A számolás joga - Hidden Figures (2016)

A számolás joga - Hidden Figures (2016)

Rendezte: Theodore Melfi

A film Mafab adatlapja: Hidden Figures (2016)

Megtekintés: Nagyon ajánlom legalább egyszeri megnézésre, habár nem tökéletes életrajzi film.

"A számolás joga" ugyan bemutat három nőt, akik matematikai ismereteik révén bőven az átlag fölé emelkedtek, egy olyan korban, amikor ezt az eredményüket vagy tehetségüket több okból sem értékelték megfelelően, mégsem igazi életrajzi film, hiszen inkább egyetlen viszonylag jól körülhatárolt időszakot mutat be a hölgyek életéből és sajnos, azt sem teljesen részletekbe menően. (Pl. érdekelt volna, hogyan találják meg mindhárom hölgyet erre a munkára, ha tudjuk, hogy még egy egyetemre is alig tudnak bejutni?)
Ettől függetlenül Scal kollégával ellentétben, aki szerint a film nem sokat ér, - gondolom, majd ezt a kijelentést javítandó helyreigazítást fog kérni - úgy vélem, egészen kellemes szórakozás hibái ellenére is.

Először is, jobban szeretem az olyan élettörténeteket, amelyek, már ha muszáj megismernem az embert, akit témának használnak, viszonylag kerek egészek és nagy vonalakban végigkísérnek egy életutat, az elejétől, vagy korai évektől, a fontosabb állomásokon a lényeges pontokig, amiért a történet főszereplője megérdemelte a róla forgatott mozit. Ez mondjuk ellent mond annak a véleményemnek, hogy nem rajongok az olyan filmekért, amelyben a hős lassan megöregszik és végül meghal, mert úgy vélem, az élet pont elég rövid ahhoz, hogy másfél órába sűrítve élvezzem, hogy ezt az orrom alá dörgölik. Gondolhatod, mit gondolok akkor az erre a témára építő reklámfilmekről, rövidfilmekről. Úgy emlékszem, Scal hasonló okból nem kedveli a témát. Azért, ellenérzései ellenére nem lenne rossz, ha írna a filmről. Elolvasnám.

Mivel "A számolás joga" három karaktert is be szeretne mutatni kb. hasonló nagyságú játékidővel kufárkodva - ez sajnos nem sikerült - azt kell mondjam, az életrajzi film titulust nem is erőltetem, hanem maradok inkább a történelmi keserédesnél. Igaz, hogy nem az ősi régmúlt, de azért csak történelmi betekintés egy sokkal konzervatívabb korba.
"A számolás joga" a hatvanas években játszódik és főszereplői fekete nők. Sőt, okos fekete nők. És ezek nem csupán olyan fekete nők, akiknek van esze, hogy valamilyen karriert a csúcsra járassanak, amivel sok pénzt szereznek és ismertek lesznek, hanem olyan nők, akik tehetségüket aprópénzre váltva olyasmikben vesznek részt, ami az emberiség egészét - annak ellenére, hogy akkoriban ezt az USA személyes presztízskérdésnek tekintette - helyezi előrébb egy képzeletbeli, eredményességünket és tudásunkat fejlesztő diagramon. Mindhárom nő számomra sokra becsült tudását és tehetségét, vagy nevezd, aminek akarod, a NASA üstjébe dobta, hogy a cégben fővő hatalmas űrprogram nevű katyvaszból sikeresen összehozzanak egy űrutazást, melynek végén, vissza is hozzák azt az embert, aki meglovagolva a technika rakéta formájú vadlovát, körbeutazza a föld bolygót, hogy ezzel is erősítse a hitünket abban, hogy amiket a fantasztikus filmek sugallnak más világok meghódításával, azt végre elérhető közelségbe hozzák az átlagemberek számára is. Majd száz év múlva... (Hülye körmondatok.)

A film nem túl részletesen mutatja meg, hogy a hatvanas években az USA még közel sem volt annyira toleráns az afroamerikai lakossággal, - legalábbis Washingtonban még biztos nem - mint manapság igyekeznek ezt elhitetni a világgal. És arról az Amerikáról beszélünk, ami közel húsz évvel korábban olyan vehemensen állt bele a második világháborúba egy olyan hatalommal szemben, amelyik nyíltan hirdette bizonyos rasszok másodlagosságát.
Szóval, Amerika, ahogyan a "Team Kommandóban" is mondják, kapd be!
1960 környékén még te is kirekesztő voltál a "négerekkel", megszégyenítő módon elkülönítetted őket buszon, épületekben, de még a vizeldében is, legyen az mellékhelység vagy ivókút. Kiírtad; színeseknek. Csak épp nem egy vallás ellen ágáltál, hanem egy külső jegy alapján. Hát köszi.
Csodálom, hogy a három főhősnőnk tehette azt, amihez a legjobban értett, habár, mint korábban jeleztem, el nem tudom képzelni, hogy a NASA személyzetis osztálya, hogyan akadhatott a nyomukra egy ilyen kirekesztő felépítésű társadalomban. Szerencsére azonban sikerült és ennek köszönhetően ma már teóriákat is gyárthatunk, hogy lehet, hogy az egész egy humbug volt? Ezt sajnos csak Kubrick tudná megmondani, de szegény, kilépett a rendszerből.

"A számolás joga" mire e sorokat írom, közel száz jelölést és ebből több tucat díjat tudhat magáénak. Az Oscar is nominálta a film egyik központi karakterét, Octavia Spencert, aki előtt le a kalappal, de megtekintve a filmet, a jelölést szerintem sokkal inkább érdemelte volna meg a másik főszereplő, Taraji P. Henson, aki ötvenes nőként is egészen vonzó tudott lenni, pedig nem kimondottan egy manöken külsejű hölgy. A film legkevésbé kihangsúlyozott karaktere pedig a trióból Janelle Monáe figurája, akinek azért szintén jutott legalább egy erős pillanat - tárgyalótermi jelent a bíróval - ennek ellenére neki jutott a legkevesebb játékidő, ami annak is betudható, hogy egyelőre a három színésznő közül neki van a legkevesebb filmes tapasztalata, igaz, idén mindjárt két Oscar jelölést kapó filmben is szerepelhetett. A másik a "Holdfény - Moonlight (2016). (Scal azt különösen imádja...)

Röviden a történetről:
Megismerjük ezt a három ragyogó tehetséget, akik történetesen a NASA berkein belül különböző területeken dolgoznak és lassan kiderül, hogy tehetségük révén előrébb tudják lendíteni akár apró mértékben is az űrprogram sikerességét.
Egyikük főnöke az űrprogram sikerességét felügyelő Al Harrison (Kevin Costner) - tudni kell, hogy a könyv és a belőle készült forgatókönyv több ponton eltér a valóságtól, ezért ez is egy oka, hogy nem tudom teljes értékű életrajzi drámaként kezelni - aki a szegregációt nem veszi komolyan, hiszen jobban érdeklik az űrversenyben elért eredmények.
Mindhárom nőnek ki kell vívnia némi tiszteletet a kollégák és vezetők körében, hogy érvényesülni tudjanak és közben otthon is helyt kell állniuk, mint anya és társ.
Közben problémák lépnek fel az űrprogramban és ezeket is kezelni kell, hiszen akkoriban Amerika nem kívánt annyi felhasznált dollármillió után másodikként felkerülni az űrkutatás történelmének tablójára.
A film szerint, hogy sikerült bizonyos eredményeket olyan jól teljesíteniük az űrversenyben, abban ezek a hölgyek is tevőlegesen vettek részt.
Fontos mellékszerepekben még feltűnik Kirsten Dunst, aki remélhetőleg a sminknek, még sosem volt ennyire "öregedő", illetve Mahershala Ali, aki egyikük udvarlójaként kapott szerepet.
A fényképezés nagyon szép, jók a beállítások. A zene kellemes, - Pharrell Williams a "Happy" szerzője - de nem maradt meg bennem. A mellékhelységes poén nekem kicsit sok volt, de a karakterek nagyon eltaláltak és külön tetszett Taraji játéka.
A "Hidden Figure" meg szerintem többféle jelentéssel bír, mind matematikai utalás, mind pedig jelölheti azokat a fekete nőket, akiket senki sem akar észrevenni, pedig, kellene.
A valóság több ponton eltért a filmben bemutatott eseményektől. A kedvenc jelenetem, amikor John Glenn, az űrhajós utasítja az irányítóközpontot, hogy amíg Katherine (Taraji) nem ellenőrzi vissza a számadatokat, nem hajlandó elindulni az űrbe, megtörtént, igaz, nem olyan feszített tempóban, mint a filmben, hanem a kilövés előtt pár héttel.

65%

Ha megnéznéd:
- A számolás joga (2016)

Beépített tudat - Criminal (2016)

Beépített tudat - Criminal (2016)

Rendezte: Ariel Vromen

A film Mafab adatlapja: Criminal (2016)

Megtekintés: Hogyne néznéd meg a filmet, amelyikben Ryan Reynolds és Kevin Costner is játszik?

Természetesen nekiugrassz, hiszen Costnert a Robin Hood idején kedvelted meg, Reynoldsnak meg világéletében kedves kis szomszéd srác arca volt egy Calvin Klein modell testébe bújva, hogy behúzza a női nézőket, neked meg szimplán szimpatikus, mert legszívesebben ilyen bátyót kívánsz magadnak, akivel lehet csajozni, sörözni.

Aztán jön az első saller:
Reynolds néha bevállal tipikusan olyan filmeket, amiket akkor forgat le, amikor két nagyobb szabású projekt között van. A lényeg, hogy ezek a forgatások, számára, ne legyenek többek egy-két hétnél, ami jobb esetben még nem jelenti azt, hogy nem fontos a szerepe, de rosszabb esetben, mint itt is, kimerül annyiban, hogy kap kb. 10 perc játékidőt, meg pár bevágást, hogy a néző nehogy rádöbbenjen, hogy a fiatal sztár valójában csak marketing fogásként van jelen. Nem nyomoztam ki a hátterét, hogy végül miért egy ilyen forgatókönyvre mondott igent, amelyben ugyan ügynököt alakít a srác, de előzetes elvárásaim ellenében Costner nem a mentora, hanem... hanem kiváltja őt a szerepben.
Nem ez az első eset, hogy Reynolds neve közönségcsalogató csupán; megvan a Ryan Reynolds, a képzelt szuperhős - Paper Man (2009) című keserédes dráma? Nos, annál pofátlanabb címválasztást nem nagyon tudtak eddig kiadók meglépni a magyar megjelenések címválasztásainál.

