Rendezte: Paolo Genovese
Közel egy éve volt szerencsém a "Teljesen idegenekhez" és még a mai napig motoszkál bennem a film a témája miatt. Ha nem láttad még, szerintem mindenképpen pótold.
Abban a moziban egy vacsoraasztalnál ül össze egy baráti társaság és némi hipotetikus és etikai-morális kérdezz-felelek után kitalálják, hogy telefonjaikat az asztal közepére teszik és a vacsora alatt beérkező hívásokat megosztják egymással, ezzel bizonyítandó, hogy nincsenek titkaik.
Genovese ereje abban áll, hogy egy egy-helyszínes kamaradrámát tud elmesélő eszközeivel kifejezetten jó moziélménnyé "szélesíteni" Tudjuk, hogy egy leginkább színházi darabnak megfelelő filmet látunk, de mégis, a játék, a történet miatt olyan, mintha kitekintenénk a világra. Talán nem véletlen, hogy Genovese remek drámáját több ország átvette, hogy saját változatot készítsen belőle.
Ha úgy tetszik, a mikrokozmosz ebben a moziban sem változott sokat. A vacsora asztalt felváltotta egy éttermi, ahol a férfi (Valerio Mastandrea) bonyolítja le"munkáját" (Vagy épp túl, ha úgy tetszik...) és esetenként eszik is.
Apró töredékekből áll össze a mozaik, amelyben áthallás lelhető fel az ezer sorsa, amelyet a férfi (így nevezik meg) szemén keresztól láthatunk, néha békaperspektívából.
A férfi egyetlen notesszal bajmolódik és néhány párbeszédből kiderül, hogy misztikus alkukat köt a hozzá segítségért forduló emberekkel, néha bizony kifejezetten etikátlan feladatok elvégzéséért cserébe.
Lassan megtudunk annyit néhány karakterről, hogy összeálljon a kép és legyen kiért izgulnunk, ám a vége-főcím után is maradnak bőven kérdéseink, amelyek egy részére koholhatunk magunk is magyarázatot, de néhányat viszont kifejezetten szerettem volna, ha valahogyan beszuszakolna a forgatókönyvbe.
A férfi olyan alkukat is köt, amelyben kifejezetten orvosi csodáknak kellene létre jönnie, amennyiben tartja a szavát. Vakság, kóma, Alzheimer. Ezekre is kínál gyógyírt, mint, ahogy elvileg arra is képes, hogy valakinek az Istenbe vetett hitét visszaadja, vagy szépséget ígérjen.
Sok megfoghatatlan dolog, amelyeket csupán egy valaki szokott embereknek szolgáltatni a kultúrtörténelemben: Maga az Ördög.
Vajon a férfi maga az Ördög?
Vagy maga is "rab", akit a titokzatos notesz irányít és értelmünkön kívül álló, felsőbb hatalom terjeszkedik mögötte?
Ha így is van, akkor akik kapcsolatba kerülnek vele, hogyan tudták meg, hogy hozzá egészen bizarr kérésekkel is lehet fordulni, sőt, ha cserébe megtesszük, amit kér, akkor a viszonzás nem marad el, legyen szó egy kapcsolat újramelegítéséről, vagy vakságtól való megszabadításon át egyenesen a boldogságba vezető útig?
Nem tudom, mennyire új a történet egy titokzatos emberről, aki a vesénkbe lát és kihasználva gyarlóságunkat, megvásárolja a lelkünket. Úgy vélem, az emberi természetből adódóan ez egy vissza-visszatérő filozófiai kérdéskőr része.
Ha nem szedegetem elő az elmúlt évszázadok Mephisto történeteit, már kedvenc írómnál, Stephen Kingnél is előkerül a téma a "Hasznos holmik - Needful Things (1993)", amelyben az Ördög vagy egy értelmen felül álló misztikus lény egy egész kisvárost emészt el különleges hatalmával, pusztán a humán gyarlóságra építve.
Felmerül a kérdés, hogy a kérésekért cserébe miért kell a kétségbeesett embereknek néha egyenesen olyasmit megtenniük, amelyet a jog-rendszerűnk és saját etikai belső érzéseink is kilöknek magukból. Bizonyára a drámaiságot fokozandó. Azonban, ahogyan egyre több a kérdés, mind jobban távolodunk el a férfitól, szinte várva a bukását, egy végső csavarban.
Ez pedig meg is érkezik, hogy azután újra írva a történetet, mégis a férfi oldalára állva keressük a mögötte álló bűnösöket, legyenek akár azok maguk az istenek.
Nem lehet azt állítani, hogy Christopher Kubasik termékeny író lenne, "A hely" alapötlete azonban kifejezetten erős és a rendező, valamint Isabella Aguilar remek misztikus-drámát épített köré, amelyben a misztikum úgy van jelen, hogy az nem kulminál a vásznon, végig lebegtetve a kérdést. Egészen a befejezésig, amikor a lezárás segít a karakternek "kilépni a bőréből".
Genovese kiváló olasz színészeket szerződtetett a szerepekre, néhányukkal korábban is dolgozott együtt. Kiemelném a vezeklő rendőrt alakító Marco Giallini-t, aki korunk egyik legjobb olasz színművésze.
Az egyetlen, amiért a film kicsit alatta marad a "Teljesen idegeneknek", hogy sok kérdést hagy megválaszolatlanul.
Erős pozitívum, hogy Genovese olyan jól használja ki a teret, hogy szinte észre sem vesszük, hogy el sem hagytuk a film mikrokozmoszának helyszínét: az éttermet.
Talán a férfi tekintete is azért kalandozik el a kinti környezet figyelésében, mert szívesebben lenne máshol?
Sok kérdésünkre választ kaphatunk ebben a remek filmben, amelyik kis késéssel eljutott hozzánk is a mozikba.
A film soundtrack videóinak helye!
75%
A film Mafab adatlapja: The Place (2017)
Ha megnéznéd:
- A hely (2017)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ide tessék írni, ha van mit: