Rendezte: Otto Preminger, Jean Negulesco
Megtekintés: Néha kell ezeknek a régi filmeknek is egy esélyt adni. Szélesíted a látóköröd, vagy mi...
Békebeli western.
Főszerepben: Robert Mitchum és Marilyn Monroe.
A film Mafab adatlapja: River of No Return (1954)
A hetvenes évek előtt születettek még bizonyára emlékeznek Robert Mitchum karizmatikus arcélére, olyan filmekből, mint a "A nagy álom" vagy a "Rettegés foka - mindkét változat". Marilyn Monroe meg harminchat röpke éve alatt tett róla, hogy ikonná váljék, nem annyira színészi kvalitásának köszönhetően, mint inkább viharos románcaival tarkított életének. Még Madonna is követendő példaként tekintett rá munkásságának kezdeti megformálása szerint.
Otto Preminger filmje csodálatos képekkel indul. Egy férfi fát vág a hatalmas erdős hegyek között. Elidőzünk kicsit a mohás fákon és sziklás partú vizek felett.
Matt Calder (Mitchum) a hegyekben élő szikár férfi, betér az aranyláz által megszállt kisvárosba, hogy kiskorú gyermekével először találkozzon. Fiára ideiglenesen Kay Weston (Monroe) felügyel, aki énekesnőként szórakoztatja a bárba betérő népeket.
Matt átveszi gyermekét Kay-től, és sietne vissza hegyekben megbújó viskójába, ahol majd jobban megismerheti Mark-ot (Tommy Rettig, Lassie/1954).
Kay férje, Harry Weston (Rory Calhoun, Marco Polo/1962), szerencsejátékos ugyanaznap este érkezik vissza asszonyához a hírrel, hogy kártyán földet nyert és azt birtokba kellene venni.
A Weston házaspár nászúttal egybekötött kalandtúrája kellemetlen véget ér Matt földje mellett hömpölygő folyón. Calder kimenti a párocskát, mielőtt a folyóba vesznének, majd meghívja magához őket, ahol jobban megismerik egymást és a nézők is a karaktereket.
Harry optimista szerencsejátékos, párja Kay pedig múltját hátrahagyni igyekvő bárénekesnő.
Harry, miután információkat gyűjt, hogyan juthat el a megnyert földjéhez, magához veszi Matt egyetlen puskáját, hogy azzal utazzon végig a veszélyes úton, mivel azt a területet indiánok tartják megfigyelés alatt.
Matt a férfire támad és a dulakodás közben megsérül, elájul.
Harry a nejét és a Carver családot hátrahagyva az indiánok földjére indul. Kay azért marad hátra, mert védeni próbálja az ifjú Mark-ot, hisz annak apja akkor még ájultan fekszik.
Az indiánok természetesen hamarosan megjelennek, ezért a három fegyvertelen ember kénytelen a már eddig is veszélyesnek ítélt tutajt használni a menekülésre.
Ennél a résznél azért elgondolkodtam, hogy egy indián hordától hogyan véd meg egyetlen puska is bárkit és ha az nincs, máris tovább kell e állni?
Ha az ember tudja, hogy ilyen komoly fenyegetettségben él, vajon miért marad ott az egy szem fiával vagy miért nem vásárol össze magának több fegyvert, hogy legalább a gyerek is megvédhesse magát?
A három menekülő partra érve kissé megpihen.
Matt és Kay kicsit civódnak, Mark pihen.
Kay gitárhoz nyúl és előadja sokadik dalát a film során. Hozzá teszem, hogy a film első tizenöt perce alatt kettő Monroe dalt is végig kell hallgatnunk, két szemkápráztató ruhakölteményben. A továbbiakban a csinosság már nem olyan fontos, hisz hajtóvadászat alatt nincs idő divatozni. Dramaturgiailag ezért is volt szükség rá, hogy még a film azon idején kihasználják a Monroe jelenséget, amíg a forgatókönyv meg tudja indokolni a zenés betétet a filmben, anélkül, hogy a western műfaját fel kéne cserélni a musical-lel.
Matt értésére adja a ledér nőnek, hogy ha megtalálja a férjét, annak nem lesz jó vége. Kay erre ostoba mód elkötné a tutajt, de a férfi időben megállítja.
A feszültség oka, hogy Harry múltjában van néhány homályos folt, ami miatt visszavonultan él és, hogy Kay nem képes megérteni, hogy az indiánok bármikor rájuk akadhatnak, ezért Harry-t utolérni sokkal fontosabb, mint bármi más, önös érdek, vagy félelem a számonkéréstől.
Az indiánok által "halálfolyónak" nevezett hegyek között ömlő zuhogón keresztül raftingol a három ember, a kornak megfelelően rossz vetített háttér előtt. Kikötés után egy barlangban keresnek menedéket, hogy a gyengébb fizikumú Kay kipihenhesse magát.
Itt majdnem cici villan... Robert Mitchum ruhát tereget. Fájt még látni is, valószínű életében nem terített ruhát száradni. Monroe pedig takaró alatt remeg, amit nem ránt senki félre. Matt jól megmasszírozza Kay testét, hogy átmelegedjen. Közben szól az andalító mandolin és harmonika.
Ez a Monroe nem is volt rossz csaj! A lábát mondjuk én is megfogdostam volna.
További kalandokat élnek meg vadállatokkal és egyéb gazfickókkal, akik szintén Harry nyomában vannak. Ki gondolná, hogy Matt-nak velük is meggyűlik a baja?
Aki látott westernt, az tudja.
Kay formás idomai kihozzák a férfinépből az alfahímet. Matt pedig verekszik érte.
Ez az igazi vadnyugat!
Ismét kék háttér, ismét a halálfolyó.
Matt gyengéd oldalát is megismerjük, mert amikor a forgolódó Kay takarója félre csúszik, a férfi nyuszi hopp-ot játszik és betakarja. Hosszasan beszélgetnek, hogy jobban megismerjék egymást. Kiderül, Kay és Harry nem házasok, csupán egymás életébe sodródtak. Furcsa is a nő nagy ragaszkodása Weston iránt.
Matt sem érti, be is fordul inkább a fal felé.
Másnap tovább utaznak. Azok a fránya indiánok meg csak jönnek, jönnek.
Nem is értem, a kis menekülő csapat minek köt ki a parton, ha az őslakosok ilyen nagy elánnal követik őket. Én egészen az óceánig meg sem állnék hasonló helyzetben.
Legalább a táj szép és a folyó is fenyegető.
Néhány indián még a tutajra jutást is megkockáztatja, de ahelyett, hogy gyorsan legyakják az egyetlen harcképes férfit, van, amelyik inkább Monroe kisasszony ruháját tépkedi szexisebb darabokra.
Csoda, ha mára rezervátumba kényszerítették őket? (érezd az iróniát) Csata közben is csak a csajozás???
És ha nem lenne elég a harcos helyiek attakja, még néhány vízesést is át kell vészelni. Kay karjai izmosodnak.
Végül csak eljutnak Counsil City-be, ahol végre beteljesedhet Matt bosszúja.
Preminger filmje - bár a történet leírásából annak tűnhet - nem túl izgalmas western. Nem is lassú persze, nincs sok nagy totál és elmélázás a tájon, de az a pár kaland, ami történik a szereplőkkel, nem túl izgalmas vagy érdekes.
A film széles vászonra készült, bőven megelőzve Sergio Leone képi világát. Csupa féltotál, széles képek, sehol egy arc-közeli. Nem tudjuk megcsodálni Marilyn Monroe szeplőit vagy Mitchum ráncait.
Nem lesz a kedvenc western filmem, sőt, az első tízbe sem csúszik be.
Inkább dráma ez, de annak meg erőltetett.
A vége tart egy apró csavart, ami közelebb hozza apát és fiát egymáshoz, mégsem menti meg a filmet, csupán jobban segít elfogadni Matt sötét múltját.
Legyen mondjuk 40%.
Az imdb.com-on jelenleg 6.7-en áll, de szerintem ez erős túlzás és inkább a két húzó névnek szól, mint a történetnek és a rendezésnek.
Louis Lantz forgatókönyvét Frank Fenton duzzasztotta filmmé. Sajnos nem sokat hozott ki a történetből.
Azért a végére még futja egy édes-bús nótára, amelynek címe megegyezik a filmmel, hiszen aki átéli azt, amit ők, az tudja, hogy ugyanahhoz a folyóhoz már többé nem térhetnek vissza.
Érdekességek:
- Marilyn Monroe filmben viselt ruháiból később Tommy Hilfiger csinált pénzt aukción.
- Monroe és Preminger annak ellenére is nehezményezte és rangon alulinak tartotta a forgatókönyvet és a belőle készített filmet, hogy az később valamiért sikeresnek bizonyult a pénztáraknál. Mondjuk a sikere számomra is rejtély.
- Natasha Lytess, aki akkoriban Monroe személyi edzőjeként vett részt a forgatáson, volt a felelős a legtöbb feszültségért, ami a forgatás alatt Premingert érte míg a kisfiút alakító Rettig volt az, aki szakmai felkészültsége miatt leginkább szimpatikus volt a rendezőnek. (Monroe allűrökkel operált, Mitchum meg ivott, mint állat.)
- Másod-rendezőre azért volt szükség, mert Preminger egyéb elfoglaltságok miatt már Európában "turnézott". Az újra felvett jelenetek készítése közben a producerek jobban észrevették azt, amit korábban nem: Preminger rendezői stílusa nem volt szinkronban a nyugati ábrázolással és annak minőségével.
- Premingert szerződés kötötte a Fox stúdióhoz, amelyből kerek 150e dollárral kivásárolta magát, hogy a rendezői szabadságát ne korlátozzák olyan filmek megrendezésére való kényszerítésével, amelyekhez nincs kedve.
