2018. május 30., szerda

Bosszúvágy - Death Wish (2018)

Bosszúvágy - Death Wish (2018)


Rendezte: Eli Roth


Megtekintés: Néha érdemes egy-egy poros filmből Remake-et készíteni, de vajon az 1974-es "Bosszúvágy - Death Wish" az a film?

1974-ben már nem számított újdonságnak az a fajta bosszúfilm, amit a "Bosszúvágy" képviselt, hiszen hasonló darabok már készültek a hatvanas években is. Lásd.: Halálfejesek (1967)
Amiben talán új volt a mozi, hogy kendőzetlenül állt ki a kisember mellett a bűnözők ellenében és az adott korban frissnek hatott erőszakosságával, ami ma már simán átmenne egy korhatár besoroló bizottság előtt is. A hetvenes évek közepén, amikor a meghasonlott USA-ba hazatértek az amerikai katonák, veteránok, kicsit megváltozott a korábbi idillinek beállított életérzés. Amerika elvesztette tisztaságát és már nem volt többé a lehetőségek hazája.
Az utcákra szabadult egy erőszakosabb generáció, amelyiknek már nem voltak álmai és nehezményezte a politika befolyását az átlagpolgár életére.
Rengetegen tértek haza a háborúból, akiknek most a mindennapokkal kellett megküzdeni. Sokuk kábítószerfüggő, meghasonlott emberek, akik galerikbe tömörültek, pont úgy, mint a háború és a kormány ellen lázadozó fiatalok, akik többé nem bíztak saját országukban.
A városi élet egy sokkal sötétebb árnyalatot kapott. A kilátástalanság, a bizalom elvesztése a kormányzattal szemben kinevelt egy frusztrált társadalmat.
Már erre figyelmeztetett az "Eper és vér - The Strawberry Statement (1970)" című dráma is, amelyben egyetemisták tiltakozásuk jeleként elbarikádozzák magukat az egyetemi városban, hogy végül a karhatalom törje meg lázadásukat.
Az utcákat ellepik a bandák és már nincs már meg a hatvanas évek romantikája sem: elég egy rossz szó és folyik a vér.
A kábítószerhasználat felfelé ível és az első fogyasztói azok a harmincas férfiak, akik visszatértek Nam poklából. Köréjük szerveződnek különböző csoportok, amik a rendszer ellen lázadva pont a kispolgárokat veszik célba.

Az eredeti "Bosszúvágy" erről mesélt, főszerepben a hetvenes években már idősnek számító Charles Bronsonnal. Családját támadás éri és a kispolgár miután nem kap megfelelő támogatást a rendőrségtől, saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Brian Garfield regénye 1972-ben jelent meg és nagyon gyorsan megfilmesítették. A végeredménnyel az író olyannyira nem volt elégedett, hogy folytatást írt az első történethez, a "Death Wish-hez, a.k.a. Halálvágyhoz.
Karakterei azonban tovább éltek a vásznon és Bronson még további négy részben irtotta a városi hulladékot.
Utána a történet gyakran visszaköszönt a vászonról, más-más köntösben, de a lényeg sokat nem változott: Egy banda erőszakot alkalmaz a főszereplőn vagy családján, a főhős felveszi a kesztyűt és visszavág. Az alapanyag egyszerű és megfelel egy akció-drámának. Lehet a karaktert rendőrre cserélni és akkor még több vért lehet ontani.


Volt értelme 2018-ban leporolni a témát?
Abból a szempontból igen, hogy legalább az öregedő Bruce Willis kapott egy lehetőséget, hogy ismét hozza a blazírt Bad-Ass figurát.
Szükség volt életre kelteni Paul  Kersey - a könyvben Paul Benjamin - karakterét?
Nem feltétlenül, hiszen már semmi új nincs a történetben. Amerikában mindennapos az erőszak az utcákon. A hetvenes években csak éledező jelenség most már része a amerikai életérzésnek. Diákok lövöldöznek a suliban, beteg elméjű emberek zárkóznak hotelszobákba és lőnek a tömegbe. Az iskolai erőszak külön tantárgy és az Internet is kitermeli a maga pszichopatáit.

A "Bosszúvágy" mondanivalója tehát már nem hordoz nekünk semmi újat, ellenben még mindig szórakoztató lehet azt nézni, amikor a kisember végül feléget mindent maga mögött és fegyvert ragad. A "Bosszúvágy" ráadásul egy lusta feldolgozás. Paul Kersey egy világ szerencsése. Sikerül egy olyan bandával leszámolnia, melynek tagjai nem kompetensek, egymással is alig érintkeznek, így egy egyszerű western forgatókönyveként, Kersey, mint a város leggyorsabb pisztolyforgatója, egymás után levadássza ellenségeit, a végére egyenesen szintet lép és a rá küldött orgyilkosokat profikra jellemző hidegvérrel mészárolja le, miközben elvileg a karakter egy tehetséges trauma-szakorvos. Igaz, a történet alapját képezi az is, hogy a pacifista hős végül szélsőséges módszerekhez nyúlva beszennyezze a kezét, de így mennyire rugaszkodik el a dráma a valóságtól és lépünk át a szürreálisabb akciófilm műfajába?
Teljesen!

Eli Roth munkásságát kifejezetten kedvelem, habár mint direktor nem a megvalósítás az erőssége, hanem, hogy olyan témákhoz nyúl, amelyek annak idején érdekeltek engem is a filmek nézése közben. Roth egy rajongó, aki nem kritikusoknak, hanem a nézőknek készíti filmjeit. Sajnos a végeredmény néha eklektikus "Kopp-Kopp - Knock-Knock (2015)", de a "Bosszúvágy" egy korrekt darab, épp a plusz, ami hiányzik belőle. Roth-nál azonban ez megszokott. A szív.
A vértől iszamós, még forró és lüktető szív.

Szomorúvá tesz az is, hogy mostanra az általam nagyon kedvelt Elizabeth Shue gyakorlatilag az "Árnyék nélkül" óta nem kapott egy rendes szerepet, egy rendes moziban. Viszont mintha Josh Brolin akkortól kezdett volna felfelé ívelni. Vincent D'Onofrio a testvér szerepében is kihagyott ziccer, mert több volt a karakterben, mint amit a filmben kaptunk belőle.

Willis Liam Neeson-t ütötte ki a főszerepből.
Ez az első filmje Roth-nak, ami nem horror.

A film Mafab adatlapja: Bosszúvágy - Death Wish (2018)

65%

Ha megnéznéd:
- Bosszúvágy (2018)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ide tessék írni, ha van mit: