Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Inkább zenés tabló egy énekesről, mint életrajzi film, de azért kellemes másfél óra...
Annak, aki kedveli az érát - 1950-es, 60-as évek - a zenével foglalkozó mozikat, vagy magát Buddy Holly-t. Amikor vagy tizenöt éve láttam, kellemes kikapcsolódásnak tűnt a film és nem tűnt fel, mennyire kevés benne maga a mindennapok ábrázolása, szemben azzal, hogy a három főszereplő színész képességeit kitolva igyekeznek egy remek zenei csapatot alkotni és hitelesen zenélni, énekelni a megfelelő jelenetekben.
Steve Rash szerintem ígéretes rendezőként debütált, de valahol félrecsúszott valami a karrierjében és ezért lehetséges, hogy még most is forgat néha, de olyan zs filmeket, mint az "Amerikai pite 4." "Hajrá, csajok 3.-4." vagy a "Cool túra 2.". A címek mindent elárulnak.
1978-ban, amikor ezt a filmet készítette, még úgy tűnhetett, hogy korrekt filmek, érdekes drámai mozik állnak Rash előtt. Ennek mostanra nyoma sincs, ezért is ajánlom inkább ezt a filmet megtekinteni tőle, habár, jócskán eljárt felette az idő.
A film elég felszínes és bőven a játékidő kétharmadában Gary Busey - amúgy szerintem hiteles és remek alakításában - éneklését és Holly-vá való átlényegülését láthatjuk, meg az együttest, ahogyan dalokat adnak elő. Finom részletekre alig marad idő. Lemarad Holly gyerekkora, hogy miért alakult ki nála a zeneszeretet, miközben szülei nem nézik ez irányú tevékenységeit semmibe és lemaradt első komoly kapcsolatának és szakításának lényeges taglalása. Valahogy az egész film kissé szkeccs szerű, hézagos és most, újranézve, már nem szórakoztatott annyira, mint először.
A zene viszont még most is remek és külön elképesztő, hogy a 78-ban alig ismert Gary Busey legalább olyan tehetségesen énekel - már amennyire meg tudom ítélni - mint később Robert Downey jr. utánozza pl. Charlie Chaplint, Attenborough életrajzi drámájában.
Amikor a filmet bemutatták, Buddy Holly özvegye sírva hagyta el a vetítő termet első megtekintésként, annyira fájt neki látnia a drámát és később elismerően nyilatkozott Busey tehetségéről. Szóval, csak ha a "Halálos fegyver" első részéből, "Az úszó erődből" vagy "Az ezüst pisztolygolyóból" ismered a színészt, ezt a filmjét is tekintsd meg!
A befejezést is kicsit összecsapottnak érzem és a forgatókönyv is lehetett volna feszesebb, érdekesebb. Ettől függetlenül zenekedvelőknek kihagyhatatlan és azért az életérzést is jól közvetíti.
Több, mint húsz nóta hangzik el a filmben és bizony, sokat végig is kell hallgatnunk, akár egymás után, láncba fűzve, ami egyébként a zenére nem fogékony nézőnek megterhelő lehet. Ettől függetlenül a remek főszereplő miatt merem ajánlani.
Még feltűnik a filmben Charles Martin Smith, akinek ekkor még szaladt a filmes szekere, de mostanra teljesen kikopott Hollywoodból, legalábbis én nem találkozom vele. Ő volt pl. a Nass ügynök-könyvelője, az "Aki legyőzte Al Capone-t!" című drámában.
A youtube-on fenn van egy 114 perces változat, míg a magyar tévében elcsípett film 108 perces.
65%
Megtekintés: Kölyökkoromban, a nyolcvanas években nagy siker volt videón. Újranézve erősen megkopott hatást kelt.
Ami nem is csoda. A filmet nézve, ma már érthetetlen számomra, miért is volt a "Vadlibák" akkora siker a pult alatt terjesztett filmek közül, hacsak nem azért, mert a főszereplői mind az akkori idők A listás sztárjaiból kerültek ki. Hárman biztosan. Ennek ellenére a film kezdett belelépni a nyolcvanas évek "hurrá-optimista" stílusú katonai filmjeinek sorába, amit én úgy értek, hogy van benne nagy barátság, meg bajtársiasság, akció is, szép számmal, csak valahogy nem érzem benne a realitást, a roppanó csont, golyó tépte seb valóságát, és valahogy az egész olyan hangulatot áraszt magából, mint amikor színészek eljátsszák, hogy ők bizony nagyon kemény marcona katonák.
A "Vadlibák" ilyen film. Már Richard Burton színész is egy elhasznált harcos karakterét hozza, aki inkább tűnik egy ex-alkoholistának, mint ex-katonának, akire rá lehet bízni egy véres szabadítási kísérletet. Roger Moore számomra mindig is a legviccesebb és legszórakoztatóbb James Bond volt, aki szinte már kikarikírozza a figurát, finomkodó gentleman hozzáállásával és itt sem lett számomra hitelesebb veszélyforrás. Richard Harris-t meg kifejezetten kedvelem - pl. mert anyám egyetlen filmszerepében alatta statisztált a Peter Medak által rendezett tévéfilmben, a "Notre Dame-i toronyőrben - The Hunchback (1997)" és mesélt a színész humoráról, amivel a forgatáson szórakoztatta a statisztériát - mégis, első megjelenése, amikor a fiával édelegnek a karácsonyi vakációról, már nekem is sok volt a nyálaskodásból. Persze, az ilyen kommandós filmeket mindig szépen fel kellett építeni a cselekmény történetívét, alaposan bemutatva a főszereplőket, hogy a néző egyértelműen arra az oldalra álljon, amelyiket morálisan a forgatókönyv kisebbik rosszként állítja be. Mert jobb esetben azok lesznek a film főszereplői, akik ugyan az akcióra készülnek - amelynek, lévén, katonás filmről beszélünk, rengeteg áldozata lesz - mégis, úgy kell tálalni, hogy a néző miközben nézi a filmet, felmentse cselekvései alól a figurákat, akik kezdeményezik a vérrontást. Ebben a filmben konkrétan az egyik karakter szájába adják az etikai konklúziót arról, hogy miért is nem ért egyet azzal, hogy számára idegen terepen, idegen emberek politikájába avatkozzon bele, megölve olyan idegen katonákat, akik semmilyen formában nem ártottak neki. Persze itt a főszereplők igyekeznek meggyőzni őt a készülő kommandó mészárlásának jogosságáról, de én, mint néző sem voltam teljesen meggyőzve róla, hogy ami a második órában kezdődik, azt támogatnom kell, akár egyetlen főbólintással.
Szóval, valahogy nekem olyan profán és hiteltelen ma megtekintve, ahogyan Faulkner ezredes (Richard Burton) összerántja félszáz emberét erre a túszmentő vagy országon belüli forrongás leverését célzó akcióra. Rendben, öreg ember nem vén ember, meg, persze szorít is az idő, így azzal kell beérni, ami van, arról nem is beszélve, hogy elvileg fű alatti akcióról van szó, hiszen mégsem lehet egész oldalas hirdetést feldobni a The Sun első oldalán, hogy ott verbuváljanak lehetséges puccsistákat az Afrikai országba, hiszen azt esetleg az ellenséges kormány nyílt hadüzenetnek vehetné, mint ahogyan az is lenne.
És mivel a filmben tényleg adottak ezek a problémák, azt kell látnunk, hogy a főszereplők villámkurzus alatt veszik fel a csapat tagjait - akiknek nagyja ránézésre egy tizenkét órás mosogatást sem bírna már ki - ahol az a pár, akit mutatnak, egyáltalán nem tűnik halált megvető bátorságú, ádáz harcosnak.
Utána egy rövid alakulótéri futkározásra is van időnk, mert el kell hitetni a nézővel, hogy bizony ez egy nem ám úgy össze szedett-vetett bagázs, hanem egy ütőképes, működő harci csoportosulás, akiken az elmúlt, tunya évek sem fogtak ki.
Én pedig, azt hiszem, gyerek fejjel jól szórakoztam ezen a filmen, most viszont erősen elgondolkodom, hogy az igazán jó katonás moziknak kb. itt lehetett vége és utána néhány kivételt leszámítva, érkeztek a tévéfilmes költségvetésű és ehhez mérten látványos unalmas produkciók, illetve a kevés pénzből összedobott, kamu akciófilmek, amelyekben egy vagy tucatnyi szereplő egy erdőben rohangált, miközben lőtte a többit. (Pl. a Piszkos 12 folytatásai, amelyek meredeken csökkenő minőségű darabok lettek, vagy az olyan Vietnam-ot háttérnek használó baromságok, mint William Katt főszereplésével készült "A fehér szellem - White Ghost (1988)" című low-budget akció, amelyhez piros tokú kazettán juthattam hozzá a Hungarovideó jóvoltából, egyenesen egy automatából és olyan kellemesen meg volt a szalag mágnesezve, hogy végig remegett a kép, főleg az alja.)
Valami olyasmire akarok tehát kilyukadni, hogy míg a Piszkos 12-ben, Kelly hőseiben és más, az adott korban készült filmben mennyire jól és érdekesen ismertették meg velünk a szereplők karaktereit, addig a hetvenes évek végére ez az egész felvezetős rész elkopott, az akció pedig elsilányult. Ha az általam látott filmek alapján kellene megtalálnom, mikor estünk át a szépen elkészített akció filmből az olcsó és bazári akciófilmekbe, akkor nagyjából "Az égi lovasok - The Sky Raiders (1976)" idejére datálnám ezt a trend változást. Az Égi lovasok pl. még viszonylag elég időt ad a film első felében, hogy megismerjük a karaktereket, hogy azután izgulhassunk értük, mert bemutatják nekünk rendesen a légi akrobatikával foglalkozó csapat beszervezését és felkészítését is, miközben ezzel párhuzamosan azért az akciót előkészítő James Coburn-ról is sokat megtudunk, hogy az egész film fellazuljon a végén az akcióban, amely már nem olyan véres és erőszakos, mint évekkel korábban, de nem is játékos és olcsó statiszta koptatás - emlékezzünk, milyen kegyetlenül mészárolják le a gazdag család teljes személyzetét a film elején...)
A Vadlibák meg pont akkor érkezett, amikor még nekiugrottunk a harcos-kommandós-háborús filmnek, de már talán nem öltek bele annyi pénzt és muníciót, hogy a végeredményt komolyan vegyem, hanem sokkal inkább tűnik az egész egy propaganda mozinak, amelyben azt kívánják bebizonyítani, hogy az ötvenes pasasok is legények a gáton. (Azért nekem Lee Marvin őrmestere a Piszkos 12-ből még ma is sokkal hitelesebb, mint a Vadlibák triója).
Ha nem értesz egyet velem, csak nézd meg azt a jelenetet a Vadlibákban, amikor a kiképző őrmester megfuttatja az "alakulatot". Ritka szánalmas és gyülevész brigádról beszélünk és mintha ebben a jelentben Richard Burton karizmája sem jönne annyira át, amikor igyekszenek a porban úgy vetődni, hogy közben ne legyen lumbágójuk.
A film két részből áll. Az első fele a felkészülés és begyűjtés, a második pedig az akció. És milyen akció!
Leginkább a statisztériába pumpálnak bele egy halom ólmot és ezzel együtt nem kevés napidíjat. A fekete elnök mentése így átmegy egy csitt-csatt, dirr-durr lövöldözésbe és mivel a Vadlibák csapata viszonylag sok emberrel indult el V alakban, van kiből elfogyniuk. Azért, mai szemmel elég viccesnek hat, amikor a sérült és szívbeteg, fekete politikust hátukon cipelve rángatják a forró cserjésben, ami azért nem lehet túl kényelmes feladat, főleg, hogy a klasszikus hátra mászós pózzal teszik ezt, nem a féloldalas, lábat a kézzel összefogósan, ahogyan mostanában már láthatjuk a frissebb alkotásokban.
Ezek miatt nem tartom teljesen hitelesnek ezt a filmet. Ellenben szórakoztató. Még úgy is, hogy amikor készült és bemutatásra került, a politikai életben pont akkor volt a csúcson az apartheid kérdése, a fehér kisebbség általi szegregáció az Afrikai gyarmatokon. Londonban tüntetők gyülekeztek a filmet bemutató mozik előtt és annak ellenére sem enyhültek, hogy a forgalmazók papírokkal bizonyították, hogy az Afrikai állam támogatta a film elkészítését és nem érezték az abban bemutatott eseményeket politikailag inkorrektnek. De hát, a tüntetők már elkönyvelték a filmet kizsákmányolónak, így az is maradt... A tüntetők talán nem voltak azzal a ténnyel tisztában, hogy a filmstáb igazi Afrikai színészeket és statisztákat használt fel a film során, nem egyébként máshol élő művészeket, ezzel is támogatva az apartheid eltörlését és segítve az Afrikai közösséget.
A történet szerint egy zsoldos minősítésű ezredest felbérel egy Londoni milliomos, hogy enyhítendő a feszültséget az Afrikai kormányon belüli hatalmi harcok közben elfogott és börtönbe vetett szabadságharcos-filozófus fekete elnököt (Winston Ntshona) mentsék ki a kényszerű rabságból, ezzel helyreállítva némi békét a forrongó kontinensen. Mivel félő, hogy esetleg idő előtt kivégzik az államférfit, a segítségnek nagyon rövid időn belül meg kell érkeznie és kiszabadítania őt. Félszáz remek katona vállalkozik a feladatra, akiknek környezete nem nagyon támogatja az egyébként veszélyes küldetést és, hát zömük már nem mai gyerek.
Az akció többé-kevésbé sikerrel jár, de jut némi csavar is a film végére.
Viszont, mivel a történet közel sem olyan kidolgozott, mint néhány korábbi hasonló háborús mozi, itt nincs időnk igazán megkedvelni a "hőseinket", így mikor a végefőcím alatt megmutatják nekünk a színészeket, hogy ki, kit alakított, valahogy nem érezzük azt a szánalomfélét, amit pl. a Piszkos 12-nél, mikor a végén látjuk az áldozat amerikai katonákat. Ez azt jelenti, hogy nem volt tökéletes az azonosulás ezzel a küldetéssel.
65%
Töfi:
- Roger Moore nem azért kampányolt, hogy többet legyen a vásznon Burton és Harris mellett, hanem, pont ellene, mivel tisztában volt hozzájuk mérten igen szerény színészi képességeivel.
- Richard Burton kifejezetten utálta a forgatókönyvet és a készülő filmet. Egyes pletykák szerint, ha akkor Elizabeth Taylor békülési szándékkal rácsörgött volna, a színész hajlandó lett volna azonnal otthagyni a forgatást. Ez azért volt lehetséges, mert Burton nem értett egyet a film lényegi mondanivalójával, amely dicsőíti a zsoldosokat.
- A kiképző őrmester a kora miatt nem akarta vállalni a szerepet, míg a homoszexuális karaktert meg a sztereotip vázolás miatt hagyták ki majdnem a végleges forgatókönyvből.
- Richard Harris szerepét eredetileg Burt Lancesternek ajánlották fel, de ő ösztönösen kihátrált a produkcióból, amikor érezte, hogy az gyengébb minőségű lesz a korábbi háborús filmeknél. Robert Shaw is szóba került, de ő meg épp akkor forgatta a Navarone ágyúi 2.-t.
- Burton részére egy üdítőből 2000 palackkal hoztak a forgatásra, mivel a színész már akkor nem ivott, viszont amit szeretett, azt Afrikában nem árusították.
Jack Nicholson nem véletlenül maradt színész. Nem jó filmrendező. Négy filmet készített, mint direktor; ez a harmadik. Az összes lehetséges rendezői hibával. Nehézkes színész vezetés - néha érezni, hogy egy-egy karakter nem tud mit kezdeni magával a képen belül. Az operatőr sem az igazi - túl sok közeli, néha homályos a kép, pl. amikor Nicholson a függőágyban monologizál. Nicholson bele van buzulva a színészeibe és magába - nagyon sok közeli és olyan vágókép, melyben a színészek egyenesen a kamerába grimaszolnak, felé fordulva beszélnek. A vágások ritmusa sem a legjobb és rengeteg helyen nem a megfelelő helyre állították fel a kamerát, így a kész képek rengeteg információt nem tartalmaznak.
Az "Irány délre!" egy unalmas komédia, sok, kihasználatlan karakterrel. Ebből a filmből sem derült ki, mit ettek John Belushi-n annak idején. Danny DeVito mellékszereplőnek is kevés. Egyedül, a főszereplők mellett, talán csak Christopher Lloyd-nak van némi tere a játékra. Nicholson amolyan jutalomjátékként tekinthetett erre a filmjére. Sajnos, túl sokat van jelen benne, néha már fárasztó a szófosása. Még a magyar szinkron sem tud sokat menteni a buta és felesleges párbeszédeken. A forgatókönyv erősen húzható lett volna. Ha a szükségtelen részeket kivesszük, alig egy órás filmünk marad, és abban sem sok jó ötlet.
Mary Steenburgen
Henry Lloyd Moon (Jack Nicholson) egy piti tolvaj, gyáva bandával, így mikor a Mexikói határ közelében elkapják, nincs, aki kimentse nyakra szorult helyzetéből, kivétel egy helyi törvényt, amely kapóra jön: ha talál magának egy tehetős, de férjezetlen asszonyt, aki kiváltja, akkor megmenekül a bitófától és elmehet férjnek. Julia Tate (Mary Steenburgen) már szinte vénkisasszony, aki egy bánya tulajdonosa, melyben reményei szerint hatalmas aranytelérek rejteznek, viszont pénze nincs, hogy kitermeltesse és senkiben nem bízik. Az ingyen férj = ingyen munkaerő. A törvény szerint Henry egyébként sem léphet le, mert akkor mehet vissza az akasztófa alá. A fiatal nő - Steenburgen első filmszerepe, huszonöt éves volt ekkor!) kihasználja a fickót, ami azért furcsa, mert ne feledjük, Henry egy bűnöző. Ennek ellenére lassan megkedvelik egymást és mikor Henry régi bandáját a tanyára eszi a franc, együtt állnak fel ellenük, hogy miközben megtalálva az aranyat, közös jövőt tervezzenek.
Döcögősen, unalmasan csörgedezik a film. Nicholson remek színész, de itt egy kicsit sok a jelenléte. Steenburgen egészen szexi. Nem emlékszem, láttam e valaha dögös ruhában... Első filmjében már együtt játszik a "Vissza a jövőbe sorozat" dokijával. Ott, a harmadik részben szerelmespárt alkottak, itt Julia még véletlenül sem akar a seriffhelyettessel közös jövőt.
Pszichológiai látlelet a Vietnami háború, amerikai munkásközösségre gyakorolt hatásáról.
Cimino filmje egy három órás betekintést nyújt néhány Pennsylvania-i fiatalember életébe, akik szoros barátságot ápolnak, egészen a háború pokláig, amikor is a köztük lévő kötelék, különböző okokból meglazul és elszakad. Mert a háború megöli a lelket és semmi nem lesz már ugyanaz, mint azelőtt. Ehhez remek színészek asszisztálnak, akiknek azóta (ne felejtsük, a film 78-as) neve van a szakmában, sőt, sokan már itt hagytak minket.
Cimino maximalizmusát ennél a filmnél kezdte beépíteni rendezési stílusába (második rendezése a film, sok díjat kapott), hogy e stílus később a bukásra ítélt "A mennyország kapujában" csúcsosodjon ki. A filmről elmondtunk mindent egy mondatban, ami érdekes lehet, az Cimino és a színészek vesszőfutása a film elkészültéig.
A filmben forgatott orosz-rulett jeleneteknél De Niro javaslatára (a másik elmebeteg) igazi golyót tettek a fegyverbe, hogy a színészek feszültsége jobban átjöjjön a vásznon. Igaz, nagyon gondosan ellenőrizték elsütés előtt a fegyvereket, hogy még véletlenül se kerüljön a golyó a kakas alá..
Másik jelenet: John Savage retteg a patkányoktól. Ez nem akadályozta meg a rendezőt, hogy annál a jelenetnél, amikor Savage fogoly egy vízbe állított ketrecben, bedobjon mellé egy dögöt.
Egy másik jelenetben:
Amikor Robert De Niro visszamegy Vietnam-ba Christopher Walken-ért, és a lelkére beszél, a rendező instruálta Walken-t, hogy köpje arcon De Niro-t. De Niro nagyon meglepődött, de benne maradt a szerepben, igaz, később fenyegetőzött azzal, hogy lelép a forgatásról. A jelenet az egyik változat szerint, amit néztem, a 2 óra 55 perces változatban kb. 2 óra 38 percnél látható. Cimino a felvétel után elismerését fejezte Walken-nek a bátorságáért.
John Cazale (aki De Niroval egy filmben játszott a Keresztapa 2.-ben bár közös jelenetük nem volt.) már nagyon gyenge volt a forgatás kezdetén, miután rákbetegségben haldoklott. Cimino tudott erről, azonban a stúdió fejesei a forgatás kezdete után jöttek rá és igyekeztek lecserélni a színészt. Ekkor Meryl Streep lépett közbe, aki simán megzsarolta a stúdiót: vagy Cazale marad, vagy ő is kiszáll. De Niro pedig zsebből fizette az ilyenkor szokásos biztosítási díjakat, hiszen kérdéses volt Cazale jelenléte a forgatás végéig. Természetesen azokat a jeleneteket forgatták le legelőször, amelyekben Cazale jelen volt. Sajnos, a fiatal művész a bemutatót már nem élhette meg.
Christopher Walken, hogy hitelesen játszhassa el a szinte csont és bőr orosz-rulett versenyzőt, hetekig csak rizst és banánt evett.
Axel szerepét Chuck Aspegren kapta. Róla azt érdemes tudni, hogy a forgatási helyszínen, a városban dolgozott egy gyárban, művezetőként, és miközben Cimino és De Niro kerestek forgatási helyszíneket, belebotlottak. A figura annyira tetszett nekik, hogy bekerült a filmbe. Nem forgatott több filmet.
De Niro fél évre a városba költözött a szerep kedvéért.
Cimino mind a hat fontos karakternek a forgatás előtt szerzett egy-egy "családi" fotót, melyet a zsebükben hordtak és megfelelő Pennsylvania-i azonosítókat, jogosítványt, hogy jobban érezzék a kötődést.
Brad Dourif jelölt volt Steven szerepére akárcsak Roy Scheider.
Christopher Walken, Nick szerepében. A katona, aki később bekattan.
A filmben több olyan dal hangzik el, ami a történet idején még nem készült el... baki.
A filmet sokan támadták erőszakossága és történelmi hamisítással. Volt fesztivál, ahol a külföldi kritikusok simán kijöttek a filmről. Később sok országban nehéz volt eladni a vetítési jogokat. A politika azóta enyhült és a "Szarvasvadász" egy remek háború ellenes mozivá nőtte ki magát.
75%
Ha tetszett:
- Cimino más filmjei.
- Terrence Malick filmjei.
