Az elhajlottak éjszakája - Night of the Living DeB (2015)

Az elhajlottak éjszakája - Night of the Living DeB (2015)

Rendezte: Kyle Rankin

A film Mafab adatlapja: Night of the Living DeB (2015)

A dvd kiadás több tekintetbe is megidézi a "Haláli hullák hajnalát"

Megtekintés: Horror rajongók, zombi fanatikusok, hajrá. De nem lesz nagy truváj.

Egyelőre nem tudom, mi lesz a film hivatalos magyar címe, de ha a feliratkészítő változata marad, akkor kiegészíteném azzal, hogy maga az "elhajlás", nem lényegi része a filmnek, mert kb. két percet tesz ki az egész moziból.
Persze, hőseink másnap reggel kollektív módon nem emlékeznek az előző éjszakára és a későbbi egyetlen flashbackből sem derül ki, hogy a sör és rövid mellé vajon milyen tudatmódosítót sikerült bevinni a szervezetükbe, ha reggel frissen ébredtek, még-sincs meg a markáns emlékük a szeretkezésről. (Főleg úgy, hogy kiderül, Deb (Maria Thayer) autója a ház előtt parkol, tehát feltételezhető, hogy "saját lábukon" érkeztek meg Ryan (Michael Cassidy - Jimmy Olsen a Superman vs Batman-ből) lakásához.)

Deb szingli és átkozottul a következő pontra lépne egy megfelelő pasas oldalán, Ryan viszont olyan frissen szakított a barátnőjével, Stacy-vel (Syd Wilder), hogy azalatt egy kávé nem főtt még le. Valahogy megérthető, hogy ezek után Ryan az egy-éjszakás kalandot rövid úton rövidre zárná, viszont a képzeletbeli szikrák már röpködnek Deb szívéből és úgy néz ki, áramtalanítás nélkül az állapota állandósul.

Az egyetlen oka, hogy mégis egymás mellett kötnek ki, hogy reggelre Portland-et ellepik a zombik. A két fiatalnak - filmben harmincas, Maria Thayer a forgatás alatt töltötte a negyvenet - kézen fogva kell átevickélniük a városon szeretteikhez, hogy megoldást találjanak, vagy egérutat.

Változik a világ, hogy sok tehetséges színésznőt harmincas éveik vége felé kezdenek felkapni? (Kristen Wiig, Amy Adams, Maria Thayer)

Az "Elhajlottak éjszakája" zombie holokauszt témát boncolgat az olcsóbb fajtából. Egyetlen ismertebb név Ray Wise, mint Ryan édesapja, bár ő meg már mindent elvállal. A színészek erős közepesek, habár, hogy Thayer nem rossz (A randiguru, Felvéve, Lepattintva) komika, sok rezdüléséből kiderül. Arról már ő sem tehet, hogy a szövegeik nagyja sikeresen lett humortalanítva, bár ezen egy remek szinkron még bőven segíthet.
A zombikat játszó statiszták sminkje is bazári, alakításuk meg eklektikus. A film szaglik az elsőfilmes, rajongói hozzáállástól, pedig Rankin készített már hasonló és talán összeszedettebb mozit is korábban: Infestation (2009)
Fájó látni, hogy mennyire igyekszik majmolni a sokkal sikeresebb és ötletesebb "Haláli hullák hajnalát - Shaun of the Dead (2004), csupán kifelejtették az eredetiséget. Ezért hiányoznak az igazán izgalmas karakterek a filmből, az érdekes és ijesztő jelenetek, fura zombie figurák és ötletes kivégzésük. Az a néhány CGI pedig nagyon gagyi.
A forgatókönyv néha a szereplőkkel sem tud mit kezdeni, ezért aztán, hogy meglegyen a polkorrekt hozzáállás, a kövér ajándékboltos barátnő Ruby (Julie Brister) figuráját csak úgy szabadon engedi a dramaturgia az erdőbe, pedig lehetett volna likvidálásával egy drámaibb pillanatot is csempészni a filmbe.

Ennek ellenére még egy megtekintést megszavaznék a filmnek, mert ritka, hogy a főszereplő egy zakkant vöröske és tényleg vannak jó pillanatai.
Sajnos, hamar el fogod felejteni a megtekintést.

Khm, a végén, amikor Ryan egy deszkával slendrián módon kitámasztja a tetőre vezető kijárat ajtaját, hogy megfékezze a zombie áradatot, azt magyarázza már el nekem valaki... Inkább mégse.
Természetesen a trailer ismét jobb lett, mint a film, de nem végleges képeket használtak fel benne. A szobor mellett elhajtó kocsi mögött, a talapzaton látható feliratot ekkor még nem helyezték a képre számítógépes technikával. :)
A film becsült költségvetése kb. 2 millió dollár. Ehhez képest viszont egészen tűrhető darab lett belőle, ami legalábbis az Amerikai filmek költségvetéseit illeti.

50%

Ha tennél vele egy próbát:
- Az elhajlottak éjszakája (2015)

Logan - Logan (2017)

Logan - Logan (2017)

Rendezte: James Mangold

A film Mafab adatlapja: Logan (2017)

Megtekintés: Rajongóknak kötelező, mert végre felnőtt a Farkas.

Újra kell néznem Mangold korábbi filmjeit, mert eddig nem tudtam, hogy ennyire korrekt rendező. Pedig, úgy néz ki, hogy miután a Deadpool-nak köszönhetően végre eléggé felnőttfilmes is lehet egy képregényfilm - nem mintha korábban egyik-másik feldolgozásban ne lettek volna durvább részek, megoldások, mégis, ez a mostani Farkas mozi erősen megközelíti a horror műfaját is, ha csak a megcsonkított, átszúrt testű áldozatok számát nézzük. Mert végre, pont olyan lett egy Wolverine közelharc, amilyennek egy Wolverine közelharcnak lennie kell.
Már az első, 2000-ben készült X-Men mozinál is erősen nehezményeztem, hogy ha farkas fegyvere kezenként három szuper penge, akkor ha bárkivel összecsap, miért nem látványosabb a leszakadó testrészek és felfröccsenő vércseppek száma?
Tudom, botorság ez miatt izgulni, de tényleg nehezen fogadtam el, hogy egy ilyen veszélyes fickó képes családbarát módon harcolni.
Később persze megszokja az ember és már akkor is meglepődtem, amikor végre a második részben egy kommandós átszúrása után bemeneti nyílást láttam a hűtőszekrényen is - igaz, vért még akkor sem.

Mangold, miután a Deadpool mozi, erőszakossága miatt jól szerepelt - oké, biztos nem pont azért - a mozipénztáraknál, úgy vélte, hogy ha már lassan úgyis búcsúzni kell a karakterektől - nem is értem, miért ilyen korán, hiszen alig 17 éve jött ki az első X-Men film, a képregény meg 1963 óta van a polcokon - akkor azt méltósággal tegye, olyan stílusban, mint ahogy az elvárható.
Ebből kifolyólag a Logan elég pesszimista és erőszakos lezárása lett - legalábbis erősen olyan érzés a befejezés - egy sokkal nagyobb univerzumot felvonultató kezdeményezésnek, ami szerintem még közel sem forrta ki magát. Ettől függetlenül egyelőre fogadjuk el, hogy belátható időn belül nincs több X-Men, vagy ha lesz is, azok a részek időben inkább flashback történeteknek fognak megfelelni, hiszen volt róla szó, hogy lesz Magneto és Raven előzményfilm is. Én várom azokat, de közben szomorú vagyok, mert úgy tűnik, hogy egy olyan karaktertől és a hozzá nőtt színésztől kell elköszönnöm, akiből sokkal többet kívántam volna még látni.
Mert Farkas/Rozsomák karaktere és amennyire a képregényekben láttam - gyerekkoromban bele tudtam botlani néhány svéd vagy talán finn feliratú változatba, hol a sárga-kék testhez álló ruhás farkas az elmaradhatatlan szivarjával és szűrös ábrázatával még a számomra idegen nyelven szóló történetekben is inkább az először üt, azután kérdez karakternek tűnt.

Mangold nem minden filmjét láttam és amiket láttam, azok alapján sem tudnám a rendezői stílusjegyeit felsorolni, annyi azonban biztos, hogy nem rossz rendező és ha elengedi magát, akkor egészen jó akciójeleneteket képes összehozni. Most pedig különösen ütősek lettek, mert a korhatár besorolás nem szabott gátat sem vérnek, sem kreativitásnak. Az "Azonosság" című thrillere kifejezetten kedvencem volt, titokzatosságával, amit csak a csattanó leleplezése tudott kicsit legyilkolni, hogy a második megtekintésre sokat veszítsen a film az erejéből. A "Kéjjel-nappal" pedig kifejezetten remek kis akció móka Tom Cruise-tól, ski gyakorlatilag kifigurázta és reklámot csinált Ethan Hunt karakterének a Mission: Impossible sorozatból, meg a később készült Jack Reacher filmnek is, azaz egy olyan Tom Cruise akcióhőst mutatott be, aki nem csak pengeélen táncol, hanem maga a penge és menekülései, akció kimerítik a "Na, ilyen nincs!" kategóriát, mégis remekül szórakoztam rajta.
Az egyik legjobb Mangold Cruise jelenet, amikor egy teljes repülőgépnyi ügynökkel csap össze a főszereplő a "Kéjjel-nappal" elején, ami megelőlegezte Logan karmos csapkodásait a kommandós zsoldosokkal, akiket, néha már megsajnáltam, olyan csúnyán elbánik velük a főhős.

A Logan - nem titok, ezer oldal és kritika foglalkozott vele - elköszön Wolverin-től és a színész Hugh Jackman-től is, aki mostanra, 17 évvel az első Logan-t bemutató film megjelenése után, nem érzi már magát teljesen tökéletesnek a szerepre, hiszen, kár szépíteni, eljár(t) felette az idő. Amúgy még nem teljesen, de minek kivárni, hogy olyan önparódia legyen belőle, mint Liam Neeson-ből az Elrabolva 3. részében, amelyik egy épkézláb akciót sem bírt felmutatni, csak vágások kusza gubancát.

2029-ben járunk, a világ elszürkült. A mutánsokat nagyrészt kiirtották vagy nem hozzáférhető helyeken tárolják. Ami viszont még durvább, hogy a korábban Xavier professzor ténymegállapítása is felülírásra került, hiszen az emberiség fejlődése, amely a mutánsok születésében lépett volna egy új evolúciós szintet, úgy tűnik, visszafordult és ezért természetes úton nem születnek többé x-menek. Ha ez nem lenne elég, az a kevés, aki még életben maradt, szintén kezdi elveszíteni korábbi isteni adottságát, így Xavier (Patrick Stewart) agyával ugyanúgy problémák lépnek fel, mint Logan öngyógyító képességeivel. Mintha a föld ki akarná vetni magából ezt az oldalhajtást, amit mi mutánsokként ismertünk meg. Ennél fogva, akinek korábban tetszettek ezek a mozik, végtelenül pesszimistának fogja ezt a filmet érezni, amihez hozzátesz az is, hogy milyen keveset ér benn az emberélet, ezért már rögtön az elején egy akció során Logan lefelez egy tolvaj bandát és később is hullanak a népek, mind a mutáns kislányt kísérő Gabriela (Elizabeth Rodriguez) személyében, vagy a Logant segítők közül, illetve a zsoldosokat tekintve. (Mondjuk, Eriq La Salle családjának drámája nekem eléggé copy gyanús volt az első Farkas filmből, és le is szűrtem a konzekvenciát, hogy menekülő mutánsnak nem segítünk, mert ráfaragunk.)

Logan belekeveredik egy gyermekelhelyezési üldözésbe és mivel rövid úton kiderül, hogy történetesen az ő gyerekéről van szó, kihátráló magatartását egy idő után felváltja a beletörődő, tűzön-vízen át érzés. Lánya, (Dafne Keen) - akiről azért sejteni lehet erősen, hogy egy Frankenstein (Richard E. Grant) doktor által kreált lombikbébi, kezdetben szótlanul fogadja az apai felügyeletet, de hamar kiderül, hogy a kislány, bár egyelőre méretei miatt visszafogottabb, ám hamar túlnőhet apja árnyékán. Logan-nek utolsó feladata végül az lesz, hogy a kislányt és annak hasonló sorsú társait kijuttassa az országból, hogy elbujdosva egy szabad életet élhessenek, egy a mutánsok védelmére létrehozott mikróközösségben, az ellenség látókörén és befolyásán kívül.

Mivel mostanában egy fiatalabb generációval feltunningolták az X-men univerzumot, még erősebb és fájóbb a kontraszt, a most már a hetvenes éveinek végén járó Patrick Stewart-tal és a ráncosodó Jackman-nel. Rossz nézni, hogy 2000 óta ennyi idő eltelt és ennyire beleöregedtek karaktereikbe.
A film legnagyobb felfedezése Dafne Keen, akinek hörgései és egész megjelenése nagyon jól el lett találva.

A történet sem túl bonyolult, felhasználnak régebbi megoldásokat is, és az ellenségek sem túl markánsak, vagy a leszámolás velük nem túl grandiózus. Ettől függetlenül egy izgalmas két órás kalandozás egy lepusztult világban, amelyben már nincs hely hősöknek.

70%

Ha megnéznéd:
- Logan (2017)

Fiam (xdarkvideos) és egy barátom (filmbook - Scal) Filmélmény videója:

iBoy - iBoy (2017)

iBoy - iBoy (2017)

Rendezte: Adam Randall

A film Mafab adatlapja: iBoy (2017)

Megtekintés: Arya Stark rajongók előnyben, mert a női főszereplő - bár elég harmatos a szerep - Maisie Williams.

Nem állítom, hogy ezzel kimerültek a film pozitívumai, de nem érzem úgy, hogy ajnároznom kellene, mert erősen matiné gyanús, tévéfilmes megoldású, alsó polcos darabról beszélek, amely azért nem érdemli ki a "Fika" előtagot a bejegyzésben, mert orbitális baromságokat - leszámítva persze az alapötletet, de sci-fi esetén ebbe ne menjünk bele - szerencsére nem tartalmaz, igaz, megkérdőjelezhetően eredeti húzásokat sem.
Randall három rövidfilm és egy játékfilm után még nem lépte meg azt, ami miatt majd emlékezni fogok rá, nevére és direktori stílusára, viszont, első filmje trailere után (Level Up), kijelenthetem, hogy legalább viszonylag érdekes történeteket választ munkáihoz.

Tom (Bill Milner) szerelmes osztálytársába, Lucy-ba (Maisie Williams) és egy viszonylag ártatlan ötlettől vezérelve sikerül összehozniuk egy randit az estére, amin a lány késve jelenik meg, és ezért Tom elébe megy az eseményeknek. Ezt talán jól is teszi, mert benyitva Lucy-hoz, éppen egy erőszakoskodás kellős közepébe csöppen, ahonnan rövid úton, pánikba esve menekül, de, ahogyan a mondás tartja, a golyó százon gyorsabb. Mivel Tom az inalás közben az angol 911-et tárcsázta és a golyó valami iszákos burmai gyártósoron készülhetett, megússza annyival, hogy a telefonba hatoló lövedék szétspriccelve több ponton behatolási pontokat keres a halántéka és füle körül.
Lucy és Tom kórházba kerül, és míg a lány a rövidtávú sokkal birkózik, addig a fiúnak a telefon darabjainak hatására, amelyek beszennyezték korábban implantátum szűz testét, most különleges képességei lesznek.

Itt álljunk is meg egy pöttyet. Az agyba épített chip, mint szervezetre ható hardver, már - sok más film között, amik persze most hirtelen nem jutnak eszembe - megjelent a "Halálos barát - Deadly Friend (1986) című moziban és bár ott célirányosan kerül a helyére a mini számítógép, abban a történetben is erősen sántított a magyarázata, hogy ez meg ugyan hogy volt képes irányítani az emberi agyat.
Itt sem kapunk jobb magyarázatot, ráadásul, feltételeznünk kell, hogy a golyó által fejbe juttatott darabkát nem is alkothatnak működő, egységes darabokat, csupán néhány fém és műanyag szilánkként kerülhettek az agyszövetekbe. A forgatókönyv - Kevin Brooks első komoly munkája könyvként, de inkább süt belőle egyfajta gyermeki naivitás, mint komoly háttérmunka és tapasztalat - több sebből vérzik és tényleg alig érdekesebb, mint egy mostani sci-fi sorozat pilot epizódja. Sőt, visszavonom. Ha az "iBoy" egy bemutatásra kerülő sorozat bemutatkozó része lett volna, egészen biztos, hogy a második részre már nem ültet a fotelbe, hogy rákattanjak. Mert bugyuta és ötlettelen.

Az Alphák sorozatban már volt egy erősen hasonló karakter.

Lucy megtámadása egyáltalán nincs sem kifejtve, sem végigvezetve. Semmi rendőri nyomozás, vagy újságírói szál, esetleg komolyabb drámázás, pedig Tomot közelről fejbe lőtték! Milyen lakótelepen laknak ezek, hogy alig találunk felnőtt szereplőket. A nagymamán kívül szinte nincs senki, aki színesebbé tenné a környéket, mint szereplő. Mondjuk, szerintem Miranda Richardson 59 évesen az elmúlt tizenöt évben nem volt ennyire üde és csinos, mint most Tom nagymamájaként.
Lucy családja sem nagyon kavar a képbe, sem az iskola, sem a rendőrség. Mindenki éli világát, mintha mi sem történt volna és egyedül, mintha pusztán Tomban lenne némi affinitás, hogy felhajtsa a bűnösöket. Erről a részről a forgatókönyv meglehetősen szegényes.

Aztán a banda tagjai is eléggé alul motiváltak, alig derül ki valami róluk meg arról, hogy hogyan jutottak el addig a pontig, hogy gyerekkori szomszédjaikat inzultálják, akár halálosan is és erre kurva kevés indok az, hogy mert felettük áll valaki, aki erre megbízást adott. Mire? Hogy basztassanak egy diáklányt és a megjelenő fiúját simán lőjék agyon? aha. Annak meg mi értelme, hogy a rendőrség figyelmét a lakótelepre irányítsák, most őszintén? Nem könnyebb a drogos forgalmat bonyolítani, ha minél kevesebb támadási felületet hagyunk a rend szervének?
Egyáltalán, ha tényleg Cutz (Aymen Hamdouchi) volt az értelmi szerző, nem értem a motivációt. Mit tett a kiscsaj, hogy négy parasztot kell rázavarni az éjszakában?

Maisie Williams közel sem lesz olyan szexi nő, mint a Trónok harcában a nővérét alakító Sophie Turner. 

A másik, amit az ilyen filmekben mindig el akarnak hitetni velem, hogy a gonosztevő olyan okos-intelligens-szuper bűnöző, hogy néhány félmondatból és pletykából összerakja, hogy hősünk bizony egy x-men-né változott és képes a tudatával manipulálni dolgokat, mert csak... olyan furcsán... néz.
Na elmész te a picsába. Csipázom az Ellman-t alakító, főleg komikusi szerepekben megjelenő Rory Kinnear-t, de hagyjuk már, hogy a figura simán elhiszi, amit a fiúról hall és kitalálja, hogyan szopassa meg. Ilyen is csak B filmekben fordul elő, mert nem feltételezem, hogy a valóságban véghez lehetne vinni a lebuktatást. Legalábbis nem néhány tyúkszaros ganxtának. Esetleg egy FBI csoport, sok heti munkával, számítógép zsenikkel, látnokokkal és mentalisták felszerelkezve rájönne, hogy mi folyik itt, de nem ez a csőcselék.

Aztán, amikor a technikai cuccok begyűjtését levezénylik a blokkban, akkor már kezdtem ideges lenni. Nehogy már néhány szarházi tiknó fiatal végigjárjon több tucatnyi lakást és begyűjtsön minden elektromos holmit, anélkül, hogy egy-egy lakos nekik ugorna baseball ütővel - akik ilyen környéken megöregedtek, azokat nem kell félteni az ilyen fiatal szarosoktól, lásd Miranda mamát és csúnya száját - vagy rájuk hívják a rendőrséget, mert ha a balhé miatt ilyen elánnal képesek a terrorra, nem is értem, korábban miért nem csicskítottak be mindenkit, aki ott lakott.

Szóval, vannak a filmnek gyerekhibái és Maisie Williamsnak is van még mit tanulnia színészi játékból, de legalább megvolt az első csókjelent, amiben láttam. Az "Eszméletben - The Falling (2014)" állítólag történik durvább is, de elfelejtettem végignézni...
A Netflix korábban látott sci-fie-je, a Spectral ennél jobban tetszett.
Érdekesség, hogy a filmhez készült poszter Will Poulter-rel is, amikor tervben volt, hogy ő lesz a főszereplő.

Ez max. egy gyenge közepes.
45%



Ha megnéznéd:
- iBoy (2017)

Az Egészség ellenszere - A Cure for Wellness (2016)

Az Egészség ellenszere - A Cure for Wellness (2016)

Rendezte: Gore Verbinski

A film Mafab adatlapja: A Cure for Wellness (2016)

Rég sikerült ennyire semmitmondóra egy Blockbusternek szánt mozi filmplakátja. 

Megtekintés: A film, amelyik késett vagy tizenöt évet és amelyik fél órával hosszabb, mint kéne.

És mellette nem elég bevállalós. Esküszöm, amikor a végén már azt hittem, a főhős bukni látszott, még kicsit szurkoltam is neki, hogy meglépjen a hepiend ellenes befejezést, mert lehet, hogy a közönség nagy része elfordul majd a mozitól, de mennyivel könnyebb úgy kultikussá tenni egy hasonló műfajú filmet, mint azzal, hogy "boldogan éltek, míg meg nem haltak"???
Gore Verbinski, akinek meg a neve eleve arra kellene, hogy sarkallja a rendezőt, hogy ketté vágott fejeket mutasson, meg leszakadó testrészeket, finomkodva nyúl hozzá egy olyan történethez, amely simán lehetett volna R besorolású kőkemény horror mozi is, és akkor még talán tetszik is a végeredmény, ezzel a mélabús, melankolikus tempóval és stílussal szemben, amit Verbinski korábbi filmjeiből és főleg, mások korábbi filmjeiből pakolgatott össze.

Pedig ígéretesen indul és már az első percekben hangyaszorgalommal gyűjtögettem a film rejtett utalásait, hogy végül, mindaz, amit a kliséhalmazból összehozzanak, egy tök átlagos és előre megfejthető befejezésben csúcsosodjon ki. Ettől függetlenül nem kívánom lehúzni a mozit, mert többé-kevésbé lekötött a megtekintés alatt, rengeteg csodálatos képi megoldással találkoztam és a színészi játék is egészen kiválóra sikeredett. A főszereplő Dane DeHaan korunk egyik legnagyobb tehetsége szerintem, és ehhez még hozzájön, hogy fizimiskája egy lappangó őrült insomniás betegével közös tüneteket mutat, amivel sok kellemes karaktert meg lehet formálni.

Lockhart (Dane DeHaan) ambiciózus bróker-könyvelő-tökömtudjaki főnöke, Pembroke (Harry Groener) önkéntes száműzetésbe vonult a mesés Svájc - valójában Németországban forgatták a filmet - egyik Disney várába egy hegyi falucska fölé néhány száz méterrel a józan ész szintje felett, hogy egészségügyi kúrának tegye ki magát.
A cég egy roppant fontos pénzügyi fúzió előtt áll és bizonyos, bankmentes homályos ismereteim miatt számomra nem teljesen tiszta okokból az egész vezetőség úgy látja helyesnek, hogy a sokmilliós beruházás nyélbeütéséhez Pembroke aláíróként elengedhetetlenül szükséges és csupán Lockhart hozhatja őt vissza, habár sem kora, sem tapasztalatai nem elegendőek egy ilyen fontos feladathoz - mint utóbb kiderül.
A kellemes üdülőparadicsom már első körben gyanús ármánykodások melegágyának tűnik, ami azért kellemetlen, mert a para faktor és az emberben motoszkáló érzések nem lassan törnek felszínra, hanem az első percben a gyomrunkba vágnak és a monitor másik oldaláról kiálthatunk a hősre, hogy ugyan legyél már szíves idehívni néhány komoly harcművészeti ismerettel rendelkező zsoldost és verjétek agyon, aki az utatokba áll. Ezzel szemben Lockhart Poe és Maupassant történetek hőseihez méltó módon süllyed mind jobban a gonosz összeesküvés hálójába, hogy a végén már tényleg elgondolkodjunk azon, hogy győzzön a gonosz és végre készült megint egy pesszimista testrablós-megszállós-testcserés horror mozi, amely méltó egy Top10-es listához.
Azonban a vég legalább annyira banális és kiszámítható, mint lassan minden hasonló thriller és ha ez nem lett volna korábban elég, arcunkba tolnak egy kis íncensust is, incestus-sal.

Ettől függetlenül sokkal jobban élveztem volna a filmet, ha nem érzem olyan erősen, hogy ezt a filmet már majdnem láttam korábban, csak akkor "A Stonehearst Elmegyógyintézet - Eliza Graves (2014) volt a címe és sokkal rosszabb volt a CGI a filmben, meg mintha többen is haltak volna meg, stb., ettől függetlenül, a befejezés ott még csavarosabb volt, amennyire emlékszem, itt csupán a kiszámíthatóan elvárhatót sikerült beleszuszakolni a forgatókönyvbe.

