A Mitchellék a gépek ellen - The Mitchells vs the Machines (2021)

A Mitchellék a gépek ellen - The Mitchells vs the Machines (2021)

Rendezte: Michael Rianda, Jeff Rowe

A film Mafab adatlapja: The Mitchells vs the Machines (2021)

Megtekintés: Abban biztos voltam, hogy hentelést hiába várok majd a mesétől, hiába harcol benne egy család a gépek ellen, akik leigázták a földet. Igazam is lett. Ennek ellenére a végeredmény szórakoztató lett, és ha kategorizálnom kellene, akkor valahová a "Derült égből fasírt" és a "Hotel Transsylvania" közé lőném be a családi élet problémái, illetve a hangulat miatt.

Szerintem, a film nem kiemelkedő darab, azonban érezhető, hogy igyekeztek a netes és ifjúsági műsoros trendeket beleépíteni a végeredménybe, ami a legtöbb poénját szolgáltatja a mozinak. Ezek főleg színes rajzos betétek formájában jelennek meg és tényleg, kicsit frissebbé teszik a látványvilágot. Ettől persze még nem lesz a végeredmény kiemelkedőbb, csak fogyasztás közben érezzük kicsit jobbnak. Azonban, talán az elcsépelt mondanivaló miatt, vagy, mert összességében a karakterek szerethetőek de nem különösebben bájosak, a megtekintés után nem biztos, hogy túl mély nyomokat fog bennünk hagyni az animációs film, annak ellenére, hogy a Föld elleni invázió jelenleg divatos téma. (Jelenleg a tököm... Azóta szeretnek ezzel foglalkozni a filmesek, mióta először sikerült egy damilon belógatni egy frízbit a képernyő elé és megrázni azt, hogy rámondhassák, az egy repülő csészealj!) 

Innen nézve akkor a fő cselekmény szál sem számít újnak, mint ahogy a családon belüli dinamika megjelenítése is unásig lerágott csont a gyerekmatiné komédiáiban, azaz egyik gyerek nem találja a helyét a családjában és vagy menekülne, de nincs miért, vagy valamelyik szülővel folyamatosan hadilábon áll. Ez nagyjából minden tinire jellemző életkori sajátosság. Emlékszem magamra, amikor olyan 13-15 éves lehettem, hogy úgy éreztem sokszor dühöt pl. anyám irányába, hogy annak semmi alapja nem volt. De teszem azt, megkérdezte, hogy hol vagyok és én már robbantam volna fel a picsába! Mit faggatsz??? Nem mindegy??? Stb... Örülnék, ha megtehetné, hogy megkérdezi, mit csináltam egész nap. Puszi, anyu!

Bár, szinkronos animációs filmeknél nincs sok értelme, de eredeti nyelveket élvező néző-olvasók miatt csak beemelném néhány színész nevét a cikkbe:

Katie (Abbi Jacobson) lassan elhagyja a családi fészket és elköltözne Amerika másik végébe, hogy egyetemista legyen belőle. Katie maga sem tudja igazából miért menekülne el az egyébként szerető családjától és a korábban tökéletesen szerető apa-lánya kapcsolata is idegesíti mostanra, mert úgy érzi, apja egyszerűen nem elég nyitott a lányának életére.

Rick (Danny McBride) kicsit tényleg el van havazva a saját gondolataiba, azt azonban ő is érzi, hogy hiába imádta nagyobbik gyermeke amíg felnevelték, mostanra mintha egy másik ember lett volna, aki nem akarja a helyét a családon belüli felépítményben.

Valójában nincs itt semmi látnivaló: Katie lassan fel fog nőni és az apa és anya kicsi lánya szeretné, ha a következő lépéseit az életben nem követné a szülők rosszalló tekintete vagy a túl szoros támogatása. Mert egyszerűen Katie kicsit önmaga akar lenni. Ebben új iskolája segítene is, mert szerencséjére, ott mindenki pont annyira különc, mint őt.

Apu, hogy egy utolsó, kétségbeesett lehetőséggel lassítaná a csimota elszakadását, ezért kitalálja, hogy a röpke repülőút helyett menjen a család együtt Katie Campusára, ahol majd lehet érzékeny búcsút venni.

Mivel Katie nem lett szociopata, csak néha tűnik úgy, végül belemegy a kényszerített road movie-ba és miközben Mitchellék felkészülnek az első osztódásukra, az ország egy másik pontján ugyanezt teszi Pal (Olivia Colman) is, a szuperokos intelligenciával megáldott mobilalkalmazás. Pal kiötlője ugyanis kifejlesztette a második generációs szuper intelligens robottestű alkalmazást és ezért PAL, a korábbi találmány olyannyira megorrol alkotójára, hogy egyetlen lehetséges válaszreakcióban csak azt tudja elképzelni, hogy összegyűjti a bolygó teljes emberi lakosságát és apró cellákba csomagolja, majd eltávolítja valahova messze.

A mese nem időzik a technikai részletekkel erről, pont úgy nem, mint pl. a "Függetlenség napja" sem tette, amikor két földi ember, egy földön használatos szoftver vírust bejuttatott egy számunkra teljesen ismeretlen űrjármű kezelőfelületére, megbénítva azt. 

Hagyjuk mán eztet!

A robotok aprólékos precizitással kapkodják össze az embereket, miközben a Mitchell family golyókat növeszt és nekilátnak a felszabadításnak. 

Nem kérdés, hogy miközben sikerül nekik, apa és lánya ismét egymásra talál, amihez anyu (Maya Rudolph) sebészi pontossággal megejtett megjegyzésekkel járul hozzá, míg kistesó (Michael Rianda)... nos, ő is ott van velük, bár, nem mondhatni, hogy a forgatókönyv nagyon erősen hajtaná magát, hogy neki is elég erősen ki legyen dolgozva a karaktere. Annyi azért jut neki, hogy legalább kiderül, hogy lányok közelében nem érzi magát túl komfortosan.

A kutya meg külön poén lesz azoknak, akik kedvelik a mopszokat. Mert gondolom, az egy mopsz. Instant Isten ujja az a kutya, ami kiderül a filmből. Nem csodálkoznék, ha fellendült volna a mopsz-fogyasztás az Államokban.

Ha családok közti dinamika, akkor a "Hihetetlen család" köröket ver minden hasonló animációs filmre. Ezek mellett nincs is könnyű dolga tehát annak, aki ehhez tenne még hozzá bármit. A Netfilm meséje ezért egyszer szerintem tényleg nagyon tud szórakoztató lenni, azonban nem hiszem, hogy egy klasszikust tettek az asztalra.

50%

Raya és az utolsó sárkány - Raya and the Last Dragon (2021)

Raya és az utolsó sárkány - Raya and the Last Dragon (2021)

Rendezte: Don Hall, Carlos López Estrada

A film Mafab adatlapja: Raya and the Last Dragon (2021)

Megtekintés: Az utóbbi 1-2 év egyik legszórakoztatóbb animációs mozija, de úgy sejtem, pont úgy nem fogok rá teljesen emlékezni, mint az elmúlt kb. 10 évben látott hasonló mesék 90%-ára. Ez nem feltétlenül a mese hibája. Pusztán öregszem. Ha most lennék tizen-pár éves, nagy kedvenc lenne.

Emlékszem, hogy volt idő, amikor még nagy számnak, hírnek számított, ha a mozik bemutattak egy új Disney, Pixar vagy esetleg Toho stúdióban készült darabot. Ez abban az időben lehetett, amikor a technika még nem tette lehetővé, hogy gyorsan haladjanak a készítők, és futószalagon ontás magukból a jobb és rosszabb darabokat. Ez egybeesett azzal az idővel, amikor még rendszeresen vettem mozis, filmes magazinokat és több jó mozis oldal is kínálgatta releváns tartalmait, a megannyi amatőr szerző által életben tartott blogokról nem is beszélve. Közben történt valami a rendszerben, amely egészen biztos, hogy ugyanúgy ontja a meséket, mint eddig éppen csak egy-egy darab akkor kerül az ember szeme elé, amikor már hozzáférhető.

A Raya is egy olyan darab, amire rásüthetem a "nem láttam jönni" jelzőt. Bevallom, a megtekintés után nem tudnám megmondani, melyik stúdió követte el, ám nem is ez a lényeg. A "Raya és az utolsó sárkány" egy igen szerethető kaland mese a bizalomról, szeretetről és barátságról, belekeverve némi ázsiai mondavilágot. Nem a szellemes részét, hanem a sárkányosat. (Habár, ha úgy veszem, a gonosz lények nem anyagiak, így csak került bele egyfajta szellemi létsík is a moziba.)

Szpojleres okoskodással megspékelve.

Valamikor, egy csodálatos fantáziavilágban, Kumandrában öt törzsre szakadt az emberiség, akik viszonylagos békében élnek nem túl messze egymástól. Világuk nyugalmát egy csodálatos varázskő őrzi, amit négy törzs igyekszik megszerezni, miközben az ötödik vigyázza nyugalmát, mert a kő a felelős azért is, hogy a világukra ne szabadulhasson rá egy titokzatos, szinte legyőzhetetlen ellenfél, a Druunnok. A Druunnok nagyjából azért léteznek, mert az emberekben állandóan jelen van a békétlenség. A békétlenséget pedig csak a tiszta és őszinte szeretet és bizalom tudja semmissé tenni.

Korábban, úgy ötszáz éve, amikor a sárkányok és az emberek békében éltek, megjelent a Druun horda Kumandrában. (Ha azt veszem, hogy elvileg a békétlenség az, ami élteti őket, azt kell feltételeznem, hogy mikor Druun megérkezik, az emberek már nem feltétlenül éltek tökéletes békében. Bár, ez csak feltételezés, mert ha a sárkányok tudják, hogy az együttes erő az, ami legyőzheti a Druunnokat, akkor tudniuk kell azt is, miért létezhetnek. Márpedig a történet szerint nem volt olyan nagy széthúzás a Kumandrai népei között, hogy ezzel életre keljen ez a hatalmas ellenség. Whatever.) A Druun horda pedig pillanatok alatt legyőzött mindenkit, amikor már csak egy öt tagú sárkány család - számmisztikából ötös, hogy annyi benne az ötös - maradt talpon, hogy megfékezzék a gonoszt. Utolsó erejükkel - és mint később kiderül, egyéb érzésekkel megtámogatva - erejüket átadták a legkisebb sárkánynak, Sziszunak, hogy ő pedig létre hozhassa önmagából a varázskövet, amely elsöpörte a Druunnokat, felszabadítva az embereket. Csakhogy a legenda szerint a sárkányok nem változtak vissza és Sziszu is eltűnt. (És itt kérdezem meg, ha akkor a sárkányok ugyanazt a misztikus varázslatot csinálják végig, amit a film végén a szereplőink fognak, miért csak az emberek változtak vissza? A sárkányok miért maradtak meg kőszobornak?)

Mi a jelenben vesszük fel a fonalat, amikor Raya apja, aki törzsének vezére, találkozóra hívja össze a másik négy törzs vezetőit, hogy meggyőzze őket róla, értelmetlen a háborúskodás. A meeting nem sikerül fényesen és egyrészt öt darabra törik a szent kristály és a drámai esemény miatt megjelenő Druunnok pedig jó néhány embert kővé változtatnak, köztük Raya édesapját is.

A káoszt kihasználva a négy törzs megkaparintja egy-egy darabját a kőnek, hogy azután annak védelmével élhetővé tegyék területeiket, míg a Druunnok erőt gyűjtenek a teljes pusztításhoz, míg az ötödik Rayánál marad, akit apja utolsó erejével a folyóba lökött, mert a Drunnok nem képesek követnő a kislányt a vízbe.

Hat évet ugrunk az időben előre, hogy láthassuk, ahogyan Raya, immár felnőtt nőként egyedül kalandozik a pusztában, hogy megtalálja a legendás Sziszu lehetséges maradványait. (6 év telt el, de valamiért ez idő alatt ezek szerint a Druun nem hajtotta teljesen igába Kumandrát, ami furcsa, ha azt nézzük, a jelenben, mikor végre Sziszura rátalál Raya, hirtelen felgyorsulnak az események.) Raya végül sikeresen életre kelti Sziszut és ekkor még csak alig fél órája kezdődött el a mesefilm.

A további jó órában pedig Rayát és Sziszut követhetjük, miközben egyre több segítőt kerítenek maguk mellé és az ellenségeikkel is megvívnak néhány kisebb adok-kapokot, hogy végül, a karakterek a fejlődésüknek köszönhetően képesek legyenek ugyanazt a varázslatot létrehozni, amit korábban a sárkányok is. (Vagy a Galaxis őrzői az első mozifilmben... nagyjából.)

A verekedős jelenet közben azon agyaltam, milyen lenne, ha egyszer a harcoló szereplők mozgását megpróbálnák igazi harcművészekhez igazítani, hogy realisztikusabb legyen a mozgás sebessége. Bár, itt igazán nem lehet panasz a dinamikára.

A vicces karakterek, a néhány érzelmesebb jelenet és a csodálatosan kivitelezett animáció, a szerethető figurákkal, bőven leköti az embert. Nem igazán kiemelkedő darab mégsem és James Newton Howardnak sem ez a legjobb score-ja. (Tőle kedvenceim a Waterworld és a Jövő hírnöke, de például sokad dolgozik vele M. Night Shyamalan is.)

Ettől függetlenül érdemes megnézni, mert sokkal érdekesebb és szórakoztatóbb volt, mint néhány, mostanában látott gyerekmese, annak ellenére, hogy azért eredetinek sem lehetne nevezni. Kétféle sárkányos film van: amelyikben beszél a sárkány és amelyikben nem. Van, akit lehet, hogy zavar, amikor a repülő hüllők dumálnak, de én olyan Sárkányokkal nőttem fel, mint Fuhur, Süsü, Draco vagy Mushu. Érdekesen épült fel az utazásuk, azonban a végeredményt tekintve könnyen kiszámítható a befejezés. Azonban, ha úgy tekintem, hogy egy negyven feletti felnőtt - aha - férfit képes volt lekötni a megtekintése alatt, akkor egy gyereknek még inkább izgalmas lesz.

Ja, és utána néztem: Disney. (Talán ezért nem erőltették bele az a leszbikus szálat, amit végig éreztem a főhős és ellenlábasa között. Ezt külön köszönöm!) Azért érezni, hogy nem Pixar. A karakterek megközelítően sem olyan összetettek. A cselekmény sem túl acélos. Valahogy, végig benned van az az érzés, hogy láttál hasonlót, vagy kitalálod, mire számíts. Az mondjuk már komolyabb hiba. 

Dicsérhetném még a színészi játékot, de a magyar szinkron értelem szerűen okafogyottá teszi, hogy felsoroljam az eredeti hangokat, habár, eredetiben Raya hangját a Star Wars enyhén húsi és imádni való ázsiai Rose Tico-ja, azaz Kelly Marie Tran alakítja. (Igen, sokakkal ellentétben én kedveltem a hölgyet, bár szerepét én sem éreztem legitimnek.)

A forgatókönyvet nem fogom dicsérni, mert kicsit sokan dolgoztak rajta ahhoz, hogy ne legyen annyi kérdésem. Az elején pedig nem túl nyerő, hogy sok időt szentelnek az előzmények elmesélésének, mégis homályos néhány részlet.

65%

Maggie-mondja: Gru 3D

Gru 3 (2017)

A Gru az egyik olyan film, amit időről időre újranézek, mert valami olyan jó érzést kelt bennem, amit jólesik újraélni. Nem tudom pontosan mi ragad meg benne, de az biztos, hogy nagyon szerethető a karakter a maga morcos modorával és csúnyácska külsejével, amely alatt minden erőfeszítése ellenére is érző szív dobog. Az első részben ismerkedik össze a három kis árva leányzóval, Margoval, Edith-tel és Agnesszel, akiket első körben saját céljaira akar felhasználni, hogy megszerezze egy másik gonosztevőtől, Vektortól a zsugorsugár nevű fegyvert és elérhesse a gonosztevés csúcsát: ellophassa magát a Holdat.

Azonban ahogyan az sejthető, végül a lányok rabolják el a szívét, és ezt valahogy ő sem bánja annyira. A rajzfilm pergő cselekményű, tele van humorral és ötletes képi gegekkel, ugyanakkor van mondanivalója, hiszen a karakter komoly jellemfejlődésen megy keresztül.

Itt találkozunk először Gru anyjával, aki elsőre egy zsémbes boszorkánynak látszik. Aztán másodikra is. Folytonos kritikáival megkeseríti Gru egész életét. Ugyanakkor a kislányok ugyanúgy meglágyítják a szőrös szívét, akárcsak Gruét. Megismerkedhetünk Dr. Senkiházival is, aki Gru terveihez segít feltalálni különböző szerkezeteket, kicsit olyan figura, mintha a James Bond filmek Q-jának gonosz karikatúrája, hiszen bár rendkívüli feltaláló, nagyothallása miatt rendszerint félreérti, hogy mit kérnek tőle. És persze itt jelennek meg először Gru mellett a minyonok. Ami egy cseppet félrefordítás, hiszen angolul a minion szó szolgát jelent, míg magyarul a minyon egyértelműen a francia eredetű cukrászsütire utal. De ha már elemezzük, a mignon szó, amiből a magyar minyon ered, azt jelenti franciául: kis kedvenc. Szóval nem is annyira nyúlt mellé a fordító. Ennyi szabadság a szójáték miatt meg simán belefér egy rajzfilmnél.

A második rész nekem kevésbé tetszett, főleg a megvadult minyonok miatt. Ámbár vannak nagyon jó pillanatai is. Például a szülinapi parti, ahol Gru kénytelen jótündért játszani vagy Dr. Senkiházi búcsúja. Ebben a részben lényeges új szereplő Lucy, az Anti-Gonosz Liga egyik ügynöke és Silas Kosülep, a liga vezetője. Gru ugyanis a lányok miatt immár jó útra tért, ugyanakkor élnie is kell valamiből. Kénytelen-kelletlen csatlakozik az Anti-Gonosz Ligához, Lucy ügynök nem éppen finom rábeszélésének engedve. Azonban a közös küldetés során egymásba szeretnek, s nem kis nehézségek árán visszafordítják a minyonok elvadult tömegét is, akiket a gonosztevő El Macsó kis cuki sárga formából szőrös vadlila szörnyekké tett. A rész végén Lucy és Gru össze is házasodnak.
Itt veszi fel a fonalat a moziban jelenleg futó harmadik rész. (Most tekintsünk el attól, hogy közbeékelődött egy Minyonok spin-off, ami a kis sárga lények előzménytörténetét meséli el még Gru előtt.)

Szóval a harmadik rész elején Gru és Lucy már házaspárként dolgozik az Anti-Gonosz Ligának. Épp egy küldetésen vannak a 80-as évek egykori gyereksztárjából retro gonosztevővé vált Balthazar Bratt ellen, aki meg akarja szerezni a világ legnagyobb gyémántját. Ami egyébként még színét tekintve is inkább rubint, ha már szakmailag beleköthetek. Pláne biztos azután, hogy kiderül Balthazar terve, hiszen egy óriási lézerfegyverhez kell neki az áhított drágakő, márpedig a lézerágyúk manapság is rubinttal működnek. Igaz, ipari rubinttal.

Szóval bár első körben Gru megakadályozza, hogy a drágakő Balthazar kezébe kerüljön, de a gonosztevőt nem sikerül elkapnia. Az Anti-Gonosz Liga élére került új vezető pedig bűnbakot keres, hát kihajítja Grut. Lucy harciasan kiáll párja mellett, melynek következményeként őt is menesztik. Úgy tűnik, hogy véget ér a kezdeti boldogság, bár Lucy továbbra is bizakodó. És nem hiába, mert ebben a pillanatban csöppen az életükbe Gru sosem-látott ikertestvére: Dru. Igen, nemcsak a nevek tűnnek kicsit sablonosnak, az ikerpár is az. Gru a kopasz, fekete, morcos, de talpraesett tesó, míg Dru a röhejesen selymes szőke, fehér, naivan mosolygós és végtelenül ügyetlenkedő ellenpont. De akármennyire is elcsépelt az elveszett ikertestvér, mint ötlet, mégis Dru képezi a film alapvető mozgatórugóját. Tulajdonképpen egész vicces párost alkotnak Gruval. Pláne sokat nevettem amikor a testhezálló fekete és fehér (mi más?) ruhában szerencsétlenkednek a falra mászás közben.
Kis kikacsintás, hogy Dru sertéstenyésztésből él, ezért háza teljes egészében malacformájú tárgyakkal és díszítéssel van ellátva. Amikor megláttam, önkéntelen böktem meg a moziban mellettem ülő barátomat: nézd már, Loncsár. Hát, ha nem gondolnám, hogy lehetetlen, azt mondanám, hogy a Dru a magyar Szaffi-rajzfilm sertéstenyésztőjétől nyúlta a házát. Aztán ki tudja...
Ha már kikacsintás. Van egy egyértelmű utalás is egy másik népszerű rajzfilmre. A tengeri jelenetek egyikénél egy kicsi és egy nagy bohóchal ténfereg a tengerben, amikor is az egyiküket magával ragadja a akció keltette áramlat. És indulhat a Pizsi nyomában... Aztán engem például Balthazar original csomagolású akciófigurás játékdobozai eléggé emlékeztettek a Toy Story Buzz-figuráira. De biztos számos más cameot is észre lehetne venni. Talán majd ha legközelebb nézem.
A film készítői ugyanakkor tettek egy merész húzást: minimálisra csökkentették a minyonok szerepét. Igaz, két nagyjelenettel tették mégis emlékezetessé őket a filmben. Az egyik a tehetségkutató színpadán való megjelenésük. Még visszaemlékezve is mosolygok magamban ahogy a minyonnyelven előadott dalra gondolok. Aztán meg a börtönjelenetek, ahogyan az időközben Grut elhagyó minyonok a fogházban terrorizálják a rabokat, na az különösen vicces. Igen, a börtöndallal és a szökéssel egyetemben. Apropó minyonnyelv: Gru minyonszótáras jelenete is abszolút jó húzás. Úgy néz ki a kezében a könyv, mint egy merchandise minyon cucc. Fogadjunk hamarosan lesz a piacon hasonló. Már ha eddig nem volt...

Az hagyján, hogy a készítők a minyonokat visszaszorították, de Dr. Senkiházit egyenesen karbonitba zárták, mint egy torz Han Solot. Kicsit gonosz megoldás, hogy ki sem szabadítják egész rész alatt, de itt most nem is igen jutott volna neki szerep, megoldották a kiiktatását egy egyszerű laborbalesettel.
Viszont irtó cuki Agnes egyszarvú vadászata. Kifejezetten édes a tesója, Edith hozzáállása a húga rögeszméjéhez. Támogatja és kísérgeti a kislányt és kicsit nagytesós gondolkodással próbálja terelni a valóság felé, ugyanakkor belátja, hogy a testvérének szüksége van a mesevilágra és nem szabad lerombolni senki álmait. És hát irtó jópofa a váratlanul jött megoldás, ezt nem is akarnám lelőni, mert engem is megmosolyogtatott.

Külön szál, ahogyan Lucy igyekszik anyaként viselkedni a három kislány irányában és persze csak akkor válik igazán anyává, amikor nem megfelelni akar nekik vagy a szerepnek, hanem önmagát adja. Ezen ugye Gru már az első részben végigment, ezúttal szerelmén volt a sor, úgyhogy az apaság után most kicsit az anyaságba is bepillantást engedett a történet.

A film egyik erőssége, hogy elég stílusosra sikerült a gonosz Balthazar. A nyolcvanas évek divatját követő, válltöméses ruhákat hordó, aerobic-tornára ugráló, walkmant hallgató, Jackson-imitátor mozgásával támadó, ugyanakkor pöccre pontosan kiszámított akciókat végrehajtó anakronisztikus figura elég egyedi, vicces és erős ahhoz, hogy vihesse az ikrek egymásra találása mellett a film másik fő szálát. Külön kiemelném a magyar vonatkozású Rubik-kockát, ami több helyen is feltűnik Balthazar nyolcvanas évek iránti rajongásának egyik szimbólumaként. Nekem még jól is esett a zenéken és a divaton nosztalgiázni, amellett, hogy a film természetesen egyértelműen karikírozza a korszakot. Ezt nyilván nem annyira a gyereknézők, mint a felnőtt kísérők szórakoztatására szánták.
Amúgy is van felnőtteknek szánt mondanivalója. Mert amíg Gru egyedül volt az első részben és folyamatosan rágódott a múltbeli csalódásain, anyja folyamatos szurkálódásán, itt egyetlen pillanatra sem hagyják elszomorodni vagy depresszióba esni. Hol Lucy megnyugtató ölelése és biztató szavai emelik ki, hol a lányok - és itt főleg Agnes álmok iránti lelkesedése tölti fel újra energiával, hogy mindig újra nekiinduljon. Mert ki másért tenné ezt az ember, ha nem azokért, akik szeretik?
Nyilván a Gru-film is lépni fog tovább, hiszen meglepő fordulattal zárult vagy inkább maradt nyitva a harmadik rész. A részemről tágra nyílt gyerekszemekkel várom a folytatást...

Az alábbi cikket nem Jerrycomovie írta.
Minden, ami a cikkben olvasható, egy másik személy tollából származik.
Az illető: Maggie

Gólyák - Storks (2016)

Gólyák - Storks (2016)

Rendezte: Nicholas Stoller, Doug Sweetland

A film Mafab adatlapja: Storks (2016)

Megtekintés: Reakcióvideót ne csinálj közben, mert a befejezés utolsó perceit ciki lesz visszanézni, ha érzelmesebb beállítottságú vagy.

Avagy, pityeregtem, mint egy kölyök és ezért a fene egye meg az animációs filmek készítőit - főleg az írókat - mert tudnak valamit. Vagy túl szentimentális leszek, ahogy öregszem, vagy ők tolják túl néha a zsepifaktort. Pedig a mese alapjában véve még csak nem is jó.
Igen, ki merem jelenteni, hogy a gólyák sok újat nem tesz hozzá a mese mitológiához, hacsak azt nem, hogy majdnem meggyőzik a gyerekeket arról, hogy volt idő, amikor szex nélkül születtek a gyerekek és a gólyák ezt élvezték. De könyörgöm, a gyermeknemzés egyik legjobb pillanata - elnézést kérve persze a nőktől - az maga a nemzés.
Aztán, a szülésről pedig nekünk, önző férfiaknak halvány fogalmunk sincs és sovinizmus ide, feminizmus oda, pont ezért nem leszünk soha egyenlőek a nőkkel: A gyermekek kihordásának csodája egyedül az ő kiváltságuk, nekünk férfiaknak sosem adatik meg - természetes viszonyok között, ahogy az "úr akarja" legalábbis biztosan nem. És nincs ezzel semmi baj. Bocsássatok is meg nekem, kedves nők, de ennek ellenére, hogy valakinek - lehetsz az te saját magad is - mindig bizonyítani akartok és ezért férfias munkákban is jeleskedni kívántok, azt megértem, de ti is értsétek meg, hogy ha véletlenül ki kell engem menteni mind a közel 130 kilómmal egy lakástűzből, azt inkább bíznám rá egy közel ugyanekkora férfi tűzoltóra és nem egy 80-90 kilós fehérszemélyre. Sértődés nélkül.

A "Gólyák" nem fifikás és az alapszituációt is ismered már unásig, arról nem is beszélve, mennyi mesében kerültek már szóba a gólyák, mint szállítómunkások. (Pl. ha jól emlékszem, a Jumbo-ban is.) Főszereplők, küldetés, gyermeket vissza a szüleinek és még véletlenül sem vissza a "feladónak", pedig arra is lenne igény. A fő gonosz és ördögi terve sem új már a témában, te magad is emlékezni fogsz vagy tíz hasonló mesére az elmúlt húsz évből. Van vicces mellékszereplő is, aki genya, ahogy meg van írva.
A néhány problémája közül pont az egyike az a forgatókönyvnek, hogy a karakterfejlődés alig jelenik meg a filmben. Aki rossz, azt első pillanattól felismered és úgy is marad. Aki jó, az meg jó. Konfliktus a figurák között alig akad.
Ha nem jut eszedbe semmi, ami kb. ugyanez volt, akkor rendereld be a történetet a Szörny Rt. alapjaiba. Aha, leesett.

A gyermekcsináló masináról sem tudunk meg semmit, pusztán azt, hogy ha valaki levelet küld neki a baba kívánsággal, akkor azt teljesíti, ám nem feltétlenül megfelelően. (Nate öcsikét akar és a gép simán elcseszi a rendelést...)

Hogy az alapja a filmnek nem túl erős, ezt írtam. Elég csak megnézni a két rendezőt, akik korábban miket is csináltak. Stoller több filmet írt már és rendezett: Lepattintva, Felhangolva, Rossz szomszédság. Mi ezekben a közös? Korrekt filmek, el lehet rajtuk rötyögni, ám semmi több és pár nap múlva nem sok mindent fogsz tudni felidézni belőle. (Na jó, Jason Segel lógó farka azért sokkoló volt a Lepattintva elején.)
Sweetland már sokkal jobb produkciókban képviselte a filmes szakmát - bár ú meg nem volt ezekben elég fontos tényező: Hihetetlen család, Egy bogár élete, Toy Story.
Összefogásuk eredménye egy kedves mozi, ami nem tartogat sok meglepetést és nem elég bevállalós.

A poénok összességében rendben vannak, csak kevés. Az üvegvakság felhozása azonban zseniális, igaz nincs eléggé kihasználva. A farkasok transformers átlényegülése sem rossz ötlet, de a sokadik variációra már elcsépeltnek hat.
Junior a gólya (Andy Samberg) és Tulipán (Katie Crown), a szülők nélkül maradt felcseperedő lány párosa között van kémia, működik a történet, bár, miért ne működne, ha nem erőltették meg magukat benne.
Azért mennyivel érdekesebb lett volna a film, ha nem törekednek annyira a hepiendekre és mondjuk ott vége a mozinak, hogy Tulipán becsönget a sosem látott családjához, majd... ...snitt és szereposztás.
Nem kell mindig mindent a szánkba rágni.

Azért ez a gyereket a gólya hozza motívum is eléggé kisajátította a babák keletkezésének mitológiáját, hiszen más kultúrákba teljesen más a babák érkezésének kisgyerekek számára befogadott szinonimája a szex helyett. Érintőlegesen azért a film szóba hozhatott volna párat, mondjuk a káposztaföldeken talált gyermekek legendáját, akár lefitymálva azt, hiszen a szülők nem járnak a káposztaföldekre, ezért kell, hogy mi, a gólyák vigyük el a babát, házhoz! - mondhatta volna Junior.

Ettől függetlenül a "Gólyák" tökéletesen beleillik a Disney, Pixar és Dreamworks mozik filmjei közé, annak ellenére, hogy a Warner hozta tető alá. Egy csipetnyi fűszer azért hiányzik belőle.

60%

Ha megnéznéd:
- Gólyák (2016)
- Szörny Rt. (2001)

Kilenc élet - Nine Lives (2016)

Kilenc élet - Nine Lives (2016)

Rendezte: Barry Sonnenfeld

A film Mafab adatlapja: Nine Lives (2016)

Megtekintés: Nem élvezhetetlen, de Spacey-től és Sonnenfeld-től nem ezt várod. Nagyon nem.

Ettől a filmtől datálom Sonnenfeld rendezőt és Spacey színészt megélhetési bűnözőnek. Amit ebben a filmben elkövettek a rajongóikkal - Spacey-nek biztos voltak - azt egyhamar nem fogjuk nekik megköszönni. Nem tudom, hogy mi rosszabb; hogy Spacey ilyen filmekhez ír alá, vagy, hogy egyáltalán megkeresik ilyen szerepekkel? Egészen biztos, hogy a rendező személye miatt vállalta el ezt a filmet, hiszen korábban voltak személyes hangvételű, kultikus rangba emelkedő mozijai, közönségsikerei, de mostani munkájának fényében inkább arra merek gondolni, hogy a blockbusterek esetében vastagon szerencsés volt, mert a kilenc élet beállhat abba a sorba, amit a "Sötét zsaruk 2. - MIB 2. (2002)", a "Vadiúj vadnyugat - Wild Wild West (1999) és a "Rumlis vakáció - RV (2006) alatt értek, és ezen az sem változtat, hogy mindhárom film 5-ös átlag fölött teljesített az imdb-n. (Kivéve a Vadiúj vadnyugatot, de ki nézne ennek utána???)

A film simán lehetne akár a Garfield harmadik része is - legalább 70%-a a macskának számítógép generálta CGI látvány - csak az unott Bill Murray helyett az unott Spacey vette át a staféta botot. Mert kb. ennyi a különbség.

Ennek ellenére még mindig azt merem állítani, hogy egynek ez a film is megteszi. Annyira tudtam rajta szórakozni, mint a MIB második részén, és erre sem nagyon emlékszem a megtekintés után egy héttel. Azaz az egyetlen és utánozhatatlan Christopher Walken-t, aki viszont az elmúlt tíz évben mintha beleragadt volna egy szerepskatulyába és csak az öltözete és a smink alapján lehetne megkülönböztetni az általa alakított karaktereket. Walken mostanra legalább annyi enervált és különc figurát össze tudott hozni a filmográfiájában, mint Johnny Depp, csak talán nála kevesebb a mainstream produkció és a blockbuster. (Ennek fényében akkor Depp-ről még mindig nem lehet azt kijelenti, hogy rosszul választ, nem igaz?)

Kevin Spacey és Christopher Walken

Töfi: - Valláskülönbözőségi okokra visszavezethetően az Egyesült Arab Emirátusban a film címét simán átkeresztelték a macsek filmbeli nevére: Mr. Fuzzypants.

Ezt a fantasztikus és gyermeteg produkciót - amely egyértelműen a karakterfejlődést jelölte ki útjának a sors megleckéztetése által, éppen ezért egy unásig már látott panelt próbál ismét eladni nekünk, alig komolyabb stílusban, mint egy Disney családi mozi - öt forgatókönyvíró hordta össze, de egyikük nevét sem tartom érdemesnek kiemelésre. Mert én már láttam a filmet.

Nem ez az első film, amelyben egy milliomos gazdag seggfej valamilyen csoda folytán leckét kap az élettől és különleges helyzetbe keveredik, hogy azután tanulva a hibáiból egy jobb emberré válva lepje meg a környezetét. Arra azonban most hajnalban nincs kedvem, hogy mélyebb kutatást folytassak a témában, ezért el kell hinned bemondásra, hogy a "Kilenc élet" nem az első film, aminek ez az alapötlete. Hogy mindjárt behozzak egy példát, megemlíteném Dickens Karácsonyi ének című művét, amelyben bár szereplőnk nem kerül egy macska testébe leckéztetés gyanánt, viszont három szellem segítségével tökéletesen szembesül saját gyarlóságaival, így fogékonnyá válik később önön skatulyájából kikecmeregve pozitív irányba terelni életét.
Itt viszont Szörtappancs úr (Kevin Spacey) szőrébe bújva főszereplő Tom Brand-ünk (szintén Kevin Spacey) - beszélő név, hiszen a Brand eleve márkát jelent, itt a filmben ezért többletjelentése van - amolyan külső szemlélőként hallgatja ki közvetlen környezetét és mivel seggfejsége nem teljesedik ki önfényező és fejlődésképtelen létezésben, ezért a kapott információk alapján igyekszik változni és olyan emberként visszatérni, amivel egy teljesebb életet élhet.
Ja, csak azt ne felejtsük el, hogy kényszerhelyzetbe került, hiszen a macskák védőszentje, Felix Perkins (Christopher Walken) már az elején közli vele, hogy vagy ráterelődik a jobb útra vagy ott rohad meg a macska testébe, ami kilenc életből már párat elhasznált, ezért eleve nem kecsegtet hosszú kifutási idővel. (Esetleg egy rövid kifutással valami kocsi elé...)

Kevin Spacey és Jennifer Garner

Szóval, annyiban sántít a történet alapja, hogy túlságosan rá van segítve Tom Brand fejlődésére. Jobban szeretem, ha főszereplőnk tényleg saját kútfőből dolgozik, hiszen azt nevezném igazi és tiszta jellemfejlődésnek.

Jennifer Garner mint Lara Brand kellemes színfolt, hiszen csak egy ismert és kedvelt színésznő, de az ő esetében is simán visszalépés ez a film. Oké, tudom, hogy nagyjából minden ismert nevű művésznő előbb-utóbb fellelhető valami mesefilmben, szatírában esetleg eljátssza a ripacskirálynőt, de részemről nem támogatom, ha valakiben több és olyasmit vállaljon, amiben nem csak mellékes, hanem eleve felejthetővé válik.

Az ilyen filmekben mindig - szinte - van egy főellenség, intrikus is. Jó, nem mindig - hiszen sokszor pont a főszereplő önön legnagyobb ellensége - de azért akadnak, akik mesterkedéseikkel igyekeznek borsot törni a kevésbé szerethető főszereplő orra alá. Pont az a vicces karaktereikben, hogy a nem túl szerethető főszereplő lassan kedvelhetővé változik, míg a súlytalanabb gazfickót meg lehet teljes odaadással gyűlölni. Ha már keresünk egy filmes gazfickót, akkor arra is törekedni kellene, hogy az illető, legyen bár nő vagy férfi, karizmatikus legyen, de minimum érdekes figura. Ebben a tekintetben a Kilenc élet elbukik.
Az aktuális intrikusunk, Ian Cox (Mark Consuelos) remek színész, viszont karaktere annyira simulékony és jófiús, hogy egy hét alatt maximálisan elhalványult bennem emléke.
Spacey filmbeli leánykája (Malina Weissman) kellemes kis hölgy és biztos fogunk róla még hallani.
Utóirat: Spacey szerintem csak azért vállalta el a filmben a szerepet, mert tudta, hogy nem sokáig fog tartani neki a forgatás, hiszen szerepének nagy részét elég, ha felmondja egy stúdióban.

Malina Weissman és Kevin Spacey

Ez a film a markáns középszer. Mint az elején írtam, ilyen színészektől és rendezőtől ez borzalmasan kevés.

50%

Ha szeretnéd látni:
- Kilenc élet (2016)
- Vissza a suliba (1986)

Soundtrack and you! blogspot: Nine Lives (2016)

Fantasztikus labirintus - Labyrinth (1986)

Fantasztikus labirintus - Labyrinth (1986)

Rendezte: Jim Henson

A film Mafab adatlapja: The Labyrinth (1985)

Megtekintés: Ezt a filmet gyermekként kell látni és akkor beépül a lelkedbe, hogy magaddal vidd a felnőttkorba.

És valami ilyesmiről szól maga a film is. Sarah a tinilány (Jennifer Connelly) a tipikus hormonkorban van, amikor a világ az ellenség, senki sem szereti az embert és a kistestvérek elrabolják tőlünk a szülők figyelmét és kedvenc játékainkat. Valójában ez a lázadás azonban önmagunk ellen szól, hiszen körülbelül ekkor döbbenünk rá, hogy nem maradunk örökké gyermekek. Gondolom én. A lázadás pedig annak szól, hogy ahogyan testünk fejlődik és észrevesszük magunkon az első változásokat - megnyúlik a kar, a láb, mutálódik a hangunk - és ezzel nem tudunk mit kezdeni, csak lázadni. Akin lázadásunk mérge csattan, az pedig pont az, akin nem szabadna, aki nem érdemli meg.

A film pár év csúszással, kb. 88-ban lett bemutatva nálunk, így amikor elmentem a moziba megnézni - nem vagyok benne biztos, de mintha először valami szabadtéri, balatoni moziban néztem volna, szúnyogokkal harcolva - olyan tizennégy éves lehettem. Pontosan abban a tini korban, amelyről a történet mesél. Az első változó korban. Fiatalabb tesóm volt, állandóan öltük egymást. Csoda, ha egyszerre éreztem magamra érvényesnek a filmben látott kalandokat - leszámítva a végső győzelmet, hiszen mégis csak az öcsémről volt szó és abban az időben nem nagyon izgatott volna, ha elragadja a manókirály - és közben beleszerettem Jennifer Connelly-be? Nem volt nehéz. Már az első percekben besétál a képbe, farmerban, lenge fehér ingben és szomorú szemeivel szinte rám néz, ahogy a versikét kezdi szavalni. Akkoriban Connelly tökéletesen kimerítette egy tinifiúi szerelmi vágyainak álmát és tárgyát.

A másik főszereplő miatt vettem elő a filmet, mert gondoltam, egy apró filmes véleménnyel búcsúztatom el a 69 évesen a rákban elhunyt zenei fenomént, David Bowie-t. Nem kívánok azonban részletesen elmerülni a fantasztikus művész munkásságában, hiszen arra tökéletes a gugli is.
D A V I D  B O W I E  W I K I

R.I.P. - David Bowie

Nem akarok nyálaskodni, most, hogy Bowie elment, mert bár tényleg kedveltem a fickót, nem mondhatom, hogy mélyre hatóan elemeztem és szívtam magamba munkásságát, sem színészként, sem zenészként. Csak ragadt rám valamennyi belőle a negyven év alatt. Ha filmben láttam véletlenül, akkor meggyőzőnek találtam tehetségét, ha a tévében láttam a klippjét, végighallgattam. Nem vettem cd-it, könyveit, kis, cserélhető fényképeket - bár volt pár darabom - viszont néha-néha belebotlottam a fizimiskájába, dalaiba, hol a rádióban, tévében, hol filmekben, soundtrack-ként.
Szóval, előadni, hogy mennyire lesújtott a művész halála egyrészt lehetne túljátszott sirám tőlem, másrészt viszont, ami keveset tudtam róla, az alapján is éppen eléggé elszomorított, amikor hallottam halálhírét.
És ennek a morajló, bennem lezajló szomorúságnak egyik markáns okozója, hogy olyan nagy hatással volt rám ez a mesefilm és benne David Bowie, aki Jareth, a manókirály.
Isten veled, manókirály!

A film könyvváltozatát Anthony Charles Hockley Smith vetette papírra, amit eredetileg Dennis Lee, Jim Henson, a Muppet Show atyja és Terry Jones, a Monthy Phyton oszlopos tagja talált ki. Az eredeti értelmi szerző azonban egyértelműen Jim Henson. Ennek fényében nem csoda, ha a film egyszerre szól a gyerekekhez, bájos figuráin keresztül és ugyanakkor van egy sokkal mélyebb rétege, amely a tiniket vette célba, sőt, teljes elemzés után a felnőttek, mint most már én is, találhatunk benne mondani valót, filozófiai mélységet. Nem fogok most belemenni, mennyi apró plusz van a filmben, mert korábban a neten találtam erről egy magyar cikket, amely olyan részletesen fedte fel a film titkait, hogy ahhoz képest én csak a felületet karcolgatnám. Igyekeztem hirtelen hajnalban előrángatni azt a cikket, amit a filmről anno olvastam, mert érdemes rá, hogy mindenki megismerje és átrágja, hasznos információkért, de egyelőre nem akadtam rá újra. Ha ez változik, a linket be fogom tenni.

Ennél a jelenetnél egy átlagos kamaszfiú már bele is szeretett Jennifer Connelly-be.

A történet röviden:
Sarah iskolás lány, aki inkább bulizna vagy babázna, de féltestvérére kell vigyáznia az este folyamán. Gyerekes dühét, hogy a kisfiú a játékaihoz nyúlt, színpadias átkozódással és túljátszott haraggal színezi. Ez annyira bejön Jareth-nek a manókirálynak, hogy ripsz-ropsz elrabolja a kisdedet és felajánlja Sarah-nak, hogy mostantól az élete ismét boldog lesz a féltesó nélkül. Persze Sarah azért nem teljesen hülye, ezért azonnal rájön, hogy ha apa és mostoha anya hazajön, prezentálnia kell a kis nyafogóst, mert különben szobafogság, meg amit még el sem tud képzelni. (Rendőrségi nyomozás a baba ügyében, pszichiátriai kezelés, stb.)
Jareth szereti magát kis manókkal körülvenni, ezért nem szívesen adná vissza a szóban már lefoglalózott porontyot, de mivel úgy érzi, nincs veszíteni valója, utolsó szalmaszálként megígéri Sarah-nak, hogyha adott időn belül eljut hozzá a manóvárba és ott bizonyítja, hogy mégis kell a pöcsös, akkor visszaadja a lánynak.
Sarah, ahelyett, hogy az estét süti majszolással a tévé előtt töltené és néha a babára pillantana, így nyer egy gyalogos road movie-t a labirintusba, amely csupán azért létezik, hogy a hasonló okokból bekerülő fiatalok ne tudják teljesíteni a manókirály igényeit.
Sarah nyakába veszi formás combjait és lassan gyarapodó baráti társaságával sok kalandon keresztül verekedve magát méltó lesz rá, hogy okos, idősebb testvérnek szólítsa majd később őt a cseperedő Toby.
És, hogy a végén a filmet ne úgy zárjuk le, hogy egy hormonoktól duzzadó tinilány abszurd rémálmát láttuk, a kalandozás alatt megismert lények gyakorlatilag átköltöznek Sarah hálószobájába, miután úgy vélik, jobb fej a lány, mint Jareth, aki inkább csak kihasználja a fura teremtményeket.

Henson egy sokkal érettebb filmet hozott össze, mint a butuska és gyerekes Muppet show volt. Szerintem. Van ugyan bőven vicces pillanata a figuráknak és kalandoknak, azért végig érezni a sürgető idő okozta frusztrációt és a felelősség nyomását a főszereplő vállán.
Talán ezért a legnyomasztóbb jelenetsor a filmben, amikor Sarah az emlékei között kutatva szinte elfelejti kisöccsét és régi játékai labirintusi változataival igyekszik körbevenni magát, míg végül megtörik az átok és ismét tovább haladhat, hogy beteljesítse célját. Ott éreztem leginkább, hogy Toby akár örökre manó maradhat, ha a nővérke nem teszi félre kesergését és ragaszkodását a múlt iránt. Mert azt se felejtsük el, hogy Sarah-t trauma is érte, amikor elveszítette az édesanyját és édesapja egy másik nő mellett kereste a boldogságot. Ezért Sarah, amikor a múltba tekint és azt kergeti, akkor gyakorlatilag oda akar kerülni, amikor még élt az anyukája és minden rendben volt. Nagy szerencse, hogy végül felülkerekedik benne a testvéri szeretet és az idősebb testvér felelőssége.

Ami még sokat emel Henson teremtményei mellett a film élvezeti értékén, az Trevor Jones és David Bowie közös munkája, amit a filmzenébe fektettek. A legtöbb dal érdekes hangzásvilágú, emlékeztet a korábbi bábfilmes Henson sorozatra, de van benne jócskán új hangzás is és mély mondanivaló. Egy igazán remek soundtrack, ha már a szöveges dalok filmzenei listáiról szemezgetünk.

Mostanra persze a film egésze nagyon kicsit megkopott, néhány trükk - inkább vizuális szinten - nem maradt friss, mégis, ezt ellenpontozzák a remek egyéb megoldások, a bábuk sokfélesége és a csodálatos díszletek.

80%

A bagoly volt az első fotó-realisztikus CGI madár.
A stábban dolgozott R2D2 és Wicket is a kis Ewok... (Kenny Baker, Warwick Davis)

Letöltés: F A N T A S Z T I K U S  L A B I R I N T U S

Még egy Marvel képregény sorozat is készült a történetből, ezért szegről-végről, a Fantasztikus labirintus egy Marvel film...