Kongó - Congo (1995)

Kongó - Congo (1995)

Rendezte: Frank Marshall

A film Mafab adatlapja: Congo (1995)

Megtekintés: Amikor kölyökkoromban moziban megnéztem, nagyon jó filmnek tetszett. Újranézve kevés pozitívuma maradt számomra.

Ezen a filmen alig segített a nosztalgia faktor, mert a kilencvenes évek közepe táján már nem volt nehéz filmekhez jutni, egyre kevesebb tiltott gyümölcs maradt, hiszen a hivatásos film-orgazdák bármit megszereztek és a videótékák is burjánzottak az országban. A Kongónak nem sok nosztalgiája van, hiszen mikor megjelent, már könnyű volt kalandfilmeket beszerezni, ez pedig ellavírozott a mainstream akció mozi és a B kalandfilmek farvizén. Mostanra, ami miatt még érdekes lehetett számomra ez a film, az négy pontban:
1. Michael Crichton sztár-író tollából adaptálták.
2. Jerry Goldsmith kiváló zenéje.
3. Elég kalandos történet.
4. Tele van ismert arcokkal.

Hátrányai:
Nem a legjobb Crichton regényből adaptálták és elég kiszámítható a történet is. Az ilyet hívom Tarzan filmnek. Történnek az események és a végéig a teherhordó bennszülöttek mind elhaláloznak, míg végül csak Tarzan és Jane marad életben. Erre a filmre ez még erősebben igaz, hiszen a legtöbb fekete karakter, aki katona és teherhordó, a film fináléjában elhalálozik. Végül persze csak a főszereplőink maradnak meg - ahogy megszokhattuk, pedig de érdekes lenne egy olyan mozi, aminek a vége felé pont azok esnének ki a filmből, akik korábban főszereplő szerű fontosságot kapnának.
Hogy miért érzem ezt hátránynak?
- Mert roppant kiszámíthatóvá teszi a forgatókönyvet.
A fényképezés ellenben elég suta és sok jelenetben sajnos egyértelműen látszik, hogy az atmoszféra-teremtés nem bírt kitörni a stúdió falai közül.
A rosszak rosszak, a jók jók. Alig vannak szürke figurák. Unásig megszokott panelekből épül fel a film.
Tehát, pozitívum, hogy pörögnek az események, de negatívum, hogy csupa olyasmit látunk, amit bármelyik kalandfilmben már meghatottunk.
A sok ismert arc között alig akad igazi sztár és a főszereplőnk fizimiskája számomra nem elég szimpatikus. Nem tudom, hogy jobb lett e volna a film Bruce Campbell-el, mert ő is jelentkezett Dr. Peter Elliot szerepére.

Amy a gorilla nyugtató martinit szürcsöl.

A történet szerint a nagyvállalat TraviCom vezetője (Joe Don Baker) egyetlen fiát küldi Kongóba, hogy a hegyek mélyéről a cég számára elengedhetetlenül fontos kék gyémánt lelőhelyét felkutassa. Charles Travis (Bruce Campbell) meg is találja amit keres, de mielőtt kellő információt tudna adni a lelőhely pontos koordinátáiról, valami megtámadja. A cégnél dolgozik Charles menyasszonya is, Karen (Laura Linney) mint kommunikációs szakértő - vagy valami hasonlóan mondvacsinált terület - és a leendő apóstól azt a feladatot kapja, hogy felhasználva bármennyi anyagi hátteret, de kutassa fel a fiát. Persze, utóbb kiderül, hogy közel sem az egyetlen örökös megtalálása az elsődleges, hanem, hogy a kék gyémánt a vállalat kezébe kerüljön, mert az bebetonozná a cég helyét a kommunikációs piacon.
Karen felkeresi a gorilla kutató Peter-t (Dylan Walsh), mert annak van egy "beszélő" majma és a cég úgy véli, roppant fontos lehet a párosuk később, a nyílt terepen. Kapnak is egy erőltetett magyarázatot, hogy miért is a cég csapódik hozzájuk társutasként és miért nem inkább Karen és emberei utaznak csak a helyszínre. Ne boncolgassuk, hogyha olyan fontos az a kék gyémánt, akkor egy ilyen gazdag cégnek biztosan akadna néhány szerencsevadász a tarsolyában, akiket ki lehet küldeni az expedícióra, nem feltétlenül egy nő keze alatt, aki talán sosem mozdult ki a laborjaiból. Mindegy, így végül Peter és Amy nevű gorillája utazhat kongóba, mellettük pedig feltűnik még egy erősen likviditási gondokkal küzdő ex-román, ex-polgár, Homolka (Tim Curry) aki remek színész, de itt is a szokásos ripacs közeli figurát hozza.
Eredetileg Homolka lenne a tőke, de miután kiderül, hogy politikai okok miatt a pénztárcáját bevarrták, amolyan kéretlen útitársként marad a nyakukon. Mondjuk azt sem értem, hogy minek viszik magukkal végül, amikor kiderül, hogy nem sokat tehet a bandáért, azon kívül, hogy így színesebb a társulat. Ja nem, a színekről a Peter segédje, Richard (Grant Heslov), a vezetőjük, Munroe (Ernie Hudson) és az Afrikai helyi erő, Wanta kapitány (Delroy Lindo, kinek nevét nem is találjuk a stáblistán) gondoskodik.

Temérdek veszélyes szituáció után kalandoraink megérkeznek a kongói dzsungelbe, ahol egyrészt szembesülnek azzal, hogy valami ősi dolog elpusztította az első kutató csapatot, másodsorban pedig azzal, hogy nem volt hiábavaló az útjuk.
Végül, amikor már úgy tűnik, a gazdag cég kizsákmányolja Afrikát, az anyatermészet nemes bosszút áll és isteni közbeavatkozásnak köszönhetően egy vulkánkitörés apropójából elnyeli az egész expedíciót, alig hagyva valakit hátra.
Ennél profánabb befejezést nem is írhatott volna Crichton.
Amikor a tudomány és nyers erő már majdnem megnyerné a harcot a természet felett, végül egy természeti katasztrófa legyőzhetetlen akadályt gördít hőseink útjába és ezzel egycsapásra megoldja valamennyi dilemmánkat.
Karen végső gesztusára így valójában nincs is szükség, amelyben Charles Travis harácsoló apját megbünteti. Elég lett volna, ha visszamegy és közli, hogy mindent elnyelt a vulkánkitörés. Persze a reális felégetés után gondolom a karakter az utolsó hidat is fel akarta perzselni, amely ehhez a mohó céghez kötötte, mint lehetséges jegyes.

Delroy Lindo apró szerepben, mielőtt befutott karakterszínész lett volna.

Frank Marshall korábban már elkészített egy sikeres horror-komédiát a pókokról és egy kőkemény túlélő drámát az Uruguay-i rögbi játékosokról, akik lezuhantak az Andok közepén. Érdekes mód, korábban a "Pókiszony - Arachnophobia (1990)" és így a két korábbi nagyfilmjének leggyengébb jelenetei azok voltak, amelyek a forró dzsungelben játszódtak. Ez a Pókiszony első pár perce, amikor a tudósok rovarokra vadásztak a fák között. Már ez is elég művinek érződött. A hidegben játszódó "Életben maradtak - Alive (1993)" egyértelműen reálisabb hatást gyakorolt rám, mint nézőre. A Kongó komoly hiányossága, hogy képeskönyv szerű a dzsungel és a történések benne. Ezért lesz a végső összbenyomás inkább szórakoztató matiné, mint komolyan vehető kalandozás.

Van egy apró törés a film dramaturgiájában.
30:20 körül: A három szerencsevadász, Karen, Munro és a legkevésbé fontos Homolka leülnek az afrikai helyi főnök asztalához egy hotelben és a lehetőségeikről beszélgetnek: Ha eleget fizetnek, akkor bejuthatnak a dzsungelbe a majommal.
A helyi főnök, Wanta, mivel ismeri Homolkát hírből, elzavarja a tárgyalóasztaltól.
35:30 körül: Később, a filmben, pár perc telik el, de közben a szereplőink előkészítik a repülőgépet az útra, Munro a gép mellett meglátja Homolkát, aki érdeklődik tőle, hogy mikor érik el az esőerdőt.
Munro pedig ekkor kérdez rá, hogy: - Herkermer Homolka, nemde? Még mindig Salamon városát keresi? - közben Homolka kezet nyújt, de Munro nem fogadja a gesztust, Karen pedig figyeli őket és rákérdez, miről beszél Munro, aki elmeséli, hogy Homolka tagja volt egy korábbi, szerencsétlenül járt expedíciónak.
Nos, ennek a beszélgetésnek így, helye inkább a Wanta kapitánnyal (magyar szinkronban századosként említik) folytatott tárgyalás előtt lett volna, mert utólag fura, hogy Munro leült vele egy asztalhoz, ha most még a kezét sem fogadja el, mert tudja, miféle figura.
Mellesleg Munro karaktere volt a színész, Ernie Hudson kedvenc szerepe.

65%

Ha szeretnéd látni: K O N G Ó

A filmnek a Williams cég készített flipper-változatot.

Rosszcsont Milo! - Bad Milo! (2013)

Rosszcsont Milo! - Bad Milo! (2013)

Rendezte: Jacob Vaughan

A film Mafab adatlapja: Bad Milo! (2013)

It's Coming Out This Fall - Még egy szójátékra is futotta a poszteren.

Megtekintés: Hát persze, hogy megnézek egy filmet, amelyben a címszereplőt úgy hívják, mint egyik legjobb barátomat! Igaz, itt leszarozzák...

Más kérdés, hogy mennyire leszek csalódott a film végére. Itt annyira nem voltam az. Gyakorlatilag a film első húsz percén kell túltennünk magunkat, hiszen maga a történet leginkább a keleti kultúra horror gyöngyszemeit idézi fel, hiszen ott szokás a test mindenféle torzulásait és a lélek manifesztációit eleven formában megjelentetni. Oké, a nyugat is szokott próbálkozni hasonló mozikkal - "Mély harapás - Teeth (2007)" amelyben egy vagina tiltakozik véresen az aktus ellen - ettől függetlenül, a keleti népek, akiktől megszoktuk a csápos, belsőséges, vérben tocsogó, manifesztálódó teremtményeket. Inkább. Ha elfogadóak vagyunk a vágott-szemű világ vágatlan és perverz látásmódjával, akkor a Bad Milo is bőven bele fog férni abba a kategóriába, amelyik csak karistolja az ingerküszöbünket.

A Bad Milo ha nem komédiaként tekintünk rá, akkor simán elmehetne egy korai David Cronenberg filmnek, hiszen az ember frusztrációit és haragját magába tömörítő és valóságossá materializálódó végbél-lény története leginkább a korai Cronenberg víziókra emlékeztet. Csak a kanadai rendező nagyon kevés humort épít a cselekménybe. Vaughan azonban igyekszik kicsit a komédián belül lavírozni, hiszen a nyugati közönség nehezen dolgozza fel a belsőségeket, ha az nem párosul altesti humorral. Ez a film meg, ugye, eredendően nem nagyon tud mással párosulni, de ezt ne vegyétek bél-sárdobálásnak tőlem.

Ilyen reklámmal aki komolyan veszi a filmet...

Tökéletesen megértem, ha neked nem fog tetszeni a film. Én sem azt a részét kedveltem benne, amikor Milo dolga végezve visszatért barlangjába vagy épp előtört onnan, mert azt nem is tudta megfelelően szemléltetni a mozi - semmilyen maszkmesteri munkát nem használnak a végbélnyílás használatára, ezzel kicsit visszafogva persze a totális őrületet - így azt inkább kellően könnyeden kezelik. Ennek ellenére fröcskölő fekália és vér maradt elég a végtermékben. Egy biztos; józanul nem egy térdcsapkodós szórakozás a film. Ha pszichológiai tanulmányainkat kívánjuk szélesíteni a belső én/lény témakőrben, akkor is inkább egy filozófiai vagy pszichológiai könyvet tanácsolnék. Valójában nem tudom, ki lehet a célközönség, hiszen, aki kicsit is távolságtartó a bennünk lezajló kémiai folyamatok bárminemű ábrázolása iránt, annak felejtős ez az egész gyomorforgató kalandozás.

Vaughan nem egy termékeny rendező. Húsz év alatt öt saját direktori kredit nem mondható termékenységnek. Ebből az utolsó ez a piece of shit. Értem benne a drámát és nem érzem benne a bűzt, szerencsére. (Ha lesz valaha mindennapi használatos szagos filmnézési lehetőség, a Bad Milo biztos, hogy csak a perverzek szórakozása lesz...) Amiért végül rászántam a másfél órát, az a színészi játék, amelyet főleg a végbél-kapus jelenetek miatt kellett látnom. A főszereplő, Duncan-t alakító Ken Marino, minden megtesz, hogy hiteles legyen egy farpofa tágításos fiatalember szerepében. Mondjuk, nem tudom, színészileg, hogyan lehet felkészülni egy ilyen szerepre. Sem lelkileg, sem fizikailag. Eléggé foglalkoztatott színész és kellő vígjáték szerep után csuklóból hozza a kissé elnyomott, enyhén tutyi-mutyi főhőst, aki végül meghajol a lélek akarata előtt és hagyja, hogy beteljesedjen a sorsa.
Aki miatt végül mégis maradtam, az Peter Stormare pszichiáter alakítása. Bár, mostanában eléggé alul értékelt produkciókban látható az öregedő színész, a Bad Milo-ban sikerült ismét megmutatnia, hogy van benne tehetség és irónia, hogy bármilyen szarságot tökéletesen megoldjon.

Mondja azt valaki, hogy a színészet egyszerű.

A filmről nem mondanám, hogy egyértelmű lopása a nyolcvanas évek egyik sikeres horrorfilm sorozatának, a "Basket Case (1982)", de, hogy erős a hasonlóság a történetek között, az letagadhatatlan. Ott annyi a különbség, hogy a főszereplő eldeformálódott sziámi ikertestvére gyilkol. Egy másik előképe a mozinak a már párhuzamba állított David Cronenberg horror, a "Porontyok - The Brood (1979)" amelyben szintén a főszereplő érzései, azon belül a haragja manifesztálódik testet öltött kisemberek formájában, akik azután vérengző csoportként teszik el láb alól, aki a főhősnőt veszélyezteti vagy akadályozza. Ott azonban sokkal tudományosabb a magyarázat, nem ilyen alpári/altesti.
A fényképezés korrekt, a zene simulékony. Kicsit több ötlettel és abszurdabb humorral igazi kult film lehetett volna a Bad Milo, de sejtésem szerint nem lesz masszív rajongó tábora, hacsak az a kis közösség nem talál egymásra. Nem azért, mert nem lehet megkedvelni a filmet, hanem mert ahhoz, hogy később emlékezzünk rá, az alapötleten kívül azért még kellett volna valami pluszt nyújtania. Sajnos, a forgatókönyv eléggé laposka, néhol logikátlan is. (Pl. a film elején arcsérült orvos vonala egy, az egyben elfelejtődik, pedig azért hasonló esetben elvárható lenne egy alapos nyomozás az ügyben, hogy a páciens valaga vajon mi módon szabdalta cafatokra az éppen rajta végbél trükköző tükrözést végrehajtó orvos fizimiskáját?)

A babákat főleg kézi bábozás útján oldották meg, az arcos jelenetekhez - ahol arcmimika és pislogás van - pedig megfelelő mimikát imitáló robotot építettek.

50%

Szeretnéd látni, mert addig nem hiszed el?
B A D  M I L O (Az oldalon sok egyéb remekséget is találsz!)

Gymkata - Gymkata (1985)

Gymkata - Gymkata (1985)

Rendezte: Robert Clouse

A film Mafab adatlapja: Gymkata (1985)

Megtekintés: Amikor a videó korszakban minden vackot megnéztünk, ami az USÁ-ból jött, akkor a film előkelő helyen végzett a titkos örömök listán. Mostanra csúnyán megkopott.

Emlékszem – legalábbis felsejlik – első találkozásom ezzel a filmmel. Gymkata. Egy közeli ismerős, talán anyám egyik udvarlója, hívta fel rá figyelmemet. Akkoriban, még alcímeket csaptak a narrátoros filmekhez, melyek néha, a monoton magyar fordítás alatt nem biztos, hogy anyanyelvükön szólaltak meg. Gymkata. Amennyire emlékszem, ezt német változatban láttam, amin egyenletes vajrétegként terült végig egy érzelemmentes narráció. Hú!
Tizenéves gyerekként ez a film volt maga az akció tótumfaktum.

Adva volt egy enyhén Luke Skywalker figura, mellé egy keleti Leia hercegnő, és a film végi szerelmes összeborulás lehetősége, mert ez a kettő, jelen esetünkben, nem egy alom kutyakölyke volt.
Volt néhány mellékszereplő, egy túlélőtúra, kis nindzsa beütés, sportosság és verekedés.
Nem emlékszem már, miről szólt a film drámai cselekménye, csak az érzésre, amely a megtekintése közben elhatalmasodott rajtam: woá!

A férfi főszereplő akrobatikus volt, fogjuk rá, hogy szerethető. Nem mondanám, hogy verekedett, mint Jackie Chan, de a jó hangkeverésnek köszönhetően, úgy tűnt, odateszi a rúgásokat és pofonokat, rendesen. Azután a videónak leáldozott. A készülékek egymás után bemondták az unalmast. A kazetta gyűjtemények úgy lettek az enyészeté, hogy az ember fel sem tudja idézni, mikor vált meg az adathordozók garmadájától. Kámforrá vált a több száz tokba csúsztatott műanyag téglalap. A fiatalként bálványozott filmek pedig az agyunk vetítőtermében éltek tovább, halványan pislákoló mozaiktöredékekként.

Gymkata.
Mit emlékeztem rá tíz évvel később. De mégis…
Megmaradt, hogy tetszett, hogy a zenéje egészen kiváló. Hogy a főszereplő – Kurt Thomas – erőlködés nélkül, behajlított karral mászott végig vízszintes kötélen és láb segítség nélkül a függőlegesen. Megmaradt az alcím kínálta bolondok városa. Ahol az emberek mind gyilkosok, bolondok, elfajzott korcsok, akik hömpölygő masszaként rohanják le az idegent és ezért könyörtelenül le kell törni őket, akár a kukoricaszárat. Szinte már horrorba illő a kis falu. Ki itt belépsz… nem lépsz ki többé!

Gymkata. Youtube. Full movie.
Igen. A technikának köszönhetően már nem kell a kis dobozt egy nagyobba betolnom vacsoraként, hogy azután a szalag forgásával megjelenjen a varázslat a tévé képernyőjén. Néhány klikk és a mozi – igaz, videóhoz hasonlóan elhasznált minőségben – pereg a monitoron. A valamikori varázslat elvesztette rejtélyességét. A megtekintett film pedig felnőtt fejjel annak látszott, ami.
Olcsó és bugyuta akciófilmnek, melyet az ember megnéz és nyugodtan elfelejthet. A rossz elbukik, a jó győz. Kurt Thomas a tehetséges sportoló tehetségtelen színésszé avanzsált. Még két felejthetőbb alkotásban vett részt, majd másfelé orientálódott. A film egyetlen híresség Richard Norton, aki a rossz-fiúként férgeskedett. Norton a Gymkata után már bebiztosította helyét az akció műfajban, hiszen következő filmjében társai olyan nevek, mint a megkerülhetetlen Jackie Chan és a szó szerint nehezen megkerülhető Sammo Hung Kam-Bo. Nem meglepő nagyon, hiszen utánajárva kiderül, hogy Norton a Gymkata előtt azért feltűnt Chuck Norris több mozijában. Soha rosszabb kezdést.
Érdekességek:
Gymkata – a gimnasztika és a karate harcművészet összevonásából született szó.
A film eredeti poszterén a főhős nindzsákkal harcol. ez szép, csak a filmben nincsenek nindzsák. Az érdeklődést azért felkeltette a film iránt.
Clouse azért ennél sokkal "komolyabb" akció filmeket is készített. A történet viszont izgalmas, csupán a megvalósítás lett mára paródia jellegű.

50% (Akkor adtam volna rá nyolcvanat is… de jó, hogy közben öregedtem kicsit.)

A cikk a korábbi jerrycomovie.com-ról lett átemelve.

Ha esetleg nosztalgiáznál, itt megteheted: G Y M K A T A

Takarodó - Taps (1981)

Takarodó - Taps (1981)

Rendezte: Harold Becker

A film Mafab adatlapja: Taps (1981)

Megtekintés: Film a kitartásról, bajtársiasságról, a fiatal Tom Cruise-zal, amikor még nem róla szólt a film.

Ezzel együtt is, Tom Cruise, második mozifilmjében, csuklóból hozza az ütni való karaktert, habár, ha pszichológiailag a mélyére ásunk, a motivációi ha nem is érthetőek, de viszonylag elfogadhatóak. Becker az a rendező, akinek több filmjét is láttam ám azoknak a stílusa - vagy annak hiánya miatt? - nem nagyon kívántam azokat többször visszanézni. Az imdb oldalán kiemelt négy filmjét pl. mind láttam és egyik sem lett kedvencem. Méltatni így nehéz lesz.

A film elmesél egy lehetőséget, hogy fiatal emberek végül miért ragadtathatják arra magukat, hogy egy épület magas pontjáról emberekre kezdjenek lőni.  Tudom, ez így elég szimpla kijelentés a filmmel kapcsolatban, ami azért ennél jóval mélyebb.
141 év után a Bunker Hill.-i katonai akadémiát a fenntartói be kívánják zárni. A döntést a jelenlegi katonai vezető, Harlan Bache tábornok (George C. Scott) ellenzi, viszont nincs hatalma az események felett és egy szerencsétlen véletlen és halálos áldozattal járó baleset miatt félre is állítják. A frissen kinevezett kadét-őrnagy, Brian (Timothy Hutton), aki bálványozza feljebbvalóját és mentorát, hitében meginogva olyan lépésre ragadtatja magát, amellyel felébreszti az amerikai civil életet, hiszen amit tesznek, az egy valós veszélyre hívja fel a figyelmet: Mi történik akkor, ha egy csapatnyi, megfelelően irányított fiatal fegyverhez jut és passzív vagy akár aktív erőszakkal igyekszik érvényt szerezni bizonyos elképzeléseinek.

Egyrészt, gondolhatjuk, hogy melléjük állunk, hiszen többnyire szimpatikus fiatalokról van szó, de ne felejtsük el azt, hogy egy rossz elképzelés miatt milyen gyorsan felfordulhat a biztonságba vetett hitünk, főleg, ha olyanoktól kell tartanunk, akiknek elvileg, feladata az lenne, - jelen esetben persze miután kikerültek az akadémia falai közül - hogy megvédjék az amerikai civil lakosságot akár idegen vagy belső ellenségtől. Mi van akkor, ha kellő motiváció és fegyelmi hatás híján ezek a fiatalok nem megfelelő "ellenséget" választanak maguknak?
Végignézve a filmet nem véletlen, ha eszedbe jut egy későbbi, erős akciófilm. A Takarodó története kezdetben ugyan nem, de a második szakaszra eléggé emlékeztet "A szikla - The Rock (1996) című akcióorgia alapötletére, csak ott kiképzett elit katonákról van szó, bár a céljuk ugyanaz, csak véresebb elszántsággal: elérni valami olyasmit, amit etikailag és erkölcsileg támogatni illenék. Ehhez képest a Takarodó ifjai persze apró kis anarchisták, saját érdekeikkel, de az alapötlet hasonló. És akár a "Sziklában", végül itt is lesznek, akik a nyílt erőszakot választják, megtagadva a parancsot, engedve saját érdekeiknek, ami elvileg megkülönböztetné a katonát a civiltől és végül itt is kard által vesznek el azok, akik kardot ragadnak. Közben pedig két órán keresztül építik azt a hidat, amely végül, akárcsak a Kwai folyón átemelt készség, összeomlik, maga alá temetve néhány tiltakozót.
Brian sötét és világos oldalát a barátai jelképezik, aki végig kitartanak mellette, más megfontolásból. Az egyik a vérmes David (Tom Cruise) a másik a nyugodtabb habitusú Alex (Sean Penn).

Amikor a fiúnak elgurul a gyógyszere.

A Takarodó mind Cruise, mind Hutton második mozis megmérettetése (Penn-nek az első!). Hutton már első mozis szerepével kitűnt szakmailag, de tudjuk, hogy kettejük közül végül ki lett a sikeresebb. Ha ma rákeresel a filmre, akkor a fényképek alapján egyértelműen egy korai Tom Cruise zsengének tűnik a film, holott az abszolút főszereplő Hutton. Sean Penn meg alig kerül szóba. (Ha csak a címet írod be...)
Ronny Cox eredetileg Brian apjának viszonylag kisebb szerepét kapta volna, végül az a katona lett, akinek a feladata, hogy véget vessen a kínos és veszélyes helyzetnek. Cox-ot egyébként film-mániákusok a Schwarzenegger féle Total Recall-ból és a Robotzsaru első részéből ismerhetik. (Vagy a Gyilkos túrából és a Beverly Hills-i zsaru sorozatból.) A kadétok közül sokan nem futottak be nagyobb karriert, viszont két fiú ma már viszonylag ismert televíziós személyiséggé nőtte ki magát.
Az egyikük titkos kedvenc, a Kaliforgia kopasz menedzsere, Evan Handler, a másik pedig a fekete sorozatszínész, Giancarlo Esposito.
A színészek intenzív, negyvenöt napos katonai kiképzést kaptak, kivétel Cruise, aki akkor kezdte érezni, hogy akár sztár is lehet a továbbiakban és a karaktere önfejű kívülállósságát hangsúlyozandó, inkább egy hotelban vett ki szobát a forgatás előtt és ideje alatt, mintsem a többi színésszel lakjon együtt egy erre a célra kialakított táborban. Ennek ellenére igyekezett maximálisan elsajátítani a katonák viselkedését, főleg a díszszemlés jelenetek miatt.
A filmben látható színészeket több ezer jelentkezőből választották ki. Cruise filmográfiájában David a kevés negatív karakterek egyike. A jelenet, amelyikben a végén az ablakból lő a tömegre és visszaszól Hutton-nak, aki azért jön, hogy egyszerre megfékezze és megvédje, a film egyik emblematikus jelenete.
David karaktere olyan fiataloknak is emléket állít, akik az amerikai történelem során megmagyarázhatatlan erőszakos tetteket követtek el a közösség ellen, mint pl. az egyetemisták, akik lövöldözni kezdenek az iskolatársaikra, hogy vélt vagy valós sérelmeikért elégtételt vegyenek.

A film két óra alatt építi fel az ostromállapot és végső leszámolás történetét, közben hagyva időt, hogy megismerjük a szituáció pszichológiáját és, hogy hogyan is igyekszik a hatóság kezelni ezt a kényes szituációt, kezdve az alkudozástól egészen a zsarolásig és a szülők felhasználásáig. Ennek ellenére, mivel a filmben látható mikróközösség életét kevés ember ismerheti meg belülről, végig érezhető egyfajta távolságtartás, ami nehezíti a szereplőkkel az azonosulást, még annak ellenére is, ha céljaikat világosan értjük. A mondanivaló ellenére vagy épp annak durvasága miatt a "Takarodó" nem lett annyira ismert mozi - én csak most láttam, igaz, nem magamhoz mértem, hanem, hogy mennyi mindent találtam róla a keresgélés közben.

Azért is roppant nehéz erkölcsileg "felmenteni" vagy épp a szereplők mellé állni, mert a sok karakter mellett elsikkad, hogy a forgatókönyv jobban bemutassa őket. David-ről pl. alig tudunk meg valamit, azon kívül, hogy végig eléggé ellenséges Alex-szel és ő a legforróbb fejű fickó a csapatból, pedig az ő motivációi lennének a mozi kimenetele miatt a legfontosabbak. Talán Hutton esetében is belefért volna még némi karakterépítés, habár, vele próbálkoztak a forgatókönyvírók. Pl. amikor láthatjuk, hogy mentorának filmfelvételét nézi homályos szemekkel.

65%

Ha látni szeretnéd: T A K A R O D Ó

Sérülés - Concussion (2015)

Sérülés - Concussion (2015)

Rendezte: Peter Landesman

A film Mafab adatlapja: Concussion (2015)

Megtekintés: Nem olyan szórakoztató, mint egy Will Smith akciófilm, de a Föld után fiaskója után kellett egy ilyen is.

Landesman jó érzékkel választ színészeket, témát és korrektül le is vezényli a forgatást. Valami ettől függetlenül mégis hiányzik ebből a rendezéséből is, annak ellenére, hogy korrekt munka épp csak nem fogja meg az embert. Lehet, hogy bennem van a hiba, de kicsit több egyediséget vártam el a filmtől, amely egy olyan orvosi esetről mesél, amelyhez nekem diploma sem kellett.

Spojler Alert!

Azt szoktam nehezményezni bizonyos valóság alapú filmeknél, hogy a téma számomra lehet, hogy nem releváns.  Erre ez a mozi a tökéletes példa, hiszen az NFL berkein belüli erős társadalmi hatásokról és egy olyan betegségről szól a film, amelyet bárki megjósolhat, aki látott egy amerikai football meccset. Mert mit látsz a filmben?
Egy nagy csapat férfi mint megvadult bika öli egymást a pályán, hogy azután, a negyvenes éveikre, mikor már "leszereltek" és csak élvezniük kellene a kihunyó pompát, inkább megőrülnek és végeznek magukkal. Sarkítva.
Dr. Bennet Omalu (Will Smith), aki kényes rá, hogy dokinak szólítsák, hiszen közel tíz diplomája halmozódott fel rá az évek során, a lehetőségek országában putris munkából tartja fenn magát; boncol.
Omalu persze ennek is megadja a módját és összes páciensének a tiszteletet, amivel felettesénél néha kihúzza a gyufát/tepsit. Omalu másik felróható hibája, ami elindítja az eseményeket, hogy válaszokat akar, bármi áron. Amikor egy olyan sportembert vizsgálgat, aki kora alapján még fénykorát élhette volna, ellenben állapota arra enged következtetni, hogy valami komoly baj van a háttérben, Omalu nem elégszik meg egyszerű válaszokkal, amik ki sem elégítik, hanem pénzt és időt nem kímélve, górcső alá veszi a holttestet és megdöbbentő felfedezést tesz. Az agyban történik valami visszafordíthatatlan folyamat, ami később kiderül, annak a megterhelésnek köszönhető, amit a játékos teste és főleg a feje - sisak ellenére is - elszenved a játékidő alatt.
Omalu jelentése lassan eljut a megfelelő emberekhez, akik mivel a sportra egész iparág, sőt, Amerika is támaszkodik, igyekeznek szőnyeg alá söpörni a jelentést, amelynek tartalmát is tagadják, habár, saját berkeken belül kezdték felismerni, hogy a probléma létezik.
Omalu-tól azonban távol áll a sport ismerete, őt csak az ember érdekli, ezért értetlenül áll az ellehetetlenítő kampány előtt, amely éri és mindaz a kellemetlenség, azért, mert igyekszik felnyitni a lezárt szemeket...

Dr. Bennet Omalu és Dr. Julian Bailes a sportorvos, eszmét cserélnek és kivesézik a lehetőségeket, mielőtt előállnának az eredményeikkel.

Különvélemény:
Nem győzöm mondani, hogy a film korrekt és igyekszik érdekes is lenni, csupán az a baj, hogy amiről szól, beleértve magát az orvosi következtetéseket, bármilyen józan ítélőképességű ember le tudná vezetni, diploma nélkül. Lehet, hogy tizenöt éve az orvostudomány ennyire butuska volt, de ma már pontosan tudjuk, hogy a sport is veszélyes - lásd a rengeteg fiatal focistát, akik a pálya közelében halnak meg hirtelen - és néha bizony, nem megfelelően "használva", komoly egészségkárosító hatásai lehetnek.
Tényleg azt hitte bárki is, hogy nem lesz annak meg a böjtje, ha száz kiló feletti emberek tehervonatként rohannak egymásba?
Már eleve ott a rengeteg törés és ficam és húzódás. És ezek csak a testet érő erőhatások. De ott van a fej is, amiben kialakul Omalu által definiált CTE, a hatalmas csattanások, ütközések hatására. Tényleg van ember, aki úgy véli, hogy a sokszor a karambolból alig feleszmélő játékosoknak, akiket azonnal visszazavar az edző a pályára - mert a show-nak mennie kell - nem lesz később semmilyen kialakuló egészségkárosodása az esetekből?
Úgy, hogy néha még nézni is fáj, ami történik???
Nem véletlen, hogy sok sportoló fiatalon vonulna vissza, a lehető legjobb ajánlatok aláírásával a papíron. Egyszerűen, ha támadó vagy egy csapatban, bármikor kiütközhetnek rajtad a jelek, hiszen a fejedben az agyad, gyakorlatilag alig kap védelmet. Az a kevés agyvíz nem igazán megfelelő lengéscsillapító, ha a fejeddel hárítasz egy esést.
Ezért úgy vélem, hogy ha Omalu nem találja meg a választ a megvizsgált sportolók agyában, előbb-utóbb jött volna valaki más, aki megtalálja az összefüggést a fiatalon elhunyt sportolók és a karrierjük alatt elszenvedett "balesetek" között.
Talán ez miatt nem volt számomra érdekes a film.
Először húztam is a szám, amikor szóba kerül, hogy Omalu majd saját maga fedezi a vizsgálatait/nyomozását, már kiemeli a film, hogy mennyire drága is az ilyesmi. Én meg magamban - na, mi olyan drága??? csak nem a holdra kell utazni az eredményekért - de azután láttam, hogy mennyi babra munkát és vizsgálatot igényel egy ilyen speciális, minden részletre kiterjedő boncolás, így befogom a számat.

Jól sejted, ha úgy véled, hogy a film inkább beszélgetős dráma és nem akciófilm. Gyakorlatilag az akció a filmben kimerül a sportolók ámokfutásában - egyikük halálos balesetét (Justin Strzelczyk csatárt a hatalmas termetű, színészként egyre foglalkoztatottabb Matthew Willig alakítja, akit eléggé közelről érintett a téma, hiszen maga is tizennégy szezont húzott le a NFL-ben!) még az Interneten is megtalálod és a film is beemelte a videót a filmbe - és egy a valóságnál sokkal feszültebbnek beállított autós... nem üldözésben, csak autós követésben.
Ennek ellenére van valami enyhén horrorfilmszerű a film felépítésében, ahogy a sportolókat megismerjük, majd egymás után elveszítjük őket. Azonban a film nem akar felesleges sebeket feltépni és egy kivételével eléggé finoman kezeli a haláleseteket, inkább csak mellékes tényként említi meg.

Ami viszont megérte, hogy Will Smith már régen nem az a kölyökképű rap-per, akit túlhype-oltak. Beért és komoly drámai színész lett belőle. Ezek a filmek sokkal jobban állnak neki, mint a vicceskedő komédiák. Drámát neki!
A film arra máris jó volt, hogy Smith-et több filmes platform jelölte díjakra és többek között a Hollywood-i Film Awards például a 2015-ös év színészének választotta.
Ahhoz, hogy Smith felkészüljön a szerepre, több boncoláson is részt vett, amelyek zömét pont a főszereplő valódi arca, Dr. Bennet Omalu végzett el! Mondjuk Baldwin is tanulmányozta a Pittsburghi orvosokat, hogy beleélje magát Bailes szerepébe.
A többi színész alakítása megfelelő, Alec Baldwin ismét kapott egy jó jelenetet. Albert Brooks pedig sajnos nagyon megöregedett. Hiányzik, hogy már nem készíti az elgondolkodtató komédiáit, amikben megkedveltem.

Hogy kicsit színesebb legyen a történet és a női nézők se aludjanak el, behoztak egy szerelmi szálat is, Gugu Mbatha-Raw-val ami egészen jól működik.

David Morse-nak külön örültem, egészen addig, míg kiderült, hogy mennyire kevés szerepet kapott. Nos, ha ismertem volna az Amerikai foci történelmét, biztos nem lepődök meg annyira, ahogy ezek a híres sportolók kilépnek a történetből. Így azonban volt rácsodálkozásom az eseményekre. Nem is értem, hogy ha más ne, de a rajongók nem gyanakodtak, hogy lehet e összefüggés a sportolók nem természetes elhalálozása és sportmúltjuk között? Ehhez tényleg egy olyan ember kellett, aki véletlenül semmit nem tudott a fociról, ellenben mindent az anatómiáról?
A fényképezés szép, de alig van benne valami egyedi. Mondhatnám, hogy unalmasra van vágva, pedig egy montázst elbírt volna. Talán az egyetlen érdekesebb megoldás, amikor beépül a filmbe a valóság egy youtube videó által. Vagy amikor Omalu meglátogat egy egyetemi focimeccset, majd letörten távozik, miközben a válla felett látszik, hogy mennyire élvezik a fiatalok az edzést.
A zene meg nem maradt meg bennem, ami azt jelenti, hogy nem tolakodott. Talán egy masszív és szívhez szóló főtémát elbírt volna a film.
Ezzel a filmmel is csak az a bajom, hogy kissé száraz, mint az Oscar-díjas Spotlight is, és a témája nem fogott meg.
Ezért hasonlóan 65%-ot adnék neki.

Ha szeretnéd látni: S É R Ü L É S

Amerika kapitány: Az első bosszúálló - Captain America: The First Avenger (2011)

Amerika kapitány: Az első bosszúálló - Captain America: The First Avenger (2011)

Rendezte: Joe Johnston

A film Mafab adatlapja: Captain America: The First Avenger (2011)

Megtekintés: Képregényfilm. Ha szereted a műfajt, evidens. Ez még függetlenül is szórakoztató.

A Captain America képregényfilm. Ennek most nagy a respektje.
Az első kalandja egy füzet részeként jelnt meg, 1940-ben. Nem véletlen az időpont, hiszen már amerika is belépett a háborúba: szükségessé vált egy hazafi, aki kicsit elterelheti a harcoló amerikai ifjak figyelmét a háború pokláról. Joe Simon és Jack Kirby megalkotta a szerintem minden idők legpatriótább szuperhős képregényfiguráját; Captain Americát, aki címeres pajzsával és nemzeti lobogóból varrt hacukájában aprítja az ellent, anélkül, hogy gyilkológéppé válna.
A karakter neve Steve Rogers, aki eredetileg egy csenevész fiatalember és testi adottságai miatt - elméje vág mint a beretva - folyamatosan elutasítják a sorozóbizottságok, pedig próbál a hadsereg szerves része lenni.
Miután felfigyel rá egy kutató, megcsillogtatnak előtte egy lehetőséget: kísérleti patkányt játszhat és ha sikeres a projekt, része lehet a haza védelmének.
A többi történelem.

Amerika kapitány jelenleg hetven éves múltra tekint vissza. Számtalan magazin és sorozat szereplője lett, szövetkezve más szuperhősökkel. Az évek alatt Rogers végigküzdötte a világ összes lehetséges problémáját, kezdve a náciktól a mai terrorizmusig bezárólag!
A képregény a hatvanas években érte el sikerei csúcsát és a hatalmas szakmai név, Stan Lee is dolgozott rajta.

Bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Amerika_Kapitany

A film és a cselekmény:
Steve Rogers (Chris Evans - A fantasztikus négyes, Mobil) amerikai jófiú. Átlag alatti fizikummal, ami miatt hiába buzog benne a tettvágy és segíteni akarás, elutasítják a katonai sorozáson, mint Buster Keaton-t a "Generálisban", igaz, más okból.
Rogers egyetlen barátja már rég a fronton harcol, amikor egy titkos katonai kísérleteket folytató társaság belső embere, Dr. Abraham Erskine (Stanley Tucci - A mag, Komfortos mennyország), aki már Németországban elkezdte a kutatásait, ám Hitler fajelméleti ideológiájával nem értvén egyet, áttelepült az Egyesült Államokba, ahol tárt karokkal várták.
Rogers kap a lehetőségen és hamar bizonyítja is belső rátermettségét. A külső adottságait meg a kísérlet teszi hozzá, hogy emberfeletti erejével a fiú az országa becsületére váljon. Kiképző tisztje, Chester Phillips tábornok (Tommy Lee Jones - Az ügyfél, A szökevény, Úszó erőd) kezdetben nem örül a fiú érkezésének, ám ahogyan az lenni szokott, a dörmögő medve szíve belül arany.
Rogers, jelmezben és táncos revüjével a határokon belül népszerűsíti a honvédőket, majd, mikor tapasztalja, hogy azok, akiket éltet, nem hisznek igazán benne, a gyakorlatban is kamatoztatná tehetségét.

Rogers az Európai frontot járja, amikor rövid úton bizonyíthat. Él az alkalommal és rögvest hőssé avanzsál, miután szinte veszteségek nélkül kimenekít közel 400 katonát a hadifogságból.
Amerika kapitány ettől fogva nem haknikkal varázsolja el a reménykedőket, hanem a frontvonalon bizonyít. Egy akcióban elveszíti egyetlen igaz barátját, Bucky-t (Sebastian Stan - Fekete hattyú) ami arra sarkalja, hogy személyesen fogja el a németek hasonló képességekkel rendelkező katonáját, az okkult tudományokkal is foglalkozó Johann Schmidt-et, alias a Vörös koponyát (Hugo Weaving - Mátrix trilógia, Gyűrűk ura trilógia).
A romantikus szál miatt hősünkért végig izgul egy dögös szőke, aki nem mellesleg legalább annyira tökös, mint Rogers, azaz zsák és a foltja; Peggy Carter, a katonai informátor (Hayley Atwell - Kasszandra álma, A katedrális - minisorozat).

Összkép:
Az Amerika kapitánya elég erős képregényfilm. A trükkök egészen jók, de a pálmát Rogers nyeszlett teste viszi. (Lásd fentebb)
A karakterek nagy része szerethető. Kiemelném Dr. Amim Zola szerepében Toby Jones-t (A köd, A hírhedt, Király!).
Érdemes figyelni, milyen ötletesen használják a filmben többször is a pajzs motívumot.
A zene erős közepes, Alan Silvestri munkája. Hol vannak már azok a fantasztikus muzsikák, mint a Predator idején, vagy a Forest Gumpban? Oké, a film alatt jól szól, anélkül azonban semmi maradandó.
A fényképezés szép.
A színészek rendben vannak.
Neal McDonough végre pozitív szerepben!

70%

Nálam még mindig az X-men a csúcs képregény film, ettől függetlenül ez is egy eléggé szerethető darab.

A cikk 2011-es és a jerrycomovie.com oldalról lett átmentve, ami szponzorálási nehézségek miatt megszűnt.

Ezt a filmet érdemes megnézned: A M E R I K A  K A P I T Á N Y

Brooklyn - Brooklyn (2015)

Brooklyn - Brooklyn (2015)

Rendezte: John Crowley

A film Mafab adatlapja: Brooklyn (2015)

Megtekintés: Bizonyos, általam hibának vélt dramaturgiai megoldások mellett is azt mondom, hogy egy nagyon kellemes filmélmény.

