Átemelés: Szellemhajó - Ghost Ship (2002) Ha megnéznéd:

Szellemhajó - Ghost Ship (2002)

Rendezte: Steve Beck

Erről a filmről néhány napja már leírtam jelenlegi gondolataimat. 2003-ban, a moziplussz.hu oldalán is megtettem. Összehasonlíthatjuk, mennyivel szöszölősebb voltam régen...

A szinte már kedves főcím hamar átmegy hentelősbe...

A horrorfilm a sokkolás művészete és a félelemkeltésé. Az ember szeret félni. Én is szeretek félni, persze csak a fotelemben ülve. Önmagunkban gerjesztjük a félelmet. Gyermekként mumusokat képzelünk a sötét gardróbszekrénybe. Láthatatlan barátokat teremtünk magunknak és harcolunk velük. Fantáziánkban ezernyi rémség tanyázik.

1928-ban sokkolta a közönséget egy rövidfilm. Ebben egy borotvapenge átmetsz egy szemgolyót. Az Andalúziai kutya megosztotta a közönséget. Szerették, gyűlölték, de kevesen értették meg. Bevallom, én sem. Akkor mindenki azt gondolta, hogy ennél nem lesz durvább! 1976-ban az Ómen című filmben egy elszabaduló üveglap levágja egy térdelő férfi fejét. David Warner a fotós extrém halála emlékezetes maradt. Aztán a második részben ismét olyat mutattak, amit előtte még senki. Egy afroamerikai tudóst kettészel egy liftsodrony. És lett még durvább!

Mára elszabadult a pokol. A Péntek 13 filmekben válogatott kegyetlenségeket mazsolázhattunk. A sejtben az üveglap lovat szeletel fel, míg a 13 kísértetben csupán csak kettévág egy ügyvédet. A kockában vasrács aprít rögtön a kezdő képsorokban, a Kaptárban pedig lézernyalábok teszik meg ugyanezt egy négyfős kommandós egységgel. És lehet-e durvább?

Ezt is lehetett fokozni.

Emily Browning, még az "Álomháború" előtt, Julianna Magulies a "Vészhelyzet" után

A 2002-ben készült Kísértethajó olyan látványos trancsírozós effektussal kezd, hogy még az én zombi filmen edződött gyomromat is megdolgozta. Le a kalappal a rendező, Steve Beck és a forgatókönyvíró, Mark Hanlon előtt! Hogy mi történik az első öt percben, inkább nem mesélném el, mert mint a film végignézése után megtudtam, hogy sajnos az első kőkemény öt perc maradt a csúcspont. A továbbiakban ezt a hihetetlenül látványos adrenalin bombát nem tudták fokozni a filmben, de állítom, ez a végéig kitart.

A különleges hajómentő csoportot egy érdekes ajánlattal környékezi meg egy szimpatikus fiatalember: a tengeren hajó hánykolódik, de miután a közös vizeken imbolyog és senki sem ad róla életjelet, aki kapja, marja állapot lépett fel. Ha sietnek, és persze találnak rajta valamit, akkor az övék a zsákmány, legálisan méghozzá. Az ajánlat csábító, így nem teketóriáznak soká rajta. Kalandra fel!  Amint megpillantják a hajót, amely szó szerint a semmiből bukkan eléjük, vérszemet kapnak, hisz egy rég elveszett luxus óceánjáróba botlottak, a hatvanas években eltűnt Antonia Grazia-ba.  Innentől előtérbe kerülnek a klisék, és minden olyan lesz, mint bármely más horrorfilm. Egy nagyon kellemes Flashback jelenetet még láthatunk, ami közben a főszereplő nőnk Julianna Margulies megvilágosodik és megtudja, hogy mi történt a hajó eltűnésének napján, de itt azonnal eszembe jutott, hogy ilyet, láttam, már a Törjön ki a frász!-ban, ezért ez sem túl eredeti. Ettől függetlenül mindenféleképpen ajánlom!

Gabriel Byrne, mint Murphy nagyon jó, bár szerepe nem sok teret enged neki, hogy kibontakozzon és vitathatatlanul nem a Kísértethajó a pályája csúcsa. Julianna, mint Epps, a csapat egyetlen női tagja nagyon kemény karaktert játszik, kissé már túl belevaló. Mint tyúkanyó védi az övéit, és bizony rátermettebb társainál, akik hozzá képest nyeretlen kétévesekként viselkednek. Feltűnik a Vészhelyzetből ismert Ron Eldard, aki a sorozatban éppen a barátját alakította Hathaway nővérnek, akit véletlenül szintén Julianna Margulies alakított. Tehát ezt tekinthetjük valami jutalomjátéknak. Greer teljesen mellékes szerepében a könnyen elcsábítható Isaiah Washington szenved. Őt láthattuk a Mocskos pénzben (Dead Presidents) és az Öld meg Rómeót!-ban (Romeo Must Die). A hajómentő csapatot a kísértethajóra csábító szerencsevadász, Ferriman szerepében pedig Desmond Harrington szerez nekünk kellemetlen perceket. Legismertebb filmjei között megtalálható a Katonák voltunk (We Were Soldiers) és a Luc Besson film, a Jeanne d‘Arc.

Amiért érdemes megnézni a filmet.

A rendezőt már fentebb említettem. Mint művészeti rendező részt vett olyan filmek munkálataiban, mint a Mélység titka (The Abyss), valamint a kultuszfilmmé avanzsált Vadászat a Vörös Októberre (The Hunt for Red October). Első rendezése a 13 kísértet (Thir13en Ghosts) szintén “szellemesnek” bizonyult a kivégzéseket illetően. A forgatókönyvírók közül Mark Hanlon az 1999-es Buddy Boy-t jegyzi, míg társa, John Pogue már ismertebb a szakmában. Pogue tollából került ki a Koponyák (The Skulls) az Életre-halálra (U. S. Marshals) valamint a Rollerball 2002-es feldolgozása, ami csúnyán megbukott. A zene John Frizzell. Tisztességes munka, de sajnos nem elég erőteljes. Frizzell nem új a filmszakmában. A teljesség igénye nélkül néhány munkája: Dante pokla (Dante‘s Peak), A végső megoldás a halál (Alien: Ressurection), Még mindig tudom, mit tettél tavaly nyáron (I Still Know What You Did Last Summer), Hivatali patkányok (Office Space). A helyszínek nyomasztó világát hűen adja vissza Gale Tattersall, és a vágások is egészen jók, pergőek.

Ez a film a Dark Castle sokadik kísértet históriája. Remélhetőleg ennél egyre jobb filmekkel jelentkeznek a jövőben, mert a mércét technikailag nagyon magasra tették ezzel a művükkel. Kellemes szórakozást kívánok mindenkinek, aki beül arra a röpke másfél órára, de a pattogatott kukoricával és sajtszószos tachoval várjatok a tízedik percig!

Ha megnéznéd:
- Szellemhajó (2002)

Átemelés, Remake: A kör - The Ring (2002)

A kör - The Ring (2002)

Rendezte: Gore Verbinski

A lelkek itt keringenek körülöttünk, és segítséget kérnek néha, hogy ne kelljen örökké bolyonganiuk, és ennek a célnak az eléréséért bármire képesek. Ez a lélek néha jó, máskor gonosz, de csak az vezeti őket, hogy megnyugvást találjanak, és osztozzunk fájdalmukban. Hol egy tárgyat használnak közvetítőnek, esetleg egy helyszínhez kötődnek, és ott hívják fel magukra a figyelmet. Aki kineveti, vagy félvállról veszi őket, az magára vessen, de ha érzik, hogy meghallgatjuk őket, akkor talán, de csakis talán, megnyugodnak, és elhagyják a földet.

Rachel (Naomi Watts) pont az a fajta, törtető újságíró, aki az utóbbi időben nem koncentrált eléggé a munkájára, ezért a kirúgás árnyéka fenyegeti. Amúgy sem egyszerű életét tetézi, hogy egyik nőrokona rejtélyes körülmények között szörnyethal, minden különösebb ok nélkül. Illetve, olyan okokból, melyek lassan körvonalazódnak ki Rachel előtt, és az életét is veszélyeztetik, a közeli hozzátartozóival együtt.

A jó riporter mindig készen áll a sztori várva. Rachel kinyitja fülét, és hihetetlen események részese lesz. Ismeri a városi folklórt, a mítoszokat, melyek a fiatalok körében keringenek, hogy feldobják az éjszakát, és félelmet keltsenek, mely felpezsdíti ereiket. A félelem a legjobb drog.
Az új történet azonban felér egy aranylövéssel, és aki belekeveredik, rövid időn belül elhalálozik. Rachel miután kap egy videokazettát, amely a babona szerint a megtekintése után hét nappal a néző halálát okozza, beavatja egy barátját, hogy segítsen a végére járni az ördögi esetnek.
Lassan, mint puzzle játék, úgy kapnak választ ezernyi kérdésükre, versenyt futva az idővel, mivel már nem csak a saját, de Rachel gyermekének élete is a tét.

A kör kőkemény thriller, ami meg-felel a mai nézők elvárásainak. Megdolgozza az agyat, beleerőszakol a fotelba és megijeszt. Mindenből táplálkozik, ami leköti a figyelmet. Egy kicsit hatodik érzék, egy kicsit rossz álmok, egy kicsit temetetlen múlt és éppen ezért, mivel a legjobb ötleteket foglalja magában, nagyon intenzív filmélmény.

A rendező, Gore Verbinski, többek között az Egértanyát, és a Mexikóit rendezte, így számíthatunk egy kicsit egyéni stílusra tőle, mert szereti az abszurditást, és kicsit komor a világlátása. Ehren Kruger neve egyre ismertebb a forgatókönyvírók között. Szereti a csattanósabb befejezéseket, (Hulla, hó, telizsák, A szomszéd, Sikoly 3) és talán ez az eddigi legjobb munkája, bár az Imposztort még nem láttam. Amit még ki szoktam emelni, a zeneszerző, jelen esetben Hans Zimmer úr. Na, őt igazán nem kell bemutatnom. Most ugyan nem készített olyan fülbemászó zenét, mint mondjuk az Esőember (Rain Man) főtémája, vagy a Lisa Gerrard-dal közösen komponált Gladiátor, de nagyon jól simul a filmhez, szőrszálakat borzolgatva.

Naomi Watts rikoltozik, de sokkal talpraesettebb karaktert alakítva, mint a megszokott cicababák. Karakán lányt játszik, aki szembe mer szállni félelmeivel. Rengeteg szerepet játszott, de igazán a Mulholland Drive-ban ismerte meg a szakma, mint Betty Elms, illetve Diane Selwyn. Bár a film eredetileg egy tervbe vett sorozat pilot epizódjának készült, később elve-tette a stúdió, így Lynchnek kissé át kellett formálnia a filmet. A férfi főszereplő, Martin Henderson, alakítja Noah-t. Őt legutóbb a Fegyverek szavában láthattuk, Nicholas Cage mellett.

Akit még kiemelnék, az Jane Alexander, akit már a Kramer kontra Kramerben alakított háziasszonya óta megszerettem, és Brian Cox, aki többnyire rossz fiúkat alakít, mint a X-Men 2.-ben, vagy a Láncreakcióban, vagy halálra ítélt mellék-szereplőt, mint az Utánunk a tűzözönben, ahol hallhatunk tőle néhány remek dialógust.

Jó szórakozás lesz a film mindenkinek, aki fogékony a spiritualizmusra! Kellemes borzongást!

(Ez a cikk 2004-ben jelent meg a moziplussz.hu oldalán.)

Átemelés: A fiú - Le fils (2002)

A fiú - Le fils (2002)

Rendezte: Jean-Pierre Dardenne, Luc Dardenne

Az alábbi cikk már megjelent egyszer, a moziplussz.hu oldalán.
Mivel saját írás, átemeltem ide.

Olivier (Olivier Gourmet) jó munkásember. Történetesen ő egy középkorú, átlagos francia férfi, de bárhol megtalálhatjuk az alteregóját a földön. Az életből, a döntések útvesztőjéből a munkájába menekül. Bútorasztalos mester, akinek kisujjában van a szakma. Kicsit olyan, mint egy autista. Egyetlen pillantással képes felmérni a távolságokat. Csak rápillant egy lécre, és szinte centi pontossággal megbecsüli annak hosszát. Szinte csak dolgozik, mert az segít felednie a múltat.

Volt idő, amikor Olivier házas ember volt. Feleségével élték egyszerű életüket, csak a jelenre koncentrálva. Egyetlen egyszer kalandoztak el a jövő bizonytalanságába; amikor neje terhes lett. Felépítettek egy szép légvárat, de abból kártyavár lett. Egy szinte még gyermeknek köszönhetően a nyugodt életet érő házaspár elveszíti gyermekét. A kártyavár, ahogyan elrendeltetett, összeomlik. A házasság tönkremegy, a válást kimondják.

Olivier dolgozik ismét. Léceket mér, furnér lapokat szab. Egyetlen keresztmetszetről megmondja, melyik fa része. Mindig a megfelelő szöget veri az anyagba. Csendes, visszahúzódó, igazi magának való ember. A feladatait rituálisan végzi. Ebbe menekül sikertelen élete elől. Meg persze a tanításba, mert nem utolsó sorban tanítja is a szakmát. Diákjai tisztelik és figyelnek rá. Egyfajta, nem túl szoros, apa-fiú kapcsolatot alakít ki velük. Törődik velük, fuvarozza őket.

Szüksége van erre a mesterséges idillre, mert érzi, hogy élete nem teljes, de egy napon veszélybe kerül magánvilága.

Új tanulót ajánlanak neki. Sose tett még ilyet, de most hevesen tiltakozik, amikor felismeri benne azt a fiatalembert, akinek köze volt gyereke halálához. Határozottan elutasítja, hogy életébe tolakodjon ez az ember, és elirányítja másik területre, hogy többé ne kerüljön útjába. Megfutamodik a kihívás elől. Gyáván visszavonul.

Otthon, egyedül aztán gondolkodni kezd, és megkapja a végső lökést. Volt feleség terhes új partnerétől.

Olivier csendes világa kifordul sarkaiból. Amennyire kerülni akarta a keze alá jelentkező fiút, most annyira akarja, hogy taníthassa. Vajon mi motiválja ebben a döntésében? Vajon a feleségén akar bosszút állni? Vajon saját gyermeke elvesztése miatt akarja, hogy annak halálának szereplője nála vezekeljen? Egyszerűen csak magát akarja ostorozni?

Ezekre a kérdésekre keresi ez a remek kis francia gyöngyszem a választ. Akinek tetszett mondanivalójában a “Zongoratanárnő”, vagy mondjuk képi stílusát tekintve a “Táncos a sötétben”, annak mindenféleképpen csak ajánlom ezt a filmet. Zene nincs, viszont van mozgó kamera, ami mindig a főhős közelében tartózkodik, szinte a vállára telepszik. Még mondja valaki, hogy gyengül a francia film. A főszerepben alakító, enyhén Mézga Gézás színész brillírozik szerepében. Nagyon nehéz téma, és gyakorlatilag semmi látványos cselekmény. Minden a fejben játszódik le, az agyban.

Már eltelt egy hét, hogy láttam a filmet, de még most is a motivációkon agyalok. Mi alapján hozunk döntéseket? Ki dönti el, hogy éppen rossz, vagy jó az a döntés?

Azoknak javaslom a film megtekintését, akik szívesen bújnak más bőrébe, és tudnak mások problémáival azonosulni.

