Égi tűz – Fire in the Sky (1993)

Égi tűz – Fire in the Sky (1993)

Rendezte: Robert Lieberman

A film Mafab adatlapja: Fire in the Sky (1993)

www.imdb.com

Nekem ez a film majdnem kimaradt. Ezt úgy értem, hogy anyám látta, mert földönkívüli mániás volt, a szomszédunk látta, mert ő is földönkívüli mániás volt, én pedig egyszer sem láttam az elejétől a végig, pedig anyám dicsérte. El kell hinnem neki, hogy nagy UFO mániás körökben ez egy kult filmnek számít és még az sem lehetetlen, hogy ha annak idején valahogy én is végignézem, akár kedvencem is lehet, bár ezt kötve hiszem.
Mert mai szemmel a film fantasztikus jelenetei még egészen jól működnek – nem a tisztáson játszódó vörös fényes balhé, hanem amikor a főhős rémálma (?) megelevenedik és felébred az űrhajóban (?) – sőt, talán az egész film legerősebb része az, amikor Travis felébred a gubóban, majd igyekszik elhúzni a belét ebből az inkább földi elemekből épült létesítményből, amelynek funkciójára, eredetére a film nem ad választ. Azonban a mozi, annak ellenére, hogy az elején megjelenik a hangzatos „Megtörtént események alapján” felirat, mégis több sebből vérzik, vagy a hegyi redneck népek valójában annyira hülyék, mint a film bemutatja.

Ott kezdem, hogy pár sorban elmesélném a történetet, azután kiegészíteném az észrevételeimmel:
Travis (D. B. Sweeney), barátja, Mike (Robert Patrick) és néhány társuk fakitermeléssel foglalkozik a hegyekben. Egyik nap a bagázs rémülten és Travis nélkül jelenik meg a kisvárosi kocsmában, miután végeztek és egy igen zavaros történetet adnak elő róla, hogy Travist meggyilkolta egy vörös jelenség a hazaúton. Senki nem hisz nekik és napokon belül elterjed a pletyka, hogy a fiúk végezhettek a társukkal, de mivel nem nagyon hajlandóak felidézni az emlékeiket, ráerősítenek a szóbeszédre. Végül Travis napok múlva – mikor szinte már jóvátehetetlen károkat okozott a fiúk magatartása – előkerül Travis, aki nem igazán tudja megmondani, hogy az eltelt öt napban – szerkesztési szempontból sokkal több időnek éreztem, igaz, nem utalnak nagyon erre semmivel – merre járt, ám végül mintha egy terapeuta képes lenne transzban felfrissíteni az emlékeit. Az először gyilkossági ügynek tűnő eltűnési ügy nyomozója, Frank Watters (James Garner) akit az állam rendelt az ügyre azonban szkeptikus, de nincsenek bizonyítékai a fiú(k) ellen, meg valójában nem is történt bűntény. De igaz amit Travis és a srácok állítanak, vagy egy hoax az egész, amit azért találtak ki, mert unalmas városkájukra akarták fordítani a figyelmet?

www.imdb.com

Nem tudom, ki, hogy van ezzel, de nem érzem megválaszoltnak a film végén látható jelenet ellenére sem, hogy mi az igazság.

Viszont zavart néhány apróság:
A hegyekbe menő brigád miért választ be olyan zűrös és homályos múltú alakot, Allan Dallis-t (Craig Sheffer) maguk közé, aki a.) eleve vándormadár, b.) alig tudnak róla valamit, c.) pár hete érkezett, így vele ilyen veszélyes munkát vállalni minimum felelőtlenség, d.) a társaság egyetlen tagját sem tiszteli és gyakorlatilag úgy viselkedik, mint aki keresi a balhét?
Tényleg ennyire önsors-rontó a csapat, hogy egy ennyire negatív kisugárzású, veszélyes alakot kell magukkal vinniük terepre, mert egyszerűen nincs más?

Ráadásul Dallis úgy viselkedik, hogy az nem csak a seriffnek (Noble Willingham), de az egész városnak bogarat ültet a fülébe. Oké, hogy kellett egy karakter, akire rá lehet terelni a gyanút, de ha ezt a vonalat fejtegetjük, akkor a filmben is elhangzik, hogy a többi négy férfi miért fogná be a száját és hagyná Dallis-t szabadon kóricálni, ha valóban köze van egy esetleges bűntényhez?
És innen megyünk tovább abba az irányba, hogy ezek a hegyi emberek tényleg ennyire elutasítóak, amikor a nyakukon a kötél? Rendben van, hogy egyszer elmesélték a seriffnek, hogy mi történt velük és maguk sem nagyon hiszik, de úgy érzem, hogy utána az elutasító hozzáállásuk a nyomozás során szintén dramaturgiai okokat szolgál a feszültség fokozása és a játékidő megnövelése miatt, mert a forgatókönyv nem nagyon tud mit kezdeni a történésekkel.

www.imdb.com

A film első fele bemutatja a főszereplőket, helyzetüket és erősen haladunk egy dráma, esetleg thriller műfaji film felé. Talán az egyetlen esemény a filmben, ami előrevetíti, mintegy rejtetten, hogy a megoldás sokkal fantasztikusabb, amikor a helyszínre érkező Watters hadnagy autója előtt lecsukódik a vasúti átjáró sorompója és csak annak a fényeit látjuk először az autó szélvédőjén tükröződni, meg az autóban elképedő Watters hadnagyot. Bár, az elképedése szimplán a nézők átverése, mert nincs az a bűnügyi nyomozó, aki ne látott volna még lecsukódó, vörösen világító sorompót. Nekem ne mondják...

Később, mikor már a város már lincshangulatban van – a film nem nagyon tér ki rá, hogy öt nap alatt még valószínűleg több száz ember kutatna az erdőségben Travis után, beleértve a brigád többi tagját, mégis annyi minden történik velük a továbbiakban, hogy tényleg megvezetett a film idővonala és azt hittem, hetek teltek el.

Aztán megjelenik egy igazságügyi szakértő is, hogy hazugságvizsgálatnak legyenek a fiúk alávetve, megtámogatandó a rejtélyes mesét az erdő felett utazó vörös fényről, amelyik elvileg „lelőtte” a bátran alá rohanó Travist. (Aki tényleg ennyire hülye?) Persze, megint értékes játékidő megy el arra, hogy a Mike és a többiek egyszerűen nem akarnak kibújni a képzeletbeli hurokból és makacsul a sértődöttet játsszák, míg végül a forgatókönyv megkönyörül rajtuk és együttműködnek – roppant rövid ideig – a hatósággal.

thelastblogontheleft.com

Aztán Travis is visszaérkezik és nem voltam maradéktalanul boldog ettől a megoldástól sem. Mike-ék telefonja késő este csörög. Mike felveszi és a központ interurbán kapcsolja neki Travist, aki segítséget kér és homályosan megadja a tartózkodási helyét, ahová érte mennek. És kit hívnak először a srácok, hogy előkerült Travis, körmére kéne nézni.

A seriffet! – mondanád. Tévedsz.
A hadnagyot, aki a fejüket akarja! – vágod rá. Tévedsz.
Nem. Mike az UFO kutatót hívja oda szakadó esőben, hogy ugyan két Travisnak feltett kérdés után azon vitázzanak, hogy a srácnak pihenésre van szüksége és kórházba kellene juttatni... Hülyék ezek? Hát eleve már a seriffet ugrasztom ki az ágyból és vele egy autóban megyek a helyszínre, nemhogy őket értesítsem utoljára. Vicc az egész.
Szóval, ezzel apróbb és nagyobb sebből vérzik ez a mozi közeli tévéfilm. Elhiszem, hogy 1993-ban nem volt ez rossz, de ne felejtsd: Abban az évben jött ki a Jurassic Park! és a két film között óriási a minőségi különbség.
Mai szemmel ez megkopott, vásári mutatvány, amely nem nagyon találja a helyes irányt és arányt.

50%

Szürkeállomány - Gray Matter (2018)

Szürkeállomány – Gray Matter (2018)

Rendezte: Greg A. Sager

A film Mafab adatlapja: Grey Matter (2018)

www.imdb.com

A filmet nézve emlékezteti magát az ember, hogy a színészeknek sem lehet egyszerű az élete, főleg, ha olyan feladatokat kell megoldaniuk, hogy bezárkózva egy fürdőszobába, rettegve magukban beszéljenek. Itt sem sikerült maradéktalanul abszolválni a feladatot – végiggondolva, egyáltalán nem könnyű ez – és egészen ripacs közeli élményben volt részem.

Az egyik fontos női karakter olyasmit csinál a filmben, amit nők nem nagyon tudnak megoldani: fut! Ez mondjuk nem volt kérdés, hiszen a film elején az eyecandy miután egy rövid shortban hazaér, megcsodálhatjuk izmos vádliját és combját. Néhány ismerőssel beszélgettünk már róla, hogy az átlag amerikai: kövér. Igen, onnan ered az aerobik, meg ők találják fel a legtöbb sportolói vackot, amivel égetheted a zsírt, de ugyanakkor talán az egész földön náluk a legegészségtelenebb az étrend és mivel sokkal többen esznek, mint sportolnak, az amerikai átlagember el van hízva. Amikor viszont ilyen remek testi adottságokkal rendelkező egyedek tűnnek fel egy filmben, elgondolkodom, hogy tényleg arra épül az amerikai filmszínészek csoportja, hogy minél egyedibb, csinosabb legyél – már az új-generációs tinisztárokat és tévés színészeket tekintve – és csak elvétve csúszik be néhány nem éppen szimpatikus külsejű figura is közéjük, mert azért az igazi tehetséget nem merik elnyomni? Vagy, mert egyszerűbb néha markánsabb arcú emberekhez nyúlni, mint maszkolni? Talán ezért van, hogy ha megfigyeled a horrorfilmeket, általában a fiatal szereplők válogatott Disney külsőt vagy Való Világ formátumot hoznak, az idősebb, paráztató szerepekre meg találni néhány elhasznált arcú idősebb aktor. (Bár, Meg Foster is milyen gyönyörű volt a mélykék szemeivel a hetvenes évek végén, nyolcvanas elején, most meg egyenesen egy alkeszre hajaz szegény.)

Arra akartam kilyukadni, hogy néha a belső kisugárzást és tehetséget feláldozzák a külsőségek pozitívuma miatt.

A film forgatókönyve sem kifejezetten egy új történet, csak nem volt időm előkapargatni elmém homályából azokat a filmeket cím szerint, amikből össze lett tákolva.
Mert láttunk már meteort a bolygóra érkezve, amelyből egy lény szökik meg, majd véres hadjáratot indít valamilyen formában a lakosság ellen – Rémes egy éjszaka – hogy, azután egy másik lény a földre jöjjön és begyűjtse vagy elpusztítsa azt – Dark Angel, Critters.
Itt is valami hasonló történik, megspékelve a Paraziták szinopszisával, egy olyan lénnyel a fókuszban, amelyik a gerincoszlopra csimpaszkodva átveszi a test felett a hatalmat, és azt irányítja. Csak a test elfoglalt területe változik, hol gerincre, hol agyra, hol szívre, hol lélekre. Ahogy a forgatókönyvben jön... – felsejlik benne némi The Hidden is.

http://www.cinegore.net

A filmnek nem nagyon van főszereplője, mivel több karakter kap viszonylag sok játékidőt, hogy azután kiessen a cselekményből. Talán jó combút emelném ki, mert ő nagyjából végigviszi a filmet. A meteort megvásárló fiatal geek-et, vagy nerd-et vagy ki a franc a srác, történet közben „elveszítjük”, pedig rossz játéka után azt hittem, minimum ő lesz a végső hős. Hát nem... baj.
A befejezés pedig pofátlanul emlékeztetett David Cronenberg Parazita gyilkosságok horrorfilmjére, de egyébként is, ha nem láttad a filmet, láttál valamit, aminek kb. ez volt a vége.
Így a szürke anyag, amire a film nem nagyon tér ki, hacsak nem a parazitákra utal, amik szürkék, nem sok vizet zavar a sci-fi horror palettán. Utánérzés, nem túl kidolgozott, nem túl ügyes. Kicsit szürke.

Azért még van egy borzalmasan gagyi cicaharc, meg mellékszereplők, akik semmit nem tesznek a filmhez, de vannak. Végül-is, egynek jó, mert a Szürke anyag legalább családbarát nyolcvan perc, igaz, többnek éreztem.

45%

Skybound - Skybound (2017)

Skybound - Skybound (2017)

Rendezte: Alex Tavakoli

A fényképeket szerzői jog védheti! - mafab.hu

Leszögezném, hogy nem a színészi játék volt az, ami a film megtekintésére ösztönzött. Szereplőink az első percekben egy rém kínos párbeszédet dobnak össze, hogy miután a többieket megismerjük, elgondolkodjunk azon, miért nem néma film a „Skybound”.
A feka srác letörölhetetlen mosolya kissé ijesztő, de...

Lisa (Skarlett Byrne), aki nem annyira aranyásó, mert erre szinte a film első perceiben korrekt utalásokat kapunk, viszonylag új barátjával készül egy szilvesztert tölteni négyesben, csak még fel kell venniük a többieket. A hétvégi ház azonban sokkal messzebb van, mint Matt (Rick Cosnett) előzőleg ígérte, ezért a fiatalok egy kis magán-repülőtérre hajtanak, ahol magángéppel mennek tovább a magán Malibu-i nyaralóba. A csapat másik fele egy fekete srác, Odin (Tyler Fayose), akit szülei egy viking istenről neveztek el, aki legalább olyan szöszi, mint Odin aktuális barátnője, a spanyol vérrel és aranyásásból jelesre vizsgázó diplomával megáldott Roxy (Carla Pimentel). A kvartett már menne is, csakhogy egy friss és jelenleg a városra kiterjesztett rendelet miatt, lehet bármilyen kicsi a gép, szükség van egy másodpilótára.

Történetesen Matt öccse, Kyle (Gavin Stenhouse) még a reptér közelében motorozott, hiszen a gépet pont ő hozta a helyszínre. A királydrámai történet igényei szerint Kyle és Lisa között korábban majdnem volt valami, csak Kyle aranyásónak nézte a lányt és inkább lepattintotta. Lisa hozzáállása a pénzhez pont ellentétes, mint egy aranyásótól elvárnánk, hiszen egy erőltetett párbeszéd alatt, míg a főszereplőink a reptérre tartottak, már kivesézték, hogy Lisa nem azért csípi fel a Parker fiúkat, mert azok roppant gazdagok. Azért itt reménykedtem benne, hogy később kiderül, ha a lány tényleg nem olyan golddigger, hogyan volt képes az öcsi fiaskó után valahogy összejönni a bratyóval?

A fényképet szerzői jog védheti - www.thatmomentin.com

A film főcíme egyszerre érezhetően olcsó és grandiózus koncepciójú a felhőkbe vetített betűkkel. Nem is lehet rendesen elolvasni ki kicsoda...
Az első jelenet fényképezése szép, de azután többnyire statikus kamerát kapunk.
A zene kellemesen B, a fényképezés azonban egészen ügyes a kis helyszín ellenére és a világítás is hangulatos az első húsz percre, amikor a történet kezd átténferegni szürreálisba.
Először elmegy a navigációs rendszer és az áram. Mikor ennek felét kiküszöbölik, előkerül a gép aljából egy titokzatos férfi, akinél hangtompítós fegyver van és elvileg csupán a várost igyekszik elhagyni, azonban a meséje egészen zavaros. Biztos, ami biztos, belelő Kyle-ba, mert kell a plusz feszültség, ha eddig nem lettél volna kíváncsi a történetre, sőt, miután Odin egy akcióhőst megszégyenítő pofozás után leszereli a pasast, akkor jön az igazán érdekes rész:
Odalent, mintha a világ megtébolyodott volna. Valamennyi gép amit hőseink a repülőjük ablakából megfigyelnek, rendellenesen viselkedik.

Innentől már csak elkezdtem figyelni... Pedig még csak fél órája megy a mozi.
A következő ötven percben csak úgy sorjáznak a WTF pillanatok.
Van golyó kiszedés, mielőtt fertőződne, majd három perccel később lemegy a láz. Pillanatok alatt beálló inzulinhiányos sokk, égő bölény és szöszi matekzseni. Egyszerűen lehetetlen komolyan venni amit a képernyőn látsz és már csak azért nézed, mert nem... hiszed... el...
Kár lenne lelőni a poénokat. Nem azért kell látnod, mert kihagyhatatlan darab, hanem, mert van benne valami sci-fi báj. Ilyen, amikor egy forgatókönyvet akkor írnak meg, amikor letüdőzték a füves cigit. Anélkül lehetetlen, hogy megszülessen egy ilyen remekmű.
Évente több tucat ilyen fércmű kerül fel a világhálóra és te néhányat megnézel, mert különben sosem néznél filmeket. A „Skybound” pont egy olyan darab, amelyik a futottak még sávban, délután hat körül, simán elfér egy mozis műsorsávban. Moziban sosem néznéd meg és a tévében is csak akkor, ha a műsorajánló átverve téged, elhiteti veled, hogy ez egy remek sci-fi.

Ér is vagy 40%-ot, mert néha meglepnek a következő lépések. Nem azért, mert azok jók. Csak váratlanok.

mafab oldal: Skybound (2017)

Jövővilág - Future World (2018)

Jövővilág - Future World (2018)

Rendezte: Bruce Thierry Cheung, James Franco

Megtekintés: Cheung és Franco összebratyiztak, hogy unaloműzőként összedobják a saját poszt-apokaliptikus Mad Max mozijukat és sajnos a remek fickóktól erre futotta.

Simán el tudom képzelni, hogy egy füves bandázás közben, fogadásból kelt életre a Jövővilág terve. Franconak beszólt valaki a bagázsból, hogy ember, hiába vagy akkora polihisztor és remek színész - már amikor - ha nem vagy képes összehozni egy igazi trash filmet, pedig elvileg az a legalja.
Franco felvette a kesztyűt és cimborájával szépen turmixoltak egy jövőben játszódó akció sci-fi katyvaszt, amely talán szívesen tetszelegne amolyan tiszteletadásnak a nyolcvanas évek olasz fantázia filmjei előtt, ha nem hagyták volna ki a filmből a lelket.
Mert hiába a remek zene, ami minőségileg a film fölé emelkedik, hiába a remek operatőr, aki néha dokumentarista jelleggel belemászik az akciók közepébe, ha valahogy az egész olyan olcsó és bazári, de nem a jó értelembe vetten, hanem összecsapottan.

Eleve milyen az a jövőkép, amelyikben úgy nőnek fel generációs csoportok, hogy az egyik gyermekeket is öl, a másik pedig képtelen megvédeni magát és fejvesztve menekül, ha jő az ellen? Tényleg ezzel a hozzáállással maradtak életben? Tényleg megmaradt az "áldott gyermekiség" néhány kolóniában?
Mindjárt a nyitó képsor mutatja ezt a kontrasztot, mikor Warlord (James Franco) bandája lerohan egy telepet és mindenkit felkoncol, beleértve a gyerekeket is.Értem én, hogy fel kell a nézőnek vázolni, mennyire is gonosz Warlord, de tényleg hihető, hogy találomra kimennek a motorjaikon, ki tudja hány évvel a világégés után és belebotlanak egy önmagát megvédeni képtelen kolóniába? Hát azok meg, hogyan maradtak eddig életben, ha tudjuk, hogy az életben maradásra csak a legerősebbeknek van lehetősége? Könyörgöm, legalább valami ellenállást lássunk már!
A másik, meg amit sosem értettem az ilyen filmeknél, hogy a banda, hogyan toboroz tagokat, ha támadás közben még a védekezésre képtelen gyerekeket sem szándékozik elvinni rabszolgának? Mondhatod, hogy éhes szájat nem etetnek, de akkor akik a jelenlegi tagjai a bandának, azok vannak és azzal kész? Kihalással kerülnek be új tagok?
Egyszerűen induláskor voltak mondjuk százan és azóta nem toboroztak senkit be, mert akivel keresztezi egymást az útjuk, azokat gondolkodás és lelkiismeretfurdalás nélkül végeznek? Hát nem lett volna jó az a gyerek rabszolgának? Akármilyen területen?

Oké, Warlordék nem barátkoznak idegenekkel, csak ölik őket, fogadjuk el. Az új tagok meg csak úgy teremnek, ha esetleg megfogyatkoztak volna, Rendben.

Mi a helyzet Oázissal?
Az egy másik kolónia, amelyik megéri a pénzét. Hevenyészett falak egy maréknyi erdő körül, csupa nő, gyermek, öreg és egy pár harcos. De ami érdekes, háborítatlanul éldegélnek ők is ebben a nihilben és mikor a Hercegnek útra kell kelnie, hogy a királynőnek gyógyszert szerezzen, elég homályos elképzelésük van annak mikéntjéről. Elindulok, azt majd lesz valami, ha már a tábortűz körüli mesék kecsegtettek némi információval.
A nem erőszakos csoportnak legalább van fegyvere, igaz, pont olyan helyen élnek, ahol sokkal kevesebb erre a lehetőség, mint Warlordéknak, akik meg eleve állandóan beszerző kőrúton vannak, hogy legyen mivel gyakorolni a hatalmat. Milyen szerencse, hogy eddig nem futottak egymásba.

Ezek a logikátlanságok pedig egyszerűen a lustaság számlájára írhatóak. Az is milyen dolog már, hogy az elvileg trónörökös Herceg (Jeffrey Wahlberg) egy nyálas kis hülye-gyerek, aki nem izmainak és eszének köszönheti, hogy megéli a film végét, hanem mert világ szerencsése.
De tényleg elengedné egy szem fiát anyu a semmi közepébe egyedül, ha tudja, hogy halála esetén, bármilyen nevetséges, de a fiú fogja örökölni a nem létező trónust. Azért örülhetünk, hogy két legjobb barátja és embere önként vele tart az úton, még akkor is, ha a népmesei tradícióknak köszönhetően borítékolható, hogy a stáblistát nem élik meg. Mennyivel nagyobb poén lett volna, ha a Herceg nyuvad ki legelőször és a legtökösebb viszi a hátán a medicina projectet.

Meg mi ez az androidlány?
Mi a funkciója azon kívül, hogy Warlord pont akkor kelti életre szintetikus feleségnek, amikor a kalandok elkezdődnek. Meg mi az a baromság, hogy bármiféle előjel - villámcsapás, program vírus, fejlövés - ellenére az android lány morálisan lojálisabb lesz, mint bárki Warlord brigádjából?
Azt a poént hányadik slukknál találták ki, hogy ne a Herceg szexpartnere legyen végül, hanem menjen át leszbikus szerelembe a sorsa? Arra legalább jó volt, hogy arra nem nagyon számítottam. Igaz arra sem, hogy Ash (Suki Waterhouse) gondol egyet és átáll a jó oldalra. Most tényleg, miért? Mi történt ezzel a droiddal, amikor a távirányítója meg egyenesen hozzánőtt Warlord kezéhez. Miért érezte úgy a droid, hogy a Herceg elfogadja a segítségét és nem lövi fejbe az első adandó alkalommal, amikor a szeme láttára lőtte le a barátait?
Tényleg azért írták bele a forgatókönyvbe, hogy kicsit eljátszhassunk a gondolattal, hogy a jövőben a szexpartner fogalma ennyire megváltozik és pont egy gépért - hiszen mi más lenne - folyik majd a nagy harc emberek között, mert valamiért mindenki egy szintetikus csiklót szeretne nyalogatni?
Ráadásul, ha már android akkor a képességeit is ki lehetett volna jobban aknázni.
És miért egy hangár közepén áll, hogy végül valaki beizzítsa? Miért nem
a helyén várja "hercegét" az ébresztő csókkal, ahol eredetileg kellene lennie és ahol Warlord megtalálja az irányító szerkezetet? Volt ezzel bármi céljuk? Később nem derül ki...

Aztán ott van az a Love Town. A szexváros.
Elvileg ez kellene, hogy legyen az új világrend kereskedelmi központja, ahol a fáradt vándorok megpihennek, üzletelnek, szexelnek, majd tovább mennek.
De hogyan, ha Warlordék megismert szokásukhoz híven, aki a közelben él és mozog, azt nappal levadásszák?
Vagy este gyilkolási stoppot vezettek be?
Arról nem beszélve, hogy Love Lord (Snoop Dogg) vendégeibe Warlord emberei simán belekötnek. Miért?
Ez a hely nem amolyan türelmi zóna? Fegyver szünet terület?
Ha Warlordék egyébként minden idegent meggyilkolnak, mondva csinált okokkal, Love Lord milyen kondíciókkal fizet nekik a bérleti szerződésben megállapítottak szerint?
Mondjuk úgy nem lesz bevétel, ha a vendégek egyik fele kinyírja a másik felét. És gondolom, nem a fizetős fele marad meg...

Aztán ott van gyógyváros kérdése is.
Ezek meg mit tökölnek a Herceggel és a droid lánnyal? Értem én, hogy Drug Lord egy szociopata bandavezér, mert az őt alakító Milla Jovovich mindent megtesz, hogy bemutasson egy ilyen figurát. Az egyetlen, ami zavaró ebben, hogy lejön a vászonról, hogy ez egy szerep, minden manírjával.
De legalább össze lehet hozni egy élethalál játékot a főszereplővel, hogy legyen több az izgalom. De annak idején mennyivel jobban sikerült ezeket a páros harcokat megcsinálni a Mad Max háromban, vagy a Menekülés New Yorkból-ban?
Ott hihető és életszagú volt az egész. Jó ritmusban.
Itt sufni-tunning.
Tudod, hogy a Herceg fog győzni, csak minek? Hogyan?
Ja, úgy, ahogy végül látjuk?
Hát ez roppant izgi volt...

Végül megérkeznek Warlordék is és legyakják Gyógyvárost, annak ellenére, hogy korábban még Warlord emberei is úgy nyilatkoztak róla, hogy igazi pokol. Ennek ellenére jönnek, látnak és elég gyorsan győznek, mert úgy látszik, Drug Lord emberei semmivel sem életre valóbbak, mint a film elején a legyilkolt kolónia.
Végül Ash, az android lány elunja magát és nemes egyszerűséggel lezárja a vitát.
Herceg most már hazaviheti a gyógyszert, mert bár nincs rá utalás, hogy Drug Lord képesített gyógyszerészekkel dolgoztatna, mégis volt néhány kapszulája a királynő (Lucy Liu) végzetes betegségére. Mekkora mázli már!

Rendben van, hogy James Franco szeretné mindenféle szerepben kipróbálni magát és ezért eljött az ideje egy kifejezetten véres - nem az - trash mozinak, mert olyat eddig nem csinált.
De ne lenne olyan unalmas!
A képi világ még csak-csak. A vizuális megoldások szintén kellemesek néha, ahogyan egy háborús tudósító szemén keresztül szaladgál a kamera a főhős körül - Drug Lord letámadási jelenet.
Mégis, sehol nincs például az a szép szerkesztés, amit egy Mad Max film üldözési jelenetében látunk. Több pénz kellett volna?
Több ötlet?
Több kaszkadőr?
Egy kritikus jól fogalmazta meg, hogy a végtermék erősen hajaz a Mad Max mozikra, azonban kiállása sem főhajtásként, sem paródiaként nem állja meg a helyét. Pedig ha kettő közül az egyiket sikerül beépíteni...

Be kell érnünk azzal, hogy legalább próbálkoztak a fiúk.
De legalább lett volna a filmben az a fajta gore, amivel a Turbo Kid néhány éve "kasszát robbantott". (Úgy értem, sikerült jó néhány rajongót szerezniük. Francoék azonban nem ilyen bevállalósak.
Gondolom, az sem túl jó jel, hogy a film forgatását befejezték már 2016 nyarán és most került bemutatásra. Sosem jó jel, ha egy filmet dobozban tárolnak. Ez nem jó bor, ami nemesedik.
Vagdosták, rendezgették a képkockákat, tologatták a bemutatót, végül elunták a dolgot és kiküldték a moziba.
Nem sikerült.
Legközelebb...
Remélem.

40%

A film Mafab adatlapja: Future World (2018)

Ha megnéznéd:
- Future World (2018)

Néma - Mute (2018)

Néma - Mute (2018)

Rendezte: Duncan Jones

Megtekintés: Negatív jövőképből jeles, szórakoztatói faktor kérdéses.

Amikor először láttam meg, hogy Duncan Jones új filmmel készül, nagyon vártam. A direktor korábbi mozijai ugyanis kellemes filmélmények annak, aki fogékony a fantasztikum és érdekes morális kérdések boncolgatására. Azonban a "Mute" alulmúlta a várakozásomat, mert bár részese egy Jones féle univerzum építésnek és a felvázolt jövőkép is részletes, vizuálisan és/vagy hangulatában emlékezetes, ám összességében egy hosszúra nyújtott, nem is túl izgalmas, töredezett bosszú film, amelyben érdekes pontok a nyomozati részek, ahogyan főhősünk eljut A-ból a B-be.

Duncan Jones viszonylag fiatal rendező. Tehetségét a művészetek iránt biztos a papától örökölte, David Bowie-tól, aki első filmrendezői munkájában tevőleges vett részt. 2000-ben Jones megrendezett egy Bowie koncert mozit, melynek anyagát a New York-i Roseland bálteremben rögzítették, június 19.-én. Gondolom, apu ráhatása lehetett, hogy Duncan megragadt a fantasztikus filmek világában, hiszen apu is rendszeresen kerülgette a témát, mind filmekben, mind zenei tevékenységében.

Rendezői debütálása egy érdekes kamaradarab, amelyben Sam Rockwell egyedül állt helyt, több szerepben. A "Hold - Moon (2009)" kifejezetten egy poénra kihegyezett, társadalometikai kérdéseket feszeget és az embert, mint egyedülálló, szuverén személyt mozgatja a történetben, hogy azután kapjunk egy pofont: A főszereplőről kiderül, hogy valószínűleg klón és többedmagával, gyakorlatilag rá van kényszerítve, hogy egy befolyásos társaságnak végezzen karbantartási munkákat a Holdon, mert olcsóbb a klónokkal folyamatosan tartani a tempót - kiiktatva a korábbi "darabot", - mint betanítani valakit a földön és kijuttatni az űrbe.

A "Hold" olyan pozitív visszhangot kapott nézői és kritikusi szinten, hogy Jones lehetőséget kapott több pénzből, Hollywood-i produkciót tető alá hozni. A "Forráskód - Source Code (2011)", ha lehet, még elborultabb ötletekkel foglalkozott, amelyben az időutazás egyik formáját vesézik ki, beoltva némi "Idétlen-időkiggel". Az ember miben léte itt is fontos kérdéssé lépett elő, amikor a film végén kiderül, hogy hősünk tulajdonképpen már nem is képes az életre, csupán a nagy hatalmú társaság az, amelyik kihasználva az agyában rejlő információkat, kizsákmányolja a testet.

Itt még azt jósoltam volna Jones-nak, hogy ha így folytatja, igen fontos sci-fi rendező lehet belőle, de bevállalta a videójátékból készült Warcraft mozit, amely legalább annyira visszavetette Jones renoméját, mint korábban Shyamalan karrierjét rombolta "Az utolsó léghajlító". Miért? Mert minkét történet már egy korábban ismert univerzumot dolgozott fel, amelyben rendezőink kézjegye nem tud markánsan érvényesülni, legalábbis, nem érződik a kész művön. Világszinten a film nem bukott meg, de bőven alatta maradt a várt bevételeknek.

A "Mute" kifejezetten visszaesés Jones filmográfiájában és beállt a Netflix által promotált sci-fi mozik sorába, amely jó rendezővel, remek színészekkel, érdekfeszítő történettel, de olcsó kiállításban kerül képernyőre.

A Néma (Alexander Skarsgård) egy bárban dolgozik, ahol gyengéd érzelmek szövődnek közte és az egyik szexi felszolgáló lány között. A kapcsolat tisztaságát nehezíti, hogy a bár amolyan szexgyűjtő pontja a város söpredékének. A lény hamarosan eltűnik és a Néma pedig hol szerencsével, hol logikával, de keresztül vágja magát a városon, hogy megtalálja a szerelmét.

A film pozitívuma, hogy Paul Rudd alakítja a gonosztevőt, Kaktusz Bill-t a filmben és ezért ismét kapunk némi Rudd humort, amit kedvelek. A hátrány szintén ez: Rudd kiváló színész, ha humorról van szó, de mivel beleragadt ebbe a skatulyába, nehéz őt negatív szerepben megszokni, amire rátesz egy lapáttal a film stílusa is, mert néha túl vicces, máskor indokolatlanul komoly/komor. Nehéz is ráhangolódni az eseményekre. A végére már vártam, hogy derüljön ki mi történt és lépjünk tovább. A Két órás játékidő kifejezetten szükségtelen és a kész film néhol emlékeztet "A káosz birodalma" című stílusos borzalomra.

Skarsgård-dal kifejezetten elbánik a forgatókönyv, hiszen végig néma marad. A szuggesztív hangja nem segít a karakter formálásában, bár, arra ott vannak a szemei és gesztusai.
Ha ismered Duncan Jones világát, akkor rengeteg utalást fogsz észrevenni a filmben, amik korábbi munkaira és a magánéletére respektálnak. A filmet dajkájának és édesapjának ajánlja.

Aki nem szereti a lassú folyású drámákat, az kerülje a filmet. Aki viszont kedveli Duncan Jones világát és a főszereplőket, azoknak egyszer elmegy kategória. Persze szerintem. Neked lehet, hogy a kedvenc mozid lesz.

65%

A film Mafab adatlapja: A néma - Mute (2018)

Anon - Anon (2018)

Anon - Anon (2018)

Rendezte: Andrew Niccol

Megtekintés: Niccol valamikor elkészítette a Gattaca (1997) című utópia-drámát és azóta jegyzik. Azzal olyan magasra tette a lécet, hogy nem sikerült megugrania.

Mert bár nem emlékszem valamennyi aspektusára a Gattacának, ám az egészen biztos, hogy a remek színészek és a nem kevésbé fontos mondani való mellé még egy nagyon szép, drámai lezárás is társult, egyfajta konklúzióval, ami a flashback-ekkel együtt egy gyönyörű keretbe foglalta azt a metaforikus művet az égbe szállás motívumával.
A baj, hogy ebből a lírai rendezőből mostanra mintha semmi sem maradt volna. Niccol mestere a  hangulatfestésnek, ami a hideg jövőképeket illeti, sőt, "A fegyvernepper - Lord of War (2005)" bizonyította, hogy egy hagyományosabb történetmesélésre is képes, kikacsintásokkal, humorral, az "Anon" azonban egy félresikerült darab, ami a szórakoztatást illeti, hiába a koncepció része, hogy a világ, amelyben a történet játszódik, egy végtelenül steril és neurotikus univerzum.

Annak ellenére, hogy részemről nem éreztem, hogy Niccol elkapta volna a fonalat, köszönet jár érte, hogy a Netflix áldoz arra, hogy minőségi sci-fi kerüljön bemutatásra a szolgáltatásukon keresztül. Nem a cég hibája, hogy néha a felkínált alapanyag nem kellően felhasználó barát.
Az "Anon" egy olyan jövőben játszódik, amikor az emberiség legnagyobb része egy fantasztikus találmánynak köszönhetően amolyan videó kapcsolatban állnak egymással, melynek segítségével szinte nincsen titok a másik előtt.
A főszereplő Sal Frieland (Clive Owen), aki olyan nyomozót játszik, akinek a feladata, hogy ha megkeresik a cégét bármiféle a múltban történt fonáksággal, akkor Sal, mint pártatlan külső szemlélő, felkutassa a kérdéses emlékeket és kielemezve megmutassa, ki a bűnös.
A találmány másik fontos hozadéka, hogy valós időben működik gugliként, ezért bármit látunk, arról információkat kapunk, amelyek 3D-s feliratként vetítődnek ki a szemünk elé a világba, beleértve a velünk kapcsolatba lépő személyeket, akikről szinte minden fontos adatot megtudhatunk.

Nem véletlen, hogy ebben a világban mindenki kicsit tartózkodó és kimért. Sal, miközben a piti lopási ügyeket igyekszik felgöngyölíteni, kap egy gyilkossági ügyet, melynek tettese, egyes jelek szerint, képes belepiszkálni a neurotikus emlékekbe és felhasználók számára a valóságot is ügyesen manipulálja.
Sal a nyomozás során belebotlik egy titokzatos fiatal nőbe, Anon-ba (Amanda Seyfried) akinek fejében ott lehet a kulcs a megoldáshoz.

Niccol még mindig remekül képes a hangulatot átadni. A színek használata, kamerák beállításai, a zene, a helyszínek mind egy letisztult jövőt vetítenek elénk, amelyben nincs helye egyszerű érzelmeknek, vagy csak a hálószoba falai mögött. Az utcák sterilek, nincs egy felesleges elem rajtuk. Mintha a virtuális világba való belépéssel a valóság is egyfajta virtuális helyszínné változott volna, amely azért olyan tiszta, mert a programozók nem látták értelmét, hogy időt szenteljenek a "koszolásnak".

Van lehetőség a történetben, ám akik korábban azt jósolták, hogy Andrew Niccol új filmje az idei sci-fi termés várhatóan legnagyobb dobása, azok egészen biztosan tévedtek. Niccol filmes tevékenységének minősége erősen hullámzó, de az "Anon" legalább érdekesebb témát boncolgat, mint a 2014-es "Arctalan ellenség - Good Kill". Az azonban a rendezőn is múlott, hogy a végeredmény nem lett szórakoztatóbb filmélmény.
Niccol nagy kedvence, Ethan Hawke sem tette tiszteletét ebben a moziban.
Az "Anon" nehezen lesz olyan kult mozi, mint a Gattaca, mert abban érezni a végtelen humanizmust, míg az "Anon" inkább egy öncélú stílusgyakorlatnak tetszik.

+ Hogy a Netflix ontja magából a sci-fi zsánert.
- Hogy ezek a filmek valamiért alig bírnak egy szint fölé helyezkedni.

60%

A film Mafab adatlapja: Anon (2018)

Ha megnéznéd:
- Anon (2018)

Fahrenheit 451 - Fahrenheit 451 (2018)

Fahrenheit 451 - Fahrenheit 451 (2018)

Rendezte: Ramin Bahrani

Megtekintés: A Netflix elkényeztet minket sci-fi bemutatóival. De valóban így van ez?

Lassan minden hónapra jut nekünk egy Netflix-es sci-fi bemutató. Csak kapkodom a fejem, hogy ez a vállalat milyen tempóban kebelez be mindent, amire ráteheti a kezét. A kínálat pedig napról-napra bővül, erősödik. Az egyik téma, ami miatt mostanában sokat látom a nevüket, az a fantasztikus film. Azonban van egy megérzésem a rengeteg produkcióval kapcsolatban: A mennyiség rámegy a minőség rovására. Vagy szerinted az elmúlt kb. két év sci-fi terméséből, amelyet a Netflix szolgáltató elérhetővé tett, találtál kiemelkedő darabot? Szerintem még akkor is nehéz, ha véletlenül a remek a téma és még A listás színészeket is sikerül megnyerniük a produkció élére.
Nem tér el ettől a kialakult szokástól jelen filmünk, Ray Bradbury kultikus regényének második nagy-vászon közeli feldolgozása, a Fahrenheit 451 sem.

Disztópikus jövőben járunk, amelyben a hatalom a tűzkeltők kezében van, akik amolyan erkölcsi és morális felsőbbrendűség teljes hatalmával elégetnek bármit, ami a múlt nagy gondolkodóival kapcsolatos.
Kapunk is néhány homályos célzást, miért is van erre szükség, de az amerikai változat nem igazán a pszichológiai okokra koncentrál, inkább a főhős pálfordulása köré szövi a történetet. A történet megértéséhez nem feltétlenül szükséges a könyv ismerete, ám ez a feldolgozás szerintem csak épp a széleit karcolgatja annak a komplex témának, amely az elnyomásról, a gondolkodás cenzúrázásáról mesél.

Aki olvasta a könyvet, annak az is feltűnhet, hogy ez a feldolgozás mennyire elüt az eredeti műtől és annak mondanivalójától. Azonban egyáltalán nem érzem szükségességét ebben a formában az elkészítésnek, mert egy klisés és nem túl érdekes változatot kapunk, amelyben talán a két főszereplő közötti kapcsolatra koncentrál a forgatókönyv, azaz Beatty kapitányra (Michael Shannon) és pártfogoltjára, Montag-ra (Michael B. Jordan), akik kezdetben szinte apa-fia kapcsolatban állnak egymással és mire Montag öntudatra ébred, szabadjára engedve kétségeit és azok oldalára áll, akiket korábban üldözött, addig a két férfi egymás ellen fordul.

Bradbury koncepcióját úgy vászonra festeni, hogy ne nagyon maradjanak kérdések, szinte lehetetlen. A könyv komplexitása, utalásai, néhány karaktere kimaradt Bahrani feldolgozásából. Ez sokat elvesz a történet mondanivalójából. Némi frissítést igyekeztek a DNS láncba oltott adatokkal a filmbe csempészni, de nekem z is inkább zavaros kapálózásnak tűnt, hogy megreformálják Bradbury regényét és kedvezzenek a nézőknek. Talán ellensúlyozásként, mivel az eredeti történetben a regényekkel szemben a reklámokat, televíziót és a képregényeket állítják, ami, ma már tudjuk, azért lehetetlen, mert a marketinges tevékenységeknek köszönhetően az irodalom, a filmművészet és a média szinte jegyben járnak. Talán ezért sem világos egyszeri nézőként megérteni, mire jó ez az egész könyv-égetősdi, annak ellenére, hogy értem az alapötletben rejlő mondanivalót.

A film kevés erényt tud felmutatni a főszereplőkön kívül. Még  Sofia Boutella jelenlétét is sikerül elpazarolni.
A film legnagyobb negatívuma, hogy eszméletlenül szaglik a televíziós megvalósítástól. Rendben, hogy a téma nem igényelt egy igazi, széles vásznú, mozis feldolgozást, de a végeredmény fájón művi és papír ízű.
A befejezés meg hatásvadász, de abból is az olcsóbb.

A film Mafab adatlapja: Fahrenheit 451 (2018)

A regény wiki oldala: Fahrenheit 451

A regény: Fahrenheit 451

A film 1966-os változata: Fahrenheit (1966)

50%

Ha megnéznéd:
- Fahrenheit 451 (2018)

Rampage: Tombolás - Rampage (2018)

Rampage: Tombolás - Rampage (2018)

Rendezte: Brad Peyton

Megtekintés: Mivel kedvelem a Szikla munkásságát, csak ajánlani tudom. De különösebben nem fog tetszeni, ha nem a te világod a Godzilla alapba ágyazott rombolós filmek.

Volt egy szabadnapom a baba nélkül, ezért ebédeltem egyet, utána sétáltam és választhattam, hogyha moziba mennék, Godzilla szerű lények és óriásrobotok rombolják szét a várost, vagy mutálódott hétköznapi állatok.
Mivel a két film főszereplői közül - John Boyega - Dwayne Johnson - a Szikla néven elhíresült pankrátor áll egyelőre közelebb a szívemhez, nem volt kérdés, hogy a "Joe, az óriásgorilla" egyik változatára ülök be, aminek a címe nem is lehetne lényegre törőbb: Rampage, azaz tombolás!

Persze, már rég nem elégít ki egy olyan mozi, amiben a hangsúly a vizuális zúzdán van. Ezen a mondanivalón gondolom főleg azok a felnőttek maradtak rajta, akik gyerekkorukban is előszeretettel inkább rombolták a homokvára, mintsem építették.
Be kell vallanom, amikor kölyök voltam, volt olyan időszakom nekem is, amikor a közelemben a játékból kő kövön nem maradt. A homokozóban elveszített matchboxok tudnának róla mesélni, hogy a kedvenc szórakozásom a földrengés volt. Volt egy könnyű-fából összeragasztott repülőgépem is. Az megismerkedett a házi King-Konggal, aki én voltam.
Ezeket azonban mára kinőttem és filmben sem feltétlenül a kedvenceim. Oké, amikor a "2012"-ben a limuzin menekül az önmagába forduló városból, azt mind jobban összehúzódva szoktam megnézni és eddig nem untam meg, ám, ha egy száz perces moziban a lényeg, hogy lények odacsapnak épületekre, amik leomlanak, akkor azért nem fogom lengetni a zöld zászlót.

Szóval, elöljáróban, a "Rampage" majdnem igyekszik. Ryan Engle forgatókönyvét végül négyen duzzasztották fel akciófilmmé és szerintem nincs okuk a melldöngetésre, habár vannak jobb pillanatok is.
A film felütése elsőre váratlanul ért, de persze kellett valami, ami megmagyarázza, miért történik minden. A tavalyi év egyik közepesen muzsikáló horror-sci-fijét (Élet - Life (2017)) erősen megidéző nyitány feszes, csak sajnos, ez a film talán egyik legerősebb jelenetsora is, amit utána nem egyszerű megugrani.
Egy űrállomás az utolsókat rúgja, és egyetlen túlélőként Dr. Atkins (Marley Shelton) mielőtt elhagyhatná, azt a határozott utasítást kapja, hogy amíg a kísérlet bizonyos anyagait nem mentette ki magával, nem jöhet vissza. Ezzel megágyaznak a film negatív szereplőinek, hiszen ebben a helyzetben, ha a munkáltató ilyesmit kér, az egy igazi genya főnököt sejtet. Dr. Atkins mindent belead az életéért, beleértve azt is, hogy a körülötte apróra hulló állomáson még az egyik kísérleti alannyal is kergetőznie kell, ami történetesen egy sertés nagyságúra fejlődött patkány és fogakban erős. Végig persze nincs a szöszi kutatónak szerencséje, ezért a mentőkabinba még eljut a cumóval, ám a földre már csak néhány meteorit formájában érkeznek meg, ami ugye, azt jelenti, hogy egyik kedvenc szöszim, Marley Shelton, aki a dokit alakítja, már a film elején kiesik a képből, szó szerint...

A kísérlet töredékei sikeresen hullanak le a David Okoye (Dwayne Johnson) által vezetett állatmenhelyre, hogy ott azután mutáljanak néhány lakót, beleértve Okoye személyes kedvencét, a gyermekkorában megmentett George névre hallgató fehér gorillát. George korábban meglepően magas intelligenciájáról tett tanúbizonyságot, mostanra viszont inkább az agresszióra való hajlama nőtt meg, ami távol áll korábban az állat hajlamaitól.

Eközben Chicagoban az egész balhé kirobbantói, egy kissé ripacs testvérpár, akik a titkos kísérleteiket nem véletlenül helyezték egyenesen a földön kívül, zuhanó értékpapírjaik értékét igyekeznék helyreállítani azzal, hogy begyűjtik a fertőzött alanyokat, további vizsgálatokra. Azonban a problémák erősen a fejükre nőnek. Claire Wyden (Malin Akerman), habár törékeny nő, sokkal erősebb, mint a bátyja, Brett (Jake Lacy) aki inkább kihátrálna az egész ügyből, akár veszni hagyva mindent. Claire felbérel egy vadász és egyben zsoldos csapatot, akiknek a sorsa borítékolható. (Poén, hogy a vezetőjük a Magic Mike és a True Blood szépfiúja, Joe Manganiello, aki sikeresen hozza a klisés karaktert, akit már korábban láthattál pl. a Jurassic Parkban is. Nagy duma, fegyverek, azután szevasz!) Mondjuk ezt legalább poénnak éreztem, mert abban a film nem nagyon bővelkedik.
Ne felejtsük, hogy négyen írták és a legtöbb, amit hozzá tudtak tenni, hogy átemeltek egy kis "Életet", "Jurassic Parkot" és "Godzillát" a művükbe.
Ami még működött, igaz, írhatták volna erősebbre is, az a kormány oldaláról érkező probléma-megoldó, Harvey Russell, akit a "The Walking Dead" és a "Watchmen" rossz-fiúja, Jeffrey Dean Morgan keltett életre. Néha még kicsit meg is idézi a "Walking Dead-es" karakterének, Negan-nek flegmázós, mosolygós kikacsintását.

A történet tehát semmi extra. (Nem csoda, ha azt vesszük alapul, hogy egy videójáték volt az alapja!)
A filmtörténelem talán két legbénább negatív főgonoszát is sikerült összehozni, ha nem számítjuk ide a vígjátékok és paródiák hasonló karaktereit. Brett Wyden szerepében Jake Lacy fájóan semmilyen, míg Malin Akerman legalább a kereteken belül tökösre sikerült, habár haláluk, mindkettő esetében, egészen olcsó és ostobácska. Ráadásul nem is váratlan vagy érdekes.
A filmben található néhány logikai baki, de nem bántóak, felejthetőek, habár a kedvencem megmaradt a fejemben, hogy hazaértem.:
Okoye kérdezi társát, aki korábban a Wyden cégnek dolgozott, hogy van e ellenszer, aki erre azt mondja, ismerve a páros női tagját, biztosan kitalált valamit, amivel megfékezheti a mutálódott állatokat. Pár perccel később náluk is egy szérum, amelyről megint Okoye kérdezi, hogy mennyire hatásos?
- Kell neki tíz perc! - jelenti ki Dr. Kate Caldwell (Naomie Harris) aki alig pár perccel korábban nem is tudott erről a szerről, és csupán feltételezte, hogy egyáltalán létezik! :)
Claire Wyden utolsó szava pedig felülírta a korábban felépített karakterben rejlő erőt. Mikor George, az óriás gorilla egészben benyeli, Claire még azt üvölti, hogy: - Ez nem ér! - tiszta dedó...

Brad Peyton nem először dolgozik a Sziklával, de kissé komolyabbra is vehetnék a "figurát". Mondjuk, sokat miért várnánk egy olyan mozitól, amely valójában egy jó harminc évvel korábbi Bally Midway Arcade automatából lett összeollózva?
Nem tudom, miért gondolták, hogy jó ötlet leporolni ezt a régi (1986) játékot, habár, végül-is annyira mindegy, hogy egy ilyen zúzda alapötlete honnan származik, ennek meg legalább talán volt némi rajongói bázisa.
A játékban azonban mindhárom szörnyeteg ember formájú, míg a filmben nagyjából ragaszkodtak az anatómiájukhoz, arról nem is beszélve, hogy míg a filmben egy forrásra vezethető vissza a mutációjuk, addig a videójáték mindhárom szörnyének különböző kiváltó okot talált ki.

köszönet a ballymidwaynek!

A film igen lassan készült el, ha tudjuk, hogy már 2011-ben cikkeztek róla, hogy a New Line Cinema esetleg megfilmesíteni és már 2015-ben szóba került Dwayne Johnson neve, mint lehetséges főszereplő.

A filmet sikerült moziban megnéznie a fiamnak és egy barátomnak is. Utána készítettek egy ajánló videót. Mondanám, hogy kritika, de ahhoz nem elég részletes. Viszont jól szórakoztam.

A film Mafab adatlapja: Rampage: Tombolás - Rampage (2018)

Látványos, klisés, bugyuta és kevés benne a poén.

55%

Ha megnéznéd:
- Tombolás (2018) Friss filmeknél borítékolható a gyenge minőség, ezrt azt ajánlom, hogy látványfilmeknél inkább ne sajnáld a jegy árát és nézd meg a filmet moziban!
Én is megtettem!

A Titán - The Titan (2018)

A Titán - The Titan (2018)

Rendezte: Lennart Ruff

Megtekintés: Sci-fi horror kedvelőknek szórakoztató lehet, főleg, ha kedvelted "A légy" című Cronenberg víziót.

A Titán a Szaturnusz bolygó egyik holdja, amely végleges nevét az 1800-as években kapta, habár, magát az égitestet már az 1650-es években felfedezték. Légköre 95% nitrogénből és a maradék 5% nagyjából metánból áll, amit a holdfelszínen található hatalmas tavak pótolnak. Sok kutató feltételezése szerint a Titán áll legközelebb hozzá, hogy az ember megvesse rajta a lábát.
Ehhez azonban változnunk kell. A génjeinkben.

