Hét nővér - Seven Sisters (2017)

Hét nővér - Seven Sisters (2017)

Rendezte: Tommy Wirkola

A film Mafab adatlapja: Seven Sisters (2017)

Megjegyzés: Wirkola már első filmjével belopta magát a szívembe, ezért mindig érdeklődve várom aktuális munkáját.

A Vertigo Média végül csak bemutatja Wirkola rendező és Max Botkin - Kerry Williamson forgatókönyvíró páros agymenését, amely a nem túl távoli és egyben antiutópiába vezet bennünket, ahol a föld túlnépesedése miatt már nem lehet engedély nélkül szülni és családonként csupán egy gyermek engedélyezett.

A filmet a trailer megtekintése után nagyon vártam: Korábbi bejegyzés!

Mint említettem, amikor először botlottam egy film főcímében Wirkola nevébe, utána már nem volt kérdés, hogy a továbbiakban figyelni fogok rá. A hatalmas mű címe: Halott hó - Død snø (2009), amely a keresztségben a roppant kifejező és tökéletesen spojleres "Náci zombik" címet kapta. Néhány egyenetlenséget leszámítva egészen gyorsan megtalálta stílusjegyét a direktor, ami nem más, mint a gore jelenetek szinte kiszámíthatatlan alkalmazása. A későbbiekben roppant stílusosan volt képes a vért és pusztítást vászonra vinni. Első amerikai munkája ugyan kereskedelmileg talán nem durrant túl nagyot - bár még így is összekaristolt közel 300 millió dollárt - de megismertette a nevét a horrorkedvelőkkel. Az amerikai debütálás a "Boszorkányvadászok" volt, amely a mozibemutató finomkodó 88 perces vágása után kapott egy vágatlan változatot is, pedig már az első változat sem volt éppen finomkodó. (Sok véres jelenet ellenére azért csak átcsuszatolták a filmet a korhatár-bizottságok.

Az alapötlet talán nem túl eredeti és több híres író is elfilozofálgatott már hasonló történeteken a sötét jövőt illetően - az imdb Kurt Vonnegut nevét említi meg példának (A 2B0N2B című novellát itt tudod magyar nyelven elolvasni.) - vagy emlékezzünk a Fortress című Stuart Gordon sci-fire, amely sokkal sötétebb jövőképet festett meg és amelyben bűn engedély nélkül szülni és börtönbüntetés jár érte. Nem csoda, hogy visszatérő témája ez a fantasztikus irodalomnak, hiszen a túlnépesedés mind égetőbb problémánk és logikus gondolkodással hamar rádöbbenhetünk, hogy annak csökkentése, megállítása a közeljövőben valóban reális megoldást kívánhat, hacsak nem kívánjuk felélni a föld tartalékait és mintegy önpusztításba hajszolni magunkat.

A forgatókönyv szerint a jövőben már csak egyetlen gyermeke lehet egy családnak és ezért iker szülésnél a kiválasztott egyeden kívüli többi testvért egy kifejezetten megőrzési célra elkészített hibernáló komplexumba gyűjtik össze, hogy ha a világ valami úton-módon megoldást talált a túlnépesedés megelőzésére, a többi gyermeket is kiengedhessék. Természetesen az egész alapötlet bűzlik, hiszen reálisan mi oka lenne bárkinek, hogy mind több gyermeket "tároljon" drága körülmények között, várva valami olyasmire, ami precíz és hideg logika szerint nem nagyon következhet be. A hibernálás eleve kérdéseket vet fel és nem technikai értelemben, hanem morálisan: Pl. a lefagyasztott gyermekek családja értelemszerűen leéli az életét. Tegyük fel, valamikor a jövőben helyreáll a lakosság növekedésének a kérdése és ki lehet venni a lefagyasztott gyermekeket... Kérdés: Ki fogja őket felnevelni, milyen családi gondoskodásra számíthatnak, ha közben esetleg a vér szerinti rokonaik elhunytak?
Ha meg a népesség nem kezd csökkenni, akkor ezek a jéggyerekek örökké "rabságban" fognak maradni?
És még sok hasonló, ebből fakadó kérdés, amelyre a film végül egy nem túl elegáns, ám annál kiszámíthatóbb választ mutat be.

Főszereplőnk Svédország jelenlegi egyik legfontosabb exportcikke, Noomi Rapace, akinek színészi játéka olyan intenzív volt bemutatkozó - legalábbis a szélesebb közönség ezzel a filmmel ismerte meg - "A tetovált lány" című moziban, hogy azóta több, mint egy tucat amerikai és Európai mozifilmben kapott lehetőséget, hogy A listás, akár Hollywoodi sztár legyen belőle. Rapace egyelőre él a lehetőséggel, és bár arca egyáltalán nem az a klasszikusan vett szép pofi, ezen apró hiányossága mellett bőven kárpótol minket kisugárzása és remek színészi játéka, amelyet ebben a filmben mindjárt hét (!) különböző szerepben élvezhetünk, ugyanis Rapace némi biológiai mutáció miatt mindjárt hetes ikrek formájában jött a világra, akiket nagyapjuk, Terrence (Willem Dafoe) igyekszik megvédelmezni és elrejteni a külvilág elől, ez azonban szinte lehetetlen feladat.

Terrence végül talál egy többé-kevésbé hihető megoldást: A hét lány a hét különböző napjain hagyhatja el a házat (Innen ered a nevük is, ahogy azután egymást hívhatják), hogy egyforma időt tölthessenek a külvilágban, annak eljátszva, hogy egyetlen személyről van szó. Persze ha belegondolunk, ez is egy elég kimódolt dramaturgiai húzás és a valóságban sem működne tökéletesen. Erre hamar felhívja a forgatókönyv a figyelmünket, miután egyikük kilóg a kényszerrabságból és egy olyan sérüléssel tér haza, amelynek gyógyítására nincs mód, sőt, hogy a jövőben ne legyen belőle problémájuk, a többi hat testvérre is drámaian kiható lépéssel kell számolniuk.

A történet valójában akkor kezdődik el, amikor "Hétfő" nem érkezik haza este a munkából és másnap az értetlen testvéreknek végül jobb híján folytatniuk kell a színjátékot, anélkül, hogy a kérdésükre, amely a film egyik címváltozata is volt korábban - Mi történt Hétfővel? - tudnák a választ. Természetesen amellett, hogy a látszatot igyekeznek megőrizni, nyomozniuk is kell, hogy biztosítsák a túlélésüket, hiszen felnőttek esetében már közel sem olyan könyörületes a kormány, mint gyermekekében és ezért félő, hogy ha kiderül a testvérek létezése, hamar likvidálhatják őket.

Wirkola jól kufárkodik a forgatókönyvvel, igyekszik a stílusára jellemző véres jeleneteket is nem öncélúan és megfelelően adagolni. Fontos szerepben feltűnik a mostanában - mióta megbotoxolta az arcát - hanyagolt Glenn Close is, akit évek óta nem láttam normális filmszerepben... tévésorozat szerep itt nem ér.
Rapace odateszi magát a hét alakításban és bár történetileg nem túl logikus, hogy a testvérek egymástól ennyire elütő egyéniséggé cseperedtek, nekünk nézőknek kellemes hét, különböző alteregóként figyelni a színésznő játékát, ami még a CGI adta lehetőségek mellett sem volt egy egyszerű feladat, a teljes egészében Romániában forgatott akció-sci-fi film esetében.
Wirkola magával hozta néhány színészét korábbi filmjeiből, bár, ők nem biztos, hogy tudnak majd élni a lehetőséggel és talán a lábukat sem sikerül majd megvetni az amerikai filmpiacon, azonban jó látni, amikor Európai színészek keverednek tengeren túli kollégákkal.
A forgatókönyvre ráfért volna még némi politúr, főleg, hogy Botkin első forgatókönyv vázlata már 2010 óta kering filmgyártó berkekben. Legalábbis a jövőkép és az első fél óra komplexebb felépítése miatt, hogy kidolgozzák az eljárás körüli körítést, hiszen ha nekünk, nézőnknek is vannak ezzel kapcsolatban kérdésünk, akkor a filmben bemutatott társadalomnak is kell, hogy legyen, és csak akkor működik megfelelően egy antiutópia, ha a benne foglaltak legalább valamennyire logikusan vannak felépítve.
Ettől eltekintve a film bőven nézhető darab, agytornának kiváló.

A "Hét nővér" egy igen szórakoztató, kalandos utazás egy lehetséges, negatív jövőképben, amelynek megtekintését csak ajánlani tudom, apró, logikátlanságai ellenére is. A befejezés pedig teret enged sok filozofálgatásnak a testvéri szeretet, családi kötelékek kohéziójáról.

70%

Ha megnéznéd, akkor irány a mozi: 2017.November.23.-tól a film a mozikban!

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja - Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales (2017)

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja - Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales (2017)

Rendezte: Joachim Rønning, Espen Sandberg

A film Mafab adatlapja: Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales (2017)

Megtekintés: Moziban csak a harmadik részt láttam - többi otthon - és talán azt tartom a leggyengébbnek a sorozatból. A Karib 5 szerintem kiköszörülte a csorbát.

Első találkozásom a sorozattal tényleg felemáson kezdődött. Az első részen, mielőtt végig bírtam volna nézni, legalább háromszor elaludtam. Talán rosszkor kezdtem neki - munka után - talán Gore Verbinski darkos stílusa vitt le alfába, nem tudom, ám már akkor is éreztem, hogy a Disney valami nagyot alkotott ezzel a franchise-zal, még akkor is, ha éppen nem állt túl jól a kalózos témájú filmek szénája akkoriban.
De a Karib ezen változtatott.
Nem tudom, korábban mi volt sokak ellenállása a téma felé. Ha tippelhetnék, akkor tudat alatt sokan nem tudunk a kalózzal, mint pozitív szereplő azonosulni, hiszen, foglalkozási sajátosság, hogy a kalóz - kivételes esetekben - szembe megy a törvénnyel és sok esetben - ha vannak támadásának áldozatai - akkor eleve csak negatív karakterként értelmezhető a társadalom normái szerint.
Persze az írók mindig is szerették ezt a "foglalkozást" árnyalni és romantizálni, azonban ennek nem dőlhetünk be.
A kalózok bűnözők, akiknek tevékenységét vér és halál jellemzi.

Korábban is voltak próbálkozások, - Sandokantól kezdve Blood kapitányig - hogy a néző szemet hunyjon az erőszak felett és elfogadja, és a kalóz pártjára álljon, de talán egyik sem volt annyira markánsan szemellenzős, mint a Johnny Depp által csúcsra járatott kalózkapitány figurája, aki eddigi öt történetében semmi mást nem akart, miközben megélte hihetetlen kalandjait, mint kormányozhassa a Fekete Gyöngy nevű hajóját és elússzon vele a naplementébe, minimális kezelőszemélyzetének segítségével, lehetőleg a fizikai erőszakot kerülve másokkal, pusztán eldugott kincseket elorrozva, ha van rá egy mód.
Ez persze első perctől nem sikerült, mert a korai rocksztár figura valahogy mindig csávába került, melyből néha bizony emberéletek árán sikerült csak kiverekednie magát, jobb esetben, máskor pedig passzívan sodródott az árral, akár szó szerint is.
Jack Sparrow (Johnny Depp) kalózkapitány burleszki figura, aki szinte kívülállóként bukdácsolja végig a kalandokat, a forgatókönyv azonban, néha ügyesebben, máskor harmatosan, de igyekszik megmagyarázni, hogy szereplőnknek miért is van bérelt helye ezekben a főleg átok sújtotta alapokon nyugvó történetekben.

A legújabb epizód szerintem bőven revideálta a korábbi harmadik és negyedik részt, amelyikből az egyik elnyújtott hossza és ál-filozofikus maszlagja miatt lett számomra emészthetetlen, míg a másik egyszerűen nem tudott elszórakoztatni anélkül, hogy vélt és valós hibáit ne tolta volna az arcomba, ahelyett, hogy elaltatja figyelmemet és pusztán kikapcsol.
A legújabb etap viszont se nem volt számomra túl mesterkélten művészi és a történet is felcsigázott, ami viszont szerintem nagymértékben az import férfiállat, a Salazart alakító Javier Bardem egyedüli érdeme.
Mellette kicsit mindenki halvány és Salazar harctéri viselkedésével egyébként is kiérdemelte a szadista hóhér titulust tőlem, ami meg jót tett a filmnek, hiszen úgy éreztem, hogy a korábbi nagy kalózokkal szemben most végre kaptunk egy igazi szemétládát, akitől még a nézőtéren is lehet rettegni kicsit.
Fura irónia, hogy Salazar figurája eredetileg pont, hogy a rettegett kalózok ellen indult harcba, szóval, érzelmileg sikerült megfordítani az egyszeri fogyasztó hozzáállását, befolyásolva azt, kinek drukkoljunk.

A szerintem sikeres epizód ellenére nem verném a mellem, hogy akkor most megint kétévente gyártsanak le egy Karib mozit - főleg, hogy elvileg most végre sikerült valami olyasmit találni a kalandok közben, ami az eddigi összes problémát felülírhatja - ám azt nem vonom kétségbe, hogy lenne még potenciál a sorozatban - nekem is lenne pár ötletem (haha, kinek nem?) - bár, vigyáznék, hogy az önismétlést és a már megszokott és kötelező misztikumok mellett a butaságokat hagyjuk ki.
(Itt egyértelműen arra a jelentre célzok, amelyben egy alig tucatnyi lóval sikerül egy teljesen felépített bankot végigvonszolni egy csendes városkán. Értem én, hogy a CGI segít, meg kell a nagyobbat és jobbat, viszont felhőkarcolókat mégsem tehetnek a filmbe, hiszen az anakronizmus, ettől függetlenül, van, amit befogad a gyomrom a kényelmes fotelban ülve és van amit nem annyira akar megemészteni.)

A mellékszereplők cserélgetése nem tudom, hogy egyértelműen jó, vagy rossz döntés, igaz, bizonyos esetekben szükséges, azonban a régebbi karakterek előszedése kellemes nosztalgikus élmény volt számomra, főleg, hogy mostanában ezzel a két névvel nem találkozom olyan sűrűn filmnézés közben, mint mondjuk úgy 5-10 éve. (Nem árulom el, kikről van szó.)
Néhány új karakter viszont egyszerűen nem képes a játékidő alatt szerethető válni, pedig erőlködnek vele a forgatókönyvírók rendesen.
A negatív szereplők sajnos az egy Salazart leszámítva nem sikerültek eléggé hangsúlyosra, ezt azonban tudjuk be annak, hogy Bardem karizmája még a maszkolás alatt is erősen átjön, átüt.
David Wenham-ot meg sem ismertem, ami nekem kellemetlen.
Paul McCartney Jack bácsi szerepében semmit nem tett hozzá a filmhez, viszont kellemes humorforrás a zene rajongóinak, az Sparrow apukát alakító Keith Richard után, de egyértelműen reklám ízű szerep. Szerintem lassan be lehet hozni valami híres női kalóz karaktert is, akinek megformálására három tippem is van mindjárt, hogy a zeneipar is képben legyen: Tina Turner, Cher és az általam utált Madonna, akit csak azért nem ajánlanék jó szívvel, mert nagyjából minden film bukik, amiben színésznőként tiszteletét teszi.
Stephen Graham-et a Blöff Tommy-ja óta kedvelem, itt azonban beleolvad a háttérbe.
Brenton Thwaites neve és arca sem mond nekem sokat, és már nem is emlékszem rá két héttel a bemutató után, szóval a karizmáját is kétségbe vonom, annak ellenére, hogy szükség volt egy fiatalemberre a filmben, ha már a többi fő karakter elmúlt negyven és a kardozás már nem áll olyan jól nekik.
Aki viszont kellemes meglepi volt, az a női főszereplő, Kaya Scodelario, aki szintén nem túl jellegzetes számomra - még - viszont benne több életet éreztem, amit a karakterébe is átvitt.


Geoffrey Rush kíváló színész, viszont nekem belőle már elegem van, mert ő pont az a szereplő, akit gonoszként hívott a sorozat életre, azután erőszakkal meg kívánnak róla győzni, hogy nem, benne is van ám jóság, meg szeretet, csak ez erőszak a karakter jellemén. Remélem, a színész végre szögre akasztja a gúnyát, mert számomra a Karib filmek egyet jelentenek Johnny Depp-pel, aki néha már-már a történet perifériájára szorul, pedig az egyetlen ok, amiért egy kalózos kalandfilmet megnézek, az az, hogy kíváncsi vagyok, Jack Sparrow vajon milyen baromságot képes még okozni anélkül, hogy valaki lepuffantsa vagy végül levágja a fejét. Mintha nem érezném úgy, hogy a Karib franchise nem lenne egyenlő ezzel a habókos, ugyanakkor végtelenül ügyes és szerencsés figurával, míg a többiek, fontosságtól függetlenül, puszta statiszták mellette.
A fényképezés gyönyörű és grandiózus. Egy percig nem éreztem, hogy ez nem egy Gore Verbinski mozi, szóval stílusában eléggé sikerült hozni az első két rész képi világát.
A film zenéje még mindig ütős a képekkel együtt harmonizálva.

Szóval, felőlem jöhet még, ha ezt a nívót hozzák, ha mégsem, akkor meg ez egy remek lezárás.

Utóirat: A stáblista után földön felejtett hallókészüléktől egyelőre nem lettem okosabb, bár, lehet, hogy ha újranézném az előző négy részt...
...inkább nem.

70%

Ha megnéznéd:
- Karib tenger 5.

Logan - Logan (2017)

Logan - Logan (2017)

Rendezte: James Mangold

A film Mafab adatlapja: Logan (2017)

Megtekintés: Rajongóknak kötelező, mert végre felnőtt a Farkas.

Újra kell néznem Mangold korábbi filmjeit, mert eddig nem tudtam, hogy ennyire korrekt rendező. Pedig, úgy néz ki, hogy miután a Deadpool-nak köszönhetően végre eléggé felnőttfilmes is lehet egy képregényfilm - nem mintha korábban egyik-másik feldolgozásban ne lettek volna durvább részek, megoldások, mégis, ez a mostani Farkas mozi erősen megközelíti a horror műfaját is, ha csak a megcsonkított, átszúrt testű áldozatok számát nézzük. Mert végre, pont olyan lett egy Wolverine közelharc, amilyennek egy Wolverine közelharcnak lennie kell.
Már az első, 2000-ben készült X-Men mozinál is erősen nehezményeztem, hogy ha farkas fegyvere kezenként három szuper penge, akkor ha bárkivel összecsap, miért nem látványosabb a leszakadó testrészek és felfröccsenő vércseppek száma?
Tudom, botorság ez miatt izgulni, de tényleg nehezen fogadtam el, hogy egy ilyen veszélyes fickó képes családbarát módon harcolni.
Később persze megszokja az ember és már akkor is meglepődtem, amikor végre a második részben egy kommandós átszúrása után bemeneti nyílást láttam a hűtőszekrényen is - igaz, vért még akkor sem.

Mangold, miután a Deadpool mozi, erőszakossága miatt jól szerepelt - oké, biztos nem pont azért - a mozipénztáraknál, úgy vélte, hogy ha már lassan úgyis búcsúzni kell a karakterektől - nem is értem, miért ilyen korán, hiszen alig 17 éve jött ki az első X-Men film, a képregény meg 1963 óta van a polcokon - akkor azt méltósággal tegye, olyan stílusban, mint ahogy az elvárható.
Ebből kifolyólag a Logan elég pesszimista és erőszakos lezárása lett - legalábbis erősen olyan érzés a befejezés - egy sokkal nagyobb univerzumot felvonultató kezdeményezésnek, ami szerintem még közel sem forrta ki magát. Ettől függetlenül egyelőre fogadjuk el, hogy belátható időn belül nincs több X-Men, vagy ha lesz is, azok a részek időben inkább flashback történeteknek fognak megfelelni, hiszen volt róla szó, hogy lesz Magneto és Raven előzményfilm is. Én várom azokat, de közben szomorú vagyok, mert úgy tűnik, hogy egy olyan karaktertől és a hozzá nőtt színésztől kell elköszönnöm, akiből sokkal többet kívántam volna még látni.
Mert Farkas/Rozsomák karaktere és amennyire a képregényekben láttam - gyerekkoromban bele tudtam botlani néhány svéd vagy talán finn feliratú változatba, hol a sárga-kék testhez álló ruhás farkas az elmaradhatatlan szivarjával és szűrös ábrázatával még a számomra idegen nyelven szóló történetekben is inkább az először üt, azután kérdez karakternek tűnt.

Mangold nem minden filmjét láttam és amiket láttam, azok alapján sem tudnám a rendezői stílusjegyeit felsorolni, annyi azonban biztos, hogy nem rossz rendező és ha elengedi magát, akkor egészen jó akciójeleneteket képes összehozni. Most pedig különösen ütősek lettek, mert a korhatár besorolás nem szabott gátat sem vérnek, sem kreativitásnak. Az "Azonosság" című thrillere kifejezetten kedvencem volt, titokzatosságával, amit csak a csattanó leleplezése tudott kicsit legyilkolni, hogy a második megtekintésre sokat veszítsen a film az erejéből. A "Kéjjel-nappal" pedig kifejezetten remek kis akció móka Tom Cruise-tól, ski gyakorlatilag kifigurázta és reklámot csinált Ethan Hunt karakterének a Mission: Impossible sorozatból, meg a később készült Jack Reacher filmnek is, azaz egy olyan Tom Cruise akcióhőst mutatott be, aki nem csak pengeélen táncol, hanem maga a penge és menekülései, akció kimerítik a "Na, ilyen nincs!" kategóriát, mégis remekül szórakoztam rajta.
Az egyik legjobb Mangold Cruise jelenet, amikor egy teljes repülőgépnyi ügynökkel csap össze a főszereplő a "Kéjjel-nappal" elején, ami megelőlegezte Logan karmos csapkodásait a kommandós zsoldosokkal, akiket, néha már megsajnáltam, olyan csúnyán elbánik velük a főhős.

A Logan - nem titok, ezer oldal és kritika foglalkozott vele - elköszön Wolverin-től és a színész Hugh Jackman-től is, aki mostanra, 17 évvel az első Logan-t bemutató film megjelenése után, nem érzi már magát teljesen tökéletesnek a szerepre, hiszen, kár szépíteni, eljár(t) felette az idő. Amúgy még nem teljesen, de minek kivárni, hogy olyan önparódia legyen belőle, mint Liam Neeson-ből az Elrabolva 3. részében, amelyik egy épkézláb akciót sem bírt felmutatni, csak vágások kusza gubancát.

2029-ben járunk, a világ elszürkült. A mutánsokat nagyrészt kiirtották vagy nem hozzáférhető helyeken tárolják. Ami viszont még durvább, hogy a korábban Xavier professzor ténymegállapítása is felülírásra került, hiszen az emberiség fejlődése, amely a mutánsok születésében lépett volna egy új evolúciós szintet, úgy tűnik, visszafordult és ezért természetes úton nem születnek többé x-menek. Ha ez nem lenne elég, az a kevés, aki még életben maradt, szintén kezdi elveszíteni korábbi isteni adottságát, így Xavier (Patrick Stewart) agyával ugyanúgy problémák lépnek fel, mint Logan öngyógyító képességeivel. Mintha a föld ki akarná vetni magából ezt az oldalhajtást, amit mi mutánsokként ismertünk meg. Ennél fogva, akinek korábban tetszettek ezek a mozik, végtelenül pesszimistának fogja ezt a filmet érezni, amihez hozzátesz az is, hogy milyen keveset ér benn az emberélet, ezért már rögtön az elején egy akció során Logan lefelez egy tolvaj bandát és később is hullanak a népek, mind a mutáns kislányt kísérő Gabriela (Elizabeth Rodriguez) személyében, vagy a Logant segítők közül, illetve a zsoldosokat tekintve. (Mondjuk, Eriq La Salle családjának drámája nekem eléggé copy gyanús volt az első Farkas filmből, és le is szűrtem a konzekvenciát, hogy menekülő mutánsnak nem segítünk, mert ráfaragunk.)

Logan belekeveredik egy gyermekelhelyezési üldözésbe és mivel rövid úton kiderül, hogy történetesen az ő gyerekéről van szó, kihátráló magatartását egy idő után felváltja a beletörődő, tűzön-vízen át érzés. Lánya, (Dafne Keen) - akiről azért sejteni lehet erősen, hogy egy Frankenstein (Richard E. Grant) doktor által kreált lombikbébi, kezdetben szótlanul fogadja az apai felügyeletet, de hamar kiderül, hogy a kislány, bár egyelőre méretei miatt visszafogottabb, ám hamar túlnőhet apja árnyékán. Logan-nek utolsó feladata végül az lesz, hogy a kislányt és annak hasonló sorsú társait kijuttassa az országból, hogy elbujdosva egy szabad életet élhessenek, egy a mutánsok védelmére létrehozott mikróközösségben, az ellenség látókörén és befolyásán kívül.

Mivel mostanában egy fiatalabb generációval feltunningolták az X-men univerzumot, még erősebb és fájóbb a kontraszt, a most már a hetvenes éveinek végén járó Patrick Stewart-tal és a ráncosodó Jackman-nel. Rossz nézni, hogy 2000 óta ennyi idő eltelt és ennyire beleöregedtek karaktereikbe.
A film legnagyobb felfedezése Dafne Keen, akinek hörgései és egész megjelenése nagyon jól el lett találva.

A történet sem túl bonyolult, felhasználnak régebbi megoldásokat is, és az ellenségek sem túl markánsak, vagy a leszámolás velük nem túl grandiózus. Ettől függetlenül egy izgalmas két órás kalandozás egy lepusztult világban, amelyben már nincs hely hősöknek.

70%

Ha megnéznéd:
- Logan (2017)

Fiam (xdarkvideos) és egy barátom (filmbook - Scal) Filmélmény videója:

Utazók - Passengers (2016)

Utazók - Passengers (2016)

Rendezte: Morten Tyldum

A film Mafab adatlapja: Passengers (2016)

Megtekintés: Hiába a sci-fi köntös, ez egy elsősorban romantikus mozi, utána meg minden más.

Egészen jól tudtam szórakozni ezen a filmen, még annak ellenére is, hogy az egyik legfontosabb kérdését a végére simán elmismásolják.
Mert szerencsére, legalább szó lett róla, hogy erkölcsileg...
De ne vágjunk ennyire a közepébe.

Kedvelem Chris Pratt-ot és Jennifer Lawrence-t sem utálom. Mondjuk fura, hogy Pratt közelebb áll hozzám stílusa miatt, mint Lawrence, a meztelen fotói ellenére, pedig ő a csinosabb. 7-8 éve pont egyikükről sem tudtam semmit sem, mostanra meg komoly közönség kedvencek lettek. Pratt otthonosan mozog a sci-fi környezetben és habár eszköztára közel sem tökéletes, azért nem untam a film első harminc percét.
Jim Preston (Chris Pratt) egy elvileg sérülésmentes űrhajóban utazik következő otthonába, amely egy földhöz hasonló klímájú bolygó. Az utazás egyetlen szépséghibája, hogy ebből elvileg senki nem tapasztalhat semmit, hiszen az új élőhely felé az utazás menetideje kerek 120 év. Milyen szerencsétlen véletlen, hogy Jim hibernáló hüvelye, annak ellenére, hogy sérülés nem érhetné, megsérül. Jim pedig felébred. Így aztán több döbbenet lesz rajta úrrá!
Először Jim rádöbben, hogy csak őt ébresztette fel az űrhajó.
Azután pedig Jim arra is rádöbben, hogy ez a halálos ítéletét jelenti, hiszen amennyire a hirtelen rendelkezésére álló idő alatt utánanézett, nincs rá módja, hogy visszamásszon a hibernáló hüvelybe és tovább aludja az odautat.
Köszönjük szépen! Kilencven év egy harmincas pasinak? Egyedül? Egy űrhajóban, amelyben a legtöbb izgi funkció pénzbe kerül, de Jim nem aranykártyás ügyfél? Ez maga a hideg, steril pokol.
Kezdetben Jim is igyekszik "kiutat" találni az egérszorítóból, majd lassan feladja, beletörődik és kezdi felőrölni az idegeit a kilátástalan szituáció.
Milyen szerencse, hogy van neki egy robot csaposa, Arthur (Michael Sheen) akivel megoszthatja gondolatait.
Jim, vándorlásai közben véletlenül megpillantja Aurora (Jennifer Lawrence) hüvelyét - nem azt, persze - és lassan, ahogy a lány személyes adatait olvasgatja, egyszerűen beleszeret.
A szerelem, meg mint tudjuk, őrült cselekedetekre sarkallja az embert. Jim némi hezitálás és önmarcangolás után komoly, visszavonhatatlan döntésre szánja el magát, amely etikailag és morálisan ellene fordítja az egyszeri nézőt, hiszen erkölcsileg egy nagyon elítélhető, egyoldalú döntést hoz, melynek következtében Aurora felnyitja a szemét.
Érted?
Jim felkelti Csipkerózsikát álmából. És rövid hisztérikus epizód után, élhetnének, míg meg nem halnak, egy sci-fi mese keretein belül.
Azért a forgatókönyv kicsit eljátszik a döntés súlyosságával, ezért, számomra érthetetlen módon, pont az android csapos lesz az, aki véletlenül - elég ostoba programja van szegénykémnek - szembesíti az addigra már turbékoló gerlepárt.
Nem csoda, ha Aurora kiakad.

Te is kiakadnál.
Látni sem akarnád a másikat, aki szó szerint, a halálba rántott magával.
A film második fele pedig igyekszik Jim etikailag tökéletesen negatív döntését egy mérlegre helyezni és kissé visszabillenteni, hiszen csupán kétszereplős kamaradarabról van szó, amiben nem poén, ha az egyik szereplőt megutálja a néző, főleg, ha kvázi pont az lenne a főszereplő, nem igaz?
Mondanom sem kell, hogy azért történnek események és van elég akció is, amely megtöri a jeget és igyekszik a kényes kérdést felülírva ismét visszaváltani egy romantikus mesére, fantasztikus környezetben.
Hogy ez így lett a legjobb, azt nem tudom.
Valahol megértem, hogy a forgatókönyvíró Jon Spaihts, a két szereplő közötti drámai feszültség miatt, ehhez a megoldáshoz folyamodott. Mert így azért több a tétje a főszereplőink kapcsolatának, mintha Aurora hibernáló hüvelye szintén valami meghibásodás vagy buta véletlen miatt adta volna vissza a lány tudatát, hogy azután a fiú és a lány, az űrhajó Ádám és Évája egyetlen közös ellenséget utálhasson: az űrhajót, Avalont.
De úgy teljesen más lenne a mese is.
Sajnos, kellett ez a bizarr és ugyanakkor emberi lépés a filmbe - Jim gyakorlatilag önös érdekből kelti fel a lányt, egyéb oka nincs rá - hiszen a végére így lesz izgalmasabb és árnyaltabb az a kapcsolat, amelyben az életüket adnák akár a másikért is, a következmények figyelembe vétele nélkül.
Tehát, a film a szerelem mellett szól a megbocsátásról is és az önfeláldozásról.

Bizonyos szempontból az Utazók valójában egy színházban is bemutatható, kamaradráma. A sci-fi környezet lehetne más is, igaz, Jim húzását hirtelen el nem tudom képzelni, milyen más műfajon belül lehetne hasonló kimenetellel bemutatni.
Ami marad a fantasztikumból, az pedig csak apró ráadás.
A díszletek - nem tudom, mennyit építettek fel, mennyi volt CGI - számomra tökéletesek voltak. Simán eltudom képzelni, hogy ilyen lesz egy űrhajó, amelyik 120 évig utazik az űrben.
Az alapötlet érdekes kérdéseket boncolgat, igaz, azokat azért nem rágja át, töviről hegyire.
Azért, az jó jelenet, amikor Aurora hajnalban egy vascsővel kicsit megagyabugyálja Jim-et, ezzel sok dühét levezetve a férfin, aki egy idő után, nem is védekezik.
Igen, még ez is életszagú volt számomra.

Negatívumok?
Laurence Fishburne alibi szerepeltetése. Többet akartam, de látszik, hogy azért írták bele a filmbe, hogy kicsit külső szemlélőként, más szemszögből magyarázzon meg dolgokat, meg kicsit előre lendítse a cselekményt, hiszen amiről beszél - meghibásodás és tovább romlik, illetve az orvosi készülék használata és a kódja - szükséges volt, hiszen nélküle főszereplőink nem tudtak volna tovább lépni a történetben.
Andy Garcia cameója. Attól a pofám leszakadt.
A medencés jelenet, mert elvártam volna, hogy Jim oldja meg és azzal legalább tudtam volna, hogy valamit törlesztett volna a lány felé. (Bár, a vizes balhé sincs, ha nem kelti fel, nem igaz? 😱 )

Pozitívumok?
Lawrence játéka.
Pratt nem tökéletes még, de azért hozta, amit lehetett.
A helyszín és fényképezés.

Tudom, hogy valójában ez egy limonádé, amiben kilencven százalék a dráma és romantika, a maradék meg a sci-fi. Tisztában vagyok vele. De az, hogy tetszett, számomra azt jelenti, hogy ahogy öregszem, kezdem jobban kedvelni a szentimentális romantikát, mint a fantasztikumot és ami azzal jár.

Különvélemény:
Tudjuk, hogy Pratt talált egy kiskaput az orvori berendezésben, így egyiküket hibernálás szerű állapotba tudta küldeni. Rendben. Miért nem volt tökös a film és beszélte meg a két főszereplő, hogy a további utat - FIGYELJ:
Az egyik egy hónapig ébren van, majd felkelti a másikat, egy hétig szerelem, majd a másik marad ébren egy hónapig. Ha kilencven évük maradt, akkor azt így lefelezve nagyjából, a hetekkel együtt, elhúzhatják mondjuk 48 évig is, így ha a film kezdetekor harmincasok, akkor a végén még mindig fogadhatta volna a kapitányt és a legénységet két hetvennyolc év körüli idős ember, akik boldogok voltak együtt... Esetleg gyerekük is van...
Nem volt elég tökös a forgatókönyv.

70%

Ha látni szeretnéd:
- Utazók (2016)

Töfi:
- Az űrhajó neve Avalon, a csapos pedig Arthur. finom utalás az Angol mondakőrre.
- Fishburne-nak nem ez az első hasonló szerepe, amikor megjelenik, elmondja a tutit, azután a forgatókönyv kinyírja: Predators.
- Lawrence a szerelmes jelenetek előtt alkohollal lazított, mivel nehezen tudott ellazulni, mert folyton az járt a fejében, hogy Chris Pratt egy házasember.
- Jim panaszkodása az élelmiszerre azért furcsa, mert más jelenetekben meg egy étteremben olyan ételt eszik, amit megkíván. Ez az egymásnak ellentmondó rész benne maradt a filmben.
- Aurora terve az volt, hogy egy évet külön marad az új bolygón, megírja a könyvét, majd visszautazik a földre. Ha tényleg így van, akkor feltételeznünk kell, hogy az űrhajóban velük utazik új hazájukba a megfelelő technika a hibernáláshoz, ha máshol nem is, de akkor a raktár területen, hatalmas dobozokban, hogy majd az új élőhelyen, miután letelepedtek, a visszatérőket megfelelően le tudják hibernálni és visszaküldeni, retúr jeggyel. Ebben az esetben viszont Jim elég felületesen keresgélt az űrhajón, hogy az egy év alatt nem futotta át vagy nem botlott bele a készülékbe a raktár lajstrom szerint és Aurora sem hozta szóba, hogy talán meg kellene keresniük, ha már a kapitány fülkéjébe nem tudnak bejutni.
- akik nem lettek Aurorák: Emily Blunt, Rachel McAdams, Reese Witherspoon.

Szirmai Gergely véleménye a filmről:

A sötétség - The Darkness (2016)

A sötétség - The Darkness (2016)

Rendezte: Greg McLean

A film Mafab adatlapja: The Darkness (2016)

Megtekintés: Ne tévesszen meg a sunyin semmitmondó és mostanra többször felhasznált filmcím: "A sötétség" még annak ellenére is egy remek mozi, hogy valójában semmi extra nincs benne.

Nem vagyok képben McLean munkásságát illetően. A Wolf Creek-ről annak idején jókat hallottam. Talán épp a Fangoria magazin, megszűnése előtt mesélt róla, hogy érkezik és érdemes megnézni. Nem láttam. Nem néztem meg, pedig ott volt, kézközelben, de arra gondoltam, a trailer és egyéb cikkek alapján, hogy ez is csak a szokásos világvégi horror, kevés szereplővel, mindentől távol, alibi díszletek között, ahol azután kinyírnak néhány fiatalt. Annak ellenére, hogy imádom a műfajt, volt külső vinyóm, amiről lefolyt a horrormozi, úgy tele volt - aztán megadta magát egy esős délutánon, némi kotyogással jelezve, hogy baszhatom ki a cuccot - ezt a darabot mégis kikerültem, rendszeresen. Valahogy nem fogott meg. Talán, mert hiányzott a szükséges plusz belőle, ami a legtöbb esetben egy számomra ismert arc lehet.

McLean azóta csinált még pár filmet és ezt véletlenül választottam ki a több tucat, megtekintésre váró film közül, de ha már megjelent benne Kevin Bacon, akinek neve még egy hülye Internetes kereső-játékhoz is poénná lényegült, ugyanakkor, annak ellenére, hogy interjúkban Bacon kerüli a témát, nem tagadhatja le, hogy a nyolcvanas évek egyik legmeghatározóbb - javíts ám ki, ha tévednék - horrorfilmes brand-jében asszisztált, mielőtt az lett volna, aki ma, ez a film pedig a "Péntek 13."! Bacon sosem szakadt el a horror műfajától, már csak ezért sem értem, mi a baja Jason Voorhees kalandjainak kultikus első epizódjával. (Tremors, Hetedik érzék, Árnyék nélkül)

Szóval, miután az első percekben kiderült, hogy egyik főszereplőnk Kevin Bacon, onnantól érdekelt a mozi. Biztosan csípem az arcot, mert a pár éve kijött Ethan Hawke horrort, a "Sinister"-t a mai napig nem néztem meg, pedig, azt hinném, Ethan Hawke-ot is kedvelem. (Ezek szerin, ennyire mégsem.)
Arra akarom felhívni a figyelmet, hogy jó hollywood-i szokás szerint, a zs kategóriás horror áradatból úgy próbálnak meg a készítők kiemelni néha-néha egy-egy filmet, hogy főszereplőnek, vagy csaliként, fontos karakternek megnyernek egy lehetőleg élő filmlegendát, akinek vagy van csillaga a Walk of Fame-en, vagy évente legalább egy mozifilmben feltűnik az arca, és karrierjének hosszúsága miatt szinte személyes jóbarátként tekintünk rá. Nincs kedvem felsorolást írni ezekről a horrorfilmekről, mert te is pontosan tudod, melyek azok: amiben ismert színészt látsz.
Mert hiába nyert öt Oscar-t "A bárányok hallgatnak", amikor a horror és pszicho illetve egyéb thrillerek ma is mostoha gyermekei a mozinak, mint művészetnek.

Soha ne szedegess fel barlangból faragott köveket.Ha más sem tette korábban, te se legyél kivétel!

Ráadásul, még csak nem is indult úgy a film, hogy olyan nagyon meg akarjon nyerni magának. Semmi hatásos főcím, semmi érdekes vágástechnika. Szinte tévéfilmes az indulás, egyedül a színek viszonylag harsányak, a sok homok és szikla ellenére.
Két család kirándul a Grand Kanyonban és egyikük gyereke véletlenül hazavisz magával valami élősködőt. Az élősködő történetesen öt darab indián kegytárgy, hétköznapibb nevén, fekete kő. Mind az öt kő egy-egy totemállat alakjának a nevét viseli magán, amelynek alakját a korábban itt élt indián törzs tagjai szerint egy pusztító démon fel szokta venni, ha emberek között jár.
Hogyan lehet élősködő egy marék kavics?
Úgy, hogy aki elveszi őket a szent helyről - csodálkozom, hogy véletlenül pont főszereplőnk enyhén autista fiának sikerül ezt megtennie, úgy, hogy semmiféle felirat vagy akadály nincs, amely ezeket a veszélyes tárgyakat az egyszeri turistától elválassza - annak rövid időn belül felelnie kell érte és alá kell szállnia a pokolba, amiért szabadjára engedte a démonokat.
Tehát, érted, mi a bajom?
Hogy az az öt kő csak ott pihent egy homokos szentelt-homok-tartóban, egymás mellett és mintha korábban más hülye amcsi család nem járt volna arra, főszereplőnk fia rájuk akad.
Az igazsághoz két dolog hozzátartozik: Egyik, hogy eredetileg nem direkt, de a fiú, beszakítja a talajt és beleesik egy barlangrendszerbe, és bóklászás közben fut bele a vallási ereklyéket rejtő sziklaterembe, de mielőtt védenéd, hogy na "Ezért nem talált rá senki korábban!", a kis srác teljes természetességgel sétál ki a barlangrendszerből, sérülés nélkül, még azelőtt, hogy a szülei aggódni kezdjenek miatta. Ergo, bárhol volt a kölyök, azt már másnak is látnia kellett és akkor viszont a köveket már sokkal korábban elvehette volna bárki a pogány oltárról.
De ez az apró logikátlanság legyen az én bajom, mert...

Szerencsére ez a család nem olyan töketlen és diszfunkcionális, mint sok más filmben. Vannak gondok, de végül együtt oldják meg.

...mindezek ellenére és annak dacára, hogy a film nyolcvan perce csupa klisét és ismert szitut csapkod az asztalra - még csak fölösleges karakterhalálokat sem tartogat számunka, hogy gore és vér iránti olthatatlan szomjunkat kielégítse - én végig élveztem és szórakoztam a filmen.
Köszönhető a már szénné ajnározott Bacon-nek, aki ugyan öregszik, de egyre jobb színész. Köszönhető Radha Mitchell-nek, akit alig látok filmben, pedig a Pitch Black óta megérdemelné, hogy magasabb ligában játszhasson. (Játszik is, csak nem feltétlenül látom azokat a mozikat.) Mitchell az anyuka és negyvenhárom évesen is kiváló formában van, amiről egy kellemes medencés fürdőzéses jelenetben meg is csodálhatunk.
Köszönhető még, hogy a filmben feltűnik egy olyan tinilány karakter, Lucy Fry prezentálásában - kezdik felkapkodni, megérdemelten - akit legszívesebben ütnék, de azután meg mégis megkedveltem, ami legalább, ha nem is ásunk a figura lelkébe teljes mélységig, azért érdekes darabja a forgatókönyvnek.
Egyetlen elhibázott lépése a mesének talán az enyhén autista Michael (David Mazouz) figurája, bár, annak eldöntését, hogyan viselkedik egy autista, nem én fogom kivesézni, ezért elfogadom, amit a srác mutat.

Sejted már, miről szól a film?
A fiú hazaviszi az elátkozott kabalákat, elkezdődik a szellemjárás, sűrűsödik a veszély, lehet izgulni, hogy itt emberhalál lesz, megjelennek a szellemirtók is - Alma Martinez és Ilza Rosario kettőse megérdemelne egy spin-offot végül ... lesz, ami lesz.
Az egész film hajaz a már Remake-t Poltergeist mozira.
Csak ott nagyobb volt a hype.
Ez meg beúszott a farvízen.

A kínai kísértetfilmek után nem feltétlenül eszünk meg minden ijesztgetést, de azért a fekete kézlenyomatok tudnak meglepetéssel szolgálni.

És kit érdekel, hogy a befejezés is banálisan hepiend központú?

De rég volt már, hogy Paul Reiser és Kevin Bacon egy filmben nyomta: Étkezde. Nem volt rossz őket  újra együtt látni.
Jennifer Morrison-ba még akkor beleszerettem, amikor a Dr. House sorozatban alakította Cameron-t. Bacon-nel neki is van közös múltja: Hetedik érzék. Ott mondjuk Jenny csak egy áldozatot alakított.

70%

Ha megnéznéd:
- The Darkness (2016)

Nem vagyok sorozatgyilkos - I am Not a Serial Killer (2016)

Nem vagyok sorozatgyilkos - I am Not a Serial Killer (2016)

Rendezte: Billy O'Brien

A film Mafab adatlapja: I am Not a Serial Killer (2016)

Megtekintés: Évente egy tucat érdekes horrorfilm jön ki a több százzal. Ez benne van a tucatban.

Mert egyszerűen horrorfilmből túltengés van. Keverednek mindenféle műfajjal, de a lényeg, hogy a legtöbb totál ötlettelen gyilkolós mozi és egyediséget képtelen felmutatni. Ez a darab viszont, enyhe döcögés és egy sor logikátlan lépés ellenére egészen érdekes kis mozi. Csak ajánlani tudom.

Christopher Lloyd, hiába készített több, mint kétszáz filmes munkát, ha fizimiskája és karizmája után gyakorlatilag egész színészi filmográfiáját egyetlen szerepben lehet összesűríteni. Ez pedig a "Vissza a jövőbe" sorozat dokija, aki feltalálja az időgépet és szeleburdisága, meg rosszul megválasztott megbízók miatt belesodor egy amerikai tinit egy veszedelmes következményekkel járó időutazásba. Lloyd maga Doktor Emmet L. Brown. Azért voltak más fontos szerepei is, csak valahogy azok megfakultak ez mellett, ami persze nem nagy csoda. Ennek ellenére, ha véletlenül olyan filmbe kezdek bele, amelynek stáblistáján feltűnik a mostanra már idős színész neve, kicsit jobban figyelek a filmre. Azért ne feledjük, hogy első filmes fellépése "A száll a kakukk fészkére" volt és ez meg is pecsételte Lloyd filmes karrierjét, annyiban, hogy talán pont ez miatt is többnyire nem "e világi" figurákat kellett megjelenítenie a filmvásznon. Különleges személyeket, elvont, bolond figurákat. A "Taxi" sorozatban is egy nem épp százas sofőr alakított és ha már családi mozik, akkor volt ő már rajzfilmfigura (Roger nyúl a pácban), földönkívüli (Kedvenc marslakóm, Star Trek) vagy épp karikatúra szerű betörő (Dennis, a komisz, Bizánci tűz)

Jelen esetben az is segített, hogy a "Nem vagyok sorozatgyilkos" nem az a kommersz fajta. A zene egyértelműen néhol a nyolcvanas évek szintetizátor zenéjét idézi fel, a történetvezetés és maga a cselekmény is elég lassan épül fel, nem kapkodják el. Nincsenek nagy fordulatok, túl sok öncélú gore. A főszereplő egy enervált kamasz, nem valami kis bombázó tündibündi, akiért eleve izgulsz, hogy lehetőleg a mellét előbb lásd, mint a kifordult beleit. Itt meg egy olyan fiatal srác viszi a történetet, akivel még egy sörre sem ülnél le, mert annyira semmilyen.
Aztán kiderül, hogy John (Max Records) annak ellenére, hogy egyértelműen nem teljesen százas agyilag - hiszen aki ilyen fiatalon anyjának örömmel segít holttestek balzsamozásában, nem is lehet normális - azért amikor arról van szó, helyén van a szíve, ha az esze kissé cserben is hagyja. A film legnehezebb része egyértelműen az, amikor John döntéseket hoz és a tettek mezejére lép. Gyakorlatilag egyetlen jó húzása van - megnyomja a riasztót - de a továbbiakban nem nagyon tud lépést tartani az értelemmel, valahogy mégis megoldja a szitut a végére és le a kalappal az írók - Dan Wells, Christopher Hyde és a rendező előtt - mert a befejezés számomra kiszámíthatatlan volt és éppen ezért, ha nem is nagy durranás, de azért egészen korrektül lezárta a mesét.

Mert ez egy felnőtteknek szóló mese az örök szerelemről és a megadásról.

John Wayne - beszédes név - Cleaver (Records) unatkozó tini, akinek érzéseit egy pszichológus segít megmagyarázni. Anyjával és annak barátnőjével van a legtöbbet, nővérét ritkán látja, de annak ellenére, hogy csupa nő veszi körül, nem képes valódi érzelmekre. Valami pusztító harag bújik meg benne és maga sem érti, merre menne, ha kiengedné. Miközben éli unalmas kis életét, a városkában, amelyben felnőtt és sejtése szerint ki sem fog soha mozdulni belőle, gyilkosságsorozat tartja rettegésben a lakosságot. John, amolyan magányos nyomozóként figyelni kezdi a környéket, a lakosokat, hátha sikerül megtalálnia a gyilkost, mert annak ellenére, hogy őt magát is kísértik démonok, úgy véli, ha egy igazival leszámol, talán a saját élete és érzései is kissé tisztábban fognak kirajzolódni a fejében.
Hamarosan rá kell döbbennie, hogy a gyilkosságokat valaki olyan követi el, akit gyerekkora óta ismer, azaz, jobban belegondolva, ezek szerint sosem ismert igazán.

A film első fele megterheli az átlagnéző türelmét, mert viszonylag sokáig nem tudni, merre halad a mesénk és miután kezd derengeni, mivel állunk szembe, akkor se számítsunk gyors vágású menekülős, vagdalkozós mozira. A "Nem vagyok sorozatgyilkos" az emberi szeretet és a psziché mélyén tanyázó érzésekkel zsonglőrködik és a végére nem leszünk meggyőzve, hogy aki elvileg rossz, az tényleg gonosz e vagy csak a körülmények tették azzá.
Egyetlen hibája a filmnek, hogy kicsit több Christopher Lloyd-ot is elbírt volna.
A zene kifejezetten hangulatos, a vágás oké. Az kicsit zavaró volt, hogy egy olyan változatot találtam, amelyiken csúszott a hang, de ennek ellenére érdekelt minket a film és csöndben néztük végig, ami szomszédomnál már nagy szó.

Több ilyen filmet.

70%

Ha megnéznéd:
- Nem vagyok sorozatgyilkos (2016)

Morgan - Morgan (2016)

Morgan - Morgan (2016)

Rendezte: Luke Scott

A film Mafab adatlapja: Morgan (2016)

Megtekintés: Nyugodtan leülhetsz a film elé, mert szórakoztató, még akkor is, ha csupa ismert panelből épült is fel.

Az emberiség egyik örök problémája, hogy ha létrehoz valami nagyszabásút, akkor lesznek olyanok, akiket ez félelemmel tölt el. Mert a teremtés isteni adottság és ha az ember teremt - legyen az egy jármű, atomerőmű vagy egy élő organizmus, lélegző lény - akkor felébred az ősi félelem, hogy a teremtmény az őt etető kézbe harap és a találmány visszaüt a feltalálóra, vele együtt az emberiségre.
Ebből kiindulva a "Morgan" nem más, mint egy teremtéstörténet, egészen pontosan visszamehetünk Mary Shelley Frankenstein történetéig, amely az egyik legkorábbi irodalmi megjelenése a teremtő és teremtménye konfliktusának, ha kihagyom a Bibliát és Éva almás kalandját a Paradicsomban.

A film egy csoportnyi tudósról szól, akik a világtól távol, egy kies környezetben felépített kutatólaboratóriumban létrehoztak egy látszatra ember(i)nek tűnő élőlényt, amely "krízishelyzetben" - egyik teremtője apró, mellékes kérdésben nemet mondott neki - rosszul reagált. Morgan (Anya Taylor-Joy) nekiugrik Kathy (Jennifer Jason Leigh) doktornőnek és gondolkodás nélkül kitépi az egyik szemét. Persze az esetet nem lehet titokban tartani, ezért a kormányügynökség, amelyik a labort pénzeli, azonnal kiküld egy amolyan rendfenntartó ügynököt, Lee-t (Kate Mara) és egy neves pszichiátert, Dr. alan shapiro-t (Paul Giamatti) akiknek a feladata, hogy kiértékeljék a helyzetet és megmondják, mi lehet a kísérletsorozat további sorsa.
Ezt a laborban dolgozó tudósok nem nézik jó szemmel.
Hogy több nézőpont is megjelenjen a filmben, a dokik csoportja mind más szemszögből vizsgálja a szituációt és annak megfelelően reagál rá.
Amy (Rose Leslie) a kislány külsőt viselő Morgant félti. Doktor Ziegler (Toby Jones) sokkal inkább a kutatását félti, amire feltette az életét és most az egész munkája veszélybe kerül, beleértve a jövőbeni kutatások patronálását. Cheng doki (Michelle Yeoh) miután rádöbben, hogy elszabadult kezeik közül a kísérlet, szakmai hírnevét félti és mindenkit, aki a kísérleti alany útjába kerülhet.

Gondolom, sikerült kitalálni, hogy ami elbaszódhat, az a kiértékelés alatt el is baszódik. Morgan, legyen külsőre bár emberi és kb. 15 éves kislány formáció, valójában egy gyilkológép, amely nem ismer könyörületet és igyekszik a hasznát keresni a lehetőségekben. Hamar kiiktatja a pszichiátert, amitől Lee beindul és csak a kutatók jóindulata és reakcióideje az, ami megakadályozza az ügynököt a tesztalany, azaz Morgan likvidálásában. Azután felülkerekedik rajtuk a logika és az előírt kísérleti rutinnak megfelelően előkészítik az alany likvidálását.
Morgan azonban élni akar és nem válogat az eszközökben, hogy elérje a célját.

Bármennyire is hangulatos volt a film eleje, bármennyire érdekesek a karakterek, a helyszínek és a dramaturgia, egy ponttól már a tiszta akció-horrorba sétálunk bele, mert a felütés után hamar kiderül, hogy ez a film egy szimpla Frankenstein horror, csak pepitában.

Anya Taylor-Joy tökéletes választás a humanoid teremtmény szerepére.

Itt nem robotok őrölnek meg a teszt alatt egy villámtól és mészárolják le a technikusokkal együtt egy áruház személyzetét, mint az "Áruházi robotokban". Nem egy mutáns lány-rágcsáló keverék gondolja azt, hogy ideje a saját útját járnia, mint a Hibrid-ben. Nem egy cyborg kel öntudatra, hogy mestere ellen fordulva a szabadságot válassza, mint az "Ex Machina"-ban. És nem is egy - bár erősen emlékeztet rá - Dean R. Koontz megfilmesítésben vagyunk, amelyben egy gyönyörű kutyát követ egy gyilkos szörnyeteg, míg azt egy még veszélyesebb ügynök követ, hogy amit a szörny esetleg életben hagyott, azt az ügynök takarítsa el. Vagy várjunk csak?
De!
Tiszta olyan, mintha a forgatókönyvíró, Seth W. Owen elolvasta volna Koontz "Leselkedők" című horror-regényét és átdolgozta volna, kissé prequel formában. Kicserélte a szörnyet és a férfit nőre és lányra, hogy szexisebb, titokzatosabb legyen a végeredmény. Annyira szembeötlő az alaptörténetek hasonlósága, hogy ha ebből nem lesz plágiumper, annak annyi az oka, hogy Koontz nem látta a filmet vagy már nincs energiája fellépni a film ellen.
Mondjuk sok hasonlóság feltűnt az idei zombi kalandfilmmel kapcsolatban is, a "Kiéhezettekkel".

A film jól indul, érdekes, minimálisan logikátlan csupán. (Pl. Morgan az adottságaival miért nem jött rá, amire Lee, és szökött meg korábban az őrzött terméből?)
A színészek jók a bőrükben, bár Jennifer Jason Leigh kiválasztása erre az apró és amúgy felesleges szerepre - mert karakterét simán játszhatta volna bárki, aki utána Morgan közelében marad. Elpocsékolták a tehetségét, de legalább van egy film a filmográfiában pluszban.
Toby Jones-t kedvelem, mert egyáltalán nem a tipikus Hollywood-i színész kategória, de kezd unalmas lenni, hogy apró termete és troll arca ellenére egyre többször alakít őrült tudósokat, befolyásos embereket. Kezd beleragadni a szerepkőrbe, pedig olyan karakterekre lennék tőle kíváncsi, mint "A köd" boltvezetője. Michelle Yeoh szintén a neve miatt került a filmbe, mert tehetségét egyáltalán nem aknázza ki az az 5 perc, amiben szerepel.

A film leginkább Kate Mara-nak reklám, hogy tessék, a korábban törékeny csaj simán lehetne akciósztár is. És tényleg egészen jó, de ehhez az kellett, hogy a másik főszereplő, Taylor-Joy remekeljen. Taylor-Joy pedig remekel. Sminkje és arcjátéka néha olyan jól hozza a túlvilágit, az idegent, hogy frankón azt figyeltem, nem e CGI-jal oldották meg a színésznő fejét és arcát. Taylor-Joy előző filmjében sem volt egyszerű helyzetben, mert akkor meg az egész Amerikába települt, vallási bigottságba menekült családját áldozta fel az ördögi erőknek, mint boszorkány ("The VVitch"), itt meg egy humanoid lényt alakít, aki nem hagyja, hogy beskatulyázzák a konvenciókba és ráerőlteti akaratát a környezetére. Félelmetesen jó színésznő, még ilyen fiatalon is és alig néhány jelenetben tűnik csak fel, hogy egy törékeny, fiatal lányt látunk. (Főleg csak akkor, amikor épp az a dramaturgiai szükség, hogy eljátssza a törékenyt, sebezhetőt.)

Kate Mara főszerepben.

Ami hibának felróható, az a kiszámíthatósága a történetnek.
A hangulat, zene, képek, mind rendben. Ebben biztos benne volt Ridley Scott keze, aki producerként bábáskodott a film felett.

70%

Ha megnéznéd:
- Morgan (2016)
- Hibrid (2009)
- Ex Machina (2015)
- Mary Shelley: Frankenstein (1994)
- Kiéhezettek (2016)

A film soundtrackjéből szemezgetés: Morgan (2016)

Otthonkeresőben - Where God Left His Shoes (2007)

Otthonkeresőben - Where God Left His Shoes (2007)

Rendezte: Salvatore Stabile

A film Mafab adatlapja: Where God Left His Shoes (2007)

A hangsúlyos poszter jelenetként nincs így benne a filmben.
Hőseink végig a városban barangolnak,
viszont a kép jobban kihangsúlyozza a reménytelenséget.

Megtekintés: John Leguizamo esetében mindig érdekes, amikor nem mellékszereplőként találkozunk vele.

Stabile producerként és íróként viszonylag ismert filmes körökben, de rendezőként ezidáig kétszer próbálta ki magát, ám, ha tartja magát a tíz éves ciklushoz, akkor jövőre, 2017-ben talán ismét megörvendeztet minket valami kemény társadalmi drámával. Az "Otthonkeresőben" (Eredeti címe a "Where God Left His Shoes" egy olasz közmondásból eredeztethető: Ahol isten elhagyta a cipőjét és kb. annyit jelent, hogy nem épp ideális környezet vagy szituáció.) egy korábbi háborús veterán, aki már bokszolóként sem túl sikeres, kis családját, feleségét és annak korábbi házasságából született két gyerekét, igyekszik eltartani. A történet elején az utcára kerülnek és ugyan adódna egy lehetőségük saját bérleményre az önkormányzat segítségével, annak egyik legfontosabb kitétele, hogy Frank Diaz-nak (John Leguizamo) bejelentett munkával kell rendelkeznie. Frank és nevelt fia, Justin (David Castro) ezért nyakába veszi a várost, hogy este hatig, amikor is lejárna a megszabott határidejük és a lakás a soron következő jelentkezőre szállna, találjanak Frank-nek egy megfelelő állást.

A film egyértelműen Frank Diaz Odüsszeiája, amely közben, minden nehézségük ellenére közelebb kerül a családjához, nevelt gyermekeihez és közben helyt kell állnia. Ebben a formában ez egy jutalomjáték Leguizamonak, aki az ilyen kis költségvetésű és független filmekkel tudja bizonyítani, hogy valójában mennyire remek karakterszínész. Stabile filmje egy televíziós mozi, annak hibáival, töredezett - reklámokhoz igazított - vágásával, statikus, olykor talán túl intim kamera beállításokkal, máskor egyenesen megnehezítve a képek értelmezését, annyira belemászik a jelentbe - legjobb példa, amikor Frank revánsot vesz azon a hajléktalan férfin, aki korábban ellopta a kabátját - viszont, így sokszor jól elkapjuk a karakterek rezdüléseit és ebben Leguizamo erős partner, mert minden kis rezdülés, érzése az arcára van írva. Meglepő, de felnő hozzá a gyerekszínész, Castro, aki legalább annyira hiteles egyik-másik drámai jelenetbe, mint a tapasztaltabb kolléga.

Hozzájuk képest az anyát alakító Leonor Varela (Sosem gondoltam volna, hogy még nálam is idősebb két évvel. Először a Penge 2.-ik részében láttam, ahol eszméletlenül szexis benyomást keltett.) kevesebb teret kap, ám közös jeleneteikben azért rendkívül erős az ő jelenléte is. Fura, hogy sokszor az ilyen másod vonalbeli filmek mennyivel több lehetőséget adnak remek színészeknek, hogy tehetségüket megmutassák, és szomorú, hogy pont azért, mert ezek a filmek sokkal kevesebb reklámot kapnak, néha más országokban teljesen ismeretlenek maradnak az átlagnézőknek. Ezt a filmet is hiába keresnénk a mozik műsorán. Az ember inkább késő esti műsorsávban tud belebotlani és ha nem ad neki esélyt, egy roppant érdekes, drámai filmről marad le.

Habár, nem állítanám, hogy Stabile filmje - szerzői, mert ő írta a forgatókönyvet is - hibátlan lenne, vagy kesztyűs kézzel bánna főszereplőivel - a kukában turkálás kicsit talán már sok, és Frank is elég sokszor lépi túl a még elfogadható seggfej kategóriát - ettől függetlenül árnyalja azt az idealizált képet Amerikáról, amelyet az olyan nyálas mozik, mint kedvenc példám, a "Spinédzserek" fest erről a hatalmas országról. Igen, Amerikában sincs kolbászból a kerítés, ott is szar a kisembernek, ott is kevés segítséget kap az, aki alól kicsúszott a talaj - habár, Frankék még szerencsések is, hiszen az ünnepek előtt lehetőséget kaptak saját lakásra.
A film a kemény helyzetek klisés megoldásai mellett azonban meglép egy ötletes McGuffin-t, amely felvillanyozhatja a nézőt, majd tökéletesen másfelé fordul a sztori. Stabile bátor volt, hogy ezt a befejezést választotta, mert nem állt be a sorba, hogy egy zsebkendős-szipogós filmet dobjon össze, hanem mert kapukat nyitva hagyni, hogy a végső következtetéseket és kérdéseket a néző feltegye magának. Így lesz a filmélmény egy sokkal nyitottabb produktum, amelyet megtekintés után nem tudsz azonnal elengedni, mert kicsit rágódsz még rajta.
Soha rosszabb filmdrámákat.
Egy komoly negatívum azonban, hogy a filmről érdemi információkat alig lehet fellelni a neten, pedig pont az ilyen mozik megérdemelnék a több figyelmet.

70%

Ha megnéznéd:
- Otthonkeresőben (2007)

"Szívmelengetően hiteles. Laguizamo sose volt jobb. - Mike Goodrich"

Az élőhalottak éjszakája - Night of the Living Dead (1968)

Az élőhalottak éjszakája - Night of the Living Dead (1968)

Rendezte: George A. Romero

A film Mafab adatlapja: Night of the Living Dead (1968)

Megtekintés: Már csak azért is érdemes egyszer megnézni, mert a mai zombie filmes dömping gyakorlatilag innen datálható.

