2023. szeptember 11., hétfő

Prédák - Haunt (2019)

Prédák - Haunt (2019)



Rendezte: Scott Beck és Bryan Woods

A film Mafab adatlapja: Haunt (2019)

Megtekintés: Ahogy öregszem, egyre kevesebb a türelmem a horrorfilmekhez, pedig azt gondolom, hogy a kedvenc filmes műfajom. Ez a darab korrekt, de az írók miatt úgy érzem, így ez kevés.

Beck és Woods szerintem, bár nem találták ugyan fel a spanyolviaszt, egy nagyon erős franchise-t indítottak útnak a "Hang nélküllel - A Quiet Place (2018). Persze vannak egyébb és 2023-ban friss munkájuk is, egyelőre mégsem jegyeztem meg a nevüket. A "Prédák" pedig nem az a film, ami miatt emlékezni kellene rájuk. Szégyen, de lehet, hogy ezt a "Hang nélkülnél" már meg kellett volna tennem? Egyszerűen fogy a türelmem és érdeklődésem és nem gondolom, hogy ez jobb lesz idővel.

Ez egy slasher horror. Semmi több. Ez azonban néha bőven elég a műfaj szerelmeseinek, ha a történet vagy bármi kiemelkedő a filmben. Pl. a helyszínek. Vagy a színészi játék. Vagy a vágás, stb. Annyi minden tehet emlékezetessé egy ilyen mozit. A "Prédák" is ilyen lehet, ám részben. Maga a film, mint írtam, erős közepes, de néhány gore jelenetnek köszönhetően azért megmaradt a fejemben. Ezért is néztem végül meg. Korábban beletekertem és az egyik karakter meggyilkolása kifejezetten igényesnek nézett ki. Arra nem volt elég, hogy frissiben lezavarjam az élményt, azonban néhány év pihentetés után, úgy tűnik itt volt az ideje. Annyiban nem jellemző rám, hogy eddig pihentettem, hogy azért közben szerintem legalább fél tucat ilyen témájú filmet néztem meg, amikre mostanra nem emlékszem. Igaz, erre sem fogok.

A "Prédák" ismét egy film, ami valamilyen össznépi szórakozást tesz meg kiinduló pontnak. Nem ez az első film - az elmúlt évben legalább egy jött ki évente - amelyikben a szórakoztató ipar egyik legprolibb szegmensét teszik meg főszereplőnek. Talán, mert amerikában kifejezetten kedvelt szabadidős borzongás bemenni egy lepukkant épületbe és ott összeszarni magunkat jelmezbe öltözött emberektől. A film pedig elemel innen-onnan, pont úgy, ahogy majd ebből is fognak meríteni mások.

Egy csapat fiatal, akik közül a lányok kb. jelentéktelenek, a srácok meg kevesen vannak, elautózik a világ végére, hogy véletlenül rátaláljanak egy ilyen épületkomplexumra, ahol lehet borzongani, hogy majd később menőzhessünk egymásnak a pizsomapartin, saját magunknak, hisz, a pizsomapartin is valszeg csak azok vesznek részt, akikkel elmegyünk egy ilyen horror-kalandparkba. A telefonokat le kell adni, ami necces, attól függ, honnan nézzük. Egyrészt, mert ha levideózol mindent és kikerül a világhálóra, erősen megcsappanhat az érdeklődők száma, hisz virtuálisan már megismerhették az élmény. Ugyanakkor meg, a mai társadalom egy lépést nem tesz a mobil nélkül, arról nem is beszélve, hogy unalmas életünkben bármilyen apró eltérés, érdekesség, kis színes jó lehet arra, hogy megosztva mások érdeklődésére tartsunk számot.

Ha van főszereplő, akkor az biztosan Harper (Katie Stevens), az enyhén introvertált lány, aki csak rászánja magát a mini-kalandra, hogy jó eséllyel, ha túléli az eseményeket, soha többet ne akarjon hasonlón részt venni. Harper most van túl, vagy épp nem túl egy kellemetlen szakításon, ami még nem teljesen lezárt, mivel expasija úgy érzi, a lányt nem kellene csak úgy elengednie. Néhány barátot vesz maga mellé a lány és belép ott, ahova mi persze sosem lépnénk be. Ahogy várható, színes és mocskos helyszíneken keresztül aprózódik el a társaság, hogy azután néhány kegyetlen ember (?) martaléka legyen, néha olyan logikátlan szituációkban, hogy rendesen kezdtem felpaprikázódni. Válaszokat, ha lenne kérdés, sokat nem kapunk, izgulni lehet azért. Ugyanakkor itt is előkerül egy olyan karakter, akinek megjelenése pont annyira volt releváns, mint Hallorann befutása a Panoráma Hotelbe, az "A ragyogás" végén. Ha láttad a klasszikust, tudod,miről karattyolok.

A befejezés hasonlít olyan filmekére, mint a "The collector", a "Fantom az éjszakában" vagy a "Cult of Chucky", bár az utolsó címnél már lehet, hogy keverem a sorozat egy másik részével.

Egyszer nézős, korrekt, de nem kiemelkedő. Eli Roth, mint producer, valamiért kedveli ezt a vonalat. 

Húzónevet nem találtam a szereposztásban, pedig az lehet, hogy felhúzta volna néhány százalékkal a megítélésemet.

60% 



2023. július 29., szombat

Remake: Gumiláb - Footloose (1984) + Footloose (2011)

 Remake: Gumiláb - Footloose (1984) + Footloose (2011)

Footlose (1984)

Rendezte: Herbert Ross

Footloose (2011)

Rendezte:

A két film Mafab adatlapja: 

Footloose (1984)

Footloose (2011)

Megtekintés: Az eredeti Footloose-t még akkor láttam, amikor "kellett". Gyerekkoromban, amikor kifejezetten fogékony voltam az amerikai életérzésre és a zenésfilmek is tetszettek. (Mondjuk, érdekes, hogy azokat mennyire eklektikusan kedvelem.)

Az amerikai kisvárosba érkező nagyvárosi ficsur, aki fenekestül felforgatja a helyiek életét, mondanám, hogy egy izgalmas történet, de inkább az lehetett az oka, hogy megnéztem a filmet, hogy Kevin Bacon szimpatikus volt és a korszak zenei betétei - beleértve a nekem nagyon tetsző főcímet - az ízlésembe illettek. Mert a történet, bevallom, nem túl érdekes. Tehát, érkezik egy lázadó srác, Ren (Kevin Bacon) Bomont-ba, ahol a lelkész lányát szemeli ki magának. Annak a lelkésznek a lányát, aki történetesen egy korábbi tragédia miatt kvázi egy bigott közösségé formálja a városkát, hogy többé ne történhessen olyan baleset, amiben fiatalok halhatnak meg. Ez persze kivitelezhetetlen anélkül, hogy visszafejlődjünk szociálisan és a renitens, lázadó ifjúság nem is tud partner lenni ebben. Ron felkavarja az állóvizet, ami nem egy nagy feladat és mikor végül megküzd a bürokráciával és a vaskalapos felnőttekkel, már elbukná kereszteshadjáratát, de a lelkész felülvizsgálja az állaspontját és a korábban hozott és alkalmatlan rendeleteket úgy vágják ki az ablakon, mintha meg sem történtek volna. Közben pedig Ren is kicsit konszolidálódik, mert a kisvárosi életen ahogyan ő nyomot hagy, az szintin hatással van az idegenre is. Hiszen, közös a jövőjük.

Nem bonyolult történet, de ha jobban belegondolok, kevés musical vagy táncos film mondhatja el magáról, hogy egy szalvétára írt pár sornál több a szinopszisa. Kevin Bacon itt már túl volt egy horrorfilmen, amit utána közel negyven évig igyekezett elfelejteni és egy generációs mozin, az "Étkezde - Diner (1982), ami miatt kitárult előtte Hollywood (Ha a Péntek 13 - Friday 13th első része nem lett volna erre elég.) Bacon felfelé kezdett lépdelni, de a női főszereplő, az Ariel alakító Lori Singer valamikor a kilencvenes években megfeneklett, hiába játszott olyan remek mozikban, mint a Warlock (1989) vagy a Rövidre vágva - Short Cuts (1993).

Amikor meghallottam, hogy Remake készül a filmből, nem igazán tudott érdekelni. Egyrészt, mert mint írtam, a zenés filmek nem a gyengéim és nem is hittem, hogy az eredetit képes megugorni egy új feldolgozás, mert valahogy az egész alapötlet szerintem jobban működik a 80-as években, mint a 2010-esben. És igazam volt. Az új Gumiláb, ha engem kérdezel, tökéletesen felesleges és talán két dolog miatt lehet érdekes: Dennis Quaid-nek így egyel több filmje van és Miles Tellert is előrébb hozta talán a sztár ranglétrán. Igaz, Teller nem a főszerepre jelentkezik be, hanem a korábban Chris Penn által alakított, táncolásból gyengus karakterre. Tellert amúgy a Whiplash óta kedvelem, ám az a film akkor még nem készült el. Az eredeti egy hangulat. Egy korszak felett tör pálcát. A friss feldolgozás valahogy már nem olyan átütő és mintha a karakterek is picit súlytalanabbak lennének. A főszereplő, Kenny Wormald távolról sem olyan karizmatikus, mint Bacon volt és az elmúlt 12 évben kiderült, hogy talán a szakmai haladása sem lesz olyan sikeres. Arra nem emlékszem már, hogy Lori singer milyen Ariel volt, de a mostani karakter, talán, mert megöregedtem, valahogy nem lett számomra szimpatikus, ezzel a ledér hozzáállásával, azonban feltételezem, a figura ugyanezt tette 1984-ben is. Én azonban nem kedvelem az olyan női figurákat, akik járnak valakival, majd ha jön egy új arc, hirtelen félredobnak mindent, mert... Miért? Értem én, hogy kurva izgalmas egy városi fiú, meg apunak is oda kell dörgölni, hogy mi mennyire lázadunk, de ettől még nem fogom a lányt megkedvelni, sőt, amikor tánc közben, kismajomként egyik ágról (pasiról) átugrik a másik ágra (pasira) kifejezetten viszolyogtam tőle. Az, meg, hogy ezek után apu becsicskítja és hazarendeli, jól mutatja, mennyire álomvilágban él ez a csaj. Ettől függetlenül az Ariel bőrébe bújó Julianne Hough ha nem is kápráztatott el, azt mondhatom, hogy csinos, de nem ebből a filmből tudom meg, mennyire jó színésznő.

A lelkész feleségét pedig Andie MacDowell játszhatta el, és nyúlfarknyi szerepe jól mutatja, milyen mostohán tud bánni a filmes világ a korábban körülrajongott sztárokkal, annyira nem mondható, hogy ez a pici szerep méltó lenne. 

Ami még tetszett, hogy az eredeti főcímzenét nem csak átdolgozva használták fel és Teller tánctanulási montázsi is sokat merített a Chris Penn féle eredetiből.

Eredeti 70% + Remake 50%

Ja, és bármilyen hihetetlen, a történet részben megtörtént eseménykre alapozva lett megírva!

2023. április 19., szerda

A nyoma vesztett - Last Seen Alive (2022)

 A nyoma vesztett - Last Seen Alive (2022)

Rendezte: Brian Goodman

A film Mafab adatlapja: Last Seen Alive (2022)

Megtekintés: Ezt a filmet nem láttam jönni. Ettől függetlenül adtam neki egy esélyt, hiszen Gerard Butler azért egyelőre nem B listás.

Azután kiderült, hogy valóban lehet Butler A-listás színész úgy is, hogy becsúszott közben ez a B mozi. És nincs ezzel semmi baj, csak éppen a puszta másfél órás szórakoztatáson kívül nem is nagyon jó másra.

Nem tudom, van-e neve annak az alműfajnak, amikor a főszereplő környezetéből hirtelen eltűnik valaki, akinek rejtélyes eltűnésének a kinyomozása lesz a cselekmény a továbbiakban, de ez az a szubzsáner. Vannak remek és kevésbé jó filmek ebben a témában és "A nyoma vesztett" inkább az utóbbi tábort erősíti. Nem tudom, melyik lehet az első ilyen mozi, ami erről szól és, hogy pontosan milyen témák férnek bele, de maradjunk akkor azon a cselekményvázon belül, hogy az eltűnés többé-kevésbé rejtély és az eltűnt személyt kell felkutatni, legyen akár szimplán egy túszdráma, zsarolás vagy földönkívüli szituáció. Úgy veszem, hogy az összes ilyen film alapja Hitchcock "Londoni randevúja" (The Lady Vanished (1938)). Ezt a mozit akkor is érdemes megnézned, ha nem szereted a régi filmeket, mert Hitchcock, európai rendezőként, sokkal figyelmesebb a történetmesélésben, mint az amerikai direktorok és forgatókönyvírók. Mire gondolok? Arra, hogy azon kívül, hogy a cselekmény nagyon ügyesen van felépítve, mellette eleget foglalkozunk a mellékszereplőkkel is, ahhoz, hogy aikor szükséges, tudjunk nekik szurkolni. A film lényegében egy kémfilm, melynek középpontjában egy vonatutazás áll, ami alatt egy fiatal amerikai lány friss ismerőse, egy idős hölgy, egyik percről a másikra nyomtalanul eltűnik, miközben a vonat nem állt meg. A fiatal nő pedig kiegészülve egy kotnyeles zenetörténésszel igyekszik előkeríteni az idős hölgyet, bár, kezdetben minden jel arra mutat, hogy a fpőszereplőmőnk lehet, hogy csak képzelte a találkozást.

Szerintem, ebből építkezik fel nagyjából az összes hasonló alapú mozi, legyen bár sci-fi, amelyben valami kísérlet a ludas az eltűnésekben, (Felejtés - The Forgotten (2004)) vagy egy bűnszervezet igyekszik pénz zsarolni (A félelem országútján - Breakdown (1997)) vagy egy pszichopata gyilkos rabolja el a szívünk hölgyét, esetleg a gyerekünket (Nyom nélkül - The Vanishing (1993), Fogságban - Prisoners (2013) és a többi. Szegről végről ide erőszakolhatnám az "Elrabolvát" (Taken (2008)) vagy akár Schwarzenegger "Kommandóját" (Commando (1985)) de ezeknél a műveknél nincs vagy szinte nincs rejtély, csak a hős útja, amíg visszaszerzi azt, akit elraboltak tőle, míg a jelen tárgyalt film az akció mellett némi rejtélyt is megenged magának, ám valójában valahol az arany középúton halad. És teszi mindezt nagyon kiszámíthatóan és egyenletes tempóban, néha nem is túl logikusan. Marc Frydman forgatókönyve klisés és bár a táma korábban elég izgalmas volt a felsorolt filmekhez, itt alig tartja fenn az érdeklődést, hiába igyekszik néhány flashback-kel és egy időben korábban mutatott jelenettel fenntartani az érdeklődést. A mellékszereplőkről alig tudunk meg valamit, a szülők karaktere eszméletlenül ostoba, a férjet pedig olyan módon támogatja a helyi seriff, ami csak akciófilmekben lehetséges. Nem derül ki, hogy Butler karaktere pontosan milyen múlttal rendelkezik, de, olyan pontosan halad előre a felkutatásban és annyira szerencsés, hogy nagyon izgulni sem tudtm érte. Valahogy az egész mozi olyan átlagosan tévéfilmes. Erre mondod azt, hogy egynek jó. Butler persze most is jó, de a többiek közepesnek érződnek és a forgatókönyv azt sem nagyon részletezi, hogy a barátnője miért is olyan, amilyen, így csak tippelhetsz, hogy talán a depresszióját valamilyen született álapot, pl. borderline befolyásolja.

A film majdnem lehetne egy remek akciófilm is, ha csak picit több a pénz és akció, így azonban, épp, csak nem érzed a végén kidobott időnek a megtekintését. Talán nem kellett volna két héten belül összecsapni és nem ártott volna több idő a kidolgozásra is.

Ja, azt nem is mondtam, miről szól! De szerintem, mostanra már te is tudod... Esetleg, a bejegyzésben megemlített filmek közül nézd meg bármelyiket, ez helyett.

45%