Professzor Martin Collingwood (Tom Wilkinson) "erőltetett evolúció" elnevezésű tervéhez megnyerve a NATO támogatását, visszavonul egy katonai bázisra, ahol egy maroknyi elit katonán kezd kísérletezni. A kísérletsorozat lényege, hogy az emberi szervezetet folyamatosan átalakítsák, hogy az végül alkalmas legyen a Titánon való élethez.
Rick Janssen hadnagy (Sam Worthington) feleségével és fiával csatlakozik a kockázatos kísérletezéshez, mint egyik tesztalany. Mialatt a maroknyi kísérleti patkányt, köztük Ricket, lassan átalakítják a génjeiken belül, nem csak a testük változik meg, hanem a lelkük is elidegenedik az emberektől.
A film olyan kérdéseket feszeget, hogy vajon, ha a génjeinket manipuláljuk, emberek maradhatunk e? Vagy, hogy ha sejtszinten megváltoztatjuk magunkat, az vajon kihat az emocionális fejlődésünkre is? Ha megváltozik a genetikai állományunk, mikor szűnünk meg annak lenni, akik korábban voltunk és mikor leszünk "mások"?
A film az elidegenedést is boncolgatja, miközben olyan komoly és égető problémákkal is foglalkozik, mint a túlnépesedés, vagy, hogy morálisan meddig mehet el egy tudós, miközben kísérletezik?

A történet a jövőben kezdődik, amikor az emberiségnek egyetlen lehetősége maradt a túlélésre hosszú távon: ha elköltözik és egy másik bolygón veti meg a lábát. A filmben ez a bolygó a Szaturnusz egyik holdja, a Titán.
A bolygó nem felel meg mindenben a földön tapasztalható és megszokott kritériumoknak. Először is, a légkörében nincs oxigén, ami kérdésessé teszi, hogy bármilyen földi emberszabású élőlény életben maradhasson a Titán felszínén.
Collingwood eredetileg erre a problémára fejlesztette ki eljárását, amely keretében lépésről lépésre megváltoztatják a kísérleti alanyok életfunkciós tulajdonságait, mint például a tüdejük, testfelépítésük, látásuk, stb.

Sajnos a kísérletek nem várt mellékhatása, hogy a tesztalanyok magasabb szintű agresszióra való hajlamot mutatnak, mint egy átlagos ember és ha ez nem lenne elég, testük képes élő fegyverként is funkcionálni.
Jó az alaptörténet, a Titánnal és az odaköltözés lehetőségével, azonban ez a film kis része. A nagyobbik fele viszont gyakorlatilag egy "A légy" parafrázis, csak itt nem véletlenszerűen mutálódik az ember, hanem tudatos manipulációval. A végeredmény azonban nagyon hasonlatos, hiszen a végtermék mindkét esetben egy az embertől gyökeresen különböző élőlény kifejlődése. Ebből a szempontból Ruff filmje nem nagyon újítja meg a témát. Kezdetben itt is, mint "A légyben", a kísérleti alanyok pozitív fizikai jelekben mérik a kísérlet sikerét, ami hamarosan negatív oldalba megy át.
A vég pedig elkerülhetetlen, habár, Ruff igyekezett valamiféle hepiendet csempészni a történetbe.

Sam Worthington kedveli a Titán-iumot, hiszen korábban már két Titán filmben is játszott. (Mindhárom Titános mozi a kanári szigeteken készült.) Ez a karaktere azonban talán közelebb áll a tőle megszokott Avatar-os karakterhez, hiszen itt is egy olyan katonát játszik, aki feladja saját identitását, hogy egy idegen fajban teljesedjen ki.
A végeredmény azonban kicsit hosszú és a második felére talán kicsit le is ül.
Egynek éppen elmegy. Worthington azonban szerintem nem túl jól választ szerepeket. Ismert alapötlet, szép fényképezés, kicsit logikátlan befejezés.
A filmet Spanyolországban készítették a Gran Canarián, nyolc hétig, és a spanyol hadsereg száz katonával és egyéb hadászati eszközökkel támogatta a forgatást.

A film Mafab adatlapja: A Titán - Titan (2018)

55%

Ha megnéznéd:
- A Titán (2018)

"Honnan ez a tenyeres?"

Ready Player One - Ready Player One (2018)

Ready Player One - Ready Player One (2018)

Rendező: Steven Spielberg

Megtekintés: Mivel "csak" egy Spielberg mozi, kihagyhatatlan darab, bár, most kicsit mintha füllentettem volna.

Nem tudom, valójában mit gondoljak Spielbergről, de úgy érzem néha, hogy amit filmesként el lehet mondani, azt ő már megtette amikor kezdte a szakmáját, csúcsra járatta a nyolcvanas években, azután szépen lassan, ahogyan elrepültek felette az évek, maradt egy igen korrekt rendező, sokkal kevesebb lélekkel, mint amit tőle megszokhattunk. Ez lehet az egyik oka, hogy a "Ready Player One" számomra nem váltotta be azt, amit remélhettem volna, ha reméltem volna bármit is.
Először is, ez a film, bárki bármit gondoljon, leginkább két komponensből tevődik össze:
1.) Reklám a VR felhasználási módnak.
2.) Egy közel két órás gameplay, filmes átvezetőkkel.

Gyerekként nagyon imádtam volna ezt a filmet, hiszen olyan darabokon nőttem fel, mint a "The Goonies", "Gremlins", "Star Wars" vagy az "Indiana Jones trilógia + egy rész". Az alaptörténet egy az egyben egy geek gyík fantazmagória. Milyen jó lett volna, ha meghaladja a korát! Ám ez nem történt meg, sőt, ha pofátlan akarok lenni és kicsit akarok, akkor ezt a filmet néhány éve, 2011-ben, hasonló felépítéssel elkészítette Zack Snyder, "Sucker Punch - Álomháború" címmel. Ott nem volt ekkora tétje a dolognak - vagy mégis, mert attól függ, honnan nézzük és bizony, néhány fiatal lány lelke volt a tét - csupán, végigkalandozhattunk egy több komponensből álló univerzumon, amely akár jelen mozi, sikeresen használta fel a popkultúránk egyes részeit, mint pl. zombie nácik, szamuráj gyilkológépek, robothadsereg és Mordor harcmező, meg egy sárkány család.
Ha úgy veszem, akkor a Ready Player One a tinifiú változata az "Álomháborúnak" (Ami a tinicsajos variáció volt akkor), tele tinifiús - már ha kb. a hetvenes években születtél persze - álmokkal, beleértve a kedvenc filmjeid hőseit és a borzongató ismerkedést a horror műfajjal is, amely pl. Kubrick szemén keresztül meg is lett idézve. (És milyen remekül! Kubrick nem először találkozik filmen Spielberggel és az a kb. tíz perc, amit Spielberg a "Ragyogásnak" szentelt ebben a moziban, sokkal inkább volt főhajtás az angol mentor-példakép (?) előtt, mint a 2001-es (Már 17 éves a film???) A.I. - Mesterséges értelem bármelyik kockája. Igaz, itt pont egy homage szemtanúi lehettünk, vagy valami hasonló.)
Spielberg korábban nem szentelt soha annyi időt a számítógépes Motion Capture és társai technikának, mint most. A mester (Spielberg) betévedt a tanítvány (Zemeckis) laboratóriumába és kicsit összekutyult dolgokat. Korábban Robert Zemeckis szerette volna, ha az animációs technikát felemeli egy olyan szintre, amire eddig nem sikerült neki, habár több filmben is igyekezett lecserélni az élő szereplőket a sokkal személytelenebb 1-esekre és nullákra. Mindenesetre Zemeckis munkássága előtt a mester több jelenetben is fejet hajt.

A történet meg néha még lusta is, az mellett, hogy végtelenül klisés és egyszerű. A gyönyörű látványvilág és CGI varázslat sem tudja megtölteni többlet-tartalommal. Hiába szeretne ez egy okos filmnek látszani, a rengeteg utalással és technikai megoldással, mert ha elvesszük ezt a talmi csillogást, a lerágott csont marad. Legkisebb fiú, küldetés, gonosz befolyásos ellenség, bla-bla-bla.

Wade (Tye Sheridan) egy olyan világban tini, amikor a kiüresedett nihil elől a lakosság zöme a virtuális világ adta szemfényvesztésbe menekül, mert ott bárkik lehetnek, akik a való életben nem. A virtuális világ, más néven Oázis teremtője, Halliday (Mark Rylance - Spielberg új kedvence néhány éve) halála előtt megviccelte kollégáit és befektetőit, mert gyakorlatilag a végrendeletét, amely mint tulajdonos, szinte teljes teljhatalmat biztosít a virtuális világ felügyelete felett, rejtett fájlként és egyben lehetséges cheat-ként és elvégzendő feladatként elrejtette magában a megteremtett világban. A világ összes szerencsevadásza, aki felcsatlakozik az Oázisba, azóta csak ezt a három kulcsos főnyereményt keresi. Sokan magányosan próbálják fellelni, ám némi jellemfejlődés után hőseink, sőt, még az ellenlábasuk, Sorrento (Ben Mendelsohn) is a csapatmunkát részesíti előnyben.

A történet elejétől a végéig megfelel az ifjúsági filmek valamennyi kritériumának. Szerethető főhős, vicces mellékalakok és segítők. Varázslatos mesevilág, megoldandó rejtvények és a nyomukban loholó ellenlábasok. A végén csúcsjelenetek, végső harc, míg győzedelmeskedik, akinek kell, elnyeri a szíve választottját, levonunk néhány tanulságot, melyből az egyik, hogy néha pont az látja meg először a veszélyeit egy adott találmánynak, aki azt megalkotta. Márpedig, az irány, amelybe már egy ideje haladunk, az olcsó és gyors számítástechnikának köszönhetően, nem a helyes irány.
Mert így tényleg előbb vagy utóbb, egy virtuális létezés dróton rángatott bábjai leszünk csupán.

Vagy már azok is vagyunk...

70%

Figyeld:
- A ragyogás még sosem volt ennyire vicces.
- A DeLorean autómárka vagy most fog feltámadni, vagy soha már.
- Kb. ezer filmes vagy egyéb kortárs szórakozási felület cameo-ja.
- Simon Pegg mostanra szinte minden komolyabb A filmben tiszteletét teszi valamilyen módon.

Ha megnéznéd:
- Ready Player One (2018)

Fiam és barátom rövid értekezése a filmről:

Expedíció - Annihilation (2018)

Expedíció - Annihilation (2018)

Rendezte: Alex Garland

Megtekintés: Nem mondom, hogy hatalmas csalódás, de kissé túltolták a filozófia faktort.

Négy évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy bemutassák Garland második filmjét az Ex Machina (2014) után, pedig az a sci-fi egy Oscar-díjat is besöpört, hetven egyéb más díj mellett. (Duplájára jelölték kb.) A második filmje, mondhatni nehéz szülés volt, hiszen az egyik fő producer, és a Paramount pénzügyi tanácsadója, David Ellison, komoly aggodalmát fejezte ki az első vágással kapcsolatban és erős változásokat kívánt eszközölni, hogy a film befogadhatóbb legyen a pórnép (értsd. egyszerű, amerikai átlagember) számára. Scott Rudin, a cég másik nagy hatalmú pénzügyi muftija azonban olyan mellszélességgel állt ki a rendező, Garland mellett, hogy végül kenyértörésre került sor, melynek köszönhetően a Paramount nem merte bevállalni a teljes mozis bemutatóval járó költségeket és munkát, inkább maradt hazai és kínai (Ők igen nyitottak az elvont megközelítésű filmekért.) piacon, míg egyéb sugárzási jogait átadta a Netflix-nek, akik viszont mintha kifejezetten kedvelnék a megosztó sci-fi mozik bemutatását. (Bright, A Cloverfield-ellenhatás, Spectral) Az "Expedíció" pedig kifejezetten megosztó film. Talán, ha elmennek kicsit akció irányba, esetleg nagyobb lenne a figyelem, ami most szinte teljesen elkerülte. Ennek ellenére egyelőre az imdb-n magas pontszámon áll, ám megtekintve, teljesen megértem, ha a szélesebb közönség elfordul tőle.

Plágium vádak:
Az idei Oscar mezőny egyik nagy nyertesét, "A víz érintését" érték vádak, hogy egy korábbi szellemi termékből sokat átemelt a mexikói rendező, del Toro. Nos, ha annak a filmnek felrótták, hogy plagizál, akkor az "Expedíció" is beállhat a sorba. Egyedül talán azért nem fogják olyan vehemensen támadni a film alapötletét és koncepcióját, mert sikertelensége miatt nem jut el annyi nézőhöz, így elkerüli a média figyelmet, ami miatt nem érdemes kikezdeni, pedig Jeff VanderMeer 2014-es könyve, mint alap, egyértelműen nyúl olyan elődöktől, mint az "Evolúció" (2001) vagy a "Stalker" (1979), "Solaris" (1972), összegyúrva azok fontos darabjait, olyanokkal, mint a fesztivál-kedvenc Monsters (2010).
Azután még olyan mozik is megidéződtek számomra, mint a hasonlóan filozofikus és nyomasztó befejezésű "A gömb" (1998) Tetten érhető hatása a filmzenében, a szereplők elvesztésében vagy a számomra kicsit idegenül ható feliratozásban, amely kirántja a nézőt a varázs alól és egyértelműsíti, hogy egy tagolható filmet látunk.

A filmhez nagy mennyiségű filozofálgatást tettek hozzá, amely lassú párbeszédekben, szép és kitartott háttérképek mutatásán és elvont filmzenén érhető tetten. Ha azonban elvesszük azt, amit a film talán mondani szeretne, akkor egy unalmas, lassú és nehezen emészthető fantasztikus filmet kapunk, amelynek a befejezése pofátlanul egyszerű és kiszámítható, beleértve a pesszimista befejezést is, amit szintén láttunk már minden második űrből jövős, támadós moziban. Szóval, még csak nem is sikerült valami igazán újat mutatnia a filmnek. Komolyan nem értem, Natalie Portman, aki, mint tudjuk, csak igazán, számára értékes forgatókönyvekre mond igent, vajon miért állt bele ebbe a projektbe? (Megkockáztatom, Garland előző filmjének díjesője is birizgálta a színésznő fantáziáját. Talán bízott abban, hogy összekaparhat egy Golden Globe-ot, mint Alicia Vikander, a női android alakításáért.) Azonban nem úgy tűnik, hogy Garland kedvelné a nőket... Az "Ex Machinában" a nők csupán külső lepelként funkcionáltak, itt meg egy igazán kedvelhető karaktert nem kapunk belőlük, aki esetleg mégis szimpatikus lenne, azt elsőként ragadja el a forgatókönyv.
Lena (Natalie Portman) figurájának egyetlen pozitívuma, hogy végtelenül szereti a párját, akiről azt hitte, elveszítette, bár, ezen a tényen is sokat puhít az, hogy ettől még képes lefeküdni egy kollégájával, miközben gyötri a bűntudat. Szóval, akit kedvelnünk kellene, azt sem tudjuk igazán megszeretni. Ez viszont csak abban az esetben járható út, ha a forgatókönyvnek célja, hogy elidegenítse a nézőt a karaktertől és a befejezéshez ily módon még plusz nyomasztó töltetet adjon hozzá. Ha a cél ez volt, akkor viszont rendben van.

Másik fontos Star Wars színész, aki jelenlétével emelné a film ázsióját, azonban karaktere pont olyan elidegenítő módon került bele a forgatókönyvbe, hogy vele és érte sem tudunk izgulni, az a férj, Kane (Oscar Isaac). Őt főleg flashback jelenetekben láthatjuk vagy épp kórtermi ágyon fekve. Nem túl hangsúlyos szerep, de ha már Isaac benne volt a rendező korábbi filmjében is, kabalából ide is elhozták.

A történet:
Az eredeti történet egy regénytrilógia része. Vandermeer Nebula díjas regényének  főszereplője négy nő, akiket egy x elnevezésű területre küldenek be, hogy feltérképezzék azt.
A film sok ponton eltér a regénytől, hiszen igyekeztek a lényegi dolgokat átemelni egy egész estés változatba. Ezért is olyan elnagyolt a vége, pedig a játékidő engedte volna, hogy gyorsan haladjunk.
Egy meteor csapódik be valahol Amerikában, eltalálva egy világítótornyot. Az épület körül ezek után megváltozik a fauna - tiszta Stalker - és egyre terjedelmesebb lesz. Ezzel nem is lenne gond, ha ez a terjeszkedő világ nem hozna magával halálos veszélyt. Amerikai kutatók igyekeznek válaszokat találni a jól behatárolt területtel kapcsolatban. Lena és társainak csapata már nem az első expedíció, amelyik behatol ebbe a világba és igyekszik információkkal elhagyni azt, azonban az x területen tapasztaltak jóval meghaladják az emberi elme határait.
Lena végül biológusként azért csatlakozik a csapathoz, hogy megtudja, mi történt a férjével, aki már megjárta ezt a poklot és miután visszatért - van itt egy kis Solaris csavar - már nem volt ugyanaz.
A csapat tagja mind nők, mivel úgy vélik, mentálisan erősebbek a férfi felfedezőknél. A vezetőjük Dr. Ventress (Jennifer Jason Leigh), aki szintén a titkokat akarja felfedni. Ahogy egyre mélyebben jutnak be a zónába, mind jobban hatalmasodik el rajtuk az őrület, vagy lehet, hogy valami egészen másról van szó?

A film összességében rendben van, csak egyszeri nézőnek megterhelően unalmas, főleg, mivel nem durran nagyot. A fényképezés gyönyörű, nagyon sok szép felvételt láthatunk, remek vágásokkal, kamera mozgásokkal, gyönyörű beállításokkal. Erre nem lehet panaszunk.
A filmzene egészen elképesztően sikerült, kihasználva a számítógépek adta lehetőségeket. Geoff Barrow és Ben Salisbury második közös munkája remekül játszik alá a látott képeknek. Szerencsére, bár nem mindig csinálják így, jelen esetben a film zenéjéből illesztettek be a trailerbe is.

Garland filmje moziban megtekintve tényleg megterhelő lett volna, de a Netflix-nek köszönhetően már megtekinthető.

Cikk a creepyshake oldalán: Megjelent a könyv magyarul!

A film Mafab adatlapja: Expedíció - Annihilation (2018)

60%

Ha megnéznéd:
- Expedíció (2018)