Volt, amire sokkal jobban kíváncsi voltam, mint amiket végül magyarázatként kaptam.
Pl. A falu suhancai mitől voltak olyan beszariak, mikor a dokival is lehetett volna kicsit pofozkodni? Egyáltalán, miután a film viszonylag sokat bíbelődött azzal a néhány karakterrel, miért nem kaptunk többet belőlük afféle mellékszálként, hogy mondjuk részegen belépnek a gyógyközpont területére és lemészárolják őket? Vagy a végén odaérnek a tűzesetre és némi karakterfejlődéstől vezérelve segítenek Lockhartnak elmenekülni, mert miután leégett a kastély, nincs miért utálni, hogy tönkreba**ta háromszáz évig a panorámát.
Vagy mik voltak azok a kapszulák, amelyben úszkáltak a testek, ha később kiderült, hogy a lepárláshoz egy teljesen másik hengert kellett használni?  Egyáltalán, mennyire volt gazdaságos maga az eljárás? Ha ennyi tényleg fontos és feltehetően gazdag embert "tartottak fogva", miért csupán Lockhart figurája került az intézetbe nyomozási dramaturgiával?
A szerencsétlen limo sofőr (Ivo Nandi), ha annyit tudott, mint amennyit feltételezhetően, akkor az autóbaleset után a környéket rettegésben tartó professzor (Jason Isaacs), megelőzve rengeteg felmerülhető problémát, miért nem nyírta ki a pasast és inkább egy belső emberét tette meg a kastélyba szállító sofőrnek?
A film végén miért fordultak a páciensek Lockhart ellen? A víz agymosást is csinált velük, ami alól csupán pont az idős matróna, Victoria (Celia Imrie) képezett kivételt?
Ha egy egyértelműen magányos férfi beállít az intézetembe, hogy kutakodjon és számomra nem a megfelelő kérdéseket tegye fel, miközben pontosan tudom, hogy amit csinálok az törvényellenes és földi halandó számára felfoghatatlan, nem egyszerűbb a látogatás első órájában megkérni két markosabb szolgámat, hogy vonszolják ki a kilátó teraszra és laza könnyedséggel vessék keresztül a gránit falú kerítésen?
Lockhart, miután látta az apró parazitát a pohárban, a továbbiakban a sört leszámítva, hogyan volt képes egyáltalán víz közelébe menni, míg a várban tartózkodott?
Ha a jó doktor által szeretőn óvott fiatal lány, Hannah (Mia Goth, akinek a nevére hajazva a külseje is eléggé gót) olyan fontos volt az események láncolatában, miért nem volt egyszerűbb egy toronyszobába zárni a külvilág elől, meggyőzve róla a lányt, hogy meghalhat odakint és így nem keresztezi az útja másokét a gyógyintézetben, vagy akár leláncolva is tarthatták volna?

Japán kultúrában nagy hagyománya van a meztelen nő - csápos lények kombónak. (Mia Goth)

Sajnos, a filmet nézve nem valódi hiányérzetem volt a kérdéseimet illetően, hanem inkább egy olyan, hogy egy nem kellően átgondolt koncepcióval van dolgom, amelyet szokás szerint úgy akartak érdekessé tenni, hogy telepakolták random furcsaságokkal, amelyek sehova nem vezetnek - Victoria keresztrejtvénye pl.  - és tényleg olyan érzésünk lesz, mintha a nem túl régen bemutatott Di Caprio mozi, a "Viharsziget" egy rosszul elkészített Reborn filmjét nézegetnénk. (De akkor inkább már a Beckinsale film, még akkor is, ha azt meg a Viharszigethez hasonlítottam korábban.)
Sőt, ha gondolod, menjünk vissza egészen 1973-ig, mert akkor mutatták be "A vesszőből font ember - The Wicker Man (1973)" című angol horror-drámát, amely azóta kultikus rangra emelkedett, bekerült a "101 Horrorfilm, amit látnod kell... című antológiába és még egy sikertelen Nicholas Cage filmet is sikeresen megfialt, azonos címen (Nálunk Rejtélyek szigete).

Töfi:
- Gore Verbinski miután megrendezte a "Kőr - The Ring (2002)" amerikai remake-jét, nem kapott lehetőséget, hogy a folytatást is ő csinálja meg, így végül a forgatókönyv és a rendezés joga az eredeti változat japán rendezőjénél, Hideo Nakatánál landolt, aki beletett egy borzalmasan rossz szarvasos-CGI jelenetet a filmbe. Verbinski, mintha ezért egyfajta bosszú képében beletett a filmjébe egy hasonló jelenetet, amiben autó és szarva találkozik, sokkal hihetőbben, mint a Kőr folytatásában. Mondjuk, lehet csak egy tényleg vicces véletlen is, meg hát az eltelt 12 év alatt rengeteget fejlődött a CGI technika.

65%

Ha megnéznéd:
- Az Egészség ellenszere (2016)

Malcolm McDowell szemét (Stanley Kubrick - Mechanikus narancs), Dane DeHaan száját peckelték ki a film egy fontos jelenete miatt. Ez is kellemetlen, de azért McDowell rosszabbul járt.

Buddy Holly története - The Buddy Holly Story (1978)

Buddy Holly története - The Buddy Holly Story (1978)

Rendezte: Steve Rash

A film Mafab adatlapja: The Buddy Holly Story (1978)

Megtekintés: Inkább zenés tabló egy énekesről, mint életrajzi film, de azért kellemes másfél óra...

Annak, aki kedveli az érát - 1950-es, 60-as évek - a zenével foglalkozó mozikat, vagy magát Buddy Holly-t. Amikor vagy tizenöt éve láttam, kellemes kikapcsolódásnak tűnt a film és nem tűnt fel, mennyire kevés benne maga a mindennapok ábrázolása, szemben azzal, hogy a három főszereplő színész képességeit kitolva igyekeznek egy remek zenei csapatot alkotni és hitelesen zenélni, énekelni a megfelelő jelenetekben.

Steve Rash szerintem ígéretes rendezőként debütált, de valahol félrecsúszott valami a karrierjében és ezért lehetséges, hogy még most is forgat néha, de olyan zs filmeket, mint az "Amerikai pite 4." "Hajrá, csajok 3.-4." vagy a "Cool túra 2.". A címek mindent elárulnak.
1978-ban, amikor ezt a filmet készítette, még úgy tűnhetett, hogy korrekt filmek, érdekes drámai mozik állnak Rash előtt. Ennek mostanra nyoma sincs, ezért is ajánlom inkább ezt a filmet megtekinteni tőle, habár, jócskán eljárt felette az idő.

