Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Ismét eltávozott egy legenda a filmvilágból. George A.(ndrew) Romero, aki 1940.-ben született, február 4.-én, Bronxban, Amerikában, hosszú betegeskedés után elhunyt a Kanadai Torontóban, 2017. július 16.-án.
Ha neked nem mond semmit a híres rendező neve, akkor nem vagy járatos a horrorfilmek világában és a zombifilmek sem lehetnek a kedvenceid.
A modern zombi filmes megjelenítését ugyanis Romerohoz kötik, aki még 1968-ban készítette el, az azóta kultikus magasságokba emelkedő alapművét, amelyhez több folytatást is készített, "Az élőhalottak éjszakáját - Night of the Living Dead"-et. A film a szélesebb körökben elsőre nem szerzett túl sok nézőt, ám valamiért, néhány évvel később, underground szinten és a fiatal amerikai értelmiségi osztály valamint egyetemisták által nagyon kedvelt horrorfilmjévé vált, amelynek talán egyik oka volt a tökéletesen pesszimista befejezés, a bátor témaválasztás és, hogy a főszerepre Romero nem egy tipikus amerikai szépfiút választott ki - a karakter aki ennek megfelelt volna, elsőnek halt meg a film első perceiben - hanem egy fekete fiatalembert, Duane Jones-t. Romero már ebben az első filmjében nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a zombifilm ne csupán ijesztgessen és undort váltson ki a nézőiből, hanem törekedett arra is, hogy a klausztrofóbiás szituáció közben minél több karaktert mutasson be és azok motivációit, kapcsolatrendszerét a szorult helyzetben.
Érettségi után Romero rövidfilmeket és reklámokat forgatott, majd baráti szponzori segítséggel tető alá hozta a később kedvenc témájává avanzsált élő halott történetet. Ebből a témából végül kettő, egymástól eléggé eltérő trilógiát forgatott le, többnyire reflektálva a forgatás idején éppen dívó trendekre.
Nem mondhatni, hogy túl termékeny rendező lett volna, ettől függetlenül nem csupán horrorfilmeket készített, hanem drámai darabokat is, és pl. talán neki köszönheti Ed Harris is az ismertségét, hiszen Romero tette meg főszereplőnek egy az Arthur legendakőrt mai környezetbe ültető kaszkadőrökről szóló filmdráma főszereplőjévé a "Motorlovagok - Knightriders (1981)"-ban.
A rendezőt jó barátság fűzte Stephen King horroríróhoz is. Kapcsolatuk együttműködése során készítettek egy horrorantológiát - Rémmesék könyve - Creepshow (1982) és egy sötét misztikus thriller - Halálos árnyék - The Dark Half (1993).
2009 óta nem forgatott filmet, azonban neve itt-ott még megjelent a stáblistákon, íróként, producerként vagy akár, ritka esetben, színészként is.
Legismertebb filmje az említett első zombis mozin kívül talán az anyagilag még sikeresebb "Holtak hajnala - Dawn of the Living Dead (1978)", amelynek 2004-ben Remake-je is készült.
Töfi:
- A legtöbb filmjét Pennsylvaniában forgatta.
- A feleségét, Christine Forrest-et egy 1972-es film forgatása közben ismerte meg, amelyben az asszony nem is szerepelt és 1981-ben házasodtak össze, majd Romero haláláig együtt is maradtak, ami ritka filmeséknél.
- Az élőhalottak éjszakája bevételeiből sem ő sem a producerek nem tudták megszedni magukat némi rosszul lebonyolított jogi procedúra miatt, pedig a film miután bemutatták, lassan hatalmas népszerűségnek kezdett örvendeni és rengeteg bevételt hozott a videó és dvd eladásokból.
- Egyik állandó alkotótársa volt a make-up és egyéb gore effekteket kikísérletező Tom Savini, aki később Remake-t készített az Élőhalottak éjszakájából.
Megtekintés: Már csak azért is érdemes egyszer megnézni, mert a mai zombie filmes dömping gyakorlatilag innen datálható.
Pedig annak ellenére, hogy sok polgárpukkasztó illetve filmben korábban nem annyira megszokott jelent sorjázik a filmben, ettől függetlenül, talán pont az élőhalottak a leggyengébb láncszemek benne.
Arra gondolok, hogy itt még, financiális nehézségek miatt, a halottak szinte alig különböznek az élőktől. Ahogy teltek az évek, a különbség egyre markánsabbá vált, de itt még inkább embernek tűnnek, akiknek rossz napjuk volt melóban. Mondjuk, néhány zombie szereplőnek nem esett nehezére sápadt arccal végigjátszani a filmet, mivel technikai okok miatt egyes jelenetekben a zombie-k főtt sonkát falatoztak csokoládésziruppal (Bosco csokoládé szirup) leöntve, mivel fekete-fehérben az adta jól vissza a vér színét.
A gyorsaságuk sem a klasszikus teljesen lassú, - amit később az új évezredben felváltott néhány moziban a számomra még most is idegennek ható felgyorsult mozgás, amit én nem szeretek, hiszen a zombik egyébként is veszélyesek, nekem, mint kövér srácnak, nincs rá szükségem, hogy még le is fussanak - hanem eléggé helyzetfüggő, hiszen a film elején Johnny (Russell Streiner - aki egyben az egyik producere is volt a produkciónak, mindössze kb. 300 dollár befektetéssel!) egyszerűen képtelen meglépni a támadója nélkül, aki kifejezetten célirányos mozgással és birkózószámban tehetségesen gyűri le a fiatalembert.
Aztán még ott az eszközhasználat is, amelyet később sok film nem favorizált annyira - meghagyva ezzel a zombie, mint agyatlan és tömegben ártalmas jelenség fogalmát - igaz, Romero, aki kitalálta a franchise-t, nem zárkózott el később sem a "gondolkodó", sem az eszközöket nagyjából felismerő vagy/és használó élőhalottaktól. Itt az első támadó egyenesen rá akar nyitni Barbra-ra, aki bezárkózik a kocsijukba, téglát emel fel a földről, hogy azzal zúzza be a jármű ablakát, stb.
Ambivalens vitatkozni egy filmes szörny lehetséges tulajdonságairól, amelyet mesterségesen hoztak létre, hiszen egyénileg, az adott forgatókönyvíró tollát és elméjétől függ, mivel lesz a halott karakter felvértezve.
Nekem a kedvencem, amikor lassúak, mint a tetű és agytevékenységük megegyezik az enyémmel, ha be vagyok baszva, mint az atom és már elájultam az ágy mellé. Akkor vagyok nyugodt.
Kifejezetten zavaró számomra a jelenet, amelyben a kislány egy kerti kézi ásóval végzi ki a saját anyját, mert számomra egyáltalán nem indokolt egy halott esetében az ennyire célirányos eszközhasználat.
Szerencsére már az első filmben sem az élőhalottak a történet legfontosabb elemei. Sok helyen olvastam, hogy erőltetett belemagyarázni komolyabb társadalmi kérdéseket és filozófiát egy zombie filmben, de úgy vélem, kezdetben, Romero tényleg törekedett arra, hogy ne csak az élettelen szörnyekről meséljen, hanem azokról a szörnyekről is, amelyek az emberben rejtőznek, aki még él.
A film cselekménye nagyjából egyetlen házra korlátozódik. Bravúrosan van megírva, ahogy előkerülnek a karakterek és bepillantást nyerhetünk többféle szemléletbe, gondolkodásba a túlélés érdekében.
Elején megemlítettem, hogy voltak korábban nem megszokott pillanatok, fordulatok a filmben. Először is, elvileg Barbra (Judith O'Dea) lenne a főszereplő, viszont ő nagyjából végig vegetálja a mozit. Az igazi főszereplő egy afroamerikai pasas, Ben (Duane Jones) lesz, ami korábban nem volt annyira jellemző húzás Hollywoodra. Persze, tegyük hozzá, hogy alig pár évvel korábban hunyt el Malcolm X, emberjogi aktivista és pont a bemutatás évében lőtték le orvul Martin Luther Kinget, így, ha úgy vesszük, Romero harcos aktivistaként megtette az első lépéseket, hogy a fekete bőrű színészek egyenjogú részei legyenek a filmművészetnek. Talán nekik is eszükbe jutott annak idején ez és, hogy van benne valami kifordult fricska, hogy egy fekete karakter fehér bőrű embereket "gyilkol" meg, ver agyon vascsővel, lő le puskával, anélkül, hogy az átlagos elmarasztaló fehér néző ezen felhördülhessen. Arról nem is beszélve, hogy beiktattak egy jelenetet, amelyben Ben felpofozza a hisztérikus Barbra-t, amely azért szúrta a cenzorok szemét és a tesztközönséget is megosztotta. (Egy évvel korábban mutatták be a "Forró éjszakában - In the Heat of the Night (1967)" című Sidney Poitier krimit, amelyben a nagyvárosi fekete nyomozó visszakézből torol meg egy pofont, amit egy kisvárosi helyi kiskirály enged meg magának vele szemben, és a színész a jelenet forgatása után rettegve vonult vissza szállodai szobájába, hiszen ahol a filmet készítették és forgatták, ott még abban az időben az ilyesmit nem nézte megtorlatlanul végig a fehér közösség, akkor sem, ha egy megrendezett jelenetről volt szó!)
Nem kívánom azt boncolgatni, hogy mennyire reflektált a film története a világra és benne az átlagemberek helyére benne, a társadalom visszásságaira, stb. Ezt korábban megtette mindenki más. A film végig egy feszült kamaradráma, melyben néhány karakter feszül egymásnak, miközben beütött a szar. Ezzel arra is utaltak, hogy krízis helyzetben mennyire másképpen reagálnak az emberek és ha nincs meg a kellő összhang, összetartás, akkor reménytelen lehet a túlélés. Milyen jó, hogy ez csak egy film.
A film pozitívumai közé tartozik a kreatív fényképezés és hangulatos zene. Ehhez képest a vágás és dramaturgia erősen gyengécske. A párbeszédek viszont egészen realisztikusak, míg az akciók eléggé kezdetlegesek. Szóval vannak a filmnek bőven erényei és hátrányai is.
aki viszont szereti a horror műfaját és nagy zombie rajongónak vallja magát, annak ez a mozi teljesen megkerülhetetlen.
Romero később egész sorozatot épített a zombie világra, de sajnos, túl ritkán készített filmeket, vagy az ötletek hiánya miatt, vagy egyéb okokra visszavezethetően, Sajnálatos, hogy volt, hogy akár tíz évet is várt két epizód elkészítése között, pedig, ötlet lenne elég. (Erre példa az, hogy jelenleg az egyik legtöbb figyelmet igénylő sorozat pont egy zombie apokalipszis után játszódik: The Walking Dead)
A film forgatókönyve volt John A. Russo legnagyobb húzása szakmailag, bár később tucatnyi filmet rendezett, horror műfajon belül. Akadt viszont némi kreatív nézeteltérés közte és Romero között, mert a kult-rendező a további folytatásokban nem vette igénybe a segítségét, pedig Russo még abban is partner volt, hogy az egyik jelenetben meggyújtsák a ruháját, mivel egyik statiszta sem vállalta a jelenetet, rendes kaszkadőrre meg nem volt pénzük. Viszont, talán pont ezért is lettek a második és harmadik etap után egyre kiforratlanabbak a forgatókönyvek és bugyutábbak a történetek. (Szerintem a Holtak hajnala volt a csúcs a rendezőtől és utána lejtmenet következett zombie fronton tőle. Viszont a Holtak hajnala viszont egyértelműen a műfaj csúcsa.) Itt viszont a meghökkentő befejezéstől eltekintve a történetből kifogy a szufla, ahogy elfogynak a szereplők. A befejezés viszont eléggé pesszimista ahhoz, hogy nyugtalanul hagyjuk ott a mozitermet, mint ahogy, 1968-ban a nézők is megtették.
Ezzel együtt az egyik legsikeresebb független film, amit készítettek és az egyik utolsó nagy autós mozis siker, melyet vászonra álmodtak. A hatalmas kereskedelmi sikerből azonban Romero alig látott valamit, mivel a direktor nem nagyon értett az üzlet pénzügyi részéhez és a forgalmazók elvitték a bevételek nagyját.
A film bekerült az előkelő 101 Horrorfilm, amit látnod kell, mielőtt meghalsz kötetbe!
Töfi:
- Duane Jones a főszereplő egyetlen Dead és egyetlen másik Romero filmet sem látott ezen kívül.
- Eredetileg Barbra karaktere egy tökös nő lett volna és Romero akarta, hogy egy sebezhető fiatal lány legyen belőle.
- A film elején a kocsis balesetre azért volt szükség a fával, mert a forgatás első napján véletlenül belement egy stábtag a kocsi oldalába és nem volt idő helyrehozni, ezért átírták a jelenetet, mintha Barbra törné össze véletlenül, mikor egy fának hajt.
- Eredetileg Ben karaktere egy szókimondó és durva kamionsofőr lett volna, de az a karakter nem illett Duane Jones-hoz, akit viszont megkedvelt a rendező.
- Már ennél a filmnél volt róla szó, hogy Tom Savini dolgozni fog benne, mint maszkmester, de más kötelezettségek miatt még nem tudott megjelenni a forgatáson, ám később bőven bepótolta amit itt kihagyott. (Pl. Ő rendezte meg a film 1990-es Remake-jét.)
- A háznak, ahol a filmet forgatták, valójában nem volt pincéje, így az ott készített jeleneteket a stúdióban vették fel.
- A temetői jelentben mikor Johnny birkózik a zombie-val a halála előtt, véletlenül megmogyorózta a statisztát. A zombie hörgése spontán és valódi.
- Az egyik producer hentes volt, aki belsőségekkel és vérrel támogatta a produkció elkészültét!
- A film színpadi adaptációját 2013-ban mutatták be Torontóban.
- Monster Flick - Ez volt a forgatási munkacím.
Hogy mennyire eltérőek lehetnek a vélemények, itt olvashatjátok a Smoking Barrels cikkét: Night of the Living Dead (1968)
A "Valéria és a csodák hete" habár nem aposztrofálható egyértelműen horrorfilmként - sokkal inkább dráma, szürreális fantasy - mégis helyet kapott a "101 Horrorfilm, amit látnod kell, mielőtt meghalsz" című tematikus gyűjtésben. Egy ideig keresgéltem is eme cseh remeket, hogy lássam már, mi az a film, ami egy lapon, illetve könyvben van említve olyan darabokkal, mint mondjuk az ős Dracula, Nosferatu vagy a frissebbek(?) közül, mint a Halloween.
Vítezslav Nezvalregényét nem ismerem,amiből ez a rendhagyó "mesefilm" készült, ezért nem is tudom érdemben kielemezni, hiszen, ismerve az írott szavak erejét, úgy vélem, a könyv változat sokkal részletesebben tud minket elkalauzolni a tizenhárom éves, első menstruációja megélésével felnőtt korba lépő Valérie fantázia világában.
Az 1970-ben készült, új-hullámos cseh film zavarba ejtő mű. Még mai szemmel is. Nagyon keveset mutat nyíltan, erősen lent tartva az erotika szintjét - talán egy kiskorú nem is látja át, miféle képzettársítások jelennek meg a képkockákon. Van ebben enyhe vérfertőzés, leszbikusság, pedofília és ha még hozzá teszem, hogy a vámpír mitológiába is beleharap, akkor a nekrofília is megtalálható. Mindez 1970-ben. Csak azért nem döbbentem meg, mert eszembe jut, annak idején Jancsó Miklós munkássága, amelynek jellemzője például tökéletesen visszaköszön a Valérie utolsó képkockáin; a film összes szereplője körbe táncolja a kislányt, aki mosolyogva sétál közöttük egy tisztáson, majd befekszik az ágyba, hogy kivilágosodjon a kép és tudjuk, hogy valószínűleg egy rémálom szekvenciát láttunk.
Valerie szembesül a felnőtté válással. Olyan kapu nyílik meg ezzel, amelyen átlépve örökre elhagyja a gyermekkort.
Valéria (Jaroslava Schallerová - pofonosztó?) nagyanyjával él az öreg kúriában. Kevés szórakozása van. Néha elalszik a téli kertben, miközben Orlikról (Petr Kopriva), a környék egyetlen "vajon mire használható" ifjújáról álmodozik, máskor a réten sétál pongyolában, egymagában. Még az első percekben - jelképes képekben - összevérez egy margarétát. (Vagy kamilla?) Nagylány lesz. Rögtön a film elején, mint Carrie White, Stephen King első könyvében, melyben szintén egy fiatal, nővé érett lány kálváriáját kísérhetjük nyomon, miközben a környezete egyre nagyobb nyomást gyakorol rá, míg végül elszabadul a pokol. A "Valérie..." főszereplője hasonló utat jár be. Hirtelen megváltozik körülötte a világ. Fenyegető lesz, tele szexualitással, felnőtt férfiakkal, akik "csak azt" akarják. Nagyanyja halálos beteg, de a múltjából visszatért hozzá egy sötét alak, aki lehet, hogy egy közeli rokon vagy maga a halál, az elmúlás, melyet szeretne a nagyi lefizetni, hogy tegye őt újra olyan boldoggá, mint egykor, vagy ha lehetséges, fiatalítsa meg, mert valahogy nem élet az élet, hogy Valérie élvezi azt, míg ő már nem.
Valérie szinte csak sodródik az árral, sokszor az utolsó pillanatban menekülve meg szorult helyzetéből. Máskor elevenen ég meg a máglyán, miközben a csalárd pap - egyfajta kritika a vallást terjesztő papokról? - a kisváros lakosait feltüzelve mocskolja a valójában még gyermeket, amiért a paráznaság bűnébe akarta csábítani. Holott ez hazugság.
Legális pedofília? Schallerová igen lengén. Szükséges ez a történet megértéséhez? Egyáltalán szükséges gyereklányokat mutogatni hiányos öltözetben?
A "Valérie..." szól a felnövésről, a elhagyásról, kihasználásról. A félelemről, hogy elmúlunk, hogy nem vagyunk urai magunknak. Szól a társadalomról, amely helytelenül működik. A férfi elnyomja a nőt. A férfi határozza meg a nő értékét. A férfi kihasználja és eldobja a nőt. A nő nem más, mint egy szexuális játék, mely csak időt nyerhet, de nem menekülhet, hisz ha eljön az ideje és éretté válik, megkörnyékezik és letörik őket, akár Valérie a véres virágot a mezőn.
Szól a leszbikus szerelemről. A nők, akik csak egymás között lehetnek biztonságban. Valérie barátnője, esküvője után, a kislány - bocs, már nagylány - karjaiba menekül, hogy kicsit fellélegezzen és öreg férje ne abajgassa. Azután megcsókolják egymást. Ez kicsit meleg, hiszen eltérő a koruk, azonos a nemük és egyikük még szemtelenül fiatal, alig tizennégy éves.
Azzal, hogy megértjük: felnőttünk, egyúttal elfogadjuk, hogy a halál jogot formál ránk?
Egy másik hasonlóan erős jelenet, amikor Valérie édesanyja megérkezik a kúriába, és akit eddig a gyermek még nem is látott, de ennek ellenére egy számomra nem túl anyai csókkal fogad. Oké, amerikai filmekben is megy a szájra puszi, de nekem ez kicsit fail. Itt meg egy szájnyitós csókot látunk. Igaz, nyelveket nem. Aztán a háttérben is mennek a csajos szájra puszik, így a film egyfajta polgárpukkasztó leszbikus reklám is. Bár, amikor készült, már kezdtek megenyhülni a cenzorok és mind több film kóstolt bele a szapphói gyönyörök legalizálásába. Hetvenes évek! Hippi korszak, szabad szerelem, Európai, nyílt ábrázolás és szemlélet. (Erre a japán filmek viszont ugyancsak rávertek.)
A film végig egy rémálom, mely csaknem elnyeli a női főszereplőt. Az egyetlen pozitívum, hogy végül rádöbbenünk, hogy valószínűleg csak álmodja az egészet. Jaroslava Schallerová első filmszerepe - utána rögtön egy magyar filmben jelenik meg tizennégy évesen a "Szép lányok, ne sírjatok!-ban. Nem mondhatnám, hogy remekel, mint színésznő, hiszen többnyire inkább az arca beszél és a szemei. Szinte végig sétál a díszleteken, néha körbenéz, párszor szól. Még az erkölcsileg megkérdőjelezhető jelenetekben a legerősebb. Korát meghazudtolva játszik együtt a felnőttekkel az erotikusabb pillanatokban. Csoda, hogy a szülei hagyták, hogy végig csinálhassa a forgatást.
Szerencsére tapintatosan csak néhány vágást látunk a két barátnő közös alvásából.
A film fényképezése a szürreális és a érdekes beállítások között váltakozik. Sok közeliben csodálhatjuk meg Schallerová szemeit és érzéki száját. Kár, hogy a kilencvenes években felhagyott a filmezéssel, egy ilyen kultikus filmmel a háta mögött.
A film zenéje borongós gyermekvers és gyönyörű, ám van benne valami fájdalmas, ború keltő. Talán Riz Ortolani klasszikus Cannibal Holocaust tételéhez hasonlíthatnám, annak volt ilyen kettős szerepe. A kellemes összekötve a bizarral, félelmetessel.
70%
Fantázia képek az álmon belül: Egy nő magát és egy fát - fallikus szimbólum - simogat kéjesen. Valérie felfedezi a testét?
Különvélemény:
A világ egyre inkább elkorcsosul. Ezen az úton halad jelen filmünk is, mert bár tudjuk, hogy száz-kétszáz éve, társadalmilag megszokott volt, hogy gyereklányok mentek férjhez és szültek gyereket, azért ha vásznon látunk ilyesmit, egészségesen elítéljük.
A mai paparazzo fotók simán alájátszanak ennek a média által irányított, beteg világnak, melyben kiskorú modellekkel reklámoznak fehérneműt vagy épp alig fiatal színésznők bugyiját kapják nyál csorgatva lencsevégre, hogy az idősebb rajongók otthon nyál csorgatva nézzék a darabka textilt.
A "Valérie..." egyik oldalon egy jellemfejlődést, érést mutat be, de másik oldalon nem lehet elmenni az mellett, hogy a karakter is fiatal, ám a színésznő is az volt, még gyermek.
Mégis, mind a sminkkel, frizurával, több jelenetben pedig a kosztümmel mind az elfojtott vágyakat kívánták felkorbácsolni, talán, hogy még felkavaróbb legyen a mondanivaló.
Amikor a pap beoson Valérie hálószobájába és megmutatja szőrös mellkasát, majd a félmeztelen lány derekába kapaszkodik, az egyszerre hányinger keltő és megbotránkoztató.
Pedofília a művészet leple alatt.