Kár, hogy ez az erény manapság kihalóban van!

Türelmet igénylő dráma: 70%

A szellemhajó - Ghost Ship (2002)

A szellemhajó - Ghost Ship (2002)

Rendezte: Steve Beck

Steve Beck a reklámiparban tevékenykedik, ám valamiért a kétezres évek elején kipróbálta magát a filmrendezés területén, azon belül pedig a horror műfajában. Nem mondhatnám, hogy kirívóan eredeti rendező, két filmjében mégis szép példáit láthatjuk reklámfilmes múltjának, a pergő akciók során. A vérrel sem spórol különösebben és komoly hangsúlyt fektet a díszletekre. A filmjeiben, ha akcióra kerül a sor, akkor tetten érhető zsenije. Gyors és hangulatos vágások, váltások. Jelen tárgyalt filmjének egyik legjobb jelenete - a film első halál scénáját leszámítva - a visszaemlékezéses jelenetsor, melyben szembesülünk a szellemkislány szemén keresztül, milyen mészárlás történt egykor a luxushajón. Beck ügyes iparos csak sajnos egyáltalán nem termékeny, ha a mozi világáról van szó. Néhány blockbusterben vett részt ilyen-olyan technikai feladatok megoldásával, majd rendezett két horrort a Dark Castle cégnek és azóta reklámokat gyártó cégének sikerében dagonyázik. Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, miért nem rendez filmeket, hiszen produkciói azért a közepes felett teljesítettek és világviszonylatban elég jó bevételeket hoztak. Talán kipipálta a bakancslistáján a rendezés sorocskát, talán valakinek odamondott, akinek nem kellett volna, vagy egyszerűen nem érezte a nagyfilmet a saját közegének. Mi, átlag horror fogyasztók fanyaloghatunk ezen. Ugyan sem a "13 kísértet Remake", sem "A szellemhajó" nem a kedvenc horror mozim, ettől függetlenül néha újranézhető, hangulatos darabok.

A borzalmasan sikerült blue-ray borító

A film megtekintésének apropója, hogy egyik kedvenc - nem, a kedvenc - horror és trashfilmes blog oldalamon frissen feltették, így újra kedvet kaptam hozzá és ha már előző héten szóba került a "13 kísértet" úgy véltem, ez lesz a legjobb alkalom, hogy erről is írjak pár sort.

1962-ben egy olasz luxustengerjáró szőrén-szálán eltűnik. Vizes berkekben sokan puszta legendának tartják, hogy a hajó az óceánon kering, amolyan kísértethajóként. Aki esetleg rátalál, nemzetközi vizeken, jogot formálhat rá, hogy megtarthassa.
Főszereplőink tengeri búvár mentő és javító csapat, akik nem riadnak vissza a kemény fizikai munkától. Összeszokott klikk, akiket arra fújj a szél, ahol szükség van szakértelmükre, legyen az szimpla roncs felkutatás, vagy akár olajfúró torony renoválása. Egyik sikeres bevetésük után sörözgetnek, adomáznak és rövid szabadságról álmodoznak, amikor egy fiatalember, Ferriman (Desmond Harrington) aki pilótának adja ki magát, megkörnyékezi őket egy lehetséges kecsegtető ajánlattal, amelyre először majdnem nemet mondanak, de kíváncsiságuk erősebbnek bizonyul.

A csapatvezető, Murphy (Gabriel Byrne) a csendes visszavonuláson elmélkedik, a többiek álmaikat kergetik. Az új feladat pedig nagy hasznot hajthat, ezért megszavazzák, hogy vállalják, hogy felkutatják Ferriman tippjét, egy elvileg a Bering tengeren elsüllyedt hatalmas hajót.
Az odaút eseménytelen, ám a helyszínen az 1962-ben eltűnt Antonia Graza várja őket, mellyel egykor az európai elit krémje utazott utolsó útjára. A baljós előjelekre fittyet hányva a csapat birtokba veszi a hajót, ahol valami rejtélyes erő sorban végez velük.
Murphy fogadott lánya, Epps (Julianna Margulies) versenyt fut az idővel, hogy megfejtse a hajó halálos titkát, mielőtt a gonosz entitás, amely egykoron birtokba vette a járművet, valamennyiükkel leszámolna.

Desmond Harrington, Gabriel Byrne, Karl Urban

Különvélemény:
A film ritka hangulatosan indít. Kellemes, nyugalmat sugárzó nóta, komédiákra jellemző címfelirat, mosolygó emberek. Beck törekszik arra, hogy a nézőt megnyugtassa, elandalítsa, hogy annál brutálisabban vágja az arcunkba az első gyilkosságot, amely nagyjából felül múlja a horror műfaj tömeges öléseinek kb. 95%-át. Ilyen pusztítást előtte - nem emlékszem hirtelen - sehol nem láttam. Nem szpojler elárulni, hogy a hajó utasait megtizedelő drótsodronyos mészárszék, előkelő helyet foglalna el egy horrorfilmes top 10-es listán, ha brutális kivégzésről van szó. Az események közepében ácsorgó, fiatal Emily Browning itt még bontogatta szárnyait. Amikor először tekintettem meg a filmet, elismerően csettintettem ennél a résznél. Szépen van felvezetve. Egy baja van: ez lett a film csúcspontja, amit még a film végi szellem-flashback sem tudott megugrani. Horror filmnél pedig az első öt percben ellőni a puskaport, nem túl szerencsés rendezői húzás. A filmet többször meg kellett ahhoz néznem, hogy később emlékezzem a többi jelenetre is, ne csak erre a szépen megkoreografált vérengzésre. Azért az olasz színésznő későbbi megjelenése, ruha nélkül, még adott munkát a férfiak szemének.

A véres nyitányt megtekinthetitek ezen a videón:

A buli olyan jól sikerült, hogy a vendégek szó szerint eldobták magukat...

Értetlenkedéseim:
A lezárást illetően, úgy érzem, kevés kulcsot ad a forgatókönyv. Nem lettem sokkal okosabb, Ferriman szerepét illetően, illetve, hogy kiknek gyűjti a lelkeket vagy milyen célból. Csak tippjeim vannak, de a homályban tapogatózom.
A másik, ami zavart, az Dodge (Ron Eldard) kurtán-furcsán kiírt karaktere. Megküzd Ferriman-nel, mellbe lövi, majd... hova tűnik és mit csinál vele Ferriman, azon kívül, hogy átveszi az alakját, hogy Epps-et félrevezesse?
Mi szerepe van a bőrbe égetett, horog formájú billognak, melyet a gonosz helyez el Francesca (Francesca Rettondini) testén, miután az végzett a bűntársával, akivel szövetkezve kiirtották a hajón utazókat? Ferriman tudja, hogy gonosz a nő, mi szüksége megjelölni?
A két pincérnek álcázott rabló, aki Katie-t, (Emily Browning) a kislányt bevonszolta a mészárlás közbe a hajókabinba, miért pont - hangulatkeltésen kívül - akasztással szabadultak meg a kislánytól? A többi utast lelőtték, megmérgezték, borotvával kaszabolták le. A kislánynál miért volt erre az indokolatlan gyilkosságra és miért vitték vissza ehhez a kabinjába, ahelyett, hogy a táncparkettes vérfürdő után csak simán lelőtték volna?
(Mert így volt egy jó oka a rendezőnek, hogy a vérengzést kamerán keresztül láttatva a néző is végigkísérhesse a borzalmakat.)

Pár szó a színészekről:
A Dark Castle eredeti koncepciója, horrorfilm ügyben, szerintem nagyjából az lehetett, hogy legalább egy Oscar-díjas, vagy közeli, öreg rókát és több, televízióból, egyéb produkciókból ismert arcokat pakoljanak a filmjeikbe.
"A szellemhajó" szereplői közül, Byrne a legnagyobb húzónév, bemutatni nem kell. Julianna Margulies és Ron Eldard rövid ideig egy párt alkottak a "Vészhelyzet" című orvos-sorozatban. Egyéb tevékenységeik nem számottevőek, leszámítva Margulies stewardess szerepét a "Kígyók a fedélzeten" című akciómarhaságban. (amit mellesleg szeretek) Karl Urban kb. innentől nőtte ki magát akciófilmes húzónévvé. Harrington pedig a "Dexter" sorozat stábját erősítette, egyéb horrorfilmek mellett. Isaiah Washington szintén orvos-sorozatból lehet ismerős: "A Grace klinika" és akciófilmek.

65%

Figyeld:
- John Frizzell gyönyörű zenéje és a süllyedő hajóról távozó, felszabadított (?) lelkek
- Karl Urban játéka
- Gabriel Byrne viszonylag fontos szerepe (Feltételezem, őt csak a jól csengő neve miatt győzték meg erről a szereplésről.)
- Francesca vörös ruhája és halála

Ha megnéznéd:
- Szellemhajó (2002)

Időváltoztató - Time Changer (2002)

Időváltoztató - Time Changer (2002)

Rendezte: Rich Christiano

Rich Christiano filmje érdekes egy mutatvány. Nem állítanám, hogy menthetetlenül unalmas leágazása a műfaji sci-finek, azon belül az időutazásos történeteknek, de, hogy nem lesz belőle olyan kult-film, mint a kb. akkor készült, egy szobás, "Az őslakó"-ból, az egészen biztos.

Russell Carlisle (D. David Morin), új, vallásos művét készül megjelentetni, amihez hiányzik egy értéknövelő fülszöveg, amivel a kiadás utáni eladást lehetne megduplázni, triplázni. A könyvre a zsíros tudományos társaság tagjai, - akik mind egy iskolán belül tanárok és jól ismerik egymást - egy tag kivételével igent mondtak. Viszont Norris Anderson (Gavin MacLeod) még szeretne egy apró észrevételt megosztani a szerzővel a könyv témáján belül, valamikor a jövőben. Szó szerint.

A film posztere sok izgalmat ígér.

Norris ugyanis egy garázsfeltaláló. Nem a garázst találta fel...
Russell lázad az ellenvélemény ellen, igyekszik Norris-t megkerülni, ám arra meg a társaság nem teljesen nyitott, hiszen elvileg mind egyenlőek, ha tudományos kérdésben kell dönteni. Nem is megy simán. Russell lassabban áll rá, hogy figyelembe vegye Norris érveit és véleményét, mint szűzlány az első szexre. Végül, -nem derül ki, minek hatására gondolja meg magát - csak rászánja magát, hogy késő esti időpontban belátogasson Norris pajtájába, ahol már minden készen áll egy a könyvben rosszul bemutatott teória megcáfolására. Russell a kalapját morzsolgatva lázad, ahogy eddig, menni készül, mivel Norris azon állítása, hogy a válasz a jövőben található, Russell egyenesen badarságnak tartja. Igazi tudós hozzáállás. Állít valamit egy hasonlóan magasan kvalifikált társunk, mi meg simán: - Hülyeség!
Nos, amíg ez tudományos berkekben így működik, mit várunk? Szerintem valahogy így kellene:
- Bizonyítsd!

Norris pedig beizzítja az időgépet, amely főszereplőnket átutaztatja a jelen korba - valamikor 2000 körülire - hogy személyesen tapasztalhassa a könyvében kivesézett tanítások hiányosságát.

Nem fogott meg?
Nem nagyon tud, ami nem csoda.

Az "Időváltoztató" a címével ellentétben nem változtatja meg az időt. Sem az időjárást, sem a jövőt, sem a múltat. Egyszerű szemlélőként láthatja, hogy kétezerben a tízparancsolat mennyire nem része az emberek életének. Igaz, a bemutatásból kimarad a gyilkosság és a többi kérdés is igen lanyhán van érintve. Russell erkölcsi vonalon igyekszik megismerni a jövő lakosságát, és...
...ez az a rész, ami egy olyan embert, mint én, kurvára nem érdekel. Nem vagyok vallásos. Nem hiszek a Biblia történeteiben, hiszen a polcon ott lenne a helye a hasonló könyvek, Talmud, Korán, stb. mellett. Ha meg ott van mellettük, ki dönti el, melyik is az "igazi", az egyetlen elfogadható vallás.
Nem kívánok ebbe belemenni és véletlenül blaszfémiát elkövetni.

Richard Riehle (bal oldalt) háromszáz filmes munkában vett részt. Volt ennél fontosabb szerepe is, pl. a cikkben már említett, "Az őslakó" című kamara-sci-fiben.

Az Időváltoztató kiszámítható, laza történetvezetésű, unalmas darab, amit a főszereplő figurája ment meg a teljes unalomtól. Akció a filmben nincs és az első fél óra - amikor a tanács tagjai gyakorlatilag körbe szopkodják egymás faszát, a könyv megjelenésének apropójából, illetve míg Norris ráveszi Russell-t, hogy vegye a kurva kalapját és menjen át hozzá a bizonyítás végett az este folyamán, - kifejezetten nyögve nyelős.

A jelenben kalandozás, Russell rácsodálkozása a világunkra kissé naivan lett ábrázolva, kevés ötlettel, amik megmenthették volna a filmet, sőt, emelhettek volna az értékén. Így Christiano szájbarágós és lassan döcögős forgatókönyve végül egy középszerű, egyszeri megtekintésre elég tévéfilmben kulminált. Kár érte, mert időutazásos filmet, ilyen szegényesen kihasznált ziccerekkel, még nem láttam.

35% - 40%

Figyeld:
- Eddie Martinez (Paul Rodrigez) figuráját, akit szinte láthatóan tuszkolnak bele a forgatókönyvbe, hogy Russell-nek legyen egy visszatérő "barátja" a jövőben. Sajnos, ez így kevés. A kb. három, szájbarágós párbeszédük nem teszi érdekessé a mellékszálat. Talán, ha Eddie mintegy túravezetőként kicsit bevezetné a jelenben tapasztalatlan Russell-t...
- A két hívő rendőr, akik nyomoznak. Édesem, de uncsi szál.
- Michelle Bain (Jennifer O'Neill), a vallásos könyvtárosnő, sehova sem futó szerepe. Még el sem tudnak búcsúzni... legalább kialakult volna köztük egy enyhe szerelmi szál, egy szorosabb kapocs, amit mondjuk Russell úgy dolgoz fel, hogy a könyvét a nőnek ajánlja, hogy az a jövőben olvashassa.

Annyi apró ötlettel lehetett volna feldobni a filmet, amik kimaradtak.
Így csak egy viszonylag sótlan papolást kapunk arról, hogy Jézus helyettünk szenvedett a keresztfán.
Ne már.
Ki adott erre, így pénzt?
Végig vártam valamire. Ezért is néztem végig.

Szeretnéd te is végignézni?
Itt megteheted!

Átemelés: Lilja 4-ever (2002)

Lilja 4-ever

Godzi kritikája

2003. december 29. 11:39

Share on facebookShare on twitterShare on iwiw

Rendezte: Lukas Moodysson

A volt szovjetunió sokak számára nem szól másról, mint a szegénységről, magányról, elidegenedésről és fájdalomról. A fiatalok kiábrándultak, világukból elkívánkoznak az álmok világába. Példaképeik azok a “sztárok” akiket szerencséjük és tehetségük kiemelt az átlagból, és egy jobb életbe repített. A könnyen jött sikerben bíznak, és azon keseregnek, hogy miért nem ők születtek Britney Spears-nek, vagy más csillogó tehetségnek. Igénytelenek magukkal szemben, de mindenkiről van véleményük, ami saját korlátoltságukból fakad.

Ilja (Oksana Akinshina) édesanyjával él egy lepusztult lakásban, mindennapi kenyérgondokkal küzdve, és a szerencsére várnak. A fűtés legalább annyira nagy luxus, mint elmenni egy jó filmre. A meleg ételt többnyire teaként ismerik, és még egymásra sem támaszkodhatnak. A nyomor táplálta elégedetlenség ellenséggé teszi őket, de végül egyiküknek megadatik a kiugrás lehetősége. A mama megismerkedik egy férfival, aki meglobogtatja előtte a kispolgári életből való kiút kártyáját. Egyetlen kikötése, hogy a leány majd utánuk jöjjön, mikor már minden készen várja Amerikában. A mama beleegyezik, és miért is ne tenné? Ilja nem szerelem-gyerek, nem is várták, sosem szerették igazán. Csak muszájból tartották meg. Ilja eddig ezt nem sejtette, bár sosem volt felhőtlen a viszonya édesanyjával. A mama elmegy, gyermekét egy rokonra bízza, és még utoljára meglengeti a már előtte is himbálódzó mézesmadzagot: - Te is utánunk jössz Amerikába!

Teszi mindezt úgy, hogy akkor ő már tudja; a lányt nem kívánja többé látni. Ilja magára marad és a rokonhölgynek köszönhetően szinte azonnal kénytelen elhagyni megszokott környezetét. Átköltöztetik egy kisebb lakásba, melyet egy öregember birtokolt, egészen a haláláig. Ilja lassan beletörődik a megváltoztathatatlanba, de nem is tehet mást, mivel még soha életében nem tett keresztbe egy szalmaszálat. Tiszteletlen másokkal, igénytelen magával szemben és még a tanulmányait is erősen elhanyagolja. Bukásra van ítélve, pedig ha küzdene, és nem hagyná, hogy sodródjon az árral, mely körülötte elnyel mindenkit, talán lehetne valaki.

Magányában egyetlen igazi társa lesz: Vologya (Artyom Bogucharskiy), a hasonló beállítottságú pimasz kissrác, a szomszédból. Eleinte kissé szemtelenül közel akar férkőzni Ilja-hoz, aki kerek-perec elutasítja, a másik korára hivatkozva. Ezt a fiú duzzogva elfogadja, és szépen lassan összebarátkoznak. Együtt lógnak, együtt szívják a ragasztót, és együtt bújnak a hideg elől az omladozó gyárépületek közé. Vologyát végre megérti, elfogadja valaki, és Ilja végre érezheti, hogy milyen gondoskodni másról. Egyfajta anya-fiú, nővér-báty kapcsolat alakul ki közöttük, aminek bonyolult világába senki sem nyerhet betekintést.

A felhők már gyülekeznek.

A pénz nagy úr, ezért egy “barátnője” unszolására Ilja olyan útra téved, ahonnan már nincs visszaút. A helyi szórakozó helyen idősebb urakkal keveredik alkalmi kapcsolatba, természetesen anyagi juttatásért. A hirtelen jött gazdagság megrészegíti az embert, és elveszi a kellemetlen szájízt, amit a megszerzésére fordított ártatlanság elvesztése okozott.

A két gyerek tobzódik a pénz adta lehetőségekben, és örömük még nagyobb teljesítményre sarkalja a lányt. Vologya persze mit sem tud az egészről, és az idill miatt a lány mélyen hallgat. Becsapja barátját, saját magát és környezetét. Az élete hazugságok sorozata, de egy átlagos napon feltűnik egy férfi, aki láthatóan érdeklődik a helyes arcú lány iránt, és nem azonnal az ágyba akarja vonszolni. Ilja elolvad a teljesen normális érdeklődéstől, de Vologya óva inti az elhamarkodott lépéstől.

Ilja úgy érzi, itt a nagy lehetőség, ezért azt a keveset, ami maradt neki, félredobva ugrik fejest a szép szavak tengerébe…

Sokat lehetne mesélni erről a komoly, hidegnek szerkesztett filmről. A képi világ olyan képet fest, amilyennek egy mai fiatal képzeli a FÁK országát. A házak fala málladozik, az emberek szürkén tévelyegnek az utcákon. Egymáson élősködve, egyszerű érzelmektől hajtva harcolnak meg a mindennapokért. A kézi-kamerás felvételek gerjesztik azt a zavart, ami Ilja lelkében is tombol. Lázad mindenki és minden ellen, keményen hibáztatva a világot, de arra nem mutat hajlandóságot, hogy ő tegyen valamit azért, hogy jobb legyen. A sült galambra vár, ami nem csoda, mivel még gyermek, aki hisz a mesékben. Akkor is képtelen józanul gondolkodni, amikor éppen nem ivott, nem szipózott vagy ütötte ki magát más, olcsó módon. Ha egy gazdag családba születik, jó helyre, akkor biztosan egy édes-cserfes leányzóvá cseperedik, egy szeretni való nővé, de sajnos így csak a szánalom marad meg iránta, és a tehetetlen düh, amiért nem rázhatjuk meg a vállát azt üvöltve: - Szedd már össze magad!

Ilja néha olyan, mint egy ártatlan kislány, máskor szexis csábító vagy éppen kedves anyapótlék. Belekóstol mindenbe az érzelmek skáláján, és csak azért bukik el, mert annyi rossz után még mindig hisz a mesében. Nem azért mert eredendően rossz, hanem mert még gyerek, aki hisz a mesében!

Komoly film arról, hogyan hullik szét egy élet, ami még el sem kezdődött igazán. Ha nem törődünk magunkkal, a világ sem fog…

Ha érdekel a film, feliratosan itt nézheted meg

A Bourne-rejtély - The Bourne Identity (2002)

A Bourne- rejtély – The Bourne Identity (2002)

Rendezte: Doug Liman

Bizonyára még egy olyan remek irodalmi anyagot is el lehet baszni, mint Robert Ludlum világsikerű regénye, Doug Liman-nek azonban nem sikerült, pedig ez csupán a negyedik filmje volt és az első, ami igazán eljutott mindenkihez. Kb. innentől datálhatjuk Matt Damon akciósztár imázsát is és ez Franka Potente legismertebb munkája a kultikus „A lé meg a Lola” mellett.

Liman filmjét nagyjából csak méltatni lehet. Jó akciófilm, kevés üresjárat, feszes forgatókönyv, gyors és technikás vágás. De az egészet a történet adja el, abban rejlik az ereje.

Főszereplőnkre (Matt Damon) a jeges vízben találnak rá, valahol a földközi-tengeren. Testén golyó ütötte nyomok, csípőjében egy beültetett chip, emléke semmi.

Kell ennél jobb indulás egy akciófilmnek?

A lényeg, hogy nem elég, hogy főszereplőnk számunkra, a nézőnek titokzatos, hanem saját magának is egy megoldásra váró kirakós puzzle, egy rejtély, melyet lassan lehet megfejteni, ha az emlékek nem akarnak visszatérni. Az első lépés a chip, mely egy bankba vezet. Itt egy széfben előkerül némi identitás és kiderül, hogy valamiért, valakik nagyon pályáznak hősünk fejére. Menekülnie kell, ugyanakkor felgöngyölítenie további szálakat, mely feladatban segítségére lesz egy hozzá hasonlóan periférián mozgó kallódó leányzó, Marie (Franka Potente) akinek gyökértelenségének ellenére aranyból van a szíve és segít hősünknek „emberközelinek” maradnia.

Ki tudja, ha Jason útját nem keresztezi Marie, talán egy sokkal véresebb, brutálisabb „eredetvizsgálatot” kellene végigizgulnunk. Ugyanakkor Marie alakjával becsempésztek plusz izgalom faktort a filmbe, hiszen a védtelen nő karaktere egy jó ok arra, hogy hősünk amúgy elítélhető múltú figurája gyengédebb oldalát is megmutathassa, legyen kit védelmeznie, ha saját élete esetleg már nem bizonyul elég erős motivációs erőnek. Így, ha Bourne esetleg maga miatt már feladná a harcot, Marie gondoskodik róla, hogy a nyomozás lendületben maradjon.

Nem tudom, Ludlum-tól tudatos döntés volt e eleve beleírni a női karaktert a regénybe, de a női fogyasztók miatt erősen javasolt a gyengéd, romantikus mellékszál. Már persze amennyire romantikus, ha az embert egy kémszervezet akarja lenullázni.

Bourne végighaknizza európát, megoldja a személyét övező rejtélyek egy részét, ám pont elég marad egy esetleges folytatásra. A romantika pedig átöleli a film végi hepiendet.

Illúziónk azonban ne legyen; két évvel később a pozitív befejezést felülírta egy hasonlóan pörgős és izgalmas folytatás, a Bourne csapda.

Fontos szerepeket játszanak a filmben olyan veteránok, mint Chris Cooper, Brian Cox vagy Julia Stiles.

A Bourne-rejtély a második feldolgozása Ludlum könyvének. 1988-ban már adaptálták a művet egy három órás televíziós filmben, Richard Chamberlain főszereplésével és bár a technika és a pénz nem folyt olyan dúsan, mint a kétezres években, Roger Young rendező filmje szintén izgalmas változatként lett ismert, videóforgalmazásban megjelent nálunk is, valamikor a kilencvenes években.

80%

Érdekességek:

Brad Pitt nem vállalta a főszerepet a „Kémjátszma” munkálatai miatt.

Clive Owen neve ugyan szerepel a főcímben, ennek ellenére a filmben alig három percet szerepel.

Az 1988-as változat szorosan követi a regényt, míg ez inkább csak az alapötlete vette át és néhány apróságot, mint pl. Marie. J

Robert Ludlum a 2002-es bemutató előtti évben hunyt el.

A Bourne név nem véletlen. Egy 1887-ben egy bizonyos Ansel Bourne nevű férfi elfelejtette, hogy kicsoda ő valójában és hosszú hónapokig egy másik egzisztenciát épített fel magának, míg végül ismét visszavedlett „saját” életébe.

A Bourne-rejtély története sokban hasonlít az Emlékmás sztorijára.

A „Holtak hajnala” főszereplője, Sarah Polley esélyes volt Marie szerepére, - őt Liman még a "Nyomás!" című filmje forgatása közben ismerte meg - de a színésznő visszamondta.

A filmben a "Dolores Claiborne" egyik női főszereplője, JudyParfitt is szerepet kapott, mint pszichológus elemző, de jelenetét később kivágták a végleges moziváltozatból.