Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Nagyon boldog vagyok, hogy újfent sikerült egy found footage műfaji keretek között készült, ismételten frissítésmentes, kamera rángatós mozifilmet elkészíteni. De részemről ebből most lett elég. Még a lejátszó program szaggatott ugrálása mellett is pontosan látható az unásig ismételt formula, amellyel ezeket a filmeket készítik, és amelyet mostanra legalább tucatnyi filmben vettek át. Ami változni szokott, az a szereplők személye, a megoldásra váró rejtély neve és formája, a játékidő és a stáb.
Minden más egy bevett forma szerint készül, amiben helyet kapnak az ál-archív felvételek, az ideges kamerarángás, kihalt környezet, lepusztult helyszín vagy fordítva, kihalt helyszín, lepusztult környezet, kamu múltban vájkálás, a karakterek egymás utáni halála, night vision, a mindig épp csak alig az esemény lényegét mutató kamera és végül az utolsó főszereplő halála.
Ez a leírás bőven megfelelt az "Ideglelésnek - The Blair Witch Project (1999)" és az azóta eltelt 17 év alatt minimum egy tucatnyi hasonló mozinak. A teljesség igénye nélkül igyekszem ideírni néhány címet, amelyik történetileg a legközelebb áll e darabhoz: A Trollvadász - Trolljegeren (2010), Rec - Rec (2007), Cannibal Holocaust - Cannibal Holocaust (1980), Az átok - Noroi (2005), A Frankenstein-teória - The Frankenstein Theory (2013), Halálhegy: A Gyatlov-rejtély - The Dyatlov Pass Incident (2013), Az alagút - The Tunnel (2011), Ideglelés Csernobilban - Chernobyl Diaries (2012) és még vagy féltucat másik, amelyekre halványan emlékszem már csupán. Volt, amikor egymás után néztem meg párat és mostanra simán összemosódnak a történetek.
A mozik felépítése eléggé egysíkú: Valamilyen információ után kutatva egy kis csoport, kamerákkal felszerelkezve elvonul egy a komfortzónájukon kívüli helyszínre, ahol előbb megismerkednek a környezettel, akár személyekkel is - interjú töredékek - majd elkezdődnek az ijesztő és végzetes események, ami során a szereplők legtöbbször elhaláloznak, míg végül az utolsó is elbukik, lehetőség szerint a kamera közelében, majd vége-főcím.
Röhej, hogy ez a 2015-ös mozi pontosan követi ezt a dramaturgiai felépítést, ezért pontosan a már unásig ismert panelekből épül fel, amiért simán, gondolkodás nélkül ki merem jelenteni, hogy szükségtelen a megtekintés. És ha még nem ismered ezt a műfajt, akkor sem ezt a filmet ajánlanám megtekintésre, annyira klisés a befejezése.
Jákl Peti főleg filmekben volt korábban látható és mostanra úgy gondolta, van tehetsége egy film elkészítéséhez. Nem állítom, hogy nincs, hiszen a tekerés közben pont fel lehetett mérni, hogy amit korábbi, hasonló filmekből ellesett - a forgatókönyvíróval egyetemben - azt teljesen vegytisztát adta vissza a képernyőn. De attól, hogy valami korrekt munka, nem biztos, hogy engem érdekelni fog.
Talán majd máskor. Általában az jellemző rám, hogy ajánlom, hogy megnézd a filmet, hiszen a saját véleményed kell, hogy kialakuljon a moziról és ahhoz látnod is kell. Viszont, vannak kivételek, amikor valamilyen okból csak azt tudom tanácsolni, hogy nyerj magadnak azzal másfél órát, hogy kihagysz valamit, amit lehet, hogy korábban már láttál, csak sokkal izgalmasabb formában.
Ha esetleg te úgy érzed, volt a filmben valami plusz, ami miatt érdemes megtekinteni, írd meg a facebook oldalamon vagy ide.
Megtekintés: Wes Craven utolsó filmes munkája nem elég méltó a guru búcsújához.
Örültem, amikor arról olvastam, hogy bár nagy kedvencem Carpenter mellett, Craven, habár jobblétre szenderült, még volt ideje producerként - executive - felügyelni egy slasher horror munkálatait. A másik, ami miatt érdekelt a mozi, hogy Kal Penn szereplőként szerződött és azt vártam, hogy végre elszakad a mókás fiú kalandféregségtől és megkomolyodik. A film megtekintése után már tudom, hogy Craven szellemisége nem nagyon jutott érvényre a kész műben - alig van humor és kikacsintás - és Kal Penn sem hozta azt, amit vártam tőle. Karaktere igyekszik vicces lenni, de inkább fárasztott, habár, feltételezem, a fotósok elvarázsolt lények. (Meg úgy a művészek, en bloc.)
A film klisés és nem az unalmas rá a jó szó - bár tényleg nem nagyon kötött le - mint inkább, hogy teljesen érdektelen. Egyszerűen nem érdekeltek a főszereplők és a gyilkos sem, akik, nem tudom milyen trendnek akartak így, ebben a formában megfelelni, mert sem a motivációikról nem tudunk meg semmit, sem a hátterükről. Ezt benyelem, de, hogy megszellőztetik a fotók számozását, mint a rejtély egyik darabkáját, hogy utána a film nagyvonalúan elfelejtkezzen erről a momentumról, azt már nehezebben nyelem le.
Gondolom, azért olyan a gyilkos, amilyen, mert ezzel akartak visszavágni az olyan filmeknek, amikbe végül csavaros és erőltetett módon igyekeztek a forgatókönyvírók értelmet, logikát varázsolni. Itt ezt nem kapjuk meg és talán így sokkal közelebb állunk a valóság szörnyeihez, a sorozatgyilkosokhoz, akik sokszor nem személyes okok miatt választották ki az áldozataikat, hanem, ahogy esett, úgy puffant. Itt persze azért ez nem ennyire profán, de a lényegen nem változtat: végül nem kell meghallgatnunk egy monológot, amelyben választ kapunk a főhős megfogalmazott kérdéseire, hogy: - Miért pont én???
Kal Penn excentrikus figurája magában hordoz néhány darabot Dr. House nyerseségéből, amit a színész biztos akkor lesett el szakmailag, amikor Hugh Laurie-val forgatta a kultikus sorozat néhány részét. Ettől még a figura halvány utánérzése a sznob művészeknek, nem tud elég érdekes lenni, pedig azt képzeltem korábban, hogy megfelelő, sőt, akár egyenlő ellenfele lesz a maszkos, vagy árnyékba bújó gyilkosnak. Ehhez képest mondhatni figurája súlytalanul tűnik el a történetből, akárcsak a többi áldozat. Míg pl. a "Sikoly - Scream" képes volt néhány jelenetsorban rendesen frászt hozni a nézőre, addig itt gyenge próbálkozásokat kapunk. Pedig a Sikoly mostanra már kerek húsz éves mozi! És abban mennyire rémisztőek azok a menekülés és bujkálás közben hallható hegedű staccatok? Itt pedig a végén szinte betolakodik a képbe egy erős zenei motívum, aminek jogosságát, ha lehet ilyet mondani, még csak nem is éreztem.
Akkor inkább a Sikoly bármelyik része.
Maszkos gyilkos eddig még talán sosem volt ilyen semmilyen.
Tartalom:
Colleen (Claudia Lee) a vidéki lány titokzatos fényképeket kap valakitől, amelyeken mintha emberi áldozatok holttestei lennének láthatóak. A rendőrség nem érzi elégséges bizonyítéknak a képeket egy nyomozáshoz, így a lány kénytelen magában feldolgozni a traumát. Közben a Los Angeles-i fotós, Peter Hemmings (A karakter neve elképzelhető, hogy tisztelgés Antonioni Nagyítás - Blow-Up (1966) című filmjének fotós főszereplője előtt, akit David Hemmings alakított.)(Kal Penn) egy munka miatt a lány városkájába, Spearfish-be utazik és mivel rövid nyomozás után ráakad Colleen történetére, igyekszik az ügy főszereplőjét magával csábítani a nagyvárosba, hogy ott egyrészt modell szakmába juttassa, másrészt eltüntesse a lehetséges gyilkos útjából. Társaival házat bérel a városka szélén, ahol vendégül látja a lányt, ám hívatlan látogató is érkezik az éjszakával és feltett szándéka, hogy befejezze amit Colleen-nel elkezdett.
Meggyőződésem, hogy az alapötletből Craven hatásos mozit készített volna, ám egy kevésbé magas kvalitású rendező kezei között egy közepes tucatmozi született, pedig az első pár perc még adott okot a reménykedésre.
Nagyon hasonló témában ajánlom a "Rettegés alkonyat után - The TownThat Dreaded Sundown (2014)
Egyetlen pozitívumnak a film végi két apró csavart tudnám felhozni. Ha megnézted a filmet, írd meg kommentben, mire gondolhattam. Érdekel, te is meglepődtél valamennyire azon a két momentumon.
Megtekintés: Nem az a szokványos horror. Talán egy rossz álom. Talán csak egy elferdített történet a tizenhetedik századból. Érdemes adni neki egy esélyt, habár nem könnyű mozi.
Milyen lehet egy olyan film, amelyikre Stephen King, a koronázatlan horror-író - és sok egyéb más - tweeterén úgy hivatkozott, mint "A film, ami még rám tudta hozni a frászt!"? Egyáltalán nem rossz. Robert Eggers eredetileg egy sokkal komorabb, szürkébb, homályosabb és elvontabb moziban gondolkodott, azután baráti tanácsra kicsit visszavett a művészieskedésből és egy olyan mozit hozott össze, amely többféle értelmezéssel ruházható fel és nem feltétlenül negatív kicsengéssel, vagy csak az őrülettel kapcsolatban.
William (Ralph Ineson) családjával kénytelen elhagyni az Amerikában új életet kezdő puritán közösséget, vallási okokból. Gyakorlatilag száműzetésbe kényszerül a várost védő falakon kívül. Kis vagyonkájukkal felkerekednek és jó napi járóföldre a teleptől berendezkednek egy elzárt életre. Körülöttük zsíros föld és sejtelmes erdőség. Egy ideje már ott élnek, házat is húztak fel, mikor a nagylány, Thomasin (Anya Taylor-Joy) nővé kezd érni és ezzel furcsa, misztikus események szabadulnak el a család körül. Kezdetben állattámadást sejtenek Sam, a csecsemő eltűnése mögött, majd mikor a nagyobbik fiú, Caleb (Harvey Scrimshaw) is követi, míg végül eszméletlenül és betegen kerül elő, a család boszorkányságot kezd emlegetni. A jelek Thomasinra mutatnak és védekezésében nem segít az sem, hogy fiatalabb ikerhúga és annak öccse az anyjuk, Katherine (Kate Dickie) alá adja a lovat. Egyedül az apa igyekszik megőrizni hidegvérét, ám rajta is elhatalmasodik a vallási fanatizmus és a gonosztól való félelem, így a család egyenes úton halad a végzetük felé.
Volt idő, amikor bármi megmagyarázhatatlanra rá lehetett sütni, hogy boszorkányság.
Aztán, hogy mi történik, azt a nézőre bízzák és lehet találgatni.
Vagy a nem megfelelő ellátás miatt alakul ki a megszállásra utaló jel a gyerekeken és hatalmasodik el az őrület, mert egyszerűen, nincs semmi másuk, hogy a monoton unalomból éhezésből kitörjenek, vagy tényleg Thomasin lepaktált az ördöggel, vagy csak egy nővé érő lány féltékeny lesz anyjára és ott okoz neki fájdalmat, ahol az a legsérülékenyebb, esetleg a félelem, hogy lassan cselédsorba, uram bocsá' eladósorba kerül, erőszakra sarkallja övéivel szemben.
A történet időben 1630-ban játszódik azaz közel hatvan évvel a híres Salem-i boszorkányperek és boszorkányüldözés előtt. Talán épp ezért nem egyértelmű teljesen, hogy amit látunk boszorkányok műve vagy a képzeleté, annak ellenére, hogy a boszorkányság - ugyan nem a mai formában, de kezdetleges szinten - egyidős az emberiség történelmével. Ahogy az első kuruzslók és varázslók megjelentek az ősi törzsek között, úgy velük a természetfeletti tudományok bitorlói is, akik hókuszpókusszal biztosítottak maguknak megélhetést, kihasználva ostobább társaik félelmeit. Ez is lehet kulcsa annak, ami megelevenedik az orrunk előtt a vásznon.
Vagy egy öntudatra ébredő fiatal lány balsorsát látjuk, akit megőrjítettek a hormonjai és megcsömörlve a napi rutin és felelősség terhe alatt olyan tettekbe hajszolja magát, amely végzetes következményekkel jár. Vajon Kosztolányi Dezső Édes Annáját is az ördög szállta meg, mikor megmagyarázhatatlan tettét elkövette? - Tudom, erősen erőszakos párhuzamot vontam a két történet köré...
És ebben az esetben minden, ami a boszorkányhoz köthető, álom és fantázia csupán. Magam pedig ez felé hajlok, hiszen, ha megtörtént volna ez az eset, ugyan ki mesélhette volna el az utókornak hitelt érdemlően?
Mindegy is, hiszen a történet, legyen bármi is a végső megoldása, összességében egy remek mese, amivel el lehet szórakoztatni a hallgatóságot a tábortűz körül, hogy álmatlan éjszakát okozzunk ezzel a kicsiknek.
Aztán az is lehet, hogy az őslakos indiánok rabolták el a csecsemőt, majd terrorizálták a családot, végig megbújva az árnyékban, hogy elkerüljék a retorziót. Egyes vélemények szerint ugyanis a betelepülőket érő titokzatos és véres támadásokat kapcsolták néha boszorkányság meglétéhez, amelyekhez sokkal inkább lehetett az őslakosoknak köze, akik hamar megtanulták, hogy a fehér ember bosszúja elképesztően súlyos lehet.
Hasonló történet képezte a Cate Blanchett western alapját "Az eltűntekben - The Missing (2003)".
Mondjuk erre van a legkisebb esély. De nem kizárható.
Gyakorlatilag az egyetlen, amit azonnal kizárnék, hogy a természet viszontagságaival dacolva félmeztelen nők csoportja háborgatja a főszereplő kis családot és hajszolja őrületbe.
Remek fényképezés, remek helyszínek - bár, ott nem kellett túlzásokba esni, értelem szerűen és remek színészi játék. A Calebet alakító fiú megtérése pl. lenyűgöző alakítás.
A zene pedig egyenesen félelmetes. Köszönjük meg Mark Korven-nek. Innentől figyelni fogom!
Töfi:
- Mindkét szülő korábban játszott a "Trónok harca" sorozat néhány epizódjában. Ott meghaltak.
- A Katherine-t alakító Kate Dickie nem először játszik bizarr szoptatós anyát: A Trónok harcában pl. Lysa Arryn szerepében a nem éppen karonülő csemetéjét táplálta emlőjéből, aki annak ellenére, hogy bizonyos tanulmányok látnak összefüggést a pszichopata személyiség kialakulása és a szoptatás hossza között, eléggé erőszakos karakterré fejlődött.
- Az egész film forgatása nem vett igénybe egy hónapot, annak ellenére, hogy igyekeztek a legtöbb jelenetben természetes megvilágítással dolgozni.
- Wikipédia: The VVitch
Elképzelhető, hogy a testvéri szeretet hajlott valami másba, aminek köszönhetően később elszabadult a pokol? Nem egyértelmű, de halvány utalásokat erre a megoldásra is kapunk.
Megtekintés: Nem kérdés, hiszen csipázzuk Mark Wahlberg-et, amikor elgurul a gyógyszere.
Ez a vígjáték egy sokkal jobb film is lehetett volna, ha a készítők kellő időt szánnak a forgatókönyv egyenetlenségeinek kidolgozására. Kicsit olyan érzésem volt, hogy siettek moziba küldeni, pedig még csiszolgatták volna. Az alapötlet egyébként jó és nem is hihetetlen.
Sara (Linda Cardellini) miután két gyermekének apja, Dusty (Mark Wahlberg) csődöt mondott családfői minőségben - valójában Sara lépett le, mikor nem érezte a változást a felelősség irányába - hozzáment egy sokkal kiegyensúlyozottabb fickóhoz, Brad-hez (Will Ferrell) aki viszont igyekszik apukaként kihozni magából a maximumot, mivel egyes jelek szerint egy baleset következményeként sosem lesz képes saját gyermeket nemzeni. Azután, mikor végre már-már kezdene a kis család összecsiszolódni, Dusty bejelenti érkezését, ami természetesen felrúgja a nyugodt mindennapokat és erősen próbára teszi Brad és Sara kapcsolatát, mivel Dusty egy igazi manipulátor és feltett szándéka, hogy visszatérjen az "övéi" közé.
Remek alapötletnek tartom, hiszen a mai társadalmunkban rengeteg példa van rá, hogy fiatal gyermekes anyukák nem a gyermek apjával folytatják életüket és bizony, sokszor egyedülálló férfiakat igyekeznek behozni a képbe, komoly kihívások elé állítva ezzel mind apajelöltet, mind a gyermekeket. Rizikós helyzet, magam kerülöm is. Kedves barátom, akivel a filmet néztük, ugyancsak hasonló helyzet miatt nem ugrik fejest ilyen alapokon nyugvó kapcsolatba, hiszen, lehet, nem jól gondoljuk, de nem olyan könnyű egy nő mellett még a gyerekének is megfelelni és állandó súrlódási pont lehet a későbbiekben az a fránya vérségi kötelék.
A filmmel nem is lenne bajom, ha sokkal komolyabban, poénban pedig igényesebben tálalják. Viszont, így az első órában alig körvonalazódik a koncepció, és valahogy nem tudja a forgatókönyv kellő erővel megjeleníteni az egész tétjét. Csak úgy történnek a dolgok. Természetesen a fő hangsúly a két férfi közötti versengésén van és Will Ferrell vígjáték nézése közben magam mindig felteszem a költői kérdést: Mégis, melyik normális nő választaná ezt a disznó szemű, bugyuta fürtös, férfiatlan tramplit, bárki más helyett.
Jól sejted; nem rajongok Will Ferrell-ért a színészért. Számomra a humora elképesztően ripacs és gyenge. Nincs benne semmi Woody Allen finomságaiból. Ferrell egyik erőssége, hogy baromságokat hord össze. Nem tudom, ebből mennyi van leírva neki és mennyi rögtönzés, ám engem nem tud megvenni kilóra. Az elsírós jelentei meg egyenesen fárasztóak. Ripacs. Egyetlen örömöm, hogy lassan kezd ebből a jófiús, szomszéd apucis image-ból kiöregedni és akkor kénytelen lesz vagy megkomolyodni és tényleg nívós filmekben szerepelni, vagy felszívódik és csak hébe-hóba láthatjuk majd tévés produkciók és komédiák mellékszereplőjeként, mint Chevy Chase-t, akit a nyolcvanas években kifejezetten kedveltem, hülye figurái miatt, mostanra azonban kiderült, nincs benne valódi, "értékes" színészi véna. (Ellentétben az egykor bohócként elkönyvelt Bill Murray-vel szemben, ugye?) Szóval simán kivárom, míg eltűnik a balfenéken... Wahlberg csuklóból hozza a kis izomtónit és nem tudom nem kedvelni. Értem is a motivációit a figurának és egyedül azért nem neki szurkolok - pedig kéne - mert igazságérzetem csak Brad malmára hajtaná a vizet, hiszen ő már hosszú távon bizonyított. Linda Cardellini meg már akkor kedvencem volt - betudható az arcán kétoldalt húzódó szexis ráncnak - amikor még nem is ismertem a munkásságát. Sajnálatos, hogy az álomgyár főleg totál mellékes szereplőként hívja hadrendbe mostanában, akár A filmekbe is. (Nem olyan rég pl. Sólyomszem rejtegetett feleségét alakította.)
Hol is láttam hasonló, versengésen alapuló történetet, amelynek a végén a karakterek megbékéltek egymással?
Megvan: Édesek és mostohák - Stepmom (1998) Ott is a film derekát az igazi anyuka (Susan Sarandon) és az exférj oldalán az életükbe masírozó friss barátnő (Julia Roberts) közötti konfliktusok teszik ki, csak valahogy jóval életszagúbban. Persze, mert az egy "keserédes" ez meg vígjáték, vagy mi.
Akad is pár erősen kiszámítható és elcsépelt poén - kontraszt tökös apu és szerencsétlen Brad között - meg túltolt hollywoodi - Milán, segíts ki, mit is mondtál, amikor Brad könnyes szemekkel nézegeti a gyerekek rajzait??? - "maníros", írt vissza az üzenőoldalon Milán. Igen, sajnálatosan maníros néhol és amerikai. A végén egy verekedést tompító jelenetnél például a fejemet fogtam, annyira átment a mozi szürreálisba.
A film másik baja, hogy az első szegmense elhúzódik, míg a második meg kicsit hirtelennek érződik. Furcsállom, hogy olyan tökös apuka, aki bevállalta, hogy visszatér és megharcolja a magáét az új apukával, után ilyen könnyen feladja. Nem logikus. Jobban felépítettem volna ezt a részt, mert kicsit olyan, mintha az írók a könnyebbik utat választották volna. Egyik kedvenc filmdrámám is ezzel a módszerrel él, igaz, ott mintha még könnyebb lenne a lezárás: Kramer kontra Kramer. Ott Meryl Streep ahogy jön, végül ugyanúgy távozik.
A befejezés borítékolható volt és Cena megjelenése csillagos ötös.
Figyeld:
- Amikor Ferrell majdnem megmutatja! (A fél csőben (szurkoltam neki) és később a rendelőben is.
- A negyedikesek!
- Kimaradt a Zoolander, amikor szóba került a risza-rinya.
Töfi:
- Dusty szerepére szóba került Will Ferrell és Vince Vaughn is, míg Brad-ére pl. Ed Helms.
- A kosárlabdás jelenetet élesben vették fel, egy kosármeccs szünetében. A labdadobós jelenet így ki is került az internetre.
Kérdés:
- A film szerint Dusty-ért Brad kimegy a repülőtérre, de az érkező Dusty lepattintja. Később, mikor Brad késve hazatér, Dusty motorja a ház előtt áll. Nincs rá utalás, de ez csak úgy lehetséges, ha a repülőgépen csomagként a férfival utazott a kétkerekű. Mivel kihívta Brad-et a reptérre, feltételezem, előre készült rá, hogy megszívassa a karaktert, hogy majd jól otthagyja várni, viszont később ezt sem a feleség, Sara, sem Brad nem rója fel a film során Dusty-nak. Amúgy, kíváncsi lennék, mennyi ideig tart egy poggyászként feladott motort átvenni a reptéren és milyen szállítási szabályok vonatkoznak a járműre.
Megtekintés: Nem állítom, hogy a készítők egyértelműen Polanski 1965-ös kultikus drámája előtt kívántak tisztelegni, de sikerült! Érdemes megnézni.
Szpojleres leírás, ezért a megtekintés utánra hagynám.
A "Darling" egy felkavaró mű, amelyik reflektál a Catherine Deneuve főszereplésével készült "Iszonyat - Repulsion (1965)" című drámára.
A Darling nevű fiatal és enervált lány (Lauren Ashley Carter) megbízást kap, hogy egy sötét múlttal rendelkező házra felügyeljen, amíg a tulajdonos (Sean Young) nyaralni megy. Nem egyértelmű teljesen, hogy Darling egy korábbi trauma hatására vagy a ház által sugallt parancsra követni kezd egy férfit, akit végül kíméletlenül lemészárol.
Mivel a tulajdonos napok óta nem képes elérni őt telefonon, végül lenyomozva a lány múltját, a házba küldi a gondnokot és a rendőrséget, mert úgy érzi, a dráma még nem ért véget.
A 76 perces film végig fekete-fehér és gyönyörű beállításokban, fény-sötétség-árnyé hatásokkal játszik. Kicsit talán a mesterkélt vágások és pillanatképek kimaradhattak volna, viszont ennek ellenére egy komoly és értékes darab a film, amennyiben a művészi értékeit tekintjük. a mondanivaló már sokkal profánabb.
Se szeri, se száma a filmeknek, amelyben labilis női főszereplők végül gyilkosságra vetemednek. A filmművészet bővelkedik női gyilkosokban. Több komoly szakmai múlttal rendelkező, elismert rendező foglalkozott már a témával és a horrorfilmek is vissza-visszatérnek a témához.
Általában a nők az erőszakot egyfajta válasznak tekintik a világ felé, amely elnyomja őket. Ez a nézőket sokkal zavaróbban érinti, mint mikor egy férfi gyilkolja a népet halomra. Az ok, gondolom, pszichológiai. Az egyszeri néző nem várja el egy filigrán nőtől, hogy védekezés közben erőszakos legyen, sőt, akár kezdeményezője az erőszaknak. Akkor sem számítunk erre, ha történetesen az a nő egy férfiasabb típus (Charlize Theron a Szörnyben) főleg nem akkor, ha a nő sebezhető és törékeny (Mint Deneuve az említett Iszonyatban, vagy Zoë Lund aki férfiakat öl halomra Abel Ferrara botrányt kavaró bosszúfilmjében az Ms. 45 - A bosszú angyalában.)
Nem tudjuk meg valójában, mikor is kezdődik Darling őrülete, ám borítékolható, az információmorzsák szerint, hogy korábban egy traumatikus hatás érte és azóta képtelen tökéletesen beilleszkedni a való világba. A film kihagy egy ziccert, amikor másodszor ellenőrzi a halott pénztárcáját, amennyiben csak képzelte, hogy az áldozat az a Henry Sullivan, akivel közös múltja volt. Mert ha valójában a meggyilkolt férfi nem Sullivan - meg is lepődik a karakter, mikor a nő Henrynek szólítja - akkor a második pénztárca ellenőrzésnél simán egy másik nevet írtam volna a megfelelő helyre, hogy azzal is mélyítsem, hogy a karakter mennyire nem a földön jár. Viszont kétszer is Henry Sullivan-t mutatnak, így kérdéses, hogy a lányt korábban érhette a férfi részéről valami inzultus és a pasas nem ismerte fel korábbi áldozatát?) De ez csak az én okfejtésem.
Ennél egyértelműbb Roman Polanski utalást nem láttam még: Kés a vízben... de nem biztos, hogy szándékos!
A film végig tudja tartani a feszültséget, egyrészt, mert a játékidő erősen korlátozott - alig hetven perc - és sokat dob a dramaturgián a folyamatos képbevágások és idegtépő hangeffektek hada, amelyeket amúgy magam erősen rühellek, itt viszont erősen érződik, hogy a koncepció és a főszereplő karakter fejlődésének illetve figurájának a szerves része.
Lauren Ashley Carter tökéletes a főszerepre. Felépítése elég sportos, hogy hihető legyen, amikor végül a testet belogisztikázza a kádba. Közben szemtanúi lehetünk a filmtörténet egyik leggroteszkebb haláltáncának. Jelképesen. Komoly fizikai munka lehetett a Brian Morvant színész és kaszkadőr testét vonszolni a folyosón és beemelni a kádba. Carter ezen kívül eszméletlen arcmimikával járul hozzá a karakterhez és amikor kell, pont annyira ártatlan és szép, amennyire Deneuve volt több, mint ötven éve, amikor meggyilkolta a rajta erőszakoskodó férfit. Az egyetlen, ami zavaró lehet és én hiányoltam, hogy kevés információból kellett felépítenem a főszereplő hátterét. A végére még sikerült becsempészni egy Hitchcock féle Pszicho jelenetet is, ami legalább jelzi, hogy a rendező hatalmas mozi fanatikus lehet. Remélem, egyre minőségibb munkákat láthatunk tőle.
A képi világ szuggesztív és nyomasztó. Már amikor az "Ördög - Devil" című film úgy kezdődött, hogy a várost fejről lefelé mutatták, már akkor megvett ez a fényképezési technika és itt szintén lehengerlő. a kép a vágás és a zene illetve hangeffektek végig szimbiózisban vannak egymással, már-már mesterkélten. A trailer nagyon jól megmutatja, hogy mire számíthatunk. A legtöbb kép fotóként is megállná a helyét.
Töfi:
- Harminc évvel ezelőtt Sean Young simán eljátszhatta volna Darling szerepét, mert mind alkata, mind arcvonásai megfelelőek voltak hozzá. Fáj látni, hogy az egykori "Szárnyas fejvadász - Blade Runner (1982)"Rachel-je mostanra milyen apró kis szerepekben kénytelen megmutatni, hogy eljárt felette az idő. (Pl. hasonlóan "hosszú" szerepe van a mostanában bemutatott "Csontfejszében - Bone Tomahawk".
Megtekintés: Bár erős a hangulata, valójában filmes hiányosságai miatt kihagyható. De nem neked. (Ezalatt a horrorfilm kedvelőket kell érteni.)
A szkeccs film külön műfaj, al-műfajokkal. Sosem volt a kedvencem és bár vannak benne sikerültebb darabok is, vagy olyanok, amiket valamiért kedvelek, ez a mozi nem sokáig fog emlékezetemben megmaradni.
Rögtön kezdeném a pozitívumokkal, mert vannak. A fényképezés eléggé egységes képet mutat, szó szerint is, habár valamennyi rendező másik operatőrt hívott segítségül munkájához. A filmet szélesvásznú változatban láttam, ami segít integrálni, mint moziélményt. A film zenéje közel áll hozzám, hiszen olyan stílusú szintetizátor zenét használ, amit a nyolcvanas években örökre megkedveltem. Néha minimalista, máskor ijesztő, vagy ezek együtt. Sajnos, egyelőre ez az egyetlen munkája a "The Gifted" formációnak, amelyről az imdb jelen pillanatban semmilyen érdemi formációt nem tárol. A színészek is kiválóak, a legkisebb szerepekre is sikerült tehetséges, többé-kevésbé ismert neveket - műfajon és tévés munkákon belüli persze ez az ismertség - összeverbuválni.
A történetbe nem mennék bele, mert az viszont egyrészt erős közepes, másrészt, jelen esetben teljesen felesleges lenne, ha nem kívánom őket elemezgetni. Legyen elég annyi, hogy végig feszült történetekről van szó, amelyeknek azonban, mondhatni, néha se füle, se farka. El is érkeztünk az egyik negatívumhoz, ami a forgatókönyv/ek.
A történetek egymásba fűzése sikerült, néha túl direkt módon, máskor teljesen érthetetlenül, viszont ha nem törekszünk megérteni csak befogadni a látottakat, akkor kellemes lehet a végeredmény. Nekem persze okoz hiányérzetet, ha a megtekintés után több kérdésem van, mint amire választ kaptam és itt ez történik. Találgatni nem merek és az eredeti cím sem segített a feldolgozási folyamatban.
A narrátor, aki egy rádiós mesélő, kicsit hozzátesz a történetek drámaiságához, de az sem feledteti el velünk, hogy az azonosuláshoz szükséges lenne a szereplő karaktereket nem csak nevén nevezni, de jobban is megismerni, hiszen a horror lényege, hogy az izgalom ne személytelenül játszódjon le a szemünk előtt, hanem köthessük valakihez és drukkoljunk valakiért.
Erre a film alatt nem nagyon lesz módunk, mert egyik történetből in medias res lépünk a másikba, a befejezést tekintve egészen ügyesen keretbe foglalva a látottakat, csak az egyes szegmensek lényegét nehéz dekódolnunk számunkra és valamiféle koherens értelemmel felruházni.
Aki viszont szereti, ha egy film a drámaiságot túltolja, még akkor is, ha közben kicsit elveszik belőle a kohézió, annak szórakoztató és kielégítő darab lehet. Részemről akkor már inkább a V/H/S mozik. Ha a film nem erőszakolta volna linearitásba a történeteket olyan görcsösen, hogy sikerülhessen a film végi csavar/hurok, akkor lehet, hogy egy sokkal szórakoztatóbb filmként emlékeznék rá kicsit később.
Biztosan hatásosabb lett volna a végeredmény, ha a random félelemkeltés és történések helyett kapunk néhány választ is és nem lóg minden annyira a levegőben, mint pl. azok a démoni lények...
Ettől függetlenül hangulatos próbálkozás és megéri egyszer adni neki egy esélyt.
Nem véletlen, hogy a film posztere emlékeztet egy drogos tripre.
Megtekintés: Akitől talán a legjobban tartottam, az volt a legkellemesebb csalódás.
Pozitív:
Röviden: Rupert Grint-et ugye, tökösként ismertük meg a Harry Potter sorozatban és nekem ő volt a gyerekszínészek közül a leggyengébb láncszem. Egyszerűen ha ránéztem, már borsódzott tőle a hátam, ami nem neki szólt valójában, hanem, hogy életem korábbi szakaszában a hasonló adottságú vörös emberekkel milyen kapcsolati rendszer rögzült belém. Gondolhatod, hogy nem túl pozitív. De emelkedjünk ezen felül és a kölyökvarázslós filmfolyamnak is elvileg vége, ezért most már koncentrálhatok a felnőtt Grint alakítására.
És talán ez volt leginkább rendben a filmben. Míg pálya és filmtársai eddig annyira nem győztek meg művészi kvalitásaikról - Daniel Radcliffe veszettül próbálkozik, ám Emma Watson eddigi munkái nem nyűgöztek annyira le, mint a barátjának küldött és a világhálón elszabadult meztelenkedő fotói - addig Grint mostanra kezd beérni és hitelesen hozta a seggfej angol dandi-t, aki sikeresen beásta magát a szarba, hogy végül valahogy kikecmeregjen belőle.
Negatív:
Ami már sokkal zavaróbb volt számomra, hogy a film első fele hajlik inkább vígjátékra, hogy a közepe ellaposodjon és átmenjen az abszurd drámai keserédesbe, hogy a vége egy kissé esetlenül összedobott akciófilmben végződjön. Nálam így a hangulati dramaturgia nem állt össze elég koherensen és a lezárás is kissé suta érzéseket keltett bennem.
Pozitív:
A másik főszereplő, Ron Perlman öregedve is jól hozza a kérlelhetetlen ex-C.I.A-st. Ez a faszi, fizimiskájának ellenére elhitette velem, hogy képes ágyba vinni a jó nőt - ha elég ideje van rá. Mondjuk kissé bezavart, hogy a lelkiismerete a legkülönbözőbb időkben igyekezett hatást gyakorolni rá, hogy a végén a látomásokkal ne kezdjen sokat a forgatókönyv. Kihagyott ziccer.
Negatív:
Sajnáltam, hogy a film a sok zárt térben játszódó jelenet miatt nem idézte meg számomra hitelesen és szórakoztatóan azt az érát, amelyben játszódott. Ehhez a néhány matuzsálem autó-replika nem bizonyult elegendőnek.
Pozitívum:
Az alapötletről több konteo oldalon olvashattunk már, hogy az amerikai állam, hogy az űrverseny alatt olyan etikailag ingoványos tetteket kezdett támogatni, amelyekkel az Amerikai Egyesült Államok legalább látszatra a világúr meghódítójaként tetszeleghetett a lenézett oroszokkal szemben. Ezeknek a terveknek az egyike volt az a városi legenda, amely szerint C.I.A. ügynökök felkeresték Kubrick, Angol rendezőt, miután az elkészítette kultikus sci-fijét, hogy rendezzen a direktor egy a televízióban is vállalható holdra szállást, amelyet végszükség esetén lejátszhatnak, ha esetleg a felküldött Apollo 11 legénysége kudarcot vall.
A film ennek a lehetséges kooperációnak állít emléket, vicces formában, keresztezve a történelmi tényeket a gengszter filmmel és a szórakoztató ipar hatvanas évekbeli dekadenciájával.
Végül, amit kapunk egy közepesen szórakoztató mozi, amely a végére önmagát sem veszi komolyan.
Később, rengeteg cikk készült a témában, melyek szerint Kubrick későbbi filmjeiben - főleg és egyértelműen Stephen King könyvéből készült Ragyogást szokás felhozni - rejtett utalásokat épített a filmbe, melyek jelzik, hogy esetleg tényleg lehetséges, hogy Kubrick rendezhetett egy holdra szállást. Részemről, ahhoz túl sok embert kellett volna beépíteni a feladatba, hogy ne szivárogjon ki, ettől függetlenül érdekes gondolatjátékokra ösztökéli az olvasó embert.
Legjobb jelenet: Amikor a rendező megidézi Kubrick "Mechanikus narancs" című filmjét. Perlman karaktere egy mellékhelységben Rossini "A tolvaj szarkájából" kiemelt klasszikus zenéjének részletére veri össze a keménykedő helyi erőket. A filmben még több hommage található meg, ám azt hiszem, ez lesz a legkönnyebben beazonosítható az egyszeri nézőnek.
Történet pár sorban:
Kidman (Ron Perlman) ügynököt felettesei egy erősen megkérdőjelezhető, viszont a korábbi munkáihoz képest egy viszonylag veszélytelennel bízzák meg: Utazzon Angliába, keresse fel Stanley Kubrick-ot és beszélje rá a híresen önfejű rendezőt, hogy készítsen Amerikának egy kamu holdra szállást, hiszen mostanra képesek rá technikailag, hogy elkészítsék. Legalábbis, Kubrick. Kidman egy véletlen folytán a pénzéhes életművész Jonny (Rupert Grint) útjába sodródik, aki mivel nagyobb összeggel tartozik a helyi alvilág fejének (James Cosmo) úgy véli, lenyúlja Kidman pénzes bőröndjét, hamis ígéretekért cserébe. Az átverésbe beszervezi lakótársát, az állandóan füves bódulatban létező Leon-t (Robert Sheehan) , hogy az alakítsa egy tárgyalás ideje alatt Kubrick-ot. Csak, miután megkaparintják a táska pénzt, akkor tudja meg Jonny, hogy egy ügynököt vert át. Egyik oldalról a verőlegények, a másik oldalról pedig Kidman szorongatja és még a megígért pár perces felvételt is le kell szállítania, ha nem akarja egy sírban végezni.
A filmben megjelenő apró gore számomra kissé fura volt. Egyszerűen nem vártam a filmtől és ott a főszereplőnk átlépett egy morális határt, ami után már kevésbé volt szimpatikus. Ettől még neki szurkolunk... mivel még így is ő a kisebbik rossz.
Megtekintés: Bármit hittél a Stan-Up műfajról és a hátteréről, nem ez a film megerősíteni benne.
Annyi sebből vérzik, hogy azt sem tudom, merre kezdjem.
Ez a film nem vígjáték. Egy hazug történet, hazug karakterekkel, akiket már láttál hasonló filmekben, hasonló körítéssel, csak ott tehetségesebb volt a rendező, összeszedettebb a történet és a főszereplők a szórakoztató ipar más szegmenseiből kerültek elő.
Először arra gondoltam, hogy újra elolvasok néhány cikket, amiket korábban, hogy segítsenek teljesebbé tenni a véleményemet a filmről, ám ezt elvetettem, mert először is túl sok cikk jelent meg a világhálón és már sokszor a címükből érezhető volt, hogy nem álltak a film mellé. Alapból én sem állok a film mellé, ezért inkább más szemszögből lett volna érdekes számomra olvasni erről a munkáról, azonban így sok értelme nincs, hiszen amit már eleve fogalmaztam magamban, csak azt szajkózták a látottak. Szépen bezártam hát a közel tucatnyi megnyitott oldalt és inkább gondolkodni kezdtem, hogy hol is kezdjem a darab méltatását, amennyire az lehetséges.
Először is, a főszereplő Tamás (Hadházi László) az a fajta humorista, aki egyedül dolgozik, egyetlen menedzsere az, aki a külvilágot rendezgeti felé és olyan poénokkal operál a televíziós műsorában, amik minősége egyáltalán nem támasztja alá, hogy ennek a művésznek egy közel háromszáz adásos műsorfolyam volt a kezében. Nem. Háromszáz ugyanolyan adástól nem leszel ismert humorista. Viszont, lehetsz bármilyen ismert humorista, egészen biztos, hogy saját kútfőből nem leszel képes háromszáz egymástól eltérő műsort összefabrikálni, hogy az lenyűgözze a nézőidet, mert senki nem olyan vicces, hogy háromszázszor negyven percet érdekessé és frissé tegyen. Fábrynak is úgy sikerült ezt elérnie, hogy egy komplett alkotói gárda négerezett a keze alá, az Internetese beolvasztásról már nem is beszélve.
Szóval el kell hinnem, hogy negyvenes éveinek végére Tamás végül kiégett annyira, hogy a nézői még a táblák útmutatása mellett sem nagyon tudják, hogyan is kell nevetni és szórakozni azon, amit a színpadon látnak.
Egyedül még Hofinak sem sikerült volna háromszáz estét érdekessé tennie, hiszen egy jól felépített előadás, ami kb. húsz-harminc perc, legoptimálisabb esetben is néhány hetes munka, beleértve a háttérkutatást, a poénok csiszolgatását és a végső gesztusok összefésülését, ami végül egy élvezhető jelenetet tesz ki.
Érted, mit akarok mondani?
Tamás, egyedül, nem lett volna képes erre a bravúrra. A filmben azonban nem foglalkoznak ezzel és el kell hinnem, hogy egykor ő volt a világ legjobb humoristája.
Mostanra azonban torka véres, producere egyre gyatrább munkákat kutat fel számára és a televízió igazgatója is egyre inkább szabadulna Tamástól, vagy minimum, vérfrissítést szeretne látni.
Ebbe Tamás nem szívesen menne bele, hiszen van ám önérzet is, ego is, viszont, úgy látszik, hiába volt egykor ő az a sztár-poéngyáros, ha mostanra eljutott odáig, hogy a kertjét csinosítgató vállalkozónak nem képes kifizetni a munkájáért járó díjazást. Mellesleg ez a szál totál felesleges szerintem, mert egyrészt alig van értelme, nincs megfelelő kifutása és a humoros részeket sem gyarapítja annyira, hogy helye lenne a film kontextusában. Viszont így kapunk egy burleszkbe hajló mellékszereplő karaktert meg egy cicivillantós jelenetet, amiért viszont hálásak lehetünk. Hogy végül Tamásunk miért is nem jut dűlőre a vállalkozóval, mikor szinte erőszakosan szuszakolják bele a figurát a moziba, hogy meglegyen az ok amiért Tamásnak meg kelljen a munkái során alázkodnia, elkönyvelhetjük a dacnak is, csak akkor meg minek volt az egész hajcihő.
Azután ott van a menedzsere, Vigéc (Eszenyi Enikő) karaktere. Ha ilyen egy menedzser, akkor nem csodálom, hogy Tamás végül lecsúszott, mert olyan, mintha Vigéc nem akarná a sikerét. Azután meg csak kiderül, hogy tud hozni pénzes melókat, meg olyat is, ami tök ciki, csak azt nem értem, hogy ha erre képes volt a film ideje alatt, miért nem derült ki, hogy korábban miért is ő lett a megfelelő menedzsere Tamásnak???
A figura amúgy rendben van, Eszenyi lubickol benne, élvezi játszani és gyakorlatilag ellopja a show nagy részét. Megkockáztatom, hogy végül ezért lesz az a sorsa, ami, hogy mellette végre a fiúink is labdába rúghassanak. Persze, eléggé hiányolom, hogy ennyire összecsapott és szinte mellékes tényként kezelik drámáját, amely végül betetőzik, de betudható ez is annak, hogy komédiát akartak csinálni és nem egy drámát, pedig, lehet, hogy annak a film jobban sikerült volna.
A négy forgatókönyvíróról csupán annyit, hogy kár, hogy ennyien nem tudtak egy pörgős és okos forgatókönyvet összehozni a témáról, pedig többen benne dolgoznak a stábból ebben a világban. Pont ez a baj, hiszen ők tudják a legjobban, hogy amit bemutat a film, az eléggé talmi. A humor a legkevésbé akkor működik, amikor a színpadon mozognak szereplőink és akkor a legjobb, amikor szinte meg sincs ágyazva neki és úgy tűnik, improvizáció. Hiányoznak az olyan beszólások a filmből, mint Vigéc halott kisállatos megállapítása. Ezekből kellett volna több, nem a kamera előtt izzadni. Eleve filmben nehéz bemutatni, mennyire humoros egy humorista, hiszen ahhoz, hogy valakit a néző megkedveljen és a viccein felhőtlenül szórakozzon, általában meg kell ismernie az illetőt és rá kell hangolódnia az illető humorára. Nem véletlen, hogy ugyanarra a viccre másképp reagálunk, ha már ismerős adja elő számunkra és másképp, ha egy idegen. Akkor is, ha egy szimpatikus figura és akkor is, ha egy kevésbé megnyerő arcú ember. Épp ezért, hogy a mozi nézője szimpatizáljon a darab karaktereivel, nem sokat segít a cselekmény közé beépített televíziós műsor bemutatása, elhangzó poénokkal, mert a rövid, pár soros poénok sosem működnek olyan jól, mint amikor az előadó feléípt egy egységes vázat és azon módszeresen végighaladva, akár egy levelektől roskadozó faágon, egyenként tépkedi le a leveleket, míg végül elkészül a mű, azaz elfogynak a poénok és vége a műsornak.
Gondolj bele, te is szívesebben beszélgetsz olyan emberrel, aki szórakoztatóan beszélget, egymásra építve vicces beszólásait, mint valakivel, aki csak sorolja az olcsó poénokat. A viccmesélő ember ugyanis a beszélgetés gyilkosa.
Azután hiányosság még a mellékszereplők személyiségének teljes hiánya. Tóbiás (Kiss Ádám) barátnője (Jordán Adél) például legalább olyan olcsó kellék a filmben, mint a barátnő extrém színű parókái a fején. Azután kiderül, hogy Tamást is ismeri, sőt, dacszövetség szerűséget köt vele, mikor Tóbiás kidobja. Sok logika ebben a szálban sincs, de legalább előrébb viszi a cselekményt, amit azután a forgatókönyv egyáltalán alig használ ki, hiszen Tamás lesöpörhetné Tóbiást, de Vigéc meg pont akkor hozza a film drámai csúcspontját. Szóval még a dramaturgiai problémák mellett mintha ritmusbeli hiányosságok is felfedezhetőek lennének a végtermékben.
Arról már nem is beszélve, hogy végül a konfliktuskezelés a két főszereplő között kicsit légből kapott. Az, meg, hogy Tóbiás végül úgy búcsúzik Tamás menedzserétől, ahogy, az pedig szintén több magyarázatra szorult volna a néző felé. Csoda, ha összecsapottnak érzem a filmet?
Azt hiszem, mára eleget foglalkoztam ezzel a filmmel, amit nálunk vígjátékként próbáltak elsózni a moziba járó közönségnek. Nagy pozitívum, hogy a trágárkodás nem kapott akkora szerepet a filmben, mint Kiss Ádám fellépésein szokott és, hogy a film igyekszik a jó ízlés határain belül mozogni, nem sétál át öncélúba, hogy megnevettesse a nézőt. (Bár, a temetői papos jelenet kissé kilógott a sorból.) (Viszont az értetlen pincérlány teljesen a helyén volt.)
Értem én, hogy ez a film a humoristákról akart szólni, de biztos vagyok benne, hogy kicsit több munkával és figyelemmel, ha nem is egy vicces, de legalább egy erős keserédes komédia drámát tudtak volna hozni az alkotók. Talán legközelebb.
Van lehetőség ebben a fajta drámai fejlődéstörténetben, épp csak nem ebben az odakent formában.
40%
Ha szeretnéd látni: D U M A P Á R B A J
Elképzelhető, hogy az oldalon regisztrálnod szükséges.
Ha már érdekelt annyira a film, hogy elolvasd róla a kritikám, akkor ajánlom a filmbook írását is olvasásra: D U M A P Á R B A J(Scal írása)
Megtekintés: Valahogy ha kijön egy Adam Sandler film, nem vagyok ráizgulva. Most sem, de adtam neki egy esélyt, hiszen csak egy western vígjátékról van szó. Ez is megvolt.
Frank Coraci megbízható ütemben szállítja az amerikai népnek bugyuta, ám néha már az egyszer nézhető komédiák határát súroló mozifilmjeit, amelyekbe becsúszott néhány a jobban sikerült Sandler vígjátékokból. Ha persze találunk olyat.
