan O'Brien) már „megszületésével” is igyekszik nagyobbat durranni. Gondolom, azért a könyv – mivel egy tíz rész feletti kém-sorozatról beszélünk – sokkal jobban kezeli a hősét, mert a filmben engem a felütés ellenére gyorsan elveszítettek. Egyszerűen nem tudott Rapp sorsa érdekelni, mert már maga a beépülése is hihetetlen volt számomra. Ha volt rá utalás, hogy már a film elején komoly segítséget kapott, hogy uszkve másfél éven belül oda kerüljön, ahova, ám én ezt a részt egészen biztosan átaludtam. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy a világ legzártabb terrorista szervezébe egy fiatal, fehér férfi ilyen rövid idő alatt, belső emberek támogatása nélkül, elérje a céljait. Természetesen semmit sem tudok a terrorszervezetek működéséről és a toborzási szokásairól, amit itt látok, az szerintem nem létezik. (Ja, azután meg kiderül, hogy pedig de és nekem kellemetlen, hogy túlgondoltam a dolgot.) Ezért nem tudtam sodródni a filmmel.

Forrás: nytimes.com

Pedig a színészek jók, Michael Keaton annak ellenére is Pazar alakítást nyújt, hogy eredetileg el sem akarta vállalni a titkos akciókra felkészítő csapatvezető szerepét, mert nem értett egyet a karakter motivációival. Keaton, mostanra rá kellett jönnöm, sokkal jobb színész, mint amit feltételeztem róla a nyolcvanas és kilencvenes években készített filmjei alapján. Hirtelen nem is emlékszem tőle abból az időből hatalmas alakításokra, erre így hatvan körül meg kisujjából kirázza a legkeményebb karaktereket: Spotlight, Birdman és még a Pókember filmben is ellopja a showt. Scott Adkins ismét egy tökös és kiírható/kinyírható keményfiú. Nem tudom, hogyan csinálja, de ha nem főszereplő egy filmben, simán meghal a vége-főcím előtt. (Dr. Strange, Feláldozhatók 2., Amerikai orgyilkos) Ez lassan olyan stílusjegye lesz, mint Mikkelsennek a sérült szem. Pont az ilyen színészek miatt lenne érdemes egy olyan filmes oldalt csinálni, amiben a filmjeik címe mellett jelzik azt is, hányadik percben hal meg.

Dylan O’Brien szakállal sokkal idősebbnek tűnik, mint a „Maze Runner” sorozatban, sőt, legutóbb bemutatott sci-fi kalandfilmjének, a „Love and Monsters"- beli karakternél is, pedig az kb. 3 évvel frissebb. (Talán ezért kellett az a sok arcszőrzet, hogy a kifejezetten kölyökképű fiatal színész a koránál pár évvel idősebbnek hasson.) Simán elviszi a hátán a filmet, bár nem feltétlenül, mert olyan tehetséges színész, hanem mert butaságai ellenére érdekes a történet és a karakterben is van potenciál. De ismétlem, a regényben biztosan sokkal részletesebb az egész karakter háttere. Szomorú, hogy a szerző, Vince Flynn nem élhette meg a bemutatót, mert fiatalon, 47 évesen elhunyt egy igen ritka prosztata rákban. 2012-ig 13 Rapp regényt írt és halálával sem fejeződött be a sorozat, mert Kyle Mills folytatta a Mitch Rapp sorozatot, jelenleg 19 kötetig. Érdekessége a sorozatnak, hogy Flynn nem sorrendben írta meg Rapp történetét, hanem idővel két regényt írt a többi elé, jobban elmélyítve a karaktert és bemutatva a múltját. 

Forrás: movieslackers.com

Olyan apró bakik is feltűntek, hogy pl. az Ibizai lövöldözésnél (Viszonylag komoly változtatás, hogy a könyvben Mitch barátnője egy terrorcselekmény közben hal meg, amikor repülőgépét felrobbantják.), amikor Mitch a káosz közben beleesik egy medencébe, a lövések olyan szögben érkeznek a teste köré, ami lehetetlen lenne. Egyrészt, akkor a támadóknak nagyon közel kellene lenniük hozzá, illetve nem is a medence széléről kellene lőniük, hanem felette lebegve. De legalább látványos képsorok. Nagyon érezhető benne az a pánik, ami hasonló esetben eluralkodna az emberen. Sajnos, egyre inkább ez az a mód, ahogy a terroristák érvényt akarnak szerezni akaratuknak. Az ártatlan civilek minél váratlanabb és drasztikusabb lemészárlása, mert ez – szerintem – félelmet kelt. Egészen biztos vagyok benne, hogy sokan, egy-egy ilyen fikciós történet megtekintése után, egyszerűen kihúzzák Ibizát a lehetséges turisztikai célpontjaikból. Én pl. És ne mondd, hogy ez hülyeség, mert a „Cápa” bemutatója után erősen visszaesett a tengerparti nyaralók turizmusa, hosszú évekre.

Taylor Kitsch ha lehet még mostohább karriert futott be, mind Scott Adkins, és itt megint az antagonista szerepét csípte el, pedig főszereplőként is jól működik akció terepen. (John Carter, Csatahajó) Nem értem a szerepvállalásait, hiszen kifejezetten tökös figurákat bíznak rá, de lehetséges, azért a negatív szerepeket kapja, mert amikor ő volt a főhős, azok a filmek rendre alulteljesítettek a mozipénztáraknál, annál azonban jobb színész, hogy ne alkalmazzák.

Az „Amerikai bérgyilkos” egy gyenge A film, vagy erősebb B mozi. Te döntöd el, mit gondolsz róla. Egyszer érdemes megnézni, de ha valaki találkozott a könyvvel és szerette, elképzelhető, hogy a film annyival kevesebbet nyújt neki.

65%

Forrás: sevendaysvt.com

Spotlight: Egy nyomozás részletei - Spotlight (2015)

Spotlight: Egy nyomozás részletei - Spotlight (2015)

Rendezte: Tom McCarthy

A film Mafab adatlapja: Spotlight (2015)

Megtekintés: Ha nem az érdekel, hogy mit olvasol a címlapon, hanem az, ahogyan az a cikk odakerül, akkor ez a te filmed.

McCarthy belenyúlt már mindenbe a filmezés területén és habár színészként közel sem lett olyan hírneve, mint rendezőként. Első filmje mindjárt egy igen érzékeny filmdráma volt - "Az állomásfőnök - The Station Agent (2003)" - Lord Tyrion-nal a főszerepben, azaz Peter Dinklage-dzsel, amivel behozta a törpe színészt az élvonalba. McCarthy továbbra is érdekes és érzékeny filmeket készített, leszámítva az Adam Sandler-re épített és közepes komédiát "A cipőbűvölő - The Cobbler (2014)", ahol a karakter-központúság elcsúszott a blődli irányába. Jelen mozival azonban ismét szépít és nálunk még be sem mutatták hivatalosan, mégis, hetven különböző díjat söpört már be az oknyomozó riporterekről szóló mozi, plusz hat Oscar nominációt, amit februárban válthatnak díjra. Ettől még nem lesz feltétlenül szórakoztató darab a "Spotlight", mert hiába épül a cselekmény megtörtént eseményekre, hiába remekelnek remek színészek, remek karakterek bőrében, a film hitelesen mutatja be az oknyomozó újságírást - gondolom - akkor rá kell döbbennünk, hogy az egész nem más, mint egy lassú, unalmas puzzle játék, amelyben rá vagyunk utalva a másik fél jóindulatára és hibázásaira, elszólásaira.

A két órás játékidő így lesz már-már unalmas. Oliver Stone amikor elkészítette a J.F.K.-t, úgy sikerült végig érdekesnek maradnia, hogy a rengeteg ismert mellékszereplőt még megfejelte a flashback-es elmesélési móddal. Így nem tűnt annyira fel, hogy egy unalmas, vánszorgó nyomozást és feltételezéseket láthatunk. A Spotlight gyengesége, hogy egy idő után rá kell döbbennünk, hogy az oknyomozói munka nagyjából arról szól, hogy keresünk egy témát és aki kapcsolatban áll vele, azokat kéretlen kérdésekkel környékezzük meg. Ez pedig babra-munka. Állandóan telefon a fülön, elutasítások, akikkel beszélhetsz, azokkal meg végigjárod a város összes kávézóját és figyelsz, figyelsz, figyelsz, míg nem hallasz egy nevet, amit újra felhívhatsz. Ez pedig annyira nem izgalmas.
Ami mégis megmenti a filmet az unalomtól, hogy a főszereplők érdekes karakterek és Mark Ruffalo figurája az utolsó fél órában lehetőséget kap egy nagy jelenetre és üvöltözésre. Ott felébredsz.

A történet, amely a katolikus papság között szexuális ragadozóként élő férfiakról szól, megtörtént esemény. Magam is meglepődtem, amikor a filmben elhangzó egyik névre rákerestem és a gugli kidobta az illető nevét és egy halom újságcikket, amely gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazással kapcsolatos. A téma azóta is előkerül, a világon bárhol találkozhatsz vele. A cölibátus, az ingerszegény életmód, az "összezártság", mind olyan építőkocka, amelynek a végén, ha összeáll, akkor egy pap kikezdhet egy gyerekkel. A film nem mentegeti őket - talán egy esetben hallhatjuk az egyik atya szájából, hogy amit tett, az talán nem olyan rossz, mint amit vele tettek és, hogy ez az akarat felett álló belső késztetés - ,és nem is foglal ellenük sem nagyon állást, leszámítva, mikor Mike Rezendes (Mark Ruffalo) kifakad, hogy ha már ennyi anyag összejött, miért nem hozzák le és döntik az egész szarkupacot a katolikus vallásra. Ruffalo Oscar jelölése nem teljesen hülyeség, viszont McAdams-é szerintem erősen bunda gyanús. A két óra alatt nincs elég ideje megfelelően kibontani a riporternő karakterét és ehhez az a néhány aggodalmas nézése és egy jelenet a nagyival a konyhaasztalnál, miután a vallásos néni szembesül unokája cikkéből, milyen undorító eseményeket takargatnak a színfalak mögött, sem tesz eleget hozzá.

A másik főszereplő az a Michael Keaton, aki tavaly sajnos nem kapta meg a megérdemelt, de legalább megelőlegezett Oscar-díját a Birdman-ért. Sajnos, nem hiszem, hogy ezzel az egyébként tökéletesen hozott karakterrel ki fogja érdemelni a szobrocskát, pedig az igazi Walter Robinson, aki a Globe külön rovatának szerkesztője volt, megdöbbenve fejezte ki csodálatát Keaton munkája iránt, amelyben az ő karakterét hozta. Még érdemes megemlíteni Rachel McAdams-t, John Slattery-t és Brian d'Arcy James-t, akik a Spotlight kemény magját alkotják. Szinte mindenkinek vannak jó pillanatai a filmben, de mivel eleve csak a nyomozói csapat hat főből áll, kissé elaprózódik a színészekre fordított játékidő. Szerintem, ezt talán leginkább McAdams karaktere sínylette meg leginkább, mert mintha az ő szerepe lenne a leghalványabb a férfiak között. Fontos még Liev Schreiber visszafogott főszerkesztő figurája és az ügyvédek, mint Stanley Tucci vagy Billy Crudup. Viszont ez nem akciófilm és csak azért nem erősebb karakterközpontú dráma, mert akikről valójában szól - a papok és áldozataik - ők nagyon keveset kapnak a játékidőből. Be kell vallanom, hogy ami maradt, az meg számomra nem olyan érdekes. Mint említettem, ezer becsapódó ajtó között kell bekopogtatni azon a páron, amelyik azután tovább vezet minket egy következő szobába és ez, legyen bármilyen jól felépítve az ajtók kerete, két órára nem szögez a székbe.

65% - És nem érdekel, mennyi díjat zsebelt be. Viszont, ettől még érdemes megnézni.

Ha szeretnéd látni a filmet: S P O T L I G H T  (Írd meg a véleményedet!)

Különvélemény:
- Azért az érdekes volt, hogy Liev Schreiber karaktere, Marty Baron, mint zsidó főszerkesztő, hogyan harap bele a sztoriba, amely alapjaiban ingathatja meg ezernyi hithű katolikus világképét. Hát mi ez, ha nem nyílt vallásháború, amelyet nem karddal, hanem tollal vívtak meg?
De nem zsidózok... :)
Talán egy tucatnyi film készült az oknyomozós témában eddig és nem hiszem, hogy ez lenne a legérdekesebb.
Magyar Tibor komám jelezte, hogy a filmet már egyszer, hasonló körítéssel, megcsinálták, sokkal jobban. Ebben egyet is értünk, hiszen a Dustin Hoffman és Robert Redford nevével eladott "Az elnök emberei - All the President's Men (1976)" már kimaxolta a témát, de legalábbis jelen mozi semmivel nem tesz hozzá többet, sem megvalósításban, sem színészi játékban.
Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy ne nézd meg a filmet, hanem azt, hogy nézd meg a régebbit is és hasonlítsd össze!

A  S O K K A L  É R D E K E S E B B  A Z  E L N Ö K  E M B E R E I

Richard Jenkins, aki nagy kedvencem és mostanában minden második jobb filmben benne van, hangját adta egy karakternek a filmben, de a stáblistán nem jelenik meg a neve. Ez mondjuk nem tudom, miért jó neki?!
Mark Ruffalo nem véletlenül hiteles az argentin származású újságíró szerepében. A kis kaméleon felolvastatta magának a szövegét az igazi Michael Rezendes-szel, akit megformált a filmben, majd igyekezett lemásolni amit hallott. Ügyes!
Amikor kész lett a filmben használt iroda helyszíne, az igazi újságírók átformálták a színpadképet az emlékeik szerint, hogy még hitelesebb legyen a forgatási helyszín.

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) - Birdman (2014)

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) - Birdman (2014)

Rendezte: Alejandro González Iñárritu

Megtekintés? - Színházkedvelők azért előnyben.

Miről is szól a film számomra? Hol is kezdjem?

A színészek élete habcsók álom. Azt gondoljuk, hogy ha valaki egyszer sikeres volt és mi emlékszünk rá, akkor az illető talán megrekedt az emlékeink fonatában és tartósan abban él, amit gondolunk. Riggan 'Birdman' Thompson (Michael Keaton) valamikor szupersztár szintű színész volt egy képregény figura megformálásáért. Csinált néhány epizódot a filmből, majd kiszállt, hogy...
...kiszállt, hogy onnan kezdve minden elbaszódjon.
Fokozatosan csúszott le a B ligába, majd még mélyebbre. Akik emlékeznek rá, azok is csak a régi sikerrel kapcsolatban teszik ezt. Hogy az utána lévő bő két évtizedben mit csinált, senkit nem érdekelt. Az utcán még felismerik, de senki nem kapcsolja össze a nevével a minőségi szórakozást.
Riggan változtatni akar. Érzi, hogy nincs sok hátra, végleg eltűnik a süllyesztőben vagy meglepi valamivel a közönséget. A meglepetés egy Broadway darab, melyet kedvenc könyvéből adoptál a színpadra. Úgy véli, hogy a történetben és a szerepben van annyi, hogy a kritika a vállára emelje és körbe hordozza a reflektor fényében. Szüksége van rá, hogy érezze: létezik.
A bemutatóig alig néhány nap van és a másik férfi főszereplő kiesik egy baleset miatt.
Riggan meg van győződve róla, hogy ő okozta a galibát. Mert Riggan enyhén tudathasadásos személyiség, aki kialakított magának egy képzelt világot, melyben tele-kinetikus képességei vannak és ha úgy tartja kedve, repülni tud. Hiszen egykor ő volt a rettenthetetlen Birdman.
Napjai vannak hátra, hogy gatyába rázza a darabját, szereplőit és az életét.

Többlet jelentés: Riggan-t a múltja állandóan sötét árnyként kísérti.

A film a színház illúziójáról is mesél. Emberek kapcsolatrendszeréről. A művészetről, a varázslatról, a félelemről, amelyet egyetlen kritikus kiválthat, az Internet hatalmáról, a haladásról.
A hazugságról.
Hazugságról önmagunknak és azoknak, akikkel együtt dolgozunk, élünk.
Riggan képzelgései, önszuggesztiója segít feldolgozni a gondolatát, hogy mennyire mellőzött lett?

Iñárritu filmje nehéz darab. Nagyon sok párbeszéd és közben - titkos vágásokkal megoldva - egyetlen jelenetsor füzér, melyre a kis etapok igazgyöngyként lettek felfűzve. A kamera végig a szereplők aurájának perifériáján mozog. Felemelkedik, körbe jár, betolakodik a személyes szférába. És ennek ellenére, a film gördülékeny, nem unalmas. Bár, némi ráhangolódás nem árt.

Többlet jelentés: Ki nem álmodott még arról, hogy félmeztelenül kell a tömegben keresztülfutnia? Visszatérő álommotívum, amikor az ember feszült mert kiszolgáltatottnak érzi magát.

Keaton zseniálisan hozza a megkopott fényű egykori sztárt. Nem lehet nem párhuzamot vonni a filmbeli karakter és az egykori Batman élete közé. Már az alapján, amit az átlag néző és rajongó láthat. Ami a függöny előtt zajlik, zajlott. Keaton a Denevérember filmjei bemutatása körül volt a csúcson. Később is kapott jobb-rosszabb szerepeket, ám lassan átvándorolt a megbízható, de mellékszereplő kategóriába. Nem tudjuk, hogy Michael Keaton erre hogyan reagált az elmúlt húsz évben, viszont láthatjuk, hogy Riggan, a fiktív színész, hogyan igyekszik mindezt feldolgozni. Több, kevesebb sikerrel.

Riggan annak ellenére, hogy még a családját is beáldozta a szakma oltárán, valójában úgy érzi, nem alkotott maradandót. Annak ellenére gondolja ezt, hogy még a mai napig megszólítják emberek, hogy közös képet készíthessenek megkopott hősükkel. Riggan azonban tudja, hogy ez talmi hírnév. Jól mutatja az a képsor, amikor a kövér hölgy közös fotót készít vele, miközben gyermeke azt sem tudja, ki az a bácsi, akiért anyu rajong.
Riggan, ki tudja miért, úgy gondolja, hogy a színházban megmutatott tehetsége valamiért sokkal maradandóbb lesz, mint amit korábban szerzett a jelmezes hősként.
A sikerének útjában áll azonban az egész világ:
Lánya, Samantha (Emma Stone) ugyan asszisztensként dolgozik a keze alatt, mégis nem képes leszokni a fűről, ami miatt már a rehabot is megjárta. Nem akar az apja agyára menni, viszont sosem alakítottak ki klasszikus apa-lánya kapcsolatot.
Menedzsere, Jake (Zach Galifianakis) nem igazán hisz benne, hogy Riggan képes helyt állni a darabban, ezért egyre lejjebb igyekszik nyomni a büdzsét. A látszat az, hogy a végletekig mellette áll, azonban Jake már elbizonytalanodott és kétségek gyötrik. (Galifianakis egészen jó ebben a visszafogott szerepben. Végre nem az idegesítő idiótát játssza. Nem ő a legidegesítőbb karakter a filmben)
Második vezető színésze, Mike (Edward Norton) aki az utolsó pillanatban ugrik be a darabba, hiába naprakész a feladatból, ha közben önmagát akarja megvalósítani és magasról szarik Riggan come back-jére.
A darabban feleségét alakító Lesley (Naomi Watts) viszont önmagában nem bízik eléggé és, hogy ne legyen egyszerű, egykor Mike-kal is volt kapcsolata, miközben kétségei között vergődve mégy egy leszbikus affért sem képes elfojtani magába.
A volt feleség szintén feltűnik, hogy megtörje Riggan koncentráló figyelmét és mindennek a tetejében szembesül vele, hogy a legbefolyásosabb színházi lap vezető kritikusa szent céljának tekinti, hogy cikkében megsemmisítse a darabot, amelyet persze még nem is látott.

Többlet jelentés: Gyakori fantázia és álom jelenet, hogy elszakadunk a földtől és repülünk. Riggan le akarja győzni önön korlátait. Vajon sikerül-e neki?

A színházi világ esszenciája egyetlen filmben.
Az operatőri munka - Emmanuel Lubezki - pazar.
A zene - volt szerencsém külön is meghallgatni a zenei albumot - érdekes és eklektikus (lenne), ha nem illene a képi világhoz és mondandóhoz. Antonio Sanchez dobszólókra épülő score-ja kísérleti jellegű munka. Amikor először hallottam, kicsit féltem tőle, viszont a képek alatt nem tűnik olyan disszonánsnak.
A színészi játék egészen kiváló. Keaton két jelenetben is hihetetlen alakítást nyújt. Érik az az Oscar.

Többlet jelentés: A múlt és jelen "összecsapása".

Különvélemény:
Lehet, hogy kicsit túlértékeljük a filmet a netes hype-nak köszönhetően. Lehet, hogy nem más ez, mint egy filmdráma egy öregedő színészről, érdekes képi megoldásokkal elmesélve.
Egy biztos: akik szuperhősös képregényfilmre számítanak és ennek megfelelően ülnek be a filmre, azok keserűen csalódni fognak.

A film mondanivalója többnyire a szereplők arcán keresztül mesélődik el. A bőr alatt...

80%

Keaton első megjelenése megidéz egy másik képregény hőst...

Amikor néztem, eszembe jutott a:
- A Ryan Reynolds, a képzelt szuperhős című - eredeti címe Paper Man - keserédes filmdráma, melyben egy író kerül hasonló művészeti megcsömörlésbe, miközben néha beképzel magának egy képregényhős karaktert, aki párbeszédeket kezdeményez vele a gondolatairól. A címválasztás ott pocsék volt és becsapós.

A Birdman alcíme viszont egyfajta kulcs lehet a film befejezéséhez. :)

...Mr. Manhattan-t a Watchmen című kultikus képregényből.