A film elég felszínes és bőven a játékidő kétharmadában Gary Busey - amúgy szerintem hiteles és remek alakításában - éneklését és Holly-vá való átlényegülését láthatjuk, meg az együttest, ahogyan dalokat adnak elő. Finom részletekre alig marad idő. Lemarad Holly gyerekkora, hogy miért alakult ki nála a zeneszeretet, miközben szülei nem nézik ez irányú tevékenységeit semmibe és lemaradt első komoly kapcsolatának és szakításának lényeges taglalása. Valahogy az egész film kissé szkeccs szerű, hézagos és most, újranézve, már nem szórakoztatott annyira, mint először.
A zene viszont még most is remek és külön elképesztő, hogy a 78-ban alig ismert Gary Busey legalább olyan tehetségesen énekel - már amennyire meg tudom ítélni - mint később Robert Downey jr. utánozza pl. Charlie Chaplint, Attenborough életrajzi drámájában.
Amikor a filmet bemutatták, Buddy Holly özvegye sírva hagyta el a vetítő termet első megtekintésként, annyira fájt neki látnia a drámát és később elismerően nyilatkozott Busey tehetségéről. Szóval, csak ha a "Halálos fegyver" első részéből, "Az úszó erődből" vagy "Az ezüst pisztolygolyóból" ismered a színészt, ezt a filmjét is tekintsd meg!

A befejezést is kicsit összecsapottnak érzem és a forgatókönyv is lehetett volna feszesebb, érdekesebb. Ettől függetlenül zenekedvelőknek kihagyhatatlan és azért az életérzést is jól közvetíti.

Több, mint húsz nóta hangzik el a filmben és bizony, sokat végig is kell hallgatnunk, akár egymás után, láncba fűzve, ami egyébként a zenére nem fogékony nézőnek megterhelő lehet. Ettől függetlenül a remek főszereplő miatt merem ajánlani.
Még feltűnik a filmben Charles Martin Smith, akinek ekkor még szaladt a filmes szekere, de mostanra teljesen kikopott Hollywoodból, legalábbis én nem találkozom vele. Ő volt pl. a Nass ügynök-könyvelője, az "Aki legyőzte Al Capone-t!" című drámában.
A youtube-on fenn van egy 114 perces változat, míg a magyar tévében elcsípett film 108 perces.
65%

Ha megnéznéd:
- Buddy Holly története (1978)

A számolás joga - Hidden Figures (2016)

A számolás joga - Hidden Figures (2016)

Rendezte: Theodore Melfi

A film Mafab adatlapja: Hidden Figures (2016)

Megtekintés: Nagyon ajánlom legalább egyszeri megnézésre, habár nem tökéletes életrajzi film.

"A számolás joga" ugyan bemutat három nőt, akik matematikai ismereteik révén bőven az átlag fölé emelkedtek, egy olyan korban, amikor ezt az eredményüket vagy tehetségüket több okból sem értékelték megfelelően, mégsem igazi életrajzi film, hiszen inkább egyetlen viszonylag jól körülhatárolt időszakot mutat be a hölgyek életéből és sajnos, azt sem teljesen részletekbe menően. (Pl. érdekelt volna, hogyan találják meg mindhárom hölgyet erre a munkára, ha tudjuk, hogy még egy egyetemre is alig tudnak bejutni?)
Ettől függetlenül Scal kollégával ellentétben, aki szerint a film nem sokat ér, - gondolom, majd ezt a kijelentést javítandó helyreigazítást fog kérni - úgy vélem, egészen kellemes szórakozás hibái ellenére is.

Először is, jobban szeretem az olyan élettörténeteket, amelyek, már ha muszáj megismernem az embert, akit témának használnak, viszonylag kerek egészek és nagy vonalakban végigkísérnek egy életutat, az elejétől, vagy korai évektől, a fontosabb állomásokon a lényeges pontokig, amiért a történet főszereplője megérdemelte a róla forgatott mozit. Ez mondjuk ellent mond annak a véleményemnek, hogy nem rajongok az olyan filmekért, amelyben a hős lassan megöregszik és végül meghal, mert úgy vélem, az élet pont elég rövid ahhoz, hogy másfél órába sűrítve élvezzem, hogy ezt az orrom alá dörgölik. Gondolhatod, mit gondolok akkor az erre a témára építő reklámfilmekről, rövidfilmekről. Úgy emlékszem, Scal hasonló okból nem kedveli a témát. Azért, ellenérzései ellenére nem lenne rossz, ha írna a filmről. Elolvasnám.

Mivel "A számolás joga" három karaktert is be szeretne mutatni kb. hasonló nagyságú játékidővel kufárkodva - ez sajnos nem sikerült - azt kell mondjam, az életrajzi film titulust nem is erőltetem, hanem maradok inkább a történelmi keserédesnél. Igaz, hogy nem az ősi régmúlt, de azért csak történelmi betekintés egy sokkal konzervatívabb korba.
"A számolás joga" a hatvanas években játszódik és főszereplői fekete nők. Sőt, okos fekete nők. És ezek nem csupán olyan fekete nők, akiknek van esze, hogy valamilyen karriert a csúcsra járassanak, amivel sok pénzt szereznek és ismertek lesznek, hanem olyan nők, akik tehetségüket aprópénzre váltva olyasmikben vesznek részt, ami az emberiség egészét - annak ellenére, hogy akkoriban ezt az USA személyes presztízskérdésnek tekintette - helyezi előrébb egy képzeletbeli, eredményességünket és tudásunkat fejlesztő diagramon. Mindhárom nő számomra sokra becsült tudását és tehetségét, vagy nevezd, aminek akarod, a NASA üstjébe dobta, hogy a cégben fővő hatalmas űrprogram nevű katyvaszból sikeresen összehozzanak egy űrutazást, melynek végén, vissza is hozzák azt az embert, aki meglovagolva a technika rakéta formájú vadlovát, körbeutazza a föld bolygót, hogy ezzel is erősítse a hitünket abban, hogy amiket a fantasztikus filmek sugallnak más világok meghódításával, azt végre elérhető közelségbe hozzák az átlagemberek számára is. Majd száz év múlva... (Hülye körmondatok.)

A film nem túl részletesen mutatja meg, hogy a hatvanas években az USA még közel sem volt annyira toleráns az afroamerikai lakossággal, - legalábbis Washingtonban még biztos nem - mint manapság igyekeznek ezt elhitetni a világgal. És arról az Amerikáról beszélünk, ami közel húsz évvel korábban olyan vehemensen állt bele a második világháborúba egy olyan hatalommal szemben, amelyik nyíltan hirdette bizonyos rasszok másodlagosságát.
Szóval, Amerika, ahogyan a "Team Kommandóban" is mondják, kapd be!
1960 környékén még te is kirekesztő voltál a "négerekkel", megszégyenítő módon elkülönítetted őket buszon, épületekben, de még a vizeldében is, legyen az mellékhelység vagy ivókút. Kiírtad; színeseknek. Csak épp nem egy vallás ellen ágáltál, hanem egy külső jegy alapján. Hát köszi.
Csodálom, hogy a három főhősnőnk tehette azt, amihez a legjobban értett, habár, mint korábban jeleztem, el nem tudom képzelni, hogy a NASA személyzetis osztálya, hogyan akadhatott a nyomukra egy ilyen kirekesztő felépítésű társadalomban. Szerencsére azonban sikerült és ennek köszönhetően ma már teóriákat is gyárthatunk, hogy lehet, hogy az egész egy humbug volt? Ezt sajnos csak Kubrick tudná megmondani, de szegény, kilépett a rendszerből.

"A számolás joga" mire e sorokat írom, közel száz jelölést és ebből több tucat díjat tudhat magáénak. Az Oscar is nominálta a film egyik központi karakterét, Octavia Spencert, aki előtt le a kalappal, de megtekintve a filmet, a jelölést szerintem sokkal inkább érdemelte volna meg a másik főszereplő, Taraji P. Henson, aki ötvenes nőként is egészen vonzó tudott lenni, pedig nem kimondottan egy manöken külsejű hölgy. A film legkevésbé kihangsúlyozott karaktere pedig a trióból Janelle Monáe figurája, akinek azért szintén jutott legalább egy erős pillanat - tárgyalótermi jelent a bíróval - ennek ellenére neki jutott a legkevesebb játékidő, ami annak is betudható, hogy egyelőre a három színésznő közül neki van a legkevesebb filmes tapasztalata, igaz, idén mindjárt két Oscar jelölést kapó filmben is szerepelhetett. A másik a "Holdfény - Moonlight (2016). (Scal azt különösen imádja...)

Röviden a történetről:
Megismerjük ezt a három ragyogó tehetséget, akik történetesen a NASA berkein belül különböző területeken dolgoznak és lassan kiderül, hogy tehetségük révén előrébb tudják lendíteni akár apró mértékben is az űrprogram sikerességét.
Egyikük főnöke az űrprogram sikerességét felügyelő Al Harrison (Kevin Costner) - tudni kell, hogy a könyv és a belőle készült forgatókönyv több ponton eltér a valóságtól, ezért ez is egy oka, hogy nem tudom teljes értékű életrajzi drámaként kezelni - aki a szegregációt nem veszi komolyan, hiszen jobban érdeklik az űrversenyben elért eredmények.
Mindhárom nőnek ki kell vívnia némi tiszteletet a kollégák és vezetők körében, hogy érvényesülni tudjanak és közben otthon is helyt kell állniuk, mint anya és társ.
Közben problémák lépnek fel az űrprogramban és ezeket is kezelni kell, hiszen akkoriban Amerika nem kívánt annyi felhasznált dollármillió után másodikként felkerülni az űrkutatás történelmének tablójára.
A film szerint, hogy sikerült bizonyos eredményeket olyan jól teljesíteniük az űrversenyben, abban ezek a hölgyek is tevőlegesen vettek részt.
Fontos mellékszerepekben még feltűnik Kirsten Dunst, aki remélhetőleg a sminknek, még sosem volt ennyire "öregedő", illetve Mahershala Ali, aki egyikük udvarlójaként kapott szerepet.
A fényképezés nagyon szép, jók a beállítások. A zene kellemes, - Pharrell Williams a "Happy" szerzője - de nem maradt meg bennem. A mellékhelységes poén nekem kicsit sok volt, de a karakterek nagyon eltaláltak és külön tetszett Taraji játéka.
A "Hidden Figure" meg szerintem többféle jelentéssel bír, mind matematikai utalás, mind pedig jelölheti azokat a fekete nőket, akiket senki sem akar észrevenni, pedig, kellene.
A valóság több ponton eltért a filmben bemutatott eseményektől. A kedvenc jelenetem, amikor John Glenn, az űrhajós utasítja az irányítóközpontot, hogy amíg Katherine (Taraji) nem ellenőrzi vissza a számadatokat, nem hajlandó elindulni az űrbe, megtörtént, igaz, nem olyan feszített tempóban, mint a filmben, hanem a kilövés előtt pár héttel.

65%

Ha megnéznéd:
- A számolás joga (2016)

Szólít a szörny - A Monster Calls (2016)

Szólít a szörny - A Monster Calls (2016)

Rendezte: J.A. Bayona

A film Mafab adatlapja: A Monster Calls (2017)

Megtekintés: Ez a film valójában egy oktató anyag, hogy hogyan engedjünk el valakit.

Ez az a film, amit mindenkinek látnia kell, aki épp elveszít valakit. És az elveszítés alatt nem egy szakításra gondolok. Siobhan Dowd, aki 47 évesen mellrákban halálozott el, 2007-ben, mielőtt itt hagyta világunkat, kitalált egy történetet, amely a szörnyről szól, aki egyfajta "Karácsonyi ének" parafrázisként felkészít egy kisfiút lélekben, édesanyja halálára, aki rákbeteg és nincs esélye a gyógyulásra.

Ezt a történetet talán pont azok fogják legjobban megérteni és átérezni, akik maguk is megküzdöttek saját démonaikkal, mint Conor (Lewis MacDougall), amikor lassan világossá vált számára, hogy nincs remény és anyukája, a kezelések ellenére, örökre el fog menni. Ebben a formában tehát a film felkészítheti a nézőit, főleg a gyerekeket, hogy hogyan tudják elengedni azt a szülőt vagy családtagot, akinek eljött az ideje.
A film központi témája a szörny, amely valójában nem a rákot testesíti meg, mint sejthetnék, hanem azt az elemi és irányíthatatlan dühöt, amit azok éreznek - több egyéb kavargó érzés mellett - akik elveszítenek valakit. Mert ez a düh, amely sújt önmagunkat és magát a haldoklót is, sőt, egész környezetünket, önmagában tényleg hasonlóan működik, mint a filmhez kiválasztott és gyógyíthatatlan rák, csupán annyi a különbség, hogy erre önmagukban találunk gyógymódot - kis szerencsével - amikor megértjük, hogy az életünk a változások ellenére tovább fog haladni majd egy irányba, még akkor is, ha jelenleg úgy érezzük, hogy az nem történhet meg.