Második saller:
Costner egy bűnözőt alakít, akit gyakorlatilag totál erőszakkal építenek a történetbe, tudatosan, hogy az öregedő sztárt megtartsák, benntartsák a köztudatban. Erre volt jó ez a forgatókönyv, amelyben legalább magához képest brillírozhat, mint rossz fiú, no, nem mintha néha nem alakított volna ütni való gazembereket, ám többnyire inkább igyekezett a charme-os jófiút hozni. (Rosszalkodott ezekben, legalábbis, ezeket láttam: Tökéletes világ - A Perfect World (1993), Milliókért a pokolba - 3000 Miles to Graceland (2001) - ami egy borzalmas csalódás volt számomra, Mr. Brooks - Mr. Brooks (2007) - amelyben a show-t ugye ellopta tőle William Hurt, és a kakukktojás a Nincs kiút - No Way Out (1987) - amely meg elég szpojler gyanús ebben a felsorolásban.
És miért építik a filmbe erőszakkal?
Hát, mert, amennyire értettem, csak...

Ugyanis Reynolds egy ügynök, akinek utolsó munkáját elcseszi az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet. Szerencsére "csak" kómába zuhan és persze egyetlen módszer van, hogy emlékeit kinyerje megbízója, mégpedig, hogy az agyában kavargó gondolatokat egy addig nem nagyon publikált eljárással átviszik egy egészséges testbe, hogy azután, ott azok felszínre kerüljenek és az új tulajdonos visszaböfögje a benne megjelenő új információkat. A kísérletet végző öregecske tudós - Tommy Lee Jones alakításában - pedig meggyőzi az ügynökséget, amelyik pénzzel is hajlandó beszállni a kísérletbe, hogy az egyetlen személy, aki alkalmas úgymond "kihordani" Reynolds elméjét, az nem más, mint Jericho Stewart - tetszik ez a név - (Kevin Costner) aki történetesen egy elítélt bűnöző, akinek semmi sem szent és bárkit képes gondolkodás nélkül legyilkolni.
Ki más lehet a donor, nem igaz, mint pont egy veszélyes sittes???
Volt már hasonló szituban Michael Keaton is a Gyilkos donorban vagy Sean Connery a Sziklában, igaz, ott véletlenül a veszélyes múltjának ellenére ő volt a lehetséges legpozitívabb rossz-fiú. Bizonyos áthallással még akár az Ál/Arc-ot is idehúzhatjuk, néhány fontos dramaturgiai pont miatt.

Szóval, a történet nem túl eredeti és a megvalósítás sem az. Az mondjuk elég necces, hogy Reynolds cége nagy csinnadrattával beleugrik ebbe az enyhén szólva is necces kísérleti emlékátültetésbe, hogy utána a megbízást vezető aktuális felettes gyakorlatilag pár perc sikertelenség után le akarja húzni az egészet a vécén. Miért is volt szükség erre az inkompetens dramaturgiai húzásra?
Ki tudod találni: Hogy Costner karaktere lehetőséget kapjon a szökésre és a saját feje - vagy Reynoldsé? - után mehessen, míg végül kihámozza a részinformációkból a válaszokat és mivel kárpótolnának minket az egyetlen igazán pozitív karakter korai halála miatt, így még azt is sikerül elhitetni velünk, hogy Reynolds agya/emlékei teljesen felülírják a bűnöző Costner elméjét, így még egy viszonylagos és hiteltelen hepiendet is kaphatunk.
De nem dőlök be. Costner egy szarházi, aki, hogy mentse irháját, megölt egy autóbalesetet szenvedő vétlen sofőrt is, hogy menekülhessen, holott, ha a végén a forgatókönyv tényleg szimpatikussá akarta volna tenni számomra a figuráját, akkor csak simán eltört volna a vétlen sofőr nyaka a balesetben és máris nem olyan nagy az ellenszenvem Costner iránt, amit a film végére sem tudott letornázni, pedig igyekeztek ebben alászolgálni az írók. (De ezt csak akkor fogod teljesen érteni, ha már láttad a filmet.)

Összességében nem volt egy rossz ötlet ez a film, csak valahogy mást, többet vártam. Ebből a húslevesből bizony hiányzott egy kis farhát, a zsírossághoz és valami fűszer is... talán egy vicces mellékszereplő, vagy mit tudom én.

Azért az a jelent, amikor Costner elveri a három csókát a gyorsétterem parkolójában, majd egyikük gyerekcsináló sapkáját felhúzva, a kirakatból kibámuló döbbent tömegnek odaveti, hogy nagyon fázik a feje, szerintem kurva jó lett és a film egyik legjobb pillanata. Amire emlékszem.
Az egy hete megnézett filmből alig emlékszem másra és ez kiderül cikkemből is, ha olvasod, hiszen, mire ideérsz, rájössz, hogy... nem... is...
...olvastál...
...semmit...

Kihagytam volna Gary Oldman-t is?
Oh, hát ő is benne volt?
Nehem, az nem lehet... Volt valami klisés, üvöltöző, unásig koptatott CIA-s karakter, de...

45%

Ha szeretnéd megnézni: B E É P Í T E T T  T U D A T

A jövő hírnöke - The Postman (1997)

A jövő hírnöke - The Postman (1997)

Rendezte: Kevin Costner

Megtekintés? - Costner fan-oknak kötelező.

Nem tudom nem szeretni Costner filmjét. Annak idején moziban láttam. Nem voltunk felkészülve a három órára, mégis sikerült egy ültemben végig néznem, mert lekötött. Még nem felejtettem el a világsikerű, több Oscar-díjas mesterművét, a "Farkasokkal táncolót". Ez a film legalább annyira amerikai, pop-art, kalandfilm, mint amaz volt, igaz, az némi történelmi cukormáz mögé rejtette a piskótát. Ez a darab viszont - rengeteg hibájának ellenére - simán csak egy szórakoztató, poszt-apokaliptikus kalandozás, mely nem mentes a nárcisztikus etűdöktől, amiket megbocsátok a rendezőnek. Mert élveztem a játékidőt. Engem, mint célközönséget, tökéletesen eltalált a film. Mondom ezt úgy, hogy vannak hibái, látom őket.

Jellemfejlődés:
Amikor először találkozunk főhősünkkel, Shakespeare-rel, vagy ahogy később fogják hívni, a postással (A könyvben van neve is: Gordon Krantz) egy magányos figura, aki öszvérével járja a kietlen világot, lehetőleg kerülve a népesebb településeket, városokat. Gyűjtögető életmódot folytat, csak magában bízik. Mikor néha mégis lakott területre téved, olyankor színészi játékával, vagy annak hiányával szórakoztatja a nagyérdeműt. Egyik ilyen kaja felhajtó előadása után önkényesen besorozza csapatába Amerika nagy mumusa, Bethlehem tábornok (Will Patton), aki kihasználta az infrastruktúra összeomlását és vérengző hadseregének élén terrorizálja a megmaradt, impotens közösségeket. A postás pedig végig a szökésen töri a fejét. Amikor végül sikerül neki, önös érdekből, szökés közben egy halott postás holmiját veszi magához. Mégis csak jobb kenyérkereső lehetőség a kiégett világban, mint színészkedni, habár, amikor az első városkában bemutatkozik, minden színészi képességére szüksége van, hogy elhiggyék a meséjét a helyreállt rendről, új elnökségről. Eszik is rendesen, miközben ő lassan összeszedi a leveleket és tovább áll. Kezdetben csak magára gondol, mikor önkényesen ellátja ezt az amúgy felemelő feladatot, viszont, némi kényszerpihenő után - pár hónapot sérülten a hegyekben tölt, sebesüléséből lábadozva - rádöbben, hogy a világ, neki köszönhetően, megváltozott. Amikor ezzel szembesül, ő is változni kezd. A felelőtlen, osonó férfi, merész parancsnokká növi ki magát, aki kezdetben védené az övéit, sőt, később háborúra is kész értük.

Konklúzió: Egy apró porszem, egyetlen ember, hozhat békét. Egy olyan ember, aki kibújik a felelősség alól, lehet hős. Bethlehem pedig az ellentéte: egyetlen ember is lehet, önerőből, véres kezű diktátor.

Mellékalakok:
A film másik pozitívuma, hogy képes néhány jelenetből, pár mondatból, egész karaktereknek három dimenziót adni. A legjobb ilyen háttér karakter, Bethlehem jobb keze, Getty ezredes (Joe Santos), aki néma szereplő, így még nehezebb élővé varázsolni, mégis sikerül, néhány róla szóló monológnak és pár, a háttérben lejátszódó pillanatnak köszönhetően. Getty vérbeli katona, aki a végsőkig tartja magát a parancsokhoz. Egyszer fellázadt, kiállt Bethlehem ellen, de veszített és azóta hű csatlósként teljesíti kívánságait. Getty ugyanakkor érző szívű ember, aki talán azért igyekszik Bethlehem közelében maradni, hogy annak pusztító hatását amennyire tudja, enyhítse. Erre legjobb bizonyíték, amikor az egyik kivégzés kirendelt csoportjából személyesen húz ki egy tizenéves fiút, hogy a fiatalember ne végezze a város főterén, vérbe fagyva. Getty az, aki végül pontot tesz Bethlehem karrierjére, amikor végül lelövi a tábornokot, miután a postás legyőzte őt fair küzdelemben, de a tábornok megszerezve egy pisztolyt, erkölcstelenül igyekszik cselekedni, a saját törvényei, a nyolcas ellenére. Getty egyrészt lehet, hogy csak arra várt, hogy megölhesse a tábornokot, ugyanakkor, ha úgy vesszük, csak betartatta a törvényt, amelyet magára valónak is érzett.

Egy másik ilyen mellékalak Pineview seriffje, Briscoe (Daniel Von Bargen) aki elsőre kiszúrja a postás meséjének hiányosságait, és meggyőződése ellenére, a város nyomására támogatja, egészen a haláláig, mert ha nincs is meggyőzve róla, hogy postásunk igazat mond, azért a seriff is érzi, hogy ha ennyire le akarják vadászni a holnisták - Bethlehem magánhadserege - akkor az az ember igenis fontos. Briscoe első jelenete egészen pofás, ahogy reflexből puskát emel a magányos postásra. A film egyik leghumorosabb jelenete.

Will Patton remek gonosz.

A humor:
A filmben végig érezhetően jelen van a Costner-re jellemző szikár, egyszerű humor. Ezek főleg beköpésekből állnak és ha párosítani akarnám, akkor talán Stallone pléhpofával előadott poénjai mellé sorolnám. Ugyanakkor a filmben a postás mondakőr összes vicces kliséje helyet kapott. A postás első kérése a városkában, hogy kössék meg a kutyákat, amíg ő ott van. Azután egy csöpögős részben előkerül mint téma, hogy a "postás csinálja a gyereket". Ezer vicc épül erre az unásig koptatott poénra, itt viszont teljes értékűen helye van. Azután amikor a postás egy végtelen lépcsőn tud csak feljutni egy kis faluba, szóvá teszi, hogy a postahivatal a továbbiakban a lépcső aljában lesz..., stb.

Visszaköszönő Costner:
Az alaptörténet, szegről-végről, a Vízvilág variációja. Anti-utópia, csak víz helyett szeméttel. Van benne Farkasokkal táncoló is: magányos hős, idegen környezet, jellemfejlődés, megmentésre váró nő, barátság, bizalom, a hadsereg, mint ellenség.
Az a jelenet, amikor a postás emberei halomra lőnek egy csapatnyi holnistát, míg végül az utolsót egy folyó szélén, körbeállva mészárolják le, már megtörtént a Farkasokkal táncolókban, mikor Wes Studi harcos indiánját mészárolták le.
Amikor a postás a végén elüget a holnista sereg előtt, felfedve a vállába égetett nyolcas jelét, az pedig rímel arra, amikor Costner katonája a Farkasokkal táncoló elején körbeüget az ellenséges csapat előtt, igaz, ott lőnek rá rendesen és végül hatalmas csata kerekedik a magánakcióból.
A látcső, ami több Costner filmben megjelent már, humorforrásként is, itt is előkerül, többször, igaz, a vele való játék elmarad.

Egy nyálas jelenet. Abby szerelmet vall. Legyezi a Costner a hiúságát...

A fényképezés grandiózus, máskor meg tévéfilmes. Néha szép panorámaképeket váltanak nem teljesen jól beállított közeliek.
A zene viszont sokkal zseniálisabb, mint maga a film. James Newton Howard egyik legjobb munkája. Kár, hogy a film "buktája" miatt kevesen élvezhették. Az akció jelenetek kicsit talán összecsapottak, sok nincs is bennük. Érdekes, a három óra alatt alig látunk klasszikus akciót, mégsem hiányolom a filmből, hogy több legyen.

Will Patton tábornoka igazi rohadék, de megkülönbözteti a szimplán gonosz ellenségtől az, hogy gondolkodik, filozofál. Amikor pl. rádöbben, hogy a postás, mint személy kinőtte magát egy hitvallássá és ő, ezzel a hitvallással már nem képes megküzdeni, mert olyan, mintha egy szellemmel küzdene, remek pillanata a filmnek.
Ford Lincoln Mercury (Larenz Tate) karaktere pedig azt a témát járja körbe, hogy mi történik, ha valaki hinni kezd valamiben és önmaga gerjeszti tovább a hitet, míg végül már nem lesz többé hatalma az embernek a hite felett, az önálló életre kell. Ford egy idő után, saját szakállára verbuvál postás hordát, mert hisz abban, amit Costner karaktere összehord neki. Ford ugyanazt a trükköt alkalmazza követőinél, amit rajta is gyakoroltak: kamu leveleket olvas fel a csoportnak, melyben az állítólagos Starkey elnök megköszöni a munkájukat. Ford hite és csalása nélkül a postás nem lenne senki. Gyakorlatilag a fekete fiú épít köré "mitológiát", ő csinál belőle hőst. (Másrészt miatta kell végül felvennie a kesztyűt is.)

Costner, akárcsak a magányos oroszlán, egyedül barangol a kihalt világban. Azért, hamar kiderül, hogy a homokos, poszt-apokaliptikus világban bőven van hely zöldellő erdőknek és nyüzsgő közösségeknek. Pedig az első percek után egy Mad Max világot képzelnénk el.

Hibák:
A film kissé túl patrióta. Azután van benne nem kevés nyálaskodás. Amikor a film végén Costner gyermeke másodszor jelenik meg, hogy felidézzen egy korábbi momentumot, amikor a levelét a postásnak adja, az kellemetlenül giccses. A film amúgy is folyamatosan egyensúlyozik valami hurrá optimizmus mentén, ami csak sokadik megtekintés után tűnik fel.
Nyálas az a rész, amikor a postás Abby-vel (Olivia Williams) táncol, közben andalító country szól és egy montázsban láthatjuk, amint egy postást levadászik egy holnista. Jaj!
Egy másik ilyen jelenet, amikor Abby sírva vall szerelmet a postásnak, holott, eredetileg nem akart érzelmeket táplálni iránta. Juj!
De ennyi azért belefér.
Ha bukott - én nem tekintem buktának, max. nem hozott elég bevételt - akkor abban nagy szerepe lehetett a lobogó égetős jelenetnek. Azt az amerikai nagyon utálja.
Maga a történet is erősen sántít:
A végén kiderül, hogy a postás 2043-ban, hetven évesen szenderedett örök álomra. Ebből kivonunk harmincat, mert kb. negyvenes lehet a történet idején és kiderül, hogy 2013 körül játszódik a film. Nos, nem tudom, mikor írták, de 1997-ben rendezték és azt a fajta "leépülést", amelyről szól, nehezen tudom elképzelni 5-10 év alatt. Hogy az állami apparátus, infrastruktúra, tömegkommunikáció, és a sok egyéb, ami hiányzik a filmből, szerintem nem tudna ilyen gyorsan végbemenni. Kellene hozzá vagy 30-40 év.
Azután meg, amikor a végén van az a szobor avatás, az megint olyan, mintha visszacsöppentünk volna a kilencvenes évekbe. Színes lufik, rikító pólók, stb.
Szóval, kicsit gyorsan végigfutunk az eseményeken, ami, véleményem szerint, azért sokkal lassabb folyamat.

A Waterworld-ben a karaktert csak matróznak hívták - vagy mutónak - itt pedig ő a postás, vagy Shakespeare. Egyik névtelen figura sem hozott szerencsét a kasszáknál...

Ettől függetlenül nagy kedvenc.
Jobban szeretem, mint a két másik Costner kalandot.
90%
De megértem, ha neked nem tetszett.

Különvélemény:
Szerintem Costner a nagy stúdiók áldozata.
A "Farkasokkal táncoló", mint független film, egy rakat díjat és nem kevés pénzt hozott. Elképzelésem szerint, a nagy stúdiók (értsd: pénzes producerek, akiknek baszta a csőrét Costner sikere), a továbbiakban, hátulról lobbiztak Costner ellen, amikor az nagy fába vágta a fejszéjét. Így, kritikusok (értsd.: bértollnokok) segítségével, folyamatosan lehúzták a készülő nagy filmjeit, hogy mire végre moziba kerültek, már elkönyvelték őket bukásnak. Fórumon beszéltem olyannal, aki utálta a Waterworld-öt, de később, faggatás után, bevallotta, hogy sosem látta. Ebből kiindulva, a "kritika" és bulvár sajtó, jó munkát végzett.

A filmcím magyarítása, ha úgy vesszük, kivételesen jól sikerült, hiszen a történet esszenciája. A postás, reményt hoz, egy olyan jövőről regél, amely pozitív és áldásos. Mennyivel szebb és magasztosabb ez, mint a profán: A postás?

Ha szeretnéd látni:
- A jövő hírnöke (1997)

Draft Day - Draft Day (2014)

Draft Day - Draft Day (2014)

Rendezte: Ivan Reitman





Először is leszögezném, hogy nem vagyok egy nagy sportember. Még az Európai sportokban sem vagyok otthon, hát még akkor egy kifejezetten amerikai sportág világában... Persze, négyévente belecsúszom a labdarúgó világbajnokságba, és az utolsó meccset ha tehetem, meg is tekintem, de egy hét múlva sem arra nem emlékszem ki játszott, sem, hogy mennyi lett a végeredmény. Nem vagyok ebben jó. A Forma 1 sem tud lekötni. Nekem csak drága autók mennek körbe,-körbe. Ha nincs egy nagyobb csatt, részemről dögunalom az egész. A pankráció elszórakoztat, de az meg ugye az amerikai nép ópiuma. Míg Európában színházba járunk és drámákat nézünk meg (Kedves Shakespeare tett érte eleget), addig az új hazában nem basszák el az időt ilyesmire. Ott a népek arra ülnek be, hogy két, vagy több tagbaszakadt Conan a barbár, letépje egymás tökét. (Sarkítottam kicsit) Közben zabálják a hot dogot és elégedetten üvöltenek.








A Draft Day (Először azt hittem valami autós marhaságot fogok látni, azután rájöttem, hogy a Draft kifejezést kurvára összekevertem a Drift szóval. Nem vagyok egy nagy sportman, na!) az amerikai rögbi játék egy olyan szegmensét mutatja be, közérthetően, amiről eddig fogalmam sem volt. Meglettem volna ezen információ nélkül szerint
em, ha Reitman filmje a végére nem lett volna ennyire szórakoztató, pedig bevallom az első negyven percben csak azt igyekeztem felfogni, hogy a rengeteg szereplőből ki-kicsoda és milyen függőségi viszonyban állnak egymással. Aztán csak összeállt a kép és a végére még izgulni is tudtam, hogy a nagy Kevin Costner, aki anno olyan remek filmeket tudott a retinámba tolni, mint egy "Farkasokkal táncoló" vagy egy "A jövő hírnöke" és közben lassan kiöregedett abból a státuszból, amikor a neve garancia a minőségi szórakoztatásra, még egy nagyot robbantson.

Szerintem ez nagyjából sikerült is.
A film nem fogja elszórakoztatni azt, akit még nálam is kevésbé érdekel a sport. (Engem csak a sport nem érdekel. A sportfilmeket szívesen nézem meg, főleg, ha jó karakterek mesélnek nekem egy sportról. Tetszett pl. az "Emlékezz a titánokra" vagy a "Rocky" (Ami Stallone egyik legjobb munkája és egyben az egyik legjobb boksz témájú film). láttam a "Buldózert" is, ha már rögbi. Vagy Oliver Stone videóklippes meséje a "Minden héten háború". STB. Mert sok érdekes, izgalmas és kötelezően megtekintős sportfilm van.

A Draft Day-t akár ki lehet hagyni, hiszen a sport csak az álca, a tartalom az emberi drámák, a piac és gazdálkodás. Az eladás és vásárlás. És sok benne a duma.
Ha tehát nem szereted a szöveg és karakter központú sportfilmeket, ez nem a te filmed.
Érdekelni sem fog, érteni sem fogod.
De ha szereted...

A Draft Day, - már amennyire én, az egyszeri néző megértettem - az a nap, amikor a következő szezonra, az ország iskoláiból kiöregedő legtehetségesebb diákokból, akik már a suliban is a rögbire tették fel az életüket, a legnagyobb sport-klubok rátehetik a kezüket. Ez kb. úgy néz ki, mint a virágpiac, vagy egy aukción a licitálás... és mégsem teljesen. A játékosoknak, hiszen még "amatőrök", nincs szabott ára. Befejezték a sulit, de már közben, míg élték világukat, rengeteg "tehetségkutató" más néven fejvadász, nézte meg őket játék közben. Azután, mikor a sulinak vége és élni kéne kezdeni, sok egyetemista (vagy középiskolás? mit tudom én) szeretne sportkarriert befutni. Ezeket a diákokat - akik ki lettek választva, hisz csak mert valaki szereti felrúgni a társait a pályán, lehet, hogy köze nincs a sporthoz - az év egy napján berendelik a "piacra", ahol nem ők választanak csapatot, hanem a csapatok menedzserei egyfajta kialakított rendszer és sorrend szerint, kiválasztják, kire van szükségük. Mint amikor két csapatkapitány felváltva választja ki a gyerekek közül, ki legyen a csapatában. A különbség annyi, hogy nagyon sok csapat van, amelyik benne van a válogatásban és nagyon sok a lehetséges és választható játékos. A legjobbakat persze - akiket a fejvadászok már előre felértékeltek és beajánlottak a klubokhoz - elsőként igyekszik mindenki kiválasztani, míg a kevésbé tehetségesek lehet, hogy lecsúsznak a végére és akiért nem kapkodnak annyira, az később, ha már befutott játékos lesz, nem biztos, hogy olyan jó szerződéseket tud majd kijárni magának. Ergó a csapatoknak is érdekük, hogy lecsapjanak a jobbakra és a jó játékosoknak is érdekük, hogy minél előbb legyen egy csapat, aki rájuk veti ki a hálóját!
Világos?
Nézd meg a filmet és nagyjából - talán - érteni fogod a szisztémát.
A száraz tények:
256 fiatal tehetség közül választhat 32 csapat, 7 körben. A körök elvileg sorban következnek egymás után, ezért üzlet tárgya lehet eladni az elsőséget, pl. egy első választást egy másik csapatnak. De nem kell ezt magyarázni, hiszen evidens. Aki elsőnek választ, lecsaphat a legtehetségesebbre.
Nem feltétlenül az a jó játékos, akinek kiválóak az eredményei, ha közben erkölcsileg egy nulla...

