Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
A filmet nézve emlékezteti magát az ember, hogy a színészeknek sem lehet egyszerű az élete, főleg, ha olyan feladatokat kell megoldaniuk, hogy bezárkózva egy fürdőszobába, rettegve magukban beszéljenek. Itt sem sikerült maradéktalanul abszolválni a feladatot – végiggondolva, egyáltalán nem könnyű ez – és egészen ripacs közeli élményben volt részem.
Az egyik fontos női karakter olyasmit csinál a filmben, amit nők nem nagyon tudnak megoldani: fut! Ez mondjuk nem volt kérdés, hiszen a film elején az eyecandy miután egy rövid shortban hazaér, megcsodálhatjuk izmos vádliját és combját. Néhány ismerőssel beszélgettünk már róla, hogy az átlag amerikai: kövér. Igen, onnan ered az aerobik, meg ők találják fel a legtöbb sportolói vackot, amivel égetheted a zsírt, de ugyanakkor talán az egész földön náluk a legegészségtelenebb az étrend és mivel sokkal többen esznek, mint sportolnak, az amerikai átlagember el van hízva. Amikor viszont ilyen remek testi adottságokkal rendelkező egyedek tűnnek fel egy filmben, elgondolkodom, hogy tényleg arra épül az amerikai filmszínészek csoportja, hogy minél egyedibb, csinosabb legyél – már az új-generációs tinisztárokat és tévés színészeket tekintve – és csak elvétve csúszik be néhány nem éppen szimpatikus külsejű figura is közéjük, mert azért az igazi tehetséget nem merik elnyomni? Vagy, mert egyszerűbb néha markánsabb arcú emberekhez nyúlni, mint maszkolni? Talán ezért van, hogy ha megfigyeled a horrorfilmeket, általában a fiatal szereplők válogatott Disney külsőt vagy Való Világ formátumot hoznak, az idősebb, paráztató szerepekre meg találni néhány elhasznált arcú idősebb aktor. (Bár, Meg Foster is milyen gyönyörű volt a mélykék szemeivel a hetvenes évek végén, nyolcvanas elején, most meg egyenesen egy alkeszre hajaz szegény.)
Arra akartam kilyukadni, hogy néha a belső kisugárzást és tehetséget feláldozzák a külsőségek pozitívuma miatt.
A film forgatókönyve sem kifejezetten egy új történet, csak nem volt időm előkapargatni elmém homályából azokat a filmeket cím szerint, amikből össze lett tákolva.
Mert láttunk már meteort a bolygóra érkezve, amelyből egy lény szökik meg, majd véres hadjáratot indít valamilyen formában a lakosság ellen – Rémes egy éjszaka – hogy, azután egy másik lény a földre jöjjön és begyűjtse vagy elpusztítsa azt – Dark Angel, Critters.
Itt is valami hasonló történik, megspékelve a Paraziták szinopszisával, egy olyan lénnyel a fókuszban, amelyik a gerincoszlopra csimpaszkodva átveszi a test felett a hatalmat, és azt irányítja. Csak a test elfoglalt területe változik, hol gerincre, hol agyra, hol szívre, hol lélekre. Ahogy a forgatókönyvben jön... – felsejlik benne némi The Hidden is.
http://www.cinegore.net
A filmnek nem nagyon van főszereplője, mivel több karakter kap viszonylag sok játékidőt, hogy azután kiessen a cselekményből. Talán jó combút emelném ki, mert ő nagyjából végigviszi a filmet. A meteort megvásárló fiatal geek-et, vagy nerd-et vagy ki a franc a srác, történet közben „elveszítjük”, pedig rossz játéka után azt hittem, minimum ő lesz a végső hős. Hát nem... baj.
A befejezés pedig pofátlanul emlékeztetett David Cronenberg Parazita gyilkosságok horrorfilmjére, de egyébként is, ha nem láttad a filmet, láttál valamit, aminek kb. ez volt a vége.
Így a szürke anyag, amire a film nem nagyon tér ki, hacsak nem a parazitákra utal, amik szürkék, nem sok vizet zavar a sci-fi horror palettán. Utánérzés, nem túl kidolgozott, nem túl ügyes. Kicsit szürke.
Azért még van egy borzalmasan gagyi cicaharc, meg mellékszereplők, akik semmit nem tesznek a filmhez, de vannak. Végül-is, egynek jó, mert a Szürke anyag legalább családbarát nyolcvan perc, igaz, többnek éreztem.
Megtekintés: A Végső állomás rajongóinak éhségét kicsit csillapíthatja.
Jeff Wadlow azért nem kezdő a pályán és talán ez az oka, hogy nem teljesen élvezhetetlen a végeredmény, amely egy igazi tini-horror, olyan gonosszal a középpontban, akire egy egész franchise építhető, megfelelő odafigyeléssel. Wadlow azért már megrendezett egy Kick-Ass 2.-t, ami, bevallom, nem egy könnyű és szerethető darab, fiatal nézők körében, ugyanakkor jelen mozit megtekintve megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ez a mostani mozi erős visszaesés minőségben és olyan, mintha két különböző képességű direktor művei lennének.
Sajnos, a filmet igyekeztek úgy belőni, hogy fiatalkorúak és szinte kölykök is nézhessék, ezért a történetben rejlő gore és brutalitás egészen gyerekbarát köntöst kapott. Pedig miket ki lehetett volna hozni belőle. A "Végső állomás" is viszonylag finoman kezdte, azután igazi trancsír sorozat lett belőle.
Oliviát (Lucy Hale) iskolás barátai elrángatják egy kis piálós vakációra. Pihenés közben a lány megismerkedik egy titokzatos sráccal, aki elcsalja az egész csapatot egy régi templomba, ahol "Felelsz vagy mersz" játékra invitálja őket. A játék gyorsan elfajul, aminek a végén az új ismerős elárulja, hogy valójában egy átkot szabadított a tinikre, hogy mentse a saját bőrét.
A díszes kompánia hazatér, és mikor újra kezdődik a suli, az átok is működésbe lép. A lényeg, hogy aki nem felel vagy nem mer, azzal egy ősi démon végez. Oliviára hárul a feladat, hogy megoldást keressen a végzetükre, vagy mind meghalnak. Az idő pedig fogy.
A történet nem túl bonyolult és érdekes megoldás, hogy a gonosz egy elvont fogalmat képes átokkal sújtani, mint egy csoportos játék. Az már szomorúbb, hogy a forgatókönyv nem használ ki sok lehetőséget, kiszámítható és nem is olyan véres, mint lehetne. Az átok működési elve sem fekszik túl acélos alapokon és a történet befejezése is mintha visszakacsintana hasonló művekből.
Ennek ellenére sem akarom bántani a mozit, hiszen már előttem sokan megtették. Szinte sehol nem olvastam la jó kritikákat, pedig, összességében nem egy vállalhatatlan darab a film. Sajnos, érződik, hogy igyekeztek igen szűk költségvetésből kihozni. A szereplők is sokkal dekoratívabbak, mint tehetséges aktorok.
A film ijesztő jelenetei egészen rendben vannak. Részemről még az olcsó "mosoly" effektussal sem volt bajom, sőt, jó megoldásnak tartottam.
Van egy jelenet, ami tényleg elég feszültre sikerült, ez azonban nem emeli ki a filmet a középszerből. Wadlow sokkal többre lett volna képes kicsit nagyobb büdzsével és pár húzónévvel. A történetben volt potenciál. (Négyen kanalazták össze a forgatókönyvet...)
A "Blumhouse Productions" mostanában beletenyerel horrorfilmes sikerekbe, és sok olyan történetet mutattak be, amiket kifejezetten kedveltem. Pl. The Purge sorozat. Vagy a Whiplash. Vagy a Tűnj el! Nálam, ha nem is garancia a sikerre a nevük, azért a figyelmemet felkeltik.
Maga a cég már 2000-ben létre jött és első mozibemutatója 2006-ra datálható, egy filmdráma, a Griffin & Phoenix, ami egy 1976-os tévéfilm Remake-je.
A drámáról a filmgyártó vállalat lassan átállt a misztikus és horror műfajú filmek és filmsorozatok gyártására. Jelenleg évente 10-15 filmet mutatnak be, melyek alacsony gyártási költségeik miatt többnyire képesek hasznot termelni.
Szerintem nyugodtan tehetsz egy próbát a "Felelsz vagy mersz-szel".
Megtekintés: Nagyon féltem, hogy a szokásos, ostoba amerikai vígjáték baromságot fogom látni, de John Cena miatt érdekelt.
Azután azt kell mondjam, hogy nem volt vállalhatatlan mozi. Persze, a gusztustalankodást itt sem tudták kihagyni, amit, miután olvastam Seth Rogen (+15 fő) nevét a producerek között, simán megértettem. Mégsem tudok haragudni erre a filmre. Egyszerűen meg kell szoknunk, hogy a nyolcvanas évek komédiáit ezek a filmek váltják fel és örülnünk kell, ha témájánál vagy megvalósításánál fogva jut egy-egy szórakoztatóbb darab is a vászonra. A "Szűzőrség" más néven blokkolók, ami egy sportból átemelt szakszó, az utóbbiak közé tartozik. Nincs tökéletesen kidolgozva, kihagy néhány ziccert, elfelejt elvarrni szálakat, mégis egészen élvezhető darab, amin a három tehetséges kislány mellett a kiváló Leslie Mann, a darabos, de szerethető John Cena és a seggfejségében is érthető Ike Barinholtz tesz teljessé.
Mondjuk erős a gyanúm, hogy a film végül azért nem lett egy tökéletes fertő*, mert a rendezője egy nő, aki még a forgatókönyv túlkapásai ellenére is elegendő érzelmet vitt a filmbe. Cannon producerként már kipróbálta magát - Tökéletes hang sorozat pl. - és úgy látta jónak, hogy elkészít egy tini komédiát az első szexről. Soha rosszabb első filmet.
* Azért két remek karakterszínészt így is sikerült rávenni, hogy elmalackodják a film legdurvábban explicit jeleneteit. Az egyikük Gary Cole, akitől a napokban láttam ismét a "Hivatali patkányokat", amelyben már kellően utálható volt, azután meg, miközben épp bepótolom az "Odaát" sorozat elmaradásomat, az egyik epizódban - Hollywood Babylon 02s18e - hozta "a formáját", erre most egy szexfüggő apukát alakít, aki anyuval mindenféle huncutságot talál ki, hogy kielégítsék egymást, amíg a gyerek a sulibálon ismerkedik a női nemmel. Az anyuka még nagyobb név, mert Gina Gershon, ha lehetséges, magasabban jegyzett név a szakmában, igaz, sajnos sosem jutott elég magasra, ellenben nem mondható, hogy ne tenne meg néha hajmeresztő dolgokat is, ha a karaktere úgy kívánja: Megmutatja a mellét, ha kell (Showgirls), nőkkel csókolódzik (Fülledtség), orálisan szeretkezik egy csirkecombbal (Gyilkos Joe) vagy épp hagyja, hogy a szájába köpjenek (Megcsalási engedély). Megemelem előtte a kalapomat - véletlenül az imdb adatlapján pont van rajta egy - és kívánom, hogy sok remek karaktert alakíthasson még.
De miről szól a film?
Az amerikai tiniknél marginális kérdés a szüzesség elvesztése. Én már nem nagyon emlékszem a körülményekre, hogy volt e rendesen felkészülés, kibeszéltem-e valakivel, stb. A mai tinik simán blogokat, vlogokat szentelnek a témának, sőt, szégyenlik, ha elmaradnak a többiektől - néhány tanár ismerősömmel folytatott beszélgetésből leszűrve, ami lelombozó adat - ezért sokkal lazábban kezelik, mint mi, az idősebb korosztály gondolnánk.
Amerikában még most is lehet rá építeni egy filmet és ami tetszik, hogy azért némi érzékenységet is sikerült csempészni az érzéketlen tahó humor mellé.
Be kell vallanom, érdekelt, hogyan alakít John Cena, ha nem akciófilmben játszik, ráadásul egy fő szerepet, nem pár perces beugrást.
Annak ellenére, hogy kedvelem, amit a színészektől látok, nem lenne elég egy vígjátékhoz néhány elripacskodott és elviccelt jelenet, ha nincs mellé valami hozadék is, ami beépül a nézőbe, ami megmarad, mert értékes. A hasra esések, sör kontra popsi és társai erre alkalmatlanok. Ennél több kell.
Leslie Mann, Ike Barinholtz
Szerencsére van más is.
Három totál átlagos lány a sulibál előtt eldönti, hogy eljött az ideje, hogy elveszítsék, amit el kéne... A szüleik szerint nem kéne. Érthető, hiszen az ő szemükbe még csetlő-botló csöppségek. A valóságban lassan felnőtt nők, önállóságra törekvéssel. Kilépnek a nagyvilágba, egyetemisták lesznek, beérnek.
Mondjuk nem értem, hogy mi ez a bál estéjén elveszített szüzesség mizéria náluk, de ez kb. ugyanaz, mint amikor a suli legbénább iskolását szívatja a suli vagánya. Amolyan amerikai sajátosság, amire fel lehet építeni filmeket. Amúgy meg úgy közhely, ahogy olvasod.
Nálunk, egyes felmérések szerint, a szüzesség elvesztése már a tini kor elején bekövetkezik, így a magyar néző számára kicsit visszás az olyasmi, mint a kocsiban tapogatás - hiszen nálunk elég kevés fiatal rendelkezik saját gépjárművel - majd miután a srác kellően fel lett húzva, a lány kihátrál az együttlétből, mondván, túl korai: Köszike!
Ezen túltettem magam hamar, mert tényleg érdekelt, merre halad majd a történet, hiszen az egyetlen mondat, amivel le lehetett az alapokat írni: három szülő dacszövetséget kötnek egy estére, hogy megóvják leányaik szüzességét. Kb. tényleg ennyi.
Azonban itt jön ami nagyon fontos: van némi karakterfejlődés és tanulság.
A három szülő már első nap találkozik, mikor beíratták lányaikat az általánosba. Közben eltelik néhány év, történik életükben néhány változás és a lányok befejezik a középsulit. Ideje tovább lépni. Mind az életben, mind tanulmányaikban és a lányok úgy vélik, a szexualitás terén is. Julie (Kathryn Newton) megfogadja a többieknek a menza koszt falása közben, hogy a szalagavató bálján bizony odaadja magát szerelmének, mert eljött az ideje. Kayla (Geraldine Viswanathan) viszonylag hamar az oldalára áll, hogy támogassa, ezért ő is beszáll a fogadalomba, amiből végül a legvisszafogottabb, Sam (Gideon Adlon) sem tud nemet mondani nekik.
Nincs is ezzel semmi probléma, amíg egy hanyag laptophasználat le nem buktatja a lányokat az izgulós szülők előtt.
Akik onnantól kezdve nagyjából a legvégsőkig is elmennének, hogy ne következzen be a "dolog". Azután, ahogyan az elvárható, a legvégső pontnál csak felteszik maguknak a kérdést, hogy valójában miért is ne történjen meg a "dolog"?
Az ő ámokfutásukra és jellemfejlődésükre koncentrál a mozi, miközben a három lány karakterét is teljesebbé teszik, ami nem kis vállalás egy ilyen filmnél, hiszen ha rosszul osztjuk be a játékidőt, nem ismerünk meg bizonyos karaktereket megfelelően.
John Cena
Cannon arányérzéke azonban egyenletes. A három szülő közül még a seggfejnek tartott Hunter (Ike Barinholtz) az, aki a legtöbbet tudja és teszi a lányáért, miközben a külvilág előtt mindez rejtve marad. Lisa (Leslie Mann) fél a változástól, amit majd az okoz, amikor lánya, Julie elhagyja és az egyetemre költözik, ugyanakkor attól is fél, hogy egy nem megfelelő első szex talán nem megfelelő mederbe tereli a szerinte még gyermek Julie-t. Ha úgy vesszük, pontosan a saját múltja és élete az amit kivetít a lányára, és ettől óvná. Azután a film egyik legmegkapóbb jelenetében rádöbben, hogy az az első szex ha már megtörténik, legalább történjen úgy, ahogy, hiszen még az is elképzelhető, hogy sokkal kellemesebb lesz, mint amit egykor Lisa átélt.
Mitchell (John Cena) pedig a tipikus lányos apuka: aki a lányomhoz ér, azt megölöm.
Csak így nem lehet leélni egy életet. A szeretet és ragaszkodás nem téveszthető össze azzal, hogy a lányunkat falak közé szorítjuk és nem hagyjuk, hogy saját döntéseket hozzon, még-ha azok nem mindig a megfelelőek a felnőttek vagy saját maguk számára.
A "Szűzőrség" nem hibátlan film, sőt, vígjátéknak sem a sírva röhögős darab, azonban mondanivalója örök érvényű és egyszer kellemes szórakozás. Vagy akár többször. John Cena egészen jó komikus.
Amit a konyhában lerendeznek, éjjel, az valami fantasztikus.
