2014. január 26., vasárnap

Átemelés: Lilja 4-ever (2002)

Lilja 4-ever

Godzi kritikája
Rendezte: Lukas Moodysson
A volt szovjetunió sokak számára nem szól másról, mint a szegénységről, magányról, elidegenedésről és fájdalomról. A fiatalok kiábrándultak, világukból elkívánkoznak az álmok világába. Példaképeik azok a “sztárok” akiket szerencséjük és tehetségük kiemelt az átlagból, és egy jobb életbe repített. A könnyen jött sikerben bíznak, és azon keseregnek, hogy miért nem ők születtek Britney Spears-nek, vagy más csillogó tehetségnek. Igénytelenek magukkal szemben, de mindenkiről van véleményük, ami saját korlátoltságukból fakad.
Ilja (Oksana Akinshina) édesanyjával él egy lepusztult lakásban, mindennapi kenyérgondokkal küzdve, és a szerencsére várnak. A fűtés legalább annyira nagy luxus, mint elmenni egy jó filmre. A meleg ételt többnyire teaként ismerik, és még egymásra sem támaszkodhatnak. A nyomor táplálta elégedetlenség ellenséggé teszi őket, de végül egyiküknek megadatik a kiugrás lehetősége. A mama megismerkedik egy férfival, aki meglobogtatja előtte a kispolgári életből való kiút kártyáját. Egyetlen kikötése, hogy a leány majd utánuk jöjjön, mikor már minden készen várja Amerikában. A mama beleegyezik, és miért is ne tenné? Ilja nem szerelem-gyerek, nem is várták, sosem szerették igazán. Csak muszájból tartották meg. Ilja eddig ezt nem sejtette, bár sosem volt felhőtlen a viszonya édesanyjával. A mama elmegy, gyermekét egy rokonra bízza, és még utoljára meglengeti a már előtte is himbálódzó mézesmadzagot: - Te is utánunk jössz Amerikába!
Teszi mindezt úgy, hogy akkor ő már tudja; a lányt nem kívánja többé látni. Ilja magára marad és a rokonhölgynek köszönhetően szinte azonnal kénytelen elhagyni megszokott környezetét. Átköltöztetik egy kisebb lakásba, melyet egy öregember birtokolt, egészen a haláláig. Ilja lassan beletörődik a megváltoztathatatlanba, de nem is tehet mást, mivel még soha életében nem tett keresztbe egy szalmaszálat. Tiszteletlen másokkal, igénytelen magával szemben és még a tanulmányait is erősen elhanyagolja. Bukásra van ítélve, pedig ha küzdene, és nem hagyná, hogy sodródjon az árral, mely körülötte elnyel mindenkit, talán lehetne valaki.
Magányában egyetlen igazi társa lesz: Vologya (Artyom Bogucharskiy), a hasonló beállítottságú pimasz kissrác, a szomszédból. Eleinte kissé szemtelenül közel akar férkőzni Ilja-hoz, aki kerek-perec elutasítja, a másik korára hivatkozva. Ezt a fiú duzzogva elfogadja, és szépen lassan összebarátkoznak. Együtt lógnak, együtt szívják a ragasztót, és együtt bújnak a hideg elől az omladozó gyárépületek közé. Vologyát végre megérti, elfogadja valaki, és Ilja végre érezheti, hogy milyen gondoskodni másról. Egyfajta anya-fiú, nővér-báty kapcsolat alakul ki közöttük, aminek bonyolult világába senki sem nyerhet betekintést.
A felhők már gyülekeznek.
A pénz nagy úr, ezért egy “barátnője” unszolására Ilja olyan útra téved, ahonnan már nincs visszaút. A helyi szórakozó helyen idősebb urakkal keveredik alkalmi kapcsolatba, természetesen anyagi juttatásért. A hirtelen jött gazdagság megrészegíti az embert, és elveszi a kellemetlen szájízt, amit a megszerzésére fordított ártatlanság elvesztése okozott.
A két gyerek tobzódik a pénz adta lehetőségekben, és örömük még nagyobb teljesítményre sarkalja a lányt. Vologya persze mit sem tud az egészről, és az idill miatt a lány mélyen hallgat. Becsapja barátját, saját magát és környezetét. Az élete hazugságok sorozata, de egy átlagos napon feltűnik egy férfi, aki láthatóan érdeklődik a helyes arcú lány iránt, és nem azonnal az ágyba akarja vonszolni. Ilja elolvad a teljesen normális érdeklődéstől, de Vologya óva inti az elhamarkodott lépéstől.
Ilja úgy érzi, itt a nagy lehetőség, ezért azt a keveset, ami maradt neki, félredobva ugrik fejest a szép szavak tengerébe…
Sokat lehetne mesélni erről a komoly, hidegnek szerkesztett filmről. A képi világ olyan képet fest, amilyennek egy mai fiatal képzeli a FÁK országát. A házak fala málladozik, az emberek szürkén tévelyegnek az utcákon. Egymáson élősködve, egyszerű érzelmektől hajtva harcolnak meg a mindennapokért. A kézi-kamerás felvételek gerjesztik azt a zavart, ami Ilja lelkében is tombol. Lázad mindenki és minden ellen, keményen hibáztatva a világot, de arra nem mutat hajlandóságot, hogy ő tegyen valamit azért, hogy jobb legyen. A sült galambra vár, ami nem csoda, mivel még gyermek, aki hisz a mesékben. Akkor is képtelen józanul gondolkodni, amikor éppen nem ivott, nem szipózott vagy ütötte ki magát más, olcsó módon. Ha egy gazdag családba születik, jó helyre, akkor biztosan egy édes-cserfes leányzóvá cseperedik, egy szeretni való nővé, de sajnos így csak a szánalom marad meg iránta, és a tehetetlen düh, amiért nem rázhatjuk meg a vállát azt üvöltve: - Szedd már össze magad!
Ilja néha olyan, mint egy ártatlan kislány, máskor szexis csábító vagy éppen kedves anyapótlék. Belekóstol mindenbe az érzelmek skáláján, és csak azért bukik el, mert annyi rossz után még mindig hisz a mesében. Nem azért mert eredendően rossz, hanem mert még gyerek, aki hisz a mesében!
Komoly film arról, hogyan hullik szét egy élet, ami még el sem kezdődött igazán. Ha nem törődünk magunkkal, a világ sem fog…
Ha érdekel a film, feliratosan itt nézheted meg

A Bourne-rejtély - The Bourne Identity (2002)

A Bourne- rejtély – The Bourne Identity (2002)

Rendezte: Doug Liman

Bizonyára még egy olyan remek irodalmi anyagot is el lehet baszni, mint Robert Ludlum világsikerű regénye, Doug Liman-nek azonban nem sikerült, pedig ez csupán a negyedik filmje volt és az első, ami igazán eljutott mindenkihez. Kb. innentől datálhatjuk Matt Damon akciósztár imázsát is és ez Franka Potente legismertebb munkája a kultikus „A lé meg a Lola” mellett.

Liman filmjét nagyjából csak méltatni lehet. Jó akciófilm, kevés üresjárat, feszes forgatókönyv, gyors és technikás vágás. De az egészet a történet adja el, abban rejlik az ereje.
Főszereplőnkre (Matt Damon) a jeges vízben találnak rá, valahol a földközi-tengeren. Testén golyó ütötte nyomok, csípőjében egy beültetett chip, emléke semmi.

Kell ennél jobb indulás egy akciófilmnek?

A lényeg, hogy nem elég, hogy főszereplőnk számunkra, a nézőnek titokzatos, hanem saját magának is egy megoldásra váró kirakós puzzle, egy rejtély, melyet lassan lehet megfejteni, ha az emlékek nem akarnak visszatérni. Az első lépés a chip, mely egy bankba vezet. Itt egy széfben előkerül némi identitás és kiderül, hogy valamiért, valakik nagyon pályáznak hősünk fejére. Menekülnie kell, ugyanakkor felgöngyölítenie további szálakat, mely feladatban segítségére lesz egy hozzá hasonlóan periférián mozgó kallódó leányzó, Marie (Franka Potente) akinek gyökértelenségének ellenére aranyból van a szíve és segít hősünknek „emberközelinek” maradnia.
Ki tudja, ha Jason útját nem keresztezi Marie, talán egy sokkal véresebb, brutálisabb „eredetvizsgálatot” kellene végigizgulnunk. Ugyanakkor Marie alakjával becsempésztek plusz izgalom faktort a filmbe, hiszen a védtelen nő karaktere egy jó ok arra, hogy hősünk amúgy elítélhető múltú figurája gyengédebb oldalát is megmutathassa, legyen kit védelmeznie, ha saját élete esetleg már nem bizonyul elég erős motivációs erőnek. Így, ha Bourne esetleg maga miatt már feladná a harcot, Marie gondoskodik róla, hogy a nyomozás lendületben maradjon.

Nem tudom, Ludlum-tól tudatos döntés volt e eleve beleírni a női karaktert a regénybe, de a női fogyasztók miatt erősen javasolt a gyengéd, romantikus mellékszál. Már persze amennyire romantikus, ha az embert egy kémszervezet akarja lenullázni.
Bourne végighaknizza európát, megoldja a személyét övező rejtélyek egy részét, ám pont elég marad egy esetleges folytatásra. A romantika pedig átöleli a film végi hepiendet.

Illúziónk azonban ne legyen; két évvel később a pozitív befejezést felülírta egy hasonlóan pörgős és izgalmas folytatás, a Bourne csapda.

Fontos szerepeket játszanak a filmben olyan veteránok, mint Chris Cooper, Brian Cox vagy Julia Stiles.

A Bourne-rejtély a második feldolgozása Ludlum könyvének. 1988-ban már adaptálták a művet egy három órás televíziós filmben, Richard Chamberlain főszereplésével és bár a technika és a pénz nem folyt olyan dúsan, mint a kétezres években, Roger Young rendező filmje szintén izgalmas változatként lett ismert, videóforgalmazásban megjelent nálunk is, valamikor a kilencvenes években.

80%




Érdekességek:
Brad Pitt nem vállalta a főszerepet a „Kémjátszma” munkálatai miatt.
Clive Owen neve ugyan szerepel a főcímben, ennek ellenére a filmben alig három percet szerepel.
Az 1988-as változat szorosan követi a regényt, míg ez inkább csak az alapötlete vette át és néhány apróságot, mint pl. Marie. J
Robert Ludlum a 2002-es bemutató előtti évben hunyt el.
A Bourne név nem véletlen. Egy 1887-ben egy bizonyos Ansel Bourne nevű férfi elfelejtette, hogy kicsoda ő valójában és hosszú hónapokig egy másik egzisztenciát épített fel magának, míg végül ismét visszavedlett „saját” életébe.
A Bourne-rejtély története sokban hasonlít az Emlékmás sztorijára.
A „Holtak hajnala” főszereplője, Sarah Polley esélyes volt Marie szerepére, - őt Liman még a "Nyomás!" című filmje forgatása közben ismerte meg - de a színésznő visszamondta.

A filmben a "Dolores Claiborne" egyik női főszereplője, JudyParfitt is szerepet kapott, mint pszichológus elemző, de jelenetét később kivágták a végleges moziváltozatból.

2014. január 20., hétfő

Ronin (1998)

Ronin (1998)

Rendezte:



A Ronin története, sok egyéb mellett egy MacGuffin-re épül. Mi a MacGuffen? A MacGuffin egy olyan tárgy vagy személy, amely a történet szereplőit mozgatja, lendületben tartja, de a készítőnek olyannyira mellékes, hogy néha még magyarázattal sem szolgálnak róla. Az anekdota, amelytől a MacGuffin-t, mint filmes klissét alkalmazhatjuk, így szól:
Két skót utazik a vonaton.
-       - Mi van abban a csomagban, amit a csomagtartóba raktál?
-       - Ja, az egy MacGuffin.
-      -  Mi az a MacGuffin?
-       - Hát az egy olyan szerkentyű, amivel oroszlánt lehet fogni az Adirondak hegyen.
-       - De hát az Adirondakban nincs oroszlán!
    - Ja, ha nincs, akkor ez nem is egy MacGuffin.”

A „Ronin”, mely címében egészen a japán kultúrába és történelembe vezet minket, teljesen egy ilyen MacGuffin-re épülő, kalandos akciófilm. A tárgy, egy bőrönd, melyet meg kell szerezni. Szpojlernek minősül, ha elárulom, hogy sosem tudjuk meg mi van a táskában, pedig Sam (Robert De Niro) a feltehetőleg ex-CIA-s ügynök, többször rákérdez, mielőtt belemenne a rizikós akcióba. Mivel nincs megnyugtató válasz, fel lehet srófolni az akcióban való részvételért járó összeget.

Csendes francia utcácskában, csendes francia kocsmácskában, csendes férfiak gyülekeznek.
Nem ismerik egymást, nem tudják mire számítsanak, azon kívül, hogy titokzatos munkáltató, hasonlóan titokzatos munkát kíván rájuk bízni. Sam érkezik utolsónak, feltérképezi a terepet. Öreg róka, látszik rajta, bármibe is csöppenne, nem fogja otthagyni a fogát. Mert a legrosszabb, ami történhet, hogy beletörik a bicskája a feladatba. A kocsma megtelik az odahívott emberekkel, irány a kisbusz, egy kihalt raktár és kezdődhet a tervezés.

Deirdre (Natascha McElhone), a kapcsolattartó felvázolja a feladatot, miközben a munkavállaló férfiak gyanakodva és kíváncsian méregetik egymást. A terv egy táska megszerzése, amiért, mint kiderül, nagyon komoly összeget képes kifizetni a társaság, amelyik Sam-et is behúzta buliba. Első feladatuk egy fegyverszállítmány átvétele, amellyel elkezdődik egy átveréses, lövöldözős akciófilm, ami jól egyensúlyozik a dráma és thriller határán. Megismerjük a vérprofikat és a véletlenül bekeveredett (Sean Bean) ocsút. Információ morzsákból megtudjuk, ki honnan jött vagy merre tart. Lassan ezer kérdésre kapunk választ, csupán azt nem tudjuk meg, mi van a táskában. És le is szarjuk. Mi, mint néző, csak egyek leszünk a kompánia tagjai közül, ha tetszik, a „megfigyelő”, aki Sam.hez csapódva azért izgul, hogy sikerüljön a meló és meglegyen a zseton.

Az árulás, mint motívum nem maradhat ki. Kapunk néhány remek autós üldözést és rövid, de izgalmas puskaropogást. A feszült moziban olyan nevek asszisztálnak, hogy ne unatkozzunk, mint a barátságos beszerző, Vincent (JeanReno), a csöndes és megfontolt Gregor (Stellan Skarsgard) vagy a genyó Seamus (Jonathan Pryce). A mellékszereplők ugyanúgy a helyükön vannak, akár a főszereplők. John Frankenheimer rendező 68 évesen meglepően frissen dirigálta le ezt a kémfilmek legjobb hagyományait idéző, enyhén buddie movie-ba hajló (De Niro és Reno karakterei) egyáltalán nem egyszerű vagy buta filmjét. Néha úgy érezhetjük, kicsit túl sok a machoság a srácokban, összességében mégis emberközeliek maradnak a figurák, nem megyünk el James Bond Style-ba.
Elia Cmiral zenéje pedig szépen megtámogatja mind a melankolikusabb részeket, mind amikor pörögnie kell.

80%

Figyeld:
-      - autósüldözések
-      - fényképezés
-      - De Niro szövegelése. Sosem tudhatod, mikor mond el valami személyeset magáról. Többnyire soha...
-      - Katarina Witt, korcsolyabajnoknő rövid szereplése.


Érdekesség: - hogy Ron Jeremy pornószínésszel forgattak jelenetet a filmhez, ami végül nem került bele a moziváltozatba. Szegény Ron hiába repült át Párizsba.
- Skipp Sudduth, aki a sofőrt játsza a filmben, addig sírt a rendezőnek, hogy végül sok jelenetében kaszkadőr helyett saját maga vezethette a kocsit. Frankenheimer csupán annyit kötött ki ezzel kapcsolatban; „- Oké, Skipp, de nem akarom meglátni, hogy fékezel!”
- Az egyik kaszkadőrvezető egykor forma-1-es piltóta volt: Jean-Pierre Jarier.
- Három olyan színész játszik a filmben, akik James Bond filmben gonosz karaktert alakítottak. Nem írom meg kik...

- Nem kevesebb mint 80 autót nulláztak le a forgatás alatt, egyebet nem számolva (pl. motor, standok) és közel 300 kaszkadőr vett részt az autós üldözésekben, melyekhez minimális trükköt alkalmaztak. (pl. füstölő guminál utólag rajzolták meg a füstöt) 
- Lenni vagy nem lenni? Inkább lelépek...
- Sean Bean bár kifejezetten irritáló figurát alakít, meglepő módon ebben a filmben nem hal meg!!! (Legalábbis nem tudunk róla)
- Túl sok köze nincs a történetnek a 47 Ronin legendájának - csak halványan - de legalább egy jelenetben Sam régi cimborája elmeséli nekünk, amit tudnunk kell.

Pandorum (2009)

Pandorum - Pandorum (2009)


Rendezte: Christian Alvart

A film Mafab adatlapja: Pandorum (2009)

Megtekintés: Közel ezer év evolúciója képes, unatkozó űrhajósból, emberevő kannibált teremteni.

Intelligens sci-fi látszatát keltő, hangulatos, de mű-májer horrorfilm. Szarrá vágott, effektelt, szűrözött, fényezett. Az alapötlet, hogy a haldokló föld bolygót elhagyja egy nagy csoportnyi kiválasztott ember, hogy Elysium nevezetű űrhajójukon új élettért keressenek. Közben beüt valami komoly gebasz. Néhányan felébrednek a mesterséges álomból és szembesülnek a jármű éppen csak ketyegő, haldokló állapotával. Amíg az űrhajó az utolsókat rúgja, addig ismeretlennek tűnő lények birtokba vették a fedélzet homályos szövevényének nagy részét, ahol éhes tombolásuknak áldozatul esnek az újabb és újabban előkerülő túlélők. Habár az űrhajó neve a görög mitológiából eredeztethető és leginkább egyfajta paradicsomi helyet jelölne, sokkal inkább érezhetjük azt, hogy a pokolban járunk, szemét és mocsok között. Szerencsére, a film lezárásánál sejthető, hogy az igazi elízium is szerepet kap(hat). Az űrhajó, amolyan emberi Noé bárkája. Eljátszik a gondolattal, hogy szűk környezetben, ha elég idő áll rendelkezésünkre, az emberi faj milyen fejlődéseken mehet keresztül. Ki tudja, ha Noé bárkája elég ideig hánykolódott volna a hatalmas vizeken, talán az állatvilágunk is furcsább lenne ma. Vagy félrelökik a vadállatok szegény Noét és felzabálják a girhes növényevőket. Kb. ezt kapjuk a Pandorumtól.
A poszter egész jó lenne, de ha láttad a filmet, tudod, hogy csalóka; Dennis Quaid-del szemben nem Ben Foster áll, hanem Cam Gigandet, aki a filmben Gallo.

A jövőben, 2174-ben a föld végletekig megtelik élősködő emberekkel, gyakorlatilag lakhatatlanná téve a kék bolygót. Hatvanezer emberrel a fedélzetén egy Elysium nevű, hatalmas teherszállító űrhajó elindult a Tanis nevű bolygó felé, mert a tudósaink szerint ott új életet kezdhetünk. A tervezett utazás közel 120 évig fog tartani, melynek nagy részét az utasok álomban fogják tölteni, míg az irányító személyzet meghatározott sorrendben váltja egymást, hogy a magány ne kezdje ki az idegeiket. Valami félresikerül, mert amikor a négyes csoportból Payton (Dennis Quaid) és Bower (Ben Foster) magához tér - némi amnéziával megverve - egy kihaltnak tűnő fedélzetet találnak és egyáltalán, minden olyan, mintha elkopott volna. Nem tudják, merre járnak az űr végtelenjében, nem tudják, mióta bolyonganak, nem tudják, miért nem fogadták őket ébren az előző szolgálat emberei, és egyáltalán, az álom utóhatásának köszönhetően, mint egy puzzle játékot, úgy kell összeilleszteniük a tapasztalataikat, hogy választ kapjanak a kérdésikre. És mindezek mellett a sötétben az iszonyat ölt testet.
A "kezdő színésznők nevét nem rakjuk fel a poszterre" poszter!

Dennis Quaid ezzel a filmmel nem sokat tett hozzá a filmográfiájához. Kezd megélhetési színész lenni. Ben Foster tehetséges harmincas karakterszínész. Általában vagy azokba a filmjeibe csúszom bele, amikben őrült karaktereket hoz remekül, vagy csupa ilyen figurát vállal el. Mellettük szinte már a cameo határát súroló szerepben feltűnik Norman Reedus a nagy sikerű horrorsorozat a „The Walking Dead” egyik húzóneve és Antje Traue német színésznő, aki az „Acélember” című képregényfilmben alakította az egyik fő-gonoszt. A többiek is jók. Főleg európai aktorok.

A film végig feszült, van egy sötét hangulata. 2008-ban kezdtek a forgatáshoz, Németországban.


A főszereplők egészen jól hozzák az őrület formáit, az ellenség pedig remek maszkmesteri munka eredménye. A helyszínek hatásosak, eszméletlenül életszagúak. Valószínűleg a költségvetés – kb. 33 millió dollár – a díszletek felépítésére mehetett el. Vizuális szempontból így a film igen erősre sikeredett. Sajnos a cselekmény már sokkal zavarosabb, átlagos nézőnek – mint nekem – szinte követhetetlen, ki van, kivel, mi miért történik. Szerencsére, ha nagyon figyelünk, a végére azért valamennyire összeszedjük magunkat és tudunk saját véleményt formálni arról, miről szólt a film. Ebben nem sokat segít, hogy néhány szöveg, amit a szereplők szájába adtak, túl modoros, túl... fárasztó.


A befejezés ellenben egészen érdekes csavarral szolgál, sőt, van benne némi humor. Erős közepes. Eredetileg trilógiának szánt első epizód után nem várható folytatás, annyira alacsonyak lettek a bevételi mutatók. Kár. A „Pandorum” még hibái ellenére is kiemelkedik az átlag sci-fi felhozatalból. Sajnálatos, hogy a nézők nem voltak vevők a kissé elvont történetre. Talán kevésbé sötét képi világ, talán több szájba rágás. Nem tudjuk meg.

50%

Figyeld:
-          - a vérengzések
-          - Dennis Quaid öregségére kezd B horror sztár és masszív mellékszereplő lenni. (Beneath the Darkness 2011, Légió 2010)

-          - Ben Foster jelenleg az egyik leginkább pszicho színész. Nyög, köp, remeg, hebeg. Kész az a faszi. Mióta nem vígjátékokban poénkodik, azóta szisztematikusan választja ki ezeket az „elcseszett” szerepeket. Tehetséges.

2014. január 13., hétfő

Freezer (2014)

Freezer (2014)
Rendezte: Mikael Salomon
Kifejezetten átverős poszter, hiszen ilyen jelenet a filmben nincs, de így jól mutat: Mintha egy komoly akciófilmet néznénk.


 Már előre várom, hogy a magyar keresztségben milyen ötletes címmel fogják dvd-n bemutatni ezt a videótékás polcra való, rövid B thriller szerű összecsapott filmet. Találkozásom Salomon munkásságával egészen 1998-ig nyúlik vissza, amikor elkészítette vizes akciófilmjét, a "Vízözön-t - Hard Rain". Korrekt, szórakoztató akciózás, olyan filmek nyomdokain haladva, mint pl. Rés a pajzson, A szikla vagy A gyilkosok gyilkosa. (A Rés a pajzson hasonlóság nem véletlen, mivel ugyanaz a forgatókönyvíró: Graham Yost.)

Mostanában eléggé olyan, mintha jegelve lennék...
A főszereplő pedig egy tehetség másodélvonal beli, általában mellékszereplő: Dylan McDermott.
Ha lehet, McDermott még régibb ismerősöm. Először egy Flamex által bemutatott tévéfilmben láttam, ami nálunk moziig jutott, a Félelembe zárva című thrillerben, ahol a csinos Christine Lathi életét keseríti meg, enyhe "Született gyilkosok" stílusban. Azután fontos és markáns mellékszerepekben találkoztam vele, mint a "Célkeresztben" ügynöke, akit kilőnek Eastwood mellől, vagy pl. "Az ítélet eladó" ügyvédje, akit rögtön a film elején lő le egy bekattant radikális. Ott a neve még a stáblistán sem szerepelt.

Robert (Dylan McDermott) vacogva ébred fel egy hűtőhelységben. Nem tudja miért van ott, vagy legalábbis ezt igyekszik elhitetni azokkal, akik később bejönnek hozzá és nyolc millió dollárt követelnek rajta. Macska-egér játék veszi kezdetét, sok logikai hibával, sok klisével, sok baromsággal. A végére nagyjából összeáll a kép, sok kérdésünkre kapunk választ, ám marad, ami tovább lebeg majd és mi értetlenkedhetünk.
A filmet Dylan játéka viszi el a hátán és igyekszik egyensúlyozni a jó thriller és kamaradráma között, hiszen a szituáció, a kevés szereplő és a gyakorlatilag egyetlen helyszín elég szűkös keretet ad ahhoz, hogy egy igazán pörgős akciómozit lássunk.

Szép lány ez a Júlia, de sajnos ebben a filmben még kevesebbet látunk a testéből, mint a Die Hard 5.-ben. Ott is inkább a trailer mutatta meg, mi van a kabátja alatt.
Csöcsnek bekerült még az egyelőre kimondhatatlan nevű üdvöske, Yuliya Snigir, aki már a Die Hard 5. részében is dekorációs tárgyként volt jelen.

Yuliya Snigir amikor épp nem freezer alatt áll. 
Röpke másfél óra, erőtlen befejezés, nem túl érdekes csattanóval, kamu fordulatokkal, gyenge akciókkal. Kifejezetten tévéfilmes darab.


30%

Megtekintés: F R E E Z E R

Apa ég! - That's My Boy (2012)

Apa ég! - That's My Boy (2012)

Rendezte: Sean Anders
Todd - Andy Samberg
Donny - Adam Sandler



Nem fogok magammal harcolni, hogy jót írjak Sandler 2012-es faszságáról, mert nem értenék egyet azzal, hogy ebben a filmben bármi jó. Pedig de, csak azoknak az illetőknek semmi közük Sandlerhez.
James Caan, Susan Sarandon és Milo Ventimiglia.
Őket bármikor szívesen látom, ha filmről van szó. Sandlerrel együtt csak arra jók, hogy az amúgy trágya mozit kicsit feljebb emeljék fényükkel.

Donny Berger (Adam Sandler) 13 évesen olyan ótvar dumával környékezi meg bombázó tanárnőjét - Eva Amurri Martino, aki egyébként Susan Sarandon lánya - ,hogy az természetesen ráizgul a kölyökre és hagyja, hogy a pöcsös becsempéssze neki a lompost. Már itt elment a filmtől a kedvem, - nem az irigység miatt, persze - mert a pedofília és gerontológia témájának szerintem nem nagyon van helye komédiában, ilyen könnyed formában. Oké, van egy népcsoport, amelyik gerjed az ilyesmire és emlékszem, 13 évesen nekem is voltak romantikus képzelgéseim tanárnőkről, ettől még ezt filmben, vicceskedve ábrázolni, ízléstelen. Ennek ellenére vissza-visszaköszön a téma a hollywoodi filmgyárak darálói által kiköpött vígjátékoknak nevezett trágyákból.

Mondjuk ennek a tanárnéninek nem sok kisdiák akarna, merne, tudna ellenállni.

Egy túl energikus kefélés közben felszalad a színházi függöny és furcsa párosunk lebukik. Bíróság, tanárnéninek harminc év sitt. A dolgot tetézi, hogy kis lovagjától gyermeket vár. Miután szül, a kölyök apuhoz kerül, aki egy ideig nevelgeti, majd a srác öntudatra ébredés után elhagyja a családi koszfészket, nevet változtat és bedolgozza magát a vagyonos üzletemberek világába.

Donny hosszú évekig megélhetési celebként abból a pár kósza numerából próbál pénzt csinálni, amit gyerekként elkövetett. Mennek a talk show-k, celeb műsorok, de azért közben eltelt 25 év, megismertük Parish Hilton-t, az Internet ontja a sztárok home videóit, bármilyen perverzióba bele lehet futni, ezért Donny, az amorózó, mint hírforrás, elveszíti érdekességét. Az amcsi APEH pedig követeli a bevételek után neki járó jussát. Kb. 50 ficcs.
A kis Donny igaz Donny Juan de Marco.
  Donnynak pénze nincs csak egy egyszerű, pumpoló ötlete; fia házasodni készül és mivel egy pedofil botrány szerelemgyereke, el lehet adni a kiéhezett hiéna médiának. Donny csomagol és inkognitóban, hogy fiának ne okozzon túl nagy kellemetlenséget, bemutatkozik az apóséknál, mint legjobb cimbi. Fiacskája, alias Han Solo Berger, aki közben üzleti életben jobban használható nevet választott magának, nem nagyon örül. Nincs is miért, hiszen Donny sosem volt megfelelő társaság.
Most sem hazudtolja meg magát. Iszik, mint állat, ontja magából a szarabbnál szarabb "poénokat" és amit lehet, csípőből elbasz. Lehetne beilleszkedéséről vicces filmet készíteni, de ahhoz kellett volna némi munka. A forgatókönyvre sok mindent mondhatunk, de nem fifikás darab. Kiszámítható klisék, ameddig a szem ellát. Alpári poénok, ripacskodás határán egyensúlyozó alakítások, fárasztó mellékszereplők.
A végén pedig egy családi botrány majd hepiend.
Fantasztikus!

Adam Sandler jó ideje nem tartom humorosnak. Készített szórakoztató és értékelhető filmeket, ám mostanában valamiért Eddie Murphy félresiklott karrierje jut róla eszembe. Az eddigi mélypont a "Jack és Jill" című hulladék volt a "Nagyfiúk 2." című baromsággal megtámogatva. Azután láttam ezt a szart.
Sandler valamikor nevetésre tudott ingerelni egy egész klubot, amikor fellépett politikailag inkorrekt fellépéseivel, maszturbációról szóló haknijaival. Azután filmezni kezdett és bármilyen gyökér karaktert alakított is, valamiért az amerikai közönség zabálta a filmjeit, még akkor is, ha tudták, ez nem az igényes szórakozás. Nagyon nem az.
- Igen, mi jobban szórakoztunk a forgatáson, mint ti fogtok a nézőtéren!!! - What's up!, Yeah!
Sandler néha bevállalt pár komolyabb mozit is, hogy megmutassa, nem pojáca, hanem színész és el kell ismerni, akkor egészen fogyasztható produkciókban tud valamit nyújtani. Ettől függetlenül, az a sok fos, amit kihány magából a nevébe csomagolt egyszeri fogyasztású, mikrózható gyorskajaként dobozolt, hollywoodi gépezet, az értékelhetetlen. Eddig nem tudott meggyőzni róla, hogy jó színész, csupán elvan a kamera előtt és ökörködik. Meglepő számomra, hogy az imdb 5.6-ot adott jelen filmjére. Nem tudom, mi tetszett a nézőknek ennyire; vagy a rejszolás a nagymama fotóira - ebből az egyik jelenidejű, brrr - vagy a négycsöcsű rúdtáncos, vagy a kb. háromszor elsütött üveggel leütés poén, vagy a hotelszobában csúcspontként működő incest szex. Bocsánat, hogy szpojlerezek, de leszarom, másrészt, meg aki akarta és kedveli Sandlert, már látta a filmet. Aki meg nem, az ne olvasgasson mielőtt filmet néz, hanem tapasztaljon és csak utána kezdjen bele a kritikák tanulmányozásába. Hisz mi lenne, ha lehúzós véleményem hatására nem néznéd meg eme remekművet???
A puding próbája az evés, ebből a filmből meg elég a kevés...

Amit nem értek, hogy Sandler mennyit fizet a filmművészet még élő legendáinak, hogy lejárassák magukat ócska produkcióiban? Mivel veszi rá az igazi színészeket, hogy megkopott nimbuszukat tovább fakítsák?
A msáik, hogy Milo Ventimiglia ripacskodós 5 perce szórakoztatóbb volt számomra, mint a film összes többi része. Ez az ifjú színész, legyen bármilyen filmben - akár futurisztikus kamaradráma, vagy sci-fi sorozat, esetleg B krimi - élvezet figyelni. Azt azonban nem gondoltam, hogy ilyen sok humor van a gyerekben. Sandler biztos jól lökte a dumát, ám mostanában, ha a szövegelését figyelem egy filmben, az kimerül lagymatag poénkodásban és vicceskedésben, trágársággal körítve. Milo pedig pofákat vág, gizdul, ripacskodik és még így is jobb.
Valami hasonló poént már elsütöttek többek között a "Tökös tekés"-ben és a "Másnaposok 2."-ben is. Köszi, de eredeti. Azt hiszem, még a "Farkas - A kezdet" is dolgozott ezzel a poénnal.
Remélem, Sandler hamarosan eladhatatlan lesz, hiába van rá igény a tizenéves fiatal srácok és éretlen felnőtt férfiak körében. A lányok eleve nem hiszem, hogy célcsoportja a csávónak, olyan tiszteletlen a női szereplőivel. Többnyire. Itt teljesen.

20%, mert legalább kétszer felröhögtem - egyszer sem Sandleren - és a mellékszereplők között vannak kellemes csalódások. Vanilla Ice pl. Sokat nem tett hozzá, de legalább ön-ironikus és vicces.

Figyeld:
- A katona úr
- A pap úr
- A Sarandon lányok

2014. január 9., csütörtök

Kultfilm: Pop, csajok satöbbi - High Fidelity (2000)

Pop, csajok satöbbi - High Fidelity (2000)

Rendezte: Stephen Frears

Főszereplők:
John Cusack - Rob Gordon
Iben Hjejle - Laura
Jack Black - Barry



Nick Hornby könyvéből készült életérzés kötelező olvasmány/filmélmény kell legyen nagyjából mindenkinek, aki bizonytalan az élet értelmét illetően, vagy akit már elhagytak, vagy aki már elhagyott valakit, vagy aki...
Hornby stilusa kicsit olyan, mint a szomszéd srác, akivel ha összefutsz a folyosón és dumálni kezdtek, belekezd valamibe és olyan színesen, szórakoztatóan mesél a legnagyobb közhelyekről, hogy csak félig eltátod a szádat és hallgatod, élvezed, elmerengve a hallottakon.



Rob Gordont villámcsapásként éri a hír, hogy barátnője, akire feltette életét, hirtelen ki akar lépni a semerre sem tartó kapcsolatból. Csakhogy Robnak van egy rossz szokása; bizonytalan és görcsösen kapaszkodik kapcsolataiba, képtelen függetlenként létezni. Ezzel nem lenne gond, de valójában Rob saját komplexusait partnereire vetíti ki és mikor végül szembesül önön tévedésivel, saját paráival, rálép a felnőtté válás rögös útjára. Erre szüksége van, hiszen harmincas férfi, nem kisiskolás.
A film gyakorlatilag Rob gondolatait és kétségeit jeleníti meg, humoros formában, monológokkal, életképekkel tarkítva. Folyamatosan válaszokat keres, mit ronthatott el, hogy élete legfontosabb női, sorban elhagyták. Válaszokat ugyan nem minden esetben kap megnyugtatót, de lassan kezd beérni.

Jack Black majdnem ellopja a showt. - Fogtok még nekem így tapsolni az Oscar-díj átadón...!


A film erőssége a rengeteg változatos helyszín és zene mellett a töménytelen mellékszereplő, akik kitöltik azokat a percek, amikor Rob éppen nem gondolkodik. Zeneboltjának két bedolgozója tipikus lúzer krapek. Egyikük Jack Black és ezzel elmondtunk mindent. A múltból előkerülő volt csajok pedig érdekes karakterek, akiket pár percnyi jelenlét után szinte magunk is megismerünk. - És a hátunk közepére sem kívánnánk. :)

Stephen Frears talán egyik legfogyaszthatóbb filmje. Már, ha lehet ilyet mondani Frears különleges munkásságáról. Cusack-kel már dolgozott együtt, most kihozta belőle amit lehet. Ez volt talán Cusack utolsó "kölyök" határeset karaktere. Innentől datálható felnőttsége a filmjeiben.

80%
Figyeld:
- Tim Robbins jelensége.
- Jack Black figurája
- A volt csajok...
Lisa Bonet fontos mellékszerepben
Catherine Zeta-Jones fontos mellékszerepben
Lili Taylor fontos mellékszerepben
- Cusack Ian monológja

Carrie (2013)

Carrie (2013)

Rendezte: Kimberly Pierce
Főszereplők:
Chloe Grace Moretz - Carrie White
Julianne Moore - Margaret White



Csak remélni tudom, hogy az amerikai átlagtini nem olyan, mint Kimberly Pierce King feldolgozásában, mert ha mégis, már értem, miért sétálnak be néha fiatalok fegyverekkel a suliba és azután lenullázzák osztálytársaikat. Amikor Sue Snell pasija amolyan kárpótlásként meghívja Carrie-t a sulibálra - amelynek biztos nagy szerepe lehet kis életükben, ha olyan balhét tudnak csapni, ha kimaradnak belőle - a háttérben látszik a többi sulis reakciója. Undorító. Tudjuk, hogy ez csak egy film, a háttér statiszták viselkedése tudatos rendezői koncepció, de... ha csak kis százalékában ilyen a valóság, akkor az amerikai tini, mint gyűjtőfogalom, szánalmas.


Carrie White Stephen King lényének része. Első - kukába dobott, majd kihalászott - kisregénye. Megjelenésével nem csak egy "horror hőst", adott az irodalomnak, hanem egy ikont a kultúrának. Később King ismét elővette a figurát, más környezetben persze, a "Tűzgyújtó" című regényében. Carrie több filmes feldolgozást megélt, sőt, folytatást is. Hiába, egy tűzcsináló, társasági perifériára szorult kislány figurája, érdekes játékokra ad lehetőséget.

Carrie White hamis vallási fanatizmus mögé rejtőző, enyhén bomlott elméjű édesanyjának egyetlen, törvénytelen gyermeke lenne, ha a mai társadalomban nem szarna mindenki az ilyen külsőségekre. De hol van már az negyvenes évek, amikor simán leírhatta magát egy gyermek, ha nem volt apu név a születési papírokon? (Sophia Loren tudna erről mesélni...) Mindenesetre Carrie különc, beilleszkedésre alkalmatlan fiatal lány, aki olyan elemi dolgokkal sincs tisztában, mint a menstruáció. Azért ez az oktatás hiányosságairól is elárul néhány dolgot. Még szerencse, hogy ez csak egy film! Elképzelhetetlen, hogy ilyesmi történjen egy amerikai iskolai intézményben.
Tényleg vele "égő" randizni???

A csajok, főleg egy kis gyökér, szívatják, anyja szintén nem túl egészséges lakótárs. A sok düh és sérelem felgyülemlik, kirobbanva felszínre tör és Carrie végül nem egy Internetről rendelt fegyverrel vesz a környezetén elégtételt, hanem a menstruációjával egyszerre megjelenő telekinetikus képességeit használja fel, hogy kő kövön ne maradjon. Suli-buli a javából.
A történetnek több forgatókönyvírója van, habár az alapokat már King lefektette és az új változat sem tud sok eredetiséget felmutatni. Szóval, nem értem, minek ehhez ennyi ember. :)
Néhány apróságot leszámítva hűen követi az 1976-os Brian De Palma klasszikus feldolgozás vonalát.


A film hangulatos, de nem sokkal erősebb, mint bármelyik utolsó tíz évben forgatott tini film, legyen az komédia vagy horror. Korrekt munka, semmi egyediség. A lassított, szélvédőn átfejelés, pár éve még új lett volna, de valahol a Wanted környékén már ellőtték ezt a puskaport is.
50%

Figyeld:
- Régen elég volt, ha csak meredt szemmel szuggerálta a kamerát a színésznő (pl. Sissy Spacek), most már Magneto-s mutogatás is jár a fellobbanó tüzek és repkedő tárgyak mellé.
- Carrie White vajon mire vitte volna az X-Men univerzumon belül???
- A kis rohadék főgenyó csaj tényleg olyan jól játszik, hogy belevernél abba a szeplős pofájába.
- Ki hiszi el, hogy Moretz egy lúzer és csúnya iskolás csaj? Még akkor is körüldongnák a pasik, ha úgy öltözne, ahogy a filmben. Túl cuki a kiscsaj, de legalább kivételesen nem felnőtt nő játszotta el a szerepet.
- A vége felé néha egészen olyan, mintha Moretz kisasszonyt kicserélték volna CGI-re.
- Moretz, ígérd meg, hogy nem aprózod el a tehetségedet olcsó tinifilmekben!
- Ígérem! Nem lesznek olcsók...
Figyelmeztetés: Az írás tökéletes megértéséhez szükséges látni a filmet.
Dögöljek meg, ha ez nem CGI... argh...

Berberian Sound Studio (2012)

Berberian Sound Studio (2012)

Rendezte: Peter Strickland
Főszereplők:
Toby Jones - Gilderoy
Cosimo Fusco - Francesco Coraggio



Próbáltam szeretni Peter Strickland hangulatos, némi werkfilm beütésű, sötét hangvételű munkáját, mégsem sikerült. Nálam a szórakozást nem az jelenti, hogy egy órán keresztül úgy érzem, épül valami, majd az utolsó percekre csak kérdéseim és tanácstalanságom marad.

Tobey Jones, törpeszerű külsejével, tökéletes választás az átlagemberek számára idegen, és ismeretlen filmes szakma, a hangmérnök szerepére. Jones 1992 óta forgolódik a filmes szakmában, jómagam mégis kb. 5 éve figyeltem fel a munkásságára - valójában Stephen King: A köd című filmjében nyújtott alakítása szerettette meg velem a töpszli angolt - de azóta szívesen látom őt, bármiben is. Nem is az ő karakterével, Gilderoy-jal van gondom. Sőt, a szereplők egytől egyik remekek, felidézik a hetvenes-nyolcvanas évek olasz giallo és horror műfajának impulzív, kissé komor figuráit.
A káposzta emberi testnek is megteszi... ha késsel csapkodják.

A film azért volt számomra csalódás, mert nem szeretem, ha valaminek vége van és nemhogy érteném, amit láttam, de még össze is zavar, belök egy sötét szobába, ahol csak tapogatózva tudok előre bukdácsolni és közben a hangulatot és benyomásokat vihettem magammal. Én szeretem, amikor a film elkezdődik, van közepe és viszonylag megnyugtató lezárása. Lehet persze csavargatni a filmes relatív idő folyását, hogy meg legyek zavarva, de ha valami holmi Lynch-i agymenésbe megy át, arra nem vagyok kíváncsi. "Ha nem értem!" - azt meg azért nehéz...

Gilderoy, angol anyanyelvű hangvágó, effektes és audio-technikus művész, átrepül Európa egyik latinosabb szegletébe, hogy eleget tegyen néhány olasz producer és rendező meghívásának. Már az első pillanatokban kiderül, hogy nem lesz könnyű a munka, mert nagy a hang, de kicsi a zseb. Gilderoy meg nem csak a mérete okán nyámnyila, vagy inkább "kívülálló" figura. Valami más áll a viselkedése mögött. De mi?
Ha a vörös felirat ég az ajtó felett, akkor KUSS legyen!

A Berberian sokat tesz hozzá filmes ismereteinkhez. A film révén megtudjuk, mivel kell imitálni hangsávon a vérengzést, ablakból kizuhanást és vaginába izzó piszkavas feltolást. Szerencsére a filmnek nem érdeke az explicit undorkodás, ezért teljesen kihagyják a filmet a filmből, csupán egy fake főcímet mutatva meg a nézőnek. A többi néma csend - míg Gilderoy és néhány másik hangtechnikus, fel nem kezdik tölteni a hézagokat. A hézagok kitöltésével pedig egyre többet veszítünk el mi nézők a film értelméből, mert... mert...
...mert valahol áttévedünk a bizonytalanságba.

Szögezzük le: Bármilyen filmes stílusjegy ellenére azt állítani a filmről, hogy horror; vicc. Nyomasztó thrillernek sem merném bélyegezni, mert kicsit félelmetes, oké, de a rejtély nem ilyen irányú. Nem egy nyomozás után leleplezős mozi, hiába látunk ismeretlen, bőrkesztyűs munkatársat, akinek csak kezét láthatjuk akcióban, hiába néhány közeli, sikító barna hajú nők barna szemére, hiába néhány pergő nyelvű, megnyerő arcú olasz szépfiú, hiába suhan be a képbe néhány Fellinis mellékszereplőre hasonlító, egyedi statiszta, ettől a film még nem karcolgatja a műfajt.

A Berberian egy hangulatfilm. Annak kiváló, csak mi van, ha nem vagyok túl fogékony hangulatban?
Akkor egyértelműen átverés.

A hangulat, környezet miatt egy 50%.

Figyeld:
- Mikor tetted fel magadnak a film során először a kérdést? Aha, akkor most mi is van?
Én, amikor a könyvelő a repülőjegy kifizetését megtagadja, mondván, az aktuális napon nem indult megfelelő járat. (Ha látod a filmet, érteni fogod)
- Tobey Jones átmegy olaszba...
- Még ma is lehet olyan nőket "beszerezni", akik olyanok, mintha valami Argento horror-ból léptek volna ki elénk.
- Nem is olyan könnyű ám sikítani!


Ha szeretnéd látni: B E R B E R I A N  S O U N D  S T U D I O