A látogatók: A fejlesztés - The Recall (2017)

A látogatók: A fejlesztés - The Recall (2017)

Rendezte: Mauro Borrelli

A film Mafab adatlapja: The Recall (2017)

Megtekintés: A befejezés már érdekes, de előtte az az egy óra...

Van az úgy, hogy az ember híres színészből átavanzsál adócsalóvá és egy ideig hűsölni kénytelen. Ez nem olyan elítélendő - hmm - mintha embereket ölnél, hiszen ön-Robin Hood-ként elsősorban az államot lopod meg vele. Közben azonban elrepülnek az évek, a hírnevedet hírhedtség váltja fel, te pedig arra ébredsz, hogy a korábbi - jó húsz évvel, kb. - pergő életviteledet felváltja egy olcsóbb, kommerszebb hozzáállás. A hozzáállás, aminek köszönhetően már úgy írsz alá a B filmekhez, hogy meg sem borzongsz azon, milyen lúzer lettél.
Ha van színészi karrier, amely datálható egy sikerfilmtől, akkor legyen az Wesley Snipes esetében mondjuk a "Penge - Blade (1998)" és a mélypont ugyan nem ez, viszont a történet gerince visszavezet ahhoz a zajos sikerhez. Itt Snipes karakterét egyenesen "Vadásznak" hívják, igaz nem vérszívók ellen küzd karddal, hanem földönkívüli lényeket igyekszik megleckéztetni nem túl pontos célzó tehetségével.
Miután végigszenvedtem "A fejlesztést", csak arra tudtam gondolni, hogy ez a film bizony, első órájában, leginkább a Penge nyomdokaiban csetlő-botló kistestvér... játékmacija, amelyiknek kitépték a belét. Kb. annyi a hasonlóság.
Vagy több?

1998-ban Penge azért küzdött a vámpírok ellen, mert személyes bosszú vezette egyrészt anyja haláláért, másrészt pedig azért, mert egy vámpír fertőző harapásának köszönhetően ő maga is kapott kicsit az elátkozottak életciklusaiból.
"A fejlesztésben" pedig egy ex-űrhajós, pilóta, katona, akit sok éve elraboltak az E.T.-k és zaklatták... ugyan nem feltétlenül szexuálisan, mint egy fontos karaktert a "Függetlenség napjában", viszont ettől még ég a karakterben a tűz, hogy kiegyenlítsen egy képzeletbeli számlát.

Közben, hogy az egyszemélyes bosszú-hadjáratban valami érdekes is legyen, megismerhetünk öt fiatalt, akik a vadászhoz közeli erdészlakba igyekeznek nyaralni és pihenni kicsit, ami egyet jelent a szex-el és piálással. Persze páratlan a számuk, mert miért ne és, hogy valaki kimaradjon, míg a többiek dugnak. De hülyék ezek a tinik.
A másik baj, azon kívül, hogy valami eszméletlenül unalmas és modoros minden, a szájukból elhangzó mondat, nincs közöttük egyetlen igazán karakteres arc, vagy olyan, akiért legalább tényleg tudnál izgulni. Talán csak a lányok.
A három srác mintha most lépett volna le egy divatbemutató pástjáról. Nem éppen helyesek, ellenben egyértelműen olyanok, akik több időt töltenek sminkben, mint ruhában. Mindhárom eszméletlenül jóképű lenne, ha nem lennének annyira irritálóan semmilyenek.
Nem tudom, amikor ezeket a fehérnemű modelleket kiválasztják, mi lehet a koncepció. Az Amerikai pite srácai legalább valahol kedves szomszédfiú stílusú arccal rendelkeztek. Ezek meg? Amolyan elkényeztetett anyuka kedvencei pofik, akiknek viszont sosem csípnél az arcába.
Az arcjátékuk azonban kemény.
Ennyit a színészi játék magasztalásáról.

Snipes sincs jobb helyzetben, mivel a forgatókönyv először azt sem tudja eldönteni, hogy használja a színészt valamire, vagy biodíszlet. Még azt sem sikerül rendesen összerakni a forgatókönyvben, hogy Snipes karaktere milyen módon figyelje meg a fiatalok házát és egyáltalán, milyen okból kolbászoljon el oda?
Kifejtem: Snipes erdészházába véletlenül bebotorkál néhány fiatalunk. Összefogdossák a cuccait, ő meg közben - klisé - hazaér. Észreveszi, hogy rombolás nem történt, viszont kicsit megpiszkálták a tál levest. Elvileg, azt sejtenéd, ez vért kíván, mert a vadász kirongyol a lakból, kocsiba vágódik és teperni kezd a menekülő fiatalok után. De valóban utánuk?
A fiatalok ugyanis a fák között szlalomoznak, míg a kisteher egy teljesen más környezetben vágtat keresztül. A fiatalok megérkeznek a saját faházukba, viszont a vadász, hiába sietett a kocsijával, egyszerűen nem fut be. Csak később. Gyalog. hogy először a fák közül lessen be a panoráma ablakon, majd egészen közel lopózva már a fal mellől lessen be a tinikre, majd, miután megjelenik a földönkívüli entitás, ismét a fák közül leselkedjen a marcona fekete férfi.
Ezt nem értem... Akkor minek indult el olyan elánnal, ha nem akarta megleckéztetni vagy felelősségre vonni?
Ha már a ház mellé érve leselkedik, miért nem botlott bele az idegenbe, aki szintén ott ólálkodott? Eleve azt hittem - köszönhető a "mesteri vágásoknak", "ütemérzéknek" és "félelmetesen ügyes kamera beállításoknak", hogy aki a fiatalokat riogatja, maga a vadász. Erre kiderül, hogy az inkább kettőt hátrált, hogy teret engedjen a semmiből érkező idegeneknek. Fifikás.

Mondjuk eleve röhejes, mennyire felesleges volt erre egy Snipes szintű színész. Kb. mint abba a másik sci-fiben - na, mi a címe? - Jean-Claude van Damme szerepeltetése. Jó tudni, hogy még hírt ad magáról, de a minőséget nem húzza fel...

- Snipes, te ennél jobb vagy! - Kellett a pénz, kannás borra...

Az első óra unalmas karakterépítése után végre kicsit a forgatókönyv is igyekszik megmutatni magát. Ne várjunk Borrelli agyától valami igazi truvájt, de legalább kicsit érdekes lesz a befejezés, amely így legalább megpengeti egy űrinváziós, x-menes folytatás lehetőségét. Mivel azonban a film két értékéből nem szeretném a kevésbé feltűnőt elszpojlerezni, nem mesélnék többet a moziról.
A másik pozitívum Laura Bilgeri, aki igazi kis eyecandy, bár, színjátszásból lenne még mit javítania. Az asztmaroham már szépen megy.
Az biztos, hogy egy egysoros ajánlója a filmnek sokkal érdekesebb, mint maga a másfél órás mű. Ráugrottam, bevertem a fejem.
Mondanom sem kell, hogy még a trailer is elaltatja a gyanakvást.

A katonai tanács jelentei meg ebben a formában teljesen feleslegesek, csak talán Borrelli így volt képes kicsit többet megmagyarázni a nézőnek, anélkül, hogy ne kelljen narrációt vagy feliratokkal megpakolni a filmet. Ettől még az a két perc nem nagyon tesz hozzá a filmhez.
Ha hasonlítani akarom valamihez, akkor a Skyline (2010) lenne az, csak az városi környezetben mutat be hasonló eseményeket és annak ellenére, hogy az egy 7 éves film, ennél sokkal látványosabb és igényesebb produkció.

50%

Ha megnéznéd:
- A fejlesztés (2017)

Az egyetlen ok, amiért végig bírod nézni: Laura Bilgeri

Maggie-mondja: Gru 3D

Gru 3 (2017)

A Gru az egyik olyan film, amit időről időre újranézek, mert valami olyan jó érzést kelt bennem, amit jólesik újraélni. Nem tudom pontosan mi ragad meg benne, de az biztos, hogy nagyon szerethető a karakter a maga morcos modorával és csúnyácska külsejével, amely alatt minden erőfeszítése ellenére is érző szív dobog. Az első részben ismerkedik össze a három kis árva leányzóval, Margoval, Edith-tel és Agnesszel, akiket első körben saját céljaira akar felhasználni, hogy megszerezze egy másik gonosztevőtől, Vektortól a zsugorsugár nevű fegyvert és elérhesse a gonosztevés csúcsát: ellophassa magát a Holdat.

Azonban ahogyan az sejthető, végül a lányok rabolják el a szívét, és ezt valahogy ő sem bánja annyira. A rajzfilm pergő cselekményű, tele van humorral és ötletes képi gegekkel, ugyanakkor van mondanivalója, hiszen a karakter komoly jellemfejlődésen megy keresztül.

Itt találkozunk először Gru anyjával, aki elsőre egy zsémbes boszorkánynak látszik. Aztán másodikra is. Folytonos kritikáival megkeseríti Gru egész életét. Ugyanakkor a kislányok ugyanúgy meglágyítják a szőrös szívét, akárcsak Gruét. Megismerkedhetünk Dr. Senkiházival is, aki Gru terveihez segít feltalálni különböző szerkezeteket, kicsit olyan figura, mintha a James Bond filmek Q-jának gonosz karikatúrája, hiszen bár rendkívüli feltaláló, nagyothallása miatt rendszerint félreérti, hogy mit kérnek tőle. És persze itt jelennek meg először Gru mellett a minyonok. Ami egy cseppet félrefordítás, hiszen angolul a minion szó szolgát jelent, míg magyarul a minyon egyértelműen a francia eredetű cukrászsütire utal. De ha már elemezzük, a mignon szó, amiből a magyar minyon ered, azt jelenti franciául: kis kedvenc. Szóval nem is annyira nyúlt mellé a fordító. Ennyi szabadság a szójáték miatt meg simán belefér egy rajzfilmnél.

A második rész nekem kevésbé tetszett, főleg a megvadult minyonok miatt. Ámbár vannak nagyon jó pillanatai is. Például a szülinapi parti, ahol Gru kénytelen jótündért játszani vagy Dr. Senkiházi búcsúja. Ebben a részben lényeges új szereplő Lucy, az Anti-Gonosz Liga egyik ügynöke és Silas Kosülep, a liga vezetője. Gru ugyanis a lányok miatt immár jó útra tért, ugyanakkor élnie is kell valamiből. Kénytelen-kelletlen csatlakozik az Anti-Gonosz Ligához, Lucy ügynök nem éppen finom rábeszélésének engedve. Azonban a közös küldetés során egymásba szeretnek, s nem kis nehézségek árán visszafordítják a minyonok elvadult tömegét is, akiket a gonosztevő El Macsó kis cuki sárga formából szőrös vadlila szörnyekké tett. A rész végén Lucy és Gru össze is házasodnak.
Itt veszi fel a fonalat a moziban jelenleg futó harmadik rész. (Most tekintsünk el attól, hogy közbeékelődött egy Minyonok spin-off, ami a kis sárga lények előzménytörténetét meséli el még Gru előtt.)

Szóval a harmadik rész elején Gru és Lucy már házaspárként dolgozik az Anti-Gonosz Ligának. Épp egy küldetésen vannak a 80-as évek egykori gyereksztárjából retro gonosztevővé vált Balthazar Bratt ellen, aki meg akarja szerezni a világ legnagyobb gyémántját. Ami egyébként még színét tekintve is inkább rubint, ha már szakmailag beleköthetek. Pláne biztos azután, hogy kiderül Balthazar terve, hiszen egy óriási lézerfegyverhez kell neki az áhított drágakő, márpedig a lézerágyúk manapság is rubinttal működnek. Igaz, ipari rubinttal.

Szóval bár első körben Gru megakadályozza, hogy a drágakő Balthazar kezébe kerüljön, de a gonosztevőt nem sikerül elkapnia. Az Anti-Gonosz Liga élére került új vezető pedig bűnbakot keres, hát kihajítja Grut. Lucy harciasan kiáll párja mellett, melynek következményeként őt is menesztik. Úgy tűnik, hogy véget ér a kezdeti boldogság, bár Lucy továbbra is bizakodó. És nem hiába, mert ebben a pillanatban csöppen az életükbe Gru sosem-látott ikertestvére: Dru. Igen, nemcsak a nevek tűnnek kicsit sablonosnak, az ikerpár is az. Gru a kopasz, fekete, morcos, de talpraesett tesó, míg Dru a röhejesen selymes szőke, fehér, naivan mosolygós és végtelenül ügyetlenkedő ellenpont. De akármennyire is elcsépelt az elveszett ikertestvér, mint ötlet, mégis Dru képezi a film alapvető mozgatórugóját. Tulajdonképpen egész vicces párost alkotnak Gruval. Pláne sokat nevettem amikor a testhezálló fekete és fehér (mi más?) ruhában szerencsétlenkednek a falra mászás közben.
Kis kikacsintás, hogy Dru sertéstenyésztésből él, ezért háza teljes egészében malacformájú tárgyakkal és díszítéssel van ellátva. Amikor megláttam, önkéntelen böktem meg a moziban mellettem ülő barátomat: nézd már, Loncsár. Hát, ha nem gondolnám, hogy lehetetlen, azt mondanám, hogy a Dru a magyar Szaffi-rajzfilm sertéstenyésztőjétől nyúlta a házát. Aztán ki tudja...
Ha már kikacsintás. Van egy egyértelmű utalás is egy másik népszerű rajzfilmre. A tengeri jelenetek egyikénél egy kicsi és egy nagy bohóchal ténfereg a tengerben, amikor is az egyiküket magával ragadja a akció keltette áramlat. És indulhat a Pizsi nyomában... Aztán engem például Balthazar original csomagolású akciófigurás játékdobozai eléggé emlékeztettek a Toy Story Buzz-figuráira. De biztos számos más cameot is észre lehetne venni. Talán majd ha legközelebb nézem.
A film készítői ugyanakkor tettek egy merész húzást: minimálisra csökkentették a minyonok szerepét. Igaz, két nagyjelenettel tették mégis emlékezetessé őket a filmben. Az egyik a tehetségkutató színpadán való megjelenésük. Még visszaemlékezve is mosolygok magamban ahogy a minyonnyelven előadott dalra gondolok. Aztán meg a börtönjelenetek, ahogyan az időközben Grut elhagyó minyonok a fogházban terrorizálják a rabokat, na az különösen vicces. Igen, a börtöndallal és a szökéssel egyetemben. Apropó minyonnyelv: Gru minyonszótáras jelenete is abszolút jó húzás. Úgy néz ki a kezében a könyv, mint egy merchandise minyon cucc. Fogadjunk hamarosan lesz a piacon hasonló. Már ha eddig nem volt...

Az hagyján, hogy a készítők a minyonokat visszaszorították, de Dr. Senkiházit egyenesen karbonitba zárták, mint egy torz Han Solot. Kicsit gonosz megoldás, hogy ki sem szabadítják egész rész alatt, de itt most nem is igen jutott volna neki szerep, megoldották a kiiktatását egy egyszerű laborbalesettel.
Viszont irtó cuki Agnes egyszarvú vadászata. Kifejezetten édes a tesója, Edith hozzáállása a húga rögeszméjéhez. Támogatja és kísérgeti a kislányt és kicsit nagytesós gondolkodással próbálja terelni a valóság felé, ugyanakkor belátja, hogy a testvérének szüksége van a mesevilágra és nem szabad lerombolni senki álmait. És hát irtó jópofa a váratlanul jött megoldás, ezt nem is akarnám lelőni, mert engem is megmosolyogtatott.

Külön szál, ahogyan Lucy igyekszik anyaként viselkedni a három kislány irányában és persze csak akkor válik igazán anyává, amikor nem megfelelni akar nekik vagy a szerepnek, hanem önmagát adja. Ezen ugye Gru már az első részben végigment, ezúttal szerelmén volt a sor, úgyhogy az apaság után most kicsit az anyaságba is bepillantást engedett a történet.

A film egyik erőssége, hogy elég stílusosra sikerült a gonosz Balthazar. A nyolcvanas évek divatját követő, válltöméses ruhákat hordó, aerobic-tornára ugráló, walkmant hallgató, Jackson-imitátor mozgásával támadó, ugyanakkor pöccre pontosan kiszámított akciókat végrehajtó anakronisztikus figura elég egyedi, vicces és erős ahhoz, hogy vihesse az ikrek egymásra találása mellett a film másik fő szálát. Külön kiemelném a magyar vonatkozású Rubik-kockát, ami több helyen is feltűnik Balthazar nyolcvanas évek iránti rajongásának egyik szimbólumaként. Nekem még jól is esett a zenéken és a divaton nosztalgiázni, amellett, hogy a film természetesen egyértelműen karikírozza a korszakot. Ezt nyilván nem annyira a gyereknézők, mint a felnőtt kísérők szórakoztatására szánták.
Amúgy is van felnőtteknek szánt mondanivalója. Mert amíg Gru egyedül volt az első részben és folyamatosan rágódott a múltbeli csalódásain, anyja folyamatos szurkálódásán, itt egyetlen pillanatra sem hagyják elszomorodni vagy depresszióba esni. Hol Lucy megnyugtató ölelése és biztató szavai emelik ki, hol a lányok - és itt főleg Agnes álmok iránti lelkesedése tölti fel újra energiával, hogy mindig újra nekiinduljon. Mert ki másért tenné ezt az ember, ha nem azokért, akik szeretik?
Nyilván a Gru-film is lépni fog tovább, hiszen meglepő fordulattal zárult vagy inkább maradt nyitva a harmadik rész. A részemről tágra nyílt gyerekszemekkel várom a folytatást...

Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta.
Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik.
Az illető: Maggie

R.I.P.: Elhunyt Michael Nyqvist

Az 56 éves Michael Nyqvist tüdőrákban hunyt el 2017.június27.-én, családja körében. A Svéd színészt 2009-ben kapta vállára a világhír, amikor eljátszotta Stieg Larsson kultikus regényben, "A tetovált lányban" Mikael Blomkvist, az újságíró szerepét. Ezek után Amerikába is többet hívták, nevét kezdtük megismerni.
Tom Cruise mellé őt választották a negatív főszereplőnek a Mission: Impossible 4. részében. Tehetségét még olyan mellékszerepben is jól kamatoztatta, mint a John Wick című bosszúfilm, Keanu Reeves főszereplésével.

Verdák 3 - Cars 3 (2017)

Verdák 3 - Cars 3 (2017)

Rendezte: Brian Fee

A film Mafab adatlapja: Cars 3. (2017)

Megtekintés: Sosem lesz olyan szórakoztató és többször nézős darab, mint az első, de gyerekek vagy gyermek lelkű felnőttek esetében egyszer le lehet tudni.

Aki valami fontos stádiumban dolgozik egy animációs cégnél, előbb vagy utóbb eljut arra a szintre, hogy maga is készítsen egy CGI mesefilmet. Legalábbis erre tudok csak gondolni, hogy egy franchise esetében nem valamelyik, korábban már bizonyított rendező ült a direktori székbe, hanem az elsőfilmes Brian Fee.
Csakhogy, úgy vélem, nem elég egy filmhez, hogy a szakma csínja és binyja a kezünkben van. Nem elég, hogy ha látjuk az eszközöket, akkor abból ki tudjuk hozni a legtöbbet. Nem. Magunkból is ki kell hozni a legtöbbet és ehhez bizony látnoki képesség szükséges. Plusz, olyan magas fokú kreativitás, amelyik nem csak élettel tölti meg a vásznat, hanem rendesen megtornáztatja az agyunkat is.

Ott van például Brad Bird. Ő készítette a "Hihetetlen család" című akciós, James Bond és szuperhős katyvasz animációs mesefilmet. Az az ember viszonylag egy zseni. Képes a remek karakterek mellett sok nüanszi apróságot beépíteni a filmjébe, aminek köszönhetően rendesen kapkodnunk kell a fejünket és még az is lehet, hogy egy rakás érdekes részlet elkerüli a figyelmünket első megtekintésnél. Ennek az egyetlen filmjének a megtekintése után megjegyeztem a nevét, mert úgy véltem, ha olvasok róla, hogy jön egy új Brad Bird film, akkor azt nekem látnom kell, egyedi vizuális látásmódja miatt. Talán, mert nem áll meg a klisék visszaforgatásánál, hanem csavar azokon és hozzá tesz, hogy meglepjen. Kb. mint Joss Whedon.
Brian Fee-nél ezt nagyon nem érzem. Ő simán visszaböfögi, amiket korábban látott és nagyon minimális kalandfaktort helyezett el ebben az amúgy sem bonyolult mozijában. Ezért volt hiányérzetem, mikor kijöttem a moziból és ezért fogom inkább az első részt újra nézni és nem ezt.

A "Verdák 3." egy kicsit nosztalgiázik az első rész koncepcióját felhasználva.
Az epizódok mind visszavezethetőek korábbi filmekre.
Az első rész, azon kívül, hogy egy feltörekvő és sikerre éhező autóról mesél, aki a győzelemért él, még le is koppintotta a "Doc Hollywood" című Michael J. Fox romantikus komédiát.
A második rész a komikus mellékszereplőre koncentrálva elvitt minket a kalandfilmek és James Bond világába.
A harmadik etap pedig visszakanyarodva ismét a győzni akaró, egyenesbe jövő autót állítja középpontba, akinek azonban fejlődött annyit a jelleme, hogy rádöbbenjen, nem feltétlenül kell nyernie ahhoz, hogy sikeres legyen, ezért aztán tudni kell azt is, hogy mikor kell félreállnia. Nos, rengeteg ilyen mozi is készült, amelyben a főszereplő inkább utolsó pillanatban egy "zöldfülűnek" adja át a siker lehetőségét, ám nekem valamiért a megoldást tekintve pont egy magyar film, a "Swing" jutott eszembe a befejezés húzása miatt.

Az első percekben feltűnt, hogy a képi világ, bár már az első részben is gyönyörűen sikerült, mostanra is tudott finomodni. Néhány animált autó szinte életre kelt. Ez a részletfinomság azonban még nem érzem, hogy elég lenne, hogy elájuljunk.

Mivel animációs filmeket nálunk főleg szinkronosan mutatnak be és mi is így láttuk egy barátommal, felesleges részemről arra kitérni, milyen hihetetlen munkát is végeztek a megszólaló sztárok. :)
A magyar szinkron viszont igyekszik szellemes lenni és szójátékokat erőltetni valamennyi mondatba. Ezek fele azonban nem elég vicces.
A képi gegeken is lehetett volna még mit emelni.
Ettől függetlenül azért nézhető.
65%



Ha megnéznéd:
- Verdák 3 (2017)

Gyilkosság a Fehér Házban - Murder at 1600 (1997)

Gyilkosság a Fehér Házban - Murder at 1600 (1997)

Rendezte: Dwight H. Little

A film Mafab adatlapja: Murder at 1600 (1997)

Megtekintés: Húsz éve került mozikba ez a thriller és évente újra tudom nézni. Ez annak is köszönhető, hogy remek karaktereket alakítanak jó színészek és a történet sem faék egyszerűségű.

Egy fiatal nőt, bizonyos Carla Town-t (Mary Moore) holtan találnak a Washingtoni elnöki Fehér Házban. Mivel gyilkossági ügyről van szó, bizonyos protokoll-helyzetek kikerülésével bevonnak a nyomozásba egy városi rendőrhadnagyot, Regis-t (Wesley Snipes) is, majd a nyakára szabadítanak gátló/segítő tényezőnek egy ügynököt (Diane Lane), akinek kezdetben nem az a fő feladata, hogy sikeres legyen az együttműködésük (sokkal inkább Regis féken tartása), azonban hamar összecsiszolódnak, amikor rádöbbennek, hogy a szövevényes gyilkossági ügy valószínűleg egy politikai összeesküvés apró szelete, amely komoly kihatással lehet az ország politikai életére, kezdve azzal, hogy az aktuális elnököt (Ronny Cox) lemondatnák bizonyos befolyásos, elitista körök.

A film elkészülésének idején nagyon ment Snipes szekere és szívesen vállalt be tökös figurákat. Regis nyomozó története pedig egyértelműen összerímel egy korábbi alakításával, amelyet Michael Crichton regényének filmváltozatában játszott el, az 1993-as Gyilkos napban - Raising Sun, amelyben szintén egy nő meggyilkolása volt egy összeesküvés katalizátora, szintén egy zárt környezetben, csak ott az amerikai kultúra ütközött a japán szemlélettel. Meglepődtem, hogy a forgatókönyvírói kreditben nincs átfedés a két történet között. Aztán még ott van a Clint Eastwood féle "Államérdek" - Absolute Power (1997), amely szintén egy hasonló, az elnököt érintő gyilkossági ügyről szól.

A film tipikus nyomozós akciófilmes kliséket követve épül fel.
Az első percekben, a történettől szinte független akciójelenetben ismerhetjük meg Regis karakterét, aki egyedül intézi el az öngyilkos hajlamú aktakukacot (Charles Rocket) egy forgalmas útszakaszon, mielőtt az orvlövészek tennék el láb alól az egyébként egyértelműen idegileg összeroppant férfit. (Szomorú, hogy a színész végül 2005-ben valóban önkezével vetett véget az életének. Elvágta a saját torkát! - A nyomozás során idegenkezűségre utaló jeleket nem találtak, így további nyomozást nem folytattak halálának ügyében.)
A film kezdése persze jó apropóját adja annak, hogy megismerjük a társát (Dennis Miller), aki a humoros beszólásokért felelős a filmben, hogy a drámaiságot kicsit ellensúlyozzák. Miller tipikusan az a színész, aki a főszereplő mellé kerülhet segítőnek, komikus karakternek, aki néha feláldozható is.

A kötelező körök után Regis megjelenik a gyilkosság helyszínén, ahol persze a Fehér Ház fontosabb karaktereit ismerjük meg és egymáshoz való viszonyukra is kapunk pici rálátást. A történetben itt már elkezdődik a titokzatoskodás és a figurák befeketítése, hogy legyenek gyanús alakok, akik terveinek miben létéről találgathat a néző.
Regis és Nina Chance (Diane Lane) ügynök között kezdetben feszült a kapcsolat - melyik hasonló krimiben nem az - főleg, mert az egyik karakter egy laza fekete férfi a másik pedig ennek ellentéteként egy karót nyelt, fehér nő.
Az persze hamar kiderül, hogy Nina annak ellenére, hogy egy savanyú picsának (Bocsánat, de tényleg kicsit ebbe az irányba terelik a néző véleményét a nő stílusával.) tűnik, bőven nem az. A szabályok betartása csupán a sportolói múltjának folyománya lehet, hiszen egykori olimpikonként megszokta, hogy van a feje felett valaki aki irányíthatja és engedelmesen kell törtetnie a céljaiért. Regis logikusan érvel, lassan bogozza ki a szövevényes kapcsolati rendszert a meggyilkolt nő körül és közben Nina rádöbben, hogy bár kerülendő lenne az esetleg kirobbanásra váró botrány, lelkiismerete azt mondja, ahelyett, hogy pusztán megfigyeli és akadályozza Regis-t, inkább teljes mellszélességgel álljon ki mellette, akkor is, ha ez visszaüthet rájuk, hiszen ezzel az életük és karrierjük is veszélybe kerül.

Alan Alda, Wesley Snipes

Közben jobban megismerjük Regis-t is, aki lehet, hogy egy kőkemény nyomozó, ennek ellenére mégis magánéleti válságban van, egy hajszálnyira attól, hogy kilakoltassák. Visszatérő poén, hogy a nyomozás közben igyekszik valakit találni, akinek lehet befolyása a lakásának lebontását szorgalmazó cég bizottságánál, hiszen mind a szomszédok macerálják, mint "fontos embert", mind pedig a hobbija - egy hatalmas történelmi tablóként funkcionáló terepasztal - akadályozza az egyszerű elköltözést.
Nináról sokkal kevesebbet tudunk meg, azonban az kiderül, hogy szenvedélyes nyomozó azon belül, hogy ügynök is és nem hajol meg a felettesei előtt sem, ha úgy érzi, valami nincs rendben az üggyel kapcsolatban, mivel rendkívül erős az igazságérzete. Felettese pedig (Daniel Benzali) tipikusan a gyanús figura, ám gyakorlott nézőt nem tudnak félrevezetni.

Fontos karakter még a Fehér Ház biztonsági főnöke, Jordan, akit Alan Alda, Woody Allen egyik kedvenc színésze alakít. Látszólag a férfi mindent megtesz azért, hogy hamar pontot tegyenek a nyomozás végére és lecsukják a gyilkost, mert az ügy egyértelműen rossz fényt vet az elnökségre és környezetére.

A nyomozás csak elsőre tűnik bonyolultnak, pont, mint a Gyilkos napban. Lassan összeáll a kép az elejtett megjegyzésekből és a főszereplők összerakják a puzzle darabokat.
Végül a film több ponton hepienddel zárul. Milyen szerencse, hogy az elnök rendelkezik kellő befolyással a ház lebontásának meggátolásában.
Szerethető akció-krimi-thriller, amelyben még Snipes sem az a legyőzhetetlen akcióhős, mint sok másik filmjében. Itt még rendesen megküzd egyik éjszakai támadójával, harcművészeti tudását nem előtérbe tolva. (Máskor szarrá ver mindenkit.)

Kap egy feszült jelenetet az ügynöknő, valamit a humorforrás kolléga, hogy egyenletesen ki legyenek használva a színészek.
Nem hibátlan mozi, sokadik megtekintés után azért találni benne kisebb dramaturgiai bakikat. (Pl. Az elején Regis ártalmatlanná teszi Jeffrey-t, de a többi rendőr, mikor odaérnek, miközben Regis lelép, csak állnak a fekvő férfi felett és ráfogják a fegyvereiket. A valóságban egy pillanat alatt megbilincselik és viszik is. Pl. Regis-t meglepi a házába betörő férfi, amikor hátulról rátámad. A pasas ennél fogva simán kinyírhatta volna a nyomozót és vége a filmnek, ehelyett kergetőznek egy sort.)

Dennis Miller, Wesley Snipes

Remek nyomozós film, kliséi ellenére. Amikor kijött, már akkor sem volt teljesen friss, de a kilencvenes években sok tucat hasonló mozi készült, ezért megvolt a helye közöttük. Az akciójelenetek finomításra szorultak volna.
A zenéje (Christopher Young) hangulatos, ahol kell, jól hozza a feszültséget.
Ha van rá időd, hallgass bele:

65%

Töfi:
- Bruce Willis volt eredetileg kiszemelve Regis szerepére, de a színész kilépett.
- Vicces, de a trailerben Regis egy helikopterrel érkezik a Fehér Házhoz, azonban a filmben ezt a részt újravágták, mivel helyi nyomozóként tök felesleges volt ez a belépő.
- A film Margaret Truman regényciklusának egyik kötetét vette alapul. Truman könyvei mind fontos helyszíneken történt gyilkosságokat meséltek el. Mindegyik címe "Gyilkosság a..." valahol. Margaret Truman egyébként egy korábbi elnök, Harry S. Truman lánya!

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja - Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales (2017)

A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja - Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales (2017)

Rendezte: Joachim Rønning, Espen Sandberg

A film Mafab adatlapja: Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales (2017)

Megtekintés: Moziban csak a harmadik részt láttam - többi otthon - és talán azt tartom a leggyengébbnek a sorozatból. A Karib 5 szerintem kiköszörülte a csorbát.

Első találkozásom a sorozattal tényleg felemáson kezdődött. Az első részen, mielőtt végig bírtam volna nézni, legalább háromszor elaludtam. Talán rosszkor kezdtem neki - munka után - talán Gore Verbinski darkos stílusa vitt le alfába, nem tudom, ám már akkor is éreztem, hogy a Disney valami nagyot alkotott ezzel a franchise-zal, még akkor is, ha éppen nem állt túl jól a kalózos témájú filmek szénája akkoriban.
De a Karib ezen változtatott.
Nem tudom, korábban mi volt sokak ellenállása a téma felé. Ha tippelhetnék, akkor tudat alatt sokan nem tudunk a kalózzal, mint pozitív szereplő azonosulni, hiszen, foglalkozási sajátosság, hogy a kalóz - kivételes esetekben - szembe megy a törvénnyel és sok esetben - ha vannak támadásának áldozatai - akkor eleve csak negatív karakterként értelmezhető a társadalom normái szerint.
Persze az írók mindig is szerették ezt a "foglalkozást" árnyalni és romantizálni, azonban ennek nem dőlhetünk be.
A kalózok bűnözők, akiknek tevékenységét vér és halál jellemzi.

Korábban is voltak próbálkozások, - Sandokantól kezdve Blood kapitányig - hogy a néző szemet hunyjon az erőszak felett és elfogadja, és a kalóz pártjára álljon, de talán egyik sem volt annyira markánsan szemellenzős, mint a Johnny Depp által csúcsra járatott kalózkapitány figurája, aki eddigi öt történetében semmi mást nem akart, miközben megélte hihetetlen kalandjait, mint kormányozhassa a Fekete Gyöngy nevű hajóját és elússzon vele a naplementébe, minimális kezelőszemélyzetének segítségével, lehetőleg a fizikai erőszakot kerülve másokkal, pusztán eldugott kincseket elorrozva, ha van rá egy mód.
Ez persze első perctől nem sikerült, mert a korai rocksztár figura valahogy mindig csávába került, melyből néha bizony emberéletek árán sikerült csak kiverekednie magát, jobb esetben, máskor pedig passzívan sodródott az árral, akár szó szerint is.
Jack Sparrow (Johnny Depp) kalózkapitány burleszki figura, aki szinte kívülállóként bukdácsolja végig a kalandokat, a forgatókönyv azonban, néha ügyesebben, máskor harmatosan, de igyekszik megmagyarázni, hogy szereplőnknek miért is van bérelt helye ezekben a főleg átok sújtotta alapokon nyugvó történetekben.

A legújabb epizód szerintem bőven revideálta a korábbi harmadik és negyedik részt, amelyikből az egyik elnyújtott hossza és ál-filozofikus maszlagja miatt lett számomra emészthetetlen, míg a másik egyszerűen nem tudott elszórakoztatni anélkül, hogy vélt és valós hibáit ne tolta volna az arcomba, ahelyett, hogy elaltatja figyelmemet és pusztán kikapcsol.
A legújabb etap viszont se nem volt számomra túl mesterkélten művészi és a történet is felcsigázott, ami viszont szerintem nagymértékben az import férfiállat, a Salazart alakító Javier Bardem egyedüli érdeme.
Mellette kicsit mindenki halvány és Salazar harctéri viselkedésével egyébként is kiérdemelte a szadista hóhér titulust tőlem, ami meg jót tett a filmnek, hiszen úgy éreztem, hogy a korábbi nagy kalózokkal szemben most végre kaptunk egy igazi szemétládát, akitől még a nézőtéren is lehet rettegni kicsit.
Fura irónia, hogy Salazar figurája eredetileg pont, hogy a rettegett kalózok ellen indult harcba, szóval, érzelmileg sikerült megfordítani az egyszeri fogyasztó hozzáállását, befolyásolva azt, kinek drukkoljunk.

A szerintem sikeres epizód ellenére nem verném a mellem, hogy akkor most megint kétévente gyártsanak le egy Karib mozit - főleg, hogy elvileg most végre sikerült valami olyasmit találni a kalandok közben, ami az eddigi összes problémát felülírhatja - ám azt nem vonom kétségbe, hogy lenne még potenciál a sorozatban - nekem is lenne pár ötletem (haha, kinek nem?) - bár, vigyáznék, hogy az önismétlést és a már megszokott és kötelező misztikumok mellett a butaságokat hagyjuk ki.
(Itt egyértelműen arra a jelentre célzok, amelyben egy alig tucatnyi lóval sikerül egy teljesen felépített bankot végigvonszolni egy csendes városkán. Értem én, hogy a CGI segít, meg kell a nagyobbat és jobbat, viszont felhőkarcolókat mégsem tehetnek a filmbe, hiszen az anakronizmus, ettől függetlenül, van, amit befogad a gyomrom a kényelmes fotelban ülve és van amit nem annyira akar megemészteni.)

A mellékszereplők cserélgetése nem tudom, hogy egyértelműen jó, vagy rossz döntés, igaz, bizonyos esetekben szükséges, azonban a régebbi karakterek előszedése kellemes nosztalgikus élmény volt számomra, főleg, hogy mostanában ezzel a két névvel nem találkozom olyan sűrűn filmnézés közben, mint mondjuk úgy 5-10 éve. (Nem árulom el, kikről van szó.)
Néhány új karakter viszont egyszerűen nem képes a játékidő alatt szerethető válni, pedig erőlködnek vele a forgatókönyvírók rendesen.
A negatív szereplők sajnos az egy Salazart leszámítva nem sikerültek eléggé hangsúlyosra, ezt azonban tudjuk be annak, hogy Bardem karizmája még a maszkolás alatt is erősen átjön, átüt.
David Wenham-ot meg sem ismertem, ami nekem kellemetlen.
Paul McCartney Jack bácsi szerepében semmit nem tett hozzá a filmhez, viszont kellemes humorforrás a zene rajongóinak, az Sparrow apukát alakító Keith Richard után, de egyértelműen reklám ízű szerep. Szerintem lassan be lehet hozni valami híres női kalóz karaktert is, akinek megformálására három tippem is van mindjárt, hogy a zeneipar is képben legyen: Tina Turner, Cher és az általam utált Madonna, akit csak azért nem ajánlanék jó szívvel, mert nagyjából minden film bukik, amiben színésznőként tiszteletét teszi.
Stephen Graham-et a Blöff Tommy-ja óta kedvelem, itt azonban beleolvad a háttérbe.
Brenton Thwaites neve és arca sem mond nekem sokat, és már nem is emlékszem rá két héttel a bemutató után, szóval a karizmáját is kétségbe vonom, annak ellenére, hogy szükség volt egy fiatalemberre a filmben, ha már a többi fő karakter elmúlt negyven és a kardozás már nem áll olyan jól nekik.
Aki viszont kellemes meglepi volt, az a női főszereplő, Kaya Scodelario, aki szintén nem túl jellegzetes számomra - még - viszont benne több életet éreztem, amit a karakterébe is átvitt.


Geoffrey Rush kíváló színész, viszont nekem belőle már elegem van, mert ő pont az a szereplő, akit gonoszként hívott a sorozat életre, azután erőszakkal meg kívánnak róla győzni, hogy nem, benne is van ám jóság, meg szeretet, csak ez erőszak a karakter jellemén. Remélem, a színész végre szögre akasztja a gúnyát, mert számomra a Karib filmek egyet jelentenek Johnny Depp-pel, aki néha már-már a történet perifériájára szorul, pedig az egyetlen ok, amiért egy kalózos kalandfilmet megnézek, az az, hogy kíváncsi vagyok, Jack Sparrow vajon milyen baromságot képes még okozni anélkül, hogy valaki lepuffantsa vagy végül levágja a fejét. Mintha nem érezném úgy, hogy a Karib franchise nem lenne egyenlő ezzel a habókos, ugyanakkor végtelenül ügyes és szerencsés figurával, míg a többiek, fontosságtól függetlenül, puszta statiszták mellette.
A fényképezés gyönyörű és grandiózus. Egy percig nem éreztem, hogy ez nem egy Gore Verbinski mozi, szóval stílusában eléggé sikerült hozni az első két rész képi világát.
A film zenéje még mindig ütős a képekkel együtt harmonizálva.

Szóval, felőlem jöhet még, ha ezt a nívót hozzák, ha mégsem, akkor meg ez egy remek lezárás.

Utóirat: A stáblista után földön felejtett hallókészüléktől egyelőre nem lettem okosabb, bár, lehet, hogy ha újranézném az előző négy részt...
...inkább nem.

70%

Ha megnéznéd:
- Karib tenger 5.

A múmia - The Mummy (2017)

A múmia - The Mummy (2017)

Rendezte: Alex Kurtzman

A film Mafab adatlapja: The Mummy (2017)

Megtekintés: Inkább a Brendar Fraser változatot nézd újra.

Egyáltalán nem éreztem szükségét, hogy az Universal stúdió feltámassza a régi, jó és avitt szörnyetegeit, főleg, nem így. 1999-ben már készült egy - ehhez a változathoz képest - egy remek, hangulatos múmiás mozi, amelyet további két résszel sikerült teljesen a sárba tiporni. Közben eltelt majdnem húsz év és Tom Cruise, aki egyébként szerintem remek szerepválasztásaitól is lett az, aki, sikeresen fejest ugrott egy olyan franchise-ba, amelyikben végig azt éreztem, hogy nincs nagyon helye.

Mert Tom Cruise az a karizmatikus színész, aki a főszereplő és a többi remek karakter pedig mellette és neki asszisztál. Itt viszont végig olyan érzésem volt, hogy Tom Cruise lett a mellékszereplő, anélkül, hogy látnám a megfelelő főszereplőt.
Szóval, úgy vélem, lehetett volna egy nagy durranás a mozi, ha megtekintve úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó Cruise film lett, ehelyett hiányérzetem volt és annyi maradt meg bennem, hogy egy erősen közepes fantasy film, amelyikben Tom Cruise is tiszteletét tette. Ennél jobban nem tudom elmagyarázni.

Megértem, hogy az Universal végül úgy vélte, neki is ki kell tépnie a saját pecsenyéjét a tűz felett sülő franchise dömpingből, amellyel a konkurens Marvel és DC (Warner Bros.) sikeresen fedi le a legtöbb bevételt hozó bemutatókat. Egy baja van csupán a hatalmas tervnek: Az Universal nem rendelkezik kiterjedt képregényes univerzummal. Neki "csak" szörnyei vannak. Szörnyek, akiket csatasorba igyekszik állítani, hogy némi hasznot hajtsanak neki azok a nevek - Farkasember, Fekete Lagúna szörnye, Frankenstein szörnye, stb. - amelyek szinte egyidősek a horrorfilm történetével.
Hogy borítékolom a filmek anyagi bukását, az annak tudható be, hogy horrorrajongóként úgy vélem, ez a mostani generáció nem nagyon lesz kíváncsi ezekre a megkopott történetekre, amelyek mögött láthatatlan emberek, operaházban bujkáló, gonosz gyilkosok vagy vérszívók állnak, pusztán azért, mert egyrészt ezek már nem csupán lerágott, hanem elásott csontok, amelyek üregessé és pihekönnyűvé aszalódtak, hanem mert másrészt a képregényes történetek hozzájuk képest sokkal frissebbek - pedig van olyan történet, ami már hetven éves, de mi ez az olyan viktoriánus történetekhez képest, mint a Dr. Jekyll vagy a Frankenstein teremtményének létrehozása?

Szóval, szerintem - javíts ki ha tévednék - de az életre keltett "Dark Universe", amellyel idén ismerkedtünk meg és következő darabját elvileg 2019-ben mutatják be, Frankenstein menyasszonya címen, elvesztette létjogosultságát, hiszen manapság a téma már nem olyan menő. A képregény hősök most a sztárok, akik valamilyen különleges képességgel rendelkeznek, vagy földönkívüli entitások, vagy mitikus lények leszármazottjai valamilyen formában. Olyan figurák, akik a közelmúltban vagy a jelenben léteznek, átlagemberek között.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a "Dark Universe" karaktereit ne lehetne behozni a mai életbe - ezt tették ebben a filmben is - valamiért, mégis olyan érzésem van, hogy erőltetett az egész próbálkozás és a film anyagi buktája fogja ráébreszteni a készítőket, hogy amit ők kínálnak, az bármilyen formában elkészíthető, mégis olcsó, elkoptatott kesztyűbáb, a modern, elektromos, tranzisztoros játékok világában.

A filmnek nem csupán az a baja, hogy valamiért totál érdektelenül bírtam végigülni. Akartam izgulni. Nagyon is.
Viszont a forgatókönyv nem nagyon volt ebben partner a néző felé.
Oké, Cruise (Azért az gáz, hogy a színészként gondolok a figurára és nem a karakterként, és ez volt talán a legnagyobb hibája a mozinak, amikor ezt a híres nevet szerződtette.) rengeteg akciójelenetet harcol, bukdácsol végig, amikkel korábbi sikereit idézte meg - Mission: Impossible sorozat - mégsem tudtam félteni őt. Talán egy kevésbé ismert színész miatt még tördelem a kezem, de Cruise? Ne viccelj már!
A másik, hogy a film tucatnyi olyan momentumot vonultatott fel, amiket korábban már láttam, néha pont horrorfilmekből, sőt, néha pont olyan filmekből, mint amire a Dark Universum majd építeni fog. Ezek pedig akkor igazán jó megidézések, ha érzem, hogy kikacsintások, főhajtások a korábbi sikerek felé, nem pedig lenyúlások.

Hogy párat kiemeljek:
- A vicces karakter, Chris Vail (Jake Johnson) halála után megtépázott szellemként kísérti a főszereplő Nicket (Tom Cruise), néha humoros formában segítve útján, megoldásokat kínálva vagy csak pusztán feloldani egy jelenet súlyát.
Miben is láttam hasonlót, ami akkor még kissé meg is lepett, sőt, ki is rángatott a film sötét tónusából?
Ne segíts, tökéletesen emlékszem: Az "Egy Amerikai farkasember Londonban - An American Werewolf in London (1981) című, mára klasszikus John Landis farkasemberes horrorfilmben tért vissza a főszereplő barátja a halálból, miután egy vidéki túra alkalmával egy emberfarkas széttépte. Landis meglépte azt, hogy az akkoriban éppen kicsit ismertebb Griffin Dunne-ból egy mellékkaraktert csinált, akit meggyilkoltak és a főszereplő pedig a kevésbé ismert David Naughton lett. (Teljesen véletlen, hogy a cikkem írásakor mindketten pontosan 86 címmel büszkélkedhetnek a filmográfiájukban!)
- A szarkofágot, amiben a teremtmény van, egy repülőgépen szállítják, amelyen elszabadul a pokol, lezuhan és az egyik szereplő visszatér a halálból, miután a gép landolt.
Nem teljesen ebben a formában persze, de visszaköszönt hasonló töredék a "Drakula 2000 - Dracula 2000 (2000) című moziból, amiben az öreg Van Helsingtől ellopott koporsó tartalma kiszabadul a repülőgépen, meggyilkolja a tolvajokat és egyiküket később felhasználja az akciói közben - Omar Epps volt a szerencsés.
- A két főszereplő eltérő nemű, egyik inkább elméleti, másik szerencsevadász, állandóan marakodnak és a férfi egy idő után szent küldetésének tekinti megmenteni a nő életét.
Hát, ez meg egyértelműen a korábban felemlegetett Brendan Fraser, Rachel Weisz "Múmia" mozi karakterfelállása.

A női főszereplő jól játszik Cruise mellé, viszont Annabelle Wallis-t nem itt fogom megjegyezni. A múmia női változatát alakító, Algériai Sofia Boutella pedig remélem hamarosan kap már egy egyértelmű főszerepet, mert tehetséges és gyönyörű, de első találkozásunk alkalmával simán kinyírták (Kingsmen), másodszor pedig végig egy maszk mögé rejtették csinos pofiját (Star Trek: Mindenen túl). Most is többnyire CGI vagy smink mögött rejtőzik, ráadásul a karakterét alig fél éve láthattam, csak akkor Varázslónőnek hívatta magát és egy Öngyilkos osztag kellett hozzá, hogy eltűnjön a búsba.
Nem elírás: Szerintem a karakter egyrészt Arnold Vosloo nőies változata, másodrészt japán kísértetszörny, harmadrészt pedig Suicide Squad Varázslónő.
Russell Crowe pedig mintha meg lenne hízva, csak ráerőszakoltak egy haskötőt. Mondjuk, annyiban jó, hogy ő volt Dr. Jekyll, hogy végre látom filmben, és legalább az ő neve nem telepedik rá annyira a karakterre, mint Cruise-é.

Összegeznék:
Nem elég eredeti, és ezalatt nem azért sírok, mert a múmia, mint filmes karakter vagy 80 éves, hanem mert a filmen belüli cselekmények közül nagyon kevés olyat találtam, ami érdekelt volna vagy ne láttam volna hasonló formában más produkciókban.
Szerintem a film nem lesz túl nagy siker.
Az elmúlt héten három szuperprodukcióból ezt tartom a leggyengébbnek. (Karib Tenger 5., Wonder Woman mellett.)

60%

Ha megnéznéd:
- A múmia (2017)

Gyerekrablók - Kidnap (2017)

Gyerekrablók - Kidnap (2017)

Rendezte: Luis Prieto

A film Mafab adatlapja: Kidnap (2017)

Megtekintés: Halle Berry rajongóként érdemes rászánni az időt.

Halle Berry öregszik. És még mindig dögös! Ebben a filmben azt is megengedi magának, hogy a tőle telhető legrosszabb formáját hozza. Nem színészileg, habár, nem állítom, hogy ez lesz a legjobb alakítása. Mert nem az. Ugyanakkor egy korrekt krimit kapunk, amely karistolja az akció-thriller műfaját is.

Karla kisfiával a játszótéren múlatja az időt, amikor elrabolják hét éves fiát. Karla pedig nem nyugszik, amíg el nem kapja a rablókat és vissza nem szerzi a gyermeket.
Szerencsére nem túl bonyolult a szinopszis, de ez hátrány is egyben, mivel a film nem több síkon játszódik, csupán Karla szemén keresztül leszünk részesei a történetnek és komoly hiányosságok fedezhetőek így fel a forgatókönyv érdekessé tételében. A film nem rossz, sőt, ahol tud, még izgalmas is, viszont hasonló történeteket már láttunk, és bizony, volt, amelyik jobban kufárkodott a helyzettel és ezért a színvonal sokkal magasabb lett.

Nos, nem a korábbi cikkemre gondolok, amelyik szegről-végről hasonló helyzetből farigcsál az unalmasnál alig erősebb filmet. "A félelem útján (2011)" Ott sem sikerült kipörgetni a szituáció adta lehetőségeket, ami az írók lustasága.
Viszont Halle Berry kb. egy éve már dolgozott egy erősen hasonló mozin, amiben telefonos segítőként keveredett bele egy kislány elrablásába, és ott bizony, a félelem faktor és az erőszak sokkal ügyesebben lett ábrázolva, a lezárás is technikásabb. "A hívás - The Call (2013)"
Ha viszont a téma kimaxolását tekintem, akkor nálam az abszolút befutó a "Mobil - Cellular (2004)", mert ott vagy három szálon futnak az események, végig pörög az akció, amiben van vicces és körömrágós is.
A "Gyerekrablók" simán csak korrekt. Ennyi és nem több.

Kinéz egy Oscar-díj(as)

Halle Berry, mint említettem, volt már jobb. A mellékszerepekben három "The Walking Dead" szereplő is tiszteletét teszi. (Christopher Berry, Lew Temple, Robert Walker Branchaud.
A szereplők között egyébként is van átfedés ismertebb filmekből.
Ami számomra sokat dobott a filmen, a fényképezés - bár nem mindig - és a zene, amiben viszont voltak remek részek is, főleg az akciójelenetek alatt.

Nem elemezgetném a filmet, illetve hitelességét. A főszereplő karakter egyértelműen szerencsesütemény. Végig sikerül a rablók nyomában maradnia és a szerencse akkor is mellette áll, amikor közelharcról van szó. Szinte már túl könnyű a dolga. annak fényében, hogy a film végén utalást tesznek rá, mennyi kiterjedt gyermekrabló, csempész és kiközvetítő cégről van szó, szinte már túl könnyű dolga is van háziasszonyunknak. Berry-nek azonban megbocsátom. Egyértelmű, hogy producerként olyan filmtervekben érdekelt, amik elvileg behúzzák majd a nézőket. A női akcióhősökre meg mindig volt igény. Ettől függetlenül, belefért volna még némi akció a filmbe, amit mondjuk már azzal meg tudtak volna oldani, ha a főszereplő nem egy átlagos háziasszony - nem is úgy viselkedik - hanem mondjuk exrendőr, vagy esetleg valami harcművész szerű, vagy egykori ügynök, aki visszavonult. Akkor még több verekedéssel lehetett volna kitölteni a filmet és az "Elrabolva" nyomában, még egy közönségsikerre is futotta volna. Azonban ez a megoldás kissé fapados. Miután megismerjük az ellenséget, valahogy elveszítik a titokzatosság és félelem előnyét. Az ilyen filmeknél azonban szükség lenne a lebegtetésre, hiszen csak egy gyönge nővel állnak szemben. Berry azonban a rablás pillanatától elindul és végigmegy az eseményeken, lassítás nélkül.

50%

Ha megnéznéd:
- Gyerekrablók (2017)

Ő, voltál már szebb.

A félelem útján - Carjacked (2011)

A félelem útján - Carjacked (2011)

Rendezte: John Bonito

A film Mafab adatlapja: Carjacked (2011)

Megtekintés: Szigorúan tévében. Alvás közben. Pl.

Két rendezése alapján meg merem jósolni, hogy John Bonito vagy élete végéig alig középszerű akciót imitáló tévéfilmszerű darabokat fog rendezni, vagy átnyergel tévésorozat pályára, mert amit művel, az ott tökéletesen megfelelő. Nem akarom bántani, de annyira elcsépelt filmeket készít, hogy fáj. Az első, 2006-os rendezése, a "Tengerészgyalogos", két következménnyel bírt: 1.) Elindította John Cena filmszínészi karrierjét - igen, a korábbi munkái csak popsifüstnek minősültek - 2.) Útjára bocsátott egy amúgy tök felesleges franchiset, amelynek visszatérő főszereplője egy tengerészgyalogos. (2017-ig öt részen keresztül izgulhatunk, de John Cena jó érzékkel az első rész hihetetlen sikere után kiszállt a sorozatból, akárcsak a második etap főszereplője, hogy a következő három részben egy számomra ismeretlen srác ossza a skulót. Nevét nem fogom megjegyezni, mivel nem nézem a többi tengerészes és egyben gyalogos akcióorgiát.)

Második rendezésének két főszereplője van.
Az egyikük még úgy is titkos kedvenc, hogy gyakorlatilag ha megerőltetem az agyamat, egy film jut az eszembe, amivel megismertem, és onnantól kezdve nekem is utána kell néznem, hogy vajon, minek köszönheti Stephen Dorff - mert róla van szó - hogy mozifilmes pályán mozog azóta is. Az a mára enyhén kult szagú mozi pedig Wesley Snipes egyik legnagyobb filmes sikere is egyben, a "Penge - Blade (1998)". Ebben jött a fehér bőrű vérszívó szerepében a kisfiús charme-mal rendelkező Dorff, lemosta a főszereplőt - saját véleményem - és azóta ha fel is tűnik A listás mozik stáblistáján, nem ő a húzónév, az biztos. Ennek ellenére örülök, ha látom dolgozni, annak már kevésbé, hogy sokszor az a munka simán kerülhetne macskaköröm közé is, lásd egyik utolsó, általam látott moziját, a Maisie Williams főszereplésével készült, nulla költségvetésű kamaradrámát, a "Lesújtó forróságot - Heatstroke (2013)", amelynek szerepe annyi lehetett, hogy kicsit ismertebbé tegye a tini Maisie nevét, két évad Trónok harca között. Vagy egyszerűen erre volt ideje két sorozatforgatás között.

A másik főszereplő, Maria Bello, akinek azért jóval rövidebb, ennek ellenére, markánsabb számomra a filmográfiája, de, ahogy az évek szaladnak és egyre több ráncnyomot hagynak az amúgy dögös színésznő arcán, a neve is mintha a hangzatos moziposzterek helyett egyre inkább a videós borítókon díszelegne inkább, vagy az esti tévés műsorsávjában. Ez külön fáj, mert azért Bello egyik legnagyobb fegyvere eddig számomra pont az volt, hogy gatyaduzzasztó a szexiség, ami árad belőle. Tökös szórakozóhely-főnök a "Sakáltanyában - Coyote Ugly (2000)", dögös régészkutató, a Múmia sorozat harmadik részében, dögös zsarupszichiáter, a "13. rendőrőrs ostromában", dögös életművész, piti szélhámos és egyben remek karaoke énekes a "Tuti duókban", dögös anyuka az "Erőszakos múltban", majd elröpült vagy tíz év és a dögöst felváltotta a konszolidált milf nő, akiket alakítani kezdett. Konszolidált agyturkász a "Démontól megszállva" című moziban, amiből semmire nem emlékszem mostanra, vagy visszafogott kihívósággal rendelkező írónő a King művéből forgatott "A dagadt sofőrben", amire csak a híres író munkássága miatt emlékszem mostanra. És most ez is...