A film a pol-korrektség jegyében érinti a leszbikusságot is. Valami difi nélkül már ki sem engednek egy filmet a vászonra. Legyen az szexuális eltérés, betegség, szélsőséges karakter vagy valamilyen váratlan, erőszakos jelenet.
Megtekintés: Kőkemény filmdráma egy olyan témáról, amelyet nagyon ritkán mernek filmesek adaptálni.
Jennifer Fox 1959-ben született, érzékeny lány, aki fiatalon futóversenyzőként sportolt, majd elismert dokumentumfilmes lett. Gyermekkorában a futóedzője szexuálisan kizsákmányolta.
Ahogy ez olvasva annyira nyers, úgy maga a film is, amely egy ember útját meséli el, aki a múltjának szeletkéiből felnőtt korára összerakja önmagát, szembenézve azzal, amivel gyermekként képtelen volt.
Undorító, hogy ilyesmi megtörténhet, de sajnos, a világ hatalmas és az abúzus egy mindennapos cselekmény.
Jennifer FoxLaura Dern-t választotta ki, hogy megszemélyesítse a tévéfilmes keretek között mozgó életrajzi drámában. Dern/Fox önmagával beszélgetve, saját magára reflektálva tárja fel azokat a sötét emlékeket, amelyeket túl régen elásott magában, és amelyek pusztán azért kerültek most elő, negyven évvel később, mert édesanyja megtalálta Jennifer néhány korai írását és azokból összerakta azt, amit korábban nem értett, nem vett észre: a tizenhárom éves lánya szörnyű titkokat takargat.
Most, amikor a világ ég a metoo lázban, az ilyen filmeknek még több a létjogosultsága, mint korában bármikor. A történet többszörösen kimeríti mindazt, amiért a metoo, mint jelenség, mint szervezet életre kelt. Jenny Fox kislány volt, amikor egy felnőtt férfi nőként kezelte. Védtelen és bár próbálta magának bebizonyítani, hogy nem ő volt az áldozat, nekünk, felnőtt nézőknek nincs kétségünk, hogy William P. Allens (Jason Ritter, John Heard), azaz Bill, ahogy Jenny emlékeiben élt, egy veszélyes szexuális ragadozó. Olyan valaki, aki kihasználja egy gyermek érzékenységét és pszichológiai ráhatással terelgeti a neki megfelelő irányba, amelynek végállomása egy pedofil esetében maga a szex.
Egy színésznek mindig vannak olyan szerepvállalásai, amelyek rányomhatják bélyegüket a további karrierjükre, ezért mindkét színész, akik a fiatal és idős Allens edzőt alakítják, roppant bátor. Sajnos, nem túl szerencsés fintora az életnek, hogy a 71 éves John Heard pont egy ilyen negatív szereppel búcsúzott a rivalda fénytől, mert a bemutatót már nem élhette meg. Mondjuk Heard filmográfiája egyébként is hemzseg a hasonlóan kellemetlen figuráktól, és főleg intrikusokat, kellemetlen fickókat alakított a vásznon. Jason Ritter színészcsaládból jött - szülei színészek: John Ritter, aki 2003-ban hunyt el és Nancy Morgan, nem túl keresett színésznő - és le a kalappal, hogy egy ilyen bátor szerepet bevállalt. Édesapja inkább vígjátékok szerethető főhőseit vállalta be, egy-egy drámaibb szereppel, de ilyen messzire talán sosem ment el, mint fia, akinek talán ez egyfajta kitörési lehetősége, hogy ne apja fiaként emlegessék fel filmes berkekben.
Laura Dern már rég nem az a szexi és szerethető nő, aki a Jurassic Park környékén volt. Hasonlósága az igazi Jenny Fox-szak néha kísérteties. Nem véletlen, hogy ő lett a tévéfilm főszerepére a befutó. Játéka hiteles és drámai, ritkán kap ilyen lehetőséget, hogy egy ennyire komoly témát boncolgatva feltárjon egy karaktert, aki fejlődik is. Néhány jelenetben döbbenetes érzelmek hullámzanak át az arcán. Ilyenkor érzi úgy az ember, mennyire szomorú, amikor egy idősebb színésznőt elkerülnek az igazi, drámai szerepek és nem valami komédiában kell játszaniuk egy hisztérikát.
Akinek a játéka kicsit visszafogottabb, az a 13 éves Jenny-t alakító Isabelle Nélisse, de nem rónám fel a fiatal hölgynek, hogy játéka több érzelmet elbírt volna, a téma sajátossága miatt. Az abúzust igen nehéz jól visszaadni egy bizonyos kor alatt, ha nem voltál részese, nem igaz? Hol lenne elég tapasztalata a fiatal színésznőnek, hogy megfelelően ábrázoljon egy kisiskolást, akit megrontottak? Szerencsére sehol!
Ráadásul a forgatáson mindent meg is tettek, hogy lehetőleg minél kevesebbet érintsék a kislány előtt a szexualitást, ami megköveteli a kreatív hozzáállást a stábtól is. Pl. azzal, hogy az összes kérdéses jelenetben felnőtt, de gyerekméretű testdublőrt alkalmaztak. Azonban, szülőként még így is erősen megterhelő azokat a képsorokat nézni, amelyben a lányt erőszak éri.
Még kiemelendő Elizabeth Debicki, aki karakterszínészi minőségét igyekszik tágítani ezzel a szereppel. Ő a titokzatos Miss G., aki ha lehet, még veszélyesebb, mint maga az edző. Miss G. gyakorlatilag az értelmi szerzője a kislány elleni "erőszaknak" és szerepe az eseményekben sokkal kevésbé egyértelmű. De nincs illúziónk: Miss G. nem egy ártatlan hölgy a szomszédból.
Ami szomorú, hogy Jennifer Fox önéletrajzi ihletésű története az élő példa rá, hogy mennyire felkészületlenek vagyunk ezzel a visszaéléssel szemben és még ő sem képes megfelelő választ adni arra, hogy hogyan tovább. Karaktere végül szimplán verbálisan rátámad az öreg edzőre egy rendezvényen, amit a férfi tiszteletére rendeztek, amivel megzavarja a nyugalmat, de feloldozást, megnyugvást nem kap.
Az utolsó képsorokban a felnőtt és a gyermek én együtt töpreng rajta, hogy vajon akkor az életet milyen irányba kellene folytatni ezután.
Fox nem tehetségtelen rendező, de sokaknak fárasztó és unalmas lesz ez a tévéfilmes kiállítású filmdráma. Megért volna egy szélesvásznú, szabadabb mozis feldolgozást, kevesebb közelivel, több vágóképpel.
A közel kétórás játékidő viszonylag gyorsan elrepül, csak néhol ül le a történet, hiszen nem akciófilmről beszélünk. A történet egy saját lelkében és múltjában nyomozó asszonyról szól, aki túl későn akar válaszokat kapni.
Akinek van kisgyereke, annak látnia kell, hiszen segítségével felkészültebbek lehetünk. Bár ne legyen, de a film felhívja a figyelmet a veszélyre.
Megtekintés: Cheung és Franco összebratyiztak, hogy unaloműzőként összedobják a saját poszt-apokaliptikus Mad Max mozijukat és sajnos a remek fickóktól erre futotta.
Simán el tudom képzelni, hogy egy füves bandázás közben, fogadásból kelt életre a Jövővilág terve. Franconak beszólt valaki a bagázsból, hogy ember, hiába vagy akkora polihisztor és remek színész - már amikor - ha nem vagy képes összehozni egy igazi trash filmet, pedig elvileg az a legalja.
Franco felvette a kesztyűt és cimborájával szépen turmixoltak egy jövőben játszódó akció sci-fi katyvaszt, amely talán szívesen tetszelegne amolyan tiszteletadásnak a nyolcvanas évek olasz fantázia filmjei előtt, ha nem hagyták volna ki a filmből a lelket.
Mert hiába a remek zene, ami minőségileg a film fölé emelkedik, hiába a remek operatőr, aki néha dokumentarista jelleggel belemászik az akciók közepébe, ha valahogy az egész olyan olcsó és bazári, de nem a jó értelembe vetten, hanem összecsapottan.
Eleve milyen az a jövőkép, amelyikben úgy nőnek fel generációs csoportok, hogy az egyik gyermekeket is öl, a másik pedig képtelen megvédeni magát és fejvesztve menekül, ha jő az ellen? Tényleg ezzel a hozzáállással maradtak életben? Tényleg megmaradt az "áldott gyermekiség" néhány kolóniában?
