Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Már az első félóra gótikus hangulatú művészieskedésének megtekintése komoly erőfeszítésembe telt. Egyedül a szereposztás miatt adtam neki további esélyt.
Ez egy gótikus hangulatú film. Mitől tartom annak? Először is a női szereplők sminkje, haja és ruházata miatt. Meg a férfi szereplőké miatt is, ha már itt tartunk. Mind sötét, fekete, barnás, matt. Másik dolog a megvilágítás. Gyűlölöm, amikor pl. egy jelenetben motelszobában vagyunk, két éjjeli lámpa is be van kapcsolva, de mégis alig látunk valamit, mert annyira tompított fényű lámpákkal dolgoznak, hogy a szoba nagyja sötétbe boruljon, beleértve a szereplőket, hátteret. Tudom, hogy koncepció része és vagy komoly világítástechnikai munka áll mögötte vagy egy megfelelő szűrő v agy számítógépes program, mégsem kedvelem az ilyen sötét helyszíneket, fényképezést. Nem szórakoztat, zavar, lehúz és elálmosít. Ha egy film manapság elálmosít, akkor vagy nem nézem végig vagy bealszom rajta - és akkor úgy nem nézem végig. A filmnek nem célja, hogy elaludjak. Ha ezt éri el, később roppant nehéz lesz meggyőznie róla, hogy egy jó filmet láttam.
Aki miatt még néztem a mozit, az James Remar, aki mióta beleöregedett a komoly karakterek szerepeibe és elhagyta az akció marhaságokat, mint 48 óra vagy Mortal Kombat, sokkal többet ér, mint színész. Szerintem. Ma már szívesen látom egy jó drámában, krimiben, thrillerben, mert sokkal jobb színész, mint korábban gondoltam. Lauren Holly felett is repülnek az évek. Egykor Jim Carrey ex-kedvese kifejezetten dögös bula volt, lásd. a Ford Fairlane kalandjait, mostanra azonban benne van az ötvenben. Szomorú.
Kedvelem az olyan filmeket, amelyek viszonylag elzárt ökoszisztémában (Mi van?) játszódnak. Például egy lányiskolában, téli szünet idején, amikor alig néhány ember lézeng a területen. Van abban valami félelmetes, hogy egy hatalmas területen, ahol nem látod be a következő sarkot, bármi megtörténhet veled. Izé, a nézett karakterrel. Témailag tehát érdekes a koncepció az internátus vagy mi ez falai között, de a megvalósítás az első negyven percben nem győzött meg. Erről tehet a sok érdekesnek szánt kamera beállítás, lassítás és a borzalmasan szaggatott párbeszédek.
De végignézem...
Perkins már színészként sem tett le semmi maradandót az asztalra, habár, annyira jellegzetes a feje, hogy emlékeztem rá a Doktor Szösziből - ami egy rém gagyi vígjáték, főleg a második rész. Rendezőként Perkins szerintem kissé túltolta a titokzatosságot, az egyedi látásmódját. Nem érzem, hogy ezzel egyénibb és érdekesebb filmet készített volna, mintha hagyja a tudatos építést és egy szórakoztatóbb, kommerszebb formában álmodja vászonra a másfél órát. Jó szívvel nem tudom a produkciót ajánlani megtekintésre, mert se nem elég érdekes, se nem elég szórakoztató. Szinte egészen pontosan egy órát kell várnunk, míg a történések elkezdenek izgalmasabb irányba menni és kezdett érdekes lenni, amit látok. Sokunknak azonban nincs egy óránk, hogy kivárjuk, hogy történjen valami a vásznon.
A film The Blackcoats Daughter címen is fut és ugye, tudjuk mit jelent, ha egy filmnek több címváltozata is létezik: általában semmi jót.
A történetet nem elemezgetném most, mert azt a kevés élvezeti értékét is elvenném a megtekintésnek, ami miatt esetleg érdemesnek találnád.
Megtekintés: A Csőcselék ideális 87 perc arra, hogy a szabadnapunkat megrövidítsük valami feleslegessel.
A film nagyon közel került hozzá, hogy megkapja a fika jelzőt.
Azt, hogy rajongók készítették, az egyértelmű volt számomra a főcímben olvasott nevek és Don "The Dragon" Wilson cameo-ja után, amit a huszadik percben ejtett meg a nyolcvanas évek akciósztárja. (Amikor belenéztem az imdb-s adatlapba, még nem jelölték meg a színészt ebben a filmben, de gondolom, a napokban majd pótolják ezt az apró hiányosságot, hiszen Wilson neve szerepel a stáblistán.) Wilson közvetlen egy kocsmai összezördülést megelőzően jelenik meg, és ezt úgy veszem, mint apró utalást azokra a filmekre, amiben a főhős egyedül vagy többed magával elkeveredik egy vidéki kocsmába, szórakozóhelyre, majd ott elkalapálja a helyi erőket, akik nem bírnak a vérükkel. Itt az akció Paul Logan-nek jutott aki egy-személyben főszereplő - legalábbis addig a huszonöt percig biztosan, amikor már írni kezdtem a filmről - és a forgatókönyv írója is, ami viszont, úgy csapnivaló az első félórában, ahogy van. Vagy inkább unásig koptatott.
Rögtön a film elején egy tenyérbemászó arcú fiatalember és egy eléggé szexis kiscsaj kempingezik az erdőben. Úgy illenek a természetbe, mint én a focipályára. A lány néhány mondatából kiderül, hogy inkább egy full extrás motelben lenne a helye - akár vendégként, akár takarítószemélyzetként - a srác meg egy igazi kanegér, akiről első blikkre nehezen hiszem el, hogy ezt a mini szupert ki tudta rángatni magával a természet lágy ölére, hogy utána a lány utána ráboruljon esetleg a srác már kevésbé lágy ölére.
Három lépésre sincsenek a sátortól, de a fiú azért figyelmezteti a lányt, hogy vigyázzon, hova lép. Elképzelhető, hogy a forgatásra kitett elektromos kábelekre értette... A sátorban csókolóznak kicsit és előkerül egy üveg borocska, aminek a lány módfelett örül, igaz, se sajt, se keksz, mert azért azt felhánytorgatja. Annál furább, hogy a két rejtett pohár mellett, amit a srác elővarázsol, jól láthatjuk, hogy a trehány berendező egy már megkezdett üveget tett a díszletbe. Vagy a fiú ivott le korábban két decit a palackból, hogy felkészüljön a lánnyal forgatott csókjelenetre. Cuki.
Azután megtörténik, aminek meg kell történnie. (Kevésbé tanult személyek ezzel a magvas fordulattal szoktak a szexuális aktusra utalni. Itt megkapjuk a főcím előtti véres gyilkosságot, mert, hát ez egy horrorfilm és úgy szokták, hogy felvezetésként elhullik egy szimpatikus - jobb esetben - párocska.)
Sidney Sweeney a végére egészen jól alakítja az áldozatot.
Rögtön utána megismerhetjük a további biodíszletet; tanár nénit és az ő diákjait, akikkel természetfotózásra kell menniük a hét végén. mondanom sem kell, azonnal látni fogjuk, hogy ki az, aki valószínűleg a film végéig kitart majd és ki az, akinek lesz néhány vágása, mind játékidőben, mind a testén. Szerencsére, nem kell nagyon izgulnunk senkiért, mert a stábnak sikerült a világ talán legirritálóbb ötösfogatát összeszedni a mozira. Rég láttam - hazudok, sohasem láttam - ennyire elbaszott egy bandát, akiknek egy perccel a megismerésük után a halálát kívántam volna. Mind a két lány, mind pedig a három srác igazi lúzer és/vagy ütni való figura.
Aztán állt össze a kép, hogy valójában itt a tannéni és párja, az exkatona - ezt eléggé a szánkba is rágják - John Crenshaw (Paul Logan) lesz a főszereplő, akiért izgulni kell. Feltételezem, ha tovább fogom nézni a filmet, lassan beigazolódik a gyanúm, hogy a "gyerekek" az áldozatok és John aki majd a kedvesét kimenekíti a kellemetlen szituációból, amelyet nagy vonalakban a néző megismert az első pár percben; mivel a film nem nagyon rejtegeti a gyilkosainkat, sem azok számát. Semmi sejtelmes vágás, sötétbe vesző kameramunka. Már az elején fogalmat kapunk róla, hogy itt bizony, ha szereplőink megjelennek az erdei környezetben, vagy felkoncolják őket pikk-pakk, vagy komoly háború fog kialakulni, hiszen nem 3-4 gyilkosról beszélünk, hanem, ahogyan a cím is belebegteti, egy egész csőcselékről van szó.
Mivel a fiatalok szerepére nem sikerült karizmatikus tini-sztárokat előszedni - szerintem ez a film kb. annyira jó debütálás lehetett volna Justin Biebernek horrorvilágban, mint amikor a Viasztestekben lemészárolták a Hilton örökösnőt, vagy tizenpár éve - így a mellékszerepekbe kellett néhány ismertebb filmes nevet megszerezni. Vernon Wells neve számomra nem volt ismeretlen, hiszen nagy kedvenceimben alakított velejéig gonosz figurákat. Schwarzenegger a Kommandóban döfte keresztül egy vascsővel, míg a Mad Max második részében Mel Gibson hajtott át rajta egy kamionnal, miközben Wells a hatalmas gépjármű hűtőrácsán keresett fogást. A seriff szerepét pedig Nestor Serrano kapta meg, aki szintén dolgozott Mel Gibson-nal, hiszen Serrano játszotta a Halálos fegyver sorozatban az egyik zsarut, aki a főszereplők mellett viszonylag fontosabb karakter volt, míg a második részben levegőbe nem repítették. (Ejnye, ezek a második részek.) Aztán van még Costas Mandylor, aki tucatnyi filmben szerepelt, mire valamilyen szinten végre megjegyeztem én is a nevét a Fűrész sorozatnak köszönhetően és végül Bill Moseley, akinek több mint száz filmjéből magam is láttam vagy egy tucatot, de mivel totálisan jellegtelen arca van, mostanában kezdem megjegyezni őt a neve miatt.
Ha nem gond, az idegesítő fiatal színészek nevét inkább nem gyűjtöm ki az írásomban. Annyit nem érdemelnek.
Szóval, ez a cikkem első fele, amit a 25. percig tudtam összerántani. Most pedig daráljuk le azt a következő órát.
Különvélemény: Mikor megérkeznek a táborhelyhez a főszereplőink - ami nem nagyon alkalmas letáborozni, hiszen egy kereszteződés döngölt földjén egyetlen kiépített tábortűzhely köré cuccolnak le, aminek talajába nem is lehet kényelmesen sátort verni, másrészt, poros és kemény is, így egyébként sem választanám ezt a helyet, mert kurva kényelmetlen lenne rajta végigülni egy esti szalonnasütést és később aludni is, akármilyen kényelmes hálózsákban - John megáll a kocsival egy apró parkoló részen - innen gyalogolnak még tovább negyven percet az említett kényelmetlen táborig - és miután kiszáll, elkezdi leadogatni a kocsi tetejéről a csomagokat, amelyeket, amennyire a vágások során észrevettem, egyáltalán nem rögzítettek semmilyen gumipókkal vagy egyéb módon. Ez érdekes, hiszen én egyszer felejtettem egy 24 tekercses vécépapírt Cic kocsijának tetején, de az első fékezésnél repült is előre 5 métert az egész kupac.
Onnan folytatjuk, hogy egy kis kocsmai verekedés után megérkeznek a táborhoz...
Gondolom, csak engem zavart, hogy ezeket az egyetemistákat úgy viszi magával tancsinéni és párja a természetbe fotózni, hogy közben egyetlen szőlővel sem találkozunk, említés szintjén sem nagyon és az már csak hab a tortán, amikor megérkeznek a végállomáshoz, ketten azonnal lepattannak egy kis enyelgésre - legalábbis erősen célozgatnak rá, hogy itt bizony szex lesz - de tancsinéni ahelyett, hogy erélyesen megakadályozná a légyottot, inkább csak mosolyogva John-hoz bújik, és megemlíti, hogy reméli, vigyáznak magukra. Mi van??? Elég felületes egy forgatókönyvvel dolgoztak. A második párost már egyenesen a tancsi, Selina (Tiffany Brouwer) igyekszik összeboronálni, ami a hétvége fényében megkérdőjelezi annak helyességét, hogy az örök elégedetlen, kifejezetten társaság ellenes ötödik srácot feltétlenül magukkal kellett hozniuk erre az amúgy bugyuta fotózási programra.
Szerencsére utána rövidre is zárhatjuk: Ahogyan sejtettem, a töltelék elhullik, a főszereplő pedig legyakja a gonoszokat, akiknek a motivációja nem teljesen világos, ami az ártatlanok legyilkolását jelenti, ellenben sokan vannak, így lehet őket aprítani. Sajnos, mivel a főszereplőnk nem igazi akciósztár - értsd, nem Van Damme, Chan vagy Stallone - így kézitusában eléggé gyenguska. Szerencsére, használhat egyéb fegyvereket. Oké, Logan teste azért elég kidolgozott, de, ahhoz kevés, hogy 2016-ban ne aludjak el, ha nincs értékelhető akció a filmben és itt, bizony, eléggé gyengén szerepel a mozi, ami az akciójelenetek megkomponálását illeti. Olyan tipikus videótékás, alsó polcos. Rengeteg sötét jelenet, rángatózó kamera, stb. A végére azt hiszem felmondhatott a vágójuk is, mert a leszámolások utolsó jelenetei eléggé zavarosra lettek vágva. Nem elég, hogy a folytonosság csorbát szenvedett két rúgás vagy vágás között, de az autós üldözésre már végképp elfogyhatott a stáb türelme, annyira hulladék módon lett elkészítve.
Ma már ez roppant kevés.
Paul Logan maradjon inkább az írásnál, az akciót meg hagyja meg olyanoknak, akikről elhiszem a köríves ágyékrúgást.
Egy kedves ismerősöm megjegyezte, hogy jókat olvasott a filmről és, hogy egy kicsit Sziklák szeme összevonva a Rambóval. Nos, ez nem, hogy hamis állítás - vagy reklámfogás, amit a stúdió vetett be a tengerentúlon - de egyenesen rossz vicc. Paul Logan a nyomába nem érhet Arn... Sylvester Stallonénak. Stallone zsigerből volt Rambó, Logan viszont bár, nem tagadom, külső adottságaiban hajaz a sztárra, kiállása és harcművészeti tudása hagy némi -sőt - kívánni valót maga után. Pl. mindjárt komolyabb harcművészeti jártasságot. Vagy a kaszkadőrök voltak gyengén összeválogatva, akiket kardélre hányt. Egyik-másik kézitusája egyenesen a komolytalanság határát súrolja. A befejezés meg - szpojler alert! - kifejezetten röhejes lett. Vannak színészek, akiknek elhisszük, hogy kitépnek egy stukit a másik kezéből és azzal körbelőnek fél tucat ellent, de vannak olyanok, akiknél ez izzadtságszagú performansz.
A hetvenes évek előtt születettek még bizonyára emlékeznek Robert Mitchum karizmatikus arcélére, olyan filmekből, mint a "A nagy álom" vagy a "Rettegés foka - mindkét változat". Marilyn Monroe meg harminchat röpke éve alatt tett róla, hogy ikonná váljék, nem annyira színészi kvalitásának köszönhetően, mint inkább viharos románcaival tarkított életének. Még Madonna is követendő példaként tekintett rá munkásságának kezdeti megformálása szerint.
Otto Preminger filmje csodálatos képekkel indul. Egy férfi fát vág a hatalmas erdős hegyek között. Elidőzünk kicsit a mohás fákon és sziklás partú vizek felett. Matt Calder (Mitchum) a hegyekben élő szikár férfi, betér az aranyláz által megszállt kisvárosba, hogy kiskorú gyermekével először találkozzon. Fiára ideiglenesen Kay Weston (Monroe) felügyel, aki énekesnőként szórakoztatja a bárba betérő népeket. Matt átveszi gyermekét Kay-től, és sietne vissza hegyekben megbújó viskójába, ahol majd jobban megismerheti Mark-ot (Tommy Rettig, Lassie/1954). Kay férje, Harry Weston (Rory Calhoun, Marco Polo/1962), szerencsejátékos ugyanaznap este érkezik vissza asszonyához a hírrel, hogy kártyán földet nyert és azt birtokba kellene venni.
Matt és Mark viszonylag gyorsan összebarátkoznak az apa csodás hegyek között elterülő birtokán. Matt igazi túlélőként minden fortélyra megtanítja fiát aki élvezi az új életét. A Weston házaspár nászúttal egybekötött kalandtúrája kellemetlen véget ér Matt földje mellett hömpölygő folyón. Calder kimenti a párocskát, mielőtt a folyóba vesznének, majd meghívja magához őket, ahol jobban megismerik egymást és a nézők is a karaktereket. Harry optimista szerencsejátékos, párja Kay pedig múltját hátrahagyni igyekvő bárénekesnő. Harry, miután információkat gyűjt, hogyan juthat el a megnyert földjéhez, magához veszi Matt egyetlen puskáját, hogy azzal utazzon végig a veszélyes úton, mivel azt a területet indiánok tartják megfigyelés alatt. Matt a férfire támad és a dulakodás közben megsérül, elájul. Harry a nejét és a Carver családot hátrahagyva az indiánok földjére indul. Kay azért marad hátra, mert védeni próbálja az ifjú Mark-ot, hisz annak apja akkor még ájultan fekszik. Az indiánok természetesen hamarosan megjelennek, ezért a három fegyvertelen ember kénytelen a már eddig is veszélyesnek ítélt tutajt használni a menekülésre.
Ennél a résznél azért elgondolkodtam, hogy egy indián hordától hogyan véd meg egyetlen puska is bárkit és ha az nincs, máris tovább kell e állni? Ha az ember tudja, hogy ilyen komoly fenyegetettségben él, vajon miért marad ott az egy szem fiával vagy miért nem vásárol össze magának több fegyvert, hogy legalább a gyerek is megvédhesse magát?
A három menekülő partra érve kissé megpihen. Matt és Kay kicsit civódnak, Mark pihen. Kay gitárhoz nyúl és előadja sokadik dalát a film során. Hozzá teszem, hogy a film első tizenöt perce alatt kettő Monroe dalt is végig kell hallgatnunk, két szemkápráztató ruhakölteményben. A továbbiakban a csinosság már nem olyan fontos, hisz hajtóvadászat alatt nincs idő divatozni. Dramaturgiailag ezért is volt szükség rá, hogy még a film azon idején kihasználják a Monroe jelenséget, amíg a forgatókönyv meg tudja indokolni a zenés betétet a filmben, anélkül, hogy a western műfaját fel kéne cserélni a musical-lel. Matt értésére adja a ledér nőnek, hogy ha megtalálja a férjét, annak nem lesz jó vége. Kay erre ostoba mód elkötné a tutajt, de a férfi időben megállítja.
A feszültség oka, hogy Harry múltjában van néhány homályos folt, ami miatt visszavonultan él és, hogy Kay nem képes megérteni, hogy az indiánok bármikor rájuk akadhatnak, ezért Harry-t utolérni sokkal fontosabb, mint bármi más, önös érdek, vagy félelem a számonkéréstől.
Az indiánok által "halálfolyónak" nevezett hegyek között ömlő zuhogón keresztül raftingol a három ember, a kornak megfelelően rossz vetített háttér előtt. Kikötés után egy barlangban keresnek menedéket, hogy a gyengébb fizikumú Kay kipihenhesse magát.
Itt majdnem cici villan... Robert Mitchum ruhát tereget. Fájt még látni is, valószínű életében nem terített ruhát száradni. Monroe pedig takaró alatt remeg, amit nem ránt senki félre. Matt jól megmasszírozza Kay testét, hogy átmelegedjen. Közben szól az andalító mandolin és harmonika. Ez a Monroe nem is volt rossz csaj! A lábát mondjuk én is megfogdostam volna.
További kalandokat élnek meg vadállatokkal és egyéb gazfickókkal, akik szintén Harry nyomában vannak. Ki gondolná, hogy Matt-nak velük is meggyűlik a baja? Aki látott westernt, az tudja. Kay formás idomai kihozzák a férfinépből az alfahímet. Matt pedig verekszik érte. Ez az igazi vadnyugat!
Ismét kék háttér, ismét a halálfolyó. Matt gyengéd oldalát is megismerjük, mert amikor a forgolódó Kay takarója félre csúszik, a férfi nyuszi hopp-ot játszik és betakarja. Hosszasan beszélgetnek, hogy jobban megismerjék egymást. Kiderül, Kay és Harry nem házasok, csupán egymás életébe sodródtak. Furcsa is a nő nagy ragaszkodása Weston iránt. Matt sem érti, be is fordul inkább a fal felé.
Másnap tovább utaznak. Azok a fránya indiánok meg csak jönnek, jönnek. Nem is értem, a kis menekülő csapat minek köt ki a parton, ha az őslakosok ilyen nagy elánnal követik őket. Én egészen az óceánig meg sem állnék hasonló helyzetben. Legalább a táj szép és a folyó is fenyegető. Néhány indián még a tutajra jutást is megkockáztatja, de ahelyett, hogy gyorsan legyakják az egyetlen harcképes férfit, van, amelyik inkább Monroe kisasszony ruháját tépkedi szexisebb darabokra. Csoda, ha mára rezervátumba kényszerítették őket? (érezd az iróniát) Csata közben is csak a csajozás??? És ha nem lenne elég a harcos helyiek attakja, még néhány vízesést is át kell vészelni. Kay karjai izmosodnak. Végül csak eljutnak Counsil City-be, ahol végre beteljesedhet Matt bosszúja.
Preminger filmje - bár a történet leírásából annak tűnhet - nem túl izgalmas western. Nem is lassú persze, nincs sok nagy totál és elmélázás a tájon, de az a pár kaland, ami történik a szereplőkkel, nem túl izgalmas vagy érdekes. A film széles vászonra készült, bőven megelőzve Sergio Leone képi világát. Csupa féltotál, széles képek, sehol egy arc-közeli. Nem tudjuk megcsodálni Marilyn Monroe szeplőit vagy Mitchum ráncait. Nem lesz a kedvenc western filmem, sőt, az első tízbe sem csúszik be. Inkább dráma ez, de annak meg erőltetett. A vége tart egy apró csavart, ami közelebb hozza apát és fiát egymáshoz, mégsem menti meg a filmet, csupán jobban segít elfogadni Matt sötét múltját.
Legyen mondjuk 40%. Az imdb.com-on jelenleg 6.7-en áll, de szerintem ez erős túlzás és inkább a két húzó névnek szól, mint a történetnek és a rendezésnek.
Louis Lantz forgatókönyvét Frank Fenton duzzasztotta filmmé. Sajnos nem sokat hozott ki a történetből. Azért a végére még futja egy édes-bús nótára, amelynek címe megegyezik a filmmel, hiszen aki átéli azt, amit ők, az tudja, hogy ugyanahhoz a folyóhoz már többé nem térhetnek vissza. Érdekességek: - Marilyn Monroe filmben viselt ruháiból később Tommy Hilfiger csinált pénzt aukción. - Monroe és Preminger annak ellenére is nehezményezte és rangon alulinak tartotta a forgatókönyvet és a belőle készített filmet, hogy az később valamiért sikeresnek bizonyult a pénztáraknál. Mondjuk a sikere számomra is rejtély. - Natasha Lytess, aki akkoriban Monroe személyi edzőjeként vett részt a forgatáson, volt a felelős a legtöbb feszültségért, ami a forgatás alatt Premingert érte míg a kisfiút alakító Rettig volt az, aki szakmai felkészültsége miatt leginkább szimpatikus volt a rendezőnek. (Monroe allűrökkel operált, Mitchum meg ivott, mint állat.) - Másod-rendezőre azért volt szükség, mert Preminger egyéb elfoglaltságok miatt már Európában "turnézott". Az újra felvett jelenetek készítése közben a producerek jobban észrevették azt, amit korábban nem: Preminger rendezői stílusa nem volt szinkronban a nyugati ábrázolással és annak minőségével. - Premingert szerződés kötötte a Fox stúdióhoz, amelyből kerek 150e dollárral kivásárolta magát, hogy a rendezői szabadságát ne korlátozzák olyan filmek megrendezésére való kényszerítésével, amelyekhez nincs kedve.
Megtekintés: Valamikor nagyon jót/jól szórakoztam rajta.
Tiszta szégyen, de a videós korszak ideje alatt olyan filmek számítottak az akciómozi csúcsának, mint ez Michael Dudikoff „klasszikus”.
A VICO értő gondozásában jelent meg nálunk ez a másfél órás szösszenet, melyben egy titkos (?) társaság hadat üzen a változó világnak, legyilkol egy fekete szenátort és egy számukra jobb jövő, ajtaját nyitogatja. Dudikoff, a szenátor közeli barátját játssza, aki belekeveredik a leszámolásba és lenullázza a Pentagram társaság hidra fejét.
Húsz éve nagy szónak számított egy Dudikoff megjelenés. Az ember szaladt a tékába, kivárta, míg sorra kerül – ha nem volt sem szerencsés, sem elég gyors, napokig tarthatott, míg a komolyabb – értsd ez alatt, hogy nem az ultra gagyi kategória – filmeket kikölcsönözhette.
Azután hazaszaladt a szerzeménnyel, és ha nem tartalmazott a kazetta másolásvédelmet, megtekintés közben archiválhatta az aktuális odabaszt.
Akkoriban több téka tagságát élveztem és lemásoltam bármit, amit hazavittem. Később derült ki, megérte e a ráfordított energiát és üres kazettát.
Dudikoff első filmje, amit láttam, nem róla szólt. A Tom Hanks főszereplésével készült „Agglegény parti - Bachelor Party (1984)” stábját gazdagította a szöszi srác. Kapott pár mondatot, talán két poént is, ezzel keresve az utat Hollywood csillagai között. Később kifogta az „Amerikai nindzsa” sorozat forgatókönyvét, élt a lehetőséggel és ez miatt a korosztályom többsége tudja, hogy ki a franc az a Michael Dudikoff.
A „Lőj a vadászra!” tökéletes délutáni sörözős mozi. Sokat nem kell, nem lehet rajta agyalni.
A kezdés egészen erős: Két férfi menekül holmi mocsaras posványban. Nem lehet tudni kik ők, hol vannak. Majd előkerül néhány enyhe tesztoszteronnal felturbózott pasas, olyan fegyverekkel, amiket boltban vásárolni lehetetlen.
Kergetik a két mellékszereplőt, és ahogy sejthető, megölik.
A zene egészen kiváló – korai George S. Clinton (Mortal Kombat) – annak ellenére, hogy a filmhez készült tűszinkron miatt állandóan megtörik, ismétlődik, szakadozik.
A verekedések mai szemmel nézve simán átemelik a filmet akcióból a vígjáték műfajába.
A szinte haldokló egyik űzött, visszakézből csapkodja az arcot, ami jól mutat a tucat vágás alatt, de semmit nem ér, ha azt nézzük, aki kapja, tovább hadonászik Neptun háromágú lándzsájának másolatával, végezetül átdöfi a sérült testén, plusz egy mohos fa törzsén.
A másik menekülő sem jár jobban. Már látja a pontonhidat és az elsuhanó autókat, amikor nyakára drót tekeredik és game over.
Ezek után kötelezően megismerjük az erőszakos csapat tagjait, akik maszk nélkül leginkább egy harmatos kocsmázásra lennének képesek, leszámítva a kopaszt…
Matt (Dudikoff) nagyapja farmján kötögeti össze a marhák bokáját. Egykori harcostársa, aki közben szenátornak jelöltette magát, meghívja a mardi gras-ra, hogy együtt osztogassanak nyakláncot az örömködő tömegnek. A felvonulás alatt néhány bérgyilkos – akik zenésznek álcázzák magukat – fegyvert ránt, szarrá lövik a fél karnevált, leszedegetnek pár kaszkadőrt, míg Matt és barátja, Larry (Steve James) megunja a balhét, és nagyon keményen odacsapnak. Közben Larry egyik gyermeke elhalálozik, hogy legyen elég feszültség.
Matt kiszúrja az egyik megbízót, és háztetőkön futnak rövid sprintet, hogy végül a fegyveres nyikhaj törpe elmeneküljön. Dudikoff nyilván nem ivott előtte elég kávét.
A magyar cím hangzatos, de a tartalommal nem nagyon van köszönő viszonyban. Tulajdonképpen Dudikoff egyetlen ellenfelét lövi le nyílpuskával.
Mivel a Pentagram egy nagyon titkos társaság, a kormány szervei elég sokat tudnak róla. Larry megmaradt családját összepasszítják Matt családjával, hogy egy csapat impotens ügynök vigyázzon rájuk a halál fasza farmon. A titkos társaság ahelyett, hogy rendezvényeken nyakalná a konyakot, és meccset nézne, miközben szájuk sarkából mustáros virsli kandikálna ki, felkerekednek, hogy végleg pontot tegyenek a szavazás kimenetelére.
Az ügynököket három perc alatt kinyírják, még további perc elteltével pedig mindenki mást, aki nem fontos a vége főcím előtt. Marad Matt és kishúga, hogy a film fináléja alatt legyen motiváció.
Kis közjáték, majd ismét a posványosban landolunk, ahol elkezdődik az utolsó felvonás. A titkos társaság kölcsönösen felizgatja magát, fegyvert ragad és mivel eszméletlen kemények, nem közösen gyilkolják meg a főszereplőt, hanem egyesével halnak meg a keze által.
Csodálatos mozi ez a film.
Legalább akkora kultikus, mint bármelyik másik Golan-Globus produkció.
Harmatos vágás, már-már ripacs színészi játék, Disney csatornás akciók.
Ha ma forgatnák le, biztos akcióorgia lenne.
Vagy nem…
Mivel anno ezeket tényleg lehetett élvezni, megérdemel egy erős 40%-ot.
Ha ittam előtte sört.
A filmet élvezni igazán azok fogják, akikbe szorult némi fasiszta érzület. Szóba kerül Hitler, akit nézetei miatt a társaság tagjai felmagasztalnak. Ennek ellenére egy tipikus árja fazon nincs közöttük. Sőt… Egyikük, másikuk mintha lenne inkább zsidó bácsi. Pl. James Booth fizimiskája, aki nem csupán a főszemétláda, hanem a forgatókönyv firkálója. Ami annyira nem tré, mint amit kihoztak belőle.
A film érdekessége, hogy Izraelben „Amerikai nindzsa 2” címmel került forgalomba, ami miatt kissé eltolták a számozást, mikor a Golanék kijöttek a nindzsás sorozat második felvonásával. Ez olyan tipikus magyaros megoldás… (Nálunk, pl. egy időben minden szar afroamerikai film megkapta a címben szereplő „Ne légy barom…” mondattöredéket. )
Ja és a szamuráj katana úgy vágja ketté a fadarabot, mint Móricka a gilisztát. Dudikoff kezében azonban egy nyálkás bot simán hárítja a kardcsapást. Mert nindzsa!
Megtekintés: Bármit hittél a Stan-Up műfajról és a hátteréről, nem ez a film megerősíteni benne.
Annyi sebből vérzik, hogy azt sem tudom, merre kezdjem.
Ez a film nem vígjáték. Egy hazug történet, hazug karakterekkel, akiket már láttál hasonló filmekben, hasonló körítéssel, csak ott tehetségesebb volt a rendező, összeszedettebb a történet és a főszereplők a szórakoztató ipar más szegmenseiből kerültek elő.
Először arra gondoltam, hogy újra elolvasok néhány cikket, amiket korábban, hogy segítsenek teljesebbé tenni a véleményemet a filmről, ám ezt elvetettem, mert először is túl sok cikk jelent meg a világhálón és már sokszor a címükből érezhető volt, hogy nem álltak a film mellé. Alapból én sem állok a film mellé, ezért inkább más szemszögből lett volna érdekes számomra olvasni erről a munkáról, azonban így sok értelme nincs, hiszen amit már eleve fogalmaztam magamban, csak azt szajkózták a látottak. Szépen bezártam hát a közel tucatnyi megnyitott oldalt és inkább gondolkodni kezdtem, hogy hol is kezdjem a darab méltatását, amennyire az lehetséges.
Először is, a főszereplő Tamás (Hadházi László) az a fajta humorista, aki egyedül dolgozik, egyetlen menedzsere az, aki a külvilágot rendezgeti felé és olyan poénokkal operál a televíziós műsorában, amik minősége egyáltalán nem támasztja alá, hogy ennek a művésznek egy közel háromszáz adásos műsorfolyam volt a kezében. Nem. Háromszáz ugyanolyan adástól nem leszel ismert humorista. Viszont, lehetsz bármilyen ismert humorista, egészen biztos, hogy saját kútfőből nem leszel képes háromszáz egymástól eltérő műsort összefabrikálni, hogy az lenyűgözze a nézőidet, mert senki nem olyan vicces, hogy háromszázszor negyven percet érdekessé és frissé tegyen. Fábrynak is úgy sikerült ezt elérnie, hogy egy komplett alkotói gárda négerezett a keze alá, az Internetese beolvasztásról már nem is beszélve.
Szóval el kell hinnem, hogy negyvenes éveinek végére Tamás végül kiégett annyira, hogy a nézői még a táblák útmutatása mellett sem nagyon tudják, hogyan is kell nevetni és szórakozni azon, amit a színpadon látnak.