Crowley munkásságát nem ismerem, így nem tudom méltatni. Viszont a Brooklyn egy korrekt filmdráma, ami néhol számomra megbicsaklik és mégis szórakoztató.
Miközben néztem, tényleg érdekelni kezdett Eilis, az ír lány (Saoirse Ronan) új élete, amelyet Amerikában készült kiépíteni. Amennyire észrevettem, egészen korhű a mozi, a szellőzőrendszer képbe belógó csövén meg nagyvonalúan átugorhatunk.

Eilis hazájában, a gyönyörű Enniscorthy-ban nem találja a helyét. Munkahelye nem elégíti ki, sőt, visszahúzza. A városka lehetőségei tökéletesen kimerülnek számára, ezért latba véve nővére ismeretségét, kigründol magának egy munkát és szállás lehetőséget az írek új hazájában, az Amerikai Brooklyn-ban, amely szegről-végről ír negyed lett. A csillogó Bartocci's-ban pultos lány és a közösség papjának támogatását élvezi. Az átlagos lány egy táncmulatságon összeismerkedik az olasz Tony-val (Emory Cohen), aki vonzódik az ír lányokhoz és szemet vesz Eilis-re. A két fiatal bevándorló hamar összebarátkozik és kialakul közöttük a szerelem. Mikor végre révbe érnek és álmaikat kezdik tervezni választott új hazájukban, Eilis borzalmas híreket kap otthonról és hazautazik. Amikor hazaért, eltitkolja Tony létezését, pedig titkon már egybe is keltek. Édesanyja, ha már hazatért, igyekszik otthon fogni őt és bemutatja neki egy ismerősének a fiát, Jim-et (Domhnall Gleeson) akiről úgy gondolja, megfelelő partner a lányának. Eilis korábbi nehézségei mostanra elhárultak előle, ezért komolyan elgondolkodik rajta, hogy talán szülőhazájában marad és lezárja az Amerikai etapot. Kétségek gyötrik, vajon mi a jó neki és mit tegyen, mi a helyes?
Erről szól ez a leány-dráma.

Szpojleres különvélemény:
A könyvet nem olvastam, így a filmből indulok ki.
Bár szerettem a filmet és különösképpen Saoirse Ronan alakítását, azt kell mondjam, hogy a film cselekménye és problémája, amely a második órában veszi kezdetét, számomra túlságosan művi. Elhiszem, hogy hazatérve történik némi agymosás a lányban és a honvágy kontra környezeti elvárások belehajszolhatják az embert egy új szerelembe, perspektívába, de nem érzem úgy, hogy ennek a kétségnek a forgatókönyv - Nick Hornby, angol kult-író munkája, nem saját regényből - kellőképpen megágyazott volna. Jim karaktere olyan, mintha légből kapott lenne. Ha esetleg lett volna rá utalás a filmben korábban - amit én nem vettem észre első megtekintés alatt - akkor talán hitelesebbnek éreztem volna Eilis döntésképtelenségét és erkölcsi megingását, így azonban, olyan, mintha az első óra után úgy érezték volna, hogy valamivel fel kell turbózni a melankolikus szerelmi drámát, szükséges a feszültséget megteremteni, hogy legyen két választási lehetőség, ám úgy gondolom, nincs ilyesmi.

Egészséges értékrendű ember, aki nem csapong az érzelmek és a hozzájuk kapcsolható személyek között, rendelkezik annyi józan ésszel és etikai morális hozzáállással, hogy az új lehetőség elől elzárkózzon, még akkor is, ha mégoly kecsegtető a karakternek.
Eilis már megtette a nagy lépést, amikor elhagyta családját és elköltözött. Ki is alakított egy új, kezdetben még döcögős, de egyre épülő, erősödő egzisztenciát magának. Tony-val alakuló kapcsolata pedig eleve bármilyen más filmben maga lenne a nagybetűs romantikus szerelem. Mert Tony-ra és megismerésére bőven elég időt fordít a forgatókönyv, míg Jim karaktere pont olyan mellékes és távolságtartó marad számunkra, mint ahogyan belekerült a filmbe. Volt bárki, aki úgy vélte, Eilis végül otthon marad, Írországban???
Számomra evidens volt, hogy az a múlt. Egyetlen percig sem izgultam, hogy végül visszatér Tony-hoz, mert a film első órája azt mutatta meg, hogy Eilis és Tony kapcsolata mennyire egészséges és erős lábakon álló szimbiózis. Ebbe nem tud belekavarni egy pár hónapos kényszerpihenő az óhazában. Nem, felejtsük el!

Mondjuk, az szomorúan olcsó és koncepcióidegen húzás a filmtől, hogy erre végül Eilis pont akkor döbben rá, amikor korábbi munkaadója, az irreálisan rosszindulatú karakter, boltvezetőnő, Miss Kelly (Brid Brennan) magához rendeli és cinkos gonoszsággal rávilágít Eilis-nél, hogy tisztában van az elhallgatott titkával, amellyel férjét leplezi. Sajnos, nem derül ki a filmből, hogy ezzel valójában mit akart a figura elérni, viszont jó apropó arra, hogy Eilis a sok otthoni pozitívum után kapjon egy akkora hideg-zuhanyt, amely felébreszti és visszatereli a helyes útra, habár, megjegyzem, ez a visszatérő Eilis már régen nem az a törékeny és befolyásolható nő, akit a film elején Kelly kisasszony kizsákmányolhatott volna, ezért is olyan erőltetett ez a dramaturgiai megoldás.

De legalább az történik, ami a nagykönyvben meg vagyon írva.
Eilis, ahogy elvártam, most már hazautazhat olasz szerelméhez és megvalósíthatják közös álmaikat, ahogyan azt korábban már eltervezték.
Ezért lesz végül egy szép romantikus film ez a majdnem dráma, a kis bicegés ellenére is.

A Tony-t alakító színész kiváló, Ronan remek a többiek pedig jól asszisztálnak a filmhez. Végre kihasználhatta, hogy eredetileg ír és az akcentusát megmutathatta ebben a filmben. Tetszett a keretezése a filmnek, ahogy először Eilis-t tanítja egy már korábban letelepedett emigráns hölgy, akinek "szerepét" később már Eilis fogja átvenni a film végén, szépen megmutatva, hogyan illeszkedhet be az ember és kezdhet új életet bárhol a világon.
Kellemes meglepi volt Jim Broadbent-et és Julie Walters-et ismét dolgozni látni.

A döcögősségért 75%.

Ha látni szeretnéd: B R O O K L Y N