Mindjárt a nyitó képsor mutatja ezt a kontrasztot, mikor Warlord (James Franco) bandája lerohan egy telepet és mindenkit felkoncol, beleértve a gyerekeket is.Értem én, hogy fel kell a nézőnek vázolni, mennyire is gonosz Warlord, de tényleg hihető, hogy találomra kimennek a motorjaikon, ki tudja hány évvel a világégés után és belebotlanak egy önmagát megvédeni képtelen kolóniába? Hát azok meg, hogyan maradtak eddig életben, ha tudjuk, hogy az életben maradásra csak a legerősebbeknek van lehetősége? Könyörgöm, legalább valami ellenállást lássunk már!
A másik, meg amit sosem értettem az ilyen filmeknél, hogy a banda, hogyan toboroz tagokat, ha támadás közben még a védekezésre képtelen gyerekeket sem szándékozik elvinni rabszolgának? Mondhatod, hogy éhes szájat nem etetnek, de akkor akik a jelenlegi tagjai a bandának, azok vannak és azzal kész? Kihalással kerülnek be új tagok?
Egyszerűen induláskor voltak mondjuk százan és azóta nem toboroztak senkit be, mert akivel keresztezi egymást az útjuk, azokat gondolkodás és lelkiismeretfurdalás nélkül végeznek? Hát nem lett volna jó az a gyerek rabszolgának? Akármilyen területen?
Oké, Warlordék nem barátkoznak idegenekkel, csak ölik őket, fogadjuk el. Az új tagok meg csak úgy teremnek, ha esetleg megfogyatkoztak volna, Rendben.
Mi a helyzet Oázissal?
Az egy másik kolónia, amelyik megéri a pénzét. Hevenyészett falak egy maréknyi erdő körül, csupa nő, gyermek, öreg és egy pár harcos. De ami érdekes, háborítatlanul éldegélnek ők is ebben a nihilben és mikor a Hercegnek útra kell kelnie, hogy a királynőnek gyógyszert szerezzen, elég homályos elképzelésük van annak mikéntjéről. Elindulok, azt majd lesz valami, ha már a tábortűz körüli mesék kecsegtettek némi információval.
A nem erőszakos csoportnak legalább van fegyvere, igaz, pont olyan helyen élnek, ahol sokkal kevesebb erre a lehetőség, mint Warlordéknak, akik meg eleve állandóan beszerző kőrúton vannak, hogy legyen mivel gyakorolni a hatalmat. Milyen szerencse, hogy eddig nem futottak egymásba.
Ezek a logikátlanságok pedig egyszerűen a lustaság számlájára írhatóak. Az is milyen dolog már, hogy az elvileg trónörökös Herceg (Jeffrey Wahlberg) egy nyálas kis hülye-gyerek, aki nem izmainak és eszének köszönheti, hogy megéli a film végét, hanem mert világ szerencsése.
De tényleg elengedné egy szem fiát anyu a semmi közepébe egyedül, ha tudja, hogy halála esetén, bármilyen nevetséges, de a fiú fogja örökölni a nem létező trónust. Azért örülhetünk, hogy két legjobb barátja és embere önként vele tart az úton, még akkor is, ha a népmesei tradícióknak köszönhetően borítékolható, hogy a stáblistát nem élik meg. Mennyivel nagyobb poén lett volna, ha a Herceg nyuvad ki legelőször és a legtökösebb viszi a hátán a medicina projectet.
Meg mi ez az androidlány?
Mi a funkciója azon kívül, hogy Warlord pont akkor kelti életre szintetikus feleségnek, amikor a kalandok elkezdődnek. Meg mi az a baromság, hogy bármiféle előjel - villámcsapás, program vírus, fejlövés - ellenére az android lány morálisan lojálisabb lesz, mint bárki Warlord brigádjából?
Azt a poént hányadik slukknál találták ki, hogy ne a Herceg szexpartnere legyen végül, hanem menjen át leszbikus szerelembe a sorsa? Arra legalább jó volt, hogy arra nem nagyon számítottam. Igaz arra sem, hogy Ash (Suki Waterhouse) gondol egyet és átáll a jó oldalra. Most tényleg, miért? Mi történt ezzel a droiddal, amikor a távirányítója meg egyenesen hozzánőtt Warlord kezéhez. Miért érezte úgy a droid, hogy a Herceg elfogadja a segítségét és nem lövi fejbe az első adandó alkalommal, amikor a szeme láttára lőtte le a barátait?
Tényleg azért írták bele a forgatókönyvbe, hogy kicsit eljátszhassunk a gondolattal, hogy a jövőben a szexpartner fogalma ennyire megváltozik és pont egy gépért - hiszen mi más lenne - folyik majd a nagy harc emberek között, mert valamiért mindenki egy szintetikus csiklót szeretne nyalogatni?
Ráadásul, ha már android akkor a képességeit is ki lehetett volna jobban aknázni.
És miért egy hangár közepén áll, hogy végül valaki beizzítsa? Miért nem
a helyén várja "hercegét" az ébresztő csókkal, ahol eredetileg kellene lennie és ahol Warlord megtalálja az irányító szerkezetet? Volt ezzel bármi céljuk? Később nem derül ki...
Aztán ott van az a Love Town. A szexváros.
Elvileg ez kellene, hogy legyen az új világrend kereskedelmi központja, ahol a fáradt vándorok megpihennek, üzletelnek, szexelnek, majd tovább mennek.
De hogyan, ha Warlordék megismert szokásukhoz híven, aki a közelben él és mozog, azt nappal levadásszák?
Vagy este gyilkolási stoppot vezettek be?
Arról nem beszélve, hogy Love Lord (Snoop Dogg) vendégeibe Warlord emberei simán belekötnek. Miért?
Ez a hely nem amolyan türelmi zóna? Fegyver szünet terület?
Ha Warlordék egyébként minden idegent meggyilkolnak, mondva csinált okokkal, Love Lord milyen kondíciókkal fizet nekik a bérleti szerződésben megállapítottak szerint?
Mondjuk úgy nem lesz bevétel, ha a vendégek egyik fele kinyírja a másik felét. És gondolom, nem a fizetős fele marad meg...
Aztán ott van gyógyváros kérdése is.
Ezek meg mit tökölnek a Herceggel és a droid lánnyal? Értem én, hogy Drug Lord egy szociopata bandavezér, mert az őt alakító Milla Jovovich mindent megtesz, hogy bemutasson egy ilyen figurát. Az egyetlen, ami zavaró ebben, hogy lejön a vászonról, hogy ez egy szerep, minden manírjával.
De legalább össze lehet hozni egy élethalál játékot a főszereplővel, hogy legyen több az izgalom. De annak idején mennyivel jobban sikerült ezeket a páros harcokat megcsinálni a Mad Max háromban, vagy a Menekülés New Yorkból-ban?
Ott hihető és életszagú volt az egész. Jó ritmusban.
Itt sufni-tunning.
Tudod, hogy a Herceg fog győzni, csak minek? Hogyan?
Ja, úgy, ahogy végül látjuk?
Hát ez roppant izgi volt...
Végül megérkeznek Warlordék is és legyakják Gyógyvárost, annak ellenére, hogy korábban még Warlord emberei is úgy nyilatkoztak róla, hogy igazi pokol. Ennek ellenére jönnek, látnak és elég gyorsan győznek, mert úgy látszik, Drug Lord emberei semmivel sem életre valóbbak, mint a film elején a legyilkolt kolónia.
Végül Ash, az android lány elunja magát és nemes egyszerűséggel lezárja a vitát.
Herceg most már hazaviheti a gyógyszert, mert bár nincs rá utalás, hogy Drug Lord képesített gyógyszerészekkel dolgoztatna, mégis volt néhány kapszulája a királynő (Lucy Liu) végzetes betegségére. Mekkora mázli már!
Rendben van, hogy James Franco szeretné mindenféle szerepben kipróbálni magát és ezért eljött az ideje egy kifejezetten véres - nem az - trash mozinak, mert olyat eddig nem csinált.
De ne lenne olyan unalmas!
A képi világ még csak-csak. A vizuális megoldások szintén kellemesek néha, ahogyan egy háborús tudósító szemén keresztül szaladgál a kamera a főhős körül - Drug Lord letámadási jelenet.
Mégis, sehol nincs például az a szép szerkesztés, amit egy Mad Max film üldözési jelenetében látunk. Több pénz kellett volna?
Több ötlet?
Több kaszkadőr?
Egy kritikus jól fogalmazta meg, hogy a végtermék erősen hajaz a Mad Max mozikra, azonban kiállása sem főhajtásként, sem paródiaként nem állja meg a helyét. Pedig ha kettő közül az egyiket sikerül beépíteni...
Be kell érnünk azzal, hogy legalább próbálkoztak a fiúk.
De legalább lett volna a filmben az a fajta gore, amivel a Turbo Kid néhány éve "kasszát robbantott". (Úgy értem, sikerült jó néhány rajongót szerezniük. Francoék azonban nem ilyen bevállalósak.
Gondolom, az sem túl jó jel, hogy a film forgatását befejezték már 2016 nyarán és most került bemutatásra. Sosem jó jel, ha egy filmet dobozban tárolnak. Ez nem jó bor, ami nemesedik.
Vagdosták, rendezgették a képkockákat, tologatták a bemutatót, végül elunták a dolgot és kiküldték a moziba.
Nem sikerült.
Legközelebb...
Remélem.
Már bőven megvan a stáb és a forgatás a végéhez közeledik, Lee Tamahori legújabb filmjénél, az "Emperor-nál".
A szereposztás több, mint illusztris, csupa kisebb-nagyobb név a szakmából.
A történet szerint a római birodalom hódítása alatt (1500-as évek) egy leány apját, a császár, V. Charles (Adrien Brody) parancsára megölik, ő pedig - minő meglepetés - bosszút áll érte! Véres akcióorgiának tűnhet elsőre és reméljük, nem egy családbarát matinéfilm lesz belőle. Tamahori amúgy remek rendező, de amit a kétezres években művelt, azért ideje vezekelnie és valami igazán értékelhetőt letenni az asztalra.
Az "egykoron harcosok volta, Mulholland - A gyilkos negyed és A vadon foglyai után olyan baromságokat vagy gyenge minőségű mozikat hányt egymásra, mint a Halj meg máskor, xXx2 és a Next - A holnap a múlté. Nézhető filmek, de messze alatta maradnak a maradandó szórakozás alatt.
Az Emperor kifejezetten egy szórakoztató kalandfilmnek tűnik és végre Adrien Brody egy velejéig gonosz negatív karakter bőrébe bújhat.
A főszereplő a Kingsmen Roxy-ja, a kellemes megjelenésű Sophie Cookson.
Mary 'Of Hungary' - beszédes egy név, ráadásul egy kifejezetten kedvenc színésznőm kapta a szerepet - karakterét Paz Vega játszhatja el. Sajnos a spanyol szépség ritkán vállal mainstream filmekben szerepet, azt sem mindig jól, de volt villanása a kifejezetten emészthetetlen Spirit - A sikító városban és az Adam Sandler jobb filmjei közé tartozó Spangol - Magamat sem értem, című keserédesben. Én személy szerint az "Enyém vagy - Solo Mia" című dráma óta jegyzem! Thomas Kretschmann-t szintén nem kell bemutatni, hisz ha Tcheky Karyo nem ér rá, Európai arcnak bőven megteszi az NDK születésű színész. Oliver Platt bevállalt egy pápa szerepet, Eddie Marsan és Bill Skarsgard, akiknek villanásaik voltak a Deadpool 2.-ben itt is kaptak szerepet, talán most fontosabbat.
Még színre lép az egykori James Bond gonosz jobb-kéz, Götz Ottó is aki ugyan Brosnan filmben alakította a gonosztevőt, de nem a Tamahori rendezte epizódban.
Feltűnik még a Csehszlovák Karel Dobry és Holland Rutger Hauer.
Brody és Tamahori Cannes-ban már promotálta a filmet és a nehézségeket a XVI. századi diktátor császárról, hiszen a történelemkönyvekben nincs minden benne. A film nem annyira a valóságot ragadja meg, inkább a hangulatát adná vissza a kornak.
Megtekintés: Néha érdemes egy-egy poros filmből Remake-et készíteni, de vajon az 1974-es "Bosszúvágy - Death Wish" az a film?
1974-ben már nem számított újdonságnak az a fajta bosszúfilm, amit a "Bosszúvágy" képviselt, hiszen hasonló darabok már készültek a hatvanas években is. Lásd.: Halálfejesek (1967)
Amiben talán új volt a mozi, hogy kendőzetlenül állt ki a kisember mellett a bűnözők ellenében és az adott korban frissnek hatott erőszakosságával, ami ma már simán átmenne egy korhatár besoroló bizottság előtt is. A hetvenes évek közepén, amikor a meghasonlott USA-ba hazatértek az amerikai katonák, veteránok, kicsit megváltozott a korábbi idillinek beállított életérzés. Amerika elvesztette tisztaságát és már nem volt többé a lehetőségek hazája.
Az utcákra szabadult egy erőszakosabb generáció, amelyiknek már nem voltak álmai és nehezményezte a politika befolyását az átlagpolgár életére.
Rengetegen tértek haza a háborúból, akiknek most a mindennapokkal kellett megküzdeni. Sokuk kábítószerfüggő, meghasonlott emberek, akik galerikbe tömörültek, pont úgy, mint a háború és a kormány ellen lázadozó fiatalok, akik többé nem bíztak saját országukban.
A városi élet egy sokkal sötétebb árnyalatot kapott. A kilátástalanság, a bizalom elvesztése a kormányzattal szemben kinevelt egy frusztrált társadalmat.
Már erre figyelmeztetett az "Eper és vér - The Strawberry Statement (1970)" című dráma is, amelyben egyetemisták tiltakozásuk jeleként elbarikádozzák magukat az egyetemi városban, hogy végül a karhatalom törje meg lázadásukat.
Az utcákat ellepik a bandák és már nincs már meg a hatvanas évek romantikája sem: elég egy rossz szó és folyik a vér.
A kábítószerhasználat felfelé ível és az első fogyasztói azok a harmincas férfiak, akik visszatértek Nam poklából. Köréjük szerveződnek különböző csoportok, amik a rendszer ellen lázadva pont a kispolgárokat veszik célba.
Az eredeti "Bosszúvágy" erről mesélt, főszerepben a hetvenes években már idősnek számító Charles Bronsonnal. Családját támadás éri és a kispolgár miután nem kap megfelelő támogatást a rendőrségtől, saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Brian Garfield regénye 1972-ben jelent meg és nagyon gyorsan megfilmesítették. A végeredménnyel az író olyannyira nem volt elégedett, hogy folytatást írt az első történethez, a "Death Wish-hez, a.k.a. Halálvágyhoz.
Karakterei azonban tovább éltek a vásznon és Bronson még további négy részben irtotta a városi hulladékot.
Utána a történet gyakran visszaköszönt a vászonról, más-más köntösben, de a lényeg sokat nem változott: Egy banda erőszakot alkalmaz a főszereplőn vagy családján, a főhős felveszi a kesztyűt és visszavág. Az alapanyag egyszerű és megfelel egy akció-drámának. Lehet a karaktert rendőrre cserélni és akkor még több vért lehet ontani.
Volt értelme 2018-ban leporolni a témát?
Abból a szempontból igen, hogy legalább az öregedő Bruce Willis kapott egy lehetőséget, hogy ismét hozza a blazírt Bad-Ass figurát.
Szükség volt életre kelteni Paul Kersey - a könyvben Paul Benjamin - karakterét?
Nem feltétlenül, hiszen már semmi új nincs a történetben. Amerikában mindennapos az erőszak az utcákon. A hetvenes években csak éledező jelenség most már része a amerikai életérzésnek. Diákok lövöldöznek a suliban, beteg elméjű emberek zárkóznak hotelszobákba és lőnek a tömegbe. Az iskolai erőszak külön tantárgy és az Internet is kitermeli a maga pszichopatáit.
A "Bosszúvágy" mondanivalója tehát már nem hordoz nekünk semmi újat, ellenben még mindig szórakoztató lehet azt nézni, amikor a kisember végül feléget mindent maga mögött és fegyvert ragad. A "Bosszúvágy" ráadásul egy lusta feldolgozás. Paul Kersey egy világ szerencsése. Sikerül egy olyan bandával leszámolnia, melynek tagjai nem kompetensek, egymással is alig érintkeznek, így egy egyszerű western forgatókönyveként, Kersey, mint a város leggyorsabb pisztolyforgatója, egymás után levadássza ellenségeit, a végére egyenesen szintet lép és a rá küldött orgyilkosokat profikra jellemző hidegvérrel mészárolja le, miközben elvileg a karakter egy tehetséges trauma-szakorvos. Igaz, a történet alapját képezi az is, hogy a pacifista hős végül szélsőséges módszerekhez nyúlva beszennyezze a kezét, de így mennyire rugaszkodik el a dráma a valóságtól és lépünk át a szürreálisabb akciófilm műfajába?
Teljesen!
Eli Roth munkásságát kifejezetten kedvelem, habár mint direktor nem a megvalósítás az erőssége, hanem, hogy olyan témákhoz nyúl, amelyek annak idején érdekeltek engem is a filmek nézése közben. Roth egy rajongó, aki nem kritikusoknak, hanem a nézőknek készíti filmjeit. Sajnos a végeredmény néha eklektikus "Kopp-Kopp - Knock-Knock (2015)", de a "Bosszúvágy" egy korrekt darab, épp a plusz, ami hiányzik belőle. Roth-nál azonban ez megszokott. A szív.
A vértől iszamós, még forró és lüktető szív.
Szomorúvá tesz az is, hogy mostanra az általam nagyon kedvelt Elizabeth Shue gyakorlatilag az "Árnyék nélkül" óta nem kapott egy rendes szerepet, egy rendes moziban. Viszont mintha Josh Brolin akkortól kezdett volna felfelé ívelni. Vincent D'Onofrio a testvér szerepében is kihagyott ziccer, mert több volt a karakterben, mint amit a filmben kaptunk belőle.
Willis Liam Neeson-t ütötte ki a főszerepből.
Ez az első filmje Roth-nak, ami nem horror.
A film Mafab adatlapja: Bosszúvágy - Death Wish (2018)
Megtekintés: Negatív jövőképből jeles, szórakoztatói faktor kérdéses.
Amikor először láttam meg, hogy Duncan Jones új filmmel készül, nagyon vártam. A direktor korábbi mozijai ugyanis kellemes filmélmények annak, aki fogékony a fantasztikum és érdekes morális kérdések boncolgatására. Azonban a "Mute" alulmúlta a várakozásomat, mert bár részese egy Jones féle univerzum építésnek és a felvázolt jövőkép is részletes, vizuálisan és/vagy hangulatában emlékezetes, ám összességében egy hosszúra nyújtott, nem is túl izgalmas, töredezett bosszú film, amelyben érdekes pontok a nyomozati részek, ahogyan főhősünk eljut A-ból a B-be.
Duncan Jones viszonylag fiatal rendező. Tehetségét a művészetek iránt biztos a papától örökölte, David Bowie-tól, aki első filmrendezői munkájában tevőleges vett részt. 2000-ben Jones megrendezett egy Bowie koncert mozit, melynek anyagát a New York-i Roseland bálteremben rögzítették, június 19.-én. Gondolom, apu ráhatása lehetett, hogy Duncan megragadt a fantasztikus filmek világában, hiszen apu is rendszeresen kerülgette a témát, mind filmekben, mind zenei tevékenységében.
Rendezői debütálása egy érdekes kamaradarab, amelyben Sam Rockwell egyedül állt helyt, több szerepben. A "Hold - Moon (2009)" kifejezetten egy poénra kihegyezett, társadalometikai kérdéseket feszeget és az embert, mint egyedülálló, szuverén személyt mozgatja a történetben, hogy azután kapjunk egy pofont: A főszereplőről kiderül, hogy valószínűleg klón és többedmagával, gyakorlatilag rá van kényszerítve, hogy egy befolyásos társaságnak végezzen karbantartási munkákat a Holdon, mert olcsóbb a klónokkal folyamatosan tartani a tempót - kiiktatva a korábbi "darabot", - mint betanítani valakit a földön és kijuttatni az űrbe.
A "Hold" olyan pozitív visszhangot kapott nézői és kritikusi szinten, hogy Jones lehetőséget kapott több pénzből, Hollywood-i produkciót tető alá hozni. A "Forráskód - Source Code (2011)", ha lehet, még elborultabb ötletekkel foglalkozott, amelyben az időutazás egyik formáját vesézik ki, beoltva némi "Idétlen-időkiggel". Az ember miben léte itt is fontos kérdéssé lépett elő, amikor a film végén kiderül, hogy hősünk tulajdonképpen már nem is képes az életre, csupán a nagy hatalmú társaság az, amelyik kihasználva az agyában rejlő információkat, kizsákmányolja a testet.
Itt még azt jósoltam volna Jones-nak, hogy ha így folytatja, igen fontos sci-fi rendező lehet belőle, de bevállalta a videójátékból készült Warcraft mozit, amely legalább annyira visszavetette Jones renoméját, mint korábban Shyamalan karrierjét rombolta "Az utolsó léghajlító". Miért? Mert minkét történet már egy korábban ismert univerzumot dolgozott fel, amelyben rendezőink kézjegye nem tud markánsan érvényesülni, legalábbis, nem érződik a kész művön. Világszinten a film nem bukott meg, de bőven alatta maradt a várt bevételeknek.
A "Mute" kifejezetten visszaesés Jones filmográfiájában és beállt a Netflix által promotált sci-fi mozik sorába, amely jó rendezővel, remek színészekkel, érdekfeszítő történettel, de olcsó kiállításban kerül képernyőre.
A Néma (Alexander Skarsgård) egy bárban dolgozik, ahol gyengéd érzelmek szövődnek közte és az egyik szexi felszolgáló lány között. A kapcsolat tisztaságát nehezíti, hogy a bár amolyan szexgyűjtő pontja a város söpredékének. A lény hamarosan eltűnik és a Néma pedig hol szerencsével, hol logikával, de keresztül vágja magát a városon, hogy megtalálja a szerelmét.
A film pozitívuma, hogy Paul Rudd alakítja a gonosztevőt, Kaktusz Bill-t a filmben és ezért ismét kapunk némi Rudd humort, amit kedvelek. A hátrány szintén ez: Rudd kiváló színész, ha humorról van szó, de mivel beleragadt ebbe a skatulyába, nehéz őt negatív szerepben megszokni, amire rátesz egy lapáttal a film stílusa is, mert néha túl vicces, máskor indokolatlanul komoly/komor. Nehéz is ráhangolódni az eseményekre. A végére már vártam, hogy derüljön ki mi történt és lépjünk tovább. A Két órás játékidő kifejezetten szükségtelen és a kész film néhol emlékeztet "A káosz birodalma" című stílusos borzalomra.
Skarsgård-dal kifejezetten elbánik a forgatókönyv, hiszen végig néma marad. A szuggesztív hangja nem segít a karakter formálásában, bár, arra ott vannak a szemei és gesztusai.
Ha ismered Duncan Jones világát, akkor rengeteg utalást fogsz észrevenni a filmben, amik korábbi munkaira és a magánéletére respektálnak. A filmet dajkájának és édesapjának ajánlja.
Aki nem szereti a lassú folyású drámákat, az kerülje a filmet. Aki viszont kedveli Duncan Jones világát és a főszereplőket, azoknak egyszer elmegy kategória. Persze szerintem. Neked lehet, hogy a kedvenc mozid lesz.
Megtekintés: Niccol valamikor elkészítette a Gattaca (1997) című utópia-drámát és azóta jegyzik. Azzal olyan magasra tette a lécet, hogy nem sikerült megugrania.
Mert bár nem emlékszem valamennyi aspektusára a Gattacának, ám az egészen biztos, hogy a remek színészek és a nem kevésbé fontos mondani való mellé még egy nagyon szép, drámai lezárás is társult, egyfajta konklúzióval, ami a flashback-ekkel együtt egy gyönyörű keretbe foglalta azt a metaforikus művet az égbe szállás motívumával.
A baj, hogy ebből a lírai rendezőből mostanra mintha semmi sem maradt volna. Niccol mestere a hangulatfestésnek, ami a hideg jövőképeket illeti, sőt, "A fegyvernepper - Lord of War (2005)" bizonyította, hogy egy hagyományosabb történetmesélésre is képes, kikacsintásokkal, humorral, az "Anon" azonban egy félresikerült darab, ami a szórakoztatást illeti, hiába a koncepció része, hogy a világ, amelyben a történet játszódik, egy végtelenül steril és neurotikus univerzum.
Annak ellenére, hogy részemről nem éreztem, hogy Niccol elkapta volna a fonalat, köszönet jár érte, hogy a Netflix áldoz arra, hogy minőségi sci-fi kerüljön bemutatásra a szolgáltatásukon keresztül. Nem a cég hibája, hogy néha a felkínált alapanyag nem kellően felhasználó barát.
Az "Anon" egy olyan jövőben játszódik, amikor az emberiség legnagyobb része egy fantasztikus találmánynak köszönhetően amolyan videó kapcsolatban állnak egymással, melynek segítségével szinte nincsen titok a másik előtt.
A főszereplő Sal Frieland (Clive Owen), aki olyan nyomozót játszik, akinek a feladata, hogy ha megkeresik a cégét bármiféle a múltban történt fonáksággal, akkor Sal, mint pártatlan külső szemlélő, felkutassa a kérdéses emlékeket és kielemezve megmutassa, ki a bűnös.
A találmány másik fontos hozadéka, hogy valós időben működik gugliként, ezért bármit látunk, arról információkat kapunk, amelyek 3D-s feliratként vetítődnek ki a szemünk elé a világba, beleértve a velünk kapcsolatba lépő személyeket, akikről szinte minden fontos adatot megtudhatunk.
Nem véletlen, hogy ebben a világban mindenki kicsit tartózkodó és kimért. Sal, miközben a piti lopási ügyeket igyekszik felgöngyölíteni, kap egy gyilkossági ügyet, melynek tettese, egyes jelek szerint, képes belepiszkálni a neurotikus emlékekbe és felhasználók számára a valóságot is ügyesen manipulálja.
Sal a nyomozás során belebotlik egy titokzatos fiatal nőbe, Anon-ba (Amanda Seyfried) akinek fejében ott lehet a kulcs a megoldáshoz.
Niccol még mindig remekül képes a hangulatot átadni. A színek használata, kamerák beállításai, a zene, a helyszínek mind egy letisztult jövőt vetítenek elénk, amelyben nincs helye egyszerű érzelmeknek, vagy csak a hálószoba falai mögött. Az utcák sterilek, nincs egy felesleges elem rajtuk. Mintha a virtuális világba való belépéssel a valóság is egyfajta virtuális helyszínné változott volna, amely azért olyan tiszta, mert a programozók nem látták értelmét, hogy időt szenteljenek a "koszolásnak".
Van lehetőség a történetben, ám akik korábban azt jósolták, hogy Andrew Niccol új filmje az idei sci-fi termés várhatóan legnagyobb dobása, azok egészen biztosan tévedtek. Niccol filmes tevékenységének minősége erősen hullámzó, de az "Anon" legalább érdekesebb témát boncolgat, mint a 2014-es "Arctalan ellenség - Good Kill". Az azonban a rendezőn is múlott, hogy a végeredmény nem lett szórakoztatóbb filmélmény. Niccol nagy kedvence, Ethan Hawke sem tette tiszteletét ebben a moziban.
Az "Anon" nehezen lesz olyan kult mozi, mint a Gattaca, mert abban érezni a végtelen humanizmust, míg az "Anon" inkább egy öncélú stílusgyakorlatnak tetszik.
+ Hogy a Netflix ontja magából a sci-fi zsánert.
- Hogy ezek a filmek valamiért alig bírnak egy szint fölé helyezkedni.
Megtekintés: A Netflix elkényeztet minket sci-fi bemutatóival. De valóban így van ez?
Lassan minden hónapra jut nekünk egy Netflix-es sci-fi bemutató. Csak kapkodom a fejem, hogy ez a vállalat milyen tempóban kebelez be mindent, amire ráteheti a kezét. A kínálat pedig napról-napra bővül, erősödik. Az egyik téma, ami miatt mostanában sokat látom a nevüket, az a fantasztikus film. Azonban van egy megérzésem a rengeteg produkcióval kapcsolatban: A mennyiség rámegy a minőség rovására. Vagy szerinted az elmúlt kb. két év sci-fi terméséből, amelyet a Netflix szolgáltató elérhetővé tett, találtál kiemelkedő darabot? Szerintem még akkor is nehéz, ha véletlenül a remek a téma és még A listás színészeket is sikerül megnyerniük a produkció élére.
Nem tér el ettől a kialakult szokástól jelen filmünk, Ray Bradbury kultikus regényének második nagy-vászon közeli feldolgozása, a Fahrenheit 451 sem.
Disztópikus jövőben járunk, amelyben a hatalom a tűzkeltők kezében van, akik amolyan erkölcsi és morális felsőbbrendűség teljes hatalmával elégetnek bármit, ami a múlt nagy gondolkodóival kapcsolatos.
Kapunk is néhány homályos célzást, miért is van erre szükség, de az amerikai változat nem igazán a pszichológiai okokra koncentrál, inkább a főhős pálfordulása köré szövi a történetet. A történet megértéséhez nem feltétlenül szükséges a könyv ismerete, ám ez a feldolgozás szerintem csak épp a széleit karcolgatja annak a komplex témának, amely az elnyomásról, a gondolkodás cenzúrázásáról mesél.
Aki olvasta a könyvet, annak az is feltűnhet, hogy ez a feldolgozás mennyire elüt az eredeti műtől és annak mondanivalójától. Azonban egyáltalán nem érzem szükségességét ebben a formában az elkészítésnek, mert egy klisés és nem túl érdekes változatot kapunk, amelyben talán a két főszereplő közötti kapcsolatra koncentrál a forgatókönyv, azaz Beatty kapitányra (Michael Shannon) és pártfogoltjára, Montag-ra (Michael B. Jordan), akik kezdetben szinte apa-fia kapcsolatban állnak egymással és mire Montag öntudatra ébred, szabadjára engedve kétségeit és azok oldalára áll, akiket korábban üldözött, addig a két férfi egymás ellen fordul.
Bradbury koncepcióját úgy vászonra festeni, hogy ne nagyon maradjanak kérdések, szinte lehetetlen. A könyv komplexitása, utalásai, néhány karaktere kimaradt Bahrani feldolgozásából. Ez sokat elvesz a történet mondanivalójából. Némi frissítést igyekeztek a DNS láncba oltott adatokkal a filmbe csempészni, de nekem z is inkább zavaros kapálózásnak tűnt, hogy megreformálják Bradbury regényét és kedvezzenek a nézőknek. Talán ellensúlyozásként, mivel az eredeti történetben a regényekkel szemben a reklámokat, televíziót és a képregényeket állítják, ami, ma már tudjuk, azért lehetetlen, mert a marketinges tevékenységeknek köszönhetően az irodalom, a filmművészet és a média szinte jegyben járnak. Talán ezért sem világos egyszeri nézőként megérteni, mire jó ez az egész könyv-égetősdi, annak ellenére, hogy értem az alapötletben rejlő mondanivalót.
A film kevés erényt tud felmutatni a főszereplőkön kívül. Még Sofia Boutella jelenlétét is sikerül elpazarolni.
A film legnagyobb negatívuma, hogy eszméletlenül szaglik a televíziós megvalósítástól. Rendben, hogy a téma nem igényelt egy igazi, széles vásznú, mozis feldolgozást, de a végeredmény fájón művi és papír ízű.
A befejezés meg hatásvadász, de abból is az olcsóbb.
Megtekintés: Majdnem pszicho-thriller, két jobb sorsra érdemes színésszel.
Azt veszem észre, hogy Luke Evans a nagyobb mozifilmek mellett néha bevállal sokkal kisebb produkciókat is, gondolom, amolyan poénból, a stresszt levezetendő, hiszen elvileg egy kis költségvetésű mozik nem járnak annyi forgatási gonddal, jobb esetben.
Itt van pl. Suzi Ewing kamaradrámája, amely több műfajba is bele tudna kotnyeleskedni, hogy végül felemás érzéssel álljunk fel a székből. Mert nem elég bevállalós.
A felütés, amely egy emberrablásban teljesedik ki, kísértetiesen megidézte számomra Evans egy korábbi filmjét, a szintén nagy mozifilmeket és büdzsét kerülő "Nincs túlélő - No One Lives (2012)" című slasher horrort.
Abban Evans karaktere elrabolt egy lányt, de erről csak azután lesz fogalmunk, miután egy rablással és gyilkossággal foglalkozó banda beléjük köt. Itt Evans kifigyel az étteremben egy hölgyet, hogy azután a parkolóban, nem túl szervezetten, ám annál szerencsésebben, elrabolja, majd hazaszállítva elrejtse a címben említett 10x10-es méretű titkos szobában.
Persze hamar kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik és bár Noel Clarke forgatókönyve egyáltalán nem egy erős darab, azért döcögősen végig bírjuk nézni a filmet, amely igyekszik fifikás pszicho-thriller jegyeket felmutatni. Clarke több forgatókönyvet engedett már ki a kezéből, ám úgy érzem, talán a színészi karrierjét kellene szem előtt tartania. Ez a darab néhol kicsit megbicsaklik, a motivációk sem jönnek át tökéletesen és a befejezés is kicsit "vicces", erőtlen lezárással. Több volt ebben a történetben, hogy ilyen nyámnyila módon összecsapják.
Evans mellé, a női főszerepre szerződtették a külsejében inkább szende nyuszi karakterre emlékeztető Kelly Reilly-t, akinek ezt az arcát korábban nem ismertem. A kettejük macska-egér harca bontakozik ki az alig másfél órás filmben, egyetlen helyszínen belül. Szerencsére, még kiszámíthatóságában is akad néhány kisebb csavar a filmben, így moziban ugyan nem, de esti tévés produkcióként még nézhető. Az, hogy a végeredmény olyan, amilyen, középszerű hangulatot árasztva, annak talán a rendezőnő tapasztalatlansága az oka. Feszültségkeltésből van még mit tanulnia.