Sonny Weaver jr. (Kevin Costner) Cleveland-i Browns csapat menedzsere - vagy mifene - minden esetre sem nem a vezetőedző, mert az Penn (Denis Leary) és sem a tulajdonos, mert az meg Anthony Molina (Frank Langella). Weaver az, aki a csapatot állítja össze a következő szezonra. Az edzőt is ő alkalmazza, viszont ő felel a tulajdonos felé, így ha olyan döntést hoz, ami a tulajnak nem tetszik, simán repülhet. Weaver-nek a rendelkezésre álló keretből a lehető legfrissebb és legügyesebb tehetségeket kell összevásárolnia, hogy legyen némi vérfrissítés a csapatban. A Brownra ez főleg ráfér, hiszen hosszú évek óta nem tudtak értékelhető rögbis eredményeket felmutatni, annak ellenére sem, hogy idősebb Sonny Weaver volt korábban a vezető edző és a rögbis világban mindenki csak elismeréssel szólt az öreg Weaver munkásságáról. Ennek árnyékában kell az ifjabb Weaver-nek helyt állnia. (Miközben az az ifjabb jelző elég vicces, hiszen a Costner alakította figura erősen ötvenes) Az ifjabb Weaver pedig igyekszik is, annak ellenére, hogy közel sem szereti a sportot és a csapatot annyira, mint az örege. Még a barátnője is sokkal lelkesebb, ha a rögbiről van szó. Ali (Jennifer Garner) a csapat kasszása. Az ő vállán nyugszik az anyagi helyzet maximális kihasználása. Ali imádja amit csinál és jó benne. Sonny sem rossz a szakmájában, csak belőle hiányzik a tűz. Ez az egyetlen dolog, ami megzavarhatja kettőjük kapcsolatát. Meg Sonny öszvér szintű makacssága.

A Browns is megkapja a drótot a legtehetségesebb diákokról. Az egyik legnagyobb reménység egy Bo Callahan (Josh Pence) nevű fehér fiú, akiért már látatlanban minden csapat harcol. Sonny főnökétől megkapja az ukázt, hogy mivel elsőként választhatnak majd, tegye mancsát a fiúra és kaparintsa meg. Sonny azonban nem az eredmények alapján akarja következő reménységét megszerezni, hanem személyesebb okok miatt. Ebbe azonban Bo, úgy néz ki, nem passzol bele.

A Draft pedig elkezdődik és Sonny-nak valahogy mindenkit megnyugtató döntéseket kell hoznia. Sikerül-e?
Erről szól ez a film.

Ivan Reitman-t mindig kedveltem, mert jó rendező és szórakoztató filmeket készít, szórakoztató témákból. Aki azoban azt a fajta humort várja, amiben szellemeket kapnak el furcsa figurák, vagy egy ikerpár nem olyan, mint két tojás, sőt, vagy azt várja, amit megszokott, hogy szinte végig röhögi a filmet, az kösse fel a gatyáját, mert Reitman eddigi filmjeihez képest itt a humor háttérbe szorul. Van... akad..., ám nagyon finoman adagolják. Talán, mert a téma nem teszi lehetővé. Több a dráma, az érzések, a párbeszéd.
Costner jó színész, a többiek is mind a helyükön vannak.
A fényképezés nagyon szép, a zene nem tolakodó, szinte észre sem venni.
A Draft Day korrekt film. Kicsit sok a szöveg.
Mint jelen írásomban.

70%

Figyeld:
- A Draft szabályaira. Nem egyszerű.
- Costner játékára.
- Ellen Burstyn, aki már benne van a korban.

3 nap a halálig - 3 Days to Kill (2014)

3 nap a halálig - 3 Days to Kill (2014)

Rendezte: McG

Mi van ezzel a rendezővel? Az elborult két Charlie angyalai film és egy unalmas Terminator film után olyan, mintha elszállt volna a harci kedve. Filmjei egy "földközelibbek", földhöz ragadtabbak. A Luc Besson ötletéből rendezett, Kevin Costner szinten tartó akciófilm alig emlékeztet azokra a vizuális orgiákra, amiket a rendező még olyan közepes komédiában is meg tudott mutatni, mint a "Kémes hármas". Ethan Renner, volt CIA-s ügynök utolsó feladata átlagos akciófilm. Az egyetlen, ami a hihetetlen szint fölé viszi, az a már unásig ismert Luc Besson klisé: a haldokló főszereplő a munka elvégzéséért kísérleti szérumot kaphat, ami, ha jól működik, további extra bónusszal turbózza fel, hogy szerettei között főzőcskézhessen. Ezért már érdemes élni...

Ethan Renner (Kevin Costner) utolsó munkája balul sült el. Társait szarrá lőtték, csonkolták. Ő maga alig éli túl a támadást, amit gyakorlatilag ők kezdeményeztek. A kivégzésre váró ellenfél jól felkészült. Ethan tüdőbetegsége sem tett sokat hozzá a leszámoláshoz. Azért az albínó lábába még beküldött egy skúlót.
A köhögéséről kiderül; áttétes és halálos. Itt az ideje lezárni a családi élet kérdéseit. Mivel Ethan egy apuka és kamasz lánya, Zoey (Hailee Steinfeld) pedig kezdi szárnyait bontogatni. Kötelező mellékszál a mufurc kamaszlány és titkolózó apuka összemelegedése. Ebben segítségükre van a forgatókönyvíró, aki nem erőlteti meg magát, ha generációs ellentétek megfestéséről van szó. Zoey csak a felszínen elutasító. Néhány szerencsés véletlen és pár jókor elsütött apai poén fagylalttá lágyítja kicsi szívét. Azért még próbál apu elleneskedni, de nem jön neki össze. Anyuka szintúgy (Connie Nielsen) Például leányzó a szokásos módon letiplizik bulizni. Apu teper utána és milyen jól teszi, hiszen a több ezres tömegben pont az ő leánya az a szerencsés, akit pár suttyó berángat a mellékhelységbe. Apu először a beengedős nehézfiú lábujján végez akkupunktúrát pisztoly golyóval - szerencsére egyetlen ember vigyázza a bejáratot, kidobó meg bent nincsen már - azután beszédeleg a dupla 0-ásba és a kemény tökű srácokból puha pöcsöket varázsol. Lányát hopsza karba és senki nem áll elé, hogy pedofil maci, hova viszed a sunácskát?

Másik vonalon tudomást szerzünk egy eszméletlen dögös CIA ügynökről, Viviről (Amber Heard)  - megismerni nem fogjuk a filmidő alatt... sajnos, mert a lába nagyon jó - akinek feladata kicsit megzsarolva, motiválni a haldokló Ethan-t. Mindezt egy - bekerülő sci-fi vonal - vodkával jól kooperáló kísérleti szérummal. Nem tudom, mennyit fizetett a gyógyszergyár a CIA-nak, hogy még tesztelgetés alatt álló vakcinájukat az ügynökség legjobb veterán ügynökén próbálhassák ki. Ott is valaki valakinek az ismerőse... Amúgy érdekes, hogy Ethan nagyon fontos... roppant fontos... mégis, egyedül engedik akciózni. Semmi háttér kockák, beömlesztve valami lesötétített baszom nagy kisteherbe, se egy akció után eltakarító. Biztos, a CIA-s bagázs emlékszik legutolsó akciójára és, hogy egyedül lábalt ki a szarból, ezért nem túl jó ómen vele bandázni. Gondolom. Másrészt visszatérve Vivi-re: Képzeld el, hogy a CIA vezetősége rábólintott arra, hogy a legjobb ügynöküknek a parancsokat egy olyan szöszi adogassa, aki egyedül jobban néz ki, mint az elmúlt 10 év Playboy címlap lányai és kora valahol Ethan lánya és 25 között van. A haja, sminkje ruhája pedig egyenesen "A nagy Gatsby" női szereplői. Hihető nem. Már Jodie Foster átlagos külseje sem volt egyszerű "A bárányok hallgatnak-ban", de ez... Ilyen dögös nőt esetleg az ellenség táborában bírnék elképzelni, mint szabaduszó bérgyilkos. Félmeztelenül. Vivi-re egyetlen magyarázat van: Costner szürkölő sármja már nem elég a harmincas férfi nézőknek és mivel csöcs nincs a filmben - vagy nem emlékszem - kellett mellé valami szemkápráztató parasztvakítás. Pl. nekem.

Azt sem értem, hogy az olasz csávót miután haza viszi és vallatja, majd elengedi, az miért nem küldi rá a teljes hadseregüket, hiszen megvan a lakcíme. Mondjuk, hasonló filmekben már unásig láttuk, hogy a főszereplő hazaér, lakótárs, szomszéd, családtag lemészárolva és van plusz motiváció a bosszúra.
Mindegy, hisz egy Luc Besson filmben nem kell feltétlenül keresnünk a logikát.

Közel két órás, közepes tempójú, kevés humorral, sok franciával operáló egyszer nézős akciófilm. Néhány akció jelenet egészen tisztességes, valahogy mégis olcsó szaga van a filmnek. Egyik fő ellenfél szerepében pedig egy olyan karakteres arcot láthatunk, akit egy Medve Zsidó nevű briganti szarrá kalapált a baseball ütőjével. Jelentem, túlélte.

A filmben viszont "elrejtve" pár jelenet, ami hangulatban, kicsit zenében és látványban megidézte számomra a "Szárnyas fejvadászt". Ne kérdezd már, hol, mert aludtam egyet a filmre és alig emlékszem valamire... Ha megnézed, tudni fogod.

Kérdés: - Valaki sejti, hogy a film címe mire utal???
Mi az a 3 nap? Oké, mostanában láttunk olyat, hogy "A következő 3 nap", ám ott annak volt értelme, funkciója. Itt viszont a betegségének lefutása több hónap, az akció időtartama nem behatárolható, stb. Miért pont 3 nap?

50%
Alatt.

Nyakamba szedném a lábait... (Amber Heard, szexuális csalétek)