Rengeteg filmet nézek meg és nagyjából ez az egyetlen módja van, hogy egyik-másikra még egy évvel később is emlékezzem.
Ha véleményedet írnád meg, ide teheted: leszegett@freemail.hu
A blog használhat különböző cookie-kat, melyről tájékoztatnom kell az olvasókat. Pontosan nem tudom, az mi, de van! 2018.05.25. napjától van egy rendelet, ami érinti az adatgyűjtést is a neten. Én nem értek a technikai részéhez, de elvileg csak a blogspot és a google+ által használt lehetőségeket használom.
Megtekintés: Visszahozott valamit a gyermekkorom videós élményeiből...
...amikor olyan filmekért rajongtunk - nyolcvanas évek, ne felejtsük ezt el - amelyekben a hősök bekalandozták a bolygónkat, gyerekek vették fel a harcot a felnőttekkel illetve a gonosszal, és egész kisvárosokat kebeleztek be rémisztő és/vagy vicces teremtmények. A Duffer fivérek jó érzékkel nyúltak bele a tutiba, hogy az egyszeri átlagnézőt, - aki legalább akkora rajongó kell legyen, mint ők, - beleszögezzék a fotelba. Nálam célt értek, mert a Stranger Things végig lekötött és néhány apróságot leszámítva - amiből igazából csak egy baszta fel az agyam - csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti, ha a központi szál gyerekekre fókuszál, míg rajtuk kívül is van miért izgulni, stb.
A Netflix előtt pedig le a kalappal és csak azt tudom kívánni, mindig legyen elég pénzük a jó elképzeléseket megvalósítani, még akkor is, ha kis képernyőről van szó, amíg ilyen minőségben teszik azt.
Gyerekkoromban volt egy remek kis sorozat, amelyben egy kislány kerül földünkre és néhány tini barátkozik vele össze és igyekszik hazajuttatni. Azt hiszem, még valamikor az E.T. előtt, de erre nem esküdnék meg. A lány neve Majka volt és bár az arany festés alatt nem egy igazi kis szépség bujkált, azért bele tudtam zúgni rendesen a figurába. A sorozat tényleg megelőzte 4 évvel az E.T. című klasszikust, 13 rész készült el belőle és megtalálható az eredeti szinkronnal a youtube-on: Csillagok küldötte. (Szomorú adalék, hogy a Majkát alakító gyerekszínész legalább ugyanúgy megjárta a poklot, mint az agyon sztárolt amerikai pályatársai; Zuzana Pravnanská rászokott a heroinra, egy ideig élt az utcán és fiatal korában még egyik barátja is megerőszakolta. Mostanra közel ötven éves, két kislány édesanyja és a filmes karrierrel örökre felhagyott.)
Ezeket csak azért írtam le, mert szegről-végről pont az ilyen filmek és sorozatok miatt volt bennem olyan erős nosztalgikus érzés, amíg ezt a nyolc részes - már készül a folytatás - sorozatot néztem.
A sorozat húzóneve Winona Ryder, aki az egyik főszereplő srác anyukája. Ettől függetlenül a sorozatban nagyon vigyáznak, hogy nagyjából minden történetszál egyszerre haladjon és egymáshoz viszonyítva arányosan senki se kapjon több figyelmet. Ennek ellenére, hiába Ryder az, akinek nevével reklámozzák a sorozatot - a gyerekekével nehéz lenne, hiszen ki figyelne fel egy csapat korábban szinte ismeretlen taknyosra? - ha az első nyolc rész felében egy hisztérikát kell alakítania, aki jó úton halad az őrület felé. Nem túl hálás.
A srácok viszont - nem sorolom fel őket - egytől-egyik remek karakterek. Pont, ahogy egy gyereksorozatnál elvárható. Mind külön karakter, egyik sem irritáló alapból, amikor meg igen, az a figurából adódik, nem a játékstílusból. Jól végszavaznak egymásnak, tökéletes a harmónia, ami elvárható, hiszen a két rendező - akinek mellesleg saját terve volt a sorozat - gondosan válogatta ki azt a néhány kölyköt, akik végigviszik hátukon a showt. Nem véletlen, hogy jó az összhang, hiszen pont a srácok közötti kémia az, ami miatt olyan sokáig tartott a megfelelő színészeket összeszedegetni.
Akit még érdemes kiemelni, az a seriffet remekül alakító, lassan a helyzetet kezelni tudó és azt részben megoldó Jim Hopper (David Harbour) aki pont olyan tökös, mint amilyennek elvártuk a hasonló filmekben a seriffet - és többnyire egyfajta apafigura is - vagy valamelyik tanárt, esetleg a helyi lelkészt vagy szatócsboltost (South Parkban pl. a séf bácsi) aki a gyereket vezetni szokta vagy csak figyel rájuk.
Aztán van egy kislányunk is, aki miatt a fiúk között kialakulhat némi feszültség és aki körül az egész eseménysor forog. Nem volt véletlen a lengyel ifjúsági sorozat megemlítése. Eleven (Millie Bobby Brown) titokzatos képességekkel rendelkezik, képes magát megvédeni, mégis szüksége van a fiúkra, hiszen nélkülük egyszerűen elveszne. Brown nem éppen egy tipikus tündéri kislány - erre még rá is játszanak a frizurájával, amelynek köszönhetően egy ideig tényleg akár fiú is lehetne és nekem állandóan a Pitch Black jutott eszembe, ahol egy elsőre tök ugyanilyen karakter hitette el velünk, hogy nem az, akinek látszik - egy idő után azonban meg lehet kedvelni a karakterét, de ehhez kell, hogy a fiúkkal együtt jelenjen meg.
A rosszfiú meg Matthew Modine, de az ő szerepe egyelőre eléggé klisés lett. Bízok benne, hogy több teret kap majd a folytatásban, még akkor is, ha egyelőre azt sejtetik, hogy erre nincs esély.
Ha sok film eszünkbe jut a ST megtekintése közben, az nem véletlen, hiszen a Duffer fiúk nyíltan vállalták fel, hogy a sorozathoz rengeteg helyről "loptak", ezért lesz sok deja vu meg utánérzés. Haragudni még sem fogunk rájuk, mert az első évad egy méltó múltidézés.
A zenéje szintén kiváló szintiscore, ami emlékeztet kicsit Carpenterre is, de sok egyéb nyolcvanas évekbeli munkára. Kyle Dixon és Michael Stern értő kézzel idézi fel a korszakot és a képek alá is remek hangulatot varázsol.
90%
Az Interneten nagyon sok jó kritikát kapott a sorozat és eszméletlen sok és minőségi rajz, poszter, karikatúra készült már hozzá. Az első nyolc részt annak éllenére érdemes megtekinteni, hogy teljesen még nincs lezárva a történet, hiszen a folytatást berendelték. Ettől eltekintve elég kérdésre választ kapunk ahhoz, hogy ne legyen hiányérzetünk.
Megtekintés: Kőkemény társadalmi dráma egy olyan korból, amelyet el kell felejtenünk.
"- Egyedül fogsz megrohadni! - Jobb, mint veled élni!"
Moldova György 1968-ban megjelent regénye egy igazi pesszimista karriertörténet; felemelkedés (olyan, amilyen) és végül az elkerülhetetlen bukás.
Flandera János (Funtek Frigyes) kiégett egyetemista egész életében a nagy lehetőséget várta. Az már-már elérhető közelségbe kerül egy szovjet ösztöndíj formájában, de a szavazó bizottság névtelen levelet kap, melyben kompromittálják a fiút egy idősebb újságírónővel folytatott viszonnyal kapcsolatban, Nem elég, hogy Flanderát parkolópályára teszik egy egész évre, még munkaszolgálatot is tennie kell, miközben a fizikuma nem alkalmas rá: a tüdejével van gondja.
Mivel fortyog benne a düh az elutasítás miatt és pontosan tudja, hogy szeretője vétózta meg kérelmét a tanácsnokoknál, rövid úton szakít az újságírónővel, Demjén Ildikóval (Moór Marianna) és máris beleveti magát egy másik kapcsolatba egy társadalmilag sokkal alacsonyabb egzisztenciájú kalauznővel, akit akaratlanul teherbe ejt.
Közben megismerkedik egy grófi származású férfival, Károlyival (Rajhona Ádám) a munkatáborban, akivel végre nyíltan tud beszélgetni, mivel Flander valahogy jobban megérti magát a férfiakkal, miközben a nőket inkább ugródeszkának tekinti és szükséges rossznak. Flandera el lehet e ezért ítélni, miközben a világ is képmutató körülötte és romlott, amerre csak néz az ember?
Paranoiás világ volt ez. Értékétől, hitétől függetlenül érte az embert erőszak, verbális vagy fizikai formában. Aki valamiért magasabb pozícióba tudott kerülni, azok rendre visszaéltek hatalmukkal, talmi erkölcsi, morális magyarázatokba csomagolva azt, így élősködve az alárendelteken. Felfelé kapaszkodtak, lefelé tapostak. Ebben a világban Jancsinak ugyanúgy helye van, mint bárki másnak. Mai szemmel elítélhetjük őt - akár a tanácsnokok, akik megvétózták ösztöndíját - de az ötvenes években, amikor a történet játszódik, szinte mindenki így élt, így próbált túlélni. Már az is visszás, hogy ugyanaz a személy szavazati joggal lehetett jelen egy egyetemi dispután egy ösztöndíjjal kapcsolatban, azután mint legfőbb katonai ügyész, tizenöt évet varrhatott egy másik ember - aki talán erkölcsileg sokkal tisztább - nyakába.
Flandera pedig ebben a környezetben igyekszik életben maradni. Hogy ő keresi a nők segítségét, vagy egyszerűen így alakul, az nem tisztázott, hiszen ebben a világban a nők - habár erősen alárendeltek - hasonlóan igyekeznek belekapaszkodni valakibe, aki mellett talán biztonságban érezhetik magukat. Jancsi barátnői is ilyenek és a férfi is kihasználja őket, amíg érdekei engedik. Hosszú oldalakon keresztül lehetne a szereplők viszonyrendszerét elemezgetni, de idő sincs rá. Az azonban biztos, hogy ahogyan a férfi kihasználja a nőket, úgy a nők is legalább annyira igyekeznek a férfitől kapni valamit, amit az nem tud megadni nekik, vagy nem hosszú távon.
Flandera végül egy önzetlen tettével - nem vall Károlyi ellen - elnyeri a katonai ügyész (Garas Dezső) paralízises lányának, Nagyezsdának (Ráckevei Anna) szerelmét és ezzel magasabb körökbe nyer bebocsájtást. Ehhez azonban el kell hagynia korábbi szerelmét, Erzsit (Vlahovics Edit), aki tőle terhes és a férfi pont a magzatelhajtás előtt, a kórház bejáratánál szakít a nővel. Utóbb kiderül, hogy a baba megszületett és lassan cseperedik anyukája mellett, aminek köszönhetően felébred Flanderában a lelkiismeret és ezzel tragikus befejezésbe kergeti önmagát.
A fényképezés sajnos követi a történet hangulatát, ezért sok a sötét és homályos felvétel, amiben nehéz követni, mi folyik a vásznon. A magyar filmgyártás egyik rákfenéje, hogy a régebbi filmek - nem feltétlenül a túl régiek, hanem már a nyolcvanas, kilencvenes években is - képminősége erősen megkérdőjelezhető. Itt sincs másképpen; a tévében vetített kópia minősége kritikán aluli, pedig megérdemelné a film, hogy tökéletes képminőségben élvezhessük.
Flandera alakítója, Funtek Frigyes nem lett számomra ismert színész, de jól hozza a törekvő ficsúrt. Garas Dezső egészen kiváló, bár szerepe visszataszító. A nők közül Ráckevei Anna emelhető ki. Gyönyörű az a nő és neki volt a legnehezebb a karaktere.
A film első fele néha indokolatlanul lassúra van vágva, lehetett volna belőle húzni. A végére felgyorsulnak az események.
Gyerekkorom óta megakartam nézni ezt a filmet, mióta találkoztam vele egy Fazekas Attila képregény feldolgozásban. Annyi magyar film közül nem tudom, miért ezt választotta Fazekas megrajzolásra, de már gyerekként lebilincselt a drámai történet, igaz, akkor a felét sem értettem, miért viselkednek úgy a szereplők egymással, viszont a lezárás hatással volt rám.
Ettől függetlenül, hogy végül kiderül, hogy valójában Flandera szíve hova is húz és, hogy neki is vannak érzései, nem nagyon lehet azonosulni a karakterrel, ami egy drámánál nem feltétlenül előny. A férfi korábbi cselekedeteit és ezzel karakterét az egyetlen helyes döntése sem írja felül. Ne felejtsük el, hogy eleve, mikor megismerjük a film elején, már tilosban jár a figura, mert belopódzik valahová. Nem megbocsáthatatlan bűn, de egyértelműen negatív jellemvonással kezdődik a szereplő felvezetése. A néző igazságérzetét erősen befolyásolja, ha egy karakter etikailag helytelen dolgokat művel. Néhány esetben szinte várjuk, hogy a büntetés utolérje.
Hogy mennyire mostohán bántunk ezzel a filmmel (is) az évek során - pl. eddig nem jelent meg dvd-n és a tévében is úgy kell vadászni rá - mi sem bizonyítja jobban, mint hogy alig lehet megfelelő képeket találni hozzá az interneten.
A filmet meghívták 1987-be Cannes-ba is bemutatásra került a "Rendezők Kéthete" párhuzamos rendezvénysorozat alatt.
A film zenéjéről sokat nem tudnék elmondani, mert bár közreműködőként meg van említve a stáblistán a Bergendy szalon és tánczenekar, a film alatt nem nagyon csendülnek fel emlékezetes dallamok és a lezárásban - eléggé kilógva a film egészéből - a stáblista alatt Vittorio Monti Csárdását hallhatjuk.
Legfontosabb kérdések:
- Ha egy nőnek van egy kb. kétéves fia, miért az utcán beszélget egy férfival, ahelyett, hogy otthon lenne a gyerek mellett, aki egyedül van és a házinéni sincs épp otthon?*
- Mi a fenét esznek Puhapöcs Jancsin a nők? Mivel tudott három nőt is magához édesgetni, hogy azok annyira ragaszkodjanak hozzá?*
Csak az amerikai munkásságát ismerem a direktornak. Ez így nem igaz. Korábban két filmjét láttam, abból az egyik amerikai produkció az akkor sztárrá váló Ryan Gosling-gal a másik pedig egy viking történet, amelyben a képi világ sokkal izgalmasabb volt, mint maga a történet. A Gázt! - Drive (2011) nagy közönség kedvenc lett, amiért értetlenül bambulok magam elé. Gosling eszköztelen játéka számomra nem túl érdekes, a film lassú, monoton, alig szakítja meg néhány akció. Drámaként sem tetszett, mert lehetett volna sokkal feszesebb, erősebb. Simán kidobtam volna belőle negyed órát. Ennek ellenére arra elég volt, hogy égbe emelje a rendezőt és főszereplőjét. A 2009-es Valhalla: A vikingek felemelkedése - Valhalla Rising egy szürreális horrorfilm lett számomra, ám arra elég, hogy kapjon egy lehetőséget Amerikában. A blöffje bejött, a filmet a kritikusok imádták, aztán, amikor másodszor kellett valami hasonlót megnézniük a moziban, "Csak isten bocsáthat meg - Only God Forgives (2013) címmel, mintha kipukkadt volna a rózsaszín, vagy inkább neon lufi. Ettől függetlenül kapott még egy lehetőséget és sikeresen összehozta a Neon démont, amelyet, mintha ismét kajálna az értő közönség, de szerintem egy átlagos, szórakozni vágyó nézőnek embert próbáló feladat nem elaludnia rajta.
Az első óra annyira egyenletes és monoton, hogy be kellett iktatnom közbe egy három órás alvást. A stilizált környezet, diszkófények, a szintetizátoros minimál zene, a kimért vágások, szimbólumok és a tudatosan belassított színészi játék - néhány párbeszéden szinte érződik, hogy rászóltak a színészre, hogy lassabban beszéljen, megrágva a szövegkönyvet - mind arra megy ki, hogy elaltassa a nézőt, hátha, mire történik valami, annyira ki legyen éhezve, hogy együtt rágjon a szereplőkkel.
Jesse (Elle Fanning) új lány a városban és egyben új modell, aki munkát keres. Szerencséje van, mert stílusa alapján nehezen képzelném el, hogy egy törtető cafka, pedig, amennyit hallottam erről a bennfentes világról, az létszükséglet. Ő valahogy, lassúsága mellett, hamar a megfelelő emberek kezei között találja magát, és legalább olyan gyorsan maga mögé utasítja a konkurenciát, akik régebben vannak a szakmában, tapasztaltabbak, de pont ezért, lejáróban van a szavatosságuk. ElleFanning elég szép, törékeny porcelánbaba, bár, azt nem hittem el neki, hogy vidéki virágszál, azt azonban igen, hogy a felfogásával vannak problémák, olyannyira leszedálva reagál mindenre a környezetében, miközben pl. beszélget vagy fényképezik. Amikor mondjuk megvágja magát véletlenül egy üvegszilánkkal, akkor gyorsul fel annyira, hogy kicsit fel is riadtam a szunyókálásból.
Összebarátkozik egy sminkes lánnyal, Ruby-val (Jena Malone) akiről elsőre, a megfelelő vágástechnikának köszönhetően, már azt hittem leszbikus, azután kiderül, hogy csak azért mászott bele Jesse aurájába, hogy egy pamaccsal megspékelje amúgy is gyönyörű arcát. Ez jó húzás volt, Refn, le a kalappal. Jena Malone figurája nagyjából megfelel a színésznő ázsiójának a filmiparban. Masszív mellékszerepek, amik lehet, hogy egy érdekesebb karaktert rejtenek, mint a főszereplő, épp, csak nem annak lettek megírva. Malone-t jobban szeretném már abszolút főszerepben látni és nem egy csapat részeként. (Az Éhezők viadalában és az Álomháborúban is elaprózódott a tehetsége. Refn korábban már elsüt egy hasonló poént a vágásokkal zsonglőrködve, mikor Jesse halottat alakít egy díványon, majd "hirtelen" eltűnik, miközben a jelenetsor dinamikája nem indokolná azt. Utána derül ki, hogy valójában a vágás ismét a ludas abban, hogy tudatosan elbizonytalanítsa a nézőt, hogy mit lát, miközben annyi történik, hogy Jesse végzett és kiment a sminkszobába, letörölni magáról a piros kukoricakeményítőt. A következő órában ezek a kis nüanszok teljesen elvesznek és belekeveredünk egy horrorba, amely az első óráig inkább amolyan unalmas konkurenciaharc a modellek között, akik rendesen megidézik számomra az angol felsőbb osztály modorosságát, amelyet már a kosztümös filmekben is annyira utáltam. Az a fajta csillogás és pezsgés teljesen hiányzik, ami olyan izgalmassá és szórakoztatóvá tette számomra a Verhoeven rendezte Showgirls-t, amelyet ugyan lehúzott a kritika és a mozipénztáraknál is bukott, utólag mégis megtalálta a közönségét és aki látta és nem ismeri a film pénzügyi hátterét, izgalmas drámának írja le. Itt nem érzetem, hogy jól szórakoznék. Az apátiából még Keanu Reeves teljesen kilógó karaktere sem rángatott ki. Ahogy teltek a percek, egyre inkább akartam csak túl lenni az egészen. Sejtelmem sincs, Reeves miért vállalta ezt a szerepet be, ahelyett, hogy saját filmterveket szövögetne és azokban játszana főszerepet, mielőtt kiöregedik az olyan jó kis akciófilmekből, mint a John Wick volt. (Szerencsére készül a második etap, de nyugtával dicsérd a napot.)
Aki korábban sem kedvelte a modellek fényűző, vagy inkább fényben úszó életét - több fényeffekt és elmosódás van a moziban, mint JJ Abrams utolsó mozijaiban, pedig ő aztán nagy lens flare buzi - az nem ez miatt fog beleszeretni a témába. Engem külön zavart a háromszög, mint képi metafora megjelenése, mert kb. annyira sem értettem, mint a Circle című sci-fi horror motivációs tréningjét abban a bizarr világító kőrben. Mindegy, Refn biztos ezzel is ki akart fejezni valamit, ami az éles kép ellenére is homályos maradt számomra.
Aztán végül a nyolcvanadik perctől "beindul" a film. Nem véletlenül volt addig olyan elidegenítő a produkció. Sokan még ma is tüntetően kivonulnak egy filmről, ami nem tetszik a nézőknek. Refn nyolcvan percig erre játszik, mert utána olyasmiket látunk - enyhe pedofília, nekrofília, stb. - ami nem minden néző gyomrának lesz befogadható. Főleg nem az agyának. Mostantól Jena Malone-ra is másképp fogok nézni, az tuti. Ennek ellenére a film nem elég bevállalós, ami nem meglepő, hiszen a forgatás alatt Elle Fanning még csak tizenhat éves volt és a bemutató idejére töltötte be a tizennyolcat, így a filmben elhangzó párbeszéd a koráról nagyjából helytálló momentum. Viszont hirtelen megcsavarodik a történet, olyan irányba, amire nem számítasz.
Eredetileg azt hitted, hogy Jesse konkurenciaharcát látod, két másik modellével, Gigi-vel (Bella Heathcote) és Sarah-val (Abbey Lee) szemben, akik már jóval régebben a városban vannak és féltékenyek a lányra és bimbózó sikereire és ezért Ruby segítségével visszavonhatatlan lépésre szánják el magukat?
- Volt már lány, aki kitúrt egy munkáról? - Igen. - Mit tettél vele? - Megettem.
Ennél a résznél eszembe jutott megint a Showgirls, hogy ott is úgy tettek a lányok pontot egy-egy felmerülő konkurenciaharcra, hogy a másik lánnyal "tettek valamit". Csak Verhoeven nem ment el a horror irányába, míg Refn elrugaszkodott a valóságtól. Tényleg az a módja, hogy bizonyos szakmákban talpon tudjunk maradni és értékünk elvész, hogy a másik értékeit próbáljuk kisebbíteni? A másik piaci értékét rontjuk le szándékosan, ha a miénket már nem tudjuk tartani? Ebből a szempontból a film parafrázisa a világgazdaságnak. A régi cégekkel szemben újak jelennek meg és néha bizony, egyik bekebelezi a másikat. A szépségipar pedig manapság az egyik legnagyobb befolyásoló erő a kereskedelemben. Nem feltétlenül pozitív irányba.
Ugyanakkor azt is boncolgatja a mozi, hogy a külső szépség nem feltétlenül jelent belső harmóniát, szépséget. Azért, mert valaki kifogástalan látványra - pszichológiai tesztek és kutatások tömege foglalkozik a témával, hogy a külső tulajdonságok milyen mértékben befolyásolják az adott emberhez való viszonyulásunkat, pl. első benyomás - az illető még lehet velejéig romlott.
Vagy csak három földönkívüli lény, akik női testben akarnak érvényesülni egy nagyvárosban, azzal a munkával keresni a betevőt, amelyről a legkevesebb fogalma van egy átlagembernek, amelyről rengeteg tévképzet és városi legenda mesél. A modell szakma pont ilyen. aki nincs benne, annak kevés a rálátása és pusztán annyit gondol róla, hogy ezeknek a lányoknak semmi más dolguk a világon nincs, mint szépnek lenni, pedig ez nem így van. Sok a lemondás, sok a fájdalom. A film sem képes teljes képet adni róla, hiszen alig néhány fotózást látunk, meg ruhapróbát. Innen nézve, talán még a rendezőnek és a forgatókönyvírónak sem volt elég rálátása erre az iparágra. Földönkívüliink pedig ha valaki veszélyezteti a pozíciójukat, egyszerűen megeszik az illetőt. Ha ezt a verziót preferálom, máris sokkal érdekesebb az a két óra, amit sosem kapok vissza. Ha innen nézem, akkor ez tényleg egy sci-fi, mint ahogyan Refn utalt rá néhány interjúban.
Hangulatát tekintve a film számomra közel olyan volt, mint Scarlett Johansson agymenése a "Felszín alatt - Under the Skin (2013). Hasonlóan dekódolhatatlan mondanivaló. Női főszereplő, feltehetőleg nem e világi identitás. Lassú, monoton történetvezetés. Szimbólumok, meghökkentő halálesetek. Idegesítő zene és szürreális fényképezés. Ha ez tetszett és azt nem láttad, akkor uccu neki!
70% - De csak mert a végére kihámoztam belőle némi rejtett tartalmat is.
Stáb: Viveiros rendező mellett még ketten segédkeztek az epizódok elkészítésében: Basi Akpabio és Rebecca Keane. Semmit nem mondanak neked ezek a nevek? Ne csodálkozz. Agatha Christie legtökéletesebb szellemi termékét három olyan személyre bízták, akiknek a nevét még a megrögzött filmimádók sem hallották soha, pedig, szegről-végről, mindhárman dolgoznak egy ideje a filmvilágban. A végeredmény lehetett volna pocsék is, fárasztó, művészieskedő. Végül egy korrekt mini-sorozatot dobtak össze - vagy tekintsük egy három órás nagyfilmnek? - ami nem mentes némi angol modorosságtól, ám ezt tekinthetjük úgy is, hogy kiállításában meg akart felelni mind a történet stílusának, mind a helyszín ködös ridegségének.
Christie regényét gyerekként, kb. 12-13 évesen olvastam (100 millió példányban kelt el mostanáig!) és mély hatással volt rám, ami a krimiirodalmat jelenti; soha többet nem olvastam hasonlóan izgalmas, csavaros és megdöbbentő befejezésű regényt, mint Christie agymenését, és nem is nagyon kerestem hasonló műveket. Tudtam, hogy a csúcson kell abbahagyni. Mindezt úgy, hogy a könyvet pár óra alatt ki lehet végezni - az ember jobb esetben falja az oldalakat - és ezt a könyvet egy nő írta! Nem ám egy férfi, aki szőrös, maszkulin, durva és körbelengi a szivar nehéz füstje. Nem. Agatha Christie minden ízében Angol úri hölgy volt, aki kezdetben a maga, majd később az egész világ szórakoztatására írta meg műveit. Interjúiban hangoztatta, hogy a legjobb ötletei mosogatás közben jönnek, mert olyankor legszívesebben megölne valakit. Fanyar humorra vall. Műveit rendre megfilmesítik és színpadra dolgozzák. A legtöbb esetben a bűncselekményt megoldja az éppen helyszínen tartózkodó - és Christie két leghíresebb figurája persze - elsőre nem túl agyafúrtnak látszó Belga származású Poirot, aki inkább komikus figurának tűnhet, mintsem borotvaéles gondolkodással megáldott nyomozónak vagy a törékeny és teljesen veszélytelen személy látszatát keltő vénkisasszony, Mrs. Marple. (Valójában Miss. - Scal)
" – A következő vádakat emeljük önök ellen:
– Edward George Armstrong okozta Louisa Mary Clees 1925. március
14-én bekövetkezett halálát.
– Emily Caroline Brent a felelős Beatrice Taylor 1931. november 5-én
bekövetkezett haláláért.
– William Henry Blore idézte elő 1928. október 10-én James Stephen
Landor halálát.
– Vera Elizabeth Claythorne ölte meg 1935. augusztus 11-én Cyril
Ogilvie Hamiltont.
– Philip Lombard a bűnös abban, hogy 1932 februárjában egy keletafrikai
törzs huszonegy tagja elpusztult.
– John Gordon Macarthur 1917. január 14-én előre megfontolt
szándékkal halálba küldte felesége szeretőjét, Arthur Richmondot.
– Anthony James Marston a vétkes abban, hogy tavaly november 14-én
John és Lucy Combes meghalt.
– Thomas Rogers és Ethel Rogers idézte elő 1929. május 6-án Jennifer
Brady halálát.
– Lawrence John Wargrave a vétkes abban, hogy 1930. június 10-én
meghalt Edward Steton.
– Vádlottak, fel tudnak-e hozni valamit a mentségükre?"
A Tíz kicsi katona (Eredetileg Tíz kicsi néger, de később különféle megfontolásból sok országban más címeken futott a regény, majd az elkészült filmadaptációk is. Amerikába a sorozat címén jelent meg: És akkor senki sem.) egyik érdekessége, hogy nincs központi nyomozó figurája, sőt, a szereplők gyakorlatilag mind csak sodródnak az árral, egészen a lebilincselő befejezésig, amely választ ad ugyan a kérdéseinkre, de ettől még a befejezés ismeretében, elég nyomasztó marad és bizony, hagy némi keserű szájízt az emberben, aki egyfajta hepiendre készült. Ennek ellenére is merem állítani, hogy a kész mű a világ egyik legjobb bűnügyi regénye, apró hibáinak és némi fellelhető rasszizmus ellenére is.
Christie rengeteg novellát írt és pár tucat regényt. Több visszatérő figurája volt. Érdekességképp megemlítendő például egy tarka ruhás férfi, aki legalább tizennégy novellában tűnt fel és a neve: Harley Quin. Honnan olyan ismerős ez a név mostanában? Nem valami erősen hasonló volt Margot Robbie karakterének a neve az Öngyilkos osztagban??? De bizony!
A regény rigmusa, amely kulcsfontosságú információt is rejt.
Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment,
Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc.
Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott,
Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc.
Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten,
Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten.
Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat,
Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt.
Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között,
Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt.
Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét,
Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy.
Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac
Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad.
Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő,
Egyet keblére ölel, és így marad kettő.
Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd,
Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy.
Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg,
Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek.
A Tíz kicsi katona - nem túl nagy változtatásokkal - követi az eredeti mű cselekményét, amelyben nyolc, egymásnak idegen ember különböző okokkal meghívást kap egy szigetre, hogy ott töltsön pár kellemes napot. Már ketten, a személyzet tagjai a szigeten tartózkodnak. Mikor együtt a csapat, hamar kiderül, hogy egy számukra ismeretlen személy gondosan kiválasztotta őket a múltban elkövetett hibáikért és szent céljának tekinti, hogy halálos büntetést mérjen rájuk, egytől egyig. A tíz ember közötti feszültségre épít a regény, a viszonyrendszerekre, a titokzatosságra és a jó ütemben adagolt gyilkosságokra és az azokra tett reakciókra, míg végül elérkezünk a végéhez. A történetről kár lenne többet elárulni, hiszen erősen szpojleres és mindenképpen ajánlott darab, megtekintésre és olvasásra is. Több adaptáció, film készült belőle és színpadi változatok is. Talán ez a mostani áll legközelebb a regény szellemiségéhez, habár néhány részletet átírtak a könyvhöz képest, beleértve a lapokon tökéletesen működő befejezést, ami viszont képernyőre ültetve sokkal nehézkesebb lett volna. Szpojleres rész, csak a kijelölés útján/után jelenik meg: Ezt kicserélték egy dinamikusabb változatra, ami legalább olyan drámai, mint a könyvben található palackpostába rejtett lezáró vallomás.
A főszerepekre többnyire ismert arcokat sikerült megnyerni, de nem feltétlenül a karakterek fontossága szerint. Sam Neill figurája például sajnálatosan mellékesen lesz elintézve, pedig a színészből még többet szerettem volna látni. A főszerep egyértelműen Maeve Dermody-é, aki a kezdeti hűvös hidegségből a második részre átmegy hisztérikává, hogy aránylag megnyugodjon a harmadik epizódra. Ezt kicsit furának is éreztem, ahogy a szobrok miatt kiakad, kicsit karakteridegennek tűnt, még annak fényében is, amik kiderülnek róla a film végére. A másik a "magánnyomozó" (Valójában a filmben egy, korábban Afrikában tevékenykedő ex-katona, de a szigetre amolyan probléma megoldóként vették fel, hogy ha esetleg "történne valami" akkor kéznél legyen, és ezért éreztem talán helyénvalónak a magánnyomozó meghatározást a figurára.) Lombard, akit Aidan Turner alakít egy elég hálátlan szerepben. Azért a Hobbit sorozatban sokkal szerencsésebb volt a fiú. Még fontos szerepet kap a Trónok harca sorozat Lannystere, Charles Dance és emlékezetes a doktort játszó, amúgy totál mellékszerepekre kárhoztatott Toby Stephens (Volt James Bond görény, meg lefejezett irodista magyar vonatkozású horrorfilmben.) Miranda Richardson titkos kedvenc az Álmosvölgy legendája óta és bár nem egyszerű visszaellenőrizni, de szinkronhang volt A kis Vuk című magyar animációs-fiaskó angol változatában.
A film végig lekötött, habár, lehetett volna belőle húzni vagy fél órát. Csúszott be némi baki is: a kedvencem, mikor Toby Stephens a doktor szerepében Marston-t, a tenyérbemászó arcú srácot (Douglas Booth) Heimlich manőverrel próbálja megszabadítani a fulladástól. Talán ezzel akart törleszteni a karakternek, aki korábban majdnem leszorította az útról, hogy olyasmivel próbálkozik nála, amit csak a hetvenes években fejlesztettek ki. :)
A filmben legalább hárman játszanak fontos szerepet olyanok, akik korábban vagy megjelentek valamilyen Agatha Christie sorozatban vagy a Trónok harcában haltak csúnya halált.
Marston figurája minden filmváltozatban más karakter volt, többnyire zenész. Ez volt az első változat, amelyben gyerekek meggyilkolásával vádolják.
65 éves korában elhunyt Jon Polito a Coen fivérek egyik kedvenc színésze, aki főleg drámákban és komédiákban alakított karakter szerepeket.
Filmográfiája 217 munkánál állt meg, amelyben akad szinkronhang rajzfilmhez, tévéfilm és videojáték is bőven. Polito szinte az összes Coen filmben képviseltette magát kisebb-nagyobb szerepekben, ezeken kívül főleg B mozikban kapott mellékszerepeket, de becsúszott néha egy-egy komolyabb mozisiker is.
Viszonylag későn, 31 évesen kezdett a filmiparban dolgozni és mindjárt egy gengszter sorozatban, amely, mint műfaji leágazás, rendesen végigkísérte a pályáját. (1981 - Gengszter krónikák Mini sorozat)
Felsorolni is nehéz, mikben láthattad, de azért néhány címet a teljesség igénye nélkül leírnék:
Fegyvertelen, de veszélyes - Hegylakó - Rocketeer - A holló - A panamai szabó - A dicsőség zászlaja - Amerikai gengszter.
Ezen kívül rengeteg sorozat és mesefilm lett sokkal élvezhetőbb megjelenésével.
Kevesen tudták nálunk, hogy homoszexuális és 2000-ben összeházasodott egy férfivel, Darryl Armbrusterrel, aki szintén színész, bár közel sem volt olyan sikeres.
Isten önnel Mr. Polito!
Azt hiszem, az ön ügye végül lezárult, sajnos!
"Bármit elfogadtam, amit az élet ajánlott nekem. Nem voltam más, csak egy kurva. Színvonaltól függetlenül. Bármit bevállaltam!"
Megtekintés: Könnyed szórakozás haverokkal. Meg a sör. Az kell mellé. Egy hét múlva úgy kisöprődik a fejedből, mintha ott se lett volna. Komoly!
Seth Rogen azért lett színész - vagy valami olyasmi - hogy átbulizza az életet és közben, tűnjön az ellenkezőjének, de folyamatosan propagálja a kábítószer használatot. Ezen törekvésében sok színésztársa segíti, ki néha néha, mások többször. Rogen szerencséje, hogy néhány poénja és a drogja üt, ezért mindig van valaki, akit magával ránthat agymenéseibe. Jah, hogy Rogen se nem rendező, se nem forgatókönyvíró? Hupsz, akkor tévedtem. De tuti rá írták a zsidó Isaac/Izsák szerepét, mert csak rá illik. Levine rendezőként nem túl ismert számomra, illetve a filmjeit nem különösebben kedvelem. A "Majd meghalnak Mandy Lane-ért - All the Boys Love Mandy Lane (2006)" korrekt kis kamarahorror volt, ám alig emlékszem rá. Volt hangulata. A "Bódulatról - The Wackness (2008)" totál lemaradtam. A "Fifti-fifti - Fifty-fifty (2011)" egyszerűen nem kapott el, bár témáját tekintve még akár érintett is lehetnék, de húsz perc után elveszítettem az érdeklődésemet. Az "Eleven testek - Warm Bodies (2013)" meg egyenesen a legnagyobb zombie-s baromság, amit csak ki lehetett találni a földön. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a film egy nagy sikerű tini-regényből "táplálkozott".
Ha lehet, mostani mozija - 2015-ös és eddig nem futottam bele magyar változatba, ami nem túl biztató ám - még egyszerűbb, mint az eddigiek, mert semmi másról nem szól, mint egy bulis éjszakáról. Erről a témáról pedig szerintem készültek már jobb filmek is. (Lidérces órák) Meg hasonlóak: A bébisintér - The Sitter (2011), Project X - A buli elszabadul (2012) vagy esetleg másnap rakjuk össze, mi történt előző nap: Másnaposok - The Hangover (2009).
Aztán vannak összetettebb filmek, amelyek az ünnepekkel és azon belül a karácsonnyal foglalkoznak. A legtöbb pedig jobb ennél a szösszenetnél, amelyet ugyan öten dobtak össze forgatókönyvnek, mégis kissé szétesett, darabos, főleg egymásra pakolt jelenetekből álló humorhalmaz, amely nálam ott megdőlt, hogy egy este eseményeibe annyi kalandot és drogozást szuszakoltak bele, hogy a legkevesebb, hogy Isaac barátunk megúszta egy közepes orrvérzéssel és nem a patológián kötött ki, kiterítve.
Az egész film tehát nagyjából egy bulihelyszín kereséséről szól illetve az odaútról, valamit főhősünk, Ethan (Joseph Gordon-Levitt) lelkéről, amelynek el kell fogadnia, hogy lassan felnőtt ember és ideje karácsonykor nem a barátaiba kapaszkodnia - sem részegen és sem érzelmileg - hanem elindulni a saját útján, lehetőleg egy arra érdemes partnerrel. Ha úgy vesszük a film több rétege így az útkeresésről szól. Mind helyszíni, mind életvezetési módon. Kezdetben Ethan esendősége okán támaszkodik haverjaira a karácsonyi ünnepen, hiszen egy részeg sofőr miatt egyszerre veszítette el a szüleit. Ez érthető. De a karácsonyi bulizás lassan szokássá és kötelezővé vált, ezért nyolc évvel később a barátok hatására ideje mást kitalálniuk az ünnepre, hiszen a másik kettőnek is van élete, amiben helyt kell állniuk, nem lóghatnak mindig a barátjukkal. Azért csendben megkérdezem: Miért nem? :)
Ethan, Isaac és Chris (Anthony Mackie) az egyik bulizás alkalmával információt szereztek arról, hogy van valahol a városban egy titkos helyen tartott, minden bulik bulija, ahol a csapból is ital folyik és annyi a drog és a nő, hogy sosem telsz be vele. További éveiket ennek a bulinak a felkutatásával töltik és közben elfelejtenek örülni annak, amijük van. Elvégre egyik buli olyan, mint a másik, ha a barátaiddal vagy, nem? Azért, mert a sör csapból folyik és nem dobozból iszod, a buli minősége és ideje nem triplázódik meg, hacsak nem vagy egy sznob, akinek pezsgőt kell innia, kaviárt enni, hanem beéred a virslivel, mustárral.
A fiúk persze valamiért felakarták hajtani a kecsegtető parti helyszínt, de mivel pár év után sem sikerült ráakadniuk a nagy fehér bálnára, eldöntik, hogy az idei lesz az utolsó közös agymenéses alkoholfogyasztós hányjuk magunk alá és következő évben kissé komolyabban veszik az életet és a családra, sikerre koncentrálnak. Nem mintha nem férne bele az év egy napján ez az ereszdelahajam, de ők tudják.
Véletlenül Ethan kezébe kerül három meghívó a titkos bulira, amelyre oly régen vágytak és mivel maga az őrület csak tíz után szabadul el, a fiúk az estét egyéb módokon kívánják elütni addig. Persze történik velük sok baromság, vicces és kínos dolog, mire lassan kibújik a szög a zsákból és rádöbbenünk, hogy a film valójában egy fejlődéstörténet és Ethan világlátásának megkomolyodásáról mesél. Meg egy kicsit Isaac életéről, aki rágörcsölt a babavárásra és újra el kéne lazulnia. Meg Chris sportkarrierjéről, amely mintha rátelepedne az anyjával ápolt kapcsolatára és ez nem jó. Egyik szitu sem kellemes. A srácok így a buli alatt szembesülnek vele, hogy azért, mert esetleg karácsonykor nem együtt fognak bebaszni és okádni egy sarokban, még örökké barátok maradnak és ha problémáik vannak, segíthetnek egymásnak, ezen semmi nem változtat. Sem siker, sem magány, sem gyerekvállalás. Így végül kiderült, hogy valahol mélyen még mondanivalót is sikerült beleerőszakolni az alapötlet nem éppen szűz micsodájába.
Kapunk szokásos altesti poént, meg olyat is, amire nem emlékszem egy hét múlva és olyan remek mellékszereplőt, mint James Franco, akinek a legjobb duma jutott a filmben: - "Azt hittem meleg vagy! - Ma este nem!" vagy Michael Shannon, aki pár éve rendőrként üldözte Gordon-Levitt-et a Fék nélkül című akció marhaságban.
A filmre figyelni kell, mert a három szereplő sokszor vág egymás szavába, szinte követhetetlenül és rengeteg ismert vagy rejtett utalás van a filmbe pakolva, amiket dekódolni kell. Szórakoztató mozi, de felejthető és nem is lesz a kedvenc karácsonyi filmem. Azért érezhető, hogy a forgatókönyv inkább a drámai momentumokra fókuszált rá erősen és a vicces dumák főleg rögtönzésekből lett összevágva. Talán ez az egyik oka, hogy a film kissé töredezett, amit korábban említettem.
Női szereplőnek még beletették Lizzy Caplan-t, de őt nem különösebben kedvelem. A Cloverfield nem miatta volt nézhető a "Lánybúcsú - Bachelorette (2012)", mint film, számomra értékelhetetlen és legutóbb a Szemfényvesztők 2.-ben cukiskodott. Mondjuk ott nem zavart annyira, habár lecserélni rá az első rész két üdvöskéjét sajnálatos döntés volt.
Megtekintés: A trailer alapján azt hittem, megint egy Luc Besson akciófilm. Hát nem, de így sem sokkal jobb a helyzet.
Idris Elba-ból akció hőst akarnak faragni. Ebből a filmből kiderült. Szerencsére a helyzet nem olyan rossz, mert nem akarták elhitetni velem, hogy legyőzhetetlen szuperférfi. Amikor verekszik, kap ő is rendesen, pedig valami ex-ügynök vagy mi, azokat, meg mint tudjuk - Bourne sorozat, Besson filmek - megérinteni is nehéz, nemhogy elcsépelni. Mivel Elba neve még nem garancia a sikerre, viszont pénzt ölni a szereposztásba nem volt mód, egy feltörekvő sorozatszínészt még be tudtak szuszakolni a kötelező mellékszerepbe, az egykori Robb Stark személyében. Richard Madden már nem olyan fiatal, mint pár éve, amikor Westeroson harcolt apja igazáért és a szemét is feleslegesen húzták ki sminkkel - mert a szempilláit biztos buzergálták valamivel - és szerencsére mint második fontos szereplő, az ő karakterét sem nagyították fel akció közben. Oké, menekülésből nem gyenge, de azért a "Szemfényvesztők" szintű marhaságokat kihagyták ebből a moziból. A karakterek épp annyira hihetőek és akciósak, amennyit még elbírok hinni. Hogy legyen Eyecandy, bekerült még a zavarodott megvetített naiva szerepkörbe Charlotte Le Bon, aki Zoé szerepében bambi szemű és néhány francia rossz arc, akik az ellent prezentálják.
A történet háttere első körben politikailag friss (2015-2016) és még akár hihető is. Hangulatkeltés, felsőbb körökben, hogy azután legyen ok a migráncs* kérdéssel foglalkozni: Franciaországban balhét kavarnak erőszakkal, nálunk posztereket húznak fel, ragasztóval. Persze, a feszültség fokozása miatt hamar kiderülnek turpisságok és főszereplő zsebtolvajunk, Michael (Madden) egy komoly terrorakció kellős közepén találja magát, amelyből egy tanácsadóként elvileg a háttérben mozgó ex-CIA ügynök igyekszik kivakarni, miután rájön, hogy Michael nem hazudik azzal kapcsolatban, hogy véletlenül keveredett az ügybe. Innentől macska-egér párharc alakul ki a rendőrség, a bűnözők és főszereplőink között és hozzájuk csapódik még kicsi Zoé. Mindezt egy nappal az ország egyik legnagyobb ünnepe előtt egy nappal, ezért is van olyan kevés idő megtalálni a további akciók főkolomposait. Aztán van pár meglepetés.
Tucat akciófilm, alig emelkedik ki az átlagból. Elba simán lecserélhető lett volna Statham-re, aki biztos épp nem ért rá. Azért a sok rövid vagy/ill. mellékszerep után ideje volt egy főszerepnek is a fekete színész filmográfiájában. Ha ezen a vonalon marad, akkor jöhet még, mert nem olyan rossz. Madden színészi vénája még nem győzött meg nagyon, de vígan ellavíroz ebben a tolvaj szerepkörben és hozza a filmbe a humort is. Az akció jelenetek elég közepesek, de kiemelném a zárt teherszállítós verekedést, mert az egészen pofásra sikerült. A történet a Trónok harcán edzett nézőket nagyon nem fogja meglepni, ennek ellenére egy esti filmnézéshez ajánlott a mozi.
Watkins a 2008-as "Gyilkos kilátásokkal - Eden Lake (2008)"hozta be magát a köztudatba és nagyjából tőle datálható Michael Fassbender felemelkedése is, ha nem számítjuk ide a 2006-os 300-at. Abból a filmből magával hozta Kelly Reilly-t egy viszonylag fontos szerepbe, ami viszont közel sem volt olyan komoly munka, mint a női főszerep az Eden Lake-ben. Charlotte Le Bon-t pedig nem rég láttam a Kötéltáncban, ahol bájos arca már korábban elbűvölt. Watkins is mintha lassan kapaszkodna fel egy képzeletbeli rendezői renomé hegyen. Eddigi filmjeihez képest előrelépés a mozi, de talán a stílusa itt jött ki a legkevésbé és a feszültségkeltés sem olyan erős, mint az Eden Lake-ben vagy a Fekete ruhás nő-ben - The Woman in Black (2012).
- Kaphatok egy fegyvert? - Nem, de pofán lőhetlek eggyel. - Nem, akkor inkább hagyjuk.
Amiről eddig nem beszéltünk, hogy a film közel állt hozzá, hogy ne mutassák be, a témájának aktualitása miatt. Az alábbi linken pontosabb információkat kapsz: 2016.július.14. Nizzai terrortámadás.A filmet úgy mutatták be végül Franciaországban, hogy a mozi üzemeltetőire bízták a döntést, hogy vetítik e vagy sem. A terrortámadás során 84 ember halt meg és 200 sebesült meg! A terroristák mindezt a nemzeti ünnepre időzítették. A film így egy lehetséges verziónak is megfelelne, habár a forgatókönyv sokkal korábban készült, mint ami később valósággá lett. Watkins-nek ebben nincs felelőssége, pusztán ráhibázott. Azt tudjuk, hogy sok film bemutatójával kapcsolatban voltak gondok, ha azok összecsengtek esetleg a valóságban történt eseményekkel.
* A migráncs itt nem feltétlenül a határnál kerítést szaggató bevándorlókban merül ki, hanem akik már Franciaországban élnek épp csak még nincs meg az állampolgárságijuk vagy letelepedési engedélyük illetve egyéb okok miatt idegenként tekintenek rájuk. Mondjuk, ez pont Franciaország esetében fura, hiszen nagyon vegyes a lakosság összetétele és talán náluk a legnagyobb a fekete bőrű népesség száma.
