Rendezte: Osgood Perkins
A film Mafab adatlapja: February (2016)
Ez egy gótikus hangulatú film. Mitől tartom annak? Először is a női szereplők sminkje, haja és ruházata miatt. Meg a férfi szereplőké miatt is, ha már itt tartunk. Mind sötét, fekete, barnás, matt. Másik dolog a megvilágítás. Gyűlölöm, amikor pl. egy jelenetben motelszobában vagyunk, két éjjeli lámpa is be van kapcsolva, de mégis alig látunk valamit, mert annyira tompított fényű lámpákkal dolgoznak, hogy a szoba nagyja sötétbe boruljon, beleértve a szereplőket, hátteret. Tudom, hogy koncepció része és vagy komoly világítástechnikai munka áll mögötte vagy egy megfelelő szűrő v agy számítógépes program, mégsem kedvelem az ilyen sötét helyszíneket, fényképezést. Nem szórakoztat, zavar, lehúz és elálmosít. Ha egy film manapság elálmosít, akkor vagy nem nézem végig vagy bealszom rajta - és akkor úgy nem nézem végig. A filmnek nem célja, hogy elaludjak. Ha ezt éri el, később roppant nehéz lesz meggyőznie róla, hogy egy jó filmet láttam.
Aki miatt még néztem a mozit, az James Remar, aki mióta beleöregedett a komoly karakterek szerepeibe és elhagyta az akció marhaságokat, mint 48 óra vagy Mortal Kombat, sokkal többet ér, mint színész. Szerintem. Ma már szívesen látom egy jó drámában, krimiben, thrillerben, mert sokkal jobb színész, mint korábban gondoltam. Lauren Holly felett is repülnek az évek. Egykor Jim Carrey ex-kedvese kifejezetten dögös bula volt, lásd. a Ford Fairlane kalandjait, mostanra azonban benne van az ötvenben. Szomorú.
Kedvelem az olyan filmeket, amelyek viszonylag elzárt ökoszisztémában (Mi van?) játszódnak. Például egy lányiskolában, téli szünet idején, amikor alig néhány ember lézeng a területen. Van abban valami félelmetes, hogy egy hatalmas területen, ahol nem látod be a következő sarkot, bármi megtörténhet veled. Izé, a nézett karakterrel. Témailag tehát érdekes a koncepció az internátus vagy mi ez falai között, de a megvalósítás az első negyven percben nem győzött meg. Erről tehet a sok érdekesnek szánt kamera beállítás, lassítás és a borzalmasan szaggatott párbeszédek.
De végignézem...
Perkins már színészként sem tett le semmi maradandót az asztalra, habár, annyira jellegzetes a feje, hogy emlékeztem rá a Doktor Szösziből - ami egy rém gagyi vígjáték, főleg a második rész. Rendezőként Perkins szerintem kissé túltolta a titokzatosságot, az egyedi látásmódját. Nem érzem, hogy ezzel egyénibb és érdekesebb filmet készített volna, mintha hagyja a tudatos építést és egy szórakoztatóbb, kommerszebb formában álmodja vászonra a másfél órát. Jó szívvel nem tudom a produkciót ajánlani megtekintésre, mert se nem elég érdekes, se nem elég szórakoztató. Szinte egészen pontosan egy órát kell várnunk, míg a történések elkezdenek izgalmasabb irányba menni és kezdett érdekes lenni, amit látok. Sokunknak azonban nincs egy óránk, hogy kivárjuk, hogy történjen valami a vásznon.
A film The Blackcoats Daughter címen is fut és ugye, tudjuk mit jelent, ha egy filmnek több címváltozata is létezik: általában semmi jót.
A történetet nem elemezgetném most, mert azt a kevés élvezeti értékét is elvenném a megtekintésnek, ami miatt esetleg érdemesnek találnád.
Ha szeretnéd látni: F E B R U A R Y
40%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide tessék írni, ha van mit: