2021. március 18., csütörtök

American Skin - American Skin (2019)

American Skin - American Skin (2019)



Rendezte: Nate Parker

A film Mafab adatlapja: American Skin (2019)

Megtekintés: Erősen kamaradráma egy nagyon erős alapszituációval, melynek feloldása logikusan következik a cselekményből, ennek ellenére mégis letaglózott.

Egy veterán hadi-tengerész egyetlen fiával tart haza a csendes környéken, amikor megállítja őket két rendőrjárőr és némi szóváltás után egyikük lelövi a 14 éves gyereket. Linc (Nate Parker) egészen addig törvényes úton várja, hogy valamiféle megoldást kapjon az ügye, míg végül a gyilkos lövést leadó rendőrt (Beau Knapp) felmentik és a város a szőnyeg alá seperné az esetet. Linc azonban jó katona volt, aki elvárta volna, hogy a háborút ne a hazájában kelljen megvívnia és ne a fia legyen az első áldozata. Maroknyi társával és egy dokumentum filmes egyetemista csoporttal elfoglalják azt a rendőrőrsöt, ahol a gyilkosságot elkövető rendőr is épp szolgálatot teljesít és igyekeznek egy olyan gyilkossági pert lefolytatni a túszok és rabok segítségével, amely kielégítő választ adhat a kínzó kérdésekre, amiket Linc nap, mint nap feltesz magának a tragikus nap óta.

Nate Parker előtt le a kalappal, mert forgatókönyve nagyon fontos kérdéseket feszeget, azonban, roppant nehéz helyzetben van, mert egy szélsőséges szituációban kell hőse mellé állítani a nézőt és ez még úgy sem egyszerű, hogy a gyilkos lövést leadó rendőr - Beau Knapp hihetetlenül jó színész és amit itt alakít, az díjesélyes lenne szerintem - alapból egy tenyérbemászó, piperkőc, rasszista figurának tűnik. Azonban amikor szép lassan megfeszülnek az idegek és színt kell vallani, kiborul a bili és nem vagyok teljesen biztos, hogy maradéktalanul bűnösnek tartom a férfit, sőt, néhány apróság miatt még némi áldozathibáztatást behozok a képbe, amit a katalizátor történések bemutatása okozott bennem.
Mert legyen bár Linc fia, Kajani (Tony Espinosa) bármennyire is imádni való fiatalember, olyan helyzetben tesz meggondolatlanságot, amelyben elvileg minden valamirevaló átlagos fekete fiatalember behúzná fülét-farkát.
Viszonylag fontosabb szerepben látható még Theo Rossi, aki a "Sons of Anarchy"-ban a törvény ellentétes oldalán állt,

A film ezért szerintem nem is feltétlenül a vakbuzgóságában gyilkosságot elkövető rendőr felett akar pálcát törni, hanem a rendszeren, amely démonizálja a fiatal feketéket a rendőrség szemében és ez vezet néha olyan tragikus esetekhez, mint amit tárgyalunk. 
Azonban tűnhetek ez miatt rasszistának, de amit nem tárgyal meg a nézőkkel a film, hogy maga ez a démonizáló helyzet miért alakult ki mára Amerikában és miért lőnek a zsaruk és csak azután kérdeznek.

Mert szerintem itt nincs rossz vagy jó, csak emberek, akik a tapasztalatokat átviszik a munkájukba és tenni ellene nem lehet, mert már a rendőr iskolában is olyasmiket tanítanak, ami egyértelműen képes a feketék ellen hangolni a törvény szolgáit, ugyanakkor, ezek a következtetések, amiket a feketékkel kapcsolatban megtanulnak, a sok éves rossz tapasztalatokból nyert energiát. Tudod, nem rasszista vagyok, hanem tapasztalt. Árnyalatnyi lehet a különbség, mégis nagyon fontos.

Nem szükséges túlmagyaráznom ezt a filmet. A képi világ részben dokumentarista, a filmesek közreműködése miatt - sok felvétel a kameráik vagy a helyszínen kiépített biztonsági kamerákból van beemelve, hogy reálisabbá, kevésbé csinált mozivá tegye a filmet, mintegy áthelyezve a nézőt abba a közegbe, amit be askart mutatni. Úgy pedig könnyebb, ha szinte a szereplők között mozgunk. Ugyanakkor nem olyan tolakodóan élnek ezzel, hogy kidobja a nézőt a film nézése közben a valóságba.

Ma már fontosnak tartom, ha egy film le tud úgy kötni, hogy a fáradtságom vagy problémáimat elfelejtve, egyetlen nekifutásra végi tudjam nézni. Ráadásul, habár közel sem tökéletes, és néha egy-egy érv vagy bekiabált mondat nem segít az eset megítélésében - néha kifejezetten a rendőrök oldalára álltam, de ismétlem, ez főleg azért is van, mert fehér negyvenes férfiként zsigerből kicsit a rend és a fehér ember felé húz a szívem. Másrészt tény, hogy az esküdtek egy része, főleg a rabok, nem kaptak sem okos, sem szimpatikus szöveget a szájukba, ezért mondandójuk számomra nem minden esetben releváns.

A feszültséggel azonban jól kufárkodik a film, a színészek szerintem egész elképesztő munkát végeztek a filmben és a lezárás, bár említettem, hogy logikusan csak így végződhetett, tartogatott egy kis meglepetést.




Szerintem amit bemutat a film, az a jelen kor leküzdhetetlen akadálya, azonban kell beszélni róla, mert ha tökéletes megoldása nincs is, enyhíteni csak-csak kellene a szakadékot az afroamerikai állampolgárok és a fehér rendőrség között. Mert nem lehet úgy élni, hogy mindkét oldalnak rettegnie kell.
A sors pikantériája, hogy a film már készült, mikor megtörtént az egész Amerikát felbolygató George Floyd eset, ami miatt a filmben látott események átkerültek a valóságba, mindezt úgy, hogy Floyd amúgy a lehető legtávolabb állt a filmben áldozatként megismert Kajani figurájától. 

Ezt a filmet legalább egyszer látnod kell, hiszen mondanivalója friss és szinkronban van a jelennel. Nem állítom, hogy többször nézős darab, mert a párbeszédeken még lehetett volna csiszolni - a tökéletes párbeszédek, szűk helyen, etalonként a "12 dühös ember" című filmben hangzanak el talán a legjobban, hasonló témát boncolgatva, hasonló környezetben - és elég nehéz is léleknek, azonban egyszer mindenképpen látni kell.
Szerintem, nem is kapott elég reklámot, valahogy nem éreztem körülötte felhajtást, pedig pont az ilyen szerzői filmek - Parker írta, rendezte és főszereplő benne - azok, amiket sokan hiányolnak az amcsi filmgyártásból. Sajnos az "American Skin" nehéz helyzetben van, mert sem nem egy sorozat sokadik része, sem mutánsok vagy egyéb szuperhősök nincsenek benne, ami most annyira trendi lenne.

Lehet, hogy később azért újra nézem és kicsit elemezgetem benne az utolsó fél óra beszélgetéseit, hogy jobban megértsem, hogyan működik ott a világ. Mert jelenleg, kicsit mind a két oldalnak igazat adtam, de pont emiatt az ambivalencia miatt borulhatott fel odakint a bili, mert ha valami ennyire megosztja az embereket, az mindig esély arra, hogy indulatokat generáljon.

Nate Parker munkásságát érdemes lesz követni!

Ha kedveled a fekete túszejtős filmeket, érdemes megnézned Samuel L. Jacksonnal és Kevin Spacey-vel a Nincs alkut, vagy Denzel Washingtonnal a "Végszükséget".

75%

Valamikor az elkövető is áldozata annak, amit tesz. 


2021. március 16., kedd

Igen nap - Yes Day (2021)

Igen nap - Yes Day (2021)



Rendezte: Miguel Arteta

A film Mafab adatlapja: Yes Day (2021)


Megtekintés: Bár nem szívem csücske Jennifer Garner, már úgy vártam az új filmjét, mint egy falat kenyeret. Némi túlzással.

Az utolsó film, amit Ben Affleck ex-nejétől legutóbb láttam, még moziban, a v. e. (vírus előtt), a Peppermint című, nem túl jól sikerült akciófilm volt. Szóval, vagy 3 éve. Közben azt hiszem szét is mentek, bár, ez nem tartozik ide.