Mit árul el nekünk a két színész arcjátéka? (Ezt minek csinálom???)

"A félelem útján" magyar címe kicsit átverős, hiszen hasonló címmel moziba került már egy, a cikkem írása közben pontosan húsz éves thriller is, "A félelem országútján (1997)" címmel. Felületes nézőnek meg lehet, hogy bekúszik tudat alatt a cím, hogy "Nofene, nem láttam egy jó kis akciós mozit Kurt Russell-lel vagy mi a neve, jó régen? De, volt valami. Akkor megnézem ezt, hátha az, vagy a folytatása, vagy hasonló." Azután negyed óra múltán elveszíted az érdeklődés, mert nyögve nyelős a főszereplő nő és nyögve nyelős a film is.

Lorraine (Maria Bello) alkalmatlan anyának. Miért? Mert hiányzik belőle a mami-power. Meghajol az ex férjének, meghajol az ismerőseinek és meghajol a világnak. Még a gyerekét sem képes rendesen irányítani, és ha ebben nem jó egy anya, akkor miben?
Parában. Lorraine ugyanis túlizgul mindent és alapjáraton nehezen hoz döntéseket. Az ilyen nő az, akire szigorúan csak a háta mögött mondják rá az ismerősök, hogy életképtelen. Kivétel az ex. Az ex belemondja pacekba.
Lorraine pont azon fáradozik, hogy meggyőzze a bíróságot, hogy bár egy rendesen fizető állása sincs és gyűlésekre jár, ahol a társai is agyonvernék a női Woody Allen-t (csak humor nélkül hozza), amikor a semmiből jön a segítség egy bankrabló képében.
Roy (Stephen Dorff) pont Lorraine autóját szúrja ki magának, hogy némi ingyen fuvarral eljusson Mexikóba. Az anyuka ebben nem nagyon partner, hiszen az exe is hívogatja, a gyerek is éhes, a bíróság is szeretné látni, mennyire jó anya és ha ez nem lenne elég, az emberrablás ténye is kicsit felkavaró. Roy így a legjobbkor jön.
A férfi nyers stílusa kihozza a kalandvágyó az anyuból, aki a film végére John McLane-t megszégyenítő karakterfejlődésen megy keresztül.
A kezdetben hebegő nő nyolcvan perc múlva autós-kaszkadőrködik és az sem nagyon zavarja, ha egy olyan kocsit kell leszorítania az útról, amiben egy őrá erősen emlékeztető csonka anya-lánya család utazik.
Roy azonban, fenyegető magatartásával nem csak Lorraine-ből hozza ki a túlélőt, hanem annak elég passzív, Chad nevű fiából. Mondjuk nem emlékszem, mikor láttam ennyire ütni való kölyköt filmen, és néha, amit a forgatókönyv a srácra mér a filmidő alatt, az kimeríti a nettó baromságot. (Egy ízben az anyja menekülés közben leüvölti a fejét, hogy fusson el. Chad pedig áll, mint a fa...szán a hóban, pedig a szerep szerint se nem kakatón, se nem autista.)

- Te most tényleg lelövöd a poént?

Roy egy ideig hozza a fenyegető ellenfelet, de mire kitelik az ideje, egy szánalmas majommá vedlik, akinek legnagyobb problémája a végleszámolásnál is az, hogy ostoba egysorosokkal bombázza a fülkagylónkat. Szinte csoda, hogy egy-egy szitokszó is elhagyja a száját.
Amúgy, embert így még nem ütöttek el, mint rabló hősünket a végén a fészerben.
Jön a kocsi, Roy lő rá, elfogy a golyó, Roy vár, áll, üvölt, jön a kocsi, hatszáz vágás, jön a kocsi...
...telibeba**za a srácot.
Ezzel meg mi a tré van? (Gondolom, innen vette az ötletet Ridley Scott a Prometheusba, amikor Vickers a film végén csapásirányban fut a ledőlő űrhajó előtt, nehogy elkerülje a halálos lapítást. Itt meg Roy nem lép oldalra, pedig közel egy perce van rá. Ez noooormális???)
Vagy aki írta???

A film pontosan az, amit véleményem sugall. Egy erősen ostoba dráma, amelyben Stockholm szindrómára idő nincs, de tököt ereszteni és Sarah Connor nyomdokaiba lépni, igen.
A film, amiben a rendőrség még statisztának is gyenge.
Film, amiben a statiszták nagy része pedig irritálóan irritáló. (Az a pincérnő a végén, a pultos gyerek az elején. Én sem vagyok az az örök mosoly, főleg nem tíz óra meló után, de ezeknek az arcán csak olyan érzelmek tükröződnek, ami láttán úgy vélem, rosszabb, mintha anyáznának.)

A Ford dzsipes csávó meg külön tanulmány. Azzal a jófej csávós bevonulásával biztos a kedvenc törzsvendégem lenne, ha átszokna hozzánk.
Ja, nem.

35%
- Mert a főszereplőket csípem.

Megnéznéd?
Biztos?
Akkor keresd erre:
- A félelem útján (2011)

De tudod mit?
Nézd meg ezt!
- A félelem országútján (1997)

Anyám és más futóbolondok a családból (2015)

Anyám és más futóbolondok a családból (2015)

Rendezte: Fekete Ibolya

A film Mafab adatlapja: Anyám és más futóbolondok... (2015)

Megtekintés: Közel sem olyan erős darab, mint amennyire beharangozták, de drámakedvelőknek kellemes másfél óra.

Az "Anyám és más" című keserédes drámát sikerült egy napon, közvetlenül a "Drága Elza!" után megnéznem. Ne kérdezd, mi volt velem, hogy két erős magyar alkotással ütöttem el az időmet. Egyszerűen olyan hangulat kérdése. Olyan borús, magyar-film nézős hangulat. Ráadásul, mindkét filmről már jóval korábban hallottam, azután pedig egy viszonylagos, majd' másfél éves szünet után, véletlenül egyszerre jutottak az eszembe. Mindkettő érdekelt, mindkettőt megkerestem, megnéztem.

Mindkettőt jó filmnek tartom, de mondanivalója miatt talán a "Drága Elza!" az erősebb, míg színészi játékban és forgatási profizmusban sokkal masszívabb darab az "Anyám és más...", hiszen ez a visszatekintős kamaradráma, melynek jelenidejű főszereplője anya (Danuta Szaflarska) és lánya (Básti Juli), míg a múltban az anya (Ónodi Eszter) szerepe fontos, egy jutalomjátéka két remek színésznőnknek, akik mellett egy harmadik, idős hölgy végszavazik, ezért biztos te is találsz benne azonosuláshoz közeli karaktert.
Töfi1: Szaflarska ugyan Eredetileg a korábban Osztrák-Magyar Galíciában született, ezt a területet azután, felosztották Oroszország és Lengyelország között, és Lengyelországhoz csatolták, ezért a művésznő mint lengyel állampolgár öregbítette a filmes szakmát.
Töfi2: Szaflarska, benne volt a 100-ban, a film forgatásakor, és 2017 februárjában hunyt el, 102 évesen.
Töfi3: Bár Szaflarska alapjában lengyel színésznő volt és alig félszáz filmes munkában vett részt, közel 15 évvel korábban már dolgozott együtt Ónodi Eszterrel és a sors fintora, hogy az 1999-es "Az alkimista és a szűzben" Ónodi nagymamáját alakíthatta, míg ebben a filmben már egyenesen az öregkori Ónodi Eszter karaktert keltette életre!
Töfi4: A filmben látható Magyarországi elcsatolásos rész a lengyel színésznőnek ismerős téma lehetett, hiszen azt a területet is elcsatolták, ahol ő megszületett.
Töfi: Szaflarska utolsó filmszerepe.

A cím és a korábbi cikkek a filmről, azt sejtették velem, hogy egy bolondos, önfeledt vígjátékot fogok látni, amelyben anya költözései és a vele kialakult helyzetek a humor forrásai. A film azonban nem gyúrt rá a megmosolyogtatásra, annak ellenére sem, hogy találunk benne viccesebb részeket. Azonban sokkal inkább egy korkép, keserédes dráma, amely egy anya szemén keresztül mutatja meg a történelem olyan szegmenseit, amelyet egy a családot tyúkanyóként összetartó nő szemén keresztül ismerhetünk meg.
A történelmi negatív történések ellenére a film igen élet igenlő és pozitív oldalról igyekszik bemutatni az érát. Van a filmben ország szétszakítása, zsidóüldözés, államosítás, szegénység, érintőleges még emigráció is szóba kerül.
Mondjuk, állítom, hogy ha a forgatókönyvíró-rendező Fekete Ibolya bevonja néhány kollégáját, egy sokkal pörgősebb és család barátabb filmet tudtak volna tető alá hozni, amibe, a téma kapcsán, magam kicsit több humort csempésztem volna be. Ettől függetlenül az "anyám és más..." közel került egy remek tablókép bemutatásához, azonban talán szétszórt darabossága miatt kicsit olyan, mint a főszereplő idős édesanya gondolkozása, aki szemlátomást már kezd megküzdeni az öregkori Alzheimerrel.
Ezért néha a film szerkezete is kissé töredezett, ráfért volna némi fazonírozás.

A befejezés pedig bár teljesen egyértelmű, vártam volna némi kerekítést, valami kis kikacsintást rám, aki végigkövette ezt a kalandos életutat.
Az egész film emlékeztetett pl. Szabó István "A napfény íze" című körképes tabló tragédiájára, csak ott, mintha jobban beleilleszkedtem volna a környezetbe, a család életébe, amiből a közvetlenséget, érthetőséget kissé hiányolom.
Annak a filmnek drámai befejezése - a családi recept zúzóba kerülése - sokkal erősebben megérintett, mint itt az anyuka utolsó lélegzetvétele és szavai.

Még érdemes kiemelni az apát alakító Gáspár Tibort, akinek alakítása legalább olyan erős, mint Ónodi Eszteré és Básti Julié.

Azért a poszteren belém sulykolt 27 költözést sokkal markánsabban mutattam volna be, mert így bizony ez a nagy szám nem kapott kellő figyelmet.

65%

Drága Elza! (2014)

Drága Elza! (2014)

Rendezte: Füle Zoltán

A film Mafab adatlapja: Drága Elza! (2014)


Megtekintés: Ha van rá mód, kihagyhatatlan mozi!

A "Drága Elza!" a maga módján egy hiánypótló alkotás. Pusztán azért, mert a háborús dráma nem országunk kedvenc filmes műfaja, nem is készül belőle túl sok és ha mégis ilyesmire vetemedünk, az általában egy művészeti pénznyelő, mert sokba kerül - a pufogtatás az, ha láttad már pl. az élménylövészetek árait - és közel sem biztos, hogy megtalálja nálunk a közönségét. No, nem azért, mert nem szeretjük a háború poklát bemutató filmeket, csak ódzkodunk attól, hogy azt olcsó, vásári mulatságként kelljen élveznünk, így természetes, ha nem sok bizodalmunk van egy hazai alkotásban. Gondoltam eddig.
Azután megnéztem a filmet és a véleményem elég sokat változott.

A "Drága Elza!" abban a tekintetben is újító szellemben készült, hogy alkotói, miután a filmet kitették "jó indulatú rajongók", a világhálóra, ezzel megtorpedózva annak a lehetőségét, hogy a mozit érdemes legyen kiadni lakossági forgalmazásra, hogy esetleg a belefektetett energia és művészi értek kamatozhasson, inkább léptek egy merészet és filmjüket saját maguk tették végül elérhetővé, teljesen ingyen.
Mondanám, hogy ez a követendő út és le a kalappal Füle úr és Grátz Márk (A társ forgatókönyvíró) társasága előtt a gesztusért, de ugyanakkor sajnálom, hogy ilyesmire szükség van.
Igen, aki ismer, tudja, hogy részemről azzal próbálom a magyar filmművészet erejét támogatni, hogy mindenkit buzdítok arra, hogy alkotásainkat lehetőleg moziban tekintse meg, ha van rá mód illetve, ha tényleg tetszett a nézőnek az adott mű, akkor ne kalózmásolatokat gyűjtögessen, hanem adjon ki rá pár forintot, ezzel is támogatva művészeinket, alkotóinkat.

Füle Zoltán és Grátz Márk tehát részemről megérdemli a tiszteletet, a már előbb említett okból és abból is, hogy egy igen erős és ügyes filmet készített, igyekezve nem beleesni abba a hibába, hogy klisésen mesélje el. Engem a "Drága Elza!" végig szórakoztatott, már, ha egy háborús dráma esetében beszélhetek ilyesmiről. Füléék forgatókönyve talán nem elég feszes, lehetett volna sűríteni, azonban jó ütemérzékkel, mikor figyelmem elkalandozott volna, igyekezett visszarántani a nézőt valami érdekes pillanattal, erős karakterrel, apró fordulattal a székbe.

Lombos Misi (Makray Gábor) a vonat mellett vár az eltávra, hogy kiheverje a második világháború ráeső poklát, ám a menetlevelét figyelmen kívül hagyják, sőt, majdnem rásütik, hogy hamisította, ezért a karácsony környéki ideiglenes szabadság elúszik, mint sikoly a szélben. Felettese ferde szemmel néz a fiúra, egészen a következő támadásokig, amikor a magyar haderőt felmorzsolják az oroszok és Misiből hadifogoly lesz, aki csupán annak köszönheti, hogy nem lövik egy gödörbe, társai után, hogy a magyar, német és orosz nyelv mellett beszél olaszul is és így már egészen jó tolmács adottságokkal rendelkezik. Persze, hazajutásának helyzete ettől még végtelenül kilátástalan, amit viszont a fiú nem képes elfogadni. Egy rabtársa tartja benne a lelket és mintha valami fura baráti kapcsolat szövődne közte és az orosz csapat vezetője között, annak ellenére, hogy mennyire talmi kötelék is ez.
A háborúban azonban semmi sem az, aminek látszik és néha pont azok ugranak a torkunknak, akiktől legkevésbé várnánk. A biztonság pedig puszta illúzió.
Misi kálváriája az utolsó képsorok után sem biztos, hogy megnyugtató lezárást tudott elérni, habár, erre erősen utalnak. Mégis, olyan érzéssel álltam fel a film mellől, hogy Lombos úr kalandjai még nem értek véget, hiszen nem az a szerencsés - vagy mégis, mert nézőpont kérdése - fajta.

A film fényképezése egészen pazar (Grátz Márk). A kezdő képsorok megtekintése után - amiben azért a film egyik legnagyobb petárdáját máris ellövik - pedig megemelem a kalapom. A főcím zenéje és stílusa, együtt a gyönyörűen kivitelezett és korábban filmjeinkre nem oly jellemző technikai megoldások után azt kívánom Füle Zolinak, hogy kapjon egy telefont egyenesen Hollywood-ból és lökjék be a szekerét, mert alig némi rásegítés kell a fiúnak, hogy világsikerű rendező legyen, hisz a lovak már megvannak neki hozzá, a kisujjában. Márknak szintén hasonlókat!
Antal Nimród is kapott lehetőséget és ez úgy vélem, Füle Zoltánnak is kijár. Persze, nem kizárt, hogy ha bekopog ajtaján a kecsegtető ajánlat, direktorunk kicsit elkurvul - Nimródnál is voltak rá jelek, ettől eltekintve élvezem amerikai munkáit, mert stílusából elég sok megmaradt a vásznon - ám ezt a fajta prostituálást nekem elbírja a gyomrom.
Sőt, örülök annak, ha hazám tehetségei lehetőséget kapnak a világban és viszonylag ritka esetben fanyalgok.
Még kiemelném Kozow szerepében Bodor Gézát, aki bár előttem munkássága nem ismert, összességében egy elég jó kis színész. Talán, mert kicsit emlékeztetett a fiatal Jeffrey Combs-ra, akit nagyon kedvelek.
Makray Gábor talán nem olyan erős színészi jelenléttel bír, mint amit elvárhatnánk egy főszereplőtől, viszont ez a bizonytalan érzés nem tartott ki nálam a film végéig.

A film többsége a párbeszédekre és Lombos Mihály karakterének monológjaira épül. Bár, egy háborús akciófilm költsége egyáltalán nem pénztárcabarát, Füle forgatókönyve jó érzékkel lavírozgat az akciójelenetek és a kamaradrámai jelleg között, becsempészve a képsorokba némi humort is.
A film persze óhatatlanul megidézett néhány klasszikus darabot megoldásaival, de ez annak tudható be, hogy túl sok filmet nézek, így néha ott is kapcsolódást látok, ahol esetleg erre szándék nem volt.
A katonatársak lefestése az aknamezőn kicsit Jeunet, a legjobb cimbora mellékszál meg talán egy kis "Fight Club".

Egyedül, amin csiszolni kellene még, az a zenei aláfestés minősége és indokoltsága, mert egy komor dráma esetén néha a kevesebb több, bár, hangulatáért a készítő, Horváth Szilárd, figyelmet érdemel.
Várom a Füle stáb következő produkcióit és fiúk, az imdb oldal eléggé hiányos alkotói szempontból, így kéretik azt rendesen feltölteni, pl. a szereplők felsorolását! :)

Sajnos a film bemutatója körüli hercehurcára nem sok rálátásom volt, de az biztos, hogy érződött némi háborgás az "erőben". Már pár éve beszéltünk róla ismerősömmel, hogy jön ez a film és meg kell néznünk. (Belebotlottunk a trailerébe és felcsigázott minket.) Azután mintha marketing szempontjából nem teljesítettek volna elég jól a fiúk, mert szörfölgetés közben egyszerűen nem hallottam eleget a moziról utána vagy két évig, egészen addig, amikor véletlenül eszembe jutott - barangoltam egy filmes listán, hogy milyen jobb magyar filmek jöttek ki az elmúlt években és lemaradtam róluk - és akkor meg beírva a keresőbe, eljutottam egy indavideó linkhez, aminek egy részt örültem, mert legalább láthattam a filmet, másrészt, zavart, hogy alkotásaink milyen könnyen felkerülnek a világhálóra és így roppant kevés anyagi hasznot hoznak azoknak, akik kiérdemelték azt, hiszen, ha nincs bevétel, sokkal nehezebb egy következő filmet összedobni.
Amerikai filmek esetében nagyvonalúan (és képmutató módon) szemet hunyok az ilyesmi felett, de, ha úgy érzem, a film megérdemli, akkor hozzon annyi hasznot, amennyit csak lehet és az érdeklődő ne sajnáljon rá pár forintot.

80%
Remélem, ezt a magas osztályzatot később sem bánom meg és nem azért érzem ennyire jónak a filmet, mert ki voltam éhezve "tőlünk" egy ilyen produkcióra. Majd visszatérünk rá pár év múlva...

Ha szeretnéd látni és szerintem szeretnéd, akkor itt tedd meg, legalább a megtekintéssel támogasd a készítőinket!