Egyedül még Hofinak sem sikerült volna háromszáz estét érdekessé tennie, hiszen egy jól felépített előadás, ami kb. húsz-harminc perc, legoptimálisabb esetben is néhány hetes munka, beleértve a háttérkutatást, a poénok csiszolgatását és a végső gesztusok összefésülését, ami végül egy élvezhető jelenetet tesz ki.
Érted, mit akarok mondani?
Tamás, egyedül, nem lett volna képes erre a bravúrra. A filmben azonban nem foglalkoznak ezzel és el kell hinnem, hogy egykor ő volt a világ legjobb humoristája.
Mostanra azonban torka véres, producere egyre gyatrább munkákat kutat fel számára és a televízió igazgatója is egyre inkább szabadulna Tamástól, vagy minimum, vérfrissítést szeretne látni.
Ebbe Tamás nem szívesen menne bele, hiszen van ám önérzet is, ego is, viszont, úgy látszik, hiába volt egykor ő az a sztár-poéngyáros, ha mostanra eljutott odáig, hogy a kertjét csinosítgató vállalkozónak nem képes kifizetni a munkájáért járó díjazást. Mellesleg ez a szál totál felesleges szerintem, mert egyrészt alig van értelme, nincs megfelelő kifutása és a humoros részeket sem gyarapítja annyira, hogy helye lenne a film kontextusában. Viszont így kapunk egy burleszkbe hajló mellékszereplő karaktert meg egy cicivillantós jelenetet, amiért viszont hálásak lehetünk. Hogy végül Tamásunk miért is nem jut dűlőre a vállalkozóval, mikor szinte erőszakosan szuszakolják bele a figurát a moziba, hogy meglegyen az ok amiért Tamásnak meg kelljen a munkái során alázkodnia, elkönyvelhetjük a dacnak is, csak akkor meg minek volt az egész hajcihő.
Azután ott van a menedzsere, Vigéc (Eszenyi Enikő) karaktere. Ha ilyen egy menedzser, akkor nem csodálom, hogy Tamás végül lecsúszott, mert olyan, mintha Vigéc nem akarná a sikerét. Azután meg csak kiderül, hogy tud hozni pénzes melókat, meg olyat is, ami tök ciki, csak azt nem értem, hogy ha erre képes volt a film ideje alatt, miért nem derült ki, hogy korábban miért is ő lett a megfelelő menedzsere Tamásnak???
A figura amúgy rendben van, Eszenyi lubickol benne, élvezi játszani és gyakorlatilag ellopja a show nagy részét. Megkockáztatom, hogy végül ezért lesz az a sorsa, ami, hogy mellette végre a fiúink is labdába rúghassanak. Persze, eléggé hiányolom, hogy ennyire összecsapott és szinte mellékes tényként kezelik drámáját, amely végül betetőzik, de betudható ez is annak, hogy komédiát akartak csinálni és nem egy drámát, pedig, lehet, hogy annak a film jobban sikerült volna.
A négy forgatókönyvíróról csupán annyit, hogy kár, hogy ennyien nem tudtak egy pörgős és okos forgatókönyvet összehozni a témáról, pedig többen benne dolgoznak a stábból ebben a világban. Pont ez a baj, hiszen ők tudják a legjobban, hogy amit bemutat a film, az eléggé talmi. A humor a legkevésbé akkor működik, amikor a színpadon mozognak szereplőink és akkor a legjobb, amikor szinte meg sincs ágyazva neki és úgy tűnik, improvizáció. Hiányoznak az olyan beszólások a filmből, mint Vigéc halott kisállatos megállapítása. Ezekből kellett volna több, nem a kamera előtt izzadni. Eleve filmben nehéz bemutatni, mennyire humoros egy humorista, hiszen ahhoz, hogy valakit a néző megkedveljen és a viccein felhőtlenül szórakozzon, általában meg kell ismernie az illetőt és rá kell hangolódnia az illető humorára. Nem véletlen, hogy ugyanarra a viccre másképp reagálunk, ha már ismerős adja elő számunkra és másképp, ha egy idegen. Akkor is, ha egy szimpatikus figura és akkor is, ha egy kevésbé megnyerő arcú ember. Épp ezért, hogy a mozi nézője szimpatizáljon a darab karaktereivel, nem sokat segít a cselekmény közé beépített televíziós műsor bemutatása, elhangzó poénokkal, mert a rövid, pár soros poénok sosem működnek olyan jól, mint amikor az előadó feléípt egy egységes vázat és azon módszeresen végighaladva, akár egy levelektől roskadozó faágon, egyenként tépkedi le a leveleket, míg végül elkészül a mű, azaz elfogynak a poénok és vége a műsornak.
Gondolj bele, te is szívesebben beszélgetsz olyan emberrel, aki szórakoztatóan beszélget, egymásra építve vicces beszólásait, mint valakivel, aki csak sorolja az olcsó poénokat. A viccmesélő ember ugyanis a beszélgetés gyilkosa.
Azután hiányosság még a mellékszereplők személyiségének teljes hiánya. Tóbiás (Kiss Ádám) barátnője (Jordán Adél) például legalább olyan olcsó kellék a filmben, mint a barátnő extrém színű parókái a fején. Azután kiderül, hogy Tamást is ismeri, sőt, dacszövetség szerűséget köt vele, mikor Tóbiás kidobja. Sok logika ebben a szálban sincs, de legalább előrébb viszi a cselekményt, amit azután a forgatókönyv egyáltalán alig használ ki, hiszen Tamás lesöpörhetné Tóbiást, de Vigéc meg pont akkor hozza a film drámai csúcspontját. Szóval még a dramaturgiai problémák mellett mintha ritmusbeli hiányosságok is felfedezhetőek lennének a végtermékben.
Arról már nem is beszélve, hogy végül a konfliktuskezelés a két főszereplő között kicsit légből kapott. Az, meg, hogy Tóbiás végül úgy búcsúzik Tamás menedzserétől, ahogy, az pedig szintén több magyarázatra szorult volna a néző felé. Csoda, ha összecsapottnak érzem a filmet?
Azt hiszem, mára eleget foglalkoztam ezzel a filmmel, amit nálunk vígjátékként próbáltak elsózni a moziba járó közönségnek. Nagy pozitívum, hogy a trágárkodás nem kapott akkora szerepet a filmben, mint Kiss Ádám fellépésein szokott és, hogy a film igyekszik a jó ízlés határain belül mozogni, nem sétál át öncélúba, hogy megnevettesse a nézőt. (Bár, a temetői papos jelenet kissé kilógott a sorból.) (Viszont az értetlen pincérlány teljesen a helyén volt.)
Értem én, hogy ez a film a humoristákról akart szólni, de biztos vagyok benne, hogy kicsit több munkával és figyelemmel, ha nem is egy vicces, de legalább egy erős keserédes komédia drámát tudtak volna hozni az alkotók. Talán legközelebb.
Van lehetőség ebben a fajta drámai fejlődéstörténetben, épp csak nem ebben az odakent formában.
40%
Ha szeretnéd látni: D U M A P Á R B A J
Elképzelhető, hogy az oldalon regisztrálnod szükséges.
Ha már érdekelt annyira a film, hogy elolvasd róla a kritikám, akkor ajánlom a filmbook írását is olvasásra: D U M A P Á R B A J(Scal írása)
Megtekintés: Elég nagy a dömping, amely közepén beúszik ez a film az érdeklődésünk körébe. Ha kihagyjuk sem vesszük észre.
Azért az beszédes, hogyha egy filmet az egyezményes leplező rendezői kredit alatt engednek forgalomba. Ilyenkor, a direktor valamilyen okból - többnyire kreatívra hivatkozva - úgy érzi, nem akarja gyermekét a nevére venni. Talán mert szégyelli vagy a producerek olyan szinten legyeskedtek a nyoszolya körül, hogy félő, a megszületett gyermek/termék, sokkal inkább az ő művük, mint a rendezőé.
Az "Old 37" filmterve Paul Travers rémálmára épül és előmunkálatai a filmnek már 2011-ben elkezdődtek. A rendezést az azóta Sport EMMY díjas vágó, Christian Winters kezébe helyezték és valahol félrecsúszott a dolog, hiszen az előmunkálatoktól a bemutatóig négy év telt el és Winters végül levetette a nevét a stáblistáról. Winters dokumentumfilmért kapta Sport Emmy díját a mi a két bokszoló felkészüléséről és összecsapásáról ( PACQUIAO-RIOS) szólt. A dokumentumfilm lényege, hogy folyamatosan a sportolók seggében vannak, és ebből vágják össze a hasznos anyagot. Winters tehát még 2011 végén rábólintott a filmrendezésre és 2015-ben bemutatták a filmet. Közben ami lehet, elszaródott.
Winters kezdetben örült, hogy két filmes legenda került a kezei alá. Az egyik a Jason Voorhees alakját talán leginkább ismerten megformáló Kane Hodder lett, aki azóta is ebből a szerepéből él és ahol lehet, megjelenik. A másik pedig Bill Moseley, aki legalább akkora név horrorfilm berkeken belül, nekem mégsem maradt annyira meg az emlékezetemben. Moseley 1982 óta színészkedik és második filmje a Texas-i láncfűrészes mészárlás egyik idiótája volt. Csoda, ha benne ragadt a szerepkőrben? Winters és Moseley nehezen jöttek ki egymással és elég bonyolult lenne kevés angol nyelvtudásommal kibogarászni, az eset részleteit a világhálóról, így nem teszem.
Mondjuk, az furcsa, hogy Moseley volt a lázadó és végül Kane Hodder alakjával a borítón jelent meg a film kiadása. Szegény Hodder, megint kapott egy szerepet, amiben csak legyűrnie kell az embereket, beszélni nem.
A film végül kikerült a világhálóra is - az USA-ban szeptember végén volt hivatalos bemutató. A történet elsőre a teljesen szokásos horrorfilmek vonalán halad előre. Őrült férfi mentősnek adja ki magát és megöl egy nőt, aki segítségre szorulna. Két fia a mentőautóból nézi végig az esetet.
Azután vannak kis változtatások, amelyek logikailag kikezdték az agyam és talán ez volt a kreatív oldala a dolognak, amely miatt volt feszkó. Ugyanis a történet sok részén, flashback meséli el, hogy mi történt a múltban, kb. 37 éve - talán innen a cím is - és a jelenben gyilkoló két testvér emlékeiből rakjuk össze, miért is teszik azt, amit.
Persze ez nem elég, mert a film fiatal szereplői szintén sok emlék jelenetet kapnak, amiből az derül ki, ők hogyan kapcsolódnak az eseményekhez. Végül a leszámolásnál elvileg összeáll a kép, mégis kissé zavaros marad.
A film úgy slasher, hogy néha elfelejti, hogy ahhoz többet kellene mutatnia. A fényképezése ettől függetlenül szép. A zene szinte végig aláfest, nem tolakodóan és amennyire hallatszik, korrekt munka. A színészek a szokásosak. Van persze karakter, aki klisés mint állat. Sosem értettem, hogy az ilyen filmekben miért kell erőltetni az egy ellenség figurát, aki elvileg kilóg a csoportból hozzáállása miatt. Mindegy. Itt is kapunk egy lányt, akit puszta kézzel fojtanánk meg... dugás után.
A főszereplő karaktere (Caitlin Harris) meg egyenesen egy seggfej csaj. A film elején fikázik egy társaságot, amelynek egyik tagjával végül csak össze szeretne jönni, még annak ellenére is, hogy korábban, mikor megtudja, hogy a csoport közvetlenül felelős egy idős asszony halálért, simán faképnél hagyja a srácot, aki részt vett a balhéban. Erre, hazamegy, műcsöcsöket (Komolyan!!!) csináltat a kiscsaj, átfesti a haját, hogy végül tiszta olyan lesz, mint a srác korábbi és utált barátnője. Ezek után randizik a gyerekkel. Normális?
Aki ezt írta, az normális?
Vajon mi történt? Utoljára akkor volt ilyen semmitmondó egy filmzene és Daniel Craig, amikor megnéztem az Invázió-t.
James Newton Howard egy kiváló filmzene szerző. Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, hogy képes volt egy közepes Shyamalan filmet is megdobni a négyes fölé, mint a sokat szapult “Az eseményt.
Sejtelmes melódiák, hegedűszó halk cincogása.
De ami máshol működik, az itt unalmas, kisujjból előrázott, iparosmunka. Az a tipikus Newton Howardi érzést nem érzem.
Pedig milyen jól szólt az a hegedű a “Falu” jelenetei alatt.
Nem Joshua Bell, a hegedűművész hibája, hogy nincs elég hangsúlyos főmotívum, pedig arra is szükség van, ha be akarjuk azonosítani a filmet, a gondolataink között.
Egy pár hangból már mindenki tudja, hogy Indiana Jonesra gondolunk, vagy a Cápára, de itt semmi fogódzót nem kapunk.
Az album szinte végig egyenletes, csak néha megyünk föl a hangerővel. Lehetne egyetlen, hosszú track is.
Pedig milyen remek főcímzenéket kaptunk már ettől a zeneszerzőtől?
Megtekintés: A kölcsönzési díjat nem éri meg, ám ismerve a kereskedelmi televíziók műsorrendjét, hamarosan este tíz után találkozhatunk ezzel a darabbal. Ha esetleg nem, akkor sincs semmi.
Nem sok említésre méltó van a filmmel kapcsolatban. Az egyik, hogy nem a SEGA konzolra készült lövöldözős játékot dolgozták fel benne, pedig abban volt annyi kraft a hangeffekteknek köszönhetően, hogy bizony, néha eléggé felpumpálta a vérnyomásomat játék közben. Jelen filmnek sokkal több a negatívuma, mint a pozitívum. A zenei alapok egészen kellemesek és néhány montázs - mikor keresgélnek az éjszakában és hasonlóak - egészen tűrhetően néznek ki. Azonban a film teljes középszer. Scott Adkins zsinórban gyártja ezeket a mozikat. Könnyű is úgy évi 5-6 filmet összedobni, hogy abból egyik-másik valójában ürügy egy kis távol-keleti szexturizmushoz. Ebben a filmben Adkins jó, ha összesen tíz percet van vásznon és Gary Daniels, ex-akciósztár is kap műsoridőt, hiszen valamivel el kell adni az amerikai piacra is a filmet. Viszont akciónak eléggé izzadtságszagú. Nem elég szépen kidolgozottak a koreográfiák, nem elég nagyszabású és mintha a kamera is állandóan beletolakodna a szereplők aurájába, ami teljes képernyőn igenis zavaró. Inkább videós az összhatás, semmint mozis, pedig, ha széles vásznú a film és kicsit kreatívabb a fényképezés, akármi is lehetett volna belőle. Az ázsiai színészek viszik a prímet, Adkins karaktere érezhetően töltelék szerep.
A korábban a Kaos művésznévvel is próbálkozó rendező, 2002 óta sem volt képes markáns rendezői stílust kialakítani magának, ezért is olyan középszerű a filmje. A történet unásig ismert:
Angel-t megölik. Sokat nem tudtunk meg róla, hiszen ő csak kulminálója az eseményeknek. A rendőr, aki a holttestet megvizsgálja, hogy felderítse a lány gyilkosát, szerencsésen fel is ismeri őt. Korábban a CIA-nál dolgozott és egykori társa lányára ismer rá. Arról nem nagyon szól a történet, hogy ilyen magasan kvalifikált férfiak köréből hogyan tud kiszakadni a prostitúció világába a kis hölgy, de megtörténik. Ezek után rendőr bácsi és akció apu végigjárják az éjszakai életet - érintve minden távol-keleti országot - hogy felgöngyölítsék a direkt szövevényesre hangolt, amúgy szokásosan faék egyszerűségű gyilkossági okokat. Közben Angel aktuális legnagyobb szerelme - mert az ilyen luxus-lányoknak is van ilyen, mérgesre szívja magát és a nyomozással egy időben menekül a rendőr és apu elől, pedig a néző sejti, hogy hiába szól ellene pár flashback, nem valószínű, hogy ő a felelős a lány haláláért.
Közben apuci, Johnny (Dustin Nguyen) baráti segítséggel - mert az úgy megy - kicsinálja a fél alvilágot, halomra ölve olyan embereket, akik talán közvetve sem találkoztak a lányával. Terminátorosan, szenvtelenül, ahogy egy akciófilmben meg van az írva. Egyik legdurvább akciója amikor egy éjszakai lokál hátsó szobájában végez ki kb. tíz embert és az egyetlen, amit sikerül megtudnia a nézőnek a likvidált fejesről, hogy szerette Angel-t. Bumm, ajándékod egy szívlövés. Mindig is tudtam, hogy nem életbiztosítás az éjszakában dolgozni, de ez a fajta mészárlás már túl van azon, amivel nézőként még azonosulni tudok. Mivel a forgatókönyv és a jelenet nem győzött meg róla, hogy a figurák mind halált érdemelnek.
Ha viszont nem vagyok erről meggyőzve, akkor önkéntelenül is elkezdek a főszereplők ellen hangolódni, ami ilyen filmnél, nem növeli az élvezeti értéket.
Kaos filmje összecsapottnak tűnik, ami, ha úgy vesszük Nomen est Omen a részéről. Már nézése közben érzi az ember, hogy nem fog rá emlékezni, annyira hidegen hagyja a történet. Nincs benne kellő dinamika. A kamera is túl statikus, pedig egy pörgős akciófilm kívánja, hogy az operatőr mozgásban legyen. Ne rángassa a képet, főleg ne bunyó közben, ez rendben van, viszont sokat hozzátesz a képi világhoz, ha néha igenis elmozdul az objektív valamerre.
Ha nem értenéd, miért olyan szétzilált az egész koncepció, arra magyarázat lehet, hogy eredetileg a filmet 2012-ben már elkészítették és három évvel később gyakorlatilag újra vágták és megtoldották Adkins és Kosugi jeleneteivel, hátha majd nagyobbat durran a film, mint korábban. Szóval, szegről végről akár rendezői változatnak is tekinthető vagy egy Remake-nek. Kár, hogy nem érződik a kidolgozottság a koncepción. Az első változat címe Angyalok - Angels volt.
A főszereplők nem kiemelkedőek, hiszen szinte végig mindenki nagyon komor arccal halad a céljai felé. Külön fárasztóak az olyan jelenetek, amikor pl. Adkins egyedül ül a teraszán és nagyon mogorván issza a piát, arra gondolva, milyen bajban van és hova tűnt Angel. Roppant fárasztó lehet az ébren töltött óráinkat végig mérges grimaszolással tölteni, főleg, ha a kamerán kívül senki sem látja. Azért egy erős férfi bírjon már kicsit az érzelmeivel.
Kane (Kane Kosugi) rövid szerepében feltűnik egy volt legenda gyermeke is. Kosugi apukája a nyolcvanas években készített hasonló filmeket - néhányat a Yoram-Globus duónak - és ha nosztalgiával tekintek ezekre a filmekre vissza, akkor úgy érzem, inkább újranézem valamelyik "klasszikust" az apukától, mint a külsőben mostanra hozzá öregedő fiától bármit.
Néha persze belefér, hogy egy ilyen filmre is elpazaroljon az ember másfél órát az életéből. Néha meg sokkal jobban jár, ha berakja mondjuk Schwarzenegger Kommandóját és inkább megnézi azt, hiszen ha már akció marhaság, annak legalább ehhez képest van stílusa.
Ha esetleg mégis rászánod az időt - hiszen én is kibírtam - itt megtalálod: Saját bejáratú tűréshatár!
40%
Különvélemény:
- Fura WTF, amikor a három nyomozó szereplő közül Sammy kilövi a legfiatalabb rendőrt, minden motiváció nélkül, gyakorlatilag teljesen feleslegesen, hogy azután sorsára hagyja a másik két főszereplőt, akik persze kiszabadulnak és elhagyják a helyszínt. Sammy nem izgatja magát, hogy apuka beígért neki egy head shot-ot??? Ha már vette a bátorságot, hogy lelője a fiatal detektívet, miért nem lőtt még kettőt és zárta rövidre a történetet? Ennyire öncélú kivégzést is rég láttam filmben, aminek ennyire nincs funkciója. Legalább nyögte volna be Sammy a másik két karakternek, hogy a lelőtt srác korrupt és sáros.
- Annak ellenére, hogy Angel-t minden karakter okos és intelligens lányként jellemzi, érdekes, hogy prostituáltként akart helyt állni az éjszakában és végül megölték.
Az okos lányokat nem ölik meg ok nélkül, főleg, ha annyian szerették.
- Végül beigazolódott a gyanúm, amit fent írtam, mivel közben csak megnéztem a filmet.
- A befejezés fényében a főszereplőink cselekedete morálisan erősen megkérdőjelezhetővé vált.
- Scott Adkins figurájának szerepe nem kellően tisztázott.
- A film logikailag sem túl stabil. Pl. Miután Sammy hátrahagyta őket - ami már felért egy baromsággal - hogyan akadtak rá, ha tudjuk, hogy az érdemi kutató munkát pont az a srác végezte, akit Sammy lőtt fejbe???
- Ez a film egy baromság!
- Angel halála pont felülírja mindazt, amit vele kapcsolatban végig lebegtet a film: okos lány!
Megtekintés: Amikor öt perc után elveszíted az érdeklődésed - gyakorlatilag, miután egy percig láttad a főszereplő karakterét - a film iránt, akkor már tudod, hogy komoly baj van.
Nagyon nem vadásztam a film utáni kritikákra. Néhány szembe jött és elég sokat mondó volt számomra, hogy ezek egyike sem dicsérte ezt a filmet. Rendőr, akinek felügyeletére van bíízva egy tanu, akit menteni kell a gyilkosok elől? Hallottunk már ilyet, nem egyszer. Láttunk is ilyet. A röhej, hogy belegondolva, két cím is eszembe jut a témában és a "Csábítunk és védünk" felemás megtekintése után (Első két alkalommal bealudtam rajta...) úgy érzem, hogy a másik két címet esetleg újra nézem, erre viszont emlékezni sem fogok pár hét múlva.
Az első, ami zavart, hogy Reese Whiterspoon sokkal jobb színésznő, hogy egy ilyen ambivalens karaktert alakítson. Gyerekkora óta rendőr akar lenni, míg felnő, végig az apja seggében lóg és annak árnyéka vetül rá. Azt gondolnád, ilyen háttérrel egy igazi, tökös és szerethető rendőrnő lesz belőle? Az igazság az, hogy bár a szabályokat tudja, de krízis helyzetben simán felsül, amire úgy gondolom, nem sok magyaráz van a kezdés után. Ebben nőtt fel! Akkor mit töketlenkedik? Vagy, ha ennyire töketlen, akkor miért ezt csinálja? (Azon kívül, hogy így lehet belőle a film balekja, aki végül helyt bír állni.
Elkalandozás:
A két cím, ami hirtelen eszembe jutott és hasonló történet; "A vesszőfutás - The Gauntlet (1977) Melyben Clint Eastwood felügyelője cipeli Á-ból B-be az ex kurtizán tanút, akire sokan vadásznak. (Már amennyire emlékszem.) A másik meg egy vígjáték, amely még annak ellenére is élvezhető, hogy egyik főszereplője Adam Sandler, akit nem szeretek. A "Golyóálló - Bulletproof (1996)" is hasonló történet.
E két filmet azon kívül, hogy a nyomozót férfi alakítja még abban is különbözik jelen filmünktől, hogy ezeket simán újranézném és kellemes nosztalgiával gondolok rájuk.
Oké, sokkal nehezebb egy férfi nézőnek olyan akcióvígjátékot eladni, melyben a két főszereplő buddy párosa két nő, még akkor is, ha nem rosszak és ha felöltöznek, akkor lenne mit letépni róluk. Azonban az Oscar-díjas színésznő és a nagy csöcsű komika duója édeskevés az önfeledt szórakozáshoz, ha a forgatókönyv, a rendezés, és a dramaturgia nélkülöz mindent, amitől a film szerethető lenne.
Nem elég koherens, nem elég logikus. Sok az üresjárat, ami sehova nem vezet, vagy ha vezet valahová, az végtelenül erőltetett.
Hármat kiemelnék:
Bármelyik filmben, amikor egyik szereplőnk, aki korábban említés szintjén sem adózott a kábítószernek, majd véletlenül kap egy nem kicsi dózist, általában egészen viccesen reagál adott szituációban. Itt Witherspoon karaktere - humortalan egy írás lehetett az eredeti forgatókönyv - vértelenül és szellemtelenül tevékenykedik a hatás alatt. Persze, hadar, meg fel van gyorsulva, ám ez kevés a boldogsághoz.
Egy másik jelenet, amelyik elvérzett a történetben, amikor Witherspoon belenéz egy kocsiba, hogy ellophassa és puskával érkezik a tulajdonos, hogy azután a két rémült nő egy rögtönzött leszbi-showal igyekezzen elterelni a kanegér figyelmét a korábbi tilosban járásról. Rég láttam ilyen fárasztó és öncélú jelenetsort. Nem gördülékeny, nem vicces, alig szexis. Ha a végén a harmadik szereplő nem lőné le a saját ujját véletlenül, nem is tudom, hogy kecmeregnének ki ebből a felesleges jelenetsorból.
A harmadik meg legyen mondjuk a bikatetkó és annak ökölpacsis ellenőrzése.
Ez komoly?
Nem vette korábban soha észre, csak most?
Vagy amikor a rendőrkocsi ablakához csalja a férfit, hogy pacsizzon vele, akkor eszébe jutott, hogy mintha korábban esetleg...? Nem tudom, de úgy hiteltelen, ahogy van.
Cooper (Reese Witherspoon), miután apja árnyékában felnőve a rendőrség kötelékében igyekszik elhelyezkedni és állni a sarat, megbízást kap. Lévén, egyetlen elérhető női rendőrünk, főnöke egy szövetségi marshall jobbkezének nevezi ki ideiglenesen, hogy egy tanúvédelmi program keretében a koronatanú felesége mellett figyelje a fennforgást. Mikor Cooper és társa megérkeznek a menteni való személyekért, ahogy megszokhattuk, semmi nem megy simán. Mindjárt két csapat is megérkezik, hogy leszámoljon a bűnözővel és sikerrel járnak. Csak Cooper és a feleség, Daniella Riva (Sofia Vergara) menekülnek meg a tetthelyről és persze a gyilkosok a nyomukban loholnak. Kicsit talán túl közel is.
Cooper a következő hetven percben igyekszik menteni a latino macát és a film negatívuma, hogy ezt a vesszőfutást sokkal hosszabbnak éreztem, sőt, eddig kétszer bealudtam rajta. Egy alig másfél órás filmen!
Miért?
Mert kiszámítható, unalmas, humortalan.
Vannak benne viccnek szánt pillanatok. Ezt csak a hülye nem veszi észre. Épp csak, amit itt humorként adnának el, az a legjobb esetben is félmosolyt csalhat az arcunkra, vagy kínosan feszengünk, hogy ennyire futotta?
Elképzelni nem tudom, hogy milyen tesztvetítései lehettek korábban ennek a filmnek, hogy mégis sikerült ebben a kiherélt állapotban moziforgalmazásba küldeni.
Például nálunk is bemutatták a mozik. Nagyon utána kéne olvasni így megokosodva, hogy vajon pár moziba járó néző miként vélekedik a mozijegy árának ilyetén elpazarlásáról?
Utána olvasva Sofia Vergarának, elég fárasztó, hogy a korára tett poénokkal olyan sokat foglalkoztak. A nő elmúlt negyven, de csak akkor látszik ez rajta, ha túl közelről mutatják és nem sápasztja el a célzott reflektor, amely egységes masszává változtatja az arcát.
Mintha Witherspoon esetében a világítás már nem lenne ennyire jótékonyan beállítva. Néha arcunkba tolódik a tény, hogy a színésznő már nem mai csirke és hiába fiatalabb a latino comboskánál, itt ez annyira nem tűnik fel.
Párosuk szerintem elhibázott és hiányzik a kémia.
Korábban a női szervekben eresztettek össze két hasonlóan eltérő karaktert, de ott legalább éreztem valami szimpátiát a figurák iránt, ami itt teljesen elmaradt.
Ennyire kedvelem Sandra Bullock-ot? Nem tudom...
Vagy a bárgyúság szint lett túl magasra beállítva, amit szerintem egy felnőtteknek készült film esetében azért fenntartással kellene kezelni.
A stáblista alatti poén képsorok sem hozták közelebb a szereplőket, pedig, Jackie Chan óta néha pont ezek a kis szösszenetek azok, amik némi pluszként elűzhetnék a keserű szájízt. Itt viszont a szájíz marad és vegyül hozzá két perc izzadtságszag is.
Néha olyan baromságokat adnak a szereplők szájába, hogy nem bírtam követni. Egy cicaharc közben például Cooper megjegyzi az arcába nyomott párnáról, hogy mocskos és undorító. Hmm! Tényleg ez volt a legjobb duma, amit a két forgatókönyvíró össze tudott hordani?
Dramaturgiailag meg a háttérszereplők trágyák. A játékteremben, mikor fegyvert fognak Connors-ra, elképzelhetetlen, hogy ennyire passzív legyen a statisztéria. Semmi sikoltozás, fejveszett menekülés, biztonsági emberek rohama. Semmi. Talán ketten, ha elsietnek a fegyver hatósugarából.
A végén is vannak hasonló hiányosságok, de ez van, ha egy drogbáró emberei alkalmi süketségben szenvednek.
A film megtekintése közben végig azon agyaltam, hogy trendi dolog e, hogy egy nőkről szóló filmet, egy nő rendezzen, miközben, az egész darab úgy hím soviniszta, ahogy van. Mert ez a film idiótának tekinti a főszereplőit, akiket csak a puszta szerencse visz végig a stáblistáig.
40%
Ha megnéznéd ezt a remek kis filmecskét, akkor innen töltsd le magadnak: Csábítás és ámítás!
1987-ben ezzel a címmel készült egy vígjáték, de most ez a film nem egy Remake!
Meg kell néznem majd azt a másikat is... hátha.
Megtekintés: Kénytelen voltam, mert Ally Sheedy ritkán készít filmeket.
Tucatkrimi, ahol végül a hangsúly nem a csavaros nyomozáson és a gyilkos személyének leleplezésén van. Nem. A film életrajzi elemeket mutat be egy Jane Alexander (nem a színésznő) hölgyről, aki belekeveredett egy gyilkossági ügybe és nyomozásai során felgöngyölített egy a családját is érintő bűntettet, majd sikere után tehetségét hasonló ügyek tisztázására használta fel.
A fentebbi linken pár sort olvashatunk a hölgy haláláról. A film elkészítése előtt hetekkel hunyt el.
Ally Sheedy kedves arcú színésznő, akit én inkább tini-filmekkel és komédiákkal, vígjátékokkal ismertem el. Eladható arca van egy olyan krimiben, melyben az élettársa, akit szinte gyermekkora óta ismer, hirtelen átmegy gyilkosba. Ebből a szempontból a színésznő jó választás, igaz, a kor megkoptatta szépségét. Viszont a valódi Jane Alexandernél jóval fiatalabb, mivel az eseményeket a kétezres évekhez igazították. Így kicsit olyan érzésem lett, hogy a karakter fiatalon hunyt el, nem sokkal, hogy saját ügyében olyan jól védte meg magát... de ez részletkérdés.
A Hallmark filmjei sajnos nagyon egy tévéfilm keretei között mozognak. Nem várhatunk érdekes kameramozgást, drága jelenetsorokat - bár, a történet most nem is követeli meg. Egy idilli családi történet fordul nem túl véres krimibe, mely egy tudatos és okos nő magánnyomozására fókuszál. Egyszeri szórakozás.
Én is csak a két főszereplő miatt néztem végig.
Már maga a levezetés sem túl fifikás.
Egy hetvenes évekbeli európai krimisorozat epizód csavarosabb cselekménnyel operál.
Ha valamit ki kellene emelnem, az Meat Loaf szokatlanul intelligens nyomozója. Az ő és a főszereplő között működik a "kémia" és eleget megtudunk karaktereikről. A film megtörtént esetet dolgoz fel, abszolút nem szolgai módon.
A negatív szereplő pedig Sean Patrick Flanery, aki ma már nem olyan erős húzónév, mint lehetett volna, ha jól választ filmeket. A valamikori 20 éves Indiana Jones mostanra B filmeket erősít. Nevét látva enyhe nosztalgiát éreztem.
Szomorú látnom, hogy akiért rajongani tudtam kis tökösként, most aprópénzre váltotta tehetségét (nem tudom, valóban tehetséges színésznő e) és olyan platformon igyekszik helytállni, aminek keretein belül esélye sincs szélesebb közönséghez eljutni.
Nincs illúzióm; ezt a filmet azok fogják látni, akik tévéznek.
A mozit preferáló közönség talán soha nem fogja ezt a darabot látni.
Ezen még az sem segít, hogy direkt módon megidézik a címben Orson Welles kultikus filmjét, az Aranypolgárt. (Eredeti címe: Citizen Kane)
Olcsó szójáték, ami nem viszi el hátán a filmet.
A történet meg semmilyen formában nem idézi fel az eredeti filmet.
40%
Tévéfilmnek oké, szórakozásnak kiszámítható.
Gyakorlatilag az egyetlen oka, amiért a filmet letöltöttem, hogy az aloldalon nem a megfelelő posztert láttam kitéve, hanem egy későbbi akciófilmét, melyben a bájós hősnő egy bazi nagy rakétavetővel pózol. Aztán el is felejtettem ezt, míg újra nem futottam bele a poszterbe a neten.
Át vagyok verve!