A Peppermint nem igazán tetszett, mert pontosan tudom, hogy megfelelő kezekben Garner kifejezetten ütős akciókra is képes, (Nézd csak meg Peter Berg rendezését, A királyság-ot) ebben a filmben viszont az akció egyszerűen túl halovány volt. Az ötlet meg a szokásos. Pont hihető…

Erre itt ez az új mozi, amit igyekeztem gyorsan letudni. Nem számítottam rá, hogy ezzel visszatér a színésznő a csúcsra. Az alaptörténet már megint egy tipikusan amerikai filmes téma: Az Igen nap, amikor a szülők egész nap azt teszik, amit a gyerekek szeretnének. Az amerikai filmkultúra egyik erős szelete, hogy olyan filmeket készítenek, amik egy adott ünneppel, ünnepnappal, vagy szimplán a buli fogalmával hozhatók összefüggésbe. Igen, ha most belegondolok, egy elég nagy halmaz, amelyben elférnek a karácsonyi, hálaadási mozik, mellette a horrorfilmes al-műfajú Halloween és Péntek 13 filmek, vagy pl. az esküvő kérdéskörbe tartozó komédiák a Koszorúslányoktól az Agglegénypartiig, vagy az iskolai szüneti filmek, melyekben elszabadulnak a fiatalok vagy egy egész család, mint a Vakáció mozik, vagy a Házibulis marhaságok. Kezded érzékelni, hogy azért ez egy szép nagy halmaz, igaz?

Az Igen Nap pedig szépen megkapta a maga kis alsó polcát, ahol osztozhat az olyan filmekkel, mint az X-A buli elszabadul és hasonló mókák.

A koncepció tehát egy ismert vagy kitalált közösségi program, ami lehet ünnep vagy kreált indok, és megtapasztalhatjuk, hogy ennek ideje alatt mi történik. Amerikai filmben, főleg, ha családi filmről van szó, leginkább előkerül némi kapcsolati probléma, hogy a végén kiderüljön, mindenki nagyon szereti a másikat.

Upsz, sajnos ennél többet azt hiszem nem is lehet erről mondani, hiszen, minek írogassak erről, ha elemezni fölösleges, annyira habkönnyű? Ha már hab, annak is lesz benne szerepe. Alig nyolcvan perc, ami szintén azt mutatja, hogy a kedves alapötlet mellett túl sok mindennel nem duzzasztották fel. Valójában totál csinált az egész balhé, ami a kis család kalandjait kiváltja és már az első percekben, hogy elkezdődik az Igen nap, arra gondoltam, hogy ahogyan aput és anyut bemutatják az első percekben, nekik alapból később is ilyen lenne minden napjuk, el sem jutottak volna addig a pontig, amit a film bemutat. Ilyen anyukával soha.

Oké, jól megmagyarázzák, mekkora felelősség szülőnek lenni és előkerül a tipikus rossz zsaru-jó zsaru hasonlat, de egyszerűen elképzelhetetlen volt számomra, hogy a bevállalós anyu egy percig ne élvezze a gyermekeivel töltött időt, találjanak ki a kölykök akármekkora őrültséget. Bár, ennek ellenére jót mosolyogtam a home videón, amelyet a gyermek összedobott, mert totál bele tudtam élni magam és szerintem, gyerekkoromban nekem is összejött volna belőle pár perc - fakanál tört, de van másiiiiik - annak ellenére, hogy imádtam anyámat.

Mellette apu és munkahelyi problémái kifejezetten felületesen, mellékesen kerülnek megemlítésre, emiatt nem éreztem azt, hogy tényleg ennyire alá kellene rendelnie egy szombati napot is, mint itt sikerül neki majdnem. Azután a film végére el is felejtjük, hogy volt odabent némi gebasz, pedig megérdemelte volna, hogy korrektül lezárjuk azt a vonalat is, így a film elején bemutatott kollégák, akikből kinéztem volna még pár poént, nem lettek kihasználva.

Fura, hogy a film anyut negatívnak akarja beállítani, miközben látjuk, hogy a gyermekeinek pl. milyen magas szinten készíti össze a uzsitáskáit. Más filmben ilyenkor ez apára marad, mert anya elvesztette valahol a kapcsolatot a családdal. Úgy elhiszed, hogy két nagyobb gyermeke egyfajta hadvezért lát benne. Whatever.

Hiányoltam még a nagylány és barátnőjének a történeti lezárását, amiben kiderül, hogy rossz érzéseinek volt-e alapja, vagy nem, mert azzal mélyíthették volna a karaktert annyiban, hogy lássuk, anyu mégis csak jól nevelte fel a lányát, aki még tudat alatt is, belső sugallatra képes megfelelni a szülői elvárásnak és ha megszólal benne egy belső hang - ahogyan említi is, hogy rossz az érzése a srácok bulijával kapcsolatban - annak később van alapja, ami egy pár soros anya-lánya beszélgetésben megmutatta volna, hogy sokkal több bennük a közös, mint gondolnák, vagy, anyu egyszerűen a jelenlegi lázadozás ellenére is kifejezetten jó munkát végzett kislánya nevelésével.

Igen, ott csak kerekíthettek volna a bulizós srácok randinak a végére valami kis apró problémát, mondjuk, hogy előkerül egy füves cigi és akkor a rendőrünknek is lett volna plusz funkciója, amikor a srácokat fegyelmezni kell, ahelyett magában beszélve igyekszik hozni a comic relief figurát.

Szóval, a forgatókönyv szerintem a felszínt karcolgatta és inkább amolyan marketing-filmnek éreztem, ami pusztán igyekszik kedvet csinálni már megint egy amerikai őrületnek, ami majd jól körbejárja a világot, hogy pár év múlva a magyar női magazinokban is arról olvassak, hogy a bezzeg anyák hogyan teszik még személyesebbé ezeket a közös IGEN napokat.

A színészek rendben vannak. A legnagyobb lány, Jenna Ortega gyönyörű kis hölgy és valójában épp 19 éves, a kicsi, Everly Carganilla a szokásos cukiság, a fiú, Julian Lerner pedig, nem tudom miért, kb. olyan kis béna töki, mint majd’ az összes hasonló, családi moziban. Mintha a fiúk kapnák a leggyengébb karaktereket. (Lásd még a Instant család.)

Sajnos, ez a családi mozi sem lett túl erős. Mintha az amerikai nézők nem igényelnének mély karaktereket, ha családi filmet néznek, pusztán legyen mindenki csinos, kedves, színes.  Az biztos, hogy nem hiszem, fogom még látni ezt a filmet. Akkor inkább az Instant család.

Ha úgy vesszük, az ilyen bulis napos feldolgozások igazából nem rendelkeznek valódi ötlettel. Olyan, mintha végigkísérnénk egy család napját. Ezt lehetne sokkal szórakoztatóbban is csinálni. Itt valahogy kicsit minden súlytalan, a mellékszereplőkből meg az aki kicsit több figyelmet kap, az volt a legkevésbé érdekes számomra, ráadásul, itt és érezni kis hiányt, hiszen, kiderül, hogy hat gyerekes apa, azonban a filmben semmit nem tudunk meg a családjáról, holott, abban is lett volna akkor már lehetőség, hogy keveredjen a két család.

45%

Apu az állandó jó zsaru. Mikor végre árnyalhatnák a figurát a munkahelyével kapcsolatban, anyu finoman kipöccinti a témát parkolópályára. Végül persze megoldódik minden, csak nem éreztem a helyzet súlyosságát, pedig, arra ebben az esetben lehet, hogy szükség lett volna.



2021. március 11., csütörtök

Árny a felhők között – Shadow in the Cloud (2020)

Árny a felhők között – Shadow in the Cloud (2020)


Rendezte: Roseanne Liang

A film Mafab adatlapja: Shadow in the Cloud (2020)



Megtekintés: Érdemes, mert gyakorlatilag ebből a filmből megtudhatjuk, hogy egy nő meddig képes elmenni, ha meg akarja szerezni a gyermeke apját!

Elnézést kérek a készítőktől profán pofátlanságomért, de miután végeztem a megnézésével, valamiért ez volt az egyik első gondolatom.

Kifejezetten kedvelem Grész-MoreccNorecc-et és csak egy bajom van vele: Ha gyorsan akarom kimondani a nevét, még véletlenül sem találom el. Szóval, Chloé Grace-Moretz szerintem egy nagyon tehetséges fiatal színésznő, és nekem kellemetlen, hogy szexinek tartom, pedig szinte még ki sem bújt a tojáshéjból. Már 24 éves, szóval rég nem egy elveszett kislány, bár, aki látta, mit művelt a Ha/Ver című képregényfilmben, az sosem gondolt róla ilyesmit. Igen, nem tartozik a tárgyhoz, színészi képességeit sem feltétlenül az alapján kell megítélnem, hogy egyébként képzett harcművész és mind a harminc kilójával lehet, hogy másodpercek alatt földre küldene. Szóval, bocs, hogy vicceltem a nevével.

Tehát, kifejezetten kedvelem, ennek ellenére nem gondolom, hogy elvisz egy filmet a hátán. Az első hír, amit erről a moziról olvastam, hogy női pilóta, aki gépével megy innen-oda. Na, mondok is magamnak: - Hejj, ez nem lesz túl érdekes, hiszen hacsak nem bikiniben vezeti a repülőgépet, másfél órát nem biztos, hogy végig bírok nézni ebből. Mert akkor, felületes információ-morzsák beszopkodásával azt hittem, egyszemélyes kamaradarab lesz, egy pilótáról, aki viszi a gépet és közben van baj dögivel. Azután már olvastam is róla valahol és még a trailer előtt megnéztem.

Szpojler lesz, szóval előbb te is nézd meg!

Tehát. Ez a film elég pofátlan! Már az elején sikerül belecsempészni két olyan momentumot, aminek sikerül tökéletesen elhitetnie velem, hogy egy szemfényvesztést látok, ha úgy tetszik, valamiféle kísértet mozit, aminél még épp azt nem tudom, hogy a gép a fantom, a többi katona, vagy épp a Maude nevű pilótanőt alakító Grace-Moretz.

Elmondom miért. Első félrevezetés, amikor a kifutópályán Maude várja a gépet, odasiet egy pályamunkáshoz, aki fényjeleket ad épp le, majd szőrén-szálán eltűnik a ködben, mivel Maude egy pillanatra kitakarja. WTF? Pontosan ezt kérdeztem magamtól és egészen biztos vagyok benne, hogy az is a szándék itt. Hogy belekeveredjünk a misztikum megoldásának keresésébe.

A másik ilyen megvezetés, amikor Maude már a gép hasán ül géppuska állásban és a gépen tartózkodó katonák bemutatkoznak neki a rádión, hogy csak a hangjukat hallhatja, de a nézőknek minden egyes katonáról bevágnak egy felvételt, amin vörös-zöld fénnyel vannak megvilágítva, tök sötét háttér előtt. Bármi más filmben ez jelentene valamit. Mert kilép a vászonról. Mert nem simul a film világába – igaz, eddig még simán beleférne, hisz nem tudom, mire számítsak – és mint később kiderül, totál funkciótlan volt az egész, pusztán öncélú művészi megoldás. Miért gondolom? Azért, mert a továbbiakban semmi hasonló vágástechnika nem készül ebben a stílusban és a katonákról sem derül ki, hogy szellemek, vagy a fantázia szüleményei, pusztán, hogy egy válogatott, hímsoviniszta majom, akik azért igyekeznek tökösek lenni.



Maude egyébként azért van a gépen elvileg, mert egy tábornok – vagy ki – rábízott egy rendkívül fontos táskát, amely miatt már-már komikusan eltúlzottan ragaszkodik és tiltja, hogy felnyissák. (Itt egy bevágás Brad Pittről, hogy „Mi van a dobozban?” – Hetedik) Azután haladva az események sodrásában a táska elkerül tőle, ő bezáródik az alsó lövegtoronyba (Vagy mi a neve hivatalosan?) és nem elég, hogy egy japán repülőgép igyekszik őket becserkészni a felhők takarásában, még egy amolyan „Gremlins” is megjelenik a gépen, módszeresen szétszedegetve azt, ami egy idő után magában hordozza azt a veszélyt, hogy ha rossz helyről tép ki egy-két alkatrészt, lezuhannak úgy, ahogy vannak.

Közben itt a „Ponyvaregénnyel” és a „Ronin”-nal ellentétben kiderül, mi van a táskában és talán ezért is lesz egy kicsit hősiesebb a legénység.

Azután végig kell szenvednünk legalább fél órát, amikor Maude és a legénység orális hadviselést folytat egymás ellen és ez az álomszerű mozi csak akkor lép vissza szinte a teljes realitásba, amikor végre a japán repülőgépek fenyegetése egyértelművé lesz. Itt felgyorsulnak az események és a forgatókönyv csupa olyasmit igyekszik letolni a torkomon, aminél inkább a fejem fogtam. Egy biztos: Láttam pár Ninja Warriort, de amit itt Maude karaktere leművel a gép alján, az kimerítette nálam a „Na, ne viccelj” métert.

Csodálatos menekülésének utolsó állomása pedig (robbanás, léghuzat), egyenesen lehetett volna egy tökéletes álomvízió lezárása, ehelyett, akárhogy is figyeltem, a film totál komolyan gondolta az egészet!

A szereplők pont úgy hullnak, ahogy megszoktuk az ilyen háborús filmektől. Egy-egy szereplő megkapja a jelenetét, vagy monológját és történetesen hát nem pont utána végzi holtan? De!

A végső lezárást is Maude teszi meg, mert megmaradt katonatársai herélt kakasként csak pislognak az eseményekre. Nekem összességében ez is tetszett, ám ott motoszkált bennem a kisördög, hogy a női rendező miért érezte fontosnak, hogy az egyetlen nőből csinálja meg a legtökösebb karaktert és, hogy a forgatókönyv korábbi változatában a Gremlinnek volt-e bármilyen motivációja a tetteire vagy válasza arra, hogy mit is akart azzal a csecsemővel?

Mindegy, mert az egyébként falat Grace-Moretz a végére mini-Linda Hamiltonná avanzsált és egy igen szürreális háborús-horror végére tett pontot némi kézitusa után, megerősítve abban, hogy valahogy nagyon nehezen áll össze a második világháború és a horror műfaja, még akkor is, ha akad pár sikerültebb próbálkozás. (Overlord pl.) Azért érdekelne, hogy a megjelenő Gremlin az vajon minek a metaforája, ha van neki olyan?

Roseanne Liang meglovagolta az egyenjogúság vonatát és egy férfias műfajban tett meg hőssé egy törékeny lányt. Sokaknak nem fog ez tetszeni, mert sehogy nincs összhangban a történet eleje és vége. Max Landis forgatókönyvét azután dolgozta át a rendezőnő, hogy Landis (John Landis fia. Az a John Landis, aki a legutóbbi cikkem, az Amerikába jöttem 2, cimű mozi 1. részét rendezte 1988-ban!) belekeveredett egy metoo botrányba. A végeredmény ennek ellenére Landis szerint még mindig nagy százalékban az ő műve, így neki köszönöm meg, hogy kicsit úgy érzem, nem oda érkeztem a film végén, ahova indított az elején. Mintha a felszínre törő anyai ösztönökkel egyenes arányban vedlette volna le a film magáról a misztikus kulimászt, ami – még egyszer! – lehet, hogy csak az én fejemben élt igazán. Ezektől függetlenül egyszeri alkalomra szórakoztató kis badarság ez a mozi, de a világon semmi hihető momentum nincs benne, ezért háborús filmnek még így sem tudom tekinteni. Lehet, hogy azért, mert műfaja miatt inkább férfiaknak áll kézre ilyesmit rendezni. (Tényleg, az egy Kathryn Bigelow-n kívül van még nő, aki ebben a műfajban készített maradandót?)

Inkább egy drámát kapunk, amibe belecsempésztek némi horrort is. Nem olyan régen megjelent egy Stephen King nevével eladott novellás kötet. Rettegés a felhők felett. Abban vannak ilyen történetek.

Amit még kiemelnék, az a filmzene. Mahuia Bridgman-Cooper nevét nehezen fogom megjegyezni, de eszméletlenül kellemes szinti zenét készített a film képei alá, rendesen megidézve a nyolcvanas évek olasz horrorfilmek stílusát és erősen neki is köszönhető, amiért a misztikum annyira beette magát az agyamba. Köszi, Cooper, szép volt! :) A trailerben felhasználták a zenéjét, érdemes figyelni.

60% - Csak Grace-Moretz miatt!

Talán nem klasszikus szépség, de cuki!