Ahogy Sandler öregszik és humoristaként kezd a karrierje kifújni - ami amúgy hülyeség lenne, hiszen George Carlin hetven évesen is fellépett közönség előtt hatalmas sikerrel és 71 évesen hunyt el... - egyre inkább kezdi ő adni a komoly karaktert a filmjeiben, míg a tökéletes hülye szerepkört inkább kiosztja színész társainak és barátainak. Emlékezzünk vissza karrierjének kezdetére, hogy azért volt pár mozi, amiben még Sandler volt az, aki fullban nyomta a kretént. Ilyen volt víz osztó fiúként a "Vizesnyolcasban - The Waterboy (1998)" vagy a sátán retardált gyermekeként a "Sátánkában - Little Nicky (2000)". Közben is több filmben hozta a kedves, szerethető szomszéd fiú style-t, akinek, ha sérelem érte, eljárt a keze. Komolyan, egy idő után tök unalmas volt nézni, ahogy Sandler buta egysorosait pufogtatva mindenkit elintéz egy pofonnal, láb simivel, vagy egyéb testrész csapással, miközben a jóravaló srácot adja. Ez lehet, hogy kielégíti a nézőket a tengerentúlon, engem azonban nem nagyon szórakoztatott. Arról nem is beszélve, hogy sikerült Hollywood legfinomabb nőinek a pasiját alakítania a vásznon. Végül igazából csupán akkor élveztem a mozijait, amikor azok kiléptek a komfort zónájából és mertek mások lenni stílusban, hangulatban, műfajban.
Közben elsuhantak az évek, Sandler megöregedett, a barátai már csak mellette kapnak szerepet és évente legalább egy produkciót összedobnak, még akkor is, ha a történet nem érződik teljesen kidolgozottnak, viszont kell a pénz és szükség van, hogy az ember benne maradjon a fősodorban. Számomra Sandler legalább akkora negatív mágnes, mint pl. Owen Wilson, akinek alig láttam hiteles alakítását. Azért menekülő családapaként egészen jó volt a srác. "Nincs kiút - No Escape (2015)"
Sandler az utolsó filmjeivel nem kápráztatott el.
A "Kavarásról - Blended (2014)" egy jó szavam nem volt, annyira unalmasra sikerült vakációs ökörködés volt.
Az "Apa ég! - That's My Boy (2012) átszaladt rajtam, mint malacon a trágya.
A "Cipőbűvölő - The Cobbler (2014) egészen jó irány lehetett volna, ha nem lett volna a végére olyan összecsapott.
A "Hotel Transylvania 2. - Hotel Transylvania 2. (2015) pedig elég közepes animációs film lett és mivel Sandler eredeti hang, a magyar nézők zöme eleve meg lett tőle kímélve.
Most pontosan tudtam - lófaszt, elsőre nem sejtettem - , hogy amit látni fogok, mennyit ér. (60 millióból dobta össze a Netfilx csatorna és amennyire meg tudtam ítélni, a rengeteg ismert név mellett még a felhúzott díszletek és egyéb szobabelsők nagyjából visszaköhögték a befektetett dollármilliókat.)
Olvastam a neten, hogy Sandler, meg western, meg Nick Nolte, meg a többiek és bizakodni kezdtem. Csak nem egy kellemes western kalandfilmmel örvendeztet meg minket a kis zsidó humorista? A műfaj egyébként elég távol áll tőle, de ki tudja? Én biztos nem.
Azután első nekifutásra a két órás játékidőből hirtelen kb. negyed órát bírtam egyhuzamban végig nézni.
Az is fájt. Sandler megint hozza a zsigeri jó fiút és első akciós megmozdulása - amikor a levegőben repkedve elintézi a bal szem banda két tagját - felidézte a már a Ne szórakozz Zohannal gyermeteg humorát a Sandler legyőzhetetlenségét hirdető önfényezéssel. Nekem egyikre sem volt szükségem.
Hogy végül mégis végig ültem a két órás játék időt, nem neki köszönhető, hanem annak, hogy a többiek érdekeltek.
Sajnos, így, hogy Sandler már nem feltétlenül hozza az ütődött figurát, borítékolható volt, hogy a színésztársak közül másokra hárul ez a feladat. Nagyjából ketten át is vették a szerepet, amit korábban nem tőlük szoktam meg. A kicsi Pete-t alakító Taylor Lautner részemről a film egyetlen igazán értékelhető humorforrása volt, mert a két felröhögésemet az ő pillanatainak köszönhettem. A srác egyértelműen jó színész és elég rendesen van benne humorista véna, ezért remélem, hogy ha nem is hasonlóan ostoba figurákat, de vígjátéki szerepeket még kap a közeljövőben, mielőtt kiöregedne ebből a szerepkőrből. A másik, aki most a halmozottan hálátlan figurát kapta az a Lost kövér sráca, Jorge Garcia, ám a forgatókönyvet sikerült úgy megbuherálni, hogy az amúgy felismerhetetlen és egyébként eléggé behatárolt külső jegyekkel rendelkező színésznek is legyen legalább egy jelenete, ahol fel lehet ismerni. Nem lennék meglepve, ha ez amolyan kikötés lenne a szerződések aláírásánál, hogy hozza a színész a felismerhetetlen arcot, ha valahogy kap legalább egy pillanatot, amikor megmutathatja az egyszeri nézőnek a saját fizimiskáját, hogy még az is tudja, kit látott, aki egyébként nem nagyon követi a filmes életet és egyetlen aktort sem ismer fel névről. (Kb. ezért lehetett benne a Karib Tenger második részében a jelenet, amikor Davy Jones egy pár másodpercre visszanyeri emberi formáját és láthatjuk a színész, Billy Nighy-t.)
Rob Schneider ismét egy elcseszett akcentusú hapsit alakít. Egy időben azt hittem kegyvesztett lett Sandler-nél, de úgy látszik, barátságuk megingathatatlan. Terry Crews remek színész, ismét hozza a formáját. Az a pasi mindegy, hogy akció vagy vígjáték, meg tud lepni. Luke Wilson-t meg jobban szeretem, mint az Owen nevű tesót, csak sajnos alig látom filmben. Itt legalább szerepelt.
Ők hatan a nevetséges hatos, akik szövetséget kötnek, hogy kellő mennyiségű pénzt hordanak össze, hogy egy közeli ismerősüket megmentsék a haláltól. Váltságdíj motívum.
Még előkerül egy bűnbanda is, akik azért viccesek, mert kivájták az egyik szemüket. (Ez a fajta poénkodás még bejött, amikor a Monthy Python fiúktól láttam, mostanra azonban inkább fáraszt.)
Van egy másik bűnbanda is, amit meg Danny Trejo vezet, ők azonban nem sok vizet zavarnak a filmben, hiába gondolnád elsőre azt.
A film egy buddie road movie, több helyszínen, fura karakterekkel, néha alpári és egyszerű humorral fűszerezve, pont azon az ingerküszöbön, amit gondolok, hogy az amerikaiak élvezni tudnak.
A minőség és a film forgatókönyvének ellenére is dicséretes, hogy a Netfilx ilyesmibe vágja fejszéjét és azt kívánom, hogy minél több hasonló minőségű mozit pénzeljenek.
Mert amúgy a film minősége és kiállítása parádés. Lehetett volna belőle akár egy kellemes felnőttfilm is.
Amúgy Sandler filmjeiben mi ez a belebuzulás a ferdén álló szemű karakterekbe? Náluk ez tényleg olyan vicces, hogy szinte mindenen mozijukban van legalább egy karakter, akinek a szeme sem áll jól?
Az ismert színészeket kis szerepben meg felsorolni is nehéz.
Megtekintés: Nem olyan szórakoztató, mint egy Will Smith akciófilm, de a Föld után fiaskója után kellett egy ilyen is.
Landesman jó érzékkel választ színészeket, témát és korrektül le is vezényli a forgatást. Valami ettől függetlenül mégis hiányzik ebből a rendezéséből is, annak ellenére, hogy korrekt munka épp csak nem fogja meg az embert. Lehet, hogy bennem van a hiba, de kicsit több egyediséget vártam el a filmtől, amely egy olyan orvosi esetről mesél, amelyhez nekem diploma sem kellett.
Spojler Alert!
Azt szoktam nehezményezni bizonyos valóság alapú filmeknél, hogy a téma számomra lehet, hogy nem releváns. Erre ez a mozi a tökéletes példa, hiszen az NFL berkein belüli erős társadalmi hatásokról és egy olyan betegségről szól a film, amelyet bárki megjósolhat, aki látott egy amerikai football meccset. Mert mit látsz a filmben?
Egy nagy csapat férfi mint megvadult bika öli egymást a pályán, hogy azután, a negyvenes éveikre, mikor már "leszereltek" és csak élvezniük kellene a kihunyó pompát, inkább megőrülnek és végeznek magukkal. Sarkítva.
Dr. Bennet Omalu (Will Smith), aki kényes rá, hogy dokinak szólítsák, hiszen közel tíz diplomája halmozódott fel rá az évek során, a lehetőségek országában putris munkából tartja fenn magát; boncol.
Omalu persze ennek is megadja a módját és összes páciensének a tiszteletet, amivel felettesénél néha kihúzza a gyufát/tepsit. Omalu másik felróható hibája, ami elindítja az eseményeket, hogy válaszokat akar, bármi áron. Amikor egy olyan sportembert vizsgálgat, aki kora alapján még fénykorát élhette volna, ellenben állapota arra enged következtetni, hogy valami komoly baj van a háttérben, Omalu nem elégszik meg egyszerű válaszokkal, amik ki sem elégítik, hanem pénzt és időt nem kímélve, górcső alá veszi a holttestet és megdöbbentő felfedezést tesz. Az agyban történik valami visszafordíthatatlan folyamat, ami később kiderül, annak a megterhelésnek köszönhető, amit a játékos teste és főleg a feje - sisak ellenére is - elszenved a játékidő alatt.
Omalu jelentése lassan eljut a megfelelő emberekhez, akik mivel a sportra egész iparág, sőt, Amerika is támaszkodik, igyekeznek szőnyeg alá söpörni a jelentést, amelynek tartalmát is tagadják, habár, saját berkeken belül kezdték felismerni, hogy a probléma létezik.
Omalu-tól azonban távol áll a sport ismerete, őt csak az ember érdekli, ezért értetlenül áll az ellehetetlenítő kampány előtt, amely éri és mindaz a kellemetlenség, azért, mert igyekszik felnyitni a lezárt szemeket...
Dr. Bennet Omalu és Dr. Julian Bailes a sportorvos, eszmét cserélnek és kivesézik a lehetőségeket, mielőtt előállnának az eredményeikkel.
Különvélemény:
Nem győzöm mondani, hogy a film korrekt és igyekszik érdekes is lenni, csupán az a baj, hogy amiről szól, beleértve magát az orvosi következtetéseket, bármilyen józan ítélőképességű ember le tudná vezetni, diploma nélkül. Lehet, hogy tizenöt éve az orvostudomány ennyire butuska volt, de ma már pontosan tudjuk, hogy a sport is veszélyes - lásd a rengeteg fiatal focistát, akik a pálya közelében halnak meg hirtelen - és néha bizony, nem megfelelően "használva", komoly egészségkárosító hatásai lehetnek.
Tényleg azt hitte bárki is, hogy nem lesz annak meg a böjtje, ha száz kiló feletti emberek tehervonatként rohannak egymásba?
Már eleve ott a rengeteg törés és ficam és húzódás. És ezek csak a testet érő erőhatások. De ott van a fej is, amiben kialakul Omalu által definiált CTE, a hatalmas csattanások, ütközések hatására. Tényleg van ember, aki úgy véli, hogy a sokszor a karambolból alig feleszmélő játékosoknak, akiket azonnal visszazavar az edző a pályára - mert a show-nak mennie kell - nem lesz később semmilyen kialakuló egészségkárosodása az esetekből?
Úgy, hogy néha még nézni is fáj, ami történik???
Nem véletlen, hogy sok sportoló fiatalon vonulna vissza, a lehető legjobb ajánlatok aláírásával a papíron. Egyszerűen, ha támadó vagy egy csapatban, bármikor kiütközhetnek rajtad a jelek, hiszen a fejedben az agyad, gyakorlatilag alig kap védelmet. Az a kevés agyvíz nem igazán megfelelő lengéscsillapító, ha a fejeddel hárítasz egy esést.
Ezért úgy vélem, hogy ha Omalu nem találja meg a választ a megvizsgált sportolók agyában, előbb-utóbb jött volna valaki más, aki megtalálja az összefüggést a fiatalon elhunyt sportolók és a karrierjük alatt elszenvedett "balesetek" között.
Talán ez miatt nem volt számomra érdekes a film.
Először húztam is a szám, amikor szóba kerül, hogy Omalu majd saját maga fedezi a vizsgálatait/nyomozását, már kiemeli a film, hogy mennyire drága is az ilyesmi. Én meg magamban - na, mi olyan drága??? csak nem a holdra kell utazni az eredményekért - de azután láttam, hogy mennyi babra munkát és vizsgálatot igényel egy ilyen speciális, minden részletre kiterjedő boncolás, így befogom a számat.
Jól sejted, ha úgy véled, hogy a film inkább beszélgetős dráma és nem akciófilm. Gyakorlatilag az akció a filmben kimerül a sportolók ámokfutásában - egyikük halálos balesetét (Justin Strzelczyk csatárt a hatalmas termetű, színészként egyre foglalkoztatottabb Matthew Willig alakítja, akit eléggé közelről érintett a téma, hiszen maga is tizennégy szezont húzott le a NFL-ben!) még az Interneten is megtalálod és a film is beemelte a videót a filmbe - és egy a valóságnál sokkal feszültebbnek beállított autós... nem üldözésben, csak autós követésben.
Ennek ellenére van valami enyhén horrorfilmszerű a film felépítésében, ahogy a sportolókat megismerjük, majd egymás után elveszítjük őket. Azonban a film nem akar felesleges sebeket feltépni és egy kivételével eléggé finoman kezeli a haláleseteket, inkább csak mellékes tényként említi meg.
Ami viszont megérte, hogy Will Smith már régen nem az a kölyökképű rap-per, akit túlhype-oltak. Beért és komoly drámai színész lett belőle. Ezek a filmek sokkal jobban állnak neki, mint a vicceskedő komédiák. Drámát neki!
A film arra máris jó volt, hogy Smith-et több filmes platform jelölte díjakra és többek között a Hollywood-i Film Awards például a 2015-ös év színészének választotta.
Ahhoz, hogy Smith felkészüljön a szerepre, több boncoláson is részt vett, amelyek zömét pont a főszereplő valódi arca, Dr. Bennet Omalu végzett el! Mondjuk Baldwin is tanulmányozta a Pittsburghi orvosokat, hogy beleélje magát Bailes szerepébe.
A többi színész alakítása megfelelő, Alec Baldwin ismét kapott egy jó jelenetet. Albert Brooks pedig sajnos nagyon megöregedett. Hiányzik, hogy már nem készíti az elgondolkodtató komédiáit, amikben megkedveltem.
Hogy kicsit színesebb legyen a történet és a női nézők se aludjanak el, behoztak egy szerelmi szálat is, Gugu Mbatha-Raw-val ami egészen jól működik.
David Morse-nak külön örültem, egészen addig, míg kiderült, hogy mennyire kevés szerepet kapott. Nos, ha ismertem volna az Amerikai foci történelmét, biztos nem lepődök meg annyira, ahogy ezek a híres sportolók kilépnek a történetből. Így azonban volt rácsodálkozásom az eseményekre. Nem is értem, hogy ha más ne, de a rajongók nem gyanakodtak, hogy lehet e összefüggés a sportolók nem természetes elhalálozása és sportmúltjuk között? Ehhez tényleg egy olyan ember kellett, aki véletlenül semmit nem tudott a fociról, ellenben mindent az anatómiáról?
A fényképezés szép, de alig van benne valami egyedi. Mondhatnám, hogy unalmasra van vágva, pedig egy montázst elbírt volna. Talán az egyetlen érdekesebb megoldás, amikor beépül a filmbe a valóság egy youtube videó által. Vagy amikor Omalu meglátogat egy egyetemi focimeccset, majd letörten távozik, miközben a válla felett látszik, hogy mennyire élvezik a fiatalok az edzést.
A zene meg nem maradt meg bennem, ami azt jelenti, hogy nem tolakodott. Talán egy masszív és szívhez szóló főtémát elbírt volna a film.
Ezzel a filmmel is csak az a bajom, hogy kissé száraz, mint az Oscar-díjas Spotlight is, és a témája nem fogott meg.
Ezért hasonlóan 65%-ot adnék neki.