Magamból kiindulva, pontosan emlékszem, milyen harag dúlt benne, amikor édesanyám már sokadik éve küszködött az autoimmun betegségével, amelyre nem volt megfelelő gyógymód, habár ette a tablettákat, amik lassan sorvasztották el a kis testét és szépen, lassan feladta, ahogy a környezetében, néhányan, akik közel álltak hozzá, ugyanabban az időben szenderültek jobblétre. Anyám betegsége győzött felette és az élni akarás kiveszett belőle, míg végül egy napon, mire hazaértem öcsémmel, ...
... már nem volt velünk.

A szülő elvesztése borzalmas és nem tudnék különbséget tenni, hogy melyik rosszabb: ha hirtelen és váratlan a halál, vagy lassú folyamat vezet odáig.

A film azonban felébresztett bennem egy alvó "szörnyet" (?), amely akkoriban élt bennem, mikor anyám elfojtott sírását hallgattam, ahogy kesereg sorsa felett.
Ebben az érzésben rengeteg irracionális építőkocka állt össze egy egésszé. Dühöt éreztem a világra, amiért ezt teszi velünk. Dühöt éreztem magam iránt, amiért nem vagyok képes kézben tartani a dolgokat. Dühöt éreztem még anyám iránt is, aki megbetegedett, mintha ez egy groteszk választás lenne, vagy mi.

Dowd ötletét Patrick Ness , az írónő halála után sikeresen befejezte, öntötte könyv formájába és dolgozta át forgatókönyvvé, hogy abból a spanyol rendező, Bayona készítsen egy fantasy drámát, amiben Conor kezelni tudja fájdalmát és érzéseit, hogy elfogadja, az elfogadhatatlant, megtalálja a helyét nagyanyja oldalán, aki anyukája halála után örökbe fogadta.
Akinek az életében még nem történt hasonló tragédia, nem biztos, hogy érteni fogja, hogy a tizenéves Conor fejében mi játszódik le, ezért hajlamos lehet az egyszeri néző legyinteni, hogy lázadó kamasz. Igen, de Conor nem a kamaszok szokásos divatjából lázad, hanem mert fiatalon kell megküzdenie olyan érzésekkel, amire egy felnőtt sincs felkészülve. Borzalmas dolog egy gyereknek elveszítenie a szülőt, amikor még a saját lábra állás lehetőségként sem merül fel.

A forgatókönyv, hogy Conor helyzetét még elesettebbnek állítsa be, elszakította mellőle az apa karakterét, akit Toby Kebbell formál meg, és ha ez nem lenne elég, egy óceán választja el őket egymástól, plusz az apuka új családja. Itt még érthető is, hogy miért olyan nehéz Conor számára beletörődni a lehetséges jövőbe, hisz apja karaktere nem segítség számára. A forgatókönyv már jóval nehezebb helyzetben van, mert anyu édesanyját, Conor nagymamáját is igyekszik távolabb elhelyezni a fiútól érzelmileg, hogy a végén nagyobb legyen az egymásra találás, de ezt az akadályt nem vette olyan könnyen a dramaturgia, hiszen a Sigourney Weaver által megformált nagymamáról keveset tudunk meg, azon kívül, hogy rendkívül fegyelmezett és pedáns, ám ez nagyon kevés ahhoz, hogy kezdetben megértsük Conor zsigeri ellenszenvét irányába. (Hacsak az a dac nincs benne a fiúban, hogy a nagyi korábban nem nagyon foglalkozott velük, most meg ő az egyik komoly lehetősége annak, hogy a fiú ne kerülhessen árvaházba.)
Weaver kiállása megfelel egy vasfegyelmű nagyinak, ugyanakkor fájdalmas látni, hogy az egykori Ripley mostanában kénytelen ilyen kicsi mellékszerepeket elfogadni, hogy haladjon a szekér.

A film nem választja el élesen ugyan az elszakadást követő öt érzést, de megidézi mindet: a tagadást, a haragot, az alkudozást, a depressziót és az elfogadást.
Lewis MacDougall pedig remekül hozza Conor alakját. Tehetséges fiú..
A filmet, ha teheted, mindenképpen feliratosan nézd meg, mert a szörny hangját eredeti nyelvben Liam Neeson kölcsönzi a drámához és az ő orgánumát egyetlen magyar színész sem tudja hitelesen visszaadni - talán Vass Gábor tudnám elképzelni a hangjának.
Az anyukát pedig Felicity Jones hozza, akin ek mintha nagy kedvence lenne tragikus hősnőket megformálni a vásznon, hiszen a végkifejletet tekintve, a Zsivány egyesben és az Infernoban hasonló véget ér a színésznő.

Bayona korábbi műveinél kicsit fantasztikusabb a kiállítása ennek a mozinak, de az érzékenység ugyanúgy megvan benne, mint "A lehetetlenben" vagy a horrorkedvelők körében elismert "Árvaházban".
A fényképezés nagyon szép, a zene pedig bár talán nem elég fülbemászó, de a képek alatt a kellemesebb score-ok közé tenném Fernando Velázquez munkáját.

Töfi:
- Sigourney Weaver számára nem okozott nehézséget a megfelelő angol akcentus, mivel édesanyja brit.
- A forgatókönyv 2013-ban még a "Fekete listán" szerepelt, amely a legjobb, még meg nem filmesített forgatókönyveket tartalmazza.
- A vidámparki jelenet helyszíne ismerős lehet a "Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei" című moziból.
- Neeson nem csupán a szörny hangját adta, hanem a filmben pillanatokra feltűnő családi fotókon ő Conor nagypapája is.

Hasonló kérdéseket az elengedésről felvetett Eddie Murphy filmje is, ahol szintén rákos volt az édesanya karaktere, csak ott egy kislánynak kellett megküzdenie a helyzettel. Olvasd el ezt is: Mr. Church (2016)

75%

Ha megnéznéd:
- Szólít a szörny (2016)

A film zenéjéből: Soundtracks and You Website: A Monster Calls (2016)