A film pozitívuma, hogy két ilyen nevet is megnyert magának, de ebben inkább Clarke lehet a ludas. A helyszínként szolgáló épület pedig korábban egy sikeres házépítős műsorban debütált.
Megtekintés: Habkönnyű akciófilm, amit már elkészítettek a kilencvenes években.
Csak valahogy most került moziba. (Ne értsd szó szerint!) Rob Cohen-nek rendezői pályafutása alatt volt egy jó éve. Az volt a csodálatos 1996, amikor sikerült azt a bravúrt meglépnie, hogy két rendezése került szinte egyszerre - hazai - mozikba és mindkettő film - saját vélemény - de erősen kiemelkedett a hasonló műfaji alkotásokból. Az egyik a "Sárkányszív - DragonHeart (1996)" amely egy remek fantasy mesefilm és itt ismertem meg David Thewlis-t, a másik pedig az "Alagút a halálba - Daylights (1996)" amelyik szerintem az egyik legjobb Stallone mozi, amiben Stallone nem öli az ellent és katasztrófafilmek között is benne van nálam a top 10-ben. (Érik egy katasztrófa Top10...)
Sem előtte, sem utána nem kápráztatott el minket Cohen, sőt, filmjei mintha egyre sterilebbek lettek volna. Korrekt daraboktól lassan átcsúszva a gagyi és feledhető darabokig. A "Halálos iramban - The Fast and the Furious (2001)" nekem mindig is csak egy "Holtpont" koppintás volt, szörf helyett autókkal. Nem Cohen érdeme, hogy annyira kinőtte magát a franchise. Az "xXx" inkább volt számomra Diesel reklám és röhejes, olyan jelenetek miatt, mint ezüst tálcán lecsúszni egy korláton... Ami pedig utána jött, azok többnyire egyszer nézős, felejtős kategória.
A "Hurrikán meló" szintén ezt a vonalat erősíti, mert a film nem más, mint egy összevont akció-katasztrófa mozi, olyan elődökkel a zsebében, mint a "Twister" szintén a csodálatos 1996-ból, vagy a "Vízözön - Hard Rain (1998), ami meg tipikus hollywoodi klisés akciófilm, és amely sémát tucatnyi hasonló felépítésű moziban láttuk és amely sémát kb. az 1988-as Drágán add az életedben! fektették le. A "Hurrikán meló" tehát ebből a szempontból eléggé elsőfilmes alkotásnak is tűnhet és konkrét jeleneteket és cselekményszálakat emel át a megemlített filmekből. Pl.: A főszereplő gyermekkorában szembesül a természeti katasztrófa gyilkos erejével és közben elveszíti az apját. A kalandok egy pontján a csalódott helyi rendőrség rossz útra téved és szembekerül a végtelenségig pozitív szereplőkkel. A vihar szétválogatja a szereplőket és a negatív karaktereket gyűjti csokorba. A főszereplők ellenkező neműek, hogy legyen feszültség a nemiség szintjén is. És a többi...
A "Hurrikán meló" főszereplője a törékeny és Liam Neeson mentes Maggie Grace, akinek karaktere felelős azért, hogy a kisvárosi, de állami fennhatóságú létesítményben zavartalanul megsemmisítsenek több száz millió, leselejtezés előtt/alatt álló dollárt. Casey (Maggie Grace) amolyan büntetésből került a feladat élére, ám, ha már ez jutott, igyekszik azt tökéletesen elvégezni. Egy tucatnyi marcona fegyveres között a törékeny nő az, aki teljes szabad kezet kapott a pénz bezúzásához, így, amikor megérkeznek a banditák, akik úgy vélik, az államot fenyegető legnagyobb vihar leple alatt viszik a zsét - Vízözön style - hamar rádöbbennek, mennyire nem egyszerű a feladat. Casey ráadásul olyan magával ragadó személyiség, hogy rövid úton - mivel nem egy nagy városban játszódik a film, így a távolságok erősen lecsökkentettek - elragadja az épp városban tevékenykedő meteorológust, Will-t (Toby Kebbell), hogy annak testvérével trióra egészülve beleköpjenek a gyülevész és kissé töketlen rablóbanda levesébe.
Innentől kezdve semmi új nincs a nap alatt. A kémia a főszereplők között működik, az ellenség, mivel a katasztrófa előtt a lakosság nagy részét evakuálták, nem tud gonoszságában kiteljesedni - értsd, nincs nagyon karakter, akiken bemutathatná, hogy ha nem kapja meg a pénzt, hogyan öli halomra az ártatlanokat, ezzel zsarolva, akit épp kell, ezért egy idő után már szinte szánni kezdtem a negatív karaktereket, mert nem éreztem, hogy eléggé veszélyesek, habár a vezetőjüket alakító Ralph Ineson - aki sikeresen beleszerepelte magát a mostanában bemutatott szinte összes remek nézőcsalogató moziba - mindent megtesz azért, hogy egy igazi kis féregnek gondoljuk. De a "Cliffhanger"-ben brillírozó John Lithgow magasságait meg sem közelíti. Ha már megemlítettem a "Cliffhangert", akkor ide kívánkozik az a kis érdekesség, hogy a kilencvenes években egy erősen hasonló alapötletre felépítettek már egy akciófilmet, amelynek büdzséje 40 milliót kóstált volna, ám a Carolco cég ezt sokallta és végül David Chappe első komoly munkája nem jutott el az elkészítésig, pedig már ki volt nézve Renny Harlin és Stallone is. Végül a Carolco inkább a hegyek között játszódó akciófilmet választotta, aminek a költségei megduplázódtak a "kihagyott ziccerhez" képest.
Szóval, a filmek középpontjában álló, ellopásra szánt összeg emelkedik (akár a forgatásukra szánt költségek), a kalandok egyre elvadultabbak, hőseink lassan kimaxolják a szerencséjüket, de az eredetiség,a meghökkentő fordulatok, most is kimaradtak.
Komikus karakternek még ott van Will öccse, Breeze (Ryan Kwanten), aki a nézőknek a True Blood sorozatból lehet ismerős és aki legalább akkora ász, mint tesója, hogy még könnyebb legyen felvenni a kesztyűt az ellen ellen.
A film talán lehetett volna tökösebb, ha több a vér, ám gondolom, pont a műfaji sajátosságok miatt inkább lazára vették a figurát, hogy a tiniknek kedvezzenek a jegyeladásoknál.
A film forgatókönyv írói egészen biztosan a kilencvenes évek akciófilmjein szocializálódtak.
Az alapötletet Anthony Fingleton és Carlos Davis köhögte ki. Nem tudom, hogy az ilyen alkotói párosok milyen módon szövetkeznek egy-egy ötlet felépítése alatt, de a két úriember filmes munkája egy közös abszurd komédia, a "Szűnj meg, Fred!" című darabban csúcsosodott ki, 1991-ben. Azután eltelt 27 év és egy merőben más hangulatú és stílusú alapötletet sikerült kiötölniük.
A forgatókönyvért azonban nem ők a felelősök, hiszen csak az ötletet szállították. Egy másik duó rendezgette az egészet össze, hogy egyfajta kilencvenes évek akciófilm kvintesszenciája legyen belőle. A végeredményért Scott Windhauser és Jeff Dixon a felelős. Mindketten a kétezres években kezdtek megjelenni filmes berkekben, hogy azután Windhauser amolyan script-doktorként fazonírozzon korábban leírt forgatókönyveket (leírt így is, úgy is...) Jeff Dixon neve, ha lehet, még érdekesebb a stáblistán, hiszen Jeff korábban főleg arról volt hír... szóval ha túl híres nem is, de kb. tíz éve készít edző videókat a feleségével, Amy Dixon-nal, hogy most, valamiért belebonyolódjon ebbe a filmbe. De nem biztos, hogy ez jó nekünk.
A legtöbb, amit el lehet mondani a "Hurrikán melóról", hogy szépen illeszkedik a kilencvenes évek által kitaposott akció műfajába, minden szempontból és egyszer azért elszórakoztatja a nézőt. Persze nem az a film, amire még egyszer beülnél a moziba.
Azokat a filmjeit Cohen már bemutatta 1996-ban! (Mindkét akkori moziját kétszer néztem meg moziban, ami egyszerre jelenti azt, hogy mennyire ráértem és milyen olcsó volt egy mozijegy.