Pedig annak ellenére, hogy sok polgárpukkasztó illetve filmben korábban nem annyira megszokott jelent sorjázik a filmben, ettől függetlenül, talán pont az élőhalottak a leggyengébb láncszemek benne.
Arra gondolok, hogy itt még, financiális nehézségek miatt, a halottak szinte alig különböznek az élőktől. Ahogy teltek az évek, a különbség egyre markánsabbá vált, de itt még inkább embernek tűnnek, akiknek rossz napjuk volt melóban. Mondjuk, néhány zombie szereplőnek nem esett nehezére sápadt arccal végigjátszani a filmet, mivel technikai okok miatt egyes jelenetekben a zombie-k főtt sonkát falatoztak csokoládésziruppal (Bosco csokoládé szirup) leöntve, mivel fekete-fehérben az adta jól vissza a vér színét.
A gyorsaságuk sem a klasszikus teljesen lassú, - amit később az új évezredben felváltott néhány moziban a számomra még most is idegennek ható felgyorsult mozgás, amit én nem szeretek, hiszen a zombik egyébként is veszélyesek, nekem, mint kövér srácnak, nincs rá szükségem, hogy még le is fussanak - hanem eléggé helyzetfüggő, hiszen a film elején Johnny (Russell Streiner - aki egyben az egyik producere is volt a produkciónak, mindössze kb. 300 dollár befektetéssel!) egyszerűen képtelen meglépni a támadója nélkül, aki kifejezetten célirányos mozgással és birkózószámban tehetségesen gyűri le a fiatalembert.
Aztán még ott az eszközhasználat is, amelyet később sok film nem favorizált annyira - meghagyva ezzel a zombie, mint agyatlan és tömegben ártalmas jelenség fogalmát - igaz, Romero, aki kitalálta a franchise-t, nem zárkózott el később sem a "gondolkodó", sem az eszközöket nagyjából felismerő vagy/és használó élőhalottaktól. Itt az első támadó egyenesen rá akar nyitni Barbra-ra, aki bezárkózik a kocsijukba, téglát emel fel a földről, hogy azzal zúzza be a jármű ablakát, stb.
Ambivalens vitatkozni egy filmes szörny lehetséges tulajdonságairól, amelyet mesterségesen hoztak létre, hiszen egyénileg, az adott forgatókönyvíró tollát és elméjétől függ, mivel lesz a halott karakter felvértezve.
Nekem a kedvencem, amikor lassúak, mint a tetű és agytevékenységük megegyezik az enyémmel, ha be vagyok baszva, mint az atom és már elájultam az ágy mellé. Akkor vagyok nyugodt.
Kifejezetten zavaró számomra a jelenet, amelyben a kislány egy kerti kézi ásóval végzi ki a saját anyját, mert számomra egyáltalán nem indokolt egy halott esetében az ennyire célirányos eszközhasználat.

Szerencsére már az első filmben sem az élőhalottak a történet legfontosabb elemei. Sok helyen olvastam, hogy erőltetett belemagyarázni komolyabb társadalmi kérdéseket és filozófiát egy zombie filmben, de úgy vélem, kezdetben, Romero tényleg törekedett arra, hogy ne csak az élettelen szörnyekről meséljen, hanem azokról a szörnyekről is, amelyek az emberben rejtőznek, aki még él.

A film cselekménye nagyjából egyetlen házra korlátozódik. Bravúrosan van megírva, ahogy előkerülnek a karakterek és bepillantást nyerhetünk többféle szemléletbe, gondolkodásba a túlélés érdekében.

Elején megemlítettem, hogy voltak korábban nem megszokott pillanatok, fordulatok a filmben. Először is, elvileg Barbra (Judith O'Dea) lenne a főszereplő, viszont ő nagyjából végig vegetálja a mozit. Az igazi főszereplő egy afroamerikai pasas, Ben (Duane Jones) lesz, ami korábban nem volt annyira jellemző húzás Hollywoodra. Persze, tegyük hozzá, hogy alig pár évvel korábban hunyt el Malcolm X, emberjogi aktivista és pont a bemutatás évében lőtték le orvul Martin Luther Kinget, így, ha úgy vesszük, Romero harcos aktivistaként megtette az első lépéseket, hogy a fekete bőrű színészek egyenjogú részei legyenek a filmművészetnek. Talán nekik is eszükbe jutott annak idején ez és, hogy van benne valami kifordult fricska, hogy egy fekete karakter fehér bőrű embereket "gyilkol" meg, ver agyon vascsővel, lő le puskával, anélkül, hogy az átlagos elmarasztaló fehér néző ezen felhördülhessen. Arról nem is beszélve, hogy beiktattak egy jelenetet, amelyben Ben felpofozza a hisztérikus Barbra-t, amely azért szúrta a cenzorok szemét és a tesztközönséget is megosztotta. (Egy évvel korábban mutatták be a "Forró éjszakában - In the Heat of the Night (1967)" című Sidney Poitier krimit, amelyben a nagyvárosi fekete nyomozó visszakézből torol meg egy pofont, amit egy kisvárosi helyi kiskirály enged meg magának vele szemben, és a színész a jelenet forgatása után rettegve vonult vissza szállodai szobájába, hiszen ahol a filmet készítették és forgatták, ott még abban az időben az ilyesmit nem nézte megtorlatlanul végig a fehér közösség, akkor sem, ha egy megrendezett jelenetről volt szó!)

Nem kívánom azt boncolgatni, hogy mennyire reflektált a film története a világra és benne az átlagemberek helyére benne, a társadalom visszásságaira, stb. Ezt korábban megtette mindenki más. A film végig egy feszült kamaradráma, melyben néhány karakter feszül egymásnak, miközben beütött a szar. Ezzel arra is utaltak, hogy krízis helyzetben mennyire másképpen reagálnak az emberek és ha nincs meg a kellő összhang, összetartás, akkor reménytelen lehet a túlélés. Milyen jó, hogy ez csak egy film.

A film pozitívumai közé tartozik a kreatív fényképezés és hangulatos zene. Ehhez képest a vágás és dramaturgia erősen gyengécske. A párbeszédek viszont egészen realisztikusak, míg az akciók eléggé kezdetlegesek. Szóval vannak a filmnek bőven erényei és hátrányai is.
aki viszont szereti a horror műfaját és nagy zombie rajongónak vallja magát, annak ez a mozi teljesen megkerülhetetlen.

Romero később egész sorozatot épített a zombie világra, de sajnos, túl ritkán készített filmeket, vagy az ötletek hiánya miatt, vagy egyéb okokra visszavezethetően, Sajnálatos, hogy volt, hogy akár tíz évet is várt két epizód elkészítése között, pedig, ötlet lenne elég. (Erre példa az, hogy jelenleg az egyik legtöbb figyelmet igénylő sorozat pont egy zombie apokalipszis után játszódik: The Walking Dead)

A film forgatókönyve volt John A. Russo legnagyobb húzása szakmailag, bár később tucatnyi filmet rendezett, horror műfajon belül. Akadt viszont némi kreatív nézeteltérés közte és Romero között, mert a kult-rendező a további folytatásokban nem vette igénybe a segítségét, pedig Russo még abban is partner volt, hogy az egyik jelenetben meggyújtsák a ruháját, mivel egyik statiszta sem vállalta a jelenetet, rendes kaszkadőrre meg nem volt pénzük. Viszont, talán pont ezért is lettek a második és harmadik etap után egyre kiforratlanabbak a forgatókönyvek és bugyutábbak a történetek. (Szerintem a Holtak hajnala volt a csúcs a rendezőtől és utána lejtmenet következett zombie fronton tőle. Viszont a Holtak hajnala viszont egyértelműen a műfaj csúcsa.) Itt viszont a meghökkentő befejezéstől eltekintve a történetből kifogy a szufla, ahogy elfogynak a szereplők. A befejezés viszont eléggé pesszimista ahhoz, hogy nyugtalanul hagyjuk ott a mozitermet, mint ahogy, 1968-ban a nézők is megtették.
Ezzel együtt az egyik legsikeresebb független film, amit készítettek és az egyik utolsó nagy autós mozis siker, melyet vászonra álmodtak. A hatalmas kereskedelmi sikerből azonban Romero alig látott valamit, mivel a direktor nem nagyon értett az üzlet pénzügyi részéhez és a forgalmazók elvitték a bevételek nagyját.
A film bekerült az előkelő 101 Horrorfilm, amit látnod kell, mielőtt meghalsz kötetbe!

70%

Ha megnéznéd:

- Az élőhalottak éjszakája (1968)

Zombie Count a cikkben: 11

Töfi:
- Duane Jones a főszereplő egyetlen Dead és egyetlen másik Romero filmet sem látott ezen kívül.
- Eredetileg Barbra karaktere egy tökös nő lett volna és Romero akarta, hogy egy sebezhető fiatal lány legyen belőle.
- A film elején a kocsis balesetre azért volt szükség a fával, mert a forgatás első napján véletlenül belement egy stábtag a kocsi oldalába és nem volt idő helyrehozni, ezért átírták a jelenetet, mintha Barbra törné össze véletlenül, mikor egy fának hajt.
- Eredetileg Ben karaktere egy szókimondó és durva kamionsofőr lett volna, de az a karakter nem illett Duane Jones-hoz, akit viszont megkedvelt a rendező.
- Már ennél a filmnél volt róla szó, hogy Tom Savini dolgozni fog benne, mint maszkmester, de más kötelezettségek miatt még nem tudott megjelenni a forgatáson, ám később bőven bepótolta amit itt kihagyott. (Pl. Ő rendezte meg a film 1990-es Remake-jét.)
- A háznak, ahol a filmet forgatták, valójában nem volt pincéje, így az ott készített jeleneteket a stúdióban vették fel.
- A temetői jelentben mikor Johnny birkózik a zombie-val a halála előtt, véletlenül megmogyorózta a statisztát. A zombie hörgése spontán és valódi.
- Az egyik producer hentes volt, aki belsőségekkel és vérrel támogatta a produkció elkészültét!
- A film színpadi adaptációját 2013-ban mutatták be Torontóban.
- Monster Flick - Ez volt a forgatási munkacím.

Hogy mennyire eltérőek lehetnek a vélemények, itt olvashatjátok a Smoking Barrels cikkét:
Night of the Living Dead (1968)