Rendezte: Michael Rianda, Jeff Rowe
A film Mafab adatlapja: The Mitchells vs the Machines (2021)
Szerintem, a film nem kiemelkedő darab, azonban érezhető, hogy igyekeztek a netes és ifjúsági műsoros trendeket beleépíteni a végeredménybe, ami a legtöbb poénját szolgáltatja a mozinak. Ezek főleg színes rajzos betétek formájában jelennek meg és tényleg, kicsit frissebbé teszik a látványvilágot. Ettől persze még nem lesz a végeredmény kiemelkedőbb, csak fogyasztás közben érezzük kicsit jobbnak. Azonban, talán az elcsépelt mondanivaló miatt, vagy, mert összességében a karakterek szerethetőek de nem különösebben bájosak, a megtekintés után nem biztos, hogy túl mély nyomokat fog bennünk hagyni az animációs film, annak ellenére, hogy a Föld elleni invázió jelenleg divatos téma. (Jelenleg a tököm... Azóta szeretnek ezzel foglalkozni a filmesek, mióta először sikerült egy damilon belógatni egy frízbit a képernyő elé és megrázni azt, hogy rámondhassák, az egy repülő csészealj!)
Innen nézve akkor a fő cselekmény szál sem számít újnak, mint ahogy a családon belüli dinamika megjelenítése is unásig lerágott csont a gyerekmatiné komédiáiban, azaz egyik gyerek nem találja a helyét a családjában és vagy menekülne, de nincs miért, vagy valamelyik szülővel folyamatosan hadilábon áll. Ez nagyjából minden tinire jellemző életkori sajátosság. Emlékszem magamra, amikor olyan 13-15 éves lehettem, hogy úgy éreztem sokszor dühöt pl. anyám irányába, hogy annak semmi alapja nem volt. De teszem azt, megkérdezte, hogy hol vagyok és én már robbantam volna fel a picsába! Mit faggatsz??? Nem mindegy??? Stb... Örülnék, ha megtehetné, hogy megkérdezi, mit csináltam egész nap. Puszi, anyu!
Bár, szinkronos animációs filmeknél nincs sok értelme, de eredeti nyelveket élvező néző-olvasók miatt csak beemelném néhány színész nevét a cikkbe:
Katie (Abbi Jacobson) lassan elhagyja a családi fészket és elköltözne Amerika másik végébe, hogy egyetemista legyen belőle. Katie maga sem tudja igazából miért menekülne el az egyébként szerető családjától és a korábban tökéletesen szerető apa-lánya kapcsolata is idegesíti mostanra, mert úgy érzi, apja egyszerűen nem elég nyitott a lányának életére.
Rick (Danny McBride) kicsit tényleg el van havazva a saját gondolataiba, azt azonban ő is érzi, hogy hiába imádta nagyobbik gyermeke amíg felnevelték, mostanra mintha egy másik ember lett volna, aki nem akarja a helyét a családon belüli felépítményben.
Valójában nincs itt semmi látnivaló: Katie lassan fel fog nőni és az apa és anya kicsi lánya szeretné, ha a következő lépéseit az életben nem követné a szülők rosszalló tekintete vagy a túl szoros támogatása. Mert egyszerűen Katie kicsit önmaga akar lenni. Ebben új iskolája segítene is, mert szerencséjére, ott mindenki pont annyira különc, mint őt.
Apu, hogy egy utolsó, kétségbeesett lehetőséggel lassítaná a csimota elszakadását, ezért kitalálja, hogy a röpke repülőút helyett menjen a család együtt Katie Campusára, ahol majd lehet érzékeny búcsút venni.
Mivel Katie nem lett szociopata, csak néha tűnik úgy, végül belemegy a kényszerített road movie-ba és miközben Mitchellék felkészülnek az első osztódásukra, az ország egy másik pontján ugyanezt teszi Pal (Olivia Colman) is, a szuperokos intelligenciával megáldott mobilalkalmazás. Pal kiötlője ugyanis kifejlesztette a második generációs szuper intelligens robottestű alkalmazást és ezért PAL, a korábbi találmány olyannyira megorrol alkotójára, hogy egyetlen lehetséges válaszreakcióban csak azt tudja elképzelni, hogy összegyűjti a bolygó teljes emberi lakosságát és apró cellákba csomagolja, majd eltávolítja valahova messze.
A mese nem időzik a technikai részletekkel erről, pont úgy nem, mint pl. a "Függetlenség napja" sem tette, amikor két földi ember, egy földön használatos szoftver vírust bejuttatott egy számunkra teljesen ismeretlen űrjármű kezelőfelületére, megbénítva azt.
Hagyjuk mán eztet!
A robotok aprólékos precizitással kapkodják össze az embereket, miközben a Mitchell family golyókat növeszt és nekilátnak a felszabadításnak.
Nem kérdés, hogy miközben sikerül nekik, apa és lánya ismét egymásra talál, amihez anyu (Maya Rudolph) sebészi pontossággal megejtett megjegyzésekkel járul hozzá, míg kistesó (Michael Rianda)... nos, ő is ott van velük, bár, nem mondhatni, hogy a forgatókönyv nagyon erősen hajtaná magát, hogy neki is elég erősen ki legyen dolgozva a karaktere. Annyi azért jut neki, hogy legalább kiderül, hogy lányok közelében nem érzi magát túl komfortosan.
A kutya meg külön poén lesz azoknak, akik kedvelik a mopszokat. Mert gondolom, az egy mopsz. Instant Isten ujja az a kutya, ami kiderül a filmből. Nem csodálkoznék, ha fellendült volna a mopsz-fogyasztás az Államokban.
Ha családok közti dinamika, akkor a "Hihetetlen család" köröket ver minden hasonló animációs filmre. Ezek mellett nincs is könnyű dolga tehát annak, aki ehhez tenne még hozzá bármit. A Netfilm meséje ezért egyszer szerintem tényleg nagyon tud szórakoztató lenni, azonban nem hiszem, hogy egy klasszikust tettek az asztalra.
50%
